Hungarian
Ügyszám:
.
786/B/2002
Előadó alkotmánybíró: Lévay Miklós Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 132/2008. (XI. 6.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2008/1080
.
A döntés kelte: Budapest, 11/04/2008
.
.
A döntés szövege:
.
A döntés szövege:
                     A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

    Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos
    vizsgálatára irányuló indítvány, valamint — részben  hivatalból
    eljárva   —   mulasztásban  megnyilvánuló   alkotmányellenesség
    megállapítása tárgyában meghozta a következő

                             határozatot:

    1.  Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a rendőrségi fogdák
    rendjéről  szóló  19/1995. (XII. 13.) BM  rendelet  16.  §  (1)
    bekezdése alkotmányellenes, ezért azt 2009. június 30. napjával
    megsemmisíti.

    2.   Az  Alkotmánybíróság  —  hivatalból  —  megállapítja:   az
    Országgyűlés  az  Alkotmány 8. § (2) bekezdésében  az  alapvető
    jogok korlátozására előírt törvényi szabályozási szint sérelmét
    okozó, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idézett
    elő  azáltal,  hogy  nem  rendelkezett a  büntetés-végrehajtási
    szervezet  által végrehajtott előzetes letartóztatás,  valamint
    elzárás során alkalmazható motozás szabályairól.

    Az Országgyűlés jogalkotói feladatának 2009. június 30. napjáig
    köteles eleget tenni.

    Az  Alkotmánybíróság  ezt  a határozatát  a  Magyar  Közlönyben
    közzéteszi.
                                 Indokolás

                                    I.

        1.  Az  indítványozó  a  rendőrségi  fogdák  rendjéről  szóló
      19/1995. (XII. 13.) BM rendelet (a továbbiakban: R.) 16. §  (1)
      bekezdése     alkotmányellenességének     megállapítása      és
      megsemmisítése   iránt   fordult  az   Alkotmánybírósághoz.   A
      sérelmezett  jogszabály  előírja,  hogy  a  rendőrségi  fogdába
      befogadásakor   a   fogvatartott  személyt   „szükség   esetén”
      motozásnak lehet alávetni, ami „indokolt esetben” kiterjedhet a
      testüregek orvos általi átvizsgálására is.
        Az  indítványozó sérelmezte, hogy az R. semmilyen  szempontot
      nem  jelöl  meg  a tekintetben, hogy a hatóság  milyen  esetben
      vesse alá a fogvatartottat motozásnak, illetve mikor indokolt a
      testüregek  vizsgálata  is. Ennek következtében  a  szabályozás
      túlságosan  tág mérlegelési lehetőséget biztosít, ami  önkényes
      jogalkalmazást  tesz lehetővé. Álláspontja  szerint  az  emberi
      méltóságot  súlyosan sértő beavatkozásra csak jogszabály  által
      konkrétan    megjelölt   esetekben,   szigorú   és   egyértelmű
      eljárásjogi garanciák mellett kerülhetne sor. Mivel  ezeknek  a
      követelményeknek  a  szabályozás  nem  felel  meg,  sérti   „az
      Alkotmány   2.   §-a  által  védett  jogállamiság   elvét”,   a
      jogbiztonságot,  továbbá az Alkotmány 54.  §  (1)  bekezdésében
      biztosított, az emberi méltósághoz való jogot.
        Az   indítványozó  a  szabályozás  szintjét  is  kifogásolta.
      Álláspontja  szerint az R. az állampolgári  jogokat  alapvetően
      érintő kérdést szabályoz, így ellentétes a jogalkotásról  szóló
      1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 2. § c) pontjával,
      aminek  következtében sérti az Alkotmány 37. § (3)  bekezdését.
      Ennek     kiküszöbölésére    indítványozta    a    mulasztásban
      megnyilvánuló   alkotmányellenesség   megállapítását   és    az
      Országgyűlés  felhívását  „a  megfelelő  szintű  és   tartalmú”
      jogszabály megalkotására.

        2.   Az   Alkotmánybíróság   beszerezte   a   belügyminiszter
      véleményét.

                                    II.

        Az indítvánnyal érintett jogszabályi rendelkezések:

        1. Az Alkotmány rendelkezései:
        „2.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus
      jogállam.”
        „8.  §  (2)  A Magyar Köztársaságban az alapvető  jogokra  és
      kötelességekre  vonatkozó szabályokat  törvény  állapítja  meg,
      alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
            „37.   §   (3)   A   Kormány   tagjai   törvényben   vagy
      kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján feladatkörükben
      eljárva   rendeletet   adnak   ki,   amelyek   törvénnyel    és
      kormányrendelettel nem lehetnek ellentétesek. A rendeleteket  a
      hivatalos lapban ki kell hirdetni.”
        „54.   §   (1)   A  Magyar  Köztársaságban  minden   embernek
      veleszületett  joga  van az élethez és az  emberi  méltósághoz,
      amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”

        2. A Jat. rendelkezése:
        „2. § Az Országgyűlés törvényben állapítja meg
        (…)
        c)  az  állampolgárok alapvető jogait és kötelességeit,  ezek
      feltételeit és korlátait, valamint érvényre juttatásuk eljárási
      szabályait.”

        3. Az R. rendelkezése:
        „16.  §  (1)  Befogadáskor a fogvatartott ruházatát  át  kell
      vizsgálni,  szükség esetén motozásnak vethető  alá.  A  motozás
      elvégzésével  azonos  nemű személyt kell  megbízni.  A  motozás
      indokolt   esetben  kiterjedhet  a  testüregek   orvos   általi
      átvizsgálására  is.  A vizsgálatok során  más  fogvatartott,  a
      motozásnál a fogvatartottal ellentétes nemű személy  sem  lehet
      jelen.”

                                   III.

