A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság teljes ülése jogszabály Alaptörvénnyel való összhangjának utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában – dr. Bragyova András, dr. Lévay Miklós alkotmánybírók párhuzamos indokolásával, valamint dr. Juhász Imre, dr. Pokol Béla, dr. Salamon László és dr. Szívós Mária alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
1. Az Alkotmánybíróság – hivatalból eljárva – megállapítja, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azáltal, hogy a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek a családi pótlékról szóló szabályaiban nem alakította ki az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésének és XVI. cikk (1) bekezdésének megfelelően annak a lehetőségét, hogy a közös háztartásban, együtt nevelt gyermekek után azonos mértékű családi pótlék járjon akkor is, ha az őket nevelő szülők házasságban, és akkor is, ha élettársi kapcsolatban élnek egymással.
Az Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy jogalkotói kötelezettségének 2014. december 31-ig tegyen eleget.
2. Az Alkotmánybíróság a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 7. § (1) bekezdés a) pontja és 12. § (1) bekezdés a) pontja megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
I n d o k o l á s I.
[1] 1. Az alapvető jogok biztosa (a továbbiakban: indítványozó) az Alkotmánybírósághoz 2012. június 1-jén érkezett indítványában az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény 2. § (3) bekezdése és az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 24. § (2) bekezdése alapján kezdeményezte, hogy az Alkotmánybíróság utólagos normakontroll eljárásban vizsgálja meg és az Abtv. 41. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében semmisítse meg a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Cst.) 7. § (1) bekezdés a) pontját, valamint a Cst. 12. § (1) bekezdés a) pontját, mivel azok ellentétesek az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésével (egyenlő bánásmód követelménye), a XVI. cikk (1) bekezdésével (a gyermekek védelméhez és gondoskodáshoz való joga), valamint a B) cikk (1) bekezdésével (a jogállamiság elve).
[2] 2. Az indítvány előzményeinek bemutatásaként az indítványozó előadta, hogy 2011. szeptember 12-én kelt, AJB-2293/2011. számú jelentésében megállapította, hogy „a gyermekek gondoskodáshoz és védelemhez való jogával és az egyenlő bánásmód követelményével összefüggő visszásságot okoz, hogy a Cst. rendelkezései következtében – a ténylegesen együtt élő szülők között fennálló jogi kapcsolat miatt – egyes családi formák öszszességében kevesebb családi pótlékra jogosultak, továbbá más, a gyermekek számára tekintettel megállapított állami támogatástól is elesnek.” Az e jelentést megelőző vizsgálat azért indult, mert több panasz is érkezett az indítványozóhoz élettársi kapcsolatban álló panaszosoktól, akik az általuk közös háztartásban nevelt gyermekek után járó családi pótlék megállapítására vonatkozó szabályozást kifogásolták, amiért a Cst. nem teszi lehetővé a korábbi házastársi vagy élettársi kapcsolatból származó, együtt nevelt gyermekek összeszámítását. Az ilyen helyzetben lévők a kifogásolt számítási mód miatt évente mintegy 50-100 ezer forint támogatástól esnek el, és egyéb támogatásokra (tankönyvtámogatásra, kedvezményes térítési díjra) sem jogosultak; hátrányosabb helyzetbe kerülnek továbbá amiatt, hogy élettársi kapcsolatukat hivatalosan bejelentik, mert így mindketten elesnek a gyermeküket egyedül nevelő szülőnek járó magasabb összegű családi pótléktól is, ugyanis a családban nevelkedő gyermeknek járó összegű családi pótlékot kapják.
[3] Az indítványozó felkérte a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező minisztert, hogy kezdeményezze a Cst. olyan módosítását, amely biztosíthatja a különböző családi formák egyenlőként kezelését azzal, hogy megteremti az egymás gyermekeit élettársi kapcsolatban, közös háztartásban nevelő szülők esetében az egybeszámítás lehetőségét. A miniszter a javasolt törvénymódosítással nem értett egyet, ezért az indítványozó szerint a hatályos szabályozás miatt a gyermekek védelméhez és gondoskodáshoz való jogával, és az egyenlő bánásmód követelményével összefüggő visszásság továbbra is fennáll.
[4] 3. Indítványa indokolásában az indítványozó rámutatott arra, hogy mivel az Alaptörvény releváns, alapjogokkal kapcsolatos szövege nagyrészt megegyezik a korábbi Alkotmány szövegezésével, ezért főszabály szerint továbbra is irányadónak tekinti az eddigi alkotmánybírósági esetjogot – ahogyan ezt egyébként maga az Alkotmánybíróság is megfogalmazta a 22/2012. (V. 11.) AB határozatban {Indokolás [40]–[41]}.
[5] 3.1. Az indítványozó szerint a családok, a családban nevelkedés segítése és támogatása nem pusztán szociálpolitikai kérdés, az egyes támogatási formák működtetésével az állam, ha közvetve is, a gyermekeket támogatja. A családtámogatási rendszer kialakítása során ezért elsődlegesen a „gyermekek mindenek felett álló érdekét, mint az egész jogrendszert átható elvet” kell a jogalkotónak szem előtt tartania.
[6] 3.2. Az indítvány ismertette a Cst.-nek a felvetett alkotmányossági problémához kapcsolódó rendelkezéseit. A Cst. 4. § a) pontja adja meg az „egyedülálló” személy definícióját. Eszerint: „E törvény alkalmazásában egyedülálló: az a személy, aki hajadon, nőtlen, özvegy, elvált, házastársától külön él és nincs élettársa”.
[7] A Cst. 6. § (1) bekezdése a családi pótlékot a következőképpen határozza meg: „A gyermek nevelésével, iskoláztatásával járó költségekhez az állam havi rendszerességgel járó nevelési ellátást vagy iskoláztatási támogatást (a továbbiakban együtt: családi pótlékot) nyújt.”
[8] A Cst. támadott 7. § (1) bekezdés a) pontja, a nevelési ellátásra jogosult személyek körét megállapító egyik szabályként kimondja: „Nevelési ellátásra jogosult a vér szerinti, az örökbe fogadó szülő, a szülővel együtt élő házastárs, az a személy, aki a saját háztartásában nevelt gyermeket örökbe kívánja fogadni, és az erre irányuló eljárás már folyamatban van (a továbbiakban együtt: szülő), a nevelőszülő, a gyám, továbbá az a személy, akihez a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 72. §-ának (1) bekezdése alapján a gyermeket ideiglenes hatállyal elhelyezték, a saját háztartásában nevelt, még nem tanköteles gyermekre tekintettel, a gyermek tankötelessé válása évének október 31-éig.” [Erre a szabályra a Cst. 8. § (1) bekezdés a) pontja is visszautal, amikor az iskoláztatási támogatásra jogosult személyek körét határozza meg.]
[9] A családi pótlék havi összegének mértékét a Cst. 11. § (1) bekezdése határozza meg. Ennek a)–f) pontjai szerint: „A családi pótlék havi összege
a) egygyermekes család esetén 12 200 forint,
b) egy gyermeket nevelő egyedülálló esetén 13 700 forint,
c) kétgyermekes család esetén gyermekenként 13 300 forint,
d) két gyermeket nevelő egyedülálló esetén gyermekenként 14 800 forint,
e) három- vagy többgyermekes család esetén gyermekenként 16 000 forint,
f) három vagy több gyermeket nevelő egyedülálló esetén gyermekenként 17 000 forint”.
[10] A Cst. szintén támadott 12. § (1) bekezdés a) pontjába foglalt, a családi pótlék összegének megállapítására vonatkozó összeszámítási szabály kimondja: „A családi pótlék összegének megállapítása szempontjából azt a vér szerinti, örökbe fogadott vagy nevelt gyermeket kell figyelembe venni, aki az igénylő háztartásában él, és
aa) akire tekintettel a szülő, a nevelőszülő, a gyám családi pótlékra jogosult,
ab) aki közoktatási intézmény tanulója vagy felsőoktatási intézményben első felsőfokú szakképzésben, első alapképzésben, első mesterképzésben vagy első egységes, osztatlan képzésben részt vevő hallgató és rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik,
ac) aki a családi pótlékra – a 8. § (3) bekezdés e) pontja szerinti eset kivételével – saját jogán jogosult”. [A Cst. 12. § (1) bekezdés a) pont aa) alpontjából a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXI. törvénynek és egyes kapcsolódó törvényeknek a nevelőszülői jogviszony és a speciális ellátás átalakításával összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CCV. törvény 68. § b) pontja 2014. január 1-jei hatállyal törölte »a hivatásos nevelőszülő,« szövegrészt, a családi pótlék szabályozási koncepcióján azonban érdemben nem változtatott.]
