A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos
vizsgálatára és megsemmisítésére, valamint alkotmányjogi
panaszok, továbbá mulasztásban megnyilvánuló
alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványok
alapján – Dr. Harmathy Attila alkotmánybíró különvéleményével –
meghozta az alábbi:
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Polgári
perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 270. § (2)
bekezdés „és” szövegrésze, valamint az ezt követő a., b., ba.,
és bb. pontjai alkotmányellenesek, ezért e rendelkezéseket
megsemmisíti.
A megsemmisítés következtében a Polgári perrendtartásról szóló
1952. évi III. törvény 270. § (2) bekezdése az alábbi szöveggel
marad hatályban:
„(2) A felülvizsgálati kérelem akkor terjeszthető elő, ha a
felülvizsgálni kért határozat az ügy érdemi elbírálására
kihatóan jogszabálysértő.”
2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Polgári
perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény a 273. § (5)
bekezdés első mondata alkotmányellenes, ezért e rendelkezést
megsemmisíti.
A megsemmisítés következtében a Polgári perrendtartásról szóló
1952. évi III. törvény 273. § (5) bekezdése az alábbi szöveggel
marad hatályban:
„(5) Az eljáró bíró a felülvizsgálati kérelem megvizsgálásáról
– elutasítása esetében indokolással ellátott – végzéssel dönt.”
3. Az Alkotmánybíróság a Polgári perrendtartásról szóló 1952.
évi III. törvény 270.-275. §-ainak – a határozatban elbírált
alkotmányjogi összefüggések szerinti – egésze, valamint a 273.
§ (1) bekezdésének alkotmányellenessége megállapítására és
megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
4. Az Alkotmánybíróság a Polgári perrendtartásról szóló 1952.
évi III. törvény 273. § (5) bekezdésével összefüggésben
előterjesztett mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség
megállapítására vonatkozó indítványt elutasítja.
5. Az Alkotmánybíróság a Polgári perrendtartásról szóló 1952.
évi III. törvény 340. §, 340/A. §, 341. §
alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére
irányuló indítványt elutasítja.
6. Az Alkotmánybíróság a Polgári perrendtartásról szóló 1952.
évi III. törvény módosításáról szóló 2001. évi CV. törvény 20.
§ (4) bekezdése és 20. § (9) bekezdése alkotmányellenességének
megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat
elutasítja.
7. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Legfelsőbb
Bíróságnak a – felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása
alapján hozott – Pfv. E. 21.562/2003/6. számú, Pfv.
21.399/2003/2. számú, a Kfv.E. 35.520/2003/2. számú, a Kfv.II.
40.006/2002/2. számú, a Kfv.E. 39.063/2004/6. számú, a Kfv. EX.
39.068/2004/6. számú, a Kfv.E. 37.155/2004/2. számú és a Pfv.E.
20.116/2004/2. számú ügyeiben az alkotmányellenessé
nyilvánított rendelkezések nem alkalmazhatók.
8. Az Alkotmánybíróság, a Legfelsőbb Bíróságnak a –
felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján hozott –
Mfv. 10.492/2002/1. számú, Kfv.E. 39.479/2003/6. számú, Pfv.
II.21. 935/2003. számú, Kfv.E. 39.660/2003/2. számú, Pfv. E.
20.056/2004/2. számú ügyeiben az alkalmazási tilalom
megállapítására irányuló alkotmányjogi panaszokat elutasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben
közzéteszi.
Indokolás
I.
Az Alkotmánybírósághoz több indítvány érkezett a Polgári
perrendtartásról szóló – a 2001. évi CV. törvénnyel módosított
V 1952. évi III. törvénynek (a továbbiakban: Pp.) a
felülvizsgálati rendszert szabályozó rendelkezéseivel
kapcsolatban. Az Alkotmánybíróság az indítványokat egyesítette,
s azokat egy eljárásban bírálta el.
1. Az egyik indítványozó a megváltozott Pp.-beli szabályokat
három területen is alkotmányellenesnek tartotta:
1.1. A Pp. 270. § (2) bekezdése a felülvizsgálati kérelem
előterjesztésének feltételeit határozza meg. Az indítványozó
szerint a bírói és a törvényhozói hatalmi ág alkotmányos
kapcsolatában átfedést eredményez, hogy a felülvizsgálat
megengedhetőségének feltételeként nem elegendő a
jogszabálysértés, hanem e mellett – a Pp. 270. § (2) bekezdés
a., b., ba., bb. pontjai alapján – további feltétel, hogy a
felülvizsgálni kért határozat eltérjen a Legfelsőbb Bíróság
jogegységi határozatától, vagy a határozat felülvizsgálatát a
joggyakorlat egysége, továbbfejlesztése indokolja. Az
indítványozó szerint a Pp. e szabálya az állampolgárok részére
a bírói gyakorlatot egységesítő határozatok, illetve elvi
jelentőségű egyedi ügyekben foglalt döntések ismeretét teszi
kötelezővé. Mindezekhez az állampolgároknak alkalmazkodniuk
kell, továbbá – érvel az indítványozó – a Pp. elvárja, hogy az
állampolgárok a joggyakorlat egységessége, vagy
továbbfejlesztése tekintetében is ismeretekkel rendelkezzenek.
Az indítványozó szerint a jogszabályoknak nem tekinthető
jogforrások jogszabályi erővel való felruházása sérti a
törvényhozó és a bírói hatalom közötti elválasztás elvét,
ellentétben áll az Alkotmány 47. § (2) bekezdésébe foglalt azon
rendelkezéssel, amely szerint a Legfelsőbb Bíróság jogegységi
határozatai csak a bíróságokra kötelezőek, de a bírói
jogalkotás ellentétes az Alkotmány 50. §-ában meghatározott
bírósági feladatokkal is. Az indítványozó ezzel összefüggésben
felveti, hogy a Pp.-t módosító 2001. évi CV. törvény 20. § (9)
bekezdése a jogegységi határozattal azonos rangra emeli a
korábbi elvi irányítási eszközöket amikor kimondja, hogy a
bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI.
törvény (a továbbiakban: Bsz.) „hatálybalépése előtt meghozott
irányelv, elvi döntés és kollégiumi állásfoglalás – amíg az a
Bsz. alapján alkalmazható – a Pp. 270. § (2) bekezdésének b)
pontja tekintetében a Legfelsőbb Bíróság határozatainak
hivatalos gyűjteményében közzétett határozattal azonos
megítélés alá esik”. E rendelkezéssel a Pp. a jogegységi
határozat rangjára emelte a korábbi irányelveket, elvi
döntéseket és kollégiumi állásfoglalásokat is, holott ezek
feltétlen figyelembe-vétele egykor nem volt kötelező.
Az indítványozó összefoglalva álláspontját úgy véli, hogy a Pp.
270. § (2) bekezdés a., b., ba., bb., pontjai azzal járnak,
hogy a jövőben „amikor a Legfelsőbb Bíróság jogegységi
határozatot hoz, vagy elvi jellegű ügyben ítélkezik, azzal a
tudattal dönthet, hogy egyúttal jogszabályt is alkot”. Az
indítványozó a hatalommegosztásból eredő egyensúly
helyreállítása végett kéri a Pp. idézett rendelkezéseinek
megsemmisítését.
1.2. Az indítványozó a felülvizsgálati eljárásban bevezetett
egyesbíró intézményével kapcsolatosan is több alkotmányossági
kifogást fogalmazott meg. A Pp. 273. § (1) bekezdése szerint a
felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság hivatásos bírája,
mint egyesbíró előzetesen megvizsgálja abból a szempontból,
hogy a kérelem megfelel-e a 270. §-ban meghatározott
feltételeknek, illetve az egyéb törvényes követelményeknek. Ha
a felülvizsgálati kérelem előterjesztésére előírt jogszabályi
feltételek nem állnak fenn, a bíró a felülvizsgálati kérelmet
elutasítja.
Az indítványozó kifejti, hogy az Alkotmány 46. §-a
főszabályként a társas-bíráskodás elvét rögzíti. Bár az
Alkotmány lehetővé teszi az ettől való eltérést, de ez nem
vonatkozhat olyan esetekre, amikor a tanácsban döntött
fellebbezési bíróság ítéletével kapcsolatos jogkérdésről (s nem
tényként megállapítható technikai kérdésekről) kell állást
foglalni. A Pp. 273. § (1) bekezdése alapján az egyesbíró
érdemben és véglegesen határoz, a jogi szempontból igen is
vitatható – a Pp. 270. § (2) bekezdésében írt – feltételek
meglétéről. E szabály – az indítványozó szerint – ellentétben
áll továbbá az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében rögzített
nyilvános tárgyalás elvével is. A Pp. 273. § (1) bekezdése
alapján az egyesbíró a felek meghallgatása nélkül, nem
nyilvános tárgyaláson dönt az érdemi elbírálásra
alkalmasságról, mégpedig véglegesen. E szabály még azt a
lehetőséget sem adja meg a feleknek – mint a Pp. 274. §-a –,
hogy ha a felek kérik, akkor tárgyalást kell tartani.
Az indítványozó szerint a Pp. 273. § (1) bekezdése, és a
fentebb ismertetett 270. § (2) bekezdése végeredményben
ugyanazt a helyzetet hozta vissza, amelyet korábban – az
Alkotmánybíróság az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelme
miatt alkotmányellenesnek minősített – törvényességi óvás
intézményesített. A vizsgálni kért szabályok a jogbiztonságot
több szempontból is sértik.
1.3. Az indítványozó végül a Pp. 340. §, 340/A. §-a és 341. §-
ában szabályozott közigazgatási és társadalombiztosítási
perekkel kapcsolatban fejtette ki alkotmányos aggályait. Az
indítványozó ismertette, hogy ezekben a perekben korábban a
felülvizsgálat lehetősége jelentette jogszabálysértés esetén az
egyfokú jogorvoslatot. Ugyanakkor e perekre is irányadó a Pp.
270. § (2) bekezdésébe foglalt korlátozás, így a jogorvoslathoz
való jog jogszabálysértés esetén aránytalanul és indokolatlanul
beszűkült, ami nemcsak az Alkotmány 57. § (5) bekezdését sérti
(amely eleve minősített többséget ír elő a jogorvoslati jog
korlátozásához), de az Alkotmány 50. § (1) bekezdésében védett
értéket, az állampolgárok jogait és törvényes érdekeinek
alkotmányos védelmét az állam közigazgatási hatóságaival
szemben. Társadalombiztosítási perekben pedig a nyugdíjhoz való
jog érvényesítése esik indokolatlan és méltánytalan korlátozás
alá.
Az indítványozó a fenti indokok alapján kéri megsemmisíteni a
Pp. 270. § (2) bekezdés a., b., ba., bb. pontjait, 273. § (1)
bekezdését, 340. §-át, 340/A. §-át, és 341. §-át.
2. A másik indítványozó a Pp.-nek a – 2001. évi CV. törvény
által történő – felülvizsgálati eljárást érintő valamennyi
módosítása vizsgálatát és hatálybalépéséig visszamenőleges
megsemmisítését kérte. (A 2001. évi CV. törvény 9-14. §-ai
altal módosított Pp. 270-275. §-ok.)
Az indítványozó kifejtette, hogy az Alkotmány 57. § (5)
bekezdése értelmében a jogorvoslati jogot csak kétharmados
törvény korlátozhat, az Alkotmány nem tesz különbséget rendes
és rendkívüli jogorvoslat között. Az egyszerű többséggel
elfogadott Pp. módosítás a jogorvoslati jogot vitathatatlanul
szűkítette akkor, amikor a jogszabálysértésre hivatkozáson túl
további feltételek fennállását követeli meg a felülvizsgálati
kérelem elfogadhatóságakor. Az indítványozó kérelmét akként
fogalmazta meg, hogy ha az Alkotmánybíróság a minősített
többséggel kapcsolatos álláspontját nem találja
megalapozottnak, akkor tartalmi vizsgálatot kér a módosított
Pp. 273. § (1) bekezdésében bevezetett egyesbíró intézményével
szemben. Az egyesbíró a Pp. 270. §-ában foglalt feltételek
fennállásának vizsgálatakor szükségképpen mérlegel, érdemi de
nem megfellebbezhető döntést hoz. Ennek keretében véglegesen
elzárhatja a feleket attól, hogy a felülvizsgálati kérelmet –
mint súlyának megfelelő jogorvoslatot – a Legfelsőbb Bíróság
tanácsa elbírálja, amely a jogorvoslathoz való jog tartalmát
sérti. Véleménye szerint az egyesbíró legfeljebb alaki
kérdésekről dönthet.
Az indítványozó kérelmét konkrét ügyekkel összefüggésben, de
nem alkotmányjogi panasz keretében terjesztette elő.
Visszamenőleges hatályú megsemmisítéssel szeretné elérni, hogy
a beadványában jelölt – és egyesbíró által elutasított – ügyek
a felülvizsgálati tanács elé kerüljenek.
3. Az Alkotmánybírósághoz benyújtott újabb indítvány
alkotmányjogi panasz és mulasztásban megnyilvánuló
alkotmányellenesség hatáskörökben kéri vizsgálni a Pp.-nek a
felülvizsgálati eljárással kapcsolatos egyes rendelkezéseit.
3.1. Az indítványozó véleménye, hogy a Pp.-nek a
felülvizsgálati eljárásra vonatkozó – módosított – szabályai
rendkívüli és indokolatlan mértékben leszűkítették a
felülvizsgálat lehetőségét. A Pp. 270. § (2) bekezdése ugyanis
a jogszabálysértésen túl további feltételeket támaszt a
megengedhetőség tárgyában. Kifejtette, hogy a felülvizsgálat
megengedhetőségről ráadásul egyesbíró dönt, ennek keretében az
elutasító döntés ügydöntő határozat, hiszen ilyen esetben a
felülvizsgálat érdemben való lefolytatása kizárt. Ugyanakkor a
Pp. 273. § (5) bekezdése értelmében az eljáró bíró határozata
ellen jogorvoslatnak nincs helye. E szabályok azon túl, hogy a
jogorvoslathoz való alapjogot sértik, ellentétesek a az
Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből eredő jogbiztonság
követelményével. „A jogbiztonság szempontjából elengedhetetlen
szempont, hogy adott esetben egy indokolt és jogos
felülvizsgálati eljárás egy esetleges téves döntés folytán ne
kerüljön mellőzésre”- érvelt az indítványozó. Alkotmányjogi
panaszában ezért a Pp. 270. § (2) bekezdésében foglalt
rendelkezések olyan jellegű megsemmisítését kérte, amellyel
lehetővé válna, hogy önmagában a jogszabálysértés is alapot
adjon a felülvizsgálat lefolytatására, továbbá a Pp. 273. § (5)
bekezdésének – az egyesbíró határozata elleni jogorvoslatot
kizáró szabálynak – megsemmisítésére terjesztett elő kérelmet.
Az alkotmányjogi panaszát a Legfelsőbb Bíróság Mfv.
10.492/2002/1. számú a felülvizsgálati kérelmet elutasító
egyesbírói döntésére alapozta, idézve az Alkotmánybíróság azon
gyakorlatát, amely szerint, ha az alapjogsérelem a rendkívüli
jogorvoslati eljárásban következett be, az Abtv. 48. § (2)
bekezdés szerinti hatvan napot a rendkívüli jogorvoslati
eljárásban hozott határozat kézbesítésétől kell számítani. Az
indítványozó hiánypótlás keretében igazolta, hogy eredeti
kérelmét az Abtv. 48. § (2) bekezdésében meghatározott hatvan
napos határidő utolsó napján adta postára. Ugyanakkor a
hiánypótlásra adott válaszában az eredeti kérelmét fenntartva –
s annak indokait bővítve (pl. hogy a felülvizsgálat
megengedhetősége korlátlan diszkrecionális joggá változott) –
kiterjesztette indítványát a Pp.-t módosító 2001. évi CV.
törvény 20. § (4) bekezdésére is. E szerint a törvénynek a
felülvizsgálati eljárás szabályait megállapító rendelkezéseit a
törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben akkor lehet
alkalmazni, ha az ügyben a bíróság a jogerős határozatot még
nem hozta meg. Álláspontja szerint e szabály visszamenőleges
hatályú, amely ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével.
3.2. Az indítványozó beadványaiban mulasztásban megnyilvánuló
alkotmányellenesség megállapítását is kérte. Erre vonatkozó
indokolása úgy szól, hogy „a jogalkotó alkotmányellenes
helyzetet hozott létre azzal, hogy a felülvizsgálat
megengedhetősége tárgyában a jogorvoslatot nem biztosította,
illetve az elutasító határozat tárgyában a határozat
törvényességének megdönthetőségére irányuló törvényi
szabályozást nem hozta létre.”
3.3. Ezen indítványozó – a fenti érvekkel – újabb alkotmányjogi
panaszokat terjesztett az Alkotmánybíróság elé a Legfelsőbb
Bíróság Pfv. E. 21.562/2003/6. számú, Kfv.E. 39.063/2004/6.
számú, és a Kfv. EX. 39.068/2004/6. számú a felülvizsgálati
kérelmet hivatalból elutasító egyesbírói döntés ellen.
Indítványaiban a Pp. 270. § (2) bekezdésének, 273. § (5)
bekezdésének, és a Pp.-t módosító 2001. évi CV. törvény 20. §
(4) bekezdésének vizsgálatát és megsemmisítését kérte az
Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe, a 47. § (2) bekezdésébe és az
57. § (5) bekezdésébe ütközés miatt. Az indítványozó az
Alkotmány 47. § (2) bekezdése alapján utal a Bsz. jogegységi
eljárásra vonatkozó rendelkezéseivel való ellentétre, illetve
újból megfogalmazta a mulasztásban megnyilvánuló
alkotmányellenesség megállapítására irányuló kérelmét is.
4. Újabb indítványozó alkotmányjogi panaszt nyújtott be a
Legfelsőbb Bíróság Pfv. 21.399/2003/2. felülvizsgálati kérelmet
elutasító egyesbírói döntésével kapcsolatban. Álláspontja
szerint a Pp. 270. § (2) bekezdése az Alkotmány több
rendelkezését is sérti. A Pp. 270. § (2) bekezdés a., b., ba.,
és bb. pontjai – érvel az indítványozó – alkotmányos
felhatalmazás nélkül jogszabálynak nem minősülő jogalkalmazói
aktusokat emel törvényi szintre, a „Legfelsőbb Bíróságot pedig
törvényhozó jogalkotói szintre”. Véleménye szerint mindez sérti
az államhatalmi ágak elválasztásának elvét. A vizsgálni kért
szabályozás által egyrészt „a bíróságok jogalkalmazásának
egységességét biztosító jogalkalmazó szerv törvényrontó,
törvénypótló hatást kiváltó jogosítványt szerzett”, másrészt –
az állampolgárok oldaláról – „a megvalósult törvénysértés ténye
önmagában nem elégséges a jogsérelem orvoslásához, a
törvényesség érvényre juttatásához”. Álláspontja szerint mindez
a jogbiztonságot sérti, továbbá az Alkotmány más
rendelkezéseivel is ellentétes.