        Az  indítványozó az „őrizetbe vétel esetére”  a  befogadáskor
      alkalmazható   motozás,  illetve  ezen   belül   a   testüregek
      lehetséges    vizsgálata   tekintetében   állította    az    R.
      alkotmányellenességét, illetve indítványozta  a  törvényalkotói
      mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását.
      Az  indítvány  elbírálása ennél szélesebb  körben  igényelte  a
      motozással kapcsolatos szabályozás áttekintését.
        Törvény   a   személy   —  testüregeinek  átvizsgálására   is
      kiterjedő — motozását büntetőeljárási kényszerintézkedésként és
      büntetés-végrehajtási biztonsági intézkedésként teszi lehetővé.
      A   szabálysértési  eljárásban  a  motozás  csupán  a   ruházat
      átvizsgálására  szorítkozhat. A személyi szabadságában  rendőri
      intézkedéssel korlátozott személy esetében törvény szintén csak
      a ruházat átvizsgálására ad felhatalmazást.

        1.   A   motozás   mint   büntetőeljárási  kényszerintézkedés
      szabályait és feltételeit a büntetőeljárásról szóló  1998.  évi
      XIX.   törvény  (a  továbbiakban:  Be.)  rögzíti.   A   motozás
      bizonyítási  eszköz vagy elkobozható, illetőleg  vagyonelkobzás
      alá  eső  dolog  megtalálása céljából a  terhelt  és  az  olyan
      személy   ruházatának   és   testének   átvizsgálása,    akiről
      megalapozottan   feltehető,  hogy  bizonyítási   eszközt   vagy
      elkobozható,   illetőleg  olyan  dolgot  tart  magánál,   amely
      vagyonelkobzás  alá  eshet.  Ha a motozás  célja  meghatározott
      dolog megtalálása, az érintettet előbb fel kell szólítani, hogy
      a keresett dolgot adja át, ha a felszólításra a keresett dolgot
      előadja,  a motozástól el kell tekinteni. Az érintett  testének
      átvizsgálását csak a megmotozottal azonos nemű végezheti, és  a
      motozásnál  csak  ilyen személy lehet jelen. E rendelkezés  nem
      vonatkozik a motozásnál közreműködő orvosra. [Be. 150.  §  (1),
      (3), (4) bekezdés]
        A  motozás  rendeleti  szintű szabályai pontosítják,  hogy  a
      testüreg átvizsgálását csak orvos végezheti [23/2003. (VI. 24.)
      BM-IM együttes rendelet 75. §].

        2.   A   motozás   e  mellett  a  szabadságvesztés   büntetés
      végrehajtása  során alkalmazható biztonsági  intézkedés  is.  A
      büntetések és az intézkedések végrehajtásáról szóló  1979.  évi
      11.   törvényerejű   rendelet  (a  továbbiakban:   Bv.tvr.)   a
      szabadságvesztésre ítéltek jogai és kötelezettségei  között  ad
      felhatalmazást arra, hogy a büntetés-végrehajtás rendjét  sértő
      cselekmény,     illetőleg    bűncselekmény    megelőzése     és
      megakadályozása érdekében az elítéltet megmotozzák [33.  §  (4)
      bekezdés].
        A    szabadságvesztés    és    az   előzetes    letartóztatás
      végrehajtásának  szabályairól  szóló  6/1996.  (VII.  12.)   IM
      rendelet  (a továbbiakban: R2.) a személymotozást a fogvatartás
      rendjét  és  biztonságát sértő vagy veszélyeztető  cselekmények
      megelőzését,   illetve  megszüntetését  célzó,  az   elítélttel
      szemben alkalmazható biztonsági intézkedések között jelöli  meg
      [45.   §  (1)  bekezdés  d)  pont].  Az  elítélt  megmotozható,
      személyes  használati tárgyai és teljes ruházata átvizsgálható.
      Az  intézkedésnél  technikai  eszköz  és  szolgálati  kutya  is
      igénybe   vehető.   A   személymotozás,   illetve   a   ruházat
      átvizsgálása   nem  történhet  szeméremsértő  módon.   A   test
      üregeinek átvizsgálását csak orvos végezheti, a vizsgálaton  az
      őrzést  vagy felügyeletet ellátó személyen kívül más nem  lehet
      jelen. [49. § (1) és (3) bekezdés]
        A   Bv.tvr.  a  büntetési-végrehajtási  intézetben   előzetes
      letartóztatást,  illetve  szabálysértés  miatt  elzárást  töltő
      személyek  esetében  a  biztonsági intézkedésként  alkalmazható
      motozásra,  ezen  belül  a  testüregek  átvizsgálására  nem  ad
      felhatalmazást. A Bv.tvr. ugyanis egyáltalán nem rendelkezik az
      elítéltekre,  illetve az előzetes letartóztatást vagy  elzárást
      töltőkre vonatkozó szabályozás viszonyáról. Csupán az R2.  utal
      arra,   hogy   az   előzetes  letartóztatás  végrehajtására   a
      rendeletnek   a  szabadságvesztésre  vonatkozó   szabályait   a
      rendelet III. Fejezetében foglalt eltérésekkel kell megfelelően
      alkalmazni  (233.  §).  Mivel  a  sajátos  szabályok  között  a
      biztonsági    intézkedésekről   nincs   szó,   az    előzetesen
      letartóztatottak  esetében az R2. 49. §-a  alapján  van  mód  a
      személymotozásra.

