A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos
vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a büntetések és intézkedések
végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet 36. §
(5) bekezdésének f) pontja és (6) bekezdésének b) pontja
alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére
irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a büntetések és intézkedések
végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű rendelet 36. §
(5) bekezdésének f) pontja és (6) bekezdésének b) pontja
megváltoztatására irányuló indítványt visszautasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó 1999. január 11-én kelt kérelmében
állásfoglalást kért a Fővárosi Bíróságtól a büntetés-
végrehajtási intézetekben fogva tartottak érdekvédelmi
szervezete létrehozásának lehetőségével és feltételeivel
kapcsolatban. A Fővárosi Bíróság Kollégiumvezetője az
1999.El.XIV.H.28. számon iktatott levelében arról értesítette
az indítványozót, hogy az egyesülési jogról szóló 1989. évi II.
törvény (a továbbiakban: Egytv.) alapján tíz tag hozhat létre
társadalmi szervezetet, azáltal, hogy alakuló ülésen
egybehangzó akarattal kinyilvánítják a szervezet létrejöttét,
meghatározzák a tagdíjat és megválasztják a tisztségviselőket.
A kollégiumvezető álláspontja szerint a büntetések és
intézkedések végrehajtásáról szóló 1979. évi 11. törvényerejű
rendelet (a továbbiakban: Bv.tvr.) 36. § (5) bekezdés f) pontja
és a 36. § (6) bekezdés b) pontja azonban „lényegében kizárja,
hogy a fogva tartottak taggyűlést tudjanak tartani”, ami a
társadalmi szervezet megalakítását lehetetlenné teszi. Az
indítványozó a kollégiumvezető értesítésének kézhezvételét
követően az Igazságügyi Minisztérium Büntetés-végrehajtás
Országos Parancsnoksága Módszertani Igazgatóságához és az
Alkotmánybírósághoz fordult.
Az Alkotmánybírósághoz benyújtott kérelmében az indítványozó a
Bv.tvr. 36. § (5) bekezdés f) pontja alkotmányellenességének a
megállapítását kérte, mondván e rendelkezés – a Bv.tvr. 36. §
(6) bekezdés b) pontjával együtt értelmezve – lehetetlenné
teszi, hogy a büntetésvégrehajtási-intézetben fogva tartottak
az Alkotmány 63. §-ába foglalt egyesülési szabadsággal és a
70/C. §-ban megfogalmazott érdekvédelmi szervezetalakítási
jogukkal élhessenek.
Az indítványozó kérelmében a sérelmezett jogszabályi
rendelkezések helyett javaslatot tett az általa helyesnek
tartott normaszövegek Alkotmánybíróság általi elfogadására.
II.
Az Alkotmánybíróság az Alkotmány alábbi rendelkezései alapján
hozta meg határozatát:
„2. § (3) A társadalom egyetlen szervezetének, egyetlen állami
szervnek vagy állampolgárnak a tevékenysége sem irányulhat a
hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetőleg
kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben
törvényes úton mindenki jogosult és egyben köteles fellépni.”
„50. § (1) A Magyar Köztársaság bíróságai védik és biztosítják
az alkotmányos rendet, az állampolgárok jogait és törvényes
érdekeit, büntetik a bűncselekmények elkövetőit.”
„62. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri a békés gyülekezés
jogát és biztosítja annak szabad gyakorlását.”
„63. § (1) A Magyar Köztársaságban az egyesülési jog alapján
mindenkinek joga van a törvény által nem tiltott célra
szervezeteket létrehozni, illetőleg azokhoz csatlakozni.
(2) Politikai célt szolgáló fegyveres szervezet az egyesülési
jog alapján nem hozható létre.”
„70/C. § (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy gazdasági és
társadalmi érdekeinek védelme céljából másokkal együtt
szervezetet alakítson vagy ahhoz csatlakozzon.”
