A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság teljes ülése jogszabály alaptörvény-ellenességének utólagos vizsgálatára, valamint nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában – dr. Dienes-Oehm Egon és dr. Paczolay Péter alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja: az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése és a Q) cikk (2) bekezdése alapján alkotmányos követelmény a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 17. § (3) bekezdése utolsó mondatának („A nemzeti vagyonnal rendelkezni jogosult e jogviták eldöntésére választottbírósági eljárást nem köthet ki.”) a 17. § (1) bekezdésével („E törvény hatálybalépését megelőzően jogszerűen és jóhiszeműen szerzett jogokat és kötelezettségeket e törvény rendelkezései nem érintik.”) történő együttes értelmezése és alkalmazása. Ez az alkotmányos követelmény vonatkozik a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény által érintett, a magyar állam és egy másik államhoz kötődő jogi személy között 2012. január 1-jén hatályban levő beruházási és vállalkozási természetű megállapodásokra.
2. Az Alkotmánybíróság megállapítja: az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése és a Q) cikk (2) bekezdése alapján alkotmányos követelmény a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény 4. §-a „valamint olyan ügyben, amelyben a jogvita tárgya a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény hatálya alá tartozó Magyarország határa által körbezárt területen lévő nemzeti vagyon, illetve azzal kapcsolatos bármely jog, igény, követelés,” szövegrészének, valamint az 55. § (1) bekezdés b) pontjának és a (2) bekezdés a) pontjának a 2011. évi CXCVI. törvény 17. § (1) bekezdésével („E törvény hatálybalépését megelőzően jogszerűen és jóhiszeműen szerzett jogokat és kötelezettségeket e törvény rendelkezései nem érintik.”) történő együttes értelmezése és alkalmazása. Ez az alkotmányos követelmény vonatkozik a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény által érintett, a magyar állam és egy másik államhoz kötődő jogi személy között 2012. január 1-jén hatályban levő beruházási és vállalkozási természetű megállapodásokra.
3. Az Alkotmánybíróság megállapítja: alkotmányos követelmény, hogy a kétoldalú beruházásvédelmi szerződésekben foglalt, a szuverén államok közötti jogviták rendezésére szolgáló, választottbíróság létrehozásáról rendelkező cikkekre a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 17. § (3) bekezdése nem vonatkoztatható, azokat semmiben sem érinti.
4. Az Alkotmánybíróság a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 17. § (3) bekezdése és a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény 4. §-ának „valamint olyan ügyben, amelyben a jogvita tárgya a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény hatálya alá tartozó Magyarország határa által körbezárt területen lévő nemzeti vagyon, illetve azzal kapcsolatos bármely jog, igény, követelés,” szövegrésze alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
5. Az Alkotmánybíróság a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 17. § (3) bekezdése és a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény 4. §-ának „valamint olyan ügyben, amelyben a jogvita tárgya a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény hatálya alá tartozó Magyarország határa által körbezárt területen lévő nemzeti vagyon, illetve azzal kapcsolatos bármely jog, igény, követelés,” szövegrésze nemzetközi szerződésbe ütközését állító indítványt elutasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
I n d o k o l á s I.
[1] 1. Az alapvető jogok biztosa (a továbbiakban: indítványozó) – az Alkotmánybírósághoz 2012. december 18-án érkezett indítványában – kezdeményezte a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény (a továbbiakban: Nvt.) 17. § (3) bekezdése és a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény (a továbbiakban: Vbt.) 4. §-ának „valamint olyan ügyben, amelyben a jogvita tárgya a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény hatálya alá tartozó Magyarország határa által körbezárt területen lévő nemzeti vagyon, illetve azzal kapcsolatos bármely jog, igény, követelés,” szövegrésze alaptörvény-ellenességének, valamint nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítását és megsemmisítését.
[2] Elsődlegesen annak megállapítását kérte az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 32. § (2) bekezdése alapján, hogy a támadott rendelkezések nemzetközi szerződésbe ütköznek. Másrészt az Abtv. 24. § (2) bekezdése alapján a megjelölt szabályok Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálatát kezdeményezte.
[3] Az Nvt. támadott szabálya a nemzeti vagyonra vonatkozó szerződésekben kizárja a választottbíróság kikötésének lehetőségét, a Vbt. rendelkezésének a támadott szövegrésze szerint pedig a nemzeti vagyonnal kapcsolatos jogvitákban nincs helye választottbírósági eljárásnak.
[4] 2. Az indítványozó álláspontja szerint mindkét támadott rendelkezés ellentétes az 1964. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodásról szóló, Genfben 1961. április 21-én kelt Európai Egyezménnyel (a továbbiakban: Genfi Egyezmény), az 1962. évi 25. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, New Yorkban, 1958. június 10-én kelt Egyezménnyel (a továbbiakban: New York-i Egyezmény), valamint az 1987. évi 27. törvényerejű rendelettel kihirdetett, az államok és más államok természetes és jogi személyei közötti beruházási viták rendezéséről szóló, Washingtonban, 1965. március 18-án kelt Egyezménnyel (a továbbiakban: Washingtoni Egyezmény).
[5] A Genfi Egyezmény II. Cikkének 1–2. bekezdése alapján közjogi jogi személyek is érvényesen köthetnek választottbírósági szerződést, kivéve, ha az érintett állam az egyezmény aláírása, vagy az ahhoz való csatlakozás alkalmával kijelenti, hogy ezt a jogosultságot nyilatkozatban meghatározott feltételek szerint korlátozza. Ilyen nyilatkozatot Magyarország nem tett.
[6] A két támadott rendelkezés az indítványozó szerint bár közvetlenül nem, de a Genfi Egyezmény II. Cikkének 1. bekezdésére tekintettel sérti a New York-i Egyezmény II. Cikk 1. bekezdését is. Ennek oka, hogy a New York-i Egyezmény II. Cikk 1. bekezdésének utolsó fordulata nem értelmezhető úgy, hogy a magyar közjogi jogi személyek jogvitái ne lennének választottbírósági eljárás útján eldönthetőek. A „feltéve, hogy a jogvita tárgya választottbírósági eljárás útján eldönthető” kitétel nem értelmezhető a „ha azt törvény lehetővé teszi” megfelelőjeként, azaz az előbbi kitételnek nem adható olyan értelmezés, hogy e lehetőség a belső jogalkotás akaratának alakulásától függne. Ez az értelmezés ugyanis szűkítené az Alaptörvény Q) cikkének (1) és (2) bekezdésében foglalt szabályt, hatásában pedig relativizálná a nemzetközi egyezmények és szerződések Alaptörvény által biztosított szerepét, elsődlegességét.
[7] A Washingtoni Egyezmény 1. Cikke létrehozta a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központját, amelynek az a rendeltetése, hogy a Szerződő Államok és más Szerződő Államok természetes és jogi személyei közötti beruházási vitákkal kapcsolatos választottbíráskodásra biztosítson lehetőséget. A 25. Cikke pedig meghatározta a Központ joghatóságát, amely az (1) bekezdés értelmében kiterjed minden olyan beruházásból közvetlenül keletkező jogvitára, amely egyik Szerződő Állam és egy másik Szerződő Állam természetes és jogi személyei között jött létre, amennyiben a vitában álló felek írásban hozzájárulnak a jogvitának a Központ elé terjesztéséhez. Amennyiben a felek hozzájárulásukat adták, azt egyik fél sem vonhatja vissza egyoldalúan. Az indítvány indokolása alapján a támadott szabályok a Washingtoni Egyezmény 25. Cikkébe is ütköznek.
[8] Az indítványozó szerint, mivel az Alaptörvény Q) cikkének szövege megegyezik a korábbi alkotmányi rendelkezésekkel, így a nemzetközi szerződések, egyezmények végrehajtása továbbra is kötelező alkotmányi parancs Magyarország számára. Ennek alátámasztására az indítványozó több alkotmánybírósági határozat elvi megállapításaira is hivatkozott, így a 30/1990. (XII. 15.) AB határozatra, a 16/1993. (III. 12.) AB határozatra és a 7/2005. (III. 31.) AB határozatra.
[9] 3. Az indítványozó szerint az Nvt. 17. § (3) bekezdése és a Vbt. 4. §-ának kifogásolt szövegrésze az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében rögzített jogállamiság részét képező jogbiztonságot, azon belül is a normavilágosság követelményét sérti. Az előbbi rendelkezés azért, mert megfogalmazása nem pontos, homályos, összemossa a szabályozni kívánt jogviszonyra vonatkozó alanyi és tárgyi oldalt. Az utóbbi rendelkezés pedig azért, mert szöveg szerint nem a választottbíróság kikötését, hanem annak eljárását zárja ki, ami – figyelemmel a Vbt., valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról szóló 2012. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Módtv.) 4. §-ának (1) és (2) bekezdésére – azt is eredményezhetné, hogy a korábban szerződésben kikötött választottbírósági klauzulák sem alkalmazhatók a 2012. június 13. napja után elindult eljárásokban. A szövegezés szerint a Vbt. 4. §-ának rendelkezését a 2012. június 13-át követően indult eljárásokban kell alkalmazni, azonban ez azt is jelentheti ebben a megfogalmazásban, hogy a korábban, azaz a 2012. június 13. előtt kikötött választottbírósági klauzulák szerint sem folytatható választottbírósági eljárás olyan ügyben, amelyben a jogvita tárgya az Nvt. hatálya alá tartozó, Magyarország határa által körbezárt területen lévő nemzeti vagyon, illetve azzal kapcsolatos bármely jog, igény, követelés. A jogszabály-szöveg a választottbírósági eljárást zárja ki az adott körben minden 2012. június 13-át követően indult eljárásra nézve, és nem arról rendelkezik, hogy az ezt a dátumot követően megkötött szerződésben kikötött választottbírósági út nem vehető igénybe az adott körben, praktikusan azért, mert az ilyen kikötés a Vbt. 4. §-a módosításának hatályba lépését követően megkötött szerződésekben ipso iure érvénytelen. Ezt a lehetséges értelmezést erősíti a Vbt.-t módosító 2012. évi LXV. törvényhez fűzött vonatkozó egymondatos jogalkotói indokolás is: „A módosítás a nemzeti vagyonról szóló törvénnyel való összhang megteremtése mellett, egyértelművé teszi, hogy a Vbt. 4. §-ában rögzített ügyekben külföldi székhelyű állandó, illetve eseti választottbíróság sem járhat el.”