        3.  A  szabálysértésekről szóló 1999. évi  LXIX.  törvény  (a
      továbbiakban:   Szabs.tv.)   a   ruházat   átvizsgálására    ad
      lehetőséget olyan személy esetében, akiről alaposan  feltehető,
      hogy  tárgyi  bizonyítási  eszközt tart  magánál,  vagy  ha  az
      átvizsgálásra  lefoglalás érdekében  van  szükség  (79.  §).  A
      törvény  tehát  a  szabálysértési eljárásban a személymotozást,
      illetve  a  testüreg vizsgálatát egyáltalán nem teszi lehetővé.
      Ugyanakkor  a  167.  §  (2) bekezdésében foglalt  felhatalmazás
      alapján   kiadott,   az  elzárás,  illetőleg   a   pénzbírságot
      helyettesítő  elzárás  végrehajtásának  részletes  szabályairól
      szóló   7/2000.   (III.   29.)  IM-BM  együttes   rendelet   (a
      továbbiakban: R3.) a büntetés-végrehajtási intézetben,  illetve
      a  rendőrségi  fogdában elzárást töltők  esetében  az  R2.-  re
      utalással  lehetővé teszi a motozást [1. §, 16. § (1) bekezdés,
      21. § (2) bekezdés].

        4.  A  „fogvatartottak” fogalma szélesebb, mint  az  őrizetbe
      vett személyek köre.
        Az  R2.  a fogvatartott kifejezést a szabadságvesztést  és  a
      büntetés-végrehajtási intézetben előzetes letartóztatást töltők
      közös megjelöléseként használja [1. § (3) bekezdés].
        A   Rendőrségről   szóló   1994.  évi   XXXIV.   törvény   (a
      továbbiakban: Rtv.) alkalmazásában fogvatartott: akit  törvény,
      illetőleg törvény alapján kiadott hatósági határozat alapján  a
      szabad mozgáshoz és a tartózkodási hely szabad megválasztásához
      való    jogában   korlátoznak   (őrizetbe   vett,    előzetesen
      letartóztatott,  közbiztonsági  őrizetben  lévő,  elfogott   és
      előállított, elővezetett) személy [97. § (1) bekezdés h) pont].
        Az    R.    alkalmazásában   fogvatartott   a   bűnügyi,    a
      szabálysértési  és  a  közbiztonsági  őrizetes,  az  előzetesen
      letartóztatott,   valamint  az  elítélt  és  a   szabálysértési
      elzárást  töltő,  amennyiben  számára  a  fogvatartás   helyéül
      rendőrségi fogdát jelöltek ki [1. § (1) bekezdés].

        5.  A  szabályozás áttekintéséből egyértelmű, hogy a  Be.-ben
      meghatározott motozás nem képezi törvényi alapját  az  őrizetbe
      vett, illetve előzetesen letartóztatott személy befogadásakor a
      rendőrségi   fogdában  alkalmazott  motozásnak   és   testüreg-
      átvizsgálásnak.
        A    belügyminisztert   (a   hatályos   szöveg   szerint:   a
      rendészetért  felelős minisztert) a Bv.tvr.-nek  az  1989.  évi
      LVI.  törvény  8.  §-ával történt kiegészítése hatalmazta  fel,
      hogy  a  bűnügyi őrizet és az előzetes letartóztatás rendőrségi
      fogdában  való  végrehajtásának  szabályait  —  az  igazságügy-
      miniszterrel  (az  igazságügyért  felelős  miniszterrel)  és  a
      legfőbb ügyésszel egyetértésben — meghatározza [Bv.tvr. 127.  §
      (3)   bekezdés].   Egyértelmű  azonban,  hogy  a   törvényerejű
      rendeletnek  az  elítéltek motozását meghatározó  rendelkezései
      közvetlenül  nem  vonatkoztathatók  még  a  rendőrségi  fogdába
      került elítélt befogadásakor történő motozására sem.
        Az  R2.  a  szabadságvesztés  és  az  előzetes  letartóztatás
      végrehajtásából  a  büntetés-végrehajtási  szervezetre   háruló
      részletes  feladatokat  határozza  meg  [1.  §  (1)  bekezdés],
      hatálya  nem  terjed  ki a rendőrségi fogdákra.  Ugyanakkor  az
      elzárást   töltők   biztonsági   intézkedésként   az    R2.-ben
      meghatározott  szabályok szerint motozhatók  meg  a  rendőrségi
      fogdában is [R3. 21. § (2) bekezdés].

        6.  A  rendőrségi  fogdák rendjének megállapítására  az  Rtv.
      hatalmazta  fel a minisztert [101. § (1) bekezdés c)  pont].  A
      felhatalmazás  alapján  kiadott R.-ben a  befogadáskor  történő
      motozás, illetve a testüreg-átvizsgálás megjelölt feltételeinek
      („szükség   esetén”,  „indokolt  esetben”)  törvényi   alapjait
      és/vagy korlátait tehát nem a Be.-ben, a Bv.tvr.-ben, illetve a
      Szabs.tv.-ben indokolt keresni, hanem az Rtv.-ben.
        Az  Rtv. a Rendőrség működésének általános elvei és szabályai
      között   rögzíti   az  arányosság  követelményét:   a   rendőri
      intézkedés nem okozhat olyan hátrányt, amely nyilvánvalóan  nem
      áll  arányban az intézkedés törvényes céljával. Több lehetséges
      és alkalmas rendőri intézkedés közül azt kell választani, amely
      az  eredményesség biztosítása mellett az érintettre a legkisebb
      korlátozással, sérüléssel vagy károkozással jár. (Rtv. 15. §)
        A  Rendőrség a feladatának ellátása során a testi épséghez, a
      személyes  szabadsághoz,  a  magánlakás,  a  magántitok  és   a
      levéltitok sérthetetlenségéhez, a személyes adatokhoz, valamint
      a  tulajdonhoz  fűződő jogokat a törvényben  foglaltak  szerint
      korlátozhatja   [Rtv.   17.  §  (1)  bekezdés].   A   Rendőrség
      gondoskodik a fogvatartott elhelyezéséről, a fogvatartás  miatt
      bekövetkezhető   egészségkárosodás   megelőzéséhez    szükséges
      ellátásáról.   A   fogvatartott  jogait  csak  annyiban   lehet
      korlátozni, amennyiben az a szökés vagy elrejtőzés,  illetve  a
      bizonyítási  eszközök megváltoztatásának vagy megsemmisítésének
      megakadályozását,     újabb     bűncselekmény     elkövetésének
      megelőzését,  továbbá az őrzés biztonságát, a  fogda  rendjének
      megtartását szolgálja. [Rtv. 18. § (2)-(3) bekezdés]
        A   rendőri   intézkedések   között   az   Rtv.   a   ruházat
      átvizsgálására jogosít fel. Akivel szemben személyi szabadságot
      korlátozó intézkedést foganatosítanak, annak ruházatát a rendőr
      a támadásra vagy az önveszély okozására alkalmas tárgy elvétele
      végett,  előzetes figyelmeztetés után átvizsgálhatja. A ruházat
      átvizsgálását   —   halaszthatatlan  eset  kivételével   —   az
      intézkedés  alá  vonttal  azonos  nemű  személy  végezheti.  Az
      intézkedés nem történhet szeméremsértő módon. (31. §) A törvény
      alkalmazásában  a  ruházat: az intézkedéssel  érintett  személy
      testén  viselt, illetőleg az intézkedés helyszínén  nála  lévő,
      vagy a közvetlen felügyelete alatt, illetve rendelkezésére álló
      ruházat, csomag és tárgy [97. § (1) bekezdés b) pont].

