Hungarian

Ügyszám: .	1016/B/1995
Előadó alkotmánybíró: Sólyom László Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 36/1998. (IX. 16.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 1998/263 .

A döntés kelte: Budapest, 09/14/1998 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az    Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének megállapítására   és   megsemmisítésére  irányuló   indítvány tárgyában meghozta a következő                         határozatot: 1.     Az     Alkotmánybíróság    megállapítja:    a    helyi önkormányzatokról   szóló   1990.   évi   LXV.   törvény   (a továbbiakban:  Ötv.)  107/A. § (2)  bekezdésének  b)  pontja, valamint  (5) bekezdése alkotmányellenes. Ezeket  a  törvényi rendelkezéseket az Alkotmánybíróság a határozat közzétételének napjával megsemmisíti. 2.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja: az  Ötv.  107.  §  (1) bekezdés    c)    pontjának    végrehajtásában    alkotmányos követelmény,   hogy   az   önkormányzatok   a   közművek    e rendelkezésben  megállaptott köre — a (3) bekezdés  előírásai szerint   kiszámított   —  értékének  megfelelő   juttatásban részesüljenek.  Ez  a követelmény kielégthető  úgy  is,  hogy törvény  állaptja meg az önkormányzatok igényeinek  megfelelő juttatás   értékét,  amely  az  önkormányzatokat  a   törvény erejénél  fogva  illeti  meg,  és  úgy  is,  hogy  az   egyes önkormányzatok igényeiket bírói úton érvényestik. 3.  Az  Alkotmánybíróság az Ötv. 107/A.  §  (2)  bekezdés  a) pontja     és     (4)    bekezdése    alkotmányellenességének megállapítására  és  megsemmisítésére irányuló  indítványokat elutasítja. 4.   Az   Alkotmánybíróság   a   mulasztásban   megnyilvánuló alkotmányellenesség  megállapítására  irányuló  indítványokat elutasítja. 5.  Az  Alkotmánybíróság a közművek önkormányzati  tulajdonba adása    kapcsán    törvényben   kimondott   részvényjuttatás végrehajtásának  késedelme vagy elmaradása miatt  keletkezett igények elbírálására irányuló indítványokat visszautasítja. Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                           Indokolás                                                            I. A  helyi  önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.  törvény  (a továbbiakban:   Ötv.)  107/A.  §-a  ellen   számos   beadvány érkezett,  ezeket  az  Alkotmánybíróság  egyesítette  és  egy eljárásban  bírálta  el.  Az indítványozók  szerint  az  Ötv. 107/A.  §-a  alkotmányellenes,  "mert  azt  a  vagyoni  kört, amelyet  az  Ötv. 107. § (1) bekezdés c) pontja kétségtelenül az   önkormányzatok  tulajdonába  adandó   vagyon   tényállás elemeinek  a  hatálya alá rendelt, megváltoztatta,  és  ennél jóval   szűkebb   körben  biztosít  vagyoni  részesedést   az önkormányzatoknak. Ezáltal az Alkotmány 12. §-ába és a 13.  § (1) bekezdésébe ütközik". Ezt az álláspontot az egyik indítványozó kiegészíti azzal is, hogy  az  Ötv.  az  önkormányzati képviselőtestületek  tagjai 1990.  évi választásának napján lépett hatályba, "s  e  napon megnyílt  az  önkormányzatok tulajdoni  igénye  a  törvényben meghatározott  vagyoni  kör  vonatkozásában".  A   kiegészítő törvény   1995.   július  28-án  lépett   hatályba,   "vagyis visszaható     hatállyal    csökkentette     a     települési önkormányzatokat megillető vagyonrész mértékét a korábbi 100%- os vagyonjuttatásról annak töredékére." Indítványozók a 37/1994. (VI. 24.) AB határozatra  hivatkozva állították,  hogy  az Ötv. eredeti 107.  §  (1)  bekezdés  c) pontja     alapján    "kétségtelen    jogcíme"    volt     az önkormányzatoknak a tulajdonjog megszerzésére. Ehhez képest a hatályos  törvényi rendelkezés szűkítést állapít meg  és  nem ismeri  el a korábbi törvényi ígérvény "kétségtelen jogcímet" eredményező    voltát.    Egy   további    indítványozó    az önkormányzatok        tulajdonszerzésével         kapcsolatos rendelkezéseket — azokat konkrét polgári jogi  szerződéseknek feltételezve — vitatta. Más     álláspont    szerint    mulasztásban    megnyilvánuló alkotmányellenesség,  hogy az egyes állami  tulajdonban  lévő vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba adásáról  szóló  1991. évi  XXXIII.  törvény (a továbbiakban: Övt.) nem  rendelkezik megfelelően   az   önkormányzatoknak   átadandó    vagyonrész mértékéről. További  indítványozói  kifogás volt a jogbiztonság  sérelmét állítva  az,  hogy  az  Ötv. 107/A. § rendelkezései  többféle értelmezésre   adnak  lehetőséget  és  ezért  alkalmatlan   a szabályozás arra, hogy az önkormányzatok tulajdoni  igényüket érvényesítsék.    Sérelmezték    az    indítványozók    ehhez kapcsolódóan,  hogy  a  törvényalkotó  helyett  a  részvények kiadója   határozza   meg   a   törvény   értelmezésénél   és végrehajtásánál  követett  szempontokat,  valamint,  hogy   a részvények kiadása nem történt meg.                              II. Az  indítványokban  támadott és azokkal összefüggő  törvényi, továbbá a mérvadó alkotmányi rendelkezések a következők: Az  Ötv.  107. § (1) bekezdése c) pontja értelmében az  állam tulajdonából    az    önkormányzatok    tulajdonába    kerülő vagyontárgyak  körébe  tartoznak a  lakossági  szükségleteket kielégítő   közművek   építményei,   vonalas   létesítményei, berendezései a település belterületi határán belül, az  állam kizárólagos tulajdonába tartozó létesítmények kivételével. A  (3)  bekezdés  szerint: a külön törvényben  meghatározott, állami tulajdonban levő földek, erdők, más ingatlanok, vizek, valamint  az összes természetvédelem alatt álló területek  és műemlékileg védett épületek, építmények, területek, továbbá a közművek létesítményei, az (1) bekezdés b) pontjában említett szervezetek  vagyonának önkormányzati tulajdonba adására,  az önkormányzatok és a vállalatok közötti megosztására a kormány megyei   (fővárosi)  vagyonátadó  bizottságokat  hoz   létre, amelyek  döntenek e dolgok önkormányzati tulajdonba  adásáról és a vagyoni terhek rendezéséről. A  (4)  bekezdés  alapján a vagyonátadásig a (3)  bekezdésben említett   vagyontárgyak   csak   a   vagyonátadó   bizottság hozzájárulásával forgalomképesek. A (7) bekezdés értelmében — beiktatta az 1994. évi LXIII. tv. —  a  helyi  önkormányzat a tulajdoni igényét  a  vagyonátadó bizottságnál 1995. március 31-ig terjesztheti elő, e határidő után  az  önkormányzat tulajdoni igénye  bírósági  eljárásban érvényesíthető. Az  indítványokban támadott Ötv. 107/A. § az (1) bekezdésében kimondta:  az  Ötv.  107. § (1) bekezdés c)  pont  alapján  a települési  önkormányzatokat megillető  villamos-,  illetőleg gázközművagyon  a  közművet  üzemeltető  gazdasági   társaság vagyonának része. A    (2)    bekezdése   alapján   az   érintett    települési önkormányzatokra jutó vagyon után: a) villamos közmű esetén a közművet   üzemeltető  gazdasági  társaság  állami  tulajdonú vagyonrészének   25%-a,  b)  gázközmű   esetén   a   közművet üzemeltető gazdasági társaság állami tulajdonú vagyonrészének 40%-a  részvény  formájában,  a  törvény  erejénél  fogva   a szolgáltatásba bekapcsolt települési önkormányzatokat  illeti meg. A   (4)   bekezdés  szerint  a  (2)  bekezdés  a)   pontjában meghatározott   vagyonrészt   a   fővárosban    a    fővárosi önkormányzatnak,  más  települési önkormányzatok  részére  az 1995. január 1-jei lakosságszámuk arányában kell kiadni. Az (5) bekezdés értelmében, amennyiben az érintett települési önkormányzatok   több  mint  fele  megadott   időpontig   nem állapodik  meg,  a  (2)  bekezdés b) pontjában  meghatározott vagyonrészt  a  települési önkormányzatok  részére  az  1995. január 1-jei lakosságszámuk arányában kell kiadni. Az   Alkotmány   12.  §  (2)  bekezdése  szerint   az   állam tiszteletben   tartja   az  önkormányzatok   tulajdonát.   Az Alkotmány 13. § (1) bekezdése értelmében a Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot. A (2) bekezdés kimondja, hogy   a   tulajdont   kisajátítani   csak   kivételesen   és közérdekből,  törvényben  szabályozott  esetekben  és   módon teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet. Az   Alkotmány   44/A.   §   alapján   önkormányzatok   helyi képviselőtestülete   gyakorolja  az  önkormányzati   tulajdon tekintetében a tulajdonost megillető jogokat. A 70/A. § pedig a    jogegyenlőség    deklarálása   mellett    a    hátrányos megkülönböztetés tilalmát is tartalmazza.                             III. 1.   Az   Alkotmánybíróság  számos  határozatában   és   több összefüggésben  is  foglalkozott korábban  az  önkormányzatok alapjogai és az önkormányzati tulajdon egyes kérdéseivel.  Az Alkotmánybíróság  már a 16/1991. (IV. 20.)  AB  határozatában (ABH   1991,   58-59.)  kifejtette:  a  társadalmi   tulajdon lebontása során a tulajdoni rendszert átalakító törvények  az önkormányzatok    tulajdonszerzését    nem    polgári    jogi jogutódlással  biztosítják,  hanem  az  átalakulást   az   új tulajdoni  rendszert  kialakító törvényhozás  valósítja  meg, mindenkori   gazdasági  és  politikai  céljait  követve.   Az Alkotmánybíróság  állásfoglalása szerint, amíg  egy  érintett vagyontárgyra nézve az átalakulás nem következett  be,  nincs joga  az  új tulajdoni forma jövendő alanyának arra,  hogy  a tulajdonszerzés    feltételeit    meghatározza,     illetőleg befolyásolja.   Az   új   tulajdon  védelme   az   átalakulás folyamatának  megtörténte után következik  be,  azt  követően azonban a tulajdon alkotmányos védelme teljessé válik. Az  1582/B/1990. AB határozat (ABH 1991, 526.) rámutatott: az önkormányzatoknak    —    a    vagyonjuttatás    törvényhozói elhatározását  megelőzően  — leendő tulajdonosi,  várományosi pozíciójukban   nincs  az  Alkotmányból   levezethető   olyan jogosítványuk,  amelynek alapján beleszólhatnának  az  állami tulajdon elosztásába. Az  Alkotmánybíróság a 2100/B/1991. határozatában (ABH  1992, 556-557.)  is kifejtette, hogy az Alkotmány az önkormányzatok tulajdonszerzéséről  nem  tartalmaz  semmilyen  rendelkezést, vagyis az államnak az önkormányzatok tulajdonszerzésére,  így az    önkormányzatok   tulajdonába   adandó    vagyoni    kör meghatározására nézve is, meglehetősen nagy a törvényhozói és tulajdonosi   szabadsága  egyaránt.   Az   Alkotmányból   nem vezethető  le  az,  hogy  az  állam  bizonyos,  meghatározott vagyontárgyakat  köteles az önkormányzatok tulajdonába  adni. Így az önkormányzatoknak az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdés b) pontjában  meghatározott tulajdonosi  jogait  nem  sértik  az olyan  törvényi  rendelkezések, amelyek a  meg  nem  szerzett önkormányzati tulajdonra vonatkoznak. Az   Alkotmánybíróság   tehát   következetesen   kizárta   az önkormányzati tulajdon és a tulajdon alapjoga védőköréből  az azzal  kapcsolatos  igényeket, hogy  az  önkormányzat  milyen módon  és  körben  jut  tulajdonhoz az  állami  vagyonból:  a törvényhozásra  várakozás  állapotában  az  önkormányzatoknak nincs  lehetőségük  a tulajdonelosztás mértékét  befolyásolni vagy meghatározott vagyonra igényeket támasztani. A  jelenlegi  ügyben  azonban már  az  Ötv.  meghatározta  az önkormányzatok  tulajdonába  kerülő  vagyonkört,  valamint  a vagyonjuttatás  végrehajtására külön intézményi  és  eljárási keretet   is   teremtett,  kijelölve  a  további   közhatalmi cselekvés irányát. 2.   Az  alkotmányi  tulajdonvédelem  az  egykori  társadalmi tulajdon  elosztására  — s ezen belül az  abból  létrehozandó önkormányzati    tulajdonra    —    vonatkozó    törvényhozás értékelésében  már  releváns lehet. Ennek  a  mostani  ügyben jelentőséggel bíró egyik kérdése az eredeti teher  problémája, a  másik  pedig  az a kérdés, hogy pontosan  milyen  jogcmet, illetve  —  az  Ötv.  szóhasználatával —  "tulajdoni  igényt" alapozott  meg  az  Ötv.  107. §-a  a  közművagyon  (bizonyos részének)  az önkormányzatok tulajdonába adására. E  kérdések megválaszolásához az Alkotmánybíróság korábbi  határozataiban kimondott alábbi tételekből kell kiindulni. a) Az eredeti teherrel kapcsolatban az Alkotmánybíróság már a 16/1991. (IV. 20.) AB határozat indokolásában megállapította: nincs  alkotmányos akadálya annak, hogy a tulajdoni rendszert átalakító törvények a terheket és kötelezettségeket  elosszák azok   között,   akik   a  társadalmi  tulajdont   ingyenesen megszerzik. Az új tulajdon védelmének teljessége azonban  azt is  jelenti,  hogy nincs alkotmányos lehetőség  a  társadalmi átalakulás    terhének    utólagos    vagy    visszamenőleges szétosztására. (ABH 1991, 58-59.) Az  Alkotmánybíróság az önkormányzati tulajdonra  vonatkozóan is  hasonló értelemben foglalt állást a 28/1991. (VI. 3.)  AB határozatban,  amikor  a  törvényhozási  aktus  következtében ingyenesen  —  nem  jogutódlással — történt tulajdonszerzésre háramló  eredeti teher jogszabályban annak előtte  megjelent, hogy az illető vagyon az önkormányzat tulajdonába került (ABH 1991, 104.). Az   eredeti   teher   fennállásával  és   az   önkormányzati tulajdonszerzéssel   kapcsolatos   elvi    álláspontját    az Alkotmánybíróság  a  64/1993.  (XII.  22.)  AB   határozatban részletesen    kifejtette,   és   azóta   is   következetesen alkalmazza.   (Lásd  például  az  57/1994.   (XI.   17.)   AB határozatot,  ABH 1994, 323., és a 893/B/1994 AB határozatot, ABH 1996, 496.) A  hivatkozott alkotmánybírósági határozatokból kitűnik, hogy nem  tekinthető alkotmányosan elfogadott eredeti tehernek  az olyan  tulajdonkorlátozás, amelyet az  önkormányzatok  javára alkotmányosan    védett    tulajdoni    igényt    eredményező törvényhozást követően állapt meg jogszabály. A korai,  1990- ben  és 1991-ben hozott határozatok szerint az eredeti terhet az  ingyenes  tulajdonátszállás tényleges  megtörténte  előtt állapíthatta   meg   a   törvényhozó.   Ahogy   azonban    az Alkotmánybíróság a tulajdonvédelmet kiterjesztette a  polgári jogi  értelemben  nem  tulajdonnak  minősülő  vagyoni  értékű jogokra,  beleértve  a  közjogi alapú jogosítványokat  is,  s másrészt  a  tulajdon mint alapjog védelmét — a polgári  jogi tulajdonétól megkülönböztetve — az állag helyett  a  tulajdon értékének garantálásával teljesedni látta (összefoglalóan ld. 64/1993. (XII. 22.) AB, ABH 1993, 379-382.), az eredeti teher megengedhetősége is kétirányú változáson ment át. Egyrészt  a tehernek   nem  a  tényleges  tulajdonátszállás,   hanem   az alkotmányosan védett tulajdoni igények keletkezése előtt  már fenn  kell  állnia. Másrészt az állagon való  tulajdonszerzés helyett   az  érték  garantálása  nem  jelentheti   a   teher súlyosbítását. (Egyébként ugyanis mind a később  megállaptott teher,   mind  pedig  a  teher  súlyosbítása  alkotmányossági vizsgálat tárgya lehet, mert ekkor a már megszerzett tulajdon vagy védett igény megterheléséről van szó.) Külön  alkotmányossági vizsgálat folyhat továbbá  az  eredeti teher   kellő  meghatározottságáról,  vagy  arról,  hogy   az átszálláskori teher hogyan változhat meg az idő múlása  és  a körülmények  változása következtében. Az Alkotmánybíróság  az eredeti   teher  fennállásához  elismerte  egy  meghatározott tárgykörben  ("bérlakások elidegenítése") a későbbi  törvényi szabályozás   fenntartását,  s  elismerte  eredeti   tehernek valamely korábban fennálló törvényből adódó konkrét tulajdoni korlátozásokat is, mégha az újabb törvény kifejezetten nem is hivatkozott  rájuk,  de értelemszerűen  nem  is  derogálta  a korábbi   szabályt  (893/B/1994,  ABH  1996,   499.).   Ennyi meghatározottság tehát kell az ún. absztrakt eredeti teherhez is. Jelen  esetben  egy  elvont  teher  lehetősége  —  a  későbbi korlátozó  beavatkozás lehetőségének fenntartása — merül  fel az  Ötv.  107.  §  (3) bekezdésében említett "külön  törvény" miatt  szerepet  játszhat továbbá az állami vállalatoknak  az átalakulási  törvényből  folyó  kötelezettsége  a   gazdasági társasággá  alakulásra,  amely  az  Ötv.  szerint  eredetileg átadni   rendelt   "állami   tulajdon"   szűkülésével    vagy megszűnésével jár. b) Az önkormányzatok tulajdonszerzési jogcímével kapcsolatban az  Alkotmánybíróság  eddigi  határozataiból  az  úgynevezett "kétségtelen jogcímnek" van jelentősége. A 37/1994. (VI. 24.) AB  határozat  rámutatott: az önkormányzatoknak  az  állammal szemben  alkotmányosan védett tulajdoni igénye áll  fenn,  ha törvényi  rendelkezések  alapján az önkormányzatnak  valamely vagyoni  kör megszerzésére kétségtelen jogcíme keletkezik.  A már  megszerzett,  továbbá  a kétségtelen  szerzési  jogcímen alapuló önkormányzati tulajdon alkotmányos védelme teljes. A  határozat  szerint:  a  törvényi ismérveknek  egyértelműen megfelelő   állami  vagyon  tekintetében  az   önkormányzatok jogcímet   szereztek   a  tulajdonszerzésre   és   ezzel   az alkotmányos   alapjogi   védelemre   is.   Tehát   azokra   a vagyontárgyakra   beáll  az  alapjogi   védelem,   amelyekről egyértelműen  megállapítható,  hogy  azok  az  önkormányzatok tulajdonába adandó vagyoni kör törvényi tényálláselemeinek  a hatálya alá tartoznak. (ABH 1994, 246.) A   kétségtelen   jogcímről   a  893/B/1994.   AB   határozat megállaptja:  a jogcím akkor kétségtelen, ha  a  a  tényállás egyértelmű.    Szabály   szerint   a    kétségtelen    jogcím megállapítása   természetesen  a  törvényhozó   feladata,   s jogalkalmazói  kétség  esetén  újabb  (értelmező)  törvényben tisztázhatja azt (ahogy ez a 37/1994. (VI. 24.) AB  határozat alapjául  szolgált esetben is történt). Az Ötv.  107.  §  (5) bekezdés  vonatkozásában a 839/B/1994. AB  határozat  viszont rámutat,  hogy  az ex lege tulajdonszerzéstől  a  vagyonátadó bizottságokon  keresztül  történő  tulajdonszerzés  abban  is különbözik,  hogy  az  utóbbi  esetben  a  bizottságnak  kell pontosan  meghatároznia  a  tulajdonszerzés  tárgyát   képező vagyontárgyat,  "dolgot" is, s ez a  tényállási  tisztázás  a kétségtelen jogcím keletkezésének feltétele. Mindaddig,  amíg az   átadandó   dolgokon  az  önkormányzat  tulajdonszerzését jogerős  hatósági  (bírósági) határozat  meg  nem  állapítja, vagyis  a  tulajdonszerzés  jogcíme  vitatható  (ideértve   a kiterjedését  meghatározott dolgokra), az  önkormányzatok  az Alkotmány  12.  § (2) bekezdése, illetve 13. § (1)  bekezdése alapján   a   kérdéses  vagyontárgyakra   nézve   alkotmányos tulajdonvédelmet nem élvezhettek (ABH 1996, 496, 500.). Az  Alkotmánybíróság  megjegyzi, hogy más  kérdés  az,  ha  a kétségtelen jogcím fennállásának bizonytalansága abból  ered, hogy  ellentmondó törvényi rendelkezések és bírósági ítéletek következtében    nem   állapítható   meg,    hogy    bizonyos vagyontárgyak  az  Ötv. által meghatározott tényállás  körébe tartoznak-e  (például hogy a 37/1994. (VI. 24.) AB  ügyben  a gyógyszertári központok az Ötv. 107. § (1) bekezdés b) pontja alá   esnek-e  avagy  hogy  a  893/B/1994.  AB   ügyben   egy kétségtelen  eredeti  teherből milyen korlátozás  adódik),  s megint  más kérdés — az előbbi tényállási problémával szemben jogkérdés  —  annak  tisztázása, hogy  az  Ötv.  107.  §  (1) bekezdésében  az önkormányzatok "tulajdoni igénye"  valójában mit jelent, s különösen, hogy ez az "igény" eljut-e és hogyan jut  el a kétségtelen jogcím állapotába, továbbá hogy azelőtt élvez-e  valamilyen  alkotmányos védelmet.  Éppen  ez  utóbbi kérdésben  megy  túl  a  mostani határozat  által  megoldandó probléma az idézett alkotmánybírósági döntéseken.                              IV. Az   Ötv   107/A.   §  alkotmányellenességének  vizsgálatában előkérdésként szükséges annak megítélése, hogy a 107.  §  (1) bekezdés  c)  pontban írt lakossági szükségleteket  kielégítő közművek  körében  a  villamos  energia-  és  a  gáz-közművek vonatkozásában mire terjed ki az állam kizárólagos tulajdona. Az  Ötv.  hatályba lépésekor (1990. szeptember 30.) a Polgári törvénykönyv (Ptk.) 172. §-a nem sorolta ezen közművagyont  a kizárólagos állami tulajdon körébe, de törvény ettől eltérően rendelkezhetett. 1.   A   villamos  energia  fejlesztéséről,  átviteléről   és elosztásáról  szóló  — az Ötv. hatályba  lépésekor  hatályban volt  —  1962. évi IV. törvény (VET.) 3. §-a szerint "közcélú villamosmű”  csak állami tulajdonban állhat. Az Ötv.  107.  § (3)  bekezdés hatályba lépésekor tehát a "villamos  közművek" az  állam kizárólagos tulajdonába tartoztak és kívül estek az Ötv.   107.  §  (1)  bekezdésében  meghatározott,  az   állam tulajdonából    az    önkormányzatok    tulajdonába    kerülő vagyontárgyak  körén.  Az  Ötv.  hatálybalépését  követően  a "közcélú  villamosművek"  kikerültek  a  kizárólagos   állami tulajdon  köréből (a VET. 3. §-át hatályon kívül helyezte  az 1993.  évi  LXXXII. törvény, a Ptk. 172. §-át módosította  az 1995.  évi  LXXI. törvény), ám az Ötv. 107. §  (1)  bekezdése szerinti  "vagyontárgyak"  körét  illetően,  valamint  a  (3) bekezdés   szerinti   "közművek   létesítményei"   vagyonkört illetően  —  egészen  az Ötv. 107/A. §-ának  beiktatásáig  az 1995.  évi  LXX. törvénnyel — nem született későbbi  törvény, amely  a  villamos-közműveket az  önkormányzatok  tulajdonába kerülő vagyonkör részének tekintette volna. Önmagában  az a körülmény, hogy a villamos-közművek  az  Ötv. hatályba  lépését  követően kikerültek a  kizárólagos  állami tulajdon  köréből, nem jelenti azt, hogy az illető  vagyonkör is  az  Ötv.  107. § (1) bekezdés alá tartozónak minősült  és ezzel  az  önkormányzatok  tulajdonába  kerülő  vagyontárgyak körébe  került. Az Ötv. 107.-a § alapján az önkormányzatoknak nem  keletkezett semmiféle igénye arra nézve, hogy a villamos közműveket az állam valaha is kiengedje a kizárólagos  állami tulajdon   köréből,   és  arra  sem,   hogy   a   közművagyon meghatározott körét (tárgyait) a törvényhozás az Ötv. 107.  § (1) bekezdés c) pont hatálya alá rendelje. Az  Ötv.  107.  §-ára alapítható önkormányzati vagyonszerzési igények  az  Ötv. (illetőleg az egyes későbbi  kiegészítések) hatályba     lépésének    időpontjára     vonatkoznak.     Az önkormányzatoknak adandó vagyonból kizárt kizárólagos  állami tulajdon körének későbbi szűkítése éppen úgy nem terjeszti ki automatikusan  ezeket az igényeket, mint ahogy a  kizárólagos állami  tulajdon  későbbi kiterjesztése  sem  szűkíthetné  az önkormányzati  igényeket  megfelelő kompenzáció  nélkül.  (Az állam     kizárólagos    gazdasági    tevékenységi    körének kiterjesztése   analóg   esetére  lásd   a   469/B/1997.   AB határozatot, ABK 1998. április, 206, 209.) Noha  az  Ötv. 107/A. §-a 1995-ben "a 107. § (1) bekezdés  c) pontja   alapján  a  települési  önkormányzatokat   megillető villamos-  és  gázközmű-vagyonról"  rendelkezik,  a   fentiek szerint  a  villamos közművek után a 107/A.  §-ban  elrendelt részvényjuttatás  valójában  az ezzel  a  törvénymódosítással keletkezett újabb, ex gratia juttatás, amelynek tehát  nem  a 107.   §-sal   megalapozott,  s  még  vizsgálandó  természetű önkormányzati  igény  az alapja. Ezért  a  villamos  közművek utáni   vagyonjutattás   és  annak   mértéke   a   107/A.   § alkotmányosságának elsődleges kérdésénél — hogy ti. az  abban elrendelt  részvényjuttatás a 107. § (1) bekezdés c)  pontján alapuló  "tulajdoni  igények"  alkotmányellenes  korlátozását jelenti-e    —    nem   játszik   semmilyen   szerepet.    Az Alkotmánybíróság  ezért  az Ötv. 107/A.  §  (2)  bekezdés  a) pontja  és (4) bekezdése alkotmányellenessége megállapítására vonatkozó indítványt elutasította. 2.  A  gázenergiáról szóló 1969. évi VII. törvény (GET.)  nem mondja  ki,  hogy  a  gázközművek csak az állam  tulajdonában állhatnak.  A  19. §-a szerint a gázszolgáltató  a  szerződés megkötését  ahhoz a feltételhez kötheti, hogy a  fogyasztó  a csatlakozó  vezeték  közterületre eső  részét  egészben  vagy részben  saját  költségén  elkészítteti,  és  a  létesítményt térítésmentesen állami tulajdonba és a szolgáltató kezelésébe adja.  A  gázközművek  építményeit,  vonalas  létesítményeit, berendezéseit illetően az Ötv. hatályba lépésekor a Ptk. vagy más  törvény  nem  rendelkezett  arról,  hogy  a  gázközművek kizárólag   az  állam  tulajdonában  álló  dolgok.   A   GET. ismertetett    rendelkezéséből   a   minisztériumok    —    a privatizációt felügyelő tárca nélküli miniszter is  —  azt  a következtetést  vonták le, hogy a gázközművek  "de  facto"  a kizárólagos állami tulajdon tárgyai voltak. A  kizárólagos állami tulajdon azonban nem azonostható és nem is  helyettesthető a “de facto állami tulajdonnal”. Az állami tulajdonba  adás  kötelezettsége  nem  jelenti  a  tulajdonos államra  nézve  például  azokat a korlátozásokat,  amelyek  a kizárólagos   állami   tulajdon  tárgyaira   vonatkoznak.   A szocialista állami tulajdonjog tárgyai körében a korábbi  Ptk is   önálló   kategóriaként  kezelte  a  kizárólagos   állami tulajdont,  elkülönítve  a forgalomképtelenséget  eredményező más   esetektől   (állami   szerv  leltárába   felvett   vagy állóalapjához   tartozó   más  dolgok),   amelyekben   eltérő jogszabályi  rendelkezést is megengedett. A "de facto"  és  a jog  szerinti  kizárólagos  állami tulajdon  kategória  tehát különbözőek  és  az  állam  “kötelező  tulajdonszerzése”  nem egyenlő a kizárólagos állami tulajdon keletkezésével. Az Ötv. 107.   §   (1)   bekezdés  c)  pontja  szerint  önkormányzati tulajdonba  kerülő vagyonkörből az Ötv. az állam  kizárólagos tulajdonába tartozó közmű-létesítményeket vette ki. Az  1309/B/1993. AB határozat (ABH 1994, 687.)  indokolásának egyik  — nem ügydöntő vonatkozású — megállapítása szerint  az Ötv.  hatályba lépésekor a regionális gázszolgáltató vállalat vagyona  kizárólagos állami tulajdonban volt. E  megállapítás alapjául két minisztériumi levél szolgált, amelyek egyike sem nevez  meg  azonban  jogszabályi alapot a kizárólagos  állami tulajdoni    státus    igazolására.    Jelen    ügyben     az Alkotmánybíróság e kérdést elemezve megállapította,  hogy  az Ötv. hatályba lépésekor az Ötv. 107. § (1) bekezdés c) pontja szerinti  gázközmű  vagyonkört  jogszabály  nem  rendelte   a kizárólagos állami tulajdon tárgyai körébe. Nem  alapozza  meg  a  gáz  szállítására  és  szolgáltatására használt közművek kizárólagos állami tulajdonát a GET. 3.  §- a,  amikor  a  természetes  gázzal összefüggő  tevékenységre, eltérő rendelkezése hiányában, a bányászatról szóló 1960. évi III.  törvény (Bt.) rendelkezéseit mondta irányadónak. A  Bt. az   ásványi  nyersanyagkészletek  kitermelését  szabályozza, ennek  összefüggésében tartalmazza, hogy a bányászat joga  az államot  illeti. A bányászat (kitermelés) állami monopóliumát rögzítő  szabály önmagában nem jelenti azt, hogy a  kitermelt természetes  gáz  szállítására  és  szolgáltatására  szolgáló infrastruktúra a kizárólagos állami tulajdon körébe tartozik. A Bt. alapján tehát nem alapozható meg, hogy a gázközművek az Ötv.   hatályba  lépésekor  kizárólagos  állami   tulajdonban álltak.  A gáz vezetékes szállítása, szolgáltatása, a gázüzem létesítése    a   GET.   hatálya   alá   tartozó    kérdések. (Megjegyezhető, hogy a Bt. hatálya a gyártott gáz termelésére nem is terjed ki.) A  gázközmű-vagyon  kizárólagos  állami  tulajdonban  állását cáfolja  az  is,  hogy a tartósan állami  tulajdonban  maradó vállalkozói vagyon kezeléséről és hasznosításáról szóló 1992. évi  LIII.  törvény  alapján született 129/1992  (VIII.  28.) Korm. rendelet a regionális gázszolgáltatók kisebbségi tartós állami   tulajdonrészét  anélkül  írja  elő,  hogy  bármiféle rendelkezés  történt  volna  a  gázközmű  vagyon  állítólagos kizárólagos állami tulajdon alóli kiemeléséről. A GET. 19. §- át  csak az 1993. évi LXXXII. törvény helyezi hatályon kívül, 1993.  augusztus  3-i hatállyal (a regionális gázszolgáltatók ennek előtte már részvénytársaságokká is alakultak). Az 1991. évi XIV. törvény alapján a Ptk. 172. § g) pontja úgy rendelkezett:  kizárólag  az  állam  tulajdonában  vannak   a közcélú  villamosművek, az energiaszolgáltatás és  -szállítás országos távvezeték-hálózata. Hatályban maradt a Ptk. 172.  § azon  fordulata, amely törvény eltérő rendelkezését  továbbra is  megengedte.  A  Ptk.  172. § g)  pontja  hatályba  lépése összhangban volt a korábbi Ötv-vel, nem is érintette  és  nem tette végrehajthatatlanná a hatályos Ötv. 107. § (1) bekezdés c)   pontjának  rendelkezését,  amely  kijelölte   az   állam tulajdonából az önkormányzatok tulajdonába kerülő közművagyon körét:   a  lakossági  szükségleteket  kielégítő  belterületi közművagyon  eleve különbözik a kizárólagos  állami  tulajdon körébe sorolt országos távvezeték-hálózattól.                              V. Az Alkotmánybíróság az ügy megoldásához szükséges előkérdések sorában  áttekintette a gázközművek privatizációjára irányadó jogszabályi és egyéb intézkedéseket. 1.   Az   Ötv.   indokolása  szerint  a   törvény   általános koncepciójával  az  áll összhangban, hogy  az  önkormányzatok tulajdonosi érdekeltséggel vegyenek részt a közszolgáltatások szervezésében, biztosításában. Az Ötv. 107. § indokolása  azt tartalmazza,  hogy  e  rendelkezés az állami  tulajdonból  az önkormányzati tulajdonba kerülő vagyoni kört határozza meg. A tulajdoni  átalakulás  kezdeti  fázisára  tekintettel   utalt további   megalkotandó  törvényre,  illetőleg  a  vagyonátadó bizottságok  közreműködésére,  mint  amelyek  szükségesek   a monolitikus állami tulajdon felosztásában. Az    egyes    állami    tulajdonban   lévő   vagyontárgyakat önkormányzati  tulajdonba adó Övt. alapján az illető  vagyoni körből  a víziközművek kerültek önkormányzati tulajdonba.  Az Övt.  általános indokolása szerint ez a vagyonátadási törvény az Ötv. 107. § (3) bekezdésében említett egyik külön törvény, de  ennek  megalkotásával még nem zárult le az önkormányzatok vagyoni  viszonyait  kialakító munka.  Egy  törvény  keretein belül  nem oldható meg minden szabályozási feladat, mivel  az önkormányzati tulajdon teljes körének kialakítása  az  átfogó tulajdoni  reform  részeként történhet, s még  függvénye  más társadalmi    és   gazdasági   kérdések   rendezésének    is. Befolyásolja   az   önkormányzatok   vagyonának    körét    a privatizáció  menetrendje  és az energiaközművek  esetében  a gazdálkodó szervezetek átalakulásának módja és üteme. Mindemellett az Övt. 11-14. §-aihoz fűzött indokolás  azt  is kijelenti, hogy az Ötv. 107. § (1) bekezdés c) pontja alapján ugyancsak az önkormányzatok tulajdonába kerülnek az  ott  írt vagyontárgyak.  Ezek  vonatkozásában  arra  is  kitér  (külön további   törvény   szükségességét  nem  említve),   hogy   a tulajdonba  adásról és a vagyon megosztásáról  a  vagyonátadó bizottságok döntenek. Utal az indokolás itt arra is, hogy  az Övt.    azért   nem   szabályozhatja   valamennyi   lakossági szükségletet  kielégítő közmű önkormányzati tulajdonát,  mert egyes  közművek (pl. a villamos energiát, a gázt  szolgáltató közművek)  az önkormányzati tulajdon szempontjából külön  nem kezelhetők,  ezek  tulajdoni kérdéseit a rendszerek  egészére kell szabályozni, amire később kerül sor. Megállapítható,  hogy a vagyonátadásról  rendelkező  Övt.  az Ötv. 107. § (1) bekezdés c) pontjában írt vagyonkör helyzetét nem  változtatta meg, illetőleg megerősítette,  hogy  az  ott felsorolt   vagyontárgyak  az  Ötv.   alapján   önkormányzati tulajdonba kerülnek. 2.   A   gazdálkodó   szervezetek  és  gazdasági   társaságok átalakulásáról szóló 1989. évi XIII. törvény alapján  sem  az Ötv.  hatálybalépéséig, sem az átalakulási törvényt  felváltó 1992.  évi törvényekig (1992. évi LIII., LIV. és LV. törvény) a  gázszolgáltatók társasággá alakulása nem  történt  meg.  A tartósan   állami   tulajdonban  maradó  vállalkozói   vagyon kezeléséről és hasznosításáról szóló 1992. évi LIII.  törvény 1.  §  (5) bekezdés c) pontja szerint nem terjed ki a törvény hatálya  az Övt.-ben foglalt azon vagyontárgyakra, amelyek  a vagyonátadó   bizottság  eljárását   követően   kerülnek   az önkormányzatok tulajdonába. A gázközművagyon nem tartozott az Övt.-ben kifejezetten szabályozott vagyontárgyak körébe. Az  1992.  évi  LIII. törvény 2. §-a alapján a tartós  állami tulajdonban  maradó vagyon körét, illetve a  tartósan  állami tulajdonú   gazdasági  társaságok  tulajdonában   levő   vagy tulajdonába   kerülő  vagyoni  kört  a  Kormány   rendeletben határozza meg. A 126/1992 (VIII. 28.) Korm. rendelet  szerint a   regionális  gázszolgáltatók  ebbe  a  körbe  kerültek.  A gázszolgáltató vállalatokat 1991 közepén kivonták  az  addigi tröszti struktúrából, majd 1993. január 1. és 1993. július 1. hatállyal  megtörtént a részvénytársasággá  átalakításuk.  Az Ötv. 107. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott vagyonkör az átalakulás előtt a gázszolgáltató vállalatok vagyonában  a tárgyi  eszközök között volt nyilvántartva. Erre  tekintettel állítja  a privatizációért felelős tárcanélküli miniszter  az Alkotmánybíróság  megkeresésére  1997.  október   1-jén   írt válaszában:  az  illető gázközművagyon bevitele  a  létrejött részvénytársaságok vagyonába azon az alapon történt, hogy  az az  állami tröszt tagvállalatainak saját tulajdona  volt.  Az Alkotmánybíróság  rámutat:  az  Ötv.  107.  §  (1)  bekezdése szerint  "az állam tulajdonából az önkormányzatok tulajdonába kerülő" korábban egységes, de különféle szervek által  kezelt állami  tulajdon körébe tartoztak az akkori állami vállalatok vagyonaként nyilvántartott tárgyi eszközök is. A  regionális gázszolgáltató részvénytársaságok megalakulását követően  alkotott, a korábbit módosító, 185/1993 (XII.  31.) Korm. rendelet a regionális gázszolgáltató részvénytársaságok vagyonából  meghatározott részt kivesz  saját  hatálya  alól, azaz   a   tartósan  állami  tulajdonú  gazdasági  társaságok tulajdonában levő vagy tulajdonába kerülő vagyoni  körből.  E módosító  kormányrendelet  1.  számú  melléklete  az   Állami Vagyonkezelő    Részvénytársasághoz    tartozó     gazdálkodó szervezetek cím alatt felsorolt részvénytársaságok, illetőleg vagyonkör  vonatkozásában kifejezetten tartalmazza azt,  hogy kivételnek  kell  tekinteni  "a közszolgáltató  tevékenységet ellátó  gazdálkodó szervezetek vagyontárgyai közül  az  1990. évi  LXV.  törvény 107. § (1) bekezdés c) pontjában  nevezett vagyontárgyakat (figyelembe véve a (3) bekezdést is)". Megállapítható, hogy az 1992. évi LIII. törvény és a 185/1993 (XII.   31.)   Korm.  rendelet  értelmében  a   privatizációs jogszabályok  az  Ötv. szerint az önkormányzatok  tulajdonába adandó  gázközműveket  úgy kezelték, hogy  azok  természetben való  tulajdonba  adása lehetséges legyen. Ezzel  elvileg,  a jogszabályok  szintjén,  teljesült  az  Ötv.   107.   §   (4) bekezdésében    meghatározott   követelmény,    amely    ezen vagyontárgyakat csakis a vagyonátadó bizottságok engedélyétől függően  teszi  forgalomképessé (tekintettel  a  107.  §  (3) bekezdésére  is),  tehát  állagukat  az  Ötv.  teljesítéséhez biztosítja. Ténylegesen  azonban 1993-ban az Ötv. 107. § (1) bekezdés  c) pontja  szerinti  közművagyon az Ötv. 107. §  (4)  bekezdését figyelmen   kívül  hagyva,  azt  megsértve  a  gázszolgáltató részvénytársaságok  tulajdonába került.  (Amikor  a  185/1993 (XII.  31.) Korm. rendelet kivette az önkormányzatoknak szánt közművagyont  az  ÁV  Rt. kezelte, tartós állami  tulajdonban maradó   vagyonkörből,  ez  a  vagyon  már  a  gázszolgáltató részvénytársaságok vagyonának része volt.)  A  gázközművek  a társaságok  megalakulásával egyszersmind megszűntek  az  Ötv. 107.   §   (1)  bekezdése  szerint  önkormányzati  tulajdonná átalakítandó  "állami tulajdon" része lenni. A gázszolgáltató részvénytársaságok   megalapításával   az   állam   az   Ötv. teljesítésének természetbeni fedezetét (kielégítési  alapját) elvonta. A  185/1993 (XII. 31.) Korm. rendelet 1. számú mellékletét  a 189/1994  (XII.  30.)  Korm. rendelet  módosította  és  1995. január 1-től a kivételre való utalást megszüntette. (Magát  a rendeletet  a privatizációt újraszabályozó 1995.  évi  XXXIX. törvény helyezte hatályon kívül.) Ennek  következtében — csupán a privatizációs  jogszabályokat tekintve — az ÁV Rt-hez tartozó regionális gázszolgáltató Rt- k  vagyonának egészére kiterjedt a kormányrendeleten  alapuló privatizációs   lehetőség:   az   illető   részvénytársaságok vagyonát  megtestesítő  részvényeket  —  1  darab  különleges jogokat   biztosító   részvény   kivételével   —   az   állam értékesíthette.  Felidézendő,  hogy  az  Ötv.  107.   §   (7) bekezdését   beiktató   törvény,  amely   az   önkormányzatok tulajdoni   igényének  előterjesztését  sürgette,   illetőleg bírósági  útra  utalta  a  tulajdoni igények  érvényesítését, 1994. október 6-án lépett hatályba. 3.  Az  1113/1994  (XII. 7.) Korm. határozat  rendelkezett  a gázszolgáltató    részvénytársaságok   privatizálásáról.    A határozat  2.  pontja  szerint az  öt  vidéki  gázszolgáltató társaság   többségi,  50%  plusz  1  szavazatának   megfelelő tulajdoni   hányadát   szakmai   befektetők   részére    kell értékesíteni. Tekintettel az 1992. évi LIII. törvényre és  az 1994.  december 7-én hatályban volt 185/1993 (XII. 31.) Korm. rendeletre,  nem  volt a Kormánynak megfelelő  felhatalmazása ahhoz, hogy határozatban rendelkezzen arról a vagyoni körről, amely   a   közszolgáltató  tevékenységet  ellátó  gazdálkodó szervezetek  vagyontárgyai közül az Ötv. 107. § (1)  bekezdés c) pontjában megnevezett vagyontárgyak körébe tartozik. A  privatizációról  szóló  újabb törvény  (1995.  évi  XXXIX. törvény) hatálya alá tartozik, egyebek mellett, az 1992.  évi LIII.  törvény alapján gazdasági társasággá átalakult  állami vállalat  valamennyi  —  külső  vállalkozók  tulajdonába  nem került — társasági részesedése (5. § (2) bekezdés a) pont). A hatálya  alá  nem  tartózó  állami  vagyon  megjelölésekor  e törvény, illetőleg a melléklete nem utal az Ötv. 107.  §  (1) bekezdés c) pont szerint az önkormányzatok tulajdonába kerülő vagyoni  körre  és  az  államnak a (4) bekezdésből  eredő,  a privatizációra  is  érvényes rendelkezési  korlátozottságáról sem szól. A  189/1994 (XII. 30.) Korm. rendelet és az 1995. évi  XXXIX. törvény  (melléklete)  tehát egyrészt az  Ötv.  természetbeni végrehajtására   szolgáló  fedezet   elvonását   szentesítik. Ugyanezt  teszi  az  1995.  évi  LXX.  törvénnyel  az  Ötv-be iktatott  107/A. § (1) bekezdés is, amikor kimondja,  hogy  a 107.   §   (1)   bekezdés  c)  pontja  alapján  a  települési önkormányzatokat   megillető  gázközmű  vagyon   a   közművet üzemeltető gazdasági társaság vagyonának része. E   tekintetben  jogilag  közömbös,  hogy  a  vagyon   állami részvénytársaságok vagy magánszemélyek tulajdonába  került-e. A   különbség   azonban  jelentős  lesz  atekintetben,   hogy alkotmányosan veszi-e az önkormányzatok kielégítési  alapjául az   Ötv.  107/A.  §-a  a  gázközművet  üzemeltető  gazdasági társaságok  1995.  VII.  28-án (a törvény  hatálybalépésekor) meglévő   állami  tulajdonú  vagyonrészét.  