[10] A módosítás által beiktatott normaszöveg az indítványozó szerint tehát megenged egy olyan értelmezést is, amely elvileg hatásában azzal is járhatna, hogy a módosítás hatályba lépésénél korábban megkötött és választottbírósági kikötést tartalmazó szerződések a törvény erejénél fogva végrehajthatatlanok lennének. Azaz: a törvény módosítása korábban megkötött szerződések (egy konkrét szerződés-típus) tartalmának érvényesülését lehetetlenítené el.
[11] Az indítványozó álláspontja szerint az, hogy a támadott szabály az ilyen értelmezést is lehetővé teszi, sérti a normavilágosság alkotmányos követelményét, a hatályos szabályozási megoldás pedig az érintett nemzetközi szerződések végrehajtását is érintheti, méghozzá egyoldalúan.
[12] 4. Az Alkotmánybíróság az indítvány kapcsán kikérte a külügyminiszter, a nemzeti fejlesztési miniszter és a nemzetgazdasági miniszter véleményét. A nemzeti fejlesztési miniszter és a nemzetgazdasági miniszter részletesen kifejtették álláspontjukat, erre tekintettel a külügyminiszter már nem kívánt önálló véleményt megfogalmazni.
II.
[13] 1. Az Alaptörvény indítvánnyal érintett rendelkezései:
„B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.”
„Q) cikk (1) Magyarország a béke és a biztonság megteremtése és megőrzése, valamint az emberiség fenntartható fejlődése érdekében együttműködésre törekszik a világ valamennyi népével és országával.
(2) Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeinek teljesítése érdekében biztosítja a nemzetközi jog és a magyar jog összhangját.
(3) Magyarország elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait. A nemzetközi jog más forrásai jogszabályban történő kihirdetésükkel válnak a magyar jogrendszer részévé.”
[14] 2. A Genfi Egyezmény érintett rendelkezései:
„I. Cikk
Az Egyezmény hatálya
1. Ezt az Egyezményt alkalmazni kell:
a) azokra a választottbírósági szerződésekre, amelyeket nemzetközi kereskedelmi tevékenységből származó vitáik eldöntése érdekében olyan természetes vagy jogi személyek kötnek egymással, akiknek, illetőleg amelyeknek állandó lakóhelye vagy székhelye a szerződés megkötésekor más-más Szerződő Állam területén van;
b) azokra a választottbírósági eljárásokra és határozatokra, amelyek alapja e cikk 1. bekezdésének a) pontja alá eső szerződés.
2. Ennek az Egyezménynek az alkalmazásában
a) választottbírósági szerződés kifejezésen valamely szerződésben foglalt választottbírósági kikötést vagy külön választottbírósági szerződést kell érteni, amelyet a felek írnak alá, vagy levél-, illetőleg táviratváltásba vagy géptávíró üzenetváltásba foglalnak; olyan országok közötti kapcsolatban pedig, amelyek jogszabályai a választottbírósági szerződést nem kötik írásbeli alakhoz, e kifejezésen a jogszabályok által megengedett bármely alakban létrejött választottbírósági szerződést kell érteni;
b) választottbíráskodás kifejezésen nemcsak a vitának a felmerült esetre kijelölt választottbírák által (ad hoc választottbíráskodás), hanem állandó választottbírósági intézmény által történő eldöntését is érteni kell;
c) székhely kifejezésen azt a helységet kell érteni, ahol a választottbírósági szerződést megkötő jogi személy telephelye fekszik.
II. Cikk
Választottbíráskodás igénybevétele közjogi jogi személyek által
1. Az Egyezmény I. Cikkének 1. bekezdése alá tartozó esetekben érvényesen köthetnek választottbírósági szerződést azok a jogi személyek, amelyek a reájuk irányadó jogszabályok értelmében közjogi jogi személyeknek minősülnek.
2. Ennek az Egyezménynek az aláírása, megerősítése vagy az ahhoz történő csatlakozás alkalmával bármelyik Állam kijelentheti, hogy ezt a jogosultságot nyilatkozatában meghatározott feltételek szerint korlátozza.”
[15] 3. A New York-i Egyezmény érintett rendelkezései:
„I. Cikk
1. A jelen Egyezmény természetes, vagy jogi személyek között felmerült viták tárgyában hozott olyan választottbírósági határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozik, amelyeket más Állam területén hoztak, mint amelyben e határozatok elismerését és végrehajtását kérik. Az Egyezmény olyan választottbírósági határozatokra is vonatkozik, amelyeket abban az Államban, ahol azok elismerését és végrehajtását kérik, nem tekintenek hazai határozatoknak.
2. A választottbírósági határozatok kifejezés nemcsak az egyes esetekre kijelölt választott bírák, hanem az olyan állandó választottbírósági testületek által hozott választottbírósági határozatokat is magában foglalja, amelyeknek a felek magukat alávetették.
3. A jelen Egyezmény aláírása, megerősítése, az ahhoz való csatlakozás vagy a X. Cikkben szabályozott kiterjesztésről szóló értesítés alkalmával a viszonosság alapján minden Állam kijelentheti, hogy az Egyezményt csak egy másik Szerződő Állam területén hozott választottbírósági határozatok elismerésére és végrehajtására fogja alkalmazni. A nyilatkozatot tevő Állam kijelentheti továbbá azt is, hogy az Egyezményt csak olyan – akár szerződéses, akár szerződésen kívüli – jogviszonyból eredő vitás ügyekre alkalmazza, amelyeket hazai joga kereskedelmi ügyeknek tekint.
II. Cikk
1. Valamennyi Szerződő Állam elismeri az olyan írásbeli megállapodást, amelyben a felek arra vállalnak kötelezettséget, hogy meghatározott – akár szerződéses, akár szerződésen kívüli – jogviszonyból keletkezett vagy keletkezhető összes vagy valamely jogvita esetére választottbíróság döntésének vetik alá magukat, feltéve, hogy a jogvita tárgya választottbírósági eljárás útján eldönthető.”
[16] 4. A Washingtoni Egyezmény érintett rendelkezései:
„1. Cikk
(1) Ezennel létrejön a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (a továbbiakban: a Központ).
(2) A Központ célja, hogy a Szerződő Államok és más Szerződő Államok természetes és jogi személyei közötti beruházási vitákkal kapcsolatos békéltetésre és választott bíráskodásra lehetőséget biztosítson az Egyezmény rendelkezéseinek megfelelően.”
„25. Cikk
(1) A Központ joghatósága kiterjed minden olyan beruházásból közvetlenül keletkező jogvitára, amely egyik Szerződő Állam (vagy ezen Szerződő Állam bármely olyan alárendelt szerve vagy ügynöksége, amelyet az a Központnak bejelent) és egy másik Szerződő Állam természetes és jogi személyei között jött létre, amennyiben a vitában álló felek írásban hozzájárulnak a jogvitának a Központ elé terjesztéséhez. Amennyiben a felek hozzájárulásukat adták, azt egyik fél sem vonhatja vissza egyoldalúan.
(2) Egy másik Szerződő Állam állampolgára jelent:
a) minden természetes személyt, aki a jogvitában félként szereplő államon kívüli valamely Szerződő Állam állampolgára azon a napon, amikor a felek hozzájárulnak ahhoz, hogy az említett vitát békéltető vagy választott bírósági eljárásnak vetik alá, illetőleg azon a napon, amikor a kérelmet a 28. Cikk (3) bekezdésének vagy a 36. Cikk (3) bekezdésének megfelelően nyilvántartásba vették, de nem tartozik ide az a személy, aki az említett bármelyik napon a jogvitában félként szereplő Szerződő Állam állampolgárságával is rendelkezett;
b) minden jogi személyt, amely a jogvitában félként szereplő államon kívüli valamely Szerződő Államban volt honos azon a napon, amikor a felek hozzájárultak ahhoz, hogy az említett vitát békéltető vagy választott bírósági eljárásnak vetik alá, és minden jogi személyt, amely a jogvitában félként szereplő Szerződő Állam honosságával rendelkezett az említett napon, és amelyet illetően – a külföldi irányításra való tekintettel – a felek egyetértettek abban, hogy azt az Egyezmény szempontjából egy másik Szerződő Államban honosként kell kezelni.
(3) A Szerződő Állam alárendelt szerve vagy ügynöksége részéről történő hozzájárulást az illető Államnak jóvá kell hagynia, kivéve, ha ez az Állam értesíti a Központot arról, hogy ilyen jóváhagyásra nincs szükség.
(4) Bármely Szerződő Állam jogosult – az Egyezmény ratifikálásakor, elfogadásakor vagy jóváhagyásakor, illetve bármikor ezt követően – értesíteni a Központot azon vitáról vagy viták köréről, amelyet vagy amelyeket nem vet alá a Központnak, illetőleg megfontolás tárgyává teszi azt. A Főtitkár köteles az ilyen értesítést haladéktalanul közölni valamennyi Szerződő Állammal. Az ilyen értesítés nem tekinthető az (1) bekezdés által megkívánt hozzájárulásnak.”
[17] 5. Az Nvt. indítvánnyal érintett eredeti rendelkezése:
„17. § (1) E törvény hatálybalépését megelőzően jogszerűen és jóhiszeműen szerzett jogokat és kötelezettségeket e törvény rendelkezései nem érintik. Az e törvény hatálybalépése előtt létrejött szerződések időtartamának e törvény hatálybalépését követően történő meghosszabbítása új jogviszony létesítésének minősül.”
