A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában – dr. Lévay Miklós és dr. Paczolay Péter alkotmánybírók párhuzamos indokolásával, valamint dr. Bragyova András és dr. Kovács Péter alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Budapest Környéki Törvényszék 3.Bnf.269/2013/2. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó 2013. június 21-én az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panaszt terjesztett elő, amelyben a Budapest Környéki Törvényszék 3.Bnf.269/2013/2. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.
[2] 1.1. Az alkotmányjogi panasz előterjesztőjének 2012. december 13-án elrendelt előzetes letartóztatását a Budakörnyéki Járásbíróság 2013. március 12-én meghosszabbította (4.Bny.96/2013/3. számú végzés). A bíróság döntésében arra hivatkozott, hogy továbbra is fennállnak az előzetes letartóztatás általános és különös feltételei. A bíróság arra alapozta az előzetes letartóztatás fenntartásának szükségességét, hogy a gyanúsított korábban is erőszakos bűncselekmény miatt volt elítélve, és jelenleg is több eljárás volt ellene folyamatban hasonló cselekmények miatt, így fennállt a bűnismétlés veszélye.
[3] A bíróság döntése ellen a panaszos fellebbezett. A panaszos védője fellebbezésében utalt arra, hogy álláspontja szerint az előzetes letartóztatás hivatkozott okai nem teszik megalapozottan szükségessé – tekintettel a gyanúsított eljárás során is tanúsított magatartására – a legsúlyosabb kényszerintézkedés további alkalmazását. A Budapest Környéki Törvényszék mint másodfokú bíróság 2013. április 8-án helybenhagyta a Budakörnyéki Járásbíróság végzését az előzetes letartóztatás meghosszabbításáról arra hivatkozással, hogy az eljárás tárgyát képező bűncselekmény erőszakos jellege (felfegyverkezve elkövetett garázdaság) a gyanúsított előélete, életvezetése nem indokolja az előzetes letartóztatás megszüntetését, illetve enyhébb kényszerintézkedés alkalmazását (3.Bnf.269/2013/2. számú végzés).
[4] 1.2. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában a Budapest Környéki Törvényszék 3.Bnf.269/2013/2. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Álláspontja szerint a bírósági döntés nem felel meg az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való jognak, mert nem adta kellő indokát annak, hogy miért tartja szükségesnek a kényszerintézkedés további fenntartását, valamint egyáltalán nem tartalmaz indokolást arra vonatkozóan, hogy miért nem lehet enyhébb kényszerintézkedéssel biztosítani a terhelt részvételét az eljárásban.
[5] 1.3. Az Alkotmánybíróság 3036/2013. (II. 12.) AB végzésében visszautasította egy előzetes letartóztatással szemben benyújtott alkotmányjogi panasz befogadását arra hivatkozással, hogy „az Alkotmánybíróság a 10/2007. (III. 7.) AB határozatában megállapította, hogy [a]z előzetes letartóztatásról szóló, a személyes szabadság elvonásával járó bírói döntés a terhelt szempontjából az eljárás során hozható legsúlyosabb »közbenső« határozat […] az előzetes letartóztatás meghosszabbításáról rendelkező végzést helybenhagyó döntés tehát nem az adott büntető ügyet érdemben lezáró végső döntés, ezért az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 27. §-ában foglalt követelményeknek.”
[6] Az alkotmányjogi panasz előterjesztője kifejezetten kéri ezen indokolás „felülvizsgálatát” arra hivatkozással, hogy megítélése szerint a nyomozási bíró kényszerintézkedés tárgyában hozott végzése ugyan nem minősül a bírósági eljárást befejező határozatnak, de az ügy érdemében hozott döntésnek tekinthető. Ennek alátámasztására kifejti, hogy a nyomozási bíró által hozott, a személyes szabadság korlátozásáról szóló bírói döntés tárgya a kényszerintézkedés indokoltságának, nem pedig a büntetőjogi főkérdésnek, a büntetőjogi felelősségnek a vizsgálata. Hivatkozik továbbá arra, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága is különálló ügynek tekinti a kényszerintézkedésekről szóló önálló bírói döntéseket. Részletesen kifejti, hogy a bírósági ügyvitel szabályaiból, valamint a büntetőeljárási törvény nyomozási bíróra vonatkozó rendelkezéseiből is az következik, hogy a nyomozási bíró kényszerintézkedés tárgyában hozott döntése különálló, önálló ügynek minősül.
