A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Gfv.IX.30.390/2011/11. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, kérve a Kúria Gfv.IX.30. 390/2011/11. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.
[2] A Kúria döntésének előzménye az volt, hogy a BAUMAG Stratégiai és Fejlesztő Szövetkezet (I. rendű alperes) a BAUMAG Vagyonkezelő Szövetkezet (III. rendű alperes) üzletrészeit értékesítette az indítványozó részére. A 2001. február 8. és 2003. július 23. között kötött adásvételi szerződések alapján az indítványozó 6 050 000 Ft vételárat fizetett ki az I. rendű alperesnek. Az adásvételi szerződéssel egyidejűleg megkötött szerződésekkel az üzletrészeket az indítványozó eladta az I. rendű alperes részére 6 662 800 Ft vételárért oly módon, hogy a vételár esedékességét a felek későbbi időpontban jelölték meg. Az I. rendű alperes fizetési kötelezettségének felhívás ellenére nem tett eleget.
[3] Az indítványozót 2003. október 27-én a BAUMAG hitelezők által alapított egyesület képviselőjévé választották meg, amely tisztséget az egyesület 2005-ben történő megszüntetéséig látott el. Az érdekképviselet ellátásával bérleti díj költségek merültek fel, az ezzel kapcsolatos számlák egy részét az indítványozó nevére, másik részét az egyesület nevére állították ki. Az indítványozó 2003 októberétől az érdekképviselettel kapcsolatos tisztsége miatt nem dolgozott.
[4] A Fővárosi Bíróság 7.Fpk.01-04-000253. számú eljárásban az I. rendű alperes felszámolását elrendelte. A felszámolás kezdő időpontja 2004. április 6. napja volt. Az indítványozónak a felszámolási eljárásban határidőben bejelentett hitelezői igényét a felszámoló 6 096 266 Ft-ban igazolta vissza.
[5] Az indítványozó 2004. január 12-én fizetési meghagyással indította meg az eljárást I. rendű alperessel szemben, amely az ellentmondás folytán perré alakult. Keresetét az I. rendű és a III. rendű alperesen kívül II. rendű alperesként a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletére (PSZÁF) is kiterjesztette. A bíróság a pert a II. rendű alperessel szemben jogerősen megszüntette.
[6] A Fővárosi Ítélőtábla 16.Gf.40.526/2007/23. számú részítéletével a Fővárosi Bíróság 6.P.22.180/ 2006/60. számú ítéletét részben hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat meghozatalára utasította.
[7] Az elsőfokú bíróság 2010. január 19-i ítéletében egyetemlegesen kötelezte az I. rendű és – a bíróság téves elírása folytán – a „II. r.” alperest 6 533 757 Ft és késedelmi kamatai megfizetésére, ezt meghaladóan a felperes (itt: indítványozó) keresetét elutasította. Az ítélet ellen a kézbesítéstől számított fellebbezési határidőn belül a felperes (itt: indítványozó) és a III. rendű alperes fellebbezett. Az elsőfokú bíróság 2010. április 15-én kelt végzésével az ítéletet kijavította elírásra hivatkozva oly módon, hogy az I. rendű alperes mellett a III. rendű alperes került marasztalásra. Az I. rendű alperes a kijavított ítélet ellen is fellebbezett.
[8] A másodfokú bíróság az ítélet fellebbezett rendelkezését részben megváltoztatta és a III. rendű alperessel szembeni kereseti kérelmet elutasította, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[9] A jogerős ítélettel szemben az indítványozó felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. A Kúria a jogerős másodfokú ítéletét csak a jogi képviselő által benyújtott felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül. A Kúria egyrészt azt vizsgálta, hogy az alperesek által az elsőfokú ítélettel szemben benyújtott fellebbezést a másodfokú bíróság jogszerűen vizsgálta-e. A Kúria szerint a III. rendű alperes fellebbezése nem felelt meg a Pp. 235. § (1) bekezdésében írtaknak, vagyis jogszabálysértő volt annak másodfokú bíróság általi érdemi elbírálása.
[10] Az indítványozó felülvizsgálati kérelme emellett arra is irányult, hogy a keresetkiesés, ennek járulékvonzata, és egyéb, az alperesekkel szembeni fellépésével összefüggésben állított kára megfizetésére a Pp. 75. § (1) bekezdése alapján perköltség jogcímén kötelezze a bíróság az alpereseket. Hivatkozott ezen törvényszöveg zárójelben szereplő „stb.” megjelölésére.
