Hungarian
Ügyszám:
.
IV/00879/2014
Első irat érkezett: 04/30/2014
.
Az ügy tárgya: a Fővárosi Törvényszék 72.Pf.640.001/2013/4. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz (használati díj)
.
Eljárás típusa: Alkotmányjogi panasz (Abtv. 27. § )
.
Indítványozók típusa:érintett magánszemély vagy szervezet
.
Előadó alkotmánybíróra szignálás napja: 07/09/2014
.
Előadó alkotmánybíró: Szalay Péter Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
Az indítvány lényege:
Az indítványozó - az Abtv. 27. §-a alapján - a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság gépkocsi használati díj megfizetése iránti perben hozott 15.P.III.22.914/2012/25. számú ítélete, és a Fővárosi Törvényszék 72.Pf.640.001/2013/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését indítványozta.
Az indítványozó álláspontja szerint az Alaptörvény XIII. cikkében foglalt tulajdonhoz való jogát sérti a bíróság azon következtetése, hogy az alperes a jogtalanul magánál tartott gépkocsi használata után nem köteles használati díjat vagy kártérítést fizetni, valamint az, hogy az örökhagyó halála előtt néhány órával az örökhagyó bankszámlájáról felvett pénzt az örökös nem követelheti vissza az alperestől. Érvelése szerint a tisztességes eljáráshoz való jogot sérti, hogy joghatályos alperesi ellentmondás hiányában a fizetési meghagyás jogerőre emelése helyett per indult és azt a bíróság jogerősen elbírálta. A VI. cikk (1) bekezdésében foglalt jó hírnévhez való jogát sérti továbbá az ítélet indokolása, mely tényként kezeli azon alperesi álláspontot, hogy az örökhagyó kitagadta az örökségből az indítványozót..
.
Támadott jogi aktus:
    Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 15.P.III.22.914/2012/25. számú ítélete
    Fővárosi Törvényszék 72.Pf.640.001/2013/4. számú ítélete
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései az indítványban:
.
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései az indítványban:
VI. cikk
XIII. cikk
XXIV. cikk
XXVIII. cikk

.
Anonimizált indítvány (pdf):
IV_879_2_2014_ind_kieg_anonim.pdfIV_879_2_2014_ind_kieg_anonim.pdfIV_879_0_2014_inditvany_anonim.pdfIV_879_0_2014_inditvany_anonim.pdf
.
Egyéb mellékletek (pdf):
    .
    A határozat száma: 3184/2015. (IX. 23.) AB végzés
    .
    Az ABH 2015 tárgymutatója: bizonyítékok felülmérlegelése
    .
    A határozat kelte: Budapest, 09/15/2015
    .
    .
    Testületi ülések napirendjén:
    .
    Testületi ülések napirendjén:
    2015.09.15 15:00:00 3. öttagú tanács
    .

    .
    A határozat szövege (pdf):
      .
      A határozat szövege:
      .
      A határozat szövege:
        Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
        v é g z é s t:

        Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Törvényszék 72.Pf.640.001/2013/4. számú ítélete, valamint a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 15.P.III.22.914/2012/25. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
        I n d o k o l á s

        [1] 1. Az indítványozó a Fővárosi Törvényszék 72.Pf.640.001/2013/4. számú ítélete ellen – a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 15.P.III.22.914/2012/25. számú ítéletére is kiterjedő hatállyal – terjesztett elő az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt 2014. április 7-én, a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság, mint elsőfokú bíróság útján az Alkotmánybírósághoz. Az alkotmányjogi panasz az Alkotmánybíróságra 2014. április 30-án érkezett be. Az indítványozó az alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság főtitkárának felhívására 2014. június 23-án kiegészítette. A panasz a támadott bírói döntéseket az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével, VI. cikk (1) bekezdésével, XIII. cikk (1) bekezdésével, XXIV. cikk (1) bekezdésével, valamint XXVIII. cikk (1) bekezdésével tartotta ellentétesnek.

