A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Kpkf.V.39.550/2020/2. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. A gazdasági társaság indítványozó jogi képviselője (Lendvai és Szörényi Ügyvédi Iroda, eljáró ügyvéd: dr. Lendvai András) útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. § (1) bekezdése alapján előterjesztett alkotmányjogi panaszában a Fővárosi Törvényszék 15.K.704.570/2020/8. számú végzése és a Kúria mint másodfokú bíróság Kpkf.V.39.550/2020/2. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte, mivel álláspontja szerint a végzések sértik az Alaptörvény XV. cikkének (1) és (2) bekezdését, a XXIV. cikkének (1) bekezdését, valamint a XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdését.
[2] A megsemmisíteni kért bírósági döntések, az alkotmányjogi panaszindítvány, az indítványozó által csatolt másodfokú közigazgatási végzés, valamint a tárgyi ügyben a mulasztás igazolása tárgyában hozott bírósági határozatok alapján az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügy előzménye a következőképpen foglalható össze.
[3] 1.1. A másodfokú közigazgatási végzésben foglaltak szerint az indítványozó egy másik gazdasági társaság részére kiadott, „élelmiszer-értékesítést kezelőszemélyzet nélkül végző automaták” üzemeltetésével kapcsolatos felügyeleti szolgálati engedély átírása iránti kérelmet nyújtott be az elsőfokú hatósághoz. Ezen eljárással párhuzamosan azonban az elsőfokú hatóság a szóban forgó felügyeleti szolgálati engedélyt 2019. november 26-án kelt határozatával a gazdasági társaságtól visszavonta, ezért az indítványozó kérelmét ugyanezen a napon – arra hivatkozva, hogy a visszavonás miatt érdemben azt nem vizsgálhatta – elutasította. Az indítványozó fellebbezése alapján meghozott másodfokú közigazgatási végzés az elsőfokú döntést megsemmisítette, és az elsőfokú hatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte. A másodfokú hatóság indokolása szerint ugyanis a szolgáltatói engedély visszavonásáról rendelkező határozat bírósági felülvizsgálata folyamatban van, és amíg a bíróság e kérdésben nem dönt, addig nem vizsgálható az indítványozó átírási kérelme, ezért a megismételt elsőfokú eljárásban a közigazgatási perre tekintettel felfüggesztésnek van helye.
[4] 1.2. A Fővárosi Törvényszék, a 2020. május 22-én hozott 15.K.704.570/2020/8. számú végzésével az indítványozónak a másodfokú közigazgatási döntés ellen előterjesztett keresetlevelét visszautasította.
[5] Végzésének indokolásában a bíróság megállapította, hogy az indítványozó a másodfokú közigazgatási végzést 2020. március 5-én vette át, míg a keresetlevelet 2020. április 20-án – mulasztás igazolására irányuló kérelem nélkül – terjesztette elő azzal a hivatkozással, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló 74/2020. (III. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Veir.) 97. § (2) bekezdése alapján a keresetindítási határidő 2020. április 30-án jár le.
[6] A bíróság döntésének indokolásában ezzel ellentétben kifejtette, hogy a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 39. § (1) bekezdése szerint a keresetlevelet – ha törvény eltérően nem rendelkezik – a vitatott közigazgatási cselekmény közlésétől számított 30 napon belül kell előterjeszteni, a Kp. 39. § (4) bekezdése szerint a keresetlevél benyújtására nyitva álló határidőt az ítélkezési szünet nem érinti, továbbá a Veir. 97. § (2) bekezdése a keresetindításra – amely a bíróság álláspontja szerint nem eljárási határidő – nem vonatkozik, ugyanakkor a Veir. 1. §-a alapján a mulasztás kimentésére az indítványozónak valóban hosszabb határidő áll rendelkezésére. Hivatkozott a bíróság a Kúria által 2020. április 23-án kiadott 1/2020. (IV. 23.) KK vélemény 2. pontjában foglaltakra is, amely ugyancsak azt tartalmazza, hogy a keresetindítási határidő a veszélyhelyzet miatt nem hosszabbodik meg. Végül a bíróság kifejtette, hogy a Veir. az ágazati szabályokban foglalt keresetindítási határidőkre sem vonatkozik, a Kp.-ben és az ágazati szabályokban található eltérő (megengedő) értelmezés már csak ennek okán sem indokolt. Mivel a keresetlevelet az indítványozó 2020. április 6. napjáig nyújthatta volna be, és ezt a határnapot elmulasztotta, igazolási kérelmet nem terjesztette elő, ezért a Kp. 48. § (1) bekezdés i) pontja alapján a bíróság a keresetlevelet visszautasította.
