Hungarian

Ügyszám: .	921/B/1997
Előadó alkotmánybíró: Holló András Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 43/1998. (X. 9.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 1998/313 .

A döntés kelte: Budapest, 10/05/1998 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő                         határozatot: 1. Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény  35-39.  §-ai,  továbbá  az  Egészségügyi  Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottsága működéséről szóló 13/1994. (IX. 13.) NM rendelet 10. § (1) bekezdése, illetve az Egészségügyi Tudományos Tanácsról szóló 10/1997. (V. 23.) NM rendelet 8. §- a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. 2.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy  az  Egészségügyi Tudományos  Tanács  Igazságügyi Bizottsága működéséről  szóló 13/1994. (IX. 13.) NM rendelet 3. § második mondata "kérésére "   szövegrésze  alkotmányellenes,  ezért  azt  a   határozat közzétételének napjával megsemmisíti. Az  Egészségügyi  Tudományos  Tanács  Igazságügyi  Bizottsága működéséről szóló 13/1994. (IX. 13.) NM rendelet 3. § második mondatának hatályban maradó rendelkezése a következő: "A  szakreferens  személyéről a felülvéleményt  kérő  szervet tájékoztatni kell." Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                           Indokolás                              I. 1. Az indítványozó alkotmányjogi panaszát a Legfőbb Ügyészség NF.   4089/1996./5-I.  számú  határozatára  alapítja,   amely elutasította  a  Hajdú-Bihar  Megyei  Főügyészség   nyomozást megszüntető   határozata  elleni  panaszt.  Az   indítványozó alkotmányjogi panaszában a büntetőeljárásról szóló 1973.  évi I.   törvény   (a  továbbiakban  Be.)  több  rendelkezésének, valamint   az   Egészségügyi  Tudományos  Tanács  működésével kapcsolatos miniszteri rendeleteknek a vizsgálatát  kéri.  Az általa felvetett alkotmányossági problémák az alábbiak: —  Az  Alkotmány 2. § (1) bekezdését sértik a büntető  ügyben eljáró hatóságok tagjainak — az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló   üggyel  összefüggésben  az  ügyész  —,  kizárására vonatkozó  szabályok, mivel nem szabályozzák az ügy érdemében és  a  kizárás  kérdésében  való  döntések  összhangját,  így előfordulhat,  hogy a kizárás kérdésében való döntéshozatalra "nem  az eljárás befejezése előtt, hanem azt követően"  kerül sor. —  Az indítványozó szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével ellentétes,  hogy  a  13/1994.  (IX.  13.)  NM  rendelet  nem határozza meg, hogy milyen képesítésű szakreferenst vonhat be az  Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi  Bizottsága  a felülvéleménye kialakításához, továbbá az Alkotmány 57. § (5) bekezdését   sérti,   hogy   a  Bizottság   által   készített felülvélemény  ellen  nem  biztosít megfelelő  jogorvoslatot. Sérelmezi az indítványozó — szintén a jogorvoslati jog hiánya szempontjából — azt is, hogy a 10/1997. (V. 23.) NM  rendelet szerint   az   Egészségügyi  Tudományos  Tanács   Igazságügyi Bizottsága  az  igazságügyi  orvosszakértés  felülvéleményező testülete. —  Az  indítványozó szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, 50.  §  (1)  bekezdését és az 57. § (1)  bekezdését  egyaránt sértik   a   Be.  azon  rendelkezései,  amelyek  a  nyomozást megtagadó  illetve  a  nyomozást  megszüntető  határozatokkal szemben   a   sértett  számára  nem  teszik  lehetővé,   hogy bírósághoz forduljon. Ez utóbbi problémakörrel kapcsolatos indítványt — tekintettel arra,  hogy  egyéb indítványok alapján e tárgyban már  érdemi eljárás  van  folyamatban — az Alkotmánybíróság elkülönítette és külön eljárásban bírálja el. 2.1.  