A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.IV.20.085/2015/7. számú ítélete, valamint a Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.618/2014/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az ügyvéd által képviselt alapítvány (a továbbiakban: I. rendű indítványozó) és magánszemély (a továbbiakban: II. rendű indítványozó) alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz.
[2] Az indítványozók a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.IV.20.085/2015/7. számú ítélete, valamint a Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.618/2014/4. számú ítélete ellen terjesztett elő az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt 2015. augusztus 7-én, a Fővárosi Törvényszék útján az Alkotmánybírósághoz. Az alkotmányjogi panasz az Alkotmánybíróságra 2015. szeptember 10-én érkezett be. Az indítványozók az alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság főtitkárának felhívására 2015. november 10-én kiegészítették, majd 2016. február 15-én ismételten kiegészítést terjesztettek elő. A panaszbeadvány a támadott bírói döntéseket az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésével és XXVIII. cikk (1) bekezdésével tartotta ellentétesnek.
[3] 2. Az alkotmányjogi panaszból és a mellékletként csatolt dokumentumokból megállapítható, hogy az I. rendű indítványozó egy alapítvány, kiemelten közhasznú szervezet, a II. rendű indítványozó pedig ezen alapítvány kuratóriumának elnöke. Az indítványozókról a Blikk című napilapban, valamint a www.blikk.hu honlapon 2013. december 18. és 2013. december 23. között négy cikk jelent meg, melyeknek számos közlését az indítványozók sérelmesnek találták, ezért helyreigazítási kérelemmel fordultak a Blikk Szerkesztőségéhez. Az általuk közzétenni kért helyreigazító közlemény a cikkekben foglalt azon állításokat kívánta kijavítani – az indítványozók által helyesnek ítélt tartalommal –, amelyek arra vonatkoztak, hogy a II. rendű indítványozó „magántaxinak használja” az I. rendű indítványozó mentőautóját. Valós helyzetként közzétenni kérték, hogy a hivatkozott mentőautó főszabály szerint minden munkanapon 8 órától 16 óráig az I. rendű indítványozó székhelyén állomásozik, munkaidőn kívül pedig a II. rendű indítványozó biztosít a jármű részére parkolási lehetőséget. A hivatkozott mentőautóval – ha az beteg gyermeket nem szállít – „szolgálati, közcélú feladatokat” el lehet látni. A Blikk Szerkesztősége a helyreigazítási kérelemnek nem tett eleget, ezért az indítványozók sajtó-helyreigazítás iránti pert indítottak.
[4] 2.1. A Fővárosi Törvényszék 2014. március 12-én kelt, 31.P.558/2014/5. számú elsőfokú ítélete az indítványozók keresetét részben alaposnak találta, és az alperes szerkesztőséget helyreigazítás közzétételére kötelezte – mind a honlapon, mind a napilapban megjelentetett cikkek vonatkozásában –, mert megalapozatlanul állította, hogy a II. rendű alperes magáncélra használta volna az I. rendű indítványozó mentőautóját; továbbá, hogy az indítványozók havi 500 000 Ft-ot költenek üzemanyagra, és egy 2008-ban lezajlott ügyészségi vizsgálat okát is tévesen jelölték meg. Ítéletében a bíróság a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (a továbbiakban: Smtv.) 12. §-ára és a PK 12. sz. állásfoglalásra hivatkozott, továbbá áttekintette az Alkotmánybíróság relevánsnak tartott gyakorlatát is. Az egyes sérelmezett közlések megítélése kapcsán az adott cikk egészéből és az átlagolvasó értelmezéséből indult ki. A II. rendű indítványozó mentőhasználatáról a bíróság a becsatolt felvételek és egy a II. rendű indítványozóval készült interjú alapján döntött. Az ítélet – miután rögzítette, hogy a mentő a II. rendű indítványozót a lakásától egyszer a munkahelyére, egyszer az Országos Rendőr-főkapitányságra, és egyszer ismeretlen helyre szállította, továbbá, hogy a mentő betegszállítás nélkül a taxira vonatkozó szabályok szerint közlekedhet – kimondta, hogy a II. rendű indítványozónak, mint közszereplőnek azt az állítást, hogy „a gyermekmentőt magántaxinak használja”, a véleménynyilvánítás keretei között el kell viselnie. A bíróság szerint: „[s]zokatlan az, hogy egy alapítványi mentőt munkába járáshoz, illetve ügyintézésre használjanak, mivel annak elsődleges feladata a gyermekszállítás, így a mentő ilyen használatával kapcsolatos negatív, kritikai megnyilvánulások, a használat minősítése […] a véleménynyilvánítás szabadságának védelme alatt áll.” Egyes cikkek azonban a mentőhasználat körülményeinek bemutatása nélkül, sommáson azt állították, hogy azt a II. rendű indítványozó „magáncélra” használta, a vizsgált videofelvételből azonban csak az állapítható meg, hogy a mentőt ügyintézésre használták. E körben a bíróság alaposnak ítélte a helyreigazítási kérelmet. Az indítványozók üzemanyag-kiadásai kapcsán a bíróság rámutatott, hogy az alperes szerkesztőség nem vette figyelembe, hogy több autó költségéről van szó, amely tartalmazza a sofőr bérköltségét és a javítási költségeket is. Ez lényeges különbség, a bíróság ezért elrendelte a helyreigazítást. Az ítélet szerint az I. rendű indítványozó ellen folytatott 2008. évi ügyészségi vizsgálat kapcsán nem tudta azt alátámasztani az alperes szerkesztőség, hogy az amiatt indult, mert az I. rendű indítványozó több pénzt fordított volna a működési költségeire, mint a céljaira. A bíróság ezt valótlan tényállításnak minősítette, és elrendelte a helyreigazítást, valamint valós tényként annak a közlését, hogy a 2008. évi vizsgálat általános törvényességi felügyeleti vizsgálat volt. Egyebekben a bíróság az indítványozók keresetét elutasította.
[5] 2.2. Az elsőfokú ítélet ellen az alperes fellebbezést nyújtott be. A másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla a 2014. szeptember 16-án kelt, 2.Pf.20.618/2014/4. számú ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, és a helyreigazítás szövegének a gyermekmentő magáncélra való használatát korrigáló, és a valóság közlésére vonatkozó részeit mellőzni rendelte, mind a honlapon, mind a napilapban megjelentetett cikkek vonatkozásában. A másodfokú bíróság a közfelfogásból kiindulva kimondta, hogy ha ilyen gépjárművet nem betegszállításra használnak, az a rendeltetésszerű használattól eltérőnek minősíthető; az alperes szerkesztőség tájékoztatása pedig éppen ennek a visszatetszést keltő járműhasználatnak adott hangot. Ilyen összefüggésben pedig a mentő magáncélra való használatának közlése nem volt valótlan, függetlenül attól, hogy az az I. rendű indítványozó tulajdonában van, és a II. rendű indítványozó az alapítvány érdekeit is szolgálva használja.
[6] 2.3. A jogerős bírói döntéssel szemben a felperesek – az indítványozók – felülvizsgálati kérelmet terjesztettek elő a Kúriához. A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a 2015. április 29-én kelt, Pfv.IV.20.085/2015/7. számú ítéletével a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott rendelkezését hatályában fenntartotta.
[7] 3. A Kúria ítéletével szemben az indítványozók alkotmányjogi panaszt nyújtottak be, és kérték – a Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.618/2014/4. számú ítéletére is kiterjedő hatállyal – a döntés alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését, az Alaptörvény fent hivatkozott cikkei alapján.