[7] 1.3. A Fővárosi Törvényszék a 2020. június 15-én kelt 15.K.704.570/2020/11. számú végzésével az indítványozó 2020. június 5. napján előterjesztett igazolási kérelmét – a Veir. 1. §-a alapján azt határidőben érkezettnek tekintve – érdemben vizsgálta, és azt indokolt döntésével elutasította. A bíróság végzésének indokolásában megállapította, hogy az indítványozó csak a visszautasító végzés kézhezvételét követően hivatkozott az ügyvezető 2020. március 15-i hétvégén történt ausztriai síelésére és az azt követő önkéntes karanténra. A bíróság megállapítása szerint a másodfokú közigazgatási végzés 2020. március 5-i, jogi képviselő általi átvételét követően elegendő idő állt az ügyvezető és a jogi képviselő rendelkezésére a személyes konzultációra, azt követően pedig telefonon, interneten, skype-on, vagy egyéb technikai eszköz segítségével is biztosítható lett volna az egyeztetés a keresetlevél benyújtása ügyében. A bíróság rámutatott arra is, hogy az indítványozó által csatolt számla az indítványozó nevére lett kiállítva, ami azonban azt nem igazolja, hogy az indítványozó ügyvezetője Ausztriában tartózkodott volna, mert a cégnéven kívül azon más név nem szerepel. Végül a bíróság kifejtette, hogy az indítványozó által hivatkozott igazságügyi minisztériumi levél a bíróságot nem köti, mert a bíróság eljárása során a jogszabályokat alkalmazza.
[8] 1.4. Az indítványozó fellebbezése alapján a Kúria mint másodfokú bíróság a 2020. szeptember 28-án hozott Kpkf.V.39551/2020/2. számú végzésével a Fővárosi Törvényszék igazolási kérelem tárgyában hozott 15.K.704.570/2020/11. számú végzését helybenhagyta. Végzésének indokolásában a Kúria kifejtette, hogy az igazolási kérelem elutasításával szemben felhozott érvek nem voltak alkalmasak a mulasztás vétlenségének valószínűsítésére, mert az indítványozó ügyvezetőjének a hivatkozott körülmények mellett is lett volna lehetősége a jogi képviselővel való – nem személyes – kapcsolattartásra, és így a keresetlevél határidőben történő benyújtására.
[9] 1.5. Az indítványozó fellebbezése alapján a Kúria mint másodfokú bíróság a 2020. október 1-jén meghozott Kpkf.V.39.550/2020/2. számú végzésével a Fővárosi Törvényszéknek az indítványozó keresetlevelét visszautasító 15.K.704.570/2020/8. számú végzését helybenhagyta. Végzésének indokolásában a Kúria megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló adatoknak a Kp. 78. § (2) bekezdése szerinti megfelelő mérlegelésével, a vonatkozó jogszabályhelyek helyes értelmezésével és alkalmazásával helytállóan döntött. E döntéssel és annak indokolásával a Kúria egyetértett, ezért a Kp. 114. § (5) bekezdésében foglaltakra figyelemmel azt megismételni nem kívánta.
[10] 2. Az indítványozó – kiegészítéssel egységes szerkezetbe foglalt – alkotmányjogi panasza szerint a bíróságok támadott döntései sértették az indítványozónak az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdésében, a XXIV. cikk (1) bekezdésében és a XV. cikk (1) bekezdésében biztosított alapvető jogait.
[11] Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdésében foglalt sérelmét az indítványozó arra hivatkozva állította, hogy a Veir. 97. §-ának (2) bekezdése véleménye szerint minden polgári-, és közigazgatási peres és nemperes eljárásban előforduló, 2020. március 15. és 2020. április 15. között lejáró határidőt meghosszabbított 2020. április 30. napjáig és a Veir. szóban forgó rendelkezése semmiféle utalást nem tett arra, hogy az ezen eljárásokban felmerülő határidők között azok jellege alapján különbséget lehetne tenni. Véleménye szerint ezt támasztja alá egy 2020. április 2-án közzétett „OBH Tájékoztató” is, amely szerint a Veir. egyrészt az eljárási kódexek szerinti, másrészt a kódexek alkalmazásával a bíróság által megállapított határidőkre terjed ki.