[11] A Kúria nem értett egyet az indítványozó jogi álláspontjával, mondván, hogy a Pp. 75. § (1) bekezdése a felek célszerű és jóhiszemű pervitelével kapcsolatosan teszi lehetővé a perköltség érvényesítését. Nem tartoznak ide azok a feleknél esetlegesen felmerülő egyéb károk, amelyek a felek jogviszonyából vagy körülményeiből erednek. Ezért a Kúria álláspontja szerint a Pp. 75. § (1) bekezdését nem sértve rendelkezett a jogerős ítélet akkor, amikor megállapította, hogy a felperes kártérítési igénye az alperesekkel szemben e körben megalapozatlan. A Kúria utalt arra, hogy a II. rendű alperes a másodfokú eljárásban már nem vett részt, vele szemben a per megszüntetésre került, marasztalását a felperes a felülvizsgálati eljárásban nem kérhette, mivel a felülvizsgálati eljárás tárgya a jogerős ítélet. A felperes állította továbbá, hogy megalapozatlan illetve jogszabálysértő jogerős ítélet született, de ennek indokait bővebben nem fejtette ki, ezért ezzel érdemben a Kúria nem tudott foglalkozni. Ezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet részben hatályon kívül helyezte, és a jogszabályoknak megfelelő határozatot hozott, egyebekben a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
[12] Ez ellen a Kúria Gfv.IX.30.390/2011/11. számú ítélete ellen az indítványozó az Abtv. 27. § és 28. § alapján alkotmányjogi panaszt terjesztett elő, az ügyben született bírói döntések megsemmisítését, és új – jogilag megalapozott – határozatok meghozatalát kérve az Alkotmánybíróságtól. Beadványában kéri továbbá az Alkotmánybíróságot, hogy mondja ki a támadott ítélethez kapcsolódó per alpereseinek – ideértve a PSZÁF és a Magyar Állam – közös, egyetemleges kártérítési felelősségét, és kötelezze őket kártérítés megfizetésére. Másodlagosan kéri a született téves – „nem kellő jogi körültekintéssel meghozott”, „jogilag hamis”, „téves”, „torz” – bírói és egyéb döntések megsemmisítését, és új eljárás lefolytatására kötelezést. Álláspontja szerint a Legfelsőbb Bíróság nem kellően mérlegelte a beterjesztett bizonyítékokat.
[13] Az Abtv. 28. § (1) bekezdése alapján kéri, hogy az Alkotmánybíróság vizsgálja meg, hogy „van-e olyan az Alaptörvénnyel ellentétes jogszabály, esetlegesen, mely megalapozná ezen téves bírói döntések létét”, ám konkrét jogszabályokat nem jelöl meg.
[14] Álláspontja szerint pernyertessége ellenére követelése behajthatatlan, nem tud hozzájutni tulajdonához, ezáltal sérült az Alaptörvény XIII. cikkében deklarált tulajdonhoz való joga. Indítványozó szerint olyan bírósági döntések születtek az eljárások során, amelyek jogaik érvényesíthetőségét ellehetetlenítették. Ez pedig álláspontja szerint sérti az Alaptörvény XIII. cikke szerinti tulajdonhoz való jogot, mivel nem tudnak hozzájutni saját tulajdonukhoz, „a saját tulajdonukhoz való jogunk lekorlátozódott, megsemmisült. Nem tudjuk gyakorolni ennek rész-jogosítványait sem, a birtoklás, a használat, a hasznok szedésének és a szabad rendelkezés jogának gyakorlását. Így további káraink keletkeztek.”
[15] Sérelmezi, hogy a Legfelsőbb Bíróság által eredetileg 2012. május 22-ére kitűzött tárgyalást a Kúria elnapolta, e közben a bíróság kimondta az Agenda-H Szövetkezet felszámolását, ellehetetlenítve követeléseik kielégítését.
[16] Az indítványozó szerint sérült továbbá az Alaptörvény XXIV. cikkében biztosított tisztességes hatósági eljáráshoz való joga, valamint a XXV. cikk szerinti panaszjog, mivel a PSZÁF nem vizsgálta az indítványozó ügyét. Állítása szerint 2800-an kérelmezték a bíróságon, hogy kötelezzék a PSZÁF-ot közigazgatási eljárások lefolytatására, de a bíróságok „elhallgatták ezen eljárásokat”. Az indítványozó szerint a közigazgatási szerv hallgatása is súlyos jogsérelemnek minősül, ennek alátámasztására hivatkozik a – már 2005 óta nem hatályos – Áe. rendelkezéseire.
