English
Hungarian
Ügyszám:
.
770/A/1996
Előadó alkotmánybíró: Sólyom László Dr.; Lábady Tamás Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 22/1996. (VI. 25.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1996/89
.
A döntés kelte: Budapest, 06/21/1996
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

      Az  Alkotmánybíróság   törvényjavaslat  egyes  rendelkezései
      alkotmányellenességének előzetes vizsgálata iránt benyújtott
      indítvány alapján meghozta a következő

                             határozatot :

      Az Alkotmánybíróság az életüktől és szabadságuktól politikai
      okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi
      XXXII.  törvény   módosításáról   rendelkező   1268.   számú
      törvényjavaslat    egyes    rendelkezéseivel    kapcsolatban
      megállapítja :

      1.  Nem   alkotmányellenes  az,  hogy  a  törvényjavaslat  a
      deportálásért, továbbá a szovjet kényszermunkára hurcolásért
      járó  kárpótlás   külön  kategóriáit   teremti  meg  és  nem
      ellentétesek a  diszkrimináció alkotmányos tilalmával azok a
      rendelkezések, amelyek  e sérelmekhez  a kárpótlás  összegét
      illetően azonos jogkövetkezményeket fűznek.

      2. A  törvényjavaslat 1.  §-ában  megállapított  2/A.  §-ban
      foglalt   rendelkezéssel   a   törvényhozó   megszünteti   a
      mulasztásban  megnyilvánuló   alkotmányellenességet   és   a
      törvényalkotásra   vonatkozó   alkotmányos   kötelezettségét
      teljesíti   azzal,    hogy   azoknak    a   személyeknek   a
      hozzátartozója  javára   is  egyösszegű   kárpótlásra   való
      jogosultságot  állapít  meg,  akik  a  magyar  hatóság  vagy
      hatósági személy politikai indíttatású önkénye következtében
      vesztették életüket.

      3.  Alkotmányellenes,   hogy  a  törvény  2.  §-ában  előírt
      kárpótlás mértéke  a 2/A,  2/B. és  2/C. §-ban meghatározott
      kárpótlás   mértékétől    lényegesen   eltér.    Alkotmányos
      követelmény,   hogy    a   hasonló    alapon   meghatározott
      sérelmekért, az  adott esetben  az élet  elvesztéséért a  2,
      2/A,  2/B.   és  a   2/C.  §-ban   meghatározott  esetekben,
      végeredményben hasonló mértékű kárpótlás járjon a jogosultak
      azonos körének. A számítási módok és a szabályozás történeti
      kialakulásának következtében  keletkezett  kisebb  eltérések
      nem alkotmányellenesek.

      4.  Sérti   az   egyenlő   méltóságú   személyként   kezelés
      alkotmányos  követelményét  és  az  Alkotmány  70/A.  §  (1)
      bekezdését a  törvényjavaslat 1. §-ában megállapított 2/A. §
      (1)  bekezdésének  az  a  rendelkezése,  amely  szerint  nem
      alkalmazható az  egyösszegű kárpótlás  szabálya a  3. §  (1)
      bekezdés alá tartozó szabadságelvonás eseteiben akkor, ha az
      élet  elvesztése   magyar  hatóság   vagy  hatósági  személy
      politikai indíttatású  önkénye folytán  következett be és az
      nem esik a 2. § hatálya alá.

      5.  Az   élet  elvesztésének   a  3.  pontban  meghatározott
      eseteiben a jogosulti kört azonosan kell meghatározni.

      6.  Ha  annak  érdekében,  hogy  a  törvény  megfeleljen  az
      alkotmányossági  követelményeknek,   a  kárpótolandók  körét
      lényegesen -  többszörösére, sőt  nagyságrenddel -  meg kell
      növelni, nem  ellentétes az alkotmánnyal, ha a törvényhozó a
      kárpótlásra  szánt   összeget  újra   megállapítja  és  újra
      elosztja, s ennek következtében ugyanazért a sérelemért járó
      kárpótlás  nagysága  lényegesen  kevesebb  lesz,    mint  az
      eredetileg megállapított  kárpótlási összeg.  Az  arányosság
      fenntartása érdekében ilyen esetben akár az összes jogosulti
      körnek járó  kárpótlás is  megfelelően megváltoztatható.  Az
      újraelosztásnak nincs hatása a korábbi rendelkezések szerint
      kifizetett kárpótlásokra.

      Az Alkotmánybíróság a nem jogosulttól származó indítványokat
      visszautasítja.

      Az Alkotmánybíróság  ezt a  határozatát a  Magyar Közlönyben
      közzéteszi.
                                 Indokolás

                                     I.

        Az  Országgyűlés   Emberi  jogi,  kisebbségi  és  vallásügyi
        bizottsága az  Alkotmánybíróságról szóló  1989.  évi  XXXII.
        törvény ( a  továbbiakban :   Abtv.  )   1. §  a)  pontjára,
        valamint 21.  § (1)  bekezdésének a )  pontjára  figyelemmel
        indítványozta, hogy  az Alkotmánybíróság  vizsgálja  meg  az
        Országgyűlés által  már megszavazott módosító indítványokkal
        egységes szerkezetbe foglalt, az életüktől és szabadságuktól
        politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló
        1992. évi  XXXII. törvény  ( a továbbiakban  :   3.  Kpt.  )
        módosításáról  rendelkező   1268.  számú,   az  Országgyűlés
        zárószavazásához benyújtott törvényjavaslat (a továbbiakban:
        törvényjavaslat )   1-3.   §-aiban   foglalt   rendelkezések
        alkotmányosságát. Az  Országgyűlés  döntött  arról,  hogy  a
        törvényjavaslathoz további  módosító indítványokat  már  nem
        lehet benyújtani.

                                    II.

        1. Az  Abtv. 1.  § a)  pontja értelmében az Alkotmánybíróság
        hatáskörébe tartozik  - egyebek  között -  a törvényjavaslat
        egyes   rendelkezései    alkotmányellenességének    előzetes
        vizsgálata. A  21. §  (1)  bekezdés  a)  pontja  szerint  az
        alkotmányellenesség előzetes  vizsgálatára irányuló eljárást
        az  Országgyűlés  állandó  bizottsága  indítványozhatja.  Az
        Abtv.  33.   §  (1)   bekezdése  úgy  rendelkezik,  hogy  az
        Alkotmánybíróság a jogosult indítványára alkotmányellenesség
        szempontjából  megvizsgálja  a  törvényjavaslat  aggályosnak
        tartott rendelkezéseit.

        2. A törvényjavaslatnak az indítvánnyal érintett szabályai a
        következők :

        A törvényjavaslat  1. § -ában írt rendelkezések szerint a 3.
        Kpt. a következő 2/A. §-sal egészül ki :
        " (1) Annak  a személynek  a hozzátartozója,  aki  a  magyar
        hatóság vagy  hatósági személy politikai indíttatású önkénye
        következtében  vesztette   életét,  egyösszegű   kárpótlásra
        jogosult. Nem  alkalmazható ez  a rendelkezés,  ha a halál a
        deportálás ( 2/B.  § ) , a  szovjet kényszermunkára hurcolás
        ( 2/C. § ) vagy a szabadságelvonás ( 3. § ) során, bármilyen
        okból következett be.
         (2) Az  (1) bekezdésben  említett kárpótlás 300 000 forint,
        amelyre az élő özvegy, a sérelmet elszenvedő élő gyermeke és
        az  élő  szülő  jogosult.  Ezek  hiányában  az  élő  testvér
        jogosult 150 000 forint kárpótlásra.
         (3) Több  jogosult esetén  a felosztás  tekintetében a 2. §
        (3) bekezdését kell alkalmazni.
         (4) A házassági tilalom alá eső egyházi személy esetén a 2.
        § (4)  bekezdését kell  alkalmazni azzal,  hogy a  kárpótlás
        összege 150 000 forint. "

        A 2. § szerint a 3. Kpt. a következő címekkel, valamint 2/B-
        2/D. §-sal egészül ki :
        "Kárpótlás a deportálásért
        2/B. §  (1) Kárpótlás  jár a  II.  világháború  alatt  faji,
        vallási   vagy    politikai    okból    külföldre    történt
        deportálásért.
        (2)  Az   (1)   bekezdésben   meghatározott   sérelemért   a
        szabadságelvonás miatt  megállapítható kárpótlásnál 20 %-kal
        több kárpótlás jár.
        (3) Ha  a  sérelmet  szenvedett  a  deportálás  ideje  alatt
        meghalt, és a túlélő házastárs hosszabb időt nem bizonyít, a
        kárpótlás kiszámításánál 8 hónapot kell figyelembe venni.
        (4) Ha  a  sérelmet  szenvedett  a  deportálás  ideje  alatt
        meghalt, túlélő  házastársa a  (2) bekezdésben meghatározott
        kárpótláson felül  300  000  forint  egyösszegű  kárpótlásra
        jogosult.  E   kárpótlásra  a   2/D.  §   rendelkezéseit  is
        alkalmazni kell.
        (5) A  deportálás esetére egyebekben a 4-8. § rendelkezéseit
        kell alkalmazni.