Egytv. „2. § (2) Az egyesülési jog gyakorlása nem sértheti az
Alkotmány 2. §-ának (3) bekezdését, nem valósíthat meg
bűncselekményt és bűncselekmény elkövetésére való felhívást,
valamint nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével.
(3) Társadalmi szervezet minden olyan tevékenység végzése
céljából alapítható, amely összhangban áll az Alkotmánnyal és
amelyet törvény nem tilt. Társadalmi szervezet elsődlegesen
gazdasági-vállalkozási tevékenység végzése céljából nem
alapítható. Az egyesülési jog alapján fegyveres szervezet nem
hozható létre.”
Az Alkotmánybíróság határozata meghozatalakor a Bv.tvr. alábbi
rendelkezéseit vette alapul:
„19. § A szabadságvesztés végrehajtásának célja az, hogy e
törvényben meghatározott joghátrány érvényesítése során
elősegítse az elítéltnek a szabadulása után a társadalomba
történő beilleszkedését, és azt, hogy tartózkodjék újabb
bűncselekmény elkövetésétől.”
„32. § A szabadságvesztés végrehajtása alatt az elítélt
elveszti a személyi szabadságát; az állampolgári kötelességei
és jogai annyiban szünetelnek, illetve korlátozottak,
amennyiben erről az ítélet vagy törvény rendelkezik.”
„36. § (5) Az elítélt állampolgári jogai a következőképpen
módosulnak:
f) az egyesüléshez, a tanuláshoz való joga, valamint honvédelmi
kötelezettségének teljesítése a szabadságvesztés
végrehajtásának következtében korlátozott.”
„36. § (6) A szabadságvesztés végrehajtása alatt szünetel az
elítélt joga
b) a gyülekezéshez (...)”.
III.
Az indítvány megalapozatlan.
1. Az Alkotmánybíróság az egyesülés szabadságát a kommunikációs
jogok körébe sorolta. Az egyesülési jog alapján mindenkinek
joga van kulturális, érdekképviseleti, politikai, illetve más
céllal közösséget létrehozni, illetve ilyen közösség
tevékenységében részt venni. E szabadságjog magában foglalja az
egyesületek létrehozására, a már működő egyesületekhez való
csatlakozásra, és az azoktól való távolmaradásra vonatkozó
jogot is. Az egyesülési jog mindenkit megillető szabadságjog, a
többi alapjoghoz hasonlóan azonban nem gyakorolható
korlátlanul.
Az egyesülési jog gyakorlására vonatkozó, mindenkit érintő
korlátot állapít meg az Alkotmány 2. § (3) bekezdésének első
mondata. Az egyesülési jogot elismerő alkotmányos szakasz pedig
maga is pusztán a törvény által nem tiltott célra létrehozott
szervezetalakítást tekinti az alaptörvénnyel összhangban
állónak Alkotmány 63. § (1) bekezdés és úgy rendelkezik, hogy
politikai célt szolgáló fegyveres szervezet az egyesülési jog
alapján nem hozható létre Alkotmány 63. § (2) bekezdés.
További, az egyesülési szabadság gyakorlására vonatkozó
általános korlátokat állapít meg az Egytv. 2. § (2) és (3)
bekezdése.
2. Az Alkotmánybíróság már több döntésében foglalkozott azzal a
kérdéssel, hogy a speciális (különleges) jogállású személyek
egyesülési alapjogának gyakorlása mennyiben korlátozott. Az
51/1991. (X. 19.) AB határozat a fegyveres erők és fegyveres
testületek tagjai egyesülési jogára vonatkozó megszorító
rendelkezéseket vizsgálva megállapította, hogy a jogkorlátozás
nem érheti el azt a szintet, hogy az alapjog lényeges tartalma
sérüljön. A vizsgált rendeleti szabályozásnak azt a részét,
amely politikai vagy egyéb célú társadalmi szervezet
alakításának kivételt sem engedő, teljes tilalmát jelentette,
az Alkotmánybíróság olyan mérvű korlátozásnak tartotta,
amelynek az elérni kívánt céllal való arányossága,
elkerülhetetlen volta nem volt igazolható. (ABH 1991, 258. 261-
262.)
