A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában – dr. Pokol Béla alkotmánybíró párhuzamos indokolásával – meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Knk. 37.807/2012/2. számú határozata, valamint az Országos Választási Bizottságnak a Kúria határozatával helybenhagyott 93/2012. (XI. 16.) OVB határozata alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. A Magyar Szocialista Párt (székhely: 1066 Budapest, Jókai u. 6.) alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz. Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján a Kúria Knk. 37.807/2012/2. számú határozata, valamint az Országos Választási Bizottságnak (a továbbiakban: OVB) a Kúria határozatával helybenhagyott 93/2012. (XI. 16.) OVB határozata alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.
[2] Az indítványozó az alapügyben 2012. november 6-án aláírásgyűjtő ív mintapéldányát nyújtotta be az OVB-hez az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény 2. § szerinti hitelesítés céljából. Az aláírásgyűjtő íven a következő kérdés szerepelt: „Egyetért-e Ön azzal, hogy 2014. december 31-ig, állami finanszírozással Felcsúton labdarúgó stadion ne épüljön?”
[3] Az OVB az aláírásgyűjtő ív mintapéldányának hitelesítését 93/2012. (XI. 16.) OVB határozatával megtagadta. Az OVB határozata szerint: az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. r.) 64. § (1) bekezdés g) pontja és az állami sportcélú támogatások felhasználásáról és elosztásáról szóló 4/2011. (II. 28.) NEFMI rendelet (a továbbiakban: NEFMI r.) 31. § (1)–(2) bekezdése, illetve (3) bekezdés a) pontja alapján „egyértelműen megállapítható, hogy a labdarúgás sportág utánpótlás-nevelési központjainak akadémiai rendszerű fejlesztésének támogatása, így a beruházásokra, felújításokra nyújtható támogatások kiadásának jogosultja a miniszter”. Erre figyelemmel az OVB megállapította, hogy a kérdés nem tartozik az Országgyűlés feladat- és hatáskörébe, s ezért nem felel meg az Alaptörvény 8. cikk (2) bekezdésében foglaltaknak.
[4] Az indítványozó az OVB határozata ellen kifogást nyújtott be a Kúriához. A Kúria Knk. 37.807/2012/2. számú határozatával az OVB határozatát helybenhagyta. A Kúria az OVB-hez hasonlóan azon az állásponton volt, hogy a Korm. r. és a NEFMI r. szerint a hatáskör címzettje a miniszter, ezért az „OVB határozat tárgyát képező kérdés nem tekinthető az Alaptörvény 8. cikk (2) bekezdése alapján az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdésnek”.
[5] Ezt követően az indítványozó az Alkotmánybírósághoz előterjesztett alkotmányjogi panaszában, illetve annak kiegészítésében az Alaptörvény B) cikk (1) és (4) bekezdésére, C) cikk (1) bekezdésére, 1. cikk (2) bekezdés b) pontjára, 8. cikk (1)–(2) bekezdésére, valamint 15. cikkére hivatkozva kifogásolta az OVB és a Kúria döntését.
[6] Az indítványozó mindenekelőtt sérelmezte, hogy az OVB, illetve a Kúria a népszavazási kérdést az Országgyűlés hatáskörébe nem tartozó kérdésnek tekintette. Az indítványozó szerint az Országgyűlés „mint elsődleges jogalkotó” bármely kérdés szabályozását magához vonhatja, illetve „kvázi a Kormánytól el-, vagy visszavonhatja”. Ezzel összefüggésben hivatkozott a 90/2008. (VI. 19.) AB határozatra, amely szerint „a Kormány az Alkotmány alapján nem rendelkezik az Országgyűlés által el nem vonható, kizárólagos jogalkotási hatáskörrel”, valamint a 46/2006. (X. 5.) AB határozatban foglaltakra: „az Alkotmányban az Országgyűlésnek adott törvényalkotási felhatalmazás univerzális, nem állít fel korlátokat a törvényben szabályozható jogalkotási tárgyak tekintetében.” Az indítványozó szerint a jogállamiság elvébe, valamint a hatalommegosztás elvébe, továbbá az Alaptörvény 1. cikk (2) bekezdés b) pontjába és 15. cikkébe ütközik, hogy az OVB, illetve a Kúria szerint kizárt az adott kérdésre vonatkozóan az Országgyűlés törvényhozási hatásköre pusztán azért, mert a kérdés tárgyában a Kormány, illetve a miniszter már rendeletet alkotott.
[7] A fentiek kapcsán az indítványozó azt is kifogásolta, hogy az OVB, illetve a Kúria úgy alkalmazta a NEFMI r. 31. § (1)–(3) bekezdését, hogy „semmilyen irat vagy bizonyíték nem állt rendelkezésükre, hogy Felcsúton egyáltalán a NEFMI rendelet 31. §-ában rögzített ún. »akadémiai program« megvalósítása zajlik-e”. Az indítványozó ennek kapcsán is a jogállamiság elve és a hatalommegosztás elve sérelmét kérte megállapítani.
