A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 21.K.30.498/2013/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] Az indítványozó jogi képviselője útján alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybíróságnál.
[2] Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, kérve a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 21.K.30.498/2013/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.
[3] Az indítványozó alkotmányjogi panaszában előadta, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága 2011. július 12-én kelt határozatában ingatlan-értékesítés kapcsán a 2006. évre 7 485 899 Ft adóhiányt, 3 742 949 Ft adóbírságot és 3 602 392 Ft késedelmi pótlékot állapított meg a terhére. Az adóügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perben a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a 21.K.30.498/2013/4. számú ítéletében a közigazgatási határozatot helyben hagyta és az indítványozó felperesi keresetét elutasította.
[4] Az indítványozó álláspontja szerint a támadott bírósági ítélet sérti az Alaptörvény XXIV. cikkében és XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdésében biztosított tisztességes eljáráshoz és hatékony jogorvoslathoz való jogát, a visszaható jogalkalmazás miatt a B) cikk (1) bekezdésében meghatározott jogállamiság és jogbiztonság elveit, valamint a XIII. cikk (1)–(2) bekezdéseiben biztosított tulajdonhoz való jogát. Az indítványozó véleménye szerint a bírósági eljárásban a – szabad bizonyításhoz való jogának sérelmét okozó – szakértői bizonyítási indítványának elutasítása, a jogbiztonságot sértő és az adózóra hátrányos visszaható hatályú jogalkalmazás, a bizonyítási teher – álláspontja szerint – indokolatlan megfordítása, valamint a bírósági ítélet indokolásának elégtelensége sérti a tisztességes eljáráshoz és a hatékony jogorvoslathoz való jogát. Az indítványozó szerint a támadott ítélet indokolása egészében nem megfelelő, mert – álláspontja szerint – gyakorlatilag átvette az állami adóhatóság érvelését anélkül, hogy válaszolt volna a felperesként felhozott jogi érveire és indítványaira és nem indokolta, hogy a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 3. § (5) bekezdésén alapuló szabad bizonyítási rendszerének elvetése milyen jogszabályon alapult, továbbá a bíróság a bírói gyakorlatra való hivatkozással korlátozta a tételes jogban biztosított bizonyítási szabadságát. Az indítványozó szerint a tulajdonhoz való jogának sérelme azzal valósult meg, hogy a bíróság jogértelmezése kizárta annak megállapítását, hogy az adózó ténylegesen hozzájutott-e a jövedelemhez, valamint hogy az állami adóhatóság a bírósági ítéletet követően megtagadta a lakáscélú kedvezmény igénybevételét is arra hivatkozással, hogy az indítványozó nem igazolta az ingatlanértékesítésből származó jövedelme ingatlanvásárlásra történt felhasználását.
[5] Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz befogadható-e, vagyis megfelel-e az Abtv.-ben foglalt, az alkotmányjogi panasz befogadhatóságára vonatkozó kritériumoknak.
[6] Az alkotmányjogi panasz az Abtv.-ben meghatározott befogadhatósági formai feltételeknek megfelelt. Az Abtv. 30. § (1) bekezdése értelmében az Abtv. 27. §-a alapján benyújtott alkotmányjogi panaszt a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül kell benyújtani. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 21.K.30.498/2013/4. számú jogerős ítéletét 2013. október 3-án kézbesítették, az indítványozó jogi képviselője az alkotmányjogi panaszt 2013. december 2-án adta postára a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra, így az alkotmányjogi panasz az Abtv. 30. § (1) bekezdésének megfelelően határidőben beérkezettnek tekinthető. Az alkotmányjogi panasz megjelölte az Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó törvényi rendelkezést (az Abtv. 27. §-át), az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit [B) cikk (1) bekezdése, XIII. cikk (1)–(2) bekezdései, XXIV. cikk és XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdése], a támadott bírói döntést, tartalmazza a bírói döntés alaptörvény-ellenességére vonatkozó okfejtést, valamint a kifejezett kérelmet a bírósági ítélet megsemmisítésére.
