A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Törvényszék 16.K.31.683/2011/15. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, kérve a Fővárosi Törvényszék 16.K.31.683/2011/15. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.
[2] A bíróság ítéletében megállapított tényállás lényege szerint az indítványozóval szemben a 2002–2005-ös évek tekintetében bevallások utólagos ellenőrzésére irányuló eljárást végzett az adóhatóság, amelynek eredményeképpen mindösszesen 8 515 834 Ft adóhiányt állapított meg, és ezen felül 4 257 567 Ft adóbírság és 3 656 427 Ft késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte az adózót. Az indítványozó fellebbezésére a másodfokú adóhatóság a kötelezést kis mértékben csökkentette. A jogerős adóhatósági határozattal szemben az indítványozó felperesként a Fővárosi Bírósághoz fordult, amely 19.K.32.985/2008/16. számú ítéletével az adóhatósági (alperesi) határozatot hatályon kívül helyezte. Az ítélet az indokolásában ugyan az adóhatóság megállapításainak nagyobb részével (így pl. a becslés törvényi feltételeinek fennállásával és indokoltságával) egyetértett, az egyes tételek tekintetében azonban rámutatott, hogy a felperes által megjelölt egyes pénztárkifizetési bizonylatokat (2001. szeptember 4. és 2001. november 9.) az adóhatóságnak figyelembe kellett volna vennie. A bíróság a megismételt eljárás tekintetében utasítást adott, amely szerint a vizsgálati időszakot megelőző néhány hónapban befolyt és pénztárkifizetési bizonylattal igazolt bevételeket be kell számítani, feltéve, hogy kiadása a felperes adózónak tárgyidőszakban nem keletkezett. A megismételt eljárásban az adóhatóság immár csak 6 841 154 Ft adóhiányt, valamint késedelmi pótlék nemben 3 103 841 Ft, adóbírság nemben 3 420 577 Ft fizetési kötelezettséget állapított meg. A megismételt eljárásban az adózó vitatta az eljárás megindításának szabályszerűségét, írásbeli nyilatkozattételt vállalt, nyilatkozattételi jogának sérelmére, más eljárási szabálysértésekre hivatkozott. Az elsőfokú határozat elleni fellebbezésében kifejezetten hivatkozott arra, hogy a vagyonosodási vizsgálat négy jól elkülöníthető szakaszát a megismételt eljárásban az adóhatóság nem tartotta be, utalt az adóhatóság által véleménye szerint figyelembe nem vett tényekre. A fellebbezéshez az adózó csatolt – más iratok mellett – egy kölcsönszerződést, amely szerint felesége 7 000 000 Ft kölcsönt nyújtott egy harmadik személynek, aki azt 2004. április 2-án visszafizette – ezzel kívánta a fellebbezési eljárásban bizonyítani, hogy a 2004. április 5-én tett befizetés, amit korábban kiadásként számolt el az adóhatóság, valójában nem minősül annak. A másodfokú adóhatóság az elsőfokú határozatot (az elévülés időpontjának helyesbítésével) helybenhagyta (NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóság 4137324493). A határozatban a másodfokú adóhatóság kifejezetten indokolta, hogy milyen oknál fogva nem fogadta el azokat a bizonyítékokat, amelyeket az adózó a fellebbezésben terjesztett elő. A másodfokú adóhatóság az elsőfokú határozatot (az elévülés időpontjának helyesbítésével) helybenhagyta. Ez ellen a határozat ellen élt keresettel a fél, amely ügyben a Fővárosi Törvényszék 16.K.31.683/2011. szám alatt járt el. A keresetlevélben ismételten utalt arra, hogy a megismételt eljárás során már a megbízólevél átadása sem volt jogszerű. Megkísérelte alátámasztani, hogy írásbeli nyilatkozattételi jogának gyakorlásában a hatóság megakadályozta. Az indítványozó hivatkozott arra, hogy a fellebbezésben előadott bizonyítási indítványát – amelyben egy 2002. december 28-ai ügyletet kívánt igazolni dokumentumokkal – a másodfokú adóhatóság nem fogadta be, bár véleménye szerint a Legfelsőbb Bíróság 1/2007. KK véleménye alapján azt meg kellett volna tenni. Arra is utalt, hogy véleménye szerint a bíróság korábbi ítéletét a megismételt eljárásban nem vették megfelelően figyelembe, mert nem teljesen új vagyonvizsgálati eljárást folytattak le, nem indokolták a becslés szükségességét stb., hanem csak a bíróság által megjelölt tételeket illesztették be a korábbi vagyonmérlegbe. Az alperesi adóhatóság ellenkérelme utalt arra, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 115. § (1) bek. b) pontja szerint csak akkor használható fel korábban nem említett tény vagy bizonyíték, ha arról az adózó nem tudott vagy nem tudhatott, ezért az adóhatóság jogszerűen mellőzte a felperes által a fellebbezésében felajánlott bizonyítékot. Egyebekben véleménye szerint a jogszabályokat megtartották, jogszerű a jogerős adóhatósági határozat.
