A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta az alábbi
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Pfv.IV.22.031/2012/6. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] Az indítványozó képviseletében eljáró ügyvéd az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja és az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a, valamint 43. § (1) bekezdése alapján terjesztett elő alkotmányjogi panaszt, kérve a Kúria Pfv.IV.22.031/2012/6. számú ítélete, valamint a panasszal érintett bírói döntések alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.
[2] 1. A Kúria hivatkozott számú ítélete alapján az alábbi tényállás állapítható meg.
[3] Az indítványozó jogelődje egy takarékszövetkezet bankügynökeként több telephelyen folytatott záloghitelezési tevékenységet. Az értéktárolókban elhelyezett értéktárgyakra a biztosító betöréses lopás és rablás eseteire is kiterjedő, telephelyenként 20 000 000 forint összeghatárig vállalt kockázatot. Az indítványozó jogelődjének képviselője 2007. július 5-én a hajnali órákban észlelte, hogy a lakása alatt található üzlethelyiség riasztóberendezése megszólalt, ezért lement, hogy ellenőrizze, behatoltak-e a helyiségbe vagy sem. Időközben megérkezett a távfelügyeletet ellátó vagyonvédelmi cég biztonsági őre, akit azonban a képviselő azzal küldött el, hogy vakriasztás történt. Ezt követően az üzlethelyiséget be akarta zárni, ekkor azonban egy ismeretlen elkövető belökte őt az üzlethelyiségbe és az arany ékszerek átadására kényszerítette. A nyomozó hatóság a jelentős értékre, fegyveresen elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben folytatott nyomozást megszüntette azzal, hogy az elkövető kiléte a nyomozás során nem vált megállapíthatóvá. A biztosító a kár megtérítését azzal utasította el, hogy a rablás megtörténtét a képviselő által leírt módon nem látja igazoltnak, illetve a kárt a képviselő, mint a jogi személy vezetője jogellenesen, súlyosan gondatlan magatartásával maga okozta. A biztosítási szerződésből eredő követelést a takarékszövetkezet időközben az indítványozó jogelődjére engedményezte.
[4] Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította és ítéleti indokolásában kifejtette, hogy az indítványozó jogelődje az általa készített kimutatáson túl, bírói felhívás ellenére nem ajánlott fel bizonyítást arra nézve, hogy a rablás alkalmával milyen értéktárgyakat vittek el tőle. Nem bizonyította ezért a kár tényét, illetve mértékét, ami a biztosítási esemény egyik fogalma eleme.
[5] Az elsőfokú ítélet kihirdetését követően a jogelőd kft. az alperessel szembeni követelését az indítványozóra engedményezte, aki a jogelőd fellebbezését változatlan tartalommal fenntartotta.
[6] A fellebbezés folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet teljes egészében helybenhagyta. A jogerős ítélet megállapította, hogy az alperes biztosító a perben nem az ékszerek indítványozói jogelőd által megjelölt értékét vitatta, hanem azt a tényt, hogy azok a biztosítási esemény idején egyáltalán az indítványozó jogelődjének birtokában álltak, és a rablás következtében onnan kikerültek. A jogerős ítélet szerint az elsőfokú bíróság a per első tárgyalásán felhívta az indítványozói jogelőd figyelmét arra, hogy neki kell bizonyítania – egyebek mellett – azt is, hogy milyen értéktárgyakat tulajdonítottak el tőle, illetve hogy a megjelölt összegű kára keletkezett a biztosítási esemény következtében. Az indítványozó jogelődje ezután azt, a keresetlevélhez már mellékelt számítógépes táblázatot csatolta, amelyeket az ékszerekről maga készített. Ezt követően az elsőfokú bíróság ismételten felhívta a feleket további bizonyítékaik előterjesztésére azzal a figyelmeztetéssel, hogy a következő tárgyaláson a rendelkezésére álló adatok alapján hoz határozatot. A másodfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az elsőfokú bíróság eljárása, továbbá az általa az indítványozó jogelődjének adott tájékoztatás tartalma a jogszabályoknak megfelelt. Az indítványozó jogelődje – mondta ki a jogerős ítélet – a bizonyítási kötelezettségének nem tudott eleget tenni, ezért a bizonyítás sikertelenségét az elsőfokú bíróság megalapozottan értékelte a felperes terhére.