1994-ben a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény (a
továbbiakban: Htv.) 57. § (5) és (6) bekezdéseit vizsgálva
viszont az Alkotmánybíróság nem találta az egyesülési
szabadságot aránytalanul korlátozónak azt a tilalmat, amely
alapján a katonák szolgálati idejük alatt a fegyveres erők
törvényben meghatározott feladataival ellentétes célra létesült
szervezetekben nem tevékenykedhettek. Az Alkotmánybíróság
figyelembe vette, hogy a korlátozó rendelkezések nem általában
fogalmaztak meg egyesülési tilalmat, és hogy az alkalmazott
szabályra az Alkotmány 40/A. § (1) bekezdésében, valamint a
70/H. §-ában megjelölt kötelesség – a haza katonai védelme –
végrehajtásához volt szükség. 46/1994. (X. 21.) AB határozat,
ABH 1994, 260, 264.
A büntetés-végrehajtási intézetben fogva tartottak szintén
különleges helyzetben vannak. A Bv.tvr. hatálya alá tartozó
személyeket is megilletik az alapjogok, de a fogva tartás ténye
és az azáltal elérendő törvényes cél miatt a jogszabályok az
elítéltek alapjog gyakorlásához fűződő jogát korlátozzák. Az
Alkotmánybíróság a 13/2001. (V. 14.) AB határozatában már
foglalkozott az egyes alapvető jogok gyakorlásának a büntetés-
végrehajtási intézetben fogva tartottak helyzetéből fakadó
korlátozásával. E döntés alapján az alkotmányos alapjogok
között vannak olyanok, amelyeket a fogva tartás végrehajtása
egyáltalán nem érinthet. Ilyen például az élethez és az emberi
méltósághoz való jog. A fogva tartás lényegéből következően
kizárt a személyi szabadság, a szabad mozgás és a tartózkodási
hely szabad megválasztása jogának teljes érvényesülése. A
véleménynyilvánítási szabadság viszont azon alapjogok közé
tartozik, amely változatlanul tovább él ugyan a fogva tartás
során, de amelynek gyakorlása és megnyilvánulása a büntetés-
végrehajtás ténye és a körülmények által meghatározott. (ABH
2001, 177, 193.)
Az alapjog-gyakorlás – büntetés végrehajtása miatti –
korlátozásának alkotmányosságát az Alkotmánybíróság a
gyakorlatában kialakított ún. szükségességi teszt alapján ítéli
meg.
E szerint az állam akkor korlátozhat alapjogot, ha azt egy
másik alapvető jog vagy szabadság védelme, érvényesülése,
illetve egyéb alkotmányos érték érdekében teszi, de ebben az
esetben is csupán akkor, ha a jogalkotó által kitűzött cél más
módon nem érhető el. Az alapjog-korlátozás akkor alkotmányos,
ha megfelel az arányosság követelményének is. Ehhez az elérni
kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott
alapjogsérelem súlya közötti megfelelő egyensúly szükséges. A
törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére
alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni.
3. Az Alkotmánybíróságnak jelen ügyben az állam
büntetőhatalmának érvényesülését kellett mérlegre tennie a
fogva tartottak egyesülési szabadsága ellenében.
Az Alkotmánybíróság a büntetés-végrehajtási intézetben fogva
tartottak alapjogaival kapcsolatban fontosnak és irányadónak
tartja, hogy a szabadságvesztés büntetésének ténye csupán az
alapjog-gyakorlás olyan szűkítését indokolhatja, amelynek
alapja valamely, a büntetés végrehajtásához szorosan kapcsolódó
érdek. A fogva tartottak alkotmányos jogait érintő olyan
jogszabály, amely a fogva tartás tényéből következően
korlátozza az elítéltet abban, hogy valamely alapjogával
élhessen, akkor tekinthető alkotmányosnak, ha az legitim
büntetési célokat szolgál. Jelen ügyben az Alkotmánybíróság
megállapította, hogy az állam büntetőhatalmának hatékony
érvényesítése és a büntetés-végrehajtás rendjének fenntartása
érdekében bizonyos esetekben szükséges lehet az egyesülési jog
gyakorlásának korlátozása.
