A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Gfv.VII.30.266/2012/5. számú részítélete ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja alapján, az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, kérve a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Gfv.VII.30.266/2012/5. számú részítélete – a Fővárosi Ítélőtábla 10.Gf.40. 073/2012/7. számú és a Budapest Környéki Törvényszék (az ügy elbírálásakor még Pest Megyei Bíróság) 2.G.40.209/2010/41. számú részítéleteire is kiterjedő hatályú – megsemmisítését, valamint a Kúria kereset elutasítására, illetve az elsőfokon eljárt bíróság új eljárás lefolytatására kötelezését.
[2] Álláspontja szerint a Kúria kifogásolt részítélete sérti az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében foglalt jogállamiság elvét, az átlátható költségvetési gazdálkodás Alaptörvény N) cikkében [az indítványozó által megjelölt (1) és (3) bekezdésében] rögzített elvét, a tulajdonhoz való jogot [Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdés], végül a tisztességes eljáráshoz való jogot [Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdés].
[3] Az indítványból, valamint a csatolt mellékletekből megállapítható, hogy az indítványozó közbeszerzési eljárás lefolytatását követően építési beruházásra vállalkozási szerződést kötött a nyertes ajánlattevővel (aki jelen ügyben és a bírósági eljárásokban félként nem szerepel, a továbbiakban: vállalkozó), amely alapján a vállalkozó átalánydíj ellenében vállalta a beruházás (uszoda és sportcsarnok) kivitelezését saját finanszírozása mellett. A szerződést később módosították a szerződő felek, mind a vállalkozói díj összege, mind pedig a teljesítési határidő módosult.
[4] A munka elvégzéséhez szükséges pénzügyi fedezetet a vállalkozó számára egy bank biztosította, ez a finanszírozás azonban megszűnt, és a vállalkozó – az indítványozó által is tudottan – új pénzintézetet (a bírósági eljárások későbbi felperesét) vont be a munkálatok finanszírozása érdekében, míg a vállalkozási díjra jogosulttá nem válik, amely egyben faktoring keretszerződést kötött a vállalkozóval, és faktorálással megszerezte biztosítékként a vállalkozónak az indítványozóval szembeni követelését. Az indítványozó szerint ez az ügylet teljesítési faktorként volt értékelhető, melyben a pénzintézet mint finanszírozó faktorcég a vállalkozótól megvásárolta a megrendelő önkormányzattal szemben fennálló (az alperes által elismert) követeléseket, annak érdekében, hogy a vállalkozó teljesíteni tudja a szerződésben foglaltakat. A felperes faktorcég a finanszírozáshoz beszerezte az indítványozó önkormányzat tartozáselismerő nyilatkozatát.
[5] Az indítványozó-alperes 252/2008. (VII. 21.) ÖKT számú határozatával a vállalkozó és a felperes közötti faktoring szerződés alapján kibocsátott, az engedményezésről szóló értesítés záradékát azzal hagyta jóvá, hogy a vállalkozó vele szemben fennálló követeléseinek a faktorcégre engedményezését tudomásul vette, kötelezettséget vállalt, hogy a követeléseket esedékességükkor a felperes részére megfizeti, valamint a faktorált számlákra vonatkozóan lemond arról, hogy akár beszámítással, vagy bármely jogcímen egyéb kifogással éljen. A faktoring szerződéssel összefüggésben a felek között óvadéki számla kezelésre vonatkozó háromoldalú megállapodás is létrejött.
[6] Ezt követően az alperes és a vállalkozó közösen megállapították, hogy a kivitelezés (VI. számú) részteljesítése megtörtént, és a vállalkozó ez alapján részszámla benyújtására jogosult, amit a teljesítésigazolás alapján ki is állított, majd a felperesre engedményezte. Az engedményezésről a felperes és a vállalkozó az alperest közösen értesítette, amelyet az alperes záradékkal látott el, melynek értelmében az engedményezett követelést elismerte, és beszámítási vagy más kifogás érvényesítéséről lemondott. Ugyanez megismétlődött a következő (VII. számú) részszámlánál is.
