Hungarian

Ügyszám: .	540/D/2001
Előadó alkotmánybíró: Kiss László Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 64/2002. (XII. 3.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2002/348 .

A döntés kelte: Budapest, 12/02/2002 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                 A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!                               Az   Alkotmánybíróság  alkotmányjogi  panasz  és  alkalmazási tilalom kimondására irányuló kezdeményezés tárgyában meghozta a következő                         határozatot: Az      Alkotmánybíróság      megállapítja,      hogy       a társadalombiztosításról   szóló   1975.   évi   II.   törvény módosításáról  és kiegészítéséről rendelkező  1992.  évi  IX. törvény  49. § (1) bekezdésének az “1992. március 1-jével  az 1991.  évi II. törvény 10. §-ának (3) bekezdése ...  hatályát veszti”; illetve ugyanezen törvény 49. § (2) bekezdésének  “A T.  44.  §-ának (1)-(6) bekezdését és a T. 51. §-át az  1992. március 31-ét követő időponttól megállapításra kerülő ellátás tekintetében kell alkalmazni” szövegrészei alkotmányellenesek voltak,  ezért  e  rendelkezések  a  Fővárosi  Bíróság  által jogerősen  befejezett 60. Kf.43140/1999/10. számú ügyben  nem alkalmazhatók. Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                           Indokolás                              I. Az alkotmányjogi panasz előterjesztője 1988. szeptember 16-án vált  nyugdíjjogosulttá,  nyugdíjazását  azonban  csak  1992. június  1-jétől kezdődően kérte, miután 1992.  május  31-ével pontosan    38   év   szolgálati   időt   szerzett.    Miután munkáltatójánál  nyugdíjbavonulási  szándékát   bejelentette, 1991.  december  1-je és 1992. május 31-e  között  6  hónapos felmondási idejét töltötte. Az indítványozó öregségi nyugdíj megállapítása iránti igényét a  munkáltató 1992. február 18-án terjesztette be a Budapesti és   Pest  Megyei  Társadalombiztosítási  Igazgatósághoz,  és szolgáltatta   a  hatályos  jogszabályok  szerint   szükséges kereseti adatokat. Ezt    követően,    1992.   március   1-jei    hatállyal    a társadalombiztosításról  szóló  1975.  évi  II.  törvény   (a továbbiakban:  T.)  egyes  rendelkezéseit  módosította  –  az indítványozóra nézve hátrányos tartalommal – az 1992. évi IX. törvény  (a  továbbiakban:  Tm.).  Az  indítványozó  öregségi nyugdíjának összegét a Társadalombiztosítási Igazgatóság – az időközi   módosítást  követően  –  az  új  szabályok  szerint állapította meg. Ez két tekintetben érintette hátrányosan  az indítványozót:  egyrészt az átlagkeresetet  a  T.  módosítása előtt  a  nyugdíjazás  évében, valamint  a  nyugdíjazás  évét közvetlenül  megelőző  öt  naptári  év  közül  az   igénylőre legkedvezőbb  három  naptári év alatt  elért  keresetek  havi átlaga  alapján,  míg  a  módosítást követően  a  nyugdíjazás évében,  valamint az azt közvetlenül megelőző négy  év  alatt elért keresetek havi átlaga alapján kellett megállapítani. Ez a   számítási  mód  az  indítványozóra  nézve  kedvezőtlenebb összegű nyugdíj megállapítását eredményezte. Másrészt a nyugdíj összegének megállapításánál – a módosítást követően   –   alkalmazták  a  T.  44/A.  §-ának  degressziós szabályait,  amelyek értelmében az átlagkereset 12000  Forint feletti részének csak sávosan meghatározott százalékát vették figyelembe.  