A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének
megállapítására irányuló alkotmányjogi panasz tárgyában
meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság az illetékekről szóló 1990. évi XCIII.
törvény 23/A. § (7) bekezdése alkotmányellenességének
megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi
panaszt elutasítja.
Indokolás
I.
1. A Somogy Megyei Illetékhivatal 2003. április 2-án kelt
601.661-1/2003. és 601.662-1/2003. számú határozatában
visszterhes vagyonátruházási illeték pótelőírását rendelte el
az indítványozó által képviselt, ingatlanforgalmazással
foglalkozó gazdasági társaság terhére, mert az illetékekről
szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 23/A. §
(7) bekezdésében foglalt kötelezettségének két ingatlan
tekintetében nem tett eleget. A döntések ellen az indítványozó
fellebbezett a Somogy Megyei Közigazgatási Hivatalhoz. A
fellebbezést elbíráló hatóság 8-2997/2003. és 8-2998/2003.
számú határozataival az első fokú határozatot helybenhagyta.
Az indítványozó ekkor keresettel fordult a bírósághoz és kérte
a határozatok felülvizsgálatát. A Somogy Megyei Bíróság a
2004. február 18-án kelt K.21.517/2003/4. számú ítéletével a
keresetet elutasította.
Az indítványozó szerint az Itv. 23/A. § (7) bekezdése sérti az
Alkotmány 2. § (1) bekezdését. Úgy véli a támadott szabálybeli
szankciót akkor lehet alkalmazni, ha a törvényben megkívánt
„és” kötőszóval” összekapcsolt feltétel együttesen fennáll,
„ha a vállalkozó a megszerzett ingatlanokat nem adja el, és a
’nemeladás’ megtörténtét két éven belül nem igazolja. Szerinte
a jogbiztonság által megkövetelt normavilágosság sérül akkor,
ha „nem egyértelmű a szankció feltételének a megfogalmazása”,
hiszen a hatóságok az Itv. 23/A. § (7) bekezdését – mint
ahogyan ezt ügye is példázza – alkalmazzák abban az esetben
is, amikor az ingatlanok a törvényi határidőn belül eladásra
kerülnek, csupán e tény igazolása marad el. A jogállamiság
követelményébe ütközőnek tartja az indítványozó, hogy „két,
egymással össze nem hasonlítható súlyú jogsértést, a
’nemeladást’, illetőleg az eladás megtörténte bejelentésének
elmulasztását azonos szankcióval” sújtja a jogalkotó.
Kérdésesnek tartja a jogállamiság szempontjából azt is, hogy
olyan adatok igazolását kéri a hatóság, amelyek egyébként a
jogszabályok alapján rendelkezésére állnak.
Az indítványozó az Itv. 23/A. § (7) bekezdését – hivatkozva az
Alkotmánybíróság 33/2002. (VII. 4.) AB határozatában
foglaltakra – támadja az Alkotmány 13. § (1) bekezdése és az
57. § (1) és (5) bekezdése alapján is. Míg az Alkotmány 13. §
(1) bekezdését indokainak kifejtése nélkül csupán felhívja az
indítványozó, addig az Alkotmány 57. § (1) és (5) bekezdés
tekintetében, a tisztességes eljáráshoz, valamint a
jogorvoslathoz való jog együttes sérelmét látja abban, hogy a
támadott rendelkezés alapján „a hatóságnak nincs mérlegelési
lehetősége az adott intézkedés tekintetében, azt kötelezően
alkalmaznia kell (...) a felettes szerv eljárása nem terjedhet
ki a szankció jog- és célszerűségi vizsgálatára”. Az
indítványozó az Itv. 23/A. § (7) bekezdésének visszamenőleges
hatállyal történő megsemmisítését és a Somogy Megyei Bíróság
előtt K.21.517/2003/4. számon folyamatban volt ügyében való
alkalmazhatóság kizárását is kezdeményezi.
2. Az indítványban hivatkozott jogszabályi rendelkezések:
2.1. Alkotmány:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus
jogállam.”
„13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való
jogot.”
„57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki
egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt
bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit
a törvény által felállított független és pártatlan bíróság
igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
(...)
(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak
szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági,
közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy
jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű
időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan – a
jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával
elfogadott törvény korlátozhatja.”