[7] A felperes teljesítésének az volt a feltétele, hogy az alperes a követeléseket elismerje, a beszámításról, egyéb kifogásokról lemondjon, és teljesítésigazolást adjon. A felperes a záradékkal ellátott számlák alapján kifizetéseket teljesített többek között a vállalkozónak is.
[8] Ezt követően az alperes a vállalkozási szerződéstől azonnali hatállyal elállt, a vállalkozó pedig felszámolás alá került. Az alperes az engedményezés tárgyát képező vállalkozói díjköveteléseket a teljesítési határidő lejártát követően sem egyenlítette ki.
[9] A felperes erre bírósághoz fordult, keresetében kérve, hogy a bíróság az alperest a követelés és késedelmi kamatok megfizetésére kötelezze, hiszen elismert követeléseit nem egyenlítette ki; másodlagosan – mivel az alperes tartozáselismerő nyilatkozataira tekintettel vásárolta meg a követeléseket, így ha azok mégsem állnának fenn, kára keletkezik – kártérítést kért.
[10] Az alperes a kereset elutasítását kérte, arra hivatkozott, hogy az engedményezés tárgyát jövőbeli követelések képezték, amelyek utóbb nem jöttek létre, illetve, ha létrejöttek, nem váltak esedékessé. Szerinte ugyanis a vállalkozó a szerződésben oszthatatlan szolgáltatás nyújtását vállalta, amelynek ellenértékét csak a sikeres műszaki átadás-átvételi eljárást és az eredményes 1 éves utófelülvizsgálatot követően követelhette volna. Másodlagosan arra hivatkozott, hogy az engedményezési értesítések záradékaiba foglalt (joglemondó) nyilatkozatai semmisek, illetőleg a felperes a nyilatkozatai megtételekor tévedésbe ejtette, illetve megtévesztette az óvadéki szerződéssel kapcsolatban. Harmadlagosan kérte a vállalkozó szerződésszegésére hivatkozással beszámítási kifogás útján kártérítés címén ellenkövetelésére tekintettel a kereset elutasítását.
[11] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetének helyt adott. Az óvadéki szerződés megszegése miatt az alperes a felperessel szemben viszontkeresetet terjesztett elő, melynek tárgyalását az elsőfokú bíróság elkülönítette. Az elsőfokú bíróság indokolásában kimondta többek között, hogy az alperes elfogadta a felperes által szabott feltételt, hogy teljesítésigazolásokat állítson ki a vállalkozó teljesítéséről, így felelősséget is kell vállalnia azért, amit a részteljesítések igazolása alkalmával elismert. Mivel a teljesítésigazolásokban az alperes az építési munkák elvégzését elismerte, így a részszámlákon feltüntetett vállalkozói díj a felperest megilleti. Nem találta megalapozottnak a tévedésre és megtévesztésre vonatkozó alperesi hivatkozást sem. Utalt továbbá arra is, hogy az alperesnek pontos tudomása volt arról, hogy a vállalkozó faktoring szerződést kíván kötni a felperessel, a felperes kilétét és feltételeit ismerte, beszámítási és kifogásolási jogáról pedig lemondott.
[12] Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság részítéletét helyes indokai alapján helyben hagyta, megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást megfelelő mértékben feltárta és abból helyes következtetéseket vont le, kiegészítve azzal, hogy a felperes és a vállalkozó között olyan faktoring szerződés jött létre, amely a hitelviszony, az adásvétel és az engedményezés elemeit is magában viseli.
[13] A jogerős részítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt, kérve a részítélet hatályon kívül helyezését, a kereset elutasítását, másodlagosan pedig az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását.
[14] A Kúria részítéletében a felülvizsgálati kérelmet nem találta alaposnak, és a jogerős részítéletet hatályában fenntartotta. A részítéletben kiemelte, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezései értelmében a vállalkozónak a munkát főszabály szerint saját költségén kell elvégezni, a vállalkozói díj pedig a teljesítéssel válik esedékessé, azonban a diszpozitív rendelkezéstől a felek egyező akarattal eltérhetnek, és megállapodhatnak abban, hogy a megrendelő előleget fizet a vállalkozónak. Így az adott ügyben sem volt akadálya, hogy a vállalkozó részszámlákat állítson ki, annak ellenére, hogy oszthatatlan szolgáltatás nyújtását vállalta. Ennek következtében helyesen állapították meg az eljárt bíróságok, hogy a vállalkozó jogot szerzett a részszámlákon szereplő díjra, és e követeléseit a faktorcégre engedményezte a közte és a felperes között létrejött faktoring szerződés alapján.