Az indítványozó kifejti továbbá, hogy a Pp. 270. § (2)
bekezdésében szereplő joggyakorlat egysége, mint kritérium,
annyira elvont fogalom, hogy a Pp. hatályosulása – egyedi
ügyeknek e kritérium alapján való mérése – körében nem
kezelhető. Rámutat végül, hogy a Pp. vizsgálni kért szabályai
által a jogegységi határozatok mindenkire nézve kötelezővé
válnak, szemben az Alkotmány 47. § (2) bekezdésével, melynek
értelmében az csak a bíróságokra kötelező.
5. További indítványozó utólagos absztrakt normakontrollra
irányuló kérelmet nyújtott be a Pp. 270. § (2) bekezdés a., b.,
ba., és bb. pontjai, valamint a 340. § (1) és (2) bekezdése,
továbbá a 2001. évi CV. törvény 20. § (4) bekezdése
alkotmányellenességének vizsgálatára és megsemmisítésére.
5.1. Az indítványozó szerint a Pp. 270. § (2) bekezdés a., b.,
ba., és bb. pontjai sértik a törvény előtti egyenlőség elvét
[Alkotmány 57. § (1) bekezdés], mert – más jogorvoslatokhoz
képest – indokolatlan és alkotmányellenes feltételeket
állítanak az eljárás megindításához. Sérti a bírói függetlenség
elvét [Alkotmány 50. § (3) bekezdés], mert hiába veszi észre a
bíró, hogy a felülvizsgálni kért határozat jogszabálysértő, a
további feltételek hiánya miatt el kell utasítani a
felülvizsgálat megindítására irányuló kérelmet. Sérti a
hatalommegosztás elvét [Alkotmány 2. § (1) bekezdés], mert a
parlament által hozott törvényekkel szemben „az érintett
bíróság ’belső döntéseit’ jogszabályi rangra emeli”. Ez utóbbi
a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvénnyel is ellentétben
áll, mert az egységesítő jogértelmezés se nem jogszabály, se
nem az állami irányítás egyéb jogi eszköze.
5.2. Az indítványozó kifejti, hogy a 2001. évi CV. törvény 20.
§ (4) bekezdése a folyamatban lévő ügyekben való
alkalmazhatóság kimondásával az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe
ütköző visszaható hatályú rendelkezést tartalmaz.
5.3. Az indítványozó szerint a Pp. 340. § (1) és (2) bekezdése
közigazgatási perekben csak korlátozott, s csak egyes esetekben
megengedett „fellebbezést” intézményesít, amely sérti az
Alkotmány 57. § (1) bekezdésében meghatározott törvény előtti
egyenlőséget, az ügyfajták szerinti különbségtétel pedig az
Alkotmány 70/A. §-át. Véleménye szerint az Alkotmány 70/A. §-
ának a sérelme azért is fennáll, mert a közigazgatási perekben
az állam az ellenérdekű és perelhető fél, a jogorvoslat
megvonása ebben a körben az állam túlsúlyát erősíti.
6. További indítványozó alkotmányjogi panasz hatáskörben a Pp.
felülvizsgálatot szabályozó rendelkezéseinek egésze, illetve
részbeni megsemmisítésére tett indítványt. Az indítványozó
álláspontja, hogy a felülvizsgálatra vonatkozó hatályos
szabályozás a 9/1992. (I. 30.) AB határozatban
alkotmányellenessé nyilvánított törvényességi óvással azonos
okból alkotmányellenes. Kifejti továbbá, hogy a Pp. XIV.
fejezetében az „elvi jelentőségű jogkérdés” formula alkalmazása
is alkotmányellenességhez vezet, mivel – véli az indítványozó –
a felülvizsgálat jogintézményének „a jogalkalmazás során
felmerült jogkérdéseket kell megválaszolniuk, nem az elvi
jelentőségűeket”. Részleteiben az indítványozó megsemmisíteni
kéri a Pp. 270. §-ának a felülvizsgálat feltételeit
meghatározó, a 273. § (1) bekezdés második mondatának a
felülvizsgálat feltételeinek meg nem felelő kérelem
elutasításáról szóló rendelkezéseit, valamint a 273. § (5)
bekezdését, amely az egyesbíró döntése elleni jogorvoslatot
kizáró rendelkezést tartalmazza. Az indítványozó a
közigazgatási perekkel összefüggésben is érvelt, de a Pp.
közigazgatási perekkel kapcsolatos szabályaival összefüggésben
határozott kérelmet nem fogalmazott meg. Véleménye, hogy a
fentebb konkrétan megjelölt rendelkezések az Alkotmány több
szabályával, így: a 2. §-ával, 7. §-ával, 8. §-ával, 50. § (1)-
(2) bekezdésével, 51. § (1) és (3) bekezdésével, 54. § (1) és
(2) bekezdésével, az 56. §-al, az 57. § (1) bekezdésével, a 64.
§-al és a 70/A. §-al is ellentétben állnak.
Az indítványozó a fenti jogi indokokkal alátámasztott
alkotmányjogi panaszát a Legfelsőbb Bíróság Kfv.E
39.479/2003/6. számú, a felülvizsgálati kérelmet elutasító
egyesbírói döntésével kapcsolatban terjesztette elő.
7. Alkotmányjogi panasz érkezett továbbá a Legfelsőbb Bíróság
Pfv. II. 21.935/2003. számú, felülvizsgálati kérelmet előzetes
vizsgálat során elutasító végzésével szemben. Az indítványozó
az egyesbíró által való elutasíthatóság alkotmányosságát
vitatta, azonban ebben az ügyben a perújítási kérelmet
elutasító jogerős végzés felülvizsgálatának befogadhatóságára
azért nem került sor, mert e végzés – mint ahogy a
felülvizsgálati kérelmet elutasító végzés tartalmazza – nem
minősül az ügy érdemében hozott végzésnek.
8. A Pp. 270. § (2) bekezdésének utólagos absztrakt
normakontroll hatáskörben történő vizsgálatára – a fent jelölt
problémakörökben – további indítvány is érkezett. Az
indítványozó az Alkotmány 8. § (1) bekezdése, 45. § (1)
bekezdése, 50. § (1)-(2) bekezdése, 57. § (1) és (5) bekezdése,
70/A. § (1) és (3) bekezdése, valamint a 70/K. §-a sérelmét
állította. Az indítványozó ügyvéd bár egyedi üggyel
összefüggésben terjesztette elő kérelmét, de a vizsgálatot
ebben az ügyben nem alkotmányjogi panasz hatáskörben
kezdeményezte. Ugyanezen indítványozó mások képviseletében
három alkotmányjogi panaszt terjesztetett elő a fentiekkel
azonos érvek alapján. Az alkotmányjogi panaszok a Legfelsőbb
Bíróságnak a felülvizsgálati kérelmet előzetesen megvizsgáló
Kfv.E. 35.520/2003/2. számú, Kfv.E. 39.660/2003/2. számú, és
Pfv. E. 20.056/2004/2. számú végzéseit érintették.
9. Újabb alkotmányjogi panasz – a Legfelsőbb Bíróság Kfv.II.
40.006/2002/2. számú, egyesbírói döntéséhez kapcsolódva – az
alkotmányossági vizsgálatot a Pp. 270. § (2) bekezdés a., b.,
ba., és bb. pontjainak az Alkotmány 47. § (2) bekezdésével és
57. § (5) bekezdésével való ellentéte miatt kezdeményezte. Az
indítványozó szerint a vizsgálni kért törvényi szabály a
Legfelsőbb Bíróságot törvényhozói jogalkotói szintre emelte.
10. Alkotmányjogi panasz hatáskörben – a Legfelsőbb Bíróság
Kfv.E. 37.155/2004/2. számú egyesbírói döntésre alapozva –
újabb indítványozó a Pp. 270. § (2) bekezdésének és 273. § (1)
bekezdésének alkotmányossági vizsgálatát és megsemmisítését
kérte. Az indítványozó az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe
foglalt jogállamiság sérelmére hivatkozott.
11. Másik indítványozó – a Legfelsőbb Bíróság Pfv.E.
20.116/2004/2. számú döntésére alapított alkotmányjogi panasz
alapján – a Pp. 273. § (5) bekezdésének megsemmisítésére
terjesztett elő kérelmét. Ügyében a felülvizsgálati kérelem
előterjeszthetőségét elutasító egyesbírói döntés kimondta, hogy
a felvetett jogi kérdések a felülvizsgálatot a jog fejődéséhez,
a jogalkalmazás egységéhez fűződő érdekből nem indokolják. Az
indítványozó szerint a felülvizsgálati kérelemnek Pp. 270. §
(2) bekezdés b) pontján alapuló – a Pp. 273. § (5) bekezdése
értelmében – megfellebbezhetetlen elutasítása az Alkotmány 2. §
(1) bekezdésébe, a 8. § (2) bekezdésébe és az 57. § (5)
bekezdésébe ütközik.
12. Végül szintén egyedi üggyel összefüggésben a Pp.-nek az
egyesbírói eljárást szabályozó 273. § (1) és (5) bekezdésének
alkotmányossági vizsgálatára önkormányzat terjesztett elő
kérelmet. Az önkormányzat nem kérte az alkotmányjogi panasz
hatáskörben történő eljárást, csupán a jelölt rendelkezések
megsemmisítését kezdeményezte az Alkotmány 47. § (1)-(2)
bekezdései és az 57. § (5) bekezdésének sérelmét állítva.
Az Alkotmánybíróság eljárása során beszerezte az igazságügyi
miniszter véleményét.
II.
1. Az Alkotmány indítványozók által hivatkozott rendelkezései
szerint:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus
jogállam.”
„7. § (2) A jogalkotás rendjét törvény szabályozza, amelynek
elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők
kétharmadának szavazata szükséges.”
„8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen
és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben
tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és
kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg,
alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
„46. § (1) A bíróság – ha a törvény másképpen nem rendelkezik –
tanácsban ítélkezik.
(2) A törvény által meghatározott ügyekben és módon nem
hivatásos bírák is részt vesznek az ítélkezésben.
(3) Egyesbíróként és a tanács elnökeként csak hivatásos bíró
járhat el.”
„47. § (1) A Legfelsőbb Bíróság a Magyar Köztársaság legfőbb
bírósági szerve.
(2) A Legfelsőbb Bíróság biztosítja a bíróságok
jogalkalmazásának egységét, jogegységi határozatai a
bíróságokra kötelezőek.”
„50. § (1) A Magyar Köztársaság bíróságai védik és biztosítják
az alkotmányos rendet, a természetes személyek, a jogi
személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek
jogait és törvényes érdekeit, büntetik a bűncselekmények
elkövetőit.
(2) A bíróság ellenőrzi a közigazgatási határozatok
törvényességét.”
„51. § (1) A Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze és az ügyészség
gondoskodik a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi
személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogainak a
védelméről, valamint az alkotmányos rendet, az ország
biztonságát és függetlenségét sértő vagy veszélyeztető minden
cselekmény következetes üldözéséről.
(…)
(3) Az ügyészség közreműködik annak biztosításában, hogy
mindenki megtartsa a törvényeket. Törvénysértés esetén –
törvényben meghatározott esetekben és módon – fellép a
törvényesség védelmében.”
„54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek
veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz,
amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.
(2) Senkit nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó
elbánásnak vagy büntetésnek alávetni, és különösen tilos
emberen a hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos
kísérletet végezni.”
„56. § A Magyar Köztársaságban minden ember jogképes.”
„57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki
egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt
bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a
törvény által felállított független és pártatlan bíróság
igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
(…)
(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak
szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági,
közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy
jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű
időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan – a
jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával
elfogadott törvény korlátozhatja.”
„64. § A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van arra, hogy
egyedül vagy másokkal együttesen írásban kérelmet vagy panaszt
terjesszen az illetékes állami szerv elé.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén
tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az
állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen
faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény,
nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy
egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
2. A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény
jelen ügyben irányadó – az indítványok elbírálásakor hatályos –
rendelkezései:
„XIV. FEJEZET
Felülvizsgálat
270. § (1) A jogerős ítélet vagy az ügy érdemében hozott
jogerős végzés felülvizsgálatát a Legfelsőbb Bíróságtól a (2)
bekezdésben meghatározott feltételek fennállása esetében a fél,
a beavatkozó, valamint – a rendelkezés reá vonatkozó része
tekintetében – az kérheti, akire a határozat rendelkezést
tartalmaz.
(2) A felülvizsgálati kérelem akkor terjeszthető elő, ha a
felülvizsgálni kért határozat az ügy érdemi elbírálására
kihatóan jogszabálysértő, és
a) a határozat eltér a Legfelsőbb Bíróság jogegységi
határozatától, vagy
b) felülvizsgálata a joggyakorlat egysége, továbbfejlesztése
érdekében szükséges, mivel
ba) a határozattal kapcsolatban elvi jelentőségű jogkérdés
merül fel, és a Legfelsőbb Bíróság a jogkérdést illetően – a
Legfelsőbb Bíróság határozatainak hivatalos gyűjteményében
közzétett módon – még nem hozott döntést, illetve
bb) a határozat olyan elvi jelentőségű jogkérdést dönt el,
amelyre vonatkozóan a Legfelsőbb Bíróság a Legfelsőbb Bíróság
határozatainak hivatalos gyűjteményében korábban eltérő
tartalmú elvi határozatot tett közzé.
(3) Nem tekinthető az ügy érdemi elbírálására kihatónak
különösen az a jogszabálysértés, amely
a) a jogerős határozatnak a kamatfizetésre, a perköltség
összegére vagy viselésére vonatkozó, illetve a meg nem fizetett
illeték vagy az állam által előlegezett költség megfizetésére
kötelező részének meghozatala során történt, továbbá
b) a határozatnak a teljesítési határidővel, a részletfizetés
engedélyezésével kapcsolatos rendelkezését vagy az indokolását
érinti.
271. § A felülvizsgálat kizárásáról csak e törvény
rendelkezhet. Nincs helye felülvizsgálatnak
a) az első fokon jogerőre emelkedett határozat ellen, kivéve,
ha azt törvény lehetővé teszi;
b) ha a fél a fellebbezési jogával nem élt és a másik fél
fellebbezése alapján a másodfokú bíróság az első fokú
határozatot helyben hagyta;
c) a házasságot érvénytelenítő vagy felbontó ítélet ellen az
érvénytelenítés vagy a felbontás kérdésében;
d) az apaság vélelmét megdöntő ítélet ellen – az apaság
vélelmét megdöntő részében – ha az apaság vélelmének
megdöntését követően a gyermeket valamely személy teljes
hatályú apai elismeréssel a magáénak ismerte el, vagy az
apaságot jogerős bírói ítélet állapította meg, illetve, ha a
gyermek anyjának utólagos házasságkötése folytán az anya férjét
kell a gyermek apjának tekinteni;
e) a helyi önkormányzat ellen indult adósságrendezési
eljárásban az adósságrendezés elrendelése tárgyában hozott
végzés ellen;
f) a felszámolást elrendelő, illetve a felszámolási eljárás
befejezéséről hozott végzés ellen;
g) a cég törlését elrendelő végzés ellen;
h) a gyülekezési jog gyakorlása tárgyában hozott határozat
bírósági felülvizsgálata során hozott végzés ellen;
i) a választási eljárásban hozott bírósági határozat ellen;
j) az egyezséget jóváhagyó végzés ellen, továbbá
k) ha a határozatot a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati
eljárásban hozta.
272. § (1) A felülvizsgálati kérelmet az első fokú
határozatot hozó bíróságnál a határozat közlésétől számított
hatvan napon belül kell benyújtani kettővel több példányban,
mint ahány fél a perben érdekelve van. A felülvizsgálati
kérelem benyújtására előírt határidő elmulasztása esetén az
elmulasztott határidő utolsó napjától számított harminc nap
elteltével igazolásnak akkor sincs helye, ha a mulasztás csak
később jutott a fél tudomására, vagy az akadály csak később
szűnt meg.
(2) A felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni azt a
határozatot, amely ellen a felülvizsgálati kérelem irányul,
továbbá elő kell adni, hogy a fél a határozat megváltoztatását
mennyiben és milyen okból kívánja. A felülvizsgálati kérelemben
meg kell jelölni azokat a tényeket is, amelyek a 270. §-ban
meghatározott feltételek fennállását megalapozzák. A
felülvizsgálati kérelmet nem lehet megváltoztatni. A kérelem
mindaddig visszavonható, amíg a Legfelsőbb Bíróság tanácsa a
határozatát nem hozta meg.
(3) A felülvizsgálati kérelemhez – ha arra korábban nem
került sor – csatolni kell a jogi képviselő meghatalmazását is.
Ügyvédjelölt (jogi előadó) a Legfelsőbb Bíróság előtt nem
járhat el.
(4) Ha a felülvizsgálati kérelem benyújtására nyitva álló
határidő valamennyi féllel szemben lejárt, illetve, ha a
felülvizsgálati kérelmet valamennyi fél benyújtotta, az első
fokú határozatot hozó bíróság azt a per irataival együtt
haladéktalanul felterjeszti a Legfelsőbb Bírósághoz, a jogerős
határozatot hozó bíróságot pedig a felülvizsgálati kérelem
másolatának megküldésével értesíti az eljárás megindításáról.
Ha a végrehajtás elrendelése már megtörtént, a felülvizsgálati
kérelmet beérkezését követően haladéktalanul fel kell
terjeszteni.
273. § (1) A felülvizsgálati kérelmet a Legfelsőbb Bíróság
hivatásos bírája, mint egyesbíró előzetesen megvizsgálja abból
a szempontból, hogy a kérelem megfelel-e a 270. §-ban
meghatározott feltételeknek, illetve az egyéb törvényes
követelményeknek. Ha a felülvizsgálati kérelem előterjesztésére
előírt jogszabályi feltételek nem állnak fenn, a bíró a
felülvizsgálati kérelmet elutasítja.
(2) Az eljáró bíró elutasítja a felülvizsgálati kérelmet
akkor is, ha a kérelem előterjesztője
a) a megadott lakóhelyéről (székhelyéről) nem idézhető,
illetve onnan ismeretlen helyre költözött, vagy
b) a jogi képviseletéről felhívás ellenére nem gondoskodik és
pártfogó ügyvéd kirendelését sem kéri, illetve kérheti.
(3) A felülvizsgálati kérelem benyújtásának a határozat
végrehajtására nincs halasztó hatálya, de az eljáró bíró a
felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálásának befejezésekor
V ha nem kerül sor a kérelem elutasítására – a határozat
végrehajtását a fél kérelmére felfüggesztheti, illetve a
felülvizsgálati kérelem benyújtásának tényéről – ha a fél a
felülvizsgálati kérelemben ezt kérte és annak jogszabályi
feltételei fennállanak – értesíti a földhivatalt.
