English

Hungarian
Ügyszám:
.
88/B/1996
Előadó alkotmánybíró: Ádám Antal Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 20/1997. (III. 19.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1997/85
.
A döntés kelte: Budapest, 03/18/1997
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !

           Az    Alkotmánybíróság     jogszabályi    rendelkezések
      alkotmányellenességének   utólagos   vizsgálatára   irányuló
      indítvány tárgyában  -  Dr. Lábady Tamás, Dr. Sólyom László,
      Dr. Tersztyánszky  Ödön és Dr. Zlinszky János alkotmánybírók
      különvéleményével - meghozta a következő

                             határozatot :

           Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a sajtóról szóló
      1986.  évi   II.  törvény   15.  §   (3)  bekezdése  részben
      alkotmányellenes. Alkotmányellenes  az, hogy az ügyész mások
      személyhez   fűződő   jogainak   sérelmére   és   magánvádas
      bűncselekmény  megvalósulására   hivatkozva  az   érintettek
      akaratától függetlenül  indítványozhatja,  a  bíróság  pedig
      ennek alapján megtilthatja a sajtótermék vagy sajtóterméknek
      nem minősülő irat nyilvános közlését, továbbá, hogy az ilyen
      sajtótermék vagy  irat nyilvános  közlését az ügyész azonnal
      felfüggesztheti.   Egyebekben    az   Alkotmánybíróság    az
      indítványt elutasítja.

           Az  Alkotmánybíróság   a  részbeni  alkotmányellenesség
      miatt a  törvény 15.  § (3)  bekezdését  1997.  október  31.
      napjával megsemmisíti.

           Az  Alkotmánybíróság   ezt  a   határozatát  a   Magyar
      Közlönyben közzéteszi.
                                 Indokolás

                                     I.

             1.  A   sajtóról  szóló   1986.  évi  II.  törvény  ( a
        továbbiakban :   Stv.   ) 15. § (3) bekezdése szerint :  "Az
        ügyész  indítványára   a  bíróság   megtilthatja   annak   a
        sajtóterméknek vagy  sajtóterméknek nem  minősülő iratnak  a
        nyilvános közlését, amely a 3. § (1) bekezdésébe, valamint a
        12. §  (2) bekezdésébe  ütközik. Az  ilyen sajtótermék  vagy
        irat nyilvános  közlését az  ügyész azonnal felfüggesztheti.
        Az  ügyész   nyilvános  közlést  felfüggesztő  határozata  a
        bíróság érdemi határozatának a jogerőre emelkedésével veszti
        hatályát".

             Az  Stv.   3.  §  (1)  bekezdése  megállapítja  :    "A
        sajtószabadság gyakorlása  nem valósíthat meg bűncselekményt
        vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást, nem sértheti
        a közerkölcsöt,  valamint nem járhat mások személyhez fűződő
        jogainak sérelmével".

             Az  Stv.   12.  §   (2)  bekezdése  így  rendelkezik  :
        "Időszaki lap  előállítása és  nyilvános közlése bejelentési
        kötelezettség alá  esik. A  bejelentés alapján  az  időszaki
        lapot nyilvántartásba  veszik. A nyilvántartásba vétel előtt
        az időszaki lap nem terjeszthető".

             Az Stv.  végrehajtásáról szóló  12/1986. (IV.  22. ) MT
        rendelet ( a továbbiakban :  SR.  )

        19. §  (1) bekezdése  szerint a  bíróság a  nyilvános közlés
        megtiltásáról  polgári   nemperes  eljárásban,  soron  kívül
        határoz. Az  eljárás költségmentes. A (2) bekezdés alapján a
        sajtótermék  vagy   a  sajtóterméknek   nem  minősülő   irat
        nyilvános   közlését   felfüggesztő   ügyészi   határozatot,
        valamint  a  bírósági  eljárás  során  hozott  határozatokat
        kézbesíteni kell  a kiadónak,  a  sokszorosító  szervnek,  a
        nyilvános közlést  végző szervnek,  valamint az időszaki lap
        esetében a  lap, helyi stúdió esetében a stúdió alapítójának
        és a szerkesztőség ( stúdió ) vezetőjének, egyéb sajtótermék
        esetében  a   szerzőnek  ( szerkesztőnek )  és  a  bírálónak
        ( lektornak ) ; továbbá  annak a  személynek  is,  akinek  a
        jogát vagy  törvényes érdekét  ( Tv. 3.  § (1)  bekezdés ) a
        sajtótermék  tartalma   sérti.  A  bíróság  határozatait  az
        ügyésznek  is  kézbesíteni  kell.  A  felsorolt  szervek  és
        személyek, valamint  az ügyész az eljárásban félként vesznek
        részt. Az  SR. 20.  § (1)  bekezdése alapján  a  bíróság  az
        ügyész  indítványáról  végzéssel  határoz.  A  (2)  bekezdés
        szerint ha az ügyész az indítványt visszavonja, a bíróság az
        eljárást megszünteti.

             2.  Az   indítványozó  az  Stv.  15.  §  (3)  bekezdése
        alkotmányellenességének  megállapítását  és  megsemmisítését
        kérte.  Álláspontja   szerint  az  Stv.  e  rendelkezése  az
        Alkotmány 61.  § (2)  bekezdésébe ütközik.  Az Stv. 3. § (1)
        bekezdésében  és   a  12.   §   (2)   bekezdésében   foglalt
        rendelkezések alkotmányossági  vizsgálatát  az  indítványozó
        nem kérte.

             Az indítványozó  azt állítja, hogy a személyiségi jogok
        sérelme  miatt  a  nyilvános  közlés  megtiltása  aránytalan
        korlátozás.  Az   ilyen  jogsérelem  esetén  az  elfogadható
        jogorvoslat  a  helyreigazítás  vagy  más  közlemény  lehet,
        amelyre megfelelő  garanciális eljárás alapján kerülhet sor.
        Mivel a  személyhez fűződő jogok tipikus esetben személyesen
        gyakorolhatók,  ezért   ennek  érvényesítésére   az   ügyész
        feljogosítása -  az indítvány  tartalma szerint  - az emberi
        méltósághoz  való  jog  összetevőjét  képező  önrendelkezési
        jogot sérti,  tehát  az  Alkotmány  54.  §  (1)  bekezdésébe
        ütközik.

             Az indítványozó  úgy véli, sérti a sajtószabadságot az,
        hogy a  bíróság megtilthatja  a közerkölcsöt sértő közlemény
        nyilvános közlését,  bár az  a hatályos  büntető jog szerint
        nem tiltott.  Sérelmezte azt  is,  hogy  a  bíróság  anélkül
        rendelheti el  a közlési  tilalmat, hogy  bűncselekménynek a
        közléssel  való   elkövetését  előzőleg   bíróság  jogerősen
        megállapította volna.

             Az indítványozó  úgy véli,  hogy  az  Stv.  15.  §  (3)
        bekezdésének  második   és  harmadik   mondata  egyértelműen
        megvalósítja a cenzúra fogalmát, mivel az ügyész a nyilvános
        közlést  azonnal   felfüggesztheti  és  azt  a  bíróság  még
        közbülső határozattal  sem változtathatja  meg. Utalt  arra,
        hogy  a   sajtóközlések  esetében  az  időszerűség  alapvető
        tartalmi követelmény,  anélkül a  sajtó nem  képes betölteni
        alkotmányos funkcióját.  A felfüggesztés  nem kapcsolódik  a
        bírósági   eljárás    megindításához,   tehát    nem   lehet
        kiszámítani, mennyi idő múlva dönt a bíróság.

                                    II.

             1. a)  Az Alkotmány  54. § (1) bekezdése megállapítja :
        "A Magyar  Köztársaságban minden embernek veleszületett joga
        van az  élethez és  az emberi méltósághoz, amelyektől senkit
        nem lehet önkényesen megfosztani".

             Az   Alkotmánybíróság   a   8/1990.   (IV.   23. )   AB
        határozatában  az  emberi  méltósághoz  való  jogot  az  ún.
        "általános   személyiségi   jog"   egyik   megfogalmazásának
        tekintette. Rámutatott  arra,  hogy  a  modern  alkotmányok,
        illetve    alkotmánybírósági    gyakorlat    az    általános
        személyiségi jogot  különféle aspektusaival  együtt  nevezik
        meg :   pl.  a személyiség  szabad kibontakoztatásához  való
        jogként,  az   önrendelkezés  szabadságához   való  jogként,
        általános    cselekvési     szabadságként,    valamint     a
        magánszférához való  jogként. Az  általános személyiségi jog
        "anyajog", azaz  olyan szubszidiárius  alapjog, amelyet mind
        az  Alkotmánybíróság,   mind  a   bíróságok  minden  esetben
        felhívhatnak az  egyén autonómiájának védelmére, ha az adott
        tényállásra a  nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható.
        Az  általános   személyiségi  jog  tehát  forrása  az  egyéb
        nevesített és  nem nevesített  személyiségi jogoknak.  ( ABH
        1990, 42.  )

             b) Az  Alkotmány 61.  § (1)  bekezdése szerint  :    "A
        Magyar  Köztársaságban   mindenkinek  joga   van  a   szabad
        véleménynyilvánításra,  továbbá   arra,  hogy   a  közérdekű
        adatokat megismerje, illetőleg terjessze".

