Hungarian

Ügyszám: .	724/B/1994
Előadó alkotmánybíró: Lábady Tamás Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 724/B/1994. AB határozat .

ABH oldalszáma: 1995/706 .

A döntés kelte: Budapest, 02/20/1995 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN ! Az   Alkotmánybíróság    jogszabály   alkotmányellenességnek utólagos  megállapítására   irányuló  bírói   kezdeményezés, továbbá alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő                        határozatot  : Az Alkotmánybíróság  az  adózás  rendjéről  szóló,  többször módosított  1990.  évi  XCI.  törvény  1.  §  (7)  bekezdése alkotmányellenességének megállapítására  és megsemmisítésére irányuló bírói  kezdeményezést, valamint e rendelkezéssel és ugyanezen  törvény  101.  §  (1)  bekezdésével  kapcsolatban előterjesztett alkotmányjogi panaszt elutasítja.                          Indokolás                              I. 1. A  Pécsi Városi  Bíróságon a 13.P.21.160/1994. szám alatt indult perben az eljáró bíró az ügyben alkalmazandó törvényi rendelkezés alkotmányellenességét észlelte. Erre tekintettel indítványozta az adózás rendjéről szóló, többször módosított 1990. évi  XCI. törvény ( a továbbiakban :  Artv. ) 1. § (7) bekezdésének     első      mondata      tekintetében      az alkotmányellenesség   megállapítását    és   a    kifogásolt rendelkezés megsemmisítését. A bírói  kezdeményezéssel kifogásolt  rendelkezés szerint  a szerződést,  ügyletet   és  más  hasonló  cselekményeket  az adóügyi eljárásban valódi tartalmuk szerint kell minősíteni. A  bíróság   álláspontja  szerint   ez  a   rendelkezés   az adóhatóságot olyan  jogosultsággal ruházza  fel, amely sérti az Alkotmány  9. §  (1) bekezdésében biztosított köztulajdon és  magántulajdon   egyenjogúságát  és   egyenlő   védelmét, valamint az  Alkotmány  13.  §  (1)  bekezdésében  garantált tulajdonhoz való jogot. A rendelkezés gyakorlati alkalmazása ugyanis lehetővé  teszi, hogy  az adóhatóság figyelmen kívül hagyja  a  felek  valóságos  szerződési  akaratát  és  olyan polgári jogi  jogviszonyokat minősítsen,  melyeknek  alanyai közül nem  mindegyik fél  áll egyúttal  az adóhatósággal  is jogviszonyban. Eljárásával  az adóhatóság az egyenrangúságon és mellérendeltségen  alapuló polgári jogi jogviszonyokba az aláfölérendeltség elemét  viszi  be.  Ellentétes  továbbá  a kifogásolt  rendelkezés   a   Polgári   Törvénykönyv   (   a továbbiakban :  Ptk ) 7. § (1) bekezdése második mondatával, amely  szerint   a  polgári   jogviszonyokból  fakadó  jogok érvényesítése  bírósági   útra  tartozik.   Végül  sérti  az adóhatóságnak  sajátos  értelmezési  jogot  biztosító  ez  a rendelkezés az  Alkotmány 50.  § (1)  bekezdését  is,  amely alkotmányos szinten  mondja ki, hogy az állampolgárok jogait és törvényes érdekeit a bíróságok védik és biztosítják. 2. A  kifogásolt  adóügyi  rendelkezéssel  kapcsolatban  egy másik indítványozó alkotmányjogi panaszt terjesztett elő. Az alkotmányjogi panasz  alapjául szolgáló ügyben az adóhatóság a sérelmezett rendelkezésre alapozta döntését, melynek során az indítványozó  által kötött lízingszerződéseket adásvételi szerződéseknek minősítette és ennek folytán nem fogadta el a lízingdíj   költségkénti   elszámolását   és   leírását   az adóalapból. Az indítványozó a kifogásolt adóügyi határozatok ellen keresettel  fordult a  bírósághoz, a  bíróság  azonban keresetét -  jogerősen -  elutasította. A  másodfokú bíróság azzal hagyta  helyben az első fokú bíróság ítéletét, hogy az adóhatóság alapvető polgári jogi elvet alkalmazott, amikor a szerződéseket valóságtartalmuk alapján ítélte meg. Az  indítványozó   nézete  szerint  a  jogállam  alkotmányos rendjében megengedhetetlen,  hogy a  polgári  jogviszonyokba államigazgatási szerv  hatósági minőségében  belépjen  és  a felek   szerződési   akaratát   önkényesen   megváltoztassa. Álláspontja szerint  ebben az összefüggésben az Artv. 101. § (1)  bekezdése   is   alkotmányellenes,   mert   a   törvény rendelkezéseit  eszerint   a  hatályba   lépését  megelőzően keletkezett   jogviszonyokra    is   alkalmazni   kell.   