Hungarian
Ügyszám:
.
180/B/2002
Előadó alkotmánybíró: Holló András Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 42/2004. (XI. 9.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2004/551
.
A döntés kelte: Budapest, 11/08/2004
.
.
A döntés szövege:
.
A döntés szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

    Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos
    vizsgálatára   és   megsemmisítésére,  valamint   alkotmányjogi
    panaszok,        továbbá       mulasztásban       megnyilvánuló
    alkotmányellenesség   megállapítására   irányuló    indítványok
    alapján – Dr. Harmathy Attila alkotmánybíró különvéleményével –
    meghozta az alábbi:

                             határozatot:

    1.   Az   Alkotmánybíróság   megállapítja,   hogy   a   Polgári
    perrendtartásról  szóló  1952. évi  III.  törvény  270.  §  (2)
    bekezdés „és” szövegrésze, valamint az ezt követő a., b.,  ba.,
    és  bb.  pontjai  alkotmányellenesek, ezért  e  rendelkezéseket
    megsemmisíti.

    A  megsemmisítés következtében a Polgári perrendtartásról szóló
    1952. évi III. törvény 270. § (2) bekezdése az alábbi szöveggel
    marad hatályban:
    „(2)  A  felülvizsgálati kérelem akkor terjeszthető elő,  ha  a
    felülvizsgálni  kért  határozat  az  ügy  érdemi   elbírálására
    kihatóan jogszabálysértő.”

    2.   Az   Alkotmánybíróság   megállapítja,   hogy   a   Polgári
    perrendtartásról  szóló 1952. évi III. törvény  a  273.  §  (5)
    bekezdés  első  mondata alkotmányellenes, ezért e  rendelkezést
    megsemmisíti.

    A  megsemmisítés következtében a Polgári perrendtartásról szóló
    1952. évi III. törvény 273. § (5) bekezdése az alábbi szöveggel
    marad hatályban:
    „(5)  Az eljáró bíró a felülvizsgálati kérelem megvizsgálásáról
    – elutasítása esetében indokolással ellátott – végzéssel dönt.”

    3.  Az  Alkotmánybíróság a Polgári perrendtartásról szóló 1952.
    évi  III.  törvény 270.-275. §-ainak – a határozatban  elbírált
    alkotmányjogi összefüggések szerinti – egésze, valamint a  273.
    §  (1)  bekezdésének  alkotmányellenessége  megállapítására  és
    megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

    4.  Az  Alkotmánybíróság a Polgári perrendtartásról szóló 1952.
    évi   III.  törvény  273.  §  (5)  bekezdésével  összefüggésben
    előterjesztett  mulasztásban megnyilvánuló  alkotmányellenesség
    megállapítására vonatkozó indítványt elutasítja.

    5.  Az  Alkotmánybíróság a Polgári perrendtartásról szóló 1952.
    évi    III.    törvény    340.   §,   340/A.    §,    341.    §
    alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére
    irányuló indítványt elutasítja.

    6.  Az  Alkotmánybíróság a Polgári perrendtartásról szóló 1952.
    évi  III. törvény módosításáról szóló 2001. évi CV. törvény 20.
    §  (4) bekezdése és 20. § (9) bekezdése alkotmányellenességének
    megállapítására  és  megsemmisítésére  irányuló   indítványokat
    elutasítja.

    7.   Az   Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy  a   Legfelsőbb
    Bíróságnak  a  – felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása
    alapján   hozott   –   Pfv.  E.  21.562/2003/6.   számú,   Pfv.
    21.399/2003/2. számú, a Kfv.E. 35.520/2003/2. számú, a  Kfv.II.
    40.006/2002/2. számú, a Kfv.E. 39.063/2004/6. számú, a Kfv. EX.
    39.068/2004/6. számú, a Kfv.E. 37.155/2004/2. számú és a Pfv.E.
    20.116/2004/2.    számú    ügyeiben    az    alkotmányellenessé
    nyilvánított rendelkezések nem alkalmazhatók.

    8.   Az   Alkotmánybíróság,  a  Legfelsőbb   Bíróságnak   a   –
    felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján hozott –
    Mfv.  10.492/2002/1. számú, Kfv.E. 39.479/2003/6.  számú,  Pfv.
    II.21.  935/2003. számú, Kfv.E. 39.660/2003/2. számú,  Pfv.  E.
    20.056/2004/2.   számú   ügyeiben   az   alkalmazási    tilalom
    megállapítására irányuló alkotmányjogi panaszokat elutasítja.

    Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatát  a  Magyar  Közlönyben
    közzéteszi.
                                 Indokolás

                                    I.

      Az   Alkotmánybírósághoz  több  indítvány  érkezett  a  Polgári
      perrendtartásról szóló – a 2001. évi CV. törvénnyel  módosított
      V   1952.   évi  III.  törvénynek  (a  továbbiakban:   Pp.)   a
      felülvizsgálati     rendszert    szabályozó    rendelkezéseivel
      kapcsolatban. Az Alkotmánybíróság az indítványokat egyesítette,
      s azokat egy eljárásban bírálta el.

      1.  Az  egyik  indítványozó a megváltozott Pp.-beli szabályokat
      három területen is alkotmányellenesnek tartotta:

      1.1.  A  Pp.  270.  §  (2) bekezdése a felülvizsgálati  kérelem
      előterjesztésének  feltételeit határozza meg.  Az  indítványozó
      szerint  a  bírói  és  a  törvényhozói hatalmi  ág  alkotmányos
      kapcsolatában   átfedést  eredményez,  hogy  a   felülvizsgálat
      megengedhetőségének    feltételeként     nem     elegendő     a
      jogszabálysértés, hanem e mellett – a Pp. 270. §  (2)  bekezdés
      a.,  b.,  ba., bb. pontjai alapján – további feltétel,  hogy  a
      felülvizsgálni  kért  határozat eltérjen a  Legfelsőbb  Bíróság
      jogegységi  határozatától, vagy a határozat felülvizsgálatát  a
      joggyakorlat    egysége,   továbbfejlesztése   indokolja.    Az
      indítványozó szerint a Pp. e szabálya az állampolgárok  részére
      a  bírói  gyakorlatot  egységesítő  határozatok,  illetve  elvi
      jelentőségű  egyedi ügyekben foglalt döntések  ismeretét  teszi
      kötelezővé.  Mindezekhez  az  állampolgároknak  alkalmazkodniuk
      kell, továbbá – érvel az indítványozó – a Pp. elvárja, hogy  az
      állampolgárok     a     joggyakorlat     egységessége,     vagy
      továbbfejlesztése tekintetében is ismeretekkel  rendelkezzenek.
      Az   indítványozó  szerint  a  jogszabályoknak  nem  tekinthető
      jogforrások  jogszabályi  erővel  való  felruházása   sérti   a
      törvényhozó  és  a  bírói  hatalom közötti  elválasztás  elvét,
      ellentétben áll az Alkotmány 47. § (2) bekezdésébe foglalt azon
      rendelkezéssel,  amely szerint a Legfelsőbb Bíróság  jogegységi
      határozatai  csak  a  bíróságokra  kötelezőek,   de   a   bírói
      jogalkotás  ellentétes  az Alkotmány 50.  §-ában  meghatározott
      bírósági  feladatokkal is. Az indítványozó ezzel összefüggésben
      felveti, hogy a Pp.-t módosító 2001. évi CV. törvény 20. §  (9)
      bekezdése  a  jogegységi határozattal  azonos  rangra  emeli  a
      korábbi  elvi  irányítási eszközöket amikor  kimondja,  hogy  a
      bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi  LXVI.
      törvény  (a továbbiakban: Bsz.) „hatálybalépése előtt meghozott
      irányelv, elvi döntés és kollégiumi állásfoglalás – amíg  az  a
      Bsz.  alapján  alkalmazható – a Pp. 270. § (2) bekezdésének  b)
      pontja   tekintetében   a  Legfelsőbb  Bíróság   határozatainak
      hivatalos   gyűjteményében   közzétett   határozattal    azonos
      megítélés  alá  esik”.  E rendelkezéssel  a  Pp.  a  jogegységi
      határozat   rangjára   emelte  a  korábbi  irányelveket,   elvi
      döntéseket  és  kollégiumi állásfoglalásokat  is,  holott  ezek
      feltétlen figyelembe-vétele egykor nem volt kötelező.

      Az indítványozó összefoglalva álláspontját úgy véli, hogy a Pp.
      270.  §  (2)  bekezdés a., b., ba., bb., pontjai azzal  járnak,
      hogy   a   jövőben  „amikor  a  Legfelsőbb  Bíróság  jogegységi
      határozatot  hoz, vagy elvi jellegű ügyben ítélkezik,  azzal  a
      tudattal  dönthet,  hogy  egyúttal jogszabályt  is  alkot”.  Az
      indítványozó    a    hatalommegosztásból    eredő     egyensúly
      helyreállítása  végett  kéri  a  Pp.  idézett  rendelkezéseinek
      megsemmisítését.

      1.2.  Az  indítványozó a felülvizsgálati eljárásban  bevezetett
      egyesbíró  intézményével kapcsolatosan is több  alkotmányossági
      kifogást fogalmazott meg. A Pp. 273. § (1) bekezdése szerint  a
      felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság hivatásos bírája,
      mint  egyesbíró  előzetesen megvizsgálja abból  a  szempontból,
      hogy   a   kérelem   megfelel-e  a  270.  §-ban   meghatározott
      feltételeknek, illetve az egyéb törvényes követelményeknek.  Ha
      a  felülvizsgálati kérelem előterjesztésére előírt  jogszabályi
      feltételek  nem állnak fenn, a bíró a felülvizsgálati  kérelmet
      elutasítja.
      Az   indítványozó   kifejti,  hogy   az   Alkotmány   46.   §-a
      főszabályként  a  társas-bíráskodás  elvét  rögzíti.   Bár   az
      Alkotmány  lehetővé  teszi az ettől való eltérést,  de  ez  nem
      vonatkozhat   olyan   esetekre,  amikor  a  tanácsban   döntött
      fellebbezési bíróság ítéletével kapcsolatos jogkérdésről (s nem
      tényként  megállapítható  technikai  kérdésekről)  kell  állást
      foglalni.  A  Pp.  273.  § (1) bekezdése alapján  az  egyesbíró
      érdemben  és  véglegesen határoz, a jogi  szempontból  igen  is
      vitatható  –  a  Pp. 270. § (2) bekezdésében írt  –  feltételek
      meglétéről.  E szabály – az indítványozó szerint –  ellentétben
      áll  továbbá  az  Alkotmány  57. § (1)  bekezdésében  rögzített
      nyilvános  tárgyalás  elvével is. A Pp. 273.  §  (1)  bekezdése
      alapján   az  egyesbíró  a  felek  meghallgatása  nélkül,   nem
      nyilvános    tárgyaláson    dönt    az    érdemi    elbírálásra
      alkalmasságról,  mégpedig  véglegesen.  E  szabály  még  azt  a
      lehetőséget  sem adja meg a feleknek – mint a Pp. 274.  §-a  –,
      hogy ha a felek kérik, akkor tárgyalást kell tartani.
      Az  indítványozó  szerint a Pp. 273.  §  (1)  bekezdése,  és  a
      fentebb   ismertetett  270.  §  (2)  bekezdése   végeredményben
      ugyanazt  a  helyzetet  hozta vissza,  amelyet  korábban  –  az
      Alkotmánybíróság  az  Alkotmány 2. § (1)  bekezdésének  sérelme
      miatt  alkotmányellenesnek  minősített  –  törvényességi   óvás
      intézményesített. A vizsgálni kért szabályok  a  jogbiztonságot
      több szempontból is sértik.

      1.3. Az indítványozó végül a Pp. 340. §, 340/A. §-a és 341.  §-
      ában   szabályozott   közigazgatási  és   társadalombiztosítási
      perekkel  kapcsolatban  fejtette ki alkotmányos  aggályait.  Az
      indítványozó  ismertette, hogy ezekben a  perekben  korábban  a
      felülvizsgálat lehetősége jelentette jogszabálysértés esetén az
      egyfokú jogorvoslatot. Ugyanakkor e perekre is irányadó  a  Pp.
      270. § (2) bekezdésébe foglalt korlátozás, így a jogorvoslathoz
      való jog jogszabálysértés esetén aránytalanul és indokolatlanul
      beszűkült, ami nemcsak az Alkotmány 57. § (5) bekezdését  sérti
      (amely  eleve  minősített többséget ír elő a  jogorvoslati  jog
      korlátozásához), de az Alkotmány 50. § (1) bekezdésében  védett
      értéket,   az  állampolgárok  jogait  és  törvényes  érdekeinek
      alkotmányos   védelmét  az  állam  közigazgatási   hatóságaival
      szemben. Társadalombiztosítási perekben pedig a nyugdíjhoz való
      jog  érvényesítése esik indokolatlan és méltánytalan korlátozás
      alá.

      Az  indítványozó a fenti indokok alapján kéri megsemmisíteni  a
      Pp.  270. § (2) bekezdés a., b., ba., bb. pontjait, 273. §  (1)
      bekezdését, 340. §-át, 340/A. §-át, és 341. §-át.

      2.  A  másik  indítványozó a Pp.-nek a – 2001. évi CV.  törvény
      által  történő  –  felülvizsgálati eljárást  érintő  valamennyi
      módosítása   vizsgálatát  és  hatálybalépéséig  visszamenőleges
      megsemmisítését  kérte.  (A 2001. évi CV.  törvény  9-14.  §-ai
      altal módosított Pp. 270-275. §-ok.)
      Az  indítványozó  kifejtette,  hogy  az  Alkotmány  57.  §  (5)
      bekezdése  értelmében  a  jogorvoslati jogot  csak  kétharmados
      törvény  korlátozhat, az Alkotmány nem tesz különbséget  rendes
      és   rendkívüli  jogorvoslat  között.  Az  egyszerű  többséggel
      elfogadott  Pp.  módosítás a jogorvoslati jogot vitathatatlanul
      szűkítette akkor, amikor a jogszabálysértésre hivatkozáson  túl
      további  feltételek fennállását követeli meg a  felülvizsgálati
      kérelem  elfogadhatóságakor.  Az indítványozó  kérelmét  akként
      fogalmazta  meg,  hogy  ha  az  Alkotmánybíróság  a  minősített
      többséggel     kapcsolatos     álláspontját     nem     találja
      megalapozottnak,  akkor tartalmi vizsgálatot kér  a  módosított
      Pp.  273. § (1) bekezdésében bevezetett egyesbíró intézményével
      szemben.  Az  egyesbíró  a Pp. 270. §-ában  foglalt  feltételek
      fennállásának vizsgálatakor szükségképpen mérlegel,  érdemi  de
      nem  megfellebbezhető  döntést hoz. Ennek keretében  véglegesen
      elzárhatja  a feleket attól, hogy a felülvizsgálati kérelmet  –
      mint  súlyának  megfelelő jogorvoslatot – a Legfelsőbb  Bíróság
      tanácsa  elbírálja, amely a jogorvoslathoz való  jog  tartalmát
      sérti.   Véleménye   szerint  az  egyesbíró  legfeljebb   alaki
      kérdésekről dönthet.

      Az  indítványozó  kérelmét konkrét ügyekkel összefüggésben,  de
      nem    alkotmányjogi   panasz   keretében   terjesztette   elő.
      Visszamenőleges hatályú megsemmisítéssel szeretné elérni,  hogy
      a  beadványában jelölt – és egyesbíró által elutasított – ügyek
      a felülvizsgálati tanács elé kerüljenek.

      3.    Az   Alkotmánybírósághoz   benyújtott   újabb   indítvány
      alkotmányjogi     panasz    és    mulasztásban    megnyilvánuló
      alkotmányellenesség hatáskörökben kéri vizsgálni  a  Pp.-nek  a
      felülvizsgálati eljárással kapcsolatos egyes rendelkezéseit.

      3.1.   Az   indítványozó   véleménye,   hogy   a   Pp.-nek    a
      felülvizsgálati  eljárásra vonatkozó – módosított  –  szabályai
      rendkívüli   és   indokolatlan   mértékben   leszűkítették    a
      felülvizsgálat lehetőségét. A Pp. 270. § (2) bekezdése  ugyanis
      a   jogszabálysértésen  túl  további  feltételeket  támaszt   a
      megengedhetőség  tárgyában. Kifejtette, hogy  a  felülvizsgálat
      megengedhetőségről ráadásul egyesbíró dönt, ennek keretében  az
      elutasító  döntés ügydöntő határozat, hiszen  ilyen  esetben  a
      felülvizsgálat érdemben való lefolytatása kizárt. Ugyanakkor  a
      Pp.  273.  § (5) bekezdése értelmében az eljáró bíró határozata
      ellen jogorvoslatnak nincs helye. E szabályok azon túl, hogy  a
      jogorvoslathoz  való  alapjogot  sértik,  ellentétesek   a   az
      Alkotmány    2.   §   (1)   bekezdéséből   eredő   jogbiztonság
      követelményével. „A jogbiztonság szempontjából  elengedhetetlen
      szempont,   hogy   adott   esetben  egy   indokolt   és   jogos
      felülvizsgálati eljárás egy esetleges téves döntés  folytán  ne
      kerüljön  mellőzésre”-  érvelt az  indítványozó.  Alkotmányjogi
      panaszában  ezért  a  Pp.  270.  §  (2)  bekezdésében   foglalt
      rendelkezések  olyan  jellegű megsemmisítését  kérte,  amellyel
      lehetővé  válna,  hogy önmagában a jogszabálysértés  is  alapot
      adjon a felülvizsgálat lefolytatására, továbbá a Pp. 273. § (5)
      bekezdésének  –  az  egyesbíró határozata elleni  jogorvoslatot
      kizáró  szabálynak – megsemmisítésére terjesztett elő kérelmet.
      Az   alkotmányjogi   panaszát   a   Legfelsőbb   Bíróság   Mfv.
      10.492/2002/1.  számú  a  felülvizsgálati  kérelmet   elutasító
      egyesbírói döntésére alapozta, idézve az Alkotmánybíróság  azon
      gyakorlatát,  amely szerint, ha az alapjogsérelem a  rendkívüli
      jogorvoslati  eljárásban következett be, az  Abtv.  48.  §  (2)
      bekezdés   szerinti  hatvan  napot  a  rendkívüli  jogorvoslati
      eljárásban  hozott határozat kézbesítésétől kell számítani.  Az
      indítványozó  hiánypótlás  keretében  igazolta,  hogy   eredeti
      kérelmét  az Abtv. 48. § (2) bekezdésében meghatározott  hatvan
      napos  határidő  utolsó  napján  adta  postára.  Ugyanakkor   a
      hiánypótlásra adott válaszában az eredeti kérelmét fenntartva –
      s   annak   indokait   bővítve  (pl.  hogy   a   felülvizsgálat
      megengedhetősége korlátlan diszkrecionális joggá  változott)  –
      kiterjesztette  indítványát  a Pp.-t  módosító  2001.  évi  CV.
      törvény  20.  §  (4) bekezdésére is. E szerint a  törvénynek  a
      felülvizsgálati eljárás szabályait megállapító rendelkezéseit a
      törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben akkor lehet
      alkalmazni,  ha  az ügyben a bíróság a jogerős határozatot  még
      nem  hozta  meg.  Álláspontja szerint e szabály visszamenőleges
      hatályú, amely ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével.

      3.2.  Az  indítványozó beadványaiban mulasztásban megnyilvánuló
      alkotmányellenesség  megállapítását is  kérte.  Erre  vonatkozó
      indokolása   úgy   szól,  hogy  „a  jogalkotó  alkotmányellenes
      helyzetet   hozott   létre   azzal,   hogy   a   felülvizsgálat
      megengedhetősége  tárgyában a jogorvoslatot  nem  biztosította,
      illetve   az   elutasító   határozat  tárgyában   a   határozat
      törvényességének     megdönthetőségére    irányuló     törvényi
      szabályozást nem hozta létre.”

      3.3. Ezen indítványozó – a fenti érvekkel – újabb alkotmányjogi
      panaszokat  terjesztett az Alkotmánybíróság  elé  a  Legfelsőbb
      Bíróság  Pfv.  E.  21.562/2003/6. számú, Kfv.E.  39.063/2004/6.
      számú,  és  a  Kfv. EX. 39.068/2004/6. számú a  felülvizsgálati
      kérelmet   hivatalból   elutasító  egyesbírói   döntés   ellen.
      Indítványaiban  a  Pp.  270. § (2)  bekezdésének,  273.  §  (5)
      bekezdésének, és a Pp.-t módosító 2001. évi CV. törvény  20.  §
      (4)  bekezdésének  vizsgálatát  és  megsemmisítését  kérte   az
      Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe, a 47. § (2) bekezdésébe  és  az
      57.  §  (5)  bekezdésébe  ütközés  miatt.  Az  indítványozó  az
      Alkotmány  47.  § (2) bekezdése alapján utal a Bsz.  jogegységi
      eljárásra  vonatkozó rendelkezéseivel való ellentétre,  illetve
      újból     megfogalmazta     a    mulasztásban     megnyilvánuló
      alkotmányellenesség megállapítására irányuló kérelmét is.

      4.  Újabb  indítványozó  alkotmányjogi panaszt  nyújtott  be  a
      Legfelsőbb Bíróság Pfv. 21.399/2003/2. felülvizsgálati kérelmet
      elutasító   egyesbírói  döntésével  kapcsolatban.   Álláspontja
      szerint   a  Pp.  270.  §  (2)  bekezdése  az  Alkotmány   több
      rendelkezését is sérti. A Pp. 270. § (2) bekezdés a., b.,  ba.,
      és   bb.   pontjai  –  érvel  az  indítványozó  –   alkotmányos
      felhatalmazás  nélkül jogszabálynak nem minősülő  jogalkalmazói
      aktusokat emel törvényi szintre, a „Legfelsőbb Bíróságot  pedig
      törvényhozó jogalkotói szintre”. Véleménye szerint mindez sérti
      az  államhatalmi ágak elválasztásának elvét. A  vizsgálni  kért
      szabályozás   által  egyrészt  „a  bíróságok  jogalkalmazásának
      egységességét   biztosító  jogalkalmazó   szerv   törvényrontó,
      törvénypótló hatást kiváltó jogosítványt szerzett”, másrészt  –
      az állampolgárok oldaláról – „a megvalósult törvénysértés ténye
      önmagában   nem   elégséges   a  jogsérelem   orvoslásához,   a
      törvényesség érvényre juttatásához”. Álláspontja szerint mindez
      a    jogbiztonságot   sérti,   továbbá   az    Alkotmány    más
      rendelkezéseivel is ellentétes.