             A 61.  § (2) bekezdése alapján :  "A Magyar Köztársaság
        elismeri és védi a sajtó szabadságát".

             Az Alkotmánybíróság  a szabad véleménynyilvánítás jogát
        és  a   sajtószabadsághoz  való   jogot  több  határozatában
        vizsgálta. A  30/1992. (V. 26.) AB határozat megállapította,
        hogy  a  szabad  véleménynyilvánítás  joga  a  kommunikációs
        alapjogok  "anyajoga".  Ebből  eredő  külön  nevesített  jog
        többek között  a  sajtószabadság  alapjoga,  amely  felöleli
        valamennyi  médium   szabadságát,  továbbá   az  információk
        megszerzésének szabadságát  is. E  határozat  megállapította
        azt  is,   hogy   a   szabad   véleménynyilvánítás   jogának
        kitüntetett szerepe  nem vezet  arra, hogy  ez a  jog  -  az
        élethez, vagy  az emberi méltósághoz való joghoz hasonlóan -
        korlátozhatatlan lenne,  de mindenképpen  azzal jár,  hogy a
        szabad véleménynyilvánításhoz  való  jognak  valójában  igen
        kevés  joggal   szemben   kell   csak   engednie,   azaz   a
        véleményszabadságot korlátozó  törvényeket megszorítóan kell
        értelmezni. A  vélemény szabadságával  szemben  mérlegelendő
        korlátozó törvénynek  nagyobb a  súlya, ha közvetlenül másik
        alanyi alapjog érvényesítésére és védelmére szolgál, kisebb,
        ha ilyen  jogokat csakis  mögöttesen,  valamely  "intézmény"
        közvetítésével véd,  s legkisebb,  ha csupán valamely elvont
        érték önmagában a tárgya.  ( ABH 1992, 227.  )

             Az   Alkotmánybíróság   a   37/1992.   (VI.   10.)   AB
        határozatában   a    véleménynyilvánítási   szabadságot    a
        sajtószabadság vonatkozásában határozta meg. Megállapította,
        hogy  a   véleménynyilvánítási  szabadság  a  sajtószabadság
        tekintetében sajátosan  érvényesül. A sajtó szabadságát arra
        figyelemmel kell  garantálnia az  államnak, hogy a "sajtó" a
        véleményalkotáshoz   szükséges    információszerzésnek,    a
        véleménynyilvánításnak  és  véleményformálásnak  kitüntetett
        fontosságú  eszköze.   A  véleménynyilvánításhoz   való  jog
        kiemelkedő volta  annyiban vonatkozik  a sajtó szabadságára,
        amennyiben az  a véleménynyilvánítás  alkotmányos  alapjogát
        szolgálja.

             Az Alkotmánybíróság e határozatában utalt arra is, hogy
        a  sajtószabadságnak   elsősorban  külső   korlátai  vannak,
        ( amelyek  a   sajtó  sajátosságainak   megfelelő  speciális
        intézményekben   is    testet   öltenek,   amilyen   pl.   a
        sajtóhelyreigazítás, vagy a "nagy nyilvánosság" kritériuma a
        büntetőjogban ) . A  sajtószabadságot azonban  elsősorban az
        állam tartalmi be nem avatkozása biztosítja. Ennek felel meg
        például  a   cenzúra  tilalma   és  a   szabad   lapalapítás
        lehetősége. Ezzel a tartózkodással az állam elvileg lehetővé
        teszi, hogy  a társadalomban  meglévő vélemények, valamint a
        közérdekű információk  teljessége  megjelenjen  a  sajtóban.
        ( ABH 1992, 167.  )

             2. Az Alkotmány 7. § (1) bekezdése szerint :  "A Magyar
        Köztársaság  jogrendszere   elfogadja   a   nemzetközi   jog
        általánosan  elismert   szabályait,  biztosítja   továbbá  a
        vállalt nemzetközi  jogi  kötelezettségek  és  a  belső  jog
        összhangját".  A   véleménynyilvánítási   szabadság   és   a
        sajtószabadság szabályozásakor tehát figyelembe kell venni a
        magyar állam nemzetközi kötelezettségeit is.

             Az Egyesült  Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966.
        december 16-án  elfogadott, az  1976.  évi  8.  törvényerejű
        rendelettel   kihirdetett   Polgári   és   Politikai   Jogok
        Nemzetközi    Egyezségokmánya     ( a     továbbiakban     :
        Egyezségokmány ) 19.  cikke a  szabad véleménynyilvánításhoz
        való jogról a következőket tartalmazza :

        "1. Nézetei miatt senki sem zaklatható.

        2. Mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra. Ez a
        jog magában  foglalja mindenfajta adat és gondolat határokra
        való  tekintet  nélküli  -  szóban,  írásban,  nyomtatásban,
        művészi formában  vagy bármilyen  más tetszés szerinti módon
        történő -  keresésének, megismerésének  és terjesztésének  a
        szabadságát is.

        3. Az  e cikk 2. bekezdésében meghatározott jogok gyakorlása
        különleges kötelességekkel  és felelősséggel jár. Ennélfogva
        az bizonyos  korlátozásoknak vethető  alá, ezek azonban csak
        olyanok   lehetnek,   amelyeket   a   törvény   kifejezetten
        megállapít és amelyek

        a) mások  jogainak vagy  jó hírnevének tiszteletben tartása,
        illetőleg

        b) az  állambiztonság vagy  a közrend,  a közegészség vagy a
        közerkölcs védelme érdekében szükségesek".

             Az Emberi  Jogok  és  Alapvető  Szabadságok  Védelméről
        szóló, az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett ún. Európai
        Egyezmény ( a  továbbiakban :    Egyezmény )  10.  cikke  az
        alábbiakat állapítja meg :

        "1.   Mindenkinek    joga    van    a    véleménynyilvánítás
        szabadságához. E  jog  magában  foglalja  a  véleményalkotás
        szabadságát és  az  információk,  eszmék  megismerésének  és
        átadásának szabadságát  országhatárokra tekintet  nélkül  és
        anélkül, hogy ebbe hatósági szervnek joga lenne beavatkozni.

        E cikk nem képezi akadályát annak, hogy az államok a rádió-,
        mozgókép- vagy televízióvállalatok működését engedélyezéshez
        kössék.

        2.  E   kötelezettségekkel  és   felelősséggel  együtt  járó
        szabadságok  gyakorlása  a  törvényben  meghatározott  olyan
        alakszerűségeknek,   feltételeknek,   korlátozásoknak   vagy
        szankcióknak vethető  alá, amelyek szükséges intézkedéseknek
        minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság,
        a területi  integritás,  a  közbiztonság,  a  zavargás  vagy
        bűncselekmény megelőzése,  a közegészség  vagy az  erkölcsök
        védelme, mások  jó hírneve  vagy jogai  védelme, a  bizalmas
        információ   közlésének    megakadályozása,   a    bíróságok
        tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából".

             Az Európai  Emberi Jogi  Bíróság gyakorlata  szerint  a
        véleménynyilvánítási szabadságnak  az Egyezmény 10. cikke 2.
        pontjában  meghatározott,  lehetséges  korlátozásait  szűken
        kell értelmezni.  Ennek megítélésénél a Bíróság alkalmazza a
        Sunday Times  v. United Kingdom ügyben, 1979-ben kialakított
        "szükségességi  tesztet",  azaz  vizsgálja,  hogy  a  panasz
        tárgyát  képező   korlátozás  szükséges-e  egy  demokratikus
        társadalomban és  az  alkalmazott  korlátozás  arányos-e  az
        elérni kívánt jogos céllal.

                                    III.

             Az indítvány az alábbiak miatt részben megalapozott.

             Az  Stv.  kifogásolt  rendelkezése  alapján  az  ügyész
        indítványára a  bíróság megtilthatja  a sajtóterméknek  vagy
        ilyennek nem minősülő iratnak a nyilvános közlését a törvény
        megjelölt  rendelkezéseinek   megsértése  esetén.  Az  ilyen
        sajtótermék vagy  irat nyilvános  közlését pedig  az  ügyész
        azonnal felfüggesztheti.