        Kárpótlás a  szovjet kényszermunkára  hurcolásért 2/C. § (1)
        Kárpótlás   jár    a   szovjet    szervek   által    történt
        kényszermunkára hurcolásért,  a  szovjet  bíróság  politikai
        indítékú  ítélete   vagy  más  szovjet  hatóság  intézkedése
        alapján végrehajtott  szabadságelvonásért  ( a  továbbiakban
        együtt :  kényszermunka ) .
        (2) Az  (1) bekezdés  alkalmazásában a  szovjet hadifogságba
        esett  katonát   1945.  augusztus   1-jétől  kényszermunkára
        hurcoltnak kell tekinteni.
        (3) Ha  a sérelmet  szenvedett a  kényszermunka ideje  alatt
        meghalt, és a túlélő házastárs hosszabb időt nem bizonyít, a
        kárpótlás  kiszámításánál   az  alábbi   időtartamokat  kell
        figyelembe venni :
        a) a  szovjet szervek által történt kényszermunkára hurcolás
        esetén 3 évet,
        b) a  szovjet  bíróság  ítélete  vagy  más  szovjet  hatóság
        intézkedése alapján végrehajtott szabadságelvonás esetén azt
        az időtartamot, amelyre ítélték ( kötelezték ) , ha pedig ez
        nem bizonyítható, 8 évet.
        (4) A kényszermunka esetére egyebekben a 2/B. § (2) és a (4)
        bekezdésében foglaltakat,  valamint a  4-8. § rendelkezéseit
        kell alkalmazni.

        2/D. § (1) A túlélő házastárs részére a 2/B. § (4) bekezdése
        szerint kifizetett  kárpótlás és  a  2/B.  §  (2)  bekezdése
        alapján  kárpótlási   jegyben  adott   vagy   életjáradékban
        folyósított kárpótlás,  a nemzeti  gondozási díj, valamint a
        hadigondozásról  szóló   1994.  évi   XLV.  törvény  alapján
        folyósított  hadiözvegyi   járadék  összege  együttesen  nem
        haladhatja meg az 1 millió forintot. Ha az együttes juttatás
        értéke ezt  az összeget  eléri, az  életjáradék és a nemzeti
        gondozási díj,  illetve a hadiözvegyi járadék folyósítását a
        következő  hónaptól   meg  kell  szüntetni,  illetőleg  -  a
        megszüntetés mellett  - a  2/B.  §  (4)  bekezdése  szerinti
        kárpótlást   megfelelően    csökkentett    összegben    kell
        megállapítani.
        (2) A  túlélő házastárs  az egyösszegű  kárpótlásról az  azt
        megállapító határozat  jogerőre emelkedéséig  lemondhat.  Ez
        esetben az  (1) bekezdésben  meghatározott  korlátozást  nem
        kell figyelembe venni.

        (3)  A  nemzeti  gondozási  díj  és  a  hadiözvegyi  járadék
        folyósításának   megszüntetése    a    díjhoz,    járadékhoz
        kapcsolódó, jogszabályban  megállapított kedvezményeket  nem
        érinti. "

        A törvényjavaslat  3.  §-a  szerint  a  3.  Kpt.  3.  §  (1)
        bekezdésének c) pontja helyébe lépő rendelkezés a következő:
        " a II.  világháború  alatt ( 1941. június 27. - 1945. május
        9.  )   faji,  vallási   vagy  politikai  okból  teljesített
        munkaszolgálat. "

        3.   Az   indítványozó   az   alkotmányellenesség   előzetes
        vizsgálatára   irányuló   indítványában   elsősorban   annak
        megállapítását  kérte,  hogy  a  törvényjavaslatnak  azok  a
        rendelkezései,  amelyek  a  deportálás,  illetve  a  szovjet
        kényszermunkára hurcolás  sérelméhez azonos jogkövetkezményt
        fűznek, mind  a kárpótoltak körét, mind a kárpótlás összegét
        illetően összhangban  állnak-e az Alkotmány 70/A. §-ával. Az
        indítványozó előadta,  hogy az  Emberi jogi,  kisebbségi  és
        vallásügyi  bizottság   T/1278/21.  szám   alatt  benyújtott
        módosító  indítványában  javasolta,  hogy  a  Kormány  által
        eredetileg benyújtott  törvényjavaslathoz képest,  amely  az
        országból  való   száműzötteket  a  kárpótlás  szempontjából
        egységesen  kezelte,   a  törvény   külön  cím   alatt,   de
        tartalmilag azonos  kárpótlási szabályokat  állapítson meg a
        "deportáltak" továbbá a "szovjet kényszermunkára hurcoltak",
        illetőleg hozzátartozóik  jóvátételére. A részszavazás során
        az Országgyűlés  ezt a  módosító indítványt  fogadta el.  Az
        indítványozó szerint  e két csoport vonatkozásában az eltérő
        ismérvek nemcsak  a szabadságelvonáshoz  képest, hanem  a 3.
        Kpt. 2. §-ához képest is megállapíthatók.

        Az indítvány  a továbbiakban  utal  arra,  hogy  a  módosító
        javaslatokról  történt   szavazás  a   3.  Kpt.   kárpótlási
        jogcímeinek új  köreit alakította  ki, melyben a kárpótlásra
        jogosultak   csoportjai    szempontjából   három   kategória
        különíthető el :
        I. az  élet elvesztéséért  járó kárpótlásra  jogosultak köre
        ( 2, 2/A. § ) ;
        II. a  deportáltak és  a szovjet  kényszermunkára  hurcoltak
        után kárpótlásra jogosultak csoportjai ( 2/B, 2/C. § ) ; és
        III. a szabadságelvonás különböző esetei alapján kárpótlásra
        jogosultak ( 3. § ) .

        Az indítványban  foglaltak szerint  alkotmányossági  kérdés,
        hogy az  így  kialakított  megoldás  megfelel-e  az  egyenlő
        méltóságú személyként  kezelés  alkotmányos  követelményének
        azzal, hogy  a I.  csoportba tartozók  javára megállapítható
        kárpótlás összege  és a  jogosultak köre  más, mint a II. és
        III.  csoportba   tartozók  esetében.  Vizsgálandó,  hogy  a
        törvényjavaslat  Országgyűlés  által  megszavazott  e  végső
        formája, a  kialakított megoldásban  meglevő  különbségtétel
        alkotmányosan  elfogadható-e,   illetőleg   alkotmányellenes
        megkülönböztetést jelent.

        Ezekre a  szempontokra figyelemmel  kérte az  indítványozó a
        törvényjavaslat  1-3.  §-aival  összefüggésben  az  előzetes
        alkotmányossági  vizsgálat  lefolytatását  és  az  esetleges
        alkotmányellenesség megállapítását.

        4.    A     Kereszténydemokrata    Néppárt     országgyűlési
        képviselőcsoportja   -    figyelemmel    arra,    hogy    az
        indítványtételre   jogosultsággal    rendelkező    bizottság
        részéről az  indítvány előterjesztése  de facto megtörtént -
        kérte, hogy  az Alkotmánybíróság az előzetes alkotmányossági
        vizsgálat során állapítsa meg, hogy a törvényjavaslat 3. §-a
        -  a   benne   foglalt   szűkítő   rendelkezés   folytán   -
        diszkriminatív   tartalmú    és   ezért    alkotmányellenes,
        tekintettel  arra,   hogy  csak   a  II.  világháború  alatt
        teljesített     munkaszolgálatért      rendel     kárpótlást
        megállapítani, így figyelmen kívül hagyja a II. világháborút
        követően  a  munkaszolgálatok  során  sérelmet  szenvedettek
        jogszerű kárpótlási igényeit.

        Közös indítványt  terjesztett elő a Magyar Politikai Foglyok
        Szövetsége, a  Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége, továbbá
        a   Szovjetunióban    volt   Magyar   Politikai   Rabok   és
        Kényszermunkások Szervezete.  Az indítványozók  kérték, hogy
        az Alkotmánybíróság  az előzetes alkotmányossági vizsgálatot
        a  lehetséges   legrövidebb  időn   belül  folytassa  le  és
        állapítsa meg,  hogy a  törvényjavaslat a végszavazás előtti
        formájában megfelel az Alkotmány rendelkezéseinek.