[12] Hivatkozott, és másolatban is csatolt az indítványozó egy, az Igazságügyi Minisztérium egyik helyettes államtitkára által egy más ügyben kiadott, 2020. április 8-án kelt levelet, amely az indítványozó szerint ugyancsak az ő jogértelmezését támasztja alá azzal, hogy szövege szerint minden ezen időszakban lejáró határidő meghosszabbodik, függetlenül attól, hogy ez alatt az időszak alatt milyen eljárási rezsim érvényesült. Az indítványozó szerint a bíróságok, így a Kúria contra legem jogértelmezése vezetett a tisztességes, nyilvános bírósági tárgyaláshoz való joga sérelméhez, ideértve a Kúriának az 1/2020. (IV. 23.) KK véleményében foglalt „szűkítő” jogértelmezését is, amellyel ellentétben az indítványozó álláspontja szerint a keresetindítási határidő egyébként is eljárási határidőnek tekintendő.
[13] Az indítványozó szerint az Alaptörvény XXIV. cikkének (1) bekezdésében foglalt, az indokolt határozathoz fűződő joga azért sérült, mert a bíróságok nem indokolták meg a döntéseiket, így a Veir. 97. § (2) bekezdése figyelmen kívül hagyását, és az igazolási kérelmek méltányos elbírálására vonatkozó általános törvényi rendelkezések alkalmazásának elmulasztását. Álláspontja szerint a Kúriának az ügyben hozott döntései minimálisan sem feleltek meg az indokolási kötelezettségből fakadó elvárásoknak, hiszen a jogalkotói nyilatkozattal és a bírósági hivatalos szerv tájékoztatásával kapcsolatos érvelését nem érintették a bíróságok határozatai.
[14] Végül állította az indítványozó az Alaptörvény XV. cikkének (1) és (2) bekezdésében foglalt jogegyenlőségi és diszkriminációmentességi szabály sérelmét is. Álláspontja szerint ugyanis a jogalkotó nem tett különbséget az eljárás megindítására nyitva álló, vagy az eljárás során felmerülő (pl. fellebbezési) határidők között, a jogalkotó azt ex lege valamennyi közigazgatási perben érintett személynek biztosította, ennek ellenére a támadott végzések alkotmányosan nem igazolható módon tettek különbséget az indítványozó és más, a közigazgatási peres ügyük más szakaszában eljáró személyek között.
[15] 3. Az Alkotmánybíróságnak az Abtv. 56. § (1)–(3) bekezdéseiben meghatározottak alapján mindenekelőtt az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról szükséges döntenie, ezért az Alkotmánybíróság tanácsban eljárva elsőként azt vizsgálta, hogy az Abtv. 27. § (1) bekezdése szerinti indítvány megfelel-e az alkotmányjogi panasz előterjesztésére vonatkozó, törvényben meghatározott követelményeknek.
[16] 3.1. Az indítványozó a Kúria Kpkf.V.39.550/2020/2. számú végzését 2020. október 27. napján vette át, az alkotmányjogi panaszt 2020. december 28-án, az Abtv. 30. § (1) bekezdése szerint megállapított határidőn belül nyújtotta be. Az indítvány tartalmazza az Alkotmánybíróság hatáskörére vonatkozó törvényi rendelkezést, a sérelmezett bírói döntéseket és kifejezett kérelmet e végzések megsemmisítésére, az Alaptörvény megsérteni vélt rendelkezését, valamint – kizárólag az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdése vonatkozásában – az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényegét. Az indítványozó a bírói döntés alapjául szolgáló eljárásban felperes volt, így érintettsége megállapítható, úgyszintén az is, hogy jogorvoslati lehetőségét kimerítette.