[7] 2. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz befogadásáról az Abtv. 49. § (6) bekezdés b) pontja, az Abtv. 50. § (2) bekezdés f) pontja, valamint az Ügyrend 31. § (3) bekezdés b) pontja alapján teljes ülésen döntött.
[8] 3. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz befogadható-e, vagyis megfelel-e az Abtv.-ben foglalt, a panaszok befogadhatóságára vonatkozó kritériumoknak. Az Alkotmánybíróság először az alkotmányjogi panasszal szemben támasztott formai követelményeknek való megfelelőséget vizsgálta.
[9] 3.1. Az Abtv. 30. § (1) bekezdése értelmében az Abtv. 27. §-a alapján benyújtott alkotmányjogi panaszt a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül kell benyújtani az ügyben első fokon eljárt bírósághoz címezve. A Budapest Környéki Törvényszék 3.Bnf.269/2013/2. számú 2013. április 8-án kelt jogerős végzését a jogi képviselő 2013. április 24-én vette át, az alkotmányjogi panasz 2013. június 21-én érkezett a Budakörnyéki Járásbírósághoz, így az az Abtv. 30. § (1) bekezdésének megfelelően határidőben beérkezettnek tekinthető.
[10] Az alkotmányjogi panasz az Abtv. 52. § (1) bekezdésében foglalt további formai követelményeknek is megfelel, mert megjelöli az Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó törvényi rendelkezést (az Abtv. 27. §-át), az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit [XXVIII. cikk (1) bekezdés, másodsorban a Q) cikk (2)–(3) bekezdés], a támadott bírói döntéseket, tartalmaz a bírói döntés alaptörvény-ellenességére vonatkozó okfejtést, valamint rögzíti a kifejezett kérelmet a bírósági végzések megsemmisítésére.
[11] 3.2. Az Alkotmánybíróság a panasz formai megfelelőségével kapcsolatban a továbbiakban azt vizsgálta, hogy a jelen alkotmányjogi panasz megfelel-e az Abtv. 27. §-ában előírt követelményeknek.
[12] Az Abtv. 27. §-a értelmében az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja alapján alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az Abtv. 27. §-a alapján tehát a bírósági döntésekkel szemben előterjeszthető alkotmányjogi panasznak két esete különböztethető meg, az ügy érdemében hozott döntés, valamint a bírósági eljárást befejező egyéb döntés elleni alkotmányjogi panasz.
[13] 3.3. Az Abtv. 27. §-a elsődlegesen – az eljárást befejező egyéb döntések mellett – az érdemi határozatok megtámadását teszi lehetővé. Az Abtv. azonban nem határozza meg, hogy mit jelent az „érdemi határozat” és milyen döntések tartoznak ide, ezért az Alkotmánybíróságnak minden esetben egyedileg, az ügy jellegétől függően kell vizsgálnia azt, hogy mi tekinthető az ügy érdemében hozott határozatnak.
[14] 3.3.1. Jelen indítvány kapcsán tehát az Alkotmánybíróságnak azt kellett értelmeznie, hogy az előzetes letartóztatás fenntartásáról szóló határozat az Abtv. szerinti érdemi döntésnek tekinthető-e. Ennek eldöntéséhez az Alkotmánybíróság áttekintette a büntetőeljárásban meghozható határozatok rendszerét.
[15] A büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) nem tartalmazza az „érdemi döntés” fogalmat. A Be. XI. fejezete, a bírósági eljárás általános szabályai között rendelkezik a büntetőeljárás során hozható határozatokról, amelyeknek két típusát különbözteti meg: az ügydöntő és a nem ügydöntő határozatot.
