Hungarian

Ügyszám: .	369/E/2009
Előadó alkotmánybíró: Lévay Miklós Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 369/E/2009. AB határozat .

ABH oldalszáma: 2009/2716 .

A döntés kelte: Budapest, 12/14/2009 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!    Az       Alkotmánybíróság      mulasztásban      megnyilvánuló alkotmányellenesség  vizsgálatára irányuló indítvány  tárgyában meghozta a következő                            határozatot:    Az   Alkotmánybíróság  a  szabadságvesztés  és   az   előzetes letartóztatás végrehajtásának szabályairól szóló 6/1996.  (VII. 12.)  IM  rendelet  248.  §-ával kapcsolatosan  előterjesztett, mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasítja.                            Indokolás                                 I. Az indítványozó a szabadságvesztés és az előzetes letartóztatás végrehajtásának  szabályairól  szóló  „6/1966.   (VII.   12.)”; helyesen: 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet (a továbbiakban  IMr.) 248.  §  (1)  bekezdése  [helyesen:  248.  §-a]  kapcsán  kérte mulasztás  megállapítását.  Az indítványozó  által  hivatkozott rendelkezés szerint az előzetesen letartóztatott az  intézetben gyakorolhatja választójogát. Az indítványozó szerint azonban  a jogalkotó   ezzel   korlátozza   a   megválasztott   parlamenti képviselők, önkormányzati képviselők és polgármesterek jogát  a közéleti  tevékenységben  való részvételre,  hiszen  nem  teszi lehetővé  számukra,  hogy előzetes letartóztatásban  élhessenek szavazati jogukkal, például az éves költségvetés elfogadásakor. E  szabály  megalkotásával az indítványozó szerint a  jogalkotó elmulasztotta – az indítványozó által pontosan meg nem jelölt – jogszabályi   felhatalmazásból  származó  feladatát,   emellett kizárta „az érintett állampolgárok alkotmányos érvényesülését”. Emellett  az  indítványozó  szerint a  hivatkozott  jogszabályi rendelkezés  alkotmányellenessége megállapítható  az  Alkotmány több  rendelkezése alapján is. Az Alkotmány 8.  §  (1)  és  (2) bekezdése is sérül, mivel az előzetes letartóztatott „nem élhet sérthetetlen  és elidegeníthetetlen alapvető jogaival”,  hiszen csak  a választójog gyakorlásáról rendelkezik az IMr. 248. §-a. Az   Alkotmány  50.  §  (1)  bekezdése  alapján  a   bíróságnak figyelembe  kellene  vennie,  és a letartóztatási  határozatnak tartalmaznia   kellene  „a  letartóztatott   személy   közéleti tevékenységével kapcsolatos alapvető jogait”. Az  Alkotmány  51. § (1)-(3) bekezdése alapján az  indítványozó szerint az ügyészségnek együtt kellene működnie azért, hogy  az előzetesen  letartóztatott képviselő esetében „az emberi  jogok védelme (…) a közéleti tevékenységükre is kiterjedjen, legalább rendkívüli esetekben”. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdését  sérti az  indítványozó  szerint,  ha az  előzetesben  lévő  képviselő „alapvető jogainak gyakorlását” nem teszik lehetővé még kérelem esetén  sem.  Az  Alkotmány 56. §-a is  sérül  az  indítványozó szerint,  mivel  az  előzetes  letartóztatásban  a  választójog kizárólagos lehetősége és ezzel minden más alapvető emberi  jog gyakorlásának  kizárása  az  előzetes  letartóztatásban   lévőt jogképességétől fosztja meg. Az  indítványozó  úgy  véli, hogy az Alkotmány  57.  §  (1)-(5) bekezdése  alapján  a bíróságnak a bíróság előtti  egyenlőségre tekintettel  biztosítania kellene a választójogon  felül  is  a közéleti   tevékenységben  való  részvételt.  