[8] 3.1. Az indítványozók álláspontja szerint a támadott bírói döntések a sajtó szabadságát a jó hírnévhez való jog [Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdés] kárára részesítették előnyben. A helyreigazítani kért közléseket valótlan tényállításoknak tartják, és a mentő magáncélra való használatának mikénti megítélését, a saját célú használat definiálását vélik az ügy fő kérdésének. Kifejtik, hogy az I. rendű indítványozó céljait az alapító okirat tartalmazza; e célok folyamatos megvalósításához pedig hozzá tartozik a gyermekek mentővel történő szállítása is. Ehhez azonban szükséges, hogy az I. rendű indítványozó mentője megfelelő műszaki állapotban legyen, az „állomásozási helyére” eljusson és a tárolása is meg legyen oldva. A bíróság által bizonyítékként elfogadott felvételen az indítványozók szerint nem látható olyan történés, ahol a mentőhasználat kapcsán a II. rendű indítványozó céljai kerülnének előtérbe az alapítvány céljai rovására. Az indítványozók azt is kifogásolták, hogy a Blikk Szerkesztősége olyan kontextusban mutatta be a II. rendű alperes mentőhasználatát, hogy az megvetendő és társadalmilag elfogadhatatlan színben tűnjön fel. Kritizálták, hogy az ügyben eljárt bíróságok nem foglaltak állást abban, hogy tekinthető-e alapítványi célnak a mentő átszállítása a parkolási helyről az állomásozási helyére, illetve az, ha a II. rendű indítványozó e gépjárművel közlekedik az alapítvány ügyeinek intézésekor. Az indítványozók szerint ennek azért van jelentősége, mert csak az alapítvány céljától eltérő, személyes érdekeket szolgáló felhasználás minősülhet a mentő magáncélra való használatának. Az indítványozók szerint jelen esetben, ahogy az a bizonyítékként felhasznált videofelvételen is látszik, az I. rendű indítványozó célja (a mentő eljusson a parkolási helyéről az állomásozási helyére) és a II. rendű indítványozó célja (lakóhelyéről eljusson az alapítvány székhelyére, illetve az ügyintézés helyére) között átfedés van; az alapítvány ügyeinek intézése – és erre a mentő felhasználása – nem magáncél. Márpedig a panasz szerint a Blikk Szerkesztőségének ahhoz, hogy a magáncélú használatra megalapozottan hivatkozhasson, meg kellett volna jelölnie, hol tett olyat a II. rendű indítványozó, ami nem feleltethető meg az I. rendű indítványozó céljainak. Mivel az ügyben eljárt Fővárosi Ítélőtábla és a Kúria ezt a megközelítést figyelmen kívül hagyta és az indítványozók helyreigazítási kérelmét elutasította, megsértette az indítványozók tisztességes tárgyaláshoz való jogát.
[9] Összefoglalva, az indítványozók szerint azért sérült a tisztességes tárgyaláshoz való joguk – összekapcsolva az Alaptörvény 28. cikkével –, mert a bíróság nem juttatta érvényre maradéktalanul az Smtv. 12. §-át; nem megfelelően értelmezte a sérelmezett közléseket, a cikkeket nem valódi üzenetük alapján értékelte, így az abban foglaltakat a sajtószabadság védendő körébe tartozónak tekintette, nem pedig valótlan tényállításnak. Az indítványozók meglátása szerint a cikkekben szereplő „saját célú használat” kifejezés súlyosabb és rájuk nézve terhelőbb, mint a bíróság minősítésében szereplő „rendeltetésellenes használat”. Az indítványozók azért is indokoltnak tartották volna a helyreigazítást, mert a cikkek hatására a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást is folytatott hűtlen kezelés vétsége miatt (ezt aztán az ügyészség megszüntette). Márpedig a véleménynyilvánítás szabadsága nem terjedhet odáig, hogy az alapján valaki ellen alaptalanul büntetőeljárást kezdeményezzenek. Az indítványozók szerint a nagy médianyilvánosságot kapó ügyben a bíróságok nem tudták függetleníteni magukat a társadalomban érezhető elvárástól, nem tudtak pártatlanul, csak a törvények alapján eljárni. A bíróságok jogértelmezése ezért az Alaptörvény 28. cikkét is sértette. Az indítványozók kifogásolták azt is, hogy az eljárt bíróságok a közfelfogásra hivatkozással valónak ítéltek valótlan tényközléseket (konkrétan az alapítványi mentő magáncélú használatát).
