English
Hungarian
Ügyszám:
.
793/B/1997
Előadó alkotmánybíró: Ádám Antal Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 793/B/1997. AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1998/752
.
A döntés kelte: Budapest, 02/24/1998
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                      A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

           Az  Alkotmánybíróság  jogszabály alkotmányellenességének
      utólagos  vizsgálatára  irányuló bírói kezdeményezés  alapján
      meghozta a következő

                              határozatot :

           Az  Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1973. évi
      I.   törvény  83.  §  (3)  bekezdése  második  mondatának  "a
      vallomást   megtagadja"  szövegrésze  alkotmányellenességének
      megállapítására    és   megsemmisítésére    irányuló    bírói
      kezdeményezést elutasítja.
                                  Indokolás
                                     
                                     I.

             A  Székesfehérvári Városi Bíróság előtt 7.B.  2568/1996.
        sz. alatt folyamatban lévő büntető ügyben a bíró — az eljárás
        felfüggesztése  mellett — indítványában  a  büntetőeljárásról
        szóló  1973. évi I. törvény (a továbbiakban: Be.) 83.  §-ának
        az  1994.  évi  XCII.  törvény 5.  §-ával  megállapított  (3)
        bekezdése   második   mondatában  "a  vallomást   megtagadja"
        szövegrész    alkotmányellenességének    megállapítását    és
        megsemmisítését  kezdeményezte,  mert  az  lehetővé  teszi  a
        terhelt  nyomozás során tett vallomásának a tárgyaláson  való
        felolvasását   akkor  is,  ha  a  terhelt  a  tárgyaláson   a
        vallomástételt megtagadta.

              Az   indítványozó   álláspontja   szerint   a   Be.   e
        rendelkezésének    kifogásolt    szövegrésze     sérti     és
        alkotmányellenesen  korlátozza  az  Alkotmány   57.   §   (3)
        bekezdésében  biztosított védelemhez való jogot,  valamint  a
        Be. 10. § (2) bekezdésében megfogalmazott közvetlenség elvét.

             Az  indítványozó megállapítása alapján a Be. sérelmezett
        előírását   —   az   ahhoz  fűzött  miniszteri   indokolásban
        foglaltakkal  ellentétben — sem a tényállás  tisztázása,  sem
        pedig  más terhelt vagy a sértett érdeke nem indokolhatja,  s
        az ellentétes a Be. 87. §
        (2)  bekezdésében biztosított, a terheltet az  eljárás  egész
        tartama alatt megillető vallomástétel megtagadásának jogával.
        Álláspontjának megalapozására hivatkozott a 317/E/1990/8.  AB
        határozatra.

                                     II.

              Az   Alkotmánybíróság  a  rendelkező  részben   foglalt
        határozatát a következőkkel indokolja.
             1. Az Alkotmány 57. § (3) bekezdése megállapítja, hogy a
        büntetőeljárás   alá  vont  személyeket  az  eljárás   minden
        szakaszában megilleti a védelem joga.
             A  8.  §  (2) bekezdése pedig előírja, hogy az  alapvető
        jogokra  és  kötelezettségekre vonatkozó szabályokat  törvény
        állapítja  meg, alapvető jog lényeges tartalmát  azonban  nem
        korlátozhatja.
             2. A Be. 10. § (2) bekezdése meghatározza a közvetlenség
        alapelvét,  amely szerint "a bíróság ügydöntő  határozatát  a
        tárgyaláson közvetlenül megvizsgált bizonyítékokra alapítja".

             A Be.-nek az okiratok felhasználhatóságát szabályozó 83.
        §   eredeti  (3)  bekezdése  így  rendelkezett:  "A  vallomás
        (nyilatkozat)  tartalmát  rögzítő  okirat  csak   e   törvény
        rendelkezései szerint, a közvetlenség elvének sérelme  nélkül
        használható  fel a bizonyítás eszközeként. Felhasználható  az
        okirat,  ha  a  vallomást tevő nem hallgatható  ki,  vagy  az
        okirat tartalma és a vallomás között ellentét van." A Be. e §-
        ának  az 1994. évi XCII. törvény 5. §-ával megállapított  (3)
        bekezdése szerint: "Vallomás (nyilatkozat) tartalmát  rögzítő
        okirat  csak  e törvény rendelkezései szerint, a közvetlenség
        elvének   sérelme   nélkül  használható  fel   a   bizonyítás
        eszközeként.  Felhasználható az okirat, ha a  vallomást  tevő
        nem  hallgatható ki, a vallomást megtagadja, vagy  az  okirat
        tartalma és a vallomás között ellentét van".