             Az Stv.  20. §  d) pontja szerint nyilvános közlés :  a
        sajtótermék árusítása,  szétküldése, kézbesítése, üzletszerű
        kölcsönzése, ingyenes  szétosztása, bemutatása  nyilvánosság
        előtt, sugárzása vagy vezetékes továbbítása.

             A lehetővé tett bírósági tilalom indoka egyik esetben a
        sajtószabadság  gyakorlása   révén  az   Stv.   3.   §   (1)
        bekezdésében megállapított  tiltó  szabályok  megszegése.  A
        bírósági tilalom másik lehetséges indoka pedig az Stv. 12. §
        (2)   bekezdésében    megállapított    eljárási    szabályok
        megsértése.

             Az Stv.  15. §  (3) bekezdése  és az  SR. 19. §-a által
        lehetővé tett  nemperes eljárás  tárgya :    sajtórendészeti
        döntés a  nyilvános közlés  megtiltásáról és ezáltal az Stv.
        3.  §   (1)  bekezdésében   és  12.   §   (2)   bekezdésében
        megfogalmazott  tilalmak  érvényesítéséről.  Ez  az  eljárás
        tehát nem azonos sem a személyiségi jogi perrel, sem pedig a
        büntetőeljárással. A  sajtójogi felelősség  ( Stv.  18.  § )
        ugyanis sem  tárgyát, sem  a felelős  személyek körét  és  a
        lehetséges  szankciókat   illetően  nem   azonos   a   külön
        jogszabályban  meghatározott   büntetőjogi,  szabálysértési,
        polgári jogi,  fegyelmi és  anyagi felelősséggel  ( Stv. 19.
        § ) . A  nemperes eljárásban  a bíróság nem határoz az egyén
        alanyi jogairól és büntetőjogi felelősségéről.

             1. Az  Stv. szerint a bíróság a nyilvános közlést mások
        személyhez fűződő  jogainak sérelme  esetén is megtilthatja.
        Az Alkotmánybíróság  a már  idézett  30/1992.  (V.  26.)  AB
        határozatában megállapította,  hogy  az  emberi  méltóság  a
        véleménynyilvánítási és  sajtószabadság korlátja  lehet.  Az
        Egyezségokmány 19.  cikkének  3.  a)  pontja  a  korlátozási
        feltételek között első helyen említi "mások jogainak vagy jó
        hírnevének tiszteletben  tartását". Az Egyezmény pedig ezzel
        összefüggésben "mások jó hírneve vagy jogai" védelmére utal.

             A Polgári  Törvénykönyvről szóló  1959. évi IV. törvény
        ( Ptk.  )  rendelkezik a  személyhez  fűződő  jogok  kiemelt
        polgári jogi védelméről. A Ptk. 2. § (1) bekezdése a törvény
        általános céljaként  határozza meg,  hogy "a  törvény védi a
        személyek  vagyoni  és  személyhez  fűződő  jogait,  továbbá
        törvényes érdekeit".  A személyhez  fűződő  jogok  részletes
        szabályait a  75.  -85.  §-ok  tartalmazzák.  A  75.  §  (1)
        bekezdése  rögzíti,   hogy  "a   személyhez  fűződő  jogokat
        mindenki köteles  tiszteletben tartani.  E jogok  a  törvény
        védelme  alatt   állnak".  E   §  (3)   bekezdése   azt   is
        kinyilvánítja, hogy  "a személyhez  fűződő jogokat nem sérti
        az a  magatartás, amelyhez  a jogosult hozzájárult, feltéve,
        hogy a  hozzájárulás megadása  társadalmi érdeket  nem  sért
        vagy veszélyeztet".

             A 85.  § (1) - (3) bekezdése e jogok érvényesítéséről a
        következőket tartalmazza :

        " (1)  A  személyhez  fűződő  jogokat  -  a  (2)  és  a  (3)
        bekezdésben foglalt  kivételekkel -  csak személyesen  lehet
        érvényesíteni.  A   korlátozottan  cselekvőképes  személy  a
        személyhez fűződő jogai védelmében maga is felléphet.

         (2) A  cselekvőképtelen személyhez  fűződő jogok védelmében
        törvényes  képviselője,   az  ismeretlen   helyen  távollevő
        személyhez fűződő jogok védelmében pedig hozzátartozója vagy
        gondnoka léphet fel.

        (3) Meghalt  személy emlékének  megsértése miatt  bírósághoz
        fordulhat a  hozzátartozó, továbbá  az a  személy,  akit  az
        elhunyt végrendeleti  juttatásban részesített.  Ha a meghalt
        személy  ( megszűnt   jogi  személy )   jó  hírnevét   sértő
        magatartás  közérdekbe  ütközik,  a  személyhez  fűződő  jog
        érvényesítésére az ügyész is jogosult".

             Az Stv.  19. §  (3) bekezdése külön jogszabály szerinti
        helyreigazítást tesz lehetővé azokban az esetekben, amikor a
        sajtóban közölt  tájékoztatás a személyhez fűződő jogot vagy
        a hiteles  tájékoztatás követelményét  sérti. A Ptk. 79. §-a
        pedig a  személyhez fűződő  jogok,  különösen  a  jó  hírnév
        védelmének  egyik   sajátos  eszközeként   határozza  meg  a
        sajtóhelyreigazítást. A  sajtóhelyreigazítással  kapcsolatos
        eljárási szabályokat  a Polgári perrendtartásról szóló 1952.
        évi III.  törvény ( a  továbbiakban :   Pp.  ) XXI. fejezete
        ( 342-346. § ) tartalmazza.

             Az emberi  méltósághoz való alapjog magában foglalja az
        önrendelkezés szabadságát, amelynek korlátozása kizárólag az
        Alkotmány 8.  § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés keretei
        között történhet,  vagyis e  jog lényeges  tartalmát törvény
        sem korlátozhatja.

             Az   Alkotmánybíróság    az   1/1994.   (I.   17.)   AB
        határozatában ( ABH  1994, 29,  40.  )  kifejtette, hogy  az
        önrendelkezési jog  fontos tartalmi eleme - egyebek között -
        az egyén  joga arra,  hogy az igény állapotába került alanyi
        jogait a  különböző állami  szervek, így  a bíróság előtt is
        érvényesítse.  Az  önrendelkezési  jog,  mint  az  általános
        cselekvési szabadsághoz  való jog, a jogérvényesítéstől való
        tartózkodás, a  nem cselekvés  jogát  is  magában  foglalja.
        Mivel ez  a jog  az egyén  autonómiájának védelmére szolgál,
        általában  mindenkinek  szabadságában  áll  eldönteni,  hogy
        jogai  és   törvényes  érdekei   védelmére  nyitva  álló  és
        alkotmányosan biztosított  hatósági igényérvényesítési  utat
        igénybe  veszi-e   vagy  attól  tartózkodik.  Az  előbbiekre
        figyelemmel   az    Alkotmánybíróság   fenti   határozatában
        megállapította, hogy a polgári peres eljárásban az általános
        ügyészi keresetindítási  jog, amely szerint az ügyész fontos
        állami vagy  társadalmi érdekből  a  fél  helyett  keresetet
        indíthat, sérti  az egyén önrendelkezési jogát és cselekvési
        autonómiáját, tehát  az  Alkotmány  54.  §  (1)  bekezdésébe
        ütközik és ezért az alkotmányellenes.

        Az Alkotmánybíróság  e határozatában nem minősítette azonban
        alkotmányellenesnek a Pp. 2. § (2) bekezdését, amely szerint
        "az  ügyész  keresetet  indíthat,  ha  a  jogosult  jogainak
        védelmére bármely  okból nem  képes. Nem  indíthat az ügyész
        keresetet  olyan   jog  iránt,  amelyet  csak  jogszabályban
        meghatározott személy vagy szervezet érvényesíthet".

             Mindezek alapján  az  Alkotmánybíróság  megállapította,
        hogy az Stv. -nek az a vizsgált rendelkezése, amely lehetővé
        teszi  az  ügyész  számára,  hogy  mások  személyhez  fűződő
        jogainak  sérelme   esetén  indítványozza  sajtótermék  vagy
        sajtóterméknek  nem   minősülő  irat   nyilvános  közlésének
        bírósági megtiltását,  ellentétes a  Ptk. -nak  a személyhez
        fűződő jogok érvényesítésére vonatkozó idézett előírásaival,
        tehát e rendelkezések tekintetében kollízió áll fenn.

