A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Pest Megyei Bíróság 23.B.68/2008/82. számú ítélete, a Fővárosi Ítélőtábla 2.Bf.51/2011/24. számú ítélete, valamint a Kúria Bfv.II.1096/2012/4. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz.
[2] Az indítvány arra irányult, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a Pest Megyei Bíróság 23.B.68/2008/82. számú, a Fővárosi Ítélőtábla 2.Bf.51/2011/24. számú, valamint a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Bfv.II.1096/2012/4. számú végzései alaptörvény-ellenességét és semmisítse meg azokat.
[3] 2. A Pest Megyei Bíróság 23.B.68/2008/82. számú ítéletében az indítványozó, mint I. rendű vádlott bűnösségét kétrendbeli társtettességben elkövetett csalás bűntettében, kétrendbeli magánokirat-hamisítás vétségében, valamint társtettesként elkövetett lopás bűntettében állapította meg, és két év börtönbüntetésre, valamint két év közügyektől eltiltásra ítélte. A fellebbezést követően a Fővárosi Ítélőtábla 2.Bf.51/2011/24. számú ítéletében az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, az elsőfokú ítélet érdemét azonban nem érintette. A jogerős ítélet ellen az indítványozó felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, viszont azt a Kúria azzal az indokolással utasította el, hogy az indítvány „a felmentést kizárólag az irányadó tényállást támadva kívánta elérni. [...] Emellett részben a tényálláson keresztül vitatta az egyes konkrét kárösszegeket is.”
[4] Az ügy alapjául szolgáló ügy tényállása szerint jelen ügy panaszosa tőkeerős vállalkozóként fellépve fejezte ki vételi szándékát egy adótartozások miatt eladásra kínált pékség és annak telephelyéül szolgáló nagy értékű ingatlan tekintetében. Bár az adásvételi szerződések tartalmazták az ellenértékek megfizetésének tényét, a vételár megfizetésére – az elfogadott tényállás szerint – valójában nem került sor, az a vádlott szándékában eredetileg sem állt, továbbá arra anyagi lehetősége sem lett volna.
[5] Az ingatlan esetében ugyanakkor nem került sor a tulajdonosváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére, mert az eredeti állapot visszaállításáról szóló szerződés benyújtását követően a földhivatal megszüntette a bejegyzési eljárást.
[6] Az indítvány alapján a panaszos elsősorban azt találja sérelmesnek, hogy a bíróságok által is elfogadott tényállás szerint az ingatlan-nyilvántartásba nem került bejegyzésre a tulajdonosváltozás, a bíróság ugyanakkor mindkét fokon „befejezett csalásnak” minősítette a cselekményt.
[7] Az indítványozó álláspontja szerint viszont a csalás tényállásával összefüggésben a kár kizárólag a vagyonban bekövetkezett tényleges értékcsökkenés, azonban fogalmába nem tartozik bele az elmaradt haszon. Az indítvány idézi a Kúria 1/2005 BPJE számú jogegységi határozatát, amely az indítványozó értelmezése szerint elvi éllel mondta ki, hogy az ingatlanokra elkövetett csalási ügyekben a bűncselekmény az ingatlan tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésével válik befejezetté, mivel akkor következik be a kár.
[8] A panaszos a kár nagyságának megállapítását szintén sérelmezi, mert azt a bíróságok a szerződésben szereplő vételárakkal azonosították, ami megítélése szerint ellentmond a feljebb hivatkozott jogegységi határozatnak.
[9] Az indítványozó érvelése alapján az ítélet „[…] száz éves töretlen bírói gyakorlattal és a Kúria jogegységi határozatával szembe menve kárt állapít meg arra, ami sem polgári, sem büntetőjogi értelemben nem kár, befejezett bűncselekményt állapít meg arra, ami kísérlet, és a kár nagyságát is a jogegységi határozattal ellentétesen állapítja meg.”