                                    IV.

        Az  Alkotmánybíróság a továbbiakban — a jelen ügyben indokolt
      körben  —  áttekintette az Alkotmánybíróság döntéseit, valamint
      az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, az
      1993.   évi   XXXI.   törvénnyel   kihirdetett   Egyezmény   (a
      továbbiakban:   Egyezmény)  3.  és   8.   Cikkéhez   kapcsolódó
      joggyakorlatot.

        1.  Az  Alkotmánybíróság következetes gyakorlata  szerint  az
      ember személyi integritásához való joga, amelynek része a testi
      integritáshoz  való jog is, az Alkotmány 54. §  (1)  bekezdésén
      alapuló   általános   személyiségi   jog   alkotóeleme.   Ennek
      megfelelően  az  Alkotmánybíróság  az  ember  személyi,   testi
      integritását érintő jogi szabályozás alkotmányosságát az emberi
      méltósághoz való jog keretében vizsgálja.
        Ennek  alapja, hogy az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz
      való   jogot   az   ún.   általános  személyiségi   jog   egyik
      megfogalmazásának  tekinti.  „Az  általános  személyiségi   jog
      anyajog,  azaz  olyan szubszidiárius alapjog, amelyet  mind  az
      Alkotmánybíróság, mind a bíróságok minden esetben  felhívhatnak
      az  egyén  autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra  a
      konkrét,   nevesített  alapjogok  egyike   sem   alkalmazható.”
      [8/1990. (IV. 23.) AB határozat, ABH 1990, 42, 45.]
        Az  Alkotmánybíróság több határozatban megerősítette, hogy az
      emberi  méltósághoz  való jog magában  foglalja  a  magánszféra
      védelméhez  fűződő  jogot is. A magánszférához  való  jogot  az
      Alkotmány konkrét, szubjektív alapjogként nem nevezi meg, de  a
      magánélet   szabadságához  való  jog   kétségkívül   az   egyén
      autonómiájának védelmére szolgáló olyan alapjog, amely az ember
      veleszületett  méltóságából ered, amelynek tehát  az  általános
      személyiségi   jog  —  az  emberi  méltósághoz   való   jog   —
      szubszidiárius alapjoga. [56/1994. (XI. 10.) AB határozat,  ABH
      1994, 312, 313.]
        A  magánszféra  védelméről a 36/2005. (X.  5.)  AB  határozat
      kifejtette:  a  magánszféra  lényegi  fogalmi  eleme,  hogy  az
      érintett  akarata  ellenére  mások  oda  ne  hatolhassanak  be,
      illetőleg  be  se  tekinthessenek. Ha a nem  kívánt  betekintés
      mégis megtörténik, akkor nemcsak önmagában a magánélethez  való
      jog, hanem az emberi méltóság körébe tartozó egyéb jogosultsági
      elemek,  mint pl. a testi-személyi integritáshoz  való  jog  is
      sérülhet. (ABH 2005, 390, 400.)
        Az   Alkotmánybíróság  az  emberi  méltósághoz  való   jogból
      levezetett  részjogosultságok  korlátozhatóságáról  kialakított
      gyakorlatában abból indult ki, hogy az emberi méltósághoz  való
      jog  csupán az emberi státus meghatározójaként, csak az élettel
      együtt  fennálló egységben abszolút és korlátozhatatlan.  Ezért
      az    olyan   részjogosítványa,   mint   a   személyi,    testi
      integritásához  való  jog  bármely  más  alapjoghoz   hasonlóan
      korlátozható, de a korlátozás kizárólag az Alkotmány 8.  §  (2)
      bekezdésében foglalt rendelkezés keretei között történhet  meg.
      [75/1995.  (XII.  21.)  AB  határozat,  ABH  1995,  376,  381.;
      22/2003. (IV. 28.) AB határozat, ABH 2003, 235, 260.]