[3] A Törvényszék 16.K.31.683/2011/15. sz. ítéletében a felperes keresetét elutasította. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 111. § (2) [ill. 2012. február 1-jét követően (3)] bekezdése szerint a hatóság az új eljárást elrendelő bírósági ítélet rendelkező részéhez és indokolásához is kötött, az új eljárásban kifejezetten az ott megjelölt kérdések vizsgálatára van lehetősége. Mivel az alaphatározatban [Fővárosi Törvényszék 19.K. 32985/2008/16.] a bíróság kifejezetten a vizsgálati időszakot egy-két hónappal megelőző bevételek figyelembe vételére szólította fel az adóhatóságot – ez pedig megtörtént –, ez megszabta a megismételt eljárás kereteit. Ráadásul az eredeti ítélet indokolása – amely a megismételt eljárást köti – már megállapította a becslési eljárás alkalmazásának jogszerűségét. Az alkotmányjogi panasszal támadott törvényszéki ítélet kifejezetten indokolta, hogy miért nem tekintette törvénysértőnek az alperesi adóhatóság eljárását abban a tekintetben, hogy nem vette figyelembe a felperes által a fellebbezésben előhozott bizonyítékokat: ezek figyelembe vételére nem volt lehetőség, mert az alaphatározatban tett iránymutatáson nem terjeszkedhetett túl a megismételt eljárás sem; de az okiratok érdemi vizsgálata sem támasztotta alá, hogy az azokkal bizonyítani kívánt kölcsönügylet a valóságban teljesedésbe ment, így adójogi szempontból figyelembe vehető lett volna.