A  Be.  jelen  határozatban  vizsgált  rendelkezései  a következőek: A kizárás általános szabályai 35. § (1) A büntető ügyben a hatóság tagjaként nem járhat el: a)  aki  az  ügyben  mint  terhelt vagy  védő,  továbbá  mint sértett, feljelentő vagy mint ezek képviselője vesz vagy vett részt, valamint a felsoroltak hozzátartozója; b)  aki  az  ügyben mint tanú vagy szakértő  vesz  vagy  vett részt; c)  akitől  az  ügy elfogulatlan megítélése egyéb  okból  nem várható. (2)   Nem   kizárási  ok,  ha  a  hatóság  tagja  a  hivatali hatáskörében  tudomására  jutott  bűncselekmény  miatt   tett feljelentést. (3)  A  hatóság tagjának kizárására vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell a jegyzőkönyvvezetőre is. (4)  Nem  járhat el az ügyben — az országos hatáskörű szervek kivételével — az a hatóság, amelynek vezetőjével  szemben  az (1) bekezdés a) pontjában szabályozott kizárási ok áll fenn. 36. § (1) A hatóság köteles gondoskodni arról, hogy ne járjon el  az, akivel szemben kizárási ok áll fenn. Ilyen esetben  a hatóság vezetője a kizárást hivatalból kezdeményezi. (2)   A   hatóság   tagja   köteles  a  hatóság   vezetőjének haladéktalanul bejelenteni, ha vele szemben kizárási  ok  áll fenn.    A   bejelentés   elmulasztásáért   vagy   késedelmes teljesítéséért fegyelmi és anyagi felelősséggel tartozik. (3)  A  kizárási okot az ügyész, a terhelt, a védő, a sértett és a sértett képviselője is bejelentheti. 37.  §  (1)  A  hatóságnak az a tagja, aki  a  reá  vonatkozó kizárási okot maga jelentette be, bejelentésének elintézéséig az ügyben nem járhat el. (2)   Ha  a  terhelt,  a  védő,  a  sértett  vagy  a  sértett képviselője  nyilvánvalóan  alaptalanul  jelent  be  kizárási okot,  vagy  ugyanabban az ügyben a hatóság  ugyanazon  tagja ellen  ismételten  tesz  alaptalan  bejelentést,  a  kizárást megtagadó határozatban rendbírsággal sújtható. (3)  A hatóság tagja a 38. § (2), a 39. § (2) és a 41. §  (2) bekezdésében szabályozott korlátozás nélkül járhat el,  ha  a bejelentő  a  kizárás megtagadása után az  eljárás  ugyanazon szakaszában kizárásra irányuló újabb bejelentést tesz. A nyomozó hatóság tagjának kizárása 38.  §  (1) A nyomozásban — a 35. §-ban szabályozott eseteken kívül — nem vehet részt a nyomozó hatóságnak az a tagja  sem, aki  az  ügyben  mint  bíró  járt el,  vagy  az  eljáró  bíró hozzátartozója.  A  perújítás során elrendelt  nyomozásból  a nyomozó  hatóságnak  az alapügyben eljárt  tagja  is  ki  van zárva. (2)  Ha  a  nyomozó hatóság tagja a kizárási  okot  nem  maga jelentette   be,  a  bejelentés  elintézéséig  eljárhat,   de halaszthatatlanul  sürgős  esetet kivéve  kényszerintézkedést nem alkalmazhat. (3)  A nyomozó hatóság tagjának kizárásáról a nyomozó hatóság vezetője,  az  utóbbi kizárásáról a felettes nyomozó  hatóság vezetője határoz. Az ügyész kizárása 39.  §  (1)  A  büntető eljárásban ügyészként — a  35.  §-ban szabályozott eseteken kívül — nem vehet részt az sem, aki  az ügyben mint bíró járt el vagy az eljáró bíró hozzátartozója. (2)  Ha az ügyész a kizárási okot nem maga jelentette  be,  a bejelentés elintézéséig az ügyben eljárhat, de — a 35. §  (1) bekezdésének   c)   pontjában   szabályozott   kizárási    ok kivételével  —  a  nyomozást  nem  tagadhatja  meg   és   nem szüntetheti  meg,  halaszthatatlanul  sürgős  esetet   kivéve kényszerintézkedést nem alkalmazhat, vádat nem emelhet  és  a vádat nem képviselheti. (3)  A  helyi  ügyészségi ügyész kizárásáról a  helyi  vezető ügyész, az utóbbi és a megyei főügyészségi ügyész kizárásáról a  megyei főügyész, a megyei főügyész és a legfőbb ügyészségi ügyész kizárásáról a legfőbb ügyész határoz. 2.2. Az Egészségügyi Tudományos Tanács Igazságügyi Bizottsága működéséről  szóló  13/1994. (IX. 13.) NM  rendelet  vizsgált szabálya értelmében: 3.  §  A  Bizottság a felülvéleménye kialakításához megfelelő szakértelemmel rendelkező olyan személyt is (a  továbbiakban: szakreferens)  bevonhat,  aki nem  tagja  a  Bizottságnak.  A szakreferens  személyéről  a felülvéleményt  kérő  szervet  — kérésére   —  tájékoztatni  kell.  A  szakreferensi  vélemény felhasználására a felülvéleményben utalni kell. (...) 10.  § (1) A Bizottság által adott felülvélemény értelmezése, kiegészítése  és  módosítása kizárólag a felülvéleményt  kérő szerv kérésére történhet a Bizottság ülésén. 2.3.  Az  Egészségügyi  Tudományos Tanácsról  szóló  10/1997. (V.23.)  NM  rendelet  vizsgálni kért  rendelkezése  pedig  a következőképpen szól: 8.   §   Az   ETT   Igazságügyi  Bizottsága,  az  igazságügyi orvosszakértés     külön     jogszabályban      meghatározott felülvéleményező testülete. 2.4. Az Alkotmány vonatkozó tételei az alábbiak: 2.   §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus jogállam. 57.  §  (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt  mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene  emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a  törvény  által felállított független és pártatlan  bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. (...) (5)  A  Magyar  Köztársaságban a  törvényben  meghatározottak szerint  mindenki  jogorvoslattal élhet  az  olyan  bírósági, közigazgatási  és más hatósági döntés ellen,  amely  a  jogát vagy  jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot — a  jogviták ésszerű  időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan —   a   jelen  lévő  országgyűlési  képviselők  kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.                              II. Az   Alkotmánybíróság  elsőként  azt   vizsgálta,   hogy   az alkotmányjogi panasz megfelel-e az Alkotmánybíróságról  szóló 1989.  évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48.  §-ában előírt jogi feltételeknek. Az  Abtv.  hivatkozott rendelkezése szerint  az  Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat  az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme  az alkotmányellenes  jogszabály alkalmazása folytán  következett be,  és  egyéb  jogorvoslati  lehetőségeit  már  kimerítette, illetőleg   más   jogorvoslati   lehetőség   nincs    számára biztosítva. Az  alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat  kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani. Az  Alkotmánybíróság több esetben járt el  olyan  indítványok alapján,  amelyekben az indítványozók — alkotmányjogi  panasz keretében   —  a  rendelkezésre  álló  jogorvoslat   (panasz) kimerítése  után  meghozott  olyan  határozatot  sérelmeztek, amelyet   a  büntető  eljárás  során,  a  bírósági   eljárást megelőzően hoztak. E határozatoknak az a sajátossága, hogy  — szemben  a  bírósági ügydöntő határozatokkal  —  nem  fűződik hozzájuk   jogerő-hatás.  