(4) A felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálásának
eredményéről az eljáró bíró a felülvizsgálati kérelemnek a
Legfelsőbb Bírósághoz való érkezését követő hatvan napon belül
határoz, kivéve, ha az ügyben hiánypótlásra volt szükség. Ebben
az esetben a határidő a hiánypótlásra engedélyezhető
határidővel, de legfeljebb tizenöt nappal meghosszabbodik.
(5) Az eljáró bíró határozatai ellen jogorvoslatnak nincs
helye. Az eljáró bíró a felülvizsgálati kérelem
megvizsgálásáról – elutasítása esetében indokolással ellátott –
végzéssel dönt.
(6) Ha az eljáró bíró a felülvizsgálati eljárás lefolytatását
elrendeli, erről a kérelem előterjesztőjét értesíti. A 274. §
(1)-(3) bekezdések rendelkezései folytán szükségessé váló
intézkedéseket az előzetes vizsgálatot lefolytató bíró teszi
meg.
(7) Ha az eljáró bíró a felülvizsgálati eljárás lefolytatását
elrendeli, a Legfelsőbb Bíróság a Legfelsőbb Bíróság
határozatainak hivatalos gyűjteményében, illetve a világhálón
közzéteszi az ügy tárgyát, a felülvizsgálati kérelemben
felvetett jogkérdés lényegét és az előterjesztő képviseletében
eljáró jogi képviselő nevét, valamint irodájának székhelyét.
(8) A felülvizsgálati eljárás lefolytatása során a Legfelsőbb
Bíróság tanácsban jár el. A Legfelsőbb Bíróság a
felülvizsgálati eljárás lefolytatását elrendelő végzés
meghozatalától számított hat hónapon belül az ügy érdemében
határozattal dönt. Ha a Legfelsőbb Bíróság a 275. § (5)
bekezdésében foglaltak szerint jár el, az eljárás
felfüggesztésének időtartama a határidő számítása során nem
vehető figyelembe.
274. § (1) A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet
tárgyaláson kívül bírálja el, kivéve, ha a felek bármelyike
tárgyalás tartását kéri. Végzés ellen benyújtott
felülvizsgálati kérelem esetében tárgyalás tartása nem kérhető.
(2) Tárgyalás tartását a felülvizsgálati kérelmet
előterjesztő fél a felülvizsgálati kérelmében, illetve az
ellenfél csatlakozó felülvizsgálati kérelmének kézhezvételétől
számított nyolc napon belül, az ellenfél pedig a
felülvizsgálati kérelem kézhezvételétől számított nyolc napon
belül kérheti. A határidő elmulasztása miatt igazolásnak nincs
helye.
(3) A csatlakozó felülvizsgálati kérelem és az ellenkérelem
előterjesztésére a 244. § és a 257. § rendelkezéseit
megfelelően alkalmazni kell.
(4) Ha a felülvizsgálati kérelem elbírálása tárgyaláson
történik, a tanács elnöke a tárgyalást úgy tűzi ki, hogy a
felülvizsgálati kérelemnek a felek részére való kézbesítése a
tárgyalás napját legalább tizenöt nappal megelőzze. Az
idézésben figyelmeztetni kell a feleket, hogy távolmaradásuk a
felülvizsgálati kérelem elbírálását nem gátolja.
(5) A felülvizsgálati tárgyalásra a 247. §-ban foglalt
rendelkezések kivételével a fellebbezési tárgyalás szabályai
megfelelően irányadóak.
(6) Ha a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a tanács
elnöke jogegységi eljárást kezdeményez, egyidejűleg az ügy
elbírálását a jogegységi eljárás befejezéséig felfüggeszti. A
jogegységi eljárás befejezése után a bíróság a jogkérdést elvi
jelleggel eldöntő jogegységi határozatnak megfelelő határozatot
hoz.
(7) Ha a 273. § (2) bekezdésben meghatározott elutasítási ok
a felülvizsgálati eljárás lefolytatása során merül fel, a
Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet az eljárás
bármely szakaszában hivatalból elutasítja. A 273. § (3)
bekezdésében megjelölt határozatokat a Legfelsőbb Bíróság a fél
kérelmére a felülvizsgálati eljárás lefolytatása során is
meghozhatja.
275. § (1) A felülvizsgálati eljárásban bizonyítás
felvételének helye nincs. A Legfelsőbb Bíróság a
felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló
iratok alapján dönt.
(2) A Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot csak a
felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem
keretei között vizsgálhatja felül, kivéve, ha a pert a
tárgyalás alapján megszünteti, vagy ha a határozatot hozó
bíróság nem volt szabályszerűen megalakítva, illetve a
határozat meghozatalában olyan bíró vett részt, akivel szemben
a törvény értelmében kizáró ok áll fenn.
(3) Ha a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás
lefolytatása alapján azt állapítja meg, hogy a felülvizsgálati
kérelemben hivatkozott felülvizsgálati ok mégsem áll fenn, a
jogerős határozatot hatályában fenntartja.
(4) Ha a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás
lefolytatása alapján azt állapítja meg, hogy az előterjesztő
alappal hivatkozott a 270. § (2) bekezdésében meghatározott
felülvizsgálati okra, emellett a megfelelő határozat
meghozatalához szükséges tények az iratokból megállapíthatóak,
a Legfelsőbb Bíróság a jogszabályokkal, illetve a Legfelsőbb
Bíróság korábbi döntésével összhangban álló új határozatot hoz.
Ha erre nincs lehetőség, a jogerős határozatot egészben vagy
részben hatályon kívül helyezi és az ügyben eljárt első vagy
másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára
utasítja.
(5) Ha a Legfelsőbb Bíróság a Legfelsőbb Bíróság
határozatainak hivatalos gyűjteményében korábban közzétett elvi
határozatától el kíván térni, a felülvizsgálati eljárás
felfüggesztése mellett az ügyben jogegységi eljárás
lefolytatását kezdeményezi.”
„A közigazgatási perek
(…)
Fellebbezés. Perújítás. Felülvizsgálat
340. § (1) A bíróság ítélete ellen fellebbezésnek – a (2)
bekezdésben meghatározott kivétellel – nincs helye.
(2) A bíróság ítélete ellen fellebbezésnek van helye, ha a
közigazgatási pert olyan határozat bírósági felülvizsgálata
iránt indították, amelyet olyan szerv hozott egyfokú
eljárásban, amelynek illetékessége az egész országra kiterjed,
és e határozatot a bíróság a törvény alapján megváltoztathatja.
(3) A 337. § (2) bekezdését a fellebbezési eljárásban is
megfelelően alkalmazni kell.
(4)
340/A. § (1) A 271. § (1) bekezdésének a) pontja
közigazgatási perben nem alkalmazható, ha az ítélet ellen a
340. § alapján fellebbezésnek nincs helye.
(2)
(3) Ha a jogerős határozat ellen a fél perújítással élt, az
elsőfokú bíróság, ha pedig a határozat ellen felülvizsgálati
kérelmet nyújtottak be, a Legfelsőbb Bíróság erről – az eljárás
felfüggesztéséről való döntés érdekében – értesíti az eljáró
közigazgatási szervet.
(4) A perújítás, illetve a felülvizsgálati kérelem
elbírálását követően, ha a bíróság a határozatot
megváltoztatta, a közigazgatási szerv a határozatnak
megfelelően a közigazgatási eljárást tovább folytatja, vagy
megszünteti.
Társadalombiztosítási határozat bírósági felülvizsgálata
341. § A társadalombiztosítási határozat felülvizsgálata
iránt indított perekre ennek a fejezetnek a rendelkezéseit a
következő eltérésekkel kell alkalmazni:
a) a határozat ellen a keresetet a társadalombiztosítási
jogszabályokban meghatározott határidő alatt kell megindítani,
b) a keresetet az első fokú társadalombiztosítási szerv ellen
kell megindítani akkor is, ha a felülvizsgálandó határozatot a
másodfokon eljáró szerv hozta,
c) a betegségi és az anyasági ellátással kapcsolatos
keresetet a munkáltató székhelye (telephelye) szerint illetékes
társadalombiztosítási igazgatóság (kirendeltség) ellen kell
megindítani akkor is, ha az első fokú határozatot nem ez a
szerv hozta,
d) illetékes az a munkaügyi bíróság, amelynek területén a
társadalombiztosítás helyi szervének székhelye van,
e) a bíróság a társadalombiztosítási határozatot
megváltoztathatja,
f)-g)”
3. A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény
módosításáról szóló 2001. évi CV. törvény önálló – a Pp.-be be
nem épített – vizsgálni kért rendelkezései
„20. § (4) E törvénynek a felülvizsgálati eljárás szabályait
megállapító rendelkezéseit a törvény hatálybalépésekor
folyamatban lévő ügyekben akkor lehet alkalmazni, ha az ügyben
a bíróság a jogerős határozatot még nem hozta meg. (…)
(9) A Bsz. hatálybalépése előtt meghozott irányelv, elvi
döntés és kollégiumi állásfoglalás – amíg az a Bsz. alapján
alkalmazható – a Pp. 270. § (2) bekezdésének b) pontja
tekintetében a Legfelsőbb Bíróság határozatainak hivatalos
gyűjteményében közzétett határozattal azonos megítélés alá
esik.”
III.
Az Alkotmánybíróság először a felülvizsgálat mai rendszerének
történeti előzményeit tekintette át.
1. A polgári eljárásjog hazai szabályozásában a felülvizsgálat
intézménye régóta ismert. Az 1893:XVIII. t.-cz. harmadfokú
fellebbvitelként szabályozta a felülvizsgálatot, amelyet –
német és francia mintára – csak a jogkérdésekre szorítkozott.
Az új polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. t.-cz.
némileg változtatott a felülvizsgálat rendszerén. Továbbra is
fenntartotta azt a megoldást, hogy a felülvizsgálat nem egyéb,
mint „harmadfokú korlátozott fellebbezés”, de a jogkérdéseken
túl – szűk körben – a ténykérdések alapján is lehetővé tette a
felülvizsgálatot. Az 1911. évi I. t.-cz. által szabályozott
felülvizsgálatnak a funkciója alapvetően nem a jogegység
megóvása volt. Az akkori francia semmitőszékkel ellentétben –
amely a jogegység biztosítására adekvát eszközzel, az
alsóbíróságok ítéleteinek megsemmisítési jogával rendelkezett –
a felülvizsgálati bíráskodásra jogosult kir. Kúria (illetve a
kir. ítélőtábla) a jogsérelem valódi orvoslására is jogosult
volt. Az 1911. évi I. t.-cz.-hez kapcsolódó magyarázat szerint
„A mi felülvizsgálati bíróságaink tehát a most kifejtettek
szerint rendes harmadfokú bíróságok, amelyek ép ugy gyakorolnak
jurisdictiót, mint az alsóbíróságok. Erre mutat az, hogy a
felülvizsgálati bíróság nem szorítkozik minden esetben csak a
fellebbezési bíróság ítéletének megsemmisítésére, illetőleg
feloldására, hanem ha az ügy a fellebbezési bíróság ítéletében
megállapított tényállás alapján ítélethozatalra megérett, az
ügy érdemében is ítél.” (Az új polgári perrendtartás, az 1911.
évi I. t.-cz.; szerkesztő: Térfi Gyula, Grill Kiadó 1914. 618.)
Az 1911. évi I. t.-cz.-et a polgári perrendtartásról szóló
1952. évi III. törvény hatálybaléptetéséről és végrehajtásáról
szóló 1952. évi 22. törvényerejű rendelet helyezte hatályon
kívül. Az 1953. január 1-én hatályba lépő Pp. „perorvoslat a
törvényesség érdekében” elnevezéssel a későbbi törvényességi
óváshoz hasonló megoldást vezetett be, a legfőbb ügyész az
eljárást befejező vagy felfüggesztő bármely jogerős határozat
ellen a törvényesség érdekében perorvoslattal élhetett a
Legfelsőbb Bíróság előtt, jogszabálysértésre hivatkozva. Az
1954. évi VI. törvény e jogintézménynek – azt részben
átalakítva – a törvényességi óvás nevet adta: a Pp. e szabálya
szerint a legfőbb ügyész vagy a Legfelsőbb Bíróság elnöke
bármely polgári ügyben hozott jogerős határozat ellen
törvényességi óvással élhetett, ha a határozat törvénysértő
vagy megalapozatlan volt.
2. Az Alkotmánybíróság a 9/1992. (I. 30.) AB határozatával
megsemmisítette a törvényességi óvás jogintézményét. Az
Alkotmánybíróságnak a Pp. vonatkozó rendelkezéseit megsemmisítő
döntése után az Országgyűlés megalkotta a Polgári
perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvényben és az ehhez
kapcsolódó jogszabályokban a felülvizsgálati eljárás
megteremtéséről szóló 1992. évi LXVIII. törvényt, amely a Pp.
XIV. fejezetébe, felülvizsgálat címmel új megoldást vezetett
be. Az 1993. január 1-én hatályba lépő felülvizsgálat a
„harmadfokú korlátozott fellebbezés” megoldást követte. A Pp.
azokat az eseteket sorolta fel, amelyekben nincs helye
felülvizsgálatnak, így a felülvizsgálatot, mint egyfajta
perorvoslati lehetőséget általánossá tette. A jogerős ítélet
felülvizsgálatát a Legfelsőbb Bíróságtól jogszabálysértésre
hivatkozva a fél, a beavatkozó, az ügyész, és az kérhette akire
az rendelkezést tartalmazott. Tehát e megoldásban pusztán a
jogszabálysértés valószínűsítésével a felülvizsgálat elérhető
volt.
Az igazságszolgáltató hatalmi ágban ezt követően strukturális
változások történtek. A bíróságok szervezetéről és
igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (Bsz.) – többek
között – szabályozza az ítélőtáblák működését, a jogegységi
eljárást és a jogegységi határozatok meghozatalának jogi
rendjét. A Bsz. – s az ezzel összefüggő alkotmánymódosítás –
hatálybalépésével egy időben a Pp. felülvizsgálatra vonatkozó
szabályai még nem változtak meg gyökeresen. A Bsz.-el
párhuzamosan a Pp.-t az 1997. évi LXXII. törvény módosította. A
felülvizsgálat és a jogegységi eljárás közötti kapcsolatot a
Pp. – 1997. évi LXXII. törvény által módosított – 274. § (6)
bekezdése teremtette meg, kimondva: „Ha a felülvizsgálati
kérelem elbírálása során a tanács elnöke jogegységi eljárást
kezdeményez, egyidejűleg az ügy elbírálását a jogegységi
eljárás befejezéséig felfüggeszti. A jogegységi eljárás
befejezése után a bíróság a jogkérdést elvi jelleggel eldöntő
jogegységi határozatnak megfelelő határozatot hoz.” E
rendelkezés jelenleg is hatályban van.
Az Országos Ítélőtábla székhelyének és illetékességi
területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás
működését érintő egyes törvények módosításáról szóló 1999. évi
CX. törvény bár több helyen megváltoztatta a Pp.
felülvizsgálatra vonatkozó rendelkezéseit, azonban a
felülvizsgálat lehetőségének elvi alapjai változatlanok
maradtak: továbbra is általános, hogy – a tételesen
meghatározott kivételeken túl – a jogerős döntéssel szemben
önmagában jogszabálysértésre hivatkozva is felülvizsgálatot
lehetett kérni a Legfelsőbb Bíróságtól.
3. A Pp.-beli felülvizsgálat jogintézményének történetében
jelentős változást a jelen ügy tárgyát képező 2001. évi CV.
törvénnyel történő módosítás hozott. E módosítás lényegi eleme,
hogy magához a felülvizsgálati kérelem előterjesztéséhez (s nem
annak elbírálásához) a korábbi rendszerekben ez idáig nem
ismert feltételeket vezetett be. A Pp. hatályos 270. § (2)
bekezdése a felülvizsgálati kérelem „befogadhatóságaként”
előírja, hogy az ügy érdemére kiható jogszabálysértésen túl a
joggyakorlat egységesítése körében is fenn kell állni elvi
problémának. A befogadhatóság feltételei mintegy „szűrőként”,
csak azon határozatokat engedik felülvizsgálati elbírálás alá,
amelyek a fentebb említett együttes feltételnek (tehát
jogszabálysértés és jogegységesítés körében előforduló
probléma) megfelelnek. A befogadhatóságról a Pp. 273. § (1)
bekezdése szerint a Legfelsőbb Bíróság hivatalos bírája, mint
egyesbíró dönt, a Pp. 273. § (5) bekezdés első mondata szerint
a határozata ellen nincs helye jogorvoslatnak. Ha az egyesbíró
úgy ítéli meg, hogy a befogadhatóság – jelen ügyben vizsgált –
törvényi feltételei nem állnak fenn, az adott ügy nem kerül a
Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati tanácsa elé érdemi
elbírálásra.
A 2001. évi CV. törvényhez fűzött miniszteri indokolás
kiemelte, hogy „A jogorvoslathoz való jog alkotmányos
követelménye egyfokú jogorvoslatot jelent, önmagában tehát még
az sem vetne fel alkotmányos problémát, ha a polgári
perrendtartás nem adna lehetőséget felülvizsgálati eljárás
lefolytatására.” Az indokolás ezt követően a törvényességi
óvást elbíráló 9/1992. (I. 30.) AB határozatnak a jogerő
védelmével kapcsolatos megállapításait idézi, majd arra a
következtetésre jut, hogy „Megállapítható tehát, hogy önmagában
az ún. anyagi igazságosság szempontja (a fél részéről az
igazságos, az anyagi- és eljárásjogi jogszabályoknak egyaránt
megfelelő döntésre vonatkozó elvárás) nem elegendő alkotmányos
előfeltétel a jogerő áttöréséhez. Szükség van emellett olyan
további (az anyagi igazságosság megsértésére történő
hivatkozással konjunktív viszonyban álló) törvényi
előfeltételre, amely a felülvizsgálati eljárás lefolytatásának
létjogosultságát a konkrét eseten túlmutató érdekkel is
alátámasztja.” Ezt a konjunktív feltételt a Pp.-nek a 2001. évi
CV. törvénnyel történő módosítása a jogegység biztosításában, a
joggyakorlat továbbfejlesztésében határozta meg, úgy, mint a
felülvizsgálati kérelem előterjeszthetőségének előfeltételét.
IV.
1. Az Alkotmánybíróság – az indítványok alapján – elsőként a
Pp. 270. § (2) bekezdés a., b., ba., és bb. pontjaiban előírt
feltételeket az államhatalmi ágak elválasztása szempontjából
vizsgálta meg.
1.1. Az Alkotmánybíróságnak az államhatalmi ágak elválasztása
elvét a bírói hatalommal összefüggésben értelmező 38/1993. (VI.