              A   Be.   203.  §  (1)  bekezdése  pedig  az   okiratok
        felhasználásáról akként rendelkezik, hogy "a tárgyaláson  fel
        kell olvasni — a 83. § (3) bekezdésének korlátai között — azt
        a   bizonyítás  eszközéül  szolgáló  okiratot  vagy   iratot,
        amelynek tartalmát a bíróság bizonyítékként értékeli".
             A  Be.  87. §-ának az 1989. évi XXVI. törvény 7.  §-ával
        megállapított  (2)  és (3) bekezdése a következő  előírásokat
        tartalmazza.

              "(2)   A   terheltet  a  kihallgatásának  megkezdésekor
        figyelmeztetni kell arra, hogy nem köteles vallomást tenni, a
        vallomás    tételét    a   kihallgatás   folyamán    bármikor
        megtagadhatja,  továbbá,  hogy amit mond,  az  bizonyítékként
        felhasználható.  A  figyelmeztetést  és  a  terhelt  válaszát
        jegyzőkönyvbe  kell  foglalni.  A  figyelmeztetés  elmaradása
        esetén  a terhelt vallomása bizonyítási eszközként nem vehető
        figyelembe.
              (3)   Ha  a  terhelt  a  vallomás  tételét  megtagadja,
        figyelmeztetni kell arra, hogy ez az eljárás folytatását  nem
        akadályozza, de a védekezésének erről a módjáról lemond."

              3.  A  Be.  eredeti  83.  §  (3)  bekezdése  és  az   e
        rendelkezéshez   kapcsolódó  203.   §   (1)   bekezdése   nem
        tartalmazott kifejezett felhatalmazást arra, hogy a bíróság a
        terhelt  nyomozás  során  tett vallomását  felolvassa,  ha  a
        vallomástételt a tárgyaláson megtagadta. A Be. 87.  §-ának  a
        fentiekben  ismertetett módosítását követően  jelentkezett  a
        büntető  bíróságok eljárásában jogszabályértelmezési probléma
        és   eltérő   ítélkezési  gyakorlat   a   terhelt   nyomozati
        vallomásának tárgyaláson való felolvashatósága tekintetében.

              Az   Alkotmánybíróság  317/E/1990/8.  AB  határozatában
        vizsgálta   és  elutasította  a  mulasztásos  alkotmánysértés
        megállapítására irányuló azt az indítványt, amely szerint
        a  törvényhozó a Be. módosításáról rendelkező 1989. évi XXVI.
        törvény  7.  §-ával  összefüggésben  alkotmányellenesen   nem
        rendelkezett  arról  is, hogy ha a terhelt  a  tárgyaláson  a
        vallomás  tételét  megtagadja, akkor a  nyomozás  során  tett
        vallomása nem használható fel, nem olvasható fel.

             Az Alkotmánybíróság e határozatában megállapította, hogy
        "az   Alkotmány  57.  §  (3)  bekezdésében  és  a  8.  §  (2)
        bekezdésében  foglalt  rendelkezésekből,  sőt  az   Alkotmány
        módosításáról  szóló  1989.  évi  XXXI.  törvény  39.  §  (2)
        bekezdésében  és  az  1990.  évi  XVI.  törvény  8.   §   (5)
        bekezdésében  foglaltakból  sem  következik  felhatalmazásból
        fakadó  jogalkotói  feladatként az  indítványozott  korlátozó
        rendelkezésnek  a Be-be való felvétele. ...  Nem  állapítható
        meg  jogalkotói mulasztás az Alkotmány 57. § (3) bekezdésében
        biztosított  védelemhez  való  jog  tekintetében  sem  és   a
        hatályos  törvényi  rendezés nem sérti a védelem  jogát".  Az
        Alkotmánybíróság  rámutatott arra  is,  hogy  "a  mulasztásos
        alkotmánysértés hiányának megállapításával nem  állítja  azt,
        hogy  előnytelen lenne, ha a törvényalkotó a vizsgált kérdést
        a  közvetlenség elve, a bizonyítási rendszer és a  védelemhez
        való jog összefüggésrendszerében egyértelműen szabályozná.  A
        kifejezett    tartalmú   rendezés    a    bírói    értelmezés
        szükségességét  és  az esetleges alkotmányellenes  értelmezés
        lehetőségét zárná ki". (ABH 1990,221,227)