[18] Az Nvt. indítvánnyal érintett hatályos szövegű rendelkezése:
„17. § (1) E törvény hatálybalépését megelőzően jogszerűen és jóhiszeműen szerzett jogokat és kötelezettségeket e törvény rendelkezései nem érintik. Az e törvény hatálybalépése előtt létrejött szerződések időtartamának e törvény hatálybalépését követően történő meghosszabbítása új jogviszony létesítésének minősül, kivéve a 6. § (8) bekezdésében, a 11. § (10) bekezdésében, valamint a 12. § (3) bekezdésében meghatározott eseteket.”
[19] Az Nvt. indítvánnyal támadott rendelkezése:
„(3) Magyarország határa által körbezárt területen lévő nemzeti vagyonra vonatkozó polgári jogi szerződésben a nemzeti vagyonnal rendelkezni jogosult irányadóként kizárólag a magyar nyelvet, valamint a magyar jog alkalmazását, és jogvita esetére kizárólag a magyar bíróság – ide nem értve a választottbíróságot – joghatóságát kötheti ki. A nemzeti vagyonnal rendelkezni jogosult e jogviták eldöntésére választottbírósági eljárást nem köthet ki.”
[20] 6. A Vbt. indítvánnyal érintett, illetve támadott rendelkezése:
„4. § Nincs helye – sem magyarországi, sem Magyarországon kívüli választottbírósági hellyel (székhellyel) rendelkező eseti vagy állandó – választottbírósági eljárásnak a Polgári perrendtartás (a továbbiakban: Pp.) XV–XXIII. fejezetében szabályozott eljárásokban, valamint olyan ügyben, amelyben a jogvita tárgya a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény hatálya alá tartozó Magyarország határa által körbezárt területen lévő nemzeti vagyon, illetve azzal kapcsolatos bármely jog, igény, követelés, továbbá olyan ügyekben, amelyekben törvény a jogvita választottbírósági eljárás keretében történő rendezését kizárja.”
„55. § (1) A fél, továbbá az, akire az ítélet rendelkezést tartalmaz, a választottbíróság ítéletének részére történt kézbesítésétől számított hatvan napon belül keresettel az ítélet érvénytelenítését kérheti a bíróságtól, ha
[…]
b) a választottbírósági szerződés annak a jognak a szabályai szerint, amelynek alávetették, ilyen kikötés hiányában a magyar jog szerint érvénytelen; […]
(2) A választottbírósági ítélet érvénytelenítése arra hivatkozással is kérhető, hogy
a) a vita tárgya a magyar jog szerint választottbírósági útra nem tartozik, vagy […]”
III.
[21] Az Alkotmánybíróság először azt vizsgálta, hogy fennáll-e az indítvánnyal támadott rendelkezéseknek az indítványozó által állított nemzetközi szerződésekbe való ütközése.
[22] Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt arra mutat rá, hogy az Nvt. tárgyi hatálya alá nem tartozó – azaz a nemzeti vagyont semmiben sem érintő – területeken kötött vagy kötendő nemzetközi beruházási, vállalkozási és hasonló természetű szerződésekbe foglalt választottbírósági klauzulák érvényesíthetőségét az Nvt. 17. § (3) bekezdése és a Vbt. 4. §-a eleve nem érinti, azaz itt a nemzetközi szerződésbe ütközés kérdése – e jogszabályi rendelkezések összefüggésében – nem is merül fel, sem a New York-i Egyezmény, sem a Genfi Egyezmény, sem a Washingtoni Egyezmény, sem a bilaterális megállapodások tekintetében.
[23] Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság az Nvt. 17. § (3) bekezdése és a Vbt. 4. §-a nemzetközi szerződésbe ütközésére vonatkozó állítást az alábbi feltételekkel összefüggésben tanulmányozta: i. a nemzeti vagyont érintsék a már megkötött nemzetközi beruházási, vállalkozási stb. megállapodások; ii. tartalmazzanak választottbírósági kikötést; iii. közvetlenül vagy közvetve, vagy egy bilaterális államközi beruházásvédelmi szerződésnek vagy a New York-i Egyezmény, a Genfi Egyezmény, illetve a Washingtoni Egyezmény legalább egyikének a hatályát érintsék.
[24] Mivel a Vbt. 4. §-ának az indítványban támadott szövegrésze („valamint olyan ügyben, amelyben a jogvita tárgya a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény hatálya alá tartozó Magyarország határa által körbezárt területen lévő nemzeti vagyon, illetve azzal kapcsolatos bármely jog, igény, követelés,”) az Nvt. 17. § (3) bekezdésére tekintettel lett megfogalmazva – ahogyan arra az indítványozó és a törvény indoklása is utal –, ezért a két jogszabályi rendelkezés közötti szoros összefüggésre, valamint a kérdéses rendelkezések szövegszerű hasonlóságára és tartalmi azonosságára tekintettel az Alkotmánybíróság a Vbt. 4. §-a és az Nvt. 17. § (3) bekezdése Alaptörvénnyel való összeegyeztethetőségének vizsgálatát egyszerre végzi el.
[25] A Vbt. 4. §-ának és az Nvt. 17. § (3) bekezdésének az indítványban említett nemzetközi szerződésekbe való ütközését az Alkotmánybíróság az alábbi bontásban vizsgálja meg:
[26] – a kétoldalú beruházásvédelmi egyezményekbe való ütközés kérdése;
[27] – a Washingtoni Egyezménnyel való ütközés kérdése;
[28] – a Genfi Egyezménnyel való ütközés kérdése;
[29] – a New Yorki Egyezménnyel való ütközés kérdése.
IV.
[30] A kétoldalú beruházásvédelmi egyezményekbe való ütközés kérdése
[31] Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt arra mutat rá, hogy a Vbt. alapvetően a gazdasági természetű jogvitákkal összefüggő választottbíráskodásra vonatkozik, azonban ez alól, mint főszabály alól eltérésre is lehetőséget ad. Ez a Vbt. 3. § (2) bekezdésében található fordulat elvben vonatkoztatható az államra, mint gazdasági operátorra és nyelvtani értelmezésben akár még az államra, mint a szuverenitás hordozójára is.
Vbt. „A választottbíróság kiköthetősége és a kikötés módja
3. § (1) Bírósági peres eljárás helyett választottbírósági eljárásnak van helye, ha
a) legalább a felek egyike gazdasági tevékenységgel hivatásszerűen foglalkozó személy, és a jogvita e tevékenységével kapcsolatos, továbbá
b) a felek az eljárás tárgyáról szabadon rendelkezhetnek, és
c) a választottbírósági eljárást választottbírósági szerződésben kikötötték.
(2) Választottbírósági eljárás az (1) bekezdés a) pontjában foglalt feltétel hiányában is kiköthető, ha azt törvény megengedi.”
[32] Ezért az Alkotmánybíróság először a kétoldalú beruházásvédelmi szerződésekbe ütközést vizsgálja meg.
[33] Az Alkotmánybíróság a vizsgálathoz a Magyar Köztársaság és az Azerbajdzsán Köztársaság között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló, Bakuban, 2007. május 18-án aláírt Megállapodást (amelynek kihirdetéséről a 2007. évi CVIII. törvény rendelkezett) veszi alapul. Az ilyen kétoldalú megállapodások – Magyarország esetében mintegy hatvannak a túlnyomó része – csaknem szó szerint azonosak, mivel szokványként vesznek alapul az államok egy, az ENSZ-ben kialakított mintaszerződést. Az államok jelentős része használja ezt a szerződéstípust.
[34] A kétoldalú megállapodások megsértésének kérdése felvetődhet (i) az állam és a másik államhoz kötődő valamelyik beruházója között felmerülő jogvitára visszamutatóan, illetve (ii) egy ilyen vitától elvben függetlenül.
[35] A kétoldalú megállapodások megsértésének kérdése az állam és a másik államhoz kötődő valamelyik beruházója között felmerülő jogvitára visszamutató esetben
[36] A kétoldalú beruházásvédelmi egyezmények „Az egyik Szerződő Fél és a másik Szerződő Fél beruházója közötti beruházási viták rendezése” című 8. cikke a következők szerint rendelkezik:
„1. Az egyik Szerződő Fél beruházója és a másik Szerződő Fél között felmerülő, az utóbbi Szerződő Fél területén lévő beruházással kapcsolatos vitákat a vitában álló feleknek tárgyalások útján kell egymás közt rendezniük.
2. Ha az egyik Szerződő Fél beruházója és a másik Szerződő Fél közötti vita az ilyen tárgyalásokra vonatkozó igény írásbeli benyújtása utáni hat hónapon belül nem rendezhető ily módon, az érintett beruházónak jogában áll a vitát beterjeszteni:
a) annak a Szerződő Félnek az illetékes bíróságához, amelyben a beruházás létesült; vagy
b) az Államok és más államok természetes és jogi személyei közötti beruházási viták rendezéséről szóló, Washingtonban, 1965. március 18-án kelt Egyezmény vonatkozó rendelkezései szerint a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjához (ICSID), amennyiben mindkét Állam részesévé vált az Egyezménynek; vagy
c) olyan nemzetközi ad hoc választott bírósághoz, amely az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottságának (UNCITRAL) Választott Bírósági Szabályai szerint jött létre. A vitában lévő felek írásban megállapodhatnak ezen Szabályok módosításában.”
[37] Látható, hogy amennyiben probléma merül fel, de azt sikerül tárgyalások útján rendezni (kétoldalú beruházásvédelmi egyezmények 8. cikk 1. §), akkor in concreto nem sérül a bilaterális megállapodás 8. cikke. Feltéve, hogy a tárgyalások esetleg mégsem vezetnek eredményre, de az állam és a beruházó megegyezik a magyar bíróság joghatóságában [a kétoldalú beruházásvédelmi egyezmények 8. cikk 2. § (a) alapján], akkor szintén nem sérül a megállapodás.
