Hungarian

Ügyszám: .	786/B/2002
Előadó alkotmánybíró: Lévay Miklós Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 132/2008. (XI. 6.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2008/1080 .

A döntés kelte: Budapest, 11/04/2008 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány, valamint — részben  hivatalból eljárva   —   mulasztásban  megnyilvánuló   alkotmányellenesség megállapítása tárgyában meghozta a következő                          határozatot: 1.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a rendőrségi fogdák rendjéről  szóló  19/1995. (XII. 13.) BM  rendelet  16.  §  (1) bekezdése alkotmányellenes, ezért azt 2009. június 30. napjával megsemmisíti. 2.   Az  Alkotmánybíróság  —  hivatalból  —  megállapítja:   az Országgyűlés  az  Alkotmány 8. § (2) bekezdésében  az  alapvető jogok korlátozására előírt törvényi szabályozási szint sérelmét okozó, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idézett elő  azáltal,  hogy  nem  rendelkezett a  büntetés-végrehajtási szervezet  által végrehajtott előzetes letartóztatás,  valamint elzárás során alkalmazható motozás szabályairól. Az Országgyűlés jogalkotói feladatának 2009. június 30. napjáig köteles eleget tenni. Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatát  a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás                               I.   1.  Az  indítványozó  a  rendőrségi  fogdák  rendjéről  szóló 19/1995. (XII. 13.) BM rendelet (a továbbiakban: R.) 16. §  (1) bekezdése     alkotmányellenességének     megállapítása      és megsemmisítése   iránt   fordult  az   Alkotmánybírósághoz.   A sérelmezett  jogszabály  előírja,  hogy  a  rendőrségi  fogdába befogadásakor   a   fogvatartott  személyt   „szükség   esetén” motozásnak lehet alávetni, ami „indokolt esetben” kiterjedhet a testüregek orvos általi átvizsgálására is.   Az  indítványozó sérelmezte, hogy az R. semmilyen  szempontot nem  jelöl  meg  a tekintetben, hogy a hatóság  milyen  esetben vesse alá a fogvatartottat motozásnak, illetve mikor indokolt a testüregek  vizsgálata  is. Ennek következtében  a  szabályozás túlságosan  tág mérlegelési lehetőséget biztosít, ami  önkényes jogalkalmazást  tesz lehetővé. Álláspontja  szerint  az  emberi méltóságot  súlyosan sértő beavatkozásra csak jogszabály  által konkrétan    megjelölt   esetekben,   szigorú   és   egyértelmű eljárásjogi garanciák mellett kerülhetne sor. Mivel  ezeknek  a követelményeknek  a  szabályozás  nem  felel  meg,  sérti   „az Alkotmány   2.   §-a  által  védett  jogállamiság   elvét”,   a jogbiztonságot,  továbbá az Alkotmány 54.  §  (1)  bekezdésében biztosított, az emberi méltósághoz való jogot.   Az   indítványozó  a  szabályozás  szintjét  is  kifogásolta. Álláspontja  szerint az R. az állampolgári  jogokat  alapvetően érintő kérdést szabályoz, így ellentétes a jogalkotásról  szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 2. § c) pontjával, aminek  következtében sérti az Alkotmány 37. § (3)  bekezdését. Ennek     kiküszöbölésére    indítványozta    a    mulasztásban megnyilvánuló   alkotmányellenesség   megállapítását   és    az Országgyűlés  felhívását  „a  megfelelő  szintű  és   tartalmú” jogszabály megalkotására.   2.   Az   Alkotmánybíróság   beszerezte   a   belügyminiszter véleményét.                               II.   Az indítvánnyal érintett jogszabályi rendelkezések:   1. Az Alkotmány rendelkezései:   „2.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus jogállam.”   „8.  §  (2)  A Magyar Köztársaságban az alapvető  jogokra  és kötelességekre  vonatkozó szabályokat  törvény  állapítja  meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”       „37.   §   (3)   A   Kormány   tagjai   törvényben   vagy kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján feladatkörükben eljárva   rendeletet   adnak   ki,   amelyek   törvénnyel    és kormányrendelettel nem lehetnek ellentétesek. A rendeleteket  a hivatalos lapban ki kell hirdetni.”   „54.   §   (1)   A  Magyar  Köztársaságban  minden   embernek veleszületett  joga  van az élethez és az  emberi  méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”   2. A Jat. rendelkezése:   „2. § Az Országgyűlés törvényben állapítja meg   (…)   c)  az  állampolgárok alapvető jogait és kötelességeit,  ezek feltételeit és korlátait, valamint érvényre juttatásuk eljárási szabályait.”   3. Az R. rendelkezése:   „16.  §  (1)  Befogadáskor a fogvatartott ruházatát  át  kell vizsgálni,  szükség esetén motozásnak vethető  alá.  A  motozás elvégzésével  azonos  nemű személyt kell  megbízni.  