Az indítványozó utalt  arra, hogy ez visszamenő hatályt jelent, ellentétes ezért  az Alkotmánynak a jogállamiságot deklaráló 2. § (1) bekezdésével. A törvény  kifogásolt 101. § (1) bekezdése szerint e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni a hatálybalépésekor jogerősen el nem  bírált ügyekben,  továbbá a  törvény hatálybalépését követően az  azt megelőző  időszakra  teljesítendő,  illetve esedékessé  vált  kötelezettségekre  azzal,  hogy  a  bírság ( felemelt  adó, felemelt  illeték ) tekintetében az adózóra terhesebb rendelkezéseket nem lehet alkalmazni. Az indítványozó hivatkozott arra, hogy a jogalkotásról szóló 1987. évi  XI. törvény  ( a továbbiakban :  Jat. ) 12. § (1) bekezdése alapján a jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem  állapíthat  meg  kötelezettséget  és  nem  nyilváníthat valamely magatartást  jogellenessé. A  (3) bekezdés  szerint pedig a  jogszabály hatálybalépésének  időpontját  úgy  kell meghatározni,  hogy   kellő  idő   maradjon   a   jogszabály alkalmazására való felkészülésére. Ezeket a  jogalkotásra  vonatkozó  alapvető  követelményeket sértette  meg  a  törvényhozó  annak  kimondásával,  hogy  a törvény rendelkezéseit  - így  az 1. § (7) bekezdését is - a hatálybalépése  előtti  időben  megkötött  szerződésekre  is alkalmazni rendeli.  Az ilyen  rendezés alkotmányellenessége levezethető közvetlenül  az Alkotmány  2. § (1) bekezdéséből is. Az indítványozó  mindezekre figyelemmel  kérte az Artv. 1. § (7)    bekezdése     és     101.     §     (1)     bekezdése alkotmányellenességének  megállapítását,   e   rendelkezések megsemmisítését    és     annak    kimondását,    hogy    az alkotmányellenes rendelkezések  az  alkotmányjogi  panasszal érintett konkrét ügyben nem alkalmazhatók.                             II. Az  Alkotmánybíróság   az  indítványokat   megalapozatlannak találta. 1.  Az   Alkotmánybíróság  állandó   gyakorlata  szerint   a szerződési  szabadság,   mint  az   Alkotmány   9.   §   (2) bekezdésében  meghatározott   piacgazdaság  tartalmi  eleme, alkotmányos védelem  alatt áll  [ 13/1990.   (  VI. 18. ) AB határozat,  ABH   1990,  55.   ]  .  Az  Alkotmánybíróság  a szerződési   szabadság    korlátozhatóságának   "alkotmányos indokoltságát" kívánja  meg, noha  az nem  részesül alapjogi védelemben   és   "még   lényegi   tartalmát   illetően   is korlátozható" (  ABH 1991, 159, 378. ) . Az Alkotmánybíróság a 32/1991.   (  VI. 6. ) AB határozatában ( ABH 1991, 162. ) elvi éllel  mutatott rá arra, hogy az állam csak alkotmányos keretek  között   avatkozhat  be  az  autonómia  körébe  eső szerződési szabadságba,  ennek  feltételei  pedig  általában ugyanazok,   mint    amilyen   feltételek    fennállását   a szerződésekbe   való    bírósági   beavatkozás,    a   bírói szerződésmódosítás lehetősége is megkövetel. A szerződési  szabadság -  amelyet tehát az Alkotmánybíróság gyakorlata önálló  alkotmányos  jognak  tekint  -  abban  az általános szabályban  érvényesül, amelyet  a Ptk  200. § (1) bekezdése határoz  meg. Eszerint  a  szerződés  tartalmát  a felek szabadon  állapítják meg,  a  szerződésekre  vonatkozó rendelkezésektől  egyező   akarattal  eltérhetnek.  A  felek szerződési  akarata  tehát  az  alkotmányosan  is  garantált szerződési szabadságnak fontos eleme. A támadott  adóügyi  rendelkezés  azonban  nem  biztosít  az adóhatóságnak jogosultságot  arra,  hogy  a  szerződő  felek szerződési  autonómiájába  beavatkozzon.  