[4] Az indítványozó ez ellen az ítélet ellen terjesztett elő alkotmányjogi panaszt, kérve a Fővárosi Törvényszék 16.K.31.683/2011/15. számú ítéletének megsemmisítését. Az indítványozó álláspontja szerint a Törvényszék ítélete a res iudicata súlyos félreértelmezésén alapul, ezáltal sérti alapjogait, az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését, az R) cikk (2) bekezdését, a T) cikk (1) bekezdését, az I. cikk (1) és (3) bekezdését, a XV. cikk (1) bekezdését, a XXIV. cikk (1) bekezdését és a XXVIII. cikk (7) bekezdését. Álláspontja szerint a jogorvoslathoz való jogot, a jogbiztonsághoz való jogot, valamint a tisztességes eljáráshoz való jogot sérti, hogy a Törvényszék a korábbi ítélet kötőerejét megszorítóan, Alaptörvény-ellenesen értelmezte. Ha pusztán a fellebbezés, a keresetlevél befogadásával megvalósul a jogorvoslathoz való jog, de a felperest a kapcsolódó törvényi jogosítványaitól elzárják, úgy az alaptörvényi jogok kiürülnek – érvelt az indítványozó a bírói normaértelmezés alaptörvény-ellenessége mellett. Részletes érvelésében utalt arra, hogy a megismételt eljárásban okirati bizonyítékokkal kívánta 2002-es bevételeit igazolni, amelyet azonban az adóhatóság eljárásával ellehetetlenített, és a fellebbezés folytán eljárt másodfokú adóhatóság is elutasította, mivel megengedhetetlen új ténynek minősítette az iratokat. A Törvényszék pedig jóváhagyta ezt a megközelítést azáltal, hogy az alaphatározatban tett rendelkezést – az alap-közigazgatási határozat megsemmisítését – szorosan úgy értelmezte, hogy az kizárólag az indokolásban érintett időszak bevételei tekintetében adott lehetőséget a félnek újabb bevételek bizonyítására (nem nyitotta meg viszont a lehetőséget a vagyonvizsgálati eljárás teljes megismétlésére, bár az alap adóhatósági határozatot a Törvényszék megsemmisítette). Érvelése szerint az új eljárást elrendelő határozat egy minimum-kötelezettséget határozott meg az új eljárás tekintetében, nem pedig bizonyítási maximumot. Ezzel az értelmezéssel a bíróság a megismételt eljárásban megfosztotta őt az alkotmányosan kötelező bizonyítási jogaitól, a kimentés lehetőségétől.
[5] Az indítványozót a főtitkár tájékoztatta az alkotmányjogi panasz törvényi feltételeiről, amely alapján az indítványozó határidőben kiegészítette, pontosította alkotmányjogi panaszát; s továbbra is kérte a Fővárosi Törvényszék 16.K.31.683/2011/15. számú ítéletének megsemmisítését.
[6] 2. Az alkotmányjogi panasz az Abtv.-ben támasztott formai befogadhatósági feltételeknek megfelelt, azzal, hogy az alkotmányjogi panaszában hivatkozott Alaptörvény R) és T) cikkekre való utalást az Alkotmánybíróság nem vette figyelembe, tekintettel arra, hogy az indítványozó e körben nem az Alaptörvényben biztosított jogaira hivatkozott. Az indítványozó hivatkozott az Alaptörvény B) cikkére, a jogállami jogbiztonság sérelmére is. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint alkotmányjogi panaszban a jogállami jogbiztonságra való hivatkozásnak csak kivételes esetekben – a visszaható hatályú jogalkotásra és a felkészülési idő hiányára alapított indítványok esetében – van helye [3062/2012. (VII. 26.) AB határozat]; az Abtv. 27. §-ára alapított alkotmányjogi panasz esetében azonban ezek sérelme még elvi szinten sem merülhet fel, mivel ez a két kivételes esetkör, vagyis a visszaható hatályú jogalkotás és a felkészülési idő hiánya a jogalkotás számára fogalmaz meg alkotmányos követelményeket [3033/2013. (II. 12.) AB végzés]. Jelen alkotmányjogi panasz esetében – amelyet az Abtv. 27. §-ára alapított az indítványozó – az Alaptörvény B) cikkére mindezek alapján szintén nem lehet alappal hivatkozni.
[7] 3. Az indítvány az Abtv. 29. §-ában foglalt feltételeket nem teljesíti. Az Abtv. 29. §-a a befogadhatóság tartalmi feltételeként határozza meg, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet tartalmazzon, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel.
[8] 3.1. Az alkotmányjogi panaszban megjelölt I. cikk (1) és (3) bekezdése önmagában nem áll értékelhető összefüggésben az indítványozó által támadott ítélettel, amennyiben más alapvető jog sérelmét érdemben nem látja megállapíthatónak az Alkotmánybíróság. A törvény előtti egyenlőségre [XV. cikk (1) bekezdés] mindössze röviden utalt az indítványozó, sérelmét abban látta, hogy az adóhatóság állítását a bíróság kedvezőbben értékelte volna. Ezt az érvelést azonban sem eredeti, sem kiegészítő indítványában nem fejti ki megfelelően, ezért az érdemben nem bírálható el.