[17] Az indítványozó az Alaptörvény XXIV. és XXV. cikkének, valamint a jogorvoslathoz való jog sérelmét látja abban, hogy a PSZÁF – egy esetet kivéve, a DunaProfit esetében – mind a mai napig nem hozott határozatot a vizsgálat megindítása iránti kérelmük tárgyában. Elmondása szerint bírósághoz fordultak ez ügyben, ahol a bíróságok „eljárásjogi oldalról igyekeztek a kérelmezőket egyesével kizárni, megsemmisítve a kérelmeink.” Mára már csak egy kérelem maradt – a Kúria előtt –, melynek ellehetetlenítésére a PSZÁF mindent megtesz. Ennek dokumentumait azonban az alkotmányjogi panasz előterjesztése után kapta kézhez.
[18] Az indítványozó szerint az eljárás során sérült az Alaptörvény XXVIII. cikkében foglalt tisztességes bírósági eljáráshoz való jog, mivel az állami szervek, beleértve a bíróságokat is, nem intézkedtek az ő és társai ügyében időben, illetőleg utólag sem kellő hatékonysággal, ezért már 10 év óta húzódik az ügyük. Kifogásolja, hogy az első fokon született döntés a II. rendű alperessel, a PSZÁF-fal szemben jogellenesen – idő előtti perlés jogcímén – megszüntette az eljárást, noha szerinte az állam perelhető, a fő felelősség a PSZÁF-é és a Magyar Államé, ugyanis a közel 60 milliárd forintot elhelyező betétesek az Állami Felügyeleti Szervtől megnyugtató biztatást kaptak mindkét szövetkezet (BAUMAG és DunaProfit) pénzpiaci törvényes működését illetően, majd e szerv nem vonta vissza a cégbejegyzéshez kiadott, a pénzpiacon szövetkezeti visszaéléseket eredményező pénzintézeti tevékenység folytatásához szükséges felügyeleti hozzájárulást. A PSZÁF-fal és a Magyar Állammal szembeni igényüket azonban – a bizonyítékok sora ellenére – nem tudták érvényesíteni, ami álláspontja szerint sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot. A fő sérelmet etekintetben szerinte az okozta, hogy a bíróság a pert egyesítette (ezáltal „elvész a Magyar Állam a perből”), majd később a másik fő alperest (a PSZÁF-ot) „zárta ki” a bíróság a perből. Indítványozó kéri, hogy az Alkotmánybíróság mondja ki az állami szervek felelősségét, felelősségre vonhatóságát, és marasztalja el a PSZÁF-ot, a Magyar Államot, „kiküszöbölve a bíróságok eddigi – évek óta tartó – téves jogi hozzáállását.” Kifejezett kérelme arra irányul, hogy az Alkotmánybíróság „helyezze hatályon kívül” az alapjogaikat sértő bírói döntéseket, és hozzon marasztalást a perbeli alperesekre vonatkozóan, ítélje meg a perben kért összegek tekintetében a kártérítést a késedelmi kamataival együtt.
[19] Kifogásolta, hogy noha az elsőfokú ítélettel szemben egyik alperes sem adott be jogszerű fellebbezést, a másodfokú bíróság mégis ez alapján – a jogszerűtlen fellebbezés alapján – változtatta meg az elsőfokú ítéletet, ráadásul a közben eltelt 3 év alatt követelésük behajthatatlanná vált.
[20] Az Alaptörvény XXVIII. cikkének sérelmét az indítványozó még abban látja, hogy az ügyeikben eljárt bíróságok nem függetlenek, döntéseik nem a jog szerint jutnak érvényre, az eljárásaik nem voltak tisztességesek, és nem az ésszerű határidőn belül lettek elbírálva. Állításait azonban konkrét tényekkel nem támasztja alá, csupán általánosságban jegyzi meg, hogy a bíróság nem engedte nyerni őket, legfeljebb azzal a jogi személlyel szemben, amely már felszámolás alá került. Vagyis esetében nem történt igazságszolgáltatás, ezért sérültek az Alaptörvény 25. és 28. cikkei is, mivel a bíróságok döntései nem a józan észt követték. Sérült továbbá az Alaptörvény I. cikke is, mivel az állam nem biztosította az alapvető jogok védelmét. Az Alaptörvény 25. cikk (1) bekezdése és a 28. cikk sérelmét az indítványozó mindössze azzal indokolja, hogy az emberek véleménye szögesen eltér a gyakorlat alapján attól, hogy a bíróságok igazságszolgáltatási tevékenységet végeznek. Állítása szerint a bíróságok – ellentétben az Alaptörvény 28. cikkével – nem a józan észt és a jogszabályokat követték, nem a közjó, nem az erkölcs tisztességes követelménye szerint jártak el. További érveket ezzel összefüggésben az indítvány nem tartalmaz.