[38] Amennyiben viszont ez nem valósul meg (fennálló vita van, nem rendezték tárgyalásokon, nem tudtak megállapodni a rendes bíróság elé bocsátásban) és a másik fél részéről felmerül a választottbíráskodás igénye, a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központja (ICSID) javára (kétoldalú beruházásvédelmi egyezmények 8. cikk 2. § (b) pontja alapján) vagy egy UNCITRAL ad hoc választottbíróság javára (kétoldalú beruházásvédelmi egyezmények 8. cikk 2. § (c) pontja alapján), figyelembe kell venni az ICSID vonatkozásában a Washingtoni Egyezményről alább kifejtetteket, mint ami az ICSID-rendszer sérelmét a megfelelő lépések megtétele esetén eleve ki tudja zárni.
[39] Az Egyesült Nemzetek Közgyűlésének 31/98 sz. határozatával megerősített, az államok számára ajánlási értékű dokumentum az UNCITRAL Mintaszabályzat (United Nations Commission on International Trade Law Arbitration Rules), maga is a már megkötött, választottbírósági klauzulát hordozó megállapodásokra vonatkozik.
[40] Ugyanakkor avégett, hogy sem az ICSID, sem az UNCITRAL vonatkozásban ne történjék jogsérelem a Vbt. 4. §-a és az Nvt. 17. § (3) bekezdése miatt, ezért kell kimondani alkotmányos követelményként, hogy az Nvt. 17. § (1) bekezdésébe foglalt szabály mindenesetre vonatkozik az állami szervek és a beruházók között 2012. január 1-jén hatályban levő (nemzetközi beruházási, gazdasági természetű) megállapodásokra.
[41] Az Alkotmánybíróság megjegyzi, ezek hatályának lejárta előtt, a megfelelő időben kell gondoskodnia a Kormánynak arról, hogy a Vbt. 4. §-ában és az Nvt. 17. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően történjék meg a megállapodások újratárgyalása, ha a jogviszony fenntartása szükséges vagy célszerű.
[42] A kétoldalú megállapodások megsértésének kérdése egyéb esetben
[43] A kétoldalú beruházásvédelmi egyezmények „A Szerződő Felek közötti viták rendezése” című 9. cikke szerint: „1. A Szerződő Felek között jelen Megállapodás értelmezésével vagy alkalmazásával kapcsolatosan felmerült vitákat lehetőség szerint egyeztetések, illetve tárgyalások útján kell rendezni. 2. Ha a vita ily módon hat hónapon belül nem rendezhető, azt bármelyik Szerződő Fél kérésére a jelen Cikk rendelkezései szerinti, háromtagú választott bíróság elé kell terjeszteni. […]”
[44] Látható, hogy amennyiben probléma merül fel, de azt sikerül tárgyalások útján rendezni (kétoldalú beruházásvédelmi egyezmények 9. cikk 1. §), akkor in concreto nem sérül a 9. cikk. E tárgyalásokon kell a magyar kormány képviselőjének hangsúlyoznia, hogy alkotmányos követelményként lett kimondva, hogy az Nvt. 17. § (1) bekezdésébe foglalt szabály mindenesetre vonatkozik az állami szervek és a beruházók között hatályban levő (nemzetközi magánjogi természetű) megállapodásokra.
[45] Az idézett kétoldalú beruházásvédelmi egyezmények 8. cikkében foglaltak sérelmének a megelőzése – az alkotmányos követelmény technikájával – ezért azt is eredményezi, hogy a kétoldalú beruházásvédelmi egyezmények 9. cikke felhívására (a 8. cikk sérelmére visszamutatva) eleve nem kerülne sor.
[46] Ugyanakkor a kétoldalú beruházásvédelmi egyezmények 9. cikke más cikkek vonatkozásában [pl. 3. cikk: Nemzeti és legnagyobb kedvezményes elbánás; 4. cikk: Kártalanítás veszteségekért (ti. háború, fegyveres összeütközés, országos szükségállapot, felkelés, lázadás, zavargás, vagy egyéb hasonló esemény miatt); 5. cikk: Kisajátítás; 6. cikk: Átutalások] elvben felmerülhet.
[47] Azokra az esetekre nézve, amikor a tárgyalások nem vezetnek eredményre, és az államközi választottbíráskodás igénye merül fel (kétoldalú beruházásvédelmi egyezmények 9. cikk 2. §), mutat rá arra az Alkotmánybíróság, hogy alkotmányos követelményként mondta ki: ezen egyezmények saját választottbírósági rendelkezéseire (amelyek tehát a két szuverén állam közötti vitarendezést szolgálják), a Vbt., mint jogszabály, illetve az Nvt. 17. § (3) bekezdése eleve nem vonatkoztatható.
[48] Ettől eltér az a helyzet, amikor az állam nem mint szuverén, hanem mint gazdasági partner lép fel.
[49] Az Nvt. több rendelkezése ugyanis a külföldi államokra is vonatkozik, mindenekelőtt azokkal a rendelkezésekkel összefüggésben, amelyek szerint a nemzeti vagyon hasznosításáról szerződés csak természetes személyekkel, átlátható szervezetekkel köthető [Nvt. 8. §-a, a 11. § (10) és (11) bekezdése], a külföldi államokat és a külföldi állami szerveket pedig az átlátható szervezetek közé sorolja [Nvt. 3. § (1) bekezdés 1. pont a) és ad) alpontjai)].
[50] Mivel az ilyen esetekben az állam szervei révén lép fel, ilyenkor a külföldi állam szerve a beruházó pozícióban van és ugyanazok az elvek vonatkoznak rá, amelyeket az Alkotmánybíróság fentebb a magyar állam a másik Szerződő Fél beruházója közötti beruházási viták rendezése tekintetében kifejtett. (Ha mégis szuverén államként lép fel, akkor a Rendelkező rész 3. pontjában foglalt alkotmányos követelmény irányadó.)
[51] A külföldi állam tehát érintve lehet, mint hozzá kötődő vagy honosságát élvező beruházó állama, valamint mint cselekvő gazdasági operátor, ezért a Vbt. 4. §-ára és az Nvt. 17. § (3) bekezdésére vonatkozó, azoknak a Nvt. 17. § (1) bekezdésére tekintettel történő értelmezését kimondó alkotmányos követelmény megfogalmazása a nemzetközi beruházásvédelmi és gazdasági természetű szerződésekre, attól függetlenül kimondást nyert, hogy külföldi állam hozzá kötődő vagy honosságát élvező beruházó állama vagy pedig önálló, cselekvő gazdasági operátor.
[52] A Kormánynak kell gondoskodnia arról, hogy a bilaterális szerződések lejárta előtt megtörténjenek a szükséges lépések avégett, hogy a Vbt. 4. §-ára és az Nvt. 17. § (3) bekezdésébe foglaltakra figyelemmel történjék azok újrakötése, vagy ha a partner állam erre nem kész, úgy azok felmondása.
V.
[53] Az államok és más államok természetes és jogi személyei közötti beruházási viták rendezéséről szóló, Washingtonban, 1965. március 18-án kelt Egyezménnyel való ütközés kérdése
[54] A Washingtoni Egyezmény 25. és 26. cikkei a következőket tartalmazzák:
„25. cikk (1) A Központ joghatósága kiterjed minden olyan beruházásból közvetlenül keletkező jogvitára, amely egyik Szerződő Állam (vagy ezen Szerződő Állam bármely olyan alárendelt szerve vagy ügynöksége, amelyet az a Központnak bejelent) és egy másik Szerződő Állam természetes és jogi személyei között jött létre, amennyiben a vitában álló felek írásban hozzájárulnak a jogvitának a Központ elé terjesztéséhez. Amennyiben a felek hozzájárulásukat adták, azt egyik fél sem vonhatja vissza egyoldalúan.
(2) »Egy másik Szerződő Állam állampolgára« jelent:
a) minden természetes személyt, aki a jogvitában félként szereplő államon kívüli valamely Szerződő Állam állampolgára azon a napon, amikor a felek hozzájárulnak ahhoz, hogy az említett vitát békéltető vagy választott bírósági eljárásnak vetik alá, illetőleg azon a napon, amikor a kérelmet a 28. Cikk (3) bekezdésének vagy a 36. Cikk (3) bekezdésének megfelelően nyilvántartásba vették, de nem tartozik ide az a személy, aki az említett bármelyik napon a jogvitában félként szereplő Szerződő Állam állampolgárságával is rendelkezett;
b) minden jogi személyt, amely a jogvitában félként szereplő államon kívüli valamely Szerződő Államban volt honos azon a napon, amikor a felek hozzájárultak ahhoz, hogy az említett vitát békéltető vagy választott bírósági eljárásnak vetik alá, és minden jogi személyt, amely a jogvitában félként szereplő Szerződő Állam honosságával rendelkezett az említett napon, és amelyet illetően – a külföldi irányításra való tekintettel – a felek egyetértettek abban, hogy azt az Egyezmény szempontjából egy másik Szerződő Államban honosként kell kezelni.
(3) A Szerződő Állam alárendelt szerve vagy ügynöksége részéről történő hozzájárulást az illető Államnak jóvá kell hagynia, kivéve, ha ez az Állam értesíti a Központot arról, hogy ilyen jóváhagyásra nincs szükség.
(4) Bármely Szerződő Állam jogosult – az Egyezmény ratifikálásakor, elfogadásakor vagy jóváhagyásakor, illetve bármikor ezt követően – értesíteni a Központot azon vitáról vagy viták köréről, amelyet vagy amelyeket nem vet alá a Központnak, illetőleg megfontolás tárgyává teszi azt. A Főtitkár köteles az ilyen értesítést haladéktalanul közölni valamennyi Szerződő Állammal. Az ilyen értesítés nem tekinthető az (1) bekezdés által megkívánt hozzájárulásnak.