[7] A jogerős ítélet ellen az indítványozó terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben kérte a jogerős ítélet megváltoztatását és a kereseti kérelemnek helyt adó ítélet meghozatalát. A kár összegét 23 460 000 forintban megjelölve másodlagosan kérte az első- és másodfokú ítéletek hatályon kívül helyezését és az első- vagy másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítását. Az indítványozó kifogásolta, hogy az eljáró bíróságok a bizonyítékokat iratellenesen és okszerűtlenül értékelték. Állítása szerint az elsőfokú bíróság nem tett eleget kötelezettségének a bizonyítási teherről való tájékoztatás körében. Ennek kapcsán hivatkozott az 1/2009. (VI. 24.) PK vélemény (továbbiakban: PK vélemény) tartalmára, különösen annak 4. pontjára, amely szerint a tájékoztatásnak az adott tényállításokra vonatkozóan egyediesítettnek, teljes körűnek és valamennyi elbírálásra kerülő kérelemre kiterjedőnek kell lennie. Az indítványozó álláspontja szerint az eljárt bíróságok nem adtak tájékoztatást arra nézve, hogy a benyújtott táblázaton kívül milyen bizonyítékot kellett volna becsatolni, mit fogadtak volna el megfelelő bizonyítéknak a bíróságok. Külön utalt az indítványozó felülvizsgálati kérelmében arra, hogy az alperes biztosító kárszakértője, sőt maga az alperes biztosító sem vitatta a per előtti időszakban a kárigény összegszerűségét. Előadta továbbá, hogy a kár alapvetően az indítványozói jogelődöt finanszírozó takarékszövetkezetnél keletkezett, amely folyamatosan nyilvántartotta a zálogházi követeléseket, azokról folyamatosan adatokat kellett közölni az illetékes hatóságokkal. Erre nézve csatolta a takarékszövetkezeti engedményezési igazolást is.
[8] Az indítványozó felülvizsgálati kérelmében előadta továbbá, hogy az eljárt bíróságok nem adták indokát annak, hogy miért nem tulajdonítottak jelentőséget annak a körülménynek, hogy az alperes biztosító 2011. január 25-ig nem vitatta a részére peren kívül átadott zálogjegyek tartalmát, annak összegét is beleértve.
[9] Az indítvánnyal támadott, a felülvizsgálati eljárásban hozott ítélet indokolása szerint – amely utal a zálogjegyek birtokosainak tanúvallomására is – az elsőfokú bíróság a PK véleményben foglalt kívánalmaknak megfelelő végzésben hívta fel az indítványozó jogelődjét arra, hogy csatolja az értéktárgyak meglétére, valódiságára vonatkozó bizonyítékait, amire az indítványozói jogelőd csak annyit tett, hogy az általa kibocsátott zálogjegyek alapján kimutatást készített. A Kúria szerint éppen az indítványozó által hivatkozott PK vélemény alapján a bíróságnak nincs olyan kötelezettsége, hogy a kioktatás a bizonyítás eszközeire is kiterjedjen, ugyanakkor az alperesi nyilatkozatokból, ellenkérelemből egyértelműen megállapíthatónak tartotta a Kúria, hogy az alperes biztosító vitatta és bizonyításra szorulónak tartotta az eltűnt ékszerek indítványozói jogelőd birtokában létét a bűncselekmény időpontjában. Az tényszerűen megállapítható – mondja ki a felülvizsgálati eljárásban hozott ítélet –, hogy az egyébként hitelesítéssel el nem látott zálogjegyeken kívül más bizonylatot, kimutatást az indítványozó nem tudott csatolni.
