English
Hungarian
Ügyszám:
.
455/B/1995
Előadó alkotmánybíró: Lábady Tamás Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 56/1995. (IX. 15.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1995/260
.
A döntés kelte: Budapest, 09/12/1995
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !

      Az   Alkotmánybíróság   jogszabály   alkotmányellenességének
      utólagos  megállapítására   és   megsemmisítésére   irányuló
      indítványok  tárgyában   -  dr.   Vörös  Imre  alkotmánybíró
      párhuzamos indokolásával - meghozta a következő

                             határozatot :

      Az      Alkotmánybíróság      megállapítja,      hogy      a
      társadalombiztosításról alkotott  1975. évi  II. törvény ( a
      továbbiakban: T.  ) módosításáról  rendelkező,  a  gazdasági
      stabilizációt  szolgáló  egyes  törvénymódosításokról  szóló
      1995. évi  XLVIII. törvény ( a továbbiakban: Gst. ) 81. §-a,
      továbbá a  Munka Törvénykönyvéről  alkotott 1992.  évi XXII.
      törvény (  a továbbiakban:  Mt. )  módosításáról szóló 1995.
      évi LV.  törvény (  a továbbiakban:  Mtm. ) 39. § (1) és (3)
      bekezdései alkotmányellenesek,  ezért  e  rendelkezéseket  a
      határozat kihirdetésének napjával megsemmisíti.

      Az Alkotmánybíróság a Gst. 80. § (1) - (3) bekezdéseiben, és
      a 92.  § (1)  bekezdés a  ) és  b )  pontjaiban,  továbbá  a
      térítési   díj   ellenében   igénybe   vehető   egészségügyi
      szolgáltatásokról  és  térítésük  módjáról  szóló  107/1992.
      ( VI. 26. ) Korm. rendelet módosításáról rendelkező 71/1995.
      ( VI. 17. ) Korm.  rendelet 1. §  (2)  bekezdésében  foglalt
      rendelkezések,  valamint  a  T.  végrehajtásáról  rendelkező
      89/1990. (V.  1.) MT rendelet módosítása tárgyában meghozott
      69/1995. ( VI. 17. ) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdésének "-
      szállítási eseményenként  100  Ft  részleges  költségtérítés
      ellenében     -"     szövegrésze     alkotmányellenességének
      megállapítása   és   megsemmisítése   iránti   indítványokat
      elutasítja.

      Az  Alkotmánybíróság   határozatát   a   Magyar   Közlönyben
      közzéteszi.
                                 Indokolás

                                     I.

        1. A  Gst. 81.  §-a alapján  a T. 19. §-a új (3) bekezdéssel
        egészül ki,  egyidejűleg a  (3) - (4) bekezdések megjelölése
        (4) -  (5) bekezdésre  változik.  A  kiegészítő  rendelkezés
        szerint az  (1) bekezdésben  foglaltaktól eltérően, akinek a
        külön törvény  rendelkezése alapján  betegszabadság nem jár,
        az  táppénzre  legkorábban  az  egy  naptári  évben  igazolt
        keresőképtelensége 25.  napját követően jogosult. A T. 19. §
        (1)   bekezdése    úgy   rendelkezik,    hogy   táppénz    a
        keresőképtelenség tartamára  jár. A törvény e főszabály alól
        több  kivételt  is  meghatároz.  Ezek  közül  a  19.  §  (2)
        bekezdése kimondja,  hogy az  (1)  bekezdésben  foglaltaktól
        eltérően, ha  a biztosítottnak  külön  törvény  rendelkezése
        szerint  betegszabadság   jár,   táppénzre   legkorábban   a
        betegszabadságra való  jogosultság  lejártát  követő  naptól
        jogosult.

        A betegszabadságról  az Mt.  hatályos 137.  § (1)  bekezdése
        tartalmaz rendelkezést. Eszerint a munkavállalót a betegsége
        miatti  keresőképtelensége   idejére  naptári  évenként  tíz
        munkanap betegszabadság  illeti meg,  amely időtartamra  - a
        (3) bekezdésben foglaltak alapján - átlagkeresetének 75 %-át
        köteles a munkáltató részére megfizetni.

        Az Mt.  vonatkozó szabályát  az Mtm. 39. §-a módosította, és
        kimondja,  hogy   a   munkavállalót   a   betegsége   miatti
        keresőképtelenség idejére naptári évenként huszonöt munkanap
        betegszabadság illeti  meg, amelynek első öt napjára díjazás
        nem  jár,   a  betegszabadság   időtartamára   egyébként   a
        munkáltató a  munkavállaló részére távolléti díjának 75 %-át
        köteles fizetni. Azokra a napokra, amelyekre a munkavállalót
        díjazás nem illeti meg, a munkavállaló kérésére a munkáltató
        a munkavállalót  megillető rendes szabadság terhére, köteles
        szabadságot kiadni.

        Az  Alkotmánybíróság   a  Gst.   és  az   Mtm.   hivatkozott
        rendelkezéseit hatályba  léptető,  továbbá  a  hatálybalépés
        átmeneti szabályait  tartalmazó előírásait a 455/B/1995/III.
        számú  határozatával  (  ABK  1995.  június-július,  259.  )
        alkotmányellenesnek  ítélte  és  megsemmisítette,  kimondta,
        hogy a  megsemmisített  rendelkezések  1995.  július  1-jén,
        illetőleg szeptember  1-jén nem  lépnek  hatályba,  egyúttal
        utalt  arra,   hogy  az  indítványokkal  támadott  szabályok
        tartalmi alkotmányossága  felől később  hoz határozatot.  Az
        Alkotmánybíróság határozatával megsemmisítésre került a Gst.
        159. §  (2) bekezdése,  a törvény  81. §-át hatályba léptető
        részében,  a   93.  §  (1)  bekezdésének  a  T.  19.  §  (3)
        bekezdésére vonatkozó  szabálya és  a 93.  § (2)  bekezdése,
        továbbá az  Mtm. 52.  §-ának (1)  és (2) bekezdése a 39. §-t
        hatályba léptető  részében és  ennek folytán  az 52. § (5) ,
        (6)  és   (7)  bekezdéseiben  foglalt  rendelkezések  teljes
        egészükben.

        2. A  Gst. 80.  §-ának (1) - (3) bekezdései, továbbá a 92. §
        (1) bekezdésének  a) és b) pontjai a T. 16/A. §-ában foglalt
        szabályokkal     kapcsolatban      tartalmaznak     módosító
        rendelkezéseket. A  80. §  (1) bekezdése a fogorvosi ellátás
        keretében a térítés nélküli egészségügyi szolgáltatásra való
        jogosultságot a  fogszabályozó kezelés,  illetőleg a funkció
        helyreállítása tekintetében  a 18  éven aluliakra, továbbá a
        nyugdíjkorhatárt elértekre  korlátozza;  a  (2)  bekezdés  a
        fogmegtartó  tevékenység   térítésmentességét  a  sorkatonai
        szolgálatot   teljesítőkre    és   a   közgyógyellátottakra,
        illetőleg  a  Kormány  rendeletében  meghatározott  esetekre
        szűkíti; a  (3) bekezdés  rendelkezése pedig  csak az orvosi
        rehabilitáció   keretébe    tartozó   szanatóriumi   ellátás
        térítésmentességét biztosítja.  A törvény  a  parodontológia
        igénybevételére és  a szájsebészeti  ellátásra, a  92. § (1)
        bekezdés a)  és b)  pontjai pedig  a különböző szanatóriumi,
        gyógyfürdő ellátással  kapcsolatos, illetőleg  fogszabályozó
        és  protetikai  ellátásra  vonatkozó  és  térítésmentességet
        biztosító rendelkezéseket hatályon kívül helyezi.

        3. A  Gst. 80. § (4) bekezdése a T. 16/A. § (3) bekezdésének
        b)  pontja   helyébe  új  rendelkezést  léptet.  Eszerint  a
        mentőszolgáltatás keretében  a térítésmentes  betegszállítás
        feltételeit  külön   jogszabály  határozza   meg.  E   külön
        jogszabály a  T. végrehajtásáról rendelkező 89/1990. (V. 1.)
        MT rendelet  módosításáról szóló  69/1995. (VI.  17.)  Korm.
        rendelet (  a továbbiakban:  T. Vhr.  ), amelynek  1. §  (2)
        bekezdése   az    egészségügyi   alapellátás   keretében   a
        betegszállításra     való      jogosultságot     "szállítási
        eseményenként 100  Ft  részleges  költségtérítés  ellenében"
        biztosítja.  A   térítési  díj   ellenében  igénybe   vehető
        egészségügyi   szolgáltatásokról   és   térítésük   módjáról
        rendelkező 107/1992.  (VI. 26.) Korm. rendelet módosításáról
        szóló 71/1995.  (VI. 17.)  Korm. rendelet  ( a továbbiakban:
        Vhr.  )   1.  §  (2)  bekezdése  pedig  a  T.  Vhr.  idézett
        rendelkezésére   utalással    a   betegszállítás   részleges
        költségtérítését írja elő.

        4. A Gst. 81. §-a és az Mtm. 39. §-a alkotmányellenességének
        megállapítása és  e rendelkezések  megsemmisítése  iránt  az
        Alkotmánybírósághoz   számos    indítvány    érkezett.    Az
        indítványokban kifejtett  álláspontok szerint  a  kifogásolt
        törvényi rendelkezések  több okból  is alkotmányellenesek. A
        Gst. 81.  §-a szerint  ugyanis az  a biztosított,  akinek az
        Mtm.  idézett   szabálya  alapján  betegszabadság  nem  jár,
        keresőképtelensége első huszonöt napjára teljesen ellátatlan
        marad.  A   betegszabadságra  jogosult   biztosított   pedig
        betegsége első öt napjára semmiféle ellátásban nem részesül,
        míg   a   betegség   további   húsz   napjában   ellátásáról
        munkáltatója       köteles        gondoskodni,        vagyis
        társadalombiztosítási  szolgáltatást   csak   huszonöt   nap
        eltelte után igényelhet.

        Az  indítványozók   az  Alkotmány   9-13.  §-aiban   foglalt
        rendelkezésekkel   ellentétesnek    tartják   a    betegségi
        ellátásnak minden  ellenszolgáltatás nélküli  áthárítását  a
        munkáltatókra, és álláspontjuk szerint az Alkotmány 70/E. §-
        ába ütközik  az a szabályozás, hogy a munkavállaló betegsége
        első öt  napján, illetve  betegszabadság hiánya  esetén első
        huszonöt napján  teljesen ellátatlan  marad. Az  indítványok
        utalnak arra is, hogy a támadott módosítások ellentétesek az
        Alkotmány  54.  §-ának  (1)  bekezdésével,  mert  sértik  az
        élethez és az emberi méltósághoz való alkotmányos alapjogot.