11.) AB határozata rámutatott: „Az Alkotmánybíróság a hatalmi
ágak elválasztása elvének (mint a jogállamiság alkotóelemének)
értelmezése során abból a helyzetből indul ki, ahogy ez a
szétválasztás a mai parlamentáris rendszerekben érvényesül, s
ahogy azt az Alkotmány is tükrözi. A törvényhozó és a
végrehajtó hatalom "elválasztása" ma lényegében a hatáskörök
megosztását jelenti a Parlament és a Kormány között, amelyek
azonban politikailag összefonódtak. A parlamenti többséget
alkotó pártok alakítanak Kormányt, a Parlament zömmel a Kormány
törvényjavaslatait szavazza meg. A "jog", amely folyamatosan
keletkezik, az élet minden területét a választáson győztes
pártok politikai programjának megfelelően újra- és
újraszabályozhatja. Ilyen körülmények között a bírói hatalom
sajátossága az, hogy a másik két, "politikai" jellegű hatalmi
ággal szemben állandó és semleges [akkor is, ha a politikai
programokat megvalósító törvényeket és rendeleteket (is)
alkalmazza]. Ezt a semlegességet fogalmazza meg az Alkotmány
50. § (3) bekezdése azzal, hogy a bírák függetlenek, és csak a
törvénynek vannak alávetve. …” (ABH 1993, 256, 261-262).
Az Alkotmánybíróság a fenti megállapításokat a 17/1994. (III.
29.) AB határozatában az alábbiakkal egészítette ki: „Az
alkotmányellenes hatalomösszpontosítás veszélye az egyes
hatalmi ágakat különbözőképpen és különböző mértékben
érintheti, a bírói "túlhatalom" veszélye azonban a
kontinentális jellegű jogrendszerekben eleve csekély. Az
Alkotmánybíróság álláspontja szerint a bírói
hatalomkoncentráció – a bíróságoknak az államéletben betöltött
sajátos szerepe folytán – kevésbé merülhet fel azokban az
alkotmányos rendszerekben, amelyekben elkülönült
alkotmánybíráskodás honosodott meg. Ezekben a rendszerekben a
bírói hatalom fő megnyilvánulását jelentő ítélkezési
tevékenységbe történő bármely külső beavatkozás sokkal
súlyosabb fenyegetést jelent az alkotmányos berendezkedésre,
mint a bírói hatalom esetleges túlsúlya. Ezért az alkotmányos
biztosítékoknak alapvetően arra kell vonatkozniuk, hogy a
bíróságok és a másik két hatalmi ág között ne jöjjön létre
olyan politikailag meghatározott függés, mint a parlament és a
kormány között. Amíg tehát a végrehajtó hatalom korlátozását
mind a parlamenti ellenőrzés intézményeinek megteremtésével,
mind a közigazgatás bírói kontrolljának általánossá tételével
indokolt és alkotmányosan szükséges biztosítani, addig a bírói
hatalomba való külső beavatkozásnak szigorúbbak és alapvető
garanciális elveken nyugvók az alkotmányos korlátai.” [17/1994.
(III. 29.) AB határozat, ABH 1994, 84, 85-86.]
Az Alkotmánybíróság jelölt határozataiban a parlamentáris
demokráciák sajátosságaira is tekintettel kiemelt hangsúlyt
helyezett a semleges „bírói hatalom” függetlenségére. Jelen ügy
tárgya ugyanakkor nem az igazságszolgáltató hatalmi ág
függetlensége a „politikai” jellegű hatalmi ágaktól, hanem épp
fordítva – ahogy az indítványozók kifogásolják – az, hogy a
felülvizsgálat lehetőségének az elvi, jogegységi kérdésekkel
való szűkítése nem eredményezi-e a jogalkotói (törvényhozói) és
bírói hatalom elválasztásának sérelmét a bírói hatalom javára.
Az alkotmányossági vizsgálat jelen határozatban tehát csupán
arra szorítkozott, hogy elfogadható-e a jogszabályok mellett a
jogszabályoknak kötelező jelleggel alkalmazandó tartalmat adó
önálló bírói jogértelmezés. E kérdés – a Pp. 270. § (2)
bekezdését vizsgálva – a nélkül is eldönthető, hogy az
Alkotmánybíróság jelen határozatában állást foglalna a
jogegységi határozatok jogforrási minőségéről, s az ezzel
kapcsolatos alkotmányvédelmi követelményekről.
1.2. Az Alkotmány 47. § (2) bekezdése a Legfelsőbb Bíróság
feladatává teszi a bírói jogalkalmazás egységességének
biztosítását, amelynek keretében a Legfelsőbb Bíróság a
bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hozhat. A Bsz. 27-
33. §-ai rendelkeznek az ítélkezés egységének biztosításáról,
ennek során a jogegységi eljárásra irányadó szabályok is
meghatározást nyertek. A Bsz. 29. §-a szerint jogegységi
eljárásra alapvetően két okból kerülhet sor. Egyrészt, ha a
joggyakorlat továbbfejlesztése ezt szükségessé teszi [Bsz. 29.
§ (1) bekezdés a) pont első fordulat], másrészt elvi
kérdésekben az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása
érdekében [Bsz. 29. § (1) bekezdés a) pont második fordulat].
Lényegileg ez utóbbi körbe sorolható az az esetkör is, amikor
az ítélkezési gyakorlat megváltoztatása szükséges, azaz, ha a
Legfelsőbb Bíróság egyik tanácsa jogkérdésben el kíván térni a
Legfelsőbb Bíróság másik ítélkező tanácsának határozatától
[Bsz. 29. § (1) bekezdés b) pont].
A Pp. – jelen ügyben vizsgált – 270. § (2) bekezdése a
Legfelsőbb Bíróság jogegységet biztosító alkotmányos
feladataihoz kapcsolódik. A Pp. 270. § (2) bekezdés a. pontja a
felülvizsgálat elrendelhetőségének okai között említi a
jogegységi határozattól eltérő jogerős határozat
felülvizsgálatát, a Pp. 270. § (2) bekezdés b. pontjának
megfogalmazása pedig „a joggyakorlat egysége, továbbfejlesztése
érdekében szükséges” fordulat útján megegyezik a Bsz. 29. § (1)
bekezdés a) pontjába foglalt szóhasználattal, a jogegységi
eljárás okait szabályozó rendelkezéssel. A Bsz. és a Pp.
idézett szabályai tehát egymásra épülnek.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a bíróságok önálló
jogértelmezése része a bírói függetlenségnek, melynek során –
ha az alkotmányos keretek között marad – természetes, hogy a
jogszabályok tartalma az esetekhez igazodóan szűkítő, vagy
bővülő értelmezést kap. Az így létrejött különböző
jogértelmezések egységesítése alkotmányos érdek, az
igazságszolgáltató hatalmi ág feladata. Az Alkotmány 50. §-ában
meghatározott bírósági feladatokon tehát nem terjeszkedik túl a
Pp. 270. § (2) bekezdésébe foglalt azon szabály – amely az
Alkotmány 47. § (2) bekezdésében meghatározottakra is
tekintettel – a jogegységesítést, az elvi jellegű
jogkérdésekben való egységes gyakorlat kialakítását is céljául
tűzte. A már idézett 38/1993. (VI. 11.) AB határozat
rámutatott: „A "jogot" végül is a bíróságok saját értelmezésük
szerint állapítják meg. [Erősíti ezt az Alkotmány 50. § (2)
bekezdése is, amely szerint a közigazgatási határozatok
törvényességét bíróság ellenőrzi.] A csak a törvényeknek való
alávetettség nemcsak a másik két hatalmi ág befolyását zárja ki
tehát az ítélkezésre, hanem – az Alkotmány határai és
követelményei között maradó – független, folyamatos és
rendszerképző törvényértelmezés és jogalkalmazás révén is
biztosítja a bírói függetlenséget.” (ABH 1993, 256, 262.)
Az Alkotmánybíróság szerint a Pp. 270. § (2) bekezdés a., b.,
ba., bb. pontjaiban található rendelkezések megmaradnak a
„folyamatos és rendszerképző törvényértelmezés” – mint az
igazságszolgáltató hatalmi ág, élén a Legfelsőbb Bíróság –
feladatainak keretei között, e rendelkezésekben az államhatalmi
ágak elválasztásának elve nem sérül. A jogalkalmazás
egységességének biztosítása érdekében többféle alkotmányos
megoldás lehetséges az igazságszolgáltatás rendszerén belül.
Önmagában azzal a ténnyel nem sérül a jogalkotói hatalom, benne
a törvényhozói hatalmi ág alkotmányos jogköre, hogy a bírói
hatalom a jogszabályoknak egységesen alkalmazandó tartalmat ad.
A „bírói jogalkotás”, amíg az kizárólag a jogszabályok
értelmezésén alapul (amíg a bírói-ítélkezési hatalom nem veszi
át alapvetően és közvetlenül a jogalkotás funkcióját), nem
kerül ellentétbe a hatalommegosztás elvével. Így ezen
alkotmányos elv sérelme sem állapítható meg pusztán azon
alapon, hogy a jogegység biztosítását a Bsz.-en kívül perjogi
szabályok – jelen esetben a felülvizsgálat – is elősegítik.
Mindezektől különálló kérdés a jogegységesítést szolgáló
határozatok alkotmányos rendelkezéseknek való megfelelősége,
amely problémával jelen eljárás nem foglalkozott.
A fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az
államhatalmi ágak elválasztásának elvével a Pp. 270. § (2)
bekezdés nem ellentétes.
2. Az indítványozók a Pp. felülvizsgálatra vonatkozó
rendelkezéseivel (270-275. §-ok) általában is – ezen belül a
Pp. 270. § (2) bekezdésével – összefüggésben az Alkotmány 57. §
(5) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való jog sérelmét
állították. Az Alkotmánybíróság ezen indítványokkal
kapcsolatban a következőket állapította meg:
Az Alkotmánybíróságnak az 1/1994. (I. 7.) AB határozat óta
követetett gyakorlata szerint "a felülvizsgálat rendkívüli
jogorvoslat, amely az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt
alkotmányi rendelkezéssel összefüggésbe nem hozható. Mivel az
alkotmányosan megkövetelt rendes jogorvoslaton túlmenő
rendelkezés, a törvényhozónak – egyéb alkotmányi
rendelkezésekkel összhangban (pl. diszkrimináció tilalma) –
teljes szabadságában áll ennek tartalmát és korlátait
megállapítani" (ABH 1994, 29, 38.). Ezt az álláspontot több
döntés is tartalmazza, így pl. a 663/D/2000. AB határozat
kimondta: „Jelen ügyben is megerősíti az Alkotmánybíróság azt
az elvi megállapítását, hogy a jogorvoslathoz való jog – mint
alapvető jog – csak a rendes jogorvoslatra vonatkozik, a
rendkívüli jogorvoslat a rendes jogorvoslaton túlmutató
többletlehetőség, amelynek léte nem hozható összefüggésbe az
Alkotmány 57. § (5) bekezdésével.” (ABH 2003, 1223, 1230.)
Az Alkotmánybíróság más döntésében az Alkotmány 57. § (5)
bekezdésébe foglalt, a jogorvoslati jog korlátozásához előírt
minősített többség követelménye alól is kivonta a rendkívüli
jogorvoslatot. A 787/D/1999. AB határozat szerint: „a
jogorvoslathoz való jognak az Alkotmányban garantált alapvető
joga [Alkotmány 57. § (5) bekezdés] a rendes jogorvoslatra
vonatkozik, így a jogkorlátozáshoz megkövetelt "minősített
többséggel" elfogadott törvényi szabályozás követelménye is
csak a rendes jogorvoslatot érintő szabályozás tekintetében áll
fenn.” (ABH 2001, 1090, 1094.)
A fenti határozatokban bemutatott alkotmánybírósági értelmezés
szerint az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében meghatározott
jogorvoslathoz való jog csupán azt a követelményt támasztja –
de azt sem abszolút követelményként –, hogy az első fokon
meghozott érdemi döntésekkel szemben, azt felülvizsgálandó,
magasabb fórumhoz lehessen fordulni, illetve hatósági
döntésekkel szemben rendelkezésre álljon a bírói út. Ebből
következően a rendkívüli jogorvoslat (amennyiben annak
igénybevételét megelőzően a fenti feltételek teljesültek)
alkotmányossági megítélése kívüli esik az Alkotmány 57. § (5)
bekezdésének érvényesülési körén.
A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat. Az Alkotmány 57. § (5)
bekezdéséhez tartozó – fent idézett – alkotmánybírósági
határozatok alapján megállapítható, hogy akár a Pp.
felülvizsgálatot szabályozó XIV. fejezet egészére, akár az azon
belüli egyes rendelkezések – így a Pp. 270. § (2) bekezdésére –
vonatkozó indítványok nem megalapozottak. Mindez irányadó a
minősített többség hiányát kifogásoló indítványozói
felvetésekre is. Az Alkotmánybíróság ezért az erre vonatkozó
indítványokat elutasította.
Az Alkotmánybíróság az idézett döntéseiben a törvényhozás
szabadságát hangsúlyozta a felülvizsgálat tartalmának és
korlátainak meghatározásánál, ugyanakkor nem zárta ki a
felülvizsgálat jogintézményének, illetve egyes szabályainak más
alkotmányos tételek alapján történő vizsgálatát (Az 1/1994. (I.
7.) AB határozat kifejezetten hangsúlyozta a más alkotmányos
rendelkezésekkel való összhang biztosítását). Így a
felülvizsgálat, mint már biztosított jogorvoslat esetén a
jogorvoslathoz való jog a jogintézmény jogbiztonsági szempontú
megítélése során vehető figyelembe, a rendkívüli jogorvoslat
működéséből eredő hatások alapján.
3. Jelen ügyben az indítványozók Pp. 270. § (2) bekezdése a.,
b., ba., bb. pontjai alkotmányellenességének megállapítását a
jogállamiságból eredő jogbiztonság sérelme miatt több
aspektusból is kérték, illetve felvetették az Alkotmány 47. §
(2) bekezdésének sérelmét is.
3.1. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az Alkotmány 2. §
(1) bekezdéséből eredő jogbiztonság magában foglalja az egyes
jogintézmények működésének előreláthatóságát és
kiszámíthatóságát. A 9/1992. (I. 30.) AB határozat szerint „a
jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét
követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének
kiszámíthatóságát is.” (ABH 1992, 59, 65.) A Pp.-ben
szabályozott felülvizsgálat rendszertanilag a Pp. harmadik,
perorvoslatok címet viselő részében helyezkedik el, mint
rendkívüli jogorvoslat. E jogorvoslati jogintézmény – ahogy
fentebb a történeti áttekintés is mutatja – hagyományosan a
jogszabálysértések kiküszöbölésének kivételes eszköze,
rendkívüliségét az adja, hogy a jogerő beállta után is igénybe
vehető. A Pp. 270. § (2) bekezdésének első mondata a
felülvizsgálat jogorvoslati funkcióját fogalmazza meg.
Kimondja, hogy „a felülvizsgálati kérelem akkor terjeszthető
elő, ha a felülvizsgálni kért határozat az ügy érdemi
elbírálására kihatóan jogszabálysértő…”. Ugyanakkor e törvényi
rendelkezések a jogszabálysértésen túl további konjunktív
feltételként írják elő, hogy a felülvizsgálandó határozatnak el
kell térni a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatától, vagy
a felülvizsgálatát a joggyakorlat egysége, továbbfejlesztése
teszi szükségessé, mert olyan elvi jelentőségű jogkérdés merül
fel, amelyről a Legfelsőbb Bíróság hivatalosan közzétett módon
még nem hozott, vagy hivatalos gyűjteményében korábban eltérő
tartalmú elvi határozatot tett közzé. E kiegészítő, konjunktív
feltételek a felülvizsgálat jogorvoslati funkcióját háttérbe
szorító, jogegység-biztosítási funkciójának biztosítanak
dominanciát.
A már befogadott felülvizsgálat jogorvoslati funkciójából eredő
következményeket a Pp. 275-275/A. §-ai részletezik, így a
Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot hatályában
fenntarthatja [275. § (3) bekezdés], bizonyos körben a
Legfelsőbb Bíróság új határozatot hozhat, illetve a jogerős
határozatot egészben vagy részben hatályon kívül helyezi és az
ügyben eljárt első vagy másodfokú bíróságot új eljárásra és új
határozat hozatalára utasítja [Pp. 275. § (4) bekezdés].
Minderre természetesen csak akkor kerülhet sor, ha a
felülvizsgálati kérelem befogadható, azaz a fentebb
részletezett, a Pp. 270. § (2) bekezdés a., b., ba., és bb.
pontokba foglalt jogegységi, vagy az ítélkezési gyakorlat
szempontjából elvi jellegű problémát is tartalmaz.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint önmagában nem
vitatható, hogy az ítélkezés egységének biztosításához
szükséges eljárásoknak (végső soron az ennek nyomán született
jogegységi határozatnak) az ítélkezési gyakorlatból kell
Dtáplálkoznia”, azaz önmagában nincs akadálya annak, hogy az
egyes eljárási törvények könnyítsék a joggyakorlat
egységesítésére szoruló problémák „felszínre kerülését”. A Bsz.
tartalmaz is erre vonatkozó felhatalmazást: a 32. § (7)
bekezdése kimondja, hogy törvény a jogegységi eljárásra
vonatkozóan további szabályokat állapíthat meg. Ugyanakkor
ettől teljesen különálló kérdés az eljárási törvényekben – így
a Pp.-ben is meghatározott – rendes és rendkívüli jogorvoslatok
jogi (alkotmányjogi) természete. A jogorvoslat alapvető
funkciója a jogsérelem orvosolhatósága, a jogszabálysértések
kiküszöbölése. Mint rendkívüli jogorvoslat ilyen a
felülvizsgálat jogintézménye is, amely hagyományosan a
jogszabályokban biztosított alanyi jogok érvényesítésének
rendkívüli eszköze, a jogszabálysértő jogerős döntések
kiszűrének intézménye. A kezdeményezők körét is e szerint
határozza meg a Pp. 270. § (1) bekezdése: felülvizsgálatot a
fél, a beavatkozó, illetve az kérheti, akire a határozat
rendelkezést tartalmaz. Az Alkotmánybíróság a 22/1995. (III.
31.) AB határozatában a jogorvoslatokra egységesen irányadó
megállapítást tett, mely szerint „ahhoz van joga a személynek,
hogy állítsa a döntés jogos érdeket vagy jogot sértő voltát. A
"sérti" másrészt azt is jelenti, hogy a jogorvoslat
szabályainak azt kell a fél számára lehetővé és a jogorvoslati
fórumra nézve kötelezővé tenniük, hogy az orvoslási kérelmet a
döntés hibás – törvénysértő (megalapozatlan), közigazgatási
ügyben, továbbá célszerűtlen – volta esetén teljesítsék. Az az
orvoslási eszköz, amelynek nem feltétele az ilyen állítás,
alkotmányjogi értelemben nem jogorvoslat.” (ABH 1995, 108,
110.) Jelen ügyben – s ez a felülvizsgálat, mint jogorvoslati
jogintézmény jogbiztonsági szempontja – a félnek (s egyéb, a
felülvizsgálati kérelem benyújtására jogosultaknak) nincs
törvényes lehetősége [a Pp. 270. § (2) bekezdés a., b., ba.,
bb., pontjai miatt] pusztán az ügy érdemére kiható
jogszabálysértésre hivatkozás alapján elérni a felülvizsgálati
kérelem érdemi elbírálását, holott a jogorvoslati jogintézmény
– mint rendkívüli perorvoslat – alkotmányjogi jellegéből ez
következne.
