A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének
utólagos megállapítása és megsemmisítése iránti indítvány
tárgyában meghozta a következő
határozatot :
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a polgárok
személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról
alkotott 1992. évi LXVI. törvény módosításáról
rendelkező, a gazdasági stabilizációt szolgáló egyes
törvénymódosításokról szóló 1995. évi XLVIII. törvény ( a
továbbiakban : Gst. ) 129. §-ának "- ezen belül a
személyazonosító jel -" szövegrésze, 139. , 140. , 144. ,
146. , 151. és 152. §-ai, továbbá 155. §-ának c/ és f/
pontjai alkotmányellenesek, ezért e rendelkezéseket a
törvény hatálybalépésének napjával megsemmisíti.
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a családi
pótlékról szóló 1990. évi XXV. törvény 1. §-át a Gst. 62.
§-ával kiegészítő 1/A. § (1) bekezdésének
"személyazonosító jellel azonosított" szövegrészei
alkotmányellenesek, ezért e szövegrészeket a törvény
hatálybalépésének napjával megsemmisíti.
Ennek folytán a megsemmisített rendelkezések nem lépnek
hatályba.
Az Alkotmánybíróság határozatát a Magyar Közlönyben
közzéteszi.
Indokolás
I.
1. A Gst. Ötödik rész V. Fejezete a polgárok személyi
adatainak és lakcímének nyilvántartásáról alkotott 1992.
évi LXVI. törvény ( a továbbiakban : Nytv. ) módosítása
tárgyában tartalmaz számos rendelkezést. A Gst. 139. §-a
az Nytv. 37. § (1) bekezdésével 1995. december 31-ig
alkalmazhatónak nyilvánított személyazonosító jel
( személyi szám ) alkalmazását 1999. december 31-ig
meghosszabbítja. A 140. § az Nytv. 13. § (3) bekezdését
kiterjeszti és megállapítja, hogy a személyazonosító
jelet az ott írt szerveken kívül a Gst. alapján a
személyazonosító jel használatára feljogosított egyéb
szervek is használhatják, éspedig nemcsak a nyilvántartás
szerveivel történő kapcsolattartásra, hanem az egymás
részére történő adatok átadása és továbbítása céljából
is.
A Gst. 144. §-a az Nytv. 21. §-át egy új c/ ponttal
egészíti ki, ugyanakkor anélkül, hogy az Nytv. 21. §
bevezető mondatát kifejezetten módosítaná, úgy
rendelkezik, hogy az érintett szervek az Nytv. 17. § (2)
bekezdésének c/ pontja szerinti adatokat jogosultak
igényelni, holott a hatályos rendelkezés a 17. § (2)
bekezdésének b/ pontjára utal. Az Nytv. 17. § (2)
bekezdésének c/ pontja a b/ pontban felsorolt adatok
mellett a személyazonosító jelet is tartalmazza.
A Gst. 146. §-a a személyazonosító jel használati
korlátját illetően a 33. § (1) bekezdésében foglaltak
tekintetében kivételeket állapít meg. A 151. § pedig az
Nytv. 33. § (1) bekezdését újrafogalmazza. Eszerint a
nyilvántartással - az általuk igényelhető adatok
tekintetében - azok az adatkezelések kapcsolhatók össze,
amelyek a 21-24. § alapján adatot vehetnek át, illetve e
szervek - amennyiben törvény az adatkezelés céljának és
az adatok körének pontos meghatározásával az adatok
kölcsönös átvételét lehetővé teszi - adatkezeléseiket
egymással is összekapcsolhatják. Az összekapcsolás
eredményeként létrejött adatokat csak törvényben
meghatározott célra lehet felhasználni, és az
összekapcsolást a cél teljesülése után meg kell
szüntetni.
A Gst. 152. §-a az Nytv. 37. § (2) és (4) bekezdésében
megállapított - 1994. december 31-re, illetőleg 1995.
december 31-re vonatkozó - határidőket ugyancsak 1999.
december 31-ig meghosszabbítja, továbbá a
Társadalombiztosítási Főigazgatóság helyébe a szervezeti
változtatásoknak megfelelő szöveget illeszti.