        [2] 2. Az alkotmányjogi panasz előzményeként a mellékelt iratokból megállapítható, hogy az indítványozó néhai édesanyja (a továbbiakban: örökhagyó) jó barátságba került a szomszédjával – az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügy alperesével (a továbbiakban: alperes) –, aki a munkatársa is volt, miközben az indítványozóval – az alapügy felperesével – való kapcsolata konfliktusokkal terhelt volt. Miután az örökhagyó megbetegedett, az alperest kérte meg, hogy a bevásárlásokban és egyes ügyei intézésében legyen a segítségére. 2010. augusztus 31-én pedig az örökhagyó a tulajdonában lévő személygépkocsit is átengedte szívességi használatra az alperesnek. A személygépkocsi műszaki engedélye 2010. október 21-én lejárt, levizsgáztatása az örökhagyó haláláig sem történt meg, így ezt követően az alperes azt csak a birtokában tartotta, de nem használta. 2011. március 11-én az örökhagyó végrendeletet készített, amelyben az indítványozót – méltatlan magatartására hivatkozással – kitagadta, és általános örökösének az alperest nevezte meg. Az örökhagyó 2011 márciusában kórházba került, és ezen hónap 16. napján elhunyt. Az alperes az örökhagyó bankkártyájával annak bankszámlájáról 2011. március 7-én felvett 5 000 Ft-ot, majd 2011. március 15-én 1 000 és 50 000 Ft-ot, továbbá 2011. március 16-án 70 000 Ft-ot – mindösszesen 126 000 Ft-ot. Az örökhagyó halálát követően, 2011. szeptember 18-án az indítványozó levélben felszólította az alperest, hogy a birtokában lévő személygépkocsit neki adja ki, mert az tulajdonosként őt illeti. Felszólította továbbá, hogy a személygépkocsi használatáért fizessen meg 2010. augusztus 31-től a levél átvételéig napi 4 000 Ft, a levél átvételét követően pedig a személygépkocsi kiadásáig napi 10 000 Ft használati díjat, továbbá fizesse vissza az örökhagyó bankszámlájáról felvett 126 000 Ft-ot és annak kamatait. A felszólításoknak az alperes nem tett eleget, és a hagyatéki eljárást lefolytató közjegyzőnek írt levelében azt kérte, hogy amennyiben az örökös személye ismertté válik, erről tájékoztassa őt, hogy a személygépkocsit és annak okmányait neki átadhassa. A személygépkocsit az indítványozó végül 2012. január 6-án szállította el az alperestől. Az időközben lefolytatott hagyatéki eljárás során az alperes elismerte, hogy az örökhagyó végrendelete érvénytelen, mivel arra a dátumot ő vezette rá saját kézzel, a hagyatékot így a közjegyző az indítványozónak, mint törvényes örökösnek adta át 1/1 arányban. A közjegyző a hagyatékátadó végzést 2011. október 20-án hozta meg.

        [3] 3. Az indítványozó a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróságon keresetet terjesztett elő, amelyben kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest a személygépkocsi általa meghatározott használati díjának (2 442 000 Ft), a 126 000 Ft és kamatainak, valamint további kártérítésnek a megfizetésére. Az alperes a kereset elutasítását kérte, hivatkozva arra, hogy az örökhagyótól ingyenes használatra kapta a személygépkocsit, valamint annak forgalmi engedélye le is járt, így nem használhatta. A hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedését követően pedig semmi nem akadályozta az indítványozót abban, hogy a személygépkocsit elszállítsa. Az örökhagyó bankszámlájáról felvett összegekkel kapcsolatosan pedig az alperes előadta, hogy a készpénzfelvételek az örökhagyó kérésére történtek, mivel az alperes korábban a saját pénzéből fizette az örökhagyó gyógyszer- és élelmiszer-kiadásait, valamint egyes közüzemi számláit.
        [4] A bíróság a 2013. augusztus 30-án kelt, 15.P.III.22.914/2012/25. számú ítéletében a keresetet kisebb részben találta alaposnak. Az ítélet rámutatott, hogy az indítványozó a személygépkocsi szívességi használatának 2011. szeptember 18-án történt megvonásától elvileg követelhetett volna használati díjat, ha bizonyítani tudta volna, hogy az alperest mulasztás terheli a személygépkocsi kiadásában, ennek bizonyítása azonban nem vezetett eredményre. A bíróság annak is jelentőséget tulajdonított, hogy 2011. október 21-én lejárt a személygépkocsi forgalmi engedélye, így ezt követően a közúti forgalomban nem vehetett részt. (Műszaki vizsgáztatásra csak a tulajdonos és a forgalmi engedélybe bejegyzett üzemben tartó jogosult.) Kiemelte továbbá az ítélet, hogy a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedését követően az indítványozó az alperestől a személygépkocsit bármikor elszállíthatta volna – figyelemmel arra, hogy 2011. augusztus 18-án az alperes is úgy nyilatkozott a közjegyzőnek, hogy a tényleges örökös azt tőle bármikor átveheti –, ő azonban az elszállítással késlekedett, ez pedig nem értékelhető az alperes terhére. Ezt a kereseti kérelmet ezért a bíróság jogalap hiányában elutasította. Az alperes ellentmondásos előadása miatt azonban a bíróság alaposnak ítélte a 126 000 Ft és kamatai megfizetésére irányuló kérelmet. A kártérítés megítélése tárgyában a bíróság a döntést mellőzte, mivel a keresetlevél ezzel kapcsolatosan nem tartalmazott határozott kereseti kérelmet.

