English
Hungarian
Ügyszám:
.
396/B/2000
Előadó alkotmánybíró: Erdei Árpád Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 22/2004. (VI. 19.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2004/367
.
A döntés kelte: Budapest, 06/14/2004
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                       A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

      Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos
      vizsgálatára irányuló indítvány, valamint – hivatalból  eljárva
      –  mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetése
      tárgyában meghozta az alábbi

                               határozatot:

      1.   Az   Alkotmánybíróság  megállapítja,  hogy  a  vállalkozás
      keretében   végzett  személy-  és  vagyonvédelmi,  valamint   a
      magánnyomozói    tevékenység    szabályairól,    a    Személy-,
      Vagyonvédelmi  és Magánnyomozói Szakmai Kamaráról  szóló  1998.
      évi  IV. törvény 14. § (1) bekezdés b) pontja alkotmányellenes,
      ezért azt 2004. december 31. napjával megsemmisíti.

      2.  Az  Alkotmánybíróság  hivatalból eljárva  megállapítja:  az
      Alkotmány  59.  § (1) bekezdésében foglalt, a magántitok  és  a
      személyes  adatok  védelméhez való jogot sértő alkotmányellenes
      helyzet  jött  létre annak következtében, hogy az  Országgyűlés
      nem állapította meg a vállalkozás keretében végzett személy- és
      vagyonvédelmi,    valamint    a    magánnyomozói    tevékenység
      szabályairól,   a  Személy-,  Vagyonvédelmi  és   Magánnyomozói
      Szakmai  Kamaráról szóló 1998. évi IV. törvényben a  személy-és
      vagyonőri tevékenység körében a titoktartási kötelezettséget és
      az adatkezelési szabályokat.

      Az   Alkotmánybíróság   felhívja  az  Országgyűlést,   hogy   a
      mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet 2004. december
      31. napjáig szüntesse meg.

      3. Az Alkotmánybíróság a vállalkozás keretében végzett személy-
      és   vagyonvédelmi,   valamint  a   magánnyomozói   tevékenység
      szabályairól,   a  Személy-,  Vagyonvédelmi  és   Magánnyomozói
      Szakmai  Kamaráról  szóló  1998. évi  IV.  törvény  14.  §  (1)
      bekezdés a) pontja, (3) bekezdés b) pontja, valamint 15. §  (1)
      bekezdése     alkotmányellenességének    megállapítására     és
      megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

      Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben
      közzéteszi.
                                   Indokolás

                                      I.

        1.  Az  Alkotmánybírósághoz indítvány  érkezett  a  vállalkozás
        keretében   végzett  személy-  és  vagyonvédelmi,  valamint   a
        magánnyomozói    tevékenység    szabályairól,    a    Személy-,
        Vagyonvédelmi  és Magánnyomozói Szakmai Kamaráról  szóló  1998.
        évi IV. törvény (a továbbiakban: SzVMt.) 14. § (1) bekezdés a)-
        b)  pontja, valamint a (3) bekezdés b) pontja, továbbá a 15.  §
        (1)   bekezdése   alkotmányellenességének  megállapítására   és
        megsemmisítésére.   Az   indítványozó   szerint   a    támadott
        rendelkezések  sértik  az  Alkotmány  54.  §  (1)  bekezdésében
        foglalt  emberi méltósághoz való jogot, az 57. §  (2)  bekezdés
        szerinti   ártatlanság  vélelmét,  továbbá   az   59.   §   (1)
        bekezdésében  biztosított magánszféra sérthetetlenségéhez  való
        jogot.

        Az  indítványozó ezen túlmenően hivatkozott az Alkotmány  8.  §
        (1)-(2)  bekezdéseire,  amelyek  előírják  az  alapvető   jogok
        tiszteletben tartását, valamint azt, hogy alapvető jog lényeges
        tartalma  még  törvényben sem korlátozható.  Utalt  továbbá  az
        emberi  jogok  és  az  alapvető szabadságok  védelméről  szóló,
        Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az ahhoz tartozó
        nyolc  kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről  szóló  1993.  évi
        XXXI.   törvénynek,   valamint  az   Emberi   Jogok   Egyetemes
        Nyilatkozatának  a  magánélet  sérthetetlenségével  kapcsolatos
        előírásaira.