A Gst. 155. §-a - egyebek között - a törvény
hatálybalépésével egyidejűleg hatályon kívül helyezi az
Nytv. 25. §-ának (2) bekezdését és 37. §-ának (1)
bekezdését. Az előbbi korlátozó rendelkezést tartalmaz
arra nézve, hogy a 25. §-ban felsorolt szervek a
személyazonosító jelet csak a polgárral és a
nyilvántartással való kapcsolattartásukban használhatják,
az utóbbi pedig - ahogy erről fentebb már volt szó - a
személyazonosító jel alkalmazását 1995. december 31-ig
teszi lehetővé.
2. A Gst. Második rész I. Fejezete a családi pótlékról
szóló 1990. évi XXV. törvényt ( a továbbiakban : Cst. )
módosítja. 62. §-a a Cst. 1. §-át 1/A. §-sal egészíti ki,
amelynek (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az egy főre
jutó jövedelem számításánál a család tagjaként a
családhoz tartozó - személyazonosító jellel azonosított -
szülőt és más - személyazonosító jellel azonosított -
felsorolt személyeket kell figyelembe venni.
3. Az indítványozó álláspontja szerint az a törvényi
rendelkezés, amely a személyazonosító jel ( személyi
szám ) alkalmazását további négy évvel az ezredfordulóig
meghosszabbítja, alkotmányellenes, és nem más, "mint egy
alkotmányos mulasztás további négy évvel történő
prolongálása. " Utal az indítvány arra, hogy az Nytv-ben
1995. december 31-ig meghatározott határidő, amely a
személyazonosító jel használatának legvégső határidejét
állapította meg, elegendő volt arra, hogy az
adatnyilvántartás az adatvédelmi törvény rendelkezéseinek
megfelelően módosuljon. Az indítványban kifejtettek
szerint a támadott törvényi rendelkezés mind az
adatvédelmi törvénnyel, mind pedig az Alkotmánybíróság
korábbi adatvédelmi határozataival ellentétben áll.
4. Az Alkotmánybíróság a szoros tartalmi összefüggésre
figyelemmel az alkotmányossági vizsgálatot kiterjesztette
a személyazonosító jel ( személyi szám ) használatát
meghosszabbító rendelkezésekkel tartalmi kapcsolatban
álló további módosító rendelkezésekre is, és ebben az
összefüggésben az alkotmányossági vizsgálatot a támadott
törvény egész fejezete, továbbá más rendelkezései
vonatkozásában is lefolytatta.
II.
Az Alkotmánybíróság az indítványt megalapozottnak
találta.
1. Az Alkotmánybíróság a 11/1990. ( V. 1. ) AB
határozatában ( ABH 1990, 158. ) mondta ki, hogy a
személyi szám használatának kötelező elrendelése a
személyes adatok védelméhez fűződő alapvető jog
( Alkotmány 59. § ) gyakorlásának korlátozása, amely
korlátozás csak akkor alkotmányos, ha az megfelel az
Alkotmány 8. §-ában megállapított feltételeknek. A
20/1990. ( X. 4. ) AB határozat ( ABH 1990, 70. ) az
Alkotmány 59. §-ában biztosított személyes adatok
védelmét információs önrendelkezési jogként értelmezte és
kimondta, hogy e jog tartalma szerint mindenki maga
rendelkezik magántitkainak és személyes adatainak
feltárásáról és felhasználásáról. A 15/1991. ( IV. 13. )
AB határozat ( ABH 1991, 40-41. ) pedig megállapította,
hogy a korlátozás nélkül használható, általános és
egységes személyazonosító jel ( személyi szám )
alkotmányellenes. A határozat szerint személyes adatot
felvenni és felhasználni általában csakis az érintett
beleegyezésével szabad; mindenki számára követhetővé és
ellenőrizhetővé kell tenni az adatfeldolgozás egész
útját, vagyis mindenkinek joga van tudni, ki, hol, mikor,
milyen célra használja fel az ő személyes adatát.
Kivételesen törvény elrendelheti a személyes adat
kötelező kiszolgáltatását és előírhatja a felhasználás
módját is. Az ilyen törvény azonban korlátozza az
információs önrendelkezés alapvető jogát, ezért csak
akkor alkotmányos, ha megfelel az Alkotmány 8. §-ában
megkövetelt feltételeknek.