             Az   Alkotmánybíróság   a   35/1991.   (VI.   20.)   AB
        határozatában   elvi    éllel   mutatott   rá   arra,   hogy
        meghatározott    életviszonyok,     illetőleg    tényállások
        ellentétes -  vagy az  értelmezéstől  függően  ellentétes  -
        törvényi      rendezése       önmagában      nem      jelent
        alkotmányellenességet. Az  ilyen rendezés alkotmányellenessé
        csak  akkor  válik,  ha  az  egyben  az  Alkotmány  valamely
        rendelkezésének a  sérelmével is  együtt jár,  vagyis ha  az
        ellentétes        tartalmú         szabályozás        anyagi
        alkotmányellenességhez vezet.  ( ABH 1991, 176.  )

             Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az ügyésznek a
        személyhez   fűződő    jogokkal    kapcsolatos    kifogásolt
        indítványozási   jogosultsága   és   ezekben   az   ügyekben
        biztosított felfüggesztési  joga, továbbá  annak lehetősége,
        hogy a  bíróság az  ügyész indítványára megtilthatja annak a
        sajtóterméknek vagy  sajtóterméknek nem  minősülő iratnak  a
        nyilvános közlését,  amely mások  személyhez fűződő jogainak
        sérelmével  jár,   szükségtelenül  és  aránytalan  mértékben
        korlátozhatja  az   emberi  méltóság   összetevőjét   képező
        önrendelkezés  szabadságát.   Az  Alkotmánybíróság   azt  is
        megállapította, hogy  az ügyésznek  és  a  bíróságnak  mások
        személyhez  fűződő   jogai  sérelme   esetén   gyakorolható,
        kifogásolt jogainak  az Stv.  15. §  (3) bekezdésében előírt
        biztosítása a magyar demokratikus társadalomban szükségtelen
        és  aránytalan  korlátozását  jelenti  az  e  határozat  II.
        fejezet 1.  pontjában körvonalazott tartalmú és rendeltetésű
        sajtószabadságnak is.  Az Stv.  vizsgált rendelkezése  tehát
        ebben a részében az Alkotmány 54. § (1) bekezdésébe és 61. §
        (2) bekezdésébe ütközik, ezért megsemmisítésre szorul.

             2. Az  Stv. vizsgált rendelkezésében a nyilvános közlés
        megtiltásának elsődleges indoka bűncselekmény megvalósulása,
        vagy annak elkövetésére való felhívás lehet.

             Az   Alkotmánybíróság    eddigi   gyakorlatában   olyan
        esetekben  foglalt   állást  érdemben   valamely  magatartás
        büntetendővé nyilvánításának  alkotmányosságáról,  amikor  a
        büntetendőség alkotmányos alapjogok korlátozását jelentette.
        Az   Alkotmánybíróság    e   határozataiban   kinyilvánított
        következetes  álláspontja,   hogy  a   büntetőjog   a   jogi
        felelősségi rendszerben az ultima ratio.

             A bűncselekmény  megvalósulása, illetőleg  az arra való
        felhívás megelőzéséhez  fontos állami,  társadalmi és egyéni
        érdekek fűződnek.  A véleménynyilvánítási  és sajtószabadság
        korlátozását az  Egyezségokmány 19.  cikkének 3.  pontja  az
        állambiztonság vagy  közrend, az  Egyezmény 10.  cikkének 2.
        pontja pedig  a nemzetbiztonság,  a közbiztonság, a zavargás
        vagy   bűncselekmény    megelőzése   érdekében    törvényben
        megállapított módon lehetővé teszi.

             Az Alkotmánybíróság  álláspontja szerint  a  magánvádas
        bűncselekmény sértettje  önrendelkezési jogának szükségtelen
        és  aránytalan   sérelmét   jelenti   az   Stv.   kifogásolt
        rendelkezéséből fakadó  az a  lehetőség, hogy  az  ügyész  a
        magánvádas  bűncselekmények   vonatkozásában   a   sértettek
        akaratától függetlenül  indítványozhatja,  a  bíróság  pedig
        ennek alapján  megtilthatja a  nyilvános közlést, továbbá az
        is,   hogy   a   nyilvános   közlést   az   ügyész   azonnal
        felfüggesztheti.

             Az Alkotmánybíróság  az ügyész  és a bíróság kifogásolt
        jogainak  alkotmányellenességét   egyéb  bűncselekmény  vagy
        bűncselekmény elkövetésére  való felhívás  tekintetében  nem
        állapította meg.

             3. Az  Stv. a  nyilvános  közlés  bírósági  megtiltását
        közerkölcs sérelme  esetén is  biztosítja. Az Egyezségokmány
        és az Egyezmény idézett cikkei a véleménynyilvánítás jogának
        korlátozását közerkölcs védelme céljából is lehetővé teszik.
        A 21/1996.  (V. 17.)  AB határozat  már megállapította, hogy
        "Az  Alkotmánybíróság   nem   vizsgálja   felül   a   jogban
        érvényesített  közerkölcs   tartalmát.  Amint  a  "közérdek"
        meghatározását  is   alapvetően  átengedte   a  demokratikus
        törvényhozásnak ( ABH  1993, 382.   ) , a közrendet és benne
        az erkölcsöket  is a  képviselőknek van joguk érvényesíteni,
        amíg  valamely   más  okból   az  Alkotmány   határaiba  nem
        ütköznek".  ( ABK 1996. május, 175.  )

             Mivel a  közerkölcs fogalmát  és tartalmát  a  vizsgált
        összefüggésben jogszabály  nem határozza  meg,  ezért  annak
        megállapítása a  jogalkalmazás körébe tartozik. A Legfelsőbb
        Bíróság Polgári  Kollégiumának a  BH 1992.  454. számú eseti
        döntése  tartalmazza   a  sajtótermék  nyilvános  közlésének
        megtiltása    iránti    kérelem    elbírálásánál    irányadó
        szempontokat.  A  Legfelsőbb  Bíróság  e  döntésében  többek
        között megállapította,  hogy a  közerkölcs fogalmába  azok a
        magatartási szabályok  sorolhatók,  amelyeket  a  társadalom
        általánosan elfogad.  A sajtótermék  közerkölcsbe  ütközését
        akkor lehet  megállapítani, ha  ez a  jellege a  közfelfogás
        szerint egyértelmű és vitathatatlan.

             Az Alkotmánybíróság  álláspontja szerint az Stv. -nek a
        közerkölcs sérelmével  összefüggő korlátozó rendelkezése nem
        minősíthető szükségtelennek és aránytalan mértékűnek.

             4. Az Stv. sérelmezett rendelkezése értelmében bírósági
        tilalom állapítható  meg  az  időszaki  lap  előállítása  és
        nyilvános közlése bejelentési kötelezettségének elmulasztása
        és nyilvántartásba vétele előtti terjesztése esetén.

             A Btk.  213. §  a) pontja sajtórendészeti vétségként is
        büntetni rendeli  sajtótermék engedély  nélküli előállítását
        vagy  terjesztését.  E  rendelkezés  szerint  aki  "engedély
        nélkül állít elő vagy terjeszt olyan sajtóterméket, amelynek
        előállításához  vagy  terjesztéséhez  engedély  szükséges...
        vétséget követ  el és  pénzbüntetéssel büntetendő". A Btk. e
        rendelkezésének  alkotmányosságát   az  Alkotmánybíróság   a
        2269/B/1991.   AB    határozatában   vizsgálta    és   annak
        alkotmányellenességét  nem   állapította  meg.  E  határozat
        indokolásában    az     Alkotmánybíróság    többek    között
        kinyilvánította :   "A  Btk.  tehát  minden  olyan  esetben,
        amikor  az   engedélyhez  kötés  alkotmányos,  alkotmányosan
        szankcionál. Az  engedélyhez kötés  alkotmányosságát  nem  a
        Btk. kerettényállásának,  hanem az  engedélyezést  elrendelő
        jogszabály   alkotmányosságának    vizsgálata   során   kell
        eldönteni".  ( ABK 1996. június-július, 248, 249.  )

             Az időszaki  lap előállításának és nyilvános közlésének
        kötelező  bejelentése,  valamint  nyilvántartásba  vétele  a
        sajtóigazgatásnak hagyományos  és szükséges megnyilvánulása.
        Az Alkotmánybíróság  álláspontja szerint ezért az Stv. 12. §
        (2) bekezdésében  foglalt előírások megszegésére biztosított
        bírósági    tilalom    nem    minősül    a    sajtószabadság
        alkotmányellenes korlátozásának.

             5.  Az   Alkotmánybíróság  végül   vizsgálta  az   Stv.
        sérelmezett rendelkezésében  biztosított és  az indítványban
        kifogásolt, az  e fejezet  1. és  2. pontjában  nem értékelt
        ügyészi     indítványozási     és     felfüggesztési     jog
        alkotmányosságát.

