A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 71. § (1) és (3) bekezdése, 151. § (2) bekezdése, 178/A. § (1) bekezdése, a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 83. § (1) bekezdés c) pontja, a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 65. § (3) és (7) bekezdése, az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 157. § (1) bekezdése, valamint 159/A. § (1)–(3) bekezdése, a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 47. § (1) és (2) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 71. § (3) és 73. § (1) bekezdése szerinti eljárásban alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz.
[2] Az indítványozó az alkotmányjogi panaszban a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 71. § (1) és (3) bekezdése, 151. § (2) bekezdése, 178/A. § (1) bekezdése, a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 83. § (1) bekezdés c) pontja, a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 65. § (3) és (7) bekezdése, az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban: Eht.) 157. § (1) bekezdése, valamint 159/A. § (1)–(3) bekezdése, a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 47. § (1) és (2) bekezdése tekintetében kérte megállapítani – elsődlegesen – a mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet.
[3] Indítványa anyagi jogi alapjául az Alaptörvény VI. cikk (2) bekezdése szerinti személyes adatok védelméhez való jog, a XXVIII. cikk (7) bekezdése szerinti jogorvoslathoz való jog és a XIII. cikk (1) bekezdése szerinti tulajdonhoz való jog sérelmét jelölte meg.
[4] Érdemi okfejtésében előadta, hogy az általa felsorolt jogszabályok rendelkezései a különböző hatóságoknak konkrét ügyekben lehetővé teszik, hogy tőle, mint távközlési szervtől személyes adatokat igényeljenek, de az adatszolgáltatás költségei teljes egészében rá hárulnak, tehát nem valósul meg az arányos közteherviselés. „A súlypont a jogalkalmazók tevékenységének teljes elősegítésére tolódik (…)”. Hivatkozott még arra is, hogy neki, mint adatszolgáltatónak nem állnak rendelkezésre a hatóságokkal szemben megfelelő jogvédelmi eszközök, mert nem állapíthatók meg a hatóságok adatigénylésének konkrét feladatokhoz kapcsolt korlátai, s így nem védekezhet a szükségtelen költségek felmerülése ellen. A Be. és az Eht. esetében kiemelte, hogy a büntető ügyben az adatkérés elhárításakor a hatóságoknak joguk van kényszerintézkedés (lefoglalás) alkalmazására, illetve rendbírság kiszabására, s az adatszolgáltatónak jogorvoslatot csak ezzel szemben (és nem az adatkéréssel vagy annak terjedelmével szemben) van módja előterjeszteni.
[5] További érvelése szerint a jogalkotó nem dolgozta ki azokat a garanciákat, amelyek az adatigénylést a szükségesség, arányosság keretei között tartanák, s ezzel sérül az adatalanyok információs önrendelkezéshez való joga (személyes adatok védelméhez való jog sérelme). Ebben a körben a közreműködését igénylő egyes konkrét ügyekben eljáró hatóságok gyakorlatának kritikáját hívta fel érvei alátámasztására. Álláspontja szerint a személyes adatok védelméhez való jog sérelmét fokozza, hogy az adatalanyok nincsenek tisztában azzal sem, hogy a távközlési társaság milyen adatokat kezel, az adatszolgáltatás terjedelmét pedig előzetesen nem ismerhetik, illetve egyes esetekben a törvények – általa egyébként meg nem támadott rendelkezései – ezt ki is zárják.
[6] 2. Az alkotmányjogi panasz nem fogadható be, mert nem felel meg az Abtv. 26. § (2) bekezdése szerinti tartalmi, illetve az 52. § (1) bekezdése szerinti, az indítványokkal szemben támasztott formai követelményeknek.
[7] Az Alkotmánybíróság előtt kezdeményezhető eljárások fajtáit, s az annak során alkalmazható jogkövetkezményeket az Abtv. II. fejezetének 6–12. pontjai pontosan megállapítják. Ezek között a mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapítására vonatkozó kezdeményezés nem szerepel, így annak előterjesztésére az Abtv. 26. § (2) bekezdése szerinti eljárásban sincs mód.
[8] Mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség vonatkozásában az Abtv. 46. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ezt az Alkotmánybíróság kizárólag hatáskörei gyakorlása során folytatott eljárásban alkalmazhatja. Az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozó eljárások kezdeményezése tehát nem alapulhat azon, hogy azok kizártsága esetén a testület kizárólag a csatlakozó jogkörében kezdeményezett jogkörében járjon el. Amennyiben tehát az Abtv. rendelkezései az egyéb – az egyes indítványozókra vonatkozóan a fentebb említett hatásköri listán alapuló kezdeményezést nem alapozzák meg – az Alkotmánybíróság az indítványt nem értékelheti át oly módon, hogy kizárólag csatlakozó hatáskörében az Abtv. 46. §-a alapján járjon el.
[9] Alkotmányjogi panasz keretében az indítványozónak kizárólag a támadott rendelkezés alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére, illetve az alaptörvény-ellenes bírósági határozat megsemmisítésének kezdeményezésére van joga. Erre vonatkozóan az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia. Ezeknek a feltételeknek az alkotmányjogi panasz nem felel meg, ezért azt az Alkotmánybíróság – az Abtv. 47. § (1) bekezdése, 50. §-a, az Ügyrend 5. § (1)–(2) bekezdése alapján tanácsban eljárva – az Abtv. 56. § (3) bekezdése és az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.
Dr. Bihari Mihály s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
előadó alkotmánybíró | Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró |
. |