[11] 3.3. Az indítványozó rámutatott, hogy a család fogalmát sem a Cst., sem más jogszabály nem határozza meg. [Az indítvány benyújtását követően az Alkotmánybíróság a 43/2012. (XII. 20.) AB határozattal (ABH 2012, 296.) alaptörvény-ellenesnek mondta ki és megsemmisítette a családok védelméről szóló 2011. évi CCXI. törvénynek az „1. A családi jogállás keletkezése” alcímébe tartozó 7. §-át, amely 2012. december 20-áig úgy szólt, hogy: „A család a természetes személyek érzelmi és gazdasági közösségét megvalósító olyan kapcsolatrendszer, amelynek alapja egy férfi és egy nő házassága vagy egyenesági rokoni kapcsolat, vagy a családbafogadó gyámság.” Ezt követően az alkotmányozó hatalom a Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása (2013. március 25.) 1. cikkével, 2013. április 1-jei hatállyal az Alaptörvény L) cikk (1) bekezdését az alábbiak szerint módosította: „Magyarország védi a házasság intézményét, mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony.” Az indítvány benyújtásához képest jelenleg tehát az Alaptörvény L) cikk (1) bekezdése tartalmaz utalást a családi kapcsolat alapjára.] Az indítványozó szerint a Cst. ugyanakkor – meghatározás nélkül – használja a család fogalmát a családi pótlék egyes kategóriáinak és összegeinek felsorolásakor, az egyedülállók, azaz a gyermeket vagy gyermekeket egyedül nevelők ellentéteként. Álláspontja szerint ebből nem következik, hogy az élettársi kapcsolatban gyermeket nevelő párokat ne kellene családnak tekinteni. Az állam e támogatások kapcsán elvárja, hogy az igénylő élettársi kapcsolat létesítését bejelentse, ez azonban a gyakorlatban azzal a következménnyel jár, hogy a bejelentést követően az igénylő már nem lesz jogosult az egyedülállókat megillető, magasabb összegű családi pótlékra. A Cst. 4. § a) pontja ilyen helyzetekben a gyermeket quasi családban nevelkedőnek tekinti – mert szülője már nem minősül egyedülállónak –; de az élettársi kapcsolatot létesített, és ezt bejelentő szülők együtt nevelt, de nem közös gyermekei esetében a Cst. nem engedi a gyermekszámot összeadni, e tekintetben tehát már nem ismeri el a családi jelleget.
[12] A hatóság a családtámogatási ellátások jogosultságáról az ügyfelek adatszolgáltatása alapján dönt, és mind a kérelem formanyomtatványában, mind a határozatban felhívja a figyelmet arra, hogy a jogosultságot érintő változást be kell jelenteni, ennek elmulasztása miatt a jogosulatlanul felvett ellátást pedig kamattal növelve kell visszafizetni. Az élettársi kapcsolat bejelentését követően a jogkövető szülők abba a helyzetbe kerülnek, hogy az ellentmondásos szabályozási környezet miatt a támogatás szempontjából nem tekintik őket egyedülállónak, hanem úgy tekintenek rájuk, mint akik házasságban élnek és csak saját gyermekeiket nevelnék, ugyanakkor nem veszik figyelembe, hogy további más tagjai is vannak annak a családnak, amelynek a tagjai lettek. A törvényi szabályozás, családtámogatási szempontból, nem engedi egy családnak tekinteni az élettársakat és gyermekeiket, hanem az egyik szülőt és leszármazóit tekinti egy, illetve a másik szülőt és leszármazóit egy másik családnak. Az élettársi kapcsolatban közösen több gyermeket nevelők emiatt bizonytalan helyzetbe kerülnek, sem egyedülállónak, sem közös családnak nem tekinthetők – ez pedig az indítványozó érvei szerint sérti az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből fakadó jogbiztonság követelményét.
[13] 3.4. Az indítványozó a támadott törvényhelyeknek az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésében szereplő hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközésére is hivatkozott. Az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján azzal érvelt, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként, egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni. Hivatkozott a megkülönböztetés alkotmányossága kapcsán az Alkotmánybíróság által alkalmazott két tesztre: alapvető jogok tekintetében felmerülő egyenlőtlen bánásmód esetén annak alkotmányossága az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében rögzített szükségességi-arányossági teszt alapján ítélhető meg; míg abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem alkotmányos alapjogok kapcsán áll fenn, a szabályozás akkor alaptörvény-ellenes, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos helyzetű, azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között. Ez az „ésszerűségi teszt” egy összehasonlíthatósági és egy indokolhatósági próbából áll, melyek közül az első kapcsán azt kell vizsgálni, hogy a megkülönböztetés azonos helyzetben lévő jogalanyok között merül-e fel, a második kapcsán pedig azt, hogy az azonos csoportba tartozók között fennálló megkülönböztetésnek van-e tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű indoka.
[14] Az indítvány rámutatott, hogy az Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdése alapján minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Ezek biztosítására elsősorban a gyermek családja, másodsorban, ezt kiegészítve, illetve meghatározott esetekben pótolva, az állam, és – kivételesen – a társadalom köteles. A gyermek családban történő nevelkedéséhez való joga olyan jogosultság, amely egyaránt fakad a nemzetközi dokumentumokból, elsősorban az 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett, a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény rendelkezéseiből, valamint ezt diktálja a gyermekvédelem alaptézise, „a gyermek mindenek felett álló érdekének érvényre juttatása”. Az államnak megfelelő jogalkotási és jogalkalmazási eszközökkel segítenie kell a családokat feladatuk ellátásában.
[15] Az indítványozó szerint a Cst. azzal, hogy nem engedi az összeszámítást az élettársak és egymás gyermekei tekintetében, közvetett módon a házasság megkötése felé kívánja terelni a szülőket. Márpedig a családtámogatási ellátás folyósításának célja elsődlegesen a családban nevelkedő gyermek helyzetének a javítása. A Cst. egyértelműen különbséget tesz a gyermekek között aszerint, hogy az őket nevelő szülők egymással házasságban vagy élettársi kapcsolatban élnek-e. Márpedig ebből a szempontból a házasság és az élettársi kapcsolat között a joghatásokban egyébként meglévő különbségek nem igazolják azt, hogy az egyik családi forma a másikhoz képest hátrányosabb helyzetbe kerüljön, és az sem igazolható, hogy az élettársi kapcsolatban élők – jogi kötelezettség hiányában – ne tartanák el egymás gyermekeit.
[16] A családi pótlékkal az állam, ha közvetve is, a gyermekeket támogatja. A gyermekek mindenek felett álló érdekét nem az szolgálja, ha az őket nevelő szülők, a közöttük lévő életközösségi kapcsolat alapján, összegszerűen kevesebb támogatáshoz jutnak. A törvényalkotót széleskörű mérlegelési jog illeti meg a támogatási rendszer kialakítása és átalakítása során, köti ugyanakkor alkotmányos mérceként a gyermekek jogainak védelmével kapcsolatos kötelezettség és az egyenlő bánásmód követelménye. A jogalkotónak lehetősége van a házasság, mint párkapcsolati forma preferálására, de csak addig, amíg más alapvető jogot vagy alkotmányos kötelezettséget nem sért meg. Az indítványozó szerint a házasság intézményének védelmével kapcsolatos állami kötelezettség addig tart, amíg az nem okozza az egyenlő bánásmód követelményének, illetve a gyermekek gondoskodáshoz és védelemhez való alkotmányos jogának az aránytalan korlátozását. A gyermekneveléshez való állami hozzájárulás feltételeinek kialakításakor minden olyan szempont elfogadható, amely a gyermek jogainak előmozdításához kapcsolódik, és alkotmányosan lehet különbséget tenni a támogatás mértékének meghatározásakor a családok között számos körülmény, pl. a rászorultság, a gyermek kora, egészségi állapota alapján. A családi pótlék szabályozása szempontjából – figyelemmel arra, hogy annak célja a gyermekek nevelkedéséhez való állami hozzájárulás – valamennyi gyermek azonos jogi helyzetben van. A támogatás összegének megállapítása során aszerint különbséget tenni közöttük, hogy a szüleik milyen társkapcsolati formában élnek, önkényes, mert tárgyilagos mérlegelés alapján nincs ésszerű indoka.