Az állam alkotmányos kötelezettsége a bűncselekmények
elkövetőinek felelősségre vonása. E kötelezettség része a
bíróság által jogerősen szabadságvesztésre ítélt büntetésének
végrehajtásáról való gondoskodás. Az állam a kiszabott
büntetések végrehajtása során annyiban korlátozhatja az
egyesülési szabadság érvényesülését, amennyiben az a büntetés-
végrehajtás törvényes céljának elérése érdekében történik. A
szabadságvesztés végrehajtásának célja pedig az, hogy a
joghátrány érvényesítésén keresztül elősegítse az elítélt
reszocializációját és azt, hogy az elítélt a jövőben
tartózkodjon újabb bűncselekmény elkövetésétől. (Bv.tvr. 19. §)
A valamely egyesülethez tartozás fontos szerepet tölthet be az
elítéltek külvilággal való kapcsolattartásában, a büntetés
letöltését követően segítheti a társadalomba való
beilleszkedést és a kisebb közösséghez tartozás érzése
segítséget nyújthat a személyiség, az önbecsülés megőrzésében.
Ahogyan arra az Alkotmánybíróság a 13/2001. (V. 14.) AB
határozatban utal, az „európai büntetés-végrehajtási politika
alaptételei közé tartozik, hogy a fogva tartás körülményeit – a
biztonsági igények által behatárolt módon – közelíteni kell a
szabad élet körülményeihez. A szabadságvesztés büntetés
végrehajtása a büntetés jellegéből következően természetesen
több alapjogot érint, a jogok korlátozása során azonban
törekedni kell a társadalom védelme érdekében feltétlenül
szükséges, minimális mértékre”. (ABH 2001, 177, 194.)
4. A Bv.tvr. 36. § (5) bekezdés f) pontja alapján az egyesülési
szabadság korlátozott. E jogi norma alapján a jogkorlátozás
arányossága nem vizsgálható, az ugyanis hogy a fogva tartott
egyesülési szabadságának csorbítása egy konkrét ügyben arányban
áll-e az elérni kívánt céllal, a jogalkalmazási gyakorlatban
dől el. A Bv.tvr. nem szól arról, hogy pontosan milyen
mértékben korlátozott az elítéltek egyesülési szabadsága,
milyen egyesületek hozhatók mégis létre és milyen egyesülethez
csatlakozhatnak a büntetés-végrehajtás intézményeiben fogva
tartottak.
Az államnak az Alkotmány 50. § (1) bekezdésében megfogalmazott,
a bűncselekmények elkövetőinek megbüntetésére vonatkozó
feladata és az Alkotmány egyesülési jogot biztosító 63. §-a
közötti mérlegelés eredményeképpen megállapítható azonban, hogy
az alaptörvény alapján a fogva tartottak egyesülési
szabadságukkal mindaddig élhetnek, amíg ezzel a büntetés-
végrehajtás célját meg nem hiúsítják, illetve annak
meghiúsulását közvetlenül nem veszélyeztetik. Ezt felismerve a
jogalkotó sem zárta ki általában az egyesületek létrehozásának
lehetőségét (még a büntetés-végrehajtási intézeten belül sem),
következésképpen konkrét esetben csak az összes körülmény
alapján állapítható meg, hogy az egyesülési jog szükséges és
arányos korlátozásáról van-e szó. A döntés meghozatalakor a
jogalkalmazónak figyelemmel kell lennie a szabadságvesztés
végrehajtásának céljára és arra, hogy az elítélt büntetése
milyen fokozatban hajtandó végre, valamint, hogy e fokozatban a
büntetés-végrehajtási intézet rendjét nem veszélyezteti-e
közvetlenül az elítéltek egyesülési joggyakorlása.