      Az  indítványozó  kifejti  továbbá,  hogy  a  Pp.  270.  §  (2)
      bekezdésében  szereplő  joggyakorlat egysége,  mint  kritérium,
      annyira  elvont  fogalom,  hogy a Pp.  hatályosulása  –  egyedi
      ügyeknek  e  kritérium  alapján  való  mérése  –  körében   nem
      kezelhető.  Rámutat végül, hogy a Pp. vizsgálni kért  szabályai
      által  a  jogegységi  határozatok mindenkire  nézve  kötelezővé
      válnak,  szemben  az Alkotmány 47. § (2) bekezdésével,  melynek
      értelmében az csak a bíróságokra kötelező.

      5.  További  indítványozó  utólagos  absztrakt  normakontrollra
      irányuló kérelmet nyújtott be a Pp. 270. § (2) bekezdés a., b.,
      ba.,  és  bb. pontjai, valamint a 340. § (1) és (2)  bekezdése,
      továbbá   a   2001.  évi  CV.  törvény  20.  §  (4)   bekezdése
      alkotmányellenességének vizsgálatára és megsemmisítésére.

      5.1. Az indítványozó szerint a Pp. 270. § (2) bekezdés a.,  b.,
      ba.,  és  bb. pontjai sértik a törvény előtti egyenlőség  elvét
      [Alkotmány  57.  §  (1) bekezdés], mert – más  jogorvoslatokhoz
      képest   –   indokolatlan   és  alkotmányellenes   feltételeket
      állítanak az eljárás megindításához. Sérti a bírói függetlenség
      elvét [Alkotmány 50. § (3) bekezdés], mert hiába veszi észre  a
      bíró,  hogy a felülvizsgálni kért határozat jogszabálysértő,  a
      további   feltételek   hiánya  miatt  el   kell   utasítani   a
      felülvizsgálat   megindítására  irányuló  kérelmet.   Sérti   a
      hatalommegosztás  elvét [Alkotmány 2. § (1) bekezdés],  mert  a
      parlament  által  hozott  törvényekkel  szemben  „az   érintett
      bíróság ’belső döntéseit’ jogszabályi rangra emeli”. Ez  utóbbi
      a  jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvénnyel is  ellentétben
      áll,  mert  az egységesítő jogértelmezés se nem jogszabály,  se
      nem az állami irányítás egyéb jogi eszköze.

      5.2. Az indítványozó kifejti, hogy a 2001. évi CV. törvény  20.
      §    (4)   bekezdése   a   folyamatban   lévő   ügyekben   való
      alkalmazhatóság kimondásával az Alkotmány 2. § (1)  bekezdésébe
      ütköző visszaható hatályú rendelkezést tartalmaz.

      5.3.  Az indítványozó szerint a Pp. 340. § (1) és (2) bekezdése
      közigazgatási perekben csak korlátozott, s csak egyes esetekben
      megengedett  „fellebbezést”  intézményesít,  amely   sérti   az
      Alkotmány  57. § (1) bekezdésében meghatározott törvény  előtti
      egyenlőséget,  az  ügyfajták szerinti különbségtétel  pedig  az
      Alkotmány 70/A. §-át. Véleménye szerint az Alkotmány  70/A.  §-
      ának  a sérelme azért is fennáll, mert a közigazgatási perekben
      az  állam  az  ellenérdekű  és  perelhető  fél,  a  jogorvoslat
      megvonása ebben a körben az állam túlsúlyát erősíti.

      6.  További indítványozó alkotmányjogi panasz hatáskörben a Pp.
      felülvizsgálatot  szabályozó rendelkezéseinek  egésze,  illetve
      részbeni  megsemmisítésére  tett  indítványt.  Az  indítványozó
      álláspontja,   hogy   a  felülvizsgálatra  vonatkozó   hatályos
      szabályozás    a    9/1992.   (I.    30.)    AB    határozatban
      alkotmányellenessé  nyilvánított törvényességi  óvással  azonos
      okból  alkotmányellenes.  Kifejti  továbbá,  hogy  a  Pp.  XIV.
      fejezetében az „elvi jelentőségű jogkérdés” formula alkalmazása
      is alkotmányellenességhez vezet, mivel – véli az indítványozó –
      a   felülvizsgálat  jogintézményének  „a  jogalkalmazás   során
      felmerült  jogkérdéseket  kell  megválaszolniuk,  nem  az  elvi
      jelentőségűeket”.  Részleteiben az indítványozó  megsemmisíteni
      kéri   a   Pp.   270.   §-ának  a  felülvizsgálat   feltételeit
      meghatározó,  a  273.  §  (1)  bekezdés  második  mondatának  a
      felülvizsgálat    feltételeinek   meg   nem   felelő    kérelem
      elutasításáról  szóló rendelkezéseit, valamint  a  273.  §  (5)
      bekezdését,  amely  az  egyesbíró döntése elleni  jogorvoslatot
      kizáró    rendelkezést   tartalmazza.   Az    indítványozó    a
      közigazgatási  perekkel összefüggésben  is  érvelt,  de  a  Pp.
      közigazgatási  perekkel kapcsolatos szabályaival összefüggésben
      határozott  kérelmet  nem fogalmazott meg.  Véleménye,  hogy  a
      fentebb  konkrétan  megjelölt rendelkezések az  Alkotmány  több
      szabályával, így: a 2. §-ával, 7. §-ával, 8. §-ával, 50. § (1)-
      (2)  bekezdésével, 51. § (1) és (3) bekezdésével, 54. § (1)  és
      (2) bekezdésével, az 56. §-al, az 57. § (1) bekezdésével, a 64.
      §-al és a 70/A. §-al is ellentétben állnak.
      Az   indítványozó   a   fenti  jogi  indokokkal   alátámasztott
      alkotmányjogi    panaszát    a   Legfelsőbb    Bíróság    Kfv.E
      39.479/2003/6.  számú,  a  felülvizsgálati  kérelmet  elutasító
      egyesbírói döntésével kapcsolatban terjesztette elő.

      7.  Alkotmányjogi panasz érkezett továbbá a Legfelsőbb  Bíróság
      Pfv.  II. 21.935/2003. számú, felülvizsgálati kérelmet előzetes
      vizsgálat  során elutasító végzésével szemben. Az  indítványozó
      az   egyesbíró   által  való  elutasíthatóság  alkotmányosságát
      vitatta,   azonban  ebben  az  ügyben  a  perújítási   kérelmet
      elutasító  jogerős  végzés felülvizsgálatának befogadhatóságára
      azért   nem  került  sor,  mert  e  végzés  –  mint   ahogy   a
      felülvizsgálati  kérelmet elutasító végzés  tartalmazza  –  nem
      minősül az ügy érdemében hozott végzésnek.

      8.   A   Pp.   270.  §  (2)  bekezdésének  utólagos   absztrakt
      normakontroll hatáskörben történő vizsgálatára – a fent  jelölt
      problémakörökben   –   további  indítvány   is   érkezett.   Az
      indítványozó  az  Alkotmány  8. §  (1)  bekezdése,  45.  §  (1)
      bekezdése, 50. § (1)-(2) bekezdése, 57. § (1) és (5) bekezdése,
      70/A.  §  (1)  és (3) bekezdése, valamint a 70/K. §-a  sérelmét
      állította.   Az   indítványozó   ügyvéd   bár   egyedi   üggyel
      összefüggésben  terjesztette elő  kérelmét,  de  a  vizsgálatot
      ebben   az   ügyben   nem  alkotmányjogi   panasz   hatáskörben
      kezdeményezte.   Ugyanezen  indítványozó  mások  képviseletében
      három  alkotmányjogi  panaszt terjesztetett  elő  a  fentiekkel
      azonos  érvek  alapján. Az alkotmányjogi panaszok a  Legfelsőbb
      Bíróságnak  a  felülvizsgálati kérelmet előzetesen  megvizsgáló
      Kfv.E.  35.520/2003/2. számú, Kfv.E. 39.660/2003/2.  számú,  és
      Pfv. E. 20.056/2004/2. számú végzéseit érintették.

      9.  Újabb  alkotmányjogi panasz – a Legfelsőbb Bíróság  Kfv.II.
      40.006/2002/2.  számú, egyesbírói döntéséhez kapcsolódva  –  az
      alkotmányossági vizsgálatot a Pp. 270. § (2) bekezdés  a.,  b.,
      ba.,  és bb. pontjainak az Alkotmány 47. § (2) bekezdésével  és
      57.  § (5) bekezdésével való ellentéte miatt kezdeményezte.  Az
      indítványozó  szerint  a  vizsgálni  kért  törvényi  szabály  a
      Legfelsőbb Bíróságot törvényhozói jogalkotói szintre emelte.

      10.  Alkotmányjogi  panasz hatáskörben – a  Legfelsőbb  Bíróság
      Kfv.E.  37.155/2004/2.  számú egyesbírói  döntésre  alapozva  –
      újabb indítványozó a Pp. 270. § (2) bekezdésének és 273. §  (1)
      bekezdésének  alkotmányossági  vizsgálatát  és  megsemmisítését
      kérte.  Az  indítványozó  az Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésébe
      foglalt jogállamiság sérelmére hivatkozott.

      11.   Másik   indítványozó  –  a  Legfelsőbb   Bíróság   Pfv.E.
      20.116/2004/2.  számú döntésére alapított alkotmányjogi  panasz
      alapján  –  a  Pp.  273.  §  (5) bekezdésének  megsemmisítésére
      terjesztett  elő  kérelmét. Ügyében a  felülvizsgálati  kérelem
      előterjeszthetőségét elutasító egyesbírói döntés kimondta, hogy
      a felvetett jogi kérdések a felülvizsgálatot a jog fejődéséhez,
      a  jogalkalmazás egységéhez fűződő érdekből nem indokolják.  Az
      indítványozó szerint a felülvizsgálati kérelemnek  Pp.  270.  §
      (2)  bekezdés  b) pontján alapuló – a Pp. 273. § (5)  bekezdése
      értelmében – megfellebbezhetetlen elutasítása az Alkotmány 2. §
      (1)  bekezdésébe,  a  8. § (2) bekezdésébe  és  az  57.  §  (5)
      bekezdésébe ütközik.

      12.  Végül  szintén egyedi üggyel összefüggésben a  Pp.-nek  az
      egyesbírói  eljárást szabályozó 273. § (1) és (5)  bekezdésének
      alkotmányossági   vizsgálatára  önkormányzat  terjesztett   elő
      kérelmet.  Az  önkormányzat nem kérte az  alkotmányjogi  panasz
      hatáskörben  történő  eljárást, csupán a  jelölt  rendelkezések
      megsemmisítését  kezdeményezte  az  Alkotmány  47.  §   (1)-(2)
      bekezdései és az 57. § (5) bekezdésének sérelmét állítva.

      Az  Alkotmánybíróság eljárása során beszerezte  az  igazságügyi
      miniszter véleményét.
                                     
                                    II.

      1.  Az  Alkotmány indítványozók által hivatkozott rendelkezései
      szerint:

      „2.   §   (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus
      jogállam.”
       
      „7.  §  (2) A jogalkotás rendjét törvény szabályozza,  amelynek
      elfogadásához    a    jelenlévő    országgyűlési     képviselők
      kétharmadának szavazata szükséges.”
       
      „8.  §  (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen
      és   elidegeníthetetlen  alapvető  jogait,  ezek   tiszteletben
      tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
      (2)   A   Magyar   Köztársaságban  az   alapvető   jogokra   és
      kötelességekre  vonatkozó szabályokat  törvény  állapítja  meg,
      alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
       
      „46. § (1) A bíróság – ha a törvény másképpen nem rendelkezik –
      tanácsban ítélkezik.
      (2)  A  törvény  által  meghatározott  ügyekben  és  módon  nem
      hivatásos bírák is részt vesznek az ítélkezésben.
      (3)  Egyesbíróként és a tanács elnökeként csak  hivatásos  bíró
      járhat el.”
       
      „47.  §  (1) A Legfelsőbb Bíróság a Magyar Köztársaság  legfőbb
      bírósági szerve.
      (2)    A    Legfelsőbb   Bíróság   biztosítja    a    bíróságok
      jogalkalmazásának    egységét,   jogegységi    határozatai    a
      bíróságokra kötelezőek.”
       
      „50.  § (1) A Magyar Köztársaság bíróságai védik és biztosítják
      az   alkotmányos  rendet,  a  természetes  személyek,  a   jogi
      személyek  és a jogi személyiséggel nem rendelkező  szervezetek
      jogait   és  törvényes  érdekeit,  büntetik  a  bűncselekmények
      elkövetőit.
      (2)   A   bíróság   ellenőrzi   a   közigazgatási   határozatok
      törvényességét.”
       
      „51. § (1) A Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze és az ügyészség
      gondoskodik a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi
      személyiséggel   nem   rendelkező   szervezetek   jogainak    a
      védelméről,   valamint  az  alkotmányos   rendet,   az   ország
      biztonságát  és függetlenségét sértő vagy veszélyeztető  minden
      cselekmény következetes üldözéséről.
      (…)
      (3)   Az  ügyészség  közreműködik  annak  biztosításában,  hogy
      mindenki  megtartsa  a  törvényeket.  Törvénysértés  esetén   –
      törvényben  meghatározott  esetekben  és  módon  –   fellép   a
      törvényesség védelmében.”
       
      „54.   §   (1)   A   Magyar  Köztársaságban   minden   embernek
      veleszületett  joga  van az élethez és az  emberi  méltósághoz,
      amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.
      (2) Senkit nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó
      elbánásnak  vagy  büntetésnek  alávetni,  és  különösen   tilos
      emberen   a   hozzájárulása  nélkül  orvosi   vagy   tudományos
      kísérletet végezni.”
       
      „56. § A Magyar Köztársaságban minden ember jogképes.”
       
      „57.  §  (1)  A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt  mindenki
      egyenlő,  és  mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene  emelt
      bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a
      törvény   által  felállított  független  és  pártatlan  bíróság
      igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
       (…)
      (5)   A  Magyar  Köztársaságban  a  törvényben  meghatározottak
      szerint   mindenki  jogorvoslattal  élhet  az  olyan  bírósági,
      közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát  vagy
      jogos  érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű
      időn  belüli  elbírálásának  érdekében,  azzal  arányosan  –  a
      jelenlévő  országgyűlési képviselők kétharmadának  szavazatával
      elfogadott törvény korlátozhatja.”
       
      „64.  § A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van arra, hogy
      egyedül  vagy másokkal együttesen írásban kérelmet vagy panaszt
      terjesszen az illetékes állami szerv elé.”

      „70/A.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság biztosítja  a  területén
      tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve   az
      állampolgári  jogokat,  bármely  megkülönböztetés,  nevezetesen
      faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy  más  vélemény,
      nemzeti  vagy  társadalmi  származás, vagyoni,  születési  vagy
      egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”

      2.  A  Polgári  perrendtartásról szóló 1952. évi  III.  törvény
      jelen ügyben irányadó – az indítványok elbírálásakor hatályos –
      rendelkezései:

      „XIV. FEJEZET
      Felülvizsgálat
       270.  §  (1)  A  jogerős ítélet vagy az ügy  érdemében  hozott
      jogerős végzés felülvizsgálatát a Legfelsőbb Bíróságtól  a  (2)
      bekezdésben meghatározott feltételek fennállása esetében a fél,
      a  beavatkozó,  valamint – a rendelkezés  reá  vonatkozó  része
      tekintetében  –  az  kérheti, akire  a  határozat  rendelkezést
      tartalmaz.
       (2)  A  felülvizsgálati kérelem akkor terjeszthető elő,  ha  a
      felülvizsgálni  kért  határozat  az  ügy  érdemi   elbírálására
      kihatóan jogszabálysértő, és
       a)   a   határozat  eltér  a  Legfelsőbb  Bíróság   jogegységi
      határozatától, vagy
       b)  felülvizsgálata a joggyakorlat egysége,  továbbfejlesztése
      érdekében szükséges, mivel
       ba)  a  határozattal  kapcsolatban elvi jelentőségű  jogkérdés
      merül  fel, és a Legfelsőbb Bíróság a jogkérdést illetően  –  a
      Legfelsőbb   Bíróság  határozatainak  hivatalos  gyűjteményében
      közzétett módon – még nem hozott döntést, illetve
       bb)  a  határozat olyan elvi jelentőségű jogkérdést  dönt  el,
      amelyre  vonatkozóan a Legfelsőbb Bíróság a Legfelsőbb  Bíróság
      határozatainak   hivatalos   gyűjteményében   korábban   eltérő
      tartalmú elvi határozatot tett közzé.
       (3)  Nem  tekinthető  az  ügy  érdemi  elbírálására  kihatónak
      különösen az a jogszabálysértés, amely
       a)  a  jogerős  határozatnak  a kamatfizetésre,  a  perköltség
      összegére vagy viselésére vonatkozó, illetve a meg nem fizetett
      illeték  vagy  az állam által előlegezett költség megfizetésére
      kötelező részének meghozatala során történt, továbbá
       b)  a határozatnak a teljesítési határidővel, a részletfizetés
      engedélyezésével kapcsolatos rendelkezését vagy az  indokolását
      érinti.
       
       271.   §   A   felülvizsgálat  kizárásáról  csak   e   törvény
      rendelkezhet. Nincs helye felülvizsgálatnak
       a)  az első fokon jogerőre emelkedett határozat ellen, kivéve,
      ha azt törvény lehetővé teszi;
       b)  ha  a  fél a fellebbezési jogával nem élt és a  másik  fél
      fellebbezése   alapján  a  másodfokú  bíróság  az   első   fokú
      határozatot helyben hagyta;
       c)  a házasságot érvénytelenítő vagy felbontó ítélet ellen  az
      érvénytelenítés vagy a felbontás kérdésében;
       d)  az  apaság  vélelmét megdöntő ítélet  ellen  –  az  apaság
      vélelmét   megdöntő   részében  –  ha  az   apaság   vélelmének
      megdöntését  követően  a  gyermeket  valamely  személy   teljes
      hatályú  apai  elismeréssel  a magáénak  ismerte  el,  vagy  az
      apaságot  jogerős bírói ítélet állapította meg, illetve,  ha  a
      gyermek anyjának utólagos házasságkötése folytán az anya férjét
      kell a gyermek apjának tekinteni;
       e)   a   helyi   önkormányzat  ellen  indult  adósságrendezési
      eljárásban  az  adósságrendezés  elrendelése  tárgyában  hozott
      végzés ellen;
       f)  a  felszámolást elrendelő, illetve a felszámolási  eljárás
      befejezéséről hozott végzés ellen;
       g) a cég törlését elrendelő végzés ellen;
       h)  a  gyülekezési  jog gyakorlása tárgyában hozott  határozat
      bírósági felülvizsgálata során hozott végzés ellen;
       i) a választási eljárásban hozott bírósági határozat ellen;
       j) az egyezséget jóváhagyó végzés ellen, továbbá
       k)  ha  a  határozatot  a  Legfelsőbb Bíróság  felülvizsgálati
      eljárásban hozta.
       
       272.   §   (1)  A  felülvizsgálati  kérelmet  az   első   fokú
      határozatot  hozó  bíróságnál a határozat közlésétől  számított
      hatvan  napon  belül kell benyújtani kettővel több  példányban,
      mint  ahány  fél  a  perben érdekelve  van.  A  felülvizsgálati
      kérelem  benyújtására  előírt határidő elmulasztása  esetén  az
      elmulasztott  határidő  utolsó napjától számított  harminc  nap
      elteltével  igazolásnak akkor sincs helye, ha a mulasztás  csak
      később  jutott  a fél tudomására, vagy az akadály  csak  később
      szűnt meg.
       (2)  A  felülvizsgálati  kérelemben meg  kell  jelölni  azt  a
      határozatot,  amely  ellen a felülvizsgálati  kérelem  irányul,
      továbbá  elő kell adni, hogy a fél a határozat megváltoztatását
      mennyiben és milyen okból kívánja. A felülvizsgálati kérelemben
      meg  kell  jelölni azokat a tényeket is, amelyek a  270.  §-ban
      meghatározott    feltételek   fennállását    megalapozzák.    A
      felülvizsgálati  kérelmet nem lehet megváltoztatni.  A  kérelem
      mindaddig  visszavonható, amíg a Legfelsőbb Bíróság  tanácsa  a
      határozatát nem hozta meg.
       (3)  A  felülvizsgálati  kérelemhez –  ha  arra  korábban  nem
      került sor – csatolni kell a jogi képviselő meghatalmazását is.
      Ügyvédjelölt  (jogi  előadó)  a Legfelsőbb  Bíróság  előtt  nem
      járhat el.
       (4)  Ha  a  felülvizsgálati kérelem benyújtására  nyitva  álló
      határidő  valamennyi  féllel  szemben  lejárt,  illetve,  ha  a
      felülvizsgálati  kérelmet valamennyi fél benyújtotta,  az  első
      fokú  határozatot  hozó  bíróság azt  a  per  irataival  együtt
      haladéktalanul felterjeszti a Legfelsőbb Bírósághoz, a  jogerős
      határozatot  hozó  bíróságot pedig  a  felülvizsgálati  kérelem
      másolatának  megküldésével értesíti az eljárás  megindításáról.
      Ha  a végrehajtás elrendelése már megtörtént, a felülvizsgálati
      kérelmet   beérkezését   követően   haladéktalanul   fel   kell
      terjeszteni.
       