        Az indítványozó érvelése szerint a csomag vagy jármű vagyonőrök
        általi   ellenőrzése   nem  más,  mint   a   személyes   holmik
        átvizsgálása,   vagyis   a   magánszférába   való   betekintés.
        Hangsúlyozta, hogy a vagyonőr nem minősül hatósági  személynek,
        mégis  a  rendőri jogosítványokat meghaladó mértékben  végezhet
        ellenőrzést.

        Az  indítványozó véleménye szerint nem minden létesítmény olyan
        jellegű,  ahol  helye volna az igazoltatásnak, továbbá  az  sem
        tisztázott,  hogy  a  vagyonőr rendelkezik-e  a  feltartóztatás
        jogával abban az esetben, ha az igazoltatásra hatósági személyt
        kell felkérnie.

        2.   Az   ügy   elbírálásánál   figyelembe   vett   jogszabályi
        rendelkezések a következők:

        2.1. Az Alkotmány rendelkezései:
         
        „8. §  (1)  A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen
            és  elidegeníthetetlen alapvető jogait,  ezek  tiszteletben
            tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
           
         (2)   A   Magyar   Köztársaságban  az  alapvető   jogokra   és
        kötelességekre  vonatkozó szabályokat  törvény  állapítja  meg,
        alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
         
        „54.   §   (1)   A   Magyar   Köztársaságban  minden   embernek
            veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz,
            amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”
           
         
         „57.  §  (2)  A  Magyar  Köztársaságban senki  sem  tekinthető
        bűnösnek  mindaddig,  amíg büntetőjogi felelősségét  a  bíróság
        jogerős határozata nem állapította meg.”
         
         „59.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaságban mindenkit  megillet  a
        jóhírnévhez,  a  magánlakás  sérthetetlenségéhez,  valamint   a
        magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.”

        2.2. Az SzVMt. indítvánnyal támadott rendelkezései:

         „14.  §  (1)  A vagyonőr a megbízó közterületnek nem  minősülő
        létesítményének őrzése során jogosult:
         a)  a  területre belépő vagy az ott tartózkodó személyt kiléte
        igazolására,  a  belépés,  illetőleg  a  tartózkodás   céljának
        közlésére,   jogosultságának   igazolására   felhívni,    ennek
        megtagadása  vagy  a  közölt  adatok  nyilvánvaló  valótlansága
        esetén az érintett belépését, ott tartózkodását megtiltani,  és
        távozásra felszólítani;
         b)  a  területre belépő, az ott tartózkodó vagy  onnan  kilépő
        személyt csomag, illetve menet-, szállítási okmány bemutatására
        felszólítani,  csomagját,  járművét,  valamint  a  szállítmányt
        ellenőrizni;”
         […]
         (3)  A  rendezvény  biztosítását végző  személy-  és  vagyonőr
        jogosult:
         […]
         b)  zárt  területen  vagy  helyen  tartott  rendezvényre  –  a
        rendőrség,  illetve  a rendezésért felelős személy  intézkedése
        alapján  – meghatározott tárgyaknak a bevitelét megakadályozni,
        ennek érdekében a rendezvényre belépő csomagját átvizsgálni.”
         
         „15.  §  (1)  A  személy- és vagyonőr tevékenysége  gyakorlása
        során – e törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén
        –   jogosult  az  intézkedésében  érintett  személyt   felhívni
        kilétének igazolására. Ha az általa erre felkért személy önként
        és  hitelt  érdemlően nem igazolja kilétét, a  személyazonosság
        megállapítására  –  indokolt esetben –  igazoltatásra  jogosult
        hatósági személyt kérhet fel.”
                                       
                                      II.
                                       
        Az indítvány részben megalapozott.

        1. Az Alkotmánybíróság elsőként az SzVMt. 14. § (1) bekezdés b)
        pontjában  és  a  (3) bekezdés b) pontjában foglalt,  a  csomag
        ellenőrzésére,   illetve  átvizsgálására  vonatkozó   vagyonőri
        jogosítvány alkotmányosságát vizsgálta.

        1.1. Az SzVMt. 47. § 2. pontjában foglalt értelmező rendelkezés
        szerint a személy- és vagyonvédelmi tevékenység – többek között
        –   létesítmény,  telephely,  terület,  jármű  vagy  más  dolog
        őrzésére  és  rendezvény biztosítására terjed  ki.  A  vizsgált
        rendelkezések közül a 14. § (1) bekezdés b) pontja  létesítmény
        őrzése  körében  teszi lehetővé a csomag  ellenőrzését,  a  (3)
        bekezdés b) pontja pedig rendezvény biztosítása során jogosítja
        fel a vagyonőrt a csomag átvizsgálására.

