A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Ítélőtábla 15.Fpkhf.44.429/2019/4. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó jogi képviselője (Dr. Csizmadia Szilvia Ügyvédi Iroda; ügyintéző: dr. Csizmadia Szilvia ügyvéd) útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. § (1) bekezdése alapján alkotmányjogi panaszában kérte a Fővárosi Ítélőtábla 15.Fpkhf.44.429/2019/4. számú végzése, valamint a Fővárosi Törvényszék 24.Fpkh.441/2018/17. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.
[2] 2. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügy előzményei és a panaszban foglaltak az alábbiak szerint foglalhatók össze.
[3] Az indítványozó és a befektetési szolgáltatással foglalkozó adós gazdálkodó szervezet 2009. évtől álltak szerződéses kapcsolatban. Az indítványozó összesen 6 673 400 forintot fektetett be az adósnál. A Fővárosi Törvényszék 2015. március 5-én elrendelte az adós felszámolását. A felszámoló 2015. március 4-i értéknapra vonatkozó egyenlegközlővel értesítette az indítványozót, hogy a felszámolás kezdő időpontjában 197 501 forinttal rendelkezett. Az indítványozó értékpapír- és ügyfélszámla szerződésből eredő, 6 673 400 forint értékpapírszámla-követelés vonatkozásában hitelezői igényt jelentett be, arra hivatkozva, hogy a befektetett összeg csökkenését nem árfolyamveszteség vagy negatív hozam eredményezte, hanem az vélelmezhetően bűncselekmények következtében tűnt el. Előadta, hogy a befektetett összeg elvesztését 2015. január 14-én – jóváhagyása nélkül – kötött put opció eredményezte.
[4] A felszámoló az igényt vitatottként elbírálásra a bíróságra beterjesztette. Az indítványozó végleges kérelmében követelése összegét 6 501 575 forintban jelölte meg.
[5] Az elsőfokú bíróság a 2019. október 1. napján kelt, 24.Fpkh.441/2018/17. számú végzésével az indítványozó igényét elutasította. Megállapította, hogy az adós mint bizományos az EUR/CHF tranzakciót a felek között létrejött bizományosi keretszerződésbe ütköző módon, az indítványozó mint megbízó jóváhagyása nélkül kötötte meg, amelyből az indítványozónak 6 501 575 forint összegű, ügyleti veszteségből származó kára keletkezett. Megállapította azt is, hogy az indítványozó az ügyletkötésről nem vitatottan 2015. január 15-én az adós telefonon történt értesítése alapján tudomást szerzett, kifogásolási jogát azonban csak a bizományosi keretszerződésben rögzített határidőn túl, az adósnak 2015. január 20-án küldött e-mail üzenetben gyakorolta, így a kárenyhítési kötelezettségével indokolatlanul késlekedett. Figyelemmel arra, hogy az indítványozó mint károsult nem úgy járt el, ahogy az a felek között létrejött szerződés irányadó rendelkezése szerint az adott helyzetben tőle elvárható lett volna, az adóst helytállási kötelezettség nem terheli. A határozattal szemben az indítványozó fellebbezéssel élt, kérte az elsőfokú bíróság határozatának a megváltoztatását, hivatkozva a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bszt.) 136. §-ra.
[6] A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú döntést 2020. március 12. napján kelt, 15.Fpkhf.44.429/2019/4. számú végzésével helybenhagyta. A panasszal támadott végzés szerint a Bszt. 136. §-a alapján az adóst kizárólag az ügyfélszámlán meglévő pénzügyi eszköz, illetve pénzeszköz vonatkozásában terheli kiadási kötelezettség. Az indítványozó befektetett pénzeszközei viszont nem állnak rendelkezésre az ügyfélszámláján, ezért az igény a Bszt. fenti rendelkezése alapján, az eszköz hiányára figyelemmel tulajdoni igényként nem érvényesíthető, ezen a címen az igény alaptalan. Az ítélőtábla rámutatott, hogy az indítványozó a tulajdoni igénynek nevezett követelését mind az elsőfokú eljárásban tett nyilatkozataiban, mind a fellebbezésében – tartalmilag – kártérítésként adta elő, az elsőfokú bíróság pedig a követelést e jogcímen is megalapozatlannak találta. Az ítélőtábla kiemelte, hogy az adós és az indítványozó szerződéses viszonyában gyakorlat volt a megbízás nélkül történő, utólag jóváhagyott tranzakciók bonyolítása. Mivel az indítványozó a tranzakcióról történő tudomásszerzést követően a szerződésben rögzített határidőn belül a kifogásolás jogával nem élt, az adós eljárása, a feltételezett utólagos megbízói jóváhagyásra figyelemmel nem tekinthető jogellenesnek, így az ítélőtábla álláspontja szerint a kártérítési tényállás egy szükséges eleme, az adósi magatartás jogellenessége nem nyert bizonyítást, ezért a követelés kártérítési igényként is alaptalan.