[17] Az indítványozó statisztikai felmérésekre és társadalmi folyamatokra hivatkozva azt is előadta, hogy a házasságok számának folyamatos csökkenésével és a válások számának emelkedésével a valós életviszonyokban egyre nő az élettársi kapcsolatokon alapuló családok száma. Erre tekintettel egyre gyakrabban fordulhat elő az az említett helyzet, hogy két élettársi kapcsolatban álló személy közös háztartásban neveli a korábbi – házassági vagy élettársi – kapcsolatból származó gyermekeit. Az indítványozó arra is hivatkozott, hogy az egyenlő bánásmód követelményéből, az önrendelkezési jogból, valamint az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésében biztosított magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogból kiindulva mindenki jogosult szabadon megválasztani azt a párkapcsolati formát, amelyben élni kíván.
[18] Összefoglalva az indítvány szerint a Cst. 7. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a 12. § (1) bekezdés a) pontja a gyakorlatban azt eredményezi, hogy a valóságos családként funkcionáló életközösségek a családi pótlék mértékének megállapítása szempontjából nem számítanak családnak, mivel nincs lehetőség a nem közös, de közösen nevelt gyermekek számának összeszámítására, ennek következtében pedig az élettársi kapcsolatban nevelkedő gyermekek összegszerűen kevesebb támogatásra válnak jogosulttá. E törvényhelyek ezért ellentétesek az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésében, a XVI. cikk (1) bekezdésében, valamint – a fent részletezett bizonytalan jogi helyzet összefüggésében – a B) cikk (1) bekezdésében foglaltakkal.
[19] 4. Az indítványozó a Cst. megjelölt rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló kérelmének kifejtését követően az alábbi megjegyzéseket tette. Véleménye szerint a Cst. családi pótlék megállapítására vonatkozó, sokszor módosított, nehezen áttekinthető rendszere aggályos az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései szempontjából, és ezek kezelésére nem feltétlenül elégséges megoldás a Cst. támadott rendelkezéseinek megsemmisítése. Szükséges lehet ezen kívül annak áttekintése, hogy az egybeszámítás kapcsán fennáll-e jogalkotói mulasztás az egyenlő bánásmód követelménye, és a gyermek gondoskodáshoz és védelemhez való joga szempontjából.
[20] Az Abtv. alapján az alapvető jogok biztosának nincs lehetősége arra, hogy mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapítását kezdeményezze az Alkotmánybíróságnál. E lehetőség hiánya ugyanakkor nem zárja ki azt, hogy az indítványban az Alkotmánybíróság figyelmét felhívják egy adott jogi szabályozás kapcsán a jogalkotói feladat esetleges elmulasztására, ha a szabályozási hiányosság alapvető jogok, követelmények érvényesülését gátolja. Az Abtv. 46. § (1) bekezdése szerint: „Ha az Alkotmánybíróság hatáskörei gyakorlása során folytatott eljárásában a jogalkotó általi mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség fennállását állapítja meg, a mulasztást elkövető szervet – határidő megjelölésével – felhívja feladatának teljesítésére.” A (2) bekezdés szerint: „(2) A jogalkotói feladat elmulasztásának minősül, ha
a) nemzetközi szerződésből származó jogalkotói feladat elmulasztása valósul meg,
b) kifejezett jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladat ellenére nem került sor a jogszabály megalkotására, vagy
c) a jogi szabályozás Alaptörvényből levezethető lényeges tartalma hiányos.”
[21] A jogalkotó általi mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség fennállására történő figyelemfelhívás nem önálló kérelem, az Alkotmánybíróság joga és lehetősége eldönteni azt, hogy kívánja-e alkalmazni ezt a jogkövetkezményt.
II.
[22] 1. Az Alaptörvény indítvánnyal érintett rendelkezései:
„B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.”
„XV. cikk (2) Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.”
„XVI. cikk (1) Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz.”
2. Az Cst. indítvány által támadott rendelkezései:
„7. § (1) Nevelési ellátásra jogosult
a) a vér szerinti, az örökbe fogadó szülő, a szülővel együtt élő házastárs, az a személy, aki a saját háztartásában nevelt gyermeket örökbe kívánja fogadni, és az erre irányuló eljárás már folyamatban van (a továbbiakban együtt: szülő), a nevelőszülő, a gyám, továbbá az a személy, akihez a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 72. §-ának (1) bekezdése alapján a gyermeket ideiglenes hatállyal elhelyezték, a saját háztartásában nevelt,
[…]
még nem tanköteles gyermekre tekintettel, a gyermek tankötelessé válása évének október 31-éig.”
„12. § (1) A családi pótlék összegének megállapítása szempontjából azt a vér szerinti, örökbe fogadott vagy nevelt gyermeket kell figyelembe venni,
a) aki az igénylő háztartásában él, és
aa) akire tekintettel a szülő, a nevelőszülő, a gyám családi pótlékra jogosult,
ab) aki közoktatási intézmény tanulója vagy felsőoktatási intézményben első felsőfokú szakképzésben, első alapképzésben, első mesterképzésben vagy első egységes, osztatlan képzésben részt vevő hallgató és rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik,
ac) aki a családi pótlékra – a 8. § (3) bekezdés e) pontja szerinti eset kivételével – saját jogán jogosult; […].”
III.
[23] Az indítvány részben megalapozott.
[24] 1. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány jogszabályi rendelkezések alaptörvény-ellenességének utólagos vizsgálatára irányul, amelyet az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének e) pontja valamint az Abtv. 24. § (2) bekezdése alapján a jogosult nyújtott be, és tartalmát tekintve megfelel az 52. § (1) és (1b) bekezdéseiben foglaltaknak.
[25] 2. Az indítványozó a Cst. 7. § (1) bekezdés a) pontja és 12. § (1) bekezdés a) pontja alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte indítványában, mert azokat ellentétesnek tartja az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésével (egyenlő bánásmód követelménye), a XVI. cikk (1) bekezdésével (a gyermekek védelméhez és gondoskodáshoz való joga), valamint a B) cikk (1) bekezdésével (a jogállamiság elve). Kifogásolta, hogy a Cst. családi pótlék megállapítására vonatkozó szabályai nem teszik lehetővé az élettársi kapcsolatban élők közös háztartásban együtt nevelt, de korábbi házastársai vagy élettársi kapcsolatból származó gyermekeinek összeszámítását a támogatás mértékének megállapításakor, így ők nem lesznek jogosultak sem az egyedülállókat megillető, magasabb összegű családi pótlékra, és nem részesülnek abból az előnyből sem, ami a házasságban élő, ugyancsak több gyermeket közös háztartásban nevelő párokat a gyermekek számának összeszámítása alapján megilleti. Az ilyen helyzetben lévőket a Cst. sem egyedülállónak, sem közös családban élőknek nem tekinti, amivel – az indítványozó szerint – megsérti a jogbiztonság követelményét. Ezen kívül az indítvány a támadott szabályozást a gyermekek jogait érintő hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközőnek is tartja, mert a Cst. kifogásolt rendelkezései a támogatás mértékének megállapításakor önkényesen különbséget tesznek a gyermekek között aszerint, hogy az őket nevelő szülők egymással házasságban vagy élettársi kapcsolatban élnek-e.
[26] 3. Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy a Cst. támadott rendelkezései sértik-e az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésében rögzített hátrányos megkülönböztetés tilalmát, illetve ezen keresztül a gyermek – Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdésében foglalt – védelemhez és gondoskodáshoz való jogát.
[27] 3.1. A családi pótlék intézménye – mint arra az Alkotmánybíróság több korábbi határozata is rámutatott már [l. különösen: 559/B/2000. AB határozat, ABH 2004, 1458, 1467.; 1007/B/2006. AB határozat, ABH 2009, 2019, 2023–2024.] – a családtámogatási ellátási formák egyikeként az állam által nyújtott, hagyományosan a gyermekneveléshez, iskoláztatáshoz kapcsolódó pénzbeli támogatások rendszeréhez kapcsolódik, s ennek keretében a jelenleg hatályos szabályozás szerint az intézmény részletes szabályait, így a jogosultak körét, az ellátás jogosultsági feltételeit, annak mértékét a Cst. II. Fejezete tartalmazza.