Általánosságban megállapítható, hogy nem tekinthető az
egyesülési jog arányos korlátozásának, ha olyan egyesületek
létrehozását tiltják meg a fogva tartottaknak, amely egyesület
megalakítása a büntetés-végrehajtás céljával összeegyeztethető,
annak rendjét és biztonságát nem veszélyezteti. Különösen
fontos ez abban az esetben, ha az elítéltek például a Bv.tvr.-
ben biztosított jogaik érvényesülését elősegítendő kívánnak
érdekvédelmi szervezetet létrehozni.
A fogva tartottak egyesüléshez való jogának gyakorlása
értelemszerűen korlátozott annyiban, hogy a büntetés-
végrehajtási intézeten kívüli egyesületek mindennapi életében
nem vehetnek részt személyesen. Ez a korlátozás következik
abból, hogy a szabadságvesztés végrehajtásának ideje alatt
„szünetel” az elítéltnek a szabad mozgáshoz és a tartózkodási
hely szabad megválasztásához fűződő joga. A büntetés-
végrehajtás céljából következően a Bv.tvr. személyi hatálya alá
tartozó fogva tartott nem tarthat igényt arra, hogy a büntetés-
végrehajtási intézetet bármikor elhagyja. Ez a korlátozás
azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetne tagja büntetés-
végrehajtási intézeten kívüli egyesületnek, vagy hogy ilyen
egyesület tevékenységében semmilyen formában ne vehetne részt.
A fogva tartott a büntetés-végrehajtás megkezdése előtt
keletkezett egyesületi tagságát a szabadságvesztés büntetés
végrehajtásának ideje alatt fenntarthatja, illetve újabb
tagságot is létesíthet, amennyiben az a büntetés-végrehajtás
tényével összeegyeztethető. A büntetés-végrehajtási intézeten
kívüli egyesülethez tartozása a fogva tartottnak csak annyiban
korlátozott, hogy személyesen nem tud részt venni az egyesület
életében, illetőleg erre csak akkor nyílik lehetősége, amikor a
büntetés-végrehajtási intézetből a büntetés-végrehajtás
általános szabályai szerint eltávozhat. Az eltávozás ideje
alatt az elítélt akár egyesületet is alapíthat, ez esetben
ugyanis az alakuló ülésen való részvétele sem ütközik
akadályba.
Az egyesülési jog gyakorlására azonban nemcsak a büntetés-
végrehajtási intézeteken kívül működő egyesületek esetében
kerülhet sor, hanem akkor is, ha a fogva tartott a büntetés-
végrehajtási intézeten belül kíván társadalmi szervezetet, ezen
belül például érdekvédelmi egyesületet létrehozni. Az Alkotmány
70/C. § (1) bekezdése az egyesülési szabadság egyik speciális
fajtáját, a gazdasági és társadalmi érdekvédelem céljára
irányuló szervezetalakítás és az ilyen szervezetekhez való
csatlakozás jogát nevesíti. Minthogy „az Alkotmány 70/C. §-ában
megfogalmazott alapvető jog nem más, mint az általános
egyesülési jognak az érdekképviseleti célú szerveződésekre
vonatkoztatott kifejeződése”, 58/1997. (XI. 15.) AB határozat,
ABH 1997, 348, 350. ezen alkotmányos szakasz értelmezésekor
irányadóak az egyesülési jog tartalmára vonatkozó
megállapítások: az érdekvédelmi szervezetek alakításának joga,
pontosabban annak gyakorlása – osztva az egyesülés
szabadságának sorsát – a fogva tartás ténye folytán
korlátozott. E jog vonatkozásában megállapítható tehát, hogy a
fogva tartottak szervezetalakítási szabadságának gyakorlása
csupán annyiban korlátozott, amennyiben azt a büntetés-
végrehajtás célja indokolja és olyan mértékig korlátozható e
jog, ameddig az elkerülhetetlenül szükséges a büntetés-
végrehajtás rendjének a fenntartása érdekében.
IV.