A határozat összefoglalásaként az Alkotmánybíróság elvi
éllel fejtette ki, hogy az univerzális személyi szám
lényegénél fogva ellentétes az információs önrendelkezési
joggal. Ezért az Alkotmánnyal kizárólag a meghatározott
célú adatfeldolgozásra korlátozott használatú azonosító
szám egyeztethető össze. Sem az "állami szféra", sem az
államigazgatás egésze nem tekinthető olyan egységnek,
amelyen belül egyetlen egységes személyazonosító kódot
lehetne bevezetni vagy használni.
2. 1992. november 17-én került kihirdetésre a személyes
adatok védelméről és a közérdekű adatok megismeréséhez
való jog érvényesüléséről szóló 1992. évi LXIII. törvény
( a továbbiakban : Avtv. ) amely részletezi az
információs önrendelkezési joggal kapcsolatos alkotmányos
követelményeket, az Alkotmány 59. §-ában meghatározott
szabadságjog tartalmi kifejtését adja. Az Avtv. 7. § (2)
bekezdése értelmében a korlátozás nélkül használható,
általános és egységes személyazonosító jel alkalmazása
tilos.
Ezt követően hozta meg az Országgyűlés a támadott
törvénnyel módosított, a polgárok személyi adatainak és
lakcímének nyilvántartásáról szóló Nytv-t, amely átmeneti
rendelkezésként a 37. § (1) bekezdésében a
személyazonosító jel alkalmazását 1995. december 31-ig
lehetővé tette, egyidejűleg rendelkezett arról is, hogy a
személyi szám helyébe lépő azonosítási módot és annak
használatát külön törvény fogja megállapítani.
Az említett törvényi rendelkezések hatálybalépése után
hozta meg az Alkotmánybíróság a 29/1994. ( V. 20. ) AB
határozatát ( ABH 1994, 148. ) , amelyben a
társadalombiztosítás egészségügyi szolgáltatásának
igénybevételére jogosító igazolványon alkalmazott
személyi számot alkotmányellenesnek ítélte és az
alkalmazásra feljogosító jogszabályi rendelkezéseket
megsemmisítette. E határozat - egyebek között -
kifejezetten utal az Nytv. 37. § (1) bekezdésében foglalt
rendelkezésre, amely a személyazonosító jel használatát -
a jövőre nézve - 1995. december 31-i határnappal
végérvényesen megtiltja. A határozat kifejti azt is, hogy
e törvényi rendelkezés alkotmányossági vizsgálatát az
Alkotmánybíróság - erre vonatkozó indítvány hiányában -
nem folytatta le, de a határozatból megállapítható, hogy
az Alkotmánybíróság a törvényi felhatalmazáson túl a
személyi szám használatának bármilyen irányú és körű
lehetővé tételét nem tartja az Alkotmánnyal
összeegyeztethetőnek.
3. A személyazonosító jel ( a személyi szám )
használatának időbeli kiterjesztése alkotmányellenes.
Az Alkotmány 59. §-ában biztosított szabadságjog
alkotmányos tartalmát kibontó, idézett alkotmánybírósági
határozatok szerint az univerzális személyi szám
lényegénél fogva ellentétes az információs önrendelkezési
joggal, természetéből adódóan közvetlen és jelentős
korlátozása a személyes adatok védelmét biztosító
alapjognak. Az Avtv. 7. § (2) bekezdése annak korlátozás
nélküli használatát ezért tiltja meg.
Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése értelmében a Magyar
Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre
vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog
lényeges tartalmát azonban törvény sem korlátozhatja.
Mivel a személyi szám, mint mesterségesen képzett
személyazonosító kód, használatának kötelező elrendelése
a személyes adatok védelméhez fűződő alkotmányos jog
gyakorlásának korlátozását jelenti, annak meg kell
felelnie az alapjogi korlátozás mindenkori alkotmányos
feltételeinek, azaz az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében
foglalt követelményeknek. Ez azt jelenti, hogy az
információs önrendelkezési jogot, az Alkotmány 59. § (1)
bekezdésében biztosított szabadságjogot mint alapjogot
csak elkerülhetetlen esetben lehet alkotmányosan
korlátozni, akkor ha a korlátozás elkerülhetetlenül
szükséges és az a korlátozással elérni kívánt célhoz
képest arányos.