[8] Az indítványozó ezen túlmenően sérelmezte, hogy a Kúria határozatában az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvényre, egy már hatályon kívül helyezett törvényre támaszkodott. Kifogásolta továbbá, hogy nem következik a hatályon kívül helyezett törvény felhívott rendelkezéséből az Országgyűlés hatáskörének hiánya. Az indítványozó ennek kapcsán is a jogállamiság sérelmét kérte megállapítani.
[9] Az indítványozó előadta továbbá, hogy az OVB, illetve a Kúria által hivatkozott Korm. r. 2012. május 14-étől hatályos szövegében a nemzeti erőforrás minisztere helyett emberi erőforrások minisztere szerepel. Ennek kapcsán az indítványozó sérelmezte, hogy amikor miniszteri hatáskört állapítottak meg, sem az OVB, sem a Kúria nem foglalt állást egyértelműen, hogy melyik miniszter hatáskörébe tartozónak vélték a kérdést. Ezért az indítványozó álláspontja szerint az OVB, illetve a Kúria határozata a jogállamiság elvébe ütközött.
[10] 2. Az Alkotmánybíróság elsőként, az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényi feltételei fennállását vizsgálta meg.
[11] Az Abtv. 27. §-a értelmében az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja alapján alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az indítványozó alkotmányjogi panaszát a Kúria, illetve az OVB számára jogsérelmet okozó határozata ellen nyújtotta be, amellyel szemben nem volt további jogorvoslatnak helye, tehát e tekintetben az alkotmányjogi panasz a törvényi feltételeknek megfelelt.
[12] Az Abtv. 30. § (1) bekezdése értelmében az alkotmányjogi panasz benyújtására a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül van lehetőség. Az indítványozó a Kúria ítéletét jogi képviselője útján 2012. december 20-án vette kézhez. Az alkotmányjogi panasz 2013. február 8-án érkezett az Alkotmánybíróságra. Az alkotmányjogi panasz előterjesztésére tehát a törvényes határidőn belül került sor.
[13] Az Abtv. 52. §-a értelmében az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia.
[14] Az indítványozó megjelölte az Abtv. 27. §-át, amelyre alapozva nyújtotta be alkotmányjogi panaszát, valamint kifejezett kérelmet terjesztett elő a sérelmezett bírói döntés, illetve az azt megelőző OVB határozat alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére vonatkozóan.
[15] Az indítványozó megjelölte az Alaptörvény azon rendelkezéseit is, amelyekkel szemben – álláspontja szerint – az alaptörvény-ellenesség fennáll [Abtv. 52. § (1b) bekezdés d) pont]. Az indítványozó ugyanis az Alaptörvény B) cikk (1) és (4) bekezdésére, C) cikk (1) bekezdésére, 1. cikk (2) bekezdés b) pontjára, 8. cikk (1)–(2) bekezdésére, valamint 15. cikkére hivatkozva kifogásolta az OVB és a Kúria döntését.
[16] Indítványában nem állítja azonban az indítványozó az Alaptörvényben biztosított jogának sérelmét [Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) pont].
[17] Az Alaptörvény ugyan nem korlátozza az alkotmányjogi panasz eljárást a szűk értelemben vett Alaptörvényben biztosított jogot sértő jogszabályok felülvizsgálatára és megsemmisítésére: az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz alapján az egyedi ügyben alkalmazott jogszabálynak az Alaptörvénnyel való összhangját vizsgálja felül és az Alaptörvénnyel ellentétes jogszabályt vagy jogszabályi rendelkezést semmisíti meg [24. cikk (2) bekezdés c) pont, (3) bekezdés a) pont].
[18] Az Alkotmánybíróság ugyanakkor hangsúlyozza, hogy alkotmányjogi panasz az Abtv. és a joggyakorlata értelmében is jogorvoslat: az Abtv. 26. § (1) és (2) bekezdése, valamint 27. §-a szerint egyaránt akkor fordulhat az Alkotmánybírósághoz a konkrét ügyben érintett személy vagy szervezet, ha Alaptörvényben biztosított jogának sérelme következett be [Abtv. 26. § (1) bekezdés a) pont, (2) bekezdés a) pont és 27. §] {ld. még: 3367/2012. (XII. 15.) AB végzés, Indokolás [13]}. Ezért az alkotmányjogi panasz befogadásának feltétele főszabály szerint az Alaptörvényben biztosított joggal való összefüggés. Ezt tükrözi az Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) pontja is, amely szerint alkotmányjogi panasz esetén az eljárás megindításának indokai között az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényegét is egyértelműen meg kell jelölni.