[10] 3.2. Az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdése kapcsán sérelmezték az indítványozók, hogy a bíróságok sajtó-helyreigazítási kérelmeiknek csak részben adtak helyt, számos közlést ugyanis a véleménynyilvánítás szabadságába tartozónak tekintettek, „lényegtelen pontatlanságnak” minősítettek, vagy valósként fogadtak el. Így a bíróságok a mentő magáncélú használatára vonatkozó állítást sem tekintették valótlan tartalmúnak, „minden alap nélkülinek”. Az indítványozók szerint róluk a kifogásolt cikkekben számos valótlan tényállítás, híresztelés jelent meg, amelyek a társadalomban kialakult képet hátrányosan befolyásolják, ezek helyreigazítását azonban nem rendelte el minden tekintetben a bíróság, mert – a Fővárosi Ítélőtábla és a Kúria döntése értelmében – nem tekintette az állításokat valótlan tartalmúnak. Az indítványozók szerint ezzel a bíróság túlzottan kiterjesztően értelmezte a véleménynyilvánítás szabadságát, ami a jó hírnévhez való jog sérelméhez vezetett. Rámutatnak, hogy a rossz hírnév egy alapítvány esetében nyilvánvalóan negatívan befolyásolja az adománygyűjtési tevékenységet, megingatja a támogatók szervezetbe vetett bizalmát. A panaszban foglaltak szerint a bizonyítékként felhasznált videofelvétel alapján tény, hogy a II. rendű indítványozó a mentő tárolási helyén beszállt a járműbe, az állomásozási helyen pedig kiszállt, illetve egy alkalommal azzal utazott az alapítvány ügyeit intézni az Országos Rendőr-főkapitányságra. Az indítványozók szerint ez nem jelent magáncélú használatot.
[11] 4. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése előírja, hogy az alkotmányjogi panasz érdemi elbírálása előtt dönteni kell annak befogadásáról. Az alkotmányjogi panasz befogadásáról az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján – figyelemmel az Abtv. 47. § (1) bekezdésére, 50. § (1) bekezdésére, valamint az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 5. § (1) és (2) bekezdéseire – tanácsban eljárva dönt. A panaszt akkor lehet befogadni, ha az megfelel a törvényben előírt formai és tartalmi követelményeknek, különösen az Abtv. 26–27. és 29–31. §-aiban foglalt feltételeknek. Ezeken kívül az Abtv. 52. § (1) bekezdése értelmében az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia. A kérelem akkor határozott, ha megfelel az Abtv. 52. § (1b) bekezdés a)–f) pontjaiban foglalt kritériumoknak.
[12] Jelen esetben a panasz nem felel meg ezeknek a követelményeknek, az alábbiak miatt.
[13] 5. Az alkotmányjogi panasz tartalmazza azt a törvényi rendelkezést – nevezetesen az Abtv. 27. § szakaszára történő hivatkozást –, amely megállapítja az Alkotmánybíróság hatáskörét az indítvány elbírálására, továbbá amely az indítványozó jogosultságát megalapozza [Abtv. 52. § (1b) bekezdés a) pont].
[14] Az indítvány kitér az eljárás megindításának indokaira, és tartalmaz okfejtést Alaptörvényben biztosított jog (a jó hírnévhez való jog és a tisztességes tárgyaláshoz való jog) sérelmének lényege kapcsán [Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) pont]. Az Alkotmánybíróság megjegyzi azonban, hogy az alkotmányjogi panasz indokolása lényegében azt kritizálja, hogy az ügyben a Fővárosi Ítélőtábla és a Kúria ítéletei bizonyítottnak látták az alapítvány mentőjének magáncélra való felhasználását, míg az indítványozók ezt – a „saját célú használat” bíróságokétól eltérő definiálása miatt – valótlan tényállításnak tartják.
[15] Az indítvány megjelöli az Alkotmánybíróság által vizsgálandó bírói döntést: a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.IV.20.085/2015/7. számú ítéletét, valamint a Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.618/2014/4. számú ítéletét [Abtv. 52. § (1b) bekezdés c) pont].