        [5] 4. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az indítványozó és az alperes is fellebbezett. A Fővárosi Törvényszék a 2013. december 16-án kelt, 72.Pf.640.001/2013/4. számú másodfokú ítéletében az indítványozó fellebbezését alaptalannak, az alperes fellebbezését részben alaposnak ítélte. Az indokolás szerint az elsőfokú döntés helyesen mondta ki, hogy megbízási jogviszony alapján vett fel az alperes az örökhagyó bankszámlájáról pénzösszegeket, mert a bankkártya az örökhagyóé volt, a bankszámla felett kizárólag ő volt jogosult rendelkezni. Az örökhagyó halálával a bankszámla pozitív egyenlegét az indítványozó, mint hagyatékot, megszerezte. Az örökhagyó halála előtt felvett 56 000 Ft-ot illetően azonban – szemben az elsőfokú bíróság álláspontjával – az indítványozónak kellett azt bizonyítania, hogy ezt az összeget is, mint az örökhagyó követelését, megörökölte. E kérdésben az elsőfokú bíróság a bizonyítási kötelezettség téves telepítése miatt a bizonyítékokat helytelenül és okszerűtlenül értékelte. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a másodfokú bíróság arra következtetett, hogy a fenti összeggel a felek az örökhagyó életében elszámoltak, nem lehetett azt igazolni, hogy az örökhagyónak az alperessel szemben 56 000 Ft követelése állt volna fenn, amelyet így az indítványozó megörökölhetett volna. Ennek a megfizetését ezért az indítványozó az alperestől alappal nem követelheti. Az örökhagyó halála után felvett 70 000 Ft-ot illetően azonban az elsőfokú bíróság a bizonyítékok helytálló értékelésével megalapozott következtetésre jutott; ez az összeg a hagyaték részeként az indítványozóra, mint örökösre szállt, az alperes e felvett összeg magánál tartására nem rendelkezett jogalappal. Az elsőfokú bíróság azt is helytállóan állapította meg, hogy a személygépkocsi ingyenes használatára az örökhagyó és az alperes között haszonkölcsön szerződés jött létre, ez azonban az örökhagyó halálával nem szűnt meg. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) ugyanis a kölcsönadó halálát nem határozta meg megszűnési okként; a régi Ptk. 585. § (2) bekezdése ezzel szemben felmondási jogot biztosított ilyen esetben a kölcsönadó örökösének. A jelen ügyben ezért azt lehetett megállapítani, hogy az indítványozó – mint örökös – a 2011. szeptember 18-án kelt nyilatkozatával a felmondási jogát gyakorolta. Az alperes a felmondást 2011. szeptember 22-én átvette, ezért – a régi Ptk. rendelkezései alapján – a haszonkölcsön szerződés 2011. október 7-én megszűnt. Az alperes így 2011. október 8-tól jogalap nélküli birtokosnak minősült, aki köteles volt a személygépkocsit a birtoklásra jogosultnak kiadni. Az alperes a közjegyzőhöz intézett 2011. augusztus 18-ai és 2011. október 5-ei nyilatkozataiban kinyilvánította, hogy tudatában volt annak, hogy a személygépkocsit az örökös részére ki kell adnia, ezért kérte is a közjegyzőt, hogy közölje vele az örökös személyét. Az ügy körülményeinek alapján az alperes a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedésének időpontjáig alappal következtethetett az örökös személyének bizonytalanságára. Az alperes ezért 2011. november 14-ig jóhiszemű jogalap nélküli birtokosnak minősült, aki a hasznokért és károkért nem felelős. Ettől kezdődően azonban a birtoklása rosszhiszeművé vált, így az indítványozó alappal érvényesíthetett volna vele szemben használati díj iránti igényt. Az alperes ezen időponttól arra sem hivatkozhatott, hogy a személygépkocsi műszaki vizsgája lejárt, és ezért nem tudta azt használni, ugyanis ő maga hiúsította meg, hogy az indítványozó tulajdonosként a vizsgáztatás érdekében szükséges intézkedéseket megtegye. A használati díj mértékének megállapítása ugyanakkor szakkérdésnek minősült. Ennek bizonyítására az indítványozó által csatolt bizonyítékok nem voltak alkalmasak, így – bizonyítottság hiányában – az indítványozó 2011. november 14-től 2011. december 20-ig használati díj teljesítését nem követelhette az alperestől. Az örökhagyó halálát megelőző időszakra pedig egyértelmű volt, hogy az örökhagyó a személygépkocsi használatát ingyenesen biztosította az alperesnek, ami visszamenőleg nem tehető visszterhessé.
        [6] Ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, az alperes marasztalásának összegét 70 000 Ft-ra és késedelmi kamataira leszállította, ezt meghaladóan pedig a keresetet alaptalannak minősítette. Döntött ennek megfelelően a perköltség viselésének megváltoztatásáról is.

