A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság törvény alkotmányellenessége utólagos
vizsgálatára irányuló indítvány alapján meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a lelkiismereti és vallásszabadságról,
valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény 9. §
(1) bekezdés a ) pontja alkotmányellenességének
megállapítására irányuló indítványt elutasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben
közzéteszi.
Indokolás
I.
A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az
egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény ( a továbbiakban
Ltv. ) 9. § (1) bekezdés a ) pontja szerint az egyház
nyilvántartásba vételének egyik feltétele, hogy "az egyházat
legalább száz természetes személy megalapította. " Az
indítvány szerint ez a feltétel ellenkezik az Alkotmány 60.
§-nak az együttes vallásgyakorlást biztosító (2)
bekezdésével, illetve az állam és az egyház szétválasztását
kimondó (3) bekezdésével. Az indítvány szerint ugyanis az
egyház taglétszámának vizsgálata nem tartozhat az államra; a
jogi személyiség elnyeréséhez nem támaszthat különös
feltételeket. A száz hívőnél kisebb vallási közösségek
tagjai e feltétel miatt nem élhetnek a közösségi
vallásgyakorlásnak az Ltv-ben biztosított módjaival, illetve
állandóan hátrányba kerülnek a nagy, bejegyzett egyházakkal
szemben.
II.
Az Alkotmány 60. § (2) bekezdése alapján a gondolat, a
lelkiismeret és a vallás szabadságához való jog magában
foglalja, hogy vallását és meggyőződését mindenki "akár
egyénileg, akár másokkal együttesen nyilvánosan vagy
magánkörben kinyilváníthassa vagy kinyilvánítását mellőzze,
gyakorolhassa vagy taníthassa". Ez a rendelkezés - az
"együttes" és "nyilvános" vallásgyakorlás szabadsága révén -
felöleli a vallási gyülekezési és egyesülési szabadságot is,
amelyet egyébként az Alkotmánynak a gyülekezési jogról szóló
62. §-a és az egyesülési jogról szóló 63. § (1) bekezdése
általában garantál.
1. Az együttes - vagy az Ltv. szóhasználata szerint
"közösségi" - vallásgyakorlás szabadsága nincs kötve
semmilyen szervezeti formához. A másokkal együttesen történő
vallásgyakorlásnak az Alkotmány 60. § (2) bekezdésében
biztosított joga mindenkit megillet arra való tekintet
nélkül, hogy az együttes vallásgyakorlás jogilag
szabályozott szervezeti keretek között, vagy anélkül
történik-e, illetve, hogy milyen szervezeti formában folyik.
Sem az egyéni, sem a közösségi vallásgyakorlás szabadsága
nem tehető alkotmányosan függővé sem vallásos szervezeti
tagságtól, sem a vallási közösség szervezeti formájától.
Az Ltv. megfelel ennek a követelménynek. A lelkiismereti és
vallásszabadság alapvető alkotmányos jogának
részletezéseként az Ltv. I. fejezetében meghatározott egyes
jogok mindenkit megilletnek. Az Ltv. 6. és 7. §-ában külön
kiemelt, közösségi vallásgyakorláshoz való jogokat - az
indítvány állításával ellentétben - nem csakis valamely
egyház tagjai gyakorolhatják, hanem mindenki, aki valamely
vallási közösségben részt kíván venni. Összhangban áll az
Ltv. ezen rendelkezéseivel a fogva tartottak
vallásgyakorlásáról szóló 8/1990. (IV.27.) IM rendelet is,
amelynek 14. §-a szerint a rendelet alkalmazásában egyházon
a vallásfelekezetet és a vallási közösséget is érteni kell.
Hasonlóképpen nem függ valamely egyházhoz tartozástól a
lelkiismereti okból való szolgálatmegtagadás joga sem.