E  módosítások eredményeképpen  az  indítványozó nyugdíja lényegesen csökkent. Az  indítványozó  1992. november 4-én  a  Budapesti  és  Pest megyei   Társadalombiztosítási  Igazgatóság   11-83901/92/06. számú  nyugdíjmegállapító  határozata  ellen  pert  indított, amelyben  az  átlagkereset számításának  módját  kifogásolta, ezzel párhuzamosan pedig az Alkotmánybíróság előtt a Tm.  49. §   (1)   bekezdése   tekintetében  utólagos  normakontrollra irányuló  eljárást kezdeményezett. A közigazgatási  perben  a Pesti  Központi  Kerületi Bíróság szakértői  bizonyítás  után 20.K.65152/1997/4.  szám alatt 1997. június  18-án  elutasító ítéletet hozott. Miután a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról,  valamint e szolgáltatások  fedezetéről  szóló 1997.  évi  LXXX.  törvény  teljes egészében  hatályon  kívül helyezte  a T.-t, nem volt mód a hatályon kívül helyezett  T. egyes   szakaszait   módosító  Tm.   utólagos   normakontroll keretében történő vizsgálatára. Az Alkotmánybíróság  ezért  a Tm.  49.  §  (1)  bekezdése alkotmányellenességének  utólagos megállapítására  és  megsemmisítésére  irányuló  eljárását  a 675/B/1993. AB végzésével (ABH 1999, 822-824.) megszüntette. Az  indítványozó fellebbezéssel élt az elsőfokú ítélet ellen. Ügyében  a  Fővárosi  Bíróság mint  másodfokú  bíróság  2001. január  31-én  60.Kf.43.140/1999/10. szám alatt  az  elsőfokú ítéletet helybenhagyó ítéletet hozott. A jogerős ítéletet  az indítványozó  2001.  március 20-án  vette  át,  ezt  követően alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz fordult. Ebben kérte  a  már korábban is kifogásolt Tm. 49. § (1)  bekezdése mellett  a  Tm.  49.  § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását  és  a támadott rendelkezések  konkrét  ügyben történő alkalmazásának kizárását. Álláspontja szerint  a  Tm. érintett  rendelkezései alkotmányellenesek,  mert  sértik  az Alkotmány  2.  § (1) bekezdésében megfogalmazott jogállamiság elvét, valamint ellentétesek a jogalkotásról szóló 1987.  évi XI.   törvény  (a  továbbiakban:  Jat.)  12.  §  (2)  és  (3) bekezdéseiben  foglalt,  a jogszabályok  hatályára  vonatkozó rendelkezéseivel.                              II. 1. Az Alkotmány hivatkozott rendelkezése: “2.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus jogállam.” 2. A Jat. érintett rendelkezései: “12.  §  (2) A jogszabály a kihirdetését megelőző  időre  nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat  valamely magatartást jogellenessé. (3)   A  jogszabály  hatálybalépésének  időpontját  úgy  kell meghatározni,   hogy   kellő  idő   maradjon   a   jogszabály alkalmazására való felkészülésre.” 3. A Tm. kifogásolt rendelkezései: “49.  § (1) ...1992. március 1-jével az 1991. évi II. törvény 10. § (3) bekezdése ... hatályát veszti. (2)  A  T. 44. §-ának (1)-(6) bekezdését és a T. 51. §-át  az 1992.  március 31-ét követő időponttól megállapításra  kerülő ellátás tekintetében kell alkalmazni. ...” Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy a  Tm.  49.  §  (2) bekezdését  1998.  január 1-jével hatályon kívül  helyezte  a társadalombiztosítás   ellátásaira   és   a    magánnyugdíjra jogosultakról,  valamint e szolgáltatások  fedezetéről  szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: új T.) mellékletének b)  pontja.  A  Tm. 49. § (1) bekezdésének formális  hatályon kívül  helyezésére  ugyan nem került  sor,  a  T.