        [7] 5. Az indítványozó a jogerős ítélettel szemben felülvizsgálati kérelmet és perújítási kérelmet is előterjesztett.
        [8] A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a 2014. május 28-án kelt, Pfv.III.20.734/2014/2. számú végzésével az indítványozó – jogi képviselő nélkül előterjesztett – felülvizsgálati kérelmét hivatalból elutasította, mert a kérelemben vitatott érték a 3 000 000 Ft-ot nem haladta meg [v.ö. a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 271. § (2) bekezdés].
        [9] Az indítványozó perújítási kérelmét a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság a 2015. február 18-án kelt, 12.P.21.788/2014/12. számú végzésével, mint érdemi tárgyalásra alkalmatlant, elutasította. E döntéssel szemben az indítványozó fellebbezett. A fellebbezés következtében másodfokú bíróságként eljárt Fővárosi Törvényszék a 2015. június 25-én kelt, 42.Pkf.634490/2015/2. számú végzésével az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.

        [10] 6. Az indítványozó a Fővárosi Törvényszék 72.Pf.640.001/2013/4. számú ítélete, valamint a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 15.P.III.22.914/2012/25. számú ítélete ellen az Abtv. 27. §-a alapján előterjesztett alkotmányjogi panaszában – a korábban tett nyilatkozataiban és indítványaiban foglaltakkal hasonló módon – előadta az alapügy tényállását és az azzal kapcsolatos kifogásait. Így kitért különösen arra, hogy az alapügyben vitatott végrendeletet álláspontja szerint az alperes készítette, aki rosszhiszeműen tartott igényt az örökhagyó teljes hagyatékára, és az általa használt személygépkocsit még akkor sem adta ki részére, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy nem ő lesz az örökös; továbbá arra is, hogy az alapügy fizetési meghagyással indult, illetve a per során ő az alperesi tanúhoz nem intézhetett kérdéseket. Sérelmezte az indítványozó azt is, hogy nem kapott megfelelő kioktatást a bíróságtól arról, hogy a személygépkocsi használatáért követelt díj mértékét szakértő közreműködésével neki kell bizonyítania, akkor is, ha az alperes a díj mértékét nem kifogásolta. Vitatta továbbá az indítványozó a jogerős ítélet elutasítást tartalmazó rendelkezéseit az alperes által az örökhagyó életében felvett pénzösszegek, valamint a személygépkocsi jóhiszemű birtoklása tekintetében, különösen amiatt, mert – tudomása szerint – a perben tanúként meghallgatott személy az alperes élettársa.
        [11] Az alkotmányjogi panaszban foglaltak szerint az örökléshez való jog sérelmét okozta, hogy az indítványozó az örökhagyó számlájáról az örökhagyó halála előtt felvett 56 000 Ft-ot nem örökölte meg, a pénzfelvétellel ugyanis a pénzösszeg tulajdonjoga nem, csak annak birtokosa változott meg. Az indítványozó álláspontja szerint ez a pénzösszeg – a jogerős ítéletben foglaltakkal ellentétben – az örökhagyó halála után felvett 70 000 Ft jogi sorsát osztja, és alaptörvény-ellenes, hogy ezzel az összeggel az alperesnek nem kellett elszámolnia az indítványozóval. Emellett érvelve az indítványozó azt is előadta, hogy 51 000 Ft felvételére az örökhagyó halálát megelőző néhány órában került sor, így az örökhagyó nem is volt abban a helyzetben, hogy ezt az össze­get visszakövetelje, vagy azzal elszámoljon az alperessel – az indítványozó szerint ezért ezt neki állt volna jogában megtenni. Kérte ezért, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg, hogy az örökösnek éppúgy joga van vitatni és visszakövetelni a tulajdonát, illetve elszámolni az alperessel, ahogy ez a jog megillette az örökhagyót is.