[9] 3.2. A tisztességes eljáráshoz való jogra [XXIV. cikk (1) bek.] vonatkozó érvelés – amelyet a jogorvoslathoz való joggal [XXVIII. cikk (7) bek.] együtt hoz fel az indítványozó – alapján sincs helye az alkotmányjogi panasz érdemi vizsgálatának. E két alapvető jog sérelmét arra alapította az indítványozó, hogy szerinte mind az adóhatóság, mind a bíróság szűken értelmezte az alapeljárásban született ítéletet, amely az eljárás megismétlését rendelte el, és konkrét utasítást adott a megismételt eljárásra. A Törvényszék maga is hivatkozott a Ket. 109. § (3) [a határozat meghozatalakor: (4)] bekezdésére, amely szerint: „A hatóságot a közigazgatási ügyekben eljáró bíróság határozatának rendelkező része és indokolása köti, a megismételt eljárás és a döntéshozatal során annak megfelelően jár el.” Az Art. 140. § (2) bekezdés második mondata – amely az Art. hatályba lépése óta lényegében változatlan –, pedig kimondja: „Az adóhatóság a felettes szerve vagy a bíróság által elrendelt új eljárásban kizárólag az új eljárás elrendelésére okot adó körülményeket, illetőleg az ezekkel összefüggő tényállási elemeket vizsgálhatja.” Úgy az első-, mint a másodfokú adóhatóság ezekkel a jogszabályi rendelkezésekkel összhangban csak az alapeljárásban jogsértőnek tekintett kérdések körében folytattak vizsgálatot. A felperesi indítványozó észrevételezési, nyilatkozattételi jogának csorbítására, korlátozására hivatkozott, azonban a Fővárosi Törvényszék 16.K.31. 683/2011/15. számú ítéletéből kitűnik, hogy a megismételt eljárás során az adóhatósági eljárási cselekményekre észrevételeket tett, amelyeket az adóhatóság megvizsgált és alaptalanként elutasított. A felperes írásbeli nyilatkozattételt vállalt az eljárás folyamán, amelyhez csatolni kívánta egyes bevételeit alátámasztó iratokat, azonban ezt a megismételt elsőfokú eljárásban nem tette meg. Az eljárást lezáró jegyzőkönyvre törvényes határidőn túl tett észrevételt, de iratot ehhez sem csatolt. Csak az elsőfokú határozat megszületését követően, a fellebbezéséhez csatolta be azt a 2002. december 28-án kelt kölcsönszerződést, amellyel az alapeljárási ítéletben megállapított időszakon (vagyis a 2002-es évet megelőző egy-két hónapon) kívül eső időpontra próbálta igazolt bevételeit növelni. Az indítványozó arra a feltevésre alapozva vélte jogorvoslati jogát sértőnek, hogy sem a másodfokú hatóság, sem a bíróság nem vette már ezeket a későn csatolt iratokat figyelembe, mert azok a res iudicata téves értelmezésén alapulnának. Ezzel szemben a hatóságok és a hatóságok által megismételt eljárás törvényességét felülbíráló bíróság is csak abban a keretben vizsgálódhat, amelyet az alapeljárásban eljárt bíróság számára meghatározott, ellenkező esetben az eredeti bírósági határozat jogereje, kötőereje mit sem érne. A jogerő védelmét éppen az sértené, ha az alapeljárásban hozott ítélettel szemben a megismételt eljárásban újra megnyitható lenne minden ott már törvényesen lezárt kérdés.