Az Alkotmánybíróság a 9/1992. (I. 30.) AB határozatban – a
jogbiztonság sérelmének indokolásaként – úgy foglalt állást,
hogy „A törvényességi óvás intézményében úgy vegyül a
jogegységi és jogorvoslati funkció, hogy egyiknek sincsenek meg
az alkotmányos feltételei, sőt az egyik feladathoz szükséges
alkotmányos feltételek megvalósulását a másik feladat nem teszi
lehetővé. … [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 64.]
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a jelen ügy hasonló
megítélés alá esik. Az ügy érdemére kiható jogszabálysértésen
túli egyéb ok jelentősen korlátozza, vagy kioltja a
jogorvoslati funkciót. A Pp. 270. § (2) bekezdésének a., b.,
ba., és bb. pontjaiban a felülvizsgálati kérelem
előterjesztéséhez meghatározott feltételrendszer alapján a
felülvizsgálat – mely tárgya szerint rendkívüli jogorvoslat –
lényegében elmozdult a jogegységi eljárás (mintegy) előkészítő
eljárásának irányába [lásd még: a Pp. 274. §-ának (6)
bekezdését és 275. § (5) bekezdését], illetve az
állampolgároknak jogvédelmet csak a jogegységi, elvi
jelentőségű jogkérdésekkel összefüggésben biztosít. Abból a
tényből eredően, hogy a jogerős döntés és a jogegységi eljárás
közé beékelődő felülvizsgálati eljárás megindítására pusztán a
jogszabálysértés nem elégséges ok, a jogorvoslati funkció ebben
a tekintetben kiüresedik. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy
egyidőben a jogegységi funkció maradéktalan érvényesülésének is
gátja e szabály. A 9/1992. (I. 30.) AB határozat szerint „A
jogegységi döntés célja nem az egyedi ügyben nyújtott
jogorvoslat, s nem is lehet tekintettel az utóbbi alkotmányos
szempontjaira.” (ABH 1992, 59, 64.) Rendkívüli jogorvoslat
esetén a fél végül is nem a bíró ellen, hanem ellenfele ellen
keresi törvénybiztosította jogát.
A funkcióknak a Pp. vizsgált szabályában való keveredése sérti
a jogbiztonságot. Az Alkotmánybíróság több döntésében kimondta,
hogy „Ha egy, az anyagi igazságosság érvényesítésére vagy a
törvényben való tévedés kiküszöbölésére szolgáló jogintézmény a
rendes és rendkívüli jogorvoslatok feltételeihez hasonlíthatóan
pontos eljárási garanciák nélkül működik, akkor a jogbiztonság
sérelmet szenved.” [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992,
59, 66.]
A vizsgált szabályozás a fentiek miatt az Alkotmány 2. § (1)
bekezdésével ellentétes.
3.2. Az Alkotmánybíróság a továbbiakban a Pp. 270. § (2)
bekezdés a., b., ba., és bb. pontjait az Alkotmány 47. § (2)
bekezdése (s ezen alkotmányos rendelkezéssel összefüggő
jogbiztonsági szempontok) alapján is megvizsgálta.
3.2.1. A Pp. 270. § (2) bekezdés a. pontja a jogszabálysértésen
túli felülvizsgálat egyik okaként azt jelöli meg, hogy a
jogerős határozat eltér a Legfelsőbb Bíróság jogegységi
határozatától. Az indítványozók szerint e szabály ellentétes az
Alkotmány azon rendelkezésével, amely szerint a jogegységi
határozatok csak a bíróságokra kötelezőek. Az Alkotmánybíróság
a 12/2001. (V. 14.) AB határozatában megállapította, hogy „a
jogegységi határozat hatálya a felekre a bírói jogalkalmazás
útján – a kötelezően előírt jogértelmezésen alapuló ítélet
közvetítésével – szükségképpen kihat.” A már elbírált ügyek
esetén, ha a jogegységi határozat szerinti értelmezésre a már
létrejött jogviszonyok felülvizsgálatakor nyílik lehetőség a
jogegységi határozat tartalma a felülvizsgálati eljárást is
befolyásolja: „a jogegységi határozat rendkívüli jogorvoslat
(perújítás, felülvizsgálati eljárás) formában történő
továbbhatása az Alkotmány 47. § (2) bekezdéséből ("a
bíróságokra kötelező" szövegrészből) következik, így azzal nem
áll ellentétben” (ABH 2001, 163, 171.).
A fenti határozat azonban kitért a következőkre is: „Ugyanakkor
az Alkotmánybíróság e probléma kapcsán rámutat arra, hogy a
Bsz. 32. § (6) bekezdésébe foglalt felhatalmazás ’[A jogegységi
határozatnak – ha törvény kivételt nem tesz – a felekre
kiterjedő hatálya nincs.]’ nem teremt korlátlan lehetőséget
arra, hogy a jogegységi határozatnak a felekre közvetlenül
kiható hatálya intézményessé váljon. Az eljárási törvények vagy
más jogszabályok ilyen tartalmú módosítása, kiegészítése esetén
az Alkotmánybíróságnak – erre irányuló indítvány alapján –
esetenként kell vizsgálnia, hogy a jogegységi határozat feleket
közvetlenül érintő hatálya nem sért-e alkotmányos jogot, vagy
alapelvet (pl. hogy a jogbiztonságot szolgálja-e, nem töri-e át
alkotmánysértő módon a jogerő intézményét), illetve vizsgálnia
kell azt, hogy meg van-e a kellő súlyú alkotmányos indoka az
adott kivételnek.” (ABH 2001, 163, 172.)
A Pp. 270. § (2) bekezdés a. pontja alapján a jogegységi
határozat felekre történő kihatása nyilvánvaló (amely hatás az
Alkotmánybíróság fenti határozata szerint önmagában nem
alkotmánysértő). Ugyanakkor ez a körülmény a vizsgált szabály
alapján nemcsak az érdemi eljárás (a felülvizsgálati tanács
előtti eljárás) egyik szempontja, hanem a felülvizsgálati
kérelem előterjeszthetőségének feltétele is. Tehát nemcsak
arról van szó, hogy a jogegységi határozat a felülvizsgálati
eljárásban – mint „anyagi jog” – tovább él, hanem arról, hogy
az ügy érdemére kiható jogszabálysértéssel azonos „rangon”
kezelt jogegységi határozattól való eltérés, mint szempont
(eljárási feltétel), a felülvizsgálat, mint jogorvoslati
jogintézmény igénybevételének előfeltétele. A jogegységi
határozat kötelező ereje ezáltal nemcsak a bírósági (az érdemi
felülvizsgálati) eljárásban jelenik meg, hanem közvetlenül is –
mint a felülvizsgálat előterjeszthetőségének feltétele, az
eljárás igénybevételének korlátja – az érintettek
jogérvényesítésénél. A Bsz. 32. § (6) bekezdésében foglalt –
fentebb idézett – kivétel körébe biztosan nem tartozik bele,
hogy a törvény a jogorvoslati jogosultság igénybevételének
eljárási feltételéül a jogegységi határozat kötelező erejét
használja fel. Alátámasztja ezt a Bsz. 32. § (6) bekezdéséhez
fűzött indokolás is, mely szerint: „A törvény kimondja, hogy a
jogegységi határozatnak – ha törvény kivételt nem tesz – a
felekre kiterjedő hatálya nincs. A rendelkezés azért szükséges,
mert a jogegységi határozat rendeltetésével általában
összeegyeztethetetlen, hogy konkrét ügyben a felekre kiterjedő
hatállyal bírjon. Büntető ügyben azonban elképzelhető, hogy a
jogegységi határozat következményeként az elítéltet fel kell
menteni, ilyenkor a jogegységi döntés hatálya kiterjed az
elítéltre.”
Az Alkotmány 47. § (2) bekezdése szerint: „A Legfelsőbb Bíróság
biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, jogegységi
határozatai a bíróságokra kötelezőek”. A Pp. 270. § (2)
bekezdés a. pontja – a fentebb kifejtettek szerint –
kiterjeszti a jogegységi határozatnak az Alkotmány 47. § (2)
bekezdésébe meghatározott kötelező erejét.
3.2.2. A Pp. 270. § (2) bekezdés b) pontja a felülvizsgálatot
lehetővé teszi, ha a jogszabálysértésen túl a felülvizsgálat a
joggyakorlat egysége, továbbfejlesztése érdekében szükséges. A
Pp. ennek két esetkörét nevesíti: a Pp. 270. § (2) bekezdés ba.
pontja egyrészt azt, ha olyan elvi jelentőségű jogkérdés merül
fel, amelyben a Legfelsőbb Bíróság – határozatainak hivatalos
gyűjteményében közzétett módon – még nem döntött, a Pp. 270. §
(2) bekezdés bb. pontja másrészt azt, ha a felülvizsgálni kért
határozat olyan elvi jogkérdést dönt el, amelyben a Legfelsőbb
Bíróság korábban eltérő tartalmú elvi határozatot tett közzé
hivatalos gyűjteményében.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az el nem döntött elvi
jelentőségű jogkérdés felmerülésének igazolása, vagy az elvi
jelentőségű jogkérdéstől való eltérés megjelölése a
jogorvoslati funkciótól teljesen idegen, s mint a
felülvizsgálat eljárási feltétele alkotmányos alapok nélküli.
Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy ha a rendes jogorvoslati
eljárás alapvetően az érintett jogának vagy jogos érdekének az
érvényesítését szolgálja, ehhez valamilyen módon a rendkívüli
jogorvoslatnak is illeszkednie kell. A rendkívüli
jogorvoslattal való élés korlátozásának a jogbiztonság
szempontjából nem alkotmányos eszköze az, hogy formálisan a
jogsérelem orvosolhatóságát testesíti meg a jogintézmény,
tartalmában mégsem ezt a célt – hanem meghatározó módon a
jogalkalmazás egységét – szolgálja (amelynek biztosítása
részben jogalakító jellegű). A jogbiztonság sérelme mellett az
Alkotmány 47. § (2) bekezdésével való ellentét is
megállapítható a Pp. 270. § (2) bekezdésének b., ba., és bb.
pontjai tekintetében. Az Alkotmány 47. § (2) bekezdése a
Legfelsőbb Bíróság feladatává teszi a bíróságok jogalkalmazása
egységének biztosítását. Az Alkotmány e rendelkezéséből
egyáltalán nem vezethető le, hogy az elvi jelentőségű
jogkérdések eljárási korlátként szerepeljenek a jogorvoslati
jogintézmény igénybevételénél (ahogy egyébként az Alkotmány e
rendelkezésében nevesített jogegységi határozatoknak sem lehet
ilyen irányú kötelező ereje).
3.3. A fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy
a Pp. 270. § (2) bekezdésének a konjunktív feltételt
megállapító „és” szövegrésze, valamint az ezt követő a., b.,
ba., bb., pontjai alkotmányellenesek, ezért azokat
megsemmisítette.
Az Alkotmánybíróság végül utal arra, hogy álláspontja szerint
az Alkotmányból kényszerítően nem következik a Pp.-ben
szabályozott felülvizsgálat jogintézményének szükségessége.
Ugyanakkor, ha a törvényhozás a Pp. eljárási szabályai között
az érintetteknek e rendkívüli jogorvoslati lehetőséget, mint a
rendes jogorvoslathoz képest korlátozott jogorvoslatot mégis
biztosítja, akkor nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a
korlátozás alkotmányosan csak az intézmény lényegét jelentő
jogorvoslati funkció keretében indokolható. A törvényességi
óvást elbíráló 9/1992. (I. 30.) AB határozat kiemelte, hogy a
jogorvoslati funkcióval összhangban kell – mindenki számára
előrelátható és kiszámítható szabályokkal – a jogerő
intézményét védeni. „A jogállamiság lényeges eleme, hogy a
törvénynek egyértelműen meg kell határoznia, mikor támadható
meg egy bírósági határozat rendes fellebbviteli jogorvoslattal,
illetve, hogy a jogerőssé vált határozat megtámadására milyen
feltételek alapján van lehetőség, s hogy mikor következik be az
az állapot, amikor a jogerős határozat már semmiféle
jogorvoslattal nem támadható.” (ABH 1992, 59, 66.) Az
Alkotmánybíróság jelen határozatában úgy ítélte meg, hogy a
jogerő áttörésének a Pp. 270. § (2) bekezdés a., b., ba., és
bb. pontjaiba foglalt módja sérti az előreláthatóság
jogbiztonsági követelményét, bizonytalanságot eredményez, és a
jogorvoslati funkcióval is szemben áll. A bírósági eljárás
egésze bizonytalanná válik azáltal, hogy az érintettek számára
egyáltalán nem kiszámítható: mely esetekben, milyen elvi kérdés
lesz az, ami alapján a felülvizsgálati kérelem befogadható, s
ami alapján később új határozat meghozatalára vagy a jogerős
határozat hatályon kívül helyezésére kerül sor. Az
Alkotmánybíróság a fenti határozatában nyomatékosította, hogy
„a jog érvényesülésének kiszámíthatósága magában foglalja a
jogalkalmazás, így a bírósági eljárások kiszámíthatóságát is.”
(ABH 1992, 59, 66.)
Az Alkotmánybíróság a Pp. vizsgált rendelkezéseit határozatának
kihirdetése napjával semmisítette meg. Ugyanakkor nem zárta el
az utat a törvényhozás elől, hogy a jogbiztonság
követelményeinek figyelembe vételével döntsön a jogintézmény
további szabályozásáról.
4. Egyes indítványozók szerint a felülvizsgálati kérelem
befogadhatóságának a Pp. 270. § (2) bekezdés a., b., ba., és
bb. pontjaiban rögzített feltételrendszere sérti a
jogbiztonságot amiatt is, mert a felülvizsgálat
előterjesztésére jogosultakat (a fél, a beavatkozó, vagy akire
a határozat rendelkezést tartalmaz) jogszabályokon túli
joganyag ismeretére kötelezi (s ez szemben áll a jog
megismerhetőségének követelményével). Az Alkotmánybíróság
álláspontja szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelme
e tekintetben nem állapítható meg.
A Pp. 73/A. § a) pontja szerint „A jogi képviselet kötelező: az
ítélőtábla előtti eljárásban az ítélet, valamint az ügy
érdemében hozott végzések ellen fellebbezést (csatlakozó
fellebbezést), továbbá a Legfelsőbb Bíróság előtti eljárásban a
Pp. 235. §-ban meghatározott fellebbezést (csatlakozó
fellebbezést) és a felülvizsgálati kérelmet (csatlakozó
felülvizsgálati kérelmet) előterjesztő fél számára.” A Pp. 272.
§ (3) bekezdése pedig kimondja, hogy „a felülvizsgálati
kérelemhez – ha arra korábban nem került sor – csatolni kell a
jogi képviselő meghatalmazását is. Ügyvédjelölt (jogi előadó) a
Legfelsőbb Bíróság előtt nem járhat el.” A Pp. szerint tehát a
felülvizsgálati eljárásban a jogi képviselet kötelező.
Az Alkotmánybíróság – a Pp. korábbi szabályai alapján – a
141/B/1993. AB határozatában a kötelező jogi képviseletről
általános érvényű megállapítást tett: „A kötelező jogi
képviseletet a felülvizsgálati eljárásban írja elő a törvény. A
törvényjavaslathoz fűzött miniszteri indokolás szerint a
kötelező jogi képviselet biztosítja a felülvizsgálati kérelmek
szakszerűségét és azt, hogy csak valóban indokolt esetben
kerüljön sor a Legfelsőbb Bíróság előtti rendkívüli perorvoslat
igénybevételére. A felülvizsgálati eljárásban kötelezően
résztvevő jogi képviselőtől elvárható, hogy csak a törvényadta
esetekben és csak az arra jogosultak képviseletében
kezdeményezze a felülvizsgálati eljárást.
A szakszerűség és a felülvizsgálati kérelem megalapozottságának
igényét juttatja kifejezésre az a rendelkezés is, amely
ügyvédjelölt (jogi előadó) felülvizsgálati eljárásban való
részvételének lehetőségét kizárja.
A kötelező jogi képviselet intézménye a perbeli képviseletnek
azt a lényegi vonását erősíti, hogy a képviselőnek – különösen
pedig a jogi képviselőnek – a szerepe nem csupán a képviselt
személy helyettesítése, hanem a képviselt érdekeinek védelme,
jogai érvényre juttatásának elősegítése. Az eljárásban ezért
önálló perbeli jogai és kötelezettségei is vannak. Ezzel
függnek össze a jogi képviselők, illetőleg a képviseletet
hivatásszerűen ellátó személyek fokozott szakmai felelősségére
vonatkozó szabályok.” (ABH 1994, 584, 585-586.)
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint jelen ügyben nem
allapítható meg a jog megismerhetőségéhez és
kiszámíthatóságához kapcsolódó sérelem pusztán azon az alapon,
hogy a Pp. 270. § (2) bekezdése a jogszabályon túli
jogismerethez köti a felülvizsgálati kérelem
előterjeszthetőségét. A jogi képviseletet ellátó személyek
fokozott szakmai felelősségének és felkészültségének ki kell
terjedni arra is, hogy a jogszabályokon túl az alkalmazott és
értelmezett jogot is ismerjék, s az ezzel kapcsolatos
ismereteiket a képviselt személy jogainak, jogos érdekeinek a
védelmében a különböző eljárásban érvényesítsék.
Minderre tekintettel az Alkotmánybíróság az erre irányuló
indítványokat nem tartotta megalapozottnak.
V.
Számos indítványozó támadta a Pp. azon rendelkezéseit, amely
szerint a felülvizsgálat befogadásáról egyesbíró dönt, s a
döntése ellen nincs helye jogorvoslatnak. A Pp. 273. § (1)
bekezdése kimondja, hogy a felülvizsgálati kérelmet a
Legfelsőbb Bíróság hivatásos bírája, mint egyesbíró előzetesen
megvizsgálja abból a szempontból, hogy a kérelem megfelel-e a
270. §-ban meghatározott feltételeknek, illetve az egyéb
törvényes követelményeknek. Ha a felülvizsgálati kérelem
előterjesztésére előírt jogszabályi feltételek nem állnak fenn,
a bíró a felülvizsgálati kérelmet elutasítja. A Pp. 273. § (5)
bekezdés első mondata értelmében pedig az eljáró bíró
határozatai ellen jogorvoslatnak nincs helye. Az indítványozók
álláspontja szerint a fenti rendelkezések több alkotmányos
tételt, ezek között az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében
meghatározott jogállamiságból eredő jogbiztonságot, az
Alkotmány 46. § (1) bekezdésben megfogalmazott társas-
bíráskodás elvét, és az Alkotmány 47. § (2) bekezdésben
meghatározott, a Legfelsőbb Bíróság jogegységi funkcióját is
sértik. Az Alkotmánybíróság ezen indítványokkal kapcsolatban az
alábbi álláspontra helyezkedett.