        [12] Az indítványozó a tisztességes eljáráshoz való joga súlyos megsértésének tartja azt is, hogy megítélése szerint a joghatályosan kibocsátott fizetési meghagyásra az alperestől (kötelezettől) nem érkezett ellentmondás, így az jogerőre emelkedett, és az alperes ezt vitató keresete nélkül nem lett volna helye semmilyen egyéb eljárásnak. Az indítványozó ezért az Alkotmánybíróságtól kérte annak kimondását, hogy a formai szabályoknak megfelelő ellentmondás nélkül a kibocsátott fizetési meghagyás jogerőre emelkedett, az ügyben született bírósági döntéseket ezért hatályon kívül kell helyezni.
        [13] Az örökléshez és a tulajdonhoz való jog sérelmének tartja az indítványozó azt is, hogy ha a tulajdona felett a rendelkezési jogot nem gyakorolhatja, akkor ezért neki semmiféle kártérítés nem jár. Véleménye szerint az alperes rosszhiszeműen tartott igényt az ő hagyatékára, és késlekedett a tulajdona kiszolgáltatásával. Ezzel össze­függésben az indítványozó azt kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy állapítsa meg, hogy a bíróság nem juthat olyan következtetésre, hogy amennyiben valakit „megfosztanak a tulajdonától”, akkor azért sem kártérítést, sem használati díjat nem kaphat.
        [14] Hivatkozott az indítványozó a jó hírnévhez való jog sérelmére is. Megítélése szerint a bíróság azzal, hogy ítéletében tényként rögzítette az alperes valótlan kijelentései alapján, hogy őt az örökhagyó kitagadta, és mindenét az alperesre hagyta, megsértette a jó hírnevét. Kérte azért, hogy az Alkotmánybíróság mondja ki, hogy ilyen ténymegállapítást a bíróság az ítéletében csak akkor tehet, ha ez az ügy érdemi elbírálásához szükséges, és ha lehetőség volt ellenbizonyításra is. Az indítványozó többször is kérte, hogy az Alkotmánybíróság a támadott bírói döntések megsemmisítése mellett kötelezze új eljárásra a bíróságot.

        [15] 7. Az alkotmányjogi panasz kiegészítése, részben megismételve és összefoglalva az alkotmányjogi panaszban foglaltakat, az alábbiakat tartalmazta. Az indítványozó – fenntartva a korábbi indítványában leírtakat – előadta, hogy az örökléshez és a tulajdonhoz való jog sérelmét jelenti, ha a bíróság arra a következtetésre jut, hogy az örökös nem vitathatja, és nem követelheti vissza az örökhagyó bankszámlájáról az örökhagyó halála előtt néhány órával más (az alperes) által felvett pénzt. Az örökléshez és a tulajdonhoz való jog sérelmét jelenti továbbá az is, ha a bíróság olyan következtetésre jut, hogy az alperes által jogtalanul magánál tartott, és az örökség tárgyát képező személygépkocsi használata után nem köteles díjat vagy kártérítést fizetni az örökösnek.
        [16] A demokratikus jogállamiság alkotmányos alapértékének és a tisztességes eljáráshoz való jognak a sérelmét jelenti az indítványozó szerint az, ha ellentmondás hiányában a fizetési meghagyás jogerőre emelkedés helyett perré alakul, és azt érdemben elbírálják. Véleménye szerint az ügyben a bíróság indítvány hiányában hozott ítéletet.
        [17] Ismét megjegyezte az indítványozó azt is, hogy a támadott ítélet indokolása sérti a jó hírnévhez való jogát, mert bizonyítottság nélkül tartalmaz a személyét érintő, hamis állítást, azzal kapcsolatosan, hogy őt az örökhagyó kitagadta volna, és örökösének az alperest tette volna meg. Ez az állítás mindössze az alperes álláspontja, ami az indítványozó szerint nem fedi a valóságot, nem bizonyított tény.
        [18] Végül kérte az indítványozó az Alkotmánybíróságtól, hogy a keresetéről érdemben döntsön, vagy az eljáró bíróságokat az általa írt szempontok szerint utasítsa új eljárásra, illetve az ügyet helyezze vissza a közjegyzői szakaszba, és intézkedjen a végrehajtás felfüggesztéséről is.