[19] Az Alkotmánybíróság számos korábbi végzésében rámutatott ugyanakkor arra, hogy az alkotmányjogi panasz befogadására önállóan a jogállamiság megsértésének vizsgálata érdekében – az alkotmányjogi panasz jogorvoslati jellegét is figyelembe véve – a visszaható hatályú jogalkotás, illetve a felkészülési idő hiányára való hivatkozás kivételes eseteiben is lehetőség van [3268/2012. (X. 4.) AB végzés, 3327/2012. (XI. 12.) AB végzés, 3346/2012. (XI. 19.) AB végzés, 3387/2012. (XII. 30.) AB végzés, 3377/2012. (XII. 15.) AB végzés, 3033/2013. (II. 12.) AB végzés, 3065/2013. (II. 28.) AB végzés].
[20] Az indítványozó a jogállamiság sérelmét nem e két kivételes indokból kérte vizsgálni, hanem az Országgyűlés törvényhozási hatáskörét érintően a korábbi gyakorlattól eltérő jogértelmezés, továbbá a bizonyítási eljárás hiányosságai, a hatályon kívül helyezett törvényre való hivatkozás, valamint a hatáskör címzettjének nem egyértelmű megjelölése miatt kezdeményezte az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésébe ütközés megállapítását. Mivel a kérelem így nem felelt meg az Abtv. 27. § a) pontjának, a jogállamiság követelményének sérelmére alapított alkotmányjogi panasz érdemi vizsgálatára az Alkotmánybíróságnak nem volt lehetősége.
[21] Hasonló okokból nem volt lehetőség az Alaptörvény B) cikk (4) bekezdésére, C) cikk (1) bekezdésére, 1. cikk (2) bekezdés b) pontjára, 8. cikk (1)–(2) bekezdésére, valamint 15. cikkére hivatkozó kérelem vizsgálatára sem, mivel az alkotmányjogi panasz e tekintetben sem felelt meg az Abtv. 27. § a) pontjának.
[22] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés h) pontja alapján, figyelemmel az Abtv. 56. § (3) bekezdésére is, visszautasította.
Dr. Balogh Elemér s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Paczolay Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
előadó alkotmánybíró | Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró |
Dr. Pokol Béla alkotmánybíró párhuzamos indokolása
[23] A rendelkező részt támogatom, de az indokolás egyes részeivel nem értek egyet.
[24] A legnagyobb problémát az indokolásban az Alaptörvényben lefektetett demokratikus jogállam elvének értelmezésében látom. A jelen ügyben alkotmányjogi panasz benyújtásáról kellett az Alkotmánybíróságnak dönteni, és az alkotmánybírósági törvény 26–27. §-ai alapján alkotmányjogi panasz csak az Alaptörvényben biztosított jog sérelme esetén nyújtható be. A demokratikus jogállam elve azonban az állami felépítés legalapvetőbb elve, és nem egyéneknek vagy jogi személyeknek biztosított alaptörvényi jog. Így az a kitágítás, melyet még a korábbi alkotmánybírósági gyakorlat teremtett meg – és a jelen határozat a más okból való visszautasítás mellett ezt tovább kívánja vinni – szemben áll az Alaptörvény szabályozásával. A korábbi gyakorlat a támadott jogszabály visszaható hatálya és a felkészülési idő hiányára való hivatkozás esetében önmaga kreált alaptörvényi jogokat, és ezeket úgy tekintette, mint a demokratikus jogállam elvének megsértését. Ezzel azonban a korábbi alkotmánybírói többségek túlmentek az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának alaptörvényi feltételein, és a bírói ítéletek feletti alkotmánybírósági ellenőrzés kereteit alaptörvény-ellenes módon kitágították.
[25] Látni kell, hogy bár a nyilvánosság előtt az eddigiekben sokszor úgy interpretálták az alkotmánybírósági aktivizmus következtében létrehozott jogkiterjesztéseket mint az állampolgároknak való új és új alapvető jog teremtését, ténylegesen inkább arról van szó, hogy ezzel a demokratikus törvényhozás és a rendes bíróságok jogosítványai korlátozás alá kerülnek, és az alkotmánybírák jogköre óriási módon megnő. Az alapvető joggá átminősítés ugyanis a törvényhozás által biztosítható jogok területét szűkíti, és így a milliók szavazatán nyugvó demokrácia kiüresedik. De ugyanígy a rendes bíróságok – fel egészen a Kúria ítélkezéséig – anélkül kerülnek az alkotmánybírák ellenőrzése alá, hogy azt ténylegesen alaptörvényi jog létezése és ennek megsértése indokolná.
[26] Nem lehet tehát tovább folytatni a korábbi alkotmánybírósági gyakorlatot a jogállam alapvető jogként felfogásával, és vissza kell térni az alkotmánybírósági törvény szabályozásához. A demokratikus jogállam teljes rendszerét együtt tekintve tehát épp a korábbi alkotmánybírósági gyakorlat általi kiterjesztés fogható fel a demokratikus jogállam elvét megsértő jellegűnek, és ezért megítélésem szerint végleg szakítani kell ezzel.
Budapest, 2014. január 27.
Dr. Pokol Béla s. k.
alkotmánybíró
. |