[16] A törvény és a szakirodalom értelmezése alapján az ügydöntő határozat olyan határozat, amelyben a bíróság a vádról határoz, és a büntetőjogi főkérdésről, azaz a vádlott bűnösségéről foglal állást [Be. 257. § (1) bekezdés, Be. XIII. fejezet II. cím]. Az ügydöntő határozatokhoz jogerőhatás fűződik. Ügydöntő határozatnak minősül a felmentő és a bűnösséget megállapító ítélet. Az ítélet mellett ügydöntő határozatok a végzések közül a tárgyalás mellőzésével hozott végzés és az eljárás megszüntetéséről rendelkező végzés. Az ügydöntő végzések azonban eltérő természetűek, mert a megszüntető végzés nem tartalmaz a terhelt büntetőjogi felelősségéről szóló tartalmi döntést, a tárgyalás mellőzésével hozott végzésre pedig az ítéletre vonatkozó rendelkezések a megfelelő eltérésekkel irányadók [Be. 544. § (3) bekezdés és 547. § (3) bekezdés].
[17] A határozatok másik típusa, a nem ügydöntő határozatok egyéb kérdéseket érintenek, és nem jelentik az eljárás végleges lezárását. Ilyen nem ügydöntő határozatok lehetnek a kényszerintézkedésekkel kapcsolatos döntések, az áttétel, az eljárás felfüggesztése vagy a pervezető végzések. Bár a Be. nem tartalmazza az „érdemi határozat” kifejezést, a pervezető végzéseket úgy határozza meg, mint az ügy bíróságra érkezését követően az ügy menetét megállapító, az eljárási cselekmény előkészítésére irányuló vagy végrehajtása érdekében tett, de nem az ügy érdeméről rendelkező határozatok [Be. 260. § (1) bekezdés].
[18] Mindezek alapján a Be. szabályainak együttes értelmezéséből az következik, hogy az ügy érdeméről szóló döntésnek elsősorban azon határozatok tekinthetők, amelyek a büntetőjogi főkérdés, a vád tartalmi elbírálásáról szólnak. Az ügy érdeméről rendelkező határozatok köre azonban nem feltétlenül esik egybe az ügydöntő határozatok fogalmával. Az ügydöntő végzések ugyanis „érdemben” lezárják a büntetőeljárást, jogerőre képesek, azonban a büntetőjogi felelősség tekintetében nem tartalmaznak az ítéletben foglaltakkal egyenértékű tartalmú döntést, így nem minősülnek az ügy érdemében hozott határozatnak.
[19] 3.3.2. Az Alkotmánybíróság ezt követően a Be. és az Abtv. szabályainak összevetésével értelmezte, hogy a büntetőeljárásban hozott határozatok közül melyek azok, amelyek alkotmányjogi értelemben az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasz tárgyai lehetnek.
[20] Az Abtv. rendszertani értelmezéséből – a jogalkotói szándékra is tekintettel – az következik, hogy a jelenlegi jogszabályi környezetben az eljárás folyamán hozott bírósági határozatokkal szemben nincs lehetőség alkotmányjogi panasz benyújtására. Alkotmányjogi panasz keretében kizárólag az ügyek érdemében hozott végső döntések és a bírósági eljárást befejező egyéb döntések vizsgálhatók.
[21] Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint az Abtv. 27. § első fordulata szerinti érdemi döntés, így alkotmányjogi panasz tárgya lehet a büntetőeljárásban hozott döntések közül a vád tartalmi elbírálásáról, illetve a büntetőjogi felelősségről szóló határozat, azaz az ügydöntő határozatok közül a bűnösséget megállapító és a felmentő ítélet. Az ügydöntő végzések – a tárgyalás mellőzésével hozott végzés és az eljárást megszüntető végzés – nem tekinthetők az Abtv. szerinti érdemi döntésnek, azonban ezek a határozatok is vizsgálhatók alkotmányjogi panasz keretében, mert megfeleltethetők az Abtv. 27. § második fordulatának, a bírósági eljárást befejező egyéb döntésnek.
[22] Ez alapján megállapítható, hogy bár az Abtv. és a Be. dogmatikailag eltérő kifejezéseket használ, és az Abtv. szerinti érdemi döntés nem esik egybe az ügydöntő határozatok fogalmával, az Abtv. 27. § első és második fordulata alapján alkotmányjogi panasz keretében valamennyi ügydöntő határozat – az ítélet és az ügydöntő végzés – alkotmányossági vizsgálatára van lehetőség.