2.2. Itv.:
„23/A. (1) Ingatlan tulajdonjogának cégjegyzék, illetve
vállalkozói igazolvány alapján az illetékkötelezettség
keletkezésekor a főtevékenysége szerint ingatlanforgalmazásra
jogosult vállalkozó, ha a vagyonszerzés illetékkiszabásra
bejelentésekor tett nyilatkozata szerint az ingatlant
továbbeladás céljából vásárolta, és az illetékkötelezettség
keletkezésekor ingatlanok pénzügyi lízingjét főtevékenységként
végző vállalkozó, ha a vagyonszerzés illetékkiszabásra
bejelentéskor tett nyilatkozata szerint az ingatlant pénzügyi
lízingbeadás céljából vásárolta (a továbbiakban együtt:
vállalkozó), továbbá az ingatlanalap által történő
megszerzéskor az illeték mértéke az ingatlan terhekkel
csökkentett forgalmi értékének 2 %-a.
(...)
(7) Ha az (1) bekezdésben meghatározott céllal megszerzett
ingatlant az ingatlanforgalmazást végző vállalkozó a
vagyonszerzés illetékkiszabásra bejelentésétől számított két
éven belül nem adja el és ennek megtörténtét – legkésőbb a
határidő elteltét követő 15 napon belül – a tulajdonosváltozás
ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséről szóló határozattal
(ennek hiányában az ingatlan-nyilvántartási eljárás
megindítását a tulajdoni lapon feltüntetett széljeggyel) nem
igazolja, illetőleg, ha az ingatlanok pénzügyi
lízingbeadásával foglalkozó vállalkozó a fenti határidőn belül
a lízingbeadás tényét a futamidő végén tulajdonjog átszállást
eredményező szerződéssel nem igazolja az illetékhivatal a
vagyonszerzésre a 19. § (1) bekezdés, illetve 21. § (1)
bekezdés alapján egyébként fizetendő és az (1) bekezdés
szerint megállapított illeték különbözetének kétszeresét a
vállalkozó terhére pótlólag előírja. (...)”
II.
Az Alkotmánybíróság megvizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz
megfelel-e az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII.
törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. §-ában foglaltaknak. Az
Abtv. 48. §-ának (1) bekezdése értelmében az Alkotmányban
biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal
fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek jogsérelme az
alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett
be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette,
illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.
A (2) bekezdés szerint az alkotmányjogi panaszt a jogerős
határozat kézbesítésétől számított 60 napon belül lehet
írásban benyújtani. Az indítványozó a jogerős bírói ítéletet
2004. március 18-án vette át, és indítványa 2004. május 10-én
– tehát a törvényi határidőn belül – érkezett az
Alkotmánybíróságra, így az alkotmányjogi panasz
előterjesztésének formai, eljárásjogi feltételei fennállnak.
Az alkotmányjogi panasz nem megalapozott.
1. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében megfogalmazott
jogállamiság sérelmét egyfelől abban látja az indítványozó,
hogy az nem felel meg a világos, értelmes, megfelelően
értelmezhető normatartalomnak. Másfelől pedig össze nem
hasonlítható jogsértéseket, vagyis az ingatlan el nem adását
és ennek a „nem igazolását” azonos szankcióval sújtja.
Az Alkotmánybíróság a jogállamiság kérdésével több
határozatában is foglalkozott. A 9/1992. (I. 30.) AB
határozatában az Alkotmánybíróság kimondta, hogy „a jogállam
nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam
– s elsősorban a jogalkotó – kötelességévé teszi annak
biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az
egyes jogszabályok világosak, egyértelműek, működésüket
tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma
címzettjei számára. Vagyis a jogbiztonság nem csak az egyes
normák egyértelműségét követeli meg, de egyes jogintézmények
működésének kiszámíthatóságát is. Ezért alapvetőek a
jogbiztonság szempontjából az eljárási garanciák”. (ABH 1992,
59, 65.) A 26/1992. (IV. 30.) AB határozat elvi jelleggel
mutatott rá arra, hogy a jogszabály értelmes és világos, a
jogalkalmazás során felismerhető normatartalma is a
jogbiztonságból fakadó követelmény. (ABH 1992, 135, 142.)
Ugyanakkor az Alkotmánybíróság a nem kellő pontossággal
megfogalmazott jogszabályi rendelkezés esetében sem állapítja
meg automatikusan a jogbiztonság sérelmét, akkor, ha úgy ítéli
meg, hogy a törvényi rendelkezésnek a nem kellően szabatos
megfogalmazásából adódó bizonytalansága a törvény alkalmazása
során feloldható. 26/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992,
135, 142. Alkotmánysértésnek csak az minősül, ha a sérelmezett
jogszabály tartalma olyan mértékben homályos, vagy
rendelkezései annyira ellentmondásosak, hogy a tisztázatlanság
feloldására a jogszabály-értelmezés már nem elegendő, és a
jogalkotási fogyatékosság a jogbiztonság sérelmét idézi elő.
(1263/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 672-674.) Kétségtelen,
hogy a támadott rendelkezés tartalmazza az indítványozó által
észlelt szövegezési pontatlanságot, azonban az
Alkotmánybíróság szerint az így előidézett szabatosság hiánya
nem vet fel olyan értelmezési problémát, amely miatt a
jogbiztonság sérelme megállapítható lenne.