A  motozás indokolt   esetben  kiterjedhet  a  testüregek   orvos   általi átvizsgálására  is.  A vizsgálatok során  más  fogvatartott,  a motozásnál a fogvatartottal ellentétes nemű személy  sem  lehet jelen.”                              III.   Az  indítványozó az „őrizetbe vétel esetére”  a  befogadáskor alkalmazható   motozás,  illetve  ezen   belül   a   testüregek lehetséges    vizsgálata   tekintetében   állította    az    R. alkotmányellenességét, illetve indítványozta  a  törvényalkotói mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását. Az  indítvány  elbírálása ennél szélesebb  körben  igényelte  a motozással kapcsolatos szabályozás áttekintését.   Törvény   a   személy   —  testüregeinek  átvizsgálására   is kiterjedő — motozását büntetőeljárási kényszerintézkedésként és büntetés-végrehajtási biztonsági intézkedésként teszi lehetővé. A   szabálysértési  eljárásban  a  motozás  csupán  a   ruházat átvizsgálására  szorítkozhat. A személyi szabadságában  rendőri intézkedéssel korlátozott személy esetében törvény szintén csak a ruházat átvizsgálására ad felhatalmazást.   1.   A   motozás   mint   büntetőeljárási  kényszerintézkedés szabályait és feltételeit a büntetőeljárásról szóló  1998.  évi XIX.   törvény  (a  továbbiakban:  Be.)  rögzíti.   A   motozás bizonyítási  eszköz vagy elkobozható, illetőleg  vagyonelkobzás alá  eső  dolog  megtalálása céljából a  terhelt  és  az  olyan személy   ruházatának   és   testének   átvizsgálása,    akiről megalapozottan   feltehető,  hogy  bizonyítási   eszközt   vagy elkobozható,   illetőleg  olyan  dolgot  tart  magánál,   amely vagyonelkobzás  alá  eshet.  Ha a motozás  célja  meghatározott dolog megtalálása, az érintettet előbb fel kell szólítani, hogy a keresett dolgot adja át, ha a felszólításra a keresett dolgot előadja,  a motozástól el kell tekinteni. Az érintett  testének átvizsgálását csak a megmotozottal azonos nemű végezheti, és  a motozásnál  csak  ilyen személy lehet jelen. E rendelkezés  nem vonatkozik a motozásnál közreműködő orvosra. [Be. 150.  §  (1), (3), (4) bekezdés]   A  motozás  rendeleti  szintű szabályai pontosítják,  hogy  a testüreg átvizsgálását csak orvos végezheti [23/2003. (VI. 24.) BM-IM együttes rendelet 75. §].   2.   A   motozás   e  mellett  a  szabadságvesztés   büntetés végrehajtása  során alkalmazható biztonsági  intézkedés  is.  A büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló  1979.  évi 11.   törvényerejű   rendelet  (a  továbbiakban:   Bv.tvr.)   a szabadságvesztésre ítéltek jogai és kötelezettségei  között  ad felhatalmazást arra, hogy a büntetés-végrehajtás rendjét  sértő cselekmény,     illetőleg    bűncselekmény    megelőzése     és megakadályozása érdekében az elítéltet megmotozzák [33.  §  (4) bekezdés].   A    szabadságvesztés    és    az   előzetes    letartóztatás végrehajtásának  szabályairól  szóló  6/1996.  (VII.  12.)   IM rendelet  (a továbbiakban: R2.) a személymotozást a fogvatartás rendjét  és  biztonságát sértő vagy veszélyeztető  cselekmények megelőzését,   illetve  megszüntetését  célzó,  az   elítélttel szemben alkalmazható biztonsági intézkedések között jelöli  meg [45.   §  (1)  bekezdés  d)  pont].  Az  elítélt  megmotozható, személyes  használati tárgyai és teljes ruházata átvizsgálható. Az  intézkedésnél  technikai  eszköz  és  szolgálati  kutya  is igénybe   vehető.   A   személymotozás,   illetve   a   ruházat átvizsgálása   nem  történhet  szeméremsértő  módon.   A   test üregeinek átvizsgálását csak orvos végezheti, a vizsgálaton  az őrzést  vagy felügyeletet ellátó személyen kívül más nem  lehet jelen. [49. § (1) és (3) bekezdés]   A   Bv.tvr.  a  büntetési-végrehajtási  intézetben   előzetes letartóztatást,  illetve  szabálysértés  miatt  elzárást  töltő személyek  esetében  a  biztonsági intézkedésként  alkalmazható motozásra,  ezen  belül  a  testüregek  átvizsgálására  nem  ad felhatalmazást. A Bv.tvr. ugyanis egyáltalán nem rendelkezik az elítéltekre,  illetve az előzetes letartóztatást vagy  elzárást töltőkre vonatkozó szabályozás viszonyáról. Csupán az R2.  utal arra,   hogy   az   előzetes  letartóztatás  végrehajtására   a rendeletnek   a  szabadságvesztésre  vonatkozó   szabályait   a rendelet III. Fejezetében foglalt eltérésekkel kell megfelelően alkalmazni  (233.  §).  Mivel  a  sajátos  szabályok  között  a biztonsági    intézkedésekről   nincs   szó,   az    előzetesen letartóztatottak  esetében az R2. 49. §-a  alapján  van  mód  a személymotozásra.   3.  