Nem alkotmányossági kérdés, hogy a hosszú történelmi múltra
visszatekintő, nagy létszámú egyházak ismertsége, szervezeti
struktúrája és az állammal való, sok területen begyakorlott
együttműködése megkönnyíti tagjai számára a vallásgyakorlást
ott, ahol ehhez más ( gyakran állami ) intézmények
közreműködésére van szükség, mint például egészségügyi, vagy
akár büntetés végrehajtási intézményekben. A
vallásgyakorláshoz való jog érvényesítése a gyakorlatban
nehezebb vagy könnyebb lehet attól függően is, hogy az
illető vallási közösség milyen jogi formában szerveződött,
illetve egyáltalán öltött-e jogi formát. A
vallásszabadsághoz való jog érvényesítésében meglévő
gyakorlati különbségek azonban alkotmányos határok között
maradnak mindaddig, amíg nem diszkriminatív jogi
szabályozásból erednek, illetve amíg nem vezetnek arra, hogy
bárki vallásgyakorlását megakadályozzák.
2. Az állam határozza meg, hogy magánszemélyek részére
milyen feltételekkel, milyen jogi személyek létrehozását
teszi lehetővé; erre nézve az Alkotmányból sem
kötelezettsége, sem döntésének korlátja nem adódik.
Az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény ( a
továbbiakban Egytv. ) az egyesülési jog alapján
létrehozható, jogi személyiséggel rendelkező szervezet
alaptípusaként bevezette a "társadalmi szervezet"
intézményét, amelynek szabályai - néhány kivétellel - a
pártokra és szakszervezetekre is vonatkoznak. A hatályos jog
szerinti egységes szabályozásból azonban nem következik,
hogy bármely "társadalmi szervezet", illetve az egyesülési
jogon vagy más alkotmányos jogon alapuló egyéb szervezet
vonatkozásában ettől eltérő szabályozás alkotmányosan ne
lenne lehetséges. Alkotmányossági kérdést csupán az vetne
fel, ha összehasonlítható szervezetek közül a törvényhozó
egyesek számára megadná a jogi személlyé válás, vagy egy
adott szervezeti forma alapításának lehetőségét, míg másokat
önkényesen kizárna ebből, vagy aránytalanul nehézzé tenné
számukra e jogállás megszerzését.
Az állam mind az egyesülési jog, mind más alkotmányos jogok
alapján létrejött szervezetek és közösségek jogi személlyé
válásának feltételeit az illető szervezet vagy közösség
sajátosságának megfelelően, eltérően is szabályozhatja.
A vallási közösségek belátásuk szerint igénybe vehetik a
tevékenységükkel összeegyeztethető jogi szervezeti formák
bármelyikét, de erre nem kötelesek. A vallási közösség az
általa választott jogi szervezeti formának megfelelő
jogállást nyeri el; vallási közösség voltából fakadó
sajátosságait ennek keretei között érvényesítheti, azaz a
vallásszabadság jogára hivatkozva nem mentesülhet az adott
jogi formával járó kogens szabályok alól, másrészt nem élvez
többletjogokat sem.
Nincs olyan jogi rendelkezés, amely a vallási közösségeket
jogi személlyé válásuk tekintetében más szervezetekkel
szemben hátrányosan megkülönböztetné.
3. Az "egyház" a hatályos jogban az a szervezeti forma,
amely tekintettel van a közösségi vallásgyakorlás
történelmileg kialakult sajátosságaira, s lehetővé teszi,
hogy a vallási közösségek e sajátos minőségükben
illeszkedjenek a jogrendbe. Az Ltv. 8. §-a szerint az azonos
hitelvet követők vallásuk gyakorlása céljából létrehozott
önkormányzattal rendelkező vallási közösséget,
vallásfelekezetet, egyházat ( a továbbiakban együtt: egyház)
hozhatnak létre. Egyház minden olyan vallási tevékenység
végzése céljából alapítható, amely az Alkotmánnyal nem
ellentétes, és amely törvénybe nem ütközik.