Az Alkotmánybíróság szerint az Itv. 23/A. § (7) bekezdésében
foglalt, és az indítványozó által kifogásolt rendelkezés
tartalma mind a norma címzettjei, mind a jogalkalmazó számára
értelmezhető normatartalmat hordoz. A támadott szabály
valójában az ingatlanforgalmazásra jogosult számára a 23/A. §
(1) bekezdésben megelőlegezett 2 %-os illetékkiszabás
kedvezménye véglegessé válásának további feltételeit állapítja
meg (vagyis az ingatlan 2 éven belüli eladását, és ennek
megfelelő módon és határidővel történő igazolását). A 23/A. §
(7) bekezdés e feltételek nem teljesítéséhez fűz
jogkövetkezményt. A rendelkezésnek ez a tartalma értelmezéssel
egyértelműen megállapítható. A támadott rendelkezés
szövegkörnyezetéből kétségtelenül megállapítható, hogy az
ügyfélnek nem a „nemeladás”, hanem az eladás tényét kell az
előírt módon igazolnia. Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy az
indítványozó ügyében sem a közigazgatási sem a bírói szakban a
támadott szabály értelmezése tekintetében nehézség nem merült
fel, az eljáró szervek az előzőekben kifejtett tartalommal
értelmezték a szabályt.
Nem eredményezi a jogállam sérelmét az sem, ha a közigazgatási
eljárásban az igénybevett kedvezmény feltételeinek
teljesítését és annak igazolását a jogalkotó a
kedvezményezettől megköveteli, illetőleg az sem, ha azok
elmulasztását szankcionálja.
Az Alkotmány sem a közigazgatási eljárásra, sem a
közigazgatási eljárás bizonyítási rendjére vonatkozóan nem
tartalmaz rendelkezéseket, és a jogbiztonságból sem vezethető
le olyan következtetés, hogy az ügyfél számára igazolási
kötelezettség ne lenne előírható. A vizsgált esetben az
ingatlanforgalmazó számára az Itv. 23/A. § (7) bekezdésében
előírt „aktivitás” alkotmányossági aggályt nem vet fel. A
jogalkotó ugyanis a 23/A. § (1) bekezdésében kedvezményes
illetékfizetést „előlegez meg” az ingatlanforgalmazó számára,
azzal, hogy a 23/A. § (7) bekezdésében – elismerve az
ingatlanforgalmazó gazdasági érdekeit és tevékenységének
sajátosságait – 2 éves időtartamot biztosít a
továbbértékesítésre. Így az általános szabályoktól mind az
illeték mértéke, mind az időbeliség tekintetében eltérést
engedélyezett a jogalkotó, de ezzel párhuzamosan igazolási
kötelezettséget, valamint a feltételek nem teljesítésére
jogkövetkezményt ír elő.
A fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a
támadott szabály nem sérti a jogbiztonság követelményét.
2. Az indítványozó szerint az Alkotmány 57. § (1) és (5)
bekezdéseit is sérti a támadott szabály, mert van ugyan
bírósági felülvizsgálat, de e szabály alapján a bíróság
érdemben a határozatot nem vizsgálhatja felül. Az indítványozó
álláspontjának alátámasztására az Alkotmánybíróságnak a
33/2002. (VII. 4.) AB határozatát hívja fel. (ABH 2002, 153.)
Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a hivatkozott
határozatában felmerült alkotmányossági probléma más volt. Az
Alkotmánybíróság e határozatában a jövedéki törvény vizsgált
81. § (6) bekezdésében foglalt elkobzásnak az elrendelését
azért nyilvánította a tisztességes eljárás követelményébe
ütközőnek, és egyúttal a jogorvoslathoz való jog
kiüresítésének, mert az elkobzás elrendelésének egyetlen
törvényi feltétele a jövedéki bírság megállapítása, így az
elkobzás jogszerűsége közvetlenül nem volt vizsgálható. (ABH
2002, 153, 185.)
Ezen indítványozói felvetés alapján az Alkotmánybíróságnak azt
kell vizsgálnia, hogy az Itv. 23/A. § (7) bekezdésébe foglalt
törvényi tényállás fennállása esetén a kvázi szankcionáló
elemet is tartalmazó pótlólagosan megállapított illetékfizetés
„strict” módon megállapított mértéke sérti-e a jogorvoslathoz
való jogot és ennek folyományaként a tisztességes eljárás
követelményét.