Az indítványozó – a Fővárosi Bíróság Kollégiumvezetőjének
levelére hivatkozva – sérelmezi, hogy a Bv.tvr. 36. § (6)
bekezdés b) pontja, amelynek értelmében a fogva tartottak
gyülekezési joga a szabadságvesztés végrehajtásának ideje alatt
szünetel, akadályozza a büntetés-végrehajtási intézetben fogva
tartott elítélteket az egyesüléshez való alapjoguk
gyakorlásában. Az indítványozó szerint ugyanis e rendelkezés
nem teszi lehetővé az elítéltek számára, hogy tízen összeülve
alakuló ülésen határozzanak valamely egyesület megalakításáról.
Az Egytv. 3. § (4) bekezdése alapján a társadalmi szervezet
alapításához az szükséges, hogy legalább tíz alapító tag a
szervezet megalakítását kimondja, alapszabályát megállapítsa,
ügyintéző és képviseleti szerveit megválassza. A társadalmi
szervezetek nyilvántartásának ügyviteli szabályairól szóló
6/1989. (VI. 8.) IM rendelet 2. melléklete a nyilvántartásba
vételhez megköveteli, hogy a kérelmező a társadalmi szervezet
alakuló ülésének jegyzőkönyvét és az alakuló ülés jelenléti
ívét csatolja.
A büntetés-végrehajtási intézetben fogva tartottak esetében is
ily módon van lehetőség egyesület alakítására, az alapító tagok
együttes jelenléte esetén. Az alakuló ülés megtartása a
büntetés-véghajtási intézeten belül alkotmányos értelemben nem
minősül gyülekezésnek.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ugyanis a gyülekezés
szabadsága a közösen gyakorolt politikai véleménynyilvánítás
egyik formája. Az Alkotmány 62. §-a a gyűléseken,
felvonulásokon, tüntetéseken való részvétel jogát biztosítja. A
gyülekezés szabadságát az indokolatlan állami beavatkozásokkal
szemben garantáló, a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III.
törvény előírásai is elsősorban a közügyek megvitatását célzó
békés szerveződésekre vonatkoznak. A Bv.tvr. 36. § (6) bekezdés
b) pontja sem zárja ki eleve tehát annak lehetőségét, hogy a
Bv.tvr. személyi hatálya alá tartozók a büntetés-végrehajtási
intézeten belül egyesületet, azon belül is érdekvédelmi
szervezetet alapítsanak.
Fentiek alapján az Alkotmánybíróság a Bv.tvr. 36. § (5)
bekezdés f) pontja alkotmányellenességének a megállapítására és
megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint sem a Bv.tvr. 36. § (5)
bekezdés f) pontjára, sem pedig a 36. § (6) bekezdés b)
pontjára hivatkozva nem tiltható meg általában, hogy a büntetés-
végrehajtási intézetben fogva tartottak egyesülési
szabadságukkal élhessenek. Annak a kérdésnek a megválaszolása
azonban, hogy a jelen eljárás tárgyát képező ügyben egyesület,
érdekvédelmi szervezet létrehozása, illetve a már létező
egyesülethez való csatlakozás sérti-e a büntetés-végrehajtás
rendjét, illetve alkalmas-e a büntetés-végrehajtás céljának
meghiúsítására, nem az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik.
V.
Az Alkotmánybíróság hatáskörét megállapító, az
Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. §-ában
foglalt rendelkezések szerint az Alkotmánybíróságnak nincs
jogalkotásra szóló hatásköre. Ezért a jogszabály módosítására
irányuló indítványt az Alkotmánybíróság – az ideiglenes
ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló 3/2001. (XII. 3.)
Tü. határozat 29. § b) pontja alapján – visszautasította.
Dr. Holló András
az Alkotmánybíróság helyettes elnöke
Dr. Bagi István Dr. Bihari Mihály
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó Dr. Erdei Árpád
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila Dr. Kiss László
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István Dr. Strausz János
előadó alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné Dr. Vasadi Éva
alkotmánybíró
. |