Ez  a   különbség természetesen  az állam esetleges helytállási  kötelezettsége súlyában is meg fog mutatkozni. A   szolgáltató  vállalatok  átalakulása,  s  a   közművagyon természetbeni  átadásának  lehetetlenné  tétele  nem   érinti ugyanis    azt,   hogy   —   amennyiben   az   önkormányzatok tulajdonszerzési  jogcíme beigazolódik —  annak  értékéig  az államnak    teljesítenie    kell    az    Ötv-ben     vállalt kötelezettségét. 4. Az 1993. évi LXXXII. törvényt, amelynek 4. § (3) bekezdése a    gázelosztó    és   más   gázszolgáltató    létesítmények megvalósításához   igénybe  vett  lakossági   és   települési önkormányzati  igazolt  hozzájárulásnak  megfelelő   részvény juttatását írja elő, az Ötv. 107/A. §-át beiktató  1995.  évi LXX. törvény indokolása az Ötv. 107. § (3) bekezdése szerinti egyik  külön törvénynek tekinti. Az Ötv. 107. § (1)  bekezdés c)   pontja   és   (3)   bekezdése  értelmében   egyértelműen vagyontárgyak (építmény, létesítmény, berendezés)  tulajdonba adásáról volt szó. Az 1993. évi LXXXII. törvény, konkrétan  a 4.  §  (3)  bekezdés,  illetőleg az indokolása  nem  hozza  e törvényt  összefüggésbe  az Ötv.  107.  §-ával,  azt  nem  is említi. Az  Alkotmánybíróság rámutat, hogy a két törvény elvi  alapja között  különbség  van.  Az Ötv. az  önkormányzati  autonómia anyagi  alapjainak megteremtésére irányul  ezzel  szemben  az 1993.  évi LXXXII. törvény az ettől teljesen idegen  —  és  a tulajdonviszonyok   rendezésében  csak   nagyon   kivételesen érvényesülő   —   reprivatizációs-kompenzációs   törekvéseket képviseli: a kötelezően állami tulajdonba vett, de nem állami eszközökből   épített   közműveket   "kapják    vissza"    az önkormányzatok,  illetve polgáraik. A  "visszaadás"  itt  sem természetben történik, hanem érték szerint. Az 1993. évi LXXXII. törvény 4. § (3) bekezdése értelmében az önkormányzat a feltételek megléte és a hozzájárulás igazolása esetén     (az    igazoló    bizonylatokat    az     érintett gázszolgáltatóhoz  kellett  benyújtani)   30-54   %   erejéig “részvénytulajdonban részesül”. Az igazoltság esetére ex lege részvényjuttatást   határoz   meg   e    törvény.    Ezt    a részvényjuttatást    további    törvényhozási    aktus    nem csökkentette.  Nem  tartozik az Alkotmánybíróság  hatáskörébe azon  (társasági  jogi  és  polgári  jogi)  jogkövetkezmények levonása,   amelyek  abból  adódhatnak,   hogy   a   feltétel bekövetkeztével    ex    lege   járó   részvényjuttatást    a meghatározott szervek nem hajtották végre és ezért az  illető önkormányzat  nem gyakorolhatta részvényesi jogait  (minthogy az  1993.  évi  LXXXII. törvény 4. § (3) bekezdése  szerinti, feltételtől  függő,  ex lege tulajdoni jogcím  önmagában  nem eredményezte a részvényesi jogok gyakorolhatóságát). A  részvénykiadásért felelős végrehajtó szerv mulasztása  nem jogalkotói   mulasztás,  és  így  nem   az   Alkotmánybíróság hatáskörébe  tartozik, hanem a bíróságok előtt érvényesíthető tulajdoni  igénynek minősül. Ebben az esetben lehet  beszélni magánjogi   (dologi)   várományról:  az  igazolási   feltétel teljesítésével  az  ex  lege részvényjuttatás  a  várományost automatikusan  megilleti. Az ex lege  részvényjuttatás,  mint alkotmányos    védelemben   részesülő    tulajdoni    jogcím, korlátozását  az  indítványok  nem  vetették  fel,  hanem   a részvénykiadás  elmaradását sérelmezték.  Az  erre  vonatkozó indítványokat ezért az Alkotmánybíróság visszautasította.                              VI. Az  indítványok az Ötv. 107/A. §-a alkotmányosságát vitatják. Legfontosabb érvük szerint ez az Ötv. hatálybalépése után  öt évvel     meghozott     "végrehajtási     rendelkezés"     az önkormányzatoknak  a  107.  § alapján  keletkezett  tulajdoni igényét   alkotmányellenesen  korlátozza.  Az  alkotmányosság eldöntéséhez — a fenti előkérdések tisztázása után — további, immár   érdemi  kérdésekben  kellett  az  Alkotmánybíróságnak állást    foglalnia.   Elvileg   is,   és   a    közmű-átadás (elmaradásának) nyolc éves jogi és tényleges  sorsát  követve is  két  alapvető  döntést kell meghozni. Az  első  a  jogcím problémája:   fennáll-e  az  önkormányzatoknak  "'kétségtelen jogcíme"  a  tulajdonszerzésre s ha  nem,  akkor  mi  a  jogi pozíciójuk  a  107. § (1) bekezdés alapján?  A  másik  a  (3) bekezdés   szerinti  "külön  törvény"  körüli  ellentmondásos helyzet  tisztázása.  A  kétségtelen jogcím  megállapításának feltétele  az  átadandó vagyon pontos  meghatározása.  Ezt  a vagyonátadó  bizottságok  —  a  Belügyminisztérium  egyetértő véleményével  megerősítve — a vagyonátadást részletező  külön törvény   hiányára   hivatkozva,   hatáskör   hiánya    miatt megtagadták.   A   (3)   bekezdés  szerinti   külön   törvény szükségessége     a    közművagyon    átadására     önmagában törvényértelmezési kérdés, azaz a rendes bíróságok hatásköre, amely  az  Ötv.  107.  §  (7) bekezdés alapján  nagy  számban indított perekben rendre fel is merült. A Legfelsőbb  Bíróság 1998.  május  5-én hozott jogegységi döntvénye  értelmében  a vagyonátadó bizottság hatáskör hiányát megállapító határozata az   ügy   érdemében  hozott  döntés,  amely  bíróság   által felülvizsgálható.  (3/1998. KJE szám,  Magyar  Közlöny  3647. oldal.) A    "külön    törvény"   szükségességének   a   vagyonátadás végrehajtásához mégis alkotmányos jelentősége  is  van,  azaz alkotmánybírósági hatáskörbe tartozó kérdés.  Nem  egyszerűen amiatt,  mert  az Ötv-nek az Alkotmánybíróság által  vizsgált 107/A.  §-a  a törvényhozó értelmezése szerint a 107.  §  (1) bekezdés  c)  pontjában előírt külön törvény,  hanem  mert  a 107/A. § alkotmányossági vizsgálata aszerint dől el, hogy  az Alkotmánybíróság  a  külön törvény számára  —  feltéve,  hogy szükség van rá — milyen alkotmányos korlátokat állapít meg, s hogy   a   107/A.  §  ezeken  belül  maradt-e.  Ehhez   pedig nélkülözhetetlen   az   első  kérdést,  az   önkormányzatokat megillető  jogcímet  tisztázni: ez az  a  viszonyítási  alap, amelyhez   képest   a   107/A.  §  egyáltalán   korlátozásnak minősülhet.   Ezekhez   képest   járulékos,   de   a   jogcím tisztázásához  szükséges kérdések, hogy állt-e  fenn  eredeti teher,  hogy a körülmények változása igazolhatja-e az eredeti igény  megváltoztatását (azaz hozzáigazítását a bekövetkezett fedezetelvonáshoz),    hogy   a    körülmények    változására hivatkozhat-e  az azokat előidéző állam, hogy  a  végrehajtás körüli jogbizonytalanság alkotmányellenes mértékűvé nőtt-e. A következőkben   az  Alkotmánybíróság  a  két   fő   kérdéssel foglalkozik. 1.  Az  indítványok szerint az Ötv. 107. §  (1)  bekezdés  c) pontja   és   (3)   bekezdése  alapján  az  önkormányzatoknak "tulajdoni  igénye", "tulajdonszerzési jogcíme", "várománya", "törvényi ígérvénye" keletkezett. Az Alkotmánybíróság — összhangban a fent hivatkozott 37/1994. (VI.  24.) AB és 893/B/1994. AB határozatokkal — az Ötv. 107. § (1) bekezdés c) pontját illetően is azt állapítja meg, hogy e  rendelkezés  csak  az  önkormányzatok  tulajdonába  adandó vagyoni  kör  ismérveit  tartalmazza,  azonban  meghatározott vagyontárgyak  (dolgok)  tulajdonba  adásáról,   a   tulajdon megszerzéséről  nem  rendelkezik, hanem azt  a  (3)  bekezdés szerinti további közhatalmi cselekvéshez köti. Az  Ötv.  107.  §  (1)  bekezdés c) pontja  szerint  érintett vagyontárgyakat  illetően tehát nem  teljesül  a  kétségtelen jogcím     fennállásának    a    korábbi    alkotmánybírósági határozatokban   kimondott  ismérve,  mert   a   c)   pontban meghatározott  törvényi  ismérveknek  egyértelműen  megfelelő állami  vagyont nem lehetséges önmagában a c) pont alapján  a tulajdonszerzési      jogcím     fennállásához      szükséges határozottsággal  azonosítani. Csak a (3)  bekezdés  szerinti további közhatalmi cselekvés és hatósági eljárás teremti  meg annak  lehetőségét,  hogy az (1) bekezdés  c)  pontjában  írt vagyontárgyak körében az egyes vagyontárgyakra (dolgokra)  az önkormányzatoknak tulajdoni jogcíme keletkezzék, illetőleg  a tulajdonba   adás  a  vagyonátadó  bizottságok  határozatával megtörténjen. A  107.  §  (1)  bekezdés c) pontjához  (is)  kapcsolódó  (3) bekezdés szerint a vagyonátadó bizottságok (többek között)  a "közművek     létesítményei"    tulajdonba    adására,     az önkormányzatok  és  vállalatok  közötti  megosztására  jönnek létre,   és  döntenek  "e  dolgok"  önkormányzati  tulajdonba adásáról  és  a  vagyoni  terhek  rendezéséről.  A  megosztás elvégzése,  a  vagyoni  terhek  rendezése,  valamint  az  (1) bekezdés  c) pont szövege szerinti " lakossági szükségleteket kielégítő " jelleg megállapítása és a " település belterületi határán  belül " korlátozó  kitétel  megítélése  mind   olyan tényezők,  amelyek  nem  teszik lehetővé  az  előbbi  értelmű kétségtelen  jogcím fennállását csupán az  Ötv.  107.  §  (1) bekezdés    c)   pont   rendelkezése   alapján.   Az    egyes önkormányzatok  az  Ötv.  107. §  (1)  bekezdés  c)  pontjára alapozottan, az ott meghatározott vagyonkör tekintetében, nem élvezik  a  tulajdonszerzést biztosító kétségtelen  jogcímmel járó alkotmányos tulajdonvédelmet. Ugyanakkor az Ötv. végrehajtásához elengedhetetlenek a 107. § (3)   bekezdésében  meghatározott  közhatalmi  aktusok:   még tisztázandó  körben  és  egymáshoz való  viszonyban  a  külön törvény  és a vagyonátadó bizottságok, illetőleg a  bíróságok tulajdonbaadó határozata. Van-e alkotmányosan védett joga  az önkormányzatoknak   arra,   hogy   a   "kétségtelen   jogcím" kialakuljon, azaz a törvény és/vagy a vagyonátadó bizottságok az   átadandó   vagyon  mértékét  tisztázzák,   és   azt   az önkormányzatok meg is kapják? Ehhez a kérdéshez  a  107.  §-t egészében,   az  egyes  rendelkezések  összefüggésében   kell vizsgálni. Ebből a szempontból a (3) bekezdés mellett  a  (4) és a (7) bekezdéseknek van különös jelentősége. a)  Az Ötv. 107. § (4) bekezdése értelmében a (3) bekezdésben említett  "közművek létesítményei" vagyonkör a vagyonátadásig csak  a vagyonátadó bizottság hozzájárulásával forgalomképes. A hozzájárulás hiányában tehát forgalomképtelen. A tulajdonos rendelkezési   jogának  korlátozása   az   illető   vagyonkör önkormányzati tulajdonba adását szolgálja, ezért áll  fenn  a feltételtől függő forgalomképesség "a vagyonátadásig". A  (4) bekezdés  emellett egyértelműen az Ötv. eredeti szándékát,  a természetben való vagyonjuttatást fejezi ki. A  "gázközművek  létesítményei" vagyonkör, amely  megfelel  a 107.  § (1) bekezdés c) pont ismérveinek, az Ötv. 107. §  (4) bekezdése  alapján tehát mindaddig forgalomképtelen,  amíg  a (3) bekezdés szerinti megosztás és a vagyoni terhek rendezése meg  nem történt. A forgalomképesség azért függ a vagyonátadó bizottság  hozzájárulásától,  mert  a  vagyonátadó  bizottság tudja  eldönteni,  hogy a vagyoni kör mely részére  fog  majd kétségtelen  jogcím  keletkezni, s mi az,  ami  nem  lesz  az önkormányzatnak átadandó vagyon. Így töltheti csak be  a  (4) bekezdés a biztosíték-szerepét. Az  önkormányzatnak  járó állami tulajdon  fedezetének  ilyen biztosítása  azzal  a következménnyel jár az  állam  számára, hogy   egyedi   hatósági   aktusai  a   hozzájárulás   nélkül joghatállyal  nem  járnak.  Jogalkotással  sem  lehet  ezt  a biztosítékot  megkerülni, hanem csak kifejezetten  feloldani. Az  Ötv.  107.  §  (4) bekezdésével a törvénynél  alacsonyabb szintű jogszabályok nem lehetnek ellentétesek, továbbá  annak hatályát   későbbi,   nem  kifejezetten   az   önkormányzatok tulajdoni  juttatását szabályozó, de azt is érintő törvény  — mint  például a privatizációs törvények — puszta hallgatással nem  ronthatja  le.  Ha mégis keletkezne a törvények  közötti ilyen  ellentmondás,  az  annak az alkotmányossági  kérdésnek válik  a  részévé,  hogy az önkormányzatok  107.  §  szerinti "tulajdoni  igényére"  a  tulajdonhoz  való  alapjog  védelme kiterjed-e, s azt például ez a jogbizonytalanság nem sérti-e. A  tulajdonos rendelkezési jogának a (4) bekezdésből származó korlátozása az önkormányzatok számára viszont jogosultságként jelenik meg, hiszen a korlátozás az ő javukra szól. b) Az önkormányzatnak átadandó vagyon biztosítéki státuszából eredő jogosítványt el kell határolni attól a jogi helyzettől, amelyet "várományként" neveztek meg az indítványok és korábbi alkotmánybírósági  határozatok,  vagy  "leendő   tulajdonosi, várományosi pozícióként" például a 1582/B/1990. AB  határozat (ABH 1991, 526.). Ezekben az esetekben arról volt szó, hogy a jövőben meghozandó törvénnyel az állam valamilyen alanyi kört meghatározott    vagyon    tulajdonosává    tesz,    ingyenes juttatással,  aminek  mértékét és esetleges  terheit  szintén jogosult   meghatározni:  amikor  tehát  a   törvényre   való várakozás   helyzetét   jelentette  a  "leendő   tulajdonosi, várományosi  pozíció".  