A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Szombathelyi Törvényszék mint másodfokú bíróság Bpkf.349/2020/4. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó jogi képviselője (dr. Visontai Csongor ügyvéd) útján az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja alapján, az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. § (1) bekezdése szerinti alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz. Indítványában a Szombathelyi Törvényszék mint másodfokú bíróság Bpkf.349/2020/4. számú végzése, valamint a Szombathelyi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja 21.F.197/2020/17. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.
[2] 2. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügy lényege – a bírósági határozatokban megállapított tényállás és az indítványozó előadása alapján – a következőképpen foglalható össze.
[3] Az indítványozó a Fővárosi Törvényszék 23.B.814/2012/92. számú ítéletében – mely a Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 2.Bf.27/2014/31. számú határozatával 2015. május 28-án emelkedett jogerőre – kiszabott 14 év (fokozatváltás utáni) börtön fokozatú szabadságvesztés büntetését tölti rablás bűntette és más bűncselekmények miatt. A Szombathelyi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja Szv.34/2018/4. számú végzésével a szabadságvesztés végrehajtására eggyel enyhébb, börtön fokozatot jelölt ki. A jogerős ítéletet hozó bíróság úgy rendelkezett, hogy a kiszabott szabadságvesztés időtartama kétharmad részének letöltését követően az indítványozó feltételes szabadságra bocsátható, melyet letöltött.
[4] A Szombathelyi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja 21.F.197/2020/17. számú végzésével az indítványozó szabadságvesztés büntetése tekintetében a feltételes szabadságra bocsátását mellőzte. Végzése indokolásában kifejtette, hogy az indítványozó nem érdemes a feltételes szabadságra bocsátásra. Hangsúlyozta, hogy a feltételes szabadságra bocsátásról való döntés meghozatalakor nem kizárólag az elítélt büntetés végrehajtása során tanúsított magatartását kell figyelembe venni, hanem – az állandó bírói gyakorlatnak és a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (a továbbiakban: Bv. tv.) rendelkezéseinek, különösen a 188. §-ában foglaltaknak megfelelően – mérlegelni kell az általa elkövetett bűncselekmény jellegét, az elítéltnek a bűncselekmény elkövetésében játszott szerepét is. Ezt alátámasztandó hivatkozott az EBD2019.B.8. számú eseti döntésre. A bíróság kiemelte azt is, hogy az indítványozó a fokozatváltással már jelentős végrehajtási kedvezményben részesült. A bíróság nem vitatta, hogy az indítványozó a szabadságvesztés tartama alatt kifogástalan magatartást tanúsított, nagyszámú jutalma mellett kilenc alkalommal került engedélyezésre intézetelhagyás számára. Megfelelő befogadó környezettel rendelkezik, lakhatása, megélhetése biztosítottnak tűnik. A bűncselekmény elkövetését megbánta, a polgári jogi igény megtérítésére vonatkozó szándékát kifejezte. Azonban a kiszabott büntetés tartama hosszú, az elkövetett bűncselekmény erőszakos jellegű, kiemelkedő tárgyi súlyú, hosszú a büntetésből hátralevő rész, ezért a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül nem érhető el.
[5] Az indítványozó és védője fellebbezése folytán eljáró a Szombathelyi Törvényszék mint másodfokú bíróság Bpkf.349/2020/4. számú végzésével az indítványozó feltételes szabadságra bocsátását mellőző elsőfokú végzést helybenhagyta.