              4.   A  Be.-et  megelőző  büntetőeljárási  jogszabályok
        kifejezetten  lehetővé tették a vádlott korábbi  vallomásának
        felolvasását a tárgyaláson, ha a vallomástételt a  vádlott  a
        tárgyaláson  megtagadta.  (A bűnvádi  perrendtartásról  szóló
        1896.   évi   XXXIII.  törvénycikk  305.   §-a,   a   büntető
        perrendtartásról  szóló 1951. évi III.  törvény  165.  §  (2)
        bekezdés a) pontja, a büntetőeljárásról szóló 1962.   Évi  8.
        tvr. 209. § (2) bekezdés a) pontja.)

              Az  Országgyűléshez  1997.  októberében  benyújtott,  a
        büntetőeljárásról  szóló T/5013. számú törvényjavaslat  is  a
        Be.  hatályos szabályozásához hasonló rendezést tartalmaz.  A
        törvényjavaslat 291. §-a szerint "ha a vádlott a  tárgyaláson
        nem  kíván  vallomást tenni, a nyomozás során tett vallomását
        az  ügyész,  a  vádlott  vagy  a védő  indítványára,  illetve
        hivatalból    a    tanács   elnöke    felolvassa    vagy    a
        jegyzőkönyvvezetővel felolvastatja. Ha a vádlottat a nyomozás
        során  tanúként  hallgatták  ki, a  tanúvallomás  csak  akkor
        olvasható fel, ha ezt a vádlott indítványozza."

             5.1. Az Alkotmány 57. § (3) bekezdése a védelemhez  való
        alkotmányos  jogot  alapjogként  fogalmazza  meg,   amely   a
        büntetőeljárás   alá  vont  személyeket  az  eljárás   minden
        szakaszában  megilleti.  Az  Alkotmánybíróságnak   tehát   az
        indítvány  alapján  azt  kellett  vizsgálnia,  hogy   a   Be.
        kifogásolt  előírása  a  védelem  alapjogát  sérti-e,   annak
        lényeges tartalmát korlátozza-e.

             A Be. 6. §-a a büntetőeljárás alapelvei között határozza
        meg a védelemhez való jog általános szabályait. E rendelkezés
        szerint  a  terheltet megilleti a védelem joga.  A  hatóságok
        kötelesek   biztosítani,   hogy   az,   akivel   szemben    a
        büntetőeljárást  folytatják, az  e  törvényben  meghatározott
        módon  védekezhessék. A terhelt érdekében az eljárás  bármely
        szakaszában   védő   járhat  el.   A   terhelt   az   eljárás
        megindításától kezdve védőt választhat.

             A  védelemhez  való jog az eljárás egész menetében  több
        részletszabályban  ölt  testet.  A  védelemhez  való  jog   a
        büntetőeljárás  alá  vont  személynek  azokban  a   jogaiban,
        illetve   a   hatóságoknak   azokban   a   kötelezettségeiben
        realizálódik,  amelyek  biztosítják,  hogy  a  vele   szemben
        érvényesített    büntetőjogi   igényt    megismerje,    arról
        álláspontját   kifejthesse,  az  igénnyel   szembeni   érveit
        felhozhassa,   a   hatóságok   tevékenységével    kapcsolatos
        észrevételeit és indítványait előterjeszthesse, továbbá  védő
        segítségét  vehesse igénybe. A védelemhez való jog  tartalmát
        képezik  a védőnek azok az eljárási jogosítványai, illetve  a
        hatóságoknak  azok a kötelezettségei is, amelyek  részéről  a
        védelem  ellátását  lehetővé teszik. (25/1991.  (V.  18.)  AB
        határozat, ABH 1991,357,360.)