        Ugyanakkor  arra,  hogy  mit, milyen  dolgokat  kell  csomagnak
        tekinteni,   az  SzVMt.-ben  nincs  értelmező  rendelkezés.   A
        Rendőrségről  szóló 1994. évi XXXIV. törvény  (a  továbbiakban:
        Rtv.) 30. § (2) bekezdése a rendőrséget feljogosítja arra, hogy
        – bizonyos esetekben – épületet, építményt, helyszínt, csomagot
        és  járművet  átvizsgálhasson. Az Rtv.  értelmező  rendelkezése
        szerint a csomag a ruházat részét képezi [97. § (1) bekezdés b)
        pont:   „ruházat:  az  intézkedéssel  érintett  személy  testén
        viselt,  illetőleg az intézkedés helyszínén nála lévő,  vagy  a
        közvetlen   felügyelete  alatt,  illetve  rendelkezésére   álló
        ruházat,  csomag  és tárgy”]. Részben ebből  az  értelmezésből,
        részben   a   szó   hétköznapi  fogalmából  kiindulva   azt   a
        következtetést  lehet  levonni, hogy csomagnak  minősül  minden
        olyan  tárgy, amely alkalmas arra, hogy más tárgyakat  a  külső
        szemlélők  –  köztük a biztonsági őr – elől eltakarva  tartson,
        tehát  különösen:  táska,  hátizsák,  irattartó,  szatyor.   Az
        eltakart állapotnak lehet merőben funkcionális oka, vagyis  az,
        hogy kisebb tárgyakat egy nagyobb tárgyban (csomagban) célszerű
        tartani, szállítani, de az sem zárható ki, hogy az eltakarás  a
        személyes (akár intim, tehát kizárólag a magánszférába tartozó)
        dolog külső szemlélők elől való elrejtését is célozza.

        Az   SzVMt.  47.  §  1.  pontjában  foglalt  további  értelmező
        rendelkezés  szerint vállalkozás keretében végzett személy-  és
        vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenységnek a  polgári
        jogi  jogviszony keretében végzett olyan szolgáltatás  minősül,
        amelyet  az  egyéni, társas vállalkozó a megbízót (megrendelőt)
        is  megillető,  a szerződésben a vállalkozóra átruházott  jogok
        keretein belül szerződés alapján végez.

            Nem   a   polgári  jog  alapján  kell  azonban   azokat   a
            rendelkezéseket  vizsgálni, amelyek  a  vagyonőrt  harmadik
            személlyel szemben csomag átvizsgálására jogosítják.  Ez  a
            jogosítvány   ugyan   a   megbízási  szerződésből,   vagyis
            konkrétan  abból fakad, hogy a megbízó érdekében eljárva  a
            vagyonőr  az  általa őrzött vagyontárgyak tulajdonvédelmét,
            illetve  a  rendezvény  résztvevőinek személyi  biztonságát
            biztosítja,  de  túl  is  mutat  a  szerződéses  jogviszony
            keretein,  mert  a  vagyonőri  jogosítvány  gyakorlása   az
            Alkotmányban garantált magánszféra védelméhez való jogot is
            érinti.
           
            1.2.   Az   Alkotmánybíróság   a   magánszféra   védelmével
            kapcsolatban  egyik  legutóbbi  határozatában   kifejtette:
            „[a]z  Alkotmány  54.  § (1) bekezdése  és  az  59.  §  (1)
            bekezdése  védelemben részesíti az emberek  magánszféráját,
            magántitkait,   jó   hírnevét,   személyes   adatait.    Az
            Alkotmánybíróság  gyakorlata  szerint  ezeknek  az   emberi
            méltósághoz való jogból fakadó jogosultságoknak a  sérelmét
            jelentheti,  ha  az  állam indok  nélkül  avatkozik  be  az
            emberek magánéletébe, […] Az állami beavatkozás határait az
            Alkotmány  8.  § (2) bekezdésében meghatározott  formai  és
            tartalmi  követelmények,  végső soron  az  Alkotmánybíróság
            által   az  Alkotmány  alapján  kidolgozott  szükségességi-
            arányossági követelmények jelölik ki.” [50/2003.  (XI.  5.)
            AB határozat, ABH 2003, 566, 578.]