[23] 3.4. Az előzetes letartóztatás a büntetőeljárás eredményes lefolytatása érdekében alkalmazható kényszerintézkedés, amely a terhelt személyi szabadságának bírói elvonása a jogerős ügydöntő határozat meghozatala előtt. Az előzetes letartóztatás elrendeléséről, fenntartásáról vagy megszüntetéséről szóló döntés nem ügydöntő határozat, mert nem a büntetőjogi főkérdésről szól, és nem zárja le érdemben a büntetőeljárást.
[24] Az Alkotmánybíróság fontosnak tartja annak megállapítását, hogy az előzetes letartóztatásról szóló döntés önálló eljárásban született határozat, amely a kényszerintézkedés alkalmazásáról, annak fenntartásáról vagy megszüntetéséről szóló, az állampolgárok alkotmányos jogait érintő döntés. Az Abtv. 27. §-ának értelmezése azonban nem teszi lehetővé alkotmányjogi panasz előterjesztését ezen döntésekkel szemben, mert a büntetőeljárás folyamán hozott, kényszerintézkedések elrendeléséről, fenntartásáról és megszüntetéséről szóló határozatok nem tartozhatnak bele az ügyek érdemében hozott végső döntések és a bírósági eljárást befejező egyéb döntések fogalmába.
[25] Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés h) pontja alapján visszautasította.
Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
. |
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Salamon László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró |
.
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró |
Dr. Lévay Miklós alkotmánybíró párhuzamos indokolása
[26] 1. Álláspontom szerint az Alkotmánybíróságnak fel kellett volna hívnia a figyelmet arra az ellentmondásos helyzetre, amely az előzetes letartóztatásról szóló döntés vizsgálhatóságával kapcsolatban alakul ki az Alkotmánybíróság és a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) megközelítése között.
[27] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Abtv. 27. §-ának értelmezése nem teszi lehetővé az előzetes letartóztatás elrendeléséről, fenntartásáról vagy megszüntetéséről szóló határozatokkal szemben alkotmányjogi panasz előterjesztését. A Bíróság azonban különálló érdemi döntésnek tekinti a kényszerintézkedésekről szóló önálló bírói határozatokat. Ez az ellentmondás ahhoz vezethet, hogy az Alaptörvényben és az Emberi Jogok Európai Egyezményében (a továbbiakban: Egyezmény) is egyaránt garantált személyi szabadsághoz való jog megsértésekor előzetes letartóztatás esetén az Abtv. jelenlegi szabályai értelmében az Alkotmánybíróság nem tudja betölteni alapjogvédő funkcióját, ehelyett az érintettnek közvetlenül a Bírósághoz kell fordulni jogvédelemért.
[28] 2. A Bíróság eljárását az utolsó „érdemi” döntéstől számított hat hónapon belül lehet kezdeményezni. Az „érdemi” döntésnek az adott ügyben érintett állam közhatalmi szervétől kell származnia, a panasznak ezen szerv tevékenységével vagy annak hiányával kell kapcsolatban állnia. Az Egyezmény 35. cikke értelmében az ügyeket csak akkor lehet a Bíróság elé terjeszteni, ha a kérelmező az összes hazai jogorvoslati lehetőségét kimerítette. Az egyes államok jogrendszerétől függ, hogy mi tekinthető jogorvoslatnak. A Bíróság gyakorlata alapján azonban a jogorvoslati lehetőségek kimerítése csak akkor kötelező, ha az az érintett számára hozzáférhető, valamint érdeminek és hatékonynak minősíthető [pl. Cardot kontra Franciaország, (11069/84), 1991. március 19.; Vernillo kontra Franciaország, (11889/85), 1991. február 20.].
[29] 2.1. Az alkotmányjogi panasz is lehet olyan jogorvoslat, amelyet a Bíróság eljárásának kezdeményezése előtt ki kell meríteni. Az eljárás elhúzódása kapcsán, az Egyezmény 6. cikkének sérelmére alapított kérelmekkel összefüggésben a Bíróság azt állapította meg, hogy az alkotmányjogi panaszt még abban az esetben is ki kell meríteni, ha annak kimenetele kétséges. Kizárólag akkor lehet közvetlenül a Bírósághoz fordulni, ha az alkotmányjogi panasz „sikere” teljesen kilátástalan. [L. ehhez: Englert kontra Németország, (10282/83), 1987. augusztus 25.; S. kontra Egyesült Királyság, (13669/88), 1990. március 7.; Tome Mota kontra Portugália, (32082/96), 1999. december 2.] Az Egyezmény 5. cikkével, a személyi szabadsághoz és biztonsághoz való jog sérelmére alapított kérelmekkel összefüggésben is számos esetben alkotmánybírósági eljárás előzte meg a Bíróság eljárását.