Az   indítványozó szerint ez következik az ártatlanság vélelméből is. „Az a  tény pedig,  hogy  az  előzetes letartóztatásban lévő  személy  csak választási  jogával  élhet,  számára kiszolgáltatott  helyzetet jelent,    mivel   jogorvoslati   jogát   kétharmados   törvény korlátozza” – vélekedik az indítványozó. Az  indítványozó szerint nem tisztázott az, hogy ha az előzetes letartóztatásban lévő személy választójogával  élhet,  a  média negatív  beállítása folytán választható-e? Mivel  az  Alkotmány 70.  §  (1)-(2),  (5)  bekezdése  felsorolja,  hogy  kinek  van választójoga, s a választójog gyakorlásából kizártak között nem szerepelnek az előzetes letartóztatottak, véleménye  szerint  a közéleti tevékenységük folytatásának joga is megilleti őket  az intézetben, nemcsak a választójog. Végül  az  Alkotmány  70/A.  §  (1)  bekezdésére  is  utal   az indítványozó,  aki  szerint „amíg az előzetes  letartóztatásban lévő  személyek  számára a választójogon felül nem  biztosítják intézeten  belül  az  egyéb jogaik gyakorlását,  az  emberi  és állampolgári jogok az ő esetükben nincsenek biztosítva”. Az   indítványozó  szerint  tehát  az  IMr.  248.   §-a   miatt alkotmányellenes   mulasztás  áll  fenn,  mivel   a   jogalkotó kiragadott egy alapjogot, s – ahogy az indítványozó fogalmaz  – „azon  felül (…) nem terjeszti ki ezt a jogot”. Az indítványozó utalt  a  Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényre,  amely szerint az előzetes letartóztatásban lévőket szabad mozgásukban és  a tartózkodási hely szabad megválasztásában korlátozzák,  a korlátozás azonban nem terjedhet ki az intézeten belüli  jogaik gyakorlására. Hivatkozott az indítványozó az emberi jogok és az alapvető  szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én  kelt  Egyezmény  és  az ahhoz  tartozó  nyolc  kiegészítő jegyzőkönyv  kihirdetéséről  szóló  1993.  évi  XXXI.   törvény alapján  folytatott gyakorlatra, amellyel ellentétesnek  tartja az   előzetes  letartóztatásban  lévők  jogainak  korlátozását, hiszen  az  emberi méltóság általános személyiségi  jogként  is felfogható – vélekedik az indítványozó.                               II. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései: „8.  §  (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és   elidegeníthetetlen  alapvető  jogait,  ezek   tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége. (2)   A   Magyar   Köztársaságban  az   alapvető   jogokra   és kötelességekre  vonatkozó szabályokat  törvény  állapítja  meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.” „50.  § (1) A Magyar Köztársaság bíróságai védik és biztosítják az   alkotmányos  rendet,  a  természetes  személyek,  a   jogi személyek  és a jogi személyiséggel nem rendelkező  szervezetek jogait   és  törvényes  érdekeit,  büntetik  a  bűncselekmények elkövetőit.” „51. § (1) A Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze és az ügyészség gondoskodik a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel   nem   rendelkező   szervezetek   jogainak    a védelméről,   valamint  az  alkotmányos   rendet,   az   ország biztonságát  és függetlenségét sértő vagy veszélyeztető  minden cselekmény következetes üldözéséről. (2)  Az  ügyészség törvényben meghatározott jogokat gyakorol  a nyomozással  összefüggésben,  képviseli  a  vádat  a   bírósági eljárásban,   továbbá   felügyeletet   gyakorol   a   büntetés- végrehajtás törvényessége felett. (3)   Az  ügyészség  közreműködik  annak  biztosításában,  hogy mindenki  megtartsa  a  törvényeket.  Törvénysértés  esetén   – törvényben  meghatározott  esetekben  és  módon  –   fellép   a törvényesség védelmében.” „54.   §   (1)   A   Magyar  Köztársaságban   minden   embernek veleszületett  joga  van az élethez és az  emberi  méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.” „56. § A Magyar Köztársaságban minden ember jogképes.” „57.  §  (1)  A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt  mindenki egyenlő,  és  mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene  emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény   által  felállított  független  és  pártatlan  bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. (2)  A  Magyar  Köztársaságban senki  sem  tekinthető  bűnösnek mindaddig,  amíg  büntetőjogi felelősségét  a  bíróság  jogerős határozata nem állapította meg. (3)  A  büntetőeljárás alá vont személyeket az  eljárás  minden szakaszában  megilleti  a  védelem joga.  A  védő  nem  vonható felelősségre  a  védelem  ellátása  során  kifejtett  véleménye miatt. (4)  Senkit  nem  lehet  bűnösnek nyilvánítani  és  büntetéssel sújtani  olyan  cselekmény miatt, amely az elkövetés  idején  a magyar jog szerint nem volt bűncselekmény. (5)   A  Magyar  Köztársaságban  a  törvényben  meghatározottak szerint   mindenki  jogorvoslattal  élhet  az  olyan  bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát  vagy jogos  érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű időn  belüli  elbírálásának  érdekében,  azzal  arányosan  –  a jelenlévő  országgyűlési képviselők kétharmadának  szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.” „70.   §   (1)   A  Magyar  Köztársaság  területén  lakóhellyel rendelkező  minden nagykorú magyar állampolgárt megillet  az  a jog,  hogy az országgyűlési képviselők választásán választó  és választható  legyen, valamint országos népszavazásban  és  népi kezdeményezésben részt vegyen. (2)  A  Magyar  Köztársaság  területén  lakóhellyel  rendelkező minden  nagykorú  magyar állampolgárt és az  Európai  Unió  más tagállamának   a   Magyar  Köztársaság  területén   lakóhellyel rendelkező  nagykorú állampolgárát megilleti az a jog,  hogy  a helyi  önkormányzati képviselők és a polgármesterek választásán választható  és – amennyiben a választás, illetve a népszavazás napján  a  Magyar Köztársaság területén tartózkodik –  választó legyen,  valamint helyi népszavazásban és népi kezdeményezésben részt   vegyen.  Polgármesterré  és  fővárosi  főpolgármesterré magyar állampolgár választható. (…) (5)  Nincs  választójoga annak, aki jogerős  ítélet  alapján  a cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság,  illetőleg a   közügyek   gyakorlásától  eltiltás   hatálya   alatt   áll, szabadságvesztés  büntetését  vagy büntetőeljárásban  elrendelt intézeti  kényszergyógykezelését tölti.  Az  Európai  Unió  más tagállamának   a   Magyar  Köztársaság  területén   lakóhellyel rendelkező nagykorú állampolgára akkor sem választható,  ha  az állampolgársága szerinti állam jogszabálya, bírósági  vagy  más hatósági   döntése   alapján   hazájában   kizárták    e    jog gyakorlásából.” „70/A.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság biztosítja  a  területén tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve   az állampolgári  jogokat,  bármely  megkülönböztetés,  nevezetesen faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy  más  vélemény, nemzeti  vagy  társadalmi  származás, vagyoni,  születési  vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” Az IMr. indítvánnyal támadott rendelkezése: „248.  §  Az  előzetesen  letartóztatott  a  választójogát   az intézetben gyakorolhatja.”                              III. Az indítvány az alábbiak szerint nem megalapozott. 