        Van indítvány,  amely szerint  a  kifogásolt  módosítások  a
        sajátos  jogi   helyzetű  egyéni   vállalkozók  tekintetében
        különösen sérelmesek  és több  alkotmányi rendelkezéssel  is
        ellentétben   állnak.    Az   egyéni    vállalkozó   ugyanis
        betegszabadságra  nem  jogosult,  így  keresőképtelenségének
        első huszonöt  napjában sem  táppénzben sem egyéb ellátásban
        nem részesülhet,  ugyanakkor járulékfizetési  kötelezettsége
        ez alatt  az időtartam  alatt is fennáll. Ez a szabályozás a
        más    munkavállalók     és    munkáltatók    viszonylatában
        megengedhetetlen   diszkriminációnak   minősül,   ezért   az
        Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésével is ellentétben áll.

        5. A  Gst. 80.  §-ának (1)  - (3)  bekezdését és  92. §  (1)
        bekezdésének a  ) -b  ) pontját  támadó indítvány  szerint a
        kifogásolt rendelkezések  sértik az Alkotmány 70/D. § (1) és
        (2)     bekezdésében      foglalt     szabályait,      ezért
        alkotmányellenesek. Az  indítvány kifejti, hogy az Alkotmány
        a lehető  legmagasabb szintű  testi egészségről rendelkezik,
        ennek korlátozására  pedig a  társadalombiztosítás  pénzügyi
        nehézségei nem  elégségesek. A  "lehető  legmagasabb  szint"
        ugyanis nem  a  pénzügyi  korlátok  kényszerű  elfogadására,
        hanem az  orvostudomány mindenkori fejlettségére vonatkozik.

        Így amennyiben  az  egészségbiztosítás  pénzügyi  egyensúlya
        érdekében lehetőség  volna egyes  betegségeknek a  jogalkotó
        általi önkényes  kizárására a  finanszírozásból,  az  teljes
        jogbizonytalansághoz vezetne.  A  sérelmezett  rendelkezések
        egyébként szerzett jogokat is elvonnak, hiszen az érintettek
        arra  tekintettel   fizették  a  társadalombiztosítás  magas
        járulékait,   hogy    a   biztosító,   illetőleg   mögöttes,
        garanciális  felelősként  az  állam  gondoskodik  megromlott
        egészségük helyreállításának  költségeiről. Így tőlük utólag
        e jogokat elvonni a jogállamiság alapvető sérelme nélkül nem
        lehet.

        A kifogásolt  rendelkezések  az  Alkotmány  70/A.  §-ába  is
        ütköznek,  mert   alkotmányosan  nem  indokolható  hátrányos
        megkülönböztetést  tartalmaznak.  A  térítésre  továbbra  is
        jogosultak körének meghatározása ugyanis önkényes, nem felel
        meg a  pozitív diszkrimináció  alkotmányos követelményeinek.
        Erre tekintettel  is  indokolt  a  kifogásolt  rendelkezések
        alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése.

        6. A  T. Vhr.  1. §  (2) bekezdésének  és a  Vhr. 1.  §  (2)
        bekezdésének rendelkezéseit  támadó indítvány szerint a Gst.
        80. §  (4) bekezdésében  adott felhatalmazás a térítésmentes
        ellátás feltételeinek meghatározására és nem egy alkotmányos
        alapjog  korlátozására   vonatkozik,  amely  rendeleti  úton
        egyébként sem  történhet meg.  Az  orvosi  rendelés  alapján
        történő betegszállítás  térítésmentessége az Alkotmány 70/D.
        §-ának szabályán  és az  egészségügyről szóló  1972. évi II.
        törvény   39.   §-ának   rendelkezésén   alapszik,   így   a
        mentőszállításra      szoruló       személyek       kötelező
        költségtérítésének     rendeletben      történő     előírása
        alkotmányellenes. Ezért az indítványozók kérték a kifogásolt
        rendelkezések  alkotmányellenességének   megállapítását   és
        megsemmisítését.

                                    II.

        Az Alkotmánybíróság  az indítványokat  a  Gst.  és  az  Mtm.
        táppénzzel,    illetőleg    betegszabadsággal    kapcsolatos
        rendelkezései tekintetében megalapozottnak találta.

        1.    Az    Alkotmánybíróság    beszerezte    a    Népjóléti
        Minisztériumtól,  az   Országos   Statisztikai   Hivataltól,
        illetőleg  az   Országos  Egészségbiztosítási  Pénztártól  a
        biztosítottak   keresőképtelenségi    helyzetére   vonatkozó
        adatokat.  Ezekből  a  kimutatásokból,  táppénz-statisztikai
        adatokból megállapítható,  hogy a  keresőképtelenséggel járó
        megbetegedések átlagos  tartama először 1990-ben haladta meg
        a 25  napot. Ameddig 1980-ban az egy megbetegedett dolgozóra
        jutó táppénzes  napok száma  átlagosan 18, 1 nap volt, ez az
        adat 1990-re  25, 3  napra emelkedett,  1991-ben pedig 25, 1
        nap volt.  1992-ben a táppénzes esetek átlagos időtartama 32
        napra nőtt,  az azóta  eltelt időszakban  az egy  jogosultra
        jutó táppénzes  esetek száma  stagnál és  az esetek  átlagos
        időtartama is csak igen kis mértékben - 32 napról 33 napra -
        emelkedett.     Az      egészségbiztosító     táppénzkiadása
        emelkedésében 1992  óta így  lényegében csak az átlagkereset
        növekedése  játszott   szerepet,  amelynek  hatását  azonban
        kiegyenlítette az  ezzel  arányban  álló  járulék-növekedés,
        továbbá a  táppénz mértékének  1993.  március 1-től  történő
        ( 65 %, illetve 75  % ), illetőleg  az  1994.  január  1-től
        bevezetett  -  az előzőnél  nagyobb hatást kiváltó - második
        ( 65 %, 70 %, illetve 75 % ) csökkentése.

        2. Az  indítványok elbírálása  során az Alkotmánybíróság azt
        vizsgálta, hogy  a keresőképtelenség  idejére  fennálló  ún.
        "táppénzjog" mennyiben  áll  alkotmányos  védelem  alatt.  A
        keresőképtelenség  miatt   a  beteg   munkavállalónak   járó
        táppénz-szolgáltatás a társadalombiztosítás egészén belül az
        egészségbiztosítás egyik eleme, amely a társadalombiztosítás
        vegyes -  biztosítási  és  szolidaritási - rendszerén  belül
        [ 11/1991.  (III.   29.)  AB   határozat,  ABH   1991. 35. ]
        meghatározóan "vásárolt  jogként" működik,  vagyis  abban  a
        biztosítási elemek  túlsúlya van jelen. A T. 17. §-a ugyanis
        a  "táppénzjogot"  biztosítási  viszonyhoz  köti,  vagyis  a
        táppénz  folyósításával  szemben  a  jogosult  saját  anyagi
        szolgáltatása áll.  A törvény szerint ugyanis táppénzre csak
        az jogosult, aki a biztosítási viszony fennállása alatt vagy
        röviddel az  után  válik  keresőképtelenné,  utóbbi  esetben
        feltéve, hogy  biztosítása legalább 180 napon át megszakítás
        nélkül állott  fenn. A  táppénz  így  járulék  fejében  járó
        szolgáltatás,   amelynek    "megvonása   vagy   jogalapjának
        kedvezőtlen megváltoztatása  az  alapjogi  sérelem  ismérvei
        szerint bírálható  el. "  [ 43/1995. (VI. 30.) AB határozat,
        ABK 1995. június-július, 255. ].

        3.  Az   Alkotmánybíróság  gyakorlata   szerint  a  tulajdon
        alapjogi védelme  az  az  alkotmányi  alapjogi  rendelkezés,
        amely kiterjed  a társadalombiztosítási  szolgáltatásokra és
        várományokra [  64/1993. (XII.  22.) AB határozat, ABH 1993.
        380. ]  , mert  az alapjogi tulajdonvédelem a tulajdonjogból
        származó egyéb  vagyoni jogok  garantálására is  vonatkozik,
        vagyis "az  Alkotmány 9.  § (1)  bekezdése a tulajdonvédelem
        körében az  egyéb vagyoni  jogok védelmét is biztosítja. "

        [ 17/1992. (III.  30.)  AB  határozat,  ABH  1992.  108.  ].
        A tulajdonvédelem tehát a tulajdon  egykori  ilyen  szerepét
        átvevő    vagyoni    jogokra,    illetve    közjogi    alapú
        jogosítványokra - pl. a társadalombiztosítási igényekre - is
        kiterjed, ezért  a biztosítási jellegű társadalombiztosítási
        szolgáltatások    csökkentésének    vagy    megszüntetésének
        alkotmányosságát  az   Alkotmánybíróság  már   a   gazdasági
        stabilizációval  kapcsolatos  korábbi  határozataiban  is  a
        tulajdonvédelem  ismérvei   szerint  bírálta  el  [  43/  és
        45/1995. (VI.  30.) AB határozatok, ABK 1995. június-július,
        255, 265.  ]. Eszerint  az ún.  "táppénzjognak"  a  támadott
        jogszabályi  rendelkezésekkel  történt  jelentős  szűkítése,
        számottevő visszaszorítása  körében  az  Alkotmánybíróságnak
        azt kellett  vizsgálnia,  hogy  a  törvényhozó  "közérdekre"
        hivatkozása  indokolt-e,   és  a   minden  ellenszolgáltatás
        nélküli tulajdonkorlátozás mennyiben tekinthető arányosnak.

        Az Alkotmánybíróság  hivatkozott határozatában  ( ABK  1995.
        június-július,   260.    )   rámutatott    arra,   hogy    a
        társadalombiztosítási    rendszer    működőképességének    a
        fenntartása -  mint az  Alkotmány 70/E.  § (2)  bekezdésében
        meghatározott alkotmányos  cél  -  alkotmányosan  indokolhat
        olyan megoldásokat,  amelyek keretében a biztosítás fokozott
        terheit a  törvényhozó  a  biztosított,  a  járulékfizetésre
        kötelezett  munkáltató  és  a  társadalombiztosítás  szervei
        között  bizonyos   körben  megosztja.   Egy  ilyen  törvényi
        szabályozás önmagában  nem szükségképpen alkotmányellenes. A
        járulékfizetés és  a társadalombiztosítás  szolgáltatásainak
        pontos megfelelése - a társadalombiztosítás vegyes rendszere
        folytán -  ugyanis  nem  alkotmányos  követelmény.  Mivel  a
        társadalombiztosításban a biztosítási elem, azaz a "vásárolt
        jog" elve  és a  szolidaritás elve  egyaránt  érvényesül,  a
        társadalombiztosítás  alkotmányossága   nem   ítélhető   meg
        önmagában a fizetett járulék és az ellenszolgáltatás közötti
        mennyiségi   viszony    alapján.   A   társadalombiztosítási
        szolgáltatásokat  és   várományokat  azonban  nem  lehet  az
        ellenszolgáltatások érintetlenül  hagyása mellett lényegesen
        és  aránytalanul   úgy  megváltoztatni,   hogy  az   már  az
        alkotmányosan védett tulajdonosi pozíció sérelmével járjon.

