A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta az alábbi
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Gfv.IX.30.412/2011/10. számú, és a Fővárosi Ítélőtábla 13.Gf.40.615/2010/7. számú részítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. A Budapest II. kerületi ingatlan-nyilvántartásba felvett, belterületi, több mint négy hektár alapterületű ingatlan (a továbbiakban: ingatlan) az ingatlan-nyilvántartás adatai szerint 2000. április 21-ig a Magyar Állam kizárólagos tulajdonát képezte, ma már több tulajdonosa van. Egy külkereskedelmi vállalat más külkereskedelmi vállalatokkal és szervezetekkel együtt a hetvenes évek végén elhatározta, hogy az ingatlanon közösen sportcentrumot létesítenek, ehhez a külkereskedelmi vállalat az egész ingatlanra vonatkozóan megszerezte a kezelői jogot, melyet a földhivatal az ingatlan-nyilvántartásba 1979-ben bejegyzett. A beruházás megvalósítása még folyamatban volt, amikor a külkereskedelmi vállalatok államigazgatási felügyelet alá kerültek, tulajdonosi irányításukat pedig az ÁVÜ vette át. A beruházásban résztvevő vállalatok és szervezetek 1991 júniusában az ingatlan üzemeltetésére és a kezelői jog megosztására vonatkozóan megállapodást kötöttek, formai és tartalmi hiányosságok miatt azonban a földhivatal a kezelői jogok bejegyzésre irányuló kérelmet elutasította.
[2] 1991-ben az ÁVÜ megkezdte egyes állami vállalatok gazdasági társasággá történő átalakítását, míg mások jogutód nélküli megszüntetését, felszámolását. Az átalakított, és már részvénytársasági formában működő külkereskedelmi vállalat 1992-ben ismét kezdeményezte a beruházásban résztvevők kezelői-, illetve tulajdonjogának bejegyzését az ingatlan-nyilvántartásba, de – hiánypótlás elmulasztása miatt – a kérelmet a földhivatal ismét elutasította. A beruházásában érdekeltek 1994-ben újabb megállapodást kötöttek, tulajdonjoguk bejegyzése iránti kérelmüknek a földhivatal első-, és másodfokon is helyt adott, az ÁPV Rt. keresetére indult közigazgatási perben azonban a földhivatali határozatokat a bíróság hatályon kívül helyezte, az első fokon eljárt földhivatalt pedig új eljárás lefolytatására kötelezte. A bíróság álláspontja szerint a megállapodás nem volt alkalmas a tulajdonjog bejegyzésére, a beruházásban részt vett szervezetek tulajdonosi minősége csak perben tisztázható. A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárásban hozott ítéletével hatályában fenntartotta a jogerős határozatot. A földhivatal az új eljárást a felülvizsgálati eljárás befejezéséig felfüggesztette, majd a felfüggesztést a tulajdonjoggal kapcsolatos – jelenleg is folyamatban lévő – jogvita rendezéséig meghosszabbította.
[3] Időközben – 1998 és 2008 között – az indítványozó kft. a beruházásban érdekelt állami vállalatoktól, az azokból átalakult gazdasági társaságoktól, illetve azok felszámolóitól adásvételi szerződéssel megvásárolta, vagy azok az indítványozóba apportálták a megállapodás alapján megszerzett, de az ingatlan-nyilvántartásba be nem jegyzett kezelői jogot. Mivel a földhivatali eljárást követő perben hozott határozat jogkövetkezményeként az indítványozó tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére sem kerülhetett sor, az indítványozó (az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló perben felperes) 2008 decemberében bírósághoz fordult. Előadása szerint az ingatlanra 1998. május 22. és 2008. május 15. napja között megkötött tizenhat szerződéssel megszerezte az ingatlan 4647/10000 tulajdoni hányadát (a továbbiakban: a perrel érintett ingatlanhányadok), ezért keresetében kérte az adásvételi szerződések érvényességének megállapítását, tulajdonjogának bejegyzése érdekében a földhivatal megkeresését, az alpereseknek tulajdonjoga ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésének tűrésére kötelezését. A per első rendű alperese a perrel érintett ingatlanhányadok ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett tulajdonosa, a Magyar Állam.