             A  Be.  83. §-a értelmében a vallomás tartalmát  rögzítő
        okirat bizonyítási eszköz, amely általános szabályként csak e
        törvény  szerint,  a  közvetlenség  elvének  sérelme   nélkül
        használható  fel.  E  § (3) bekezdésének  második  mondata  a
        közvetlenség  elvének általános szabálya alól három  kivételt
        állapít meg, ezek között a vallomás megtagadásának esetét.

             A  Be.  módosításáról rendelkező 1994. évi XCII. törvény
        5.  §-ához  és  13.  §-ához  fűzött  miniszteri  indokolás  a
        következőket állapítja meg.

             "Egyes esetekben a tényállás tisztázása végett akár  más
        terhelt  vagy  a  sértett érdekében is — szükségessé  válhat,
        hogy  a bíróság a tárgyalás anyagává tegye annak a terheltnek
        a  korábbi  vallomását, aki a tárgyaláson a vallomás  tételét
        megtagadja..."

              "Az   emberi   méltósághoz  való  jogot  az   Alkotmány
        biztosítja.  Ebből  következik az  az  elv,  hogy  senki  sem
        köteles   önmagával  szemben  bizonyítékot  szolgáltatni.   A
        terheltet ezért megilleti a hallgatás joga. Ennek a jognak  a
        tényleges  érvényesülését szolgálja  a  Be.  87.  §-ának  (2)
        bekezdése, amely az eljáró hatóság kötelességévé teszi,  hogy
        a  terheltet figyelmeztesse a vallomás megtagadásának jogára.
        Ha  azonban  a  terhelt  a  nyomozási  kihallgatása  során  a
        vallomás  megtagadás jogára történt figyelmeztetés  után  úgy
        döntött,   hogy   vallomást  tesz,  ennek  a  vallomásnak   a
        felhasználása az eljárás későbbi szakaszában nem aggályos.  A
        hallgatás  joga, a vallomástétel megtagadásának a  lehetősége
        ugyanis nem hatalmazza fel a terheltet arra, hogy maga döntse
        el: mi legyen a sorsa az olyan vallomásnak, amelyet szabadon,
        a   vallomás   megtagadási  jogára  történt   figyelmeztetést
        követően tett."

              Az   Alkotmánybíróság  megállapítása  szerint   a   Be.
        kifogásolt rendelkezése a terhelt védelemhez való jogát abban
        a  tekintetben  korlátozza, hogy vallomásának  a  tárgyaláson
        kinyilvánított megtagadásával az eljárás korábbi  szakaszában
        törvényes   figyelmeztetés  ellenére  tett   vallomásának   a
        tárgyalás   anyagává  tételét  nem  akadályozhatja   meg.   A
        terheltnek tehát nincs joga eldönteni olyan vallomása további
        sorsát,  amelyet  a  későbbi  felhasználhatóságára  vonatkozó
        figyelmeztetés után tett.

             A  Be. e rendelkezésében foglalt korlátozás a védelemhez
        való  jog  tartalmi  elemei közül csak  az  egyik  összetevőt
        érinti.  A  Be. alapján azonban a terheltet és a  védőjét  is
        megilleti  az a jog, hogy ha a bíróság a nyomozás során  tett
        vallomás   tartalmát  a  bizonyítékok  körébe  vonja,   azzal
        kapcsolatban indítványokat, észrevételeket tehetnek.  (44.  §
        (5) bekezdés, 52. § (4) bekezdés)

             Az Alkotmány szerint a büntetőjogi felelősségre vonás az
        állam  alkotmányos joga és kötelessége. Az Alkotmány 50.  §-a
        szerint   ugyanis  a  bíróságok  büntetik  a  bűncselekmények
        elkövetőit.  A  védelem  alapjogának  korlátozását  tehát  az
        állami  büntető igény érvényesítése indokolhatja,  amennyiben
        az szükségszerű és arányos mértékű.