[7] 3. Az Abtv. 27. § (1) bekezdése alapján benyújtott és kiegészített panaszában az indítványozó az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésére, az O) cikkre, a 28. cikkre, a XIII. cikk (1) bekezdésére, a XXIV. cikk (1) bekezdésére, és a XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdéseire hivatkozva állította a támadott végzés alaptörvény-ellenességét.
[8] Az indítvány szerint az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése, a 28. cikk, és a XXVIII. cikk (1) bekezdése azért sérült, mert a bíróság tévesen jutott arra következtetésre, hogy a tranzakciót az indítványozó ráutaló magatartással utólag jóváhagyta, a bíróság a bizonyítás szabályait megsértve nem kötelezte az adóst a bizonyítékai bemutatására, továbbá nem értékelte az adós nyilatkozatát, amely szerint „direkt módon” nem tudja igazolni az ügylet ráutaló magatartással történő jóváhagyását.
[9] Az indítványozó a tulajdonhoz való jogának sérelmét a kereseti kérelemhez kötöttség elvének megsértésével, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 121. §-ában foglaltak figyelmen kívül hagyásával, azaz a Bszt. 136. §-ára alapított tulajdoni igénye kártérítési igényként történő elbírálásával indokolta. Álláspontja szerint az ügyfélszámla nem mutatott valós képet az adós pénzügyi helyzetéről, a tulajdonosi befektetések nem voltak tényszerűen nyilvántartva, amit jogerős büntető bírósági ítélet utólag igazolt. Ennek ellenére a támadott döntés okszerűtlenül a felszámolás kezdő időpontjában fellelhető vagyont tekinti az indítványozó tulajdonának.
[10] Az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésében írtak sérelme az indítványozó szerint abban áll, hogy a bírósági döntés nem adta indokát annak a következtetésének, hogy az adós az ügyfél pénzeket rendeltetésszerűen használta, azzal a jó gazda gondossága szerint gazdálkodott, az ügyféllel megkötött bizományosi keretszerződés valamennyi rendelkezéseit betartva. Ezen túlmenően a bűntetőbíróság jogerős ítélete a támadott bírósági döntés indokolásával szemben egyértelműen azt állapította meg, hogy az adós vezetői az ügyfelek pénzét bűncselekmény elkövetése folytán saját javukra használták fel.
[11] Az Alaptörvény a XXVIII. cikk (7) bekezdésben foglalt jogorvoslathoz való jog sérelmét abban látja az indítványozó, hogy a másodfokú bírósági döntéshez nincs megfelelő indokolás társítva.
[12] Az indítvány az Alaptörvény O) cikk sérelmét arra alapozta, hogy a befektetés az adós vezetőinek bűncselekményt megvalósító magatartása folytán „felemésztődött”, amiből az is következik, hogy az állam nyilvánvalóan nem gyakorolta felügyeleti jogait, az állam a tulajdonjog védelméről intézményei útján nem gondoskodott, a Befektető-védelmi Alap nem nyújtott kártalanítást.
[13] 4. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (1)–(2) bekezdései alapján mindenekelőtt azt vizsgálta meg, hogy az alkotmányjogi panasz a befogadhatóság törvényi feltételeinek megfelel-e.
[14] Az alkotmányjogi panaszt az indítványozó az Abtv. 30. § (1) bekezdésében meghatározott hatvan napos határidőn belül nyújtotta be. Az eljárásban igénybejelentőként vett részt, ezért érintettnek minősül, a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségeket kimerítette. A hitelezői igénybejelentés tárgyában hozott döntés érdemi, eljárást befejező döntés, amely alkotmányjogi panasszal támadható.