A  szabálysértésekről szóló 1999. évi  LXIX.  törvény  (a továbbiakban:   Szabs.tv.)   a   ruházat   átvizsgálására    ad lehetőséget olyan személy esetében, akiről alaposan  feltehető, hogy  tárgyi  bizonyítási  eszközt tart  magánál,  vagy  ha  az átvizsgálásra  lefoglalás érdekében  van  szükség  (79.  §).  A törvény  tehát  a  szabálysértési eljárásban a személymotozást, illetve  a  testüreg vizsgálatát egyáltalán nem teszi lehetővé. Ugyanakkor  a  167.  §  (2) bekezdésében foglalt  felhatalmazás alapján   kiadott,   az  elzárás,  illetőleg   a   pénzbírságot helyettesítő  elzárás  végrehajtásának  részletes  szabályairól szóló   7/2000.   (III.   29.)  IM-BM  együttes   rendelet   (a továbbiakban: R3.) a büntetés-végrehajtási intézetben,  illetve a  rendőrségi  fogdában elzárást töltők  esetében  az  R2.-  re utalással  lehetővé teszi a motozást [1. §, 16. § (1) bekezdés, 21. § (2) bekezdés].   4.  A  „fogvatartottak” fogalma szélesebb, mint  az  őrizetbe vett személyek köre.   Az  R2.  a fogvatartott kifejezést a szabadságvesztést  és  a büntetés-végrehajtási intézetben előzetes letartóztatást töltők közös megjelöléseként használja [1. § (3) bekezdés].   A   Rendőrségről   szóló   1994.  évi   XXXIV.   törvény   (a továbbiakban: Rtv.) alkalmazásában fogvatartott: akit  törvény, illetőleg törvény alapján kiadott hatósági határozat alapján  a szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához való    jogában   korlátoznak   (őrizetbe   vett,    előzetesen letartóztatott,  közbiztonsági  őrizetben  lévő,  elfogott   és előállított, elővezetett) személy [97. § (1) bekezdés h) pont].   Az    R.    alkalmazásában   fogvatartott   a   bűnügyi,    a szabálysértési  és  a  közbiztonsági  őrizetes,  az  előzetesen letartóztatott,   valamint  az  elítélt  és  a   szabálysértési elzárást  töltő,  amennyiben  számára  a  fogvatartás   helyéül rendőrségi fogdát jelöltek ki [1. § (1) bekezdés].   5.  A  szabályozás áttekintéséből egyértelmű, hogy a  Be.-ben meghatározott motozás nem képezi törvényi alapját  az  őrizetbe vett, illetve előzetesen letartóztatott személy befogadásakor a rendőrségi   fogdában  alkalmazott  motozásnak   és   testüreg- átvizsgálásnak.   A    belügyminisztert   (a   hatályos   szöveg   szerint:   a rendészetért  felelős minisztert) a Bv.tvr.-nek  az  1989.  évi LVI.  törvény  8.  §-ával történt kiegészítése hatalmazta  fel, hogy  a  bűnügyi őrizet és az előzetes letartóztatás rendőrségi fogdában  való  végrehajtásának  szabályait  —  az  igazságügy- miniszterrel  (az  igazságügyért  felelős  miniszterrel)  és  a legfőbb ügyésszel egyetértésben — meghatározza [Bv.tvr. 127.  § (3)   bekezdés].   Egyértelmű  azonban,  hogy  a   törvényerejű rendeletnek  az  elítéltek motozását meghatározó  rendelkezései közvetlenül  nem  vonatkoztathatók  még  a  rendőrségi  fogdába került elítélt befogadásakor történő motozására sem.   Az  R2.  a  szabadságvesztés  és  az  előzetes  letartóztatás végrehajtásából  a  büntetés-végrehajtási  szervezetre   háruló részletes  feladatokat  határozza  meg  [1.  §  (1)  bekezdés], hatálya  nem  terjed  ki a rendőrségi fogdákra.  Ugyanakkor  az elzárást   töltők   biztonsági   intézkedésként   az    R2.-ben meghatározott  szabályok szerint motozhatók  meg  a  rendőrségi fogdában is [R3. 21. § (2) bekezdés].   6.  A  rendőrségi  fogdák rendjének megállapítására  az  Rtv. hatalmazta  fel a minisztert [101. § (1) bekezdés c)  pont].  A felhatalmazás  alapján  kiadott R.-ben a  befogadáskor  történő motozás, illetve a testüreg-átvizsgálás megjelölt feltételeinek („szükség   esetén”,  „indokolt  esetben”)  törvényi   alapjait és/vagy korlátait tehát nem a Be.-ben, a Bv.tvr.-ben, illetve a Szabs.tv.-ben indokolt keresni, hanem az Rtv.-ben.   Az  Rtv. a Rendőrség működésének általános elvei és szabályai között   rögzíti   az  arányosság  követelményét:   a   rendőri intézkedés nem okozhat olyan hátrányt, amely nyilvánvalóan  nem áll  arányban az intézkedés törvényes céljával. Több lehetséges és alkalmas rendőri intézkedés közül azt kell választani, amely az  eredményesség biztosítása mellett az érintettre a legkisebb korlátozással, sérüléssel vagy károkozással jár. (Rtv. 15. §)   A  Rendőrség a feladatának ellátása során a testi épséghez, a személyes  szabadsághoz,  a  magánlakás,  a  magántitok  és   a levéltitok sérthetetlenségéhez, a személyes adatokhoz, valamint a  tulajdonhoz  fűződő jogokat a törvényben  foglaltak  szerint korlátozhatja   [Rtv.   17.  §  (1)  bekezdés].   A   Rendőrség gondoskodik a fogvatartott elhelyezéséről, a fogvatartás  miatt bekövetkezhető   egészségkárosodás   megelőzéséhez    szükséges ellátásáról.   