[16] Az indítvány az Alaptörvény megsértett rendelkezéseként a VI. cikk (1) bekezdésére és a XXVIII. cikk (1) bekezdésére hivatkozik [Abtv. 52. § (1b) bekezdés d) pont].
[17] Az indítvány tartalmaz indokolást arra nézve, hogy a támadott bírósági döntést miért tartja ellentétesnek az Alaptörvény hivatkozott rendelkezéseivel [Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pont]. Az indokolás azonban – a fent írtak szerint – az eljárt bíróságok bizonyíték-értékelését, ez alapján a vitatott közlés valós voltának bírói megállapítását, és általánosságban az Smtv. 12. §-a, valamint a PK 12. sz. állásfoglalás mikénti alkalmazását kifogásolja.
[18] Az indítvány tartalmaz kifejezett kérelmet a bírói döntés megsemmisítésére [Abtv. 52. § (1b) bekezdés f) pont].
[19] Az alkotmányjogi panasz benyújtása az Abtv. 53. § (1)–(2) bekezdésének megfelelően történt.
[20] 6. Az Abtv. 29. §-a szerint: „[a]z Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be.” Az alkotmányjogi panaszban az indítványozók arra hivatkozással állították jó hírnévhez és a tisztességes tárgyaláshoz való joguk sérelmét, hogy a másodfokú bíróság a jogerős ítéletben, valamint a Kúria a felülvizsgálati eljárás során hozott ítéletben – a bizonyítékként megtekintett videofelvétel, valamint a mentő rendeltetésszerű használatáról kialakult közfelfogás alapján – bizonyítottnak látta, hogy az az állítás, miszerint a II. rendű indítványozó a mentőt magáncélra használta (munkába járáshoz, illetve az ügyintézés helyszínére történő eljutáshoz), nem valótlan. Az ítéletekben foglaltakkal szemben, az indítványozók – a videofelvétel tartalmát másképpen értékelve, illetve a „saját célú használat” fogalmát eltérően definiálva – ezt valótlan tényállításnak tartják.
[21] Az Alkotmánybíróság rámutat: az alkotmányjogi panasz indokolása a kifogásolt ítéletek felülbírálatára, a bizonyítékok újbóli értékelésére irányul. Azonban a tényállás feltárása, a bizonyítékok értékelése és ennek alapján a következtetések levonása a rendes bíróságok feladata. Az Alkotmánybíróság – következetes gyakorlata szerint – „tartózkodik annak vizsgálatától, hogy a bírósági döntések indokolásában megjelölt bizonyítékok és megjelenő érvek megalapozottak-e, mint ahogy azt sem vizsgálja, hogy a jogalkalmazó helytállóan értékelte-e az eljárásban beszerzett bizonyítékokat és előadott érveket, vagy a konkrét ügyben a bírói mérlegelés eredményeként megállapított tényállás megalapozott-e. A tényállás megállapítása, a bizonyítékok értékelése és mérlegelése ugyanis az eljárási jogi szabályokban a jogalkalmazó számára fenntartott feladat {3309/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [5]}.” {3081/2016. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [10]} „Az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja alapján a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-elleneség kiküszöbölésére van lehetősége és hatásköre, ebbe azonban a bizonyítékok bírói mérlegelésének és a bírósági eljárás teljes egészének a felülbírálata nem tartozik bele”. {3351/2012. (XII. 5.) AB végzés, Indokolás [7]; 3251/2014. (X. 14.) AB végzés, Indokolás [11]}
[22] Ebből következően az indítvány nem felel meg az Abtv. 29. §-ában foglalt befogadási feltételnek.
[23] 7. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság – az Abtv. 47. § (1) bekezdése és az 56. § (2)–(3) bekezdései, valamint az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 5. § (1)–(2) bekezdései alapján eljárva – az alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.
Dr. Szalay Péter s. k.,
tanácsvezető,
előadó alkotmánybíró
. |
Dr. Czine Ágnes s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Salamon László s. k.,
alkotmánybíró |
. |