1. A Pp. 273. § (1) bekezdése szerinti egyesbírói eljárás
hagyományos „szűrőszerepet” tölt be. A különböző
jogrendszerekben, s a különböző jogi fórumok előtti eljárásban
ismert e megoldás, célja: az érdemi eljárás alá tartozó
kérelmek kiválogatása annak érdekében, hogy a döntéshozó szerv
elé valóban csak az adott szerv hatáskörébe tartozó, a formai
előírásoknak megfelelő kérelem kerüljön. A „szűrőszerep”, mint
jogi megoldás, funkciója szerint nem jelent érdemi
döntéshozatalt, csupán az előre pontosan meghatározott tárgyi
feltételeknek való megfelelőség vizsgálatára irányul.
A jelen ügyben vizsgált Pp. 273. § (1) bekezdése alapján az
egyesbíró a Pp. 270. §-ában foglalt feltételek egyidejű
vizsgálatára jogosult, továbbá vizsgálnia kell az egyéb
törvényes követelményeket. A Pp. 270. §-a a felülvizsgálati
kérelem beterjesztéséhez mind formai, mind tartalmi
követelményeket előír. Így formai vizsgálatot igényel, s
pontosan eldönthető kérdés, hogy valóban a jogerős ítélet, vagy
az ügy érdemében hozott jogerős végzés felülvizsgálatát kérték-
e; az nyújtotta-e be, aki a Pp. 270. § (1) bekezdése alapján
erre jogosult. Formai vizsgálat alapján eldönthető az is, hogy
a felülvizsgálni kért határozat a Pp. 271. §-ában foglalt, a
felülvizsgálatból kizárt határozatok közé tartozik-e, illetve,
hogy a Pp. 273. § (2) bekezdésében foglalt körülmény fennáll-e.
Ezekben a kérdésekben az egyesbírói eljárásnak helye van, a
fenti tények tekintetében való döntés nem minősül érdemi
döntésnek.
2. Ugyanakkor a Pp. 270. §-a mindezeken túlmenő feltételek
egyidejű meglétét írja elő a felülvizsgálati kérelem
előterjeszthetőségéhez. Ezek között már tartalmi követelmények
is szerepelnek, amelyeket a Pp. 273. § (1) bekezdése alapján az
egyesbírónak szintén vizsgálni kell. A Pp. 270. § (2) bekezdése
alapján így vizsgálat alá tartozik, hogy az „ügy érdemére
kiható jogszabálysértésről” van-e szó, illetve az egyesbíró
dönt arról, hogy a kérelem tartalmaz-e a 270. § (2) bekezdés
a., b., ba., bb. pontjai szerinti problémát (jogegységi
határozattól való eltérést, vagy elvi jellegű kérdést). Ezen
utóbbi feltételekkel mint az egyesbíró által figyelembe veendő
szemponttal az Alkotmánybíróság nem foglalkozott, mivel e
határozatában a Pp. 270. § (2) bekezdés a., b., ba., és bb.
pontjainak alkotmányellenességét már megállapította.
Az ügy érdemi elbírálására kiható jogszabálysértés
megítélésében a Pp. 270. § (3) bekezdésében meghatározottak
részben iránymutatást adnak. E szerint: „Nem tekinthető az ügy
érdemi elbírálására kihatónak különösen az a jogszabálysértés,
amely
a) a jogerős határozatnak a kamatfizetésre, a perköltség
összegére vagy viselésére vonatkozó, illetve a meg nem fizetett
illeték vagy az állam által előlegezett költség megfizetésére
kötelező részének meghozatala során történt, továbbá
b) a határozatnak a teljesítési határidővel, a részletfizetés
engedélyezésével kapcsolatos rendelkezését vagy az indokolását
érinti.”
E felsorolás alapján az egyesbíró – a felsorolt tárgykörök
tekintetében – előre pontosan meghatározott (s az érintettek
által is ismert) feltételek tekintetében dönt, épp ezért a
felsorolásba tartozó kérelmek elutasítása nem tekinthető érdemi
állásfoglalásnak (az megmarad a „szűrőszerep” keretei között).
A törvényi megfogalmazásból látható ugyanakkor az is, hogy az
ügy érdemét nem érintő jogszabálysértés e felsorolás alapján
nem dönthető el teljes terjedelmében. A törvény példálózóan
fogalmazza ezt meg a „különösen az a jogszabálysértés” bevezető
mondattal, tehát nem kimerítő felsorolásról van szó. Ebből
viszont az következik, hogy az egyesbírónak a Pp. 273. § (1)
bekezdésében biztosított döntése arra vonatkozóan, hogy a
felsoroltakon kívül mi nem tekinthető még az ügy érdemére
kiható jogszabálysértés alá, érdemi döntéssé változik. E döntés
kereteit (további szempontjait, vagy pl. pozitíve az ügy
érdemére kiható jogszabálysértés fogalmát stb.) a törvény nem
határozza meg, az egyesbíró döntése végleges, ellene
jogorvoslatnak helye nincs. Így azon túl, hogy az egyesbíró
döntése érdemi döntés, korlátok nélküli, megfellebbezhetetlen,
diszkrecionális döntéssé is válhat. Az Alkotmánybíróság a
törvényességi óvás alkotmányellenességét megállapító
határozatában már kimondta, hogy „diszkrecionális jogosítvány
eleve nem lehet kényszerítően szükséges módja akár a
törvényesség, akár az anyagi igazságosság megvalósításának a
jogállam stabilitást adó alapértékei kárára. A törvényesség
vagy az anyagi igazságosság önkényes válogatás szerinti
érvényesülése nem alkotmányos.” [9/1992. (I. 30.) AB határozat,
ABH 1992, 59, 68.]
Alkotmányossági probléma nemcsak a felülvizsgálatot
kezdeményezők (akiknek kérelmét erre hivatkozva elutasították)
jogbiztonsági szempontjaira tekintettel áll fenn, hanem a
felülvizsgálati kérelem érdemi elbírálására jogosult
felülvizsgálati tanács irányában is. A Pp. 273. § (8) bekezdése
értelmében a felülvizsgálati eljárás lefolytatása során a
Legfelsőbb Bíróság tanácsban jár el. E tanács jogosult a
felülvizsgálati kérelem érdemi elbírálására, s e tanács tehet
meg minden olyan intézkedést is, amely a Legfelsőbb Bíróság –
Alkotmány 47. §-ában szereplő – jogegységi funkciójához
kapcsolódik. [Így a Pp. 274. § (6) bekezdése alapján a
felülvizsgálati kérelem elbírálása során a tanács elnöke
jogegységi eljárást kezdeményezhet.] A felülvizsgálati kérelem
befogadhatóságát elbíráló, azt elutasító egyesbírói döntés
azonban végérvényesen elzárja a felülvizsgálat tárgyában érdemi
döntés meghozatalára hivatott felülvizsgálati tanácsot attól,
hogy e funkcióját betöltse, hiszen a Pp. 273. § (1) bekezdésébe
foglalt – és a 273. § (5) bekezdése szerint
megfellebbezhetetlen – egyesbírói jogosítvány miatt az ügy elé
sem kerülhet. Ebben az esetben a Legfelsőbb Bíróság nem tudja
betölteni az Alkotmány 47. § (2) bekezdéséből fakadó
jogegységesítési funkcióját.
3. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint – mint ahogy e
határozatának V/1. pontja tartalmazza – bizonyos ügyekben az
egyesbírói döntéshozatal, illetve az egyesbíró által végzett,
befogadhatóságról való döntés alkotmányossági szempontból
elfogadható. Az Alkotmány is ismeri az egyesbíró intézményét, a
46. § (3) bekezdés kimondja, hogy „egyesbíróként és a tanács
elnökeként csak hivatalos bíró járhat el”. Tehát az Alkotmány
46. § (1) bekezdésébe foglalt társas-bíráskodás elve nem sérül.
Ugyanakkor az egyesbíró eljárásának az Alkotmány más
rendelkezései által megkívánt garanciával övezettnek kell
lennie. Érdemi, tartalmi döntés esetén valamilyen formájú
jogorvoslatot kell biztosítani [amit jelen ügyben a Pp. 273. §
(5) bekezdés első mondata teljesen kizár], avagy jogorvoslat
nélkül is az Alkotmány keretei között tartható az egyesbírói
döntés, ha a döntés előre meghatározott, mindenki számára
megismerhető és pontosan kiszámítható formai szempontokon
alapul. Ilyenkor kizárólag objektív, tárgyi követelményeknek
való megfelelőség lehet a vizsgálat tárgya.
Az Alkotmánybíróság a fentiekben azt állapította meg, hogy – a
Pp. 270. § (2) bekezdés a., b., ba., és bb. pontja
alkotmányellenessé nyilvánítása ellenére – az egyesbírói
vizsgálatban az objektív, tárgyi követelmények vizsgálata
mellett továbbra is jelen vannak érdemi, tartalmi elemek. Ezért
az Alkotmánybíróság a Pp. 273. § (5) bekezdésének első mondatát
(az egyesbírói döntés elleni jogorvoslatot kizáró rendelkezést)
határozata kihirdetése napjával megsemmisítette, a Pp. 273. §
(1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására vonatkozó
(magát az egyesbírói jogintézményt támadó) indítványt pedig
elutasította. Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az
egyesbírói döntés ellen biztosítandó jogorvoslat esetén mind az
Alkotmány 47. § (2) bekezdésének, mind a 2. § (1) bekezdésének
sérelme kiküszöbölhető.
4. Az egyik indítványozó a Pp. 273. § (5) bekezdése
tekintetében mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség
megállapítását is kérte azért, mert nem biztosít jogorvoslatot
az egyesbíró elutasító döntésével szemben. Az Alkotmánybíróság
álláspontja szerint ez az indítványozói kérelem nem
megalapozott. A Pp. 273. § (5) bekezdés első mondata
kategorikusan fogalmaz: „az eljáró bíró határozatai ellen
jogorvoslatnak nincs helye”. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989.
évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 49. §-a az
Alkotmányból eredő szabályozási kötelezettség nem
teljesítéséhez fűzi a mulasztásban megnyilvánuló
alkotmányellenesség vizsgálatára irányuló alkotmánybírósági
hatáskört. Jelen esetben nem az az alkotmányossági probléma,
hogy a szabályozás hiányából eredően alkotmányos garancia
sérül, hanem épp ellenkezőleg: a meglévő szabályozás zárja ki
az Alkotmány által előírt garancia érvényesülését. A tételes
rendelkezés (a meglévő szabályozás) vizsgálata az Abtv. 1. § b)
pontja alapján az utólagos normakontroll alkotmánybírósági
hatáskör alá tartozik, amely hatáskörben történő vizsgálatot az
Alkotmánybíróság fentebb elvégezte.
Minderre tekintettel a mulasztásban megnyilvánuló
alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt az
Alkotmánybíróság elutasította.
VI.
1. Az indítványozók a Pp.-nek e határozat IV. és V. pontjaiban
elbírált rendelkezései alkotmányellenességének megállapítására
– a fentieken kívül – az Alkotmány számos egyéb rendelkezésére
is hivatkoztak (lásd e határozat indokolásának I. pontját). Az
Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint amennyiben a
jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés alkotmányellenességét
az Alkotmány valamely tétele megalapozza, szükségtelenné válik,
hogy az indítványozók által a jogszabály
alkotmányellenességének alátámasztására felhozott egyéb érvek
és indokok megalapozottságát vizsgálja és értékelje. Ezeknek a
vizsgálatát az Alkotmánybíróság azért is mellőzte, mert ezekből
semmiféle többlet joghatás nem következne. [Lásd a vonatkozó
gyakorlatot: 31/1991. (VI. 5.) AB határozat, ABH 1991, 133,
136.; 27/1993. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1993, 444, 451.;
44/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 203, 205.; 4/1996.
(II. 23.) AB határozat, ABH 1996, 37, 44.; 61/1997. (XI. 19.)
AB határozat, ABH 1997, 361, 364.; 29/2000. (X. 11.) AB
határozat, ABH 2000, 193, 200.; 21/2001. (VI. 21.) AB
határozat, ABH 2001, 231, 236. stb.]
2. Egyik indítványozó – a felülvizsgálat Pp. 270. § (2)
bekezdés a., b., ba., bb., pontja alapján korlátozott voltára
tekintettel – kérte a Pp. közigazgatási és
társadalombiztosítási perekre vonatkozó 340. § 340/A. § és 341.
§-ai alkotmányossági vizsgálatát. Álláspontja szerint a
közigazgatási és társadalombiztosítási határozatok egyfokú
bírói kontrollja megköveteli, hogy ezekben az ügyekben
felülvizsgálati eljárásra pusztán a jogszabálysértésre
alapozott kérelemre is sor kerülhessen.
A Pp. társadalombiztosítási határozatok bírósági
felülvizsgálatára vonatkozó 341. §-a e tekintetben a
közigazgatási perekre vonatkozó szabályokat követi, ezért az
Alkotmánybíróság a Pp. 340. § 340/A. § és 341. §-ai
alkotmányossági vizsgálatát együtt végezte el.
Az Alkotmánybíróság elsőként azt állapítja meg, hogy jelen
ügynek nem tárgya, és az Alkotmánybíróság a 8/2003. (III. 14.)
AB határozatában már állást foglalt a közigazgatási perek
egyfokú bírói jogorvoslati rendszerének alkotmányosságáról.
(ABH 2003, 74.)
Az indítványozó a Pp. 340. §, 340/A. § és 341. §-ai
alkotmányossági vizsgálatát a felülvizsgálat általában
korlátozott voltára tekintettel kérte. Az Alkotmánybíróság e
határozatában már megállapította a Pp. 270. § (2) bekezdés a.,
b., ba., bb., pontjai és 273. § (5) bekezdés első mondata
alkotmányellenességét, amely értelemszerűen a közigazgatási és
társadalombiztosítási határozatok felülvizsgálatát is érinti.
Ezen túlmenően az Alkotmánybíróságnak az az álláspontja, hogy
az Alkotmány egyetlen rendelkezéséből sem következik, hogy
közigazgatási vagy társadalombiztosítási perekben a jogerős
döntések felülvizsgálatára az általánostól teljesen eltérő
szabályokat kellene alkotni. A jogalkotó dönthet úgy, hogy ezen
perek sajátosságait (ahogy az egyik indítványozó fogalmaz: „az
állam az ellenérdekű és perelhető fél”) figyelembe véve a
felülvizsgálatot szélesíti, eltérő szempontokhoz köti, de ilyen
követelmény az Alkotmányból kényszerítően nem következik. Habár
az Alkotmány 50. § (2) bekezdése kifejezetten szól arról, hogy
a bíróság ellenőrzi a közigazgatási határozatok törvényességét,
de ez az alkotmányos rendelkezés is csak arra vonatkozik, hogy
a közigazgatás törvénysértő határozatainak hatályosulását a
bírói hatalom megakadályozhassa [Lásd: 54/1996. (XI. 30.) AB
határozat, ABH 1996, 173, 197.]. Ez a követelmény pedig – mint
ahogy az Alkotmánybíróság többször utalt rá – az egyfokú bírói
kontrollal teljesül [54/1996. (XI. 30.) AB határozat, ABH 1996,
173, 197.; 71/2002. (XII. 17.) AB határozat ABH 2002, 417,
426.; 8/2003. (III. 14.) AB határozat, ABH 2003, 74, 82.].
Megállapítható továbbá az is, hogy a felülvizsgálat
tekintetében a Pp. tartalmaz olyan rendelkezést, amely
figyelemmel van a közigazgatási perek sajátosságaira. A Pp.
271. § a) pontja kimondja, hogy „nincs helye felülvizsgálatnak
az első fokon jogerőre emelkedett határozat ellen” – (s
jellemzően ilyen a közigazgatási és társadalombiztosítási
perekben hozott döntés) -, „kivéve, ha azt törvény lehetővé
teszi”. A Pp. ezt lehetővé teszi. A 340/A. § (1) bekezdése úgy
szól, hogy a fenti tiltás közigazgatási perekben nem
alkalmazható, ha a bíróság ítélete ellen fellebbezésnek nincs
helye. Tehát a Pp. e rendelkezése figyelembe vette azt, hogy a
közigazgatási és társadalombiztosítási határozatok bírósági
felülvizsgálata főszabályként egyfokú, s ehhez igazodó módon
megteremtette azt a kivételt, amelyből következően e perekben a
felülvizsgálat – hasonlóan minden más jogerős bírósági
döntéshez – igénybe vehető az általános szabályok szerint. Ezen
túlmenő kivétel szükségessége az Alkotmány 70/A. §-ából sem
következik.
A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Pp. 340. § 340/A.
§ és 341. §-ai alkotmányellenességének megállapítására és
megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
3. Több indítványozó kérte a Polgári perrendtartásról szóló
1952. évi III. törvény módosításáról szóló 2001. évi CV.
törvény önálló – a Pp.-be be nem épített – 20. § (4) bekezdése
alkotmányossági vizsgálatát. Az átmeneti rendelkezések között
található ezen előírás értelmében e törvénynek a
felülvizsgálati eljárás szabályait megállapító rendelkezéseit a
törvény hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben akkor lehet
alkalmazni, ha az ügyben a bíróság a jogerős határozatot még
nem hozta meg. Az indítványozók szerint e rendelkezés
visszamenőleges hatályú, ezáltal sérül az Alkotmány 2. § (1)
bekezdése.
Az Alkotmánybíróság a visszamenőleges hatályú jogalkotás
tilalmával már több döntésében foglalkozott. A folyamatos
ügyekben való alkalmazhatóság tekintetében az Alkotmánybíróság
a következőképpen összegezte álláspontját: „Valamely jogszabály
hatálybaléptetésével kapcsolatos alkotmányossági vizsgálat
ugyanakkor nem pusztán az időpontok formális vizsgálatát
jelent, hanem annál szélesebb. Azon túl, hogy szükség szerint
figyelembe kell venni a Magyar Közlöny esetleges
visszadátumozását épp úgy, mint az előfizetők részére történő
kézbesítés időpontját [pl. 25/1992. (IV. 30.) AB határozat ABH
1992, 131.], az alkotmányossági vizsgálat külön tárgya, hogy a
folyamatos ügyekben történő alkalmazhatóság szempontjából a
jogszabály miként rendelkezett. Hiába lép ugyanis egy
jogszabály hatályba a jövőre nézve (formálisan nem sértve a
felkészüléshez szükséges kellő idő alkotmányos követelményét),
ha a folyamatos ügyekre is irányadó alkalmazhatóság miatt –
tartalmában – az érintetteknek visszamenőleg állapít meg
kötelezettséget, nyilvánít valamely magatartást jogellenessé.