       273.  §  (1)  A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb  Bíróság
      hivatásos bírája, mint egyesbíró előzetesen megvizsgálja  abból
      a   szempontból,  hogy  a  kérelem  megfelel-e  a  270.   §-ban
      meghatározott   feltételeknek,  illetve  az   egyéb   törvényes
      követelményeknek. Ha a felülvizsgálati kérelem előterjesztésére
      előírt  jogszabályi  feltételek  nem  állnak  fenn,  a  bíró  a
      felülvizsgálati kérelmet elutasítja.
       (2)  Az  eljáró  bíró  elutasítja a  felülvizsgálati  kérelmet
      akkor is, ha a kérelem előterjesztője
       a)   a  megadott  lakóhelyéről  (székhelyéről)  nem  idézhető,
      illetve onnan ismeretlen helyre költözött, vagy
       b)  a jogi képviseletéről felhívás ellenére nem gondoskodik és
      pártfogó ügyvéd kirendelését sem kéri, illetve kérheti.
       (3)   A  felülvizsgálati  kérelem  benyújtásának  a  határozat
      végrehajtására  nincs halasztó hatálya, de  az  eljáró  bíró  a
      felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálásának befejezésekor
      V  ha  nem  kerül  sor a kérelem elutasítására  –  a  határozat
      végrehajtását  a  fél  kérelmére  felfüggesztheti,  illetve   a
      felülvizsgálati kérelem benyújtásának tényéről –  ha  a  fél  a
      felülvizsgálati  kérelemben  ezt  kérte  és  annak  jogszabályi
      feltételei fennállanak – értesíti a földhivatalt.
       (4)   A   felülvizsgálati  kérelem  előzetes  megvizsgálásának
      eredményéről  az  eljáró  bíró a felülvizsgálati  kérelemnek  a
      Legfelsőbb Bírósághoz való érkezését követő hatvan napon  belül
      határoz, kivéve, ha az ügyben hiánypótlásra volt szükség. Ebben
      az   esetben   a   határidő   a  hiánypótlásra   engedélyezhető
      határidővel, de legfeljebb tizenöt nappal meghosszabbodik.
       (5)  Az  eljáró  bíró  határozatai ellen jogorvoslatnak  nincs
      helye.    Az    eljáró    bíró   a   felülvizsgálati    kérelem
      megvizsgálásáról – elutasítása esetében indokolással ellátott –
      végzéssel dönt.
       (6)  Ha az eljáró bíró a felülvizsgálati eljárás lefolytatását
      elrendeli, erről a kérelem előterjesztőjét értesíti. A  274.  §
      (1)-(3)  bekezdések  rendelkezései  folytán  szükségessé   váló
      intézkedéseket  az előzetes vizsgálatot lefolytató  bíró  teszi
      meg.
       (7)  Ha az eljáró bíró a felülvizsgálati eljárás lefolytatását
      elrendeli,   a   Legfelsőbb  Bíróság   a   Legfelsőbb   Bíróság
      határozatainak hivatalos gyűjteményében, illetve  a  világhálón
      közzéteszi   az  ügy  tárgyát,  a  felülvizsgálati   kérelemben
      felvetett  jogkérdés lényegét és az előterjesztő képviseletében
      eljáró jogi képviselő nevét, valamint irodájának székhelyét.
       (8)  A felülvizsgálati eljárás lefolytatása során a Legfelsőbb
      Bíróság   tanácsban   jár   el.   A   Legfelsőbb   Bíróság    a
      felülvizsgálati   eljárás   lefolytatását   elrendelő    végzés
      meghozatalától  számított hat hónapon belül  az  ügy  érdemében
      határozattal  dönt.  Ha  a Legfelsőbb  Bíróság  a  275.  §  (5)
      bekezdésében   foglaltak   szerint   jár   el,    az    eljárás
      felfüggesztésének  időtartama a határidő  számítása  során  nem
      vehető figyelembe.
       
       274.  §  (1)  A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati  kérelmet
      tárgyaláson  kívül  bírálja el, kivéve, ha a  felek  bármelyike
      tárgyalás    tartását    kéri.    Végzés    ellen    benyújtott
      felülvizsgálati kérelem esetében tárgyalás tartása nem kérhető.
       (2)    Tárgyalás    tartását   a   felülvizsgálati    kérelmet
      előterjesztő  fél  a  felülvizsgálati  kérelmében,  illetve  az
      ellenfél  csatlakozó felülvizsgálati kérelmének kézhezvételétől
      számított   nyolc   napon   belül,   az   ellenfél   pedig    a
      felülvizsgálati kérelem kézhezvételétől számított  nyolc  napon
      belül  kérheti. A határidő elmulasztása miatt igazolásnak nincs
      helye.
       (3)  A  csatlakozó felülvizsgálati kérelem és az  ellenkérelem
      előterjesztésére   a  244.  §  és  a  257.   §   rendelkezéseit
      megfelelően alkalmazni kell.
       (4)   Ha  a  felülvizsgálati  kérelem  elbírálása  tárgyaláson
      történik,  a  tanács elnöke a tárgyalást úgy tűzi  ki,  hogy  a
      felülvizsgálati kérelemnek a felek részére való  kézbesítése  a
      tárgyalás   napját  legalább  tizenöt  nappal   megelőzze.   Az
      idézésben figyelmeztetni kell a feleket, hogy távolmaradásuk  a
      felülvizsgálati kérelem elbírálását nem gátolja.
       (5)   A  felülvizsgálati  tárgyalásra  a  247.  §-ban  foglalt
      rendelkezések  kivételével a fellebbezési  tárgyalás  szabályai
      megfelelően irányadóak.
       (6)  Ha  a  felülvizsgálati kérelem elbírálása során a  tanács
      elnöke  jogegységi  eljárást kezdeményez,  egyidejűleg  az  ügy
      elbírálását  a jogegységi eljárás befejezéséig felfüggeszti.  A
      jogegységi eljárás befejezése után a bíróság a jogkérdést  elvi
      jelleggel eldöntő jogegységi határozatnak megfelelő határozatot
      hoz.
       (7)  Ha a 273. § (2) bekezdésben meghatározott elutasítási  ok
      a  felülvizsgálati  eljárás lefolytatása  során  merül  fel,  a
      Legfelsőbb  Bíróság  a  felülvizsgálati  kérelmet  az   eljárás
      bármely  szakaszában  hivatalból  elutasítja.  A  273.  §   (3)
      bekezdésében megjelölt határozatokat a Legfelsőbb Bíróság a fél
      kérelmére  a  felülvizsgálati  eljárás  lefolytatása  során  is
      meghozhatja.
       
       275.   §   (1)   A   felülvizsgálati   eljárásban   bizonyítás
      felvételének    helye   nincs.   A   Legfelsőbb    Bíróság    a
      felülvizsgálati  kérelem elbírálása során a rendelkezésre  álló
      iratok alapján dönt.
       (2)  A  Legfelsőbb  Bíróság  a  jogerős  határozatot  csak   a
      felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem
      keretei  között  vizsgálhatja  felül,  kivéve,  ha  a  pert   a
      tárgyalás  alapján  megszünteti, vagy  ha  a  határozatot  hozó
      bíróság   nem  volt  szabályszerűen  megalakítva,   illetve   a
      határozat meghozatalában olyan bíró vett részt, akivel  szemben
      a törvény értelmében kizáró ok áll fenn.
       (3)   Ha   a  Legfelsőbb  Bíróság  a  felülvizsgálati  eljárás
      lefolytatása  alapján azt állapítja meg, hogy a felülvizsgálati
      kérelemben  hivatkozott felülvizsgálati ok mégsem áll  fenn,  a
      jogerős határozatot hatályában fenntartja.
       (4)   Ha   a  Legfelsőbb  Bíróság  a  felülvizsgálati  eljárás
      lefolytatása  alapján azt állapítja meg, hogy  az  előterjesztő
      alappal  hivatkozott  a  270. § (2) bekezdésében  meghatározott
      felülvizsgálati   okra,   emellett   a   megfelelő    határozat
      meghozatalához  szükséges tények az iratokból megállapíthatóak,
      a  Legfelsőbb  Bíróság a jogszabályokkal, illetve a  Legfelsőbb
      Bíróság korábbi döntésével összhangban álló új határozatot hoz.
      Ha  erre  nincs lehetőség, a jogerős határozatot egészben  vagy
      részben  hatályon kívül helyezi és az ügyben eljárt  első  vagy
      másodfokú  bíróságot  új eljárásra és új  határozat  hozatalára
      utasítja.
       (5)   Ha   a   Legfelsőbb   Bíróság   a   Legfelsőbb   Bíróság
      határozatainak hivatalos gyűjteményében korábban közzétett elvi
      határozatától   el  kíván  térni,  a  felülvizsgálati   eljárás
      felfüggesztése    mellett   az   ügyben   jogegységi    eljárás
      lefolytatását kezdeményezi.”

      „A közigazgatási perek
      (…)
      Fellebbezés. Perújítás. Felülvizsgálat
       
       340.  §  (1) A bíróság ítélete ellen fellebbezésnek  –  a  (2)
      bekezdésben meghatározott kivétellel – nincs helye.
       (2)  A  bíróság ítélete ellen fellebbezésnek van helye,  ha  a
      közigazgatási  pert  olyan  határozat bírósági  felülvizsgálata
      iránt   indították,   amelyet  olyan   szerv   hozott   egyfokú
      eljárásban, amelynek illetékessége az egész országra  kiterjed,
      és e határozatot a bíróság a törvény alapján megváltoztathatja.
       (3)  A  337.  §  (2) bekezdését a fellebbezési  eljárásban  is
      megfelelően alkalmazni kell.
       (4)
       340/A.   §   (1)   A  271.  §  (1)  bekezdésének   a)   pontja
      közigazgatási  perben nem alkalmazható, ha az  ítélet  ellen  a
      340. § alapján fellebbezésnek nincs helye.
       (2)
       (3)  Ha  a jogerős határozat ellen a fél perújítással élt,  az
      elsőfokú  bíróság,  ha pedig a határozat ellen  felülvizsgálati
      kérelmet nyújtottak be, a Legfelsőbb Bíróság erről – az eljárás
      felfüggesztéséről  való döntés érdekében – értesíti  az  eljáró
      közigazgatási szervet.
       (4)   A   perújítás,   illetve   a   felülvizsgálati   kérelem
      elbírálását    követően,   ha   a   bíróság    a    határozatot
      megváltoztatta,   a   közigazgatási   szerv   a    határozatnak
      megfelelően  a  közigazgatási eljárást tovább  folytatja,  vagy
      megszünteti.

      Társadalombiztosítási határozat bírósági felülvizsgálata
       
       341.   §  A  társadalombiztosítási  határozat  felülvizsgálata
      iránt  indított  perekre ennek a fejezetnek a rendelkezéseit  a
      következő eltérésekkel kell alkalmazni:
       a)  a  határozat  ellen  a  keresetet a  társadalombiztosítási
      jogszabályokban meghatározott határidő alatt kell megindítani,
       b)  a keresetet az első fokú társadalombiztosítási szerv ellen
      kell megindítani akkor is, ha a felülvizsgálandó határozatot  a
      másodfokon eljáró szerv hozta,
       c)   a   betegségi  és  az  anyasági  ellátással   kapcsolatos
      keresetet a munkáltató székhelye (telephelye) szerint illetékes
      társadalombiztosítási  igazgatóság  (kirendeltség)  ellen  kell
      megindítani  akkor  is, ha az első fokú határozatot  nem  ez  a
      szerv hozta,
       d)  illetékes  az  a munkaügyi bíróság, amelynek  területén  a
      társadalombiztosítás helyi szervének székhelye van,
       e)    a    bíróság    a   társadalombiztosítási    határozatot
      megváltoztathatja,
       f)-g)”

      3.  A  Polgári  perrendtartásról szóló 1952. évi  III.  törvény
      módosításáról szóló 2001. évi CV. törvény önálló – a Pp.-be  be
      nem épített – vizsgálni kért rendelkezései

       „20.  §  (4) E törvénynek a felülvizsgálati eljárás szabályait
      megállapító    rendelkezéseit   a   törvény   hatálybalépésekor
      folyamatban lévő ügyekben akkor lehet alkalmazni, ha az  ügyben
      a bíróság a jogerős határozatot még nem hozta meg. (…)
       (9)  A  Bsz.  hatálybalépése előtt  meghozott  irányelv,  elvi
      döntés  és  kollégiumi állásfoglalás – amíg az a  Bsz.  alapján
      alkalmazható  –  a  Pp.  270.  §  (2)  bekezdésének  b)  pontja
      tekintetében  a  Legfelsőbb  Bíróság  határozatainak  hivatalos
      gyűjteményében  közzétett  határozattal  azonos  megítélés  alá
      esik.”

                                   III.

      Az  Alkotmánybíróság először a felülvizsgálat mai  rendszerének
      történeti előzményeit tekintette át.

      1.  A polgári eljárásjog hazai szabályozásában a felülvizsgálat
      intézménye  régóta  ismert.  Az 1893:XVIII.  t.-cz.  harmadfokú
      fellebbvitelként  szabályozta  a  felülvizsgálatot,  amelyet  –
      német  és  francia mintára – csak a jogkérdésekre szorítkozott.
      Az  új  polgári  perrendtartásról szóló  1911.  évi  I.  t.-cz.
      némileg  változtatott a felülvizsgálat rendszerén. Továbbra  is
      fenntartotta azt a megoldást, hogy a felülvizsgálat nem  egyéb,
      mint  „harmadfokú korlátozott fellebbezés”, de a  jogkérdéseken
      túl – szűk körben – a ténykérdések alapján is lehetővé tette  a
      felülvizsgálatot.  Az  1911. évi I. t.-cz.  által  szabályozott
      felülvizsgálatnak  a  funkciója  alapvetően  nem  a   jogegység
      megóvása  volt. Az akkori francia semmitőszékkel ellentétben  –
      amely   a   jogegység  biztosítására  adekvát   eszközzel,   az
      alsóbíróságok ítéleteinek megsemmisítési jogával rendelkezett –
      a  felülvizsgálati bíráskodásra jogosult kir. Kúria (illetve  a
      kir.  ítélőtábla) a jogsérelem valódi orvoslására  is  jogosult
      volt.  Az 1911. évi I. t.-cz.-hez kapcsolódó magyarázat szerint
      „A  mi  felülvizsgálati bíróságaink tehát  a  most  kifejtettek
      szerint rendes harmadfokú bíróságok, amelyek ép ugy gyakorolnak
      jurisdictiót,  mint az alsóbíróságok. Erre  mutat  az,  hogy  a
      felülvizsgálati bíróság nem szorítkozik minden esetben  csak  a
      fellebbezési  bíróság  ítéletének  megsemmisítésére,  illetőleg
      feloldására, hanem ha az ügy a fellebbezési bíróság  ítéletében
      megállapított  tényállás alapján ítélethozatalra  megérett,  az
      ügy  érdemében is ítél.” (Az új polgári perrendtartás, az 1911.
      évi I. t.-cz.; szerkesztő: Térfi Gyula, Grill Kiadó 1914. 618.)
      Az  1911.  évi  I.  t.-cz.-et a polgári perrendtartásról  szóló
      1952.  évi III. törvény hatálybaléptetéséről és végrehajtásáról
      szóló  1952.  évi  22. törvényerejű rendelet helyezte  hatályon
      kívül.  Az  1953. január 1-én hatályba lépő Pp. „perorvoslat  a
      törvényesség  érdekében” elnevezéssel a  későbbi  törvényességi
      óváshoz  hasonló  megoldást vezetett be, a  legfőbb  ügyész  az
      eljárást  befejező vagy felfüggesztő bármely jogerős  határozat
      ellen  a  törvényesség  érdekében  perorvoslattal  élhetett   a
      Legfelsőbb  Bíróság  előtt, jogszabálysértésre  hivatkozva.  Az
      1954.   évi  VI.  törvény  e  jogintézménynek  –  azt   részben
      átalakítva – a törvényességi óvás nevet adta: a Pp. e  szabálya
      szerint  a  legfőbb  ügyész  vagy a Legfelsőbb  Bíróság  elnöke
      bármely   polgári   ügyben  hozott  jogerős   határozat   ellen
      törvényességi  óvással  élhetett, ha a  határozat  törvénysértő
      vagy megalapozatlan volt.

      2.  Az  Alkotmánybíróság a 9/1992. (I.  30.)  AB  határozatával
      megsemmisítette   a   törvényességi  óvás  jogintézményét.   Az
      Alkotmánybíróságnak a Pp. vonatkozó rendelkezéseit megsemmisítő
      döntése    után   az   Országgyűlés   megalkotta   a    Polgári
      perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvényben  és  az  ehhez
      kapcsolódó    jogszabályokban   a    felülvizsgálati    eljárás
      megteremtéséről szóló 1992. évi LXVIII. törvényt, amely  a  Pp.
      XIV.  fejezetébe,  felülvizsgálat címmel új megoldást  vezetett
      be.  Az  1993.  január  1-én  hatályba  lépő  felülvizsgálat  a
      „harmadfokú korlátozott fellebbezés” megoldást követte.  A  Pp.
      azokat   az  eseteket  sorolta  fel,  amelyekben  nincs   helye
      felülvizsgálatnak,  így  a  felülvizsgálatot,   mint   egyfajta
      perorvoslati  lehetőséget általánossá tette. A  jogerős  ítélet
      felülvizsgálatát  a  Legfelsőbb  Bíróságtól  jogszabálysértésre
      hivatkozva a fél, a beavatkozó, az ügyész, és az kérhette akire
      az  rendelkezést  tartalmazott. Tehát e megoldásban  pusztán  a
      jogszabálysértés  valószínűsítésével a felülvizsgálat  elérhető
      volt.

      Az  igazságszolgáltató hatalmi ágban ezt követően  strukturális
      változások    történtek.   A   bíróságok    szervezetéről    és
      igazgatásáról  szóló 1997. évi LXVI. törvény  (Bsz.)  –  többek
      között  –  szabályozza az ítélőtáblák működését,  a  jogegységi
      eljárást  és  a  jogegységi  határozatok  meghozatalának   jogi
      rendjét.  A  Bsz. – s az ezzel összefüggő alkotmánymódosítás  –
      hatálybalépésével  egy időben a Pp. felülvizsgálatra  vonatkozó
      szabályai   még  nem  változtak  meg  gyökeresen.   A   Bsz.-el
      párhuzamosan a Pp.-t az 1997. évi LXXII. törvény módosította. A
      felülvizsgálat  és a jogegységi eljárás közötti  kapcsolatot  a
      Pp.  –  1997. évi LXXII. törvény által módosított – 274. §  (6)
      bekezdése  teremtette  meg,  kimondva:  „Ha  a  felülvizsgálati
      kérelem  elbírálása  során a tanács elnöke jogegységi  eljárást
      kezdeményez,  egyidejűleg  az  ügy  elbírálását  a   jogegységi
      eljárás   befejezéséig  felfüggeszti.  A   jogegységi   eljárás
      befejezése  után a bíróság a jogkérdést elvi jelleggel  eldöntő
      jogegységi   határozatnak   megfelelő   határozatot   hoz.”   E
      rendelkezés jelenleg is hatályban van.
      Az    Országos   Ítélőtábla   székhelyének   és   illetékességi
      területének  megállapításáról, valamint az  igazságszolgáltatás
      működését érintő egyes törvények módosításáról szóló 1999.  évi
      CX.    törvény   bár   több   helyen   megváltoztatta   a   Pp.
      felülvizsgálatra    vonatkozó   rendelkezéseit,    azonban    a
      felülvizsgálat   lehetőségének   elvi   alapjai   változatlanok
      maradtak:   továbbra   is  általános,  hogy   –   a   tételesen
      meghatározott  kivételeken  túl – a jogerős  döntéssel  szemben
      önmagában  jogszabálysértésre  hivatkozva  is  felülvizsgálatot
      lehetett kérni a Legfelsőbb Bíróságtól.

      3.  A  Pp.-beli  felülvizsgálat  jogintézményének  történetében
      jelentős  változást a jelen ügy tárgyát képező  2001.  évi  CV.
      törvénnyel történő módosítás hozott. E módosítás lényegi eleme,
      hogy magához a felülvizsgálati kérelem előterjesztéséhez (s nem
      annak  elbírálásához)  a  korábbi rendszerekben  ez  idáig  nem
      ismert  feltételeket  vezetett be. A Pp. hatályos  270.  §  (2)
      bekezdése   a   felülvizsgálati  kérelem  „befogadhatóságaként”
      előírja, hogy az ügy érdemére kiható jogszabálysértésen  túl  a
      joggyakorlat  egységesítése körében is  fenn  kell  állni  elvi
      problémának.  A befogadhatóság feltételei mintegy  „szűrőként”,
      csak  azon határozatokat engedik felülvizsgálati elbírálás alá,
      amelyek   a   fentebb  említett  együttes  feltételnek   (tehát
      jogszabálysértés   és   jogegységesítés   körében    előforduló
      probléma)  megfelelnek. A befogadhatóságról a Pp.  273.  §  (1)
      bekezdése  szerint a Legfelsőbb Bíróság hivatalos bírája,  mint
      egyesbíró dönt, a Pp. 273. § (5) bekezdés első mondata  szerint
      a  határozata ellen nincs helye jogorvoslatnak. Ha az egyesbíró
      úgy ítéli meg, hogy a befogadhatóság – jelen ügyben vizsgált  –
      törvényi feltételei nem állnak fenn, az adott ügy nem  kerül  a
      Legfelsőbb   Bíróság   felülvizsgálati   tanácsa   elé   érdemi
      elbírálásra.
      A   2001.   évi  CV.  törvényhez  fűzött  miniszteri  indokolás
      kiemelte,   hogy   „A  jogorvoslathoz  való   jog   alkotmányos
      követelménye egyfokú jogorvoslatot jelent, önmagában tehát  még
      az   sem   vetne  fel  alkotmányos  problémát,  ha  a   polgári
      perrendtartás  nem  adna  lehetőséget  felülvizsgálati  eljárás
      lefolytatására.”  Az  indokolás ezt  követően  a  törvényességi
      óvást  elbíráló  9/1992.  (I. 30.)  AB  határozatnak  a  jogerő
      védelmével  kapcsolatos  megállapításait  idézi,  majd  arra  a
      következtetésre jut, hogy „Megállapítható tehát, hogy önmagában
      az  ún.  anyagi  igazságosság szempontja  (a  fél  részéről  az
      igazságos,  az anyagi- és eljárásjogi jogszabályoknak  egyaránt
      megfelelő  döntésre vonatkozó elvárás) nem elegendő alkotmányos
      előfeltétel  a  jogerő áttöréséhez. Szükség van emellett  olyan
      további    (az   anyagi   igazságosság   megsértésére   történő
      hivatkozással    konjunktív    viszonyban    álló)     törvényi
      előfeltételre,  amely a felülvizsgálati eljárás lefolytatásának
      létjogosultságát  a  konkrét  eseten  túlmutató   érdekkel   is
      alátámasztja.” Ezt a konjunktív feltételt a Pp.-nek a 2001. évi
      CV. törvénnyel történő módosítása a jogegység biztosításában, a
      joggyakorlat továbbfejlesztésében határozta meg,  úgy,  mint  a
      felülvizsgálati kérelem előterjeszthetőségének előfeltételét.