        Az    emberi   méltósághoz   való   jogból   levezetett   egyes
        részjogosítványok   korlátozhatóságáról   az   un.   eutanázia-
        határozat   a   következőket  állapította  meg:  „[a]z   emberi
        méltósághoz  való  jognak  az  Alkotmánybíróság  az   alapjogok
        sorában megkülönböztetett jelentőséget tulajdonít. Ez abból  is
        kitűnik,  hogy  ez  a jog, az élethez való  joggal  együtt,  az
        Alkotmánynak  az  alapvető jogokra és kötelességekre  vonatkozó
        fejezete  élén  helyezkedik  el,  azt  az  Alkotmány  az  ember
        veleszületett  jogaként deklarálja, ezért az,  a  23/1990.  (X.
        31.)  AB  határozat szóhasználata szerint ’minden mást megelőző
        legnagyobb érték’ (ABH 1990, 88, 93.). Már ebben a határozatban
        megfogalmazást  nyert az Alkotmánybíróságnak  azon  álláspontja
        is,  hogy  az emberi élethez és az emberi méltósághoz való  jog
        elválaszthatatlan    egységet    alkotó     oszthatatlan     és
        korlátozhatatlan   alapjog.  A  későbbiek   során   azután   az
        Alkotmánybíróság  elvégezte  annak  kimunkálását   is,   milyen
        összefüggésben      érvényesül     az      emberi      méltóság
        korlátozhatatlansága. Arra az álláspontra helyezkedett, hogy az
        emberi   méltósághoz   való  jog  csupán   az   emberi   státus
        meghatározójaként,  csak az élettel együtt  fennálló  egységben
        abszolút és korlátozhatatlan [64/1991. (XII. 17.) AB határozat,
        ABH  1991, 297, 308, 312.]. Ezért anyajog mivoltából levezetett
        egyes részjogosítványai (mint például az önrendelkezéshez és  a
        személy testi integritásához való jogok) az Alkotmány 8. §  (2)
        bekezdése    szerint    bármely   más   alapjoghoz    hasonlóan
        korlátozhatók [75/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1995, 376,
        383.].” [22/2003. (IV. 28.) AB határozat, ABH 2003, 235, 260.].

            „Az   Alkotmánybíróságnak   a   6/1998.   (III.   11.)   AB
            határozatban  összegezett állandó gyakorlata  szerint  (ABH
            1998,  91, 98-99.), az alapvető jog korlátozása csak  akkor
            marad  meg  az alkotmányos határok között, ha a  korlátozás
            elkerülhetetlen,  azaz  más alkotmányos  alapjog,  valamint
            alkotmányos  érték védelme vagy érvényesülése,  illetve  az
            Alkotmányból következő feladat megvalósítása más módon  nem
            biztosítható,  továbbá, ha az elérni kívánt cél  fontossága
            és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya arányban
            áll  egymással.” (1234/B/1995. AB határozat, ABH 1999, 524,
            530.)

            1.3.   A  vizsgált  törvényi  rendelkezésekben  a  vagyonőr
            számára  biztosított,  a  magánszférát  érintő  jogosítvány
            alkotmányi   alapját,   vagyis   az   alapjogi   korlátozás
            szükségességét  a személy- és vagyonvédelemhez  fűződő  más
            alkotmányos  jogok védelme teremti meg. Az Alkotmánybíróság
            a  korlátozás  arányosságának vizsgálata  során  figyelembe
            vette  és külön értékelte a jogosítvány gyakorlása  körében
            mutatkozó eltérő körülményeket.