[6] Indokolásában hivatkozott többek között a Bv. tv. vonatkozó 188. § (1a) bekezdését beiktató, 2019. január 1-jétől hatályos egyes büntetőjogi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2018. évi CXXII. törvény 26. §-ához fűzött miniszteri indokolásra. Ennek megfelelően hangsúlyozta, hogy a büntetés céljára nemcsak az ítélkező bíróságnak, hanem a büntetés-végrehajtási bírónak is tekintettel kell lennie. A büntetés-végrehajtási bírónak azt kell megvizsgálnia, hogy a büntetés célja a büntetés teljes végrehajtása nélkül is elérhető-e. Ebből következően, ha a büntetés-végrehajtási bíró arra a következtetésre jut, hogy a büntetés teljes végrehajtása nélkül a prevenciós célok nem realizálhatók, az elítélt feltételes szabadságra bocsátását mellőznie kell. A másodfokú bíróság kiemelte azt is, hogy a büntetés-végrehajtási bírónak nemcsak a büntetés-végrehajtási intézetben tanúsított magatartást kell figyelembe venni, hanem vizsgálnia kell, hogy a terheltet milyen jellegű bűncselekmény miatt ítélték el, a bűncselekmény elkövetésében milyen szerepet töltött be; vizsgálni kell az esetleges korábbi büntetéseit is, ahogy azt a Bv. tv. 188. § (1a) bekezdése előírja, nem kizárólag az EBD2019.B.8. számú elvi döntés. A másodfokú bíróság rögzítette azt is, hogy a feltételes szabadságra bocsátás nem alanyi jog, nem jár automatikusan, hanem a törvényi feltételek teljesülése esetén is csak lehetőséget jelent.
[7] A másodfokú bíróság végül kiemelte, hogy az ügyben született első- és másodfokú ítéletek a rendelkezésére álltak, melyek alapján arra a következtetésre jutott, hogy az indítványozó által elkövetett bűncselekmények száma, azok kiemelkedő tárgyi súlya, a kiszabott büntetés tartama, a büntetésből még végrehajtásra váró rész, mind a feltételes szabadság engedélyezése ellen hatnak.
[8] 3. Az indítványozó a fenti előzményeket követően nyújtotta be – hiánypótlásra történt felhívását követően kiegészített – alkotmányjogi panaszát, kérve a Szombathelyi Törvényszék mint másodfokú bíróság Bpkf.349/2020/4. számú végzése, valamint a Szombathelyi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja 21.F.197/2020/17. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.
[9] Álláspontja szerint a megjelölt végzések ellentétesek az Alaptörvény több rendelkezésével, így a II. cikkével, a XV. cikk (1)–(2) bekezdésével, a XXIV. cikk (1) bekezdésével, valamint a XXVIII. cikk (1) bekezdésével.
[10] Az indítványozó előadta, hogy szerinte az eljáró bíróságok a feltételes szabadságra bocsátása utólagos megvizsgálása érdekében lefolytatott eljárás során és az annak eredményeképpen meghozott végzésekben nem vizsgálták meg a Bv. tv. irányadó rendelkezésében meghatározott feltételeket.
[11] Álláspontja szerint az eljáró bíróságok kizárólag a fennmaradó szabadságvesztés idejéből és az elítélés alapjául szolgáló erőszakos cselekményből vontak le következtetéseket, ezzel szemben nem vizsgálták a feltételes szabadságra bocsátás indítványozóra nézve kedvező feltételeit, holott – szerinte – ő azoknak minden tekintetben megfelelt.
[12] Az indítványozó sérelmesnek tartotta azt is, hogy sem az első-, sem a másodfokú végzésben nincsen indokolás arra nézve, hogy az indítványozó jó magaviseletét milyen módon rontja le maga az elkövetett cselekmény és miért kizárt a feltételes szabadság alkalmazása. Véleménye szerint a hiányos, szűkszavú indokolásokból az látszik, hogy az eljáró bíróságok ténylegesen nem mérlegeltek, hanem csupán a cselekmény minősítéséből kiindulva, úgy foglaltak állást, hogy az a személy, aki ilyet követ el, az nem érdemes a feltételes szabadságra. Az indítványozó szerint ezáltal lényegében kétszeresen került értékelésre – terhére – a cselekményének súlya, egyrészt a büntetés kiszabásakor, másrészt a feltételes szabadságra bocsátás elbírálásakor. Az indítványozó szerint joga lett volna egy olyan eljárásra, ahol figyelembe veszik a jó magaviseletét a feltételes szabadságra bocsátás elbírálásakor; ennek hiánya – álláspontja szerint – pszichológiailag is káros hatást gyakorol a személyiségfejlődésére.