             A  Be.  5.  §-ában rögzített alapelv szerint a hatóságok
        feladata,  hogy  az eljárás minden szakaszában  a  tényállást
        alaposan és hiánytalanul tisztázzák, a valóságnak megfelelően
        állapítsák  meg, a terhelő és mentő, valamint  a  büntetőjogi
        felelősséget  súlyosító  és  enyhítő  körülményeket  egyaránt
        figyelembe  vegyék.  Az  ártatlanság  vélelmének  alkotmányos
        alapelvéből (Alkotmány 57. § (2) bekezdése) következik,  hogy
        a  bűnösség  bizonyítása a büntetőügyekben eljáró hatóságokat
        terheli  (Be.  3.  §).  A  bűncselekmény  megtörténte  miatti
        felelősség  tisztázása  érdekében tehát  a  büntető  ügyekben
        eljáró  hatóságokat,  így a nyomozó  hatóságot,  az  ügyészt,
        továbbá  a bíróságot felderítési és bizonyítási kötelezettség
        terheli.   (715/D/1994  AB  határozat,  ABK  1997.   november
        391,393.)

              5.2.   Az  emberi  jogok  és  az  alapvető  szabadságok
        védelméről  szóló, az 1993. évi XXXI. törvénnyel  kihirdetett
        Egyezmény 6. cikk (1) bekezdése szerint "Mindenkinek joga van
        arra,  hogy  ügyét a törvény által létrehozott  független  és
        pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn
        belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai  és
        kötelezettségei  tárgyában,  illetőleg  az  ellene  felhozott
        büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően." Az Egyezmény e
        cikke   tehát   mindenki  számára  biztosítja   a   pártatlan
        ítélkezéshez és a tisztességes eljáráshoz való jogot.

             Az  Emberi Jogok Európai Bírósága a tisztességes eljárás
        fontos  összetevőjének tekinti a hallgatás jogát,  azonban  a
        Bíróság gyakorlata szerint ez a jog nem abszolút. Nem ütközik
        az  Egyezménybe, ha a terhelt hallgatásából az eljáró bíróság
        következtetéseket von le. Angliában például az egyik ügyben a
        terheltet hallgatása mellett akként ítélték el, hogy a bíró a
        hallgatásából bizonyos következtetéseket vont le.  A  Bíróság
        ezzel  kapcsolatban  kifejtette,  hogy  a  hallgatás  joga  a
        tisztességes eljárás sarkköve, ami elsősorban az ellen  nyújt
        védelmet,   hogy  a  terheltet  megengedhetetlen  kényszernek
        vessék alá. Azt kell azonban a konkrét ügyben vizsgálni, hogy
        fennáll-e   olyan  megengedhetetlen  kényszer  a   terhelttel
        szemben   a   vallomástétellel  kapcsolatban,   ami   már   a
        tisztességes  eljárásba  ütközik.  Ha  a  konkrét  ügyben   a
        terheltet  előzetesen figyelmeztették arra, hogy a bíróságnak
        jogában  áll hallgatásából bizonyos logikus következtetéseket
        levonni, ilyen kényszernek nem tekinthető. Ezért a Bíróság  a
        vizsgált ügyben nem állapította meg a 6. cikk sérelmét. (Eur.
        Court HR, Murray v. the United Kingdom judgment of 8 February
        1996, Reports of Judgments and Decisions 1996, p. 30)

             5.3.  Az  Alkotmánybíróság a kifogásolt  szabályozást  a
        bizonyítási rendszerrel való összefüggésében is vizsgálta.

             A  Be.  a büntetőeljárás alapelveként fogalmazza  meg  a
        bizonyítékok  szabad értékelését. A Be. 5. § (3) bekezdésében
        rögzített   alapelv  szerint  a  büntetőeljárásban   szabadon
        felhasználható minden olyan bizonyítási eszköz és bizonyíték,
        amely a tényállás megállapítására alkalmas lehet; a hatóságok
        ezeket  egyenként  és összességükben szabadon  értékelik,  és
        ezen alapuló meggyőződésük szerint bírálják el.