A vallási közösségek szabad választásuk szerint vehetik
igénybe ezt a jogintézményt is. Az "egyház" jogállásának
elnyeréséhez azonban az Ltv. azt a feltételt szabja, hogy -
eltérően a társadalmi szervezet alapításához szükséges tíz
tagtól - az egyházat legalább száz természetes személy
megalapította.
Ez a feltétel az Alkotmánybíróság szerint nem sérti az ezt
az alapítói létszámot el nem érő vallási közösségek együttes
vallásgyakorláshoz való jogát.
a ) Az egyház és az állam szétválasztásának az Ltv. 15. és
16. §-ában szabályozott szervezeti következményei azokra a
vallási közösségekre vonatkoznak, amelyek az Ltv. 8. §-a
szerinti egyházként működnek. Az Alkotmány 60. § (3)
bekezdésében kimondott szétválasztás azonban - amely a
vallásszabadság jogának része - nem szűkíthető az Ltv.
idézett rendelkezéseire. Az állam nemcsak az egyházakkal, de
semmilyen vallással vagy vallási közösséggel nem
kapcsolódhat össze intézményesen, nem azonosíthatja magát
egyetlen vallás tanításával sem, nem foglalhat állást
hitbéli igazságok kérdésében. A vallási közösségek
önállóságába sajátosan vallási jellegüket érintő beavatkozás
alkotmányosan nem lehetséges, függetlenül attól, hogy a
közösségek milyen szervezeti formában működnek.
b ) Az Ltv. - a nagyobb szervezeti autonómián kívül - nem
biztosít az egyházak részére olyan többletjogokat,
amelyekkel más vallási közösségek ne élhetnének.
Az Ltv. 17. §. (1) bekezdése szerint az egyházi jogi
személy elláthat minden olyan nevelési-oktatási, kulturális,
egészségügyi, sport, illetőleg gyermek- és ifjúságvédelmi
tevékenységet, amelyet törvény nem tart fenn kizárólag az
állam vagy állami szerv számára. E tevékenységi körben az
egyházi jogi személy intézményt létesíthet és tarthat fenn.
Az Ltv. 17. § (1) bekezdésében meghatározott, nem
kizárólag az állam számára fenntartott tevékenységet azonban
bárki, s így a nem egyházként működő vallási közösségek is
elláthatják, ha a tevékenységre előírt feltételeknek eleget
tesznek.
Az indítvány állításával ellentétben tehát az Ltv. az
oktatási, szociális stb. tevékenység tekintetében nem
eredményez semmilyen jogi megkülönböztetést a vallási
közösségek között. Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy nincs
lényeges különbség az egyház illetve a társadalmi
szervezetek gazdálkodási szabályaiban sem; továbbá, hogy az
oktatási, szociális stb. tevékenység normatív támogatása nem
az egyházi minőséghez, hanem tényleges tevékenységhez jár.
c ) Különbség az egyházak és más vallási szervezetek között
annyiban van, hogy az egyházak nagyobb belső autonómiát
élveznek, illetve, hogy az Ltv. 17. § (2) bekezdése
"egyházi jogi személy" részére ad jogot fakultatív
hitoktatásra állami iskolában.
Az Egytv. kötelezően előírja a társadalmi szervezet
szervezeti rendjének demokratikus minimumát ( a legfelsőbb
szervnek választott testületnek kell lennie, összehívása,
hatásköre kötelezően szabályozott, Egytv. 11, 12. § ).