             Az  Alkotmány  51.  §-a  az  ügyészség  jogállásáról  a
        következőket tartalmazza :

             " (1)  A  Magyar  Köztársaság  legfőbb  ügyésze  és  az
        ügyészség gondoskodik  az állampolgárok jogainak védelméről,
        valamint az  alkotmányos rendet,  az ország  biztonságát  és
        függetlenségét sértő  vagy veszélyeztető  minden  cselekmény
        következetes üldözéséről.

              (2) Az  ügyészség  törvényben  meghatározott  ügyekben
        nyomozást   végez,    felügyeletet   gyakorol   a   nyomozás
        törvényessége  felett,   képviseli  a   vádat   a   bírósági
        eljárásban,     továbbá      felügyeletet     gyakorol     a
        büntetésvégrehajtás törvényessége felett.

              (3) Az  ügyészség közreműködik  annak  biztosításában,
        hogy a társadalom valamennyi szervezete, minden állami szerv
        és állampolgár megtartsa a törvényeket. Törvénysértés esetén
        - törvényben  meghatározott esetekben  és módon  - fellép  a
        törvényesség védelmében".

             Az Alkotmány  51. §  (1) és  (2) bekezdése az ügyészség
        főbb funkcióit  tartalmazza. Az  51. § (3) bekezdése pedig a
        törvényesség  megtartása   és  védelme  érdekében  általános
        ügyészi  közreműködést  ír  elő.  Az  Alkotmány  77.  §  (2)
        bekezdése alapján  a törvényesség  érvényesítése alkotmányos
        követelmény.  Az   alkotmányos  rend,  az  állampolgárok  és
        szervezeteik jogainak  és törvényes  érdekeinek  védelme  és
        biztosítása az  ügyészségnek is  feladata. E  feladatait  az
        ügyészség  törvényi   felhatalmazás  alapján   -  törvényben
        meghatározott esetben és módon - látja el és érvényesíti.

             Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az 1/1994. (I.14.)
        AB   határozatában   megállapította :  önmagában az, hogy  a
        polgári  jogviták  elbírálásánál  az  ügyészi  közreműködést
        törvényi rendelkezések  lehetővé teszik,  összhangban van az
        alkotmányi rendelkezésekkel,  ezért az nem alkotmányellenes.
        Az Alkotmánybíróság e határozatában rámutatott arra is, hogy
        az  ügyész   eseti  és   konkrét   polgári   ügyekben   való
        részvételének törvényi biztosítása esetén az alkotmányossági
        összefüggések csak  az  egyes,  konkrét  felhatalmazást  adó
        törvényi  rendelkezések   alkotmányossági  vizsgálata  során
        bírálhatók el.  ( ABH 1994, 36, 39.  )

             A Magyar  Köztársaság ügyészségéről  szóló 1972. évi V.
        törvény  10.  §  d)  pontja  alapján  az  ügyész  törvényben
        meghatározott per-  és  jogorvoslatokkal  élhet.  A  polgári
        perrendtartás  egyes  rendelkezéseinek  módosításáról  szóló
        1957. évi VIII. törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról
        rendelkező 1958.  évi 5.  törvényerejű rendeletnek a polgári
        nem peres eljárásra vonatkozó, az ügyész jogairól rendelkező
        17. §  (2) bekezdése  szerint pedig  "abban  az  eljárásban,
        amelynek megindítására  külön jogszabály  jogosítja  fel  az
        ügyészt, vagy  amelyet külön  jogszabály  értelmében  ellene
        lehet indítani, az ügyész a fél jogait gyakorolja".

             A   Stv.    vizsgált    rendelkezése    a    kifogásolt
        felfüggesztési jogot  az ügyész  indítványa  alapján  indult
        bírósági eljáráshoz  kapcsolódva engedi meg. A felfüggesztés
        mérlegelésének és  elrendelésének joga  lehetővé teszi, hogy
        az ügyész a sajtótermék nyilvános közlését a bírósági érdemi
        döntés meghozataláig  megakadályozza. Nem helytálló tehát az
        indítványban foglalt  az a  megállapítás, amely  szerint  az
        ügyészi felfüggesztés nem kapcsolódik közvetlenül a bírósági
        eljáráshoz. Az SR. 19. § (1) bekezdése pedig előírja, hogy a
        bíróság a  nyilvános közlés  megtiltásáról polgári  nemperes
        eljárásban,   soron    kívül   határoz,   tehát   a   közlés
        időszerűségének megakadályozása tekintetében sem áll fenn az
        indítványozó által vélelmezett sérelem.

             Az Alkotmánybíróság  az Stv.  15.  §  (3)  bekezdésében
        foglalt rendelkezésekkel  összefüggésben hangsúlyozza,  hogy
        ezek sem  az ügyész,  sem pedig  a bíróság  tekintetében nem
        kötelező szabályok,  hanem  megengedő  előírások.  Ebből  az
        következik,  hogy   az  ügyész   és   a   bíróság   szabadon
        mérlegelheti   a    felfüggesztés,   illetve    a    tilalom
        feltételeinek   súlyát    és   ennek   alapján   dönthet   a
        felfüggesztés, illetve  a tilalom  alkalmazásáról vagy annak
        mellőzéséről. A  kifogásolt rendelkezések  tehát garanciális
        szerepre hivatottak.

             A fentiek  alapján az  Alkotmánybíróság megállapította,
        hogy  az   Stv.   támadott   rendelkezésében   megállapított
        tárgykörök  tekintetében   -  az   e  fejezet  1.  pontjában
        foglaltak és  a 2.  pontjában megjelöltek  kivételével -  az
        ügyészi indítványozási  és  felfüggesztési  jog  biztosítása
        összhangban áll  az ügyészségnek  az  Alkotmány  51.  §  (3)
        bekezdésében meghatározott közreműködési feladataival.

             A  vizsgált   rendelkezések  tartalma   alapján  az  is
        megállapítható, hogy az ügyész és a bíróság támadott döntési
        jogosultságai nem  foglalják magukban  a  sajtótermék  útján
        közölni  szánt   gondolatok  tartalmának  kötelező  előzetes
        közhatalmi ellenőrzését,  értékelését és minősítését abból a
        szempontból,  hogy  azok  sajtótermékként  előállíthatóak-e.
        Ezért  a   támadott  döntési   lehetőségek  nem  tekinthetők
        cenzúrának, tehát  azok nem  sértik a sajtószabadsághoz való
        jogot.

             6.    A    fentiek    alapján    az    Alkotmánybíróság
        megállapította,  hogy   az  Stv.   15.  §  (3)  bekezdése  a
        rendelkező  részben   meghatározott  és  az  indokolás  III.
        fejezete 1. és 2. pontjában kifejtett vonatkozásban sérti az
        Alkotmány 54.  § (1)  bekezdését és  61. §  (2)  bekezdését,
        tehát részben alkotmányellenes. Mivel az Alkotmánybíróságnak
        jogalkotási    hatásköre    nincs,    ezért    a    részbeni
        alkotmányellenesség megszüntetése  miatt az  Stv. 15.  § (3)
        bekezdését teljes  egészében  meg  kellett  semmisítenie.  A
        megsemmisítés hatályának  későbbi időpontra  helyezésével az
        Alkotmánybíróság   lehetővé    kívánta   tenni,    hogy    a
        törvényalkotó  az   érintett  rendelkezések  megfelelő  újra
        szövegezésével   megszüntesse    az   alkotmányellenességet.
        Alkotmánybíróság megállapítja  továbbá azt  is, hogy az Stv.
        vizsgált rendelkezésének  alkotmányellenessé nem  minősített
        egyéb  előírásai   nem  korlátozzák   alkotmányellenesen   a
        sajtószabadságot, tehát  nem sértik  az Alkotmány  61. § (2)
        bekezdését,   ezért    azok   tekintetében   az   indítványt
        elutasította.

             Mindezek  alapján   az  Alkotmánybíróság  a  rendelkező
        részben foglaltak szerint határozott.
                               Dr. Sólyom László
                           az Alkotmánybíróság elnöke

                                 Dr. Ádám Antal
                              előadó alkotmánybíró

                                Dr. Holló András
                                 alkotmánybíró

                  Dr. Kilényi Géza           Dr. Lábady Tamás
                   alkotmánybíró                alkotmánybíró

                Dr. Szabó András          Dr. Tersztyánszky Ödön
                  alkotmánybíró                  alkotmánybíró

                 Dr. Vörös Imre              Dr. Zlinszky János
                  alkotmánybíró                  alkotmánybíró
          Dr. Lábady Tamás alkotmánybíró és
          Dr. Sólyom László alkotmánybíró különvéleménye

          A  határozat   rendelkező  részével   és  indokolásával   is
          egyetértünk, azonban  a sajtóról szóló 1986. évi II. törvény
          15.  §   (3)  bekezdését   nem   csupán   annyiban   tartjuk
          alkotmányellenesnek, hogy  az ügyész mások személyhez fűződő
          jogainak    sérelmére     és    magánvádas     bűncselekmény
          megvalósulására   hivatkozva    az   érintettek   akaratától
          függetlenül indítványozhatja,  a bíróság pedig ennek alapján
          megtilthatja a sajtótermék nyilvános közlését, továbbá, hogy
          az ügyész  az ilyen  sajtótermék nyilvános  közlését azonnal
          felfüggesztheti. Véleményünk szerint alkotmányellenes az is,
          hogy  az   ügyész  a   közerkölcs  sérelmére   hivatkozva  a
          sajtótermék közlését azonnal felfüggesztheti.