        A Magyarországi  Zsidó Hitközségek  Szövetsége  beadványában
        felhívta  a  figyelmet  arra,  hogy  a  törvényjavaslat  nem
        elégíti  ki   az  Alkotmánybíróság   1/1995.  (II.   8.)  AB
        határozatában írt  követelményeket és  nem  szünteti  meg  a
        korábbi  jogszabályi  rendezés  teremtette  alkotmányellenes
        helyzetet. Ezért annak kiküszöbölését és az alkotmányellenes
        diszkrimináció  megszüntetését   kérte   a   törvényjavaslat
        alkotmányellenességi vizsgálata során.

                                    III.

        Az   Alkotmánybíróság    az   alkotmányellenesség   előzetes
        vizsgálatára   vonatkozó    alkotmánybírósági    hatáskörrel
        kapcsolatos  elvi  álláspontját  a  16/1991.  (IV.  20.)  AB
        határozatában  ( ABH   1991,  58-61.   )  fejtette   ki.   A
        határozatban az  Alkotmánybíróság rámutatott  arra, hogy  az
        előzetes   normakontroll   a   kivételes   alkotmánybírósági
        hatáskörök közé  tartozik,  rendeltetése  annak  megelőzése,
        hogy a  parlament  alkotmányellenes  törvényt  alkosson.  Az
        előzetes  kontroll   elejét  veheti   már   kihirdetett   és
        gyakorlatban   alkalmazott   jogszabály   megsemmisítésének.
        Rámutatott az Alkotmánybíróság arra, hogy az Abtv. 33. § (2)
        bekezdésének  abból  a  rendelkezéséből,  amely  szerint  az
        alkotmányellenességet  a  törvényjavaslatot  benyújtó  szerv
        vagy személy  megszünteti, az  következik, hogy  az előzetes
        normakontroll    eljárás     tartalmi    alkotmányellenesség
        vizsgálatára  irányul.  Ezért  az  előzetes  alkotmányossági
        vizsgálat   célja    és   a    hatalommegosztás   alkotmányi
        követelményének érvényesülése között ellentmondás van, ennek
        az ellentmondásnak  a feloldásában viszont döntő szerepe van
        annak,  hogy   az  Alkotmánybíróság   a  törvényhozás   mely
        szakaszában   gyakorolja    az   előzetes    alkotmányossági
        vizsgálatot.  Az   Alkotmánybíróság  kifejtette,   hogy   az
        előzetes normakontroll  célját -  megelőzni alkotmányellenes
        törvény  létrejöttét   -  és   az   Alkotmánybíróság   bírói
        funkcióját   tartalmi    vizsgálat    esetén    úgy    lehet
        összeegyeztetni, ha  a törvény  szövege végleges  formában -
        vagy a  javaslat egészéről  történő szavazás  előtt, vagy  a
        szavazás  után,   de  még   kihirdetés  előtt   -  kerül  az
        Alkotmánybíróság elé.

        Az   Alkotmánybíróság   megállapítja,   hogy   a   bizottság
        indítványa  ezeknek   az  alkotmányossági   követelményeknek
        megfelel.  Az   Országgyűlés  Emberi   jogi,  kisebbségi  és
        vallásügyi bizottsága  a  törvényjavaslatot  a  zárószavazás
        előtti  formájában,   vagyis  az   Országgyűlés  által   már
        megszavazott módosító  indítványokkal  egységes  szerkezetbe
        foglalt végleges formájában terjesztette az Alkotmánybíróság
        elé   előzetes    normakontroll   eljárásra.    Minthogy   a
        törvényjavaslat "végleges  szövegben", azaz  a törvényhozási
        folyamatnak a  törvény  egészéről  való  szavazást  megelőző
        állapotában   került    az    Alkotmánybíróság    elé,    az
        Alkotmánybíróság     az     alkotmányellenesség     előzetes
        vizsgálatára irányuló  eljárást lefolytatta  és  az  eljárás
        eredményeként hozta meg határozatát.

                                    IV.

        1. Az  előzetes  alkotmányossági  vizsgálat  tárgyát  képező
        törvényjavaslat   Kormány    általi   előterjesztésére    az
        Alkotmánybíróság  1/1995.   (II.  8.)   AB  határozata   ( a
        továbbiakban :   ABh )  alapján ( ABH  1995. 31-66. ) került
        sor. Az  Alkotmánybíróság e  határozatában bírálta  el a  3.
        Kpt.  egésze   és  egyes   rendelkezései  ellen   benyújtott
        nagyszámú  indítványt  és  határozatában  a  3.  Kpt.  egyes
        rendelkezéseinek  alkotmányellenességét   állapította   meg,
        ugyanakkor a  3. Kpt.  20. §  (3)  bekezdésében  foglaltakra
        figyelemmel  alkotmányellenes   mulasztás   fennállását   is
        észlelte, ezért felhívta az Országgyűlést, hogy törvényhozói
        kötelezettségének   -   egy   további   kárpótlási   törvény
        megalkotásával -  1995. szeptember  30-ig tegyen  eleget.  A
        jogalkotó  technikailag  az  Alkotmánybíróság  határozatában
        foglaltakat  úgy   teljesítette,  hogy   a  3.   Kpt.  egyes
        rendelkezései     alkotmányellenessége      kiküszöbölésének
        célbavétele mellett - további új törvény megalkotása helyett
        - a  3. Kpt.  kiegészítésére és e kiegészítő rendelkezéseket
        is magában  foglaló módosítására irányuló törvényjavaslattal
        kívánta    megszüntetni,    egyidejűleg    a    mulasztásban
        megnyilvánuló alkotmányellenességet  is.  E  törvényjavaslat
        indítvánnyal érintett  egyes  rendelkezései  adják  a  jelen
        alkotmányossági vizsgálat tárgyát.

        2.  Az   Alkotmánybíróság  e   határozatából   az   előzetes
        alkotmányossági   vizsgálat    lefolytatása    szempontjából
        irányadó legfontosabb  rendelkezések és  a törvényhozó által
        figyelembe  venni   rendelt  alkotmányossági   szempontok  a
        következők ( ABH 1995, 31-32. )  :

        a)  Az   Alkotmánybíróság  megállapította,   hogy   a   múlt
        rendszerben az  életüktől és  szabadságuktól politikai okból
        jogtalanul megfosztottak  személyi kárpótlásánál alkotmányos
        követelmény, hogy  a törvényhozó  a kárpótlásra  jogosultság
        megállapításánál   a   jogosulti,   kedvezményezetti   körök
        ismérveit azonos,  a csoportra különösen jellemző szempontok
        szerint      a      személyek      egyenlő      méltóságának
        tekintetbevételével,  egységesen   határozza  meg.   A   II.
        világháború  alatt   faji,  vallási   vagy  politikai  okból
        külföldre történő deportálások és kényszermunkára hurcolások
        puszta szabadságelvonásnak  minősítése a  határozat  szerint
        önkényes    csoportba     sorolásnak    tekinthető,    ezért
        alkotmányellenes.

        b)   Önkényes   továbbá   a   bűncselekmények   áldozataként
        elszenvedett  személyi   sérelemokozások  miatt  keletkezett
        polgári  jogi  igények  megnyitásának  ahhoz  a  feltételhez
        kötése,  hogy   az  állam  elmulasztotta  a  bűncselekmények
        elkövetőivel szembeni büntető igény érvényesítését.

        c) Az  Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek  ítélte és ezért
        megsemmisítette a  3. Kpt.  3. §  (1) bekezdés  c) pontjának
        "közvetlenül a  harcoló  alakulat  kötelékében  teljesített"
        szövegrészét, a  3. §  (1) bekezdés  d )  és  e)  pontjában,
        továbbá a 9. § e) és f ) pontjában foglalt rendelkezéseket.

        d)  A   határozat  megállapította,   hogy  az   Országgyűlés
        elmulasztotta a diszkrimináció elkerülése érdekében vállalt,
        a 3.  Kpt. 20.  § (3)  bekezdésében meghatározott jogalkotói
        feladatát.  Ezért   felhívta  az   Országgyűlést,   hogy   a
        határozatban     foglalt      alkotmányos      követelmények
        figyelembevételével a  törvény 20.  § (2) bekezdése szerinti
        további kárpótlási  törvényt 1995.  szeptember 30-ig alkossa
        meg. Felhívta  az Országgyűlést  arra is,  hogy -  legkésőbb
        eddig az  időpontig -  teremtse meg  azokat  az  eljárásjogi
        feltételeket, amelyek  szükségesek ahhoz, hogy a kárpótlásra
        jogosultak igényeiket,  követeléseiket pótlólagosan  és ahol
        ez szükséges, ott visszamenőlegesen is érvényesíthessék.

        Az  Alkotmánybíróság   egyebekben  a  törvény,  illetőleg  a
        törvény    egyes    rendelkezései    alkotmányellenességének
        megállapítására irányuló indítványokat elutasította.