[15] Az engedményezéssel az engedményes a régi jogosult helyébe lép [Ptk. 329. § (1) bekezdés], átszállnak rá a korábbi jogosultat megillető jogok is, ugyanakkor a kötelezett érvényesítheti vele szemben a azokat a kifogásokat, ellenköveteléseket, amelyek a régi jogosulttal szemben megillették (pl. a szerződés érvénytelenségére, a követelés elévülésére stb.). E jogairól azonban le is mondhat, az alperes pedig az engedményezési értesítések záradékaiba foglalt nyilatkozataiban a felperes követeléseivel szemben mind a beszámítás, mind egyéb kifogás érvényesítésének lehetőségéről lemondott. Ez azonban nem zárja ki, hogy a vállalkozóval szemben az építési szerződés megszegéséből eredő követeléseit érvényesíthesse.
[16] Megalapozatlannak tartotta a Kúria az indítványozó tévedésre és megtévesztésre alapított kérelmét is, és kimondta, hogy a lemondó nyilatkozatok érvénytelensége az indítványozó által megjelölt megtámadási okok alapján nem volt megállapítható. A Kúria részítélete szerint alaptalanul hivatkozott az alperes arra is, hogy lemondó nyilatkozatai csak a vállalkozó szerződésszerű teljesítése esetén, azaz az eredményes műszaki átadás-átvételt követően léptek volna hatályba, ilyen felfüggesztő feltételt a nyilatkozatok nem tartalmaztak.
[17] Nem találta alaposnak a Kúria az indítványozó azon kérelmét sem, mely szerint a perben eljárt bíróságok az általa felajánlott bizonyítást a jogszabályok megsértésével mellőzték, és ítéletükben a mellőzés indokait nem közölték.
[18] Összességében tehát a Kúria kimondta, hogy helyesen állapították meg az eljáró bíróságok, hogy az alperes az engedményezési értesítések záradékaiba foglalt nyilatkozataiban érvényesen és hatályosan mondott le arról, hogy a felperessel szemben beszámítási vagy egyéb kifogással éljen.
[19] 2. Az indítványozó ezt követően fordult az Alkotmánybírósághoz.
[20] Az indítványozó többek között azt kifogásolja, hogy Kúria úgy foglalt állást, hogy a finanszírozó felperes pénzintézet kockázatának csökkentése érdekében az önkormányzat (alperes) tartozáselismerő nyilatkozatára alapítottan léphet fel a felperes az önkormányzattal szemben is, ami szerinte sérti az Alaptörvény megjelölt rendelkezéseit. Úgy véli, hogy vállalkozónak a faktorcég belépése nélkül – szerződésszerű teljesítés és eredményes műszaki átadás-átvételi eljárás nélkül – a vállalkozói díjra nem nyílt volna meg a jogosultsága. Az indítványozó szerint a Kúria a közbeszerzési eljárás alapján létrejött szerződést értelmezése által módosította, a Kúria részítélete sérti a tulajdonhoz való jogát, mert az önkormányzatot (megrendelőt) olyan követelés megfizetésére kötelezte a „vele finanszírozási kapcsolatban nem álló engedményessel szemben”, amivel az engedményes nem rendelkezhetett.