[28] A Cst. preambuluma szerint az Országgyűlés a törvényt „a családok és gyermekek jólétéért érzett felelősségtől vezérelve az Alaptörvényben, továbbá a nemzetközi egyezményekben rögzített szociális jogok érvényre juttatása érdekében” alkotta meg. A törvény célját a Cst. 1. §-a rögzíti, eszerint: „E törvény célja, hogy a családok szociális biztonságának elősegítése, a gyermeknevelés anyagi terheinek csökkentése érdekében meghatározza az állam által nyújtandó családtámogatási ellátások rendszerét, formáit, az ellátások jogosultsági feltételeit, valamint az ellátások megállapításával és folyósításával kapcsolatos legfontosabb hatásköri és eljárási szabályokat.” A családi pótlék célja a Cst. 6. § (1) bekezdése alapján: „A gyermek nevelésével, iskoláztatásával járó költségekhez az állam havi rendszerességgel járó nevelési ellátást vagy iskoláztatási támogatást (a továbbiakban együtt: családi pótlékot) nyújt.” A gyermek vállalásával a család mindig többletterhet vállal, amit az állam a maga eszközeivel csökkenteni igyekszik. Ez fejeződik ki az Alaptörvény L) cikk (2) bekezdésében rögzített államcélban is, amely szerint Magyarország támogatja a gyermekvállalást.
[29] A családi pótlék szociális juttatás, amely az Alaptörvény XIX. cikk (1)–(2) bekezdésein alapuló állami kötelezettségvállalásból származik. Az Alaptörvény ezen rendelkezései szerint:
„(1) Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson. Anyaság, betegség, rokkantság, fogyatékosság, özvegység, árvaság és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult.
(2) Magyarország a szociális biztonságot az (1) bekezdés szerinti és más rászorulók esetében a szociális intézmények és intézkedések rendszerével valósítja meg.”
Az Alaptörvény e cikkeit vizsgálva a 3230/2013. (XII. 21.) AB végzésben az Alkotmánybíróság az alábbi megállapításokat tette: „A szociális intézményrendszer és az Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdés második mondatában foglalt támogatások kialakítása és szabályozása a jogalkotó feladata, melynek során – az Alaptörvény keretei között – széles körű mérlegelés illeti meg. Az egyes támogatási formákra vonatkozó jogszabályi rendelkezések részletszabályait (ide értve a támogatásra való jogosultság feltételeit és annak mértékét is) – az Alaptörvény keretei között – a jogalkotó szabadon alakíthatja. Az Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdéséből nem vezethető le az állam számára egy konkrét támogatási forma konkrét részletszabályának a megalkotására vonatkozó kötelezettség.” {3230/2013. (XII. 21.) AB végzés, Indokolás [3]}
[30] A szociális ellátórendszer egyes ellátásait – változó gazdasági környezetben, az állam mindenkori gazdasági teljesítőképességére, különösen „a pénzügyi és gazdasági válság által elmélyített államháztartási szükséghelyzetre” {23/2013. (IX. 25.) AB határozat, Indokolás [47]} tekintettel – a törvényhozó átalakíthatja vagy akár meg is szüntetheti, az ilyen intézkedések önmagukban nem alaptörvény-ellenesek. Alkotmányossági kérdést csak a jogalkotói beavatkozás mélysége, illetve az vethet fel, hogy a változtatás nem ütközik-e más, az Alaptörvény által védett jogokba vagy elvekbe, így különösen a jogbiztonság elvébe, a hátrányos megkülönböztetés tilalmába, vagy meghatározott feltételek fennállása esetén a tulajdonhoz való jogba.
[31] 3.2. Az Alaptörvény XV. cikke kapcsán a 42/2012. (XII. 20.) AB határozat már rámutatott, hogy az „egyaránt tartalmazza az általános egyenlőségi szabályt [(1) bekezdés], és az alapjogok egyenlőségét, illetve a diszkrimináció tilalmát [(2) bekezdés].” {42/2012. (XII. 20.) AB határozat, Indokolás [22].} E határozat azt is kimondta, hogy: „A XV. cikk (2) bekezdésében foglalt tilalom kiterjeszthető a teljes jogrendszerre, mert az ott felsorolt diszkriminatív megkülönböztetésnek nemcsak az alapvető jogok védelmi körébe tartozó jogszabályokban, hanem bármely jogszabályban előfordulhatnak. Joggal feltételezhető, hogy az Alaptörvény értékrendje szerint ezek a megkülönböztetések akkor is tilosak, ha nem az alapvető jogok védelmi körébe eső tárgyakat szabályozó jogszabályok tartalmazzák. A tilalom ugyanis nem az alapvető jogok egyenlőségét szolgálja, amelyet az I. cikk és az Alaptörvény más rendelkezései különben is biztosítanak, hanem éppen az ott megjelölt (változatlan) tulajdonságok szerinti megkülönböztetést tiltja.” {42/2012. (XII. 20.) AB határozat, Indokolás [42]}
[32] A megkülönböztetések alkotmányosságának megítélésére alkalmazott teszteket az Alkotmánybíróság már számos korábbi döntésében rögzítette. Összefoglalva: az Alkotmánybíróság más mércét alkalmaz az alkotmányos alapjogokat érintő diszkriminációra – az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében rögzített szükségesség/arányosság tesztjét –, s más mércét arra az esetre, ha a diszkrimináció-tilalmat az alapjogokon kívüli egyéb jogok tekintetében vizsgálja. Itt akkor állapít meg az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenes megkülönböztetést, ha a megkülönböztetésnek nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes {l. különösen: 3009/2012. (VI. 21.) AB határozat, Indokolás [54]; 3062/2012. (VII. 26.) AB határozat, Indokolás [166]; 43/2012. (XII. 20.) AB határozat, Indokolás [41]; 1/2013. (I. 7.) AB határozat, Indokolás [89]; 3087/2013. (III. 27.) AB határozat, Indokolás [37]; 23/2013. (IX. 25.) AB határozat, Indokolás [87]; 3/2014. (I. 21.) AB határozat, Indokolás [56]}. Az Alkotmánybíróság azt is több határozatában megerősítette, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni {3009/2012. (VI. 21.) AB határozat, Indokolás [53]; 3132/2013. (VII. 2.) AB határozat, Indokolás [96]–[97]}. Kifejtette továbbá azt is, hogy nem minősül megengedhetetlen megkülönböztetésnek, ha a jogi szabályozás eltérő jogalanyi körre vonatkozóan állapít meg eltérő rendelkezéseket. Az egyenlőség követelménye a jog általi egyenlőként való kezelésre irányuló alkotmányos elv, amely az azonos (homogén) szabályozási körbe vont jogalanyoknak a jogokból való egyenlő részesedését védi. Más megfogalmazásban ez azt jelenti, hogy akkor alaptörvény-ellenes a megkülönböztetés, ha a jogszabály a szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó (egymással összehasonlítható) jogalanyok között tesz különbséget anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne {l. különösen: 3009/2012. (VI. 21.) AB határozat, Indokolás [54]; 43/2012. (XII. 20.) AB határozat, Indokolás [41]}.
[33] 3.3. Az Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdésében foglalt a gyermekek védelméhez és gondoskodáshoz való joga kapcsán az Alkotmánybíróság rámutat, hogy kifejezetten a jelen ügy összefüggésében az Alaptörvény ezen rendelkezését az L) cikk (1) és (2) bekezdései, illetve a XV. cikk (5) bekezdése kontextusában lehetséges értelmezni. Az L) cikk (1) bekezdése a családot, mint a nemzet fennmaradásának alapját részesíti alkotmányos védelemben, és a családi kapcsolat alapjaként külön nevesíti a szülő-gyermek viszonyt. A (2) bekezdés pedig a gyermekvállalás támogatását államcélként fogalmazza meg, amelyet a jelenlegi demográfiai állapot külön is indokol. A XV. cikk (5) bekezdése szintén államcélként, és a tényleges esélyegyenlőség elérése érdekében megteendő pozitív diszkriminációként mondja ki, hogy: „Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket.” E rendelkezések együttes értelmezéséből kitűnik, hogy az Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdésében biztosított alapjog, a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való joga speciális szerkezetű és többpólusú: jogosultja a gyermek, míg kötelezettje elsődlegesen a család (a szülők), másodlagosan pedig – kiegészítő, illetve bizonyos esetekben pótló jelleggel – az állam. Az L) cikk (2) bekezdése és a XV. cikk (5) bekezdése alapján az államnak – ebben a szerepkörében – a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogát aktív, tevőleges, támogató (nem pusztán passzív) magatartással kell érvényre juttatnia. Míg a család (a szülők) XVI. cikk (1) bekezdésből fakadó kötelezettsége elsősorban a magánszférában, a gyermek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges tartás, gondozás, nevelés, oktatás és az ezeket elősegítő családi légkör kialakításának kötelezettségeként értelmezhető; addig az állami kötelezettség a családokon keresztül a gyermekek támogatását, a fejlődésükre károsan ható kockázatvállalásoktól való megóvását, és az önálló, felelős és tájékozott döntéshozatalra történő felkészítés lehetővé tételét jelenti, akár a gyermekek jogainak az Alaptörvénnyel összhangban álló korlátozásának eszközével is.