III.
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a
személyazonosító jel használatának időbeli kiterjesztése,
további négy évvel történő meghosszabbítása nem
elkerülhetetlenül szükséges és aránytalan alapjogi
korlátozás, ezért a Gst. 139. §-a alkotmányellenes. A
törvény preambulumában megfogalmazott cél, ti. a külső és
belső gazdasági- pénzügyi egyensúlyi helyzet javítása és
a tartós gazdasági növekedés feltételeinek
kibontakoztatása, az alapjogi korlátozásnak nem elegendő
alkotmányos indoka. A gazdasági stabilizációs program
végrehajtása is kizárólag csak alkotmányos keretek között
történhet meg, alkotmányos alapjogok lényeges tartalmának
sérelméhez a célzott vagy ígért gazdasági növekedés nem
vezethet.
Az Alkotmánybíróság már 1991-ben kimondta, hogy az
Alkotmánnyal csakis a meghatározott célú
adatfeldolgozásra korlátozott használatú azonosító szám
egyeztethető össze ( ABH 1991, 56. ) , 1992-ben pedig az
Avtv. idézett rendelkezése a személyazonosító jel
alkalmazását a jövőre nézve - a törvényben írt
tartalommal - megtiltotta. A kifogásolt törvényi
rendelkezéssel módosított Nytv. 37. § (1) bekezdése -
kizárólag átmeneti rendelkezésként - meghatározott
időkorláttal tartotta fenn a személyazonosító jel
alkalmazhatóságát.
Az Alkotmánybíróság a 7/1991. ( II. 28. ) AB
határozatában ( ABH 1991, 26-27. ) kifejtette, hogy ha
azt az előkészítés alatt álló törvények célja szükségessé
teszi, ez a körülmény az alapjog korlátozásának
kényszerítő oka lehet, ezért a korlátozás átmenetisége,
ideiglenessége feltéve, hogy az a normaszövegből
kifejezetten kitűnik - alkotmányosan elfogadható.
Ilyen esetben az új normaalkotás szükségessége teheti az
alapjogkorlátozást kényszerűvé. A korlátozásnak azonban
ekkor is meg kell felelnie az arányosság követelményének
is.
A módosított Nytv. 37. § (1) bekezdése szerint a
személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási módot és
annak használatát külön törvény fogja megállapítani.
Vagyis az alapjogkorlátozást külön törvényalkotási
szükséghelyzet és az alkotmányos követelményeknek
megfelelő azonosító és nyilvántartási rendszerek
kialakítása indokolta. Ezek megalkotására azonban az
Országgyűlésnek és az érintetteknek 1991-től, illetőleg
az Avtv. kihirdetésétől, 1992-től évek álltak
rendelkezésre.
Az Alkotmánybíróság azonban már az 1991-es határozatában
( ABH 1991, 56-57. ) utalt arra, hogy a nyilvántartási
rendszerek átállításának reformja megindult, annak
befejezése, az Alkotmánynak megfelelő nyilvántartási
rendszerek kialakítása pedig időt vesz igénybe. A
támadott módosítással érintett törvényi rendelkezés ezt
az időt években - 1995. december 31-ig bezárólag -
határozta meg, amely idő alatt az új rendszerek
kialakítása - figyelemmel arra is, hogy a korszerű
adatvédelmi törvény időközben megszületett -
megtörténhetett volna. Ez az idő feltétlenül elegendő
volt, illetőleg elegendő arra, hogy a korszerű
alkotmányos adatvédelemnek megfelelő adatnyilvánítási
rendszerek kiépüljenek, azok törvényi alapja
megteremtődjék. A jogalkotó időközben ellenkező
törekvésével szemben 1994-ben az Alkotmánybíróság
figyelmeztetett arra is, hogy a személyi számos
nyilvántartás - akárcsak részbeni - visszaállítására
alkotmányos lehetőség nincs. ( ABH 1994, 152-153. ) .
