A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában – dr. Bragyova András, dr. Lenkovics Barnabás, dr. Paczolay Péter és dr. Stumpf István alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Törvényszék 56.Pfv.633.928/2012/2. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, kérve a Fővárosi Törvényszék 56.Pfv.633.928/2012/2. számú végzése vizsgálatát és megsemmisítését.
[2] Az indítványozó 2012. december 7-én nyújtott be alkotmányjogi panaszt és kérte a Fővárosi Törvényszék 56.Pfv.633.928/2012/2. számú végzése (a továbbiakban: Végzés) alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését. Előadta, hogy 2007. február 6-án őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték, és előzetes letartóztatását a bíróság 2008. január 14-én megszüntette. A Pesti Központi Kerületi Bíróság a 6.B.X.80.144/2009/6. számú ítéletével az indítványozót az ellene emelt vád alól felmentette. A Fővárosi Bíróság a 22.Bf.5681/2011/9. számú jogerős ítéletével az első fokon hozott döntést részben megváltoztatta, azonban az indítványozóra vonatkozó részt helybenhagyta. A Fővárosi Bíróság a jogerős ítéletét 2011. június 1-jén nyilvános tanácsülésen hirdette ki, amely tanácsülésen a jegyzőkönyv szerint az indítványozó és a büntetőeljárásban meghatalmazott védője is jelen volt. Ezért a kártalanítási igény előterjesztésére nyitva álló hat hónapos határidő is a Be. 583. § (1) bekezdése szerint 2011. június 1-jén kezdődött meg. Az indítványozó a Magyar Állam ellen a kártalanítás iránt indított perében a keresetlevelét 2011. december 1-jén adta postára, a keresetlevél 2011. december 5-én érkezett meg a bíróságra. Ezért a Pesti Központi Kerületi Bíróság a 44.P.94.602/2011/6. számú végzésével a pert megszüntette, mivel a bíróság álláspontja szerint a Be. 583. § (1) bekezdésében meghatározott határidő anyagi jogi határidő, így a keresetlevélnek a határidő lejártáig, 2011. december 1-jéig meg kellett volna érkeznie a bíróságra, és a keresetlevél előterjesztésére nyitvaálló határidő szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a keresetlevelet mikor adták postára. Az indítványozó a permegszüntető elsőfokú végzés ellen fellebbezett, azonban az elsőfokú bíróság döntésével és döntésének indokaival egyetértve a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság a Végzésben az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. A Végzést az indítványozó 2012. október 9-én vette át.
[3] Az indítványozó ezt követően alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybíróságnál, melyben a keresetlevél előterjesztésére nyitvaálló határidő számítás módjának törvényi szabályozását sérelmezve kérte a Végzés alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését. Az indítványozó álláspontja szerint a Végzés azáltal, hogy kártalanítás iránt indult perét határidő mulasztásra tekintettel megszüntette, sérti a bírósághoz való fordulás jogát, és ezen keresztül pedig a szabadsághoz való jogát az annak biztosítását szolgáló kártalanítás eljárásból való kizárása révén. Véleménye szerint ezért a Végzés az Alaptörvény IV. cikk (4) bekezdésébe és a XXVIII. cikk (1) bekezdésébe ütközik.
[4] Az alkotmányjogi panasz az Abtv.-ben meghatározott befogadhatósági formai és tartalmi feltételeknek csak részben felelt meg.
[5] A panasz az Abtv. 52. § (1) bekezdésében támasztott feltételeknek részben felel meg, mivel nem tartalmaz indokolást arra nézve, hogy a sérelmezett Végzés álláspontja szerint miért ellentétes az Alaptörvény IV. cikk (4) bekezdése rendelkezésével.