[21] Végezetül pedig mivel a beruházás közpénzekből valósult volna meg, s a bírósági ítélet alapján a panaszos a faktoring cég követelését közpénzekből volt kénytelen teljesíteni, ezért az indítványozó álláspontja szerint sérül a közpénzek átlátható felhasználására vonatkozó alaptörvényi rendelkezés. Úgy véli, a részítélet alapján tartozáselismerés és vállalkozói díjelőleg jogcímén úgy kellett kifizetni a követelést és járulékait a faktorcégnek, hogy a követelés jogalapja és összegszerűsége bizonyítottsága is hiányzott. Hivatkozik továbbá arra is, hogy az önkormányzatoknak a gazdasági tevékenysége során keletkező jogvitáikban eljáró bíróságok nem hagyhatják figyelmen kívül a közpénzek felhasználására vonatkozó kógens jogszabályi rendelkezéseket, ezek szerinte a szerződési szabadság korlátjaivá kell, hogy váljanak.
[22] Az indítványozó álláspontja szerint a Kúria részítélete tényállásbeli és jogértelmezési tévedéseket is tartalmaz, ami szintén megalapozza az Alaptörvény megjelölt rendelkezéseinek sérelmét. Kifogásolja, hogy a Kúria más bíróságok eseti döntéseihez képest az adott ügyben nem az indítványozóra nézve kedvező eseti döntésben megfogalmazott álláspontot fogadott el, hanem az indítványozóra nézve hátrányos jogértelmezést.
[23] 3. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság az ügyrendjében meghatározottak szerinti tanácsban dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról.
[24] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a kérelem a befogadhatóság formai feltételeinek megfelel. A Kúria támadott részítéletét az indítványozó 2012. december 13-án vette kézhez, az alkotmányjogi panasz 2013. február 8-án – azaz az Abtv. 30. § (1) bekezdésében írt 60 napos határidőn belül – érkezett az elsőfokú bírósághoz. Az indítványozó szabályszerűen meghatalmazott jogi képviselő útján járt el [Abtv. 51. § (2)–(3) bekezdése], valamint a kérelem az Abtv. 52. § (1) bekezdés a)–f) pontjaiban foglalt feltételeknek a következő kiegészítéssel részben eleget tesz.
[25] Az indítványozó – többek között – az Alaptörvény B) cikkére, a jogállamiság sérelmére is hivatkozott. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint alkotmányjogi panaszban a jogállamiságra való hivatkozásnak csak kivételes esetekben – a visszaható hatályú jogalkotásra és a felkészülési idő hiányára alapított indítványok esetében – van helye {3062/2012. (VII. 26.) AB határozat, Indokolás [171]}; az Abtv. 27. §-ára alapított alkotmányjogi panasz esetében azonban ezek sérelme még elvi szinten sem merülhet fel, mivel ez a két kivételes esetkör a jogalkotás számára fogalmaz meg alkotmányos követelményeket {3033/2013. (II. 12.) AB végzés, Indokolás [7]–[8]}. Jelen alkotmányjogi panasz esetében – amelyet az Abtv. 27. §-ára alapított az indítványozó – az Alaptörvény B) cikkére mindezek alapján szintén nem lehet alappal hivatkozni.
[26] Az indítványozó az Alaptörvény N) cikke sérelmére is hivatkozik, ezzel összefüggésben azonban az Alkotmánybíróság rámutat arra hogy az Alaptörvény N) cikke nem alapvető jog, hanem a közpénzek kezelésének alapjait megteremtő elv, melynek tiszteletben tartása feladataik ellátása során az önkormányzatoknak is kötelezettsége, azonban erre alkotmányjogi panasz esetében alappal hivatkozni nem lehet.
[27] 4. Az Abtv. 56. § (2) bekezdése értelmében a befogadhatóságról dönteni jogosult tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket.
[28] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány nem befogadható, mert az Abtv. 29. §-a szerinti, az alkotmányjogi panasszal szemben támasztott tartalmi követelményeknek nem felel meg, a panaszos által felvetett kérdés alapvető alkotmányjogi jelentőségűnek – ami az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának feltétele – nem tekinthető.