                                    IV.

      1.  Az  Alkotmánybíróság – az indítványok alapján – elsőként  a
      Pp.  270. § (2) bekezdés a., b., ba., és bb. pontjaiban  előírt
      feltételeket  az  államhatalmi ágak elválasztása  szempontjából
      vizsgálta meg.

      1.1.  Az  Alkotmánybíróságnak az államhatalmi ágak elválasztása
      elvét a bírói hatalommal összefüggésben értelmező 38/1993. (VI.
      11.)  AB  határozata rámutatott: „Az Alkotmánybíróság a hatalmi
      ágak  elválasztása elvének (mint a jogállamiság alkotóelemének)
      értelmezése  során  abból a helyzetből indul  ki,  ahogy  ez  a
      szétválasztás  a mai parlamentáris rendszerekben érvényesül,  s
      ahogy  azt  az  Alkotmány  is  tükrözi.  A  törvényhozó  és   a
      végrehajtó  hatalom "elválasztása" ma lényegében  a  hatáskörök
      megosztását  jelenti a Parlament és a Kormány  között,  amelyek
      azonban  politikailag  összefonódtak.  A  parlamenti  többséget
      alkotó pártok alakítanak Kormányt, a Parlament zömmel a Kormány
      törvényjavaslatait  szavazza meg. A "jog",  amely  folyamatosan
      keletkezik,  az  élet  minden területét a  választáson  győztes
      pártok    politikai   programjának   megfelelően    újra-    és
      újraszabályozhatja. Ilyen körülmények között  a  bírói  hatalom
      sajátossága  az, hogy a másik két, "politikai" jellegű  hatalmi
      ággal  szemben  állandó és semleges [akkor is, ha  a  politikai
      programokat   megvalósító  törvényeket  és  rendeleteket   (is)
      alkalmazza].  Ezt a semlegességet fogalmazza meg  az  Alkotmány
      50. § (3) bekezdése azzal, hogy a bírák függetlenek, és csak  a
      törvénynek vannak alávetve. …” (ABH 1993, 256, 261-262).

      Az  Alkotmánybíróság a fenti megállapításokat a 17/1994.  (III.
      29.)  AB  határozatában  az  alábbiakkal  egészítette  ki:  „Az
      alkotmányellenes   hatalomösszpontosítás  veszélye   az   egyes
      hatalmi   ágakat   különbözőképpen   és   különböző   mértékben
      érintheti,   a   bírói   "túlhatalom"   veszélye   azonban    a
      kontinentális  jellegű  jogrendszerekben  eleve   csekély.   Az
      Alkotmánybíróság     álláspontja      szerint      a      bírói
      hatalomkoncentráció – a bíróságoknak az államéletben  betöltött
      sajátos  szerepe  folytán  – kevésbé merülhet  fel  azokban  az
      alkotmányos      rendszerekben,      amelyekben      elkülönült
      alkotmánybíráskodás honosodott meg. Ezekben a  rendszerekben  a
      bírói    hatalom   fő   megnyilvánulását   jelentő   ítélkezési
      tevékenységbe   történő   bármely  külső   beavatkozás   sokkal
      súlyosabb  fenyegetést  jelent az alkotmányos  berendezkedésre,
      mint  a  bírói hatalom esetleges túlsúlya. Ezért az alkotmányos
      biztosítékoknak  alapvetően  arra  kell  vonatkozniuk,  hogy  a
      bíróságok  és  a  másik két hatalmi ág között ne  jöjjön  létre
      olyan politikailag meghatározott függés, mint a parlament és  a
      kormány  között.  Amíg tehát a végrehajtó hatalom  korlátozását
      mind  a  parlamenti ellenőrzés intézményeinek  megteremtésével,
      mind  a  közigazgatás bírói kontrolljának általánossá tételével
      indokolt és alkotmányosan szükséges biztosítani, addig a  bírói
      hatalomba  való  külső beavatkozásnak szigorúbbak  és  alapvető
      garanciális elveken nyugvók az alkotmányos korlátai.” [17/1994.
      (III. 29.) AB határozat, ABH 1994, 84, 85-86.]

      Az   Alkotmánybíróság  jelölt  határozataiban  a  parlamentáris
      demokráciák  sajátosságaira  is tekintettel  kiemelt  hangsúlyt
      helyezett a semleges „bírói hatalom” függetlenségére. Jelen ügy
      tárgya   ugyanakkor  nem  az  igazságszolgáltató   hatalmi   ág
      függetlensége a „politikai” jellegű hatalmi ágaktól, hanem  épp
      fordítva  –  ahogy az indítványozók kifogásolják – az,  hogy  a
      felülvizsgálat  lehetőségének az elvi,  jogegységi  kérdésekkel
      való szűkítése nem eredményezi-e a jogalkotói (törvényhozói) és
      bírói  hatalom elválasztásának sérelmét a bírói hatalom javára.
      Az  alkotmányossági vizsgálat jelen határozatban  tehát  csupán
      arra szorítkozott, hogy elfogadható-e a jogszabályok mellett  a
      jogszabályoknak kötelező jelleggel alkalmazandó  tartalmat  adó
      önálló  bírói  jogértelmezés. E kérdés  –  a  Pp.  270.  §  (2)
      bekezdését  vizsgálva  –  a  nélkül  is  eldönthető,  hogy   az
      Alkotmánybíróság   jelen  határozatában   állást   foglalna   a
      jogegységi  határozatok  jogforrási  minőségéről,  s  az  ezzel
      kapcsolatos alkotmányvédelmi követelményekről.

      1.2.  Az  Alkotmány  47. § (2) bekezdése a  Legfelsőbb  Bíróság
      feladatává   teszi   a   bírói  jogalkalmazás   egységességének
      biztosítását,  amelynek  keretében  a  Legfelsőbb   Bíróság   a
      bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hozhat. A Bsz.  27-
      33.  §-ai  rendelkeznek az ítélkezés egységének biztosításáról,
      ennek  során  a  jogegységi  eljárásra  irányadó  szabályok  is
      meghatározást  nyertek.  A  Bsz.  29.  §-a  szerint  jogegységi
      eljárásra  alapvetően két okból kerülhet sor.  Egyrészt,  ha  a
      joggyakorlat továbbfejlesztése ezt szükségessé teszi [Bsz.  29.
      §   (1)   bekezdés  a)  pont  első  fordulat],  másrészt   elvi
      kérdésekben   az  egységes  ítélkezési  gyakorlat   biztosítása
      érdekében  [Bsz. 29. § (1) bekezdés a) pont második  fordulat].
      Lényegileg  ez utóbbi körbe sorolható az az esetkör is,  amikor
      az  ítélkezési gyakorlat megváltoztatása szükséges, azaz, ha  a
      Legfelsőbb Bíróság egyik tanácsa jogkérdésben el kíván térni  a
      Legfelsőbb  Bíróság  másik  ítélkező  tanácsának  határozatától
      [Bsz. 29. § (1) bekezdés b) pont].

      A  Pp.  –  jelen  ügyben  vizsgált – 270.  §  (2)  bekezdése  a
      Legfelsőbb    Bíróság    jogegységet   biztosító    alkotmányos
      feladataihoz kapcsolódik. A Pp. 270. § (2) bekezdés a. pontja a
      felülvizsgálat   elrendelhetőségének  okai  között   említi   a
      jogegységi     határozattól    eltérő     jogerős     határozat
      felülvizsgálatát,  a  Pp.  270. §  (2)  bekezdés  b.  pontjának
      megfogalmazása pedig „a joggyakorlat egysége, továbbfejlesztése
      érdekében szükséges” fordulat útján megegyezik a Bsz. 29. § (1)
      bekezdés  a)  pontjába  foglalt szóhasználattal,  a  jogegységi
      eljárás  okait  szabályozó rendelkezéssel.  A  Bsz.  és  a  Pp.
      idézett szabályai tehát egymásra épülnek.

      Az  Alkotmánybíróság  megítélése  szerint  a  bíróságok  önálló
      jogértelmezése része a bírói függetlenségnek, melynek  során  –
      ha  az  alkotmányos keretek között marad – természetes, hogy  a
      jogszabályok  tartalma  az esetekhez  igazodóan  szűkítő,  vagy
      bővülő    értelmezést   kap.   Az   így   létrejött   különböző
      jogértelmezések    egységesítése    alkotmányos    érdek,    az
      igazságszolgáltató hatalmi ág feladata. Az Alkotmány 50. §-ában
      meghatározott bírósági feladatokon tehát nem terjeszkedik túl a
      Pp.  270.  §  (2) bekezdésébe foglalt azon szabály –  amely  az
      Alkotmány   47.   §   (2)  bekezdésében  meghatározottakra   is
      tekintettel    –   a   jogegységesítést,   az   elvi    jellegű
      jogkérdésekben való egységes gyakorlat kialakítását is  céljául
      tűzte.   A   már  idézett  38/1993.  (VI.  11.)  AB   határozat
      rámutatott:  „A "jogot" végül is a bíróságok saját értelmezésük
      szerint  állapítják meg. [Erősíti ezt az Alkotmány  50.  §  (2)
      bekezdése   is,  amely  szerint  a  közigazgatási   határozatok
      törvényességét  bíróság ellenőrzi.] A csak a törvényeknek  való
      alávetettség nemcsak a másik két hatalmi ág befolyását zárja ki
      tehát   az  ítélkezésre,  hanem  –  az  Alkotmány  határai   és
      követelményei   között  maradó  –  független,   folyamatos   és
      rendszerképző  törvényértelmezés  és  jogalkalmazás  révén   is
      biztosítja a bírói függetlenséget.” (ABH 1993, 256, 262.)
      Az  Alkotmánybíróság szerint a Pp. 270. § (2) bekezdés a.,  b.,
      ba.,  bb.  pontjaiban  található  rendelkezések  megmaradnak  a
      „folyamatos  és  rendszerképző  törvényértelmezés”  –  mint  az
      igazságszolgáltató  hatalmi ág, élén  a  Legfelsőbb  Bíróság  –
      feladatainak keretei között, e rendelkezésekben az államhatalmi
      ágak   elválasztásának   elve  nem   sérül.   A   jogalkalmazás
      egységességének  biztosítása  érdekében  többféle   alkotmányos
      megoldás  lehetséges az igazságszolgáltatás  rendszerén  belül.
      Önmagában azzal a ténnyel nem sérül a jogalkotói hatalom, benne
      a  törvényhozói hatalmi ág alkotmányos jogköre,  hogy  a  bírói
      hatalom a jogszabályoknak egységesen alkalmazandó tartalmat ad.
      A   „bírói   jogalkotás”,  amíg  az  kizárólag  a  jogszabályok
      értelmezésén alapul (amíg a bírói-ítélkezési hatalom nem  veszi
      át  alapvetően  és  közvetlenül a jogalkotás  funkcióját),  nem
      kerül   ellentétbe   a  hatalommegosztás  elvével.   Így   ezen
      alkotmányos  elv  sérelme  sem  állapítható  meg  pusztán  azon
      alapon,  hogy a jogegység biztosítását a Bsz.-en kívül  perjogi
      szabályok  –  jelen esetben a felülvizsgálat –  is  elősegítik.
      Mindezektől   különálló  kérdés  a  jogegységesítést   szolgáló
      határozatok  alkotmányos rendelkezéseknek  való  megfelelősége,
      amely problémával jelen eljárás nem foglalkozott.

      A  fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy  az
      államhatalmi  ágak elválasztásának elvével a  Pp.  270.  §  (2)
      bekezdés nem ellentétes.

      2.   Az   indítványozók   a   Pp.  felülvizsgálatra   vonatkozó
      rendelkezéseivel (270-275. §-ok) általában is –  ezen  belül  a
      Pp. 270. § (2) bekezdésével – összefüggésben az Alkotmány 57. §
      (5)  bekezdésében  foglalt  jogorvoslathoz  való  jog  sérelmét
      állították.    Az    Alkotmánybíróság    ezen    indítványokkal
      kapcsolatban a következőket állapította meg:

      Az  Alkotmánybíróságnak az 1/1994. (I.  7.)  AB  határozat  óta
      követetett  gyakorlata  szerint  "a  felülvizsgálat  rendkívüli
      jogorvoslat, amely az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében  foglalt
      alkotmányi rendelkezéssel összefüggésbe nem hozható.  Mivel  az
      alkotmányosan   megkövetelt   rendes   jogorvoslaton    túlmenő
      rendelkezés,    a    törvényhozónak    –    egyéb    alkotmányi
      rendelkezésekkel  összhangban (pl.  diszkrimináció  tilalma)  –
      teljes   szabadságában   áll  ennek  tartalmát   és   korlátait
      megállapítani"  (ABH  1994, 29, 38.). Ezt az  álláspontot  több
      döntés  is  tartalmazza,  így pl. a  663/D/2000.  AB  határozat
      kimondta:  „Jelen ügyben is megerősíti az Alkotmánybíróság  azt
      az  elvi megállapítását, hogy a jogorvoslathoz való jog –  mint
      alapvető  jog  –  csak  a  rendes jogorvoslatra  vonatkozik,  a
      rendkívüli   jogorvoslat   a  rendes  jogorvoslaton   túlmutató
      többletlehetőség,  amelynek léte nem hozható  összefüggésbe  az
      Alkotmány 57. § (5) bekezdésével.” (ABH 2003, 1223, 1230.)
      Az  Alkotmánybíróság  más döntésében az  Alkotmány  57.  §  (5)
      bekezdésébe  foglalt, a jogorvoslati jog korlátozásához  előírt
      minősített  többség követelménye alól is kivonta  a  rendkívüli
      jogorvoslatot.   A   787/D/1999.  AB  határozat   szerint:   „a
      jogorvoslathoz  való jognak az Alkotmányban garantált  alapvető
      joga  [Alkotmány  57.  § (5) bekezdés] a  rendes  jogorvoslatra
      vonatkozik,  így  a  jogkorlátozáshoz  megkövetelt  "minősített
      többséggel"  elfogadott  törvényi szabályozás  követelménye  is
      csak a rendes jogorvoslatot érintő szabályozás tekintetében áll
      fenn.” (ABH 2001, 1090, 1094.)

      A  fenti határozatokban bemutatott alkotmánybírósági értelmezés
      szerint  az  Alkotmány  57.  §  (5) bekezdésében  meghatározott
      jogorvoslathoz való jog csupán azt a követelményt  támasztja  –
      de  azt  sem  abszolút követelményként –, hogy  az  első  fokon
      meghozott  érdemi  döntésekkel szemben,  azt  felülvizsgálandó,
      magasabb   fórumhoz   lehessen   fordulni,   illetve   hatósági
      döntésekkel  szemben rendelkezésre álljon  a  bírói  út.  Ebből
      következően   a   rendkívüli  jogorvoslat   (amennyiben   annak
      igénybevételét  megelőzően  a  fenti  feltételek   teljesültek)
      alkotmányossági megítélése kívüli esik az Alkotmány 57.  §  (5)
      bekezdésének érvényesülési körén.

      A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat. Az Alkotmány 57. § (5)
      bekezdéséhez   tartozó  –  fent  idézett  –   alkotmánybírósági
      határozatok   alapján   megállapítható,   hogy   akár   a   Pp.
      felülvizsgálatot szabályozó XIV. fejezet egészére, akár az azon
      belüli egyes rendelkezések – így a Pp. 270. § (2) bekezdésére –
      vonatkozó  indítványok nem megalapozottak.  Mindez  irányadó  a
      minősített    többség    hiányát    kifogásoló    indítványozói
      felvetésekre  is. Az Alkotmánybíróság ezért az  erre  vonatkozó
      indítványokat elutasította.

      Az  Alkotmánybíróság  az  idézett  döntéseiben  a  törvényhozás
      szabadságát   hangsúlyozta  a  felülvizsgálat  tartalmának   és
      korlátainak  meghatározásánál,  ugyanakkor  nem  zárta   ki   a
      felülvizsgálat jogintézményének, illetve egyes szabályainak más
      alkotmányos tételek alapján történő vizsgálatát (Az 1/1994. (I.
      7.)  AB  határozat kifejezetten hangsúlyozta a más  alkotmányos
      rendelkezésekkel   való   összhang   biztosítását).    Így    a
      felülvizsgálat,  mint  már  biztosított  jogorvoslat  esetén  a
      jogorvoslathoz való jog a jogintézmény jogbiztonsági  szempontú
      megítélése  során  vehető figyelembe, a rendkívüli  jogorvoslat
      működéséből eredő hatások alapján.

      3.  Jelen ügyben az indítványozók Pp. 270. § (2) bekezdése  a.,
      b.,  ba., bb. pontjai alkotmányellenességének megállapítását  a
      jogállamiságból   eredő   jogbiztonság   sérelme   miatt   több
      aspektusból is kérték, illetve felvetették az Alkotmány  47.  §
      (2) bekezdésének sérelmét is.

      3.1.  Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az Alkotmány 2.  §
      (1)  bekezdéséből eredő jogbiztonság magában foglalja az  egyes
      jogintézmények      működésének      előreláthatóságát       és
      kiszámíthatóságát. A 9/1992. (I. 30.) AB határozat  szerint  „a
      jogbiztonság   nem  csupán  az  egyes  normák   egyértelműségét
      követeli   meg,   de   az   egyes  jogintézmények   működésének
      kiszámíthatóságát   is.”  (ABH  1992,  59,   65.)   A   Pp.-ben
      szabályozott  felülvizsgálat rendszertanilag  a  Pp.  harmadik,
      perorvoslatok  címet  viselő  részében  helyezkedik  el,   mint
      rendkívüli  jogorvoslat. E jogorvoslati  jogintézmény  –  ahogy
      fentebb  a  történeti áttekintés is mutatja –  hagyományosan  a
      jogszabálysértések    kiküszöbölésének    kivételes    eszköze,
      rendkívüliségét az adja, hogy a jogerő beállta után is  igénybe
      vehető.   A  Pp.  270.  §  (2)  bekezdésének  első  mondata   a
      felülvizsgálat   jogorvoslati   funkcióját   fogalmazza    meg.
      Kimondja,  hogy  „a felülvizsgálati kérelem akkor  terjeszthető
      elő,   ha  a  felülvizsgálni  kért  határozat  az  ügy   érdemi
      elbírálására kihatóan jogszabálysértő…”. Ugyanakkor e  törvényi
      rendelkezések  a  jogszabálysértésen  túl  további   konjunktív
      feltételként írják elő, hogy a felülvizsgálandó határozatnak el
      kell  térni a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatától, vagy
      a  felülvizsgálatát  a joggyakorlat egysége,  továbbfejlesztése
      teszi  szükségessé, mert olyan elvi jelentőségű jogkérdés merül
      fel,  amelyről a Legfelsőbb Bíróság hivatalosan közzétett módon
      még  nem hozott, vagy hivatalos gyűjteményében korábban  eltérő
      tartalmú  elvi határozatot tett közzé. E kiegészítő, konjunktív
      feltételek  a  felülvizsgálat jogorvoslati funkcióját  háttérbe
      szorító,    jogegység-biztosítási   funkciójának   biztosítanak
      dominanciát.

      A már befogadott felülvizsgálat jogorvoslati funkciójából eredő
      következményeket  a  Pp.  275-275/A. §-ai  részletezik,  így  a
      Legfelsőbb    Bíróság   a   jogerős   határozatot    hatályában
      fenntarthatja  [275.  §  (3)  bekezdés],  bizonyos   körben   a
      Legfelsőbb  Bíróság új határozatot hozhat,  illetve  a  jogerős
      határozatot egészben vagy részben hatályon kívül helyezi és  az
      ügyben eljárt első vagy másodfokú bíróságot új eljárásra és  új
      határozat  hozatalára  utasítja  [Pp.  275.  §  (4)  bekezdés].
      Minderre   természetesen  csak  akkor  kerülhet   sor,   ha   a
      felülvizsgálati   kérelem   befogadható,   azaz    a    fentebb
      részletezett,  a Pp. 270. § (2) bekezdés a., b.,  ba.,  és  bb.
      pontokba  foglalt  jogegységi,  vagy  az  ítélkezési  gyakorlat
      szempontjából elvi jellegű problémát is tartalmaz.