A   fogvatartott  jogait  csak  annyiban   lehet korlátozni, amennyiben az a szökés vagy elrejtőzés,  illetve  a bizonyítási  eszközök megváltoztatásának vagy megsemmisítésének megakadályozását,     újabb     bűncselekmény     elkövetésének megelőzését,  továbbá az őrzés biztonságát, a  fogda  rendjének megtartását szolgálja. [Rtv. 18. § (2)-(3) bekezdés]   A   rendőri   intézkedések   között   az   Rtv.   a   ruházat átvizsgálására jogosít fel. Akivel szemben személyi szabadságot korlátozó intézkedést foganatosítanak, annak ruházatát a rendőr a támadásra vagy az önveszély okozására alkalmas tárgy elvétele végett,  előzetes figyelmeztetés után átvizsgálhatja. A ruházat átvizsgálását   —   halaszthatatlan  eset  kivételével   —   az intézkedés  alá  vonttal  azonos  nemű  személy  végezheti.  Az intézkedés nem történhet szeméremsértő módon. (31. §) A törvény alkalmazásában  a  ruházat: az intézkedéssel  érintett  személy testén  viselt, illetőleg az intézkedés helyszínén  nála  lévő, vagy a közvetlen felügyelete alatt, illetve rendelkezésére álló ruházat, csomag és tárgy [97. § (1) bekezdés b) pont].                               IV.   Az  Alkotmánybíróság a továbbiakban — a jelen ügyben indokolt körben  —  áttekintette az Alkotmánybíróság döntéseit, valamint az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, az 1993.   évi   XXXI.   törvénnyel   kihirdetett   Egyezmény   (a továbbiakban:   Egyezmény)  3.  és   8.   Cikkéhez   kapcsolódó joggyakorlatot.   1.  Az  Alkotmánybíróság következetes gyakorlata  szerint  az ember személyi integritásához való joga, amelynek része a testi integritáshoz  való jog is, az Alkotmány 54. §  (1)  bekezdésén alapuló   általános   személyiségi   jog   alkotóeleme.   Ennek megfelelően  az  Alkotmánybíróság  az  ember  személyi,   testi integritását érintő jogi szabályozás alkotmányosságát az emberi méltósághoz való jog keretében vizsgálja.   Ennek  alapja, hogy az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való   jogot   az   ún.   általános  személyiségi   jog   egyik megfogalmazásának  tekinti.  „Az  általános  személyiségi   jog anyajog,  azaz  olyan szubszidiárius alapjog, amelyet  mind  az Alkotmánybíróság, mind a bíróságok minden esetben  felhívhatnak az  egyén  autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra  a konkrét,   nevesített  alapjogok  egyike   sem   alkalmazható.” [8/1990. (IV. 23.) AB határozat, ABH 1990, 42, 45.]   Az  Alkotmánybíróság több határozatban megerősítette, hogy az emberi  méltósághoz  való jog magában  foglalja  a  magánszféra védelméhez  fűződő  jogot is. A magánszférához  való  jogot  az Alkotmány konkrét, szubjektív alapjogként nem nevezi meg, de  a magánélet   szabadságához  való  jog   kétségkívül   az   egyén autonómiájának védelmére szolgáló olyan alapjog, amely az ember veleszületett  méltóságából ered, amelynek tehát  az  általános személyiségi   jog  —  az  emberi  méltósághoz   való   jog   — szubszidiárius alapjoga. [56/1994. (XI. 10.) AB határozat,  ABH 1994, 312, 313.]   A  magánszféra  védelméről a 36/2005. (X.  5.)  AB  határozat kifejtette:  a  magánszféra  lényegi  fogalmi  eleme,  hogy  az érintett  akarata  ellenére  mások  oda  ne  hatolhassanak  be, illetőleg  be  se  tekinthessenek. Ha a nem  kívánt  betekintés mégis megtörténik, akkor nemcsak önmagában a magánélethez  való jog, hanem az emberi méltóság körébe tartozó egyéb jogosultsági elemek,  mint pl. a testi-személyi integritáshoz  való  jog  is sérülhet. (ABH 2005, 390, 400.)   Az   Alkotmánybíróság  az  emberi  méltósághoz  való   jogból levezetett  részjogosultságok  korlátozhatóságáról  kialakított gyakorlatában abból indult ki, hogy az emberi méltósághoz  való jog  csupán az emberi státus meghatározójaként, csak az élettel együtt  fennálló egységben abszolút és korlátozhatatlan.  Ezért az    olyan   részjogosítványa,   mint   a   személyi,    testi integritásához  való  jog  bármely  más  alapjoghoz   hasonlóan korlátozható, de a korlátozás kizárólag az Alkotmány 8.  §  (2) bekezdésében foglalt rendelkezés keretei között történhet  meg. [75/1995.  (XII.  21.)  AB  határozat,  ABH  1995,  376,  381.; 22/2003. (IV. 28.) AB határozat, ABH 2003, 235, 260.]   2.   A   személymotozással,   a  testüregek   átvizsgálásával kapcsolatos  hatósági  cselekményeket az Emberi  Jogok  Európai Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) az Egyezmény 3. Cikke és  8. Cikke alapján vizsgálja.   Az  Egyezménynek a kínzás tilalmáról szóló 3. Cikke kimondja: senkit   sem   lehet   kínzásnak,  vagy  embertelen,   megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni. A magán- és családi élet tiszteletben  tartásához való jogról szóló 8.  