Hungarian

Ügyszám: .	804/D/2002
Előadó alkotmánybíró: Lévay Miklós Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 45/2007. (VI. 27.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2007/946 .

A döntés kelte: Budapest, 06/25/2007 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő                                                          határozatot: 1.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy  a  belügyminiszter irányítása  alá  tartozó  szervek,  valamint  az  önkormányzati tűzoltóság   szolgálati  viszonyban  álló   tagjai   szolgálati viszonyának  egyes  kérdéseiről  és  a  személyügyi   igazgatás rendjéről  szóló  9/1997.  (II. 12.)  BM  rendelet  48.  §  (7) bekezdése,  illetőleg a belügyminiszter irányítása  alatt  álló fegyveres  szervek hivatásos állományú tagjai illetményének  és egyéb  juttatásainak  megállapításáról, valamint  a  folyósítás szabályairól  szóló 20/1997. (III. 19.) BM rendelet  9.  §-ának első  mondata  alkotmányellenes,  ezért  e  rendelkezéseket   a határozat közzétételének napjával megsemmisíti. A  belügyminiszter  irányítása  alatt  álló  fegyveres  szervek hivatásos állományú tagjai illetményének és egyéb juttatásainak megállapításáról,  valamint  a  folyósítás  szabályairól  szóló 20/1997.  (III.  19.)  BM  rendelet  9.  §-a  a  megsemmisítést követően az alábbi szöveggel marad hatályban: „9.  §  Pénzbeli  megváltás címén a ki  nem  vett  szabadsággal arányos  összegű kifizetéskori esedékességnek megfelelő összegű távolléti díj jár.” 2. Az Alkotmánybíróság a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek,   valamint  az  önkormányzati  tűzoltóság   szolgálati viszonyban álló tagjai szolgálati viszonyának egyes kérdéseiről és a személyügyi igazgatás rendjéről szóló 9/1997. (II. 12.) BM rendelet  48.  §  (7)  bekezdése, illetőleg  a  belügyminiszter irányítása  alatt  álló fegyveres szervek  hivatásos  állományú tagjai  illetményének és egyéb juttatásainak  megállapításáról, valamint a folyósítás szabályairól szóló 20/1997. (III. 19.) BM rendelet   9.   §-ának   első  mondata  konkrét   ügyben   való alkalmazásának kizárására irányuló indítványt elutasítja. Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatát  a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás                               I.                                 Több  indítványozó igazolt jogi képviselője útján alkotmányjogi panaszt  terjesztett  elő  a  belügyminiszter  irányítása   alá tartozó   szervek,   valamint   az   önkormányzati   tűzoltóság szolgálati viszonyban álló tagjai szolgálati viszonyának  egyes kérdéseiről és a személyügyi igazgatás rendjéről szóló  9/1997. (II.  12.)  BM  rendelet  (a továbbiakban:  Vhr1.)  48.  §  (7) bekezdése,  illetőleg a belügyminiszter irányítása  alatt  álló fegyveres  szervek hivatásos állományú tagjai illetményének  és egyéb  juttatásainak  megállapításáról, valamint  a  folyósítás szabályairól   szóló  20/1997.  (III.  19.)  BM   rendelet   (a továbbiakban:      Vhr2.)     9.     §-a      első      mondata alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére.    Az  indítványozó tartalmilag azt kifogásolta, hogy a  támadott rendelkezések szerint a szabadságot pénzben megváltani  csak  a szolgálati   viszony  megszűnése  esetén  lehet,  egyébként   a jogszerűen  járó szabadságot ki kell adni. Az indítványozó  úgy vélte,  hogy  ez  a szabály az Alkotmány 2. §  (1)  bekezdésébe (jogállamiság elve, jogbiztonság követelménye) és a  7.  §  (2) bekezdésébe (a jogalkotás rendjét törvény szabályozza) ütközik, ezen  túlmenően  ellentétes a 70/B. § (4) bekezdésében  foglalt alapjoggal (pihenés, szabadidő, rendszeres fizetett szabadság).    A  jogállammal és a jogalkotás rendjével összefüggésben  azzal érvelt,   hogy  a  végrehajtási  rendeletek  megalkotásával   a jogalkotó  túllépte  a felhatalmazás kereteit.  A  végrehajtási rendeletek alapját képező törvények, ezen belül is különösen  a konkrét felhatalmazási rendelkezések ugyanis – mutatott  rá  az indítványozó  –  nem  adtak  felhatalmazást  a  miniszternek  a szabadsággal,  a  szabadság  kiadásával  kapcsolatos  szabályok megalkotására.    Az   indítványozó   külön    hivatkozott    a jogalkotásról  szóló  1987. évi XI.  törvény  (a  továbbiakban: Jat.)  egyes rendelkezéseire, így mindenekelőtt arra,  hogy  az alacsonyabb szintű jogszabály nem lehet ellentétes  a  magasabb szintű  jogszabállyal, s ezáltal óhatatlanul utalt az Alkotmány 37. § (3) bekezdésére is.    A  pihenéshez való joggal összefüggésben az indítványozó  arra mutatott   rá,  hogy  a  szabadság  kiadásának,  és  az   azzal kapcsolatos   mindenféle  szabályozásnak   kizárólag   törvényi keretek közötti meghatározására van jogi lehetőség.    Az    alkotmányjogi   panasz   előterjesztése    körében    az indítványozó  kifejtette, hogy az érintettek  munkáltatójuk,  a Tolna   Megyei   Rendőr-főkapitányság  ellen   munkaügyi   pert kezdeményeztek  a  Szekszárdi Munkaügyi Bíróságon.  A  felperes munkavállalók   keresetükben  kérték   kötelezni   az   alperes munkáltatót   a  ki  nem  adott  pótszabadságok  ellenértékének megfizetésére.  A másodfokon eljárt Tolna Megyei  Bíróság  –  a munkaügyi  bíróság döntését jórészt helyben hagyva – elrendelte a  pótszabadságok  természetbeni kiadását  2003.  december  31. napjáig.  Az érintettek nevében az indítványozó jogi  képviselő kérte   az   általa  alkotmányellenesnek  tartott   jogszabályi rendelkezések    konkrét    esetben   történő    alkalmazásának megtiltását.    Az  indítványt előterjesztő jogi képviselő csatolta a  jogerős határozatok  kézbesítési  időpontját  igazoló  tértivevényeket. Ezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a kérelem az  Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi  XXXII.  törvény  (a továbbiakban:  Abtv.) 48. § (2) bekezdésében  előírt  60  napon belül érkezett, ezért az alkotmányjogi panaszt érdemben bírálta el.                                                               II.    1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:  „2.   §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus jogállam.”  „7.  §  (2) A jogalkotás rendjét törvény szabályozza, amelynek elfogadásához    a    jelenlévő    országgyűlési     képviselők kétharmadának szavazata szükséges.”  „37.    §    (3)    A    Kormány   tagjai   törvényben    vagy kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján feladatkörükben eljárva   rendeletet   adnak   ki,   amelyek   törvénnyel    és kormányrendelettel nem lehetnek ellentétesek. A rendeleteket  a hivatalos lapban ki kell hirdetni.”  „70/B.   §   (4)   Mindenkinek  joga  van  a   pihenéshez,   a szabadidőhöz és a rendszeres fizetett szabadsághoz.”    2. A Jat. indítvánnyal érintett rendelkezése:  „1.  §  (1)  A  jogalkotó  szervek a következő  jogszabályokat alkotják:  a) az Országgyűlés törvényt,  b) a köztársasági elnök törvényerejű rendeletet,  c) a Kormány rendeletet,  d)  a miniszterelnök, elnökhelyettese és tagja (a továbbiakban együtt: miniszter) rendeletet,  e)   az   országos   hatáskörű  szerv  vezetésével   megbízott államtitkár (a továbbiakban: államtitkár) rendelkezést,  f) a tanács rendeletet.  (2)  E rangsornak megfelelően az alacsonyabb szintű jogszabály nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal.”  3. A Vhr1. vizsgált rendelkezése:  „48.  §  (7)  A  szolgálati viszony megszűnése  esetén,  ha  a jogszerűen   járó  szabadság  kiadására  nincs   lehetőség,   a szabadságot pénzben meg kell váltani. Egyéb esetben a szabadság pénzbeni megváltására nem kerülhet sor.”  4. A Vhr2.vizsgált rendelkezése:  „9.  §  2001.  július  1-jétől szabadság megváltására  csak  a szolgálati   viszony  megszüntetése  esetén,  az   adott   évre időarányosan járó és a Hszt. 12. § (1) bek. szerinti  elévülési időn  belül ki nem adott szabadság vonatkozásában kerülhet sor. Pénzbeli  megváltás  címén a ki nem vett  szabadsággal  arányos összegű    kifizetéskori   esedékességnek   megfelelő   összegű távolléti díj jár.”                              III.  Az indítvány megalapozott.   1.   Az   Alkotmánybíróság  elsőként  azt  vizsgálta,  hogy   a kifogásolt rendelkezések megalkotására volt-e felhatalmazása  a jogalkotónak.    1.1.   A   Vhr1.  preambuluma  utal  arra,  hogy  a   rendelet megalkotása általánosságban (valamennyi érintettre vonatkozóan) a  fegyveres  szervek hivatásos állományú tagjainak  szolgálati viszonyáról  szóló  1996. évi XLIII. törvény  (a  továbbiakban: Hszt.)  342. § (2) bekezdés b), c), f) pontjain alapul, amelyek a következőket tartalmazzák:  „(2)   Felhatalmazást  kap  a  miniszter,   hogy   a   törvény hatálybalépését  követő  6  hónapon belül,  a  törvény  alapján rendeletben részletesen szabályozza:  […]  b)   a   szolgálati   viszony  létesítésének,   módosításának, megszüntetésének,   a   szolgálat   ellátásának   keretében   a szolgálati  viszony tartalmának, az előmenetelnek, a  minősítés és   a   szolgálati  jellemzés  készítésének,   a   személyügyi nyilvántartásnak, az ezekkel összefüggő személyügyi  hatáskörök és a személyügyi igazgatás rendjét;  c) a más kereső foglalkozást nem folytatható vezetők körét,  a más  kereső  foglalkozás bejelentésével,  engedélyezésével,  az összeférhetetlenség  megszüntetésével  és  tilalma   megszegése következményeivel kapcsolatos eljárást;  […]  f) azokat a szolgálati beosztásokat,  –  amelyekben az idegen nyelv használata szükséges, illetőleg, ahol  az  idegen  nyelv ismerete a szolgálati beosztással  járó feladat, továbbá a ritka és a kettőnél több nyelv használatáért adható kiegészítő nyelvpótlék mértékét,  –  amelyek  betöltéséhez  a  72. §-ban  meghatározott  iskolai végzettségen (szakképesítésen) túl magasabb iskolai  végzettség (szakképesítés)  megszerzése, illetve  szaktanfolyam  elvégzése szükséges,  -  amelyek  pályázat útján tölthetők be, a pályázat kiírásának és elbírálásának rendjét;”  Az  Alkotmánybíróság  az  idézett  felhatalmazó  rendelkezések alapján   megállapította,   hogy  a  szabadsággal   kapcsolatos szabályozásra a miniszter nem kapott felhatalmazást. Ugyanez  a megállapítás   irányadó  a  Vhr1.  preambulumában   hivatkozott speciális felhatalmazó rendelkezésre is, amely úgyszintén nem a szabadság  szabályainak,  hanem a rendőr  képesítési  és  egyéb alkalmassági  követelményeinek megalkotására ad felhatalmazást. Ez  annyit jelent, hogy a Vhr1. vizsgált rendelkezését törvényi felhatalmazás nélkül alkotta meg a miniszter.    1.2.  A  Vhr2. preambuluma szerint a rendelet megalkotására  a Hszt.  342.  §  (2)  bekezdésének e) pontja,  illetve  a  Hszt. végrehajtásáról  szóló  140/1996. (VIII.  31.)  Korm.  rendelet egyes  rendelkezései alapján került sor. A  Hszt.  felhatalmazó rendelkezése szerint:  „(2)   Felhatalmazást  kap  a  miniszter,   hogy   a   törvény hatálybalépését  követő  6  hónapon belül,  a  törvény  alapján rendeletben részletesen szabályozza:  […]  e)  az  illetmény megállapítása (illetményfokozatba besorolás, előresorolás,   kifizetés,  levonás  stb.),  a  juttatások,   a költségtérítések,  a kedvezmények és támogatások  (beleértve  a lakhatási  jellegűeket is), a természetbeni ellátás feltételeit és  az  azokban  való  részesítés,  a  kedvezményes  üdültetés, valamint  a  végkielégítés, leszerelési segély, továbbszolgálói jutalom  kifizetésének rendjét, az illetménypótlékra jogosultak körét;”  Az   Alkotmánybíróság  az  idézett  felhatalmazó   rendelkezés alapján   megállapította,   hogy  a  szabadsággal   kapcsolatos szabályozásra a miniszter ez esetben sem kapott felhatalmazást. Ugyanez   a   megállapítás  irányadó  a  Vhr2.   preambulumában hivatkozott  további felhatalmazó rendelkezésekre  is,  amelyek úgyszintén nem a szabadságolás rendjéről, hanem a díszelgési, a különleges  bevetési  és  a nyomozói  pótlékokról  szólnak.  Ez annyit  jelent, hogy a Vhr2. vizsgált rendelkezését is törvényi felhatalmazás nélkül alkotta meg a miniszter.    1.3.  „Az  Alkotmánybíróság az Alkotmány 7. §  (2)  bekezdését értelmezve több döntésében rámutatott, hogy az Alkotmány  7.  § (2)  bekezdése  alapján  ugyan  a  jogalkotás  rendjét  törvény szabályozza,  amelynek elfogadásához a jelenlévő  országgyűlési képviselők  kétharmadának szavazata szükséges, ez a rendelkezés azonban   önmagában   nem   tette   alkotmányos   szabállyá   a jogalkotásról szóló törvény normáit (496/B/1990. AB  határozat, ABH  1991,  493,  496.).  Így  önmagában  a  Jat.  szabályainak megsértése  nem valósít meg alkotmányellenességet, csak  akkor, ha  egyben  valamely  alkotmányos elv  vagy  rendelkezés  sérül [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 159.;  34/1991. (VI.   15.)   AB   határozat,  ABH   1991,   170,   172.].   Az Alkotmánybíróság ugyanakkor az Alkotmány 2. §  (1)  bekezdésébe foglalt  jogállamiságból eredő jogbiztonság védelme  érdekében, illetve  más  alkotmányos rendelkezések  alapján  (lásd  pl.  a jogforrási hierarchiára vonatkozó alkotmányi szabályokat) egyes jogalkotási  (a  Jat.-ban is szereplő) alapelveket  alkotmányos védelemben részesít. [2/2002. (I. 25.) AB határozat, ABH  2002, 41, 56.]  A   fenti  elvi  megállapításból  következően,  illetőleg   az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a felhatalmazás  kereteinek túllépése alkotmányellenességet eredményez [19/1993. (III. 27.) AB  határozat,  ABH 1993, 431, 433.; 551/B/1993. AB  határozat, ABH  1995,  840, 841-842.; legutóbb: 467/B/2005. AB  határozat, ABK  2007.  január,  69,  71.].  A  formai  alkotmányellenesség egyúttal    a   jogállam   követelményeinek   megsértését    is megvalósítja [27/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH  1997,  122, 127-128.;  70/2002.  (XII. 17.) AB határozat,  ABH  2002,  409, 414.].  Ennek  megfelelően az Alkotmánybíróság megállapította, hogy  a Vhr1. 48. § (7) bekezdése és a Vhr2. 9. §-ának első mondata – a felhatalmazás kereteinek túllépése miatt – sérti  az  Alkotmány 2.  §  (1)  bekezdésében  foglalt jogállamiság  elvét,  továbbá ellentétes  a  jogforrási  hierarchiát  tartalmazó  37.  §  (3) bekezdésével,     ezért    elrendelte    az    alkotmányellenes rendelkezéseknek  a  határozat  közzététele  napjával   történő megsemmisítését.    1.4.   Az   Alkotmánybíróság   gyakorlata   szerint,   ha   az indítvánnyal  támadott jogszabályt vagy  annak  egy  részét  az Alkotmány valamely rendelkezésébe ütközőnek minősíti, és  ezért azt   megsemmisíti,  akkor  a  további  alkotmányi  rendelkezés esetleges   sérelmét   –   a  már  megsemmisített   jogszabályi rendelkezéssel   összefüggésben  –  érdemben   nem   vizsgálja. [44/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 203, 205.;  4/1996. (II.  23.) AB határozat, ABH 1996, 37, 44.; 61/1997. (XI.  19.) AB  határozat,  ABH  1997,  361, 364.;  15/2000.  (V.  24.)  AB határozat, ABH 2000, 420, 423.; 16/2000. (V. 24.) AB határozat, ABH  2000, 425, 429.; 29/2000. (X. 11.) AB határozat, ABH 2000, 193, 200.].  A  jelen  eljárásban az Alkotmánybíróság ezért nem  vizsgálta, hogy  a támadott rendelkezés sérti-e az Alkotmány 70/B.  §  (4) bekezdése szerinti pihenéshez való alapjogot.    1.5.  Az Alkotmánybíróság megjegyzi továbbá, hogy az indítvány benyújtását   követő   időszakban  a   törvényalkotó   többször módosította a Hszt.-t. A módosítás következtében maga a törvény tartalmazza   (a  végrehajtási  rendeletektől  részben   eltérő tartalommal) a szabadság kiadására vonatkozó rendelkezéseket:  „97.  §  (4) Más szervhez történő vezénylés, berendelés esetén a  hivatásos  állomány részére ki nem adott szabadságot  az  új szolgálati  helyen kell kiadni. Más fegyveres szervhez  történő végleges  áthelyezés esetén a ki nem adott szabadság megváltása tekintetében  úgy  kell eljárni, mintha az érintett  szolgálati viszonya megszűnt volna.” (hatályos: 2003. július 1-jétől);  „97.  §  (5)  Szabadság  pénzbeni  megváltására  csak  a   (4) bekezdésben meghatározott esetben, illetve a szolgálati viszony megszűnése  esetén  kerülhet sor.” (hatályos  2006.  január  1- jétől).  2.  Ha  az  Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz  hatáskörben jár  el,  és  az  alkalmazott jogszabály  alkotmányellenességét megállapítja  –  a  jogszabály  alkotmányellenességéből   eredő jogkövetkezmény levonásán túl – az Abtv. 48. §-a, illetve 43. § (4) bekezdése szerint lehetősége van az indítványozó ügyében az alkalmazási tilalom elrendelésére. Ilyenkor az Alkotmánybíróság az  Abtv.  43.  §  (4)  bekezdése alapján  mérlegeli,  hogy  az indítványozónak  „különösen  fontos  érdeke”   indokolja-e   az alkalmazási tilalom kimondását.  A  jelen  ügyben az Alkotmánybíróság megállapította,  hogy  az alkotmányellenes  rendelkezés folytán hozott  jogerős  bírósági határozat  elrendelte a szabadság természetbeni kiadását  2003. december  31.  napjával  bezárólag. Ebből  következően  egy  új eljárásban  nem  lenne  arra  lehetőség,  hogy  a  már  kiadott szabadság pénzbeli megváltását írja elő a bíróság.  Mivel  az érintettek különösen fontos érdeke nem indokolja  az alkotmányellenes  rendelkezés konkrét ügyben  való  alkalmazási tilalmának   kimondását,   az   erre   irányuló   kérelmet   az Alkotmánybíróság elutasította.    A  határozat  Magyar Közlönyben történő közzététele  az  Abtv. 41. §-án alapul.      Dr. Kukorelli István           Dr. Lenkovics Barnabás      alkotmánybíró                           alkotmánybíró                                                        Dr. Lévay Miklós                      előadó alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	45/2007. (VI. 27.)
Date of the decision: .	06/25/2007
.
.