            Az  egyik ilyen különbséget maga a jogalkotó is relevánsnak
            tekintette, mert az SzVMt. 14. § (3) bekezdés b)  pontjában
            foglalt  szabályozás a rendezvény biztosítása körében  csak
            arra  jogosítja fel a vagyonőrt, hogy a rendezvényre belépő
            csomagját  ellenőrizze.  Ez  a  szabályozás  nem  tartalmaz
            rendelkezéseket a rendezvényre már bejutott vagy  az  onnét
            kilépők  csomagjának átvizsgálására vonatkozóan.  A  csomag
            átvizsgálása  tehát  kizárólag  azt  célozza,  hogy   olyan
            tárgyak   bevitelét  megakadályozzák,  amelyek   alkalmasak
            sérülés  okozására  vagy  tömegben  riadalom  keltésére.  A
            vizsgált  rendelkezés  alkotmányosan  értékelhető  tartalma
            ennek  megfelelően  az,  hogy  a  magánszférához  való  jog
            védelmének     biztosítása    ütközik    a     közbiztonság
            megteremtéséhez és fenntartásához fűződő társadalmi  érdek,
            illetve  az  élethez  és a személyi biztonsághoz  való  jog
            érvényesítésével [Alkotmány 54. § (1) bekezdés, 55.  §  (1)
            bekezdés].

        Az  SzVMt.  14.  §  (3) bekezdés b) pontjában foglalt  alapjogi
        korlátozás  tehát  megfelel annak a követelménynek,  hogy  arra
        csak  akkor  kerülhet sor, ha más alkotmányos  alapjog  védelme
        vagy  érvényesülése  másként  nem  biztosítható.  A  korlátozás
        szükségessége   tényszerűen   megáll,   mert   az   ellenőrzési
        jogosultsággal  érintett személyi körön  belül  a  kötelezettek
        azonos jogi helyzetben vannak. A csomagellenőrzés általános, az
        alapjogi  korlátozás minden esetben az élethez  és  a  személyi
        biztonsághoz való jog érvényesítésén alapul, továbbá valamennyi
        érintett  – saját belátása és döntése alapján – ki is  vonhatja
        magát  az  ellenőrzés alól. Mindezekre tekintettel a korlátozás
        arányosságát  állapította  meg  az  Alkotmánybíróság,  ezért  a
        rendelkezés alkotmányellenességére és megsemmisítésére irányuló
        indítvány elutasította.

            Az SzVMt. 14. § (1) bekezdés b) pontja – a fentebb vizsgált
            rendelkezéssel  ellentétben  –  a  területre  belépő,   ott
            tartózkodó   vagy   onnan   kilépő  személyek   csomagjának
            ellenőrzését  egyaránt lehetővé teszi. Ebben az  esetkörben
            tehát  az  ellenőrzéssel  és ezáltal  alapjog-korlátozással
            érintett   személyi  körhöz  tartozó  jogalanyok  helyzete,
            valamint  a  vagyonőr által védett egyes területek  jellege
            eltérő,  ugyanakkor  a  szabályozás  egységes.  Ez   annyit
            jelent,  hogy  a  szabályozás nem tartalmazza  a  vagyonőri
            jogosultság  gyakorlásának  az  eltérő  esetekhez  rendelt,
            vagyis differenciált feltételeit.

            A  „terület”  fogalmi köre tágabb és összetettebb,  mint  a
            „rendezvény”-é.     Beletartozhat     ugyanis      bármely,
            közterületnek nem minősülő létesítmény, amelynek  védelmére
            a  megbízó  a  vagyonőrnek megbízást  ad.  A  tárgyi  skála
            szélességén  túlmenően  leginkább  a  létesítmények  eltérő
            funkciójában  megragadható különbségeket  kell  relevánsnak
            tekinteni, vagyis azt, hogy a vagyonőri védelem kiterjedhet
            a   közönség   számára  nyitva  álló  helyektől   (üzletek,
            szórakozóhelyek,  kulturális  létesítmények)  a   tipikusan
            közönség  elől  elzárt objektumokig [közüzemi  telephelyek,
            ipari  területek (parkok), ügyfélforgalommal  részben  vagy
            egészben nem érintett közintézmények].

            A  bármely  funkciójú  területre  belépni  készülő  személy
            esetében  két  meghatározó  tényező  merül  fel.  Az  egyik
            feltétel az, hogy a bejutás bizonyos feltételekhez köthető;
            így  –  többek között – ahhoz, hogy a belépő a személy-  és
            vagyonvédelmi követelményeknek megfeleljen. A másik tényező
            pedig  az,  hogy az érintett személy ugyan  nem  áll  külső
            (vagyis vagyonőri) kényszerítés alatt, de saját helyzetéből
            fakadóan nem minden esetben döntheti el szabadon,  hogy  az
            adott körülmények közötti ellenőrzésnek magát aláveti, vagy
            korábbi  szándékáról  lemond,  és  a  belépéstől  eltekint.
            Előadódhatnak ugyanis olyan körülmények, amelyek a  belépni
            szándékozót arra kényszerítik, hogy az ellenőrzésnek  vesse
            alá magát, mert ügyeinek intézése végett kénytelen az adott
            területre belépni, vagy erre joghátrány kilátásba helyezése
            szorítja    rá    (pl.    idézésre   történő    megjelenési
            kötelezettség).