Az  Alkotmánybíróság   következetes gyakorlata szerint — mivel e döntések nemcsak az eljárás  alá vont   személyek,  hanem  "kívülálló"  személyek  alkotmányos jogait is érinthetik — nincs törvényi akadálya annak, hogy az önállóan    biztosított    jogorvoslati    jog    (panaszjog, fellebbezési  jog)  kimerítése után —  az  Abtv.  48.  §  (2) bekezdésében  meghatározott határidőn belül  —  alkotmányjogi panaszként   bírálja   el  a  nyomozást  megtagadó,   illetve megszüntető  határozatok, (40/1993. (VI. 30.)  AB  hat.,  ABH 1993.       288.),       valamint      a      büntetőeljárási kényszercselekményekkel kapcsolatos határozatok (715/D/1994., ABH  1997.  584.,  586.) ellen benyújtott indítványokat:  "Az Alkotmánybíróság  álláspontja szerint  a  rendelkezésre  álló jogorvoslatok  kimerítése után nincs  akadálya  alkotmányjogi panasz   benyújtásának  a  büntetőeljárás   folyamán   hozott hatósági határozatok ellen pusztán amiatt, mert a büntetőjogi felelősség  megállapítása még folyamatban  van."  (ABH  1997. 587.) Az  indítványozó kérelmét az Abtv. 48. §-ában előírt 60 napon belül nyújtotta be, ezért — a fentieket is figyelembe véve  — az alkotmányjogi panasz feltételeinek megfelel.                             III. Az indítvány részben megalapozott. 1.  Az  indítványozó a Be. kizárásra vonatkozó  szabályait  a bírósági  eljárást megelőző eljárás tekintetében kifogásolja, amikor    a   nyomozás   megtagadása   illetve   a   nyomozás megszüntetése tárgyában olyan személy hoz határozatot, akivel szemben  — még el nem bírált — elfogultsági kifogást, illetve egyéb   kizáró   okot  jelentettek  be.  Az   alkotmányossági vizsgálat  így értelemszerűen a Be.-nek a "kizárás  általános szabályairól"  (35.-37. §§-ok), "a nyomozó  hatóság  tagjának kizárásáról" (38. §) és "az ügyész kizárásáról" szóló (39. §) rendelkezéseire irányult. A  Be.  említett rendelkezéseibe foglalt kizárási okokat  két jól  elhatárolható  csoportra — az  ún.  abszolút  okokra  és relatív  okra  — lehet osztani. Az abszolút okok:  a  büntető ügyben a hatóság tagjaként nem járhat el, aki az ügyben  mint terhelt,   védő,   sértett,  feljelentő,  ezek   képviselője, valamint  a  felsoroltak hozzátartozója, illetve  mint  tanú, szakértő vesz részt (Be. 35. § (1) bekezdés a) és b)  pontok, 38.  §  (1) bekezdés, 39. § (1) bekezdés), a relatív ok:  nem járhat el, akitől az ügy elfogulatlan megítélése egyéb  okból nem várható (35. § (1) bekezdés c) pont). A  Be.-ben  több garanciális rendelkezés is biztosítja,  hogy büntető  ügyben  a  hatóság  tagjaként  ne  járjon  el  olyan személy,   akivel  szemben  az  említettek  közül  valamilyen kizárási ok áll fenn. Maga az eljáró hatóság is köteles erről gondoskodni, és az eljárást hivatalból kezdeményezni  (36.  § (1)  bekezdés).  Az eljáró hatóság tagját a törvény  kötelezi arra,  hogy  ha  vele  szemben  kizárási  ok  áll  fenn   azt haladéktalanul  bejelentse.  Ennek  elmulasztásáért   személy szerint anyagi és fegyelmi felelősséggel tartozik (36. §  (2) bekezdés).  Ezáltal  a  szabályozás  elsősorban   az   eljáró hatóság,  vagy  a  hatóság tagjának kötelezésével  (és  ennek elmulasztása   esetén   a   felelősségre   vonás    kilátásba helyezésével)  biztosítani kívánja a pártatlan, elfogulatlan, tisztességes eljárást, az ügy tárgyilagos megítélését. A  kizárási  ok bejelentése után az ügy további elintézésében való  részvételt  a Be. aszerint különbözteti  meg,  hogy  az eljáró  hatóság  tagja  maga  jelentette-e  be,  vagy  sem  a kizárási  okot bejelentheti az ügyész, a terhelt, a  védő,  a sértett és a sértett képviselője is (36. § (3) bekezdés).  