Mint fent bemutatta  ez  a  határozat (III.1.),  ebben  a helyzetben még nincs az önkormányzatoknak az  Alkotmányból  levezethető  olyan  jogosítványa,  amelynek alapján beleszólhatnának az állami tulajdon elosztásába. Nem  azonosítható az önkormányzatoknak az Ötv. 107. § (3)  és (4)  bekezdésén alapuló jogosítványa a magánjogi  várománnyal sem. Az önkormányzatok jogállása többet tartalmaz a törvényre való   várakozásnál:   a  (4)  bekezdéssel   létrehozott   és biztosított  helyzetben  az  önkormányzat  az  Ötv.  107.   § végrehajtására  várakozik. Ebben a  helyzetben  a  tulajdonos állam   rendelkezési   szabadsága   ugyan   korlátozott    az önkormányzatok tulajdonszerzésének biztosítása érdekében,  de az   önkormányzatoknak  nincs  önmagában  az  Ötv.-n  alapuló jogcíme meghatározott dolgok tulajdona megszerzésére —  éppen a  végrehajtást jelentő és ahhoz szükséges további közhatalmi végrehajtási   cselekmények  hiányában.   Ezzel   szemben   a magánjogi  váromány esetén a jogszerzéstől a  várományos  már egyoldalúan    nem   fosztható   meg,   bizonyos    tényállás bekövetkeztével  a  tulajdon további külön  átruházási  aktus nélkül száll át a várományosra. Az  itt  vizsgált  esetben az önkormányzatok jogosítványa  az Ötv.  107. § (1) bekezdés c) pontja és (3) bekezdése szerinti vagyontárgyakat   illetően  nem  azonosítható   a   magánjogi várományos helyzetével. Az illető vagyonkörnek az Ötv. 107. § (4) bekezdéséből következő biztosítéki státusa az Ötv. 107. § végrehajtását   biztosítja  (a  további   állami   közhatalmi cselekvés  szükségességével éppen az  átadandó  vagyontárgyak meghatározására), de nem garantálja magánjogi várományként az önkormányzatok    külön   aktus   nélküli   tulajdonszerzését meghatározott vagyontárgyak állagán. A magánjogi  váromány  a "kétségtelen   jogcímet"  feltételezné  —  az   önkormányzati "jogosultság" ezért sem lehet azonos az ennek járó alkotmányi tulajdonvédelemmel. c)   Az   önkormányzatok   jogosultságát   a   vagyonátadásra megerősítette, sőt "tulajdoni igénynek" nevezte az Ötv.  107. §  (7)  bekezdését beiktató 1994. évi LXIII.  törvény.  Ennek értelmében   a   helyi  önkormányzat  tulajdoni   igényét   a vagyonátadó  bizottságnál  1995. március  31-ig  terjesztheti elő,   e  határidő  után  az  önkormányzat  tulajdoni  igénye bírósági  eljárásban érvényesíthető. A rendelkezés indokolása szerint  a  helyi  önkormányzatok tulajdoni igényét  elbíráló vagyonátadási  munkát célszerű volna mielőbb  lezárni  a  már folyamatban lévő munkateher nagyságára tekintettel állapított meg  a  tulajdoni igény bejelentéséhez határidőt a beiktatott rendelkezés, és utalta a későbbi igények érvényesítését peres eljárásra. Az  Ötv. 107. § (7) bekezdését megállapító kiegészítés  1994. október 6-án lépett hatályba. Eddig az időpontig az Ötv. 107. §  (1)  bekezdés  c)  pontját  illetően  külön  törvényt  nem alkottak.  A  vagyonátadó bizottságok és a Belügyminisztérium álláspontja,  továbbá  az Ötv. 107/A.  §-t  beiktató  későbbi törvényhozási aktus indokolása is ennek elmaradását támasztja alá.  A  (7)  bekezdés  1994-ben az Ötv. eredeti  szövegezése szerinti,    annak    1990-ben   történt    hatálybalépésekor megalapozott  önkormányzati jogosultságot nevesíti  tulajdoni igényként  az Ötv. 107. § (1) bekezdés c) pont vonatkozásában (is). Az 1994. évi LXIII. törvény, mint az Ötv. eredeti  107. §   (1),   (3)  és  (4)  bekezdésében  foglalt  rendelkezések autentikus  törvényhozói  értelmezése,  elismerte   a   helyi önkormányzatok    tulajdoni   igényét   a    már    deklarált vagyonjuttatás megvalósítására, külön törvény  nélkül  is.  A megadott határidő után a helyi önkormányzat tulajdoni  igénye bíróság   előtt  érvényesíthető.  Ugyanazt  az  önkormányzati igényt  mondja  e  rendelkezés bíróság  előtt  érvényesítendő tulajdoni igénynek, amit az Ötv. 107. § eredeti rendelkezései keletkeztettek. A bíróságnak ugyanazt kell elvégeznie, amit a vagyonátadó   bizottságoknak  kellett  volna:  a  kétségtelen jogcím meghatározását és az az alá eső vagyontárgyak (dolgok) tulajdonba adását. Az  Ötv. 107. § (7) bekezdés "tulajdoni igénye" tehát az Ötv. 107.  §  (3) bekezdése szerinti vagyonjuttatás végrehajtására vonatkozó  igény,  amely  arra  vonatkozik,  hogy  az   egyes önkormányzatoknak  jutó vagyon mértékét  a  hatóságok  a  (3) bekezdésben   előírtak  elvégzésével   megállapítsák   és   a tulajdont  átadják. Az a vagyon, amelyet a  (4)  bekezdés  az átadásig   lekötött,   s  a  forgalomképtelenséggel   szigorú biztosítéki  státuszba helyezett, most az aktív  oldalon,  az önkormányzatok számára peresíthetővé is vált.  A  törvényhozó tehát  a  (7)  bekezdéssel megerősítette  és  nevesítette  az önkormányzatoknak már eredetileg, a (3) és  (4)  bekezdéséből folyó  jogosítványát. A (7) bekezdés másrészt megerősíti  azt is,    hogy   az   önkormányzati   vagyonátadásban   érintett közművagyon  —  azzal, hogy a 107. § (4) bekezdés  értelmében biztosítéki  státusban  állt  — az  önkormányzatok  tulajdoni igénye miatt volt lekötött. d)    Az   Alkotmánybíróság   az   előző   okfejtés   alapján megállapította, hogy az Ötv. 107. § (1) bekezdés c) pontjában mrt  vagyonkört illetően maga az Ötv. — a 107. § (3), (4)  és (7)  bekezdése  —  az önkormányzatok javára  tulajdonszerzési kétségtelen  jogcímet  nem  keletkeztet  és  nem   eredményez magánjogi  (dologi)  várományt sem  a  tulajdonszerzésre.  Az önkormányzatoknak   ugyanakkor  —  a   (7)   bekezdéssel   is megerősítve  —  "tulajdoni igénye" áll fenn az Ötv.  szerinti vagyonjuttatás végrehajtására. Ez a fedezet lekötésével és  a végrehajtásra  (az igény konkretizálására és  érvényesítésére szóló)  peresíthető  alanyi  joggal  biztosított  jogosítvány kétségtelenül  vagyoni  értékű  jog.  Noha  a  (4)   bekezdés szerinti fedezet-lekötés 1990-ben az állagszerzés biztosítéka volt,  a  (7)  bekezdés beiktatásakor, 1994-ben  az  átadandó vagyon természetben már nem volt meg mint állami tulajdon.  A (7)  bekezdéssel megerősített és peresíthető igény  már  csak értékjognak  nevezhető. Ám mint ilyen,  nincs  ellentétben  a biztosítéki  jogok  természetével,  amelyek  a  természetbeni tulajdonszerzés    meghiúsulása    esetére     értékgaranciát nyújtanak. Ennek az értékjognak az a sajátossága, hogy  éppen saját értékének a megállapítására is irányul. Ez az a lényegi vonása,  amely  a  "kétségtelen  jogcímtől"  megkülönbözteti. Ezért emelte ki többszörösen az Alkotmánybíróság, hogy  ez  a jog   az   Ötv.   szerinti  tulajdonszerzés   végrehajtásának kikényszerítésére    jogosítja   az    önkormányzatokat.    A jogérvényesítés  folyhat  a  vagyonátadó  bizottságok  és   a bíróságok  előtt,  ha  viszont a végrehajtást  egészben  vagy részben  a törvényhozó veszi át, az erről szóló jogszabály  a tulajdonjog  sérelme szempontjából az Alkotmánybíróság  előtt megtámadható.  Az Ötv-ben többszörösen megalapozott  értékjog ugyanis  —  mint más, nem polgári jogi tulajdonnak  minősülő, közjogi  alapú vagyoni értékű jogok — alkotmányos  védelemben részesül.   Az  értékjog  értékének  a  megállapítása,   mint eljárási    előfeltétel,   illetőleg   az   ennek   megfelelő juttatásban   részesülés,  mint  a   megállapított   értékjog tartalma  összességükben  jelentik  az  alkotmányosan  védett jogosultságot. Az  Alkotmánybíróság ismételten felhívja  a  figyelmet  arra, hogy  a  korábbi határozatok értelmében kétségtelen  jogcímen alapuló önkormányzati tulajdoni igények és a most elismert, a törvényben a kezdettől fogva biztosítékkal lekötött  tulajdon átadásának  végrehajtására  irányuló  igény  között  ugyanúgy lényeges  különbség van, mint a másik oldalon a végrehajtásra irányuló,    "végrehajtásra   várakozó"   jogállás    és    a törvényhozásra  való  várakozás  állapotát  kifejező  "leendő tulajdonosi, várományosi pozíció" között. Ld. fenn  VI.1.  b) Ez  utóbbi  "váromány" semmilyen alkotmányos  védelemben  nem részesül. A kétségtelen jogcím védelme viszont teljes, anyagi jogi védelem. A nem ex lege önkormányzati tulajdonszerzésnél, ahol  ahhoz  további  törvényhozói és/vagy  hatósági  aktusok szükségesek, az önkormányzatnak elsősorban arra az  eljárásra van   igénye,  amely  majd  az  anyagi,  kétségtelen   jogcím megállapításához elvezet. Ezt a jogot sértheti, ha az eljárás elmarad, és sértheti, ha az nem az Ötv-nek megfelelő eljárási lépéseket tartalmazza, azaz eljárási okok miatt nem  arra  az eredményre  vezet, amely az Ötv-ből következne. A végrehajtás módját ez a jog nem köti meg abban az értelemben, hogy  nincs alkotmányos joga az önkormányzatnak abba beleszólni,  hogy  a végrehajtás  egyedi hatósági aktusok révén, vagy törvényhozás ztján történik-e. Az  önkormányzatok  most  kifejtett  jogának,  illetve  annak eljárásra   irányuló  természetének  további   következményei vannak.   Így   például   a  kétségtelen   jogcím   általános ismérvekkel való megállapítása — ahogy az az Ötv.  107/A.  §- ban  történt  —  nem  minősül  meglévő,  egyedi  jogviszonyok jogszabállyal   való   megváltoztatásának.   Erre   vonatkozó alkotmányos kifogások nem is merülhetnek tehát fel: védelemre érdemes  egyedi  anyagi  igény  még  nem  létezett,  az  Ötv. végrehajtásának módja pedig önmagában nem védett. Az  önkormányzatok alkotmányosan védett igényének  nem  felel meg  ezért  az  olyan jogértelmezés sem,  hogy  az  107/A.  § hatályba  lépése  után a hatóságok nem az  itt  megállapított mértékű  kétségtelen  igényt  érvényesítik,  hanem  az   Ötv. hatálybalépésekori, "az igény keletkezésekor" irányadó egyedi eljárást  alkalmazzák.  A  végrehajtási  igény  ugyanis   nem foglalta  magába  a végrehajtás módját, s még  kevésbé  annak változatlanságát.   A  szükséges  végrehajtási   cselekmények elvégzése  1990.  IX. 30-tól 1995. III. 31-ig  a  vagyonátadó bizottságokra, 1995. IV. 1-től 1995. VII. 28-ig a bíróságokra tartozott,   attól  kezdve  a  kétségtelen  jogcím   törvényi meghatározása  van hatályban. Az önkormányzatok alkotmányosan védett jogának elismerése a közművagyon átszállására annyiban nyúlik  vissza az igény keletkezésének idejére, hogy arra  az eredményre  kell vezetnie — tehát azt a vagyoni értéket  kell az   önkormányzatoknak  juttatnia  —  ami  az  Ötv.  hatályba lépésekor  az (1) bekezdés c) pont alapján és a (3)  bekezdés szerinti  eljárás  után megillette volna az önkormányzatokat. Az   a   107/A.  §  alkotmányosságának  kérdése,   és   ezért alkotmánybírósági hatáskör, hogy a hatályos  jog  szerinti  — most   éppen   törvénnyel  történő  —   végrehajtás   alapján megállapított  igény ettől eltér-e, s ha  igen,  van-e  annak alkotmányos  indoka.  Az Ötv-t megalkotó törvényhozó  eredeti szándékának   akkor  felel  meg  a  végrehajtást   szabályozó törvény, ha az Ötv. 107. §-ban meghatározott, a vagyoni  kört érintő elhatárolások (1) bekezdés c) pont és eljárások teher- és   vagyonmegosztás  elvégzésén  alapul.  A   törvényhozónak ugyanis   tudnia  kell,  hogy  alakult  volna  eredetileg   a vagyonátadás,  s  ehhez  képest  kell  most  megalkotnia   az általános szabályt. (Az igények standardizálásával együttjáró eltérések az eredeti egyedi igényektől nem haladhatják meg  a szükséges  mértéket.) Ha ezt az eljárást az Ötv-t  végrehajtó törvény nem követte, az az alkotmányosan védett önkormányzati igény sérelmét jelenti. 2.   Az   önkormányzatok   és  az   állam   közötti   jogvita gyakorlatilag   arra   a  kérdésre  összpontosult,   hogy   a tulajdonbaadáshoz   —  a  fenti  összefüggésben:   az   ehhez szükséges kétségtelen jogcím keletkezéséhez — szükséges-e  az Ötv.  107. § (3) bekezdése szerinti "külön törvény"  megléte. Az  indítványozók  ezt  vitatják a  Belügyminisztérium  és  a vagyonátadó  bizottságok álláspontja szerint  viszont  a  (3) bekezdésben   említett  "külön  törvény"  az  ott   felsorolt valamennyi,  nem  ex  lege  átszálló  vagyontárgy  tulajdonba adásának  feltétele volt, és a vagyonátadó bizottságok  ennek hiányában nem indíthatták meg hivatalból az eljárást, sőt  az eljárást hatáskörük hiányában meg kellett tagadniuk. a)  Az  Ötv. 107. § (3) bekezdése három vagyoncsoportot sorol fel,  ezeket  egymástól a "valamint" és  a  "továbbá"  szavak választják  el.  A  bekezdés  első  mondatát  indító   "külön törvényben meghatározott" kitétel a három vagyoncsoport közül az   elsőre  vonatkoztatva  egybeesik  az  (1)  bekezdés   a) pontjával, amelyben ugyanazon vagyonkörre vonatkozóan szintén utalás   van   külön   törvényre.  Önkormányzati   tulajdonba kerül:...a)   pont:  "ingatlanok,  erdők   és   vizek   külön törvényben  meghatározott köre." c) pont: "A külön törvényben meghatározott,  állami tulajdonban levő  földek,  erdők,  más ingatlanok,   vizek..."   A  (3)  bekezdésben   írt   második vagyoncsoporttól a "külön törvényben meghatározott"  kitételt már   elválasztja  a  "valamint"  szó  (minek   a   jelentése egyértelműen elválasztást fejez ki), továbbá ez a csoport "az összes  természetvédelem alatt álló területet"  és  műemléket felöleli,   ami  a  külön  törvényben  való  meghatározásukat fogalmilag  is  kizárja. Végül a harmadik  vagyoncsoportot  — ahol  a  közművek létesítményei is szerepelnek — a  "továbbá" szó   vezeti  be,  újabb  elhatárolást  kifejezve.  