        [19] 8. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése előírja, hogy az alkotmányjogi panasz érdemi elbírálása előtt dönteni kell annak befogadásáról. Az alkotmányjogi panasz befogadásáról az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján – figyelemmel az Abtv. 47. § (1) bekezdésére, 50. § (1) bekezdésére, valamint az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 5. § (1) és (2) bekezdéseire – tanácsban eljárva dönt. A panaszt akkor lehet befogadni, ha az megfelel a törvényben előírt formai és tartalmi követelményeknek, különösen az Abtv. 26–27. és 29–31. §-aiban foglalt feltételeknek. Ezeken kívül az Abtv. 52. § (1) bekezdése értelmében az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia. A kérelem akkor határozott, ha megfelel az Abtv. 52. § (1b) bekezdés a)f) pontjaiban foglalt kritériumoknak.
        [20] Jelen esetben a panasz nem felel meg ezeknek a követelményeknek, az alábbiak miatt.

        [21] 9. Az alkotmányjogi panasz tartalmazza azt a törvényi rendelkezést – nevezetesen az Abtv. 27. § szakaszára történő hivatkozást –, amely megállapítja az Alkotmánybíróság hatáskörét az indítvány elbírálására, továbbá amely az indítványozó jogosultságát megalapozza [Abtv. 52. § (1b) bekezdés a) pont].

        [22] 10. Az indítvány kitér az eljárás megindításának indokaira, és Alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényegeként, az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése, VI. cikk (1) bekezdése, XIII. cikk (1) bekezdése, XXIV. cikk (1) bekezdése és XXVIII. cikk (1) bekezdése összefüggésében, azt adta elő, hogy sérti a tulajdonhoz és az örökléshez való jogát a támadott jogerős ítélet azon rendelkezése, amely szerint az indítványozó nem örökölte meg az örökhagyó számlájáról az alperes által az örökhagyó halála előtt felvett 56 000 Ft-ot. Előadta továbbá, hogy a jogállamiság alkotmányos alapértéke és a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét okozza, hogy követeléséből annak ellenére per lett, hogy a kibocsátott fizetési meghagyásra – az indítványozó véleménye szerint – nem érkezett formális ellentmondás. Ezen kívül az indítványozó szintén a tulajdonhoz és az örökléshez való jogot sértőnek tartotta a bírói döntés azon részét, amely alapján neki a részére későn kiadott személygépkocsi után az alperesen ellenértékként nem érvényesíthet sem használati díjat, sem kártérítést. Végezetül a jó hírnévhez való joga sérelmének minősítette a támadott bírói döntés azon megállapításait, amelyek szerint őt az örökhagyó kitagadta, és örökségét az alperesre hagyta volna.
        [23] Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésére történő hivatkozás kapcsán az Alkotmánybíróság rámutat, hogy ez nem minősül az Alaptörvényben biztosított jognak, a felhívott alaptörvényi szakasz címzettje nem az indítványozó, ezért – a visszaható hatályú jogalkotás, valamint a kellő felkészülési idő hiánya eseteinek kivételével – alkotmányjogi panaszt sem lehet közvetlenül erre a rendelkezésre alapítani {lásd pl.: 3081/2015. (V. 8.) AB határozat, Indokolás [30]–[31]}.
        [24] Az indítvány megjelöli az Alkotmánybíróság által vizsgálandó bírói döntéseket: a Fővárosi Törvényszék 72.Pf.640.001/2013/4. számú ítéletét, valamint a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 15.P.III.22.914/2012/25. számú ítéletét [Abtv. 52. § (1b) bekezdés c) pont].
        [25] Az indítvány az Alaptörvény megsértett rendelkezéseként – a 10. pontban írtak szerint – a B) cikk (1) bekezdésére, a VI. cikk (1) bekezdésére, a XIII. cikk (1) bekezdésére, a XXIV. cikk (1) bekezdésére és XXVIII. cikk (1) bekezdésére hivatkozik [Abtv. 52. § (1b) bekezdés d) pont].
        [26] Az indítvány tartalmaz indokolást arra nézve, hogy a támadott bírósági döntések miért ellentétesek az Alaptörvény hivatkozott rendelkezéseivel [Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pont]. Ez az indokolás azonban, az alkotmányjogi panasz ismertetésénél írtak szerint, a támadott bírósági ítélet indítványozóra nézve kedvezőtlen részeinek kritikáját foglalja magában.
        [27] Az indítvány tartalmaz kifejezett kérelmet a bírói döntések megsemmisítésére [Abtv. 52. § (1b) bekezdés f) pont].
        [28] Az alkotmányjogi panasz benyújtása az Abtv. 53. § (1)–(2) bekezdésének megfelelően történt.