A személyazonosító jel használata további időbeli
kiterjesztésének kényszerítő okát a törvényalkotó
semmivel nem bizonyította. A Gst. 129. §-ában
meghatározott "közérdek" - amely nyilvánvalóan a törvény
preambulumában foglalt gazdasági stabilizációs
törekvéseket takarja - az Alkotmánybíróság ítélkezési
gyakorlata szerint önmagában alkotmányos alapjog
korlátozásának nem lehet hivatkozási alapja. Amikor tehát
a Gst. 129. §-a a személyes adatokkal való önrendelkezési
jog és a "közérdek" összhangjára hivatkozik a
személyazonosító jel alkalmazása tekintetében, nem ad
alkotmányosan elegendő magyarázatot a személyi szám
továbbhasználatával kapcsolatos alapjogkorlátozásra. Az
elkerülhetetlenség és szükségesség a "közérdeknél"
szigorúbb alkotmányos követelmény ( 64/1993. ( XII. 22. )
AB határozat, ABH 1993, 381-382. ) , vagyis az
Alkotmánybíróság a "közérdek" fennállásának és
alkotmányos indokának a vizsgálatánál is a "szükségesség-
arányosság" ismérveit alkalmazza. Ez azt jelenti, hogy ha
a "közérdekű" megoldás önmagában is valamely más
alkotmányos jogot sért, az Alkotmánybíróságnak vizsgálnia
kell, hogy a "közérdek" szempontja a törvényhozó
választásának feltétlen szükségességét indokolja-e.
Márpedig a jogállamiság alaptörvényi deklarálását
( Alkotmány 2. § ) követő tíz éven át egy súlyos alapjog-
korlátozás fenntartása alkotmányosan nem indokolható.
Az információs önrendelkezési jogra különös veszélyt
jelentő személyi szám használatának további időbeli
kiterjesztését már csak azért sem lehet alkotmányosan
elfogadhatónak tekinteni, mert a különböző nyilvántartási
rendszerekben szinte kivétel nélkül funkcionál ún.
"ágazatspecifikus azonosító" ( adószám, személyazonosító
igazolvány szám, betegbiztosítási igazolvány szám, stb.),
márpedig az Alkotmánybíróság elvi éllel mondta ki azt
is, hogy két személyazonosító jelrendszer együttes és
kötelező használata ugyanarra a célra alkotmányellenes.
( ABH 1994, 148. ) Ez a tény viszont megkönnyíti az
egymással technikailag csak nehezen összekapcsolható,
"ágazatspecifikus" és ezért alkotmányos nyilvántartásokra
való átállást.
A személyi szám "továbbélése" azért is különös veszélyt
jelent az információs önrendelkezési szabadságjogra, mert
a Gst. 130. §-a a polgárt is, továbbá a piaci szféra
szereplőit adatigénylő szervnek tekinti, illetőleg az
adatigénylési jogosultságot az állami és önkormányzati
szerveken kívül e személyekre és szervekre is
kiterjeszti. Márpedig a jogos adatigénylők személyi
körének ilyen mértékű kiszélesítése kizárólag további és
fokozott alkotmányos garanciák mellett történhetne meg. E
körben pedig a "jogok érvényesítésének" és a "feladatok
ellátásának" szükségessége ( Gst. 131. § ) nem
alkotmányos biztosíték. Az Alkotmánybíróság már az 1991.
évi határozatában rámutatott arra, hogy a "jogok
érvényesítése", illetőleg a "feladat ellátása" egyaránt
megragadhatatlan kategóriák és nem is különböznek
egymástól, ezért önmagukban nem elégítik ki a
személyiségi jogok, illetőleg az alkotmányos alapjog
védelmét ( ABH 1991, 47. ) . Azzal, hogy a Gst. az
adatigénylők körét a módosított Nytv-nél lényegesebb
szélesebb körben határozza meg, az információs
önrendelkezési jog sérelmének veszélyét is fokozta. Ezzel
arányban a védelem erősítése, garanciáinak fokozottabb
kiépítése állna, és nem a személyazonosító jel
használatának - közérdekre hivatkozással történő -
további meghosszabbítása és alkalmazásának kiterjesztése.