        2.   A   személymotozással,   a  testüregek   átvizsgálásával
      kapcsolatos  hatósági  cselekményeket az Emberi  Jogok  Európai
      Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) az Egyezmény 3. Cikke és  8.
      Cikke alapján vizsgálja.
        Az  Egyezménynek a kínzás tilalmáról szóló 3. Cikke kimondja:
      senkit   sem   lehet   kínzásnak,  vagy  embertelen,   megalázó
      bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni. A magán- és családi élet
      tiszteletben  tartásához való jogról szóló 8.  Cikk  1.  pontja
      szerint  mindenkinek  joga van arra,  hogy  magán-  és  családi
      életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák. A 2.  pont
      úgy  rendelkezik,  hogy  e  jog  gyakorlásába  hatóság  csak  a
      törvényben meghatározott, olyan esetekben avatkozhat be, amikor
      az   egy   demokratikus  társadalomban  a  nemzetbiztonság,   a
      közbiztonság   vagy  az  ország  gazdasági  jóléte   érdekében,
      zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség  vagy  az
      erkölcsök  védelme,  avagy  mások  jogainak  és  szabadságainak
      védelme érdekében szükséges.
        A  Bíróság gyakorlatában az ember fizikai integritását érintő
      hatósági  beavatkozás,  mint amilyen a  levetkőztetéssel  és  a
      testüregek   átvizsgálásával  járó  személymotozás,  amennyiben
      annak   módja  embertelen,  megalázó,  az  Egyezmény  3.  Cikke
      megsértésének   is  minősülhet.  [Wainwright  kontra   Egyesült
      Királyság ügyben 2006. szeptember 26-án kelt, és 2006. december
      26-án  véglegessé vált ítélet 41-42. §] A 3. Cikk  hatálya  alá
      nem  vonható  ilyen  jellegű hatósági  beavatkozást  —  még  ha
      csekély  fokú  is  —  az  Egyezmény 8. Cikke  által  védett,  a
      magánélet   tiszteletben  tartásához  való  jog  alapján   kell
      értékelni. [Juhnke kontra Törökország ügyben 2008. május  13-án
      kelt és 2008. augusztus 13-án véglegessé vált ítélet, 71. §]
        Az  Egyezmény 3. és 8. Cikke önmagában azonban nem  tiltja  a
      személymotozást.   Az  ember  teste  a  magánélet   legintimebb
      szférája  [Y.F.  kontra Törökország ügyben 2003.  július  22-én
      kelt  és október 22-én véglegessé vált ítélet 33. §]. A motozás
      természeténél  fogva  nagymértékben  invazív  és  potenciálisan
      megalázó  beavatkozás, ezért szabályozásakor és végrehajtásakor
      az  emberi  méltóságot szigorú előírásokkal kell  védeni  annak
      érdekében,   hogy   a   hatóság  cselekménye   ne   okozzon   a
      szükségképpen velejárónál nagyobb sérelmet. [Wainwright  kontra
      Egyesült Királyság ügyben 2006. szeptember 26-án kelt, és 2006.
      december 26-án véglegessé vált ítélet, 44. §, 48. §] A  Bíróság
      elfogadja    a    személymotozás   indokoltságát    a    börtön
      biztonságának,  a bűncselekmény megelőzésének, mások  egészsége
      megóvásának  érdekében, azonban annak módja  nem  lehet  olyan,
      hogy  a  Bíróság  által kialakított mérce  alapján  a  3.  Cikk
      tilalmába  ütközzön.  [Valašinas kontra Litvánia  ügyben  2001.
      július 24-én kelt és október 24-én véglegessé vált ítélet  117.
      §]
        A  személymotozás  általánosságban  a  8.  Cikk  hatálya  alá
      tartozó beavatkozás, így megítélése a 8. Cikk 2. pontja alapján
      történik. Ennek során vizsgálni kell, hogy a beavatkozásnak van-
      e  jogszabályi alapja, a 2. pontban meghatározott célt szolgál-
      e,  és  szükségesnek  tekinthető-e az adott  cél  eléréséhez  a
      demokratikus  társadalomban.  A  kialakult  esetjog  szerint  a
      szükségesség  akkor  állapítható meg, ha a  beavatkozás  nyomós
      közösségi  igényt szolgál, és arányos az elérni kívánt  legitim
      céllal.  [Wainwright  kontra Egyesült  Királyság  ügyben  2006.
      szeptember 26-án kelt, és 2006. december 26-án véglegessé  vált
      ítélet, 43. §]
        Az   első   követelmény   a   jogi  szabályozás   minőségével
      kapcsolatos:  megismerhetőnek kell lenni az érintett  személyek
      számára,    továbbá   meg   kell   felelnie   a    jogállamiság
      követelményeinek. Ez utóbbi alapján a nemzeti jogban kell olyan
      eszközöknek lennie, amelyek biztosítékot jelentenek a  8.  Cikk
      által   védett   jogokba  való  önkényes   beavatkozás   ellen.
      Amennyiben a szabályozás a hatóságoknak mérlegelési  jogot  ad,
      meg  kell  határozni a mérlegelés szempontjait.  A  szabályozás
      részletességének  megkövetelt  foka  függ  az  adott   hatósági
      beavatkozás jellegétől. [Juhnke kontra Törökország ügyben 2008.
      május 13-án kelt ítélet, 78. §]

                                    V.

        Az indítvány az alábbiak szerint megalapozott.

        1.  Az  Alkotmánybíróság — az indítványozó által az Alkotmány
      2.   §   (1)   bekezdésével  és  a  37.  §   (3)   bekezdésével
      összefüggésben felvetett jogforrástani kifogásra tekintettel  —
      az  R.  támadott  rendelkezését elsőként a  szabályozási  szint
      tekintetében  vizsgálta. Ennek során — bár arra az indítványozó
      kifejezetten  nem hivatkozott — figyelemmel volt  az  alapjogok
      korlátozhatósága   tekintetében   az   Alkotmány   8.   §   (2)
      bekezdésében  foglalt előírásra, miszerint az alapvető  jogokra
      és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg.