Nyelvtani értelmezéssel  alátámasztható,  hogy  az  Ötv.  107.  §   (3) bekezdésében    említett   külön   törvényre    a    közművek létesítményei  vonatkozásában nem volt szükség a  vagyonátadó bizottságok eljárásának megkezdéséhez. A  logikai  értelmezés is alátámasztja,  hogy  csak  az  első vagyoni   körben  volt  szükség  arra,  hogy  külön   törvény rendezze,   mely   ingatlanok  kerülnek  majd   önkormányzati tulajdonba.  Az  állam  nem akarta átadni  az  összes  állami tulajdonú   ingatlant.  Egy  részük  ex  lege   átszállt   az önkormányzatokra az Ötv. 107. § értelmében  a  (2)  bekezdése szerint,  a  többit pedig később kívánta elosztani  az  állam ezért  utal az (1) és a (3) bekezdés e vonatkozásban a  külön törvényre. Ezzel  az  értelmezéssel vannak összhangban  azok  a  jogerős bírósági  határozatok is, amelyek az Ötv. 107. § (1) bekezdés c) pont alapján indított tulajdoni perben a bírósági hatáskör hiányát   és  egyben  a  vagyonátadó  bizottságok  hatáskörét állapították  meg. A későbbi törvények és indokolásaik  közül ezt  az értelmezést erősíti elsősorban az Ötv. 107. §-ába  az 1994.  évi  LXIII. törvénnyel beiktatott (7) bekezdés,  amely szerint  az  önkormányzatok tulajdoni  igényeiket  megszabott határidőig   a  vagyonátadó  bizottságnál,  azt  követően   a bíróságnál terjeszthetik elő. Noha  nem  létezett "külön törvény" a 107. § (1) bekezdés  c) pontjára  vonatkozóan  e kiegészítés hatályba  lépésekor  sem (1994.  október  6.),  a vagyonátadó bizottságokhoz  irányuló igénybejelentés  sürgető előírása e bizottságok  hatáskörének fennálltát  feltételezi  továbbá  a  bíróságoknak  is   külön törvény  hiányában kellett az ebben a törvényben így nevezett "önkormányzati tulajdoni igényekről" döntenie. Más  jogalkotói  megnyilatkozások fényében  a  külön  törvény szükségtelensége nem ilyen egyértelmű. Az Ötv. indokolása  az állami   tulajdon   reformjának   akkori   kezdeti   fázisára tekintettel     utalt    az    önkormányzatok    tulajdonának kialakításához  más  megalkotandó  törvényre,   illetőleg   a vagyonátadó  bizottságok közreműködésének  szükségességére  a tulajdon  felosztásában. A 107. § (3)  bekezdésben  felsorolt vagyoncsoportok  mindegyikére  vonatkozóan  a  külön  törvény szükségességét  nem  mondja ki az  indokolás,  a  vagyonátadó bizottságok  közreműködését párhuzamosan  említi.  A  63/1990 (X.4.)   Korm.  rendelet  a  megyei  (fővárosi)   vagyonátadó bizottságokról  előírta az Ötv. 107. § (1) bekezdés  c)  pont alapján  önkormányzati tulajdonba kerülő  vagyon  felmérését, nyilvántartásba  vételét, könyvviteli  mérleg  készítését.  A vagyonátadó  bizottságok  ezen  feladatai  az  Ötv.  szerinti önkormányzati  tulajdonba adás végrehajtásának  előkészítését szolgálták. Az  1991.  évi XXXIII. törvény egyes állami tulajdonban  lévő vagyontárgyak  önkormányzati tulajdonba  adásáról  (Övt.)  az Ötv.  107.  §  (3) bekezdése szerinti olyan külön  törvénynek minősítette magát, amelynek megalkotásával még nem zárult  le az  állami  tulajdon önkormányzatok részére való átadása.  Az Övt.  rendelkezései  konkretizálják  a  hatálya  alá  tartozó átadandó  vagyoni kör elemeit és a vagyonátadási eljárást  is szabályozzák.  Az  Ötv. 107. § (1) bekezdés  c)  pontban  írt vagyonkörből    az    Övt.   a   közcélú    vízilétesítmények önkormányzati tulajdonba adására terjedt ki. Az  Övt.  keretei  között,  az indokolás  szerint,  nem  volt megoldható   az   önkormányzati   tulajdon   teljes   körének kialakítása, mivel az még függvénye más kérdéseknek is,  mint a  privatizáció  menetrendje  és például  az  energiaközművek területén  a gazdálkodó szervezetek átalakulásának  módja  és üteme.   Ugyanakkor  az  indokolás  további  külön  törvényre hivatkozás  nélkül  kitér  arra, hogy  az  Ötv.  107.  §  (1) bekezdése   c)   pont  alapján  ugyancsak  az  önkormányzatok tulajdonába  kerülnek  az  ott írt vagyontárgyak,  hozzátéve, hogy   a  (3)  bekezdés  szerint  ezen  vagyon  önkormányzati tulajdonba    adásáról   és   megosztásáról   a   vagyonátadó bizottságok döntenek. Az  Övt.  indokolása  szerint továbbá:  valamennyi  lakossági szükségletet  kielégítő közmű önkormányzati tulajdonát  azért nem  szabályozhatja  ez  a törvény, mert  egyes  közművek  az önkormányzati  tulajdon szempontjából külön  nem  kezelhetők, így  a  villamos energiát, a gázt szolgáltató  közművek  sem. "Ezek   tulajdoni  kérdéseit  a  rendszerek   egészére   kell szabályozni,  amelyre később kerül sor". Ez a  külön  törvény szükségességére mutat, és eltávolodni látszik az Ötv. 107.  § (1) bekezdés c) pontjától, ahol az önkormányzatok tulajdonába kerülő közművagyon körének meghatározása megtörtént. Az  1995. évi LXX. törvény indokolása az Ötv. 107. § szerinti külön  törvénynek  minősíti  utólag  a  GET.  módosítását  is tartalmazó 1993. évi LXXXII. törvényt, arra tekintettel, hogy ennek  4.  § (3) bekezdése a gázelosztó és más gázszolgáltató létesítmények  megvalósításához  igénybe  vett  lakossági  és települési     önkormányzati    hozzájárulásnak     megfelelő részvénytulajdonban  részesítette  az  önkormányzatokat.   Az 1993.   évi   LXXXII.  törvény  azonban  sem  tartalma,   sem indokolása alapján nem tekinthető az Ötv. 107. § (1) bekezdés c)   pontjára  vonatkozó,  a  (3)  bekezdés  szerinti   külön törvénynek: nem az Ötv. végrehajtására született  e  törvény, hanem   attól  teljesen  idegen  elvi  alapon  és   ex   lege részesítette az önkormányzatokat részvénytulajdonban. Magát az Ötv. 107/A. §-át beiktató 1995. évi LXX. törvényt az indokolás kifejezetten a 107.§ (3) bekezdésben szereplő külön törvénynek  minősíti, amely "pótolja azt  a  hiányt,  amit  a külön törvény elmaradása okozott". b)  Az  Alkotmánybíróság  a  külön  törvény  szükségességének vizsgálatát    két   szempontból   látta    indokoltnak    az alkotmányossági  kérdés  eldöntéséhez.  Egyrészt  arra  adott választ,   hogy  a  (3)  bekezdés  szerinti  "külön  törvény" lehetett-e  egy elvont eredeti teher kifejezése a közművagyon későbbi   megosztásán  és  tulajdonbaadásán.   Másrészt   azt vizsgálta     meg,    hogy    a    közművek     önkormányzati tulajdonbaadásához az Ötv. szerkezetén belül a külön  törvény milyen   szerepet   játszhatott  volna,   illetve,   hogy   a körülmények  lényeges megváltozása folytán mi  lehet  ma  egy külön  törvény alkotmányosan elfogadható feladata, azaz mikor számít a végrehajtásra irányuló igény teljesítésének. ba)  Nem  minősülhet  eredeti tehernek az olyan  törvényhozás fenntartása,  amely  az  ingyenes vagyonátadásról  rendelkező törvény   végrehajtásához  szükséges  intézkedéseken  túlmenő terhet  nem  állapít meg. Nem tartozott például a lakásvagyon önkormányzatoknak  való átadása normális menetéhez,  hogy  az elidegenítés  későbbi szabályozását az  állam  fenntartsa  ez tehát  a  tulajdon valódi megterhelése volt a 64/1993.  (XII. 22.)  AB határozattal elbírált ügyben. Semmi nem utal azonban arra,  hogy az Ötv. 107. § (3) bekezdésében szerepelő  "külön törvény"  azt  célozta  volna, hogy az állam  a  közművagyont valamilyen járulékos teherrel vagy kötelezettséggel akarná az önkormányzatok   tulajdonába  adni.  Még  a   külön   törvény szükségességét a közművagyonra is kiterjesztő értelmezések is csupán azt várták a törvényhozótól, hogy a vagyonátadásnak  a (3)   bekezdésben  meghatározott  feladatait   és   eljárását részletezze. Ez pedig a törvény végrehajtásának része  lehet, de semmiképpen nem eredeti teher megállapítása. Az  Alkotmánybíróság  elismeri eredeti  tehernek  a  valamely korábbi  törvényből fakadó tulajdoni korlátozást  is.  Így  a gázközművagyon   önkormányzati  tulajdonba   adásán   elvileg eredeti  teher  lehet a gázszolgáltató vállalatok  társasággá alakulásának  kötelessége,  az  Ötv.  előtt  hatályba  lépett átalakulási törvény (1989. évi XIII. tv.) alapján.  Az  ilyen teher  azonban  csak akkor áll fenn, ha azt a tulajdonbaadási törvény  nem  zárja  ki.  Az Ötv.  (4)  bekezdése  viszont  a vagyonátadásig   a   forgalomképesség  korlátozásával   olyan biztosítéki  helyzetben  tartja  a  közművagyont,   amely   a felosztandó   egységes   állami   tulajdonból   a   társasági tulajdonba kerülést kizárja. Az átalakulási törvény ezért nem számítható   eredeti  tehert  megállapító  külön  törvénynek. Teljesen kizárt a helyébe lépő privatizációs törvények  ilyen minősítése,  mivel  azok  az  Ötv.  meghozatala  után  léptek hatályba. bb)  Mit  tartalmazhatott  volna egy,  az  Ötv.  107.  §  (3) bekezdés egészére (és nem csupán az első fordulatban említett földek,  erdők,  más  ingatlanok,  vizekre)  vonatkozó  külön törvény,  amely  nem  állapít  meg  eredeti  terhet?  Sem   a nyelvtani,  sem  a logikai értelmezés, sem  a  külön  törvény hiányában hatáskörüket tagadó vagyonátadó bizottságok, sem az Övt. indokolásának a közművagyont érintő részei nem állítják, hogy  a  külön  törvény  a 107. § (1) bekezdés  c)  pontjában meghatározott  vagyoni  kört  —  a  lakossági  szükségleteket kielégítő   közművek   építményei,   vonalas   létesítményei, berendezései   a  település  belterületi  határán   belül   — szűkíthette  volna,  vagy  abból csupán  egyes  közműfajtákat adhatott  volna önkormányzati tulajdonba, másokat  kivehetett volna  az  Ötv.  alól. A (3) bekezdésnek  nincs  tehát  olyan olvasata, hogy "a külön törvényben meghatározott ... közművek létesítményei"   átadására   hozzák   létre   a   vagyonátadó bizottságokat.  A törvényhozó nyilvánvalóan  az  egyes  helyi önkormányzatok  határán  túlterjedő  regionális  és  országos közműhálózatok  kezelésére nem talált  1990-ben  és  1991-ben megoldást, ezért halasztotta ezt későbbre, illetve  hagyta  a tulajdoni  kérdés  ez oldalának rendezését homályban,  míg  a gazdasági   érdekeket  követő  jogalkotás  az  önkormányzatok igényeire  tekintet  nélkül  utat  tört  magának.  (Az   Övt. indokolása  is  kifejezetten  említi  a  gázközművek  jövendő átadását  az önkormányzatoknak. A víziközműveket illetően  is csak annyit tudott mondani, hogy a regionális közműhálózattól műszakilag  elkülönítve üzemeltethető vízműveket rendelte  az adott   települési  önkormányzat  tulajdonába  adni  a   csak egységesen  üzemeltethető  regionális  rendszerekről  viszont megállapította,  hogy  azok  kizárólagos  állami  tulajdonban vannak.  Ezzel  nem ment túl az Ötv. 107. § (1)  bekezdés  c) pontban  írtakon.  A  műszaki  leválaszthatóság  volt  az   a végrehajtási  részletszabály,  amely  alapján  a  vagyonátadó bizottság immár eljárt.) A  külön törvény tehát nem a vagyoni kör újrameghatározására, hanem  legfeljebb a végrehajtás részleteire  vonatkozhat:  az Ötv.  107.  §  (1)  bekezdés  c)  pontban  szereplő  fogalom- meghatározások   tisztázására,  a  (3)   bekezdés   feladatai (vagyonmegosztás      és     teherrendezés)      részleteinek szabályozására.   A   (3)  bekezdésben  előírt   végrehajtási cselekményeknek  az  (1) bekezdés c) pontjában  meghatározott körön  belül  kell  maradniuk. Az  Alkotmánybíróság  rámutat: nincs  alkotmányos  akadálya annak, hogy  az  előbb  említett részkérdések   bármelyikére   törvény   általános    szabályt állapítson meg. Külön törvény vagy törvények alkotása az Ötv. 107.  §  végrehajtásához  tehát a már  kifejtett  alkotmányos korlátok   között   csakis   a  törvényhozóra   tartozó   (az önkormányzati  igényen  kívüli)  alkotmányos  lehetőség,   de semmiképpen   sem  alkotmányos  kötelesség.  Ha   tehát   nem született   külön   törvény   a   gázközművek   önkormányzati tulajdonba  adásáról  (vagy annak egyes részkérdéseiről),  az nem    alkotmányossági    kérdés.   Ekkor    a    vagyonátadó bizottságoknak,  illetve  a  bíróságoknak  az  Ötv.  hatályos rendelkezései    szerint    kell    eljárniuk.     Nem     az Alkotmánybíróságra, hanem a rendes bíróságokra tartozik ezért annak elbírálása, hogy jogellenesen jártak-e el a vagyonátadó bizottságok, amikor az eljárást megtagadták. bc)  A  külön  törvény  és a vagyonátadó  bizottsági  eljárás viszonya  tehát  önmagában  nem  alkotmányossági  kérdés.  Az önkormányzati igények végrehajtása az Ötv. eredeti  107.  §-a alapján  alkotmányosan megtörténhet külön  törvény  hiányában is,  és  úgy  is,  hogy a vagyonátadó bizottságok  a  törvény részletszabályai  alapján járnak el. Az  1995-ben  beiktatott 107/A.  § viszont azt a kérdést veti fel, hogy törvény teljes egészében a vagyonátadó bizottságok eljárása helyébe  léphet- e.  Ekkor ugyanis az egyes önkormányzatokat a c) pont alapján megillető  vagyon mértéke nem lesz külön-külön  megállapítva, hanem  a  vagyon  tulajdona  egy átlagos  mértéknek,  illetve általános  ismérveknek megfelelően, a törvény erejénél  fogva száll át rájuk. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az önkormányzatoknak az   Ötv.   107.   §  alapján  alkotmányi  tulajdonvédelemben részesülő      igényük     keletkezett     a      gázközművek tulajdonbaadásának  a  107.  §  szerinti  végrehajtására.  Az Alkotmánybíróság   állandó   gyakorlata    szerint    azonban alkotmányosan megengedhető, hogy az időmúlás és a körülmények megváltozása  folytán,  vagy ha az  egyedi  igényérvényesítés nehézségekbe ütközik vagy bizonytalanná vált, nagy tömegű  és azonos  alapú  igényt  ne  egyedi hatósági  döntéssel,  hanem törvényben megállapított módon és mértékben elégítsen  ki  az állam.  (32/1991. (VI. 6.) AB, ABH 1991, 146, 153.,  15/1993. (III.  12.)  AB,  ABH 1993, 112, 121.) Az  igények  tulajdoni védelméből  következik, hogy a juttatások  átlagosított  vagy általános  ismérvek alapján megállapított mértéke nem  térhet el  lényegesen attól, ami a jogosultnak ügye egyedi eldöntése esetén  járna  az  ilyen  eltéréshez a tulajdon  korlátozását alkotmányosan  megalapozó indok szükséges. A  mostani  ügyben azonban az önkormányzatoknak egy olyan igényét ismerte el  az Alkotmánybíróság,   amely  nem  eleve  adott,   "kétségtelen" jogcímű    követelés,    hanem   elsősorban    az    Ötv-beni vagyonjuttatás  végrehajtására  irányul,  s  amely  igény   a végrehajtás törvénnyel vagy egyedi hatósági aktussal  történő módjára nem terjed ki. Ebben   az   ügyben   tehát   az  alkotmányossági   vizsgálat szempontjából a külön törvény szükségessége már  nem  játszik ügydöntő szerepet. A 107/A. §-nak nem a szükségessége, nem is a  megengedhetősége,  hanem a tartalma vizsgálandó.  Az  Ötv. 107.  §  (3)  bekezdése feladatát egymagában  ellátó  törvény eleve  alkotmányos  módja  az  Ötv.  végrehajtásának  és   az önkormányzati  igények  kielégítésének.  Tartalmilag  viszont akkor  alkotmányos a törvény, ha mind a végrehajtás  eljárási lépéseit  tekintve,  mind  az ezen alapuló  eredmény  szerint kielégíti   az   önkormányzatoknak  a   107.   §-ból   eredő, alkotmányosan   védett   "tulajdoni  igényét",   amelyet   az Alkotmánybíróság fent (VI.1.d) meghatározott.                             VII. 1.  A  tulajdon alapjogi védelemét a 64/1993. (XII.  22.)  AB határozat  fejtette ki (ABH 1993, 369, 379-282.).  A  polgári jog  szerinti,  dolgokon  fennálló tulajdonjogon  és  vagyoni irtékű  jogokon  túl az alapjogi tulajdonvédelem  kiterjed  a tulajdon  szerepét  átvevő, továbbá az azt biztosító  vagyoni jogokra,  valamint  közjogi  alapú  jogosítványokra  is.  Így kiterjedhet   a   tulajdonvédelem  a   törvényben   deklarált tulajdonjuttatás végrehajtására, illetőleg az ennek érdekében törvényben  létrehozott  biztosítéki értékjog  védelmére  is, különösen  akkor, ha — mint az Ötv-ben — maga  a  törvényhozó minősíti  azt  tulajdoni  igénynek  és  nyit  bírói  utat  az érvényesítésére. Az  Alkotmánybíróság állandó gyakorlata  szerint  továbbá  az alapjogi tulajdonvédelemnek az a sajátossága, hogy a tulajdon korlátozására    a    törvénnyel    érvényesített    közérdek alkotmánybírósági vizsgálata nem a törvényhozó  választásának feltétlen  szükségességére irányul, hanem  arra  szorítkozik, indkolt-e   a  közérdekre  hivatkozás.  A  tulajdonkorlátozás arányossága   vizsgálatánál   viszont   az   Alkotmánybíróság általában is meghatározhatja azokat az ismérveket, amelyek  a beavatkozás    alkotmányosságát    eldöntik.    Aránytalannak tekintette például az Alkotmánybíróság a tulajdonkorlátozást, ha az bizonytalan, például időtartama nem kiszámítható. a)  Az  Alkotmánybíróság  fent már  megállapította,  hogy  az önkormányzatoknak  az  Ötv. 107.  §  (1),  (3),  (4)  és  (7) bekezdései alapján alkotmányosan védett joga áll fenn az Ötv. 107. §-ban meghatározott vagyonjuttatás végrehajtására. Ez  a jog  elsősorban  az  Ötv. — akár hatósági,  akár  törvényi  — végrehajtására  irányul,  eredménye  pedig  mai   állapotában értékjog: az önkormányzatoknak az Ötv. alapján, tehát az  ott előírt   módon  és  eljárásban  megállapított  vagyonjuttatás értékének  pontos  megállapítására és az érték  megtérítésére van  joguk.  Az egyedi igényérvényestésről az Ötv. törvénnyel való  végrehajtására való áttérés nem járhat  az  indokoltnál nagyobb veszteséggel. Az  indítványozók azt állítják, hogy az Ötv.  107/A.  §-a  az önkormányzatoknak       járó      gázközmű-vagyon       utáni részvényjuttatást  ennél  alacsonyabban  állapította  meg  ez sérti  a  tulajdonhoz való alapjogukat. Az indítványok  abból indulnak  ki,  hogy  az önkormányzatoknak  eleve  kétségtelen jogcíme, vagy magánjogi várománya volt, ezért fogalmazzák meg alkotmányossági  kifogásaikat csakis az eredményre,  a  nekik járó vagyoni értékre vonatkozóan. Az    Ötv.    eredeti    koncepciója   szerint    az    egyes önkormányzatoknak jutó közművagyon pontos mértékét a törvényi ismérvek   alapján  a  vagyonátadó  bizottságok   külön-külön állapították  volna meg és határoztak volna annak  tulajdonba adásáról.  Mivel ezt a feladatot a bizottságok  nem  végezték el,  az  egyedi vagyonátadási eljárás helyébe  lépő  ex  lege juttatás törvényi meghatározásakor kell elvégezni az értékjog értékének  megállapítását, legalább olyan módon,  hogy  az  a fent   már   kifejtettek   szerint   az   eredeti   igényeket megközelítse.  Ehhez mindenképpen szükség van arra,  hogy  az Ötv. 107. § (1) bekezdés c) pont szerinti meghatározásokat és a  (3)  bekezdésben  előírt további eljárásokat  (vagyon-  és tehermegosztás)   a  törvényelőkészítés  során   legalább   a szükséges statisztikai valószínűséggel modellezzék. Egyébként nem  állapítható meg, hogy az Ötv. mekkora vagyont  akart  az önkormányzatoknak juttatni, s nincs meg az az alap sem, amely ennek  értékét a törvényben általában meghatározott  értékkel összehasonlíthatóvá teszi. A  törvényelőkészítés  dokumentumai azonban  azt  tanúsítják, hogy ezt a rendelkezést a törvényhozó nem tette meg. Maga   a   törvényszöveg  is  utal  arra,   hogy   a   pausál vagyonjuttatás az Ötv. 107. § (1) bekezdés c) pontja  alapján történik. Ez a 107/A. § elvi alapja és igazolása de  kifejezi ezt  a  107/A. § (1) és (2) bekezdésének szövegezése  is.  Az Ötv.  "107.  §  (1) bekezdés c) pontja alapján  a  települési önkormányzatokat  megillető" közművagyonra  utal  a  törvény, amikor  az  "önkormányzatokra jutó vagyon után"  írja  elő  a meghatározott részvényhányad juttatását. Nem az Ötv.  107.  § (1)  bekezdés  c) pont helyett, új jogcímen, hanem  az  abban foglalt   önkormányzati   vagyonjuttatás   után   történt   a részvények  meghatározása. Az Ötv. 107.  §  (1)  bekezdés  c) pontját a 40%-os részvényjuttatást előíró 107/A. §-t beiktató törvény sem helyezte hatályon kívül. Az Alkotmánybíróság kérdéseire (az Ötv. 107/A. § (2) bekezdés b)  pontjában  írt százalékos mérték megállapításának  milyen megalapozása történt, melyek voltak a figyelembe vett  adatok és  azok  milyen értékelés szerint vezettek a 40 %-os  mérték megállapításához,   milyen   megalapozással    történt    egy országosan    alkalmazandó    "átlag"    megállapítása)     a privatizációért felelős tárca nélküli miniszter 1997. október 1-én kelt levelében azt a választ adta, hogy az Ötv. 107/A. § (2)   bekezdés  b)  pontjában  írt  40%-os  mérték   törvényi megállapításának  megalapozásáról  az  ÁPV   Rt-nek   nincsen tudomása,  az  ÁPV  Rt. előtt nem ismertek  azok  az  adatok, amelyeket  a  meghatározás során a törvényalkotók  figyelembe vettek és nem ismert a kiértékelés módszere sem. A miniszteri válasz  hivatkozott  arra, hogy az Ötv. 107/A.  §-t  beiktató törvény egyéni képviselői indítvány alapján készült,  hogy  a szakmai    szervezetek   által   jelzett   nehézségeket    az Országgyűlés  nem  vette figyelembe, hogy a  törvénymódosítás során   a  Kormány  nem  kapott  felhatalmazást  végrehajtási rendelet  kiadására és így az igazságügyi tárcának  nem  volt lehetősége támpontot adni a törvény értelmezéséhez. Az 1995. évi LXX. törvény előkészítése során az Országgyűlés, illetőleg   annak  bizottságai  előtt  nem  szerepelt   olyan elemzés,  amely az Ötv-be iktatott 107/A. § (2)  bekezdés  b) pontjába    foglalt    százalékos    mérték    megállapítását megalapozhatta, az Ötv. 107. § (1) bekezdés c) pont  szerinti önkormányzati  vagyonjuttatás  vagyontárgyaira,  terjedelmére vonatkozó adatok és értékmeghatározások sem szolgáltak alapul a  40  %-os  mérték  megállapításához. A  gyors  privatizáció kényszerében,  szembesülve az Ötv. 107.  §  (1)  bekezdés  c) pontjából     adódó    önkormányzati    tulajdoni     igények fennállásának,   terjedelmének   bizonytalanságával,   és   a privatizáció      sikerét     veszélyeztető     önkormányzati igényérvényesítés megelőzésére, kompromisszumos  megoldásként az     Országgyűlés    Gazdasági    Bizottsága,    képviselői kezdeményezésre,  módosító javaslatot  fogadott  el  az  Ötv. kiegészítéséről előterjesztett T/1123. sz. törvényjavaslathoz (1995.   június  21.).  Ebben  jelent  meg  —  más  megoldási kísérletek  után,  mint  a  határozott  vagy  a  határozatlan időtartamú  koncesszióbaadás  kötelezettségének  előírása   a tulajdonszerző  önkormányzatok  számára  —  a   természetbeni vagyonjuttatás  helyébe lépő részvényjuttatás,  elismerve  az önkormányzatok  tulajdoni  igényét  de  egyúttal  előírva   a közművagyon-részvény cserét is, a cserealapul szolgáló vagyon mértéke  és értéke meghatározásának mellőzésével. A Gazdasági Bizottság   —   határozata   szerint   —   az   önkormányzati vagyonjuttatás  és  a  privatizáció  feltételeit  mérlegelve, átmeneti  megoldásként, és tekintettel a rendkívüli  ülésszak befejezésének  közelségére  is, a módosító  javaslat  mellett döntött.  Az  indokolás azzal érvel, hogy  az  Ötv.  szerinti tulajdon  szétválasztás fizikailag és értékben  is  rendkívül bonyolult,  ezért  kompromisszumos  megoldásként  javasolt  a részvénnyel való "csere". A cserét megalapozó egyenértékűségi vagy   arányosítási   számítások   nem   készültek,   ilyenek felhasználása  a  csere-érték  megállapításához  nem  történt (bizottsági jegyzőkönyv, 10. és 40. oldal). Az  Országgyűlés  Önkormányzati  és  Gazdasági  Bizottságának együttes  ülésén elfogadott módosító javaslat  (1995.  június 26.)  már azt tartalmazta, amit az Ötv. 107/A. § (1)  és  (2) bekezdéseként  az  elfogadott  törvény.  A  (2)  bekezdés  b) pontjában  alkalmazott  40%-os részvényjuttatást  illetően  a bizottsági  javaslatról hozott döntés  indokolása  szerint  a "belterületi  hálózatok tulajdonjogával  arányosan  az  egyes társaságok üzletrészéből a javaslat szerinti tulajdoni  arány illeti   meg   az   önkormányzatokat".  A   kijelölt   40%-os részvényjuttatás arányos voltát megalapozó és annak  bázisára vonatkozó   háttérinformáció  nem   állt   rendelkezésre.   A privatizációt   felügyelő  tárca   nélküli   miniszternek   a bizottságok  együttes  ülésén  tett  kijelentése  szerint   a kérdéses   vagyonérték  "konkrét  és  korrekt   megállapítása legalább egy vagy másfél évet vesz igénybe" (jegyzőkönyv,  8. old.).  A belügyminiszter szintén kijelentette, hogy az  Ötv. 107. § (1) bekezdés szerinti vagyonátadással érintett vagyoni értékről  "ma  nem tudja megmondani senki, hogy mennyi,  mert ehhez   fel  kellene  mérni  annak  a  vagyonnak  mostmár   a naturáliában vett értékét" (jegyzőkönyv, 19. old.). Az  Országgyűlés által június 30-án elfogadott 1995. évi LXX. törvény  előkészítésében  és  indokolásában  sem  történt   a vagyontárgyak  tulajdonba  adása helyébe  léptetett  "csere", illetőleg    "arányos    részvényjuttatás"    értékviszonyait megállapító    vizsgálat,   amire   a    törvényi    megoldás alapulhatott.    Az   előterjesztő   miniszter    zárszavában kifejtette:   az  energiaszolgáltató  vállalatok   társasággá alakulásával  a  tulajdont részvények  testesítik  meg,  erre tekintettel  a  "belterületi hálózatok  tulajdoni  hányadának megfelelően  —  vagy azt feltételezve — az  egyes  társaságok összes  üzletrészéből az önkormányzatok a módosítási javaslat alapján kapják meg részvényeiket" (jegyzőkönyv, 10881. old.). Ez   a   gázközművek  vonatkozásában  a  közművet  üzemeltető társaság  állami tulajdonú vagyonrészének 40%-át  jelenti,  a vagyonjuttatás "részvény formában" történik. Az Ötv.  107.  § (1)  bekezdés  c) pontjában írt vagyonkör az  Ötv.  107/A.  § szerint  a  társaság  állami tulajdonú vagyonrészének  40%-át jelenti,  ilyen mértékű a megfelelő, illetőleg  feltételezett hányad.  Az  Ötv.  107.  §  (1)  bekezdés  c)  pontjában  írt vagyonkör tényleges meghatározására azonban nem került sor. Arról  sincs  adat, hogy az 1990-ben még teljes egészében  az egységes  állami  tulajdon részét képező közművagyon  értékét összehasonlították  volna  azzal  az  értékkel,   amelyet   a gázszolgáltató  társaságok állami  tulajdonú  vagyonrésze  az Ötv.  107/A. §-át beiktató törvény hatályba lépésekor  (1995. VII. 28.) képviselt. b)   Az   Ötv.  107/A.  §-a  az  önkormányzatoknak  az   Ötv. végrehajtása    iránti   igényét   nem    teljesítette.    