          1. Az  Alkotmánybíróság a  határozatban is kiindulási alapul
          vett és  idézett 30/1992.  (V. 26.) AB és 37/1992. (VI. 10.)
          AB határozataiban  kifejtette,  hogy  a  véleményszabadságot
          korlátozó  törvényeket   megszorítóan  kell   értelmezni,  s
          rangsort állapított meg arra nézve, hogy mely jogok, illetve
          értékek milyen  súllyal esnek latba a vélemény szabadságával
          szembeni mérlegelés  során. Ennek  alapján a sajtótörvényben
          szereplő korlátok  közül a  legnagyobb súllyal  a személyhez
          fűződő jogokat  lehet figyelembe  venni, míg  a közerkölcs -
          mint  olyan   elvont  érték,   amely  mögött   a  legkevésbé
          állapítható  meg   egyes  egyéni   alapjogok  sérelme   -  a
          véleményszabadság korlátozására alkotmányos mércével mérve a
          legkevésbé alkalmas  javak csoportjába  tartozik. Ahol pedig
          az alapjogokat  csupán feltételezett  és  közvetett  veszély
          fenyegeti,  az   Alkotmánybíróságnak  különös   gondot  kell
          fordítania   annak   vizsgálatára,   hogy   ez   az   elvont
          veszélyezetés  -  például  intenzitásánál  fogva  -  valóban
          szükségessé teszi-e a véleményszabadság korlátozását.

          Ez  a  mérlegelési  rangsor  nemcsak  a  véleménynyilvánítás
          alapjogának  büntetőjogi  eszközökkel  való,  hanem  bármely
          korlátozására  érvényes.   A   szólásszabadságot   korlátozó
          szankciók irányulhatnak  a véleményét  nyilvánító ( vagy  az
          azért jogi  felelősséget viselő )  személy, illetve  maga  a
          közlés fizikai hordozója ellen. A médiajogban értelemszerűen
          rendkívüli jelentőségűek az utóbbira vonatkozó jogi eszközök
          - mind  a jogvédelem,  mind a  szankcionálás tekintetében. A
          szankciónak a  vélemény-,  s  különösen  a  sajtószabadságra
          gyakorolt tényleges  hatása független  attól, hogy büntető-,
          polgári vagy igazgatási jogi-e. A büntetések és kártérítések
          nagysága a  bírói gyakorlat  kezében  van,  s  igen  változó
          lehet.  A   közlés  megtiltása   ezzel  szemben   mindig   a
          véleménynyilvánítás adott  módjának lehetetlenné  tétele,  s
          ezért mindig  súlyos szankció,  de különösen  az sajtótermék
          esetében, amelynek  célja és értelme, s egyben alkotmányosan
          védett feladata  éppen  a  nyilvános  közlés.  Emlékeztetünk
          arra, hogy  az Alkotmánybíróság  alkotmányellenesnek találta
          és  megsemmisítette   a  gyalázkodás  bűncselekményét,  s  a
          véleményszabadság büntetőjogi korlátozhatóságának küszöbét a
          gyűlöletre uszításban  határozta meg  ott, ahol  a törvény a
          vélemény szabadságát  nem meghatározott  személy  becsületét
          sértő, hanem valamely csoportot gyalázó kifejezés használata
          miatt, a  köznyugalom fenntartása végett korlátozta. Ezzel a
          gyakorlattal az  lenne összhangban,  ha a közerkölcs sérelme
          esetére az ügyész jogát a közlés azonnali felfüggesztésére a
          véleménynyilvánítás  alapjoga   szükségtelen  és  aránytalan
          korlátozásnak minősítené az Alkotmánybíróság, és ezt a jogot
          megsemmisítené. Ugyanez  vonatkozik arra  az esetre is, ha a
          "mások személyhez  fűződő jogainak  sérelme" címén az ügyész
          nem konkrét  személy, hanem  valamely nemzeti, etnikai, faji
          vagy vallási  stb. csoport  jogainak védelmében  függesztené
          fel a nyilvános közlést. Megjegyezzük azonban, hogy az ilyen
          értelmezés ellentétes  lenne az  Stv. végrehajtásáról  szóló
          12/1986. (IV. 22.) MT rendelet 19. § (2) bekezdésével, amely
          az Stv.  3. §  (1) bekezdésében  szereplő "mások  személyhez
          fűződő jogait"  kifejezetten egyes személyek jogaiként érti,
          s azoknak a bírói eljárásban a fél jogállását adja.

          2.  A   cenzurát  a  határozat  a  közlésre  szánt  vélemény
          tartalmának kötelező, előzetes közhatalmi ellenőrzéseként és
          a  minősítés   eredményeként  a  közlés  megtiltásához  való
          jogként érti.  Az Stv.  vizsgált rendelkezése valóban nem ír
          elő kötelező előzetes hatósági ellenőrzést. Az ellenőrzés és
          szankcionálás  előzetes   volta  azonban  olyan  veszélyeket
          hordoz, hogy  az előzetes  ellenőrzés és a közlés megtiltása
          még  a   szólásszabadságot  korlátozó  törvények  megszorító
          értelmezésén   belül    is    további    rendkívül    gondos
          alkotmányossági ellenőrzést  követel meg.  Az Európai Emberi
          Jogi Bíróság  1991. november  26-án kelt  ítélete ( Observer
          and Guardian  vs. United Kingdom, Série A Nr. 216 ) is külön
          kiemeli, hogy  noha az  Európai Emberi  Jogi  Egyezmény  10.
          cikke a  nyilvános közlés  előzetes  korlátozását  önmagában
          kifejezetten nem  tiltja, "az előzetes korlátozásoknak olyan
          nagy a  kockázata, hogy  azok a  Bíróságtól rendkívül gondos
          vizsgálatot követelnek meg. Ez különösen érvényes a sajtóra,
          mivel a  hírek múlandó  javak, s nyilvánosságra hozásuk akár
          csak rövid késedelme is megfoszthatja őket minden értéküktől
          és   érdekességüktől".   A   strasbourgi   Bíróság   szigorú
          vizsgálódási  kötelessége   az   esetek   többségében   arra
          vonatkozik, hogy  az előtte  lévő konkrét ügyben indokolható
          volt-e a közlés előzetes betiltása az Egyezmény szerint.

          A szólásszabadság  korlátozása nemcsak súlyos következményei
          miatt vizsgálandó különös gondossággal, hanem azért is, mert
          alkotmányos határaira  nézve igen  részletes és  szerteágazó
          feltételrendszert   alakított    ki   az   alkotmánybírósági
          gyakorlat ( Magyarországon  is ) . Például  a  már  említett
          különbségtételen  kívül   aszerint,  hogy  alanyi  alapjogok
          mennyire közvetlenül  vannak veszélyben, külön mérce szerint
          bírálandók el  a politikai  és közérdekű  vélemények.  ( Ld.
          36/1994. (VI.  24.) AB,  ABH 1994,  219 ) Az  ügyész  súlyos
          következményekkel járó  joga a közlés felfüggesztésére nincs
          semmi más feltételhez kötve, mint hogy feltételezése szerint
          a  közlemény  a  sajtószabadság  legáltalánosabb  korlátaiba
          ütközik ( amelyeket  az Stv.  3. és  12.  §-a  tartalmaz ) .
          Részletes vizsgálatra  csak a  bíróság képes  és köteles,  s
          csak egy ilyen vizsgálat eredményeképpen lehet alkotmányosan
          elrendelni a  közlés megtiltását.  Ezért az  ügyésznek adott
          felhatalmazás a közlés azonnali felfüggesztésére az Stv. 15.
          § (3) bekezdésében alkotmányellenes.