26. cikk
A feleknek az Egyezmény szerinti választott bíráskodásnak való alávetése – ellenkező kikötés hiányában – olyan hozzájárulásnak minősül, amely minden más jogorvoslati utat kizár.”
[55] Az ICSID tényleges joghatóságának a beálltát azonban a 25. cikk (1) bekezdésében foglaltakkal élve az államok kormányai tudják befolyásolni: így az írásbeli hozzájárulás meg nem adása az egyik olyan akadály, amelyet a részes államoknak felajánl az Egyezmény szövege. Arra figyelemmel, hogy amennyiben az a lista, amelyen szerepel a magyar állam „bármely olyan alárendelt szerve vagy ügynöksége, amelyet az a Központnak bejelent”, utólag módosítható.
[56] A Kormánynak meg kell tenni a megfelelő lépéseket annak érdekében, hogy a nemzeti vagyonnal rendelkezni jogosult hazai szervek, ha rajta vannak, – amint lehet – erről lekerüljenek, illetve a felsoroltak vonatkozásában jelenjen meg a korlátozás. A 25. cikk (4) bekezdése szerint ez bármikor megtehető. Ettől függetlenül a 25. cikk (3) bekezdése szerinti állami jóváhagyás intézménye (amelyet az állam nem köteles megadni) is olyan eszköz, amely lehetőséget nyújt az állam számára, hogy a Vbt. 4. §-a és az Nvt. 17. § (3) bekezdése szerinti szabály ne jelentse a Washingtoni Egyezmény sérelmét.
[57] Eszerint tehát a Washingtoni Egyezmény vonatkozásában a konfliktus kialakulása tulajdonképpen anélkül is megelőzhető, hogy szükséges lenne az Nvt. 17. § (1) bekezdésének hatályát arra nézve alkotmányos követelményként kimondani.
[58] Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy van egy fennálló, a Washingtoni Egyezmény alkalmazásával összefüggő, ma is hatályos állami akaratnyilatkozat. Az Egyezményt megerősítő okirat letétbe helyezésével egyidejűleg ugyanis Magyarország a következő nyilatkozatot tette: „A Magyar Népköztársaság kijelenti, hogy a Fővárosi Bíróság a Magyar Népköztársaságnak az Egyezmény 54. Cikk (2) bekezdésében említett, az Egyezmény keretében hozott határozatok elismerésére és végrehajtására kijelölt szerve.” Ennek tartalma ugyanakkor a jelen ügy megítélését nem befolyásolja.
VI.
[59] A nemzetközi kereskedelmi választottbíráskodásról szóló, Genfben 1961. április 21-én kelt Európai Egyezménnyel való ütközés kérdése
[60] A Genfi Egyezmény I., II. és X. cikkei a következőket tartalmazzák:
„I. cikk Az Egyezmény hatálya
1. Ezt az Egyezményt alkalmazni kell:
a) azokra a választottbírósági szerződésekre, amelyeket nemzetközi kereskedelmi tevékenységből származó vitáik eldöntése érdekében olyan természetes vagy jogi személyek kötnek egymással, akiknek, illetőleg amelyeknek állandó lakóhelye vagy székhelye a szerződés megkötésekor más-más Szerződő Állam területén van;
b) azokra a választottbírósági eljárásokra és határozatokra, amelyek alapja e cikk 1. bekezdésének a) pontja alá eső szerződés.
2. Ennek az Egyezménynek az alkalmazásában
a) »választottbírósági szerződés« kifejezésen valamely szerződésben foglalt választottbírósági kikötést vagy külön választottbírósági szerződést kell érteni, amelyet a felek írnak alá, vagy levél-, illetőleg táviratváltásba vagy géptávíró üzenetváltásba foglalnak; olyan országok közötti kapcsolatban pedig, amelyek jogszabályai a választottbírósági szerződést nem kötik írásbeli alakhoz, e kifejezésen a jogszabályok által megengedett bármely alakban létrejött választottbírósági szerződést kell érteni;
b) »választottbíráskodás« kifejezésen nemcsak a vitának a felmerült esetre kijelölt választottbírák által (ad hoc választottbíráskodás), hanem állandó választottbírósági intézmény által történő eldöntését is érteni kell;
c) »székhely« kifejezésen azt a helységet kell érteni, ahol a választottbírósági szerződést megkötő jogi személy telephelye fekszik.
II. cikk Választottbíráskodás igénybevétele közjogi jogi személyek által
1. Az Egyezmény I. Cikkének 1. bekezdése alá tartozó esetekben érvényesen köthetnek választottbírósági szerződést azok a jogi személyek, amelyek a reájuk irányadó jogszabályok értelmében »közjogi jogi személyek«-nek minősülnek.
2. Ennek az Egyezménynek az aláírása, megerősítése vagy az ahhoz történő csatlakozás alkalmával bármelyik Állam kijelentheti, hogy ezt a jogosultságot nyilatkozatában meghatározott feltételek szerint korlátozza. […]
X. cikk Záró rendelkezések
7. Az Egyezmény rendelkezései nem érintik a Szerződő Államok között a választottbíráskodás tárgyában megkötött vagy a jövőben megkötendő többoldalú vagy kétoldalú egyezmények hatályát. […]
9. Az Egyezményt az Egyesült Nemzetek Főtitkárának értesítése útján bármelyik Szerződő Fél felmondhatja. A felmondás attól a naptól számított tizenkét hónap elteltével lép hatályba, amelyen az Egyesült Nemzetek Főtitkára az arról szóló értesítést kézhez vette.”
[61] Az I. cikk 2. § a) pontjában foglaltakra („»választottbírósági szerződés« kifejezésen valamely szerződésben foglalt választottbírósági kikötést vagy külön választottbírósági szerződést kell érteni”) figyelemmel valóban felvetődik, hogy a Vbt. 4. §-ába és az Nvt. 17. § (3) bekezdésébe foglalt tilalom ezzel ütközik-e.
[62] Erre a kérdésre a választ annak alapján lehet megadni, hogy i) már megkötött beruházási (nemzetközi magánjogi) szerződésről van-e szó, vagy ii) még nem megkötött szerződésekről.
[63] A már megkötött beruházási (nemzetközi magánjogi) szerződések esetében az Nvt. 17. § (1) bekezdésével összefüggésben kimondott alkotmányos követelmény az értelmezési vitáknak elejét veszi, azaz ezek összefüggésében a Genfi Egyezményen sem esik sérelem.
[64] Ettől független kérdés az, hogy a Genfi Egyezményből – különösen annak II. cikk 1. §-ából – levezethető-e egy olyan természetű állami kötelezettség, hogy az állam köteles lehetővé tenni, hogy „közjogi jogi személyek” pro futuro választottbírósági szerződést köthessenek, azaz nemcsak a megkötött ilyen szerződéseket védi, hanem mintegy általános facultas de contrahendo-t statuál az ő számukra.
[65] A Genfi Egyezmény II. cikkének 2. pontjába foglalt nyilatkozattétel intézménye (amelyben az állam rögzítheti az ilyen jellegű aktivitás korlátait, aminek oka értelemszerűen nemzeti jogának valamely különös szabálya lehet) az a contrario érvelés alapján ránézésre alátámasztja ezt az értelmezést. (A hazai nemzetközi magánjogtudományi szakirodalom egy része is ezen az állásponton van.)
[66] Ugyanakkor a Genfi Egyezmény I. cikk 1. §-a francia és angol nyelvű változatában – amelyek az Egyezmény hiteles nyelvei közé tartoznak – egyértelműen múlt idő szerepel (szemben a magyar fordítás jelen idejével): „La présente Convention s’applique (a) aux conventions d’arbitrage conclues […]” / „This Convention shall apply (a) to arbitration agreements concluded […]”
[67] Ez azért is jelentőséggel bír, mivel az Egyezmény II. cikke visszautal az I. cikkre. Ugyanakkor a II. cikk 1. pontja francia nyelvű és angol nyelvű formájában ugyanúgy jelen idejű, mint a magyar fordítás.
[68] Az Alkotmánybíróság tanulmányozta a Genfi Egyezménynek a tényleges gyakorlat alapján történő értelmezését is.
[69] Ehhez áttekintette az ENSZ hivatalos nyilvántartása alapján a részes felek listáját. Eszerint 2013-ban az alábbi államok voltak részesei a Genfi Egyezménynek: Albánia, Ausztria, Azerbajdzsán, Belarusz, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Burkina Faso, Csehország, Dánia, Franciaország, Horvátország, Kazahsztán, Kuba, Lengyelország, Lettország, Luxemburg, Macedónia (FYROM), Magyarország, Moldova, Montenegró, Németország, Olaszország, Orosz Föderáció, Románia, Spanyolország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Törökország, Ukrajna (Finnország 1961-es aláírását nem erősítette meg, így ő nem tekinthető részes államnak).
[70] A résztvevők között szerepelnek olyan államok, amelyek tagjai az Európai Uniónak, ugyanakkor az EU-tagállamok többsége nem részese a Genfi Egyezménynek. A részes államok között vannak olyan államok, amelyek honosságát viselő vállalkozások jelentős számban vesznek részt a magyar gazdasági életben, és vannak olyanok, amelyekhez nem köthető jelentős gazdasági aktivitás. Néhány ország pedig abba a kategóriába tartozik, amelyik a magyar külgazdasági-beruházási aktivitás célországának is tekinthető. A részes országok túlnyomó részével Magyarországnak van hatályos kétoldalú, beruházásvédelmi megállapodása, csak Belarusszal, Burkina Fasoval és Montenegróval nincs.