[34] 3.4. A családi pótlék – a Cst. preambuluma, 1. §-a és 6. § (1) bekezdése alapján – az állam által nyújtott szociális juttatásként olyan családtámogatási ellátást jelent, melynek célja a gyermekek nevelési és iskoláztatási költségeihez való, elsődlegesen pénzbeli hozzájárulás. A családi pótlékra való jogosultság – figyelemmel annak célhoz kötöttségére és arra, hogy a gyermekekre tekintettel jár – az Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdésében biztosított alapjog, a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogának védelmi körébe tartozik, ezen belül azonban megőrzi szociális juttatás-jellegét, mivel törvényen (a Cst.-n), és nem közvetlenül az Alaptörvényen alapul.
[35] A családi pótlék intézményének működtetésével tehát az állam az Alaptörvény XIX. cikk (1)–(2) bekezdésein, valamint az L) cikk (2) bekezdésén és a XV. cikk (5) bekezdésén alapuló kötelezettségvállalásainak tesz eleget. Ebből következően a családi pótlékra, mint a családtámogatási ellátórendszer egyik elemére is érvényes az a megállapítás, hogy részletszabályait az Alaptörvény keretei között a jogalkotó szabadon alakíthatja, mivel egy konkrét támogatási forma változatlan működtetésének kötelezettsége, illetve az erre való alanyi jogosultság az Alaptörvényből nem vezethető le. A jogalkotói beavatkozás, illetve a választott jogi megoldás alkotmányosságának megítélése szempontjából csak a változtatás mértékének, és az Alaptörvényben védett egyéb jogoknak és elveknek – mint korlátoknak – van jelentőségük.
[36] Ilyen korlátnak minősül különösen az indítványban is vizsgálni kért, az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésében rögzített hátrányos megkülönböztetés tilalma. Ennek sérelme a jelen ügyben – figyelemmel arra, hogy a fent kifejtettek alapján a családi pótlékra való jogosultság nem alapvető jog, hanem az Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdésének védelmi körébe tartozó, de törvényi szinten garantált, szociális juttatásra való „egyéb jog” – az alapján vizsgálható, hogy a szabályozás szempontjából azonos (homogén, egymással összehasonlítható) csoportba tartozó jogalanyok között fennáll-e megkülönböztetés, és amennyiben igen, az nem önkényes-e, vagyis van-e tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka.
[37] 3.4.1. A családi pótlék a Cst. 6. § (1) bekezdése, valamint a 7. és 8. §-ai alapján a gyermekekre tekintettel, az ő nevelésük és iskoláztatásuk költségeihez való hozzájárulásként jár. Jelen esetben tehát a szabályozás szempontjából azonos csoportba azok az egy háztartásban nevelt gyermekek tartoznak, akiknek a Cst. 7. és 8. §-ai nevelési ellátást, illetve iskoláztatási támogatást biztosítanak.
[38] Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy e csoporton belül a jogalkotónak a támogatás mértékének megállapítása során jogában áll olyan szempontok szerint differenciálni, amelyek a valós esélyegyenlőséget, és ezen keresztül a gyermekek jogainak teljesebb érvényre juttatását szolgálják. Ilyen szempontból nem kifogásolhatók például a gyermekek számától, egészségi állapotától, rászorultsági helyzetétől függően különböző mértékkel megállapított támogatások.
[39] 3.4.2. Az indítványban felvetett megkülönböztetést vizsgálva az Alkotmánybíróság az alábbi megállapításokat teszi. A Cst. alkalmazásában az „egyedülálló” fogalmát a 4. § a) pontjában szereplő értelmező rendelkezés adja meg. Eszerint: „egyedülálló: az a személy, aki hajadon, nőtlen, özvegy, elvált, házastársától külön él és nincs élettársa”. A nevelési ellátásra jogosultak körét a Cst. 7. §-a tartalmazza. Ennek (1) bekezdés a) pontja szerint: „Nevelési ellátásra jogosult a vér szerinti, az örökbe fogadó szülő, a szülővel együtt élő házastárs, az a személy, aki a saját háztartásában nevelt gyermeket örökbe kívánja fogadni, és az erre irányuló eljárás már folyamatban van (a továbbiakban együtt: szülő), a nevelőszülő, a gyám, továbbá az a személy, akihez a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 72. §-ának (1) bekezdése alapján a gyermeket ideiglenes hatállyal elhelyezték, a saját háztartásában nevelt, még nem tanköteles gyermekre tekintettel, a gyermek tankötelessé válása évének október 31-éig.” A korábban ismertetettek szerint a Cst. 8. § (1) bekezdés a) pontja az iskoláztatási támogatásra jogosultak körét is hasonlóan szabályozza azáltal, hogy visszautal a Cst. 7. § (1) bekezdés a)–c) pontjaira. A szabályozásból kitűnik, hogy a szülővel együtt élő házastárs jogosult családi pótlékra a háztartásában nevelt gyermek után, a szülővel együtt élő élettárs azonban nem szerepel a felsorolásban, így ő nem tarthat igényt a támogatásra. A családi pótlék havi összegét a Cst. 11. § (1) bekezdése szabályozza, a fent bemutatottak szerint olyan módon, hogy magasabb mértékű támogatást juttat a több gyermeket nevelőknek, a gyermeküket (vagy gyermekeiket) egyedülállóan nevelőknek, a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeket nevelőknek, továbbá eltérő mértékű támogatást állapít meg a gyermekotthonban, javítóintézetben, büntetés-végrehajtási intézetben vagy szociális intézményben élő, nevelőszülőnél elhelyezett, ideiglenes hatállyal elhelyezett, és a szülői házat a gyámhatóság engedélyező határozatával elhagyó gyermek után.
[40] A Cst. 4. § a) pontját és a 11. § (1) bekezdését értelmezve megállapítható, hogy az a szülő, aki élettársi kapcsolatot létesít, a Cst. alkalmazásában már nem minősül egyedülállónak; és nem a gyermeket egyedülállóként nevelőnek járó (magasabb), hanem a gyermeket családban nevelőknek járó (alacsonyabb) összegű családi pótlékra lesz jogosult. A Cst. 7. és 8. §-ai, valamint a 11. § (1) bekezdése és a 12. § (1) bekezdés a) pontja együttes értelmezéséből az is kitűnik, hogy az élettársi kapcsolatban élőknek, ha közös háztartásukba mindketten hoznak nem egymástól, hanem korábbi, külön kapcsolatukból származó gyermeket, nincs lehetőségük a családi pótlék összege szempontjából e gyermekek egybeszámítására, mert a szülővel együtt élő élettárs – a házastárssal szemben – nem jogosult a saját háztartásában nevelt, nem vér szerinti gyermekre tekintettel családi pótlékra.
[41] Mindezek alapján egyértelműen megállapítható, hogy a családi pótlék összegének szempontjából fennáll a megkülönböztetés az azonos szabályozási csoportba tartozó gyermekek között; mert ha a szülők közös háztartásukban együtt nevelnek több, nem egymástól, hanem korábbi, külön kapcsolatukból származó gyermeket, akikre tekintettel családi pótlékra jogosultak, akkor magasabb összegű támogatás jár azoknak a gyermekeknek, akiknek a szülei egymással házasságot kötöttek (mivel ebben az esetben lehetőség van a családi pótlék mértékének megállapítása szempontjából a gyermekek egybeszámítására), mint azoknak a gyermekeknek, akiknek a szülei, bár jogszabályi lehetőségük volna rá, nem léptek házasságra, hanem élettársi kapcsolatban élnek (mert esetükben hasonló egybeszámításra nincs lehetőség).
[42] 3.4.3. Következőként az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy a megkülönböztetés összhangban áll-e az Alaptörvénnyel, vagyis az nem önkényes-e, van-e tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka.