        [29] 11. Az Abtv. 29. §-a szerint: „Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be.” Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz ezen tartalmi befogadási követelményével összefüggésben az alábbi megállapításokat teszi.

        [30] 11.1. Az indítványozó elsőként azt sérelmezte, hogy a bíróság az ügyében született jogerős ítéletben úgy döntött, hogy az alperes által az örökhagyó számlájáról még az örökhagyó életében felvett pénzösszeget, 56 000 Ft-ot ő nem örökölte meg, mert nem lehetett azt bizonyítani, hogy az örökhagyónak az alperessel szemben erre az összegre követelése állt volna fenn. Erre a döntésre a másodfokú bíróság azért jutott, mert – szemben az elsőfokú bíróság álláspontjával – úgy ítélte meg, hogy az örökhagyó életében felvett pénzöszszegre nézve az indítványozónak kellett volna bizonyítania, hogy azt, mint az örökhagyó követelését, megörökölte. A rendelkezésre álló bizonyítékok mérlegelése alapján pedig azt a következtetést vonta le a bíróság, hogy ilyen követelés fennállta nem igazolható. Az tehát, hogy a kérdéses követelés fennáll-e vagy sem, olyan jogalkalmazási, eljárási és bizonyíték-értékelési kérdés, amelynek felülbírálata nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe. Erre az eljárási törvényekben biztosított rendes és rendkívüli jogorvoslatok szolgálnak, amelyekkel az indítványozó a rendelkezésre álló iratok alapján élt is.

        [31] 11.2. Hasonló megállapítás tehető az alkotmányjogi panasz azon részével kapcsolatban is, amelyben az indítványozó azt kifogásolta, hogy az alperes által a részére késedelmesen kiszolgáltatott, az indítványozó által megörökölt személygépkocsi használata után ő sem használati díjat, sem kártérítést nem kaphat. Ezzel össze­függésben az Alkotmánybíróság rámutat, hogy a másodfokú ítélet értelmében az alperestől a 2011. november 14. és 2011. december 20. közötti időtartamra éppen hogy követelhető lett volna használati díj, mindössze a jogi képviselő nélkül eljárt indítványozó által csatolt bizonyítékok nem voltak alkalmasok a díj mértékének megállapítására. E bizonyítékok felülmérlegelésére, vagy a bizonyítási eljárás újbóli lefolytatására pedig az Alkotmánybíróságnak nincs lehetősége.

        [32] 11.3. Az alkotmányjogi panasznak a jó hírnévhez való jog sérelmét állító részével kapcsolatban az Alkotmánybíróság kiemeli, hogy az indítványozó által kifogásolt kijelentések – vagyis, hogy őt az örökhagyó kitagadta volna, és örökösének az alperest tette volna meg – a támadott jogerős bírósági döntésben, valamint az elsőfokú bírósági döntésben is, csak mint a történeti tényállás egyik eleme (a hagyatéki eljárás során tisztázandó kérdés), és mint az alperes – nem pedig a bíróság – álláspontja szerepelt. Az elsőfokú ítélet pedig a kifogásolt megjegyzésen kívül azt is tartalmazta, hogy: „A hagyatéki eljárás során az alperes elismerte azt, hogy mivel az örökhagyó által készített végrendeletre a dátumot saját kézzel ő vezette rá, így a végrendelet – a végrendelet elkészítésében közreműködő javára tett juttatás miatt – érvénytelen.” Hasonló megállapítás a másodfokú ítéletben is szerepelt. Nem volt ezért vitás a bírósági eljárás során, hogy az örökhagyó örököse az indítványozó, a hagyaték rá szállt.