Az  adóügyi  és  a polgári jogi  jogviszony ugyanis  egymástól elválnak  és  az adóhatóság megállapítása  nem hat  ki a  felek polgári  jogi jogviszonyára. Az  adóhatóság minősítése  kizárólag  adóügyi szempontból releváns  és az a közjogi jogviszonyban nem álló harmadik személyre  ( személyekre  ) kihatással nincs. Mivel az adóhatóság  értékelése a  szerződő felek  közötti polgári jogi jogviszony  szempontjából közömbös, az Alkotmánybíróság álláspontja   szerint    nincs   releváns    alkotmányossági összefüggés a támadott rendelkezés és a szerződési autonómia között. 2.  De   nincs  értékelhető  összefüggés  a  köztulajdon  és magántulajdon egyenjogúsága [ Alkotmány 9. § (1) bekezdés ], valamint a  tulajdonhoz való  jog  [  Alkotmány  13.  §  (1) bekezdés ]  , illetőleg a támadott rendelkezés között sem és az nem  sérti az  Alkotmány 50.  § (1)  bekezdését, mert nem érinti és nem vonja el a bíróságok alkotmányos feladatkörét, hatáskörét. Az  a   szabály,  hogy   a  szerződéseket   -  általában   a jognyilatkozatokat  -   valóságos  tartalmuk   szerint  kell megítélni, olyan  általános  jogelv,  amelynek  az  Artv-ben történt külön kimondása nélkül is érvényesülnie kell. Minden olyan szerződés, amely megjelenésében nem a valóságos szerződéstartalmat hordozza,  vagyis ahol  a  nyilatkozatban kifejeződő akarat  a  nyilatkozó  valódi  akaratától  eltér, színlelt szerződés.  A Ptk 207. § (4) bekezdése értelmében a színlelt szerződés  semmis. A Ptk 234. § (1) bekezdése pedig úgy rendelkezik,  hogy a  semmis szerződés érvénytelenségére bárki   határidő   nélkül   hivatkozhat   és   a   semmisség megállapításához külön  eljárásra  sincs  szükség.  A  bárki alatt mindenkit, így természetesen az adóhatóságot is érteni kell, vagyis az adóhatóság a polgári jog általános szabályai szerint  is   jogosult  az   adóalany  szerződéseit   valódi tartalmuk szerint minősíteni. A  kifogásolt   törvényi   rendelkezés   eszerint   egy,   a jognyilatkozatok  értelmezésére  vonatkozó  olyan  általános szabály, amelyre  az adóhatóság  az adózás  rendjéről  szóló törvény külön  felhatalmazása  nélkül  is  hivatkozhatna,  s amelynek  alkotmányos   relevanciája  ezért   sincs.   Külön törvényi kimondásának legfeljebb annyi jelentősége van, hogy megfelelően orientálhatja a gyakorlatot. Az  alkotmányosan   aggályosnak   tartott   norma   nem   ad felhatalmazást  az  adóhatóságnak  arra,  hogy  az  alá-  és fölérendeltség közigazgatási jogi elemeit a magánautonómiába tartozó jogviszonyokba  beemelje.  Ez  nemcsak  önmagában  a vizsgált   rendelkezésből,    de   annak    további   -   az indítványokkal nem  támadott -  szabályaiból is  következik. Eszerint az  érvénytelen szerződésnek  vagy más jogügyletnek az adózás szempontjából annyiban van jelentősége, amennyiben annak gazdasági  eredménye kimutatható.  E kiegészítéssel  a törvényi rendelkezés  egésze a  Ptk. 207. § (4) bekezdésében meghatározott általános  jogügyleti  értelmezési  szabállyal teljesen konform.  A szerződés  ( jogügylet ) megjelenése, a nyilatkozatban   kifejeződő    akarat   és    a    valóságos szerződéstartalom eltérése  esetén ez adóügyi jogviszonyt is a  palástolt   ügylet  szerint  kell  elbírálni,  hacsak  az érvénytelen -  a semmis  színlelt  -  szerződésnek  önállóan kimutatható  gazdasági   eredménye  nincs.   A   szerződések értelmezését illetően  tehát  a  törvényhozó  a  sérelmezett rendelkezéssel semmivel  sem ad több jogot az adóhatóságnak, mint amennyi  jogosultság a  semmis szerződések tekintetében bárkit megillet. Az  adóhatóság   többletjogosultsága  nem  ebből,  hanem  az adóügyi  jogviszony   sajátosságaiból  ered.  Az  adóhatóság ugyanis saját  értelmezését  hatóságként  érvényesítheti  az adóügyi jogviszonyban  anélkül, hogy annak helyes vagy téves volta kérdésében  a bíróság előzetesen állást foglalt volna. Ez azonban  a  sajátos,  alá-  és  fölérendeltségen  alapuló adóügyi jogviszony  következménye, és  éppen úgy érvényes az adóalany egyéb nyilatkozatai, mint szerződései tekintetében. A  jogviszony   lényegéből  folyó   ez  a  vonatkozás  pedig önmagában nem alkotmányellenes. 