[29] 4.1. Az indítványozó az Alaptörvény XXVIII. cikkében megfogalmazott tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét állítja, azonban nem ad elő olyan érvelést, amely megalapozná a bírói döntés(ek) alaptörvény-ellenességét, alkotmányjogi panasza döntően a Kúria által elfogadott és alkalmazott jogértelmezés kritikája. Önmagában az, hogy egy bíróság egy másik ügyben hozott határozattól eltérő jogértelmezést fogad el (ahogy arra az indítványozó is hivatkozik) és ebből eltérő következtetéseket von le, nem eredményezi a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét. Az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdése értelmében a Kúria, nem pedig az Alkotmánybíróság feladata, hogy a bíróságok jogalkalmazásának egységét biztosítsa.
[30] Nem teszi az eljárást tisztességtelenné az sem, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékokat a bíróságok az indítványozótól eltérő módon értékelték, azokból nem az indítványozó által helyesnek vélt következtetést vonták le, illetőleg az általa indítványozott bizonyítási eljárásokat mellőzték.
[31] Az Alkotmánybíróság jelen ügyben is hangsúlyozza: „Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikkének (1) bekezdése alapján az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. A (2) bekezdés d) pontja fogalmazza meg, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját. A bírói döntéseknek kizárólag az alkotmányossági szempontú vizsgálata tartozik a testület hatáskörébe. Ezért fogalmaz úgy az Abtv. 27. §-a, hogy alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. A jogalkotó ezzel a 2012. január 1-jétől hatályos rendelkezéssel teremtette meg a bírói jogalkalmazás és jogértelmezés alkotmányossága vizsgálatának korábban nem ismert lehetőségét. A bírói döntés elleni alkotmányjogi panasz azonban nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal (már) nem támadható bírói határozatok által okozott valamennyi jogsérelem orvoslása eszközének. Miként az Alaptörvény és az Abtv. fent idézett rendelkezéseiből is kitűnik, az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszon keresztül is az Alaptörvényt, az abban biztosított jogokat védi. Önmagukban azonban a rendes bíróságok által elkövetett vélt vagy valós jogszabálysértések nem adhatnak alapot alkotmányjogi panasznak. Egyébként az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna. […] A jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki. Ez a jogkör azonban nem teremthet alapot arra, hogy minden olyan esetben beavatkozzon a bíróságok tevékenységébe, amikor olyan (állítólagos) jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor, mely egyéb jogorvoslati eszközzel már nem orvosolható. Sem a jogállamiság elvont elve, sem a tisztességes eljárás alapjoga […] nem teremthet alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság a bírósági szervezet feletti szuperbíróság szerepébe lépjen, és hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el.” {Összegezve: 3123/2013. (VI. 24.) AB végzés, Indokolás [11]}
[32] 4.2. Az indítványozó sérülni látja tulajdonhoz való jogát is. Ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a tulajdonhoz való jog sérelmének megállapítását önmagában az indítványozóra nézve kedvezőtlen bírósági döntés még nem alapozza meg. Az eljáró bíróságok magánjogi jogvitát döntöttek el részítéleteikkel, ezekben az alperest marasztalták, ez azonban nem jelenti a tulajdonjog olyan korlátozását, ami alkotmányjogi relevanciával bírna. Ezzel ellentétes döntés esetén a felperes faktorcég is hivatkozhatna tulajdonhoz való joga sérelmére, hiszen a faktoring szerződés alapján ő is joggal bízhat a követelés kiegyenlítésében. Magánjogi jogvitában, mint amilyen a jelen ügy alapját is képezi, szembe kerül a peres felek tulajdonjoga, és az egyik fél joga természetszerűen a másik fölé kerül, ez azonban nem eredményezi az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdése sérelmét.
[33] A panaszosnak ki kellett volna mutatnia, hogy az alkalmazott jogszabály, vagy bírói értelmezése sérti a tulajdonhoz való alapvető jogát.
[34] Az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja alapján a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kiküszöbölésére van hatásköre. Az indítványozó sem a bíróság eljárásával, sem a részítélet érdemével kapcsolatosan nem állított olyan pontosan körülírt alaptörvény-ellenességet, amelyet alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként lehetne értékelni, vagy amely a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességre mutatna.
[35] Az Alkotmánybíróság mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság Ügyrendje 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján az alkotmányjogi panaszt visszautasította.
Dr. Kovács Péter s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Bragyova András s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró |
. |