        1.1.    A   motozás   szabályozásának   áttekintése   alapján
      megállapítható,  hogy  a  rendőrségi  fogdába  a   befogadáskor
      történő  —  tartalmilag  a  rendőrségi biztonsági  intézkedések
      körébe  tartozó — személymotozásra nincs törvényi  rendelkezés,
      ennek elsődleges szabályozása az R. szintjén jelenik meg.
        Az   Alkotmány  8.  §  (2)  bekezdésében  megkívánt  törvényi
      szabályozással  kapcsolatban  az  Alkotmánybíróság  a  64/1991.
      (XII.   17.)   AB  határozatban  kifejtette:  nem   mindenfajta
      összefüggés  az  alapjogokkal követeli meg  a  törvényi  szintű
      szabályozást.  Valamely  alapjog tartalmának  meghatározása  és
      lényeges    garanciáinak   megállapítása   csakis    törvényben
      történhet,  törvény  kell  továbbá  az  alapjog  közvetlen   és
      jelentős  korlátozásához is. Közvetett  és  távoli  összefüggés
      esetében  azonban elegendő a rendeleti szint  is.  Ha  nem  így
      lenne,   mindent  törvényben  kellene  szabályozni.  Ebből   az
      következik,   hogy   mindig  csak  a   konkrét   szabályozásról
      állapítható   meg,  hogy  —  az  alapjoggal   való   kapcsolata
      intenzitásától  függően — törvénybe kell-e foglalni  vagy  sem.
      (ABH 1991, 297, 300.)
        A  jelen  ügyben  ennek  megállapítása  nem  igényel  mélyebb
      elemzést. A rendőrségi fogdában a befogadáskor történő motozás,
      ezen  belül a testüregek átvizsgálása, szükségképpen  az  ember
      személyi,      testi     integritásához      való      jogának,
      érinthetetlenségének és sérthetetlenségének korlátozása. Az  R.
      16. §-ának szabályai tehát alkotmányos alapjogra vonatkoznak.

        1.2.  Ugyanakkor indokolt annak vizsgálata, hogy az  Rtv.-nek
      a  III/5.  pontban  részletezett, az  intézkedésekre  vonatkozó
      általános,   illetve  a  fogvatartottakra   vonatkozó   sajátos
      szabályai   megfelelnek-e  az  alapvető  jogok   korlátozásával
      kapcsolatos alkotmányos követelményeknek.
        A   fogvatartottakkal   való  bánásmódra   is   érvényes   az
      intézkedések  arányosságának  követelménye  (Rtv.  15.  §),   a
      sérülés-okozás   elkerülésének  előírása  (Rtv.   17.   §).   A
      fogvatartottak tekintetében a legközvetlenebb rendelkezés, hogy
      jogaikat csak annyiban lehet korlátozni, amennyiben az a szökés
      vagy    az   elrejtőzés,   illetve   a   bizonyítási   eszközök
      megváltoztatásának  vagy  megsemmisítésének   megakadályozását,
      újabb bűncselekmény elkövetésének megelőzését, továbbá az őrzés
      biztonságát, a fogda rendjének megtartását szolgálja [Rtv.  18.
      §  (3)  bekezdés]. Ezek a szabályok képezik az R.-ben  lehetővé
      tett  motozás  feltételeként  meghatározott  „szükség  esetén”,
      illetve     a    testüregek    átvizsgálásának    feltételeként
      meghatározott „indokolt esetben” kifejezések tartalmát.
        Az  Rtv.  és az R. együttes szabályai alapján tehát el  lehet
      jutni  oda,  hogy  a befogadáskor a testüreg átvizsgálására  is
      kiterjedő személymotozásra akkor kerülhet sor, ha az  a  szökés
      megakadályozását,  a  bizonyítási  eszközök  megváltoztatásának
      vagy  a  megsemmisítésének,  újabb bűncselekmény  elkövetésének
      megelőzését, illetőleg az őrzés biztonságát, a fogda  rendjének
      megtartását szolgálja.