                                     V.

        A törvényjavaslatnak  az indítványban érintett rendelkezései
        kapcsán   felmerült    és   az    Alkotmánybíróság   idézett
        határozatában  megszabott   alkotmányossági  követelményeket
        érintő rendelkezései a következők :

        1. A  törvényjavaslat azzal,  hogy a  II. világháború  alatt
        faji, vallási  vagy politikai  okból külföldre  deportáltak,
        továbbá a Szovjetunióba kényszermunkára hurcoltak, illetőleg
        hozzátartozóik kárpótlásra való jogosultságát külön, az élet
        elvesztéséért járó kárpótlásra jogosultak körétől, továbbá a
        szabadságelvonás  különböző  esetei  alapján  kárpótoltaktól
        elkülönítetten,  különálló   jogosulti  csoportokat  képezve
        határozza  meg,   eleget  tesz   annak  az   alkotmányossági
        követelménynek, amely  szerint a  törvényhozó a  kárpótlásra
        jogosultság  megállapításánál   a   kedvezményezetti   körök
        ismérveit azonos,  a csoportra leginkább jellemző szempontok
        szerint,     a      személyek      egyenlő      méltóságának
        tekintetbevételével, egységesen  köteles meghatározni.  A 3.
        Kpt. eredeti - és utóbb alkotmányellenesnek ítélt - 3. § (1)
        bekezdés b)  és e) pontjában foglalt rendelkezései szerint a
        II. világháború  alatt faji,  vallási vagy  politikai  okból
        külföldre történő  deportálás,  továbbá  a  szovjet  szervek
        által   történt   kényszermunkára   hurcolás   a   személyes
        szabadságot  súlyosan,   30  napot   meghaladóan   korlátozó
        sérelemnek minősült  és a  törvény ezeket  a jogsértéseket a
        kárpótlás    szempontjából     a    jogtalanul     kiszabott
        szabadságvesztés  büntetéssel,   a   törvénytelen   előzetes
        letartóztatással     és      minden     más     jogosulatlan
        szabadságelvonással,    a     törvényellenesen     elrendelt
        kényszergyógykezeléssel, a  munkaszolgálattal stb. egy sorba
        tartozónak tekintette  és a kárpótlás szempontjait ezekkel a
        törvénysértésekkel egyezően állapította meg.

        Az ABh  szerint a  törvényhozó a  deportáltak szempontjait a
        kárpótlási jogosultság  megállapításánál nem értékelte kellő
        körültekintéssel és  figyelemmel akkor, amikor a deportálást
        pusztán  szabadságelvonásnak  minősítette,  illetőleg  azzal
        azonosította. A  bíróság megállapította, hogy történetileg a
        II. világháború  alatti deportálás  tömegben  és  erőszakkal
        külföldre,  rendszerint   koncentrációs  táborba   hurcolást
        jelentett, melynek  során a  Magyar  Állam  saját  polgárait
        összegyűjtötte és  idegen szuverén  fennhatóságának adta  át
        ( ABH 1995, 56. ) .

        Alkotmányos  követelmény   tehát,  hogy   a  törvényhozó   a
        deportálásnak ezeket  a sajátos  szempontjait  és  történeti
        tényeit  figyelembe   vegye  és   a  deportálást   a  puszta
        szabadságelvonással ne  azonosítsa, mert  az eltérő ismérvek
        ellenére  történt  homogén  csoportképzéssel  a  törvényhozó
        megsérti   az    egyenlő   méltóságú   személyként   kezelés
        alkotmányos   követelményét    és   ezzel   alkotmányellenes
        diszkriminációt  valósít   meg  [ Alkotmány   70/A.  §   (1)
        bekezdés ] .

        A törvényjavaslat  ezeket az  alkotmányos követelményeket az
        újabb homogén  csoportképzésekkel megfelelően  teljesíti.  A
        törvényjavaslat 2. §-ával megalkotott és a 3. Kpt-t a 2/B. §
        (1) bekezdésével  kiegészíteni rendelő szabály szerint a II.
        világháború  alatt   faji,  vallási   vagy  politikai  okból
        külföldre történt deportálásért külön kárpótlási jogosultság
        áll fenn.  Minthogy a  2/B. §  (2) bekezdése  szerint az (1)
        bekezdésben meghatározott  sérelemért nem a szabadságelvonás
        miatt megállapítható  kárpótlás, hanem  annál  több  jár,  a
        törvényjavaslat   eleget    tesz   annak    az   alkotmányos
        követelménynek,  amely   a  jogok   elosztásának  alkotmányi
        szabályából  és   a  hátrányos  megkülönböztetés  tilalmából
        következik  és   amely   szerint   a   jogalkotónak   eltérő
        ismérvekkel kell  mérlegelnie  a  különféle  okfolyamatokban
        különböző    sérelmet     szenvedettek    szempontjait.    A
        törvényjavaslat tehát  a különböző  helyzetek között  azzal,
        hogy  az   azokban  rejlő   lényeges  különbözőségeket   már
        figyelembe  veszi,   megszünteti  az   egyenlőtlen  elbánást
        eredményező -  és  ezért  alkotmányellenes  -  szabályozást,
        vagyis a  személyek közötti tilos megkülönböztetéshez vezető
        helyzetet.

        Kétségtelen,    hogy     a    külföldre     deportálás    is
        szabadságelvonást  jelentett,  ahhoz  azonban  egy  lényeges
        többlet  tényálláselem   járult,  nevezetesen   az,  hogy  a
        deportáltak feletti  rendelkezés  kikerült  a  Magyar  Állam
        hatalmi szférájából és az idegen szuverén hatalmi szférájába
        ment   át.   Ez   az   ismérv   a   kárpótlásra   jogosultak
        csoportképzése során  annyira lényegi  és meghatározó,  hogy
        alkotmányosan  a   szabadságelvonástól   eltérő   jóvátételi
        kritériumokat követel.  A törvényjavaslat ezt a szempontot a
        külön csoportba  sorolásnál megfelelően  figyelembe veszi, a
        törvényjavaslat    tehát     a    kárpótlásra     jogosultak
        csoportképzésénél  új   -  az   Alkotmány   rendelkezéseivel
        összhangban álló  - koncepciót alkalmaz, amely ellen már nem
        emelhető alkotmányossági kifogás.

        2. Az  ABh szerint  a deportáltakra  vonatkozó szempontok és
        megkülönböztető ismérvek  többnyire és lényegileg irányadóak
        a Szovjetunióba  történt kényszermunkára  hurcolás  eseteire
        is, ezért az Alkotmánybíróság a 3. Kpt. 3. § (1) bekezdés d)
        pontjában foglalt rendelkezést is alkotmányellenesnek ítélte
        és megsemmisítette  ( ABH 1995, 56. ) . Megállapította, hogy
        a  törvényhozónak   legkésőbb  az   új  kárpótlási   törvény
        megalkotásakor   gondoskodnia    kell    arról,    hogy    a
        megsemmisített   rendelkezések    helyett   az   alkotmányos
        követelményeknek megfelelő új szabályokat hozzon, amelyekkel
        az  érintett   jogosulti  kör   -  tehát  a  kényszermunkára
        hurcoltak tekintetében is - a kárpótlásra való jogosultságot
        visszamenőlegesen rendezi.

        A törvényjavaslat  ennek az  alkotmányi követelménynek  tesz
        eleget akkor, amikor a 2. §-ban kiegészíti a 3. Kpt-t a 2/C.
        §-ban foglaltakkal  és a szovjet kényszermunkára hurcolásért
        külön kárpótlási szabályokat állapít meg.

        Ezek a  kárpótlási szabályok  a kárpótlás  nagyságrendje  és
        feltételei   tekintetében    lényegileg   azonosak   a   II.
        világháború  alatti  deportálásért  teljesítendő  kárpótlási
        rendelkezésekkel,   a    törvényjavaslat   azonban    -    e
        kedvezményezetti kör  külön címbeli  meghatározásával  -  az
        idetartozó kárpótlásra jogosultakat külön csoportba sorolja.
        Mivel a  csoportképzés az  alkotmányos határok között marad,
        nem   áll   ellentétben   az   Alkotmánnyal   az,   hogy   a
        törvényjavaslat -  ugyanazon jóvátételi szempontok mellett -
        a deportáláson és a kényszermunkán alapuló jogosulti köröket
        különválasztja.   Figyelemmel    arra,   hogy   a   személyi
        kárpótlások  körében   az  állam   meghatározóan  nem   jogi
        igényeket elégít ki, hanem méltányosságból juttat kárpótlást
        a  kedvezményezetteknek,   vagyis  nem   eleve  jogosultakat
        különböztet  meg,   a  megkülönböztetés  korlátja  e  körben
        egyedül a  pozitív diszkrimináció  elvi  határa,  vagyis  az
        egyenlő  méltóságú   személyként  való   kezelés   feltétlen
        betartása, illetve  az Alkotmányban megfogalmazott alapjogok
        meg nem  sértése ( ABH  1991, 62. ) . Az egyenlőként kezelés
        alkotmányos  követelményének  tehát  a  csoportképzés  során
        érvényesülnie  kell,  az  viszont  már  nem  alkotmányossági
        kérdés,  hanem   a  törvényhozó   mérlegelési   szabadságába
        tartozik, hogy az alkotmányossági követelmények betartásával
        a sérelemokozás  sajátosságaira  tekintettel  és  történelmi
        tényei alapján  milyen jogosulti  csoportokat képez. Mivel a
        törvényjavaslat a törvényhozó mérlegelési szabadsága alapján
        választja  külön   a  deportáltak   és   a   kényszermunkára
        száműzöttek   csoportját,    mint   jogosulti   köröket,   a
        különválasztás nem alkotmányellenes.

