A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !
Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezések
alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló
indítvány tárgyában - Dr. Lábady Tamás, Dr. Sólyom László,
Dr. Tersztyánszky Ödön és Dr. Zlinszky János alkotmánybírók
különvéleményével - meghozta a következő
határozatot :
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a sajtóról szóló
1986. évi II. törvény 15. § (3) bekezdése részben
alkotmányellenes. Alkotmányellenes az, hogy az ügyész mások
személyhez fűződő jogainak sérelmére és magánvádas
bűncselekmény megvalósulására hivatkozva az érintettek
akaratától függetlenül indítványozhatja, a bíróság pedig
ennek alapján megtilthatja a sajtótermék vagy sajtóterméknek
nem minősülő irat nyilvános közlését, továbbá, hogy az ilyen
sajtótermék vagy irat nyilvános közlését az ügyész azonnal
felfüggesztheti. Egyebekben az Alkotmánybíróság az
indítványt elutasítja.
Az Alkotmánybíróság a részbeni alkotmányellenesség
miatt a törvény 15. § (3) bekezdését 1997. október 31.
napjával megsemmisíti.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar
Közlönyben közzéteszi.
Indokolás
I.
1. A sajtóról szóló 1986. évi II. törvény ( a
továbbiakban : Stv. ) 15. § (3) bekezdése szerint : "Az
ügyész indítványára a bíróság megtilthatja annak a
sajtóterméknek vagy sajtóterméknek nem minősülő iratnak a
nyilvános közlését, amely a 3. § (1) bekezdésébe, valamint a
12. § (2) bekezdésébe ütközik. Az ilyen sajtótermék vagy
irat nyilvános közlését az ügyész azonnal felfüggesztheti.
Az ügyész nyilvános közlést felfüggesztő határozata a
bíróság érdemi határozatának a jogerőre emelkedésével veszti
hatályát".
Az Stv. 3. § (1) bekezdése megállapítja : "A
sajtószabadság gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt
vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást, nem sértheti
a közerkölcsöt, valamint nem járhat mások személyhez fűződő
jogainak sérelmével".
Az Stv. 12. § (2) bekezdése így rendelkezik :
"Időszaki lap előállítása és nyilvános közlése bejelentési
kötelezettség alá esik. A bejelentés alapján az időszaki
lapot nyilvántartásba veszik. A nyilvántartásba vétel előtt
az időszaki lap nem terjeszthető".
Az Stv. végrehajtásáról szóló 12/1986. (IV. 22. ) MT
rendelet ( a továbbiakban : SR. )
19. § (1) bekezdése szerint a bíróság a nyilvános közlés
megtiltásáról polgári nemperes eljárásban, soron kívül
határoz. Az eljárás költségmentes. A (2) bekezdés alapján a
sajtótermék vagy a sajtóterméknek nem minősülő irat
nyilvános közlését felfüggesztő ügyészi határozatot,
valamint a bírósági eljárás során hozott határozatokat
kézbesíteni kell a kiadónak, a sokszorosító szervnek, a
nyilvános közlést végző szervnek, valamint az időszaki lap
esetében a lap, helyi stúdió esetében a stúdió alapítójának
és a szerkesztőség ( stúdió ) vezetőjének, egyéb sajtótermék
esetében a szerzőnek ( szerkesztőnek ) és a bírálónak
( lektornak ) ; továbbá annak a személynek is, akinek a
jogát vagy törvényes érdekét ( Tv. 3. § (1) bekezdés ) a
sajtótermék tartalma sérti. A bíróság határozatait az
ügyésznek is kézbesíteni kell. A felsorolt szervek és
személyek, valamint az ügyész az eljárásban félként vesznek
részt. Az SR. 20. § (1) bekezdése alapján a bíróság az
ügyész indítványáról végzéssel határoz. A (2) bekezdés
szerint ha az ügyész az indítványt visszavonja, a bíróság az
eljárást megszünteti.
2. Az indítványozó az Stv. 15. § (3) bekezdése
alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését
kérte. Álláspontja szerint az Stv. e rendelkezése az
Alkotmány 61. § (2) bekezdésébe ütközik. Az Stv. 3. § (1)
bekezdésében és a 12. § (2) bekezdésében foglalt
rendelkezések alkotmányossági vizsgálatát az indítványozó
nem kérte.
Az indítványozó azt állítja, hogy a személyiségi jogok
sérelme miatt a nyilvános közlés megtiltása aránytalan
korlátozás. Az ilyen jogsérelem esetén az elfogadható
jogorvoslat a helyreigazítás vagy más közlemény lehet,
amelyre megfelelő garanciális eljárás alapján kerülhet sor.
Mivel a személyhez fűződő jogok tipikus esetben személyesen
gyakorolhatók, ezért ennek érvényesítésére az ügyész
feljogosítása - az indítvány tartalma szerint - az emberi
méltósághoz való jog összetevőjét képező önrendelkezési
jogot sérti, tehát az Alkotmány 54. § (1) bekezdésébe
ütközik.
Az indítványozó úgy véli, sérti a sajtószabadságot az,
hogy a bíróság megtilthatja a közerkölcsöt sértő közlemény
nyilvános közlését, bár az a hatályos büntető jog szerint
nem tiltott. Sérelmezte azt is, hogy a bíróság anélkül
rendelheti el a közlési tilalmat, hogy bűncselekménynek a
közléssel való elkövetését előzőleg bíróság jogerősen
megállapította volna.
Az indítványozó úgy véli, hogy az Stv. 15. § (3)
bekezdésének második és harmadik mondata egyértelműen
megvalósítja a cenzúra fogalmát, mivel az ügyész a nyilvános
közlést azonnal felfüggesztheti és azt a bíróság még
közbülső határozattal sem változtathatja meg. Utalt arra,
hogy a sajtóközlések esetében az időszerűség alapvető
tartalmi követelmény, anélkül a sajtó nem képes betölteni
alkotmányos funkcióját. A felfüggesztés nem kapcsolódik a
bírósági eljárás megindításához, tehát nem lehet
kiszámítani, mennyi idő múlva dönt a bíróság.
II.
1. a) Az Alkotmány 54. § (1) bekezdése megállapítja :
"A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga
van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit
nem lehet önkényesen megfosztani".
Az Alkotmánybíróság a 8/1990. (IV. 23. ) AB
határozatában az emberi méltósághoz való jogot az ún.
"általános személyiségi jog" egyik megfogalmazásának
tekintette. Rámutatott arra, hogy a modern alkotmányok,
illetve alkotmánybírósági gyakorlat az általános
személyiségi jogot különféle aspektusaival együtt nevezik
meg : pl. a személyiség szabad kibontakoztatásához való
jogként, az önrendelkezés szabadságához való jogként,
általános cselekvési szabadságként, valamint a
magánszférához való jogként. Az általános személyiségi jog
"anyajog", azaz olyan szubszidiárius alapjog, amelyet mind
az Alkotmánybíróság, mind a bíróságok minden esetben
felhívhatnak az egyén autonómiájának védelmére, ha az adott
tényállásra a nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható.
Az általános személyiségi jog tehát forrása az egyéb
nevesített és nem nevesített személyiségi jogoknak. ( ABH
1990, 42. )
b) Az Alkotmány 61. § (1) bekezdése szerint : "A
Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad
véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű
adatokat megismerje, illetőleg terjessze".