        1.3.  Az  Rtv.  101.  § (1) bekezdés c) pontja  a  rendőrségi
      fogdák rendjének szabályozására, a Bv.tvr. 127. § (3) bekezdése
      az őrizet és az előzetes letartóztatás rendőrségi fogdában való
      végrehajtása  részletes  szabályainak megalkotására  hatalmazza
      fel a minisztert.
        A   15/2008.   (II.  28.)  AB  határozat  megállapította:   a
      jogalkotási  felhatalmazás és a delegált  jogalkotási  hatáskör
      alapján  kiadott jogszabályok alkotmányossági vizsgálata  során
      az  Alkotmánybíróság számos határozatában rögzítette,  hogy  az
      Alkotmánybíróság gyakorlata a jogállam alkotmányi elve  alapján
      értelmezi  az  Országgyűlés  és a  Kormány  tevékenységének,  a
      közhatalom    gyakorlásának   korlátait    és    kereteit,    a
      hatalommegosztást.   A  közhatalom  gyakorlásába   tartozik   a
      jogalkotás  is.  [66/1997. (XII. 29.) AB határozat,  ABH  1997,
      397,  403.;  30/1998. (VI. 25.) AB határozat,  ABH  1998,  220,
      233.]  Az  56/1991.  (XI.  8.) AB határozat  megállapította:  a
      jogállamiság  egyik alapvető követelménye, hogy a közhatalommal
      rendelkező szervek a jog által meghatározott szervezeti keretek
      között, a jog által megállapított működési rendben, a jog által
      a   polgárok   számára   megismerhető  és  kiszámítható   módon
      szabályozott  korlátok  között fejtik ki  tevékenységüket  (ABH
      1991,  454, 456.). A jogállamiság követelménye magában foglalja
      azt   is,  hogy  ha  törvény  valamely  alkotmányos,  illetőleg
      törvényben   szabályozott  jog  korlátozására  ad   jogalkotási
      felhatalmazást  valamely közigazgatási szervnek,  a  törvénynek
      meg  kell határoznia a jogalkotási hatáskör terjedelmét,  annak
      korlátait  is. [6/1999. (IV. 21.) AB határozat, ABH  1999,  90,
      94.;  19/2004. (V. 26.) AB határozat, ABH 2004, 321,  353-354.;
      21/2006.  (V.  31.)  AB  határozat,  ABH  2006,  333,  337.]  E
      követelményeknek  a  jogszabály-alkotásban való  érvényesülését
      konkretizálja   a   Jat.   annak  az  alkotmányos   jelentőségű
      elvárásnak a megfogalmazásával, amely szerint a magasabb szintű
      jogszabály  által más jogalkotó számára adott felhatalmazásnak,
      azaz  végrehajtási szabály megalkotására adott felhatalmazásnak
      tartalmaznia  kell  a  felhatalmazás  jogosultját,  tárgyát  és
      kereteit  [Jat. 15. § (1) bekezdés]. (ABK 2008.  február,  159,
      162.)
        Az   Alkotmánybíróság  51/2004.  (XII.  8.)   AB   határozata
      összefoglalóan   állapította  meg,  hogy  az   állami   szervek
      jogalkotó   hatáskörét  átfogóan  az  Alkotmány   és   a   Jat.
      szabályozza.   A  Jat.  15.  §  (2)  bekezdése   értelmében   a
      szabályozás    tárgykörébe   tartozó    alapvető    jogok    és
      kötelezettségek  szabályozására nem lehet felhatalmazást  adni.
      Az alapjogok tartalmát meghatározó szabályozást azért nem lehet
      végrehajtási jogszabályba foglalni, mert az alapvető jogokra és
      kötelességekre vonatkozó szabályokat — az Alkotmány  8.  §  (2)
      bekezdése   szerint   —   minden   esetben   törvénynek    kell
      megállapítania. (ABH 2004, 679, 688.)
        A  fentiekre  tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította:
      az   Rtv.-ben  adott  felhatalmazás  nem  jogosíthatja  fel   a
      minisztert,  hogy a rendőrségi fogdában olyan, a fogvatartottak
      alkotmányos  alapjogát  közvetlenül és szükségképpen  korlátozó
      intézkedések alkalmazását tegye lehetővé, amelyet az  Rtv.  nem
      ismer.  Az Rtv. pedig csak a ruházat átvizsgálására ad jogot  a
      támadásra  vagy az önveszély okozására alkalmas tárgy  elvétele
      végett (Rtv. 31. §).
        A   Bv.tvr.   sem  közvetlenül,  sem  pedig  közvetve   —   a
      szabadságvesztésre ítéltekre vonatkozó biztonsági  intézkedések
      szabályai  alkalmazásának  előírásával  —  nem  rendelkezik  az
      őrizetben   lévők,   illetve  az  előzetesen   letartóztatottak
      motozásáról   mint   biztonsági  intézkedésről.   A   miniszter
      felhatalmazása   tehát   nem  foglalhatja   magában,   hogy   a
      rendeletben  tegye  lehetővé a rendőrségi  fogdában  a  Bv.tvr.
      alapján  e  személyi csoportra kifejezetten nem  vonatkoztatott
      biztonsági intézkedést, a személymotozást.

        Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy  az
      R.   16.  §  (1)  bekezdésének  a  motozásra  és  a  testüregek
      vizsgálatára  vonatkozó rendelkezései az  Alkotmány  8.  §  (2)
      bekezdésében  az  alapvető jogok korlátozására előírt  törvényi
      szabályozás  hiánya miatt alkotmányellenesek. Erre  tekintettel
      az R. 16. § (1) bekezdését megsemmisítette.

        2.  Az  Alkotmánybíróság gyakorlatának megfelelően  [31/1991.
      (VI.  5.)  AB határozat, ABH 1991, 133, 136.] az R. 16.  §  (1)
      bekezdésének  további vizsgálatát mellőzte.  Mivel  a  támadott
      rendelkezés alkotmányellenességét a törvényi szabályozási szint
      hiánya  önmagában  megalapozza, szükségtelenné  vált,  hogy  az
      Alkotmánybíróság   az   indítványozó   által    a    jogszabály
      alkotmányellenességének alátámasztására felhozott  egyéb  érvek
      és indokok megalapozottságát is vizsgálja és értékelje. Ezeknek
      az  összefüggéseknek az elemzését az Alkotmánybíróság azért  is
      mellőzte,   mert   ezekből  semmiféle  többlet   joghatás   nem
      következne. Így nem vizsgálta, hogy a motozás rendeleti  színtű
      szabályozásának   módja  megfelel-e  a  jogbiztonságra   és   a
      normavilágosságra vonatkozó, az Alkotmánybíróság  gyakorlatában
      az  Alkotmány  2. § (1) bekezdéséből levezetett alkotmányossági
      követelményeknek.

        3.   Az   Alkotmánybíróság   a   motozás   rendeleti   szintű
      szabályozását  nem  csupán az indítványban megjelölt  „őrizetbe
      vett”  személyek, hanem valamennyi, az R. 1. § (1) bekezdésében
      meghatározott fogvatartott tekintetében is megsemmisítette.  Ez
      a  tárgyi  összefüggés  és  a  szabályozási  mód  következtében
      elkerülhetetlen  volt,  hiszen  az  R.  16.  §  (1)   bekezdése
      alkotmányellenességének  oka  —   az   Alkotmány   8.   §   (2)
      bekezdésének   sérelme   —  valamennyi  fogvatartott   esetében
      fennáll.
        Az  Alkotmánybíróság vizsgálata az R. 16. § (1)  bekezdésében
      szabályozott, az Rtv. 31. §-ban meghatározott, és a 97.  §  (1)
      bekezdés  b)  pontjában értelmezett ruházat  átvizsgálásra  nem
      terjedt  ki.  Ugyanakkor  a részleges  megsemmisítés  nem  volt
      alkalmazható  a  jogszabály  szövegének  nyelvtani  korrekciója
      nélkül.
        A     megsemmisítés    időpontjának    meghatározásakor    az
      Alkotmánybíróság  tekintettel  volt  arra,  hogy  a  jogszabály
      alkotmányellenességének az Alkotmánybíróságról szóló 1989.  évi
      XXXIII.   törvény   (a   továbbiakban:   Abtv.)   43.    §-ában
      meghatározott  következményei szoros  összefüggésben  állnak  a
      jogbiztonság  elvével  [10/1992. (II. 25.)  AB  határozat,  ABH
      1992,  72,  73-74.]. A főszabályként irányadó ex  nunc  hatályú
      megsemmisítéstől akkor lehet eltérni, ha a jogbiztonság  érdeke
      indokolja.   A   pro  futuro  megsemmisítés  a   jogbiztonságot
      szolgálja   abban   az   esetben,  ha  az   alkotmányellenesség
      kimondására úgy kerül sor, hogy az Alkotmánybíróság indokoltnak
      tartja  az  alkotmányellenes jogszabály helyett új  szabályozás
      megalkotását.   Ebben  az  esetben  —  ha  az  alkotmányellenes
      jogszabály időleges hatályban tartása kevesebb veszélyt  jelent
      a  jogrend épsége szempontjából, mint az azonnali megsemmisítés
      —   éppen   a   jogrend  kiszámítható  működésének  biztosítása
      érdekében  a jövőbeni hatályú megsemmisítés indokolt. [54/2004.
      (XII.  13.) AB határozat, ABH 2004, 690, 770.] Erre figyelemmel
      a   támadott  rendelkezéseket  a  törvényhozás  számára  az  új
      jogszabályok  megalkotására  elegendő  idő  biztosításával  pro
      futuro hatállyal semmisítette meg.

                                    VI.

        Az  Alkotmánybíróság  az  indítványban  támadott  jogszabályi
      rendelkezés  alkotmányellenességének  megállapítását  követően,
      annak okaira tekintettel nem foglalkozott külön és érdemben  az
      R.-rel  kapcsolatban előterjesztett, mulasztásban megnyilvánuló
      alkotmányellenesség megszüntetésére irányuló indítványi résszel
      sem.  A III. pontban áttekintett szabályozás alapján azonban  —
      hivatalból  —  észlelte,  hogy  a  személymotozás,  illetve   a
      testüregek  átvizsgálása  nem  csupán  a  rendőrségi   fogdában
      fogvatartottak  tekintetében nem rendelkezik törvényi  alappal,
      az  Alkotmány  8.  § (2) bekezdésének sérelme  ennél  szélesebb
      körű.
        Az  Alkotmánybíróság  az Abtv. 49. §  (1)  bekezdése  alapján
      mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít  meg,
      ha  a  jogalkotó  szerv  jogszabályi felhatalmazásból  származó
      jogalkotói      feladatát      elmulasztotta      és      ezzel
      alkotmányellenességet idézett elő. A jogalkotó szerv jogszabály-
      alkotási  kötelezettségének konkrét  jogszabályi  felhatalmazás
      nélkül  is köteles eleget tenni, ha azt észleli, hogy a  hatás-
      és   feladatkörébe  tartozó  területen  jogszabályi   rendezést
      igénylő   kérdés  merült  fel,  feltéve,  hogy  a  szabályozást
      valamely   alkotmányos  jog  érvényesülése   vagy   biztosítása
      kényszerítően megköveteli. [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH
      1990, 83, 86.] A mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség
      megállapításához két feltételnek kell együttesen megvalósulnia:
      a  jogalkotó  mulasztásának  és  az  ennek  folytán  előidézett
      alkotmányellenes helyzetnek.
        Az   Alkotmánybíróság  állandó  gyakorlata  szerint,   amikor
      valamely  alapjog érvényesüléséhez, vagy védelméhez  a  meglévő
      szabályozásban    foglalt   garanciális    rendelkezések    nem
      elégségesek  —  az  Abtv.  21.  § (7)  bekezdése  alapján  akár
      hivatalból  is  —  lehetősége  van  mulasztásban  megnyilvánuló
      alkotmányellenesség megállapítására.
        Az    Alkotmánybíróság   tehát   megállapította,    hogy    a
      törvényalkotó  elmulasztotta  a büntetőjogi  és  szabálysértési
      büntetések  végrehajtása  során,  az  emberi  méltóság   körébe
      tartozó,   a  személyi  és  fizikai  integritást  szükségképpen
      érintő,  biztonsági intézkedésként lehetővé tett személymotozás
      törvényi    szintű    szabályozását   a   büntetés-végrehajtási
      intézményben  lévő  előzetesen  letartóztatottak,  valamint   a
      szabálysértés miatt elzárást töltők esetében.
        A      mulasztásban     megnyilvánuló     alkotmányellenesség
      megszüntetésére  az Alkotmánybíróság határidő  tűzésével  hívta
      fel az Országgyűlést.

        Az  Alkotmánybíróság határozatának közzétételét az Abtv.  41.
      §-a    alapján,    valamint   a   mulasztásban    megnyilvánuló
      alkotmányellenesség megállapítására tekintettel rendelte el.
                               Dr. Holló András
                     az Alkotmánybíróság helyettes elnöke

                 Dr. Balogh Elemér        Dr. Bragyova András
                 alkotmánybíró                  alkotmánybíró

                 Dr. Kiss László             Dr. Kovács Péter
                 alkotmánybíró                  alkotmánybíró

                 Dr. Lenkovics Barnabás      Dr. Lévay Miklós
                 alkotmánybíró           előadó alkotmánybíró

                             Dr. Trócsányi László
                                 alkotmánybíró

        .
        English:
        .
        Petition filed:
        .
        .
        Number of the Decision:
        .
        132/2008. (XI. 6.)
        Date of the decision:
        .
        11/04/2008
        .
        .