[10] A jogorvoslathoz való jog sérelmét azért nem látta érdemben vizsgálhatónak, megállapíthatónak az Alkotmánybíróság, mivel az ügy irataiból nyilvánvalóan kitűnik, hogy az indítványozó az eredeti és a megismételt eljárásban is kimerítően élhetett jogorvoslati jogával és meg is tette azt. Formálisan tehát élhetett jogorvoslati jogával. Azt az érvelését pedig, amely szerint érdemben korlátozták jogorvoslathoz való jogában azáltal, hogy a 2002-es év vonatkozásában a bizonyítékait nem vették figyelembe, azért nem fogadta el az Alkotmánybíróság, mert a fél saját abbéli mulasztását, hogy ezeket a bizonyítékokat az alapeljárásban nem hozta fel, kívánja az alperesi hatóságra terhelni. Minden jogorvoslat lényegi, immanens eleme a jogorvoslás lehetősége, vagyis a jogorvoslat fogalmilag és szubsztanciálisan tartalmazza a jogsérelem orvosolhatóságát. Ennek a követelménynek az eljárás egésze jelen esetben az ügy irataiból is kitűnően megfelelt: az indítványozónak az alapeljárásban minden lehetősége megvolt a 2002–2005-ös időszak tekintetében bevételei igazolására, továbbá kifogásolhatott minden erre az időszakra vonatkozó adóhatósági eljárási cselekményt, az ügy érdemében hozott határozat ellen fellebbezéssel, a jogerős határozat ellen keresettel, bírói úton igénybe vehető jogorvoslattal is élhetett. Utal arra az Alkotmánybíróság, hogy a megismételt eljárásban az alapeljárásban hozott ítéletnek megfelelően az adóhatóság a 2001-es bevételeket rendelkezésre állónak tekintette, a megismételt eljárásra vonatkozó utasításoknak mind az adóhatóság, mind a bíróság teljes mértékben eleget tett. Az pedig, hogy a megismételt eljárásra adott utasítás hatókörén kívül a hatóság és a bíróság bizonyítást nem folytatott, a jogorvoslathoz való jogot nem sérti, mivel az erre vonatkozó érveket, indítványokat az indítványozónak az alapeljárásban is lett volna módja felhozni, abban sem törvényi előírás, sem hatósági vagy bírósági cselekmény nem gátolta (ilyenre nem is hivatkozott), ezért az ügy érdemére kiható alaptörvény-ellenesség nem állapítható meg.
[11] Az indítványozó kifejezetten a bírósági ítéletet, az abban megjelenő normaértelmezést kifogásolta. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a törvényes keretek között megmaradó jogértelmezés az Alaptörvény felhívott rendelkezéseit sem sértette. A fentiek szerint ugyanis nem jelenti a jogorvoslathoz való jognak az ügy érdemére kiható sérelmét az, hogy a megismételt eljárásban a hatóság és a bíróság az új eljárásra utasító határozat maradéktalan teljesítésén túl nem vizsgál érdemben olyan bizonyítékot, amelyet a fél az alapeljárásban előadni elmulasztott. Hasonlóképpen nem talált az ügy érdemére kiható alaptörvény-ellenességet az Alkotmánybíróság abban sem, hogy a megismételt eljárásban a másodfokú adóhatóság, továbbá a bíróság nem látott lehetőséget új tényként a 2002-es adóévre vonatkozó bizonyítékok felhozatalára, hiszen ezen bizonyítékok felhozatalára az indítványozónak az alapeljárásban, az alapeljárási fellebbezésben, sőt akár az alapeljárásban folyt bírósági eljárásban is módja lett volna. A jogorvoslathoz való jogot nem sérti az, hogy a megismételt eljárásban a hatóság és a bíróság a megismétlést elrendelő jogerős bírósági határozat rendelkező részéhez és indokolásához is kötött módon járt el.
[12] Fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz befogadhatósági vizsgálatának eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-ában foglalt befogadhatósági feltételnek, és az alkotmányjogi panaszt az Abtv. 29. §-ában fennálló befogadhatósági akadály miatt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.
Dr. Kovács Péter s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
előadó alkotmánybíró |
. |