Cikk  1.  pontja szerint  mindenkinek  joga van arra,  hogy  magán-  és  családi életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák. A 2.  pont úgy  rendelkezik,  hogy  e  jog  gyakorlásába  hatóság  csak  a törvényben meghatározott, olyan esetekben avatkozhat be, amikor az   egy   demokratikus  társadalomban  a  nemzetbiztonság,   a közbiztonság   vagy  az  ország  gazdasági  jóléte   érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség  vagy  az erkölcsök  védelme,  avagy  mások  jogainak  és  szabadságainak védelme érdekében szükséges.   A  Bíróság gyakorlatában az ember fizikai integritását érintő hatósági  beavatkozás,  mint amilyen a  levetkőztetéssel  és  a testüregek   átvizsgálásával  járó  személymotozás,  amennyiben annak   módja  embertelen,  megalázó,  az  Egyezmény  3.  Cikke megsértésének   is  minősülhet.  [Wainwright  kontra   Egyesült Királyság ügyben 2006. szeptember 26-án kelt, és 2006. december 26-án  véglegessé vált ítélet 41-42. §] A 3. Cikk  hatálya  alá nem  vonható  ilyen  jellegű hatósági  beavatkozást  —  még  ha csekély  fokú  is  —  az  Egyezmény 8. Cikke  által  védett,  a magánélet   tiszteletben  tartásához  való  jog  alapján   kell értékelni. [Juhnke kontra Törökország ügyben 2008. május  13-án kelt és 2008. augusztus 13-án véglegessé vált ítélet, 71. §]   Az  Egyezmény 3. és 8. Cikke önmagában azonban nem  tiltja  a személymotozást.   Az  ember  teste  a  magánélet   legintimebb szférája  [Y.F.  kontra Törökország ügyben 2003.  július  22-én kelt  és október 22-én véglegessé vált ítélet 33. §]. A motozás természeténél  fogva  nagymértékben  invazív  és  potenciálisan megalázó  beavatkozás, ezért szabályozásakor és végrehajtásakor az  emberi  méltóságot szigorú előírásokkal kell  védeni  annak érdekében,   hogy   a   hatóság  cselekménye   ne   okozzon   a szükségképpen velejárónál nagyobb sérelmet. [Wainwright  kontra Egyesült Királyság ügyben 2006. szeptember 26-án kelt, és 2006. december 26-án véglegessé vált ítélet, 44. §, 48. §] A  Bíróság elfogadja    a    személymotozás   indokoltságát    a    börtön biztonságának,  a bűncselekmény megelőzésének, mások  egészsége megóvásának  érdekében, azonban annak módja  nem  lehet  olyan, hogy  a  Bíróság  által kialakított mérce  alapján  a  3.  Cikk tilalmába  ütközzön.  [Valašinas kontra Litvánia  ügyben  2001. július 24-én kelt és október 24-én véglegessé vált ítélet  117. §]   A  személymotozás  általánosságban  a  8.  Cikk  hatálya  alá tartozó beavatkozás, így megítélése a 8. Cikk 2. pontja alapján történik. Ennek során vizsgálni kell, hogy a beavatkozásnak van- e  jogszabályi alapja, a 2. pontban meghatározott célt szolgál- e,  és  szükségesnek  tekinthető-e az adott  cél  eléréséhez  a demokratikus  társadalomban.  A  kialakult  esetjog  szerint  a szükségesség  akkor  állapítható meg, ha a  beavatkozás  nyomós közösségi  igényt szolgál, és arányos az elérni kívánt  legitim céllal.  [Wainwright  kontra Egyesült  Királyság  ügyben  2006. szeptember 26-án kelt, és 2006. december 26-án véglegessé  vált ítélet, 43. §]   Az   első   követelmény   a   jogi  szabályozás   minőségével kapcsolatos:  megismerhetőnek kell lenni az érintett  személyek számára,    továbbá   meg   kell   felelnie   a    jogállamiság követelményeinek. Ez utóbbi alapján a nemzeti jogban kell olyan eszközöknek lennie, amelyek biztosítékot jelentenek a  8.  Cikk által   védett   jogokba  való  önkényes   beavatkozás   ellen. Amennyiben a szabályozás a hatóságoknak mérlegelési  jogot  ad, meg  kell  határozni a mérlegelés szempontjait.  A  szabályozás részletességének  megkövetelt  foka  függ  az  adott   hatósági beavatkozás jellegétől. [Juhnke kontra Törökország ügyben 2008. május 13-án kelt ítélet, 78. §]                               V.   Az indítvány az alábbiak szerint megalapozott.   1.  Az  Alkotmánybíróság — az indítványozó által az Alkotmány 2.   §   (1)   bekezdésével  és  a  37.  §   (3)   bekezdésével összefüggésben felvetett jogforrástani kifogásra tekintettel  — az  R.  támadott  rendelkezését elsőként a  szabályozási  szint tekintetében  vizsgálta. Ennek során — bár arra az indítványozó kifejezetten  nem hivatkozott — figyelemmel volt  az  alapjogok korlátozhatósága   tekintetében   az   Alkotmány   8.   §   (2) bekezdésében  foglalt előírásra, miszerint az alapvető  jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg.   1.1.    