[10] Az alkotmányjogi panaszban megfogalmazott aggályok szerint az ítéletek a jogállam alapvető elemeként értelmezett jogbiztonság elvét sértik, ezáltal az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésébe ütköznek.
[11] A továbbiakban az indítványozó azt is sérelmezi, hogy a Kúria „az anyagi jogi kérdéseket tényállás megállapítási problémává degradálta, a felülvizsgálati indítványt törvényben kizártnak minősítette, és azt érdemi vizsgálat nélkül elutasította. A Kúria tehát egyrészt kiüresítette a panaszos felülvizsgálati jogát, és megfosztotta az érdemi felülvizsgálat lehetőségétől.”
[12] Az indítvány szerint a Kúria ítélete ez által sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében garantált jogorvoslathoz való jogot, továbbá utalt arra is, hogy amennyiben a Kúria a korábbi gyakorlattól el kívánt volna térni, jogegységi eljárást kellett volna kezdeményeznie.
[13] A panaszos mindezeken felül az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében lefektetett tulajdonhoz való jog megsértéseként értékeli azt, hogy a bíróság őt olyan kár megfizetésére kötelezte, amely be sem következett, illetve amely kárként nem jelentkezett a sértettnél.
[14] 3. Az alkotmányjogi panasz az Abtv. 30. § (1) bekezdése szerinti határidőben érkezettnek minősül. A Kúria végzését az indítványozó jogi képviselője 2012. december 17. napján vette át és az indítványt 2013. február 15. napján, a hatvanadik napon terjesztette elő az elsőfokú bíróságnál.
[15] Az indítvány – az Alkotmánybíróság hiánypótlásra történő felhívását követően benyújtott indítvány-kiegészítéssel – az Abtv. 52. § (1b) bekezdésében támasztott feltételeknek megfelel, tartalmazza az Alkotmánybíróság hatáskörére vonatkozó hivatkozást, határozott kérelmet, és az alaptörvény-ellenességre vonatkozó okfejtést.
[16] Az indítványozó az Abtv. 51. § (1) bekezdése szerint jogosultnak és érintettnek is tekinthető, mivel saját egyedi ügyével összefüggésben terjesztette elő az Abtv. 27. §-ára alapított alkotmányjogi panaszt.
[17] 4. Az alkotmányjogi panaszban foglaltak azonban az Abtv. 29. §-ában meghatározott feltételeknek nem felelnek meg, így az alkotmányjogi panasz az alábbiak miatt nem fogadható be. Az Alkotmánybíróság e feltételek vizsgálatával összefüggésben kialakította gyakorlatát. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (1) bekezdésének értelmében az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének d) pontja alapján a bírói döntéseket az alkotmányosság szempontjából ellenőrizheti, és jogköre a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vizsgálatára és kiküszöbölésére korlátozódik, ezért a bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének és értékelésének, illetve a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára már nem rendelkezik hatáskörrel {lásd pl.: 3231/2012. (IX. 28.) AB végzés, Indokolás [4]}. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 27. §-ában szabályozott hatáskörében eljárva a bírói döntés és az Alaptörvény összhangját biztosítja. Ebből következően a bírói döntés alaptörvény-ellenességének vizsgálata során az Alkotmánybíróság attól is tartózkodik, hogy a bíróságok felülbírálati jogköréhez tartozó, szakjogi vagy kizárólag törvényértelmezési kérdésekben állást foglaljon {elsőként lásd: 3003/2012. (VI. 21.) AB végzés, Indokolás [4]}. A bírói döntéssel szemben benyújtott alkotmányjogi panasz nem tekinthető hagyományos értelemben vett jogorvoslatnak, ugyanis az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz intézményén keresztül is kizárólag az Alaptörvényt és az abban elismert jogokat oltalmazza {erről lásd: 3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13]}.