      Az   Alkotmánybíróság   álláspontja   szerint   önmagában   nem
      vitatható,   hogy   az   ítélkezés  egységének   biztosításához
      szükséges  eljárásoknak (végső soron az ennek nyomán  született
      jogegységi   határozatnak)  az  ítélkezési  gyakorlatból   kell
      Dtáplálkoznia”, azaz önmagában nincs akadálya  annak,  hogy  az
      egyes    eljárási    törvények   könnyítsék   a    joggyakorlat
      egységesítésére szoruló problémák „felszínre kerülését”. A Bsz.
      tartalmaz  is  erre  vonatkozó  felhatalmazást:  a  32.  §  (7)
      bekezdése   kimondja,  hogy  törvény  a  jogegységi   eljárásra
      vonatkozóan  további  szabályokat  állapíthat  meg.  Ugyanakkor
      ettől teljesen különálló kérdés az eljárási törvényekben –  így
      a Pp.-ben is meghatározott – rendes és rendkívüli jogorvoslatok
      jogi   (alkotmányjogi)   természete.  A  jogorvoslat   alapvető
      funkciója  a  jogsérelem orvosolhatósága, a  jogszabálysértések
      kiküszöbölése.    Mint   rendkívüli   jogorvoslat    ilyen    a
      felülvizsgálat   jogintézménye  is,   amely   hagyományosan   a
      jogszabályokban   biztosított  alanyi  jogok   érvényesítésének
      rendkívüli   eszköze,   a  jogszabálysértő   jogerős   döntések
      kiszűrének  intézménye.  A kezdeményezők  körét  is  e  szerint
      határozza  meg  a Pp. 270. § (1) bekezdése: felülvizsgálatot  a
      fél,  a  beavatkozó,  illetve  az kérheti,  akire  a  határozat
      rendelkezést  tartalmaz. Az Alkotmánybíróság a  22/1995.  (III.
      31.)  AB  határozatában a jogorvoslatokra  egységesen  irányadó
      megállapítást tett, mely szerint „ahhoz van joga a  személynek,
      hogy állítsa a döntés jogos érdeket vagy jogot sértő voltát.  A
      "sérti"   másrészt   azt  is  jelenti,   hogy   a   jogorvoslat
      szabályainak  azt kell a fél számára lehetővé és a jogorvoslati
      fórumra nézve kötelezővé tenniük, hogy az orvoslási kérelmet  a
      döntés  hibás  –  törvénysértő (megalapozatlan),  közigazgatási
      ügyben, továbbá célszerűtlen – volta esetén teljesítsék. Az  az
      orvoslási  eszköz,  amelynek nem feltétele  az  ilyen  állítás,
      alkotmányjogi  értelemben  nem jogorvoslat.”  (ABH  1995,  108,
      110.)  Jelen  ügyben – s ez a felülvizsgálat, mint jogorvoslati
      jogintézmény jogbiztonsági szempontja – a félnek  (s  egyéb,  a
      felülvizsgálati   kérelem  benyújtására  jogosultaknak)   nincs
      törvényes  lehetősége [a Pp. 270. § (2) bekezdés a.,  b.,  ba.,
      bb.,   pontjai   miatt]   pusztán  az   ügy   érdemére   kiható
      jogszabálysértésre hivatkozás alapján elérni a  felülvizsgálati
      kérelem  érdemi elbírálását, holott a jogorvoslati jogintézmény
      –  mint  rendkívüli perorvoslat – alkotmányjogi  jellegéből  ez
      következne.

      Az  Alkotmánybíróság  a 9/1992. (I. 30.) AB  határozatban  –  a
      jogbiztonság  sérelmének indokolásaként – úgy  foglalt  állást,
      hogy   „A   törvényességi  óvás  intézményében  úgy  vegyül   a
      jogegységi és jogorvoslati funkció, hogy egyiknek sincsenek meg
      az  alkotmányos  feltételei, sőt az egyik feladathoz  szükséges
      alkotmányos feltételek megvalósulását a másik feladat nem teszi
      lehetővé. … [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59,  64.]
      Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint a  jelen  ügy  hasonló
      megítélés  alá  esik. Az ügy érdemére kiható jogszabálysértésen
      túli   egyéb   ok   jelentősen  korlátozza,  vagy   kioltja   a
      jogorvoslati  funkciót. A Pp. 270. § (2) bekezdésének  a.,  b.,
      ba.,    és    bb.   pontjaiban   a   felülvizsgálati    kérelem
      előterjesztéséhez  meghatározott  feltételrendszer  alapján   a
      felülvizsgálat – mely tárgya szerint rendkívüli  jogorvoslat  –
      lényegében  elmozdult a jogegységi eljárás (mintegy) előkészítő
      eljárásának  irányába  [lásd  még:  a  Pp.  274.   §-ának   (6)
      bekezdését   és   275.   §   (5)   bekezdését],   illetve    az
      állampolgároknak   jogvédelmet   csak   a   jogegységi,    elvi
      jelentőségű  jogkérdésekkel összefüggésben  biztosít.  Abból  a
      tényből  eredően, hogy a jogerős döntés és a jogegységi eljárás
      közé beékelődő felülvizsgálati eljárás megindítására pusztán  a
      jogszabálysértés nem elégséges ok, a jogorvoslati funkció ebben
      a   tekintetben   kiüresedik.  Ugyanakkor  megjegyzendő,   hogy
      egyidőben a jogegységi funkció maradéktalan érvényesülésének is
      gátja  e  szabály. A 9/1992. (I. 30.) AB határozat  szerint  „A
      jogegységi   döntés  célja  nem  az  egyedi   ügyben   nyújtott
      jogorvoslat,  s nem is lehet tekintettel az utóbbi  alkotmányos
      szempontjaira.”  (ABH  1992,  59, 64.)  Rendkívüli  jogorvoslat
      esetén  a fél végül is nem a bíró ellen, hanem ellenfele  ellen
      keresi törvénybiztosította jogát.
      A  funkcióknak a Pp. vizsgált szabályában való keveredése sérti
      a jogbiztonságot. Az Alkotmánybíróság több döntésében kimondta,
      hogy  „Ha  egy, az anyagi igazságosság érvényesítésére  vagy  a
      törvényben való tévedés kiküszöbölésére szolgáló jogintézmény a
      rendes és rendkívüli jogorvoslatok feltételeihez hasonlíthatóan
      pontos  eljárási garanciák nélkül működik, akkor a jogbiztonság
      sérelmet  szenved.” [9/1992. (I. 30.) AB határozat,  ABH  1992,
      59, 66.]
      A  vizsgált szabályozás a fentiek miatt az Alkotmány 2.  §  (1)
      bekezdésével ellentétes.

      3.2.  Az  Alkotmánybíróság a továbbiakban  a  Pp.  270.  §  (2)
      bekezdés  a., b., ba., és bb. pontjait az Alkotmány 47.  §  (2)
      bekezdése   (s   ezen  alkotmányos  rendelkezéssel   összefüggő
      jogbiztonsági szempontok) alapján is megvizsgálta.

      3.2.1. A Pp. 270. § (2) bekezdés a. pontja a jogszabálysértésen
      túli  felülvizsgálat  egyik okaként  azt  jelöli  meg,  hogy  a
      jogerős   határozat  eltér  a  Legfelsőbb  Bíróság   jogegységi
      határozatától. Az indítványozók szerint e szabály ellentétes az
      Alkotmány  azon  rendelkezésével, amely  szerint  a  jogegységi
      határozatok  csak a bíróságokra kötelezőek. Az Alkotmánybíróság
      a  12/2001. (V. 14.) AB határozatában megállapította,  hogy  „a
      jogegységi  határozat hatálya a felekre a  bírói  jogalkalmazás
      útján  –  a  kötelezően előírt jogértelmezésen  alapuló  ítélet
      közvetítésével  –  szükségképpen kihat.” A már  elbírált  ügyek
      esetén, ha a jogegységi határozat szerinti értelmezésre  a  már
      létrejött  jogviszonyok felülvizsgálatakor nyílik  lehetőség  a
      jogegységi  határozat  tartalma a felülvizsgálati  eljárást  is
      befolyásolja:  „a  jogegységi határozat rendkívüli  jogorvoslat
      (perújítás,    felülvizsgálati   eljárás)   formában    történő
      továbbhatása   az   Alkotmány  47.  §  (2)   bekezdéséből   ("a
      bíróságokra kötelező" szövegrészből) következik, így azzal  nem
      áll ellentétben” (ABH 2001, 163, 171.).
      A fenti határozat azonban kitért a következőkre is: „Ugyanakkor
      az  Alkotmánybíróság e probléma kapcsán rámutat  arra,  hogy  a
      Bsz. 32. § (6) bekezdésébe foglalt felhatalmazás ’[A jogegységi
      határozatnak  –  ha  törvény kivételt  nem  tesz  –  a  felekre
      kiterjedő  hatálya  nincs.]’ nem teremt  korlátlan  lehetőséget
      arra,  hogy  a  jogegységi határozatnak a  felekre  közvetlenül
      kiható hatálya intézményessé váljon. Az eljárási törvények vagy
      más jogszabályok ilyen tartalmú módosítása, kiegészítése esetén
      az  Alkotmánybíróságnak  – erre irányuló  indítvány  alapján  –
      esetenként kell vizsgálnia, hogy a jogegységi határozat feleket
      közvetlenül  érintő hatálya nem sért-e alkotmányos jogot,  vagy
      alapelvet (pl. hogy a jogbiztonságot szolgálja-e, nem töri-e át
      alkotmánysértő módon a jogerő intézményét), illetve  vizsgálnia
      kell  azt,  hogy meg van-e a kellő súlyú alkotmányos indoka  az
      adott kivételnek.” (ABH 2001, 163, 172.)
      A  Pp.  270.  §  (2)  bekezdés a. pontja alapján  a  jogegységi
      határozat felekre történő kihatása nyilvánvaló (amely hatás  az
      Alkotmánybíróság   fenti  határozata  szerint   önmagában   nem
      alkotmánysértő).  Ugyanakkor ez a körülmény a vizsgált  szabály
      alapján  nemcsak  az  érdemi eljárás (a felülvizsgálati  tanács
      előtti  eljárás)  egyik  szempontja,  hanem  a  felülvizsgálati
      kérelem  előterjeszthetőségének  feltétele  is.  Tehát  nemcsak
      arról  van  szó,  hogy a jogegységi határozat a felülvizsgálati
      eljárásban  – mint „anyagi jog” – tovább él, hanem arról,  hogy
      az  ügy  érdemére  kiható jogszabálysértéssel  azonos  „rangon”
      kezelt  jogegységi  határozattól való  eltérés,  mint  szempont
      (eljárási   feltétel),  a  felülvizsgálat,  mint   jogorvoslati
      jogintézmény   igénybevételének  előfeltétele.   A   jogegységi
      határozat kötelező ereje ezáltal nemcsak a bírósági (az  érdemi
      felülvizsgálati) eljárásban jelenik meg, hanem közvetlenül is –
      mint  a  felülvizsgálat  előterjeszthetőségének  feltétele,  az
      eljárás    igénybevételének   korlátja    –    az    érintettek
      jogérvényesítésénél.  A Bsz. 32. § (6) bekezdésében  foglalt  –
      fentebb  idézett – kivétel körébe biztosan nem  tartozik  bele,
      hogy  a  törvény  a  jogorvoslati jogosultság  igénybevételének
      eljárási  feltételéül  a jogegységi határozat  kötelező  erejét
      használja  fel. Alátámasztja ezt a Bsz. 32. § (6)  bekezdéséhez
      fűzött indokolás is, mely szerint: „A törvény kimondja, hogy  a
      jogegységi  határozatnak – ha törvény kivételt  nem  tesz  –  a
      felekre kiterjedő hatálya nincs. A rendelkezés azért szükséges,
      mert   a   jogegységi   határozat   rendeltetésével   általában
      összeegyeztethetetlen, hogy konkrét ügyben a felekre  kiterjedő
      hatállyal bírjon. Büntető ügyben azonban elképzelhető,  hogy  a
      jogegységi  határozat következményeként az elítéltet  fel  kell
      menteni,  ilyenkor  a  jogegységi döntés  hatálya  kiterjed  az
      elítéltre.”

      Az Alkotmány 47. § (2) bekezdése szerint: „A Legfelsőbb Bíróság
      biztosítja  a bíróságok jogalkalmazásának egységét,  jogegységi
      határozatai  a  bíróságokra  kötelezőek”.  A  Pp.  270.  §  (2)
      bekezdés   a.  pontja  –  a  fentebb  kifejtettek   szerint   –
      kiterjeszti a jogegységi határozatnak az Alkotmány  47.  §  (2)
      bekezdésébe meghatározott kötelező erejét.

      3.2.2.  A  Pp. 270. § (2) bekezdés b) pontja a felülvizsgálatot
      lehetővé teszi, ha a jogszabálysértésen túl a felülvizsgálat  a
      joggyakorlat egysége, továbbfejlesztése érdekében szükséges.  A
      Pp. ennek két esetkörét nevesíti: a Pp. 270. § (2) bekezdés ba.
      pontja egyrészt azt, ha olyan elvi jelentőségű jogkérdés  merül
      fel,  amelyben a Legfelsőbb Bíróság – határozatainak  hivatalos
      gyűjteményében közzétett módon – még nem döntött, a Pp. 270.  §
      (2)  bekezdés bb. pontja másrészt azt, ha a felülvizsgálni kért
      határozat  olyan elvi jogkérdést dönt el, amelyben a Legfelsőbb
      Bíróság  korábban eltérő tartalmú elvi határozatot  tett  közzé
      hivatalos gyűjteményében.

      Az  Alkotmánybíróság megítélése szerint az el nem döntött  elvi
      jelentőségű  jogkérdés felmerülésének igazolása, vagy  az  elvi
      jelentőségű    jogkérdéstől   való   eltérés   megjelölése    a
      jogorvoslati   funkciótól   teljesen   idegen,   s    mint    a
      felülvizsgálat  eljárási feltétele alkotmányos alapok  nélküli.
      Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy ha a rendes jogorvoslati
      eljárás alapvetően az érintett jogának vagy jogos érdekének  az
      érvényesítését szolgálja, ehhez valamilyen módon  a  rendkívüli
      jogorvoslatnak    is    illeszkednie   kell.    A    rendkívüli
      jogorvoslattal   való   élés  korlátozásának   a   jogbiztonság
      szempontjából  nem  alkotmányos eszköze az, hogy  formálisan  a
      jogsérelem   orvosolhatóságát  testesíti  meg  a  jogintézmény,
      tartalmában  mégsem  ezt  a célt – hanem  meghatározó  módon  a
      jogalkalmazás   egységét  –  szolgálja  (amelynek   biztosítása
      részben jogalakító jellegű). A jogbiztonság sérelme mellett  az
      Alkotmány   47.   §   (2)   bekezdésével   való   ellentét   is
      megállapítható a Pp. 270. § (2) bekezdésének b.,  ba.,  és  bb.
      pontjai  tekintetében.  Az Alkotmány  47.  §  (2)  bekezdése  a
      Legfelsőbb  Bíróság feladatává teszi a bíróságok jogalkalmazása
      egységének   biztosítását.  Az  Alkotmány   e   rendelkezéséből
      egyáltalán   nem   vezethető  le,  hogy  az  elvi   jelentőségű
      jogkérdések  eljárási korlátként szerepeljenek  a  jogorvoslati
      jogintézmény igénybevételénél (ahogy egyébként az  Alkotmány  e
      rendelkezésében nevesített jogegységi határozatoknak sem  lehet
      ilyen irányú kötelező ereje).

      3.3. A fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy
      a   Pp.   270.  §  (2)  bekezdésének  a  konjunktív   feltételt
      megállapító  „és” szövegrésze, valamint az ezt követő  a.,  b.,
      ba.,    bb.,    pontjai   alkotmányellenesek,   ezért    azokat
      megsemmisítette.

      Az  Alkotmánybíróság végül utal arra, hogy álláspontja  szerint
      az   Alkotmányból  kényszerítően  nem  következik   a   Pp.-ben
      szabályozott   felülvizsgálat  jogintézményének  szükségessége.
      Ugyanakkor,  ha a törvényhozás a Pp. eljárási szabályai  között
      az érintetteknek e rendkívüli jogorvoslati lehetőséget, mint  a
      rendes  jogorvoslathoz képest korlátozott  jogorvoslatot  mégis
      biztosítja,  akkor  nem  hagyhatja  figyelmen  kívül,  hogy   a
      korlátozás  alkotmányosan  csak az intézmény  lényegét  jelentő
      jogorvoslati  funkció  keretében indokolható.  A  törvényességi
      óvást  elbíráló 9/1992. (I. 30.) AB határozat kiemelte, hogy  a
      jogorvoslati  funkcióval összhangban kell  –  mindenki  számára
      előrelátható   és   kiszámítható  szabályokkal   –   a   jogerő
      intézményét  védeni.  „A jogállamiság lényeges  eleme,  hogy  a
      törvénynek  egyértelműen meg kell határoznia,  mikor  támadható
      meg egy bírósági határozat rendes fellebbviteli jogorvoslattal,
      illetve,  hogy a jogerőssé vált határozat megtámadására  milyen
      feltételek alapján van lehetőség, s hogy mikor következik be az
      az   állapot,   amikor  a  jogerős  határozat   már   semmiféle
      jogorvoslattal  nem  támadható.”  (ABH  1992,   59,   66.)   Az
      Alkotmánybíróság  jelen határozatában úgy ítélte  meg,  hogy  a
      jogerő  áttörésének a Pp. 270. § (2) bekezdés a., b.,  ba.,  és
      bb.   pontjaiba   foglalt   módja  sérti   az   előreláthatóság
      jogbiztonsági követelményét, bizonytalanságot eredményez, és  a
      jogorvoslati  funkcióval  is szemben áll.  A  bírósági  eljárás
      egésze  bizonytalanná válik azáltal, hogy az érintettek számára
      egyáltalán nem kiszámítható: mely esetekben, milyen elvi kérdés
      lesz  az, ami alapján a felülvizsgálati kérelem befogadható,  s
      ami  alapján később új határozat meghozatalára vagy  a  jogerős
      határozat   hatályon   kívül   helyezésére   kerül   sor.    Az
      Alkotmánybíróság  a fenti határozatában nyomatékosította,  hogy
      „a  jog  érvényesülésének kiszámíthatósága magában  foglalja  a
      jogalkalmazás, így a bírósági eljárások kiszámíthatóságát  is.”
      (ABH 1992, 59, 66.)
      Az Alkotmánybíróság a Pp. vizsgált rendelkezéseit határozatának
      kihirdetése napjával semmisítette meg. Ugyanakkor nem zárta  el
      az    utat   a   törvényhozás   elől,   hogy   a   jogbiztonság
      követelményeinek  figyelembe vételével döntsön  a  jogintézmény
      további szabályozásáról.

      4.   Egyes  indítványozók  szerint  a  felülvizsgálati  kérelem
      befogadhatóságának a Pp. 270. § (2) bekezdés a.,  b.,  ba.,  és
      bb.    pontjaiban   rögzített   feltételrendszere    sérti    a
      jogbiztonságot     amiatt    is,    mert    a    felülvizsgálat
      előterjesztésére jogosultakat (a fél, a beavatkozó, vagy  akire
      a   határozat   rendelkezést  tartalmaz)  jogszabályokon   túli
      joganyag   ismeretére  kötelezi  (s  ez  szemben  áll   a   jog
      megismerhetőségének   követelményével).   Az   Alkotmánybíróság
      álláspontja szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének  sérelme
      e tekintetben nem állapítható meg.

      A Pp. 73/A. § a) pontja szerint „A jogi képviselet kötelező: az
      ítélőtábla  előtti  eljárásban  az  ítélet,  valamint  az   ügy
      érdemében   hozott  végzések  ellen  fellebbezést   (csatlakozó
      fellebbezést), továbbá a Legfelsőbb Bíróság előtti eljárásban a
      Pp.   235.   §-ban   meghatározott   fellebbezést   (csatlakozó
      fellebbezést)   és   a  felülvizsgálati  kérelmet   (csatlakozó
      felülvizsgálati kérelmet) előterjesztő fél számára.” A Pp. 272.
      §   (3)  bekezdése  pedig  kimondja,  hogy  „a  felülvizsgálati
      kérelemhez – ha arra korábban nem került sor – csatolni kell  a
      jogi képviselő meghatalmazását is. Ügyvédjelölt (jogi előadó) a
      Legfelsőbb Bíróság előtt nem járhat el.” A Pp. szerint tehát  a
      felülvizsgálati eljárásban a jogi képviselet kötelező.

      Az  Alkotmánybíróság  –  a Pp. korábbi szabályai  alapján  –  a
      141/B/1993.  AB  határozatában a  kötelező  jogi  képviseletről
      általános   érvényű  megállapítást  tett:  „A   kötelező   jogi
      képviseletet a felülvizsgálati eljárásban írja elő a törvény. A
      törvényjavaslathoz  fűzött  miniszteri  indokolás   szerint   a
      kötelező  jogi képviselet biztosítja a felülvizsgálati kérelmek
      szakszerűségét  és  azt,  hogy csak  valóban  indokolt  esetben
      kerüljön sor a Legfelsőbb Bíróság előtti rendkívüli perorvoslat
      igénybevételére.   A   felülvizsgálati  eljárásban   kötelezően
      résztvevő  jogi képviselőtől elvárható, hogy csak a törvényadta
      esetekben   és   csak   az   arra   jogosultak   képviseletében
      kezdeményezze a felülvizsgálati eljárást.
      A szakszerűség és a felülvizsgálati kérelem megalapozottságának
      igényét  juttatja  kifejezésre  az  a  rendelkezés  is,   amely
      ügyvédjelölt  (jogi  előadó)  felülvizsgálati  eljárásban  való
      részvételének lehetőségét kizárja.
      A  kötelező  jogi képviselet intézménye a perbeli képviseletnek
      azt  a lényegi vonását erősíti, hogy a képviselőnek – különösen
      pedig  a  jogi képviselőnek – a szerepe nem csupán a  képviselt
      személy  helyettesítése, hanem a képviselt érdekeinek  védelme,
      jogai  érvényre  juttatásának elősegítése. Az eljárásban  ezért
      önálló  perbeli  jogai  és  kötelezettségei  is  vannak.  Ezzel
      függnek  össze  a  jogi  képviselők, illetőleg  a  képviseletet
      hivatásszerűen ellátó személyek fokozott szakmai  felelősségére
      vonatkozó szabályok.” (ABH 1994, 584, 585-586.)

      Az   Alkotmánybíróság  megítélése  szerint  jelen  ügyben   nem
      allapítható     meg     a     jog    megismerhetőségéhez     és
      kiszámíthatóságához kapcsolódó sérelem pusztán azon az  alapon,
      hogy   a   Pp.  270.  §  (2)  bekezdése  a  jogszabályon   túli
      jogismerethez      köti      a     felülvizsgálati      kérelem
      előterjeszthetőségét.  A  jogi  képviseletet  ellátó  személyek
      fokozott  szakmai felelősségének és felkészültségének  ki  kell
      terjedni  arra is, hogy a jogszabályokon túl az alkalmazott  és
      értelmezett   jogot   is  ismerjék,  s  az  ezzel   kapcsolatos
      ismereteiket  a képviselt személy jogainak, jogos érdekeinek  a
      védelmében a különböző eljárásban érvényesítsék.

      Minderre  tekintettel  az  Alkotmánybíróság  az  erre  irányuló
      indítványokat nem tartotta megalapozottnak.

                                    V.