A 61. § (2) bekezdése alapján : "A Magyar Köztársaság
elismeri és védi a sajtó szabadságát".
Az Alkotmánybíróság a szabad véleménynyilvánítás jogát
és a sajtószabadsághoz való jogot több határozatában
vizsgálta. A 30/1992. (V. 26.) AB határozat megállapította,
hogy a szabad véleménynyilvánítás joga a kommunikációs
alapjogok "anyajoga". Ebből eredő külön nevesített jog
többek között a sajtószabadság alapjoga, amely felöleli
valamennyi médium szabadságát, továbbá az információk
megszerzésének szabadságát is. E határozat megállapította
azt is, hogy a szabad véleménynyilvánítás jogának
kitüntetett szerepe nem vezet arra, hogy ez a jog - az
élethez, vagy az emberi méltósághoz való joghoz hasonlóan -
korlátozhatatlan lenne, de mindenképpen azzal jár, hogy a
szabad véleménynyilvánításhoz való jognak valójában igen
kevés joggal szemben kell csak engednie, azaz a
véleményszabadságot korlátozó törvényeket megszorítóan kell
értelmezni. A vélemény szabadságával szemben mérlegelendő
korlátozó törvénynek nagyobb a súlya, ha közvetlenül másik
alanyi alapjog érvényesítésére és védelmére szolgál, kisebb,
ha ilyen jogokat csakis mögöttesen, valamely "intézmény"
közvetítésével véd, s legkisebb, ha csupán valamely elvont
érték önmagában a tárgya. ( ABH 1992, 227. )
Az Alkotmánybíróság a 37/1992. (VI. 10.) AB
határozatában a véleménynyilvánítási szabadságot a
sajtószabadság vonatkozásában határozta meg. Megállapította,
hogy a véleménynyilvánítási szabadság a sajtószabadság
tekintetében sajátosan érvényesül. A sajtó szabadságát arra
figyelemmel kell garantálnia az államnak, hogy a "sajtó" a
véleményalkotáshoz szükséges információszerzésnek, a
véleménynyilvánításnak és véleményformálásnak kitüntetett
fontosságú eszköze. A véleménynyilvánításhoz való jog
kiemelkedő volta annyiban vonatkozik a sajtó szabadságára,
amennyiben az a véleménynyilvánítás alkotmányos alapjogát
szolgálja.
Az Alkotmánybíróság e határozatában utalt arra is, hogy
a sajtószabadságnak elsősorban külső korlátai vannak,
( amelyek a sajtó sajátosságainak megfelelő speciális
intézményekben is testet öltenek, amilyen pl. a
sajtóhelyreigazítás, vagy a "nagy nyilvánosság" kritériuma a
büntetőjogban ) . A sajtószabadságot azonban elsősorban az
állam tartalmi be nem avatkozása biztosítja. Ennek felel meg
például a cenzúra tilalma és a szabad lapalapítás
lehetősége. Ezzel a tartózkodással az állam elvileg lehetővé
teszi, hogy a társadalomban meglévő vélemények, valamint a
közérdekű információk teljessége megjelenjen a sajtóban.
( ABH 1992, 167. )
2. Az Alkotmány 7. § (1) bekezdése szerint : "A Magyar
Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog
általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a
vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog
összhangját". A véleménynyilvánítási szabadság és a
sajtószabadság szabályozásakor tehát figyelembe kell venni a
magyar állam nemzetközi kötelezettségeit is.
Az Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966.
december 16-án elfogadott, az 1976. évi 8. törvényerejű
rendelettel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok
Nemzetközi Egyezségokmánya ( a továbbiakban :
Egyezségokmány ) 19. cikke a szabad véleménynyilvánításhoz
való jogról a következőket tartalmazza :
"1. Nézetei miatt senki sem zaklatható.
2. Mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra. Ez a
jog magában foglalja mindenfajta adat és gondolat határokra
való tekintet nélküli - szóban, írásban, nyomtatásban,
művészi formában vagy bármilyen más tetszés szerinti módon
történő - keresésének, megismerésének és terjesztésének a
szabadságát is.
3. Az e cikk 2. bekezdésében meghatározott jogok gyakorlása
különleges kötelességekkel és felelősséggel jár. Ennélfogva
az bizonyos korlátozásoknak vethető alá, ezek azonban csak
olyanok lehetnek, amelyeket a törvény kifejezetten
megállapít és amelyek
a) mások jogainak vagy jó hírnevének tiszteletben tartása,
illetőleg
b) az állambiztonság vagy a közrend, a közegészség vagy a
közerkölcs védelme érdekében szükségesek".
Az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Védelméről
szóló, az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett ún. Európai
Egyezmény ( a továbbiakban : Egyezmény ) 10. cikke az
alábbiakat állapítja meg :
"1. Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás
szabadságához. E jog magában foglalja a véleményalkotás
szabadságát és az információk, eszmék megismerésének és
átadásának szabadságát országhatárokra tekintet nélkül és
anélkül, hogy ebbe hatósági szervnek joga lenne beavatkozni.
E cikk nem képezi akadályát annak, hogy az államok a rádió-,
mozgókép- vagy televízióvállalatok működését engedélyezéshez
kössék.
2. E kötelezettségekkel és felelősséggel együtt járó
szabadságok gyakorlása a törvényben meghatározott olyan
alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy
szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek
minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság,
a területi integritás, a közbiztonság, a zavargás vagy
bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök
védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme, a bizalmas
információ közlésének megakadályozása, a bíróságok
tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából".
Az Európai Emberi Jogi Bíróság gyakorlata szerint a
véleménynyilvánítási szabadságnak az Egyezmény 10. cikke 2.
pontjában meghatározott, lehetséges korlátozásait szűken
kell értelmezni. Ennek megítélésénél a Bíróság alkalmazza a
Sunday Times v. United Kingdom ügyben, 1979-ben kialakított
"szükségességi tesztet", azaz vizsgálja, hogy a panasz
tárgyát képező korlátozás szükséges-e egy demokratikus
társadalomban és az alkalmazott korlátozás arányos-e az
elérni kívánt jogos céllal.
III.
Az indítvány az alábbiak miatt részben megalapozott.
Az Stv. kifogásolt rendelkezése alapján az ügyész
indítványára a bíróság megtilthatja a sajtóterméknek vagy
ilyennek nem minősülő iratnak a nyilvános közlését a törvény
megjelölt rendelkezéseinek megsértése esetén. Az ilyen
sajtótermék vagy irat nyilvános közlését pedig az ügyész
azonnal felfüggesztheti.
Az Stv. 20. § d) pontja szerint nyilvános közlés : a
sajtótermék árusítása, szétküldése, kézbesítése, üzletszerű
kölcsönzése, ingyenes szétosztása, bemutatása nyilvánosság
előtt, sugárzása vagy vezetékes továbbítása.
A lehetővé tett bírósági tilalom indoka egyik esetben a
sajtószabadság gyakorlása révén az Stv. 3. § (1)
bekezdésében megállapított tiltó szabályok megszegése. A
bírósági tilalom másik lehetséges indoka pedig az Stv. 12. §
(2) bekezdésében megállapított eljárási szabályok
megsértése.