Ilyenkor a jogbiztonság sérelme ugyan úgy megállapítható, mint
a formálisan is visszamenőleges hatályú kötelezettséget
megállapító hatálybaléptetés esetén, vagy a "kellő idő" hiánya
miatt.” [365/B/1998. AB határozat, ABH 1998, 850, 852.]
Jelen ügyben megállapítható, hogy a Pp.-t módosító 2001. évi
CV. törvény 20. § (4) bekezdése érinti a folyamatos ügyeket. Ha
a módosítás hatálybalépése napján (2002. január 1-én) a
bírósági eljárás megindult, de jogerős döntés még nem
született, akkor a felülvizsgálat, immár az új törvényszöveg
által meghatározottak szerint (korlátozottan) vehető igénybe.
Ugyanakkor az is megállapítható, hogy a felülvizsgálat 2002.
január 1-jétől hatályos szabályai nem tartalmaznak
visszamenőlegesen kötelezettséget megállapító rendelkezéseket
és nem is nyilvánítanak valamely magatartást jogellenessé. A
folyamatos ügyekben érvényesítendő jogbiztonsági szempontokat
tehát a Pp.-t módosító 2001. évi CV. törvény 20. § (4)
bekezdése nem érinti.
A fentiek alapján az Alkotmánybíróság a Pp.-t módosító 2001.
évi CV. törvény 20. § (4) bekezdése alkotmányellenességének a
megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat
elutasította.
4. Egy indítványozó vizsgálni kérte a Pp.-t módosító 2001. évi
CV. törvény 20. § (9) bekezdését is. E szabály értelmében a
Bsz. hatálybalépése előtt meghozott irányelv, elvi döntés és
kollégiumi állásfoglalás – amíg az a Bsz. alapján alkalmazható
– a Pp. 270. § (2) bekezdésének b) pontja tekintetében a
Legfelsőbb Bíróság határozatainak hivatalos gyűjteményében
közzétett határozattal azonos megítélés alá esik. Az
indítványozó szerint e rendelkezéssel a Pp. a jogegységi
határozat rangjára emelte a korábbi irányelveket, elvi
döntéseket és kollégiumi állásfoglalásokat.
Az Alkotmánybíróság e tárgyban elsőként azt állapította meg,
hogy Pp.-t módosító 2001. évi CV. törvény 20. § (9) bekezdése a
Bsz. 105. §-ában meghatározottakra épül. A Bsz. 105. §-a
szerint „Az e törvény hatálybalépését megelőzően hozott
irányelvek, elvi döntések és kollégiumi állásfoglalások az
eltérő iránymutatást tartalmazó jogegységi határozat
meghozataláig alkalmazhatók.” Az elvi irányítás korábbi
eszközeinek továbbélésével kapcsolatosan – a Bsz. 105. §-ának
alkotmányossági vizsgálata során – az Alkotmánybíróság már
kifejtette álláspontját a 12/2001. (V. 14.) AB határozatában:
„Az Alkotmánybíróság megítélése szerint nem sérti a
jogbiztonságot az irányelvek, elvi döntések és kollégiumi
állásfoglalások továbbélése az eltérő tartalmú jogegységi
határozatig. Kétségtelen, hogy az egységes ítélkezési gyakorlat
biztosítása érdekében a jogegységi határozat egy új "minőséget"
jelent a korábbi viszonylag tagolt szakmai irányítási
eszközrendszerhez képest. A korábbi irányelvek, elvi döntések
és kollégiumi állásfoglalások tömeges, határidőhöz kötött
felülvizsgálatát azonban semmi nem indokolja, ennek
szükségessége az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből nem
következik. Az irányelvek, elvi döntések és kollégiumi
állásfoglalások egykori kiadásának megfelelő alkotmányos és
törvényi (1972. évi IV. törvény 46. és 49. §-ai) alapja volt,
meghozataluk – ugyanúgy ahogy a jogegységi határozat esetében –
a Legfelsőbb Bíróság jogkörébe tartozott. Az Alkotmánybíróság a
fenti indokok alapján a Bsz. 105. §-ának megsemmisítésére
irányuló kérelmet elutasította.” (ABH 2001, 163, 175.)
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a Pp.-t módosító 2001.
évi CV. törvény 20. § (9) bekezdése – a Bsz. 105. §-ára is
figyelemmel – a Legfelsőbb Bíróság elvi kérdésekben történő, a
joggyakorlat egységesítését szolgáló feladatának
folyamatosságát biztosítja, a fenti határozatban kifejtett
indokok e rendelkezésre is irányadók. Az Alkotmánybíróság erre
tekintettel a Pp.-t módosító 2001. évi CV. törvény 20. § (9)
bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és
megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
5. Az Abtv. 48. §-a szerint benyújtott alkotmányjogi panaszok,
az Abtv. 43. § (4) bekezdésében foglaltak alapján kérték, hogy
ügyeikben az Alkotmánybíróság mondja ki az alkotmányellenes
rendelkezések alkalmazási tilalmát is. Az Alkotmánybíróság
41/1998. (X. 2.) AB határozata szerint: „Az Alkotmánybíróság
megállapítja: az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII.
törvény 48. §-a alkalmazásánál, ha a panaszolt alapjogsérelem
nem a rendes, hanem a rendkívüli jogorvoslati eljárásban
következett be, alkotmányos követelmény, hogy az alkotmányjogi
panasz benyújtásának határidejét a rendkívüli jogorvoslati
eljárásban hozott, vagy – ha új eljárásra és új határozat
hozatalára kerül sor – az elrendelt új eljárás során született
jogerős határozat kézbesítésétől kell számítani.” (ABH 1998,
306.) A jelen eljárás alá tartozó alkotmányjogi panaszok
egyöntetűen a rendkívüli jogorvoslati eljárásban alkalmazott
jogszabályi rendelkezések alkotmányossági vizsgálatát kérték,
ezért az Alkotmánybíróság – az idézett határozatát követve – az
Abtv. 48. § (2) bekezdése szerinti hatvan napot a
felülvizsgálati kérelmet hivatalból elutasító döntés
kézbesítésétől számította. E feltételnek az alkotmányjogi
panaszok megfeleltek.
5.1. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszok alapján
megállapította, hogy a Legfelsőbb Bíróság Pfv. E.
21.562/2003/6. számú, a Legfelsőbb Bíróság Pfv. 21.399/2003/2.
számú, a Legfelsőbb Bíróság Kfv.E. 35.520/2003/2. számú, a
Legfelsőbb Bíróság Kfv.II. 40.006/2002/2. számú, a Legfelsőbb
Bíróság Kfv.E. 39.063/2004/6. számú, a Legfelsőbb Bíróság Kfv.
EX. 39.068/2004/6. számú, a Legfelsőbb Bíróság Kfv.E.
37.155/2004/2. számú, és a Legfelsőbb Bíróság Pfv.E.
20.116/2004/2. számú végzései tekintetében az alkalmazási
tilalom kimondására irányuló kérelmek megalapozottak. Az
indítványokhoz becsatolt iratok alapján megállapítható, hogy a
fenti ügyekben kizárólag azért került sor az előzetes
megvizsgálás során a felülvizsgálati kérelem elutasításra, mert
a felek (az alkotmánybírósági eljárásban panaszosok) az ügy
érdemére kiható jogszabálysértés mellett a jogegység
biztosítása érdekében a Pp. 270. § (2) bekezdés a., b., ba., és
bb. pontokban foglalt valamely feltételre nem hivatkoztak,
illetve ilyen ok nem állt fenn. Ezért az Alkotmánybíróság az
Abtv. 43. § (4) bekezdése szerint úgy rendelkezett, hogy az
alkotmányellenes szabályok a Legfelsőbb Bíróság Pfv. E.
21.562/2003/6. számú, Legfelsőbb Bíróság Pfv. 21.399/2003/2.
számú, a Legfelsőbb Bíróság Kfv.E. 35.520/2003/2. számú és a
Legfelsőbb Bíróság Kfv.II. 40.006/2002/2. számú, a Legfelsőbb
Bíróság Kfv.E. 39.063/2004/6. számú, a Legfelsőbb Bíróság Kfv.
EX. 39.068/2004/6. számú, a Legfelsőbb Bíróság Kfv.E.
37.155/2004/2. számú és a Legfelsőbb Bíróság Pfv.E.
20.116/2004/2. számú ügyekben nem alkalmazhatók.
Az Alkotmánybíróság jelen határozatában eljárási jogszabályi
rendelkezést semmisített meg, s mondta ki az alkalmazási
tilalmat a fenti ügyekben. A Pp. 361. § értelmében „A
Legfelsőbb Bíróság az alkotmányjogi panasz orvoslása érdekében
az alábbiak szerint határoz:
a)(…)
b) ha az Alkotmánybíróság eljárási jogszabályt vagy
rendelkezést semmisített meg, megállapítja az Alkotmánybíróság
határozatából következő eljárási jog gyakorolhatóságát a
vonatkozó eljárási szabályok megfelelő alkalmazásával, s
szükség esetén az eljárás azon szakaszának újbóli lefolytatását
rendeli el az azt befejező határozat egyidejű hatályon kívül
helyezésével, melynek kimenetelére az alkotmányellenes
jogszabály alkalmazása hatással lehetett.” Ebből következően,
ha a Pp. XXIV. fejezetében szabályozott az „alkotmányjogi
panasz alapján alkotmányellenessé nyilvánított jogszabály
konkrét esetben történő alkalmazhatóságának visszamenőleges
kizárására irányuló eljárás” egyéb feltételei is fennállnak, a
panaszosoknak lehetőségük nyílik, hogy kérelmüket a Legfelsőbb
Bíróság tanácsa – a Pp. 274-275/B. §-ai szerint – érdemben
elbírálja.
5.2. Az Alkotmánybíróság a Legfelsőbb Bíróság Mfv.
10.492/2002/1. számú, a Legfelsőbb Bíróság Kfv.E.
39.479/2003/6. számú, a Legfelsőbb Bíróság Pfv. II.21.
935/2003. számú, a Legfelsőbb Bíróság Kfv.E. 39.660/2003/2.
számú, és a Legfelsőbb Bíróság Pfv. E. 20.056/2004/2. számú
ügyeivel összefüggésben előterjesztett alkotmányjogi panaszok
alapján az alkalmazási tilalom elrendelésére irányuló kérelmet
elutasította.
A Legfelsőbb Bíróság Mfv. 10.492/2002/1. számú ügyben a fél
nemcsak a Pp. 270. § (2) bekezdés a., b., ba., és bb. pontokba
foglalt ok fennállását nem valószínűsítette, de a Pp. 270. §
(2) bekezdése által előírt jogszabálysértést sem jelölte meg
valamely jogszabály illetve jogszabályhelyre utalással. A
Legfelsőbb Bíróság Kfv.E. 39.479/2003/6. számú és a Legfelsőbb
Bíróság Kfv.E. 39.660/2003/2. számú ügyben szintén a
jogszabálysértéssel kapcsolatos probléma körében került a
felülvizsgálati kérelem az előzetes megvizsgálás alapján
elutasításra, míg a Legfelsőbb Bíróság Pfv. E. 20.056/2004/2.
számú ügyben konkrét jogszabály megjelölése nélkül és
elsődlegesen iratellenességre hivatkozva terjesztette elő a
panaszos a felülvizsgálati kérelmet. A Legfelsőbb Bíróság Pfv.
II.21. 935/2003. számú elutasító végzése, a perújítási kérelmet
elutasító jogerős végzés (mint nem az ügy érdemében hozott
végzés) felülvizsgálatának befogadhatóságára vonatkozott, amely
problémát az Alkotmánybíróság jelen eljárásában nem érintette.
A fenti ügyekben – mivel a felülvizsgálati kérelem előzetes
megvizsgálás alapján történő elutasítása nem kizárólag az
alkotmányellenessé nyilvánított jogszabályi rendelkezésekhez
kapcsolódik – az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy nem
állnak fenn [az Abtv. 43. § (4) bekezdésébe foglalt, az
alkalmazási tilalom kimondásának alapját képező] az Abtv. 48. §
(1) bekezdésében meghatározott („az alkotmányellenes jogszabály
alkalmazása”) feltételei. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság
az alkalmazási tilalom elrendelésére vonatkozó kérelmeket – a
jelölt alkotmányjogi panaszok esetén – elutasította.
A határozatnak a Magyar Közlönyben való közzététele az Abtv.
41. §-án alapul.
Dr. Holló András
az Alkotmánybíróság elnöke
előadó alkotmánybíró
Dr. Bagi István Dr. Bihari Mihály
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád Dr. Harmathy Attila
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László Dr. Kukorelli István
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Strausz János Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila alkotmánybíró különvéleménye
Nem értek egyet a határozat rendelkező részének 1, 2, 3.
és 5. pontjával. Álláspontom szerint a Polgári perrendtartásról
szóló 1952. évi III. törvényt (a továbbiakban: Pp.) módosító
2001. évi CV. törvény (a továbbiakban: Tv.) támadott 9-14. §-át
meg kellett volna semmisíteni. Indokaim a következők:
I.
A Tv. támadott 9-14. §-a a bírósági határozatok
felülvizsgálatának új rendszerét vezette be. A Tv.-nek az
Országgyűlés elé terjesztett javaslatához fűzött miniszteri
indokolás kifejti, hogy az új rendelkezések megváltoztatják a
felülvizsgálati eljárás koncepcióját. E szerint a szabályozási
elv szerint a jogerő áttöréséhez nem elég az anyagi- és
eljárásjogi szabályoknak megfelelő döntés követelménye, hanem a
konkrét eseten túlmutató érdek meglétére is szükség van. Ez a
többletet jelentő érdek a joggyakorlat továbbfejlesztése vagy a
jogegység biztosítása.
Az indítványok alapján meg kell vizsgálni, hogy
alkotmányjogi alapon elfogadhatók-e az új szabályok. Először
annak tisztázására van szükség, hogy milyen változás
következett be a felülvizsgálat új szabályozásával.
II.
1. A felülvizsgálat intézménye 1992-ben jelent meg a Pp.-
ben.
Az Alkotmánybíróság a 9/1992. (I. 30.) AB határozatban
kimondta, hogy a törvényességi óvásról szóló szabályok
alkotmányellenesek és megsemmisítette azokat (ABH 1992, 59.).
Az 1992. évi LXVIII. törvény a törvényességi óvás helyébe
léptette a felülvizsgálatot (Pp. 270-275/A. §).
A felülvizsgálat 1992-ben meghatározott szabályai szerint
– a jogerős ítélet (és meghatározott esetben a jogerős
végzés) felülvizsgálatát – rövid határidőn belül – mindazok
kérhették, akikre a határozat rendelkezést tartalmazott,
– ellenkérelem és csatlakozó felülvizsgálati kérelem
előterjesztésének volt helye,
– a felülvizsgálati tárgyalásra a fellebbezési tárgyalás
szabályai megfelelően irányadók voltak,
– a Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésre álló iratok alapján
döntött, de további iratok csatolására vagy bemutatására is
felhívhatta a feleket,
– a Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatot hatályában
fenntarthatta, vagy a jogszabálysértő határozat helyett új
határozatot hozhatott, vagy a határozatot egészben vagy
részben hatályon kívül helyezhette és az ügyben eljárt
bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára
utasíthatta.
Az 1992. évi szabályozást tartalmazó törvényjavaslat
miniszteri indokolása kiemelte, hogy a felülvizsgálati kérelem
rendkívüli jogorvoslati lehetőség, e jogorvoslatra vonatkozó
kérelem benyújtására alanyi jog áll fenn: „a felülvizsgálat nem
elsősorban a törvényesség helyreállítását szolgálja, hanem a
fél alanyi joga”. Az indokolás szerint felülvizsgálati
kérelemnek jogszabályt sértő határozat ellen volt helye, de a
tényállás megalapozatlansága esetén is sor kerülhetett a
határozat felülvizsgálatára.
Mindennek alapján az 1992-ben bevezetett felülvizsgálatról
az állapítható meg, hogy bár jogerős határozattal szemben volt
érvényesíthető, nagyrészt a fellebbezés (rendes jogorvoslat)
sajátosságaival rendelkezett.
2. 1997-ben az igazságügyi szervezet reformjával
összefüggésben módosult a Pp., és a szervezeti változásokkal
összefüggésben módosult a jogorvoslati rend. Az 1997. évi
LXXII. törvény módosította a felülvizsgálat szabályait is. Az
ekkor megteremtett kis perértékű ügyek kategóriájában csak a
Legfelsőbb Bíróság engedélye esetében kerülhetett sor a
felülvizsgálatra. A felülvizsgálat engedélyezésének rendszerét
az 1999. évi CX. törvény megszüntette, de a felülvizsgálati
kérelmet kizárta abban az esetben, ha a vitatott érték nem
haladta meg az ötszázezer forintot. Az ötszázezer forint
értéket meghaladó jogvitáknál tehát a fellebbezés
sajátosságaival rendelkező felülvizsgálati kérelem joga illette
meg az érdekelt személyt.
3. A Tv. 2001-ben a felülvizsgálati rendszert alapvetően
megváltoztatta. A változások egyik lényeges eleme, hogy a
szabályozás új koncepciója szerint a felülvizsgálat kivételessé
vált. A felülvizsgálati kérelem többé nem alanyi jogon illette
meg az érdekeltet, hanem minden esetben engedélytől függővé
vált. Az engedélyezésnél nem a jogorvoslat, hanem a jogegység
lett az alapvető szempont. Kibővült továbbá az a kör, ahol nem
volt helye felülvizsgálati kérelemnek (Pp. 270. és 271. §-a).
Átalakultak a felülvizsgálati eljárásnak a szabályai is, és
ehhez igazodott a Pp. 340-341. §-a.
A Tv. által végrehajtott változtatás lényeges
következménye tehát a felülvizsgálat jogorvoslati jellemzőinek
megszüntetése, illetve a jogorvoslat egyes jellemző elemeinek
és körének radikális visszaszorítása.
III.
A bekövetkezett változások alkotmányjogi megítéléséhez meg
kell vizsgálni a jogorvoslatnak az Alkotmányban található
szabályait és az Alkotmánybíróság kialakult gyakorlatának
elveit.