              A   bizonyítási  rendszerhez  tartozik   a   bizonyítás
        törvényessége, amelynek általános szabályait a  Be.  60.  §-a
        állapítja  meg.  A  60. § (2) bekezdése  szerint  erőszakkal,
        fenyegetéssel  vagy  más  hasonló  módon  senkit  sem  szabad
        vallomásra  kényszeríteni. E § (3) bekezdése  pedig  előírja,
        hogy  az e törvény rendelkezéseivel ellentétesen lefolytatott
        bizonyítás eredménye bizonyítékként nem vehető figyelembe.  A
        Be.   ez   utóbbi   rendelkezését  erősíti  meg   a   terhelt
        vonatkozásában a már idézett 87. § (2) bekezdés: a  hallgatás
        jogára,  illetve  vallomása esetén, az általa  elmondottaknak
        bizonyítékként való felhasználhatóságára vonatkozó kioktatási
        kötelezettség,  amely  mind  a  nyomozó  hatóságot,  mind  az
        ügyészt,  mind  pedig a bíróságot külön-külön is  terheli.  A
        figyelmeztetésnek,    illetve    a    terhelti    nyilatkozat
        jegyzőkönyvi   rögzítésének  elmaradása  esetén   a   terhelt
        vallomása bizonyítékként nem vehető figyelembe.

             5.4.  A  fentiek alapján az Alkotmánybíróság  megítélése
        szerint  a Be. kifogásolt előírása — vagyis a nyomozás  során
        tett  vallomás  tartalmát rögzítő okirat felolvashatósága  és
        bizonyítási  eszközként  való  felhasználhatósága  abban   az
        esetben, ha a terhelt a tárgyaláson a vallomást megtagadja  —
        a  bizonyítékok szabad mérlegelésének elvét követő, a védelem
        alapjogát   tiszteletben  tartó  és  a   közvetlenség   elvét
        érvényesítő  eljárás keretében csak meghatározott garanciális
        feltételek   fennállása,  illetve  alkalmazása  mellett   nem
        minősíthető  a  védelem  joga  aránytalanul  alkotmányellenes
        korlátozásának.

        E feltételek között
        a)  a  nyomozati  szakban tett vallomás  tárgyaláson  történő
        felolvasásának,  a bizonyítékok szabad mérlegelése  keretében
        való  felhasználásának a tényállás tisztázását,  más  terhelt
        vagy a sértett érdekeinek védelmét kell szolgálnia;
        b) a fenti célok érdekében felolvasható vallomás tekintetében
        a  bírónak  ellenőriznie kell, hogy  a  nyomozati  szakban  a
        terheltet figyelmeztették-e a vallomás megtagadásának  jogára
        és  következményére,  valamint azt is, hogy  a  vallomás  nem
        kényszer hatása alatt született-e;
        c)  a  Be.  87. § (5) bekezdése alapján a terhelt  beismerése
        esetén is meg kell szerezni az egyéb bizonyítékokat.

              6.   Az  Alkotmánybíróság  álláspontja  szerint  —   az
        indítványban foglaltakkal
        ellentétben — a Be. kifogásolt korlátozó szabályát az  állami
        büntetőigény  érvényesítése végett  a  tényállás  tisztázása,
        valamint  más  terhelt  vagy a sértett  érdeke  indokolhatja.
        Ezért  ez  a  korlátozás  szükséges  és  az  —  a  fentiekben
        kifejtettek szerint — nem aránytalan mértékű.

             Mindezek  alapján  az  Alkotmánybíróság  megállapította,
        hogy  a Be. 83. § (3) bekezdése második mondatának kifogásolt
        szövegrésze az Alkotmány 57. § (3) bekezdésében megállapított
        védelemhez  való alapjogot nem korlátozza alkotmányellenesen.
        Ezért  az  Alkotmánybíróság  a rendelkező  részben  foglaltak
        szerint az indítványt elutasította.
                                Dr. Sólyom László
                           az Alkotmánybíróság elnöke

                    Dr. Ádám Antal            Dr. Bagi István
                    előadó alkotmánybíró        alkotmánybíró
                                       
                   Dr. Holló András          Dr. Kilényi Géza
                   alkotmánybíró                alkotmánybíró
                                       
                   Dr. Lábady Tamás          Dr. Németh János
                   alkotmánybíró                alkotmánybíró
                                       
                   Dr. Vörös Imre          Dr. Zlinszky János
                   alkotmánybíró                alkotmánybíró

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          Subject of the case:
          .
          Article 83 of Act I of 1973 on the Code of Criminal Procedure according to which the document containing the testimony could be used if the person who testified cannot be heard, the person refuses to testify or the document is contrary to the testimony
          Number of the Decision:
          .
          793/B/1997
          Date of the decision:
          .
          02/24/1998
          .
          CODICES summary:
          http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1998-1-002?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
          .