[Pl. M. kontra Németország, (19359/04), 2009. december 17.]
[30] 2.2. Az Egyezmény 5. cikke mindenki számára biztosítja a szabadsághoz és személyes biztonsághoz való jogot. Az Egyezmény védi az egyén személyes szabadságát az állami beavatkozásoktól, és garantálja az egyik helyről a másikra történő szabad fizikai mozgást („la liberté d’aller et de venir”). Szabadságelvonásnak tekinthető az Egyezmény értelmében az az állami közhatalmi intézkedés, amely valamely személy akarata ellenére történő, meghatározott helyen és ideig tartó letartóztatásáról rendelkezik. Az előzetes letartóztatás az Egyezmény szempontjából egyértelműen szabadságelvonásnak minősül. A Bíróság gyakorlata szerint a szabadságelvonás összességében akkor minősül egyezménykonformnak, amennyiben a nemzeti jog törvényben meghatározott okból és eljárás során rendelkezik a szabadságelvonásról, valamint ha a konkrét esetben a nemzeti hatóságok is a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően járnak el. [Amuur kontra Franciaország, (19776/92), 1996. június 25.]
[31] A strasbourgi Bíróság több magyar ügyben, köztük a közelmúltban is, elmarasztaló döntést hozott arra hivatkozással, hogy az előzetes letartóztatás kérdésében eljáró bíróságok nem megfelelően indokolták döntésüket, ezáltal a terheltek szükségtelenül és ésszerűtlenül hosszú ideig voltak előzetes letartóztatásban. Az Egyezmény 5. cikkének értelmezésében ugyanis törvénytelennek minősül a fogvatartás, ha nem igazolható kellőképpen, ha például a bírósági döntés nem megfelelően indokolja a letartóztatás feltételeinek fennállását. A strasbourgi bíróság gyakorlata szerint az is az Egyezmény 5. cikkének sérelmét valósítja meg, ha a bíróság nem veszi figyelembe a felek felhozott érveit, hanem mechanikusan ismétlődő hivatkozással rendelkezik a szabadságelvonásról [pl. Nikolova kontra Bulgária, (31195/96) 1999. március 25.; Klyakhin kontra Oroszország, (46082/99), 2004. november 30.; Maglódi kontra Magyarország, (30103/02), 2004. november 9.; X.Y. kontra Magyarország, (43888/08), 2013. március 19.; Hagyó kontra Magyarország, (52624/10), 2013. április 23.; Hunvald kontra Magyarország, (68435/10), 2013. december 10.]
[32] 3. Ahogyan a végzés is kifejti, az Abtv. 27. §-a alapján az előzetes letartóztatás tárgyában hozott döntéssel szemben nem lehet alkotmányjogi panaszt előterjeszteni. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az előzetes letartóztatásról szóló döntés elleni fellebbezéssel megvalósul a hazai jogorvoslatok kimerítése, amelyet követően közvetlenül lehet a Bírósághoz fordulni. Így azonban olyan ellentmondásos helyzet áll fenn, hogy miközben a Bíróság gyakorlata alapján – az Egyezmény 5. cikkével összefüggésben – az alkotmányjogi panasz is releváns hazai jogorvoslatnak minősül, az előzetes letartóztatással kapcsolatos döntések tekintetében az Abtv. jelen rendelkezései okán ez nem érvényesül. Az előzetes letartóztatással összefüggő jogsérelmek esetén tehát a hazai jogorvoslati rendszerben egy hiátus áll fenn, az alkotmánybírósági kontroll hiánya.