-t  azonban, melynek  módosításáról és kiegészítéséről a Tm. rendelkezett, teljes   egészében   hatályon  kívül  helyezte   az   új   T. mellékletének a) pontja. Az  Alkotmánybíróság hatáskörébe főszabályként csak  hatályos jogszabályok   alkotmányellenességének  utólagos   vizsgálata tartozik.   “Az  Alkotmánybíróság  hatályon  kívül  helyezett jogszabály  alkotmányellenességét nem vizsgálja,  hacsak  nem annak alkalmazhatósága is eldöntendő kérdés.” (335/D/1990. AB végzés,  ABH  1990, 261, 262.) Erre leggyakrabban  a  konkrét normakontroll  két  esetében, a  bírói  kezdeményezés  és  az alkotmányjogi panasz esetén kerülhet sor. Az   Alkotmánybíróság  ezek  után  azt  vizsgálta,  hogy   az alkotmányjogi  panasz megfelel-e a törvényi előírásoknak.  Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 48. §  (1) bekezdése  szerint:  “Az  Alkotmányban  biztosított  jogainak megsértése   miatt  alkotmányjogi  panasszal   fordulhat   az Alkotmánybírósághoz    az,    akinek    a    jogsérelme    az alkotmányellenes  jogszabály alkalmazása folytán  következett be,  és  egyéb  jogorvoslati  lehetőségeit  már  kimerítette, illetőleg   más   jogorvoslati   lehetőség   nincs    számára biztosítva.”   A   (2)   bekezdés   értelmében   pedig:   “Az alkotmányjogi  panaszt  a  jogerős  határozat  kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani.” Az  indítványozó a jogerős ítéletet 2001. március 20-án vette kézhez.  Az  alkotmányjogi panaszt a benyújtására  nyitvaálló határidő  59.  napján,  2001. május 18-án  adta  postára.  Az Alkotmánybíróság  ezért  az  alkotmányjogi  panaszt  érdemben elbírálta. Az indítvánnyal támadott törvényi rendelkezésekhez kapcsolódó nyugdíjmegállapítási szabályok az alábbiak szerint változtak: A  T.-t a társadalombiztosításról szóló 1972. évi II. törvény módosításáról szóló 1991. évi II. törvény 4. §-a  egészítette ki a következő 44/A. §-sal: "Ha  az öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset  12 000 forintnál több:      a  12  001  –  14  000  forint közötti  átlagkeresetrész nyolcvan százalékát,      a 14 001 – 16 000 forint közötti átlagkeresetrész hetven százalékát,      a 16 001 – 30 000 forint közötti átlagkeresetrész hatvan százalékát,      a  30 001 – 40 000 forint közötti átlagkeresetrész ötven százalékát,      a  40  001  –  50  000  forint közötti  átlagkeresetrész negyven százalékát,      az  50  001  –  60  000 forint közötti  átlagkeresetrész harminc százalékát,      a  60 001 – 70 000 forint közötti átlagkeresetrész  húsz százalékát,      a  70  001 – 80 000 forint közötti átlagkeresetrész  tíz százalékát,     a 80 000 forint feletti átlagkeresetrész öt százalékát     kell  az  öregségi  nyugdíj  megállapításánál  figyelembe venni." Ez  a  törvény  a kihirdetése napján – 1991. január  28-án  – lépett hatályba, de 10. § (3) bekezdése szerint a T. 44/A.  § rendelkezéseit   csak   a   törvény  hatálybalépését   követő időponttól   nyugdíjra  jogosultak  nyugdíj  megállapításánál kellett alkalmazni. Az öregségi teljes nyugdíjra jogosultság feltételeit a T. 39. § (1) bekezdése határozta meg a következőképpen: “Öregségi  teljes  nyugdíjra jogosult a  hatvanadik  életévét betöltött férfi és az ötvenötödik életévét betöltött nő, ha a) húsz évi szolgálati időt szerzett, b)   az   előzőekben   említett   életkort   –   ideértve   a korkedvezményes  életkort  is  –  1991.  január  1-je   előtt betöltötte és az eddigi időpontig legalább tíz évi szolgálati időt szerzett.” Az  e  törvény rendelkezésével hatályba lépett – a korábbinál hátrányosabb  – degresszív számítási módnak tehát  visszaható hatálya   nem   volt.   