1.   Az   Alkotmánybíróságnak   a  mulasztásban   megnyilvánuló alkotmányellenesség  megállapítására  irányuló  hatáskörét   az Abtv. 49. §-a szabályozza. Az  Abtv.  ezen  rendelkezését,  valamint  az  Alkotmánybíróság gyakorlatát  is  figyelembe  véve a mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenesség  megállapításának  két  együttes  feltétele van: -   a   jogalkotó  jogszabályi  felhatalmazáson  alapuló,  vagy feltétlen  jogszabályi rendezést igénylő  kérdésben  jogalkotói kötelezettségének nem tesz eleget, -  és  a jogalkotói kötelezettség elmulasztásának eredményeként alkotmányellenes helyzet keletkezik. Az  Alkotmánybíróság  a 35/2004. (X. 6.)  AB  határozatában  az alábbiakban összegezte az Abtv. 49. § (1) bekezdésében szereplő „jogalkotói mulasztás” és „alkotmányellenes helyzet”  egymáshoz való  viszonyára  vonatkozó álláspontját: „Az  Alkotmánybíróság következetesen  érvényesített álláspontja,  hogy  a  jogalkotói mulasztásnak és az alkotmányellenes helyzetnek együttesen  kell fennállnia [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83,  86.; 37/1992.  (VI.  10.)  AB határozat, ABH  1992,  227,  232.].  A jogalkotói   feladat  elmulasztása  önmagában  nem  feltétlenül jelent  alkotmányellenességet [14/1996. (IV. 24.) AB határozat, ABH  1996, 56, 58-59.; 479/E/1997. AB határozat, ABH 1998, 967, 968-969.;  1080/D/1997. AB határozat, ABH  1998,  1045,  1046.; 10/2001.   (IV.  12.)  AB  határozat,  2001,  123,   131.],   a mulasztásból  eredő alkotmányellenes helyzetet  minden  esetben csak konkrét vizsgálat eredményeként lehet megállapítani.” (ABH 2004, 504, 508.) 2. Az IMr. indítványozó által hivatkozott 248. §-a az Alkotmány 70.   §-ában  szabályozott  választójog  gyakorlását   hivatott biztosítani az előzetes letartóztatásban lévők tekintetében. Az indítványozó   arra  hivatkozott,  hogy  a  már   megválasztott országgyűlési,     önkormányzati    képviselőknek,     valamint polgármestereknek   (a  továbbiakban  együttesen:   képviselők) (közelebbről   meg  nem  határozott)  „közéleti  tevékenysége”, „mandátumuk gyakorlása”, konkrétan: az adott testületben hozott döntésekkel  kapcsolatos  szavazati  joga  nem  biztosított  az előzetes  letartóztatásban az IMr. 248. §-a alapján. Holott  az Alkotmány   70.   §  (1)-(2),  (5)  bekezdése   a   választójog gyakorlásából  kizártak  között nem  sorolja  fel  az  előzetes letartóztatottakat,  s  ezért  véleménye  szerint  a  „közéleti tevékenységük folytatásának joga” is megilleti őket, nemcsak  a választójog. Az  Alkotmánybíróság  több  határozatában  is  foglalkozott  az Alkotmány választójogot biztosító 70. §-ával, s megállapította: a  választójognak mind az aktív (szavazati jog), mind a passzív (választhatóság)   oldala  alapvető  jogként   biztosított   az Alkotmányban,  így  annak korlátozására az Alkotmány  8.  §-ára figyelemmel  kerülhet sor. A választójog  tartalma  szerint  az országgyűlési,  önkormányzati és Európa  Parlamenti  képviselők megválasztására,    illetve    ilyen    képviselővé     történő megválaszthatóságra terjed ki. Az  Alkotmánybíróság  az országgyűlési képviselők  jogállásának vizsgálata  során  rámutatott  arra,  hogy  mandátumuk   szabad mandátum.  „A szabad mandátum a képviselői jogállás  alapja.  A szabad  mandátum  azt  jelenti,  hogy  a  megválasztás  után  a képviselő     jogilag    függetlenné    válik     választóitól; állásfoglalásait meggyőződése és lelkiismerete alapján alakítja ki, s így is szavaz; képviselői tevékenysége és szavazata miatt nem  hívható vissza. Ugyanez a szabadság érvényesül  azonban  a képviselő  és  az  őt állító párt viszonyában is.  