        [33] 11.4. Kifogásolta az indítványozó azt is, hogy a kibocsátott fizetési meghagyásra – álláspontja szerint – az alperestől nem érkezett ellentmondás, így nem lett volna helye bírósági eljárásnak az ügyben. A jogerős bírósági ítélet e kérdés kapcsán azt tartalmazta, hogy: „A rendelkezésre álló adatok alapján egyértelműen megállapítható volt, hogy a fizetési meghagyás az alperes részére helyettes átvevő útján 2012. június 29. napján került kézbesítésre. Az alperes a nyitva álló 15 napos törvényi határidőben a 2012. június 30. napján postára adott beadványában élt ellentmondással, amiben az érvényesített követelésnek mind a jogalapját, mind annak összegét vitatta, azzal az indokkal, hogy a gépkocsi nyilatkozat alapján volt nála. Mindebből következően egyértelmű volt, hogy a fizetési meghagyás nem emelkedett jogerőre.” A bíróság az elé tárt dokumentumok és bizonyítékok mérlegelése alapján jutott erre a következtetésre, amelynek felülbírálata – a fent írtak szerint – szintén nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe.

        [34] 12. Az indítványozó által az alkotmányjogi panaszban felvetett kifogások ezért nem minősülnek az Abtv. 29. §-a szerinti alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésnek, sem a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességnek. A benyújtott alkotmányjogi panasz valójában az ügyben hozott, és az indítványozó által rá nézve kedvezőtlennek tartott bírósági döntések – tényállás-megállapítással, bizonyítási eljárással és a bizonyítás eredményével kapcsolatos – tartalmi, és nem alkotmányossági kritikája. Azonban a bizonyítási eljárás lefolytatása, a bizonyítékok mérlegelése és ennek alapján a tényállás megállapítása a bíróságok feladata. {3219/2014. (IX. 22.) AB végzés, Indokolás [17]}
        [35] Az Alkotmánybíróság jelen ügyben is hangsúlyozza: „Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikkének (1) bekezdése alapján az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. A (2) bekezdés d) pontja értelmében alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját. Az alkotmányjogi panasz jellegének megfelelően a testület hatáskörébe a bírói döntéseknek kizárólag az alkotmányossági szempontú vizsgálata tartozik. Ebből következően az alkotmányjogi panasz nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal (már) nem támadható bírói határozatok által okozott valamennyi jogsérelem orvoslása eszközének, azaz ez a jogvédelem nem jelenti a rendes bíróságok jogalkalmazási gyakorlatának általános felülvizsgálatát, aminek következtében az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna. A jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki, ami nem adhat alapot számára minden olyan esetben történő beavatkozásra, amikor vélt vagy esetleg valós jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor.” {3198/2013. (X. 22.) AB végzés, Indokolás [22]}

        [36] Az Alkotmánybíróság ezért – az Abtv. 47. § (1) bekezdése és az 56. § (2)–(3) bekezdései, valamint az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 5. § (1)–(2) bekezdései alapján eljárva – az alkotmányjogi panaszt az Alkotmány­bíróság Ügyrendjének 30. § (2) bekezdés a) és – az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése tekintetében – h) pontjai alapján visszautasította.
        [37] Az alkotmányjogi panasz visszautasítására tekintettel az Alkotmánybíróság nem ítélte szükségesnek a jogerős ítélet végrehajtásának felfüggesztéséről való döntést.
            Dr. Szalay Péter s. k.,
            tanácsvezető,
            előadó alkotmánybíró
            .
            Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Lévay Miklós s. k.,
            alkotmánybíró
            Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
            alkotmánybíró

            Dr. Salamon László s. k.,
            alkotmánybíró

            .
            English:
            .
            Petition filed:
            .
            04/30/2014
            .
            Number of the Decision:
            .
            3184/2015. (IX. 23.)
            Date of the decision:
            .
            09/15/2015
            .
            .