Ha önmagával szemben tesz bejelentést, a bejelentés elintézéséig eleve  nem  járhat  el  (37. § (1)  bekezdés).  Ha  nem  maga jelentette  be,  akkor  eljárhat —  ami  az  eljárás  ésszerű határidőn  belül  való befejezését szolgálja  —,  de  mind  a nyomozó  hatóság,  mind az ügyész csak  korlátozott  eljárási jogosítványokkal  élhet.  (38. §  (2)  bekezdés,  39.  §  (2) bekezdés). A  tisztességes  eljáráshoz való jog  (Alkotmány  57.  §  (1) bekezdés)  érvényesülésének  egyik  biztosítéka  az  eljárási garanciák  —  ezen  belül a pártatlan, elfogultalan  eljárást biztosító  kizárási szabályok — megléte és ezek érvényesülése (52/1996.  (XI. 14.) AB hat. ABH 1996. 162.) amely  egyben  a jogállamiság alkotmányos elvéből is fakad. Az   Alkotmánybíróság  álláspontja  szerint   nem   sérti   a tisztességes  eljáráshoz  való  jogot  az,  hogy  a  nyomozás megtagadása illetve a nyomozás megszüntetése tárgyában hozott határozat  és  az  e határozatot meghozó személlyel  szembeni kizárás  kérdésében való döntéshozatal időbeli  sorrendjét  a Be.  nem  szabályozza. Az Alkotmánybíróság a  715/D/1994.  AB határozatában    rámutatott,   hogy   "a    büntetőeljárásban közreműködő  hatóságok határozatai közül  egyedül  a  bíróság ügydöntő  határozatához fűződik olyan jogerő-hatás,  amelynek feloldása   csak   kivételesen,   rendkívüli   jogorvoslattal lehetséges.  A  nyomozó hatóság, illetve az  ügyész  ügydöntő (nyomozást  megtagadó,  illetve megszüntető)  határozata  nem akadálya annak, hogy a hatóság ugyanabban az ügyben utóbb  az eljárást  folytassa  (Be. 127. § (5)  bekezdés,  141.  §  (1) bekezdés)."  (ABH  1997. 584., 586). A felettes  ügyész  akár kérelemre,   akár  hivatalból  az  eljárás   során   bármikor felülvizsgálhatja és meg is változtathatja a nyomozó hatósági határozatot.  Így abban az esetben, ha a kizárás  elbírálásra jogosult felettes szerv vezetője (Be. 38. § (3) bekezdés, 39. § (3) bekezdés) a kizárási kérelemnek helyt ad, erre alapozva semmi  akadálya  nincs az (újabb) nyomozás elrendelésének.  A Be.  eleve az eljáró hatóságok kötelességévé teszi  az  arról való  gondoskodást, hogy ne járjon el olyan,  akivel  szemben kizárási  ok  áll fenn (36. § (1) bek.), ezért a Be.  alapján ezekben  az  esetekben a nyomozást megtagadó  és  megszüntető határozatok   hivatalból   való   felülvizsgálatra   törvényi kötelezés is fennáll. Mindezekre  tekintettel  az Alkotmánybíróság  megállapította, hogy a Be. 35. §-tól 39. §-ig terjedő rendelkezéseiben sem az Alkotmány  2.  §  (1) bekezdésébe foglalt jogállamiság  által megkövetelt  eljárási  garancia,  sem  pedig  a  tisztességes eljáráshoz való jog nem sérül. 2.   Az   indítványozó  a  jogorvoslati   jog   szempontjából aggályosnak  tartja, hogy a 13/1994. (IX. 13.)  NM  rend.  (a továbbiakban:  NM.1.rend.) 10. §  (1)  bekezdése  szerint  az Egészségügyi  Tudományos  Tanács  Igazságügyi  Bizottsága  (a továbbiakban:    Bizottság)   által    adott    felülvélemény módosítását, kiegészítését csak a felülvéleményt  kérő  szerv indítványozhatja,   illetve   ugyan   ebből   a   szempontból kifogásolja  a  10/1997. (V. 23.) Korm. rend (a továbbiakban: NM.2.rend.)  8. §-át is, amely kimondja, hogy a Bizottság  az igazságügyi orvosszakértés felülvéleményező testülete. Az  Alkotmánybíróság megítélése szerint az NM.1.rend.  10.  § (1)  bekezdése és a NM.2.rend. 8. §-a sem sérti az  Alkotmány 57. § (5) bekezdését. A  bizonyítási eljárás során a szakvélemény felülvizsgálatára és    így    az    NM.1.rend.-ben   meghatározott   Bizottság igénybevételére is csak akkor kerülhet sor,  ha  a  fölmerült kérdéseket   más  szakértő  igénybevételével   sem   lehetett megnyugtatóan  tisztázni (Be. 78.  §,  BH  1977.  269.I.).  A szakértői vélemény felülvizsgálatára jogosult testületeket az igazságügyi szakértőkről szóló 53/1993. (IV. 2.) Korm.  rend. (a   továbbiakban:  Korm.  rend.)  sorolja  fel.  E  rendelet felhatalmazása  (7.  §  (2) bekezdés) alapján  szabályozta  a miniszter a Bizottság működését . Az   NM.1.rend.   10.  §  (1)  bekezdése   szerint   csak   a felülvizsgálatot   kérő   szerv   kérheti   a   felülvélemény pontosítását.  E rendelkezés alkotmányossága csak  a  Be.-ben foglalt  egyéb,  a bizonyítási eljárással és  a  bizonyítékok értékelésével    kapcsolatos   (garanciális)    rendelkezések tükrében   értékelhető.  A  Bizottság  a  szakértői  vélemény felülvizsgálatakor nem az alapul fekvő ügyet dönti el,  hanem csupán  véleményt nyilvánít. Az eljáró hatóság nem köteles  e vélemény szerint dönteni, ez csupán egy bizonyítási eszköz  a többi között. Az  eljárásban  részt vevők nincsenek elzárva attól,  hogy  a felülvéleményt  vitassák.  A  Be.  lehetővé  teszi,  hogy  az eljárásban részt vevők — a szakértői véleményhez kapcsolódóan —  más szakértő, vagy a kérdésben jártas más személy írásbeli véleményét   csatolják.  Ebben  az  esetben   a   hatóság   a bizonyítékok   szabad  értékelése  elvének   megfelelően   az okiratokra  vonatkozó  szabályok  szerint  felhasználhatja  e véleményt,  azt  bizonyítékként  értékelheti  (BK  164.   sz. állásfoglalás). Ha az eljárásban részt vevő úgy véli, hogy  a szakértői,   vagy  a  Bizottság  által  meghozott   szakértői vélemény  nem helytálló, lehetősége van az általa elfogadható szakértelemmel   rendelkező  személy  írásbeli   véleményének csatolására. Az okirat és szakvélemény, egyaránt  bizonyítási eszközök,  az eljáró hatóságot ezek értékelésében  semmi  nem köti,  meggyőződése szerint dönthet (Be. 5. §  (3)  bekezdés, 61. §). A   Bizottság   által   adott   felülvélemény   nem   döntés, (felülvéleményt — a fentiek szerint — az eljáró hatóság előtt vitatni  lehet),  tehát az indítványozó által  e  tekintetben felvetett  probléma  a  jogorvoslati jog  körén  kívül  esik. Mindezeket     figyelembe    véve     az     Alkotmánybíróság megállapította, hogy nincs összefüggés az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében garantált jogorvoslati jog és az NM.1. 10. § (1) bekezdése között. A  fent kifejtett érvek irányadóak az NM.2.rend. 8. §-a és  a jogorvoslati jog kapcsolatára is. Az a szabály, mely  szerint a  Bizottság  az  igazságügyi orvosszakértés felülvéleményező testülete, lényegében technikai norma, a szakértői vélemények felülvizsgálatára  hivatott testületek  (Korm.  rend.  7.  §) ágazati  tagolásából  fakad, önmagában  e  rendelkezés  sincs kapcsolatban a jogorvoslati joggal. Az  Alkotmánybíróság ezért az NM.1.rend. 10. § (1)  bekezdése és    az    NM.2.rend.    8.    §-a   alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványokat is elutasította. 3.  Az indítványozó szerint az NM.1.rend. 3. §-a az Alkotmány 2.  §  (1) bekezdését és a tisztességes eljáráshoz való jogot sérti. Az  NM.1.rend.  3.  §-a szerint a Bizottság a  felülvéleménye kialakításához  megfelelő  szakértelemmel  rendelkező   olyan személyt is (a továbbiakban: szakreferens) bevonhat, aki  nem tagja   a   Bizottságnak.   A  szakreferens   személyéről   a felülvéleményt kérő szervet — kérésére — tájékoztatni kell. A szakreferensi  vélemény  felhasználására  a  felülvéleményben utalni kell. Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem alkotmányellenes az,  hogy  az  NM.1.rend  3.  §  első  mondata  a  "megfelelő szakértelemmel rendelkező" személy szóhasználattal él. Maga a Be. is lehetővé teszi, hogy ha az adott szakkérdésre kijelölt igazságügyi  szakértő  nincs, akkor  a  hatóság  kivételesen, megfelelő  szakértelemmel rendelkező  személyt  rendeljen  ki (70.   §).  A  megfelelő  szakértelemmel  rendelkező  személy szakreferensként való kijelölésének lehetősége — a  Bizottság működéséhez  kapcsolódóan  — azt a  hiányt  kívánja  pótolni, amikor   olyan  kérdésről  (részkérdésről)  kell  álláspontot kialakítani,  amelyben  a  Bizottság  egyik  tagjának   sincs elmélyült  ismerete,  vagy  a Bizottság  sem  tud  egyértelmű véleményre   jutni.  A  szakreferens  bevonása  a   Bizottság munkáját  segíti, a szakreferens feladata nem a felülvélemény kialakítása. Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az  NM.1.rend.  3.  § második  mondata  —  miszerint a felülvélemény  kialakításába bevont szakreferens személyéről csak kérésre kell tájékozatni a felülvéleményt kérő szervet — alkotmányellenes, az sérti az Alkotmány   57.   §   (1)  bekezdése  szerinti   tisztességes eljáráshoz való jogot, valamint ellentétben áll az  Alkotmány 37. § (3) bekezdésével. A  vizsgált  rendelkezés szerint, ha  a  felülvéleményt  kérő szerv ilyen irányú kérelemmel nem él, a szakreferens személye ismeretlen marad az eljáró hatóság előtt, amely egyben  azzal is   jár,  hogy  elzárja  az  eljárásban  részt  vevők   azon lehetőségét,  hogy tudomást szerezzenek a szakreferensről.  A Bizottság   által  kialakított  felülvéleményből   sem   kell kitűnnie,  hogy  kinek  a szakreferensi véleményét  használta fel.  A  szabályozás szerint csupán azt kell jelezni, hogy  a Bizottság ilyen véleményt is felhasznált. Ebben az esetben  a felülvéleményt  kérő  szervnek  csak  a  Bizottsági  vélemény megismerésével  egyidőben jut tudomására,  hogy  a  Bizottság szakreferenst  is  bevont,  így  csak  utólag   nyílik   arra lehetősége, hogy tájékoztatást kérjen a személyéről. A  Be. szerint azonban az értesítési kötelezettség a szakértő kirendelésekor, illetve az eljáró szakértő kijelölésekor  áll be,  illetve  szakértői csoport vezetőjének kirendelésekor  a többi szakértő bevonásáról — azok személyére is kiterjedően — általános  és azonnali tájékoztatási kötelezettség  áll  fenn (Be. 69. § (2) bekezdés, 70. § (3) bekezdés). Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Alkotmány  57.  § (1)  bekezdésébe  foglalt tisztességes  eljáráshoz  való  jog része,  hogy mind a büntetőügyben eljáró szervek, mind  pedig azok,  akiket  az eljárás érint, értesüljenek a  szakreferens személyéről. Ennek hiányában az eljárásban részt vevők  olyan információktól  esnek  el, amely adott  esetben  előfeltétele lehet  a  vonatkozó eljárási jogosítványaik érvényesítésének. Az  NM.1.rend.  11.  §-a  (1) és (2) bekezdései  szerint  nem jelölhető  ki  szakreferensnek az a személy, akire  az  adott ügyben  az  igazságügyi  szakértőkről  szóló  jogszabályokban meghatározott   kizáró   ok  áll  fenn.   