A  képviselő legitimációja  a  megválasztáshoz és nem a párthoz  kötődik.  A párt  jogi eszközökkel nem kényszerítheti a képviselőt  a  párt véleményének  képviseletére.  A pártból  kilépett  vagy  kizárt képviselő   országgyűlési  képviselői   jogállása   sértetlenül fennmarad.   A   megválasztott   képviselő   szabad   mandátuma gyakorlása   részeként   vesz  részt   valamelyik   pártfrakció munkájában.   A   szabad   mandátum  e   jellemzői   abban   is kifejeződnek, hogy a képviselők jogállása egyenlő, azaz –  mint a   választási   törvény  mondja  –  jogaik  és   kötelességeik azonosak.” [27/1998. (VI. 16.) AB határozat, ABH 1998, 197, 200- 201.]   Az   Alkotmánybíróság  a   67/2002.   (XII.   17.)   AB határozatában kifejtette: „Az [a helyi önkormányzatokról  szóló 1990.  évi  LXV.  törvény (a továbbiakban:  Ötv.)]  19.  §  (1) bekezdése  alapján  a települési képviselők mandátuma  ugyanúgy szabad  mandátum,  mint az országgyűlési képviselőké.  Egyrészt mivel  a  települési képviselő »a település  egészéért  vállalt felelősséggel képviseli a választóinak az érdekeit«,  ezért  az egyéni    választókerületben   megválasztott   képviselők    is elszakadnak  az őket megválasztó szűkebb közösségtől.  Másrészt az  Ötv. 19. § (1) bekezdése azt is kimondja, hogy a települési képviselők  jogai és kötelességei azonosak.”  (ABH  2002,  385, 387.) Az  Alkotmánybíróság  több határozatában hangsúlyozta  azt  is, hogy  a  népszuverenitás  gyakorlásának  elsődleges  formája  a képviselet.  Ez  azt  jelenti,  hogy  alapvetően  a  képviselők feladata  a közösségi döntések meghozatala. [ld. 46/2007.  (VI. 27.)   AB   határozat,  ABH  2007,  592.]   Formailag   ezekben szavazatának leadásával vesz részt a képviselő. A  képviselők részvétele az adott testület döntéshozatalában  a képviselői   jogviszonyhoz  kötődő  jogosultság  (és   egyúttal kötelezettség),  amelyet a képviselők – ellentétben  azokkal  a képviselői jogokkal, amelyek a mandátum keletkezésétől  illetik meg  őket  –  az adott testület megalakulásától gyakorolhatnak. Vagyis  a  (képviselői)  szavazati jog a  képviselőt  kizárólag képviselői  minőségében,  az Országgyűlés  (képviselő-testület) tagjaként megillető jogosultság. Ezért az Alkotmány 70.  §-ából nem lehet következtetéseket levonni a képviselők szavazati joga gyakorlásának feltételeit illetően: a képviselők szavazati joga és  az  Alkotmány  70.  §-ában szabályozott  választójog,  mint alapjog   között  nincs  alkotmányos  összefüggés.  Továbbá   a képviselőt  e minőségében megillető szavazati jog nem  alapjog, annak tartalmára, korlátozására az Alkotmány 8. § (2) bekezdése nem ad támpontot. Mivel  a  képviselő  szavazati joga  a  képviselői  mandátumhoz kötődik  és  a képviselőnek a képviseleti szerv tevékenységében való  részvételét biztosítja, annak gyakorlása az  Alkotmányban és   törvényekben,  valamint  a  képviseleti   szerv   működési szabályzatában  (az  Országgyűlés  esetében:  a  Házszabályban) szabályozott keretek között biztosított a képviselő számára.  A képviselőnek  a  testületi szerv ülésén gyakorolható  szavazati joga jelentőségére tekintettel annak szabályozása az Alkotmány, illetve  törvények  szintjén történik.  