Az Stv. 15. § (3) bekezdése és az SR. 19. §-a által
lehetővé tett nemperes eljárás tárgya : sajtórendészeti
döntés a nyilvános közlés megtiltásáról és ezáltal az Stv.
3. § (1) bekezdésében és 12. § (2) bekezdésében
megfogalmazott tilalmak érvényesítéséről. Ez az eljárás
tehát nem azonos sem a személyiségi jogi perrel, sem pedig a
büntetőeljárással. A sajtójogi felelősség ( Stv. 18. § )
ugyanis sem tárgyát, sem a felelős személyek körét és a
lehetséges szankciókat illetően nem azonos a külön
jogszabályban meghatározott büntetőjogi, szabálysértési,
polgári jogi, fegyelmi és anyagi felelősséggel ( Stv. 19.
§ ) . A nemperes eljárásban a bíróság nem határoz az egyén
alanyi jogairól és büntetőjogi felelősségéről.
1. Az Stv. szerint a bíróság a nyilvános közlést mások
személyhez fűződő jogainak sérelme esetén is megtilthatja.
Az Alkotmánybíróság a már idézett 30/1992. (V. 26.) AB
határozatában megállapította, hogy az emberi méltóság a
véleménynyilvánítási és sajtószabadság korlátja lehet. Az
Egyezségokmány 19. cikkének 3. a) pontja a korlátozási
feltételek között első helyen említi "mások jogainak vagy jó
hírnevének tiszteletben tartását". Az Egyezmény pedig ezzel
összefüggésben "mások jó hírneve vagy jogai" védelmére utal.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény
( Ptk. ) rendelkezik a személyhez fűződő jogok kiemelt
polgári jogi védelméről. A Ptk. 2. § (1) bekezdése a törvény
általános céljaként határozza meg, hogy "a törvény védi a
személyek vagyoni és személyhez fűződő jogait, továbbá
törvényes érdekeit". A személyhez fűződő jogok részletes
szabályait a 75. -85. §-ok tartalmazzák. A 75. § (1)
bekezdése rögzíti, hogy "a személyhez fűződő jogokat
mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a törvény
védelme alatt állnak". E § (3) bekezdése azt is
kinyilvánítja, hogy "a személyhez fűződő jogokat nem sérti
az a magatartás, amelyhez a jogosult hozzájárult, feltéve,
hogy a hozzájárulás megadása társadalmi érdeket nem sért
vagy veszélyeztet".
A 85. § (1) - (3) bekezdése e jogok érvényesítéséről a
következőket tartalmazza :
" (1) A személyhez fűződő jogokat - a (2) és a (3)
bekezdésben foglalt kivételekkel - csak személyesen lehet
érvényesíteni. A korlátozottan cselekvőképes személy a
személyhez fűződő jogai védelmében maga is felléphet.
(2) A cselekvőképtelen személyhez fűződő jogok védelmében
törvényes képviselője, az ismeretlen helyen távollevő
személyhez fűződő jogok védelmében pedig hozzátartozója vagy
gondnoka léphet fel.
(3) Meghalt személy emlékének megsértése miatt bírósághoz
fordulhat a hozzátartozó, továbbá az a személy, akit az
elhunyt végrendeleti juttatásban részesített. Ha a meghalt
személy ( megszűnt jogi személy ) jó hírnevét sértő
magatartás közérdekbe ütközik, a személyhez fűződő jog
érvényesítésére az ügyész is jogosult".
Az Stv. 19. § (3) bekezdése külön jogszabály szerinti
helyreigazítást tesz lehetővé azokban az esetekben, amikor a
sajtóban közölt tájékoztatás a személyhez fűződő jogot vagy
a hiteles tájékoztatás követelményét sérti. A Ptk. 79. §-a
pedig a személyhez fűződő jogok, különösen a jó hírnév
védelmének egyik sajátos eszközeként határozza meg a
sajtóhelyreigazítást. A sajtóhelyreigazítással kapcsolatos
eljárási szabályokat a Polgári perrendtartásról szóló 1952.
évi III. törvény ( a továbbiakban : Pp. ) XXI. fejezete
( 342-346. § ) tartalmazza.
Az emberi méltósághoz való alapjog magában foglalja az
önrendelkezés szabadságát, amelynek korlátozása kizárólag az
Alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés keretei
között történhet, vagyis e jog lényeges tartalmát törvény
sem korlátozhatja.
Az Alkotmánybíróság az 1/1994. (I. 17.) AB
határozatában ( ABH 1994, 29, 40. ) kifejtette, hogy az
önrendelkezési jog fontos tartalmi eleme - egyebek között -
az egyén joga arra, hogy az igény állapotába került alanyi
jogait a különböző állami szervek, így a bíróság előtt is
érvényesítse. Az önrendelkezési jog, mint az általános
cselekvési szabadsághoz való jog, a jogérvényesítéstől való
tartózkodás, a nem cselekvés jogát is magában foglalja.
Mivel ez a jog az egyén autonómiájának védelmére szolgál,
általában mindenkinek szabadságában áll eldönteni, hogy
jogai és törvényes érdekei védelmére nyitva álló és
alkotmányosan biztosított hatósági igényérvényesítési utat
igénybe veszi-e vagy attól tartózkodik. Az előbbiekre
figyelemmel az Alkotmánybíróság fenti határozatában
megállapította, hogy a polgári peres eljárásban az általános
ügyészi keresetindítási jog, amely szerint az ügyész fontos
állami vagy társadalmi érdekből a fél helyett keresetet
indíthat, sérti az egyén önrendelkezési jogát és cselekvési
autonómiáját, tehát az Alkotmány 54. § (1) bekezdésébe
ütközik és ezért az alkotmányellenes.
Az Alkotmánybíróság e határozatában nem minősítette azonban
alkotmányellenesnek a Pp. 2. § (2) bekezdését, amely szerint
"az ügyész keresetet indíthat, ha a jogosult jogainak
védelmére bármely okból nem képes. Nem indíthat az ügyész
keresetet olyan jog iránt, amelyet csak jogszabályban
meghatározott személy vagy szervezet érvényesíthet".
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította,
hogy az Stv. -nek az a vizsgált rendelkezése, amely lehetővé
teszi az ügyész számára, hogy mások személyhez fűződő
jogainak sérelme esetén indítványozza sajtótermék vagy
sajtóterméknek nem minősülő irat nyilvános közlésének
bírósági megtiltását, ellentétes a Ptk. -nak a személyhez
fűződő jogok érvényesítésére vonatkozó idézett előírásaival,
tehát e rendelkezések tekintetében kollízió áll fenn.