A   felülvizsgálati szakvélemény elkészítésébe bevont szakreferens nem fejthet ki szakértői tevékenységet olyan ügyben, amelyben a Bizottságnak véleményt  nyilvánított.  Tehát  a  szakreferens  személyével kapcsolatos   kizárási   okok   fönnállhatnak   a   Bizottság munkájához  kapcsolódva épp úgy, mint akkor, ha a  bizottsági munkában    már   szakreferensként   részt   vett   személyt, szakértőként akarják kirendelni. E   rendelkezések   érvényesülésének  előfeltétele   hogy   a szakreferens személye ismert legyen az eljáró hatóság  előtt, és   az   iratokból  azt  az  eljárásban   részt   vevők   is megismerhessék.  A  szakreferenssel szemben  fennálló  kizáró okok érvényesítése lehetetlen, ha a szakreferens személye nem ismert,  illetve ha a személyének ismertté válása esetlegesen a kérelmező szándékától van függővé téve. Az Alkotmánybíróság több  döntésében  kifejtette, hogy  a  kizárási  szabályok  a pártatlan,  tisztességes  eljárás alkotmányi  követelményének eljárásjogi garanciái közé tartoznak (67/1995. (XII.  7.)  AB hat.  (ABH  1995. 347-348), 52/1996. (XI. 14.) AB  hat.  (ABH 1996.  59., 162.). Az Alkotmánybíróság megítélése szerint  az NM.1.rend  3. § második mondata azáltal, hogy csak  kérelemre teszi    kötelezővé    a   szakreferens   személyéről    való tájékoztatást,  adott  esetben  ellehetetleníti  az  eljárási garanciák  — így például a kizárási okok — érvényesítését.  E rendelkezés  szerint  esetleges,  hogy  mikor  derül  fény  a szakreferens  személyére és mikor nem, ez az  esetlegesség  a felülvélemény bizonyítékként való értékelésére,  végső  soron az  eljárás kimenetelére is hatással lehet. Mindez  sérti  az Alkotmány 57. § (1) bekezdését. Az  NM.1.rend 3. § második mondata ugyanakkor ellentétben áll a  Be. 69. § (2) bekezdésével és 70. § (3) bekezdésével is. A Be   szerint   ugyanis  a  szakértő  személyével  kapcsolatos tájékoztatási,   értesítési  kötelezettség  a  kirendeléskor, kijelöléskor,  illetve a bevonáskor áll be. Ezzel  szemben  a vizsgált   miniszteri   rendelet  szerint   a   tájékoztatási kötelezettség  — ha egyáltalán kérelmezik — utólagos.  A  Be. 70.  § (3) bekezdése szerinti utalás, nevezetesen, hogy külön jogszabályban  meghatározott módon  áll  fenn  az  értesítési kötelezettség,  nem az értesítés (tájékoztatás)  időpontjától való   eltérésre   ad  felhatalmazást,  hanem   annak   módja meghatározására.  Ebben  a  tekintetben  az  NM.1.rend  3.  § második  mondata  a  Be.-vel is ellentétes,  ezért  sérti  az Alkotmány 37. § (3) bekezdését. A fentiek miatt az Alkotmánybíróság az NM.1.rend 3. § második mondatának "— kérésére —" szövegrészt megsemmisítette.                       Dr. Sólyom László                  az Alkotmánybíróság elnöke         Dr. Lábady Tamás              Dr. Ádám Antal         alkotmánybíró                  alkotmánybíró                                       Dr. Bagi István              Dr. Erdei Árpád         alkotmánybíró                  alkotmánybíró                                       Dr. Holló András            Dr. Kilényi Géza         előadó alkotmánybíró           alkotmánybíró                                       Dr. Kiss László             Dr. Németh János         alkotmánybíró                  alkotmánybíró                                       Dr. Tersztyánszky Ödön        Dr. Vörös Imre         alkotmánybíró                  alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	43/1998. (X. 9.)
Date of the decision: .	10/05/1998
.
.