[71] A részes államok közül kettő, Belgium és Lettország élt a II. cikk 2. pontja szerinti nyilatkozattétellel. Belgium azt jelentette be, hogy „csak az állam köthet választottbírósági megállapodásokat”, Lettország pedig a „közhatóságokat és a helyi önkormányzatokat” zárta ki ezek megkötéséből. (Magyarország ilyen jellegű nyilatkozatot nem tett.) Az Alkotmánybíróság észlelte azt is, hogy jóllehet Franciaország nem élt a II. cikk 2. pontja szerinti nyilatkozattétel lehetőségével, a gyakorlatában – saját jogtudományi világa egy részének bírálatát kiváltva – korlátozza a helyi önkormányzatok ilyen természetű tevékenységét. (A Code Civil 2060. cikke főszabályként kizárja az önkormányzatok választottbírósági szerződéskötését, kiegészítő szabályként azonban, ipari és kereskedelmi közhatóságok esetében – külön rendeletben történő felhatalmazás révén – ezt mégis lehetővé teszi.)
[72] Azon államok esetében, amelyek a korlátozó nyilatkozatot megtették, illetve amelyek ilyen nyilatkozat megtétele nélkül is ex lege korlátozzák az ún. közjogi jogi személyek választottbírósági szerződéskötését, a kölcsönösség elve felhívható. A X. cikk 7. pontjában foglaltakra figyelemmel pedig az Alkotmánybíróság felidézi azt, amit fentebb, a kétoldalú államközi megállapodások tekintetében kifejtett.
[73] Eszerint csak a pro futuro kompromisszumkötési lehetőség kizárása az, ami – bizonyos értelmezésben – ütközhet a Genfi Egyezménnyel, feltéve, hogy az Nvt. által érintett tevékenység egyáltalán kereskedelmi jellegűnek minősül-e a Genfi Egyezmény értelmében.
[74] Mivel azonban az Nvt. valóban lefed legalább egy olyan tevékenységet, amely kereskedelmi jellegűnek minősül (ti. az ún. kiotói egységek áruba bocsátása, az 1. § 2/f pontja értelmében), ezért az Alkotmánybíróság elfogadja, hogy a Genfi Egyezmény hatálya alá tartozó tevékenységi körök legalábbis érintkezhetnek az Nvt. alá tartozókkal.
[75] Mindazonáltal az Alkotmánybíróság úgy ítéli meg, hogy mivel a X. cikk 9. pontja szerinti felmondás lehetősége az ott foglaltaknak megfelelően nyitva áll, a Kormánynak kell eldöntenie azt, hogy a Genfi Egyezménnyel való ütközés esélyét úgy kívánja-e kizárni, hogy i. a Genfi Egyezményt felmondja vagy ii. a Genfi Egyezményt felmondja és a II. cikk 2. pontjában foglalt joggal élve újraköti (ti. csatlakozik) és nyilatkozatába a Vbt. 4. §-ába és az Nvt. 17. § (3) bekezdésébe foglalt szabályt belefoglalja. (Mindkét esetben a szándékozott joghatás a tizenkét hónapos időtartamra figyelemmel áll be).
VII.
[76] A New Yorkban 1958. június 10. napján a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról kötött Egyezménnyel való ütközés kérdése
[77] A New York-i Egyezmény I. és II. cikkeinek az ügy szempontjából releváns rendelkezései a következőket tartalmazzák:
„I. cikk
1. A jelen Egyezmény természetes, vagy jogi személyek között felmerült viták tárgyában hozott olyan választottbírósági határozatok elismerésére és végrehajtására vonatkozik, amelyeket más Állam területén hoztak, mint amelyben e határozatok elismerését és végrehajtását kérik. Az Egyezmény olyan választottbírósági határozatokra is vonatkozik, amelyeket abban az Államban, ahol azok elismerését és végrehajtását kérik, nem tekintenek hazai határozatoknak.
II. cikk
1. Valamennyi Szerződő Állam elismeri az olyan írásbeli megállapodást, amelyben a felek arra vállalnak kötelezettséget, hogy meghatározott – akár szerződéses, akár szerződésen kívüli – jogviszonyból keletkezett vagy keletkezhető összes vagy valamely jogvita esetére választottbíróság döntésének vetik alá magukat, feltéve, hogy a jogvita tárgya választottbírósági eljárás útján eldönthető.”
[78] Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a New York-i Egyezmény I. cikke a „természetes, vagy jogi személyek között felmerült viták” tekintetében a már meghozott választottbírósági határozatokra vonatkozik, a II. cikk az ezek alapjául szolgáló, létező megállapodásokra utal.
[79] Mivel a Vbt. 4. §-ában és az Nvt. 17. § (3) bekezdésében kimondottak a már meghozott választottbírósági határozatokra eleve nem vonatkoznak, a hatályban levő nemzetközi magánjogi természetű szerződésekre vonatkozóan pedig az Nvt. 17. § (1) bekezdése tekintetében kimondott alkotmányos követelmény elegendő garanciát ad, így a New York-i Egyezmény sérelme nem állapítható meg. [Ott, ahol a későbbiekben a Vbt. 4. §-ára és az Nvt. 17. § (3) bekezdésére figyelemmel immár nem lehet kötni választottbírósági megállapodást, illetve azt tartalmazó szerződést, mivel nem jön létre szerződés, ezért azon alapuló választottbírósági határozat sem születhet, következésképpen a New York-i Egyezmény sérelme itt eleve nem állapítható meg.]
[80] Az Alkotmánybíróság emlékeztet arra, hogy Magyarország az Egyezményhez az alábbi, ma is hatályos fenntartással csatlakozott: „A Magyar Népköztársaság az Egyezményt csak valamelyik másik Szerződő Állam területén hozott és csak a magyar jog szerint kereskedelminek tekintendő jogviszonyokból eredő vitákra vonatkozó határozatok elismerésére és végrehajtására fogja alkalmazni.” Ennek a fenntartásnak a jelen ügy megítélését illetően azonban – a fentiek miatt – közvetlen kihatása nincs.
VIII.
[81] 1. Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését illetően az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy az Nvt. mellékleteinek tételes felsorolása nyomán a jogalkalmazó és a gazdasági élet szereplői pontos információval rendelkeznek a nemzeti vagyon keretei közé tartozó természeti, kulturális és vagyoni elemekről: az 1. sz. melléklet felsorolja az állam kizárólagos tulajdonában levő dolgokat, mint (A) Folyók, patakok, holtágak, mellékágak és azok medre, valamint a vízi létesítmények, továbbá a természetes tavak (Balaton, Velencei-tó, Fertő tó, Hévízi–tó) és (B) az állam kizárólagos tulajdonában álló országos törzshálózati vasúti pályák.
[82] A 2. sz. melléklet tartalmazza: a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyon körét, így például ide tartozik több megnevezett erdőgazdaság, valamint a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt., a Szerencsejáték Zrt., a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok, a Kincsem Nemzeti Lóverseny és Lovasstratégiai Kft., a Diákhitel Központ Zrt., a Honvédelmi Minisztériumhoz kötődő bizonyos, a listán felsorolt zrt.-k. Ide tartoznak a budapesti Kossuth téren álló szobrok, nevesítve II. Rákóczi Ferenc lovasszobra, a Kossuth-emlékmű, „A forradalom lángja”, József Attila szobra („A Dunánál”).
[83] A melléklet a továbbiakban „Műemlékek és műemlékegyüttesek” cím alatt is tételes felsorolást ad, így Budapesten ilyen többek között a Sándor Palota, a budai Királyi Palota, a Mária-Magdolna templom tornyának és falának maradványai, Gül Baba türbéje, a Fő utcai török fürdő, az aquincumi polgárváros romjai, a gellérthegyi Citadella, a Hősök tere műemlékegyüttese, a „Vajdahunyad vár” majd megyénkénti felsorolásban Baranyában a siklósi és szigetvári vár, Pécsett pl. Jakováli Hasszán dzsámija és a Cella Septichora, Borsod megyében a bükki Fazzola-őskohó, a boldogkőváraljai vár, a diósgyőri vár, a fűzéri várrom, az ónodi várrom, a regéci várrom, a sárospataki vár, a bükkszentléleki és a martonyi pálos kolostorrom, a mádi zsinagóga, az edelényi L’Huillier-Coburg kastély, Heves megyében az egri vár és az egri minaret, Zala megyében a keszthelyi Festetics kastély stb.
[84] 2. A fentiekhez kapcsolódóan az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy nem tartozik hatáskörébe a támadott jogszabályi rendelkezés gazdasági összefüggéseinek, előnyeinek és hátrányainak a mérlegelése. A Vbt. 4. §-ában és az Nvt. 17. § (3) bekezdésében foglaltak érvényesítése a későbbiekben kötendő bilaterális nemzetközi szerződésekben, illetve a lejáró szerződések újrakötése során nyilvánvalóan a másik fél hozzájárulását is feltételezi, amit vagy sikerül megszerezni, vagy nem, illetve lehet, hogy az az adott esetben csak a viszonosság alapján sikerül. A gazdasági előnyök és esetleges hátrányok, illetve a gazdasági racionalitások azonban nem képeznek alkotmányossági szempontú mércét az Alkotmánybíróság számára.
[85] 3. Az indítványozó azért kérte a megsemmisítést, mivel megítélése szerint a Vbt. 4. §-a és az Nvt. 17. § (3) bekezdése egyértelműen sérti a New Yorki, a Genfi és a Washingtoni Egyezményt, mint sokoldalú szerződéseket, valamint egy sor kétoldalú szerződést, amelyet az indítványában nevesített. Tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság a fentiek alapján megállapította: alkotmányos követelményt kell kimondania a szerzett jogok védelmének érdekében az Nvt. 17. § (1) bekezdésének értelmezését illetően, arra a következtetésre jutott, hogy nem elengedhetetlen a Vbt. 4. §-ának és az Nvt. 17. § (3) bekezdésének a megsemmisítése ahhoz, hogy megvalósuljon az összhang a nemzetközi jogi kötelezettségek és a magyar jog között, az Alaptörvény Q) cikkének (2) bekezdése értelmében. Mivel az indítványozó által felvetett konfliktus csak bizonyos feltételek bekövetkezése esetén és eleve nem minden érintett nemzetközi szerződés (és nem is minden részes állam) vonatkozásában áll be, az Alkotmánybíróság elutasította a Vbt. 4. §-ának és az Nvt. 17. § (3) bekezdésének megsemmisítésére irányuló indítványt.