[4] A perben első fokon eljárt Fővárosi Bíróság 7.G.41.906/2008/71. számú részítéletével megállapította, hogy a felperes a keresettel érintett ingatlanhányadok tulajdonjogát adásvétel, illetve apportálás jogcímén a szerződő felek közbenső tulajdonszerzése mellett megszerezte. A Fővárosi Ítélőtábla az I. rendű alperes Magyar Állam fellebbezése folytán hozott 13.G.40.615/2010/7. számú részítéletével az elsőfokú bíróság részítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét a részítélettel elbírált részében elutasította. A jogerős részítélet ellen az indítványozó nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. A Kúria mint felülvizsgálati bíróság Gfv.IX.30.412/ 2011/10. számú részítéletével két ingatlanhányad vonatkozásában a másodfokú részítéletet hatályon kívül helyezte és az ezekre vonatkozó elsőfokú részítéletet helybenhagyta, ezt meghaladóan a jogerős részítéletet hatályában fenntartotta.
[5] 2. Az indítvány a másodfokú bíróság, illetve a Kúria részítéletének megsemmisítésre irányul. Az indítványozó az Abtv. 27. §-ára alapított alkotmányjogi panaszában egyetlen lényeges eljárási jogsértésre vezeti vissza alkotmányos jogsérelmeit: állítása szerint a Fővárosi Ítélőtábla és a Kúria alaptörvény-ellenesen értékelték a bizonyítékokat. Kifejtette, hogy a bizonyítékok nem megfelelő értékelése a tisztességes eljáráshoz [Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdés, XXVIII. cikk (1) bekezdés], a törvény előtti egyenlőséghez [XV. cikk (1) bekezdés], illetve tulajdonhoz [XIII. cikk (1)–(2) bekezdés] való jogának sérelmével járt. Kifogásolta, hogy a perorvoslati szakaszban eljárt bíróságok a bizonyítékok értékelése és mérlegelése során megsértették a jogállamiság elvét (I. cikk), valamint a teleologikus és az Alaptörvénnyel összhangban álló jogértelmezés kötelezettségét (28. cikk).
[6] Az indítványozó a Kúria részítéletével összefüggésben részletezte a bizonyítékok értékelésére vonatkozó kifogásait. Kiemelte, hogy a bíróság azzal, hogy a tulajdonjogának bizonyítására elfogadható okiratok körét a bejegyzési (bekebelezési) engedélyre korlátozta, a szabad bizonyítás elvéhez képest „alaptörvény-ellenesen leszűkítette” az érdemi döntés alapjául szolgáló bizonyítékok körét. Álláspontja szerint a bíróság tévesen telepítette a felekre a bizonyítási kötelezettséget, ennek következményeként pedig tévesen alkalmazta a bizonyítási teher szabályait is. Állítása szerint azzal, hogy az I. rendű alperest nem kötelezte bizonyításra a bíróság, sérült a törvény előtti egyenlőséghez való joga is.
[7] Tulajdonhoz való jogának sérelmével összefüggésben az indítványozó azt hangsúlyozta, hogy tulajdonjogának a közbenső jogszerzések feltüntetésével az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére vonatkozó igénye alkotmányos tulajdonvédelmet azért élvez, mert a tulajdon megszerzésére kétségtelen jogcímet szerzett, ezt a tényt pedig az eljárt bíróságoknak észlelniük kellett volna.
[8] Az indítványozó állítása szerint a perorvoslatok elbírálása során eljárt bíróságok a jogalkotó által alkotott alkotmányos szabályokat nem, vagy nem megfelelően, illetve alaptörvény-ellenesen alkalmazták, jogértelmezésük nem felelt meg az alkotmányos követelményeknek, ez a jogbiztonsághoz való jogának sérelmét is eredményezte. Alapjogi sérelme okaként az indítványozó arra is hivatkozott, hogy a Kúria nem tett eleget az egységes jogalkalmazási gyakorlat megteremtésére vonatkozó alkotmányos kötelezettségének.