[43] A házasság – mint az Alaptörvény által is védett együttélési forma – és az élettársi kapcsolatok joghatásai számos tekintetben eltérnek egymástól. Amint arra már a 154/2008. (XII. 17.) AB határozat is rámutatott: „A törvényhozónak […] lehetősége van egyfelől arra, hogy a rövidebb vagy hosszabb időtartamú, lazább vagy szorosabb de facto élettársi viszonyban élők, a bejegyzett élettársak, másfelől a házastársak jogait és kötelességeit differenciáltan, eltérő módon és mértékben határozza meg.” [154/2008. (XII. 17.) AB határozat, ABH 2008, 1203, 1214.] A közös háztartásban lévő gyermekek együttes nevelése tekintetében azonban nem áll fenn olyan különbség a házasság és az élettársi kapcsolatok között, amely magyarázná a gyermekek után járó támogatás mértékében az alapján fennálló különbséget, hogy a szülők melyik társkapcsolati formát választják. A konkrét ügyben nem tekinthető ilyennek a rokontartási kötelezettség megléte vagy hiánya sem, hiszen a jogalkotó is ettől eltérően alakította ki a családi pótlékra való jogosultság szabályait, amikor előírja az élettársi kapcsolat létesítése bejelentésének kötelezettségét, és ennek megtörténtét követően a támogatás mértékének megállapításakor már nem tekinti egyedülállónak (hanem gyermeket családban nevelőnek) az élettársi kapcsolatban élő szülőt. A szülő által választott együttélési formának a vizsgált szempontból való közömbösségét mutatja továbbá, hogy a Cst. 11. § (1) bekezdése magasabb összegű családi pótlékot biztosít a gyermeket egyedül nevelő szülőnek, mint a gyermeket családban nevelőknek. Ez a szabályozási koncepció egyúttal azt a fent írt megállapítást is megerősíti, hogy – mivel a családi pótlék a gyermekekre tekintettel, az ő nevelésük és iskoláztatásuk költségeihez való hozzájárulásként jár – a szabályozás szempontjából a gyermekek tartoznak azonos csoportba, nem pedig a szülők által választott társkapcsolati formák.
[44] Az államnak az Alaptörvény L) cikk (1) bekezdéséből fakadó házasságvédelmi kötelezettségét az Alaptörvényben rögzített egyéb alapvető jogokkal és értékekkel összhangban kell ellátnia. Nem valósítható meg az állam házasságvédelmi kötelezettsége a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való joga ellenében, nem érvényesíthető a gyermekek alaptörvényben biztosított jogainak a kárára, mert ez ellentétben állna a gyermekek mindenek felett álló érdekének elvével. A családi pótlék, mint a gyermekek nevelését és iskoláztatását támogató ellátás, nem szolgálhat eszközéül annak, és alkalmatlan is arra, hogy ezzel az állam a feleket a házasságkötés felé orientálja, mert ez a támogatás a gyermekek jogainak minél teljesebb érvényre juttatását szolgálja (a gyermekekre tekintettel, nekik jár), arra a szülők nem saját jogon, és nem is az általuk választott együttélési forma miatt jogosultak. A szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó jogalanyok – a közös háztartásban nevelt gyermekek, akik egymásnak nem vér szerinti testvérei, és szüleiknek van absztrakt jogi lehetőségük a házasságkötésre – között, a nekik járó támogatás mértékében, nem lehet pusztán az alapján a körülmény alapján alaptörvényszerűen különbséget tenni, hogy a szüleik jogviszonya, az általuk választott együttélési forma nem egyezik meg; és erre való hivatkozással hátrányosabb helyzetbe hozni azokat, akiknek a szülei az élettársi kapcsolatban élést választották, azokkal szemben, akiknek a szülei a házasságkötést választották. Ez a szempont, vagyis a szülők által választott társkapcsolati forma, a házasság megkötése vagy meg nem kötése, egyébként is a vizsgált támogatás tekintetében irreleváns, az érintett gyermekeken teljesen kívül álló, és általuk jellemzően nem befolyásolható körülménynek tekinthető. Megjegyzi az Alkotmánybíróság azt is, hogy már a 43/2012. (XII. 20.) AB határozatban is alkotmányos követelményként mondta ki: „[…] az Alaptörvényből fakadó követelmény az is, hogy a házasságot és a családot érintő intézményvédelmi kötelezettség nem eredményezheti a gyermekek bármely, közvetlen vagy közvetett jellegű hátrányos megkülönböztetését azon az alapon, hogy szüleik házasságban, vagy más típusú életközösségben nevelik őket.” {43/2012. (XII. 20.) AB határozat, Indokolás [45]}.
[45] A fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Cst. támadott szabályai nem vették kellő módon figyelembe a gyermekek érdekeit, amikor a családi pótlék mértékét az azonos szabályozási csoportba tartozó gyermekek tekintetében eltérően állapították meg aszerint, hogy szüleik házasságban, vagy élettársi kapcsolatban élnek-e, és ezzel alaptörvény-ellenes megkülönböztetést valósítottak meg; ezért az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésébe, és a XVI. cikk (1) bekezdésébe ütköznek.
[46] 4. Mivel az Alkotmánybíróság a Cst. indítvány által támadott 7. § (1) bekezdés a) pontja, valamint 12. § (1) bekezdés a) pontja által előidézett állapot alaptörvény-ellenességét megállapította az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdése, és a XVI. cikk (1) bekezdése alapján, ezért az alaptörvény-ellenességet a B) cikk (1) bekezdése alapján állító indítványi elemet érdemben nem bírálta el.
[47] 5. Az indítványozó a Cst. 7. § (1) bekezdés a) pontja, valamint 12. § (1) bekezdés a) pontja megsemmisítését kérte. Ezek a szabályok tartalmazzák a nevelési ellátásra illetve – a Cst. 8. § (1) bekezdés a) pontjának utaló szabálya alapján – az iskoláztatási támogatásra jogosultak körét, valamint meghatározzák, hogy mely gyermekeket kell figyelembe venni a családi pótlék összegének megállapítása szempontjából. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az indítvány ebben a tekintetben nem megalapozott. A korábban kifejtettek szerint megállapított hátrányos megkülönböztetés azon érintettekre (a közös háztartásban nevelt gyermekekre, akik egymásnak nem vér szerinti testvérei, és szüleik egymással nem kötöttek házasságot) nézve áll fenn, akik a szabályozási technikából következően a Cst. ezen rendelkezéseiből éppen kimaradnak. A támadott törvényi rendelkezések megsemmisítése ezért nem szolgálná a gyermekek mindenek felett álló érdekét, nem vezetne a fennálló hátrányos megkülönböztetés megszüntetéséhez, és ezáltal az alkotmányjogi probléma megoldásához; hanem ezzel ellenkezőleg: a családi pótlékra jelenleg jogosult személyi kör jogosultságának alapját is megszüntetné, ellehetetlenítve ezzel a jogintézmény működését. Ezért a Cst. 7. § (1) bekezdés a) pontja, valamint 12. § (1) bekezdés a) pontja megsemmisítésére irányuló indítványt az Alkotmánybíróság elutasította.
[48] 6. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság az indítványban felvetett, az élettársi kapcsolatban élők közös háztartásban együtt nevelt, de nem egymástól származó gyermekeinek a családi pótlék mértékének megállapításakor kimutatható hátrányos megkülönböztetésével kapcsolatos aggályokat észlelte, és a szabályozás alkotmányossági vizsgálatát hivatalbóli eljárás keretében az alábbiak szerint folytatta le.
[49] Az Abtv. 46. § (2) bekezdés c) pontja szerint az Alkotmánybíróság – többek között – akkor állapít meg mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet, ha a jogi szabályozás Alaptörvényből levezethető lényeges tartalma hiányos. A már kifejtettek szerint a Cst.-t a törvényalkotó „a családok és gyermekek jólétéért érzett felelősségtől vezérelve” alkotta meg, annak célja „a családok szociális biztonságának elősegítése, a gyermeknevelés anyagi terheinek csökkentése” (Cst. 1. §). A családi pótlék, mint a Cst.-ben megállapított egyik ellátási forma pedig olyan szociális juttatás, amely az állam Alaptörvényen alapuló kötelezettségvállalásából származik, és a gyermekek neveltetésével, iskoláztatásával járó költségekhez való, havi rendszerességgel járó állami hozzájárulást jelent. E szabályozási koncepciónak a jogalkotót megillető széles körű mérlegelési lehetőség mellett is az Alaptörvényből – annak XV. cikk (2) bekezdéséből, és XVI. cikk (1) bekezdéséből – levezethető lényeges tartalmi eleme, hogy a szabályozás szempontjából homogén, egymással összehasonlítható csoportba tartozó jogalanyokat (jelen esetben az egy háztartásban nevelt gyermekeket, akiknek a törvény nevelési ellátást, illetve iskoláztatási támogatást biztosít) a támogatások elosztásakor azonosan kezelje. A Cst. jelenlegi szabályozása a fent részletezett érvek alapján nem tesz eleget ennek a kritériumnak, mert indokolatlanul tesz különbséget a közös háztartásban nevelt gyermekek (akiknek a szülei nem közösek) között aszerint, hogy a szüleik élettársi kapcsolatban, vagy házasságban élnek-e. Ennek a jelenleg fennálló, és az Alaptörvényt sértő hátrányos megkülönböztetésnek a megszüntetéséhez a törvényhozó aktív közreműködésére, és a Cst. megfelelő szabályainak megváltoztatására van szükség.