      Számos  indítványozó  támadta a Pp. azon rendelkezéseit,  amely
      szerint  a  felülvizsgálat befogadásáról egyesbíró  dönt,  s  a
      döntése  ellen  nincs helye jogorvoslatnak. A Pp.  273.  §  (1)
      bekezdése   kimondja,   hogy  a  felülvizsgálati   kérelmet   a
      Legfelsőbb  Bíróság hivatásos bírája, mint egyesbíró előzetesen
      megvizsgálja  abból a szempontból, hogy a kérelem megfelel-e  a
      270.   §-ban  meghatározott  feltételeknek,  illetve  az  egyéb
      törvényes   követelményeknek.  Ha  a  felülvizsgálati   kérelem
      előterjesztésére előírt jogszabályi feltételek nem állnak fenn,
      a  bíró a felülvizsgálati kérelmet elutasítja. A Pp. 273. § (5)
      bekezdés   első  mondata  értelmében  pedig  az   eljáró   bíró
      határozatai  ellen jogorvoslatnak nincs helye. Az indítványozók
      álláspontja  szerint  a  fenti rendelkezések  több  alkotmányos
      tételt,   ezek  között  az  Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésében
      meghatározott   jogállamiságból   eredő   jogbiztonságot,    az
      Alkotmány   46.   §  (1)  bekezdésben  megfogalmazott   társas-
      bíráskodás  elvét,  és  az  Alkotmány  47.  §  (2)  bekezdésben
      meghatározott,  a Legfelsőbb Bíróság jogegységi  funkcióját  is
      sértik. Az Alkotmánybíróság ezen indítványokkal kapcsolatban az
      alábbi álláspontra helyezkedett.

      1.  A  Pp.  273.  §  (1) bekezdése szerinti egyesbírói  eljárás
      hagyományos    „szűrőszerepet”    tölt    be.    A    különböző
      jogrendszerekben, s a különböző jogi fórumok előtti  eljárásban
      ismert  e  megoldás,  célja:  az  érdemi  eljárás  alá  tartozó
      kérelmek kiválogatása annak érdekében, hogy a döntéshozó  szerv
      elé  valóban csak az adott szerv hatáskörébe tartozó, a  formai
      előírásoknak megfelelő kérelem kerüljön. A „szűrőszerep”,  mint
      jogi    megoldás,   funkciója   szerint   nem   jelent   érdemi
      döntéshozatalt,  csupán az előre pontosan meghatározott  tárgyi
      feltételeknek való megfelelőség vizsgálatára irányul.

      A  jelen  ügyben vizsgált Pp. 273. § (1) bekezdése  alapján  az
      egyesbíró  a  Pp.  270.  §-ában  foglalt  feltételek   egyidejű
      vizsgálatára  jogosult,  továbbá  vizsgálnia  kell   az   egyéb
      törvényes  követelményeket. A Pp. 270.  §-a  a  felülvizsgálati
      kérelem    beterjesztéséhez   mind   formai,   mind    tartalmi
      követelményeket  előír.  Így  formai  vizsgálatot  igényel,   s
      pontosan eldönthető kérdés, hogy valóban a jogerős ítélet, vagy
      az ügy érdemében hozott jogerős végzés felülvizsgálatát kérték-
      e;  az  nyújtotta-e be, aki a Pp. 270. § (1) bekezdése  alapján
      erre  jogosult. Formai vizsgálat alapján eldönthető az is, hogy
      a  felülvizsgálni kért határozat a Pp. 271. §-ában  foglalt,  a
      felülvizsgálatból kizárt határozatok közé tartozik-e,  illetve,
      hogy a Pp. 273. § (2) bekezdésében foglalt körülmény fennáll-e.
      Ezekben  a  kérdésekben az egyesbírói eljárásnak helye  van,  a
      fenti  tények  tekintetében  való  döntés  nem  minősül  érdemi
      döntésnek.

      2.  Ugyanakkor  a  Pp. 270. §-a mindezeken  túlmenő  feltételek
      egyidejű   meglétét   írja   elő  a   felülvizsgálati   kérelem
      előterjeszthetőségéhez. Ezek között már tartalmi  követelmények
      is szerepelnek, amelyeket a Pp. 273. § (1) bekezdése alapján az
      egyesbírónak szintén vizsgálni kell. A Pp. 270. § (2) bekezdése
      alapján  így  vizsgálat  alá tartozik, hogy  az  „ügy  érdemére
      kiható  jogszabálysértésről” van-e szó,  illetve  az  egyesbíró
      dönt  arról,  hogy a kérelem tartalmaz-e a 270. § (2)  bekezdés
      a.,   b.,  ba.,  bb.  pontjai  szerinti  problémát  (jogegységi
      határozattól  való eltérést, vagy elvi jellegű  kérdést).  Ezen
      utóbbi  feltételekkel mint az egyesbíró által figyelembe veendő
      szemponttal  az  Alkotmánybíróság  nem  foglalkozott,  mivel  e
      határozatában  a Pp. 270. § (2) bekezdés a., b.,  ba.,  és  bb.
      pontjainak alkotmányellenességét már megállapította.

      Az    ügy    érdemi    elbírálására   kiható   jogszabálysértés
      megítélésében  a  Pp.  270. § (3) bekezdésében  meghatározottak
      részben iránymutatást adnak. E szerint: „Nem tekinthető az  ügy
      érdemi  elbírálására kihatónak különösen az a jogszabálysértés,
      amely
       a)  a  jogerős  határozatnak  a kamatfizetésre,  a  perköltség
      összegére vagy viselésére vonatkozó, illetve a meg nem fizetett
      illeték  vagy  az állam által előlegezett költség megfizetésére
      kötelező részének meghozatala során történt, továbbá
       b)  a határozatnak a teljesítési határidővel, a részletfizetés
      engedélyezésével kapcsolatos rendelkezését vagy az  indokolását
      érinti.”
      E  felsorolás  alapján  az egyesbíró – a  felsorolt  tárgykörök
      tekintetében  – előre pontosan meghatározott (s  az  érintettek
      által  is  ismert) feltételek tekintetében dönt,  épp  ezért  a
      felsorolásba tartozó kérelmek elutasítása nem tekinthető érdemi
      állásfoglalásnak (az megmarad a „szűrőszerep” keretei  között).
      A  törvényi megfogalmazásból látható ugyanakkor az is, hogy  az
      ügy  érdemét  nem érintő jogszabálysértés e felsorolás  alapján
      nem  dönthető  el  teljes terjedelmében. A törvény  példálózóan
      fogalmazza ezt meg a „különösen az a jogszabálysértés” bevezető
      mondattal,  tehát  nem kimerítő felsorolásról  van  szó.  Ebből
      viszont  az következik, hogy az egyesbírónak a Pp. 273.  §  (1)
      bekezdésében  biztosított  döntése  arra  vonatkozóan,  hogy  a
      felsoroltakon  kívül  mi nem tekinthető  még  az  ügy  érdemére
      kiható jogszabálysértés alá, érdemi döntéssé változik. E döntés
      kereteit  (további  szempontjait,  vagy  pl.  pozitíve  az  ügy
      érdemére  kiható jogszabálysértés fogalmát stb.) a törvény  nem
      határozza   meg,   az   egyesbíró  döntése   végleges,   ellene
      jogorvoslatnak  helye nincs. Így azon túl,  hogy  az  egyesbíró
      döntése  érdemi döntés, korlátok nélküli, megfellebbezhetetlen,
      diszkrecionális  döntéssé  is  válhat.  Az  Alkotmánybíróság  a
      törvényességi     óvás    alkotmányellenességét     megállapító
      határozatában  már kimondta, hogy „diszkrecionális  jogosítvány
      eleve   nem   lehet  kényszerítően  szükséges  módja   akár   a
      törvényesség,  akár  az anyagi igazságosság megvalósításának  a
      jogállam  stabilitást  adó alapértékei kárára.  A  törvényesség
      vagy   az   anyagi  igazságosság  önkényes  válogatás  szerinti
      érvényesülése nem alkotmányos.” [9/1992. (I. 30.) AB határozat,
      ABH 1992, 59, 68.]

      Alkotmányossági    probléma    nemcsak    a    felülvizsgálatot
      kezdeményezők  (akiknek kérelmét erre hivatkozva elutasították)
      jogbiztonsági  szempontjaira  tekintettel  áll  fenn,  hanem  a
      felülvizsgálati    kérelem   érdemi    elbírálására    jogosult
      felülvizsgálati tanács irányában is. A Pp. 273. § (8) bekezdése
      értelmében  a  felülvizsgálati  eljárás  lefolytatása  során  a
      Legfelsőbb  Bíróság  tanácsban jár  el.  E  tanács  jogosult  a
      felülvizsgálati kérelem érdemi elbírálására, s e  tanács  tehet
      meg  minden olyan intézkedést is, amely a Legfelsőbb Bíróság  –
      Alkotmány   47.  §-ában  szereplő  –  jogegységi   funkciójához
      kapcsolódik.  [Így  a  Pp.  274.  §  (6)  bekezdése  alapján  a
      felülvizsgálati  kérelem  elbírálása  során  a  tanács   elnöke
      jogegységi eljárást kezdeményezhet.] A felülvizsgálati  kérelem
      befogadhatóságát  elbíráló,  azt  elutasító  egyesbírói  döntés
      azonban végérvényesen elzárja a felülvizsgálat tárgyában érdemi
      döntés  meghozatalára hivatott felülvizsgálati tanácsot  attól,
      hogy e funkcióját betöltse, hiszen a Pp. 273. § (1) bekezdésébe
      foglalt    –    és    a   273.   §   (5)   bekezdése    szerint
      megfellebbezhetetlen – egyesbírói jogosítvány miatt az ügy  elé
      sem  kerülhet. Ebben az esetben a Legfelsőbb Bíróság nem  tudja
      betölteni   az   Alkotmány  47.  §  (2)   bekezdéséből   fakadó
      jogegységesítési funkcióját.

      3.  Az  Alkotmánybíróság  megítélése szerint  –  mint  ahogy  e
      határozatának  V/1. pontja tartalmazza – bizonyos  ügyekben  az
      egyesbírói  döntéshozatal, illetve az egyesbíró által  végzett,
      befogadhatóságról   való  döntés  alkotmányossági   szempontból
      elfogadható. Az Alkotmány is ismeri az egyesbíró intézményét, a
      46.  §  (3) bekezdés kimondja, hogy „egyesbíróként és a  tanács
      elnökeként  csak hivatalos bíró járhat el”. Tehát az  Alkotmány
      46. § (1) bekezdésébe foglalt társas-bíráskodás elve nem sérül.
      Ugyanakkor   az   egyesbíró  eljárásának   az   Alkotmány   más
      rendelkezései  által  megkívánt  garanciával  övezettnek   kell
      lennie.  Érdemi,  tartalmi  döntés  esetén  valamilyen  formájú
      jogorvoslatot kell biztosítani [amit jelen ügyben a Pp. 273.  §
      (5)  bekezdés  első mondata teljesen kizár], avagy  jogorvoslat
      nélkül  is  az Alkotmány keretei között tartható az  egyesbírói
      döntés,  ha  a  döntés  előre meghatározott,  mindenki  számára
      megismerhető   és  pontosan  kiszámítható  formai  szempontokon
      alapul.  Ilyenkor  kizárólag objektív, tárgyi  követelményeknek
      való megfelelőség lehet a vizsgálat tárgya.

      Az Alkotmánybíróság a fentiekben azt állapította meg, hogy –  a
      Pp.   270.   §  (2)  bekezdés  a.,  b.,  ba.,  és  bb.   pontja
      alkotmányellenessé  nyilvánítása  ellenére  –   az   egyesbírói
      vizsgálatban  az  objektív,  tárgyi  követelmények   vizsgálata
      mellett továbbra is jelen vannak érdemi, tartalmi elemek. Ezért
      az Alkotmánybíróság a Pp. 273. § (5) bekezdésének első mondatát
      (az egyesbírói döntés elleni jogorvoslatot kizáró rendelkezést)
      határozata kihirdetése napjával megsemmisítette, a Pp.  273.  §
      (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására vonatkozó
      (magát  az  egyesbírói jogintézményt támadó)  indítványt  pedig
      elutasította.  Az  Alkotmánybíróság úgy  ítélte  meg,  hogy  az
      egyesbírói döntés ellen biztosítandó jogorvoslat esetén mind az
      Alkotmány  47. § (2) bekezdésének, mind a 2. § (1) bekezdésének
      sérelme kiküszöbölhető.

      4.   Az   egyik  indítványozó  a  Pp.  273.  §  (5)   bekezdése
      tekintetében   mulasztásban  megnyilvánuló  alkotmányellenesség
      megállapítását is kérte azért, mert nem biztosít  jogorvoslatot
      az  egyesbíró elutasító döntésével szemben. Az Alkotmánybíróság
      álláspontja   szerint   ez   az   indítványozói   kérelem   nem
      megalapozott.   A  Pp.  273.  §  (5)  bekezdés   első   mondata
      kategorikusan  fogalmaz:  „az  eljáró  bíró  határozatai  ellen
      jogorvoslatnak nincs helye”. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989.
      évi   XXXII.  törvény  (a  továbbiakban:  Abtv.)  49.  §-a   az
      Alkotmányból     eredő    szabályozási    kötelezettség     nem
      teljesítéséhez     fűzi     a    mulasztásban     megnyilvánuló
      alkotmányellenesség  vizsgálatára  irányuló   alkotmánybírósági
      hatáskört.  Jelen  esetben nem az az alkotmányossági  probléma,
      hogy  a  szabályozás  hiányából  eredően  alkotmányos  garancia
      sérül,  hanem épp ellenkezőleg: a meglévő szabályozás zárja  ki
      az  Alkotmány által előírt garancia érvényesülését.  A  tételes
      rendelkezés (a meglévő szabályozás) vizsgálata az Abtv. 1. § b)
      pontja  alapján  az  utólagos  normakontroll  alkotmánybírósági
      hatáskör alá tartozik, amely hatáskörben történő vizsgálatot az
      Alkotmánybíróság fentebb elvégezte.

      Minderre     tekintettel    a    mulasztásban     megnyilvánuló
      alkotmányellenesség  megállapítására  irányuló  indítványt   az
      Alkotmánybíróság elutasította.
                                     
                                    VI.

      1.  Az indítványozók a Pp.-nek e határozat IV. és V. pontjaiban
      elbírált  rendelkezései alkotmányellenességének megállapítására
      –  a fentieken kívül – az Alkotmány számos egyéb rendelkezésére
      is  hivatkoztak (lásd e határozat indokolásának I. pontját). Az
      Alkotmánybíróság  állandó  gyakorlata  szerint   amennyiben   a
      jogszabály  vagy  jogszabályi rendelkezés alkotmányellenességét
      az Alkotmány valamely tétele megalapozza, szükségtelenné válik,
      hogy      az      indítványozók     által     a      jogszabály
      alkotmányellenességének alátámasztására felhozott  egyéb  érvek
      és indokok megalapozottságát vizsgálja és értékelje. Ezeknek  a
      vizsgálatát az Alkotmánybíróság azért is mellőzte, mert ezekből
      semmiféle  többlet joghatás nem következne. [Lásd  a  vonatkozó
      gyakorlatot:  31/1991. (VI. 5.) AB határozat,  ABH  1991,  133,
      136.;  27/1993.  (IV. 29.) AB határozat, ABH 1993,  444,  451.;
      44/1995.  (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 203, 205.;  4/1996.
      (II.  23.) AB határozat, ABH 1996, 37, 44.; 61/1997. (XI.  19.)
      AB  határozat,  ABH  1997,  361, 364.;  29/2000.  (X.  11.)  AB
      határozat,  ABH  2000,  193,  200.;  21/2001.  (VI.   21.)   AB
      határozat, ABH 2001, 231, 236. stb.]

      2.  Egyik  indítványozó  –  a felülvizsgálat  Pp.  270.  §  (2)
      bekezdés  a., b., ba., bb., pontja alapján korlátozott  voltára
      tekintettel     –     kérte    a    Pp.    közigazgatási     és
      társadalombiztosítási perekre vonatkozó 340. § 340/A. § és 341.
      §-ai   alkotmányossági  vizsgálatát.  Álláspontja   szerint   a
      közigazgatási  és  társadalombiztosítási  határozatok   egyfokú
      bírói   kontrollja  megköveteli,  hogy  ezekben   az   ügyekben
      felülvizsgálati    eljárásra   pusztán   a   jogszabálysértésre
      alapozott kérelemre is sor kerülhessen.
      A     Pp.     társadalombiztosítási    határozatok     bírósági
      felülvizsgálatára   vonatkozó  341.   §-a   e   tekintetben   a
      közigazgatási  perekre vonatkozó szabályokat követi,  ezért  az
      Alkotmánybíróság  a  Pp.  340.  §  340/A.  §   és   341.   §-ai
      alkotmányossági vizsgálatát együtt végezte el.

      Az  Alkotmánybíróság  elsőként azt állapítja  meg,  hogy  jelen
      ügynek nem tárgya, és az Alkotmánybíróság a 8/2003. (III.  14.)
      AB  határozatában  már  állást foglalt  a  közigazgatási  perek
      egyfokú  bírói  jogorvoslati  rendszerének  alkotmányosságáról.
      (ABH 2003, 74.)

      Az   indítványozó  a  Pp.  340.  §,  340/A.  §  és  341.   §-ai
      alkotmányossági   vizsgálatát   a   felülvizsgálat    általában
      korlátozott  voltára tekintettel kérte. Az  Alkotmánybíróság  e
      határozatában már megállapította a Pp. 270. § (2) bekezdés  a.,
      b.,  ba.,  bb.,  pontjai  és 273. § (5) bekezdés  első  mondata
      alkotmányellenességét, amely értelemszerűen a közigazgatási  és
      társadalombiztosítási határozatok felülvizsgálatát  is  érinti.
      Ezen  túlmenően az Alkotmánybíróságnak az az álláspontja,  hogy
      az  Alkotmány  egyetlen rendelkezéséből  sem  következik,  hogy
      közigazgatási  vagy  társadalombiztosítási perekben  a  jogerős
      döntések  felülvizsgálatára  az  általánostól  teljesen  eltérő
      szabályokat kellene alkotni. A jogalkotó dönthet úgy, hogy ezen
      perek sajátosságait (ahogy az egyik indítványozó fogalmaz:  „az
      állam  az  ellenérdekű  és perelhető fél”)  figyelembe  véve  a
      felülvizsgálatot szélesíti, eltérő szempontokhoz köti, de ilyen
      követelmény az Alkotmányból kényszerítően nem következik. Habár
      az  Alkotmány 50. § (2) bekezdése kifejezetten szól arról, hogy
      a bíróság ellenőrzi a közigazgatási határozatok törvényességét,
      de  ez az alkotmányos rendelkezés is csak arra vonatkozik, hogy
      a  közigazgatás  törvénysértő határozatainak  hatályosulását  a
      bírói  hatalom megakadályozhassa [Lásd: 54/1996. (XI.  30.)  AB
      határozat, ABH 1996, 173, 197.]. Ez a követelmény pedig –  mint
      ahogy  az Alkotmánybíróság többször utalt rá – az egyfokú bírói
      kontrollal teljesül [54/1996. (XI. 30.) AB határozat, ABH 1996,
      173,  197.;  71/2002. (XII. 17.) AB határozat  ABH  2002,  417,
      426.; 8/2003. (III. 14.) AB határozat, ABH 2003, 74, 82.].

      Megállapítható   továbbá   az   is,   hogy   a   felülvizsgálat
      tekintetében   a   Pp.  tartalmaz  olyan  rendelkezést,   amely
      figyelemmel  van  a közigazgatási perek sajátosságaira.  A  Pp.
      271.  § a) pontja kimondja, hogy „nincs helye felülvizsgálatnak
      az  első  fokon  jogerőre  emelkedett  határozat  ellen”  –  (s
      jellemzően   ilyen  a  közigazgatási  és  társadalombiztosítási
      perekben  hozott  döntés) -, „kivéve, ha azt  törvény  lehetővé
      teszi”. A Pp. ezt lehetővé teszi. A 340/A. § (1) bekezdése  úgy
      szól,   hogy   a   fenti  tiltás  közigazgatási  perekben   nem
      alkalmazható,  ha a bíróság ítélete ellen fellebbezésnek  nincs
      helye. Tehát a Pp. e rendelkezése figyelembe vette azt, hogy  a
      közigazgatási  és  társadalombiztosítási  határozatok  bírósági
      felülvizsgálata  főszabályként egyfokú, s ehhez  igazodó  módon
      megteremtette azt a kivételt, amelyből következően e perekben a
      felülvizsgálat   –   hasonlóan  minden  más  jogerős   bírósági
      döntéshez – igénybe vehető az általános szabályok szerint. Ezen
      túlmenő  kivétel  szükségessége az Alkotmány 70/A.  §-ából  sem
      következik.

      A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Pp. 340. § 340/A.
      §  és  341.  §-ai  alkotmányellenességének  megállapítására  és
      megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

      3.  Több  indítványozó  kérte a Polgári perrendtartásról  szóló
      1952.  évi  III.  törvény módosításáról  szóló  2001.  évi  CV.
      törvény  önálló – a Pp.-be be nem épített – 20. § (4) bekezdése
      alkotmányossági  vizsgálatát. Az átmeneti rendelkezések  között
      található    ezen   előírás   értelmében   e    törvénynek    a
      felülvizsgálati eljárás szabályait megállapító rendelkezéseit a
      törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben akkor lehet
      alkalmazni,  ha  az ügyben a bíróság a jogerős határozatot  még
      nem   hozta   meg.  Az  indítványozók  szerint  e   rendelkezés
      visszamenőleges hatályú, ezáltal sérül az Alkotmány  2.  §  (1)
      bekezdése.

      Az   Alkotmánybíróság  a  visszamenőleges  hatályú   jogalkotás
      tilalmával  már  több  döntésében  foglalkozott.  A  folyamatos
      ügyekben  való alkalmazhatóság tekintetében az Alkotmánybíróság
      a következőképpen összegezte álláspontját: „Valamely jogszabály
      hatálybaléptetésével   kapcsolatos  alkotmányossági   vizsgálat
      ugyanakkor   nem  pusztán  az  időpontok  formális  vizsgálatát
      jelent,  hanem annál szélesebb. Azon túl, hogy szükség  szerint
      figyelembe    kell    venni   a   Magyar   Közlöny    esetleges
      visszadátumozását épp úgy, mint az előfizetők  részére  történő
      kézbesítés időpontját [pl. 25/1992. (IV. 30.) AB határozat  ABH
      1992, 131.], az alkotmányossági vizsgálat külön tárgya, hogy  a
      folyamatos  ügyekben  történő alkalmazhatóság  szempontjából  a
      jogszabály   miként  rendelkezett.  Hiába   lép   ugyanis   egy
      jogszabály  hatályba a jövőre nézve (formálisan  nem  sértve  a
      felkészüléshez  szükséges kellő idő alkotmányos követelményét),
      ha  a  folyamatos ügyekre is irányadó alkalmazhatóság  miatt  –
      tartalmában  –  az  érintetteknek  visszamenőleg  állapít   meg
      kötelezettséget,  nyilvánít valamely magatartást  jogellenessé.
      Ilyenkor a jogbiztonság sérelme ugyan úgy megállapítható,  mint
      a   formálisan   is   visszamenőleges  hatályú  kötelezettséget
      megállapító hatálybaléptetés esetén, vagy a "kellő idő"  hiánya
      miatt.” [365/B/1998. AB határozat, ABH 1998, 850, 852.]