[9] Az indítványozó szerint a „panasz főtárgya úgy foglalható össze, hogy mi szükséges egy polgári perben a tulajdonszerzés bizonyításához”, ez pedig alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés. Állítása szerint az Alkotmánybíróság kedvező döntése alkalmas lenne az alapjogi sérelem teljes körű orvoslására, a bizonyítékok megfelelő mérlegelése esetén megállapítható lenne tulajdonszerzése.
[10] 3. Az Abtv. 56. §-a alapján az Alkotmánybíróság tanácsban eljárva dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról, ennek során mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket.
[11] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel az Abtv. 51–52. §-aiban foglalt formai feltételeknek. Az Abtv. 27. §-ára figyelemmel az indítványozó érintettnek tekinthető, aki jogorvoslati jogát kimerítette, az általa támadott bírói döntések felülvizsgálatát az Alkotmánybíróság még nem végezte el. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az alkotmányjogi panasz az Abtv. 29. §-ában meghatározott feltételeknek azonban nem felel meg. Az Abtv. 29. §-a alapján az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadhat be. Az indítványnak azt a részét, amely a jogsérelmet a bírói jogértelmezésből, illetve a jogbiztonság sérelméből vezette le, az Alkotmánybíróság tartalmilag nem vizsgálta, mert az Alaptörvény 28. cikke a jogértelmezésre vonatkozó olyan követelmény, melynek címzettjei a bíróságok, illetve nem alapjog a jogbiztonság elve sem. Ez utóbbira vonatkozóan az Alkotmánybíróság az Alaptörvény hatályba lépése után is fenntartotta korábbi értelmezését [3268/2012. (X. 4.) AB végzés], így a jogállamiság, jogbiztonság sérelmére alkotmányjogi panaszt alapítani csak kivételesen, visszaható hatályú jogalkalmazás, vagy a felkészülési idő hiánya miatt lehet, bírói döntés elleni panasz esetén erről nincs szó. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Alaptörvény XXIV. cikke a bíróságokon kívüli egyéb hatósági eljárásokra vonatkozóan fogalmazza meg a tisztességes eljáráshoz való jogot, ez az értelmezés következik a rendelkezéshez fűzött indokolásból, illetve a XXVIII. cikk (1) bekezdésének tartalmából, amely kifejezetten és kizárólag a bíróságokra vonatkozóan rendelkezik a tisztességes eljárás követelményéről. Mivel az alkotmányjogi panasz alapja vagyonjogi perben hozott érdemi határozat, ezért az indítványozónak a XXIV. cikk (1) bekezdésében meghatározott alapjoga nem sérülhetett.
[12] Az Alaptörvény 24. cikke szerint az Alkotmánybíróság az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve, alkotmányjogi panasz alapján a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját vizsgálhatja felül.
[13] Az indítványozó tényként kezeli, hogy a perrel érintett ingatlanhányadoknak ő a tulajdonosa, ezért azt állítja, hogy keresetének – két ingatlanhányadra vonatkozó kivétellel történő – elutasítása a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség következménye. Az indítványozó a tisztességes eljáráshoz, a törvény előtti egyenlőséghez, illetve tulajdonhoz való jogának sérelmét is az érdemi döntésre kiható, a bizonyítási eljárással összefüggően állított eljárási szabálysértésre vezeti vissza, előadása szerint a bizonyítékok nem megfelelő értékelése, a bizonyítási teher téves telepítése, a „fegyverek egyenlőségének” hiánya miatt sérültek alapjogai.
[14] Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény hatályba lépését követően hozott határozatában úgy foglalt állást, hogy az előző Alkotmányon alapuló alkotmánybírósági döntésekben kifejtett elvi jelentőségű megállapítások értelemszerűen irányadók az Alaptörvényt értelmező alkotmánybírósági döntésekben is, ha az Alkotmány és az Alaptörvény megfelelő szabályai összevetésének az az eredménye, hogy az alkotmányjogi szabályozás változatlan, vagy jelentős mértékben hasonló [22/2012. (V. 11.) AB határozat].