[15] A kérelem a határozottság Abtv. 52. § (1b) bekezdésében felsorolt követelményeit részben teljesíti: a) tartalmazza azt a törvényi rendelkezést, amely megállapítja az Alkotmánybíróság hatáskörét az indítvány elbírálására, továbbá azt, amely az indítványozó indítványozói jogosultságát megalapozza (Abtv. 27. §); b) az eljárás megindításának indokát; c) az Alkotmánybíróság által vizsgálandó bírói döntést; d) az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit; e) indokolást arra nézve, hogy a sérelmezett bírói döntés miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezéseivel, valamint f) kifejezett kérelmet a jogerős döntés megsemmisítésére.
[16] Az indítványozó az Alaptörvény több olyan rendelkezésének megsértésére is hivatkozott, amely alkotmányjogi panasz alapjául nem szolgálhat, mivel nem Alaptörvényben biztosított jogot tartalmaz. Emiatt – az Abtv. 52. § (1b) bekezdés a) pontjára tekintettel – érdemi vizsgálat tárgyát nem képezhetik a panasznak az Alaptörvény O) cikkére, és a 28. cikkére alapított részei {lásd például az O) cikk vonatkozásban: 3054/2019. (III. 14.) AB végzés, Indokolás [26]; a 28. cikk vonatkozásában: 3420/2020. (XI. 26.) AB végzés, Indokolás [13]}. Az Alkotmánybíróság utal arra, hogy az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése szerinti alkotmányjogi panaszt csak két kivételes esetben – a visszaható hatályú jogalkotásra és a felkészülési idő hiányára alapított indítványok esetében – vizsgálja érdemben {3420/2020. (XI. 26.) AB végzés, Indokolás [12]}. Ilyen kivételes esetre utaló körülmények nem merültek fel az alapügyben, és az indítvány ilyen irányú indokolást sem tartalmazott, ezért nem vizsgálható érdemben a B) cikk (1) bekezdésének sérelmére alapított indítványelem.
[17] Az Alkotmánybíróság utal arra, hogy „az Alaptörvény XXIV. cikke a közigazgatási hatósági eljárás és nem a bírósági felülvizsgálat vonatkozásában fogalmazza meg a tisztességes eljárás követelményét {3081/2016. (IV. 18.) AB végzés, Indokolás [8]; 3010/2015. (I. 12.) AB végzés, Indokolás [13]}, így a bírósági eljárás tisztességével összefüggésben a XXIV. cikkre nem alapítható alkotmányjogi panasz” {3383/2019. (XII. 19.) AB végzés, Indokolás [15]}. Erre tekintettel az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésének sérelmére alapozott indítványelem nem felel meg az Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pontjában foglaltaknak.
[18] Az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésére alapított panaszelemet az Alkotmánybíróság – tartalma szerint – nem a jogorvoslathoz való jog, hanem a XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való jogból levezetett bírói indokolási kötelezettség körében értékelte.
[19] A kifejtettek alapján az indítványban megjelölt alaptörvényi rendelkezések közül a XIII. cikk (1), a XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdéseire alapított panaszelem felel meg a határozott kérelem valamennyi követelményének [Abtv. 52. § (1b) bekezdés].
[20] 5. Az Abtv. 29. §-a a befogadhatóság tartalmi feltételeként határozza meg, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet tartalmazzon vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. E két feltétel alternatív jellegű, így az egyik fennállása önmagában is megalapozza az Alkotmánybíróság érdemi eljárását.
[21] 5.1. A tulajdonhoz való jogának sérelmét az indítványozó a bírósági döntés alapját képező jogszabály megválasztásával (a kereseti kérelemhez kötöttség elvének megsértésével, a régi Pp. 121. §-ában foglaltak figyelmen kívül hagyásával, és ezek által a Bszt. 136. §-ára alapított tulajdoni igénye kártérítési igényként történő elbírálásával), és az ügyfélszámla valóságtól eltérő egyenlegével indokolta, valamint kifogásolta, hogy az ügyfélszámlán – a felszámolás kezdő időpontjában – fellelhető vagyon nem azonos tényleges tulajdonával.