        A támadott  törvényi beavatkozás  kirívóan aránytalan azért,
        mert az  a betegbiztosítottak  összességét tekintve  az  ún.
        keresőképtelenségi "táppénzjog"  több  mint  háromnegyedének
        elvonásával jár.  Az  általános  keresőképtelenségi  helyzet
        mutatói szerint  a táppénzes  esetek átlagos időtartama - az
        utóbbi évek  adatait és  a jogosultak összességét tekintve -
        32, illetőleg 33 nap. A sérelmezett törvényi szabályok ebből
        25   nap    keresőképtelenségének   terheit   áthárítják   a
        biztosítottakra,  illetőleg  a  járulékfizetésre  kötelezett
        munkáltatókra, ami  azt jelenti, hogy a társadalombiztosítás
        betegbiztosítási  ága   -  a   nemzetközi  viszonylatban  is
        kiugróan magas  járulékok változatlanul  tartása mellett - a
        társadalombiztosítás  legklasszikusabb   területéről   -   a
        betegség miatti  keresőképtelenség fedezeti szférájából - 75
        %-os mértékben  "kivonul", és  ezzel a  járulékfizetéssel  a
        vásárolt és  betegség esetére  szóló ellátási  szolgáltatást
        gyakorlatilag "kiüresíti".  Ennek  folytán  a  biztosítottak
        tulajdonosi-várományosi  pozíciója   nagymértékben  gyengül,
        azaz a tulajdon alapjogi védelme sérelmet szenved.

        Az Alkotmánybíróság  rámutat arra,  hogy történetileg a múlt
        század      második      felétől      kezdődően      kiépülő
        társadalombiztosítási      rendszerek      elsősorban      a
        keresőképtelenné  vált   beteg   munkavállalók   ellátásához
        kapcsolódtak, és  első helyen  azt tartalmazzák  a  kortársi
        társadalombiztosítási fedezeti  rendszerek is.  E megoldások
        bizonyos korlátozása,  a keresőképtelenség  első,  különböző
        tartamú idejére  eső  táppénz  fizetési  kötelezettségnek  a
        munkáltatókra  történő   áthárítása  ismert  és  alkalmazott
        technika   az    európai   országok    társadalombiztosítási
        konstrukcióiban is  [ 45/1991.  (IX. 10.)  AB határozat, ABH
        1991, 209.  ), ezek a technikák azonban a betegbiztosítás fő
        funkcióját  nem   érintik,  a   "táppénzjog"  lényegileg  és
        alapvetően mindenütt  a társadalombiztosítás  keretében nyer
        fedezetet.

        Ezekkel  a   megoldásokkal  szemben  a  kifogásolt  törvényi
        rendelkezésekben alkalmazott  változtatás - nagyságrendjénél
        fogva - a biztosítottak tekintetében már olyan jogelvonásnak
        - a betegbiztosítás lényegi elemét alkotó "táppénzjog" olyan
        elvonásának  -   minősül,  amely   alkotmányosan   garantált
        társadalombiztosítási   -    tulajdonosi   -    pozíciójukat
        megengedhetetlenül gyengíti.

        A betegség  vagy más okból bekövetkező keresetkiesés esetére
        szóló  ellátási  jogosultság  fedezetének  75  %-os  mértékű
        "visszavétele",   a    társadalombiztosítás   ilyen   arányú
        szolgáltatáscsökkentése       alkotmányosan       aránytalan
        tulajdonkorlátozásnak   minősül.   A   társadalombiztosítási
        rendszer működőképessége  és fennmaradása, az állam mögöttes
        helytállásának fokozott megnehezülése kétségkívül a tulajdon
        alkotmányos   korlátozását    megalapozó    "közérdek".    A
        változtatásnak   az   érintett   törvényi   rendelkezésekkel
        szabályozott  módja   és  mértéke   -  az   ún.   klasszikus
        "táppénzjog" garantálásának  a biztosításból történt 75 %-os
        kiemelése -  már sérti  az Alkotmány  13.  §-ában  deklarált
        tulajdonvédelmet, mint  alkotmányos alapjogvédelmet, s ezért
        alkotmányellenes.

        Ebben az összefüggésben az Alkotmánybíróság rámutat arra is,
        hogy az  utóbbi három évben a táppénzrendszert a jogalkotó a
        jogosultak (  biztosítottak, illetve az ő számukra járulékot
        fizető   munkáltatók    )   hátrányára    már   több   ízben
        megváltoztatta,   a    táppénz-jogosultságot   "közérdekből"
        korlátozta. A  10 napos  betegszabadság 1992-ben  bevezetett
        rendszere és  a táppénz  mértékének 1993.  március 1-től  és
        1994.   január   1-től   történt   módosítása   egyaránt   a
        "táppénzjog"  ellenszolgáltatás  nélküli  korlátozása  volt.

        Ezek a  korlátozások azonban  még nem  érintették magának  a
        keresőképtelenségi biztosítási  jogviszonynak az  egészét és
        lényegét,   a    társadalombiztosítás   táppénzrendszere   e
        beavatkozásokkal még  nem esett az ellátás minimális szintje
        alá.  A   sérelmezett  törvényi   rendelkezések  viszont   a
        "táppénzjogot"  mint   a  betegbiztosítás   egyik   alapvető
        jogviszonyát  -   anélkül,  hogy   ezzel  az  ellentételezés
        csökkenne -  eredeti céljától  és funkciójától  fosztják meg
        mind   a    munkavállalói   önrészesedés,   mind   pedig   a
        munkáltatókra   áthárított,   keresőképtelenségi   ellátásra
        vonatkozó fizetési kötelezettség tekintetében.

        Mindezekre figyelemmel a támadott rendelkezések az Alkotmány
        idézett       tulajdonvédelmi        szabályai       alapján
        alkotmányellenesek.

        4. Az  Alkotmánybíróság korábban már több határozatában elvi
        jelentőséggel rámutatott  arra, hogy  az Alkotmány 2. §-ának
        (1) bekezdésében deklarált "jogállamisághoz hozzá tartozik a
        szerzett jogok  tiszteletben tartása. " [ 62/1993. (XI. 29.)
        AB  határozat,   ABH  1993.   364-367.   ].   Már   1991-ben
        kifejezetten    a     társadalombiztosítási     jogviszonyok
        összefüggésében utalt  arra, hogy  alapvető,  a  biztosítási
        jogviszonyokból következő elv, "amely szerint a biztosítónak
        a    járulékkal     fedezett    időszakra     a    megfelelő
        társadalombiztosítási   ellátást    szolgáltatnia   kell.  "
        [ 11/1991. (III.29.) AB határozat, ABH 1991. 35. ], amelynek
        megszegése a jogosultakat szerzett jogaiktól fosztja meg.

        A  jogbiztonság   -  amely  az  Alkotmánybíróság  szerint  a
        jogállamiság leglényegesebb  fogalmi  eleme  és  a  szerzett
        jogok  védelmének   elvi  alapja   -  a  szociális  ellátási
        rendszerek  stabilitása  szempontjából  különös  jelentőségű
        ( ABK 1995.  június-július,  254. ). Bár  a  szerzett  jogok
        védelme nem  abszolút érvényű,  kivételt nem tűrő szabály, a
        kivételek elbírálása csak esetenként lehetséges. Azt, hogy a
        kivételes   beavatkozás   feltételei   fennállnak-e,   végső
        fórumként az  Alkotmánybíróságnak kell eldöntenie [ 32/1991.
        (VI. 6.)  AB határozat,  ABH 1991.  146, 154.  ]. Ez  utóbbi
        határozat  szerint  a  hosszú  idejű  jogviszonyokban  rejlő
        arányos kockázatviselés  végső soron lehetővé teszi a tartós
        jogviszonyokba való  állami  beavatkozást  is  a  rebus  sic
        stantibus klauzulájára  alapítottan, a beavatkozásnak is van
        azonban egy alkotmányos határa.

        A  kötelező   biztosítási  rendszer   esetében  a  járulékok
        kötelező befizetése, vagyis az egyén cselekvési autonómiáját
        korlátozó "vagyonelvonás"  fejében a  biztosított a rendszer
        fokozottabb  stabilitását   várhatja   el.   Ezt   szolgálja
        egyébként a  T. 5.  §-ában meghatározott állami garancia is,
        amely  szerint   az  állam  az  e  törvényben  megállapított
        ellátások kifizetését  ( szolgáltatások teljesítését ) akkor
        is biztosítja,  ha a szolgáltatások ( kiadások ) meghaladják
        a bevételeket.

        A társadalombiztosítási - táppénz - jogviszonyok egészében a
        támadott jogszabályi  rendelkezésekkel  bekövetkezett  az  a
        változás, amely  már a  biztosítottak jogainak  "felén  túli
        sérelmét", -  azaz a  klasszikus jogelv,  a "laesio enormis"
        tilalmának megsértését  - jelenti, a társadalombiztosítási -
        keresőképtelenségi     -     jogviszonyok     egyensúlyának,
        értékarányosságának aránytalan megváltoztatásával jár. Mivel
        a kötelező  járulékfizetésből a  biztosítás jellegénél fogva
        személyes  és  előre  meghatározott  igények  származnak,  a
        beavatkozás "felén túli" mértéke folytán a támadott törvényi
        szabályozás    sérti     az    értékgarancia     alkotmányos
        követelményét, ezért az annak folytán is alkotmányellenes.

        5. Az  Alkotmány 70/E.  § (1)  bekezdése  szerint  a  Magyar
        Köztársaság   állampolgárainak   joguk   van   a   szociális
        biztonsághoz és  - egyebek  között -  betegség  esetén  -  a
        megélhetésükhöz szükséges  ellátásra jogosultak.  A 70/E.  §
        (2)     bekezdése     ezt     a     jogosultságot     állami
        kötelezettségvállalásként fogalmazza  meg. Eszerint az állam
        az ellátáshoz  való jogot  a társadalombiztosítás  útján  és
        szociális intézmények rendszerével valósítja meg.

        Mivel  az   állam  a   társadalombiztosítás   jogszabályilag
        meghatározott  szolgáltatásait  garantálja,  mindazokban  az
        esetekben, amikor törvény  a társadalombiztosítás  kiadásait
        ( szolgáltatásait ) csökkenti, a  csökkentett szolgáltatások
        tekintetében megszűnik  ez a  mögöttes állami  garancia  is.
        Tekintve, hogy  a  sérelmezett  törvényekkel  ez  az  állami
        garanciavállalás     mértéktelenül     -     a     garantált
        táppénzszolgáltatások  50   %-a  alá,  ténylegesen  75  %-os
        mértékben -  csökkent, a törvénymódosítás az Alkotmány 70/E.
        §-ának szabályát  is sérti,  mert már  magát a  rendszert, a
        keresőképtelenségi betegellátást "építi le", anélkül, hogy a
        vele   szembeálló   ellenszolgáltatás   kötelező   elvonását
        megszüntetné vagy mérsékelné. A kifogásolt rendezés ezért ez
        okból is alkotmányellenes.

                                    III.

        A   biztosítási    fedezetből    a    kifogásolt    törvényi
        rendelkezésekkel    kizárt    egészségügyi    szolgáltatások
        tekintetében, továbbá  a betegszállítások  kötelező térítési
        hozzájárulása vonatkozásában előterjesztett indítványokat az
        Alkotmánybíróság megalapozatlannak találta.