[50] Az Abtv. 46. § (1) bekezdése szerint: „Ha az Alkotmánybíróság hatáskörei gyakorlása során folytatott eljárásában a jogalkotó általi mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség fennállását állapítja meg, a mulasztást elkövető szervet – határidő megjelölésével – felhívja feladatának teljesítésére.” Az Alkotmánybíróság ezért hivatalból eljárva megállapítja, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azáltal, hogy a Cst.-nek a családi pótlékra jogosultakat, a családi pótlék összegének megállapítása szempontjából figyelembe veendő gyermekek körét, illetőleg az értelmező rendelkezéseket meghatározó szabályaiban nem alakította ki az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésének és XVI. cikk (1) bekezdésének megfelelően annak a lehetőségét, hogy azok után a közös háztartásban, együtt nevelt gyermekek után, akik egymásnak nem vér szerinti testvérei, azonos mértékű családi pótlék járjon akkor is, ha az őket nevelő szülők házasságban, és akkor is, ha élettársi kapcsolatban élnek egymással. Az Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy jogalkotói kötelezettségének 2014. december 31-ig tegyen eleget.
[51] 7. Az Alkotmánybíróság e határozatának a Magyar Közlönyben történő közzétételét az Abtv. 44. § (1) bekezdés második mondata alapján rendelte el.
Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
. |
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Salamon László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
előadó alkotmánybíró | Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró |
Dr. Bragyova András alkotmánybíró párhuzamos indokolása
[52] Egyetértek a határozat rendelkező részével abban, amit kimond, ezért szavaztam mellette. Ugyanakkor tovább mentem volna, és a rendelkező részben megállapítottam volna, hogy tilos a családi pótlék tekintetében a gyermekek között minden hátrányos megkülönböztetés; különösen tilos a szülő vagy a szülők együttélési formájára vagy a szülők státusára tekintettel különböztetni a gyermekek között. Ez a rendelkező rész állna teljes összhangban az Indokolás [43] bekezdésében helyesen kifejtett elvvel, amely szerint a „szabályozás szempontjából a gyermekek tartoznak azonos csoportba, nem pedig a szülők által választott társkapcsolati formák”.
[53] Egyetértek a határozattal abban is, hogy az Alaptörvény L) cikk (2) bekezdésének a család fogalmát tartalmazó rendelkezése nem lehet alapja semmilyen megkülönböztetésnek a gyermekek között. A családtámogatásban tett esetleges különbségek alkotmányosságának kérdését mellőzve, annyi megállapítható, hogy ezek (még ha csak elméletben is) képesek lehetnek a társkapcsolatot létesítők vagy ebben élők magatartását befolyásolni. Erre tekintettel is dönthetnek egyik vagy másik forma mellett vagy ellen. Ugyanez azonban a gyermekekre nem érvényes: ők nem képesek szüleik vagy szülőjük magatartását és döntését befolyásolni.
[54] Minden szabályozási megkülönböztetés közül feltétlenül tilosak az ilyesfajta megkülönböztetések; olyanok, amelyek az egyén által nem befolyásolható tulajdonságokon vagy helyzeten nyugszanak. Ezt a határozatban idézett 42/2012. (XII. 20.) AB határozat is kimondja. Esetünkben erről van szó: a gyermek nem választja szüleit, és nem is tud rajtuk változtatni, sem viselkedésüket, legalábbis ilyen kérdésekben, meghatározóan befolyásolni. A gyermekek közötti származási megkülönböztetés – mert az ilyen megkülönböztetés ide vezetne – különösen elfogadhatatlan, hiszen olyanokat érint hátrányosan, akiknek a magatartása nem idézte elő a (törvényhozó szerint) kedvezőtlen állapotot. Az ilyen megkülönböztetés csak a házasságon kívül született („törvénytelen”) gyermekkel szembeni évszázadokon át tartó, csak nehezen eltörölt megkülönböztetéshez hasonló, hasonlóan elfogadhatatlan megkülönböztetéshez vezetne.
Budapest, 2014. május 5.
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
[55] A párhuzamos indokoláshoz csatlakozom:
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre alkotmánybíró különvéleménye
[56] Nem értek egyet a határozattal.
[57] 1. Álláspontom szerint a többségi határozat akkor lenne következetes, ha az Alkotmánybíróság nem mulasztást állapít meg, hanem megsemmisíti a családok támogatásról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény (Cst.) 7. § (1) bekezdés a) pontját és 12. § (1) bekezdés a) pontját.
[58] Függetlenül az Alkotmánybíróság által jelen ügyben alkalmazható jogkövetkezményektől, elhamarkodottnak és helytelennek vélem a határozat azon végkövetkeztetését, amely szerint a támadott szabályozás gyermekek közötti megkülönböztetést jelent, és ez a diszkrimináció a jogalkotói mulasztás megállapításával orvosolható. Álláspontom szerint a családtámogatási szabályok – többek között az alapfogalmak – tisztázatlansága okozta probléma nem orvosolható a családi pótlékra vonatkozó szabályok „kiegészítésével”. A családtámogatásokról szóló Cst. maga nem ismeri a család fogalmat, azt a tervezet is a törvény értelmező rendelkezéseinek „egyedülálló” fogalmából vezeti le. Ezen túlmenően a Cst. a családi pótlékra való jogosultságnál a szülőn kívül ide sorolja az egyéb hozzátartozót vagy más személyt (akinél a gyermek ideiglenes hatállyal elhelyezhető); továbbá a nevelőszülőt, a gyámot, a gyermekotthon és a szociális intézmény vezetőjét (intézményi elhelyezés esetén) is. A jogosultak köre tehát jóval szélesebb, mint akár a jogi, akár a szociológiai értelemben vett család.
[59] Úgy vélem, a jogalkotónak megfontolás tárgyává kellene tennie a családtámogatási szabályok részbeni vagy teljes újrakodifikálását, tekintettel többek között arra is, hogy a Cst. elfogadására több mint tíz évvel az Alaptörvény hatálybalépése előtt került sor. A jogalkotónak így lehetősége nyílna az Alaptörvénnyel való összhang megteremtésére is, amelynek során egyértelművé tehetné, hogy kit tekint a családtámogatási ellátások jogosultjának. Ehhez az Alkotmánybíróság legfeljebb az érintett rendelkezések pro futuro hatályú megsemmisítésével járulhatott volna hozzá.
[60] 2. Véleményem szerint téves a többségi határozat indokolásának egyik alaptétele, miszerint a családi pótlék szociális juttatás, amely az Alaptörvény XIX. cikk (1)–(2) bekezdésein alapuló állami kötelezettségvállalásból származik. Valójában a családi pótlék nem rászorultsági alapon, hanem alanyi jogon illeti meg a gyermeket nevelő családokat, azaz nem tekinthető szociális juttatásnak. A Cst. preambuluma valóban utal arra, hogy az Országgyűlés az Alaptörvényben, továbbá nemzetközi egyezményekben rögzített szociális jogok érvényre juttatása érdekében alkotta meg a törvényt. Ugyanakkor az Alaptörvény L) cikkének (1) bekezdése szerint Magyarország védi a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját, a (2) bekezdése szerint pedig támogatja a gyermekvállalást.
[61] A családi pótlék lényegi eleme a gyermekvállalás támogatása, a gyermeknevelés költségeihez való állami hozzájárulás, amely kétségkívül szociális színezettel látja el ezt az ellátási formát. Nem szabad azonban figyelmen kívül hagyni a jogintézmény vizsgálatakor, hogy a családi pótlék jövedelmi, vagyoni viszonyoktól függetlenül illeti meg a jogosultakat. Az emelt összegű családi pótlékra való jogosultságot sem a vagyoni, jövedelmi helyzet határozza meg, hanem a gyermekek száma, a gyermek tartós betegsége, súlyos fogyatékossága, illetve az a tény, hogy a gyermeket nevelő szülő egyedülálló, vagy a gyermek intézményi elhelyezése vált szükségessé (gyermekotthon, javítóintézet, büntetés-végrehajtási intézet).
[62] A fentiek alapján úgy gondolom, hogy a határozatban a szociális ellátásra való jogosultságra, másképp fogalmazva a szociális – mint az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdése szerinti egyéb – helyzetre alapozott különbségtételre való hivatkozás nem megalapozott.