        3. A  törvényjavaslat 1.  §-ával megállapított  2/A.  §  (1)
        bekezdése   a   kárpótlásra   jogosultságnak   egy   további
        jogalapját -  és ezzel  a jogosultak  egy újabb csoportját -
        teremti meg  azzal a rendelkezéssel, hogy annak a személynek
        a hozzátartozója  javára, aki a magyar hatóság vagy hatósági
        személy   politikai    indíttatású   önkénye   következtében
        vesztette  életét,   egyösszegű   kárpótlási   jogosultságot
        állapít meg.

        Az Országgyűlés  ezzel és  az  ezt  követő  rendelkezésekkel
        kíván eleget  tenni az  ABh 5.  pontjában megállapított - és
        alkotmányellenes mulasztás  miatti -  jogalkotói feladatának
        ( ABH 1995, 32. ) . Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben
        elöljáróban megállapítja,  hogy nem  vet fel alkotmányossági
        problémát, hogy  az Országgyűlés  nem új  kárpótlási törvény
        megalkotásával, hanem a 3. Kpt. kiegészítésével küszöböli ki
        az alkotmányellenes mulasztást.

        A 3.  Kpt. eredeti  20. §  (2)  bekezdése  szerint  annak  a
        személynek   a   2.   §   (2)   bekezdésében   meghatározott
        hozzátartozója, aki  olyan bűncselekménynek esett áldozatul,
        amellyel kapcsolatban az állam elmulasztotta érvényesíteni a
        büntető  igényét,   és  ezzel  akadályozta  a  hozzátartozók
        polgári jogi  igénye érvényesítését  - a  nemzeti gondozáson
        túlmenően - külön törvény alapján lesz kárpótlásra jogosult.
        A  (3)   bekezdés  pedig   úgy  rendelkezett,   hogy  a  (2)
        bekezdésben említett törvényre vonatkozó törvényjavaslatot a
        Kormánynak 1992.  november 30-áig  kell  az  Országgyűléshez
        beterjesztenie.

        Az Alkotmánybíróság e törvényi rendelkezéssel összefüggésben
        nemcsak a  törvényhozó alkotmányellenes  mulasztását, de azt
        is megállapította,  hogy önkényes - s ezért alkotmányellenes
        -  a   bűncselekmények  áldozataként  elszenvedett  személyi
        sérelemokozások  miatt   keletkezett  polgári  jogi  igények
        megnyitásának ahhoz  a feltételhez kapcsolása, hogy az állam
        elmulasztotta  a   bűncselekmények   elkövetőivel   szembeni
        büntető igénye érvényesítését ( ABH 1995, 31. ) .

        Bár  az   Alkotmánybíróság  rámutatott  arra,  hogy  a  múlt
        rendszerekben személyi sérelmet szenvedettek köre lényegében
        meghatározhatatlan,   felmérhetetlen,   mert   gyakorlatilag
        bárkire,  aki   a  múlt  rendszerekben  Magyarországon  élt,
        érvényes lehet,  hogy anyagi  kihatású vagy pusztán személyi
        sérelem érte [ 28/1991. (VI. 3.) AB határozat, ABH 1991, 96-
        97. ] , a jelen ügy alapjául szolgáló határozatában kimondta
        azt  is,   hogy  a   törvényhozó  terhére   alkotmányellenes
        mulasztás áll  fenn azért,  mert a  3. Kpt.  egy, a  törvény
        preambulumában és  1.  §-ában  meghatározott  jogosulti  kör
        javára   egyáltalában    nem    állapít    meg    kárpótlási
        jogosultságot. Ebbe  a csoportba  azok a  múlt rendszerekben
        személyi    sérelmet     szenvedettek    tartoznak,     akik
        büntetőeljáráson kívül  lettek az állami önkény áldozatai. A
        határozat szerint  az egyenlő  méltóságú személyként kezelés
        alkotmányos  követelménye   és  az  Alkotmány  70/A.  §  (1)
        bekezdésében    meghatározott     diszkrimináció     tilalma
        kényszerítően megköveteli, hogy a törvényhozó - a törvényben
        vállalt   kötelezettségének   megfelelően   -   ezeknek   az
        áldozatoknak a kárpótlásáról is rendelkezzék.

        A  törvényjavaslat   1.  §-ával  megállapított  2/A.  §  (1)
        bekezdés utolsó  fordulata azonban  a  magyar  hatóság  vagy
        hatósági személy politikai indíttatású önkénye következtében
        életüket  vesztett   jogosultak  körében   olyan  megszorító
        rendelkezést tartalmaz,  amely alkotmányosan indokolhatatlan
        és  sérti  az  egyenlő  elbánás  alkotmányos  követelményét.
        Eszerint ugyanis nem alkalmazható ez a rendelkezés akkor, ha
        a halál  szabadságelvonás ( 3.  § ) során,  bármilyen  okból
        következett be.

        A 3.  Kpt-nek a  törvényjavaslattal módosítani  rendelt 3. §
        (1) bekezdése  azokat a  személyes szabadságot  súlyosan, 30
        napot meghaladóan  korlátozó sérelmet szenvedetteket vonja a
        kárpótlási jogosultság  szempontjából egy csoportba, akiknél
        a sérelemokozás  csak bizonyos  körben vezethető  vissza  az
        igazságszolgáltatás   diszfunkcionális    működésére.    Nem
        tartoznak ide  - legalábbis részben - a 3. § (1) bekezdés b)
        és  c)  pontja  alá  eső  jogosultak,  akiknek  a  személyes
        szabadságát az  elmúlt rendszerekben  közigazgatási hatósági
        határozat alapján  végrehajtott  internálás,  kényszermunka,
        közbiztonsági     őrizet,      kényszerlakhely     kijelölés
        ( kitelepítés ) és munkaszolgálat elrendelése útján - vagyis
        büntetőeljáráson kívül - korlátozták. Azok a személyek, akik
        a személyes  szabadságuk ilyen jogtalan korlátozása során és
        alatt magyar  hatósági személy politikai indíttatású önkénye
        következtében  vesztették  életüket,  e  kizáró  rendelkezés
        miatt nem esnek a 2/A. § (1) bekezdésének hatálya alá és nem
        vonhatók a  2. §  által megállapított egyösszegű kárpótlásra
        jogosultak körébe  sem. A büntetőeljáráson kívül alkalmazott
        jogosulatlan   szabadságelvonás    ideje   alatt   az   élet
        elvesztéséhez   vezető    hatósági   önkény   a   jogosultak
        hozzátartozói  javára  legalább  olyan  mértékű  kárpótlásra
        teremt alkotmányosan  jogalapot, mint  amilyenre  a  hatóság
        vagy hatósági  személyek büntetőeljáráson  belüli  politikai
        indíttatású önkénye.  Ez  következik  az  Alkotmány  egyenlő
        elbánást   és   egyenlő   méltóságú   személyként   kezelést
        megállapító  rendelkezéseiből   [ Alkotmány  70/A.   §   (1)
        bekezdése,  54.   §  (1)   bekezdése ] ,  ezért   ezeknek  a
        jogosultaknak az  egyösszegű kárpótlásból való kirekesztése,
        kizárása önkényes, így alkotmányellenes.