Az Alkotmánybíróság a 35/1991. (VI. 20.) AB
határozatában elvi éllel mutatott rá arra, hogy
meghatározott életviszonyok, illetőleg tényállások
ellentétes - vagy az értelmezéstől függően ellentétes -
törvényi rendezése önmagában nem jelent
alkotmányellenességet. Az ilyen rendezés alkotmányellenessé
csak akkor válik, ha az egyben az Alkotmány valamely
rendelkezésének a sérelmével is együtt jár, vagyis ha az
ellentétes tartalmú szabályozás anyagi
alkotmányellenességhez vezet. ( ABH 1991, 176. )
Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az ügyésznek a
személyhez fűződő jogokkal kapcsolatos kifogásolt
indítványozási jogosultsága és ezekben az ügyekben
biztosított felfüggesztési joga, továbbá annak lehetősége,
hogy a bíróság az ügyész indítványára megtilthatja annak a
sajtóterméknek vagy sajtóterméknek nem minősülő iratnak a
nyilvános közlését, amely mások személyhez fűződő jogainak
sérelmével jár, szükségtelenül és aránytalan mértékben
korlátozhatja az emberi méltóság összetevőjét képező
önrendelkezés szabadságát. Az Alkotmánybíróság azt is
megállapította, hogy az ügyésznek és a bíróságnak mások
személyhez fűződő jogai sérelme esetén gyakorolható,
kifogásolt jogainak az Stv. 15. § (3) bekezdésében előírt
biztosítása a magyar demokratikus társadalomban szükségtelen
és aránytalan korlátozását jelenti az e határozat II.
fejezet 1. pontjában körvonalazott tartalmú és rendeltetésű
sajtószabadságnak is. Az Stv. vizsgált rendelkezése tehát
ebben a részében az Alkotmány 54. § (1) bekezdésébe és 61. §
(2) bekezdésébe ütközik, ezért megsemmisítésre szorul.
2. Az Stv. vizsgált rendelkezésében a nyilvános közlés
megtiltásának elsődleges indoka bűncselekmény megvalósulása,
vagy annak elkövetésére való felhívás lehet.
Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatában olyan
esetekben foglalt állást érdemben valamely magatartás
büntetendővé nyilvánításának alkotmányosságáról, amikor a
büntetendőség alkotmányos alapjogok korlátozását jelentette.
Az Alkotmánybíróság e határozataiban kinyilvánított
következetes álláspontja, hogy a büntetőjog a jogi
felelősségi rendszerben az ultima ratio.
A bűncselekmény megvalósulása, illetőleg az arra való
felhívás megelőzéséhez fontos állami, társadalmi és egyéni
érdekek fűződnek. A véleménynyilvánítási és sajtószabadság
korlátozását az Egyezségokmány 19. cikkének 3. pontja az
állambiztonság vagy közrend, az Egyezmény 10. cikkének 2.
pontja pedig a nemzetbiztonság, a közbiztonság, a zavargás
vagy bűncselekmény megelőzése érdekében törvényben
megállapított módon lehetővé teszi.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a magánvádas
bűncselekmény sértettje önrendelkezési jogának szükségtelen
és aránytalan sérelmét jelenti az Stv. kifogásolt
rendelkezéséből fakadó az a lehetőség, hogy az ügyész a
magánvádas bűncselekmények vonatkozásában a sértettek
akaratától függetlenül indítványozhatja, a bíróság pedig
ennek alapján megtilthatja a nyilvános közlést, továbbá az
is, hogy a nyilvános közlést az ügyész azonnal
felfüggesztheti.
Az Alkotmánybíróság az ügyész és a bíróság kifogásolt
jogainak alkotmányellenességét egyéb bűncselekmény vagy
bűncselekmény elkövetésére való felhívás tekintetében nem
állapította meg.
3. Az Stv. a nyilvános közlés bírósági megtiltását
közerkölcs sérelme esetén is biztosítja. Az Egyezségokmány
és az Egyezmény idézett cikkei a véleménynyilvánítás jogának
korlátozását közerkölcs védelme céljából is lehetővé teszik.
A 21/1996. (V. 17.) AB határozat már megállapította, hogy
"Az Alkotmánybíróság nem vizsgálja felül a jogban
érvényesített közerkölcs tartalmát. Amint a "közérdek"
meghatározását is alapvetően átengedte a demokratikus
törvényhozásnak ( ABH 1993, 382. ) , a közrendet és benne
az erkölcsöket is a képviselőknek van joguk érvényesíteni,
amíg valamely más okból az Alkotmány határaiba nem
ütköznek". ( ABK 1996. május, 175. )
Mivel a közerkölcs fogalmát és tartalmát a vizsgált
összefüggésben jogszabály nem határozza meg, ezért annak
megállapítása a jogalkalmazás körébe tartozik. A Legfelsőbb
Bíróság Polgári Kollégiumának a BH 1992. 454. számú eseti
döntése tartalmazza a sajtótermék nyilvános közlésének
megtiltása iránti kérelem elbírálásánál irányadó
szempontokat. A Legfelsőbb Bíróság e döntésében többek
között megállapította, hogy a közerkölcs fogalmába azok a
magatartási szabályok sorolhatók, amelyeket a társadalom
általánosan elfogad. A sajtótermék közerkölcsbe ütközését
akkor lehet megállapítani, ha ez a jellege a közfelfogás
szerint egyértelmű és vitathatatlan.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Stv. -nek a
közerkölcs sérelmével összefüggő korlátozó rendelkezése nem
minősíthető szükségtelennek és aránytalan mértékűnek.
4. Az Stv. sérelmezett rendelkezése értelmében bírósági
tilalom állapítható meg az időszaki lap előállítása és
nyilvános közlése bejelentési kötelezettségének elmulasztása
és nyilvántartásba vétele előtti terjesztése esetén.
A Btk. 213. § a) pontja sajtórendészeti vétségként is
büntetni rendeli sajtótermék engedély nélküli előállítását
vagy terjesztését. E rendelkezés szerint aki "engedély
nélkül állít elő vagy terjeszt olyan sajtóterméket, amelynek
előállításához vagy terjesztéséhez engedély szükséges...
vétséget követ el és pénzbüntetéssel büntetendő". A Btk. e
rendelkezésének alkotmányosságát az Alkotmánybíróság a
2269/B/1991. AB határozatában vizsgálta és annak
alkotmányellenességét nem állapította meg. E határozat
indokolásában az Alkotmánybíróság többek között
kinyilvánította : "A Btk. tehát minden olyan esetben,
amikor az engedélyhez kötés alkotmányos, alkotmányosan
szankcionál. Az engedélyhez kötés alkotmányosságát nem a
Btk. kerettényállásának, hanem az engedélyezést elrendelő
jogszabály alkotmányosságának vizsgálata során kell
eldönteni". ( ABK 1996. június-július, 248, 249. )
Az időszaki lap előállításának és nyilvános közlésének
kötelező bejelentése, valamint nyilvántartásba vétele a
sajtóigazgatásnak hagyományos és szükséges megnyilvánulása.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ezért az Stv. 12. §
(2) bekezdésében foglalt előírások megszegésére biztosított
bírósági tilalom nem minősül a sajtószabadság
alkotmányellenes korlátozásának.
5. Az Alkotmánybíróság végül vizsgálta az Stv.
sérelmezett rendelkezésében biztosított és az indítványban
kifogásolt, az e fejezet 1. és 2. pontjában nem értékelt
ügyészi indítványozási és felfüggesztési jog
alkotmányosságát.
Az Alkotmány 51. §-a az ügyészség jogállásáról a
következőket tartalmazza :
" (1) A Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze és az
ügyészség gondoskodik az állampolgárok jogainak védelméről,
valamint az alkotmányos rendet, az ország biztonságát és
függetlenségét sértő vagy veszélyeztető minden cselekmény
következetes üldözéséről.