[13] Az indítványozó a hátrányos megkülönböztetés tilalmának sérelmét is állította. Előadása szerint a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény taxatíve felsorolja, melyek azok az esetek, amikor ki kell zárni a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét, vagyis jogilag tesz különbséget az egyes elítéltek között. Ehhez képest az eljáró büntetés-végrehajtási bírók nem vizsgálták meg, hogy a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül elérhető-e, hanem csak az elkövetett cselekmény alapján döntöttek, érdemi vizsgálat nélkül.
[14] 4. Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e az Abtv.-ben foglalt, a panaszok befogadhatóságára vonatkozó kritériumoknak. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság az ügyrendjében meghatározottak szerinti tanácsban eljárva dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról. A (2) bekezdés alapján a tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, ezek között a 26–27. § szerinti érintettséget, az Alaptörvényben biztosított jogok sérelmét, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket. A (3) bekezdés úgy rendelkezik, hogy a befogadás visszautasítása esetén a tanács rövidített indokolással ellátott végzést hoz, amelyben megjelöli a visszautasítás indokát.
[15] Az Alkotmánybíróság vizsgálata eredményeként megállapította, hogy a határidőben érkezett alkotmányjogi panasz a befogadhatóság követelményeinek az alábbiak szerint nem tesz eleget.
[16] 4.1. Az Abtv. 52. § (1) bekezdése szerint az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia, az 52. § (1b) bekezdése pedig meghatározza, mikor tekinthető a kérelem határozottnak. E rendelkezés b) és e) pontjai alapján az indítványozónak meg kell jelölnie az Alaptörvényben biztosított joga sérelmének lényegét; valamint indokolást kell előadnia arra nézve, hogy a sérelmezett bírói döntés miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezésével.
[17] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó az Alaptörvény II. cikke, XV. cikk (1)–(2) bekezdése, valamint a XXIV. cikk (1) bekezdése vonatkozásában nem adott elő olyan indokolást, amely alkotmányjogilag értékelhető módon támasztja alá a támadott bírói döntések és az Alaptörvény megjelölt rendelkezéseinek vélt sérelme közötti összefüggést. E tekintetben tehát az alkotmányjogi panasz a határozott kérelem Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) és e) pontjában megjelölt kritériumainak nem felel meg, így azt az Alkotmánybíróság érdemben nem vizsgálhatta. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor a fenti alaptörvényi rendelkezésekkel összefüggésben előadottakat a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog állított sérelme körében, az indítványok tartalom szerinti elbírálása elvének megfelelően, figyelembe vette.
[18] 4.2. Az Abtv. 29. §-a a befogadhatóság tartalmi feltételeként határozza meg, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet tartalmazzon, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. E két feltétel alternatív jellegű, így az egyik fennállása önmagában is megalapozza az Alkotmánybíróság érdemi eljárását {például: 3/2013. (II. 14.) AB határozat, Indokolás [30]; illetve 34/2013. (XI. 22.) AB határozat, Indokolás [18]}. A feltételek meglétének vizsgálata az Alkotmánybíróság mérlegelési jogkörébe tartozik.
[19] Az Alkotmánybíróság az indítvány alapján vizsgálta, hogy a támadott bírósági döntések a tisztességes bírósági eljárás részét képező indokolt bírói döntéshez való jogot sértik-e.
[20] 4.3. Az indítványozó álláspontja szerint az eljáró bíróságok megsértették az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdését, amikor kizárólag az elkövetett bűncselekményre vonatkozóan vontak le következtetéseket, ezzel szemben nem vizsgálták a feltételes szabadságra bocsátás indítványozóra nézve kedvező feltételeit.