Végül rámutat az Alkotmánybíróság arra is, hogy semmiféle
törvényi garancia nincs arra nézve sem, hogy az
ezredfordulóig meghosszabbított személyi szám használatot
a törvényhozó egy újabb intézkedéssel ismételten nem
prolongálja. Az alapjog-korlátozás ilyen módon való
fenntartása és időbeli meghosszabbítása ezért önmagában
is alkotmányellenes.
A fentieket összefoglalva az Alkotmánybíróság álláspontja
szerint a személyazonosító jel használatának időbeli
kiterjesztése - a közérdekre történt hivatkozás mellett
is - szükségtelen és aránytalan alapjogi korlátozás,
ezért a Gst. 129. §-ának "ezen belül a személyazonosító
jel" szövegrésze, továbbá 139. §-a alkotmányellenes.
2. Alkotmányellenes a Gst. 140. §-a is, amely a
személyazonosító jel használatát a módosított Nytv. 13. §
(3) bekezdésében foglalt zárt körön túlra kiterjeszti, és
lehetővé teszi, hogy a személyi számot az e törvényben
jogosult szervek mind a nyilvántartás szerveivel történő
kapcsolattartásra, mind pedig egymással való
kapcsolattartásra használhassák.
Az Alkotmányból a személyes adatok felhasználását
illetően - az alapjogi védelem szempontjait érvényesítve
- a célhozkötöttség elve, és az osztott információs
rendszerek alkotmányos követelménye határozható meg. A
Gst. támadott rendelkezése feloldja a személyes adatok
kezelésének garanciális szabályait. Az Avtv. - amely az
Alkotmány 59. §-ában meghatározott szabadságjog tartalmi
kifejtését adja - az érintettek jogai tekintetében
különös védelmi szabályokat fogalmaz meg. Az Avtv. 11-16.
§-ai szerint az érintett tájékoztatást kérhet személyes
adatainak kezeléséről, arról, hogy kik és milyen célból
kapták meg személyes adatait, az adatvédelmi
nyilvántartásba betekinthet, az adattovábbításra
vonatkozó nyilvántartásról tájékoztatást kérhet, stb. Az
Avtv. 8. § (1) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy az
adatok csak akkor továbbíthatók, valamint a különböző
adatkezelések csak akkor kapcsolhatók össze, ha az
érintett ahhoz hozzájárult, vagy külön törvény azt
megengedi, feltéve, ha az adatkezelés feltételei minden
egyes személyes adatra nézve teljesülnek.
A támadott törvényi felhatalmazás ez utóbbi feltételnek,
garanciális követelménynek nem felel meg, mert lehetővé
teszi az adatállományok olyan összekapcsolását, ahol az
adat útja már nem követhető, ezzel pedig az adatalany
alkotmányos jogérvényesítését akadályozza. Az
adattovábbításra és adatszolgáltatásra vonatkozó törvényi
rendelkezés csak akkor felel meg az Alkotmány 59. §-ának,
ha garanciákat tartalmaz arra nézve, hogy az érintett
személy az adata útját követni tudja és jogainak
érvényesítésére lehetősége van. A vizsgált törvényi
rendelkezés - összefüggésben a Gst. 146. §-ában és 151.
§-ában meghatározott szabályokkal - azonban ezekre a
követelményekre nézve nem tartalmaz megfelelő
garanciákat. Az adatok összekapcsolására vonatkozó
törvényi felhatalmazás pedig lehetővé teszi, hogy az
érintett személyi adatait mind az állami, mind az
önkormányzati, mind pedig a nem állami szféra - sőt
eshetőlegesen a természetes személyek is - akadálytalanul
használhassák. A Gst. 146. §-a ugyanis a személyazonosító
jel használatának zárt alanyi körét a 33. § (1)
bekezdésében foglalt kivétellel feloldja, ezt a kivételt
pedig a törvény 151. §-a az Nytv. 21-24. §-ában felsorolt
szervekre és szervezetekre terjeszti ki, amely
felsorolásban a helyi önkormányzatok szervei mellett a
személyazonosító igazolvány kiállítására jogosult
rendőrség, a szabálysértési hatóság, a szociális
igazgatás szervei, a gépjárműveket és forgalmi
engedélyeket nyilvántartó hatóság, az állami
ingatlannyilvántartás szervei, a honvédelem és rendészet
szervei, a bíróság, ügyészség stb. egyaránt szerepelnek,
és ezek a 152. §-ban írt rendelkezések folytán
kiegészülnek az adóigazgatás és a társadalombiztosítás
szerveivel. A vizsgált törvényi rendelkezés pedig e
szerveknek egyaránt lehetővé teszi az adatok kölcsönös
átvételét és az adatkezelések egymással történő
összekapcsolását. Ezáltal az érintettekről kialakulhat a
valóságnak csak részben megfelelő "személyiségprofil",
melynek alapján az adatfeldolgozó döntéseit meghozza, s
amely az érintettet a megnövekedett hatalmú
államizgatással szemben kiszolgáltatottá teszi.