A  képviselő  szavazati jogával a testületi döntéshozatal során csak személyesen élhet: a   szavazati  jogát  sem  képviselőtársára,  sem   másra   nem ruházhatja  át  arra az esetre, ha maga személyesen  nem  tudna részt  venni döntéshozatalban. (Erről a Házszabály kifejezetten így  rendelkezik, de ez következik az Ötv. rendelkezéseiből is, hiszen    az   Ötv.   sem   ad   felhatalmazást   a   képviselő helyettesítésére.) A képviselői szavazati jog gyakorlásának feltétele a döntéshozó szerv  határozatképessége: határozatképtelenség esetén  ugyanis szavazásra   (döntéshozatalra)  eleve  nem  kerülhet   sor.   A határozatképességhez az Országgyűlés esetében az Alkotmány  24. '-a,  a  helyi képviselő-testület esetében az Ötv.  14.  §-a  a képviselők – meghatározott arányú – jelenlétét követeli meg.  A „jelenlét”  itt szűken értelmezendő: a testületi  szerv  ülésén való  fizikai  jelenlétet jelenti. Ezért nem elegendő  például, hogy  a  képviselő  az  Országgyűlés  épületében,  de  nem   az ülésteremben    tartózkodik:    az    ilyen     képviselő     a határozatképességnél nem vehető figyelembe. A  szavazásnál  a  határozatképesség  követelményeit  követi  a szabályozás:  a „jelenlét” a szavazat leadásának is  feltétele. Ez  abból is következik, hogy a szavazat leadásával a képviselő az  adott  testület  döntéshozatalában vesz részt.  A  testület döntéshozatalára  alkotmányosan  csak  a  testület  ülésén,   a döntéshozatalra jogosult képviselők jelenlétében kerülhet  sor. Ezért  az  ülésen való részvétel és a szavazati jog  gyakorlása szorosan összekapcsolódik: az ülésen való részvétel hiányában a szavazati jog nem gyakorolható. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése értelmében a jogállamiság egyik alapvető követelménye, hogy „a közhatalommal rendelkező szervek a  jog  által  meghatározott szervezeti keretek között,  a  jog által  megállapított működési rendben, a jog által  a  polgárok számára   megismerhető  és  kiszámítható   módon   szabályozott korlátok között fejtik ki a tevékenységüket” [56/1991. (XI. 8.) AB  határozat,  ABH  1991, 454, 456.]. Minden  olyan  esetleges megoldás,   amely  lehetővé  tenné  az  adott   testületnek   a képviselők távol létében való döntéshozatalát – az Alkotmány és az Ötv. már hivatkozott rendelkezésein felül – a jogállamiságot sértené.  Ez  ugyanis  lehetővé tenné a szavazati  joggal  való visszaélést,  valamint a testületi döntéshozatal jogállamiságot sértő  és alkotmányellenes módozatait, mint amilyen például  az 1989-es     rendszerváltást    megelőzően     több     testület döntéshozatalára jellemző ún. „röpszavazás”, vagy „körtelefonos szavazás”, stb. volt. A  kifejtettekből következően az a képviselő, aki bármely okból nincs  jelen  az  ülésen, a szavazati jogát nem  gyakorolhatja, mivel  az  Alkotmány-,  illetve  törvénysértő  lenne.  Ebből  a szempontból lényegtelen, hogy a távol lévő képviselő  önhibáján kívül  (pl.: betegség folytán), egyéb képviselői kötelezettsége miatt  (külföldön,  vagy választókörzetében tartózkodik),  vagy más  okból  (pl. előzetes letartóztatás miatt) nincs  jelen  az ülésen:  szavazat  leadására, és így  a  döntéshozatalban  való részvételre egyik esetben sem jogosult. Az  indítványozó által felvetett összefüggésre  tekintettel  az Alkotmánybíróság megállapította: az IMr. támadott 248. §-a  nem képezi  akadályát  a  képviselő szavazati  joga  gyakorlásának, ugyanis  az nem a képviselői szavazati jog gyakorlásáról  szól. Az  IMr.  248.  §-a azt biztosítja az előzetes letartóztatásban lévők   számára,  hogy  az  Alkotmány  70.  §-ának  megfelelően általános  választójogukkal élhessenek. Ez a rendelkezés  tehát nem   szól  a  képviselői  mandátumhoz  kötődő  szavazati   jog gyakorlásáról  vagy annak kizárásáról. Ennek  következtében  az IMr. 248. §-ával összefüggésben az indítványozó által felvetett alkotmányossági  probléma eleve nem értelmezhető.  