Az  indítványozó   öregségi   nyugdíj megállapítása iránti igényének benyújtásakor ezt a  számítási módot  az  ő  esetében  nem kellett alkalmazni,  hiszen  ő  a nyugdíjjogosultságát 1988. szeptember 16-án érte el. Ezt  követően – még a panaszos öregségi nyugdíját megállapító határozat  meghozatala  előtt – a Tm.  ismét  módosította  és kiegészítette  a T.-t. E törvény kihirdetésének  napja  1992. március  9-e  volt  (Magyar Közlöny  1992.  évi  25.  száma), hatálybalépését  azonban 1992. március  1-jére  visszamenőleg állapította meg. Ugyancsak 1992. március 1-jére visszamenőleg mondta  ki  a 49. § (1) bekezdésében többek között azt,  hogy hatályát  veszti  az  1991. évi II. törvény  10.  §-ának  (3) bekezdése.  Ettől  az  időponttól  kezdve  tehát  a   nyugdíj összegének kiszámításánál a T. 44/A. §-a szerinti degressziós számítási módot kellett alkalmazni azokban a folyamatban lévő |gyekben is, ahol az érintettek a nyugdíjjogosultságukat  már a Tm. hatályba lépését megelőzően elérték. Az alkotmányjogi panaszban ugyancsak kifogásolt Tm. 49. § (2) bekezdés szerint: “a T. 44. §-ának (1)-(6) bekezdését és a T. 51.   §-át   az   1992.   március  31-ét  követő   időponttól megállapításra kerülő ellátás tekintetében kell  alkalmazni.” Az  indítványozóra nézve sérelmes rendelkezés, amelyet a  Tm. 7.  §-a iktatott be a T-be, a 49. § (2) bekezdése pedig az  ő esetében is alkalmazni rendelte, a következő volt: “T.  44.  §  (1)  Az öregségi nyugdíj összegét a  nyugdíjazás évében a nyugdíj megállapításáig, valamint a nyugdíjazás évét közvetlen  megelőző  négy év alatt a főfoglalkozás  keretében elért  keresetnek (ideértve az ezen időszak alatt  kifizetett jutalmat is) a magánszemélyek – ezen évekre vonatkozó és ezen összegekre  eső – jövedelemadójával csökkentett összege  havi átlaga alapján kell megállapítani. ...” Az  indítványozó a Tm. idézett hatálybaléptető rendelkezéseit azért   ítélte   a   visszamenőleges   jogalkotás   tilalmába ütközőnek,   mert   olyan,  folyamatban  lévő   eljárásokban, amelyekben  a nyugdíjigénylő nyugdíjjogosultsága  már  a  Tm. hatályba   lépése   előtt  megnyílt,  de   nyugdíjmegállapító határozat  meghozatalára  még  nem  került  sor,  a   nyugdíj megállapításánál 1992. március 1-jétől a degresszív számítási módot  kellett alkalmazni, 1992. március 31-ét követően pedig a  nyugdíjazás évét megelőző négy év kereseti adatait kellett alapul  venni.  Az  így  kiszámított  nyugdíj  összege  pedig lényegesen  alacsonyabb  lett,  mintha  a  nyugdíjjogosultság elérésekor hatályos szabályok szerint állapították volna  meg a   nyugdíjat.   Álláspontja  szerint  évtizedek   munkájával szerzett  joga  csorbult  e  hatályba  léptető  rendelkezések következtében.                                                           III. Az alkotmányjogi panasz megalapozott. Az   Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdése  értelmében  a   Magyar Köztársaság    független,    demokratikus    jogállam.     Az Alkotmánybíróság  gyakorlatában  a  jogbiztonság  szorosan  a jogállamiság   alkotmányos  követelményéhez  kapcsolódik,   a jogállam    nélkülözhetetlen   eleme   a   jogbiztonság.    