[21] Általánosságban – újabb konkrét érvek felhozása nélkül – hivatkozik az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdés, az I. cikk (3) bekezdés, a G) cikk (2) bekezdés, az R) cikk (1)–(3) bekezdései és a 24. cikk (1) bekezdés sérelmére.
[22] Az indítvány további része olyan további sérelmeket is állít, amelyek az alkotmányjogi panasz alapját képező ítélet tárgyát nem képezték, mint például az indítványozó bérelt irodájából való erőszakos kitételét, az indítványozó lakásából való erőszakos elszállítását (ezeket rendőrségi jegyzőkönyvvel és orvosi látleletekkel támasztja alá).
[23] Az Alaptörvény XV. cikke szerinti egyenlő bánásmód követelményének sérelmét az indítványozó az „ügydifferenciában” látja, többek között azáltal, hogy az ügyeikhez „a Jogi Segítségnyújtó Szolgálatnál nem biztosítottak jogi segítséget”. Mellékletként csatolja a végzést, de ennek megsemmisítését konkrétan nem kéri, a végzés alaptörvény-ellenességét nem indokolja.
[24] Az indítványozót a főtitkár tájékoztatta az alkotmányjogi panasz törvényi feltételeiről, amely alapján az indítványozó határidőben kiegészítette, pontosította alkotmányjogi panaszát.
[25] Az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket.
[26] Az alkotmányjogi panasz vizsgálata alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az nem felel meg a befogadhatóság követelményeinek.
[27] Az Abtv. 29. §-a alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. Jelen ítéletben ilyen, az ügyet érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség nincs, illetve alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést az indítvány nem vet fel.
[28] Az indítványozó az indítványának egy részében eleve nem Alaptörvényben biztosított jogának sérelmét állítja, így az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése, a G) cikk (2) bekezdése, az R) cikk (1)–(3) bekezdései és a 25. cikk vonatkozásában. Az indítványozó véleménye szerint a Kúria döntése azért sérti az Alaptörvény számos cikkében megfogalmazott alapvető jogait, mert a bíróság tévesen mérlegelte a bizonyítékokat. Az indítvány az ítélet jogértelmezését vitatja, nem tartalmaz alapjogi okfejtést, lényegében a kifogásolt ítélet és az azt megelőző bírósági eljárás felülbírálatára, a bizonyítékok újbóli mérlegelésére irányul. Ezt igazolja, hogy az indítványozó szinte kivétel nélkül mindig a bírói döntés „jogellenességét”, jogi megalapozatlanságát állítja. Kérelme a bírói döntés megsemmisítésén túl alapvetően a kártérítési igényének megítélésére irányul, ennek elmaradásában látja – többek között – a tulajdonhoz való jogának sérelmét.
[29] Az indítványozó a Kúria ítéletének érdemével kapcsolatosan nem állított a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet, és nem vetett fel alapvető jelentőségű alkotmányjogi kérdést. Az indítványozó valódi célja a Kúria ítéletének nem alkotmányossági szempontú, hanem tény- illetve jogkérdésekben való felülvizsgálata és megváltoztatása. Az indítványozó arra törekszik, hogy az Alkotmánybíróság a Kúria által eldöntött tény- és jogkérdéseket mintegy negyedfokú bíróságként vizsgálja felül és a Kúria álláspontjától eltérően értékelje.
[30] Az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés c) és d) pontjai, valamint az Abtv. 27. §-a alapján az ítéleteknek kizárólag az alkotmányossági szempontú felülvizsgálatára van jogköre, a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség esetén. A bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének (annak, hogy a rendes bíróságok egy-egy tényt miként értékeltek), valamint a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára azonban nem rendelkezik hatáskörrel.
[31] Ezért az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a panasz nem tartalmaz olyan alapvető alkotmányossági problémát, amely a panasz befogadását indokolná.
[32] Mindezekre tekintettel az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-ában foglalt törvényi követelményeknek, ezért az Alkotmánybíróság tanácsa – az Abtv. 47. § (1) bekezdése és az Ügyrend 5. § (1) bekezdése alapján eljárva – az Abtv. 29. §-a, továbbá az 56. § (2) és (3) bekezdése, valamint az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján az alkotmányjogi panasz befogadását visszautasította.
Dr. Balogh Elemér s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Paczolay Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Pokol Béla s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró |
. |