[6] Az indítvány az Abtv. 29. §-ben foglalt feltételeket nem teljesíti. Az Abtv. 29. §-a a befogadhatóság tartalmi feltételeként határozza meg, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet tartalmazzon, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. A panasz nem tartalmaz bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet, továbbá olyan új, alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés felvetése sem állapítható meg, amely indokolná a panasz befogadását. Az Alkotmánybíróság több korábbi határozatában [v.ö. 51/2009. (IV. 28.) AB határozat, ABH 2009, 374.] foglalkozott a jogvesztő keresetindítási határidőknek és az Alkotmány 57. § (1) bekezdésének a kapcsolatával. [Az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében rögzített bírósághoz való fordulás jogát a hatályos Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése tartalmazza.]
[7] Fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz befogadhatósági vizsgálatának eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy az alkotmányjogi panasz részben felel meg az Abtv. 52. § (1) bekezdésében támasztott feltételeknek és nem felel meg az Abtv. 29. §-ában foglalt befogadhatósági feltételnek, és alkotmányjogi panaszt az Abtv. 29. §-ában fennálló befogadhatósági akadály miatt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.
Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
. |
 | |
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Salamon László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró |
Dr. Bragyova András alkotmánybíró különvéleménye
[8] A többséggel ellentétben az a véleményem, hogy az alkotmányjogi panasz alapvető alkotmányjogi kérdést vet fel, ezért az Abtv. 29. § -a alapján be kellett volna fogadni.
[9] Az alkotmányjogi panaszban felvetett kérdés a többség szerint nem alapvető – nem kíván további tisztázást, sem a korábbi álláspont ismételt vizsgálatát –, mert az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban az alkotmányjogi kérdést tisztázta. Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban valóban foglalkozott a Be. 583. §-a alkotmányosságának vizsgálatával, és az alkotmányjogi panaszban felvetett kérdéssel is. Akkori álláspontját szerintem újra meg kellett volna vizsgálnia.
[10] Az alkotmányjogi panasz kifogásolja, hogy a jogerősen felmentett vádlottak az előzetes letartóztatásért vagy szabadságvesztésért csak hat hónapos jogvesztő határidőn belül követelhetnek az államtól kártérítést. Ezt a szabályt az Alkotmánybíróság a végzésben idézett 104/2009. (X. 30.) AB határozatában (ABH 2009, 894.) valóban vizsgálta az Alkotmány 55. §-a alapján. Időközben az Alaptörvény a személyi szabadságnak ezt a fontos garanciáját, az Alkotmánytól némileg eltérően fogalmazta meg. Ez a változás azonban önmagában indokolta volna a kérdés ismételt vizsgálatát.
[11] A már említett 104/2009. (X. 30.) AB határozat alkotmányellenes mulasztást állapított meg, amely alapján a törvényhozó módosította is a Be. említett rendelkezését. A határozathoz Paczolay Péter alkotmánybíró párhuzamos indokolást csatolt, amelyben a törvénytelen fogvatartásért járó kártérítést, az Alkotmánybíróság gyakorlatával ellentétben, az Alkotmány 55. § (3) bekezdésére alapozott alkotmányos jognak tartja. Magam ezzel az állásponttal egyetértettem, és csatlakoztam a párhuzamos indokoláshoz. Ez az indokolás nem tartotta lezártnak a törvénytelen fogvatartásért járó kártérítés alkotmányjogi kérdéseit és szükségesnek ítélte az Alkotmánybíróság gyakorlatának felülvizsgálatát. Önmagában ez is elegendő lenne arra, hogy az alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság befogadja, annál is inkább, mert a Be. 583. §-ának az Alkotmánybíróság említett határozata után elfogadott változatát még nem vizsgálta.