          3. Az  önrendelkezési jogot  nem csupán  az sérti,  hogy  az
          ügyész és a bíróság a személyhez fűződő jogok sérelme esetén
          az érintettek  akaratától függetlenül  alkalmazhatja az Stv-
          ben   előírt    szankciókat.   Egyrészt    a    végrehajtási
          rendeleletben    szereplő    eljárási    szabályok    tovább
          súlyosbítják      e      rendelkezések      alkotmányellenes
          aránytalanságát, másrészt  az önrendelkezési jog sérelme nem
          csupán a személyhez fűződő jogok más általi gyakorlása miatt
          állapítható meg.

          A 12/1986. (IV. 22.) MT rendelet 19. § (1) bekezdése szerint
          a bíróság  nemperes eljárásban soron kívül határoz az ügyész
          indítványáról. A  soronkívüliség nem  jelenti azt,  hogy  az
          ügyet meghatározott  időn belül ki kell tűzni, sem azt, hogy
          adott időn belül be kellene fejezni. Másrészt az ügyésznek a
          nyilvános   közlést    felfüggesztő   határozata   mindaddig
          érvényben van,  míg a bíróság jogerős döntést nem hoz, tehát
          elvileg a  jogorvoslatok kimerítéséig.  Így nincs  semmilyen
          garancia  arra,  hogy  a  közlés  megtiltásával  elkezdődött
          eljárás rövid  időn belül,  vagy  előre  meghatározott  időn
          belül befejeződjék.

          Bármilyen erős  is lehet  a jogsértés  megelőzésére irányuló
          érdek,  a   sajtószabadsággal  szemben  csak  akkor  lehetne
          alkotmányosan  érvényesíthető,  ha  határozott  biztosítékok
          lennének arra,  hogy a  bíróságnak  -  mintegy  az  előzetes
          letartóztatás analógiájára  - igen  rövid időn belül döntést
          kell hoznia a sajtótermék "szabad lábra helyezéséről".

          Bármilyen,   nem    a   bíróságtól   származó   rendelkezési
          jogosultság  a   közlés  átmeneti   megtiltására,  az  egyéb
          feltételek  tüzetesebb  meghatározása  esetén  is,  csak  az
          intézkedés  ideiglenességének   pontos  időbeli  korlátozása
          mellett lehetne elképzelhető.

          Az eljárás  másik, önrendelkezést sértő eleme az, hogy bár a
          "mások" személyhez  fűződő jogainak  sérelme miatti  ügyészi
          felfüggesztő határozatot kézbesíteni kell azon személyeknek,
          akiknek jogát  a  sajtótermék  sérti,  s  ők  az  eljárásban
          félként vesznek  részt, ugyanez  a jogállása az ügyésznek is
          megmarad. Ennek  következtében hiába  tartaná úgy  az ügyész
          szerint jogaiban  sértett személy,  hogy személyiségi jogait
          nem érzi  sértve, amíg az ügyész az indítványt fenntartja, a
          bíróságnak   az   eljárást   folytatnia   kell,   s   ez   a
          jogorvoslatokra is áll.

          Budapest, 1997. március 18.

                   Dr. Lábady Tamás        Dr. Sólyom László
                       alkotmánybíró        alkotmánybíró

          Dr. Tersztyánszky Ödön alkotmánybíró különvéleménye

          1.

          A többségi  határozat indokolása a vizsgált szabály részbeni
          alkotmányellenességét arra  alapítja, hogy  az  1/1994.  (I.
          17.) AB  határozatban értelmezett  keresetindítási  jogot  -
          mint az  önrendelkezési jog fontos tartalmi elemét - az Stv.
          15.  §   (3)  bekezdésében   említett  ügyészi   jogosítvány
          korlátozza.

          Ezzel függ össze a határozatnak az a megállapítása is, amely
          szerint az  Stv. vizsgált  szabálya ellentétes a Ptk. -nak a
          személyhez  fűződő   jogok  érvényesítésére   vonatkozó,   a
          határozatban idézett előírásaival.

          Ezzel szemben az Stv-beli nem-peres eljárás tárgya kizárólag
          a nyilvános közlésnek megtiltása. Az eljárás célja pedig az,
          hogy az  Stv. 3.  § (1)  és 12. § (2) bekezdésben foglalt, a
          sajtószabadság   gyakorlását    korlátozó   rendelkezéseknek
          érvényt szerezzenek.

          Ez az  eljárás nem  azonos sem  a büntető  eljárással, sem a
          személyiségi jogi  perrel, mint ahogy a sajtójogi felelősség
          [ Stv. 18.  § ] sem  azonos -  sem tárgyát,  sem  a  felelős
          személyek körét  és a  lehetséges szankciókat  illetően -  a
          külön     jogszabályban      meghatározott      büntetőjogi,
          szabálysértési,   polgári    jogi,   fegyelmi    és   anyagi
          felelősséggel [ Stv.  19. § ] .  A  nem-peres  eljárásban  a
          bíróság sem  közvetlenül, sem  közvetve nem határoz az egyén
          alanyi jogait illetően; sem a büntetőjogi felelősség, sem az
          egyén személyhez fűződő jogai megsértéséből származó igények
          tárgyában.

          Az ügyész  és - a nem-peres eljárásban - a bíróság kizárólag
          azt vizsgálhatja,  hogy a  közlés objektíve  megvalósíthat-e
          bűncselekményt   vagy    bűncselekmény   elkövetésére   való
          felhívást,  sértheti-e  a  közerkölcsöt,  valamint  járhat-e
          mások személyhez fűződő jogainak sérelmével.

          A nem-peres  eljárás ügyészi  megindítása  ehhez  képest  az
          egyén alanyi jogai tekintetében perfüggőséget sem eredményez
          és a  bíróság döntése  e jogok vonatkozásában "ítélt dolgot"
          sem jelent.  Így a  nem-peres eljárás  megindításától és  az
          ebben hozott bírói döntéstől teljesen függetlenül az egyén -
          érintetlen önrendelkezési  jogával -  szabadon döntheti  el,
          hogy személyhez  fűződő  jogai  esetleges  megsértése  miatt
          sajtó-helyreigazítási eljárást  és  személyiségi  jogi  pert
          indít-e, illetve  előterjeszt-e  magánindítványt  az  emberi
          méltósága elleni esetleges bűncselekménnyel kapcsolatban.

          2.

          Az Stv.  3. §  (1) bekezdése  tiltó szabálya  kivétel nélkül
          valamennyi bűncselekményre  vonatkozik. A közlés meggátlása,
          folyamatának  megszakítása   ( Stv.  15.   § )  a  közléssel
          megvalósítható  bűncselekmény  ( bűncselekményre  felhívás )
          megelőzésére   szolgál.    Ettől    különálló    kérdés    a
          bűncselekményt   megvalósító   jogsértés   következményeinek
          levonása  :     a   büntetőeljárásban  majd  ügydöntő  módon
          érvényesülhet   a    sértett   rendelkezése    ( indítványa,
          kívánata ) .

          Hasonló elveket  kell figyelembe  venni az  Stv.  3.  §  (1)
          bekezdésének többi  fordulatával, tehát  a személyhez fűződő
          jogok megsértésével kapcsolatban is.

          A sajtórendészeti  nem-peres eljárásban  az Stv.  3.  §  (1)
          bekezdésben kiemelt  jogsértések megelőzése,  kiterjedésének
          visszaszorítása érdekében történik közhatalmi intézkedés.

          ( Ilyen  tartalmú   -  a   közlést  akár   ideiglenesen   és
          előzetesen,  határidő   nélkül   megtiltó   -   intézkedésre
          egyébként mind  a bűntetőeljárásban  ( lefoglalás ) , mind a
          polgári perben  ( ideiglenes  intézkedés,  zár  alá  vétel )
          lehetőség van.  )

          3.

          A határozat  szerint a vizsgált szabály - alkotmányellenessé
          nyilvánított    részében    -    a    sajtószabadságot    is
          alkotmányellenesen korlátozza.

          A sajtószabadság  gyakorlása -  miként minden  más  alapvető
          jogé -  az általános  törvények keretei  között szabad.  Más
          kérdés, hogy  a sajtószabadság gyakorlásával kapcsolatban az
          egyes  jogsértésekhez  önálló  büntetőjogi  szankció  hogyan
          kapcsolódhat.  Ez  az  Alkotmánybíróság  gyakorlata  szerint
          aránytalan    korlátozást     jelenthet,    mert    -    pl.
          határozatlansága ( lásd  a közösség  elleni izgatás korábban
          hatályban     volt      tényállásának     alkotmányellenessé
          nyilvánítását, ABH  1992. 167.   ) folytán  - alkalmas arra,
          hogy a sajtószabadság gyakorlását elnehezítse.