Budapest, 2014. május 5.
Dr. Juhász Imre s. k.,
alkotmánybíró Dr. Pokol Béla alkotmánybíró különvéleménye
[63] 1. Nem tudom támogatni a határozatot, mert az Alaptörvény L) cikkének világos döntése a házasságon alapuló családot előnyben részesíti a puszta élettársi kapcsolaton alapuló együttélési közösséggel, és a többségi határozat ezzel szemben hozta meg a döntést. A támadott törvényi szabályozás a családra vonatkozó L) cikket vette alapul, és ezért tett különbséget a családi pótlék vonatkozásában a puszta élettársi kapcsolatban élők és a házasságon alapuló családban élők között. A többségi határozat ezzel szemben – miközben formálisan megemlíti az indokolásban az L) cikk házasságon alapuló családvédelmi alapdöntését – ténylegesen félretolja a rendelkező részi döntés megformálásánál ezt, és az Alaptörvény normahierarchia szempontjából alacsonyabb státusú szociális ellátási rendelkezését emeli a középpontba a XIX. cikk (1) bekezdéséből. Ennek alátámasztására másrészt nem az Alaptörvény XV. cikkének eredeti értelmét veszi alapul –, mely az alapvető jogok vonatkozásában és az ember alaptulajdonságai tekintetében ír elő diszkriminációtilalmat –, hanem ennek az alkotmánybírói többség által az egész jogrendszerre kiterjesztő korábbi döntéseit, és így jut el a támadott rendelkezés alaptörvény-ellenességének kimondásához.
[64] 2. Az alkotmányozó hatalom az Alaptörvény tárgyköreinek sorrendjével – és ezek elkülönítésének még az eltérő jelölés és számozás szimbolikus erejével való megerősítésével is – egy világos normahierarchiát hozott létre az Alaptörvényben, hogy az alaptörvény-értelmezést orientálja. Az Alaptörvény élén álló Nemzeti Hitvallás értékkinyilatkozásai és elvei az egész Alaptörvény szellemiségét fektetik le, melynek kiemelkedő státusára az R) cikk még azzal is utal, hogy ezt az Alaptörvény értelmezésének bázisává teszi. Az ezt követő Alapvetés az Alaptörvény egyes intézményeinek és az egész jogrend intézményi értékeit és jellemzőit fekteti le, melyek megadják a keretet a következőkben található alaptörvényi rendelkezések értelmezésére. Itt található a jelen döntésünkben központi szerepet játszó L) cikk, mely a család és a házasság összekapcsoltságát és közös védelmét mondja ki. A sorrendben következő Szabadság és Felelősség című fejezet római számmal jelölt alapvető jogai és kötelezettségei, melyek az egyes emberek felé kerültek rögzítésre, mindig csak az Alaptörvény Nemzeti Hitvallása és az Alapvetés intézményi keretei között értelmezhetők ugyanúgy, mint azt ezt követő államszervezeti fejezet arab számmal jelzett rendelkezései is. A többségi határozat félretolta ezt a normahierarchiát és ezen belül a házasságon alapuló család előnyben részesítésére vonatkozó alaptörvényi döntést, és csak így tudta saját döntését állítani ennek helyére – az élettársi közösség és a házasságon alapuló család egyenlőségének meghirdetését –, és ebből vonta le a rendelkező rész 1. pontjának alkotmányos mulasztását. Ezt a mulasztást csak a határozatot támogató alkotmánybírák többségi akarata hozná létre, de nem az Alaptörvényből ered, így az Alaptörvényhez ragaszkodva nem tudom támogatni.
Budapest, 2014. május 5.
Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró Dr. Salamon László alkotmánybíró különvéleménye
[65] Álláspontom szerint a határozat nem kellően megalapozott.
[66] 1. A diszkrimináció tilalmának sérelme tekintetében általánosan elfogadott és irányadóan követett az a megközelítés, hogy a jogok és kötelezettségek eltérő biztosításában, illetve előírásában jelentkező különbségtételek akkor sértik a jogegyenlőség alkotmányos tételét, ha a különbségtételnek nincs ésszerű, elfogadható indoka. Az ilyen indokolhatatlan, ésszerű okokkal alá nem támasztható különbségtételek minősülnek diszkriminatív jellegűeknek, melyek egyszersmind az emberi méltósághoz való jogot is sértik, mivel a jogegyenlőség követelménye, mint az emberi méltósághoz való alapjogra visszavezethető jogelv, ezzel az alapjoggal elválaszthatatlan összefüggésben van.
[67] Ebből következően a jogegyenlőséget sértő megkülönbözetésre való hivatkozás esetén megkerülhetetlen annak tüzetes vizsgálata, hogy a különbségtételnek létezhet-e valamilyen ésszerű, elfogadható indoka. Ennek megítélésében olykor elegendő lehet a vitatott jogi szabályozás puszta elemzése, de bonyolultabb szabályozásnál, adott életviszonyok összefüggésében szükséges lehet a jogi környezeten túlmenő, alapvetően a jogi szabályozás indokaira vonatkozó további ismeretek szerzése, adatok számbavétele és ezek értékelése.
[68] A család- és gyermektámogatás összetett, különböző együttélési formákat (házasságon alapuló családi, élettársi – ezen belül bejegyzett élettársi – viszonyokat) érintő szabályozási rendszer, mely a családi pótlék mértékét illetően eltérő rendelkezéseket tartalmaz. Az Alkotmánybíróság e szabályozás és az Alaptörvény különböző rendelkezései egybevetésével és elemzésével törekedett határozatát mind teljesebb mértékben megalapozni, ugyanakkor a jogalkotói szándék kellően alapos vizsgálatával adós maradt. Az alaptörvény-ellenesség megnyugtató megállapításához álláspontom szerint szükség lett volna a jogalkotói akarat komplex vizsgálatára (mely megismerésének eszközéül szolgálhat a törvényjavaslat indokolása, parlamenti, bizottsági vitája, a jogalkotó, illetve a szociálpolitika ágazati feladatkörét ellátó kormánytag megkeresése, illetve meghallgatása). Csak az erre kiterjesztett vizsgálat után lehet megnyugtatóan kizárni a különbségtétel esetleges ésszerű indoka fennálltának lehetőségét.
[69] Álláspontom szerint az sem teljesen egyértelmű, hogy a családi pótlék kizárólag a gyermek nevelésének – a gyermeknek quasi alanyi jogon járó – támogatását képezi-e, vagy – mint elnevezése tükrözné – a család fogalmához (is) kapcsolódna. A gyermek mindenek felett álló érdekének valóban kulcsfontosságú, minden mást felülpreferáló szempontja – melyet a határozat többször is nyomatékosít – csak az előbbi esetben abszolutizálható. A Cst.-nek az Alkotmánybíróság határozatában is idézett egyes kitételei (a praeambulumban, illetve a törvény céljának meghatározásában) legalábbis különválasztva szólnak a családról, a családok szociális biztonságáról, illetve a gyermek jólétéről és a gyermeknevelés anyagi terheiről. Azt pedig – ha nem a kifejezetten gyermeknek quasi alanyi jogon járó juttatásról van szó – nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a család jogi értelemben vett fogalma nem fogja át hiánytalanul a jogi szabályozás által érintett valamennyi együttélési formát. A jogalkotói szándék vizsgálata, illetve az általam indokoltnak tartott megkeresés (meghallgatás) ennek a kérdésnek a megválaszolásához is hozzájárulhatott volna.
[70] Mindebből nem következik a vitatott jogi szabályozás alkotmányossága, de álláspontom szerint az említett kérdések tisztázásának hiányában ennek ellenkezője sem állapítható meg megnyugtatóan.
[71] 2. Ha és amennyiben a tárgybani szabályozás alkotmányellenes lenne, úgy nem mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet kellene megállapítani, hanem a szabályozást magát kellene megsemmisíteni. Mulasztásról a jelen esetben azért nem lehet beszélni, mert a jogalkotó kialakította a családi pótlékra vonatkozó szabályozást; az Alkotmánybíróság magával a szabályozással nem ért egyet, azt alaptörvény-ellenesnek ítélve. Annak a problémának a megoldására, hogy a családi pótlék intézménye az új jogi szabályozás kialakításáig se szűnjön meg, a megsemmisítés pro futuro történő kimondása szolgálhatna.
Budapest, 2014. május 5.
Dr. Salamon László s. k.,
alkotmánybíró
[72] A különvéleményhez csatlakozom:
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró . |