A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének
utólagos vizsgálatára irányuló bírói kezdeményezés alapján
meghozta a következő
határozatot :
Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1973. évi
I. törvény 83. § (3) bekezdése második mondatának "a
vallomást megtagadja" szövegrésze alkotmányellenességének
megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói
kezdeményezést elutasítja.
Indokolás
I.
A Székesfehérvári Városi Bíróság előtt 7.B. 2568/1996.
sz. alatt folyamatban lévő büntető ügyben a bíró — az eljárás
felfüggesztése mellett — indítványában a büntetőeljárásról
szóló 1973. évi I. törvény (a továbbiakban: Be.) 83. §-ának
az 1994. évi XCII. törvény 5. §-ával megállapított (3)
bekezdése második mondatában "a vallomást megtagadja"
szövegrész alkotmányellenességének megállapítását és
megsemmisítését kezdeményezte, mert az lehetővé teszi a
terhelt nyomozás során tett vallomásának a tárgyaláson való
felolvasását akkor is, ha a terhelt a tárgyaláson a
vallomástételt megtagadta.
Az indítványozó álláspontja szerint a Be. e
rendelkezésének kifogásolt szövegrésze sérti és
alkotmányellenesen korlátozza az Alkotmány 57. § (3)
bekezdésében biztosított védelemhez való jogot, valamint a
Be. 10. § (2) bekezdésében megfogalmazott közvetlenség elvét.
Az indítványozó megállapítása alapján a Be. sérelmezett
előírását — az ahhoz fűzött miniszteri indokolásban
foglaltakkal ellentétben — sem a tényállás tisztázása, sem
pedig más terhelt vagy a sértett érdeke nem indokolhatja, s
az ellentétes a Be. 87. §
(2) bekezdésében biztosított, a terheltet az eljárás egész
tartama alatt megillető vallomástétel megtagadásának jogával.
Álláspontjának megalapozására hivatkozott a 317/E/1990/8. AB
határozatra.
II.
Az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglalt
határozatát a következőkkel indokolja.
1. Az Alkotmány 57. § (3) bekezdése megállapítja, hogy a
büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden
szakaszában megilleti a védelem joga.
A 8. § (2) bekezdése pedig előírja, hogy az alapvető
jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény
állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem
korlátozhatja.
2. A Be. 10. § (2) bekezdése meghatározza a közvetlenség
alapelvét, amely szerint "a bíróság ügydöntő határozatát a
tárgyaláson közvetlenül megvizsgált bizonyítékokra alapítja".
A Be.-nek az okiratok felhasználhatóságát szabályozó 83.
§ eredeti (3) bekezdése így rendelkezett: "A vallomás
(nyilatkozat) tartalmát rögzítő okirat csak e törvény
rendelkezései szerint, a közvetlenség elvének sérelme nélkül
használható fel a bizonyítás eszközeként. Felhasználható az
okirat, ha a vallomást tevő nem hallgatható ki, vagy az
okirat tartalma és a vallomás között ellentét van." A Be. e §-
ának az 1994. évi XCII. törvény 5. §-ával megállapított (3)
bekezdése szerint: "Vallomás (nyilatkozat) tartalmát rögzítő
okirat csak e törvény rendelkezései szerint, a közvetlenség
elvének sérelme nélkül használható fel a bizonyítás
eszközeként. Felhasználható az okirat, ha a vallomást tevő
nem hallgatható ki, a vallomást megtagadja, vagy az okirat
tartalma és a vallomás között ellentét van".
A Be. 203. § (1) bekezdése pedig az okiratok
felhasználásáról akként rendelkezik, hogy "a tárgyaláson fel
kell olvasni — a 83. § (3) bekezdésének korlátai között — azt
a bizonyítás eszközéül szolgáló okiratot vagy iratot,
amelynek tartalmát a bíróság bizonyítékként értékeli".
A Be. 87. §-ának az 1989. évi XXVI. törvény 7. §-ával
megállapított (2) és (3) bekezdése a következő előírásokat
tartalmazza.
"(2) A terheltet a kihallgatásának megkezdésekor
figyelmeztetni kell arra, hogy nem köteles vallomást tenni, a
vallomás tételét a kihallgatás folyamán bármikor
megtagadhatja, továbbá, hogy amit mond, az bizonyítékként
felhasználható. A figyelmeztetést és a terhelt válaszát
jegyzőkönyvbe kell foglalni. A figyelmeztetés elmaradása
esetén a terhelt vallomása bizonyítási eszközként nem vehető
figyelembe.
(3) Ha a terhelt a vallomás tételét megtagadja,
figyelmeztetni kell arra, hogy ez az eljárás folytatását nem
akadályozza, de a védekezésének erről a módjáról lemond."
3. A Be. eredeti 83. § (3) bekezdése és az e
rendelkezéshez kapcsolódó 203. § (1) bekezdése nem
tartalmazott kifejezett felhatalmazást arra, hogy a bíróság a
terhelt nyomozás során tett vallomását felolvassa, ha a
vallomástételt a tárgyaláson megtagadta. A Be. 87. §-ának a
fentiekben ismertetett módosítását követően jelentkezett a
büntető bíróságok eljárásában jogszabályértelmezési probléma
és eltérő ítélkezési gyakorlat a terhelt nyomozati
vallomásának tárgyaláson való felolvashatósága tekintetében.
Az Alkotmánybíróság 317/E/1990/8. AB határozatában
vizsgálta és elutasította a mulasztásos alkotmánysértés
megállapítására irányuló azt az indítványt, amely szerint
a törvényhozó a Be. módosításáról rendelkező 1989. évi XXVI.
törvény 7. §-ával összefüggésben alkotmányellenesen nem
rendelkezett arról is, hogy ha a terhelt a tárgyaláson a
vallomás tételét megtagadja, akkor a nyomozás során tett
vallomása nem használható fel, nem olvasható fel.
Az Alkotmánybíróság e határozatában megállapította, hogy
"az Alkotmány 57. § (3) bekezdésében és a 8. § (2)
bekezdésében foglalt rendelkezésekből, sőt az Alkotmány
módosításáról szóló 1989. évi XXXI. törvény 39. § (2)
bekezdésében és az 1990. évi XVI. törvény 8. § (5)
bekezdésében foglaltakból sem következik felhatalmazásból
fakadó jogalkotói feladatként az indítványozott korlátozó
rendelkezésnek a Be-be való felvétele. ... Nem állapítható
meg jogalkotói mulasztás az Alkotmány 57. § (3) bekezdésében
biztosított védelemhez való jog tekintetében sem és a
hatályos törvényi rendezés nem sérti a védelem jogát". Az
Alkotmánybíróság rámutatott arra is, hogy "a mulasztásos
alkotmánysértés hiányának megállapításával nem állítja azt,
hogy előnytelen lenne, ha a törvényalkotó a vizsgált kérdést
a közvetlenség elve, a bizonyítási rendszer és a védelemhez
való jog összefüggésrendszerében egyértelműen szabályozná. A
kifejezett tartalmú rendezés a bírói értelmezés
szükségességét és az esetleges alkotmányellenes értelmezés
lehetőségét zárná ki". (ABH 1990,221,227)
4. A Be.-et megelőző büntetőeljárási jogszabályok
kifejezetten lehetővé tették a vádlott korábbi vallomásának
felolvasását a tárgyaláson, ha a vallomástételt a vádlott a
tárgyaláson megtagadta. (A bűnvádi perrendtartásról szóló
1896. évi XXXIII. törvénycikk 305. §-a, a büntető
perrendtartásról szóló 1951. évi III. törvény 165. § (2)
bekezdés a) pontja, a büntetőeljárásról szóló 1962. Évi 8.
tvr. 209. § (2) bekezdés a) pontja.)
Az Országgyűléshez 1997. októberében benyújtott, a
büntetőeljárásról szóló T/5013. számú törvényjavaslat is a
Be. hatályos szabályozásához hasonló rendezést tartalmaz. A
törvényjavaslat 291. §-a szerint "ha a vádlott a tárgyaláson
nem kíván vallomást tenni, a nyomozás során tett vallomását
az ügyész, a vádlott vagy a védő indítványára, illetve
hivatalból a tanács elnöke felolvassa vagy a
jegyzőkönyvvezetővel felolvastatja. Ha a vádlottat a nyomozás
során tanúként hallgatták ki, a tanúvallomás csak akkor
olvasható fel, ha ezt a vádlott indítványozza."
5.1. Az Alkotmány 57. § (3) bekezdése a védelemhez való
alkotmányos jogot alapjogként fogalmazza meg, amely a
büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden
szakaszában megilleti. Az Alkotmánybíróságnak tehát az
indítvány alapján azt kellett vizsgálnia, hogy a Be.
kifogásolt előírása a védelem alapjogát sérti-e, annak
lényeges tartalmát korlátozza-e.
A Be. 6. §-a a büntetőeljárás alapelvei között határozza
meg a védelemhez való jog általános szabályait. E rendelkezés
szerint a terheltet megilleti a védelem joga. A hatóságok
kötelesek biztosítani, hogy az, akivel szemben a
büntetőeljárást folytatják, az e törvényben meghatározott
módon védekezhessék. A terhelt érdekében az eljárás bármely
szakaszában védő járhat el. A terhelt az eljárás
megindításától kezdve védőt választhat.
A védelemhez való jog az eljárás egész menetében több
részletszabályban ölt testet. A védelemhez való jog a
büntetőeljárás alá vont személynek azokban a jogaiban,
illetve a hatóságoknak azokban a kötelezettségeiben
realizálódik, amelyek biztosítják, hogy a vele szemben
érvényesített büntetőjogi igényt megismerje, arról
álláspontját kifejthesse, az igénnyel szembeni érveit
felhozhassa, a hatóságok tevékenységével kapcsolatos
észrevételeit és indítványait előterjeszthesse, továbbá védő
segítségét vehesse igénybe. A védelemhez való jog tartalmát
képezik a védőnek azok az eljárási jogosítványai, illetve a
hatóságoknak azok a kötelezettségei is, amelyek részéről a
védelem ellátását lehetővé teszik. (25/1991. (V. 18.) AB
határozat, ABH 1991,357,360.)
A Be. 83. §-a értelmében a vallomás tartalmát rögzítő
okirat bizonyítási eszköz, amely általános szabályként csak e
törvény szerint, a közvetlenség elvének sérelme nélkül
használható fel. E § (3) bekezdésének második mondata a
közvetlenség elvének általános szabálya alól három kivételt
állapít meg, ezek között a vallomás megtagadásának esetét.
A Be. módosításáról rendelkező 1994. évi XCII. törvény
5. §-ához és 13. §-ához fűzött miniszteri indokolás a
következőket állapítja meg.
"Egyes esetekben a tényállás tisztázása végett akár más
terhelt vagy a sértett érdekében is — szükségessé válhat,
hogy a bíróság a tárgyalás anyagává tegye annak a terheltnek
a korábbi vallomását, aki a tárgyaláson a vallomás tételét
megtagadja..."
"Az emberi méltósághoz való jogot az Alkotmány
biztosítja. Ebből következik az az elv, hogy senki sem
köteles önmagával szemben bizonyítékot szolgáltatni. A
terheltet ezért megilleti a hallgatás joga. Ennek a jognak a
tényleges érvényesülését szolgálja a Be. 87. §-ának (2)
bekezdése, amely az eljáró hatóság kötelességévé teszi, hogy
a terheltet figyelmeztesse a vallomás megtagadásának jogára.
Ha azonban a terhelt a nyomozási kihallgatása során a
vallomás megtagadás jogára történt figyelmeztetés után úgy
döntött, hogy vallomást tesz, ennek a vallomásnak a
felhasználása az eljárás későbbi szakaszában nem aggályos. A
hallgatás joga, a vallomástétel megtagadásának a lehetősége
ugyanis nem hatalmazza fel a terheltet arra, hogy maga döntse
el: mi legyen a sorsa az olyan vallomásnak, amelyet szabadon,
a vallomás megtagadási jogára történt figyelmeztetést
követően tett."
Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint a Be.
kifogásolt rendelkezése a terhelt védelemhez való jogát abban
a tekintetben korlátozza, hogy vallomásának a tárgyaláson
kinyilvánított megtagadásával az eljárás korábbi szakaszában
törvényes figyelmeztetés ellenére tett vallomásának a
tárgyalás anyagává tételét nem akadályozhatja meg. A
terheltnek tehát nincs joga eldönteni olyan vallomása további
sorsát, amelyet a későbbi felhasználhatóságára vonatkozó
figyelmeztetés után tett.
A Be. e rendelkezésében foglalt korlátozás a védelemhez
való jog tartalmi elemei közül csak az egyik összetevőt
érinti. A Be. alapján azonban a terheltet és a védőjét is
megilleti az a jog, hogy ha a bíróság a nyomozás során tett
vallomás tartalmát a bizonyítékok körébe vonja, azzal
kapcsolatban indítványokat, észrevételeket tehetnek. (44. §
(5) bekezdés, 52. § (4) bekezdés)
Az Alkotmány szerint a büntetőjogi felelősségre vonás az
állam alkotmányos joga és kötelessége. Az Alkotmány 50. §-a
szerint ugyanis a bíróságok büntetik a bűncselekmények
elkövetőit. A védelem alapjogának korlátozását tehát az
állami büntető igény érvényesítése indokolhatja, amennyiben
az szükségszerű és arányos mértékű.
A Be. 5. §-ában rögzített alapelv szerint a hatóságok
feladata, hogy az eljárás minden szakaszában a tényállást
alaposan és hiánytalanul tisztázzák, a valóságnak megfelelően
állapítsák meg, a terhelő és mentő, valamint a büntetőjogi
felelősséget súlyosító és enyhítő körülményeket egyaránt
figyelembe vegyék. Az ártatlanság vélelmének alkotmányos
alapelvéből (Alkotmány 57. § (2) bekezdése) következik, hogy
a bűnösség bizonyítása a büntetőügyekben eljáró hatóságokat
terheli (Be. 3. §). A bűncselekmény megtörténte miatti
felelősség tisztázása érdekében tehát a büntető ügyekben
eljáró hatóságokat, így a nyomozó hatóságot, az ügyészt,
továbbá a bíróságot felderítési és bizonyítási kötelezettség
terheli. (715/D/1994 AB határozat, ABK 1997. november
391,393.)
5.2. Az emberi jogok és az alapvető szabadságok
védelméről szóló, az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett
Egyezmény 6. cikk (1) bekezdése szerint "Mindenkinek joga van
arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és
pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn
belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és
kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott
büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően." Az Egyezmény e
cikke tehát mindenki számára biztosítja a pártatlan
ítélkezéshez és a tisztességes eljáráshoz való jogot.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága a tisztességes eljárás
fontos összetevőjének tekinti a hallgatás jogát, azonban a
Bíróság gyakorlata szerint ez a jog nem abszolút. Nem ütközik
az Egyezménybe, ha a terhelt hallgatásából az eljáró bíróság
következtetéseket von le. Angliában például az egyik ügyben a
terheltet hallgatása mellett akként ítélték el, hogy a bíró a
hallgatásából bizonyos következtetéseket vont le. A Bíróság
ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a hallgatás joga a
tisztességes eljárás sarkköve, ami elsősorban az ellen nyújt
védelmet, hogy a terheltet megengedhetetlen kényszernek
vessék alá. Azt kell azonban a konkrét ügyben vizsgálni, hogy
fennáll-e olyan megengedhetetlen kényszer a terhelttel
szemben a vallomástétellel kapcsolatban, ami már a
tisztességes eljárásba ütközik. Ha a konkrét ügyben a
terheltet előzetesen figyelmeztették arra, hogy a bíróságnak
jogában áll hallgatásából bizonyos logikus következtetéseket
levonni, ilyen kényszernek nem tekinthető. Ezért a Bíróság a
vizsgált ügyben nem állapította meg a 6. cikk sérelmét. (Eur.
Court HR, Murray v. the United Kingdom judgment of 8 February
1996, Reports of Judgments and Decisions 1996, p. 30)
5.3. Az Alkotmánybíróság a kifogásolt szabályozást a
bizonyítási rendszerrel való összefüggésében is vizsgálta.
A Be. a büntetőeljárás alapelveként fogalmazza meg a
bizonyítékok szabad értékelését. A Be. 5. § (3) bekezdésében
rögzített alapelv szerint a büntetőeljárásban szabadon
felhasználható minden olyan bizonyítási eszköz és bizonyíték,
amely a tényállás megállapítására alkalmas lehet; a hatóságok
ezeket egyenként és összességükben szabadon értékelik, és
ezen alapuló meggyőződésük szerint bírálják el.
A bizonyítási rendszerhez tartozik a bizonyítás
törvényessége, amelynek általános szabályait a Be. 60. §-a
állapítja meg. A 60. § (2) bekezdése szerint erőszakkal,
fenyegetéssel vagy más hasonló módon senkit sem szabad
vallomásra kényszeríteni. E § (3) bekezdése pedig előírja,
hogy az e törvény rendelkezéseivel ellentétesen lefolytatott
bizonyítás eredménye bizonyítékként nem vehető figyelembe. A
Be. ez utóbbi rendelkezését erősíti meg a terhelt
vonatkozásában a már idézett 87. § (2) bekezdés: a hallgatás
jogára, illetve vallomása esetén, az általa elmondottaknak
bizonyítékként való felhasználhatóságára vonatkozó kioktatási
kötelezettség, amely mind a nyomozó hatóságot, mind az
ügyészt, mind pedig a bíróságot külön-külön is terheli. A
figyelmeztetésnek, illetve a terhelti nyilatkozat
jegyzőkönyvi rögzítésének elmaradása esetén a terhelt
vallomása bizonyítékként nem vehető figyelembe.
5.4. A fentiek alapján az Alkotmánybíróság megítélése
szerint a Be. kifogásolt előírása — vagyis a nyomozás során
tett vallomás tartalmát rögzítő okirat felolvashatósága és
bizonyítási eszközként való felhasználhatósága abban az
esetben, ha a terhelt a tárgyaláson a vallomást megtagadja —
a bizonyítékok szabad mérlegelésének elvét követő, a védelem
alapjogát tiszteletben tartó és a közvetlenség elvét
érvényesítő eljárás keretében csak meghatározott garanciális
feltételek fennállása, illetve alkalmazása mellett nem
minősíthető a védelem joga aránytalanul alkotmányellenes
korlátozásának.
E feltételek között
a) a nyomozati szakban tett vallomás tárgyaláson történő
felolvasásának, a bizonyítékok szabad mérlegelése keretében
való felhasználásának a tényállás tisztázását, más terhelt
vagy a sértett érdekeinek védelmét kell szolgálnia;
b) a fenti célok érdekében felolvasható vallomás tekintetében
a bírónak ellenőriznie kell, hogy a nyomozati szakban a
terheltet figyelmeztették-e a vallomás megtagadásának jogára
és következményére, valamint azt is, hogy a vallomás nem
kényszer hatása alatt született-e;
c) a Be. 87. § (5) bekezdése alapján a terhelt beismerése
esetén is meg kell szerezni az egyéb bizonyítékokat.
6. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint — az
indítványban foglaltakkal
ellentétben — a Be. kifogásolt korlátozó szabályát az állami
büntetőigény érvényesítése végett a tényállás tisztázása,
valamint más terhelt vagy a sértett érdeke indokolhatja.
Ezért ez a korlátozás szükséges és az — a fentiekben
kifejtettek szerint — nem aránytalan mértékű.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította,
hogy a Be. 83. § (3) bekezdése második mondatának kifogásolt
szövegrésze az Alkotmány 57. § (3) bekezdésében megállapított
védelemhez való alapjogot nem korlátozza alkotmányellenesen.
Ezért az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglaltak
szerint az indítványt elutasította.
Dr. Sólyom László
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal Dr. Bagi István
előadó alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Holló András Dr. Kilényi Géza
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás Dr. Németh János
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre Dr. Zlinszky János
alkotmánybíró alkotmánybíró
. |