Az Alkotmány 50. § -a szerint a bíróság a közigazgatási
határozatok törvényességét ellenőrzi. „A közigazgatási
határozatok törvényességének bírói ellenőrzése (...)
alkotmányosan nem korlátozódhat a formális jogszerűség
vizsgálatára. A közigazgatási perben a bíróság nincs a
közigazgatási határozatban megállapított tényálláshoz kötve,
és a jogszerűség szempontjából felülbírálhatja a közigazgatási
szerv mérlegelését is. (...) Azok a jogszabályok amelyek
kizárják vagy korlátozzák azt, hogy a bíróság a közigazgatási
határozatot felülvizsgálva a fentiek szerint érdemben
elbírálja a jogvitát, ellentétesek az Alkotmány 57. § (1)
bekezdésével. 39/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997, 263,
272. Az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében szabályozott
jogorvoslathoz való jog a jogalkotóval szemben azt a
követelményt támasztja, hogy jogszabály biztosítsa mindazok
számára, akiknek jogát, jogos érdekét a bíróság, közigazgatási
szerv vagy más hatóság határozata sérti a magasabb szintű
fórumhoz, illetőleg más szervhez fordulás lehetőségét a döntés
felülvizsgálata érdekében. Az Alkotmánybíróság a közigazgatási
döntések kapcsán a 498/D/2000. AB határozatban rámutatott
arra, hogy az „Alkotmány 57. § (5) bekezdéséből nem következik
kényszerítően a jogalkotónak az a kötelezettsége, hogy
valamely közigazgatási hatáskör gyakorlása során mérlegelési
jogkört adjon a jogalkalmazónak, s nem vezethető le a
jogorvoslathoz való jogból a méltányosság gyakorlására való
jogszabályi felhatalmazás kötelezettsége sem.” (ABH 2003,
1202, 1206.) E határozat kimondta azt is, hogy „az Alkotmány
nem tartalmaz rendelkezéseket a közigazgatási jogi szankciókra
vonatkozóan. A jogalkotó széles mérlegelési jogkörrel
rendelkezik a szankciók alkalmazási feltételeinek, mértékének
szabályozása során. A jogalkotó döntési szabadságának csak az
Alkotmány rendelkezései szabnak korlátot”. (ABH 2003, 1202,
1208.)
Az Itv. 23/A. §-a az ingatlanforgalmazási célú
vagyonszerzésnél kivételt tesz az általános szabályok alól az
illetékmérték tekintetében, és meghatározott feltételek
teljesítése esetén az ingatlanforgalmazási tevékenységet
kedvezményes, 2 %-os illetékmértékkel preferálja. A gazdasági
életben szerepet vállaló önálló jogalanyisággal bíró gazdasági
társaság szabadon döntheti el, hogy a konkrét
ingatlanszerzésénél él-e az Itv. 23/A. § (1) bekezdésében
biztosított lehetőséggel. A jogalkotó a 23/A. § (1)
bekezdésében úgy szabályozza az illetékkedvezmény
megelőlegezését, hogy a 23/A. § (7) bekezdésében megkövetelt
feltételek – 2 éven belüli elidegenítés, valamint ennek
meghatározott módon, és határidőn belül történő igazolása –
elmulasztása esetén, az ingatlanszerzésre az általános
szabályok szerint megállapított illeték mértékét meghaladó
illetékfizetési kötelezettséget ír elő. A mérték
meghatározásában szerepet kapott az illetékfizetési kedvezmény
megvonása, azaz az illetéknek az általános szabályok szerinti
utólagos rendezése, másfelől a kedvezmény feltételeinek nem
teljesítéséhez kapcsolódó joghátrány. E tényállásban a
jogalkotó nem a jogalkalmazóra bízza a jogkövetkezmény
mértékének megállapítását, hanem a kedvezménnyel való
visszaélés lehetőségére, a jogsértés súlyára tekintettel maga
határozta azt meg. Az Alkotmánybíróság szerint az Itv. 23/A. §
(7) bekezdésére alapított közigazgatási határozatok
tekintetében a bírói felülvizsgálat kiterjed az eljárás, a
tényállás, valamint az abból levont következtetés
jogszerűségének ellenőrzésére is. Az Alkotmánybíróság
megállapította, hogy az Itv. 23/A. § (7) bekezdése alapján a
közigazgatási határozat bírói felülvizsgálata nem tekinthető
formálisnak, így a rendelkezés nem sérti az Alkotmány 57. §
(5) bekezdésében szabályozott jogorvoslathoz való jogot és az
Alkotmány 57. § (1) bekezdésében biztosított tisztességes
eljáráshoz való jogot sem.
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz
való jog és az Itv. 23/A. § (7) bekezdése között nincs
alkotmányjogilag értékelhető kapcsolat. A fentiek alapján az
Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt elutasította.
Dr. Holló András
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István Dr. Bihari Mihály
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád Dr. Harmathy Attila
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László Dr. Kukorelli István
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva
előadó alkotmánybíró
. |