A jogbiztonság  követelménye az Alkotmánybíróság értelmezésében a  jogalkotó  kötelezettségévé teszi azt, hogy a jogszabályok világosak,     egyértelműek    és    működésüket     tekintve kiszámíthatóak,   előreláthatóak  legyenek   a   jogszabályok címzettjei számára. [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 65-66.; 11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 81- 82.; 28/1993. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1993, 220, 225. ]. A   kiszámíthatóság  és  az  előreláthatóság  követelményéből vezette  le  az  Alkotmánybíróság a  visszamenőleges  hatályú jogalkotás tilalmának alkotmányos elvét. [34/1991. (VI.  15.) AB  határozat,  ABH 1991, 170, 173.; 11/1992.  (III.  5.)  AB határozat,  ABH  1992,  77, 81-82.;  25/1992.  (IV.  30.)  AB határozat,  ABH  1992,  131,  132.;  28/1992.  (IV.  30.)  AB határozat,  ABH  1992,  155,  158.;  4/1992.  (I.   28.)   AB határozat, ABH 1992, 332, 333.]. A  25/1992.  (IV.  30.) AB határozatában az  Alkotmánybíróság megállapította:  “A jogállamiság egyik fontos  alkotóeleme  a jogbiztonság, amely egyebek között megköveteli, hogy   -  az  állampolgárok jogait és kötelességeit  a  törvényben   megszabott  módon kihirdetett és bárki számára hozzáférhető   jogszabályok szabályozzák,   -  meglegyen a tényleges lehetőség arra, hogy a  jogalanyok   magatartásukat  a jog előírásaihoz tudják igazítani,  ennek   érdekében  a  jogszabályok a kihirdetésüket megelőző  időre   nézve   ne   állapítsanak  meg  kötelezettséget,  illetőleg   valamely jogszerű magatartást visszamenőleges érvénnyel  ne   minősítsenek jogellenesnek. A jogbiztonság e két alapvető követelménye közül bármelyiknek a  figyelmen kívül hagyása összeegyeztethetetlen az Alkotmány 2.  §  (1)  bekezdésével,  s  így alkotmányellenes.  Teljesen nyilvánvaló  ugyanis, hogy egy jogállamban senkit  sem  lehet felelősségre vonni olyan jogszabály megsértése miatt, amelyet az  érintett személy nem ismert és nem is ismerhetett,  mivel azt  vagy  egyáltalán nem hirdették ki, vagy utólag hirdették ki  és  visszamenőleges érvénnyel léptették hatályba. Ugyanez értelemszerűen    irányadó    a   kötelezettségek    utólagos megállapítására is.” (ABH 1992, 131, 132.) A  visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmát a Jat.  12.  § (2)   bekezdése  is  kimondja,  eszerint  "a   jogszabály   a kihirdetését    megelőző    időre    nem    állapíthat    meg kötelezettséget,  és  nem nyilváníthat  valamely  magatartást jogellenessé". Következetes   alkotmánybírósági  gyakorlat  alakult   ki   a tekintetben  is,  hogy valamely jogszabály nem  csupán  akkor minősülhet  az említett tilalomba ütközőnek, ha a jogszabályt a  jogalkotó visszamenőlegesen léptette hatályba, hanem akkor is,  ha  a  hatálybaléptetés  nem  visszamenőlegesen  történt ugyan,   de  a  jogszabály  rendelkezéseit  –  erre  irányuló kifejezett  rendelkezés szerint – a jogszabály hatálybalépése előtt  létrejött jogviszonyokra is alkalmazni kell. [57/1994. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1994, 316, 324.] A nyugdíj megállapításánál a degresszív alapú számítási módot beiktató,  a  társadalombiztosításról  szóló  1972.  évi  II. törvény módosításáról szóló 1991. évi II. törvény 10.  §  (3) bekezdése  eredetileg  kizárta a  visszamenőleges  alkalmazás lehetőségét.   Az  új  számítási  módszer  bevezetése   tehát alkotmányos előírásba nem ütközött, megfelelt a  Jat.  12.  § (2)   és   (3)   bekezdés  rendelkezéseinek.  