1. Az Alkotmány 57. §-ának (1) bekezdése kimondja a
bírósághoz fordulás jogát. Az 57. § (5) bekezdése mindenki
számára biztosítja a jogorvoslathoz való jogot abban az
esetben, ha bírósági, közigazgatási vagy más hatósági döntés
jogát vagy jogos érdekét sérti. Az 57. § (5) bekezdésében
kimondott jogorvoslathoz való jogot az Alkotmány módosításáról
szóló 1997. évi LIX. törvény 12. §-a azzal erősítette, hogy a
jogorvoslati jog korlátozásához a jelenlévő országgyűlési
képviselők kétharmada által elfogadott törvényi szabályt
követel meg. Az Alkotmánynak ez a módosítása azt az okot is
megjelöli, amely alapot adhat a jogorvoslati jog korlátozására:
a korlátozás a jogviták ésszerű időn belül történő elbírálása
érdekében, ezzel arányosan állapítható meg.
2. A jogorvoslat kérdéseiről az Alkotmánybíróság számos
határozatot hozott.
Már az Alkotmánybíróság egyik korai időpontban meghozott
határozata megfogalmazta azt, hogy mit jelent a jogorvoslathoz
való jog: a jogorvoslat érdemi határozat ellen más szervhez
vagy ugyanazon szervezeten belül magasabb fórumhoz fordulás
lehetősége [5/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 27, 31.].
Ezt a meghatározást a gyakorlat azóta is alapul veszi.
A jogorvoslatnak az alkotmányjog szempontjából lényeges
elemét fogalmazza meg a törvényességi óvásról hozott határozat.
Itt az Alkotmánybíróság azt emelte ki, hogy a jogorvoslati
funkció feltételezi a jogorvoslati jognak az érintett személy
részéről alanyi jog alapján történő gyakorlását [9/1992. (I.
30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 64.]. Ebből a határozatból
nemcsak arra lehet következtetni, hogy nem lehet alkotmányos
jogorvoslati jogról beszélni, ha a jogorvoslat gyakorlása nem
alanyi jog alapján áll fenn. Megállapítható az is, hogy a
jogorvoslati jognak az alkotmányjog szempontjából további
lényeges eleme a határozatot hozó szervtől különböző, más
szervhez, vagy bár az adott szervezeten belül, de más fórumhoz
való fordulás lehetősége.
A jogorvoslat kérdésköre azonban bonyolult, sokféle
összefüggésben jelentkezik. Emiatt a jogorvoslat alkotmányjogi
megítélése is több tényezőtől függ. Ezt mutatja az
Alkotmánybíróságnak az a szintén sokszor idézett
állásfoglalása, amely azt vizsgálta, hogy milyen határozat
ellen érvényesíthető jogorvoslatot biztosít az Alkotmány. Az
Alkotmánybíróság itt a határozat (érdemi, ügydöntő) jellegét
vette alapul; a határozat jellegének elbírálásánál az adott
kérdésre vonatkozó tételes jogi értelmezést tekintette
döntőnek, és figyelembe vette a határozat tárgyát, valamint az
érintett személyekre gyakorolt hatását is [22/1995. (III. 31.)
AB határozat, ABH 1995, 108, 109.].
A jogorvoslathoz való jog gyakorlásának az adott ügy
sajátosságaihoz igazodó értelmezése fejeződik ki a 46/2003. (X.
16.) AB határozatban is (ABH 2003, 488, 502-503.). A
jogorvoslat nyújtásának az adott ügy körülményeihez igazodó
formáját kereste meg az 50/2003. (XI. 5.) AB határozat (ABH
2003, 566, 593.).
3. Mind a jogorvoslat bonyolultsága miatt, mind a konkrét
ügy sajátosságainak az Alkotmánybíróság határozataiban
megjelenő ismételt hangsúlyozására tekintettel, fokozott
mértékben szükség van annak ellenőrzésére, hogy az
Alkotmánybíróság egyes határozatai a megfogalmazott tételeket
milyen viszonyokra állapították meg.
Az alkotmányos jogorvoslati jog értelmezésével
kapcsolatban nagy jelentősége van az Alkotmánybíróság azon
határozatának, amelyet a törvényességi óvásról hozott. Erre a
határozatra későbbi határozatok sora hivatkozik, de gyakran
figyelmen kívül marad az, hogy a törvényességi óvással
kapcsolatban az Alkotmánybíróság milyen viszonyokra, milyen
körülményekre volt tekintettel, holott az adott körülmények
döntő módon befolyásolták a kialakított álláspontot.
Az Alkotmánybíróság a törvényességi óvás szabályainak az
Alkotmány több szabályával való ellentétét vizsgálta. Ezen
keretek közé illeszkedett be a jogorvoslat kérdésének
vizsgálata is. Az Alkotmánybíróság ebben az ügyben nem
elsődlegesen a jogorvoslat alkotmányjogi kérdéseit akarta
tisztázni. Nem az volt az eldöntendő kérdés, hogy egy- vagy
többfokú jogorvoslat felel meg az Alkotmánynak; nem arra
kellett válaszolni, hogy csak a rendes perorvoslat tekintendő-e
az Alkotmány alapján jogorvoslatnak vagy idesorolandó a
rendkívüli perorvoslat is. A jogorvoslat a többi vizsgált
alkotmányossági kérdéshez viszonyítva mellékesen, az adott
viszonyok által meghatározottan jelent meg.
A határozat indokolása világosan megfogalmazta, hogy: „az
Alkotmánybíróság számot vetett a törvényességi óvás
jogintézményét szabályozó rendelkezések megsemmisítésének
következményeivel is, tekintettel arra, hogy e döntés a
bírósági eljárást és a bírói szervezetrendszert egyaránt
jelentősen érinti”. Az Alkotmánybíróság tudatában volt annak,
hogy a törvényességi óvás a gyakorlatban „az elvileg egyfokú
perorvoslati rendszer ’biztonsági szelepeként’, vagy egy
másodszori fellebbvitel be nem vallott pótlékaként” működött. A
jobb jogorvoslati rendszer kialakítása azonban nem az
Alkotmánybíróság, hanem a jogalkotó feladata, többek között
azért is, mert a korábbitól eltérő jogorvoslati rendszer
létrehozatala a bírósági szervezetet érintheti. A szervezet
átalakítása pedig nem az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik.
Erre tekintettel állapította meg a határozat, hogy „az
Alkotmány 57. § (5) bekezdése szerint a jogorvoslathoz való jog
követelményét az egyfokú fellebbezési rendszer is kielégíti, de
a törvényhozó ezen túlmenő jogorvoslati lehetőséget is adhat”
[9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 63, 68.].
Egyértelműen mutatja az Alkotmánybíróság által a
törvényességi óvásról hozott határozatnál alapul vett
megfontolásokat az indokolás további része is: „Az
Alkotmánybíróság ugyanis tekintettel volt arra, hogy azok az
okok, amelyek a törvényességi óvás egyéni jogvédelemre való és
mintegy harmadfokú elbíráláskénti használatára vezettek, az
óvás alkotmányellenessége kimondása után is fennmaradnak. ... A
törvényességi óvás megszűnése különösen sürgetővé teszi, hogy a
törvényhozó kiküszöbölje a jelenlegi egyfokú jogorvoslati
rendszer és a másodfokú eljárás szabályaiból adódó olyan
helyzeteket, amelyek – elsősorban a büntetőeljárásban – a
fellebbezéssel nem teszik megoldhatóvá bizonyos törvénysértések
orvoslását.” [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 69.]
Mindennek alapján megállapítható, hogy az Alkotmánybíróság
a törvényességi óvásról szóló alapvető határozatában nem
fejtett ki olyan – alkotmányossági vizsgálaton alapuló –
általánosan érvényesítendő elvi álláspontot, amely szerint az
Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdésében meghatározott
jogorvoslathoz való jog csak egyfokú jogorvoslatot jelent és
azt sem alapozta meg, hogy a jogorvoslat csak a rendes
jogorvoslatot jelenti, a rendkívülit nem.
4. A jogorvoslat alkotmányjogi megítélését azonban nemcsak
a meglévő bírósági szervezetrendszer befolyásolta döntő módon.
Más tényezők is hatást gyakorolnak a jogorvoslat felfogására.
Az Alkotmánybíróság egy másik – szintén gyakran idézett –
határozatában arra volt tekintettel, hogy az önkormányzati
képviselők és polgármesterek választása esetén komoly érdek
fűződik a viták gyors lezárásához. Erre tekintettel mondta ki
az 1437/B/1990. AB határozat, hogy az Alkotmány nem írja elő
sem a jogorvoslat eszközeit, sem fórumrendszerét, sem azt, hogy
hány fokú jogorvoslati rendszerre van szükség. Mindennek
alapján jutott az Alkotmánybíróság arra a következtetésre, hogy
nem alkotmányellenes az a szabály, amely szerint a választási
törvény megsértése miatt, továbbá a választási eredmény ellen
tett kifogás tárgyában hozott bírósági határozattal szemben
nincs helye jogorvoslatnak (ABH 1992, 453, 454.).
Más esetben is megállapítható, hogy a jogorvoslati jog
értelmezésénél döntő szerepe van az adott viszonylatban a
jogvita gyors lezárása követelményének. Van olyan jogi
szabályozási terület, ahol alkotmányos jogok gyakorlását
akadályozhatná a jogviták sok fórumon keresztül történő
folytatása. Ez tapasztalható például a gyülekezési joggal
kapcsolatban: rendezvények szervezését tenné lehetetlenné a
viták elnyújtása [55/2001. (XI. 29.) AB határozat. ABH 2001,
442, 463.].
Az elmondottak alapján az állapítható meg, hogy az
Alkotmánybíróság gyakorlatában ténylegesen az az álláspont
tükröződik, amely szerint a jogorvoslati jogot adott
körülmények összefüggésében kell értelmezni.
5. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában számos további olyan
határozat is van, amely azt mutatja, hogy a jogorvoslat
kérdését árnyaltan kell kezelni. Ennek jelzésére szolgálhatnak
azok a határozatok, amelyekben az Alkotmánybíróság nem elégszik
meg a jogorvoslat formális lehetőségével:
– nem fogadta el az Alkotmánybíróság azt a jogszabályi
megoldást, amelynél a jogorvoslat csak formális volt, a
másodfokon eljáró ügyész tényleges jogkörébe utalta az
előzetes letartóztatással kapcsolatos fellebbezés
elbírálását [19/1999. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1999, 150,
156-157.],
– a jogorvoslathoz való jog kiüresítésének,
alkotmánysértőnek minősítette az Alkotmánybíróság a jövedéki
adóról szóló törvénynek az elkobzást kimondó határozat ellen
biztosított panasz jogát [33/2002. (VII. 4.) AB határozat,
ABH 2002, 173, 185.],
– a jogorvoslathoz való jog hatékony érvényesítési
lehetőségét követeli meg az Alkotmánybíróság gyakorlata [más
határozatokra is hivatkozva a 60/2003. (XI. 26.) AB
határozat, ABH 2003, 620, 625.]
6. Az Alkotmánybíróság nem áll meg a jogszabályban
biztosított jogorvoslati jog szigorú tartalmi ellenőrzésénél.
Több határozat a jogorvoslati jog biztosítását igényli olyan
esetekben, ahol ezt jogszabály nem teszi lehetővé. Az
Alkotmánybíróság ennek megalapozására az Alkotmány 57. §-ának
(5) bekezdése mellett más szabályokat, elveket is segítségül
hív. Ennek példája az Alkotmánybíróságnak a népszavazási
eljárással kapcsolatban hozott határozata, amely az államnak a
joggyakorlás biztosítására irányuló intézményvédelmi
kötelességére támaszkodva alkotmányos követelményként mondta ki
a bírósági, alkotmánybírósági jogorvoslatot [52/1997. (X. 14.)
AB határozat, ABH 1997, 331, 332, 345.].
Az Alkotmánybíróság az Alkotmány más szabályainak
segítségével is megvalósítja a jogorvoslati jog védelmét. Ilyen
az a határozat, amely a vétségi eljárásban alkotmányellenesnek
minősítette a jogorvoslati lehetőség túl szűk körre szorítását.
Az indokolás a jogállamiság elve alapján hiányolta az eljárási
garanciákat, rámutatva, hogy e hiány akadályozhatja az
Alkotmány 57. §-ában biztosított jogok érvényesülését [49/1998.
(XI. 27.) AB határozat, ABH 1998, 323, 375.]. Kérdéses, hogy
ennél a határozatnál nem játszott-e szerepet az 57. § (5)
bekezdésének szűkítő értelmezése és nem ezért került-e sor más
alapon azonos eredmény elérésére, mint ami az 57. § (5)
bekezdése alapján lehetett volna.
7. Az Alkotmánybíróság több olyan határozatot is hozott,
amely a rendkívüli jogorvoslatokra is kiterjesztette az
alkotmányos jogvédelmet. Az Alkotmány 57. §-a (5) bekezdésében
meghatározott jogorvoslathoz való jognak meghatározott esetben
a rendkívüli perorvoslatokra való kiterjesztéséig jut el az
Alkotmánybíróságnak az alkotmányjogi panasszal kapcsolatban
hozott határozata. Ez a határozat mulasztásban megnyilvánuló
alkotmányellenességet állapított meg azért, mert az
Országgyűlés nem szabályozta azokat az eljárásjogi
következményeket, amelyek akkor biztosítanak megoldást, ha az
Alkotmánybíróság konkrét esetben kizárja az adott esetre
irányadó, alkotmányellenes jogszabály alkalmazását. A határozat
indokolása szerint az Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdéséből nem
következik ugyan kényszerítően a rendkívüli jogorvoslattal
történő szabályozás, de az alkotmányjogi panasz rendkívüli
jogorvoslatának megteremtése alkotmányos kötelességgé teszi a
jogsérelem valóságos orvoslásának kialakítását [23/1998. (VI.
9.) AB határozat, ABH 1998, 182, 188.].
Előfordul, hogy a rendkívüli jogorvoslat biztosításának az
Alkotmány alapján fennálló követelményét az Alkotmánybíróság
határozata nem az Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdésére
alapozza. Ennek a másfajta megalapozásnak példája az
Alkotmánybíróságnak az a határozata, amely mulasztásban
megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított meg azért, mert
a Be. nem tette lehetővé a felülvizsgálatot a bíróságnak a
tárgyalás mellőzése elnevezésű külön eljárásban meghozott, a
végrehajtást próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést
kiszabó jogerős végzése ellen, amikor a bíróság a Btk. 90. §-
ában meghatározott kizáró okok ellenére szabta ki a büntetést.
A határozat indokolása a személyes szabadságnak a jogállamiság
és a jogerő megsértésével előidézett sérelmére hivatkozik
[5/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH 1999, 75, 82-86.].
8. Az Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdése alapján mindenki
kérheti a jogait vagy jogos érdekeit sértő bírósági,
közigazgatási és más bírósági határozatnak a határozatot
hozótól eltérő más szerv által történő felülvizsgálatát. Az
Alkotmánybíróság határozataiban megfogalmazódó fenti gyakorlat
alapján – akkor is, ha ellentétes tartalmú határozatok is
vannak – az állapítható meg, hogy ez a jogorvoslat az adott
körülményektől függően lehet egy- vagy többfokú, az adott jogág
minősítése szerint rendes vagy rendkívüli jogorvoslat. A
jogorvoslati jog meghatározott körülmények között való
irvényesítéséről szóló szabályok alkotmányosságának
megítélésénél lényeges szempont, hogy a jogvédelem hatékony
legyen, e szabályok más alkotmányos jogok érvényesítését ne
akadályozzák, és ne befolyásolják aránytalanul hátrányosan más
alkotmányos elvek – így a jogállam, a jogbiztonság elvének –
érvényesülését. A jogorvoslati jog szabályozásánál a
körülményektől függő elbírálás körébe tartozik annak
mérlegelése is, hogy korábban nem létező jogorvoslati jog
megadásának követelményéről van-e szó vagy korábban már
jogszabály által biztosított jogorvoslati jog megszüntetéséről.
Meglévő jogorvoslati jog megszüntetésének alkotmányossági
vizsgálatánál szigorúan kell mérlegelni, hogy milyen
alkotmányos jogok érvényesítését akadályozta a kérdéses
jogorvoslat, illetve milyen alkotmányos elvek megvalósításánál
jelent aránytalan hátrányt a jogorvoslat megléte.
A Tv. támadott szabályai ténylegesen a fellebbezés
sajátosságaival rendelkező, alanyi jogon fennálló jogorvoslatot
szüntetnek meg, és léptetnek helyébe engedélytől függő,
túlnyomó részben nem jogorvoslati természetű felülvizsgálatot.
Az engedély megadásánál döntő szerepet kapnak az egységes
joggyakorlat kialakításának szempontjai. Az engedély
megtagadása az eljárási jog garanciális szabályainak
mellőzésével, a jogegységi kérdés mérlegelésével, egy személy
által hozott olyan döntés, amely ellen semmilyen jogorvoslat
nincs. A joggyakorlat egységének biztosítása a jogorvoslati jog
elvonása nélkül biztosítható. A felülvizsgálat korábbi
szabályai más jogok érvényesítése, a jogviták ésszerű időn
belül történő elbírálása szempontjából aránytalan hátrányt nem
jelentettek. Ezért a Tv. támadott szabályai alkotmányellenesek.
A fentiek szerint az Alkotmány 57. §-ának (5) bekezdése
szerint jogorvoslatnak minősülő felülvizsgálati kérelem jogának
részben megszüntetése, részben korlátozása a jelenlévő
országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott
törvénnyel történhetett volna meg. A Tv. támadott szabályai nem
felelnek meg ennek a követelménynek, alkotmányellenességük
tehát ezen az alapon is megállapítható.
A Tv. támadott 9-14. §-ának rendelkezései szorosan
összefüggenek egymással, ezért megsemmisítésük annak ellenére
indokolt lett volna, hogy a támadott rendelkezések közül több
önmagában nem tekinthető alkotmányellenesnek.
9. A Tv. említett rendelkezéseihez kapcsolódott a Pp. 340,
340/A. és 341. §-ára vonatkozó indítvány. A kifogás alapját
szolgáltató, a Tv.-ben a felülvizsgálat új szabályait
tartalmazó rendelkezések megsemmisítése jelenti a közigazgatási
perekben hozott határozatok felülvizsgálatának és a
társadalombiztosítási határozatok bírósági felülvizsgálatának
tekintetében az összefüggés miatt jelentkező
alkotmányellenesség megszüntetését.
10. Az elmondott alkotmányellenességi okoktól függetlenül
megsemmisítendő lett volna a Pp. 271. §-ának a Tv. 10. §-ával
beiktatott – szoros összefüggés alapján a vizsgálatba bevonandó
– az a rendelkezése, amely szerint a felülvizsgálat kizárásáról
más jogszabály nem rendelkezhet. Így más törvények fölött álló,
külön kategóriát alkotó szabály jött létre. Az Alkotmány 7. §-
ának (2) bekezdésével ellentétes ez a jogalkotás rendjét
megváltoztató rendelkezés (amelynek megalkotásához egyébként
szintén a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának
szavazata szükséges).
Budapest, 2004. november 8.
Dr. Harmathy Attila
alkotmánybíró
. |