A felsorolt rendelkezések együttesen tartalmilag
visszaállítják az Avtv. és az Nytv. előtti jogállapotot
az adatkezelést és adatáramlást illetően, amelyet az
Alkotmánybíróság már 1991-ben alkotmányellenesnek ítélt.
Tekintve, hogy a Gst. 155. § c/ pontja az Nytv. 25. § (2)
bekezdésének korlátozó rendelkezését is hatályon kívül
helyezi, továbbá a Gst. 152. §-a lehetővé teszi a
személyazonosító jel meghosszabbított használatát a nem
állami szférában is, az adatfeldolgozás és adatáramlás a
módosított törvényi rendelkezésekkel határtalanná vált,
nem felel meg a célhozkötöttség alkotmányos
követelményének és az adattovábbítás alkotmányos
korlátainak sem. Az Alkotmánybíróság korábbi
határozatában ( ABH 1991, 40. ) rámutatott arra, hogy ha
a személyi számot a nem állami szférában is
használhatják, ez nemcsak az adott adatfeldolgozónak
adhat alkotmányosan elfogadhatatlan hatalmat az adattal
érintett személy felett, de az állam további
hatalomnövekedéséhez is vezethet, tekintettel arra, hogy
a rendszerek összekapcsolhatósága folytán az itt kezelt
adatok ismerete még tovább növelheti az állam által
ellenőrizhető magánszférát.
Mivel a személyi szám meghosszabbított használata az
univerzális személyazonosítóval történő adatkészletezést
a nyilvántartás által továbbra is lehetővé teszi, ez a
szabályozás önmagában is alkotmányellenes (ABH 1991,44.).
A Gst. 151. § rendelkezése szerint a nyilvántartással
- az általuk igényelhető adatok tekintetében, és a
személyazonosító jel ide tartozik - azok az adatkezelések
kapcsolhatók össze, amelyek az Nytv. 21-24. §-a alapján
adatot vehetnek át. A törvényben meghatározott
felhasználói körök tehát a nyilvántartással, vagyis a
"készletre" tárolt adatbázissal lényegében feltétel
nélkül összekapcsolhatók, és ez alkotmányosan
megengedhetetlen. De alkotmányellenes az adatigénylők
adatkezelésének egymással való összekapcsolására adott
felhatalmazás is, mert az adattovábbítás feltételeinek
garanciális szabályait a törvény nem állapítja meg, ennek
folytán nem érvényesül az Avtv. 11-16. §-ában biztosított
védelem. Az adattovábbítás meghatározott feltételekhez
kötése, továbbá a célhozkötöttség az információs
önrendelkezési jognak együttes garanciái. Ebből
következik, hogy az alkotmányos kötöttségek nemcsak az
adatigénylőkre, hanem a nyilvántartásra is, éspedig
ezekre nézve együttesen érvényesek. A személyazonosító
jel használatának időbeli kiterjesztése folytán tehát a
Gst-nek ezek a rendelkezései is alkotmányellenesek.
Mivel az Alkotmánybíróság nem talált olyan alkotmányos
jogot vagy érdeket, amely az Alkotmány 59. §-ában
garantált információs önrendelkezéshez való jognak a
fentiek szerint az Nytv. módosításából szükségképpen
folyó korlátozását elkerülhetetlenné tenné, vagy amely a
sérelemmel arányos lenne, a Gst. 140, 146, 151, 152. §-
aiban foglalt rendelkezést, továbbá a 155. § c/ és f/
pontjában foglalt rendelkezéseket alkotmányellenesnek
ítélte és megsemmisítette.