        1. A  társadalombiztosítás jelenlegi  rendszerét a jogrend a
        rendszerváltás előtti  időkből örökölte.  Az akkori  totális
        államberendezkedésnek,  állami   jog-  és   szociálpolitikai
        elveknek és  állami finanszírozási politikának megfelelően a
        társadalombiztosítás biztosítási  eleme,  különösen  az  ún.
        kockázatarányosság,    a     "vásárolt-jog"     elve     nem
        hangsúlyozódott,  noha   a   vegyes   rendszerű   biztosítás
        meghatározó  eleme  akkor is  a  biztosítás volt [ 11/19991.
        (II. 29.) AB határozat,  ABH 1991.  35. ].  A rendszer ezért
        lényegileg   kiterjedt    az   egészségügyi   szolgáltatások
        teljességére, a  legkülönfélébb járóbeteg-ellátástól egészen
        a  különböző   kórházi,   szanatóriumi,   gyógyfürdői   stb.
        kezelésekig,  éspedig  függetlenül  attól,  hogy  ezeknek  a
        szolgáltatásoknak     az      ellentételezése,     jogosulti
        "megvásárlása"  megtörtént-e.   A   járulékfizetés   és   az
        egészségügyi szolgáltatások  aránya tisztázatlan volt, és az
        még    ma     sem    tisztázott.     Ennek    ellenére     a
        társadalombiztosítási   betegellátás    -   eseti,   különös
        méltánylást érdemlő  kivételektől (  T. 13. § ) eltekintve -
        ma is  biztosítás, tehát  a "vásárolt jog" elvén alapul ( T.
        12. § (1) és (2) bekezdés ).

        Az Alkotmánybíróság már 1991-ben, azután kiemelt hangsúllyal
        1993-ban megállapította  [ 26/1993. (IV. 29. ) AB határozat,
        ABH   1993.   198-199.   ],   hogy   a   rendszer   elavult,
        diszfunkcionális, nem  felel meg az új Alkotmány elveinek és
        a piacgazdaság követelményeinek. A társadalombiztosításnak a
        piacgazdaság alkotmányos  követelményeihez igazodó, korszerű
        átalakítása, ágazati  kiépítése, a  magán- és  állami szféra
        megfelelő arányainak  a megteremtése  már akkor  folyamatban
        volt, de  az mindmáig nem történt meg. Az Alkotmánybíróság e
        határozatában rámutatott  arra is,  hogy mindaddig,  amíg  e
        rendszernek az  új Alkotmányhoz  való igazítása nem történik
        meg, az  állam a  társadalombiztosításban  egyaránt  meglevő
        biztosítási és  szociális elemeket  nem  változtathatja  meg
        önkényesen. A  biztosítási és  szolidaritási elem "önkényes"
        megváltoztatásának szempontjait az Alkotmánybíróság 43/1995.
        (VI. 30.)  AB határozatában ( ABK 1995. június-július 255. )
        munkálta ki.

        2. A  kifejtettekből következik,  hogy maga  a rendszer  nem
        érinthetetlen,  annak  bizonyos  körű  -  a  biztosítottakra
        hátrányos -  megváltoztatását alkotmányosan  indokolhatják a
        társadalombiztosítási  jogviszony   sajátosságai,   maga   a
        korszerűsítési tendencia,  a rendszer  működőképességének  a
        fenntartás   és   az   állam   mögöttes   helytállásának   a
        megnehezülése. Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint ezek
        a "közérdekű"  szempontok a  majdnem teljeskörű egészségügyi
        szolgáltatások bizonyos mértékű "csökkentését" alkotmányosan
        elfogadhatóvá teszik.  A fogászati  ellátási,  szanatóriumi,
        gyógyfürdői  stb.   szolgáltatások   minden   ellentételezés
        nélküli   elvonása,   illetőleg   korlátozása,   továbbá   a
        mentőszolgáltatások   szállítási   eseményenkénti   kötelező
        költségtérítése - az egészségügyi szolgáltatások teljességén
        belül -  nem tekinthetők  aránytalan, s  ezért alkotmányosan
        megengedhetetlen tulajdonkorlátozásnak,  így a változtatás a
        tulajdon alapjogi  védelmét  nem  sérti.  Nem  ellentétes  a
        szolgáltatás-csökkentés  az   ellátásra   való   jogosultság
        alkotmányos követelményével  sem, mert annak teljességét, az
        egészségügyi szolgáltatások minden lehetséges előfordulására
        való kiterjedtségét  az Alkotmány  70/E. §-a nem garantálja.
        Az  elvonás   mértéke  pedig  a  még  fedezett  egészségügyi
        szolgáltatásokhoz képest  nem kirívóan  aránytalan,  az  nem
        sérti a  "laesio enormis"  tilalmát, azaz  nem vezet  "felén
        túli" sérelemre sem.

        Rámutat az  Alkotmánybíróság arra,  hogy a  kortársi európai
        társadalombiztosítási  rendszerek  sem  nyújtanak  általában
        teljes biztosítási  fedezetet  a  betegellátások  valamennyi
        területére,    és     alkalmazott    orvosi,     járó-    és
        fekvőbetegellátási stb.  megoldására. Sokkal  inkább  ismert
        társadalombiztosítási konstrukció  az  ún.  alapegészségügyi
        ellátások  (  minimális  ellátások  )  társadalombiztosítási
        fedezete, amelyhez  egy kiterjedt  magánbiztosítási rendszer
        kapcsolódik a  különféle többlet-egészségügyi szolgáltatások
        biztosítási fedezhetőségére.

        Annak megállapítása,  hogy  az  egészségügyi  szolgáltatások
        köréből mely  egészségügyi  beavatkozások  tekintetében  nem
        nyújt    az     egészségbiztosító     szolgáltatást,     nem
        alkotmányossági  kérdés,   az  a   jogalkotó  feladata.   Az
        Alkotmánybíróság a  törvényhozó választásának  helyességét -
        erre vonatkozó  alkotmányi  követelmények  hiányában  -  nem
        bírálhatja  felül,   egyedül  azt   vizsgálhatja,   hogy   a
        szolgáltatás-csökkentés, a  "közérdekre" történő  hivatkozás
        nem sért-e  alkotmányos jogokat, nem sérti-e a határozat II.
        részében   megfogalmazott    alkotmányos    követelményeket.
        Minthogy a  támadott  törvényi  rendelkezésekkel  bevezetett
        változtatások  -   függetlenül  azok   egészségügyi,  orvosi
        megítélésétől   -    nem    jelentenek    az    egészségügyi
        szolgáltatások  egészének  társadalombiztosítási  rendszerén
        belül   aránytalan    és   alkotmányosan    megengedhetetlen
        jogkorlátozást, az  Alkotmánybíróság nem  látott  alapot  az
        indítványok teljesítésére, ezért azokat elutasította.

        3. Nem  sértik a kifogásolt rendelkezések az Alkotmány 70/D.
        §-ában írt  szabályokat sem.  A legmagasabb  szintű testi és
        lelki   egészséghez   való   jogosultságként   meghatározott
        alkotmányi  követelmény   az  államnak  azt  az  alkotmányos
        kötelezettségét jelenti,  hogy  a  nemzetgazdaság  teherbíró
        képességéhez,  az   állam  és  a  társadalom  lehetőségeihez
        igazodva olyan  gazdasági  és  jogi  környezetet  teremtsen,
        amely a  legkedvezőbb  feltételeket  biztosítja  a  polgárok
        egészséges életmódjához  és  életviteléhez.  E  feltételeket
        konkretizálja egyebek  között az  Alkotmány 70/D. §-ának (2)
        bekezdésében    írt     rendelkezés,    amely    az    állam
        kötelezettségévé teszi  a megfelelő egészségügyi intézmények
        létesítését  és   az  orvosi   ellátás   megszervezését.   E
        rendelkezésekből azonban egyenesen nem következik az, hogy a
        fogorvosi,  szanatóriumi   stb.  ellátásokat   az  állam   a
        társadalombiztosítás   keretében   köteles   a   polgároknak
        nyújtani illetőleg  azok  társadalombiztosítási  fedezetéről
        köteles gondoskodni. Az Alkotmány 70/D. §-ából egyenesen nem
        következik a betegszállítások térítésmentessége sem.

        A jogalkotó  választási szabadságának körébe tartozik az is,
        hogy a  jogkorlátozást milyen preferált társadalmi csoportok
        körében nem  alkalmazza. Ahogy  az Alkotmánybíróság  erre  a
        9/1990. (IV.  25.)  AB  határozatában  (  ABH  1990,  49.  )
        rámutatott, a  pozitív diszkrimináció  korlátjának a  tágabb
        értelemben leírt,  tehát  az  egyenlő  méltóságra  vonatkozó
        megkülönböztetés tilalma,  illetve az Alkotmányban pozitívan
        megfogalmazott alapjogok  tekintendők. A  támadott  törvényi
        rendelkezésekben   alkalmazott    pozitív   megkülönböztetés
        ezekkel  az   elvekkel  nem   áll  ellentétben,   ezért   az
        Alkotmánybíróság az  indítványokat az  Alkotmány  70/A.  §-a
        összefüggésében  is   megalapozatlannak  találta,  és  ezért
        elutasította.

                                    IV.

        Mindazonáltal rámutat  az Alkotmánybíróság  arra, hogy  az a
        jogalkotói technika,  amely a húsz évvel ezelőtt megalkotott
        társadalombiztosítási törvény  időről-időre  való  részleges
        módosításával idéz elő az egyébként elavult, korszerűtlen és
        diszfunkcionális rendszeren belül részbeni változtatásokat -
        a rendszerváltás  után öt  év elteltével  is - alkotmányosan
        már  aggályosnak   látszik.  Különösen   akkor,   amikor   a
        változtatások   a    rendszer   egészén    belül   sorozatos
        jogkorlátozást  vezetnek  be,  a  biztosítottakra  és  az  ő
        javukra  járulékot   fizető  munkáltatókra   hátrányosak  és
        anélkül idéznek  elő alapvető  módosulásokat, hogy  azok  az
        egyébként  európai   viszonylatban  is  egyedülállóan  magas
        társadalombiztosítási járulékok mértékét érintenék.