      Jelen  ügyben megállapítható, hogy a Pp.-t módosító  2001.  évi
      CV. törvény 20. § (4) bekezdése érinti a folyamatos ügyeket. Ha
      a   módosítás  hatálybalépése  napján  (2002.  január  1-én)  a
      bírósági   eljárás  megindult,  de  jogerős  döntés   még   nem
      született,  akkor  a felülvizsgálat, immár az új  törvényszöveg
      által  meghatározottak szerint (korlátozottan) vehető  igénybe.
      Ugyanakkor  az  is megállapítható, hogy a felülvizsgálat  2002.
      január    1-jétől    hatályos   szabályai   nem    tartalmaznak
      visszamenőlegesen  kötelezettséget megállapító  rendelkezéseket
      és  nem  is nyilvánítanak valamely magatartást jogellenessé.  A
      folyamatos  ügyekben érvényesítendő jogbiztonsági  szempontokat
      tehát  a  Pp.-t  módosító  2001. évi  CV.  törvény  20.  §  (4)
      bekezdése nem érinti.

      A  fentiek  alapján az Alkotmánybíróság a Pp.-t módosító  2001.
      évi  CV. törvény 20. § (4) bekezdése alkotmányellenességének  a
      megállapítására  és  megsemmisítésére  irányuló   indítványokat
      elutasította.

      4.  Egy indítványozó vizsgálni kérte a Pp.-t módosító 2001. évi
      CV.  törvény  20. § (9) bekezdését is. E szabály  értelmében  a
      Bsz.  hatálybalépése előtt meghozott irányelv, elvi  döntés  és
      kollégiumi  állásfoglalás – amíg az a Bsz. alapján alkalmazható
      –  a  Pp.  270.  §  (2) bekezdésének b) pontja  tekintetében  a
      Legfelsőbb   Bíróság  határozatainak  hivatalos  gyűjteményében
      közzétett   határozattal   azonos  megítélés   alá   esik.   Az
      indítványozó  szerint  e  rendelkezéssel  a  Pp.  a  jogegységi
      határozat   rangjára   emelte  a  korábbi  irányelveket,   elvi
      döntéseket és kollégiumi állásfoglalásokat.

      Az  Alkotmánybíróság e tárgyban elsőként azt  állapította  meg,
      hogy Pp.-t módosító 2001. évi CV. törvény 20. § (9) bekezdése a
      Bsz.  105.  §-ában  meghatározottakra épül.  A  Bsz.  105.  §-a
      szerint   „Az  e  törvény  hatálybalépését  megelőzően   hozott
      irányelvek,  elvi  döntések  és kollégiumi  állásfoglalások  az
      eltérő    iránymutatást    tartalmazó   jogegységi    határozat
      meghozataláig   alkalmazhatók.”  Az  elvi   irányítás   korábbi
      eszközeinek  továbbélésével kapcsolatosan – a Bsz. 105.  §-ának
      alkotmányossági  vizsgálata során  –  az  Alkotmánybíróság  már
      kifejtette  álláspontját a 12/2001. (V. 14.) AB  határozatában:
      „Az   Alkotmánybíróság   megítélése   szerint   nem   sérti   a
      jogbiztonságot  az  irányelvek,  elvi  döntések  és  kollégiumi
      állásfoglalások  továbbélése  az  eltérő  tartalmú   jogegységi
      határozatig. Kétségtelen, hogy az egységes ítélkezési gyakorlat
      biztosítása érdekében a jogegységi határozat egy új "minőséget"
      jelent   a   korábbi   viszonylag  tagolt  szakmai   irányítási
      eszközrendszerhez képest. A korábbi irányelvek,  elvi  döntések
      és   kollégiumi  állásfoglalások  tömeges,  határidőhöz  kötött
      felülvizsgálatát    azonban   semmi   nem   indokolja,    ennek
      szükségessége   az   Alkotmány  2.  §  (1)   bekezdéséből   nem
      következik.   Az  irányelvek,  elvi  döntések   és   kollégiumi
      állásfoglalások  egykori  kiadásának megfelelő  alkotmányos  és
      törvényi  (1972. évi IV. törvény 46. és 49. §-ai) alapja  volt,
      meghozataluk – ugyanúgy ahogy a jogegységi határozat esetében –
      a Legfelsőbb Bíróság jogkörébe tartozott. Az Alkotmánybíróság a
      fenti  indokok  alapján  a  Bsz. 105.  §-ának  megsemmisítésére
      irányuló kérelmet elutasította.” (ABH 2001, 163, 175.)

      Az  Alkotmánybíróság megítélése szerint a Pp.-t módosító  2001.
      évi  CV.  törvény 20. § (9) bekezdése – a Bsz.  105.  §-ára  is
      figyelemmel – a Legfelsőbb Bíróság elvi kérdésekben történő,  a
      joggyakorlat      egységesítését      szolgáló      feladatának
      folyamatosságát  biztosítja,  a  fenti  határozatban  kifejtett
      indokok e rendelkezésre is irányadók. Az Alkotmánybíróság  erre
      tekintettel a Pp.-t módosító 2001. évi CV. törvény  20.  §  (9)
      bekezdése     alkotmányellenességének    megállapítására     és
      megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

      5.  Az Abtv. 48. §-a szerint benyújtott alkotmányjogi panaszok,
      az  Abtv. 43. § (4) bekezdésében foglaltak alapján kérték, hogy
      ügyeikben  az  Alkotmánybíróság mondja ki  az  alkotmányellenes
      rendelkezések  alkalmazási  tilalmát  is.  Az  Alkotmánybíróság
      41/1998.  (X.  2.)  AB határozata szerint: „Az Alkotmánybíróság
      megállapítja:  az  Alkotmánybíróságról szóló 1989.  évi  XXXII.
      törvény  48.  §-a alkalmazásánál, ha a panaszolt alapjogsérelem
      nem  a  rendes,  hanem  a  rendkívüli  jogorvoslati  eljárásban
      következett  be, alkotmányos követelmény, hogy az alkotmányjogi
      panasz  benyújtásának  határidejét  a  rendkívüli  jogorvoslati
      eljárásban  hozott,  vagy  – ha új eljárásra  és  új  határozat
      hozatalára kerül sor – az elrendelt új eljárás során  született
      jogerős  határozat kézbesítésétől kell számítani.”  (ABH  1998,
      306.)  A  jelen  eljárás  alá  tartozó  alkotmányjogi  panaszok
      egyöntetűen  a  rendkívüli jogorvoslati eljárásban  alkalmazott
      jogszabályi  rendelkezések alkotmányossági vizsgálatát  kérték,
      ezért az Alkotmánybíróság – az idézett határozatát követve – az
      Abtv.   48.   §   (2)  bekezdése  szerinti   hatvan   napot   a
      felülvizsgálati    kérelmet   hivatalból    elutasító    döntés
      kézbesítésétől  számította.  E  feltételnek  az   alkotmányjogi
      panaszok megfeleltek.

      5.1.  Az  Alkotmánybíróság  az alkotmányjogi  panaszok  alapján
      megállapította,   hogy   a   Legfelsőbb   Bíróság    Pfv.    E.
      21.562/2003/6.  számú, a Legfelsőbb Bíróság Pfv. 21.399/2003/2.
      számú,  a  Legfelsőbb  Bíróság Kfv.E. 35.520/2003/2.  számú,  a
      Legfelsőbb  Bíróság Kfv.II. 40.006/2002/2. számú, a  Legfelsőbb
      Bíróság Kfv.E. 39.063/2004/6. számú, a Legfelsőbb Bíróság  Kfv.
      EX.   39.068/2004/6.   számú,  a  Legfelsőbb   Bíróság   Kfv.E.
      37.155/2004/2.   számú,   és   a  Legfelsőbb   Bíróság   Pfv.E.
      20.116/2004/2.  számú  végzései  tekintetében  az   alkalmazási
      tilalom   kimondására  irányuló  kérelmek  megalapozottak.   Az
      indítványokhoz becsatolt iratok alapján megállapítható, hogy  a
      fenti   ügyekben  kizárólag  azért  került  sor   az   előzetes
      megvizsgálás során a felülvizsgálati kérelem elutasításra, mert
      a  felek  (az alkotmánybírósági eljárásban panaszosok)  az  ügy
      érdemére    kiható   jogszabálysértés   mellett   a   jogegység
      biztosítása érdekében a Pp. 270. § (2) bekezdés a., b., ba., és
      bb.  pontokban  foglalt  valamely feltételre  nem  hivatkoztak,
      illetve  ilyen  ok nem állt fenn. Ezért az Alkotmánybíróság  az
      Abtv.  43.  § (4) bekezdése szerint úgy rendelkezett,  hogy  az
      alkotmányellenes  szabályok  a  Legfelsőbb  Bíróság   Pfv.   E.
      21.562/2003/6.  számú, Legfelsőbb Bíróság  Pfv.  21.399/2003/2.
      számú,  a Legfelsőbb Bíróság Kfv.E. 35.520/2003/2. számú  és  a
      Legfelsőbb  Bíróság Kfv.II. 40.006/2002/2. számú, a  Legfelsőbb
      Bíróság Kfv.E. 39.063/2004/6. számú, a Legfelsőbb Bíróság  Kfv.
      EX.   39.068/2004/6.   számú,  a  Legfelsőbb   Bíróság   Kfv.E.
      37.155/2004/2.   számú   és   a   Legfelsőbb   Bíróság   Pfv.E.
      20.116/2004/2. számú ügyekben nem alkalmazhatók.

      Az  Alkotmánybíróság  jelen határozatában eljárási  jogszabályi
      rendelkezést  semmisített  meg,  s  mondta  ki  az  alkalmazási
      tilalmat  a  fenti  ügyekben.  A  Pp.  361.  §  értelmében   „A
      Legfelsőbb Bíróság az alkotmányjogi panasz orvoslása  érdekében
      az alábbiak szerint határoz:
      a)(…)
      b)   ha   az   Alkotmánybíróság   eljárási   jogszabályt   vagy
      rendelkezést  semmisített meg, megállapítja az Alkotmánybíróság
      határozatából   következő  eljárási  jog  gyakorolhatóságát   a
      vonatkozó   eljárási  szabályok  megfelelő  alkalmazásával,   s
      szükség esetén az eljárás azon szakaszának újbóli lefolytatását
      rendeli  el  az azt befejező határozat egyidejű hatályon  kívül
      helyezésével,    melynek   kimenetelére   az   alkotmányellenes
      jogszabály  alkalmazása hatással lehetett.” Ebből  következően,
      ha  a  Pp.  XXIV.  fejezetében szabályozott  az  „alkotmányjogi
      panasz   alapján  alkotmányellenessé  nyilvánított   jogszabály
      konkrét  esetben  történő  alkalmazhatóságának  visszamenőleges
      kizárására irányuló eljárás” egyéb feltételei is fennállnak,  a
      panaszosoknak lehetőségük nyílik, hogy kérelmüket a  Legfelsőbb
      Bíróság  tanácsa  –  a Pp. 274-275/B. §-ai szerint  –  érdemben
      elbírálja.

      5.2.    Az   Alkotmánybíróság   a   Legfelsőbb   Bíróság   Mfv.
      10.492/2002/1.    számú,    a   Legfelsőbb    Bíróság    Kfv.E.
      39.479/2003/6.   számú,  a  Legfelsőbb  Bíróság   Pfv.   II.21.
      935/2003.  számú,  a  Legfelsőbb Bíróság Kfv.E.  39.660/2003/2.
      számú,  és  a  Legfelsőbb Bíróság Pfv. E. 20.056/2004/2.  számú
      ügyeivel  összefüggésben előterjesztett alkotmányjogi  panaszok
      alapján  az alkalmazási tilalom elrendelésére irányuló kérelmet
      elutasította.
      A  Legfelsőbb  Bíróság Mfv. 10.492/2002/1. számú ügyben  a  fél
      nemcsak  a Pp. 270. § (2) bekezdés a., b., ba., és bb. pontokba
      foglalt  ok fennállását nem valószínűsítette, de a Pp.  270.  §
      (2)  bekezdése által előírt jogszabálysértést sem  jelölte  meg
      valamely  jogszabály  illetve  jogszabályhelyre  utalással.   A
      Legfelsőbb  Bíróság Kfv.E. 39.479/2003/6. számú és a Legfelsőbb
      Bíróság   Kfv.E.   39.660/2003/2.  számú   ügyben   szintén   a
      jogszabálysértéssel  kapcsolatos  probléma  körében  került   a
      felülvizsgálati   kérelem  az  előzetes  megvizsgálás   alapján
      elutasításra,  míg a Legfelsőbb Bíróság Pfv. E.  20.056/2004/2.
      számú   ügyben   konkrét  jogszabály  megjelölése   nélkül   és
      elsődlegesen  iratellenességre hivatkozva  terjesztette  elő  a
      panaszos a felülvizsgálati kérelmet. A Legfelsőbb Bíróság  Pfv.
      II.21. 935/2003. számú elutasító végzése, a perújítási kérelmet
      elutasító  jogerős  végzés (mint nem az  ügy  érdemében  hozott
      végzés) felülvizsgálatának befogadhatóságára vonatkozott, amely
      problémát az Alkotmánybíróság jelen eljárásában nem érintette.
      A  fenti  ügyekben  – mivel a felülvizsgálati kérelem  előzetes
      megvizsgálás  alapján  történő  elutasítása  nem  kizárólag  az
      alkotmányellenessé  nyilvánított  jogszabályi  rendelkezésekhez
      kapcsolódik  –  az Alkotmánybíróság úgy ítélte  meg,  hogy  nem
      állnak  fenn  [az  Abtv.  43.  § (4)  bekezdésébe  foglalt,  az
      alkalmazási tilalom kimondásának alapját képező] az Abtv. 48. §
      (1) bekezdésében meghatározott („az alkotmányellenes jogszabály
      alkalmazása”)  feltételei. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság
      az  alkalmazási tilalom elrendelésére vonatkozó kérelmeket –  a
      jelölt alkotmányjogi panaszok esetén – elutasította.

      A  határozatnak a Magyar Közlönyben való közzététele  az  Abtv.
      41. §-án alapul.
                               Dr. Holló András
                          az Alkotmánybíróság elnöke
                             előadó alkotmánybíró
                                       
            Dr. Bagi István                      Dr. Bihari Mihály
            alkotmánybíró                            alkotmánybíró
                                       
            Dr. Erdei Árpád                    Dr. Harmathy Attila
            alkotmánybíró                            alkotmánybíró
                                       
            Dr. Kiss László                    Dr. Kukorelli István
            alkotmánybíró                             alkotmánybíró
                                       
            Dr. Strausz János    Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva
            alkotmánybíró                             alkotmánybíró
        Dr. Harmathy Attila alkotmánybíró különvéleménye

             Nem  értek egyet a határozat rendelkező részének 1, 2,  3.
        és 5. pontjával. Álláspontom szerint a Polgári perrendtartásról
        szóló  1952.  évi III. törvényt (a továbbiakban: Pp.)  módosító
        2001. évi CV. törvény (a továbbiakban: Tv.) támadott 9-14. §-át
        meg kellett volna semmisíteni. Indokaim a következők:

                                      I.
                                       
            A   Tv.   támadott   9-14.   §-a  a  bírósági   határozatok
        felülvizsgálatának  új  rendszerét vezette  be.  A  Tv.-nek  az
        Országgyűlés  elé  terjesztett javaslatához  fűzött  miniszteri
        indokolás  kifejti, hogy az új rendelkezések megváltoztatják  a
        felülvizsgálati eljárás koncepcióját. E szerint a  szabályozási
        elv  szerint  a  jogerő  áttöréséhez nem  elég  az  anyagi-  és
        eljárásjogi szabályoknak megfelelő döntés követelménye, hanem a
        konkrét eseten túlmutató érdek meglétére is szükség van.  Ez  a
        többletet jelentő érdek a joggyakorlat továbbfejlesztése vagy a
        jogegység biztosítása.
            Az   indítványok   alapján   meg   kell   vizsgálni,   hogy
        alkotmányjogi  alapon elfogadhatók-e az új  szabályok.  Először
        annak   tisztázására   van  szükség,   hogy   milyen   változás
        következett be a felülvizsgálat új szabályozásával.

                                      II.

             1.  A felülvizsgálat intézménye 1992-ben jelent meg a Pp.-
        ben.
             Az  Alkotmánybíróság  a 9/1992. (I. 30.)  AB  határozatban
        kimondta,   hogy   a  törvényességi  óvásról  szóló   szabályok
        alkotmányellenesek és megsemmisítette azokat (ABH  1992,  59.).
        Az  1992.  évi  LXVIII.  törvény a törvényességi  óvás  helyébe
        léptette a felülvizsgálatot (Pp. 270-275/A. §).
            A felülvizsgálat 1992-ben meghatározott szabályai szerint
          –  a  jogerős  ítélet  (és meghatározott  esetben  a  jogerős
          végzés)  felülvizsgálatát – rövid határidőn belül –  mindazok
          kérhették, akikre a határozat rendelkezést tartalmazott,
          –   ellenkérelem   és   csatlakozó  felülvizsgálati   kérelem
          előterjesztésének volt helye,
          –  a  felülvizsgálati  tárgyalásra a  fellebbezési  tárgyalás
          szabályai megfelelően irányadók voltak,
          –  a  Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésre álló iratok  alapján
          döntött,  de további iratok csatolására vagy bemutatására  is
          felhívhatta a feleket,
          –  a  Legfelsőbb  Bíróság  a jogerős  határozatot  hatályában
          fenntarthatta,  vagy a jogszabálysértő határozat  helyett  új
          határozatot  hozhatott,  vagy  a  határozatot  egészben  vagy
          részben  hatályon  kívül  helyezhette  és  az  ügyben  eljárt
          bíróságot   új   eljárásra   és   új   határozat   hozatalára
          utasíthatta.

              Az  1992.  évi  szabályozást  tartalmazó  törvényjavaslat
        miniszteri indokolása kiemelte, hogy a felülvizsgálati  kérelem
        rendkívüli  jogorvoslati  lehetőség, e jogorvoslatra  vonatkozó
        kérelem benyújtására alanyi jog áll fenn: „a felülvizsgálat nem
        elsősorban  a törvényesség helyreállítását szolgálja,  hanem  a
        fél   alanyi   joga”.  Az  indokolás  szerint   felülvizsgálati
        kérelemnek jogszabályt sértő határozat ellen volt helye,  de  a
        tényállás  megalapozatlansága  esetén  is  sor  kerülhetett   a
        határozat felülvizsgálatára.
             Mindennek alapján az 1992-ben bevezetett felülvizsgálatról
        az  állapítható meg, hogy bár jogerős határozattal szemben volt
        érvényesíthető,  nagyrészt a fellebbezés  (rendes  jogorvoslat)
        sajátosságaival rendelkezett.
         
              2.   1997-ben   az   igazságügyi  szervezet   reformjával
        összefüggésben  módosult  a Pp., és a szervezeti  változásokkal
        összefüggésben  módosult  a jogorvoslati  rend.  Az  1997.  évi
        LXXII.  törvény módosította a felülvizsgálat szabályait is.  Az
        ekkor  megteremtett kis perértékű ügyek kategóriájában  csak  a
        Legfelsőbb  Bíróság  engedélye  esetében  kerülhetett   sor   a
        felülvizsgálatra. A felülvizsgálat engedélyezésének  rendszerét
        az  1999.  évi  CX. törvény megszüntette, de a  felülvizsgálati
        kérelmet  kizárta  abban az esetben, ha a  vitatott  érték  nem
        haladta  meg  az  ötszázezer  forintot.  Az  ötszázezer  forint
        értéket    meghaladó    jogvitáknál   tehát    a    fellebbezés
        sajátosságaival rendelkező felülvizsgálati kérelem joga illette
        meg az érdekelt személyt.
         
             3.  A  Tv. 2001-ben a felülvizsgálati rendszert alapvetően
        megváltoztatta.  A  változások egyik  lényeges  eleme,  hogy  a
        szabályozás új koncepciója szerint a felülvizsgálat kivételessé
        vált.  A felülvizsgálati kérelem többé nem alanyi jogon illette
        meg  az  érdekeltet,  hanem minden esetben engedélytől  függővé
        vált.  Az  engedélyezésnél nem a jogorvoslat, hanem a jogegység
        lett az alapvető szempont. Kibővült továbbá az a kör, ahol  nem
        volt  helye felülvizsgálati kérelemnek (Pp. 270. és 271.  §-a).
        Átalakultak  a  felülvizsgálati eljárásnak a szabályai  is,  és
        ehhez igazodott a Pp. 340-341. §-a.
               A    Tv.   által   végrehajtott   változtatás   lényeges
        következménye tehát a felülvizsgálat jogorvoslati  jellemzőinek
        megszüntetése,  illetve a jogorvoslat egyes jellemző  elemeinek
        és körének radikális visszaszorítása.
         
                                     III.
                                       
             A bekövetkezett változások alkotmányjogi megítéléséhez meg
        kell  vizsgálni  a  jogorvoslatnak  az  Alkotmányban  található
        szabályait   és  az  Alkotmánybíróság  kialakult  gyakorlatának
        elveit.