            A  területek (vagyonőrrel védett létesítmények) funkcióbeli
            különbségéből   adódóan  a  belépési  feltételek   szigora,
            mértéke  és  az  ellenőrzés módja is eltérő.  Vannak  olyan
            létesítmények,  ahol a belépéskor az ellenőrzés  általános,
            akadnak  olyanok,  ahol  esetenként  előfordul,  vagy  ahol
            egyáltalán nincs. A vizsgált szabályozás viszont egységesen
            és   általánosan   teszi  lehetővé   a   belépő   személyek
            csomagjának  ellenőrzését.  A  szabályozás  ugyanakkor  nem
            tartalmaz  arra vonatkozóan rendelkezést, hogy a feltételek
            érvényesítése  nem  (így  a  csomagellenőrzés  sem)   lehet
            öncélú, visszaélésszerű, valamint nem irányulhat arra, hogy
            a  jogszerű  belépést megakadályozza. Más  megközelítésben:
            hiányzik  az  a  rendelkezés,  amely  szabályozná,  hogy  a
            csomagellenőrzést  mely  esetekben  és  milyen  módon  kell
            végrehajtani.
           
            A  szabályozás  azt  sem tartalmazza, hogy  milyen  jellegű
            tárgyak   bevitelének   megtiltása   indokolt,   és   ebből
            következően azt a kötelezettséget sem írja elő, hogy akár a
            megbízónak  (a  létesítmény tulajdonosának,  használójának)
            akár  a  vagyonőri  feladatot  ellátó  egyéni  vagy  társas
            vállalkozónak  erről  a  belépőket előzetesen  tájékoztatni
            kellene.  Arra vonatkozóan sincs előírás, hogy a belépéskor
            elvett   tárgyakat  hol  és  hogyan  kell  őrizni.   Mindez
            összefügg  a  magánszféra védelméhez való  joggal,  mert  a
            csomagellenőrzéssel  érintett személy  nem  tudhatja,  hogy
            milyen  tárgyakat  vehetnek el tőle,  és  abban  sem  lehet
            biztos,  hogy  ezek  őrzése az alapjogi  védelemből  fakadó
            követelményeknek megfelelően történik, azaz a  tőle  elvett
            tárgyakat  biztonságosan  és harmadik  személytől  elzártan
            tárolják.
           
            A  belépéskor  foganatosított  csomagellenőrzés  is  számos
            problémát  vet  fel,  de a másik két  esetkörben  ennél  is
            összetettebb  a  helyzet. A területen  történő  tartózkodás
            során végrehajtott csomagellenőrzés esetén ugyanúgy, mint a
            belépéskor    felmerülhetnek    akár    biztonsági,    akár
            tulajdonvédelemhez  kapcsolódó  aggályok,  de  az  érintett
            személy  az  ellenőrzés  alól – szabad  akarat-elhatározása
            alapján  –  már  egyáltalán  nem  tudja  kivonni  magát.  A
            létesítményből kilépő személy biztonsági kockázatot már nem
            jelent,   vele   szemben  kizárólag  a   tulajdonvédelemből
            fakadóan  érvényesíthető  a  csomag  ellenőrzését   magában
            foglaló   vagyonőri  jogosítvány.  Az  sem   elhanyagolható
            különbség   továbbá,  hogy  míg  a  beléptetés   során   az
            ellenőrzés   a   létesítmény  jellegétől  függően   változó
            (általános, alkalmankénti vagy egyáltalán nincs),  addig  a
            helyszínen   történő   ellenőrzés   mindig   eseti:   adott
            körülményektől   függően   célzatosan   végrehajtott   vagy
            szúrópróbaszerű. A kilépésnél is a létesítmény  jellege  az
            irányadó,   vagyis   előfordulhat,   hogy   az   ellenőrzés
            általános,    de   számos   helyen   (pl.   kiskereskedelmi
            létesítmények) tipikusan egyedi. Ez kétségkívül  fokozhatja
            a   visszaélésszerű  joggyakorlás  veszélyét,  illetve   az
            ellenőrzéssel érintett személyben annak látszatát keltheti.