(2) Az ügyészség törvényben meghatározott ügyekben
nyomozást végez, felügyeletet gyakorol a nyomozás
törvényessége felett, képviseli a vádat a bírósági
eljárásban, továbbá felügyeletet gyakorol a
büntetésvégrehajtás törvényessége felett.
(3) Az ügyészség közreműködik annak biztosításában,
hogy a társadalom valamennyi szervezete, minden állami szerv
és állampolgár megtartsa a törvényeket. Törvénysértés esetén
- törvényben meghatározott esetekben és módon - fellép a
törvényesség védelmében".
Az Alkotmány 51. § (1) és (2) bekezdése az ügyészség
főbb funkcióit tartalmazza. Az 51. § (3) bekezdése pedig a
törvényesség megtartása és védelme érdekében általános
ügyészi közreműködést ír elő. Az Alkotmány 77. § (2)
bekezdése alapján a törvényesség érvényesítése alkotmányos
követelmény. Az alkotmányos rend, az állampolgárok és
szervezeteik jogainak és törvényes érdekeinek védelme és
biztosítása az ügyészségnek is feladata. E feladatait az
ügyészség törvényi felhatalmazás alapján - törvényben
meghatározott esetben és módon - látja el és érvényesíti.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az 1/1994. (I.14.)
AB határozatában megállapította : önmagában az, hogy a
polgári jogviták elbírálásánál az ügyészi közreműködést
törvényi rendelkezések lehetővé teszik, összhangban van az
alkotmányi rendelkezésekkel, ezért az nem alkotmányellenes.
Az Alkotmánybíróság e határozatában rámutatott arra is, hogy
az ügyész eseti és konkrét polgári ügyekben való
részvételének törvényi biztosítása esetén az alkotmányossági
összefüggések csak az egyes, konkrét felhatalmazást adó
törvényi rendelkezések alkotmányossági vizsgálata során
bírálhatók el. ( ABH 1994, 36, 39. )
A Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V.
törvény 10. § d) pontja alapján az ügyész törvényben
meghatározott per- és jogorvoslatokkal élhet. A polgári
perrendtartás egyes rendelkezéseinek módosításáról szóló
1957. évi VIII. törvény hatálybalépéséről és végrehajtásáról
rendelkező 1958. évi 5. törvényerejű rendeletnek a polgári
nem peres eljárásra vonatkozó, az ügyész jogairól rendelkező
17. § (2) bekezdése szerint pedig "abban az eljárásban,
amelynek megindítására külön jogszabály jogosítja fel az
ügyészt, vagy amelyet külön jogszabály értelmében ellene
lehet indítani, az ügyész a fél jogait gyakorolja".
A Stv. vizsgált rendelkezése a kifogásolt
felfüggesztési jogot az ügyész indítványa alapján indult
bírósági eljáráshoz kapcsolódva engedi meg. A felfüggesztés
mérlegelésének és elrendelésének joga lehetővé teszi, hogy
az ügyész a sajtótermék nyilvános közlését a bírósági érdemi
döntés meghozataláig megakadályozza. Nem helytálló tehát az
indítványban foglalt az a megállapítás, amely szerint az
ügyészi felfüggesztés nem kapcsolódik közvetlenül a bírósági
eljáráshoz. Az SR. 19. § (1) bekezdése pedig előírja, hogy a
bíróság a nyilvános közlés megtiltásáról polgári nemperes
eljárásban, soron kívül határoz, tehát a közlés
időszerűségének megakadályozása tekintetében sem áll fenn az
indítványozó által vélelmezett sérelem.
Az Alkotmánybíróság az Stv. 15. § (3) bekezdésében
foglalt rendelkezésekkel összefüggésben hangsúlyozza, hogy
ezek sem az ügyész, sem pedig a bíróság tekintetében nem
kötelező szabályok, hanem megengedő előírások. Ebből az
következik, hogy az ügyész és a bíróság szabadon
mérlegelheti a felfüggesztés, illetve a tilalom
feltételeinek súlyát és ennek alapján dönthet a
felfüggesztés, illetve a tilalom alkalmazásáról vagy annak
mellőzéséről. A kifogásolt rendelkezések tehát garanciális
szerepre hivatottak.
A fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította,
hogy az Stv. támadott rendelkezésében megállapított
tárgykörök tekintetében - az e fejezet 1. pontjában
foglaltak és a 2. pontjában megjelöltek kivételével - az
ügyészi indítványozási és felfüggesztési jog biztosítása
összhangban áll az ügyészségnek az Alkotmány 51. § (3)
bekezdésében meghatározott közreműködési feladataival.
A vizsgált rendelkezések tartalma alapján az is
megállapítható, hogy az ügyész és a bíróság támadott döntési
jogosultságai nem foglalják magukban a sajtótermék útján
közölni szánt gondolatok tartalmának kötelező előzetes
közhatalmi ellenőrzését, értékelését és minősítését abból a
szempontból, hogy azok sajtótermékként előállíthatóak-e.
Ezért a támadott döntési lehetőségek nem tekinthetők
cenzúrának, tehát azok nem sértik a sajtószabadsághoz való
jogot.
6. A fentiek alapján az Alkotmánybíróság
megállapította, hogy az Stv. 15. § (3) bekezdése a
rendelkező részben meghatározott és az indokolás III.
fejezete 1. és 2. pontjában kifejtett vonatkozásban sérti az
Alkotmány 54. § (1) bekezdését és 61. § (2) bekezdését,
tehát részben alkotmányellenes. Mivel az Alkotmánybíróságnak
jogalkotási hatásköre nincs, ezért a részbeni
alkotmányellenesség megszüntetése miatt az Stv. 15. § (3)
bekezdését teljes egészében meg kellett semmisítenie. A
megsemmisítés hatályának későbbi időpontra helyezésével az
Alkotmánybíróság lehetővé kívánta tenni, hogy a
törvényalkotó az érintett rendelkezések megfelelő újra
szövegezésével megszüntesse az alkotmányellenességet.
Alkotmánybíróság megállapítja továbbá azt is, hogy az Stv.
vizsgált rendelkezésének alkotmányellenessé nem minősített
egyéb előírásai nem korlátozzák alkotmányellenesen a
sajtószabadságot, tehát nem sértik az Alkotmány 61. § (2)
bekezdését, ezért azok tekintetében az indítványt
elutasította.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a rendelkező
részben foglaltak szerint határozott.
Dr. Sólyom László
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal
előadó alkotmánybíró
Dr. Holló András
alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza Dr. Lábady Tamás
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Szabó András Dr. Tersztyánszky Ödön
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre Dr. Zlinszky János
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás alkotmánybíró és
Dr. Sólyom László alkotmánybíró különvéleménye
A határozat rendelkező részével és indokolásával is
egyetértünk, azonban a sajtóról szóló 1986. évi II. törvény
15. § (3) bekezdését nem csupán annyiban tartjuk
alkotmányellenesnek, hogy az ügyész mások személyhez fűződő
jogainak sérelmére és magánvádas bűncselekmény
megvalósulására hivatkozva az érintettek akaratától
függetlenül indítványozhatja, a bíróság pedig ennek alapján
megtilthatja a sajtótermék nyilvános közlését, továbbá, hogy
az ügyész az ilyen sajtótermék nyilvános közlését azonnal
felfüggesztheti. Véleményünk szerint alkotmányellenes az is,
hogy az ügyész a közerkölcs sérelmére hivatkozva a
sajtótermék közlését azonnal felfüggesztheti.