3. A Gst. 144. §-a mind formai, mind pedig tartalmi okból
alkotmányellenes.
Formai okból azért, mert az Nytv. 21. §-ának felvezető
szövegét anélkül változtatja meg, hogy annak
módosításáról kifejezett rendelkezést tartalmazna. Az
Nytv. 21. §-ának bevezető rendelkezése ugyanis a törvény
17. § (2) bekezdésének b/ pontja szerinti adatok
igénylésére való jogosultságra utal, ezzel szemben a
módosító törvény 144. §-a a felvezető szöveget a 17. §
(2) bekezdésének c/ pontjára hivatkozással tartalmazza. A
törvénymódosításnak ez a technikája súlyos
jogbizonytalanságot eredményez, így ellentétes az
Alkotmánynak a jogállamiságot deklaráló 2. § (1)
bekezdésével, amelynek lényeges alkotó eleme a
jogbiztonság. A törvény szövegének ilyen módon történő
megváltoztatása mellett nem állapítható meg a hatályos és
alkalmazandó normaszöveg, az ilyenfajta "rejtett"
törvénymódosítás alkotmányosan megengedhetetlen.
Tartalmilag azért alkotmányellenes a rendelkezés, mert az
Nytv. 17. § c/ pontja a b/ pontban felsorolt adatok
mellett a személyazonosító jelet ( személyi számot ) is
tartalmazza, amely azt eredményezi, hogy az Nytv. 21. §-
ában a/-h/ pontig felsorolt szervek a polgártól a
személyazonosító jelet is jogosultak igényelni. Ennek
alapján például jogosult a személyazonosító igazolványt
kiadó és nyilvántartó rendőrkapitányság is a személyi
szám követelésére, holott az Alkotmánybíróság már a
15/1991. ( IV. 13. ) AB határozatában alkotmányellenesnek
ítélte és azonnali hatállyal megsemmisítette azt a
rendelkezést, amely lehetővé tette a személyi szám
bejegyzését a személyi igazolványba ( ABH 1991, 56. ) .
Hasonlóképpen a szabályozás lehetővé teszi, hogy a
szabálysértési hatóság is követelje a feljelentett
személyi számát, holott az Alkotmánybíróság azt is
megállapította, hogy a szabálysértési eljárásban az
elkövető személyi száma nem használható (ABH 1994, 148.).
Mindezekre figyelemmel a törvény 144. §-ában írt
rendelkezés is alkotmányellenes.
4. Alkotmányellenes továbbá a Gst. 62. §-ának kétszeri
"személyazonosító jellel azonosított" szövegrésze, mert a
kifejtett indokok szerint a személyazonosító jel
használatát a Cst. rendelkezéseinek alkalmazása körében
sem lehet kötelezően alkotmányosan előírni.
Az Alkotmánybíróság a támadott és vizsgált
rendelkezéseket az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi
XXXII. törvény ( továbbiakban : Abtv. ) 43. § (4)
bekezdése alapján a törvény hatálybalépésének napjával
semmisítette meg. Jogtechnikailag ez azt jelenti, hogy a
megsemmisített rendelkezésekkel módosított eredeti
törvényi rendelkezések maradnak hatályban. Az
Alkotmánybíróság utal arra, hogy álláspontja szerint a
személyi szám alkotmányellenességét megállapító
alkotmánybírósági határozatok és az Avtv. hatálybalépése
óta eltelt idő, továbbá az év végéig még rendelkezésre
álló idő elegendő arra, - figyelemmel a már alkalmazott
ágazatspecifikus azonosítókra is - hogy a különböző
nyilvántartási rendszereket a törvényalkotó az
alkotmányos követelményeknek megfelelően átalakítsa, az
Alkotmány 59. §-ával, az Avtv. szabályaival és az
Alkotmánybíróság határozataival összhangba hozza.
A határozat közzétételére vonatkozó rendelkezés az Abtv.
41. §-án alapszik.
Dr. Sólyom László
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal Dr. Kilényi Géza
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás
előadó alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter
alkotmánybíró
Dr. Szabó András Dr. Tersztyánszky Ödön
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János
alkotmánybíró
. |