          Külön kérdés  az is,  hogy pl.  a  személyhez  fűződő  jogok
          védelmének  valamely   konkrét  esetben,   az  eset   összes
          körülményeire  tekintettel   mikor  kell   visszahúzódnia  a
          sajtószabadság  gyakorlásával   szemben,  azaz   mikor  kell
          eltűrnie pl.  a közszereplő  politikusnak az  esetleg  sértő
          kritikát is  ( lásd a  hatóság  megsértése  nevű  tényállást
          alkotmányellenessé nyilvánító  határozatot, ABH 1994. 219.).
          Ilyen  esetben  sem   arról   van   szó  azonban,   hogy   a
          nyilvános közlés mások jogait megsértheti, hanem arról, hogy
          az adott esetben van-e jogsértés.

          A  bűncselekményeknél   a  "társadalomra  veszélyességet"  a
          törvényhozó a  bűncselekménnyé nyilvánításkor  mérlegelte, a
          közerkölccsel   összefüggő    jogsértéseknél   pedig   ennek
          fogalmánál fogva maga a köz a sértett.

          A mások  személyhez fűződő  jogainak feltételezett sérelmére
          alapított ügyészi  és bírósági  jogosítvány  alkotmányossági
          szempontból -  a sajtószabadságra való hatása tekintetében -
          nem tér  el az  Stv. 3. § (1) bekezdésének a bűncselekményre
          és a  közerkölcsre vonatkozó fordulata alapján - az Stv. 15.
          §  (3)   bekezdése  alkalmazásával  -  gyakorolt  ugyanolyan
          jogosítványoktól.

          Mind  az   Egyezménynek,   mind   az   Egyezségokmánynak   a
          határozatban idézett  szabályai ugyanúgy  lehetővé teszik  a
          véleménynyilvánítási szabadság  korlátozását mások jogai, jó
          hírneve védelme  érdekében, mint  a bűncselekmény megelőzése
          vagy a közerkölcs védelme érdekében.

          Az Stv.  15. §  (3) bekezdésének a sajtószabadságot gyakorló
          személyekre  csak   távoli  és   közvetett  hatása   van.  A
          sajtótermék   nyilvános   közlésének   felfüggesztése   vagy
          megtiltása -  ennek jogszabályi  lehetősége -  önmagában nem
          alkalmas a  sajtószabadság gyakorlásának  elnehezítésére. Ez
          az  eljárás   nem  fenyegeti   sem  büntetőjogi,   sem   más
          szankcióval a sajtószabadságot gyakorló személyeket.

          A többségi  határozat indokolása  is utal arra, hogy az Stv.
          15. §  (3) bekezdésében foglalt rendelkezések sem az ügyész,
          sem pedig  a bíróság  tekintetében nem  kötelező  szabályok,
          hanem megengedő  előírások.  E  szabályok  a  sajtószabadság
          gyakorlásának korlátozását  kizárólag az igazságszolgáltatás
          rendjében megvalósuló  eljárás során  teszik lehetővé. Ennek
          az eljárásnak  jellemzője, hogy  - törvényben  meghatározott
          esetekben  és  módon  -  a  törvényesség  védelme  érdekében
          fellépő ügyész  ( Alkotmány 51.  § (3) bek.  ) indítványára,
          jogszabályban  körülírt   garanciák   mellett   lefolytatott
          bírósági   eljárásban    hoznak    döntést    a    jogsértés
          sajtórendészeti következményéről. A garanciákhoz tartozik az
          is,  hogy  a  bíróság  a  szükséges  felvilágosításoknak  és
          adatoknak  a   sajtó  rendelkezésére   bocsátásával  köteles
          biztosítani  azt,   hogy  valamely   sajtótermék   nyilvános
          közlésének   felfüggesztéséről   illetve   megtiltásáról   a
          közvélemény hiteles,  pontos és  gyors tájékoztatást  kapjon
          ( lásd  a   bűnügyi  és  igazságügyi  tájékoztatásról  szóló
          10/1986.  (IX.   1.) IM-BM  együttes   rendelet  2.   §  (1)
          bekezdése ) .

          Az Egyezmény  tartalmazza a  magánszféra tiszteletéhez  való
          jogot  ( 8.   Cikk ) .  Ebbe  az  Európa  Tanács  Parlamenti
          Közgyűlése  határozata  szerint  beletartozik  "az  erkölcsi
          integritás, a  becsület és  a jó hírnév védelme, a jog arra,
          hogy  ne   kerüljünk  hamis   megvilágításba,  hogy   velünk
          kapcsolatban irreleváns  vagy zavaró  tényeket  ne  fedjenek
          fel". A  véleménynyilvánításhoz fűződő  jog szembekerülhet a
          személyek Alkotmányban  biztosított  más  alapvető  jogainak
          ( pl.  az   emberi  méltósághoz,   a  jó  hírnévhez  vagy  a
          magántitok  védelméhez   való  jog )  érvényesülésével.  Azt
          csakis  a  konkrét  ügyben,  a  történeti  tényállás  alapos
          feltárása után  lehet  és  kell  eldönteni,  hogy  az  adott
          esetben melyik  a fontosabb  érdek. A  sajtószabadság  által
          védett  véleménynyilvánítások  és  a  tényállítások  körének
          megvonása jogalkalmazói  kérdés, az  ügyekben eljáró  megyei
          bíróságok feladata.

          A Bíróság elé kerülő egyéni panaszok tárgya sohasem az adott
          ország hatályos  jogának az  Egyezménnyel  való  összhangja,
          hanem  az,   hogy  a   vizsgált  esetben  megsértették-e  az
          Egyezményt. Önmagában  a Bíróság  gyakorlatából az Egyezmény
          és a  belső  jog  összhangjára  következtetést  levonni  nem
          lehet. Az  kétségtelen, hogy az Egyezménnyel összhangban nem
          lévő jogszabály alkalmazása az Egyezmény megsértésére vezet.
          A belső  jog és  az Egyezmény  összhangjának  jelentősége  a
          Bíróság esetjoga szempontjából csak közvetett.

          Egy adott  esetben alkalmazott  jogkorlátozás  "demokratikus
          társadalomban szükséges"  és indokolt voltának vizsgálatakor
          a Bíróság  is tekintetbe  veszi azt, hogy európai méretekben
          még nem  alakult ki  közös mérce  erkölcsi  kérdésekben,  az
          egyes államok  helyzetértékelése tehát  vezethet államonként
          eltérő   eredményre    ( Handyside-ügy ) .   A    tagállamok
          kormányának az olyan kérdésekben, hogy mi az obszcén, mi nem
          az, az adott ország konkrét helyzetének összességét mérlegre
          téve viszonylag nagy mozgásszabadsága van ( Müller-ügy ) . A
          Bíróság rámutatott arra is, hogy a 10/2. cikk lehetővé teszi
          "mások ( az adott esetben bírói testület tagjai ) jó hírneve
          érdekében" a  jogkorlátozást, ez  nem szükségképpen akadálya
          annak, hogy  ( a személyeket  a becsületükben  sértő bírálat
          helyett, az  angol bírói  rendszerrel kapcsolatos ) kritikai
          észrevételeknek hangot adjanak ( Barford-ügy ) .

          Az Egyezmény  tartalmára a Bíróság esetjogának, a magyar jog
          tartalmára  pedig   a  hazai   bíróságok  gyakorlatának  van
          jelentős hatása.

          Az anyagi  jogszabályban írt  viszonylag szabad  mérlegelési
          lehetőség  elvben   nem  zárja   ki   az   olyan   esetleges
          jogalkalmazási    gyakorlat     kialakulását,    amely     a
          véleménynyilvánítási  szabadság   alapjogának  aránytalan  -
          ezért alkotmányellenes  - korlátozásához  vezethet. Az 1990.
          óta  hatályos   jogszabállyal  kapcsolatban   áttekinthetően
          megismerhető  jogalkalmazási   gyakorlat,   az   "élő   jog"
          ( 57/1991. (XI.  8.) AB  hat. ,  ABH 1991.  272, 276-277 ) -
          mértéktartó  volta  folytán  -  nem  ad  alapot  a  vizsgált
          jogszabály         alkotmányellenes         érvényesülésének
          megállapítására.

          Ezért az indítvány teljes elutasításának lett volna helye.

          Budapest, 1997. március 18.
                                               Dr. Tersztyánszky Ödön
                                                    alkotmánybíró
          A különvéleményhez csatlakozom.

          Budapest, 1997. március 18.
                                                    Dr. Zlinszky János
                                                       alkotmánybíró
            .
            English:
            English:
            .
            Petition filed:
            .
            Subject of the case:
            .
            The prior restraints under Article 15.3 of the Law on the Press and the constitutional requirement of a free press (Article 61.2 of the Constitution)
            Number of the Decision:
            .
            20/1997. (III. 19.)
            Date of the decision:
            .
            03/18/1997
            .
            CODICES summary:
            http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1997-1-002?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
            .