3. Nem  vonja el  a kifogásolt  rendelkezés  az  alkotmányos védelem alatt álló szerződési szabadság oltalmazásának bírói garanciáit sem.  A közigazgatási  határozatok bíróság előtti megtámadásának általános  szabályai mellett az Artv. 86. §-a az adóhatóság  másodfokú határozata  ellen  jogszabálysértés esetén a  bírói utat  speciálisan is  megnyitja. Az  eljárás eredményeként   a    bíróság   az   adóhatóság   határozatát megváltoztathatja vagy hatályon kívül helyezheti. Nem áll  meg a bírói kezdeményezésnek, illetve alkotmányjogi panasznak  az  az  érve  sem,  hogy  az  adóhatóság  részére biztosított  felhatalmazás   azért  jelent  megengedhetetlen beavatkozást a  szerződési autonómiába, mert az adóhatóság a szerződésben  részes   valamennyi  szerződő  fél  részvétele nélkül jogosult  - adott esetben a szerződő felek akaratától eltérően -  a szerződést  minősíteni.  A  támadott  törvényi rendelkezés csak  arra biztosít jogot az adóhatóságnak, hogy ha a  nyilatkozatban kifejezésre  jutó akarat és a tényleges szerződéstartalom egymástól  eltér, a  jognyilatkozatokat  a palástolt ügylet szerint minősítse. Ez azonban nem módosítja - nem  is érinti  - a felek közötti polgári jogi szerződést, hanem csak a jognyilatkozat adóügyi minőségét határozza meg. A megtámadhatóság  érvénytelenségi alakzata és a sérelmezett rendelkezés között  alkotmányossági problémát  jelentő  vagy egyéb  összefüggés   nincs.  A   szerződés  megtámadhatósága ( feltűnő  értékaránytalanság, indokolatlan egyoldalú előny, akarathiba stb.  ) nem  a szerződés  tartalma és megjelenése közötti  eltérésre  vonatkozik;  a  támadott  rendelkezés  e körben az  adóhatóságot semmiféle  minősítésre nem jogosítja fel. Mindezekre az  indokokra figyelemmel  az Alkotmánybíróság  a sérelmezett       rendelkezés        alkotmányellenességének megállapítására és  megsemmisítésére irányuló  indítványokat megalapozatlannak találta és ezért elutasította. 4. Az  előzőekből következik,  hogy  az  Artv.  101.  §  (1) bekezdése   alkotmányellenességének   megállapítása   iránti alkotmányjogi panasz  is -  az  Artv.  1.  §  (7)  bekezdése összefüggésében -  megalapozatlan. Az,  hogy  az  adott  ügy szempontjából az  ún.  visszamenőleges  alkalmazási  szabály sérti-e  az   Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésében  deklarált jogállamiságban benne  levő jogbiztonságot,  illetőleg, hogy van-e olyan törvényi kollízió a Jat. felhívott rendelkezései és  az   Artv.  között,   amely  alkotmányellenes  helyzetet eredményezhet, annak  a függvénye, hogy tartalmaz-e az Artv. a jogviszony  tartalmára  irányuló  visszaható  anyagi  jogi szabályt. Mivel  az Artv. 1. § (7) bekezdése nem állapít meg az  adóalany   számára   semmiféle   kötelezettséget,   jogi helyzetét nem  teszi terhesebbé,  sőt azon nem is változtat, vagyis az Artv. nem tartalmaz olyan új anyagi jogi szabályt, amelyet   a   törvény   hatálybalépése   előtt   keletkezett jogviszonyokra egyébként  nem kellett  volna alkalmazni,  az Artv. 101.  § (1)  bekezdésének alkotmányellenessége az 1. § (7)   bekezdésével    való    összefüggésében,    azaz    az előterjesztett alkotmányjogi panasz körében, nem állapítható meg, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt e vonatkozásban is elutasította.                      Dr. Sólyom László                  az Alkotmánybíróság elnöke      Dr. Ádám Antal                       Dr. Kilényi Géza       alkotmánybíró                         alkotmánybíró                       Dr. Lábady Tamás                     előadó alkotmánybíró                      Dr. Schmidt Péter                        alkotmánybíró      Dr. Szabó András                Dr. Tersztyánszky Ödön       alkotmánybíró                         alkotmánybíró                      Dr. Zlinszky János                        alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	724/B/1994
Date of the decision: .	02/20/1995
.
.