[17] Az Alkotmánybíróság megállapítja: bár az indítványozó felhívta az Alaptörvény XV. cikkének (1) és (2) bekezdését, XXIV. cikkének (1) bekezdését, valamint a XXVIII. cikkének (7) bekezdését is, indokolása azonban kizárólag a XXVIII. cikk (1) bekezdésének sérelmére, azaz arra vonatkozott, hogy az ügyben eljáró bíróságok, így a Fővárosi Törvényszék és a Kúria – véleménye szerint – contra legem jogértelmezése vezetett az általa törvénysértőnek tartott másodfokú közigazgatási végzés érdemi felülbírálatának elmaradásához.
[18] 3.2. Az Abtv. 29. §-a a befogadhatóság további feltételeként határozza meg, hogy az alkotmányjogi panasz felvesse a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést tartalmazzon. E két feltétel alternatív jellegű, így az egyik fennállása önmagában is megalapozza az Alkotmánybíróság érdemi eljárását.
[19] Az indítványozó az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének a sérelmét abban látta, hogy a támadott végzésekben a bíróságok a keresetindítást nem perbeli cselekményként, a keresetindítási határidőt nem a bírósági eljárás részeként értelmezték, amelyre – mint anyagi jogi jellegű határidőre – álláspontjuk szerint a Veir. 97. §-ának (2) bekezdése nem vonatkozik. Ezzel ellentétben az indítványozó úgy véli, hogy a Veir. 97. § (2) bekezdése nem tesz különbséget a határidők között és a keresetindítási határidő egyértelműen eljárási határidő.
[20] Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint az indítványozó valójában egy jogszabály-értelmezési kérdésben indítványozta a bírósági döntések Alkotmánybíróság általi felülvizsgálatát. Ugyanakkor az Alaptörvény 25. cikkének (1) bekezdése szerint az igazságszolgáltatás a bíróságok feladata, míg a 25. cikk (3) bekezdése szerint a Kúria biztosítja a bíróságokra kötelező jogegységi határozatok meghozatalával a jogalkalmazás egységét. Ennek értékelése nem az Alkotmánybíróság feladata, azonban megjegyzendő, hogy az alkotmányjogi panaszban felvetett, a keresetindítási határidőre vonatkozó elvi kérdést illetően a bíróságok jelen ügyben sem tértek el a 4/2003. Polgári jogegységi határozatban foglaltaktól.
[21] Az Alkotmánybíróság már több ügyben kimondta, hogy a bírói döntés elleni alkotmányjogi panasz nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal (már) nem támadható bírói határozatok által okozott valamennyi – vélt, vagy valós – jogsérelem orvoslása eszközének, ellenkező esetben az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna. A jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki. Ez a jogkör azonban nem teremthet alapot arra, hogy minden olyan esetben beavatkozzon a bíróságok tevékenységébe, amikor olyan (állítólagos) jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor, mely egyéb eszközzel már nem orvosolható {lásd például: 3145/2015. (VII. 24.) AB határozat, Indokolás [55]}.
[22] Az Alkotmánybíróság jelen ügy kapcsán is hangsúlyozza továbbá, hogy az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja, valamint az Abtv. 27. § (1) bekezdése alapján a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kiküszöbölésére van jogköre, a bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének, és a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára azonban már nem rendelkezik hatáskörrel {3231/2012. (IX. 28.) AB végzés, Indokolás [4]}.
[23] 4. Az indítványozó a fentiekben kifejtettek szerint, a támadott bírói döntésekkel kapcsolatosan nem állított olyan alaptörvény-ellenességet, amelyet alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésként lehetne értékelni, vagy amely felvetné a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét.
[24] Az Alkotmánybíróság mindezeket figyelembe véve megállapította, hogy az eljárás tárgyát képező alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-ában. és részben az 52. § (1b) bekezdés e) pontjában szabályozott befogadási feltételeknek, ezért az indítványt az Abtv. 56. § (1)–(3) bekezdései, valamint az Ügyrend 30. § (2) bekezdésének a) és h) pontja alapján visszautasította.
Dr. Juhász Imre s. k.,
tanácsvezető, előadó alkotmánybíró
. |
Dr. Juhász Imre s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Czine Ágnes
alkotmánybíró helyett
Dr. Juhász Imre s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Juhász Miklós
alkotmánybíró helyett
. | Dr. Juhász Imre s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Horváth Attila
alkotmánybíró helyett
Dr. Juhász Imre s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Sulyok Tamás
alkotmánybíró helyett
. |
. |