        Az  Alkotmánybíróság   elvi  éllel   mutat  rá   arra,  hogy
        alkotmányosan    a     társadalombiztosítás    szolgáltatási
        rendszerét  nem   lehet  a  végtelenségig  "fogyasztani",  a
        szolgáltatásokat és a hozzájuk fűződő várományokat nem lehet
        mértéktelenül csökkenteni,  az ellentételezések érintetlenül
        hagyása mellett  a kölcsönös  teljesítések  egyensúlyát  nem
        lehet    aránytalanul     megváltoztatni.    A    közhatalmi
        korlátozásoknak évek  óta alkalmazott  ezek a  technikái  az
        egyébként is  elavult rendszerben  olyan jogbizonytalanságot
        idéznek elő, amelyek előreláthatatlanok, kiszámíthatatlanok,
        ezért  ezek   ismétlődése  már   sértheti   a   jogállamiság
        legfontosabb összetevőjét, a jogbiztonság követelményét és a
        tulajdonvédelem  tartalmát   alkotó   értékgarancia   elvét,
        továbbá   a   "laesio   enormis"   tilalmát.   A   különféle
        ellátásoknak    időről-időre     történő     elvonása,     a
        társadalombiztosítás szolgáltatásainak  az előre nem látható
        - ellentételezés nélküli - csökkentése és mindezeknek a napi
        gazdaságpolitikai  célkitűzések   szolgálatába  állítása   a
        rendszer    stabilitásának     alkotmányos     követelményét
        veszélyezteti, sérti  a bizalomvédelem  elvét  és  az  állam
        alkotmányos  garanciavállalásának   kötelezettségét.  Minden
        biztosításnak,  de   különösen   a   társadalombiztosításnak
        lényegi    eleme,     hogy    előrelátható,     kiszámítható
        szolgáltatásokat "kínáljon"  és biztonságot  garantáljon.  A
        szociális ellátási  rendszerek stabilitását érintő - különös
        alkotmányos  indokok   nélküli  -   törvényi   beavatkozások
        sorozatos  ismétlődése   ezért   már   nem   állja   ki   az
        alkotmányosság próbáját.

                                   * * *

        A   határozat   közzétételére   vonatkozó   rendelkezés   az
        Alkotmánybíróságról szóló  1989. évi XXXII. törvény 41. §-án
        alapszik.
                               Dr. Sólyom László
                           az Alkotmánybíróság elnöke

                    Dr. Ádám Antal          Dr. Kilényi Géza
                     alkotmánybíró            alkotmánybíró

                                Dr. Lábady Tamás
                              előadó alkotmánybíró

                               Dr. Schmidt Péter
                                 alkotmánybíró

                 Dr. Tersztyánszky Ödön         Dr. Vörös Imre
                   alkotmánybíró                alkotmánybíró

                               Dr. Zlinszky János
                                 alkotmánybíró
          Dr. Vörös Imre alkotmánybíró párhuzamos indokolása

          A határozatnak különösen az Alkotmány 70/E. §-át, és részben
          13. §  (1) bekezdését felhívó indokaival módszertani okokból
          nem   értek    egyet,   amelynek   értelemszerűen   tartalmi
          következményei is  vannak. Eltérő  indokaimat az alábbiakban
          terjesztem elő.

          A határozat  megítélésem szerint  nem fordít kellő figyelmet
          arra,  hogy  az  alkotmányossági  vizsgálat  tárgyát  képező
          jogszabályi rendelkezés tárgya táppénzre vonatkozó szabályok
          átalakítása. A  táppénz betegség  esetére szóló  biztosítási
          ellátás, amely esetkört az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdése a
          szociális biztonsághoz való jog tartalmának meghatározásakor
          nevesítetten kiemeli.  Az alkotmányossági vizsgálatnak ezért
          az Alkotmány  egyéb rendelkezéseivel legalább azonos súllyal
          kell kiterjednie  a jogszabályi  rendelkezésnek a  szociális
          biztonsághoz  való  joggal  való  összhangjára,  vagy  ennek
          hiányára.

          A határozat  az alkotmányossági vizsgálat során az Alkotmány
          két említett  rendelkezésének alkalmazásánál  olyan módszert
          használ,    amely     egyrészt    nincs    összhangban    az
          Alkotmánybíróság állandó  gyakorlatának tekinthető  alapjog-
          dogmatikai  alapelvekkel  és  módszerekkel,  másrészt  nincs
          tekintettel  a   szociális  biztonsághoz   való  jognak  más
          klasszikus alapjogokhoz  képesti sajátos,  eltérő vonásaira.
          Mindezek  következtében   az  alkalmazott   módszer  nézetem
          szerint  nem   alkalmas   arra,   hogy   alkalmazásával   az
          alkotmányosság-alkotmányellenesség     kérdésében     állást
          lehessen foglalni.

                                       I.
          1. Az  Alkotmány szociális  kérdésekkel részben az általános
          rendelkezések között,  a 17. §-ban, részben pedig a 70/E. §-
          ban  foglalkozik:  ez  utóbbi  fogalmazza  meg  a  szociális
          biztonsághoz való  jog  alapjogot.  Az  alapjog  mibenlétét,
          tartalmát illetően  kezdetben az  Alkotmánybíróság  arra  az
          álláspontra helyezkedett,  hogy az  Alkotmány Preambulumában
          megfogalmazott, a  szociális piacgazdaságot  megvalósító,  a
          jogállamba  való   békés  politikai  átmenet  elősegítésének
          szándéka nem  jelenti azt,  mintha az Alkotmány deklarálná a
          szociális jogállam elvét. Ezen túlmenően a 2. § (1) bekezdés
          nem  hivatkozik   a  szociális   jogokra,  így  a  szociális
          biztonság   nem    feltétele   a   formális  jogállamiságnak
          ( 772/B/199O. AB határozat, ABH . 1991. 449. ).

          A 26/1993.  (IV. 29.) AB határozatban ( ABH 1993. 198-199. )
          egyértelműbben foglalt  állást az Alkotmánybíróság amellett,
          hogy az  Alkotmány  70/E.  §-a  alapjogot  fogalmaz  meg.  A
          határozat kísérletet  tett -a végleges rendszerezés szándéka
          nélkül- arra,  hogy az alapjog tartalmát is meghatározza. Az
          indokolás az  alapjog nevesített, az Alkotmány által kiemelt
          tartalmi  elemeiről   beszél,  megemlítve   a  megélhetéshez
          szükséges ellátási jogosultságot általában, valamint a 70/E.
          §(1) bekezdésére  hivatkozva az  ott írt  betegség,  öregség
          stb. esetén  biztosítandó megélhetéshez  szükséges ellátást,
          mint alkotmányossági  tartalmi követelményt.  A határozat  a
          70/E.  §   (2)  bekezdésének   elemzése   alapján   arra   a
          következtetésre jut,  hogy ennek  az alapjognak  a  tartalmi
          követelménye a  következő: az állam társadalombiztosítási és
          szociális   intézményi    rendszert   köteles    létrehozni,
          fenntartani és  működtetni. Ezt  az álláspontot összegezi és
          megismétli a  43/1995. (VI.  3O.) AB  határozat (  ABK 1996.
          június-július 253-254 ), hangsúlyozva, hogy a jogalkotó ezen
          belül maga  határozza meg,  hogy milyen  eszközökkel éri  el
          társadalompolitikai céljait.

          2. Alapjog  formáljogilag az, amit a jogszabály annak nevez,
          tartalmilag viszont az egyén (természetes vagy jogi személy)
          alkotmányjogi - alapjogi    jogállását   konstituálja     és
          garantálja az államnak az egyén cselekvési szabadságába való
          behatolásával  szemben.   A   klasszikus   alapjogok   által
          konstituált   jogviszony   tehát   az   államot   alapvetően
          tartózkodásra, valamint  ehhez kapcsolódóan a jog gyakorlása
          feltételeinek   megteremtésére,   biztosítására   vonatkozó,
          pozitív tevésre  kötelező közjogi  igényt  fogalmaz  meg  az
          egyén  javára.   Már  most  jelezni  kell  azonban,  hogy  a
          szociális biztonsághoz  való jog  esetében ettől  jelentősen
          eltérő a helyzet.

          Az állam  és a  polgár  közötti  eme  vertikális  jogviszony
          jelentőségét  az   Alkotmány  azzal   fejezi  ki,  hogy  -az
          alapjogok  dogmatikai   alapjait  lerakva-   a  8.   §   (2)
          bekezdésben  kimondja:   az   alapvető   jogokra   vonatkozó
          szabályokat törvény  állapítja  meg,  azonban  alapvető  jog
          lényeges tartalmát még törvényben sem lehet korlátozni.

          Eme  tétel,  valamint  az  Alkotmánybíróságnak  az  alapjog-
          korlátozásra nézve  kidolgozott  módszertana  alapján  lehet
          megállapítani azt,  hogy milyen  lépések megtétele szükséges
          alapjogi   sérelemben    megnyilvánuló   alkotmányellenesség
          gyanúja esetén lefolytatott alkotmányossági vizsgálat során.

          A lépések a következők.
          a/ Az alapjog elvileg korlátozhatatlan.
          b/ Az alapjog gyakorlatilag -alapjogok konkurenciája esetén-
          mégis korlátozható,  de formai alkotmányossági követelmény a
          korlátozással  szemben  az,  hogy  a  korlátozás  jogforrási
          szintje törvény legyen. Tartalmi követelmény a korlátozással
          szemben az,  hogy  az  nem  érintheti  az  alapjog  lényeges
          tartalmát, hiszen  ez már az alapjog kiüresedéséhez vezetne,
          ami nem  is  tekinthető  az  alapjog  korlátozásának,  hanem
          sérelmének. A korlátozás tárgya ugyanis csak az alapjog nem-
          lényeges tartalma lehet.

          Alapjog   lényeges    tartalmát   olyan   állami   behatolás
          korlátozza, amelynek folytán az alapjog voltaképpeni védelmi
          funkcióját  már  nem  képes  betölteni,  céljának  megfelelő
          hatását már  nem tudja  kifejteni. A lényeges tartalom tehát
          ott kezdődik, ahol a még megengedhető korlátozás végződik.
          Első lépésként  tehát meg  kell vizsgálni  azt, hogy  a jogi
          szabályozás  lényeges  tartalmat  érint-e,  vagy  sem,  azaz
          vizsgálni  kell,  hogy  alapjog-sérelemről,  vagy  -,  másik
          alapjog érvényre  juttatása érdekében  megfelelő alkotmányos
          indokra hivatkozva- alapjog-korlátozásról van-e szó.

          További lépéseknek  csak akkor  van értelme,  ha a vizsgálat
          eredménye az,  hogy az alapjog nem-lényeges tartalmát érintő
          alapjog-korlátozást valósít meg a kérdéses jogszabály, mivel
          a   lényeges    tartalmat   érintő   alapjog-sérelem   eleve
          alkotmányellenes   és    -más    alkotmánybeli    alapjogok,
          intézmények,   célok   és   értékek   érvényre   juttatására
          hivatkozó- alkotmányos indokokkal nem menthető ki.

               c/ Alapjog  nem-lényeges tartalmának  korlátozását  sem
          fogadja   el   azonban   az   Alkotmánybíróság   feltétlenül
          alkotmányosnak. Az  állandósult  gyakorlatban  kifejlesztett
          módszer szerint ( 21/1990. (X. 4.) AB határozat ( ABH 1990.,
          73), 7/1991.  (II. 28.)  AB határozat  ( ABH  1991.  22.  ),
          28/1991. (VI.  3.) AB  határozat (  ABH 1991, 80. ), 4/1993.
          ( II. 12. )  AB   határozat   ( ABH  1993, 48.  ),  13/1992.
          (III.25.) AB határozat (  ABH 1992, 95. ) első lépésben meg
          kell vizsgálni,hogy a korlátozásra egyáltalán szükség van-e,
          fennáll-e  a   konkurencia,  azaz   van-e  a   korlátozásnak
          alkotmányos indoka.