[33] Álláspontom szerint az Alkotmánybíróságnak fel kellett volna hívnia a figyelmet erre a szabályozási disszonanciára, amely véleményem szerint azért jelent problémát, mert ha az említett hiány nem állna fenn, a szabadságelvonással kapcsolatos – a 2.2. pontban is említett – jogsérelmek jelentős része a Bírósághoz fordulást megelőzően a hazai jogrendszerben is orvosolhatóvá válna.
Budapest, 2014. január 14.
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
[34] A párhuzamos indokoláshoz csatlakozom:Dr. Paczolay Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András alkotmánybíró különvéleménye
[35] Nem értek egyet a többséggel, mert szerintem az előzetes letartóztatásról hozott jogerős bírói döntés ellen benyújtott alkotmányjogi panasz az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja és az Abtv. 27. §-a alapján befogadható.
[36] A többség érvelése szerint az előzetes letartóztatásról hozott bírói határozatok nem felelnek meg az Abtv. 27. §-ában foglalt minimális befogadhatósági feltételnek, mivel nem ügydöntő, és nem is az eljárást befejező egyéb bírói döntések (határozatok). Ezért nem tartoznak az Abtv. 27. §-a szerint alkotmányjogi panasszal megtámadható bírói döntések közé. Ezzel szemben szerintem az előzetes letartóztatásról szóló bírói döntés – ahol is nyilván az előzetes letartóztatást elrendelő vagy meghosszabbító határozat jön szóba – mindenben megfelel az Abtv. 27. §-ában foglalt feltételeknek.
[37] 1. Az első és alapvető kérdés, hogy az előzetes letartóztatást elrendelő (vagy meghosszabbító) bírói döntés önmagában sérthet-e Alaptörvényben biztosított jogot. Erre a kérdésre szerintem csakis igen lehet a válasz. Az Alaptörvény IV. cikk (3) bekezdése szerint: „A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított és őrizetbe vett személyt a lehető legrövidebb időn belül szabadon kell bocsátani, vagy bíróság elé kell állítani. A bíróság köteles az elé állított személyt meghallgatni és írásbeli indokolással ellátott határozatban szabadlábra helyezéséről vagy letartóztatásáról haladéktalanul dönteni.”
[38] Ez a szabály az előzetes letartóztatás alkotmányos – alapjogi – mércéjét tartalmazza. Ezt az alapjogot a jogilag egyáltalán lehetséges bírói döntések közül egyedül az előzetes letartóztatás elrendeléséről szóló sértheti. Az Alaptörvény IV. cikk (3) bekezdése önálló alapjog, amely a személyi szabadság mint általános alapjog része. E szerint a bíróságnak, egyebek között, meg kell hallgatnia a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személyt és „írásbeli indokolással ellátott határozatban” kell döntenie az előzetes letartóztatásáról. Az írásbeli indokolás tartalmáról pedig a IV. cikk (2) bekezdése szól, mivel eszerint senki nem fosztható meg „szabadságától másként, mint törvényben meghatározott okokból és törvényben meghatározott eljárás alapján”. Ez a követelmény természetesen a letartóztatásra is érvényes: a Be. 129–136. §-ai, valamint 207–215. §-ai tartalmazzák a szükséges eljárási és anyagi jogi szabályokat. A „törvényben meghatározott okok” ebben az esetben anyagi joginak tekinthetők, hiszen a bűncselekmény elkövetésének gyanúja – bármennyire megalapozott is – még nem indok előzetes letartóztatás elrendeléséhez; a törvényben felsorolt indokok [Be. 129. § (2) bekezdés] pedig az előzetes letartóztatásról döntő bíró számára anyagi jogi mércét jelentenek, mivel a letartóztatás csak ezen indokok alapján – ha tehát pl. a szökés, összebeszélés, elrejtőzés stb. ténye vagy valószínűsége megállapítható – rendelhető el.
[39] Az előzetes letartóztatás szabályozásának végső alkotmányjogi mércéje – így az előzetes letartóztatás törvényben meghatározott indokaié is – a IV. cikk (1) bekezdése, amely a személyi szabadságot általában védi. Ennek korlátozása, nyilván, az előzetes letartóztatás, amelyre azonban érvényesek az alapjog korlátozásának az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében foglalt feltételei, elsősorban a szükségesség és az arányosság.