[86] 4. Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy az ún. államközi beruházásvédelmi megállapodások által lefedett területeken, az állam és a külföldi honosságú szervhez kötődő magánjogi jogalany által kötött beruházási megállapodások tipikusan csak az Nvt. 1. § (2) bekezdés b), c), d) alpontok alá tartozó dolgok és jogosítványok tárgyában születnek, azaz „(b) az a) pont hatálya alá nem tartozó, az állam vagy a helyi önkormányzat tulajdonában lévő dolog, (c) az állam vagy a helyi önkormányzat tulajdonában lévő pénzügyi eszközök, továbbá az államot vagy a helyi önkormányzatot megillető társasági részesedések, (d) az államot vagy a helyi önkormányzatot megillető bármely vagyoni értékkel rendelkező jogosultság, amelyet jogszabály vagyoni értékű jogként nevesít.”
[87] Nem kizárt ugyanakkor, hogy az Nvt. 1. § (2) bekezdés a) pontja alá tartozó terület kapcsán szülessen ilyen megállapodás, azaz „(a) az állam vagy a helyi önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló dolgok” tekintetében.
[88] Az Nvt. 1. §-ában nemzeti vagyonnak minősítenek olyan természeti és kulturális vagyoni elemeket, amelyek az államok jelentős részében szintén nemzeti vagyonnak minősülnek, és amelyek vonatkozásában másutt is a nemzeti bíróságoknak szokott kizárólagos joghatóságuk lenni.
[89] Az Nvt. 1. § (2) bekezdésének egyes alpontjai szerint ilyen például „e) Magyarország határa által körbezárt terület feletti légtér, […] g) állami vagy helyi önkormányzati fenntartású közgyűjtemény (muzeális intézmény, levéltár, közgyűjteményként működő kép- és hangarchívum, valamint könyvtár) saját gyűjteményében nyilvántartott kulturális javak körébe tartozó dolog, h) a régészeti lelet, i) a nemzeti adatvagyon körébe tartozó állami nyilvántartások fokozottabb védelméről szóló törvény szerinti nemzeti adatvagyon.”
[90] 5. A megsemmisítésre a fentiekre figyelemmel tehát nincs szükség: ahol a Vbt. 4. §-ának és az Nvt. 17. § (3) bekezdésének tartalma problémákat jelenthet, az az alkotmányos követelmény kimondásával megfelelően kezelhető. Így eljárva az Alkotmánybíróság, az Abtv. 46. § (3) bekezdése szerinti jogosítványával élt, és szem előtt tartotta a „jogszabályok kímélete” kapcsán kialakított folyamatos gyakorlatát.
[91] 6. A Vbt. 55. § (1) bekezdésének b) és (2) bekezdésének a) pontja vonatkozásában az alkotmányos követelmény kimondására e rendelkezések és a Vbt. 4. §-a közötti szoros összefüggésre tekintettel került sor.
[92] 7. Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy a fent említett magánjogi természetű megállapodások, illetve a bilaterális államközi szerződések tekintetében a futamidő alatt – a még hátralevő időre – is kezdeményezheti a magyar fél a módosítást az Nvt. 17. § (3) bekezdésében és a Vbt. 4. §-ában foglaltak érvényesítése érdekében, de egy ilyen jellegű módosítás ekkor értelemszerűen csak a partner hozzájárulásának függvényében valósítható meg.
[93] A Magyar Közlönyben való közzététel az alkotmányos követelményre tekintettel és az Abtv. 44. § (1) bekezdése alapján történik.
Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
. |
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Salamon László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró |
.
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró |
Dr. Dienes-Oehm Egon alkotmánybíró különvéleménye
[94] Nem értek egyet a határozat rendelkező részével és annak indokolásával.
[95] Álláspontom szerint a 2011. évi CXCI. törvény (Nvt.) 17. § (3) bekezdése, illetőleg a választottbíróságról szóló 1994. évi LXXI. törvény (Vbtv.) 4. §-a nemzetközi szerződésbe ütközik, és ennek tényét az Alkotmánybíróságnak határozata rendelkező részében meg kellett volna állapítania, meghatározván egyidejűleg annak jogkövetkezményeit. Az itt hivatkozott rendelkezéseket az Alkotmánybíróságnak meg kellett volna semmisítenie vagy a jogalkotót arra kellett volna felhívnia, hogy az ellentét feloldásához szükséges intézkedéseket a határozatban megjelölt időpontig tegye meg.
I.
[96] A nemzetközi szerződésekkel való összhang hiányát a határozat indokolása maga is kifejezésre juttatja. Ennek ellenére a jogviszonyok alanyai számára nehezen követhető alkotmányos követelmények meghatározásával véli kiküszöbölni a határozat a támadott törvényi rendelkezéseknek nemzetközi szerződésekbe ütközése folytán alkalmazandó jogkövetkezményeket. Ez azonban mindenekelőtt azért nem lehetséges, mert a nemzetközi jogsértés ténye már bekövetkezett.
[97] 1. A Genfi Egyezmény kereskedelmi ügyekben teszi lehetővé – egyéb korlátozások nélkül – a választottbírósági kikötést. Nincs fogalom-meghatározás ugyan arra, mi tekintendő kereskedelmi tevékenységnek, ám épp a II. Cikk 1. bekezdése jelzi, hogy ilyen tevékenységet állami, önkormányzati szervezetek is végezhetnek, nem csupán a klasszikusan magánjogi jogalanyok. A rendelkezésükre bízott ingó és ingatlan vagyontárgyak megóvását, műszaki és egyéb célú fejlesztését illető, megrendelői helyzetből fakadó ügyletei mellett, szükségleteik kielégítése érdekében az állam (helyi önkormányzatok) gazdálkodóként is belép a piacra, a tulajdonában álló vagyontárgyakat (a fent érintett külön szigorú előírások alapján) elidegenítheti, bérbe adhatja, illetőleg azokkal sok esetben vállalkozik, bevételeinek egy része e vállalkozásokból ered. Ezek tehát egyfelől mind a nemzeti vagyonnal rendelkezni jogosult kereskedelmi tevékenységének részét képezik, másfelől polgári jogi szerződésekkel valósulnak meg.
[98] A II. Cikk 2. bekezdése alapján az Egyezmény I. Cikkének 1. bekezdése alá tartozó esetekben érvényesen köthetnek választottbírósági szerződést azok a jogi személyek is, amelyek a reájuk irányadó jogszabályok értelmében közjogi jogi személyeknek minősülnek. Az Egyezmény aláírása, megerősítése vagy az ahhoz történő csatlakozás alkalmával az államok kijelenthették, hogy ezt a jogosultságot nyilatkozatukban meghatározott feltételek szerint korlátozzák. Ilyen nyilatkozatot Magyarország nem tett, egyéb fenntartással sem élt.
[99] A Genfi Egyezmény megsértése – az abban részes államok tekintetében – tehát már a támadott két jogszabályhely (az Nvt. 17. § (3) bekezdése, illetőleg a Vbtv. 4. §-a) hatálybalépésekor megtörtént.
[100] Ez jogi tény (és nem „esély, vagy virtuális lehetőség”), ami következésképpen semmilyen alkotmányos követelmény megállapításával nem szüntethető meg. Magyarország ugyanis nem élt az Egyezmény II. cikk (1) bekezdésében biztosított lehetőséggel, később tehát törvényi úton sem mondhatja azt, hogy bizonyos körben a választottbírósági út igénybevétele lehetőségétől közjogi alanyait a többi, az Egyezményben részes természetes, vagy jogi személlyel kötött kereskedelmi ügyletében kizárja.
[101] A választottbírósági eljárás igénybevételének a Genfi Egyezmény által elismert lehetőségét ennélfogva az Nvt. és a Vbtv. támadott rendelkezései korlátozzák, következésképpen egyértelműen megsértik Magyarországnak az Egyezményben vállalt nemzetközi kötelezettségeit.
[102] 2. Magyarország a ’80-as évek végétől kezdődően számos kétoldalú beruházás-védelmi megállapodást kötött más államokkal, és ebben az időszakban csatlakozott a beruházás-védelmi ügyekben eljáró állandó nemzetközi vitarendezési fórumot létrehozó Washingtoni Egyezményhez is, amelynek funkciója a beruházó természetes és jogi személyek és a beruházás állama közötti, beruházásokkal kapcsolatos jogviták rendezése.
[103] 2.1. Valamennyi kétoldalú megállapodás rendelkezéseket tartalmaz a szerződő felek között a megállapodás alkalmazásával kapcsolatos nemzetközi közjogi viták rendezésére.
[104] Ezen túlmenően 55 jelenleg is hatályos szerződésünkben található rendelkezés azokra az esetekre nézve, amelyek a beruházással kapcsolatos, a beruházó állam és a másik szerződő állam természetes vagy jogi személy beruházója között keletkezett – a széles értelemben vett nemzetközi gazdasági kapcsolatok körébe tartozó – magánjogi (polgári jogi) jellegű jogvitás ügyek rendezésére irányadóak. Ezekben a jogvitákban tehát a beruházás területének állama, illetve annak valamely erre jogosult szerve, illetve társasága közvetlenül kerül már nem a nemzetközi (köz-) jog hatókörébe tartozó jogviszonyba más államok gazdálkodó természetes, vagy jogi személyével. Következésképpen az állam, illetőleg a nevében intézkedésre jogosult szerv akkor is magánjogi jogalanyként szerepel a jogvitában, ha státusza szerint nem lenne az. Ily módon adott esetben az Nvt. hatálya alá tartozó tárgyi körben az intézkedésre jogosult magyar szervezet (legyen az közjogi személy vagy gazdasági társaság) beruházással kapcsolatos vitában szemben állhat külföldi magánjogi jogalannyal.