Az  alkotmányos garanciát az 1992. március 1-jén hatályba léptetett Tm. 49. § (1)  bekezdése  szüntette meg annak  kimondásával,  hogy  “az 1991. évi II. törvény 10. § (3) bekezdése hatályát veszti”. Egyértelműen  megállapítható, hogy a T.  44/A.  §-a  szerinti degresszív  számítási  mód  anyagilag  hátrányosabb  volt  az eljárásban  érintett nyugdíjjogosultra, mint a  Tm.  hatályba lépése  előtt  alkalmazott számítási mód. Előfordulhat  olyan eset,  hogy  a  visszamenőleges érvényű hatálybaléptetés  sem alkotmányellenes,  de ez csak a kizárólag jogot  megállapító, jogot  kiterjesztő,  kötelezettséget  enyhítő,  vagy  más,  a jogszabály   valamennyi   címzettje   számára    a    korábbi szabályozásnál    egyértelműen   előnyösebb   rendelkezéseket tartalmazó  jogszabályok esetében lehetséges. [28/1992.  (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 155. 158.]. Az  Alkotmánybíróság  megállapította,  hogy  a  Tm.  hatályba léptetésére  kifejezetten  visszamenőleges  hatállyal  került sor.  A  Tm.  kihirdetésének napja  1992.  március  9-e,  míg hatályba lépésének napja március 1-je volt. Ezen  túlmenően a Tm. 49. § (1) bekezdése a folyamatban  lévő ügyekben  – tekintet nélkül a nyugdíjjogosultság megnyíltának időpontjára – alkalmazni rendelte a T. 44/A. § -ában foglalt, az   indítványozó   esetében  egyértelműen  jogot   korlátozó szabályt. A Tm. kifogásolt rendelkezése értelmében  a  T.  új szabályainak alkalmazása a nyugdíjmegállapítás során  negatív előjelű  változást  idézett elő a Tm. hatályba  lépése  előtt létrejött anyagi jogi jogviszonyokban. Mindezeket figyelembevéve az Alkotmánybíróság megállapította, hogy  a  Tm. 49. § (1) bekezdésének a társadalombiztosításról szóló 1972. évi II. törvény módosításáról szóló 1991. évi II. törvény   10.   §  (3)  bekezdését  hatályon  kívül   helyező rendelkezése  az  alkotmányjogi  panasszal  érintett   egyedi esetben alkotmányellenes volt, ezért az a konkrét ügyben  nem alkalmazható. Az  Alkotmánybíróság  több korábbi határozatában  elvi  éllel megállapította,  hogy  a jogbiztonság,  mint  a  jogállamiság leglényegesebb  fogalmi eleme és a szerzett jogok  védelmének elvi alapja, a szociális rendszerek stabilitása szempontjából különös  jelentőségű. Ezért garanciális  szerepe  van  annak, hogy a szolgáltatásokat és a hozzájuk fűződő várományokat nem lehet  sem  alkotmányosan megfelelő indok nélkül,  sem  pedig egyik  napról a másikra lényegesen megváltoztatni. Az átmenet nélküli  változtatáshoz különös indok szükséges. Mindemellett a kötelező biztosítási rendszer esetében a járulékok kötelező befizetése,  vagyis a vagyonelvonás fejében a biztosított,  a rendszer  fokozottabb stabilitását várhatja el. A  törvénnyel elrendelt   kötelező   járulékfizetést   nagymértékű   állami garanciavállalás    (a   másik   oldalról:    bizalomvédelem) legitimálhatja. A kötelező biztosítás elvonja ugyanis  azokat az  eszközöket, amelyekkel az érintett saját kockázatára maga gondoskodhatott volna magáról és családjáról, s ezt a vagyont a   társadalombiztosítás  szolgálatába  állítja.  A   fedezet társadalmasításával az állam tipikus tulajdonosi  magatartást kollektivizál,  mely  a kötelező biztosítási  rendszerben  az ellátások  és  az  ellátásokhoz  fűződő  várományok  védelmét fokozattan  indokolttá  teszi.  A  várományok  annál  nagyobb védelmet  élveznek, minél közelebb állnak a  beteljesedéshez, vagyis  a  szolgáltatásra irányuló alanyi  jog  megnyíltához. [43/1995.  (VI.  30.) AB határozat, ABH 1995, 188,  193-195.; 39/1999.  (XII. 21.) AB határozat, ABH 1999, 325.,  334-335.; 28/2000. (IX. 8.) AB határozat, ABH 2000, 174., 187-188.] A   Tm.   49.  §  (2)  bekezdése  kifogásolt  rendelkezésének vizsgálata során az Alkotmánybíróság megállapította, hogy  ez a  jogszabályi előírás a nyugdíjmegállapítási eljárásokban az új  átlagkereset-számítási szabályokat a Tm. hatályba lépését követő  30.  naptól kezdődően rendelte alkalmazni.  Ebben  az esetben  tehát  nem  volt  szó  formális  visszaható  hatályú jogalkalmazásról. Tartalmát vizsgálva azonban megállapítható, hogy  a  kifogásolt rendelkezés következtében mindazokban  az esetekben,  amikor a nyugdíjjogosultság még  a  Tm.  hatályba lépése  előtt megnyílt, de a nyugdíjat megállapító  határozat meghozatalára csak 1992. március 31-ét követően került sor, a megváltozott,  és  adott  esetben  az  indítványozóra   nézve hátrányosabb számítási módot kellett alkalmazni. Az  Alkotmánybíróság e tekintetben is megállapította, hogy  a jogalkotó  az  új, hátrányosabb számítási módot úgy  rendelte alkalmazni,   hogy   azzal  a  már  létrejött   anyagi   jogi jogviszonyokba    avatkozott   be,   azok   negatív    irányú megváltozását idézve elő. Mivel a nyugdíjhoz való jogosultság nem  a nyugdíjat megállapító határozatból fakad, hanem a  T.- ben  meghatározott  életkor eléréséhez és az  ott  megszabott szolgálati    idő   megszerzéséhez   kötődik,   a    törvényi feltételeket  teljesítőknek alanyi joguk keletkezik  a  T-ben meghatározott feltételek szerinti nyugdíj megállapításához. A nyugdíjszámítási szabályok megváltoztatása esetén tehát az új törvény    alkalmazása   szempontjából    nem    a    nyugdíj megállapítása,   hanem   a   nyugdíjjogosultság   megszerzése időpontjának lehet relevanciája. Egy évtizedek munkájával – a törvény   alapján   –  megszerzett  jogot   nem   korlátozhat visszamenőleg   a   nyugdíjmegállapítási   eljárás   folyamán hatályba léptetett új jogszabály. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította,  hogy  a Tm.  49.  §  (2)  bekezdésének  kifogásolt  hatályba  léptető rendelkezése  sértette a visszamenőleges  hatályú  jogalkotás tilalmát,  s  így  ellentétes volt  az  Alkotmány  2.  §  (1) bekezdésében  foglalt  jogállamiság  elvével,  amikor  az  új számítási   módot   az   alkotmányjogi  panasszal   érintett, folyamatban lévő ügyben alkalmazni rendelte. A   fentiek   figyelembevételével   az   Alkotmánybíróság   a rendelkező részben foglaltak szerint határozott. Az  Alkotmánybíróság  e  határozatának  a  Magyar  Közlönyben történő  közzétételét az Alkotmánybíróságról szóló 1989.  évi XXXII. törvény 41. §-a alapján rendelte el.                        Dr.Holló András             az Alkotmánybíróság helyettes elnöke                                   Dr. Bihari Mihály                      Dr. Czúcz Ottó     alkotmánybíró                           alkotmánybíró                                   Dr. Erdei Árpád                   Dr. Harmathy Attila     alkotmánybíró                           alkotmánybíró                                   Dr. Kiss László                  Dr. Kukorelli István     előadó alkotmánybíró                    alkotmánybíró                                   Dr. Strausz János    Dr.Tersztyánszkyné Dr.Vasadi Éva     alkotmánybíró                           alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	64/2002. (XII. 3.)
Date of the decision: .	12/02/2002
.
.