A  szavazati jog  gyakorlása  tekintetében  a fent  kifejtettek  szerint  az országgyűlési képviselők esetében az Alkotmány 24. §-a,  míg  a helyi  önkormányzati képviselők tekintetében az  Ötv.  14.  §-a irányadó.  E  rendelkezések – valamint az Alkotmány  2.  §  (1) bekezdésében  foglalt  jogállamiság  általános  követelménye  – megkövetelik a képviselői szavazati jog gyakorlásához az ülésen való jelenlétet. 3.  Az  indítványozó  hivatkozott még az Alkotmány  50.  §  (1) bekezdésére,  51. § (1)-(3) bekezdésére, 54. § (1) bekezdésére, 56.  §-ára, valamint 57. § (1)-(5) bekezdésére azzal,  hogy  az előzetes letartóztatásban lévő képviselő „alapvető jogai”  ezek alapján  nem biztosítottak, sőt jogképességétől fosztja  meg  a képviselőt  a  jogalkotó.  A  képviselőt  ebben  a  minőségében megillető   jogosultságok   és   kötelezettségek   –   így   az indítványozó  által konkrétan megnevezett képviselői  szavazati jog  –  a  fentiekben  kifejtettek alapján  nem  minősülnek  az Alkotmány  8.  §  (2) bekezdése szerint védett alapevő  jognak. Annak  gyakorlására  vonatkozó szabályok  a  képviselői  szabad mandátumra,  valamint  az adott testület  működésére  vonatkozó garanciális  szabályokra tekintettel ítélendők meg.  Az  pedig, hogy  a  képviselő nem vehet részt a testületi döntéshozatalban az   előzetes   letartóztatás  ideje  alatt,  semmiképpen   nem eredményezi  a  jogképességtől  való  megfosztást,   hiszen   a jogképesség  és a képviselői szabad mandátum nem szinonim  jogi fogalmak.   Ugyanígy  nem  vezethető  le   a   bíróság   előtti egyenlőségből,   az   ártatlanság   vélelméből,   valamint    a jogorvoslati jogból az, hogy az előzetes letartóztatásban  lévő képviselő   a   képviselői   mandátumához   kötődő   valamennyi jogosultságát  korlátozás  nélkül gyakorolhassa.  Ezt  bizonyos esetekre tekintettel – mint pl. a képviselői szavazati jognál – maga az Alkotmány zárja ki. Az  indítványozó az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésére is utalt, szerinte   ugyanis,   ha  az  előzetes  letartóztatásban   lévő személyek   számára  a  választójogon  felül  nem   biztosítják intézeten  belül  az  egyéb jogaik gyakorlását,  az  emberi  és állampolgári  jogok  az ő esetükben nincsenek  biztosítva.  Itt megint  csak  utal arra az Alkotmánybíróság, hogy a  képviselői mandátumhoz    kötődő    jogosultságok    és    kötelezettségek tekintetében   nem   beszélhetünk   alapvető   jogról.    Ebből következően    azáltal,   hogy   az   egyébként    képviselőnek megválasztott    személy    e    megbízatásával     kapcsolatos kötelezettségei    ellátásában    korlátozott    az    előzetes letartóztatás  ideje alatt, nem eredményez  diszkriminációt,  s nem jár alapvető jogai sérelmével. 4.  Az  indítványozó által hivatkozott rendelkezések  egyikéből sem   vezethető  le  annak  követelménye,  hogy   az   előzetes letartóztatásban   lévő   képviselő   számára   a    képviselői jogállással együtt járó „közéleti szereplést”, így különösen  a szavazásban    való   részvételi   jogát   gyakorolhassa.    Az Alkotmánybíróság  ezért  az  indítványt  valamennyi   felvetett alkotmányos rendelkezés tekintetében elutasította.        Dr. Lenkovics Barnabás          Dr. Lévay Miklós        alkotmánybíró                előadó alkotmánybíró                                                       Dr. Paczolay Péter                          alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	369/E/2009
Date of the decision: .	12/14/2009
.
.