[12] Ennél fontosabb érv azonban, hogy az Alaptörvény IV. cikk (4) bekezdése eltér az Alkotmány megfelelő rendelkezésétől. Az 55. § említett (3) bekezdése csak “törvénytelen letartóztatás és fogvatartásról” beszél, mint ami kártérítésre jogosít. Az Alaptörvény viszont “alaptalan vagy törvénysértő” szabadságkorlátozásról szól. Az Alkotmány 55. § (3) bekezdését az Alkotmánybíróság úgy értette, hogy “törvénytelenségen” csak az eljárási szabályok megsértésével történő letartóztatás értendő, tehát ha valakit bírói határozat nélkül – például az Alkotmány 55. § (2) bekezdésének megsértésével – fogva tartanak, kártérítésre az 55. § (3) bekezdése alapján jogosult. Az Alkotmánybíróság nem vitatta, hogy az anyagi jogilag törvénytelen letartóztatásért vagy szabadságvesztésért az állam kártérítéssel tartozik, azonban ezt az igényt az Alkotmány 8. § (2) bekezdésére, a jogállami klauzulára, valamint a bírósághoz fordulás jogára [57. § (1) bekezdés, vö. BH. 2013. 89] alapozta, és nem az 55. §-ra. [104/2009. (X. 30.) AB határozat (ABH 2009, 894, 921.)] Ezt az alkotmányértelmezést vitatta az említett párhuzamos indokolás.
[13] Az Alaptörvényben azonban a törvénytelenség mellett kifejezetten megjelenik az alaptalanság, mint a kártérítésre jogosultság jogalapja. Az alaptalanság, különösen szembeállítva a törvénytelenséggel, a tartalmilag megalapozatlan (és ezért szintén “törvénytelen”) fogvatartást jelenti. Ezért az Alaptörvény szerint a párhuzamos indokolás álláspontja – minden jogellenes fogvatartás alkotmányos jogot keletkeztet kártérítésre – még erősebbnek tűnik, mint az Alkotmány alapján (bár az sem zárta volna ki a törvénytelenség fogalmának olyan értelmezését, amely minden jogellenes szabadságkorlátozást felölel). Az Alaptörvény szerint azonban minden jogellenes fogvatartás (szabadságkorlátozás) jogot ad a kártérítésre. Ennek következtében a kártérítéshez való jog korlátozását – mint a Be. 583. §-a – most már alapjog-korlátozásnak kell tekinteni, és aszerint vizsgálni [Alaptörvény I. cikk (3) bekezdés]. Ennek a mércének a jelenlegi szabályozás szerintem nem felel meg; az új jogi helyzet ettől függetlenül is érdemi vizsgálatot kívánna.
[14] Ezek az érvek szerintem a panasz befogadását és ezzel érdemi elbírálását indokolták volna.
Budapest, 2013. május 7.
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
[15] A különvéleményhez csatlakozom:
Dr. Paczolay Péter s. k.,
alkotmánybíró Dr. Stumpf István alkotmánybíró különvéleménye
[16] A visszautasítással nem értek egyet, az alkotmányjogi panaszt álláspontom szerint az alábbi indokok miatt be kellett volna fogadni.
[17] A 104/2009. (X. 30.) AB határozat (a továbbiakban: Abh.) a jelen ügyben is felmerült kérdést – azaz az előzetes letartóztatással összefüggő kártalanítási igénnyel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettséget – illetően mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított meg: “Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben és a korábbi indítványok alapján észlelte, hogy a kártalanítási igény keletkezéséről és az igényérvényesítés határidejéről történő tájékoztatás elmaradása alkotmányellenes helyzethez, az Alkotmány rendelkezéseiből levezethető kártalanítási igény elvesztéséhez vezethet. [...] Az állammal szemben keletkezett kártalanítási igényről és érvényesíthetősége határidejéről az ügyészi és a bírósági határozatban adandó tájékoztatás törvényi előírásának hiánya a törvényalkotó olyan mulasztása, amely ellentétes az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésében rögzített jogállamiság követelményeivel, továbbá alapjogsérelemre is vezet. Hiányzik ugyanis annak eljárási garanciája, hogy minden esetben érvényesüljön a személyi szabadság korlátozásának alkotmányosságához – az Alkotmány 55. § (1) bekezdésének és a 8. § (1)–(2) bekezdésének egymásra vonatkoztatásával – az Alkotmánybíróság gyakorlatában meghatározott arányossági kritérium, a kártalanítási igény benyújtásának lehetősége.”