[18] 4.1. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában elsődlegesen az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében foglalt jogállamiság, jogbiztonság követelményébe ütközőnek tartotta a bíróságok és a Kúria megjelölt döntéseit. Ezzel kapcsolatban az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy az alkotmányjogi panasz az Alaptörvényben biztosított jog sérelme esetén igénybe vehető jogorvoslati eszköz. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény hatályba lépése után is fenntartotta korábbi értelmezését, így a B) cikk (1) bekezdésének sérelmére alkotmányjogi panaszt alapítani csak kivételesen, tipikusan a visszaható hatályú jogalkalmazás, vagy a felkészülési idő hiánya miatt lehet {erről lásd pl.: 3066/2013. (II. 28.) AB végzés, Indokolás [9]}. Az indítványozó jelen ügyben azonban nem visszaható hatályú jogalkalmazás vagy a felkészülési idő hiányára vezette vissza a jogbiztonság sérelmét, hanem konkrét ügyekben a bírói jogalkalmazás kritikájára. Az alkotmányjogi panasz ezért az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének sérelmére vonatkozó részében nem felel meg a törvényben foglalt befogadási feltételeknek.
[19] 4.2. Az Alkotmánybíróság a jogorvoslathoz való jog értelmezése kapcsán a legfontosabb tartalmi elemek közé sorolta, hogy minden egyedi ügydöntő határozat ellen biztosítani kell a jogorvoslatot; a jogorvoslatot más szerv, vagy azonos szerv magasabb fóruma kell, hogy elbírálja; amely az elutasító döntést indokolni köteles. Az Alkotmánybíróság következetes álláspontja szerint a felülvizsgálat – mint rendkívüli jogorvoslat – az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében foglalt rendelkezéssel összefüggésbe nem hozható.
[20] Megállapítható, hogy az indítványban érintett ügyben volt helye fellebbezésnek, majd a Kúria előtt felülvizsgálati eljárásra is sor került, a panaszos tehát törvényes keretek között tudott élni a rendes és a rendkívüli jogorvoslat lehetőségével is.
[21] Pusztán az a tény, hogy a Kúria az ítéletek felülvizsgálati kérelemben vitatott pontjait a tényállás részének tekintette, és mint ilyet a felülvizsgálat köréből kizártnak minősítette, alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést jelen ügy tekintetében nem vet fel.
[22] A fentiek értelmében az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése vonatkozásában az indítványozó jogorvoslathoz való jogának sérelme nem merülhet fel.
[23] 4.3. Az indítványozó az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében lefektetett tulajdonhoz való jog megsértéseként értékeli azt, hogy a bíróság őt olyan kár megfizetésére kötelezte, amely be sem következett, illetve amely kárként nem jelentkezett a sértettnél. Az alkotmányjogi panasz ily módon részben a kártérítési szabályok bírósági alkalmazásának ismételt felülvizsgálatára, részben pedig a perben első fokon eljáró törvényszék, illetve a fellebbezések folytán eljáró táblabíróság által feltárt tényállás helytállóságának ellenőrzésére irányul. Az Alkotmánybíróság fentiekben ismertetett, következetes álláspontja értelmében azonban önmagában mind a szakjogi szabályok alkalmazásának felülvizsgálata, mind az alapügy tényállásának ellenőrzése és értékelése az Alkotmánybíróság Alaptörvényben biztosított alkotmányossági szempontú vizsgálati jogkörén kívül esik.
[24] 5. Mivel jelen alkotmányjogi panasz nem tartalmaz az Abtv. 29. §-ában előírt olyan alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, amely érdemi alkotmánybírósági eljárásra okot adhatna, valamint a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség sem merült fel, ezért az Alkotmánybíróság tanácsa – az Abtv. 47. § (1) bekezdése és az Ügyrend 5. § (1) bekezdése alapján – az alkotmányjogi panasz befogadását az Abtv. 29. §-a és 56. § (2) és (3) bekezdése, továbbá az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.
Dr. Kovács Péter s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Balsai István s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró |
. |