[40] Az előzetes letartóztatás jogintézményéről tehát az Alaptörvény részletes alapjogi követelményeket tartalmaz. Ezért az előzetes letartóztatásról szóló bírói döntés alkotmányjogi szempontból érdemi, mert egy alapjog – az Alaptörvény IV. cikk (3) bekezdése – védelmi körébe esik és az alapjogot, mint említettem, csakis a Be. 130. §-a szerinti bírói határozat/döntés sértheti.
[41] 2. A befogadhatósághoz a bírói döntésnek az Abtv. 27. §-a szerint Alaptörvényben biztosított jogot sértőnek kell lennie. Ez a feltétel, mint az 1. pontban láttuk, teljesül, mert az Alaptörvény IV. cikk (3) bekezdését csak az előzetes letartóztatást elrendelő határozat sértheti.
[42] 3. További feltétel, hogy „egyedi ügyben” érintett személy legyen az indítványozó. A többség szerint nem tekinthető egyedi ügyben érintett személynek, akivel szemben a bíróság jogerős döntéssel előzetes letartóztatást rendelt el (vagy a korábban elrendelt előzetes letartóztatást meghosszabbította). Az Abtv. 1. § a) pontja szerint „egyedi ügy: a természetes személy […] jogát vagy kötelezettségét, jogos érdekét vagy jogi helyzetét érintő vagy eldöntő bírósági eljárás”. Ennek a meghatározásnak az előzetes letartóztatásról szóló bírói döntés mindenben megfelel: kétségkívül érinti egy természetes személy jogát – személyi szabadságát – és jogi helyzetét is, amennyiben meghatározott időtartamra fogvatartott lesz (vagy lehet), amiről nyugodtan elmondható, hogy „jogi helyzet”.
[43] 4. A többség szerint, még ha az előbb felsorolt feltételek teljesültek volna is, az előzetes letartóztatásról szóló döntés nem tekinthető – és egyetlen más, büntetőeljárási kényszerintézkedésekről szóló bírói döntés [a végzés 3.3.1. pontja] sem – az Abtv. 27. §-a szerinti ügydöntő határozatnak, pontosabban az „ügy érdemében hozott vagy az eljárást lezáró egyéb” határozatnak/döntésnek.
[44] Ezt az állítást is vitatom.
[45] Az előbb igazolni kívántam, hogy az előzetes letartóztatásról szóló döntés „egyedi ügy”. Ha ez igaz, akkor az előzetes letartóztatásról szóló bírói döntéshez vezető eljárás önálló eljárás („ügy”), amely eljárási szabályait, tárgyát, sőt az eljáró bírót tekintve is más, mint „a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személy” bűnösségéről határozó, a büntető ügyet érdemben lezáró bírói döntés. Ezt számos büntetőeljárási szabály igazolja.
[46] Az egyik, hogy a nyomozási bíró – aki a büntetőeljárási kényszerintézkedések elrendeléséről is dönt a vádemelés előtt [Be. 207. § (1) bekezdés a) pont] – ki van zárva az ügy érdemi elbírálásából [Be. 21. § (3) bekezdés a) pont]. Ezt a kizáró szabályt az Alkotmánybíróság nemrég 34/2013. (XI. 22.) határozatában az előzetes letartóztatás egy éven túli meghosszabbításáról határozó bírákra is kiterjesztette {34/2013. (XI. 22.) AB határozat, Indokolás [42]}.
[47] Még ennél is fontosabb azonban, hogy az ügy érdemében – a vádlott bűnösségéről – döntő bírói eljárásnak nem tárgya a vádlott előzetes letartóztatása, egyáltalán a nyomozás jogszerűsége. Kivételesen a bizonyítékok értékelésénél ennek lehet jelentősége [Be. 78. § (4) bekezdés]. A Be. 258. §-a és 329–331. §-ai alapján a vádról hozott ítélet – ha bűnösnek találja a vádlottat, ha felmenti – nem rendelkezik az eljárás során elrendelt előzetes letartóztatásról, így nem határozhat az előzetes letartóztatás jogszerűségéről sem. Ennek következménye, hogy a büntető ítélet ellen benyújtható alkotmányjogi panasz az előzetes letartóztatás alkotmányellenessége miatt nem adhat jogorvoslatot, hiszen a panasszal kifogásolt ítéletben nem is esik szó róla. Nem is eshet, mert a Be. 129. § (1) bekezdése szerint „az előzetes letartóztatás a terhelt személyi szabadságának bírói elvonása a jogerős ügydöntő határozat meghozatala előtt”.