Ezzel szemben az egyház szervezeti felépítése teljesen az
"alapszabályra" van bízva, csupán a jogrendbe kapcsolódást
biztosító ügyintéző és képviselő szervét kell
"megválasztania" ( Ltv. 9. § ) . Ez az egyesületi jogot
idéző terminológia és a "választás" nem vonatkozott azonban
a "történelmi", és a többi, az Ltv. hatálybalépésekor
"törvényesen elismert egyházként, bejegyzett
szerzetesrendként működő szervezetre", amelyek bejegyzése
hivatalból történt. ( Ltv. 22. §. ) Ezeknél a bejegyzett
tagságot sem vizsgálták. Az egyházak szélesebb autonómiája
valósul meg azáltal is, hogy míg a társadalmi szervek
működése felett - a pártokat kivéve - az ügyészség
törvényességi felügyeletet gyakorol, s a bíróság a törvényes
működés biztosítására az egyesület működésébe beavatkozhat
( Egytv. 14-16. § ), az egyházakra hasonló felügyelet és
beavatkozás nem vonatkozik. Kifejezetten az egyházak
felügyeletére az állam nem hozhat létre szervet ( Ltv. 16. §
(1) bekezdés ) , az egyház belső törvényeinek,
szabályainak érvényre juttatására állami kényszer nem
alkalmazható ( Ltv. 15. § (2) bekezdés ) .
Az állam és egyház szétválasztása nem jelenti azt, hogy az
állam az egyházak sajátosságaira ne lehetne tekintettel, s
minden más társadalmi szervezettel azonosan kellene
szabályoznia az "egyház" jogállását. Ilyen egységes
szabályozási kötelessége az államnak a társadalmi
szervezetekkel kapcsolatban sincs; nem lenne akadálya az
Egytv. szerinti "társadalmi szervezettől" eltérő szervezeti
formák kialakításának. Az állam a vallási szervezetek
számára nem köteles sajátos szervezeti formát létrehozni, de
nincs megkötve abban sem, milyen sajátos formát vagy
formákat hozhat létre. Az állam tehát - amíg ezzel a
vallásszabadságot, s ezen belül az együttes vallásgyakorlás
jogát nem sérti - belátása szerint határozhatja meg az
"egyház" alapításának feltételeit és jogállását. A fent az
a ) és b ) pontban kifejtettek szerint bármely
vallási közösség vallásgyakorláshoz való joga sértetlen
marad akkor is, ha az "egyház" jogállást nem nyerheti
el, vagy nem kívánja elnyerni.
Az Ltv-ben szabályozott "egyház" nagyobb szervezeti
autonómiája az állam és az egyház szétválasztásával van
összhangban, jóllehet abból nem következik kényszerítően.
Tükrözi azonban azt, hogy a szétválasztás történelmi
folyamatában elsősorban az államnak a "történelmi"
egyházaktól való elválasztásáról, és az azokhoz való
viszonyáról volt szó. Az egyház alapításához szükséges
legalább száz személy előírásával a Ltv. a hagyományos,
nagylétszámú egyházfogalomnak és a kisebb vallási közösségek
egyházként elismerésének egyaránt eleget kívánt tenni. E
szabályozás ellen alkotmányos kifogás nem emelhető.
Az állam és egyház szétválasztása miatt az államnak a
vallási közösség önértelmezésére kell hagyatkoznia abban,
hogy valóban vallást gyakorolnak ( Ltv. 9. § (1) bekezdés
d ) pont. ) . Az állami iskolában való vallásoktatás jogát
az állam az illető vallási tanok kialakultságához kötheti.
Ennek biztosítására nincs az államnak más eszköze, mint
minimális társadalmi elfogadottság megkövetelése. Ezért nem
önkényes megkülönböztetés, hogy a vallás tanításának ehhez a
sajátos formájához csak a legalább száz taggal rendelkező
egyházaknak van joga.
4. A fentiek alapján az Ltv. 9. § (1) bekezdése a )
pontja, amely szerint az egyház nyilvántartásba vételének
egyik feltétele, hogy az egyházat legalább száz természetes
személy megalapította, nem sérti sem az ezt a létszámot el
nem érő vallási közösségek együttes vallásgyakorláshoz való
jogát, sem az egyház és állam szétválasztásának elvét. Az
Alkotmánybíróság ezért az indítványt elutasította.
Dr. Sólyom László
előadó alkotmánybíró
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal Dr. Herczegh Géza
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kilényi Géza Dr. Lábady Tamás
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Schmidt Péter Dr. Szabó András
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön Dr. Vörös Imre
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Zlinszky János
alkotmánybíró
. |