        Mivel a  személyi kárpótlás megvalósításának is legfontosabb
        alkotmányossági szempontja  az egyenlő  elbánás ( ABH  1993,
        120. ) ,  amelyet az  osztó  igazság  jellemez,  az  egyenlő
        elbánás szempontjából az érintetteknek alkotmányos joguk van
        arra, hogy  a törvényi  szabályozásnál egyenlőként  kezeljék
        őket és  mindegyikük  szempontjait  hasonló  figyelemmel  és
        méltányossággal  értékeljék.   Az   egyösszegű   kárpótlásra
        jogosultak   személyi    körének   meghatározása   során   a
        törvényhozó tehát  nem hagyhatja  figyelmen kívül  azoknak a
        jogosultaknak a  szempontjait, akik  büntetőeljáráson  kívül
        ugyan, de  egyéb jogtalan szabadságelvonás alatt és folyamán
        kétségkívül az  eljáró magyar  hatóság ( hatósági  személy )
        szándékos    magatartása     miatt    vesztették    életüket
        ( munkatáborokban,   magyarországi    kényszermunka   során,
        magyarországi  gettókban,   munkaszolgálat  alatt  stb.  ) .

        Ezeknek a személyeknek a kizárása az egyösszegű kárpótlásból
        megengedhetetlen  diszkriminációt   valósít  meg,  sérti  az
        Alkotmány 70/A.  § (1)  bekezdésében írt  tilalmat, ezért az
        Alkotmánybíróság álláspontja  szerint a törvényjavaslat 2/A.
        § (1)  bekezdésének utolsó  fordulata  alkotmányellenes.  Az
        alkotmányellenesség  kiküszöbölhető,   ha  a  törvényhozó  a
        "bármely okból bekövetkezett halál" köréből kiveszi a magyar
        hatóság vagy  hatósági személy politikai indíttatású önkénye
        miatt bekövetkezett életvesztéseket.

        4. Az  élettől  való  megfosztás  tekintetében  a  jogosulti
        csoportok képzésének alkotmányossága nem kapcsolható össze a
        kárpótlás nagyságának kérdésével.

        A   csoportok   képzésével   a   törvény   meghatározza   az
        igényjogosultságot keletkeztető  tényállásokat, a  kárpótlás
        mértékét és  a kárpótlásra jogosultak körét. A csoportképzés
        tartalmi  alapja  az  elszenvedett  sérelmek  különbözősége.
        Miután  a   kárpótlás  a   magyar  jogban  -  minden  eddigi
        formájában  -   nem   az   állam   felelősségén,   hanem   a
        méltányosságon  alapul   ( s  ez  az  esetleges  felelősségi
        jogalapokat is  magába olvasztotta ) ,  még inkább indokolt,
        hogy  a  kárpótláson  belüli  valamennyi  különbségtétel  az
        eredményhez,   az   okozott   és   elszenvedett   sérelemhez
        igazodjék.

        A szabadságtól  megfosztás ugyan  felfogható általánosságban
        egy  sérelemfajtának,   a  rabságban   tartásnak  azonban  a
        valóságban a  sérelem  súlyosságát,  a  szenvedés  nagyságát
        tekintve  olyan   ténylegesen   különböző   tipikus   módjai
        fordultak elő,  amelyek nemcsak  megengedhetővé  tették,  de
        alkotmányosan meg  is követelték  az eltérő  kárpótlást.  Ez
        volt  a   3.  Kpt.   korábbi  alkotmányossági  vizsgálatának
        eredménye is.

        Ha azonban  a fogvatartás  halált  okozott,  eme  "eredmény"
        véglegességét  és   abszolút  súlyát  tekintve  jelentőségét
        veszti   a   halált   megelőző   sérelmek   és   szenvedések
        különbözősége.  Ez   a  veszteség  minden  korábbi  sérelmet
        abszorbeál.

        Elméleti   oldalról,    és    az    Alkotmánybíróságnak    a
        halálbüntetés-   és   az   abortusz-határozatban   kifejtett
        álláspontjából kiindulva  az élethez való jog abszolút volta
        is  lehetetlenné   teszi  az   élet  elvételének   különböző
        megítélését egy  olyan kárpótlási  rendszerben, amely  nem a
        felelősségre, hanem  az  okozott  kárra  épül.  "Az  egyenlő
        méltósághoz való  jog az  élethez való  joggal egységben azt
        biztosítja, hogy  ne lehessen az emberi életek értéke között
        jogilag különbséget tenni. " ( ABH 1991, 309. ) .

        Az elhunytak életének egyformán mérhetetlenül értékes voltát
        tekintve  nem   is  vethető   fel  semmilyen  különbségtétel
        aszerint, hogy  milyen tényleges  körülmények között  haltak
        meg, vagy  hogy milyen  ideológiákat követő  rendszer  vitte
        őket halálba.

        Ezért nincs  sem szükség,  és -  az okozott  sérelemre épülő
        kárpótlási  rendszerben   -  jogi  lehetőség  sem  arra,  az
        egyébként  is   kivihetetlen  és   az   emberi   méltósággal
        ellentétes összevetésre,  hogy például  a náci haláltáborban
        elszenvedett halálért más kárpótlás járhatna, mint a szovjet
        lágerben, vagy az ÁVH pincéjében megölt ember életéért.

        Ha a  jog az  élet elvesztéséért  a hátramaradottaknak  nem-
        vagyoni kártérítést  ad, az  nem az  élet értékét fejezi ki,
        hanem a  hátramaradottak veszteségét  enyhíti. A  kárpótlási
        folyamat célját nézve, negyven év múltán különösen nem lehet
        különbséget tenni  a hátramaradottak  fájdalma és a fájdalom
        enyhítésének  lehetősége  között  azon  az  alapon,  hogy  a
        sértett halálának mindenképpen jogtalan körülményeit jogilag
        hogyan minősítjük.

        Alkotmányossági   kérdést   nem   az   vet   fel,   hogy   a
        törvényjavaslat egyenlőséget teremt a deportáltak és szovjet
        kényszermunkára hurcoltak  között, hanem  az, ha nem egyenlő
        kárpótlást nyújt az élet elvesztéséért.

        5. Abból,  hogy az  ABh  nem  ítélte  alkotmányellenesnek  a
        büntetőeljárással kapcsolatban  meghaltak külön  csoportként
        való kezelését  ( Tv.  2.  § ) ,  továbbá  hogy  alkotmányos
        követelményként előírta külön csoport képzését a deportáltak
        és kényszermunkára  hurcoltak,  továbbá  a  hatósági  önkény
        által elpusztultak  számára, nem  következik, hogy  e  külön
        csoportokhoz  minden   sérelemfajta  tekintetében  különböző
        mértékű  kárpótlást   kellene  rendelni.   A   csoportképzés
        feladata   ugyanis    nemcsak   a    kárpótlás    mértékének
        megkülönböztetése. Éppen ezért a külön csoportok fenntartása
        - például a jogalap meghatározása miatt - akkor is indokolt,
        ha  például   az  élet  elvesztéséért  mindegyik  csoportban
        ugyanaz a kárpótlás jár.

        a) Az ABh joggal érvel a büntetőeljárás során megöltek külön
        csoportként   való   kezelése   mellett   azzal,   hogy   az
        igazságszolgáltatás diszfunkcionális  működése egyenesen  az
        Alkotmányban    gyökerező     kártérítési    alap,    s    a
        büntetőeljárással    való    visszaélés    a    jogállamiság
        legsúlyosabb tagadása  ( ABH 1995, 54. ) . Ez az elhatárolás
        az ABh-ban egyben arra is szolgált, hogy az Alkotmánybíróság
        a büntetőeljáráson  kívüli hatósági önkény áldozatainak járó
        kárpótlás külön,  és széleskörű  szabályozására kötelezze  a
        törvényhozót.

        A   halálért    járó    kárpótlás    különböző    mértékének
        megindokolására azonban ezek az érvek nem alkalmazhatók.

        Az  Alkotmánybíróság  kárpótlási  határozatai  sorában  -  a
        törvényhozó bizonytalan  és ellentmondó  megnyilatkozásaival
        szemben is  - kifejtette, hogy a kárpótlás nem az állam jogi
        felelősségén alapul,  hanem a  kárpótlási törvények teremtik
        meg egységes  jogi alapját, tekintet nélkül arra, hogy egyes
        károkozásokért  az  állam  felelőssége  megállapítható  vagy
        érvényesíthető  lenne-e.   A  kárpótlás   tehát  ex   gratia
        történik, s  annak csupán  erkölcsi és politikai jelentősége
        van, hogy  az állam  rendszerint  olyan  körre  nézve  adja,
        amelyben  az   elszenvedett  sérelmeket  igazságtalannak  és
        jogállami mérce szerint jogtalannak tekinti, valamint ahol -
        az okozatosság  tág felfogásával - az állam "okozta" a kárt.