A   motozás   szabályozásának   áttekintése   alapján megállapítható,  hogy  a  rendőrségi  fogdába  a   befogadáskor történő  —  tartalmilag  a  rendőrségi biztonsági  intézkedések körébe  tartozó — személymotozásra nincs törvényi  rendelkezés, ennek elsődleges szabályozása az R. szintjén jelenik meg.   Az   Alkotmány  8.  §  (2)  bekezdésében  megkívánt  törvényi szabályozással  kapcsolatban  az  Alkotmánybíróság  a  64/1991. (XII.   17.)   AB  határozatban  kifejtette:  nem   mindenfajta összefüggés  az  alapjogokkal követeli meg  a  törvényi  szintű szabályozást.  Valamely  alapjog tartalmának  meghatározása  és lényeges    garanciáinak   megállapítása   csakis    törvényben történhet,  törvény  kell  továbbá  az  alapjog  közvetlen   és jelentős  korlátozásához is. Közvetett  és  távoli  összefüggés esetében  azonban elegendő a rendeleti szint  is.  Ha  nem  így lenne,   mindent  törvényben  kellene  szabályozni.  Ebből   az következik,   hogy   mindig  csak  a   konkrét   szabályozásról állapítható   meg,  hogy  —  az  alapjoggal   való   kapcsolata intenzitásától  függően — törvénybe kell-e foglalni  vagy  sem. (ABH 1991, 297, 300.)   A  jelen  ügyben  ennek  megállapítása  nem  igényel  mélyebb elemzést. A rendőrségi fogdában a befogadáskor történő motozás, ezen  belül a testüregek átvizsgálása, szükségképpen  az  ember személyi,      testi     integritásához      való      jogának, érinthetetlenségének és sérthetetlenségének korlátozása. Az  R. 16. §-ának szabályai tehát alkotmányos alapjogra vonatkoznak.   1.2.  Ugyanakkor indokolt annak vizsgálata, hogy az  Rtv.-nek a  III/5.  pontban  részletezett, az  intézkedésekre  vonatkozó általános,   illetve  a  fogvatartottakra   vonatkozó   sajátos szabályai   megfelelnek-e  az  alapvető  jogok   korlátozásával kapcsolatos alkotmányos követelményeknek.   A   fogvatartottakkal   való  bánásmódra   is   érvényes   az intézkedések  arányosságának  követelménye  (Rtv.  15.  §),   a sérülés-okozás   elkerülésének  előírása  (Rtv.   17.   §).   A fogvatartottak tekintetében a legközvetlenebb rendelkezés, hogy jogaikat csak annyiban lehet korlátozni, amennyiben az a szökés vagy    az   elrejtőzés,   illetve   a   bizonyítási   eszközök megváltoztatásának  vagy  megsemmisítésének   megakadályozását, újabb bűncselekmény elkövetésének megelőzését, továbbá az őrzés biztonságát, a fogda rendjének megtartását szolgálja [Rtv.  18. §  (3)  bekezdés]. Ezek a szabályok képezik az R.-ben  lehetővé tett  motozás  feltételeként  meghatározott  „szükség  esetén”, illetve     a    testüregek    átvizsgálásának    feltételeként meghatározott „indokolt esetben” kifejezések tartalmát.   Az  Rtv.  és az R. együttes szabályai alapján tehát el  lehet jutni  oda,  hogy  a befogadáskor a testüreg átvizsgálására  is kiterjedő személymotozásra akkor kerülhet sor, ha az  a  szökés megakadályozását,  a  bizonyítási  eszközök  megváltoztatásának vagy  a  megsemmisítésének,  újabb bűncselekmény  elkövetésének megelőzését, illetőleg az őrzés biztonságát, a fogda  rendjének megtartását szolgálja.   1.3.  Az  Rtv.  101.  § (1) bekezdés c) pontja  a  rendőrségi fogdák rendjének szabályozására, a Bv.tvr. 127. § (3) bekezdése az őrizet és az előzetes letartóztatás rendőrségi fogdában való végrehajtása  részletes  szabályainak megalkotására  hatalmazza fel a minisztert.   A   15/2008.   (II.  28.)  AB  határozat  megállapította:   a jogalkotási  felhatalmazás és a delegált  jogalkotási  hatáskör alapján  kiadott jogszabályok alkotmányossági vizsgálata  során az  Alkotmánybíróság számos határozatában rögzítette,  hogy  az Alkotmánybíróság gyakorlata a jogállam alkotmányi elve  alapján értelmezi  az  Országgyűlés  és a  Kormány  tevékenységének,  a közhatalom    gyakorlásának   korlátait    és    kereteit,    a hatalommegosztást.   A  közhatalom  gyakorlásába   tartozik   a jogalkotás  is.  [66/1997. (XII. 29.) AB határozat,  ABH  1997, 397,  403.;  30/1998. (VI. 25.) AB határozat,  ABH  1998,  220, 233.]  Az  56/1991.  (XI.  8.) AB határozat  megállapította:  a jogállamiság  egyik alapvető követelménye, hogy a közhatalommal rendelkező szervek a jog által meghatározott szervezeti keretek között, a jog által megállapított működési rendben, a jog által a   polgárok   számára   megismerhető  és  kiszámítható   módon szabályozott  korlátok  között fejtik ki  tevékenységüket  (ABH 1991,  454, 456.). A jogállamiság követelménye magában foglalja azt   is,  hogy  ha  törvény  valamely  alkotmányos,  illetőleg törvényben   szabályozott  jog  korlátozására  ad   jogalkotási felhatalmazást  valamely közigazgatási szervnek,  a  törvénynek meg  kell határoznia a jogalkotási hatáskör terjedelmét,  annak korlátait  is. [6/1999. (IV. 21.) AB határozat, ABH  1999,  90, 94.;  19/2004. (V. 26.) AB határozat, ABH 2004, 321,  353-354.; 21/2006.  (V.  31.)  AB  határozat,  ABH  2006,  333,  337.]  E követelményeknek  a  jogszabály-alkotásban való  érvényesülését konkretizálja   a   Jat.   annak  az  alkotmányos   jelentőségű elvárásnak a megfogalmazásával, amely szerint a magasabb szintű jogszabály  által más jogalkotó számára adott felhatalmazásnak, azaz  végrehajtási szabály megalkotására adott felhatalmazásnak tartalmaznia  kell  a  felhatalmazás  jogosultját,  tárgyát  és kereteit  [Jat. 15. § (1) bekezdés]. (ABK 2008.  február,  159, 162.)   Az   Alkotmánybíróság  51/2004.  (XII.  8.)   AB   határozata összefoglalóan   állapította  meg,  hogy  az   állami   szervek jogalkotó   hatáskörét  átfogóan  az  Alkotmány   és   a   Jat. szabályozza.   A  Jat.  15.  §  (2)  bekezdése   értelmében   a szabályozás    tárgykörébe   tartozó    alapvető    jogok    és kötelezettségek  szabályozására nem lehet felhatalmazást  adni. Az alapjogok tartalmát meghatározó szabályozást azért nem lehet végrehajtási jogszabályba foglalni, mert az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat — az Alkotmány  8.  §  (2) bekezdése   szerint   —   minden   esetben   törvénynek    kell megállapítania. (ABH 2004, 679, 688.)   A  fentiekre  tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította: az   Rtv.-ben  adott  felhatalmazás  nem  jogosíthatja  fel   a minisztert,  hogy a rendőrségi fogdában olyan, a fogvatartottak alkotmányos  alapjogát  közvetlenül és szükségképpen  korlátozó intézkedések alkalmazását tegye lehetővé, amelyet az  Rtv.  nem ismer.  Az Rtv. pedig csak a ruházat átvizsgálására ad jogot  a támadásra  vagy az önveszély okozására alkalmas tárgy  elvétele végett (Rtv. 31. §).   A   Bv.tvr.   sem  közvetlenül,  sem  pedig  közvetve   —   a szabadságvesztésre ítéltekre vonatkozó biztonsági  intézkedések szabályai  alkalmazásának  előírásával  —  nem  rendelkezik  az őrizetben   lévők,   illetve  az  előzetesen   letartóztatottak motozásáról   mint   biztonsági  intézkedésről.   A   miniszter felhatalmazása   tehát   nem  foglalhatja   magában,   hogy   a rendeletben  tegye  lehetővé a rendőrségi  fogdában  a  Bv.tvr. alapján  e  személyi csoportra kifejezetten nem  vonatkoztatott biztonsági intézkedést, a személymotozást.   Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy  az R.   16.  §  (1)  bekezdésének  a  motozásra  és  a  testüregek vizsgálatára  vonatkozó rendelkezései az  Alkotmány  8.  §  (2) bekezdésében  az  alapvető jogok korlátozására előírt  törvényi szabályozás  hiánya miatt alkotmányellenesek. Erre  tekintettel az R. 16. § (1) bekezdését megsemmisítette.   2.  Az  Alkotmánybíróság gyakorlatának megfelelően  [31/1991. (VI.  5.)  AB határozat, ABH 1991, 133, 136.] az R. 16.  §  (1) bekezdésének  további vizsgálatát mellőzte.  Mivel  a  támadott rendelkezés alkotmányellenességét a törvényi szabályozási szint hiánya  önmagában  megalapozza, szükségtelenné  vált,  hogy  az Alkotmánybíróság   az   indítványozó   által    a    jogszabály alkotmányellenességének alátámasztására felhozott  egyéb  érvek és indokok megalapozottságát is vizsgálja és értékelje. Ezeknek az  összefüggéseknek az elemzését az Alkotmánybíróság azért  is mellőzte,   mert   ezekből  semmiféle  többlet   joghatás   nem következne. Így nem vizsgálta, hogy a motozás rendeleti  színtű szabályozásának   módja  megfelel-e  a  jogbiztonságra   és   a normavilágosságra vonatkozó, az Alkotmánybíróság  gyakorlatában az  Alkotmány  2. § (1) bekezdéséből levezetett alkotmányossági követelményeknek.   3.   Az   Alkotmánybíróság   a   motozás   rendeleti   szintű szabályozását  nem  csupán az indítványban megjelölt  „őrizetbe vett”  személyek, hanem valamennyi, az R. 1. § (1) bekezdésében meghatározott fogvatartott tekintetében is megsemmisítette.  Ez a  tárgyi  összefüggés  és  a  szabályozási  mód  következtében elkerülhetetlen  volt,  hiszen  az  R.  16.  §  (1)   bekezdése alkotmányellenességének  oka  —   az   Alkotmány   8.   §   (2) bekezdésének   sérelme   —  valamennyi  fogvatartott   esetében fennáll.   Az  Alkotmánybíróság vizsgálata az R. 16. § (1)  bekezdésében szabályozott, az Rtv. 31. §-ban meghatározott, és a 97.  §  (1) bekezdés  b)  pontjában értelmezett ruházat  átvizsgálásra  nem terjedt  ki.  Ugyanakkor  a részleges  megsemmisítés  nem  volt alkalmazható  a  jogszabály  szövegének  nyelvtani  korrekciója nélkül.   A     megsemmisítés    időpontjának    meghatározásakor    az Alkotmánybíróság  tekintettel  volt  arra,  hogy  a  jogszabály alkotmányellenességének az Alkotmánybíróságról szóló 1989.  