[22] Az „Alkotmánybíróság hatásköre az Abtv. 27. §-a alapján benyújtott alkotmányjogi panaszok elbírálása során a bírói döntésben foglalt jogértelmezés alaptörvény-ellenességének, alapjogokkal való összhangjának vizsgálatára korlátozódik, és nem terjed ki a bizonyítékok bírói mérlegelésének és értékelésének, illetve a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára” {3170/2014. (VI. 3.) AB végzés, Indokolás [8]}. A „bírói döntés alaptörvény-ellenességének vizsgálata során az Alkotmánybíróság attól is tartózkodik, hogy a bíróságok felülbírálati jogköréhez tartozó, szakjogi vagy kizárólag törvényértelmezési kérdésekben állást foglaljon. [...] Az eljárás lefolytatása, a tényállás megállapítása és értékelése, az alkalmazandó jog meghatározása és annak az értelmezése kizárólag a rendes bíróság feladata.” {3037/2014. (III. 13.) AB határozat, Indokolás [28]–[29]} Az Alkotmánybíróság rámutat, hogy az alkalmazandó jog megválasztása a rendes bíróság feladata. A bíróság az indítványozónak a Bszt. 136. § (1) bekezdés szerinti tulajdoni igényét érdemben megvizsgálta, és megállapította, hogy ezen a címen az igény alaptalan. A rendes bíróság a tulajdoni igény vizsgálata után tért át a kártérítési felelősség vizsgálatára, amelyet ugyancsak alaptalannak talált. Az Alkotmánybíróság az indítványozó érvelésével kapcsolatosan hangsúlyozza, hogy „nem vonható az alkotmányos tulajdonvédelem alá minden olyan ügy, melyben az indítványozó állítása szerint jogsértő bírósági határozatok eredményeként pervesztes lett, és ezért vagyonvesztést szenvedett el (vagyoni követeléséhez nem jutott hozzá). Az alkotmányjogi panasz a tulajdonjog sérelmén keresztül nem lehet eszköze vagyonjogi perekben a bíróságok által elkövetett, egyéb alkotmányossági kérdést fel nem vető, egyszerű törvénysértések orvoslásának.” {3007/2015. (I. 12.) AB végzés, Indokolás [19]}
[23] 5.2. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésének a sérelmét az indítványozó azért állította, mert véleménye szerint a bíróság döntése a tényállással ellentétesen, a bizonyítás szabályait megsértve jutott arra a következtetésre, hogy a tranzakciót az indítványozó ráutaló magatartással utólag jóváhagyta, emellett a döntés sérti az indokolt bírói döntéshez való jogot is.
[24] Az Alkotmánybíróság „következetes gyakorlata szerint nem vizsgálja, hogy a bírói döntés indokolásában megjelölt bizonyítékok és megjelenő érvek megalapozottak-e, a jogalkalmazó helytállóan értékelte-e ezeket a bizonyítékokat és érveket, a konkrét ügyben a bírói mérlegelés eredményeként megállapított tényállás, valamint az abból levont következtetés megalapozott-e, mint ahogy azt sem vizsgálja az Alkotmánybíróság, hogy a bíróságok jogértelmezése helyesen illeszkedik-e a jogági dogmatika általánosan elfogadott szabályaihoz” {3266/2020. (VII. 3.) AB végzés, Indokolás [12]}.
[25] Az indokolási kötelezettség állított sérelmével összefüggésben az Alkotmánybíróság utal arra, hogy „[a]z indokolási kötelezettség azt az elvárást támasztja a bírósággal szemben, hogy a döntés indokolásának nem minden egyes részletre, hanem az ügy érdeme szempontjából releváns kérdésekre kell kiterjednie” {3159/2018. (V. 16.) AB határozat, Indokolás [31]}.
[26] Az Alkotmánybíróság az indokolt bírói döntéshez fűződő joghoz kapcsolódó gyakorlatára figyelemmel megállapította, hogy az alkotmányjogi panasszal támadott bírósági döntés részletesen számot adott az indítványozó által vitatott körben a döntése indokairól, a másodfokú bíróság kellő részletezettséggel értékelte az indítványozó perorvoslati kérelmében felhozott szempontokat, s ezek alapján jutott arra a következtetésre, hogy az elsőfokú döntést helybenhagyja.
[27] 6. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy az indítvány nem tartalmaz olyan indokot, ami alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vetne fel, vagy a bírói döntés érdemére kiható alaptörvény-ellenesség kételyét támasztaná alá, ezért az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontja alapján, figyelemmel az Abtv. 56. § (2) és (3) bekezdésére azt visszautasította.
Dr. Juhász Imre s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Juhász Imre s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Czine Ágnes
alkotmánybíró helyett
Dr. Juhász Imre s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Juhász Miklós
előadó alkotmánybíró helyett
. | Dr. Juhász Imre s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Horváth Attila
alkotmánybíró helyett
Dr. Juhász Imre s. k.
tanácsvezető alkotmánybíró
az aláírásban akadályozott
dr. Sulyok Tamás
alkotmánybíró helyett
. |
. |