        Annak, hogy  egyes esetekben  a tulajdoni  sérelmekért  járó
        kárpótlás  körében   is  megkonstruálható   volt  az   állam
        felelőssége ( ABH  1991, 92,  95. ) , nem volt következménye
        arra, hogy  a kárpótlási  törvények  ne  teremthettek  volna
        egységes,   új    jogalapot    a    kárpótlásra,    amelynek
        alkotmányosságát azután,  különösen a diszkrimináció tilalma
        szempontjából, már  egységesen kellett  elbírálni. Az ABh is
        foglalkozik   azzal,    hogy   az    élet   vagy   szabadság
        elveszítésével  okozott   nem-vagyoni  károk  vonatkozásában
        állami   felelősség    csak   egészen    kivételesen   lenne
        megkonstruálható,  s   itt  még   inkább  a  méltányosság  a
        kárpótlás egységes  alapja, mint  a tulajdoni károk esetében
        ( ABH 1995, 42-45. ) .

        A kártérítés,  kártalanítás és  a "kárpótlás"  is az okozott
        kárhoz, s nem a károkozó felelősségének ( jogsértésének vagy
        vétkességének )  súlyosságához  igazodik,  a  méltányosságon
        nyugvó kárpótlás  nem is  igazodhat  máshoz.  A  kárpótlásra
        vállalt sérelmek körét természetesen az állam határozza meg,
        de nem a jogi felelősségen alapuló szempontok alapján, hanem
        azt  dönti  el,  hogy  a  kárpótlás  politikai  és  erkölcsi
        célkitűzései szempontjából  milyen körben látja elég erősnek
        a  korábbi   állami  magatartás   és  a   sérelmek   közötti
        összefüggést. Ezért  - az  "okozás" eleme miatt - keltheti a
        kárpótlás azt  a benyomást, hogy bizonyos állami tettekért a
        mai törvényhozó  "felelősséget  vállal".  A  kárpótlási  kör
        kialakítását így  természetesen nem  csupán az  eredmény,  a
        sérelem  határozza   meg,  hanem   megtalálhatók  -   és  az
        alkotmánybírósági megítélés  szempontjából fel is tárandók -
        azok a  szempontok,  amelyek  a  hasonló  sérelmek  közül  a
        kárpótlásra    érdemesnek     tartottakat    kiemelik.    Az
        Alkotmánybíróságnak azután ebben a körben kell vizsgálódnia,
        hogy vajon ésszerű indok nélkül vagy indokolhatóan maradtak-
        e ki  egyesek az  állam  által  ( jogi  kötelesség  nélkül )
        meghatározott szempontok szerinti körből.

        b) Az  "élet  elvesztéséért"  az  állam  eredetileg  csak  a
        büntetőeljárás során  okozott halálért,  valamint  hatóságok
        ( elvileg ) büntetendő  magatartásával okozott  halálesetért
        vállalt  külön  kiemelt  kárpótlást  ( 2.  és  20.  § ) .  A
        szabadságuktól megfosztottak  körében a  törvény  eredetileg
        úgy különböztetett  a szabadság  elvesztéséért és a halálért
        járó  kárpótlás   nagysága  között,   hogy  ha   a  sérelmet
        szenvedett  a   szabadságelvonás  ideje   alatt  meghalt,  a
        kárpótlás kiszámításánál legalább a törvényben meghatározott
        időtartamokat kellett  figyelembe venni ( 9. § ) . Itt tehát
        nem   tett   a   törvény   különbséget   aközött,   hogy   a
        szabadságelvonás során milyen okból következett be a halál.

        A törvényjavaslat  az Alkotmánybíróság  döntését  követve  a
        deportáltakat és  kényszermunkásokat  külön,  új  csoportnak
        tekinti.  A   sajátos  jogosultságot   a  deportálás   és  a
        kényszermunkára hurcolás  ténykörülményei alapozták  meg.  A
        csoport különtartását  mind a  büntetőeljárás során  az élet
        elvesztéséért járó  kárpótlástól,  mind  a  szabadságvesztés
        egyéb eseteitől  indokolta az is, hogy egyrészt a jogosultak
        között vannak túlélő sérelmet szenvedettek, másrészt, hogy a
        halállal fenyegetettség  e csoportban  olyan nagy volt, hogy
        többek között  emiatt sem  lehetett ezt  a kört összemosni a
        szabadságelvonással;  következésképpen   a  szabadságelvonás
        során meghaltaknak  járó általános  kárpótlási  szabályokkal
        sem.

        A deportálás  és kényszermunka  során bekövetkezett halált a
        törvényjavaslat maga  vonta egy  tekintet alá  az állam  - a
        hatóság ( i személy )  - által  szándékosan vagy  önkényesen
        okozott halállal akkor, amikor ezért a büntetőeljárás során,
        illetve a  hatósági önkény  általi elpusztításhoz  hasonlóan
        egyösszegű    kárpótlást    állapított    meg.    Mivel    a
        szabadságelvonás körében  is  a  halállal  fenyegetettség  e
        csoportok külön szabályozásának egyik oka, logikusan - és az
        igényérvényesítés számos  gyakorlati okából  is indokoltan -
        itt nem írja elő a törvényjavaslat a szándékos vagy önkényes
        halálokozás ismérveit, hanem mintegy vélelmezi azokat.

        c) A  négy tényállás  az "élet  elvesztéséért" megállapított
        kárpótlási  szabályokon   belül  egységes   csoportot  alkot
        nemcsak a sérelem szempontjából, hanem atekintetben is, hogy
        az állam  vagy hatósági személy közrehatásának is része volt
        a halál  bekövetkezésében. Nem  található alkotmányos  indok
        arra, hogy  e csoporton belül az élet elvesztéséért nyújtott
        kárpótlás    mértékében     lényeges     eltérés     legyen.
        Alkotmányellenes tehát,  hogy a  2. §-ban  előírt  kárpótlás
        mértéke a  2/A, 2/B.  és 2/C.  §-ban meghatározott kárpótlás
        sokszorosa.  ( 1 millió forint szemben a 300. 000 forinttal,
        illetve a  deportáltak és  kényszermunkások  esetében  az  e
        mellett  a   szabadságelvonásért  számított   emelt  összegű
        járadékkal. )

        Nem indokolható,  hogy a  halálért járó  kárpótlás mellett e
        csoportokban a  szabadságelvonásért külön  összeg jár.  Ez a
        külön juttatás  - a törvényjavaslat 2/D. §-ban meghatározott
        1 millió  forintos felső kárpótlási határból következően - a
        2.  §   alapján  járó   1   millió   forintos   kárpótláshoz
        viszonyított óriási  különbséget mérsékeli;  tekintetbe véve
        azt is,  hogy a  deportálásért például  még további  kül- és
        belföldi térítésekkel is lehet számolni. Semmiképpen sem áll
        azonban rendelkezésre  hasonló  érvelés  a  büntetőeljáráson
        belüli illetve kívüli hatósági önkény áldozatait nézve.

        Az alkotmányosság  azt követeli  meg, hogy  a hasonló alapon
        meghatározott  sérelmekért,   az  adott  esetekben  az  élet
        elvesztéséért a  2, 2/A, 2/B. és a 2/C. §-ban írt esetekben,
        végeredményben hasonló mértékű kárpótlás járjon. A számítási
        módok   és    a   szabályozás    történeti    kialakulásának
        következtében    keletkezett     kisebb    eltérések     nem
        alkotmányellenesek.

        d) A  fenti okokból  is alkotmányba  ütközik, hogy  az egyéb
        szabadságelvonás  alatt   bekövetkezett  halál   esetére   a
        törvényjavaslat  nem   különböztet  az   olyan   halálesetek
        szerint,  amelyek   tekintetében  a   hatóság  önkénye  vagy
        "szándékos közreműködése"  éppen úgy fennáll, mint a 2. és a
        2/A. § esetén.

        e) Az  ABh érveléséhez  híven ( ABH  1995,  61.  )  az  élet
        elvesztésének fenti  eseteiben  alkotmányosan  a  jogosultak
        körét sem lehet eltérően meghatározni.

        6. Az  Országgyűlés a  törvényjavaslat alkotmányellenességét
        az alábbiak figyelembevételével orvosolhatja.

        a)  A   törvényhozó  nem   volt  köteles   az  életüktől  és
        szabadságuktól megfosztottaknak  kárpótlást adni. Döntésétől
        függ, hogy  ad-e, és hogy mennyi pénzt szán erre a célra. Az
        élet elvesztéséért  a törvényhozás  elejétől fogva egymillió
        forintos kárpótlást irányzott elő. Ezt az összeget a 3. Kpt.
        úgy   akarta    összhangba   hozni   az   ország   teherbíró
        képességével, hogy az élet elvesztéséért kárpótolandók körét
        szűkre szabta. A törvényhozó a büntetőeljárás során megöltek
        körét egyrészt  számszerűen elég kicsinek, másrészt pontosan
        meghatározhatónak ítélte  ahhoz, hogy  az élet elvesztéséért
        őket  részesítse   kárpótlásban.  Ehhez   járult  az   olyan
        bűncselekmények   áldozatai    hozzátartozóinak    kilátásba
        helyezett  kárpótlás,   amelyekért  az  állam  polgári  jogi
        felelősséggel tartozhatott volna. Ez a jogosulti kör is szűk
        volt az  eredeti elképzelésben  :   a  törvényhozó  szándéka
        szerint az  1956. évi  forradalom és  szabadságharc leverése
        kapcsán életüktől megfosztottakra terjedt volna ki.