[48] Az előzetes letartóztatásról szóló határozat ügydöntő abban, hogy jogszerűen fogva tartható-e a bűncselekménnyel vádolt, de az ártatlanság vélelme [Alaptörvény XXVIII. cikk (2) bekezdés] miatt bűnösnek nem tekinthető személy. Ebben a kérdésben az előzetes letartóztatásról szóló bírói határozat ügydöntő: az „ügy” az előzetes letartóztatás jogszerűsége. Az előzetes letartóztatás más büntető eljárási kényszerintézkedésnél súlyosabb, mert az anyagi károk adott esetben helyrehozhatók, de az egyszer elvett személyi szabadság visszamenőleg nem adható vissza.
[49] 5. Az Alkotmánybíróság jelen végzésben elfoglalt álláspontja viszont – ahogyan én értem – nem zárja ki az Abtv. 26. § (1) bekezdése szerinti alkotmányjogi panasz befogadhatóságát az előzetes letartóztatás alaptörvény-ellenessége miatt, hiszen ennek feltételei teljesülhetnek, ha az előzetes letartóztatás „az ügyben folytatott bírósági eljárásban alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása folytán” és egyben a panaszos Alaptörvényben biztosított jogának sérelmére vezetett. Az előzetes letartóztatás elrendelése „bírósági eljárás” és a sérelem a többségi felfogás szerint is, felteszem, „az ügyben folytatott bírósági eljárásban” következett be. Az Abtv. 26. § (1) bekezdése ugyanis lehetővé teszi, ha ennek más feltételei teljesültek, az eljárásban alkalmazott bármely jogszabály alkotmányellenességére (Alaptörvénybe ütközésére) hivatkozással is az alkotmányjogi panasz befogadását.
[50] A többségi álláspont ennek ellenére oda vezet, hogy az Alaptörvény IV. cikk (3) bekezdésben foglalt, a common law habeas corpus szabályához hasonló, a személyi szabadság védelmére szolgáló alapvető alkotmányos biztosíték jogi védelme hiányos marad. Ezt az alkotmányjogilag szerintem nem igazolható hiányt növeli, hogy a többség álláspontja szerint semmilyen büntetőeljárási kényszerintézkedést elrendelő vagy megengedő bíró döntés ellen nem lehet az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt benyújtani.
Budapest, 2013. január 14.
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
[51] A különvéleményhez csatlakozom.
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró Dr. Kovács Péter alkotmánybíró különvéleménye
[52] Csatlakozom dr. Bragyova András alkotmánybíró úr különvéleményéhez.
[53] Ugyanakkor különösen fontosnak és megfontolandónak tartom a dr. Lévay Miklós alkotmánybíró úr párhuzamos indokolásában foglaltakat, amelyben részletes és helytálló elemzést ad arról, hogy az előzetes letartóztatás magyarországi szabályozása és gyakorlata nem kompatibilis az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglaltakkal, figyelemmel az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatára.
[54] Mindaddig, amíg vagy az Alkotmánybíróság nem változtat joggyakorlatán – amit dr. Bragyova András alkotmánybíró úr különvéleményében indokol meg –, vagy ameddig a hazai jogalkalmazói gyakorlat nem változik meg, ha kell, a magyar jogalkotó megfelelő lépése nyomán, félő, hogy a magyarországi előzetes letartóztatások ügyében, az Emberi Jogok Európai Bírósága részéről a Hagyó kontra Magyarország (52624/10) ügyben 2013. április 23-án hozott ítéletben (lásd 55–56. §) , a Baksza kontra Magyarország (59196/08) ügyben 2013. április 23-án hozott ítéletben (lásd 36–38. §), és a Hunvald kontra Magyarország (68435/10) ügyben 2013. december 10-én hozott ítéletekben (lásd 39–40. §) kimondottak mechanikus ismétlésére lehet számítani.
Budapest, 2014. január 14.
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
. |