          Ilyen  indok   lehet  valamely  más  alapjog,  alkotmánybeli
          intézmény, cél  vagy érték  érvényre  juttatása.  Amennyiben
          ezek az  alapjog nem-lényeges tartalmának korlátozása nélkül
          nem érvényesíthetők,  az érvényre juttatás csak ezen a módon
          lehetséges, vagyis  a  korlátozás  ezek  érvényre  juttatása
          érdekében elkerülhetetlenül  szükséges, a korlátozás elvileg
          alkotmányos lehet.  Ha a  vizsgálat eredménye az, hogy ilyen
          másik  jog,  intézmény,  cél  vagy  érték  nem  létezik,  az
          Alkotmánybíróság    megállapítja,    hogy    a    korlátozás
          szükségtelen,  ezért   alkotmányellenes.  Ha   a   vizsgálat
          eredménye az, hogy a korlátozás elkerülhetetlenül szükséges,
          még mindig nem bizonyos a korlátozás alkotmányossága.

          d/ A  következő lépésben -melyre tehát csak az előző lépések
          vázolt eredményétől  függően kerülhet  sor- azt vizsgálja az
          Alkotmánybíróság,  hogy   a  korlátozás  arányban  áll-e  az
          érvényre  juttatni   kívánt  joggal,  intézménnyel,  céllal,
          értékkel. Más szóval a korlátozás csak akkor alkotmányos, ha
          ezek érvényre  juttatásához feltétlenül  szükséges legkisebb
          mértéket nem  lépi túl: ezen túli -aránytalan- korlátozásban
          megnyilvánuló alapjog-sérelmet  az Alkotmánybíróság  pusztán
          szükségesség címén nem legitimál.

          3. Ahhoz  tehát, hogy aránytalan korlátozásban megnyilvánuló
          alkotmányellenességet meg lehessen állapítani, mindenekelőtt
          -a megteendő  lépések sorrendjének felcserélése nélkül- arra
          van szükség, hogy

          - legyen  konkurencia,    tehát   kollízió    olyan    másik
          alkotmánybeli joggal,  intézménnyel, céllal  vagy  értékkel,
          amelyet a  korlátozással a jogalkotó érvényre kíván juttatni
          (ha   ilyen    nincs,   a   korlátozás   már   ennél   fogva
          alkotmányellenes ),

          - az érvényre  juttatás kizárólag  a  konkrét  jogalkotásban
          megjelenő alapjog-korlátozással  legyen csak megvalósítható,
          vagyis  az  elkerülhetetlenül  szükséges  legyen  (  ha  nem
          elkerülhetetlenül szükséges,  az érvényre juttatás más módon
          is    megoldható,   a    korlátozás    már    ennél    fogva
          alkotmányellenes ),

          - az egyébként  elkerülhetetlenül  szükséges  korlátozás  az
          érvényre juttatáshoz  szükséges minimális  mértéket ne lépje
          túl, tehát  a  korlátozással  elérni  kívánt  célhoz  képest
          arányos legyen,  azaz tényleg csak a másik jogot, intézményt
          célt, értéket  juttassa  érvényre  és  ne  attól  önállósult
          módon,  alkotmányos   indok  nélkül   korlátozzon  (   ha  a
          korlátozás a  legkisebb mértéken  túlmegy, tehát aránytalan,
          akkor ennél fogva alkotmányellenes ).

          Látható, hogy  ha a  korlátozás  szükségessége,  alkotmányos
          indokoltsága nem  áll fenn,  arányosságának kérdése  már fel
          sem  merül,   mivel  a  vizsgálat  során  megteendő  lépések
          sorrendje nem cserélhető fel.

          A fenti  lépések szerinti  vizsgálatot -legalábbis  addig  a
          pontig, ameddig az alapjog sajátosságai ezt lehetővé teszik-
          bármely alapjog,  így a tulajdonhoz való jog, és a szociális
          biztonsághoz való jog esetében is el kell végezni.

                                      II.

          A szociális  biztonsághoz való jog tekintetében a fentiekből
          a következő lépések megtételének szükségessége adódik.

          1. Vizsgálni  kell, hogy  az alapjogot  érintő változtatások
          nem érintik-e az alapjog lényeges tartalmát.

          A lényeges  tartalom meghatározása ezt megelőzően egyáltalán
          a  tartalomnak   a  rögzítését   igényli.   Figyelemmel   az
          Alkotmánybíróság idézett  26/1993.  AB  határozatára  (  ABH
          1993,  198-199,   216.   )   az   Alkotmány   70/E.   §-ában
          megfogalmazott  szociális  biztonsághoz  való  jog  tartalma
          megítélésem szerint az alábbiakban határozható meg.

          Az Alkotmány  70/E. §-a  a szociális biztonsághoz való jogot
          szerencsés  és   meglepő  módon   -az   Alkotmány   alapjogi
          fejezetében   megfogalmazott    többi   alapjoghoz   képest-
          meglehetősen  részletezve   kodifikálja.  A   70/E.  §   (1)
          bekezdése  az  alapjogot  általánosságban  deklarálja,  majd
          taxatíve több  nevesített esetcsoportot  sorol  fel.  A  (2)
          bekezdés  a   jog  megvalósításának   mikéntjét,  szervezeti
          módozatait rögzíti.

          a/ Az  alapjog tartalma  a megélhetéshez  szükséges ellátás,
          amely azonban  értelemszerűen nem  azonos  a  létminimummal,
          hiszen  a   szociális  biztonsághoz   való  jog   felmerülte
          esetcsoportjainak -tényállásainak-  felsorolásánál  olyan  -
          lényegüknél, természetüknél  fogva- különböző esetek követik
          megkülönböztetés nélkül  egymást, mint  az öregség,  vagy  a
          munkanélküliség.

          A 70/E.  § szövegének,  (1)  és  (2)  bekezdésének  egymásra
          vonatkoztatott vizsgálata  arra enged következtetni, hogy az
          (1)  bekezdésben   felsorolt  esetek   -figyelemmel  a   (2)
          bekezdésre-  két  csoportra  oszthatók.  Egyfelől  minimális
          tartalmi követelményként előírja az Alkotmány, hogy az állam
          a szociális  biztonsághoz való  jog alapján  megszervezze  a
          társadalombiztosítás, másfelől pedig a szociális intézmények
          rendszerét. Az  előbbi  a  társadalombiztosítás  mai  vegyes
          rendszerében     értelemszerűen      legalábbis      részben
          járulékfizetésén alapul  és biztosítási  jelleget  is  magán
          visel,  részben  pedig  állami  szerepvállaláson  alapul.  A
          szociális  intézmények,  a  szociális  segélyezés  rendszere
          másfelől   -figyelemmel   az   Alkotmány   17.   §-ára   is-
          rászorultsági szempontot  előtérbe helyező,  alapvetően  nem
          járulékfüggő,  hanem   hátrányos  életkörülmények   objektív
          beálltával   mintegy   automatikusan   igénybe   vehető,   a
          szolidaritási elven  nyugvó, az  állami  (  költségvetési  )
          szerepvállalást középpontba  állító szolgáltatásokat  nyújtó
          intézmény-rendszert jelent.

          A 70/E.  § (1)  bekezdése alapján  tehát az államnak a két -
          egymástól természete,  jellegzetességei szerint  elkülönült-
          rendszert  működtetnie   kell,  és   azok  valamelyikébe  az
          ugyanazon bekezdésben  nevesített  esetcsoportokat  be  kell
          sorolnia - ez a szociális biztonsághoz való jog tartalma.
          b/ A  társadalombiztosítás és  a  szociális  intézmények,  a
          szociális segélyezés  között azonban  nem csak  a  részleges
          járulékfizetésre, illetve  ennek hiányára és a rászorultsági
          elvre figyelemmel van különbség, hanem az ezen rendszerektől
          a   szociális    biztonsághoz   való    jog   alapján   járó
          szolgáltatások tekintetében is.

          A megélhetéshez  szükséges ellátáshoz való jogosultság, mint
          a  szociális  biztonsághoz  való  jog  alapján  teljesítendő
          juttatás mértéke  és egyben alkotmányos mércéje nem azonos a
          létminimummal,    hanem     széles    skálán     mozog.    A
          társadalombiztosítás  nálunk   jelenleg  alkalmazott  vegyes
          rendszerében   pl.   a   nyugdíj   -a   legalább   részleges
          járulékfüggőség folytán-  sohasem szakadhat  el  teljesen  a
          járulékfizetéstől, hiszen  ekkor már  átcsapna  a  szociális
          segélyezési  rendszerébe.   Mindaddig,  amíg   a   nyugdíjak
          fedezetének megteremtése  a  társadalombiztosítás  keretében
          legalább  részben   járulékfizetéses  alapon   történik,   a
          folyósításnak: a  nyugdíjak mértéke  megállapításának  is  a
          járulékkal legalább  egy részbeni,  minimális  korrelációban
          kell állnia. A mérték olyan megállapítása, amely e minimumot
          sem fejezi  ki, a  nyugdíjat ténylegesen  szociális segéllyé
          változtatná,   ezért    alkotmányellenes   lenne.    Ugyanez
          vonatkozik  értelemszerűen   a  többi  társadalombiztosítási
          szolgáltatásra is.

          Ebben a rendszerben tehát a nemzetgazdaság és a költségvetés
          teherbíró  képessége   abban   jut   kifejezésre,   hogy   a
          teljesített ellenszolgáltatás  változtatása egészen  addig a
          pontig  alkotmányossági   szempontból  aggálytalan,  amig  a
          biztosítási elem el nem tűnik és a segélyezési-szolidaritási
          elem nem válik kizárólagossá.

          A  szociális  segélyek,  intézmények  rendszerében  nyújtott
          szolgáltatások azonban  -alapvetően  a  rászorultsági  elven
          alapulván, és  alapvetően a  nemzetgazdaság és  költségvetés
          teherbíró   képességétől    függően-    lecsökkenhetnek    a
          létminimumra is  anélkül, hogy ez alkotmányossági aggályokat
          keltene. A  létminimum azonban  mindenképpen a  70/E.  §-ban
          megfogalmazott  megélhetéshez   szükséges  ellátáshoz   való
          jogosultság minimuma.  A létminimum  alatt  a  megélhetéshez
          szükséges ellátáshoz  való jog, így a szociális biztonsághoz
          való jog sem érvényesül.

          c/ A  szociális biztonsághoz  való jog az Alkotmány 70/E. §-
          ának szövegéből  adódó tartalma  alapján megítélésem szerint
          ezért az  ezen alapjogot  érintő jogszabályokkal szemben két
          alkotmányossági követelményt támaszt.

          Egyrészt az államnak kötelessége a társadalombiztosítás és a
          szociális segélyezéssel foglalkozó intézmények rendszereinek
          felállítása,   fenntartása    és   működtetése.   Az   egyes
          esetcsoportoknak valamelyik rendszerbe való besorolása révén
          tehát vagy  a társadalombiztosítás, vagy a szociális ellátás
          ( segélyek  ) rendszerében  ezen esetcsoportoknak  megfelelő
          alrendszereket kell  létrehoznia  és  működtetnie  az  adott
          rendszerre jellemző: vagy legalább részben biztosítási, vagy
          szolidaritási-segélyezi elvre alapozottan.