[18] A mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség orvosolására az Országgyűlés 2011. január 1-jei hatállyal megalkotta a Be. 583. § (5) bekezdését: “A terheltet kártalanítási igényének jogalapjáról, az igény érvényesítésének határidejéről, és a határidő kezdő időpontjáról a nyomozást megszüntető határozat, a felmentő ítélet, a megszüntető végzés, illetve a rendkívüli jogorvoslat eredményeképpen hozott határozat közlésével egyidejűleg tájékoztatni kell.”
[19] Az Alaptörvény IV. cikk (4) bekezdése alkotmányos szinten biztosít jogot az alaptalan előzetes letartóztatással összefüggő kártalanításra: “Akinek szabadságát alaptalanul vagy törvénysértően korlátozták, kárának megtérítésére jogosult.” (A korábbi Alkotmány 55. §-a is lényegét tekintve ugyanezt a szabályt tartalmazta.)
[20] A Be. 583. § (5) bekezdésében foglalt tájékoztatási szabály az Abh.-ra figyelemmel az Alaptörvény IV. cikk (4) bekezdése által biztosított jog érvényesítésének Alaptörvényből eredő garanciájaként minősül.
[21] A Be. 64. § (4) bekezdése szerint nem számít a határidő elmulasztásának, ha a beadványt a határidő utolsó napján postára adták.
[22] Az iratokból nem derül ki, hogy a jelen alkotmányjogi panasz tárgyát képező kártalanítás iránti per alapjául szolgáló büntetőeljárásban a felmentő ítéletet meghozó Fővárosi Bíróság az ítéletben tájékoztatást adott-e az igényérvényesítési határidőről. A panaszos a Be. 64. § (4) bekezdésére figyelemmel a határidő utolsó napján postára adta a keresetlevelet. A kártalanítási perben első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság megszüntette a pert, arra hivatkozással, hogy a Be. 583. § (1) bekezdés szerinti határidő az egységes bírósági gyakorlat szerint anyagi jogi határidő, tehát a határidő utolsó napjáig meg is kellett volna érkeznie a keresetlevélnek a bírósághoz. A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helyben hagyta, végzésében külön kifejtve azt is, hogy “a Be. 583. § (5) bekezdésében foglalt tájékoztatás elmaradásának erre vonatkozó kifejezett jogszabályi rendelkezés hiányában semmilyen jogkövetkezménye nincs, különösen az nem, hogy a határidő elmulasztása miatti jogvesztés ne állna be”.
[23] Ha a Be. 583. § (5) bekezdése szerinti tájékoztatás nem történt meg, akkor a Fővárosi Bíróság ezzel a mulasztással alkotmányos garanciát jelentő törvényi szabályt sértett. A tájékoztatás hiányában az indítványozó a Be. 64. §-a alapján értelmezte a rá vonatkozó határidőt; a Pesti Központi Kerületi Bíróság pedig ettől eltérő határidő-értelmezés alapján megszüntette a pert, ami meghiúsította egy, az Alaptörvény IV. cikk (4) bekezdése által kifejezetten biztosított jog érvényesítését.
[24] Mindezek alapján álláspontom szerint az alkotmányjogi panasz indokolása alkalmas arra, hogy meghatározható legyen Alaptörvény IV. cikk (4) bekezdésével való ellentét mibenléte [Abtv. 52. § (1) bekezdés e) pont], továbbá kimutatható a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség is [Abtv. 29. §].
[25] Az indítványt tehát az Alkotmánybíróságnak érdemben el lehetett és el kellett volna bírálnia.
Budapest, 2013. május 7.
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró
[26] A különvéleményhez csatlakozom:
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
. |