[7] Az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján a befogadhatóságról dönteni jogosult tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti tartalmi követelményeket.
[8] Az Abtv. 27. §-a alapján alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az indítványozó az Abtv. 27. §-a és az 51. § (1) bekezdése szerinti jogosultnak tekinthető, nyilvánvalóan érintett, hiszen a jelen ügyre okot adó jogvitában félként szerepel. Az indítványozó a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségeit kimerítette.
[9] Az Abtv. 29. §-a a befogadhatóság tartalmi feltételeként határozza meg, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet tartalmazzon, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. Az indítványozó alkotmányjogi panasza tartalmában a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 21.K.30.498/2013/4. számú ítéletének nem alkotmányossági, hanem törvényességi szempontú és ténykérdésekben való felülvizsgálatára irányul. A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 3. § (4) bekezdése szerint a bíróság bizonyítási indítványhoz nincs kötve, de a Pp. 221. § (1) bekezdése szerint a bíróságnak az ítélet indokolásában utalni kell azokra az okokra, amelyek miatt a felajánlott bizonyítást mellőzte. Ennek a követelménynek a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 21.K.30.498/2013/4. számú ítéletében eleget tett, és indokolásában kifejtette, hogy az adóügyben hozott közigazgatási határozatot az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 143. § (1) bekezdése szerint, a Pp. 324. § (2) bekezdés a) pontjában és a 339/A. §-ában foglalt rendelkezéseknek megfelelően, a meghozatalakor alkalmazandó jogszabályok és a fennálló tények alapján vizsgálta felül. A bíróság az ítéletében külön kitért arra, hogy nem vitatható, hogy ingatlan vagyoni értékű jog átruházásából származó bevételből levonható többek közt az értéknövelő beruházások igazolt költsége és a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 4. § (3) bekezdése határozza meg, milyen költség számolható el és a kiadás igazolására csak az áfa-törvényben meghatározott számla, egyszerűsített számla, illetőleg számlát helyettesítő okmány felel meg. Ezért a bizonyítás kötött jellegére tekintettel a bíróság figyelmen kívül hagyta a felperes által csatolt szakértői véleményt az ingatlanra fordított igazolt költségek beszámításánál. Ennek fényében a bíróság cselekménye nem önkényes, hanem törvényen alapul, így alkotmányossági kérdést sem vet fel, ezért nem az Alkotmánybíróság hatásköre elbírálni.
[10] Az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja, valamint az Abtv. 27. §-a alapján a bírósági döntéseknek kizárólag az alkotmányossági szempontú felülvizsgálatára van jogköre. Nem lehet alkotmányossági vizsgálat tárgya, hogy a bíróság a döntése meghozatalakor milyen tényeket, bizonyítékokat vett figyelembe, és hogyan értékelte azokat. A bíróság indokolásának okszerűsége, valamint – indítványozó által vélt – törvénysértő volta nem vonható tehát alkotmánybírósági eljárás körébe, annak megválaszolása a felülvizsgálati eljárás feladata.
[11] A tényállás felderítése, annak vizsgálata tehát nem az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik, és emellett az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést sem vet fel, ezért az alkotmányjogi panasz nem fogadható be, mivel az Abtv. 29. §-a szerinti tartalmi követelményeknek nem felel meg. Az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja, valamint az Abtv. 27. §-a alapján csak a bírói döntést érdemben befolyásoló, pontosan körülírt alaptörvény-ellenesség kiküszöbölésére van jogköre. Az indítványozó sem a bíróság eljárásával, sem a bírói döntés érdemével kapcsolatosan nem állított olyan pontosan körülírt alaptörvény-ellenességet, amelyet alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként lehetne értékelni, vagy amely felvetné a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét.
[12] Fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz befogadhatósági vizsgálatának eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-ában foglalt befogadhatósági feltételnek, és az alkotmányjogi panaszt az Abtv. 29. §-ában fennálló befogadhatósági akadály miatt az Abtv. 56. § (2) és (3) bekezdése és az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.
Dr. Kovács Péter s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
előadó alkotmánybíró |
. |