évi XXXIII.   törvény   (a   továbbiakban:   Abtv.)   43.    §-ában meghatározott  következményei szoros  összefüggésben  állnak  a jogbiztonság  elvével  [10/1992. (II. 25.)  AB  határozat,  ABH 1992,  72,  73-74.]. A főszabályként irányadó ex  nunc  hatályú megsemmisítéstől akkor lehet eltérni, ha a jogbiztonság  érdeke indokolja.   A   pro  futuro  megsemmisítés  a   jogbiztonságot szolgálja   abban   az   esetben,  ha  az   alkotmányellenesség kimondására úgy kerül sor, hogy az Alkotmánybíróság indokoltnak tartja  az  alkotmányellenes jogszabály helyett új  szabályozás megalkotását.   Ebben  az  esetben  —  ha  az  alkotmányellenes jogszabály időleges hatályban tartása kevesebb veszélyt  jelent a  jogrend épsége szempontjából, mint az azonnali megsemmisítés —   éppen   a   jogrend  kiszámítható  működésének  biztosítása érdekében  a jövőbeni hatályú megsemmisítés indokolt. [54/2004. (XII.  13.) AB határozat, ABH 2004, 690, 770.] Erre figyelemmel a   támadott  rendelkezéseket  a  törvényhozás  számára  az  új jogszabályok  megalkotására  elegendő  idő  biztosításával  pro futuro hatállyal semmisítette meg.                               VI.   Az  Alkotmánybíróság  az  indítványban  támadott  jogszabályi rendelkezés  alkotmányellenességének  megállapítását  követően, annak okaira tekintettel nem foglalkozott külön és érdemben  az R.-rel  kapcsolatban előterjesztett, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetésére irányuló indítványi résszel sem.  A III. pontban áttekintett szabályozás alapján azonban  — hivatalból  —  észlelte,  hogy  a  személymotozás,  illetve   a testüregek  átvizsgálása  nem  csupán  a  rendőrségi   fogdában fogvatartottak  tekintetében nem rendelkezik törvényi  alappal, az  Alkotmány  8.  § (2) bekezdésének sérelme  ennél  szélesebb körű.   Az  Alkotmánybíróság  az Abtv. 49. §  (1)  bekezdése  alapján mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít  meg, ha  a  jogalkotó  szerv  jogszabályi felhatalmazásból  származó jogalkotói      feladatát      elmulasztotta      és      ezzel alkotmányellenességet idézett elő. A jogalkotó szerv jogszabály- alkotási  kötelezettségének konkrét  jogszabályi  felhatalmazás nélkül  is köteles eleget tenni, ha azt észleli, hogy a  hatás- és   feladatkörébe  tartozó  területen  jogszabályi   rendezést igénylő   kérdés  merült  fel,  feltéve,  hogy  a  szabályozást valamely   alkotmányos  jog  érvényesülése   vagy   biztosítása kényszerítően megköveteli. [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.] A mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapításához két feltételnek kell együttesen megvalósulnia: a  jogalkotó  mulasztásának  és  az  ennek  folytán  előidézett alkotmányellenes helyzetnek.   Az   Alkotmánybíróság  állandó  gyakorlata  szerint,   amikor valamely  alapjog érvényesüléséhez, vagy védelméhez  a  meglévő szabályozásban    foglalt   garanciális    rendelkezések    nem elégségesek  —  az  Abtv.  21.  § (7)  bekezdése  alapján  akár hivatalból  is  —  lehetősége  van  mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására.   Az    Alkotmánybíróság   tehát   megállapította,    hogy    a törvényalkotó  elmulasztotta  a büntetőjogi  és  szabálysértési büntetések  végrehajtása  során,  az  emberi  méltóság   körébe tartozó,   a  személyi  és  fizikai  integritást  szükségképpen érintő,  biztonsági intézkedésként lehetővé tett személymotozás törvényi    szintű    szabályozását   a   büntetés-végrehajtási intézményben  lévő  előzetesen  letartóztatottak,  valamint   a szabálysértés miatt elzárást töltők esetében.   A      mulasztásban     megnyilvánuló     alkotmányellenesség megszüntetésére  az Alkotmánybíróság határidő  tűzésével  hívta fel az Országgyűlést.   Az  Alkotmánybíróság határozatának közzétételét az Abtv.  41. §-a    alapján,    valamint   a   mulasztásban    megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására tekintettel rendelte el.                        Dr. Holló András              az Alkotmánybíróság helyettes elnöke          Dr. Balogh Elemér        Dr. Bragyova András          alkotmánybíró                  alkotmánybíró          Dr. Kiss László             Dr. Kovács Péter          alkotmánybíró                  alkotmánybíró          Dr. Lenkovics Barnabás      Dr. Lévay Miklós          alkotmánybíró           előadó alkotmánybíró                      Dr. Trócsányi László                          alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	132/2008. (XI. 6.)
Date of the decision: .	11/04/2008
.
.