Hungarian
Ügyszám:
.
III/01542/2013
Jelen ügy egyesítve lett a következő ügyhöz: III/01499/2013,
.
Első irat érkezett: 10/24/2013
.
Az ügy tárgya: Az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetőleg módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény 10. §-ával kapcsolatos bírói indítvány
.
Eljárás típusa: Bírói kezdeményezés (egyedi normakontroll eljárás)
.
Indítványozók típusa:bíró
.
Előadó alkotmánybíróra szignálás napja: 11/12/2013
.
Az indítvány lényege:
.
Az indítvány lényege:
Az indítványozó bíró - az Abtv. 25. §-a és 32. § (2) bekezdése alapján, az eljárás felfüggesztése mellett - az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények megalkotásáról, illetőleg módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény 10. §-a nemzetközi szerződésbe (Római Egyezmény 1. kiegészítő jegyzőkönyvének 1. cikke) ütközésének kimondását, illetve alaptörvény-ellenességének megállapítását indítványozza. Kéri továbbá a Tatabányai Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 8.K.27147/2013. számú ügyében az érintett rendelkezés alkalmazásának kizárását.
Előadja, hogy egyetért az Emberi Jogok Európai Bírósága által meghozott ítéletekben foglalt indokolással. Kifejti továbbá, hogy véleménye szerint az érintett rendelkezés sérti a tulajdonhoz való jogot..
.
Támadott jogi aktus:
    az egyes gazdasági és pénzügyi törvények megalkotásáról
    illetve módosításáról szóló 2010. évi XC. törvény 10. §

    8.K.27147/2013.
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései az indítványban:
.
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései az indítványban:
XIII. cikk
.
Anonimizált indítvány (pdf):
III_1542_2013_inditvany_anonim.pdfIII_1542_2013_inditvany_anonim.pdf
.
Egyéb mellékletek (pdf):
    .
    Az ABH tárgymutatója: különadó
    .
    .
    .







    .
    English:
    .
    Petition filed:
    .
    .
    Number of the Decision:
    .
    Date of the decision:
    .
    .
    .