            A    fentiekben    vázolt   helyzetbeli    különbségek    a
            jogalkalmazásban    eltérő   mértékben    hatnak    ki    a
            magánszférához   való  jog  korlátozására,   ugyanakkor   a
            vizsgált  szabályozás egységesen határozza meg a  vagyonőri
            jogosultságot.  Az  egységesség  azt  eredményezi,  hogy  a
            csomagellenőrzés bármely esetben elrendelhető,  akár  akkor
            is, amikor az szükségtelen. A differenciálatlan szabályozás
            ezen  túlmenően annak megítélésére is alkalmatlan,  hogy  a
            korlátozásra  milyen  okból kerül sor. Ennek  következtében
            meghatározhatatlan  a  csomagellenőrzés   konkrét   indoka,
            nevezetesen,   hogy  annak  pusztán  tulajdonvédelmi   vagy
            biztonsági oka is van.

            1.4. Az Alkotmánybíróság a fentiekhez kapcsolódóan külön is
            vizsgálta  azt,  hogy  ha a csomagellenőrzést  kizárólag  a
            tulajdonvédelem  indokolja,  a  jogalkotót  a   magánszféra
            védelmével   kapcsolatban  milyen   jellegű   és   tartalmú
            kötelezettség terheli.

            Az  Alkotmány a záró rendelkezések között rögzíti, hogy  az
            Alkotmány   és   az  alkotmányos  jogszabályok   mindenkire
            egyaránt kötelezőek.

            Az alapvető jogok Alkotmányban történő rögzítése elsősorban
            az   állam   és   szervezetei  számára   jelent   közvetlen
            kötelezettséget.

            Az   Alkotmány  8.  §  (1)  bekezdése  szerint   a   Magyar
            Köztársaság    elismeri    az   ember    sérthetetlen    és
            elidegeníthetetlen  jogait, ezek  tiszteletben  tartása  és
            védelme  az állam elsőrendű kötelezettsége. Az Alkotmány  e
            rendelkezésének második fordulata írja le az  emberi  jogok
            érvényesülése   és  az  állami  „magatartás”   kapcsolatát.
            Tételesen  is  kifejezi,  hogy  az  alapjogoknak  van   egy
            szubjektív oldala, amely az egyén számára biztosítja,  hogy
            az   alapjogával  éljen,  ugyanakkor  kifejezi,   hogy   az
            alapjognak  van egy objektív intézményvédelmi oldala,  azaz
            az  államnak  az  alapjogok érvényesülésének  előmozdítása,
            illetve  a  saját  intézményeivel  vagy  más  személyekkel,
            szervezetekkel  szembeni  védelme érdekében  intézkedéseket
            kell tennie.

        Az ún. első abortuszhatározat indokolásában az Alkotmánybíróság
        rámutatott:   „[a]z   állam  kötelessége  az   alapvető   jogok
        ’tiszteletben tartására és védelmére’ a szubjektív alapjogokkal
        kapcsolatban  nem  merül  ki  abban,  hogy  tartózkodnia   kell
        megsértésüktől,   hanem   magában   foglalja   azt   is,   hogy
        gondoskodnia     kell     az    érvényesülésükhöz     szükséges
        feltételekről.”  [64/1991. (XII. 17.) AB határozat,  ABH  1991,
        297, 302.]

        Az  SzVMt. esetében ez a követelmény azt jelenti, hogy az állam
        miközben megteremti az alkotmányos tulajdonjog védelme  körében
        a  tulajdon technikai értelemben vett védelmét, egyúttal  arról
        is köteles gondoskodni, hogy ez más alapjog aránytalan sérelmét
        ne idézze elő. A csomagellenőrzés lehetővé tétele adott személy
        (természetes személy, jogi személy, más szervezet,  állam  vagy
        önkormányzat)   tulajdonában   álló   vagyontárgyak   technikai
        védelmének egyik eszköze, de egyúttal szükségképpen érinti  más
        személynek  a  magánszféra védelméhez való  jogát.  Vagyis:  az
        alapjogok objektív intézményvédelmi tartalma megköveteli,  hogy
        a  jogalkotó biztosítsa bármely tulajdonvédelmi feljogosítottal
        szemben más alapjogok – jelen esetben: a magánszféra védelméhez
        való jog – alkotmányos érvényesülését.