[105] Az itt tárgyalt kétoldalú nemzetközi szerződésünk mindegyike úgy rendelkezik, hogy amennyiben a felek ezen magánjogi jellegű jogvitájukban meghatározott (általában 6 hónapos) időtartam alatt nem egyeznek meg, úgy a beruházó természetes, vagy jogi személy annak rendezése céljából jogosult választottbíróság elé terjeszteni az ügyet. Ezekben az esetekben tehát az az állam, amelynek a területén a beruházás a jövőre nézve megvalósul, a beruházás-védelmi megállapodás hatályban létének teljes időtartamára aláveti magát, illetőleg intézkedésre jogosultját a beruházással kapcsolatos jogviták választottbírósági úton való rendezésének, azaz ez az állam eleve jogi lehetőséget biztosít a vele szerződő másik állam beruházó természetes, illetőleg jogi személynek a választottbírósági jogvita-elrendezési mód egyoldalú választására.
[106] A már megkötött választottbírósági kikötések, illetőleg választottbírósági szerződések érvényessége fennmaradását főszabályként biztosító (tehát a választottbíróságra vonatkozóan létrejött konkrét megállapodásokat illetően a visszaható hatállyal történő törvényi rendelkezést elkerülő) Nvt. 17. § (1) bekezdésnek következésképpen semmilyen jogilag értékelhető összefüggése nincs az itt tárgyalt, jövőre szóló alávetést kimondó, az adott nemzetközi szerződésből eredő általános jogi lehetőséggel. (A Vbtv. és az Nvt. együttes alkalmazására irányuló alkotmányos követelmény meghatározásához szintén hiányzik a jogalap.) Másképpen megfogalmazva: a beruházás-védelmi megállapodások megkötésével az államok a maguk, illetőleg a nemzeti vagyonra vonatkozóan intézkedésre jogosultak tekintetében lehetővé tették a választottbíráskodás mint jogvita-rendezési mód jövőbeni választásának lehetőségét, ezt belső jogi aktussal nem zárhatják ki.
[107] Ami pedig a beruházó természetes, illetőleg jogi személyek vitarendezésre vonatkozó választási lehetőségeit illeti, a következők állapíthatóak meg:
[108] a) A Washingtoni Egyezmény által létrehozott Központ elé terjesztés lehetősége – kizárólagosan, vagy más vitarendezési lehetőséggel együtt vagylagosan – az 55 megkötött nemzetközi szerződésben 52-ben a velünk szerződő külföldi állam természetes, vagy jogi személye rendelkezésére áll.
[109] Az itt említett 52 szerződésből a Központhoz fordulás lehetősége 10 esetben csak tulajdonkorlátozással összefüggésben illeti meg a beruházót. (Szemben a „bármely beruházással kapcsolatos” jogvitákkal, amelyek minden esetben egyértelműen magánjogi természetű jogviszonyoknak minősítendők, ennek a tíz nemzetközi szerződésnek a tekintetében – a jogviták lehetőségének kisajátításra, államosításra, és egyéb tulajdonkorlátozó intézkedésekre való szűkítése folytán – a Központnak való alávetés döntően közjogi természetű kérdéseket takar. Következésképpen ezek az alávetések nem feltétlenül hozhatók jogi összefüggésbe az Nvt. 17. § (3) bekezdésének a „nemzeti vagyonra vonatkozó polgári jogi szerződés” alkalmazási feltételével.)
[110] Egyes esetekben a központhoz fordulás előtt a beruházás országának bírói fórumait is ki kell meríteni. Néhány ország tekintetében a nem tulajdonkorlátozással kapcsolatos jogvita Központ elé terjesztéséhez mindkét magánjogi fél megegyezése szükséges.
[111] b) Néhány beruházásvédelmi megállapodásban a Központhoz fordulás lehetőségét vagylagosan további opciók egészítik ki. Így elsősorban az ENSZ Kereskedelmi és Jogi Bizottságának Választottbírósági Szabályzata (UNCITRAL) szerint létrehozott választottbíróság, illetőleg a Stockholmi Kereskedelmi Kamara Választottbírósági Intézete vagy a Párizsi Nemzetközi Kereskedelmi Kamara Választottbírósága.
[112] 2.2. A Washingtoni Egyezmény alapján létrehozott Központ előtti választottbíráskodás lehetőségére tehát az előző pontban foglaltak szerint az egyes megállapodások kifejezett alávetést tartalmaznak.
[113] Ki kell emelni, hogy a Washingtoni Egyezmény 25. Cikkének (4) bekezdése lehetőséget ad arra, hogy bármely szerződő állam bármikor a ratifikálást követően is értesítse a Központot azon vitáról vagy viták köréről, amelyet vagy amelyeket nem vet alá a Központnak, illetőleg megfontolás tárgyává teszi azt. Ilyen bejelentést azonban a nemzeti vagyonra vonatkozó jogvitákkal összefüggésben Magyarország eddig nem tett.
[114] Összességében megállapítható tehát, hogy az Nvt. 17. § (3) bekezdése és a Vbtv. 4. §-a kifejezetten a Genfi Egyezmény II. Cikkébe, illetőleg több tucat beruházás-védelmi megállapodásba ütközik. Más nemzetközi egyezményekkel (Washingtoni Egyezmény, New York-i Egyezmény) pedig nincs összhangban, mert elvonja olyan vitarendezési fórumok igénybevételének a lehetőségét, amelyekkel a velünk szerződő államok beruházói a kétoldalú megállapodások megkötésénél fogva, illetőleg bármely kereskedelmi partnerei a Genfi Egyezményhez történő csatlakozás alapján számolhattak.
II.
[115] 1. Az Alaptörvény 24. Cikk (3) bekezdésének c) pontja értelmében az Alkotmánybíróság a jogszabályok nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatára irányuló hatáskörében eljárva megsemmisítheti a nemzetközi szerződésbe ütköző jogszabályt vagy jogszabályi rendelkezést. A 42. § (2) bekezdése alapján pedig ha az Alkotmánybíróság olyan jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközését állapítja meg, amellyel a nemzetközi szerződést kihirdető jogszabály az Alaptörvény alapján nem lehet ellentétes, az ellentét feloldása érdekében – a körülmények mérlegelése alapján, határidő megjelölésével – felhívja a Kormányt, illetve a jogalkotót, hogy a megjelölt határidőben tegye meg az ellentét feloldása érdekében szükséges intézkedéseket.
[116] 1.1. A nemzetközi kötelezettségvállalás végrehajtása, (adott esetben a szükséges jogalkotási feladat teljesítése) a jogállamiságot, ezen belül a nemzetközi jogi kötelezettségek jóhiszemű teljesítését magába foglaló Alaptörvény B) cikk (2) bekezdéséből, valamint a nemzetközi jog és belső jog összhangját megkövetelő Q) cikk (2) bekezdésből fakadó kötelesség, amely attól a pillanattól fennáll, amikortól a nemzetközi szerződés (nemzetközi jogi értelemben) kötelezi Magyarországot.
[117] Mindezekre tekintettel álláspontom szerint a nemzetközi jogba ütköző belső jogszabályt főszabály szerint az Alkotmánybíróságnak meg kellett volna semmisítenie.
[118] 1.2. A másik lehetőség szerint az Alkotmánybíróságnak fel kellene hívnia a jogalkotót az Abtv. 42. § (2) bekezdése alapján arra, hogy a belső jog és a nemzetközi kötelezettségei összhangját záros határidőn belül teremtse meg. Ez történhetne oly módon, hogy a jogalkotó a belső jog megváltoztatását választja. Ebből a szempontból a legcélszerűbb megoldás a támadott rendelkezések hatályon kívül helyezése, de a jogalkotó dönthet úgy is, hogy a vizsgált szabályokat akként módosítja, hogy azok nem alkalmazhatóak abban az esetben, ha nemzetközi (közjogi) szerződés attól eltérően rendelkezik.
[119] 2. Az Nvt. 17. § (3) bekezdése nem csupán a választottbíróság kikötését tilalmazza, de előírásokat fogalmaz meg olyan egyéb nemzetközi magánjogi kérdésekben is, mint az irányadó nyelv, az alkalmazandó jog vagy a rendes bíróság joghatóságának kikötése. Ezek tekintetében az alapvető jogok biztosa nem indítványozta az Nvt. 17. § (3) bekezdésének nemzetközi szerződésbe vagy Alaptörvénybe ütközésének vizsgálatát, ezért erre az Alkotmánybíróság sem tért ki.
[120] Említésre méltó mindazonáltal, hogy a vizsgált Genfi Egyezmény VII. Cikk (1) bekezdése szerint a választottbírósági megállapodás felei közös megegyezéssel szabadon határozhatják meg a szerződésükre alkalmazandó jogot. Mindez egyébként összhangban áll hazánk nemzetközi magánjogi törvényével (a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet 24–25. §), valamint a Magyarországon közvetlenül alkalmazandó és végrehajtható uniós rendelettel [az Európai Parlament és a Tanács 593/3008/EK rendelete (2008. június 17.) a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról (Róma I.)] Az utóbbival szemben éppen a magyar jog kikötésével kapcsolatban minősülhet az Nvt. 17. § (3) bekezdése ellentétesnek, miként a magyar bíróság joghatóságának kikötésével kapcsolatban az Európai Unió Tanácsának a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 44/2001/EK rendeletével (2000. december 12.), illetve az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló 1215/2012/EU rendeletével (2012. december 12.) is ez a helyzet.
Budapest, 2013. június 11.
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
[121] A különvéleményhez csatlakozom:Dr. Paczolay Péter s. k.,
alkotmánybíró . |