        Az ABh  a kárpótolandók  körét részben  kitágította, részben
        egyes csoportok  számára magasabb kárpótlást követelt meg. A
        kárpótolandók   mennyiségi    növekedését   eredményezte   a
        munkaszolgálatosok  teljeskörű   bevonása   a   kárpótlásba,
        illetve  a  hatósági  önkény  áldozatainak  járó  kárpótlási
        kötelesség megállapítása  ( messze a 20. § eredeti szándékán
        túl ) .  ( Ld.  az ABh  3. illetve  2. és  5. pontját ) .  A
        deportáltak és  kényszermunkára hurcoltak tekintetében az új
        csoportképzés  kötelessége   magától  értetődően   a  puszta
        szabadságvesztésért     járónál      magasabb      kárpótlás
        megállapítását követelte meg ( ABH 1995, 57. ) .

        A  deportálás   és  kényszermunkára   hurcolás,  valamint  a
        hatósági    önkény    áldozatainak    kárpótlása    jövőbeni
        szabályozására nézve  ezen túl az Alkotmánybíróság részletes
        követelményeket  nem   fektetett   le,   s   különösen   nem
        foglalkozott ezek  összegszerűségével, hanem  a  törvényhozó
        szabadságát hangsúlyozta az új megoldás kialakításában ( ABH
        1995, 57.  ) . A  határozat 1. pontja megállapította azonban
        azt az  alkotmányos  követelményt,  hogy  "a  törvényhozó  a
        kárpótlásra  jogosultság   megállapításánál   a   jogosulti,
        kedvezményezetti  körök   ismérveit  azonos,   a   csoportra
        különösen jellemző  szempontok szerint,  a személyek egyenlő
        méltóságának  tekintetbe   vételével,  egységesen  határozza
        meg".

        b)  Abból   az  alkotmányos  követelményből,  hogy  az  élet
        elvesztése miatt  a fentiek  szerint egynemű  körbe  tartozó
        kárpótolandóknak hasonló  nagyságú kárpótlást  kell kapniuk,
        nem következik,  hogy ezt  alkotmányosan  csakis  úgy  lehet
        megoldani, hogy  ezentúl mindenki az eredetileg kárpótolandó
        kislétszámú   csoport   számára   megállapított   kárpótlási
        összeget  kapja,   azaz  egymillió   forintot.  Erre   nézve
        semmilyen alkotmányossági  követelmény nem  áll fenn.  Ha  a
        kárpótoltak körét  alkotmányossági szempontok  miatt ki kell
        terjeszteni,  az   Országgyűlés  újra   meghatározhatja   és
        eloszthatja a kárpótlásra szánt összeget.

        Az       Alkotmánybíróság        korábbi       határozatában
        alkotmányellenesnek nyilvánította azt a tulajdoni kárpótlási
        törvényt módosító  törvényjavaslatot, amely  a földárverésre
        való jogosultak  körét szűkítette volna ( 28/1993. (IV. 30.)
        AB határozat, ABH 1993, 220. ) . Az Alkotmánybíróság szerint
        a  kárpótlásnak   a  jogszabályokkal  előre  rendezett  zárt
        folyamatába való ilyen beavatkozás sérti a jogbiztonságot, s
        kárpótlásra  jogosultak   között  tiltott  megkülönböztetést
        eredményez. A  jelen eset  azonban elvileg különbözik ettől.

        Itt ugyanis  nem olyan  célszerűségi, vagy  egyes  csoportok
        szemében    "igazságossági"    szempontokból    kerül    sor
        változásokra,   mint   például   hogy   földterülettel   nem
        rendelkező  belvárosi  kerület  lakója  ne  licitálhasson  a
        külterületi földekre.  Ellenkezőleg :   az  alkotmányellenes
        helyzet  kiküszöbölése  céljából  a  törvényhozó  köteles  a
        kárpótlásra    jogosultak     körét    megváltoztatni,     a
        "jogszabályokkal    előre    rendezett    zárt    folyamatba
        beavatkozni" -  akkor is, ha az alkotmányellenes szabályozás
        a már  kárpótoltakat előnyösebb  helyzetbe  hozta,  s  ez  a
        különbség fennmarad.

        c)  Nem   alkotmányossági  probléma,   ha  a  törvényhozó  a
        kárpótlásra  szánt  összeg  nagyságát  az  ország  teherbíró
        képességével összhangban  és más anyagi kötelezettségeire és
        feladataira  tekintettel   határozza  meg.   Ezt  a  keretet
        tekintetbe véve az egyes kárpótoltaknak megállapított összeg
        nagysága természetszerűen  függ a  jogosultak feltételezhető
        számától.

        Ha  annak   érdekében,  hogy   a  törvény   megfeleljen   az
        alkotmányossági  követelményeknek,   a  kárpótolandók  körét
        lényegesen -  többszörösére, sőt  nagyságrenddel -  meg kell
        növelni, nem  ellentétes az Alkotmánnyal, ha a törvényhozó a
        kárpótlásra szánt  összeget újra meghatározza és elosztja, s
        ennek következtében  ugyanazért a  sérelemért járó kárpótlás
        nagysága  lényegesen   kevesebb  lesz,  mint  az  eredetileg
        megállapított kárpótlási  összeg. Az  arányosság fenntartása
        érdekében ilyen esetben akár az összes jogosulti körnek járó
        kárpótlás is megfelelően megváltoztatható.

        Az újraelosztásnak  természetesen  nincs  hatása  a  korábbi
        rendelkezések szerint  kifizetett kárpótlásokra,  azok  mint
        lezárt jogviszonyok érintetlenül maradnak.

        d)   A    fentiek   magától    értetődően   vonatkoznak    a
        munkaszolgálatosoknak járó  kárpótlásra is.  Alkotmányossági
        követelmények arra  nézve állnak  fenn, hogy a kárpótolandók
        körében  -  ha  az  állam  ennek  ismérveit  már  törvényben
        meghatározta  -,  s  az  azonos  sérelemért  járó  kárpótlás
        nagyságának hasonlóságában ne legyenek ésszerű indok nélküli
        kivételek  és   eltérések.  A  kárpótlás  tényleges  összege
        viszont nem  alkotmányossági kérdés. Ezért nem a kárpótlásba
        vont munkaszolgálatosok  körét kell  a fedezethez igazítani,
        hanem fordítva.

                                    VI.

        1. Az  Alkotmánybíróság e határozatában csak az indítványban
        megfogalmazott  és   azokkal  szoros   összefüggésben   álló
        kérdések  alkotmányossági   vizsgálatára  szorítkozott,  így
        kizárólag   a    törvényjavaslat   1-3.    §-aiban   foglalt
        rendelkezések  alkotmányosságát   bírálta  el,   éspedig  az
        indítványban    felvetett     alkotmányossági    aggályokkal
        összefüggésben. Az  Alkotmánybíróság a törvényjavaslat egyéb
        rendelkezései tekintetében,  illetőleg az  indítványban  nem
        szereplő kérdések vonatkozásában alkotmányossági vizsgálatot
        nem végzett.

        2. Mivel  az előzetes normakontroll eljárás indítványozására
        az  Abtv.  21.  §  (1)  bekezdésében  meghatározott  szervek
        illetőleg    személyek    jogosultak    kizárólagosan,    az
        Alkotmánybíróság a  nem jogosulttól  származó  indítványokat
        visszautasította.

        A határozat közzétételére vonatkozó rendelkezés az Abtv. 41.
        §-án alapszik.
                               Dr. Sólyom László
                              előadó alkotmánybíró
                           az Alkotmánybíróság elnöke

                    Dr. Ádám Antal          Dr. Kilényi Géza
                     alkotmánybíró            alkotmánybíró

                                Dr. Lábady Tamás
                              előadó alkotmánybíró

                               Dr. Schmidt Péter
                                 alkotmánybíró

                Dr. Szabó András         Dr. Tersztyánszky Ödön
                     alkotmánybíró            alkotmánybíró

                               Dr. Zlinszky János
                                 alkotmánybíró

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          Subject of the case:
          .
          Establishing substantially different standards for similar grievances, namely for the loss of life
          Number of the Decision:
          .
          22/1996. (VI. 25.)
          Date of the decision:
          .
          06/21/1996
          .
          CODICES summary:
          http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1996-2-006?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
          .
          en_0022_1996.pdfen_0022_1996.pdf