             1.  Az  Alkotmány  57.  §-ának (1)  bekezdése  kimondja  a
        bírósághoz  fordulás  jogát. Az 57. §  (5)  bekezdése  mindenki
        számára  biztosítja  a  jogorvoslathoz  való  jogot  abban   az
        esetben,  ha  bírósági, közigazgatási vagy más hatósági  döntés
        jogát  vagy  jogos  érdekét sérti. Az 57.  §  (5)  bekezdésében
        kimondott  jogorvoslathoz való jogot az Alkotmány módosításáról
        szóló  1997. évi LIX. törvény 12. §-a azzal erősítette, hogy  a
        jogorvoslati   jog  korlátozásához  a  jelenlévő  országgyűlési
        képviselők   kétharmada  által  elfogadott  törvényi   szabályt
        követel  meg. Az Alkotmánynak ez a módosítása azt  az  okot  is
        megjelöli, amely alapot adhat a jogorvoslati jog korlátozására:
        a  korlátozás a jogviták ésszerű időn belül történő  elbírálása
        érdekében, ezzel arányosan állapítható meg.

             2.  A  jogorvoslat kérdéseiről az Alkotmánybíróság  számos
        határozatot hozott.
            Már  az  Alkotmánybíróság egyik korai időpontban  meghozott
        határozata  megfogalmazta azt, hogy mit jelent a jogorvoslathoz
        való  jog:  a  jogorvoslat érdemi határozat ellen más  szervhez
        vagy  ugyanazon  szervezeten belül magasabb  fórumhoz  fordulás
        lehetősége [5/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 27,  31.].
        Ezt a meghatározást a gyakorlat azóta is alapul veszi.
             A  jogorvoslatnak  az alkotmányjog szempontjából  lényeges
        elemét fogalmazza meg a törvényességi óvásról hozott határozat.
        Itt  az  Alkotmánybíróság azt emelte ki,  hogy  a  jogorvoslati
        funkció  feltételezi a jogorvoslati jognak az érintett  személy
        részéről  alanyi jog alapján történő gyakorlását  [9/1992.  (I.
        30.)  AB  határozat, ABH 1992, 59, 64.]. Ebből  a  határozatból
        nemcsak  arra  lehet következtetni, hogy nem lehet  alkotmányos
        jogorvoslati  jogról beszélni, ha a jogorvoslat gyakorlása  nem
        alanyi  jog  alapján áll fenn. Megállapítható  az  is,  hogy  a
        jogorvoslati  jognak  az  alkotmányjog  szempontjából   további
        lényeges  eleme  a  határozatot hozó  szervtől  különböző,  más
        szervhez, vagy bár az adott szervezeten belül, de más  fórumhoz
        való fordulás lehetősége.
              A   jogorvoslat  kérdésköre  azonban  bonyolult,  sokféle
        összefüggésben jelentkezik. Emiatt a jogorvoslat  alkotmányjogi
        megítélése   is   több   tényezőtől  függ.   Ezt   mutatja   az
        Alkotmánybíróságnak    az    a    szintén    sokszor    idézett
        állásfoglalása,  amely  azt vizsgálta,  hogy  milyen  határozat
        ellen  érvényesíthető jogorvoslatot biztosít az  Alkotmány.  Az
        Alkotmánybíróság  itt a határozat (érdemi,  ügydöntő)  jellegét
        vette  alapul;  a határozat jellegének elbírálásánál  az  adott
        kérdésre   vonatkozó   tételes  jogi   értelmezést   tekintette
        döntőnek, és figyelembe vette a határozat tárgyát, valamint  az
        érintett személyekre gyakorolt hatását is [22/1995. (III.  31.)
        AB határozat, ABH 1995, 108, 109.].
             A  jogorvoslathoz  való  jog gyakorlásának  az  adott  ügy
        sajátosságaihoz igazodó értelmezése fejeződik ki a 46/2003. (X.
        16.)   AB   határozatban  is  (ABH  2003,  488,  502-503.).   A
        jogorvoslat  nyújtásának  az adott ügy  körülményeihez  igazodó
        formáját  kereste  meg az 50/2003. (XI. 5.) AB  határozat  (ABH
        2003, 566, 593.).
         
            3.  Mind  a jogorvoslat bonyolultsága miatt, mind a konkrét
        ügy    sajátosságainak   az   Alkotmánybíróság   határozataiban
        megjelenő   ismételt   hangsúlyozására  tekintettel,   fokozott
        mértékben   szükség   van   annak   ellenőrzésére,   hogy    az
        Alkotmánybíróság  egyes határozatai a megfogalmazott  tételeket
        milyen viszonyokra állapították meg.
               Az    alkotmányos   jogorvoslati   jog    értelmezésével
        kapcsolatban  nagy  jelentősége van  az  Alkotmánybíróság  azon
        határozatának, amelyet a törvényességi óvásról hozott.  Erre  a
        határozatra  későbbi  határozatok sora hivatkozik,  de  gyakran
        figyelmen   kívül  marad  az,  hogy  a  törvényességi   óvással
        kapcsolatban  az  Alkotmánybíróság milyen  viszonyokra,  milyen
        körülményekre  volt  tekintettel, holott az  adott  körülmények
        döntő módon befolyásolták a kialakított álláspontot.
             Az  Alkotmánybíróság a törvényességi óvás szabályainak  az
        Alkotmány  több  szabályával  való ellentétét  vizsgálta.  Ezen
        keretek   közé   illeszkedett  be  a   jogorvoslat   kérdésének
        vizsgálata   is.  Az  Alkotmánybíróság  ebben  az  ügyben   nem
        elsődlegesen  a  jogorvoslat  alkotmányjogi  kérdéseit   akarta
        tisztázni.  Nem  az volt az eldöntendő kérdés, hogy  egy-  vagy
        többfokú  jogorvoslat  felel  meg  az  Alkotmánynak;  nem  arra
        kellett válaszolni, hogy csak a rendes perorvoslat tekintendő-e
        az   Alkotmány  alapján  jogorvoslatnak  vagy  idesorolandó   a
        rendkívüli  perorvoslat  is.  A jogorvoslat  a  többi  vizsgált
        alkotmányossági  kérdéshez  viszonyítva  mellékesen,  az  adott
        viszonyok által meghatározottan jelent meg.
             A  határozat indokolása világosan megfogalmazta, hogy: „az
        Alkotmánybíróság    számot   vetett   a   törvényességi    óvás
        jogintézményét   szabályozó   rendelkezések   megsemmisítésének
        következményeivel  is,  tekintettel  arra,  hogy  e  döntés   a
        bírósági   eljárást  és  a  bírói  szervezetrendszert  egyaránt
        jelentősen  érinti”. Az Alkotmánybíróság tudatában volt  annak,
        hogy  a  törvényességi óvás a gyakorlatban „az elvileg  egyfokú
        perorvoslati  rendszer  ’biztonsági  szelepeként’,   vagy   egy
        másodszori fellebbvitel be nem vallott pótlékaként” működött. A
        jobb   jogorvoslati  rendszer  kialakítása   azonban   nem   az
        Alkotmánybíróság,  hanem  a jogalkotó feladata,  többek  között
        azért  is,  mert  a  korábbitól  eltérő  jogorvoslati  rendszer
        létrehozatala  a  bírósági szervezetet érintheti.  A  szervezet
        átalakítása pedig nem az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik.
        Erre   tekintettel  állapította  meg  a  határozat,  hogy   „az
        Alkotmány 57. § (5) bekezdése szerint a jogorvoslathoz való jog
        követelményét az egyfokú fellebbezési rendszer is kielégíti, de
        a  törvényhozó ezen túlmenő jogorvoslati lehetőséget is  adhat”
        [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 63, 68.].
              Egyértelműen   mutatja   az  Alkotmánybíróság   által   a
        törvényességi   óvásról   hozott   határozatnál   alapul   vett
        megfontolásokat   az   indokolás   további   része   is:    „Az
        Alkotmánybíróság ugyanis tekintettel volt arra,  hogy  azok  az
        okok, amelyek a törvényességi óvás egyéni jogvédelemre való  és
        mintegy  harmadfokú  elbíráláskénti használatára  vezettek,  az
        óvás alkotmányellenessége kimondása után is fennmaradnak. ... A
        törvényességi óvás megszűnése különösen sürgetővé teszi, hogy a
        törvényhozó   kiküszöbölje  a  jelenlegi  egyfokú  jogorvoslati
        rendszer  és  a  másodfokú  eljárás  szabályaiból  adódó  olyan
        helyzeteket,  amelyek  –  elsősorban a  büntetőeljárásban  –  a
        fellebbezéssel nem teszik megoldhatóvá bizonyos törvénysértések
        orvoslását.” [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 69.]
             Mindennek alapján megállapítható, hogy az Alkotmánybíróság
        a   törvényességi  óvásról  szóló  alapvető  határozatában  nem
        fejtett  ki  olyan  –  alkotmányossági  vizsgálaton  alapuló  –
        általánosan érvényesítendő elvi álláspontot, amely  szerint  az
        Alkotmány    57.    §-ának   (5)   bekezdésében   meghatározott
        jogorvoslathoz  való jog csak egyfokú jogorvoslatot  jelent  és
        azt  sem  alapozta  meg,  hogy  a  jogorvoslat  csak  a  rendes
        jogorvoslatot jelenti, a rendkívülit nem.
             4. A jogorvoslat alkotmányjogi megítélését azonban nemcsak
        a  meglévő bírósági szervezetrendszer befolyásolta döntő módon.
        Más  tényezők  is hatást gyakorolnak a jogorvoslat felfogására.
        Az  Alkotmánybíróság  egy  másik – szintén  gyakran  idézett  –
        határozatában  arra  volt tekintettel,  hogy  az  önkormányzati
        képviselők  és  polgármesterek választása esetén  komoly  érdek
        fűződik  a viták gyors lezárásához. Erre tekintettel mondta  ki
        az  1437/B/1990. AB határozat, hogy az Alkotmány nem  írja  elő
        sem a jogorvoslat eszközeit, sem fórumrendszerét, sem azt, hogy
        hány   fokú  jogorvoslati  rendszerre  van  szükség.  Mindennek
        alapján jutott az Alkotmánybíróság arra a következtetésre, hogy
        nem  alkotmányellenes az a szabály, amely szerint a  választási
        törvény  megsértése miatt, továbbá a választási eredmény  ellen
        tett  kifogás  tárgyában hozott bírósági  határozattal  szemben
        nincs helye jogorvoslatnak (ABH 1992, 453, 454.).
             Más  esetben  is  megállapítható, hogy a jogorvoslati  jog
        értelmezésénél  döntő  szerepe van  az  adott  viszonylatban  a
        jogvita   gyors  lezárása  követelményének.  Van   olyan   jogi
        szabályozási   terület,  ahol  alkotmányos  jogok   gyakorlását
        akadályozhatná   a  jogviták  sok  fórumon  keresztül   történő
        folytatása.  Ez  tapasztalható  például  a  gyülekezési  joggal
        kapcsolatban:  rendezvények szervezését  tenné  lehetetlenné  a
        viták  elnyújtása [55/2001. (XI. 29.) AB határozat.  ABH  2001,
        442, 463.].
              Az  elmondottak  alapján  az  állapítható  meg,  hogy  az
        Alkotmánybíróság  gyakorlatában  ténylegesen  az  az  álláspont
        tükröződik,   amely   szerint  a   jogorvoslati   jogot   adott
        körülmények összefüggésében kell értelmezni.

             5.  Az Alkotmánybíróság gyakorlatában számos további olyan
        határozat  is  van,  amely  azt  mutatja,  hogy  a  jogorvoslat
        kérdését  árnyaltan kell kezelni. Ennek jelzésére szolgálhatnak
        azok a határozatok, amelyekben az Alkotmánybíróság nem elégszik
        meg a jogorvoslat formális lehetőségével:
          –  nem  fogadta  el  az Alkotmánybíróság  azt  a  jogszabályi
          megoldást,  amelynél  a  jogorvoslat csak  formális  volt,  a
          másodfokon  eljáró  ügyész  tényleges  jogkörébe  utalta   az
          előzetes     letartóztatással     kapcsolatos     fellebbezés
          elbírálását [19/1999. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1999,  150,
          156-157.],
          –     a     jogorvoslathoz    való    jog     kiüresítésének,
          alkotmánysértőnek minősítette az Alkotmánybíróság a  jövedéki
          adóról szóló törvénynek az elkobzást kimondó határozat  ellen
          biztosított  panasz jogát [33/2002. (VII. 4.)  AB  határozat,
          ABH 2002, 173, 185.],
          –   a   jogorvoslathoz   való  jog   hatékony   érvényesítési
          lehetőségét követeli meg az Alkotmánybíróság gyakorlata  [más
          határozatokra  is  hivatkozva  a  60/2003.   (XI.   26.)   AB
          határozat, ABH 2003, 620, 625.]

            6.   Az   Alkotmánybíróság  nem  áll  meg  a  jogszabályban
        biztosított  jogorvoslati jog szigorú tartalmi  ellenőrzésénél.
        Több  határozat a jogorvoslati jog biztosítását  igényli  olyan
        esetekben,   ahol  ezt  jogszabály  nem  teszi   lehetővé.   Az
        Alkotmánybíróság ennek megalapozására az Alkotmány  57.  §-ának
        (5)  bekezdése  mellett más szabályokat, elveket is  segítségül
        hív.   Ennek  példája  az  Alkotmánybíróságnak  a  népszavazási
        eljárással kapcsolatban hozott határozata, amely az államnak  a
        joggyakorlás     biztosítására    irányuló     intézményvédelmi
        kötelességére támaszkodva alkotmányos követelményként mondta ki
        a  bírósági, alkotmánybírósági jogorvoslatot [52/1997. (X. 14.)
        AB határozat, ABH 1997, 331, 332, 345.].
            Az   Alkotmánybíróság   az   Alkotmány   más   szabályainak
        segítségével is megvalósítja a jogorvoslati jog védelmét. Ilyen
        az  a határozat, amely a vétségi eljárásban alkotmányellenesnek
        minősítette a jogorvoslati lehetőség túl szűk körre szorítását.
        Az  indokolás a jogállamiság elve alapján hiányolta az eljárási
        garanciákat,   rámutatva,  hogy  e  hiány   akadályozhatja   az
        Alkotmány 57. §-ában biztosított jogok érvényesülését [49/1998.
        (XI.  27.)  AB határozat, ABH 1998, 323, 375.]. Kérdéses,  hogy
        ennél  a  határozatnál nem játszott-e szerepet  az  57.  §  (5)
        bekezdésének szűkítő értelmezése és nem ezért került-e sor  más
        alapon  azonos  eredmény elérésére,  mint  ami  az  57.  §  (5)
        bekezdése alapján lehetett volna.
           
            7.  Az  Alkotmánybíróság több olyan határozatot is  hozott,
        amely   a  rendkívüli  jogorvoslatokra  is  kiterjesztette   az
        alkotmányos  jogvédelmet. Az Alkotmány 57. §-a (5) bekezdésében
        meghatározott jogorvoslathoz való jognak meghatározott  esetben
        a  rendkívüli perorvoslatokra való kiterjesztéséig  jut  el  az
        Alkotmánybíróságnak  az  alkotmányjogi  panasszal  kapcsolatban
        hozott  határozata.  Ez a határozat mulasztásban  megnyilvánuló
        alkotmányellenességet   állapított   meg   azért,    mert    az
        Országgyűlés    nem   szabályozta   azokat    az    eljárásjogi
        következményeket, amelyek akkor biztosítanak megoldást,  ha  az
        Alkotmánybíróság  konkrét  esetben  kizárja  az  adott   esetre
        irányadó, alkotmányellenes jogszabály alkalmazását. A határozat
        indokolása szerint az Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdéséből nem
        következik  ugyan  kényszerítően  a  rendkívüli  jogorvoslattal
        történő  szabályozás,  de  az alkotmányjogi  panasz  rendkívüli
        jogorvoslatának megteremtése alkotmányos kötelességgé  teszi  a
        jogsérelem  valóságos orvoslásának kialakítását [23/1998.  (VI.
        9.) AB határozat, ABH 1998, 182, 188.].
            Előfordul, hogy a rendkívüli jogorvoslat biztosításának  az
        Alkotmány  alapján  fennálló követelményét az  Alkotmánybíróság
        határozata   nem  az  Alkotmány  57.  §-ának  (5)   bekezdésére
        alapozza.   Ennek   a   másfajta  megalapozásnak   példája   az
        Alkotmánybíróságnak   az  a  határozata,   amely   mulasztásban
        megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított meg azért,  mert
        a  Be.  nem  tette lehetővé a felülvizsgálatot a  bíróságnak  a
        tárgyalás  mellőzése elnevezésű külön eljárásban  meghozott,  a
        végrehajtást    próbaidőre   felfüggesztett   szabadságvesztést
        kiszabó jogerős végzése ellen, amikor a bíróság a Btk.  90.  §-
        ában  meghatározott kizáró okok ellenére szabta ki a büntetést.
        A  határozat indokolása a személyes szabadságnak a jogállamiság
        és  a  jogerő  megsértésével  előidézett  sérelmére  hivatkozik
        [5/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH 1999, 75, 82-86.].
           
            8.  Az  Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdése alapján mindenki
        kérheti   a   jogait  vagy  jogos  érdekeit   sértő   bírósági,
        közigazgatási  és  más  bírósági  határozatnak  a   határozatot
        hozótól  eltérő  más  szerv által történő felülvizsgálatát.  Az
        Alkotmánybíróság határozataiban megfogalmazódó fenti  gyakorlat
        alapján  –  akkor  is,  ha ellentétes tartalmú  határozatok  is
        vannak  –  az állapítható meg, hogy ez a jogorvoslat  az  adott
        körülményektől függően lehet egy- vagy többfokú, az adott jogág
        minősítése  szerint  rendes  vagy  rendkívüli  jogorvoslat.   A
        jogorvoslati   jog   meghatározott  körülmények   között   való
        irvényesítéséről     szóló     szabályok     alkotmányosságának
        megítélésénél  lényeges szempont, hogy  a  jogvédelem  hatékony
        legyen,  e  szabályok más alkotmányos jogok  érvényesítését  ne
        akadályozzák, és ne befolyásolják aránytalanul hátrányosan  más
        alkotmányos  elvek – így a jogállam, a jogbiztonság  elvének  –
        érvényesülését.   A   jogorvoslati   jog   szabályozásánál    a
        körülményektől   függő   elbírálás   körébe   tartozik    annak
        mérlegelése  is,  hogy  korábban nem  létező  jogorvoslati  jog
        megadásának   követelményéről  van-e  szó  vagy  korábban   már
        jogszabály által biztosított jogorvoslati jog megszüntetéséről.
        Meglévő   jogorvoslati  jog  megszüntetésének   alkotmányossági
        vizsgálatánál   szigorúan   kell   mérlegelni,   hogy    milyen
        alkotmányos   jogok  érvényesítését  akadályozta   a   kérdéses
        jogorvoslat,  illetve milyen alkotmányos elvek megvalósításánál
        jelent aránytalan hátrányt a jogorvoslat megléte.
            A   Tv.   támadott  szabályai  ténylegesen  a   fellebbezés
        sajátosságaival rendelkező, alanyi jogon fennálló jogorvoslatot
        szüntetnek   meg,  és  léptetnek  helyébe  engedélytől   függő,
        túlnyomó  részben nem jogorvoslati természetű felülvizsgálatot.
        Az  engedély  megadásánál  döntő szerepet  kapnak  az  egységes
        joggyakorlat    kialakításának   szempontjai.    Az    engedély
        megtagadása    az   eljárási   jog   garanciális   szabályainak
        mellőzésével, a jogegységi kérdés mérlegelésével,  egy  személy
        által  hozott  olyan döntés, amely ellen semmilyen  jogorvoslat
        nincs. A joggyakorlat egységének biztosítása a jogorvoslati jog
        elvonása   nélkül   biztosítható.  A   felülvizsgálat   korábbi
        szabályai  más  jogok  érvényesítése, a jogviták  ésszerű  időn
        belül történő elbírálása szempontjából aránytalan hátrányt  nem
        jelentettek. Ezért a Tv. támadott szabályai alkotmányellenesek.
            A  fentiek  szerint az Alkotmány 57. §-ának  (5)  bekezdése
        szerint jogorvoslatnak minősülő felülvizsgálati kérelem jogának
        részben   megszüntetése,   részben  korlátozása   a   jelenlévő
        országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával  elfogadott
        törvénnyel történhetett volna meg. A Tv. támadott szabályai nem
        felelnek  meg  ennek  a  követelménynek,  alkotmányellenességük
        tehát ezen az alapon is megállapítható.
            A   Tv.   támadott  9-14.  §-ának  rendelkezései   szorosan
        összefüggenek  egymással, ezért megsemmisítésük annak  ellenére
        indokolt  lett volna, hogy a támadott rendelkezések közül  több
        önmagában nem tekinthető alkotmányellenesnek.
           
            9.  A Tv. említett rendelkezéseihez kapcsolódott a Pp. 340,
        340/A.  és  341.  §-ára vonatkozó indítvány. A kifogás  alapját
        szolgáltató,   a   Tv.-ben  a  felülvizsgálat   új   szabályait
        tartalmazó rendelkezések megsemmisítése jelenti a közigazgatási
        perekben   hozott   határozatok   felülvizsgálatának    és    a
        társadalombiztosítási  határozatok bírósági  felülvizsgálatának
        tekintetében      az      összefüggés     miatt      jelentkező
        alkotmányellenesség megszüntetését.
           
            10.  Az  elmondott alkotmányellenességi okoktól függetlenül
        megsemmisítendő lett volna a Pp. 271. §-ának a Tv.  10.  §-ával
        beiktatott – szoros összefüggés alapján a vizsgálatba bevonandó
        – az a rendelkezése, amely szerint a felülvizsgálat kizárásáról
        más jogszabály nem rendelkezhet. Így más törvények fölött álló,
        külön kategóriát alkotó szabály jött létre. Az Alkotmány 7.  §-
        ának  (2)  bekezdésével  ellentétes  ez  a  jogalkotás  rendjét
        megváltoztató  rendelkezés (amelynek  megalkotásához  egyébként
        szintén  a  jelenlévő  országgyűlési  képviselők  kétharmadának
        szavazata szükséges).

        Budapest, 2004. november 8.
                                                    Dr. Harmathy Attila
                                                          alkotmánybíró
          .
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          .
          Number of the Decision:
          .
          42/2004. (XI. 9.)
          Date of the decision:
          .
          11/08/2004
          .
          .