          Ebből következően  az államnak  kötelessége  másrészt  annak
          biztosítása,  hogy   a   társadalombiztosítás   a   nyújtott
          szolgáltatások mértékének  változtatása-csökkentése révén ne
          váljon ténylegesen  szociális segéllyé, azaz formailag ugyan
          fennmaradván, ténylegesen ne szűnjön meg.

          E kereteken  belül azonban  a jogalkotónak - jelentős állami
          szerepvállalás     folytán,     tehát     mert     még     a
          társadalombiztosítási  rendszer   sem   tekinthető   tisztán
          biztosítási alapúnak-  szabadságában  áll  annak  eldöntése,
          hogy  milyen   eszközökkel,  milyen  rendszerben  és  milyen
          konkrét, illetve  konkrétan milyen mértékű szolgáltatásokkal
          teljesíti az állam a szociális biztonsághoz való jog alapján
          őt terhelő tevési kötelezettségeit.

          2.   A   szociális   biztonsághoz   való   jog   tartalmának
          megállapítását követő  következő lépés annak eldöntése, hogy
          a kérdéses  jogszabály lényeges  vagy nem-lényeges tartalmat
          érint-e. Figyelemmel  az Alkotmány  70/E. és  17. §-aira,  a
          vázolt tartalom  egyben  minimum-követelmény  is,  hiszen  e
          rendelkezések  a   tényállások  és   a  rendszerek   taxatív
          felsorolásával olyan közjogi igényt fogalmaznak meg az egyén
          számára az  állammal szemben, ahol bármely elem elhagyása az
          ott kodifikált  alapjog "lényeges"  tartalmát  érinti.  Vagy
          valamelyik esetcsoport  ( társadalmi  csoport )  esne ki  az
          ellátásból, vagy valamelyik rendszer szűnhetne meg akkor, ha
          e   minimum-követelmények    bármelyikét   a    nem-lényeges
          tartalomhoz lehetne sorolni.

          a/ Valójában  arról van  szó, hogy  a szociális biztonsághoz
          való jog  sajátos alapjog. A hagyományos alapjogok esetén az
          államnak az  egyén cselekvési  szabadságába való  behatolása
          elleni közjogi-alkotmányjogi igény az állami behatolást csak
          kivételesen,  másik   alapjoggal  való  kollízió  esetén,  a
          konkurencia feloldása  érdekében  teszi  lehetővé,  és  csak
          arányos mértékben.  A  közjogi  igény  tehát  alapvetően  az
          államot tartózkodásra  kötelezi, ahol  az  állami  behatolás
          eltűrése egészen szélső kivétel.

          A szociális  biztonsághoz való  jog esetében azonban egészen
          más a helyzet. Ezesetben az alapjogi viszony az egyén javára
          az államot  tevésre,  pozitív  cselekvésre  kötelező  igényt
          fogalmaz meg  meghatározott körülmények bekövetkezte esetén.
          Más szóval  az állam  éppen az  egyén  magánszférájába  való
          behatolásra  egyenesen   köteles,  hiszen  kötelezettségének
          lényege éppen  ez. Az állam tehát fogalmilag nem hatolhat be
          alapjogkorlátozás címén -és a hagyományos alapjogok esetében
          kidolgozott fenti  módszertan szerint-  az egyén  cselekvési
          szabadságába,  mivel   már  eleve   fogalmilag  benne   van.
          Szociális   segélyezési    intézmények   esetén   az   állam
          kizárólagosan, a  társadalombiztosítás esetében  pedig  akár
          kizárólagosan,  akár   vegyes   rendszerben   -amilyen   mai
          társadalombiztosításunk-   szerepet   vállalhat   ennek   az
          alapjognak az érvényre juttatásában.

          A szociális biztonsághoz való alapjognak az állam behatolása
          révén történő  korlátozása így elvileg és fogalmilag kizárt,
          gyakorlatilag pedig  értelmezhetetlen. Nemcsak  azért  lehet
          tehát erre  a következtetésre jutni, mert az Alkotmány 70/E.
          §-a esetében  a tartalom  tekintetében a  lényeges  és  nem-
          lényeges tartalom  elkülönítése nem  értelmezhető. Azért sem
          lehet  az  alapjog  aránytalan  korlátozása  alapulvételével
          vizsgálódni,  mert   az  állam   éppen  tevésre  köteles.  A
          szociális biztonsághoz  való jognak  ezért  egyszerűen  csak
          tartalma  van:   a   lényeges   és   nem-lényeges   tartalom
          megkülönböztetésének nincs értelme, az fogalmilag kizárt.

          Az alkotmányossági  vizsgálat  kizárólag  arra  vonatkozhat,
          hogy a  17. és  70/E. §-okba  foglalt rendszerek működnek-e,
          azokba a  70/E. §  (1)  bekezdése  szerinti  esetcsoportokat
          besorolták-e (  nem maradtak-e  ellátatlanok ),  azaz hogy a
          megfelelő alrendszereket  létrehozták és működtetik-e, végül
          hogy a  társadalombiztosítás a  járulék  és  a  szolgáltatás
          aránya tekintetében  nem szakadt-e  el teljesen egymástól, a
          legalább részben biztosítási alapú rendszer nem váltott-e át
          segélyezésibe.

          b/ Minden  további kérdés  kívül  esik  az  Alkotmányon:  az
          Alkotmány  semmiféle  további  tartalmat  nem  határoz  meg.
          Márpedig amiről  az Alkotmány  nem szól,  amit  nem  tartott
          szükségesnek    rendelkezései     közé    felvenni,    annak
          alkotmányossági  vizsgálata  sem  végezhető  el,  hiszen  az
          alkotmányozó ezen  kérdéskörök tekintetében  a  jogalkotónak
          teljes cselekvési  szabadságot adott  ( nem  mentve  őt  fel
          értelemszerűen  az  Alkotmány  egyéb  rendelkezéseinek  -pl.
          jogbiztonság  és   szerzett  jogok,  tulajdonhoz  való  jog,
          diszkrimináció-tilalom-  való   megfelelés   alkotmányossági
          követelménye alól ).

          Kívül esik  az Alkotmány 70/E. §-án mindenekelőtt az, hogy a
          70/E. -beli taxáción kívül az állam milyen további szociális
          rendszereket működtet  és abba  mely esetcsoportokat von be.
          De kívül  esik a  szociális biztonság jogán annak megítélése
          is, hogy  a 70/E.  § szerinti rendszereket és alrendszereket
          részleteiben konkrétan  milyen  eszközökkel,  milyen  módon,
          milyen     szolgáltatásokkal,      és     milyen     mértékű
          szolgáltatásokkal   valósítja    meg.   E    rész-megoldások
          kialakítása  és   változtatása  tekintetében   a   jogalkotó
          nagymértékben  szabad   -  a   70/E.   §-ból   adódó   fenti
          alkotmányossági  követelmények   és   az   Alkotmány   egyéb
          rendelkezéseinek keretei  között. A  nyugdíjrendszer vagy  a
          táppénz-rendszer  egyes  elemeinek  konkrét  kialakítása  és
          változtatása nem  alkotmányossági kérdés,  csak a rendszerek
          fentiek szerinti,  és fentiek  szerinti terjedelmű  léte  és
          működtetése. Az  alkotmányossági követelmények  nem az egyes
          elemekre,  azok   mikénti  kialakítására   és  működtetésére
          vonatkoznak, hanem  csak a  társadalombiztosítás  rendszerén
          belüli  egyes   alrendszerekre,  mint  pl.  nyugdíjrendszer,
          táppénzrendszer stb.  Alkotmányossági problémává a konkrétan
          nyújtott   szolgáltatások,   a   konkrét   igényjogosultsági
          feltételek akkor  válnak, ha  kérdésessé teszik a rendszerek
          létét  és   működtetését,  illetve  valamelyik  70/E.  §-ban
          ellátni elrendelt esetcsoport e rendszerekből kiesik.

          Fentiek  értelmében   az  alrendszereket  megvalósító  egyes
          elemek, konkrét  megoldási módok,  technikák alkotmányossága
          az alrendszerek  és rendszerek  összefüggéseiből  kiemelten,
          önmagában nem  is vizsgálható,  minthogy azok önmagukban nem
          tartoznak a  szociális biztonsághoz  való  jog  tartalmához.
          Mivel pedig  alkotmányosságuk önmagában,  az alrendszer és a
          rendszer     egészének      összefüggéseiből      kiszakítva
          alkotmányossági   szempontból    irreleváns,   az    alapjog
          "korlátozását"  sem   valósíthatják  meg.   A   vizsgálatnak
          alapjogdogmatikailag sincsen  értelme, mert annak feltárása,
          hogy az állam "behatolt" az egyén cselekvési szabadságába, a
          szociális biztonsághoz való jog szempontjából nem egyszerűen
          evidencia, hanem  egyenesen alkotmányossági  követelmény, az
          alapjog megvalósulásának conditio sine qua non-ja.

          c/ Elesik ennek megfelelően az alapjogdogmatikai szempontból
          egyébként  szükséges   minden  további   lépés.   Fogalmilag
          értelmezhetetlenné válik  a másik  alapjog érdekében történő
          korlátozás  szükségességének,   még  kevésbé  arányosságának
          kérdése. Az  arányosságot  ugyanis  sohasem  önmagához  kell
          mérni: az  arányosság mércéje  mindig a  másik alapjog  stb.
          érvényre juttatásához elkerülhetetlenül szükséges korlátozás
          mértéke. A  szociális biztonsághoz való jog esetében azonban
          a korlátozás  értelmezhetetlen, így  annak  arányossága  sem
          használható  az  alkotmányossági  vizsgálat  során.  De  nem
          igazolható az arányosság vizsgálata a meglévő állapothoz, az
          alapjognak önmagához,  a status  quo-hoz  való  viszonyítása
          révén sem.  A szociális  biztonsághoz való  jog nem a status
          quo-t   védi,    hanem   a   70/E.   §   szerinti   tartalmi
          alkotmányossági    követelményeket     juttatja    érvényre.