Az Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy  a  törvény   nem   úgy határozta   meg   az  önkormányzatoknak  járó  gázközművagyon értékét,  hogy az Ötv. 107. § (1) bekezdés c) pontja  és  (3) bekezdése  szerint  ahhoz előírt fogalmi  elhatárolásokat  és számításokat véghezvitte volna, hanem önkényesen. Az       indítványokban      kifogásolt      alkotmányellenes tulajdonkorlátozást  illetően  a  fentiek  miatt  nem  adható válasz arra, hogy bekövetkezett-e az önkormányzatok tulajdoni igényének   mennyiségi  korlátozása.  A   viszonyítási   alap hiányában  nem  lehet azt sem megítélni, vajon  a  törvényben megállapított  módszer és az aszerint számított  átlagosított részvényjuttatás  valóban  megközelíti-e  az  eredeti   igény teljesítése   esetén   az   egyes   önkormányzatoknak    járó tulajdonszerzést.  A  tulajdoni igény mennyiségi  korlátozása nem   dönthető  el,  ezért  ezen  az  alapon   a   107/A.   § alkotmányellenességét nem lehet megállapítani. Az  Ötv.  beiktatott 107/A. §-a viszont ettől függetlenül  is sérti  az  önkormányzatoknak az Alkotmány 13. § (1) bekezdése által  védett igényét az Ötv. 107. § (1) bekezdés  c)  pontja szerinti  közművagyon tulajdonbaadására  irányuló  eljárásra, azaz   az   Ötv.  megfelelő  végrehajtására:  a   végrehajtás elemeként megállapítandó értékjog meghatározására és az ennek megfelelő vagyonjuttatásra. Az  Alkotmánybíróság  megállapította, hogy  a  107/A.  §  (2) bekezdés     b)    pontjában    elrendelt    részvényjuttatás meghatározása  az  Ötv.  107.  §  (1)  bekezdés   c)   pontja végrehajtására    irányuló   jog    megsértésével    történt. Mindemellett  a  107/A.  §  (2) bekezdés  b)  pontja  —  noha megalapozatlanul,  és  az  Ötv-ből  eredő   eljárási   igényt megsértve  —  kötelezően  előírta az  önkormányzatoknak  járó vagyonjuttatás  értékét.  Amíg a  törvény  hatályban  van,  a hatóságoknak ezt kell alkalmazniuk. A  107/A. § léte kizárja, hogy a hatóságok ettől eltérően, az Ötv.  107.  § (3) bekezdése szerint egyedileg állapítsák  meg valamely önkormányzatnak jutó gázközmű-vagyon értékét.  Ilyen kétségtelen jogcím ugyanis az Ötv. hatálybalépésekor nem állt fenn,  a  végrehajtásra  való  jog  pedig  nem  terjed  ki  a végrehajtás   módjának  meghatározására,  azt  a  törvényhozó egyedi  eljárásra is utalhatja, vagy részben  vagy  egészében törvénnyel  is  elláthatja. Az így meghozott törvény  azonban megakadályozza,  hogy  eljárás  follyék  egyedi  ügyekben.  A vagyont   átadó  törvény  Alkotmányt  sért,  de   az   egyedi igényérvényestést is kizárja. Az Ötv. végrehajtására való jog tehát  ezidőszerint  alkotmányosan  nem  érvényesíthető.   Az önkormányzatok   az  Alkotmány  13.  §-a  által   védett,   e határozatban    kifejtett   tartalmú    "tulajdoni    igénye" gyakorlásának  ez  a megakadályozása pedig  alkotmányellenes, kivéve,  ha  elvonása érdekében indokoltan lehet a közérdekre hivatkozni,  és  annak érvényesítése ezzel a jogkorlátozással arányos. Az    Alkotmánybíróság   megállapítja,   hogy    az    egyedi igényérvényesítésről  a  törvénnyel  való  tulajdonjuttatásra való   áttérést   önmagában  indokolhatja  a  közérdek.   Nem hivatkozhat  azonban indokoltan a közérdekre a törvényhozó  a 107/A.   §   (2)   bekezdés   b)   pontjának   tartalma:   az önkormányzatoknak    juttatott   gázközművagyon    mértékének önkényes  meghatározása tekintetében. Sem  a  közművek  gyors privatizálásának szándéka, sem a parlamenti ülésszak  végének közelsége  nem  tekinthető  olyan  közérdeknek,  amelyre   az önkormányzatok  tulajdoni igényének megsértése  igazolásaként megalapozottan hivatkozni lehetne, különös tekintettel  arra, hogy  az  Ötv.  hatálybalépése óta a  107/A.  §  beiktatásáig eltelt  öt  év  alatt a kormány és az Országgyűlés  késedelme miatt nem került sor a tulajdon átadására (viszont sor került a kielégítési alap jogellenes elvonására). Az Alkotmánybíróság továbbá megállapítja, hogy az Ötv. 107/A. §  (2)  bekezdés  b) pontja a jogbiztonság sérelme  miatt  is alkotmányellenes.    Egyrészt    lehetetlenné    teszi     az önkormányzatok   alkotmányos  joggyakorlását   és   az   Ötv. Alkotmánynak megfelelő végrehajtását. Másrészt olyan törvényi rendelkezés   hatályban  maradása,  amelynek  alkotmányossági vizsgálata  valamely  érdemi  kérdést  tekintve  a   szokásos alkotmánybírósági eljárásban és eszközökkel  elvégezhetetlen, s  így a körülötte évek óta folyó jogvitákban sem lehet —  az önkormányzati vagyonjuttatás terjedelme és annak  korlátozása tekintetében   —   állást   foglalni,   szintén    sérti    a jogbiztonságot,   amely   a  jogállamiság   lényeges   eleme. (Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdés.)  Az  Alkotmánybíróság  nem ténybíróság,    nem    feladata,    hogy    kiszámítsa     az önkormányzatokat   az  Ötv.  107.  §-a   szerint   eredetileg megillető  közművagyon-juttatás értékét.  Ilyen  számítást  a hatóságok   sem  tudtak  az  Alkotmánybíróság  rendelkezésére bocsátani  az  illetékes miniszter szerint ennek  kimunkálása több mint egy évet venne igénybe. A  megalapozatlan törvény végrehajtása is — többek  között  a megállapított   vagyonérték  alátámasztásának   hiányában   — rendkívüli    nehézségekbe   ütközött,   sőt,   gyakorlatilag elmaradt. Az Ötv. 107/A. §-a szerint a törvény erejénél fogva járó    részvények    kiadására    a    törvény    határidőt, részletszabályokat  és  rendeletalkotási  felhatalmazást  sem adott.  Ehelyett  a  privatizációt  felügyelő  tárca  nélküli miniszter  az Ötv. 107/A. § elfogadása után az önkormányzatok számára   írt   levelében  egyrészt  nyilatkozatot   kért   a részvényjuttatás elfogadásáról és a vagyonátadó  bizottsághoz beterjesztett      igények      fenntartásáról,      másrészt "tájékoztatatást ad" az Ötv. 107/A. § végrehajtását  illetően arról,  hogy  az önkormányzatokra jutó vagyonrész  mértékének meghatározása  a  törvény hatályba lépését  követően  "az  év utolsó  negyedében" történik, a részvény  átadására  pedig  a privatizációra felkínált hányad értékesítése után kerül  sor. A   törvény  "elfogadásáról"  szóló  nyilatkozat  kérése,  az igényfenntartás  lehetőségének említése a végrehajtás  körüli bizonytalanságot    csak   fokozta.    További    értelmezési bizonytalanság alakult ki a törvény végrehajtásában  alapvető fogalmak    körül,   mint   például   akörül,    hogy    mely önkormányzatokat  kell  a  107/A. § alkalmazásában  "érintett települési önkormányzatnak tekinteni", vagy hogy mit jelent a "társaság állami tulajdonú vagyonrésze." Az  Alkotmánybíróság már a 60/1992. (XI. 17.) AB határoztaban elvi éllel kimondta, hogy a jogalkotási törvény garanciális — hatásköri  és  eljárási  — szabályainak  mellőzésével  hozott informális   jogértelmezésekkel  való  irányítás   gyakorlata alkotmányellenes.  (ABH  1992, 277.)  A  jogalkotásról  szóló 1987.  évi  XI. törvény (Jat.) értelmében az állami irányítás egyéb  jogi  eszközei sorában a miniszter tájékoztatót  adhat ki,   amely  egy  jogszabály  végrehajtásáért  felelős  szerv számára  a feladata teljesítéséhez szükséges tényt és  adatot közöl  (Jat.  55.  § (1) és (3) bekezdés). A miniszternek  az önkormányzatok számára címzett tájékoztatása tartalmilag  sem teljesíti  a  Jat. előbbi rendelkezését (az Ötv.  107/A.  §-a végrehajtásáért   felelős  szervek  nem  az  önkormányzatok), valamint abból a formai szempontból sem, hogy az előkészítése során  az  előzetes  véleményezésre vonatkozó  előírások  nem teljesültek  (Jat.  56.  §  (2) bekezdés).  Ebből  adódóan  a miniszter  tájékoztatása joghatás nélküli  aktusnak  minősül. Ugyanígy   joghatás  nélküli  informális  aktus  a  miniszter "körlevelének"  az  a része is, amelyben az  önkormányzatokat nyilatkozat  tételére kéri fel. Egy törvény végrehajtása  nem függhet  az  értelmezésére egyébként sem  jogosult  miniszter által  kért  nyilatkozattól. Ebből adódóan az  önkormányzatok esetleges   válasza   is   joghatás   nélküli   kommunikáció, legalábbis  az önkormányzati igények jog szerinti fennállását és  terjedelmét az informális miniszteri kérésre adott válasz nem befolyásolja. Az Alkotmánybíróság tehát megállapította, hogy az Ötv. 107/A. §  (2) bekezdés b) pontja és (5) bekezdése sérti az Alkotmány 13. § (1) bekezdését, valamint a 2. § (1) bekezdését. Az Ötv. 107/A.   §   (5)   bekezdésébe  foglalt   rendelkezésről   az Alkotmánybíróság    megállapította:   a   szétválaszthatatlan tartalmi kapcsolódás miatt a 107/A. § (2) bekezdés b)  pontja alkotmányellenessége magával vonja a járulékos  (5)  bekezdés alkotmányellenességét is. Az Ötv. 107/A. §  (5)  bekezdése  a (2) bekezdés b) pontján alapul, és annak alkotmányellenessége folytán  szintén  alkotmányellenesen sérti az  önkormányzatok alkotmányos védelemben részesülő igényét az Ötv. 107.  §  (1) bekezdés  c)  pontjának végrehajtására.  Az  Alkotmánybíróság ezért  ezeket  a  rendelkezéseket a határozat  közzétételének napjával megsemmisítette. Az Alkotmánybíróságról szóló  1989. évi  XXXII.  törvény (Abtv.) 43. § (2) bekezdése  szerint  az alkotmányellenes  jogszabály megsemmisítése  szabály  szerint nem   érinti   a   határozat  közzététele   előtt   létrejött jogviszonyokat   s  a  belőlük  származó  jogokat,   így   az önkormányzatok  által  a 107/A. § alapján  esetleg  már  —  a gyakorlatban   rendszerint  jogfenntartással   —   elfogadott juttatásokat   a  törvényi  rendelkezés  megsemmisítése   nem érinti. 2.  Az  Ötv.  107/A.  §-a  gázközművekre  vonatkozó  részének megsemmisítésével ismét megnyílik annak lehetősége,  hogy  az önkormányzatok az Ötv. végrehajtása iránti igényüket  bíróság előtt    érvényesítsék.   Mivel   az   Alkotmánybíróság    az önkormányzati igényeket általános szabállyal rendező törvényt megsemmisítette, nincs ok arra, hogy a végrehajtási szabályok elmaradása miatt, és a jogbizonytalanság kiküszöbölése végett mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet mondjon  ki. Az  immár  a  törvényhozó mérlegelésére tartozó, célszerűségi kérdés,  hogy  rendezi-e  újabb,  alkotmányos  törvényben  az önkormányzati  igényeket,  vagy  a  bírósági  jogérvényesítés útján   hagyja  kielégítésüket,  s  az  is  a  vagyonátadásra illetékes   szervek   dolga,  hogy   a   bírósági   gyakorlat ismeretében   milyen  gyorsan  intézkednek  a   többi   igény kifizetéséről. Az   Alkotmánybíróság   azonban   rámutat   arra,   hogy   az önkormányzatok   igényei  kiterjednek  a   tulajdonnal   járó jogosítványok  gyakorlására is. Mivel a részvényjuttatás  már az  1993. évi LXXXII. törvény szerint ex lege járó részvények esetében is elmaradt, és gyakorlatilag a 107/A. § alapján sem történt  meg  tömegesen  1995 óta,  a  nyilvánvalóan  vagyoni értéket  jelentő, és szintén alkotmányosan védett részvényesi jogok  gyakorlásának  elmaradásából  származó  igényekkel  az államnak  számolnia kell. Az ügyek várhatóan elhúzódó  egyedi bírósági  rendezése  ennek  a  jogalkalmazói  mulasztásnak  a következményeit nyilván terhesebbé teszi az állam számára. Elutasította   az   Alkotmánybíróság   azokat   a   mulasztás megállapítására irányuló indítványokat, amelyek abban  látják a  törvényalkotó mulasztását, hogy nem szabályozta az Övt-ben az  önkormányzatoknak  átadandó  vagyon  pontos  mértékét.  A határozat indokolása kifejtette, hogy az Ötv. 107. §  alapján is alkotmányosan védett joga keletkezett az önkormányzatoknak a   törvény  olyan  végrehajtására,  amely  a  vagyonjuttatás kétségtelen jogcíme, azaz mértékének is a megállapítására  és a  tulajdon átadására vezet. Ehhez képest tehát nem áll  fenn törvényhozói  mulasztás, az Ötv. 107/A.  §  (2)  bekezdés  b) pontja  megsemmisítése után  a jog  érvényesíthető.  Ezért  a mulasztásban         megnyilvánuló        alkotmányellenesség megállapítására  irányuló indítványokat  az  Alkotmánybíróság elutasította. 3.   Az   ex   lege  járó  részvényjuttatások  fent  említett elmaradásának,  s  a  tulajdonosi  jogosítványok   gyakorlása lehetetlenné tételéből származó igényeknek az elbírálása  nem tartozik   az   Alkotmánybíróság   hatáskörébe.   Ezért    az Alkotmánybíróság    az    erre    vonatkozó     indítványokat visszautasította.                       Dr. Sólyom László                  az Alkotmánybíróság elnöke                     előadó alkotmánybíró                                    Dr. Ádám Antal                     Dr. Bagi István      alkotmánybíró                        alkotmánybíró                                    Dr. Erdei Árpád                   Dr. Holló András      alkotmánybíró                        alkotmánybíró                                    Dr. Kilényi Géza                   Dr. Kiss László      alkotmánybíró                        alkotmánybíró                                    Dr. Lábady Tamás                  Dr. Németh János      alkotmánybíró                        alkotmánybíró                                                  Dr. Tersztyánszky Ödön                         alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	36/1998. (IX. 16.)
Date of the decision: .	09/14/1998
.
.