[21] Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a rendes bíróságoktól eltérően nem a felülbírálatra alkalmasság szempontjából vizsgálja a bíróságok indokolási kötelezettségének teljesítését, és tartózkodik attól, hogy jogági dogmatikához tartozó kérdések helytállóságáról, illetve törvényességéről, avagy kizárólag törvényértelmezési problémáról állást foglaljon {3003/2012. (VI. 21.) AB végzés, Indokolás [4]}. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság nem vizsgálja azt sem, hogy az indokolásban megjelölt bizonyítékok és megjelenő érvek megalapozottak-e, mint ahogy azt sem vizsgálja, hogy a jogalkalmazó helytállóan értékelte-e az eljárásban beszerzett bizonyítékokat és előadott érveket, vagy a konkrét ügyben a bírói mérlegelés eredményeként megállapított tényállás megalapozott-e. A tényállás megállapítása, a bizonyítékok értékelése, és mérlegelése ugyanis az eljárási jogi szabályokban a jogalkalmazó számára fenntartott feladat {3237/2012. (IX. 28.) AB végzés; 3309/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [5]}. A bíróságok indokolási kötelezettségéből továbbá nem következik a felek által felhozott minden észrevétel egyenként való megcáfolási kötelezettsége, különösen nem az indítványozó szubjektív elvárásait kielégítő mélységű érvrendszer bemutatása {30/2014. (IX. 30.) AB határozatban, Indokolás [89]}.
[22] 4.4. Az Alkotmánybíróság a konkrét ügyben a következőket állapította meg: az indítványozó az alkotmányjogi panaszban felhozott érveit előadta a Szombathelyi Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja – az indítványozó által lényegileg az indokolás hiánya miatt kifogásolt – elsőfokú végzése elleni fellebbezésében is; az ott felvetettekre pedig a másodfokú bíróság részletes választ adott végzése indokolásában. Az Alkotmánybíróság szerint mind az elsőfokú, mind a másodfokú bíróság értékelte azokat a körülményeket, melyeket részben a bírósági gyakorlat, az elsőfokú bíróság által hivatkozott EBD2019.B.8. számú eseti döntés, illetve – ahogy arra a másodfokú bíróság végzése indokolásában rámutatott – a Bv. tv. 188. §-ának 2019. január 1-jével hatályba lépett (1a) bekezdése megkövetel. Az Alkotmánybíróság nem vitatja, hogy az elsőfokú bíróság végzése indokolásban a döntését megalapozó érveiről nem adott számot olyan részletességgel, amelyet az indítványozó szubjektíven elvárt, azonban ez önmagában nem vezet az adott döntés alaptörvény-ellenességéhez. A másodfokú bíróság pedig a végzése indokolásában részletesen kifejtette, hogy a büntetés-végrehajtási bírónak a feltételes szabadságra bocsátásra vonatkozó döntése meghozatalakor mely szempontokat kell figyelembe venni. Hangsúlyozta azt is, hogy a Bv. tv. 188. § (1a) bekezdésének a) pontja alapján törvényi kötelezettsége, hogy az elítélt által elkövetett bűncselekményt, a kiszabott büntetés tartamát és a büntetésből még végrehajtásra váró részt is figyelembe vegye, és ne csupán az elítéltnek a büntetés végrehajtása alatt tanúsított magatartását. Az Alkotmánybíróság megjegyzi: az indítványozó a Bv. tv. alkalmazandó rendelkezését panaszában nem támadta.
[23] Az Alkotmánybíróság mindezek alapján megállapította, hogy az indítványozó a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogból levezetett indokolási kötelezettségen keresztül a vele szemben hozott bírói döntések törvényességi és nem alkotmányossági kritikáját fogalmazta meg. Az Alkotmánybíróság szerint az alkotmányjogi panaszban rögzített érvek nem alkalmasak arra, hogy a bírói döntés érdemére kiható alaptörvény-ellenesség kételyét felvessék vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést megalapozzanak.
[24] 5. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-ában, valamint az 52. § (1b) bekezdés b) és e) pontjában foglalt követelményeknek, ezért befogadására nincsen mód. Az Alkotmánybíróság erre tekintettel az alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontja alapján visszautasította.
Dr. Handó Tünde s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Handó Tünde s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Márki Zoltán
alkotmánybíró helyett
Dr. Handó Tünde s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Schanda Balázs
alkotmánybíró helyett
. | Dr. Handó Tünde s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Pokol Béla
alkotmánybíró helyett
Dr. Handó Tünde s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Szívós Mária
előadó alkotmánybíró helyett
. |
. |