          Alapjogkorlátozást mindig  és fogalmilag egy másik konkuráló
          alapjoghoz  képest   kell  elbírálni,  nem  pedig  ugyanazon
          alapjog  tekintetében   egy  fennálló   állapothoz:  pl.   a
          táppénzjogosultság  fennálló  rendszeréhez:  azaz  önmagához
          képest.  Az   alapjog  tekintetében  az  arányosság  mércéje
          sohasem az  önmagára vonatkoztatott  status quo.  A  meglévő
          helyzethez való viszonyítással ( a szerzett jogok védelme és
          a  jogbiztonság  követelményének  természetszerű  figyelembe
          vétele  mellett,   amely  azonban  az  Alkotmány  2.  §  (1)
          bekezdésének és  nem a  70/E. §-nak a sérelmét veti fel, így
          nem ide  tartozó kérdés ) azért sem lehet az alkotmányossági
          vizsgálat során  mit kezdeni,  mert  az  az  alkotmányossági
          vizsgálat szempontjából irreleváns. A szociális biztonsághoz
          való jog  ugyanis nem  az ennek megvalósítása során nyújtott
          szolgáltatások,  az   ellátás  adott   szintjét  garantálja,
          fagyasztja   be,   hanem   az   Alkotmányban   meghatározott
          esetcsoportok       vonatkozásában        garantálja       a
          társadalombiztosítási és szociális segélyezéssel kapcsolatos
          intézmények létesítését  és fenntartását, valamint azt, hogy
          a   társadalombiztosítás    ne   csússzon    át    szociális
          segélyezésbe. Az  arányosság vagy  aránytalanság  kérdésének
          felvetése másik alapjoghoz való viszonyítás nélkül általában
          is értelmezhetetlen.

          Ugyanez  vonatkozik   a  tulajdonhoz   való  jog   esetleges
          korlátozására is  - az  aránytalanság kategóriájával ennek a
          jognak  az   esetében  is   csak  a   már   vázolt   lépések
          egymásutánjának  szigorú   betartása   mellett   lehet.   Az
          aránytalanság  kritériumának   önmagára   vonatkoztatása   a
          viszonyítási alapot  hagyja nyitva, így alkotmányellenességi
          döntés meghozatalára -mihez képest aránytalan a változtatás-
          megítélésem szerint nem alkalmas.

          d/ A  szociális biztonsághoz  való jog  esetében  azonban  a
          korlátozás (  az állami kötelezettségvállalás teljesítésének
          csökkentése ) és annak arányossága-aránytalansága kérdésének
          felvetését   tehát    egyrészt   az   alapjog   nem-lényeges
          tartalmának   hiánya,    másrészt   az    államnak   a   jog
          megvalósításában való  fogalmi közreműködése  eleve kizárja.
          Az  aránytalan   korlátozás  kategóriájával   ezen   alapjog
          összefüggésében nézetem  szerint nem  lehet alkotmányossági-
          alkotmányellenességi döntést hozni.

          e/ A  társadalombiztosítási szolgáltatások erőteljes, súlyos
          csökkentése önmagában  véve, az alrendszerek egyes elemeinek
          konkrét  kialakítása   önmagában  véve   -amíg  a   rendszer
          egészének jellegére,  vagy az  ellátottak  esetcsoportjainak
          létére ki  nem hat-  nem alkotmányossági kérdés. A súlyosság
          megítélése ugyanakkor nem tévesztendő össze az alkotmányjogi
          aránytalansággal  sem.   Ezen  kérdések  megítélése  nem  az
          Alkotmánybíróság feladata.  A  szociális  ellátó  rendszerek
          által   nyújtott    szolgáltatások   súlyos   csökkentésének
          értékelése az  országgyűlésre, a  kormányra és végső soron a
          választópolgárokra  tartozik,  akik  négyévenként  véleményt
          mondanak    az     említett     szervek     szociálpolitikai
          teljesítményéről, az  egyes elemeknek a rendszerek egészének
          jellegét, az  ellátott esetcsoportok  terjedelmét nem érintő
          változásairól,   azaz   a   kormány   és   az   országgyűlés
          szociálpolitikájáról is.

          3. Magától  értetődő, hogy az Alkotmány egyéb rendelkezései,
          az   azokban    megfogalmazott  alapjogok    és  intézmények
          ( tulajdonhoz való  jog,  jogállamiság  és  szerzett  jogok,
          diszkrimináció-tilalom -  43/1995. (VI.  3O.) AB  határozat,
          ABK 1995. június-július 254-255. ) ugyancsak útját állhatják
          a szolgáltatások  csökkentésének, azonban  ez nem tartozik a
          szociális biztonsághoz való jog kérdéséhez. Meg kell azonban
          jegyezni, hogy más alapjogok sérelmének, vagy korlátozásának
          vizsgálatánál  -mint   pl.  a  tulajdonhoz  való  jog  és  a
          társadalombiztosítási  juttatások  kapcsolatba  hozatalánál-
          ugyancsak  el  kell  végezni  a  fentebb  említett  alapjog-
          korlátozási   vizsgálat-sorozat   egymást   követő   lépései
          szerinti elemzést,  így például azt, hogy a tulajdonhoz való
          jog  korlátozását  másik  alapjog  stb.  érvényre  juttatása
          elkerülhetetlenül szükségessé  teszi-e, és  az arányos-e.  A
          határozat indokolásának erre is ki kellene térnie.

          4. A  szociális biztonsághoz  való jogot  megvalósító  egyes
          rendszerek, alrendszereik  és az  oda  sorolt  esetcsoportok
          egyes  konkrét   elemeinek  kialakítása,   a  szolgáltatások
          mértékének csökkentése az alrendszer létével, és működésével
          kapcsolatban és  azok összefüggésében  -de sohasem kiragadva
          ezekből- természetesen  adott esetben súlyos alkotmányossági
          aggályokat kelthet.  Az alapjog  tartalma ugyan  nem csorbul
          addig,  amíg   a  változások   nem   változtatják   meg   az
          alrendszerek  és  ezeken  keresztül  a két rendszer jellegét
          ( terjedelmét, a járulék-szolgáltatás arányát stb. ) a maguk
          egészét  tekintve.   Alkotmányellenességet   lehet   viszont
          megállapítani, ha  az egyes  elemeket  érintő  változtatások
          mennyisége  összességében   nézve  már   minőségi  változást
          eredményez.  A   társadalombiztosítás   tekintetében   ilyen
          helyzet  áll   elő,  ha   az   elveszti   legalább   részben
          járulékfüggő  jellegét,   vagy  ha   a  szociális  segélyek,
          intézmények  a   szolgáltatások  mértékének,   színvonalának
          csökkentése miatt  az  általuk  célzott  hatás  kiváltására,
          szociális  funkció   betöltésére  -pl.   a  létminimum   alá
          csökkenés miatt-  alkalmatlanokká  válnak.  Ilyenkor  bár  a
          rendszer  vagy   alrendszer   formailag   ugyan   fennmarad,
          ténylegesen megszűnik alkotmányosan működni.

          Ugyanez vonatkozik a rendszerek mellett és az alrendszereken
          keresztül  az   ellátás  terjedelme  szempontjából  átfogott
          esetcsoportokra  is.   Az  ellátott   társadalmi   csoportot
          megfogalmazó kategória  ( pl.  beteg, munkanélküli  )  egyes
          elemeinek, konkrét  részkérdéseinek, feltételeinek, működési
          mechanizmusának  kialakítása   nem  tartozik   a   szociális
          biztonsághoz  való   jog  tartalmába,   így  önmagában  véve
          alkotmányossági vizsgálat  tárgyát nem képezheti. Ha azonban
          a táppénz vagy a munkanélküli segély olyan mértékre csökken,
          vagy a  jogosultság feltételei  oly  mértékben  szigorodnak,
          amikor ennek  következtében maga  az alrendszer, sőt esetleg
          az egész  rendszer válik  alkalmatlanná a  célzott hatás,  a
          megcélzott     funkció     betöltésére,     a     jogszabály
          alkotmányellenes.

          Felvethető  a   kérdés,  hogy   érvényesíthető-e  a   vázolt
          követelményrendszer akkor  is, amikor  a  nemzetgazdaság,  a
          költségvetés helyzete  olyan súlyossá  válik, amikor  még  a
          szociális segély-rendszer  pénzügyi  fedezete  is  hiányzik.
          Erre    az    esetre    alkotmányossági    mentségként    az
          államháztartásra,  a   költségvetésre,  általában   pedig  a
          gazdasági szükségállapot  bevezetésére vonatkozó  -a  magyar
          Alkotmányban  nem   szereplő-   szabályok   szolgálhatnának.
          Jelenleg   részleges    megoldást   nyújthat   a   szociális
          piacgazdaságnak  a   Preambulumban,  valamint  a  9.  §  (1)
          bekezdésben említett államcélja.

                                      III.

          Összegezve az  elmondottakat megítélésem  szerint az  alábbi
          következtetésekre lehet jutni.

          1.  A  szociális  biztonsághoz  való  jog  nézetem  szerinti
          tartalmára  (   tartalma  egyben   lényeges  tartalom,  azaz
          feltétlen ellátási  minimum )  és az  alapjog sajátosságaira
          tekintettel  (   az  nem   negatív,  hanem   pozitív  tevési
          kötelezettséget ró  az alapjogi viszonyban eleve közreműködő
          államra )  az alapjogkorlátozás  módszere  nem  alkalmazható
          alkotmányellenesség megállapítására.  Az  indítvány  tárgyát
          képező táppénzre  vonatkozó jogszabály  alkotmányellenessége
          nézetem szerint nyitott kérdés.

          2. A  jogalkotó szabadsága  igen nagy  atekintetben, hogy  a
          szociális  biztonsághoz   való  jog  megvalósítása  során  a
          részletek, az  egyes alrendszerek elemei tekintetében milyen
          megoldásokat  alkalmaz,   és  azokat   -a  70/E.   §  vázolt
          tartalmának, valamint  az Alkotmány  egyéb  rendelkezéseinek
          ( pl. jogbiztonság és szerzett jogok, tulajdonhoz  való jog,
          diszkrimináció-tilalom  stb.   )   keretei   között   hogyan
          változtatja az  ellátási rendszerek  működtetése  során.  Ez
          természetes   is,    hiszen   az   egyes   rendszereken   és
          alrendszereken belül  az ellátáshoz  való jog  megvalósítása
          tekintetében az  egyes esetcsoportoktól  függően a  nyújtott
          szolgáltatások,  azok   terjedelme  és  mértékeik  rendkívül
          sokfélék.

          3. Az  egyes alrendszerek konkrét részkérdéseinek, elemeinek
          szabályozása, változtatása,  csökkentése  összefüggéseikből,
          az alrendszer  és rendszer  más elemeihez  való  viszonyából
          kiragadva  önmagában  nem  releváns  az  alkotmányellenesség
          szempontjából,  mivel  ezek  változatlanságára  a  szociális
          biztonsághoz    való    jog    nem    ad    garanciát.    Az
          alkotmányellenesség szempontjából az ügydöntő, hogy az egyes
          elemek változtatása  a maga  egészében összhatásában  milyen
          hatást  gyakorol   az  alrendszerek,   ezeken  keresztül   a
          társadalombiztosítási vagy  szociális  segélyezési  rendszer
          egészére és  ez hogyan  viszonyul a  szociális  biztonsághoz
          való jog tartalmához.

          1995. szeptember 12.
                                                        Dr. Vörös Imre
                                                         alkotmánybíró

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          Subject of the case:
          .
          The regulations of the Economic Stabilisation Act that state that whoever is not eligible for sick leave under the Labour Code shall be entitled to sickness benefit at the earliest following the twenty-fifth day of his/her certified disability in a calendar year
          Number of the Decision:
          .
          56/1995. (IX. 15.)
          Date of the decision:
          .
          09/12/1995
          .
          CODICES summary:
          http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1995-3-008?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
          .