[10] 2. Az indítványozó álláspontja szerint a Kúria ítélete alaptörvény-ellenes, mert sérti az Alaptörvénynek a jogállamiság klauzuláját tartalmazó B) cikk (1) bekezdését, továbbá a Q) cikk (2) és (3) bekezdésében deklarált, a nemzetközi jog Magyarország általi elismerésére vonatkozó rendelkezéseket, a tisztességes eljáráshoz való jog XXVIII. cikk (1) bekezdésébe foglalt szabályait, és a 28. cikk szerinti jogértelmezési követelményeket, valamint több nemzetközi szerződést.
[11] 2.1. Az indítványozó sérelmezi, hogy a Kúria nem adta magyarázatát annak, hogy milyen hitelesítéseknek kellett volna szerepelni a zálogjegyeken, úgyszintén arra sem adott magyarázatot, hogy miért nem tekintette érdemi bizonyítéknak azon – a per előtt keletkezett – dokumentumokat, amelyekben az alperes biztosító nem vitatta az indítványozó jogelődjének követelését. Az indítványozó szerint a felülvizsgálati eljárásban hozott ítélet arra sem válaszol, hogy konkrétan milyen bizonylat, vagy kimutatás becsatolása lett volna szükséges, mert az a megfogalmazás, hogy „más bizonylatot, kimutatást” nem csatolt, túlzottan általános, amely sérti az indítványozó tisztességes eljáráshoz való jogát. A Kúria nem adott magyarázatot arra sem, hogy miért nem vette figyelembe az indítványozó jogelődje és a takarékszövetkezet közötti engedményezés igazolását, továbbá miért nem értékelte közvetett bizonyítékként az alperes biztosító kárszakértője által 2007. július 12-én felvett, és 2011. január 25-ig alperes által nem vitatott jegyzőkönyvet.
[12] Végül hivatkozott az indítványozó a 7/2013. (III. 1.) AB határozat Indokolásának [34] és [38] bekezdésére, valamint a PK vélemény 4) pontjára, amelyek alapján az indítványozói álláspont szerint a Kúria döntésének indokolást kellett volna tartalmaznia arra, hogy milyen módon kellett, vagy lehetett volna az értéktárgyak meglétét és a kár összegét bizonyítani.
[13] 2.2. Az indítványozó szerint a Fővárosi Törvényszék azzal, hogy a Kúria ítéletét 2013. június 20-án – annak ellenére, hogy az ítélet fejlécében a képviseletet ellátó ügyvédi iroda helyesen szerepel – jogellenesen még a korábbi jogi képviselő részére kézbesítette, az indítványozónak az Alaptörvény B) és Q) cikkei alapján alkalmazandó nemzetközi egyezmények által is biztosított, valamint az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésébe foglalt tisztességes és ésszerű határidőn belüli eljáráshoz fűződő jogát sértette. Az indítványozó úgy vélte, hogy csak a szerencsén múlt, hogy a 2012. szeptember 28-án kezdeményezett felülvizsgálati eljárásban 2013. április 17-én született ítélet kézbesítéséről egyáltalán tudomást szerzett, és határidőben, 60 napon belül elő tudta terjeszteni alkotmányjogi panaszát.
[14] 3. Az Abtv. 56. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint az Alkotmánybíróságnak mindenekelőtt az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról szükséges döntenie. Ezért az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az Abtv. 27. §-a alapján előterjesztett indítvány megfelel-e az alkotmányjogi panasz előterjesztésére vonatkozó, törvényben meghatározott formai és tartalmi követelményeknek.
[15] Az indítványozó nem közöl panaszában adatokat arra nézve, hogy volt jogi képviselőjétől pontosan mikor vette át a Kúria ítéletét. A Fővárosi Törvényszék hivatalos közlése – azonosan a panaszhoz csatolt, a volt jogi képviselő címére kiállított tértivevény másolattal – 2013. június 20. napját jelöli meg a Kúria támadott ítéletének átvételi időpontjaként, amely a panaszos által állítottan szabályszerű kézbesítésnek nem tekinthető, az azonban mindenképpen megállapítható, hogy a 2013. augusztus 7. napján történt előterjesztést figyelembe véve a panasz az Abtv. 30. § (1) bekezdése szerinti 60 napos határidőn belül érkezett az első fokon eljárt bírósághoz.