[15] A tisztességes eljárásra vonatkozóan az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet csupán megítélni. A tisztességes eljárás követelménye magában foglalja a bírósággal és az eljárással szemben megkövetelt tulajdonságokat, és egyben biztosítja az Alkotmány 57. §-ában meghatározott valamennyi eljárási garancia teljesedését [6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998, 91, 95.]. Az eljárás tisztessége az eljárás törvényes kereteit, az eljárási jogok érvényesülését biztosítja. Az Alkotmány az anyagi igazság érvényre juttatásához szükséges – és az esetek többségében alkalmas – eljárásra ad jogot, de nem biztosít alanyi jogot az anyagi igazság érvényesülésére [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 65.]. Az indítványozó nem állította, hogy a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvénynek a bizonyítási eljárásra vonatkozó szabályai nem érvényesültek. Nem hivatkozott arra, hogy akadályoztatva lett volna például abban, hogy tényelőadást tegyen, a rendelkezésére álló bizonyítékokat a bíróság rendelkezésére bocsássa, bizonyítást indítványozzon, az ellenfél kérelmeit és nyilatkozatait megismerhesse, azokra nyilatkozhasson, illetve a tárgyalásokon részt vegyen, az iratokba betekinthessen. Azt sem állította az indítványozó, hogy a bíróság nem tett eleget a bizonyítási eljárással kapcsolatos, így többek között tájékoztatási, a bizonyítékok értékelésre vonatkozó, vagy indokolási kötelezettségeinek. Az indítványozó nem a bizonyítási eljárás törvényes kereteinek meg nem tartását, az eljárási jogok érvényesülésének akadályozását, hanem a bíróságnak a bizonyítási eljárással összefüggő egyes tevékenységeinek tartalmát, és ennek eredményét, a keresetét elutasító ítéletet sérelmezte. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a perben érvényesültek mindazon eljárási követelmények, amelyek a bizonyítási eljárás során az eljárás tisztességét voltak hivatva biztosítani. Hangsúlyozza az Alkotmánybíróság, hogy feladata az Alaptörvényben biztosított jogok védelme, és nincs hatásköre a rendes bíróságok jogalkalmazásának felülbírálatára, így a bizonyítékok felülmérlegelésére, a tényállás megállapítására vagy a jogvitát lezáró határozat tartalmi kritikájára.
[16] Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint az alkotmányos tulajdonvédelem a meglévő tulajdonra vonatkozik, a tulajdonhoz való jog nem biztosít jogot a tulajdonszerzésre [35/1994. (VI. 24.) AB határozta, ABH 1994, 201.]. Alapjogi védelem illeti meg az Alkotmánybíróság szerint azt is, akinek a tulajdonszerzéshez kétségtelen jogcíme van [37/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 246.], a jogcím akkor kétségtelen, ha az egyértelmű (893/B/1994. AB határozat, ABH 1996, 500.] Az indítványozó állítása szerint a perrel érintett ingatlanhányadok tulajdonjogára kétségtelen jogcímet szerzett, ezért sérti tulajdonhoz való jogát a keresetét elutasító részítélet. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló per tárgya azonban éppen a felperes tulajdonjogának megállapítása volt, ebben a jogvitában helyezkedett a bíróság az indítványozóval ellentétes jogi álláspontra, így az indítványozó kétségtelen jogcíme a tulajdonszerzéshez nem állítható, a bíróság döntésének jogszerűségét pedig az Alkotmánybíróság ebben a körben sem vizsgálhatja.
[17] A fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet, vagy alapvető alkotmányjogi kérdést az indítványozó állítása ellenére nem vet fel, így az a befogadás Abtv. 29. §-ában meghatározott feltételeinek nem felel meg, ezért az alkotmányjogi panaszt az Abtv. 50. §-a alapján tanácsban eljárva – figyelemmel az Abtv. 56. § (3) bekezdésére – az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.
Dr. Bihari Mihály s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró |
. |