1. Az Alkotmánybíróság a határozatban is kiindulási alapul
vett és idézett 30/1992. (V. 26.) AB és 37/1992. (VI. 10.)
AB határozataiban kifejtette, hogy a véleményszabadságot
korlátozó törvényeket megszorítóan kell értelmezni, s
rangsort állapított meg arra nézve, hogy mely jogok, illetve
értékek milyen súllyal esnek latba a vélemény szabadságával
szembeni mérlegelés során. Ennek alapján a sajtótörvényben
szereplő korlátok közül a legnagyobb súllyal a személyhez
fűződő jogokat lehet figyelembe venni, míg a közerkölcs -
mint olyan elvont érték, amely mögött a legkevésbé
állapítható meg egyes egyéni alapjogok sérelme - a
véleményszabadság korlátozására alkotmányos mércével mérve a
legkevésbé alkalmas javak csoportjába tartozik. Ahol pedig
az alapjogokat csupán feltételezett és közvetett veszély
fenyegeti, az Alkotmánybíróságnak különös gondot kell
fordítania annak vizsgálatára, hogy ez az elvont
veszélyezetés - például intenzitásánál fogva - valóban
szükségessé teszi-e a véleményszabadság korlátozását.
Ez a mérlegelési rangsor nemcsak a véleménynyilvánítás
alapjogának büntetőjogi eszközökkel való, hanem bármely
korlátozására érvényes. A szólásszabadságot korlátozó
szankciók irányulhatnak a véleményét nyilvánító ( vagy az
azért jogi felelősséget viselő ) személy, illetve maga a
közlés fizikai hordozója ellen. A médiajogban értelemszerűen
rendkívüli jelentőségűek az utóbbira vonatkozó jogi eszközök
- mind a jogvédelem, mind a szankcionálás tekintetében. A
szankciónak a vélemény-, s különösen a sajtószabadságra
gyakorolt tényleges hatása független attól, hogy büntető-,
polgári vagy igazgatási jogi-e. A büntetések és kártérítések
nagysága a bírói gyakorlat kezében van, s igen változó
lehet. A közlés megtiltása ezzel szemben mindig a
véleménynyilvánítás adott módjának lehetetlenné tétele, s
ezért mindig súlyos szankció, de különösen az sajtótermék
esetében, amelynek célja és értelme, s egyben alkotmányosan
védett feladata éppen a nyilvános közlés. Emlékeztetünk
arra, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta
és megsemmisítette a gyalázkodás bűncselekményét, s a
véleményszabadság büntetőjogi korlátozhatóságának küszöbét a
gyűlöletre uszításban határozta meg ott, ahol a törvény a
vélemény szabadságát nem meghatározott személy becsületét
sértő, hanem valamely csoportot gyalázó kifejezés használata
miatt, a köznyugalom fenntartása végett korlátozta. Ezzel a
gyakorlattal az lenne összhangban, ha a közerkölcs sérelme
esetére az ügyész jogát a közlés azonnali felfüggesztésére a
véleménynyilvánítás alapjoga szükségtelen és aránytalan
korlátozásnak minősítené az Alkotmánybíróság, és ezt a jogot
megsemmisítené. Ugyanez vonatkozik arra az esetre is, ha a
"mások személyhez fűződő jogainak sérelme" címén az ügyész
nem konkrét személy, hanem valamely nemzeti, etnikai, faji
vagy vallási stb. csoport jogainak védelmében függesztené
fel a nyilvános közlést. Megjegyezzük azonban, hogy az ilyen
értelmezés ellentétes lenne az Stv. végrehajtásáról szóló
12/1986. (IV. 22.) MT rendelet 19. § (2) bekezdésével, amely
az Stv. 3. § (1) bekezdésében szereplő "mások személyhez
fűződő jogait" kifejezetten egyes személyek jogaiként érti,
s azoknak a bírói eljárásban a fél jogállását adja.
2. A cenzurát a határozat a közlésre szánt vélemény
tartalmának kötelező, előzetes közhatalmi ellenőrzéseként és
a minősítés eredményeként a közlés megtiltásához való
jogként érti. Az Stv. vizsgált rendelkezése valóban nem ír
elő kötelező előzetes hatósági ellenőrzést. Az ellenőrzés és
szankcionálás előzetes volta azonban olyan veszélyeket
hordoz, hogy az előzetes ellenőrzés és a közlés megtiltása
még a szólásszabadságot korlátozó törvények megszorító
értelmezésén belül is további rendkívül gondos
alkotmányossági ellenőrzést követel meg. Az Európai Emberi
Jogi Bíróság 1991. november 26-án kelt ítélete ( Observer
and Guardian vs. United Kingdom, Série A Nr. 216 ) is külön
kiemeli, hogy noha az Európai Emberi Jogi Egyezmény 10.
cikke a nyilvános közlés előzetes korlátozását önmagában
kifejezetten nem tiltja, "az előzetes korlátozásoknak olyan
nagy a kockázata, hogy azok a Bíróságtól rendkívül gondos
vizsgálatot követelnek meg. Ez különösen érvényes a sajtóra,
mivel a hírek múlandó javak, s nyilvánosságra hozásuk akár
csak rövid késedelme is megfoszthatja őket minden értéküktől
és érdekességüktől". A strasbourgi Bíróság szigorú
vizsgálódási kötelessége az esetek többségében arra
vonatkozik, hogy az előtte lévő konkrét ügyben indokolható
volt-e a közlés előzetes betiltása az Egyezmény szerint.
A szólásszabadság korlátozása nemcsak súlyos következményei
miatt vizsgálandó különös gondossággal, hanem azért is, mert
alkotmányos határaira nézve igen részletes és szerteágazó
feltételrendszert alakított ki az alkotmánybírósági
gyakorlat ( Magyarországon is ) . Például a már említett
különbségtételen kívül aszerint, hogy alanyi alapjogok
mennyire közvetlenül vannak veszélyben, külön mérce szerint
bírálandók el a politikai és közérdekű vélemények. ( Ld.
36/1994. (VI. 24.) AB, ABH 1994, 219 ) Az ügyész súlyos
következményekkel járó joga a közlés felfüggesztésére nincs
semmi más feltételhez kötve, mint hogy feltételezése szerint
a közlemény a sajtószabadság legáltalánosabb korlátaiba
ütközik ( amelyeket az Stv. 3. és 12. §-a tartalmaz ) .
Részletes vizsgálatra csak a bíróság képes és köteles, s
csak egy ilyen vizsgálat eredményeképpen lehet alkotmányosan
elrendelni a közlés megtiltását. Ezért az ügyésznek adott
felhatalmazás a közlés azonnali felfüggesztésére az Stv. 15.
§ (3) bekezdésében alkotmányellenes.
3. Az önrendelkezési jogot nem csupán az sérti, hogy az
ügyész és a bíróság a személyhez fűződő jogok sérelme esetén
az érintettek akaratától függetlenül alkalmazhatja az Stv-
ben előírt szankciókat. Egyrészt a végrehajtási
rendeleletben szereplő eljárási szabályok tovább
súlyosbítják e rendelkezések alkotmányellenes
aránytalanságát, másrészt az önrendelkezési jog sérelme nem
csupán a személyhez fűződő jogok más általi gyakorlása miatt
állapítható meg.