[16] Az indítványozó megjelölte az Abtv. 27. §-át, melyre alapozva – a per felpereseként, tehát érintettként – nyújtotta be panaszát, valamint kifejezett kérelmet terjesztett elő a sérelmezett bírósági ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére vonatkozóan, megjelölve egyben az Alaptörvény általa sértettnek vélt rendelkezéseit.
[17] Az Alkotmánybíróság a Kúria Pfv.IV.22.031/2012/6. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata során megállapította, hogy az indítvány az Abtv. 51–52. §-aiban foglalt formai feltételeknek megfelel.
[18] 4. Ezt követően az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e a befogadhatóság tartalmi követelményeinek, így különösen az Abtv. 26–27. § és 29–31. § szerinti feltételeknek. Az Abtv. 29. §-a szerint az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy az ügyben felmerült alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be.
[19] Az indítványozó az alaptörvény-ellenesség indokolása kapcsán, a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmének mögöttes elemeként megjelölte az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének sérelmét, azonban az Alkotmánybíróság a követett gyakorlat alapján fenntartja azt az álláspontját, hogy alkotmányjogi panasz főszabályszerűen a jogállami jogbiztonság sérelmére önállóan nem alapítható. Az Alaptörvény 28. cikke a bíróságok jogértelmezésére irányadó értelmezési szabályokról, míg a Q) cikk (2) és (3) bekezdései a nemzetközi jog és a magyar jog összhangjának megteremtésére vonatkozó kötelezettségről, valamint a nemzetközi jog általánosan elismert szabályainak elfogadásáról és más nemzetközi jogi jogforrások jogszabályban történő kihirdetéséről szóló szabályokat tartalmazza, így e cikkekre önmagukban alkotmányjogi panasz ugyancsak nem alapítható.
[20] Bár a panaszos állítja az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésébe ütköző tisztességes eljáráshoz fűződő jogának sérelmét, az Alkotmánybíróság megállapítása szerint az indítványozó valójában azt sérelmezi, hogy a bizonyítékok értékelése során három bírói fórum azonos – a kereset elutasítását eredményező – következtetésre jutott.
[21] Az Alkotmánybíróság jogköre a bírói ítélet alkotmányossági szempontú felülvizsgálatára és a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kiküszöbölésére terjed ki, ebbe a körbe azonban – és ezzel ellentétes következtetés az indítványozó által hivatkozott 7/2013. (III. 1.) AB határozatból sem vonható le – nem tartozik a bizonyítékok – azok közvetett vagy közvetlen voltának – értékelése és a konkrét ügyben a kártérítést megalapozó mérlegelése, amely a rendes bíróságok el nem vonható hatásköre.
[22] Az Alkotmánybíróság megállapította továbbá, hogy a Kúria ítéletének kézbesítésével kapcsolatos adminisztrációs tévedés és az indítványozó volt jogi képviselőjének a kézbesítés során tett intézkedése nem minősül bírói döntésnek, ezért a panasz e részének vizsgálatát az Abtv. 27. §-a alkotmányjogi panasz keretében nem teszi lehetővé. Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy az indítvány előterjesztésére vonatkozó törvényi határidő elmulasztása esetén az Abtv. 55. § (3) és (4) bekezdése alapján igazolási kérelemmel lehet élni. Erre azonban az indítványozónak a fentiekben kifejtettek szerint nem volt szüksége, joghátrányt, sérelmet nem szenvedett.
[23] Az Alkotmánybíróság mindezeket figyelembe véve megállapította, hogy az eljárás tárgyát képező alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-ában, továbbá a kézbesítést illetően az Abtv. 27. §-ában szabályozott befogadási feltételeknek, ezért az indítványt az Ügyrend 30. § (2) bekezdése a) és h) pontjai alapján visszautasította.
Dr. Kovács Péter s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
előadó alkotmánybíró | Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró |
. |