A 12/1986. (IV. 22.) MT rendelet 19. § (1) bekezdése szerint
a bíróság nemperes eljárásban soron kívül határoz az ügyész
indítványáról. A soronkívüliség nem jelenti azt, hogy az
ügyet meghatározott időn belül ki kell tűzni, sem azt, hogy
adott időn belül be kellene fejezni. Másrészt az ügyésznek a
nyilvános közlést felfüggesztő határozata mindaddig
érvényben van, míg a bíróság jogerős döntést nem hoz, tehát
elvileg a jogorvoslatok kimerítéséig. Így nincs semmilyen
garancia arra, hogy a közlés megtiltásával elkezdődött
eljárás rövid időn belül, vagy előre meghatározott időn
belül befejeződjék.
Bármilyen erős is lehet a jogsértés megelőzésére irányuló
érdek, a sajtószabadsággal szemben csak akkor lehetne
alkotmányosan érvényesíthető, ha határozott biztosítékok
lennének arra, hogy a bíróságnak - mintegy az előzetes
letartóztatás analógiájára - igen rövid időn belül döntést
kell hoznia a sajtótermék "szabad lábra helyezéséről".
Bármilyen, nem a bíróságtól származó rendelkezési
jogosultság a közlés átmeneti megtiltására, az egyéb
feltételek tüzetesebb meghatározása esetén is, csak az
intézkedés ideiglenességének pontos időbeli korlátozása
mellett lehetne elképzelhető.
Az eljárás másik, önrendelkezést sértő eleme az, hogy bár a
"mások" személyhez fűződő jogainak sérelme miatti ügyészi
felfüggesztő határozatot kézbesíteni kell azon személyeknek,
akiknek jogát a sajtótermék sérti, s ők az eljárásban
félként vesznek részt, ugyanez a jogállása az ügyésznek is
megmarad. Ennek következtében hiába tartaná úgy az ügyész
szerint jogaiban sértett személy, hogy személyiségi jogait
nem érzi sértve, amíg az ügyész az indítványt fenntartja, a
bíróságnak az eljárást folytatnia kell, s ez a
jogorvoslatokra is áll.
Budapest, 1997. március 18.
Dr. Lábady Tamás Dr. Sólyom László
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön alkotmánybíró különvéleménye
1.
A többségi határozat indokolása a vizsgált szabály részbeni
alkotmányellenességét arra alapítja, hogy az 1/1994. (I.
17.) AB határozatban értelmezett keresetindítási jogot -
mint az önrendelkezési jog fontos tartalmi elemét - az Stv.
15. § (3) bekezdésében említett ügyészi jogosítvány
korlátozza.
Ezzel függ össze a határozatnak az a megállapítása is, amely
szerint az Stv. vizsgált szabálya ellentétes a Ptk. -nak a
személyhez fűződő jogok érvényesítésére vonatkozó, a
határozatban idézett előírásaival.
Ezzel szemben az Stv-beli nem-peres eljárás tárgya kizárólag
a nyilvános közlésnek megtiltása. Az eljárás célja pedig az,
hogy az Stv. 3. § (1) és 12. § (2) bekezdésben foglalt, a
sajtószabadság gyakorlását korlátozó rendelkezéseknek
érvényt szerezzenek.
Ez az eljárás nem azonos sem a büntető eljárással, sem a
személyiségi jogi perrel, mint ahogy a sajtójogi felelősség
[ Stv. 18. § ] sem azonos - sem tárgyát, sem a felelős
személyek körét és a lehetséges szankciókat illetően - a
külön jogszabályban meghatározott büntetőjogi,
szabálysértési, polgári jogi, fegyelmi és anyagi
felelősséggel [ Stv. 19. § ] . A nem-peres eljárásban a
bíróság sem közvetlenül, sem közvetve nem határoz az egyén
alanyi jogait illetően; sem a büntetőjogi felelősség, sem az
egyén személyhez fűződő jogai megsértéséből származó igények
tárgyában.
Az ügyész és - a nem-peres eljárásban - a bíróság kizárólag
azt vizsgálhatja, hogy a közlés objektíve megvalósíthat-e
bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való
felhívást, sértheti-e a közerkölcsöt, valamint járhat-e
mások személyhez fűződő jogainak sérelmével.
A nem-peres eljárás ügyészi megindítása ehhez képest az
egyén alanyi jogai tekintetében perfüggőséget sem eredményez
és a bíróság döntése e jogok vonatkozásában "ítélt dolgot"
sem jelent. Így a nem-peres eljárás megindításától és az
ebben hozott bírói döntéstől teljesen függetlenül az egyén -
érintetlen önrendelkezési jogával - szabadon döntheti el,
hogy személyhez fűződő jogai esetleges megsértése miatt
sajtó-helyreigazítási eljárást és személyiségi jogi pert
indít-e, illetve előterjeszt-e magánindítványt az emberi
méltósága elleni esetleges bűncselekménnyel kapcsolatban.
2.
Az Stv. 3. § (1) bekezdése tiltó szabálya kivétel nélkül
valamennyi bűncselekményre vonatkozik. A közlés meggátlása,
folyamatának megszakítása ( Stv. 15. § ) a közléssel
megvalósítható bűncselekmény ( bűncselekményre felhívás )
megelőzésére szolgál. Ettől különálló kérdés a
bűncselekményt megvalósító jogsértés következményeinek
levonása : a büntetőeljárásban majd ügydöntő módon
érvényesülhet a sértett rendelkezése ( indítványa,
kívánata ) .
Hasonló elveket kell figyelembe venni az Stv. 3. § (1)
bekezdésének többi fordulatával, tehát a személyhez fűződő
jogok megsértésével kapcsolatban is.
A sajtórendészeti nem-peres eljárásban az Stv. 3. § (1)
bekezdésben kiemelt jogsértések megelőzése, kiterjedésének
visszaszorítása érdekében történik közhatalmi intézkedés.
( Ilyen tartalmú - a közlést akár ideiglenesen és
előzetesen, határidő nélkül megtiltó - intézkedésre
egyébként mind a bűntetőeljárásban ( lefoglalás ) , mind a
polgári perben ( ideiglenes intézkedés, zár alá vétel )
lehetőség van. )
3.
A határozat szerint a vizsgált szabály - alkotmányellenessé
nyilvánított részében - a sajtószabadságot is
alkotmányellenesen korlátozza.
A sajtószabadság gyakorlása - miként minden más alapvető
jogé - az általános törvények keretei között szabad. Más
kérdés, hogy a sajtószabadság gyakorlásával kapcsolatban az
egyes jogsértésekhez önálló büntetőjogi szankció hogyan
kapcsolódhat. Ez az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint
aránytalan korlátozást jelenthet, mert - pl.
határozatlansága ( lásd a közösség elleni izgatás korábban
hatályban volt tényállásának alkotmányellenessé
nyilvánítását, ABH 1992. 167. ) folytán - alkalmas arra,
hogy a sajtószabadság gyakorlását elnehezítse.
Külön kérdés az is, hogy pl. a személyhez fűződő jogok
védelmének valamely konkrét esetben, az eset összes
körülményeire tekintettel mikor kell visszahúzódnia a
sajtószabadság gyakorlásával szemben, azaz mikor kell
eltűrnie pl. a közszereplő politikusnak az esetleg sértő
kritikát is ( lásd a hatóság megsértése nevű tényállást
alkotmányellenessé nyilvánító határozatot, ABH 1994. 219.).
Ilyen esetben sem arról van szó azonban, hogy a
nyilvános közlés mások jogait megsértheti, hanem arról, hogy
az adott esetben van-e jogsértés.
A bűncselekményeknél a "társadalomra veszélyességet" a
törvényhozó a bűncselekménnyé nyilvánításkor mérlegelte, a
közerkölccsel összefüggő jogsértéseknél pedig ennek
fogalmánál fogva maga a köz a sértett.
A mások személyhez fűződő jogainak feltételezett sérelmére
alapított ügyészi és bírósági jogosítvány alkotmányossági
szempontból - a sajtószabadságra való hatása tekintetében -
nem tér el az Stv. 3. § (1) bekezdésének a bűncselekményre
és a közerkölcsre vonatkozó fordulata alapján - az Stv. 15.
§ (3) bekezdése alkalmazásával - gyakorolt ugyanolyan
jogosítványoktól.
Mind az Egyezménynek, mind az Egyezségokmánynak a
határozatban idézett szabályai ugyanúgy lehetővé teszik a
véleménynyilvánítási szabadság korlátozását mások jogai, jó
hírneve védelme érdekében, mint a bűncselekmény megelőzése
vagy a közerkölcs védelme érdekében.
Az Stv. 15. § (3) bekezdésének a sajtószabadságot gyakorló
személyekre csak távoli és közvetett hatása van. A
sajtótermék nyilvános közlésének felfüggesztése vagy
megtiltása - ennek jogszabályi lehetősége - önmagában nem
alkalmas a sajtószabadság gyakorlásának elnehezítésére. Ez
az eljárás nem fenyegeti sem büntetőjogi, sem más
szankcióval a sajtószabadságot gyakorló személyeket.
A többségi határozat indokolása is utal arra, hogy az Stv.
15. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezések sem az ügyész,
sem pedig a bíróság tekintetében nem kötelező szabályok,
hanem megengedő előírások. E szabályok a sajtószabadság
gyakorlásának korlátozását kizárólag az igazságszolgáltatás
rendjében megvalósuló eljárás során teszik lehetővé. Ennek
az eljárásnak jellemzője, hogy - törvényben meghatározott
esetekben és módon - a törvényesség védelme érdekében
fellépő ügyész ( Alkotmány 51. § (3) bek. ) indítványára,
jogszabályban körülírt garanciák mellett lefolytatott
bírósági eljárásban hoznak döntést a jogsértés
sajtórendészeti következményéről. A garanciákhoz tartozik az
is, hogy a bíróság a szükséges felvilágosításoknak és
adatoknak a sajtó rendelkezésére bocsátásával köteles
biztosítani azt, hogy valamely sajtótermék nyilvános
közlésének felfüggesztéséről illetve megtiltásáról a
közvélemény hiteles, pontos és gyors tájékoztatást kapjon
( lásd a bűnügyi és igazságügyi tájékoztatásról szóló
10/1986. (IX. 1.) IM-BM együttes rendelet 2. § (1)
bekezdése ) .
Az Egyezmény tartalmazza a magánszféra tiszteletéhez való
jogot ( 8. Cikk ) . Ebbe az Európa Tanács Parlamenti
Közgyűlése határozata szerint beletartozik "az erkölcsi
integritás, a becsület és a jó hírnév védelme, a jog arra,
hogy ne kerüljünk hamis megvilágításba, hogy velünk
kapcsolatban irreleváns vagy zavaró tényeket ne fedjenek
fel". A véleménynyilvánításhoz fűződő jog szembekerülhet a
személyek Alkotmányban biztosított más alapvető jogainak
( pl. az emberi méltósághoz, a jó hírnévhez vagy a
magántitok védelméhez való jog ) érvényesülésével. Azt
csakis a konkrét ügyben, a történeti tényállás alapos
feltárása után lehet és kell eldönteni, hogy az adott
esetben melyik a fontosabb érdek. A sajtószabadság által
védett véleménynyilvánítások és a tényállítások körének
megvonása jogalkalmazói kérdés, az ügyekben eljáró megyei
bíróságok feladata.
A Bíróság elé kerülő egyéni panaszok tárgya sohasem az adott
ország hatályos jogának az Egyezménnyel való összhangja,
hanem az, hogy a vizsgált esetben megsértették-e az
Egyezményt. Önmagában a Bíróság gyakorlatából az Egyezmény
és a belső jog összhangjára következtetést levonni nem
lehet. Az kétségtelen, hogy az Egyezménnyel összhangban nem
lévő jogszabály alkalmazása az Egyezmény megsértésére vezet.
A belső jog és az Egyezmény összhangjának jelentősége a
Bíróság esetjoga szempontjából csak közvetett.
Egy adott esetben alkalmazott jogkorlátozás "demokratikus
társadalomban szükséges" és indokolt voltának vizsgálatakor
a Bíróság is tekintetbe veszi azt, hogy európai méretekben
még nem alakult ki közös mérce erkölcsi kérdésekben, az
egyes államok helyzetértékelése tehát vezethet államonként
eltérő eredményre ( Handyside-ügy ) . A tagállamok
kormányának az olyan kérdésekben, hogy mi az obszcén, mi nem
az, az adott ország konkrét helyzetének összességét mérlegre
téve viszonylag nagy mozgásszabadsága van ( Müller-ügy ) . A
Bíróság rámutatott arra is, hogy a 10/2. cikk lehetővé teszi
"mások ( az adott esetben bírói testület tagjai ) jó hírneve
érdekében" a jogkorlátozást, ez nem szükségképpen akadálya
annak, hogy ( a személyeket a becsületükben sértő bírálat
helyett, az angol bírói rendszerrel kapcsolatos ) kritikai
észrevételeknek hangot adjanak ( Barford-ügy ) .
Az Egyezmény tartalmára a Bíróság esetjogának, a magyar jog
tartalmára pedig a hazai bíróságok gyakorlatának van
jelentős hatása.
Az anyagi jogszabályban írt viszonylag szabad mérlegelési
lehetőség elvben nem zárja ki az olyan esetleges
jogalkalmazási gyakorlat kialakulását, amely a
véleménynyilvánítási szabadság alapjogának aránytalan -
ezért alkotmányellenes - korlátozásához vezethet. Az 1990.
óta hatályos jogszabállyal kapcsolatban áttekinthetően
megismerhető jogalkalmazási gyakorlat, az "élő jog"
( 57/1991. (XI. 8.) AB hat. , ABH 1991. 272, 276-277 ) -
mértéktartó volta folytán - nem ad alapot a vizsgált
jogszabály alkotmányellenes érvényesülésének
megállapítására.
Ezért az indítvány teljes elutasításának lett volna helye.
Budapest, 1997. március 18.
Dr. Tersztyánszky Ödön
alkotmánybíró
A különvéleményhez csatlakozom.
Budapest, 1997. március 18.
Dr. Zlinszky János
alkotmánybíró
. |