        A   tulajdonvédelmi  jog  jogosultja  nevében   –   az   SzVMt.
        felhatalmazása  alapján – intézkedő vagyonőr  ezen  követelmény
        alapján  köteles  lenne a csomagellenőrzés során  úgy  eljárni,
        hogy   az   ellenőrzéssel   érintett  személy   magántitkaihoz,
        személyes  adataihoz illetéktelen személy ne  jusson  hozzá.  A
        vizsgált   rendelkezés  ezzel  szemben  csak  a   jogosultságot
        tartalmazza anélkül, hogy előírná azokat a szabályokat, amelyek
        biztosítanák  a  magánszféra védelméhez való jog korlátozásának
        arányosságát.

            Az  Alkotmánybíróságnak ennek alapján abban kellett  állást
            foglalnia,  hogy a szabályozás hiányosságában  megragadható
            aránytalan  alapjog-korlátozás közvetlen, vagy mulasztásban
            megnyilvánuló  alkotmányellenességét  eredményez-e.   Ennek
            eldöntéséhez áttekintette idevonatkoztatható gyakorlatát.

            Alkotmányellenességet  állapít  meg   az   Alkotmánybíróság
            akkor,  ha  azt  állapítja meg, hogy a jogalkotó  az  állam
            szerveinek    túl    széles   és    bizonytalan    tartalmú
            felhatalmazást   ad  valamely  alapjog   korlátozására.   A
            szabályozással  szemben  tehát az a követelmény  állítható,
            hogy  a  korlátozásra okot adó körülmények jól körülírhatók
            legyenek.  [ld. 13/2001. (V. 14.) AB határozat,  ABH  2001,
            177,  199-200.;  ill. 24/1998. (VI. 9.) AB  határozat,  ABH
            1998, 191, 195.]

            A  szükségességi-arányossági teszt  egyik  eleme,  hogy  az
            alapjogi     korlátozás    alkotmányossága    megítélésénél
            figyelembe  kell  venni a legenyhébb  eszköz  választásának
            követelményét is. Az Alkotmánybíróság a 30/1992.  (V.  26.)
            AB  határozatban  leszögezte: „[a]z alapjog  korlátozásának
            alkotmányosságához tehát önmagában nem  elegendő,  hogy  az
            másik alapjog vagy szabadság védelme vagy egyéb alkotmányos
            cél  érdekében történik, hanem szükséges, hogy  megfeleljen
            az   arányosság  követelményeinek:  az  elérni  kívánt  cél
            fontossága  és  az  ennek érdekében okozott  alapjogsérelem
            súlya megfelelő arányban legyen egymással. A törvényhozó  a
            korlátozás  során  köteles az adott cél elérésére  alkalmas
            legenyhébb eszközt alkalmazni.” (ABH 1992, 167, 171.)

            A    jelen    eljárásban   vizsgált    szabályozásról    az
            Alkotmánybíróság  megállapította,  hogy   a   jogalkotó   a
            differenciálatlan szabályozással túlságosan  általános,  és
            ezáltal  túl  széles  felhatalmazást  adott  a  magánszféra
            védelméhez  való jog különböző helyzetekben azonos  mértékű
            korlátozására,   amely   egyúttal   a   legenyhébb   eszköz
            alkalmazása követelményének sem felel meg. Mindezek alapján
            az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy az SzVMt. 14.
            §  (1)  bekezdés  b) pontja sérti az Alkotmány  59.  §  (1)
            bekezdésében  foglaltakat,  és  ezért  az  alkotmányellenes
            rendelkezést 2004. december 31. napjával megsemmisítette.

            Az   Alkotmánybíróság   a   megsemmisített   rendelkezéssel
            kapcsolatban      hangsúlyozza:     nem      magának      a
            csomagellenőrzésnek  az  alkotmányellenességét  állapította
            meg,   hanem  azt,  hogy  a  jogalkotó  –  az  indokolásban
            kifejtettek szerint – nem megfelelő módon szabályozta ezt a
            vagyonőri jogosítványt.

            Az  Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII.  törvény  (a
            továbbiakban:   Abtv.)   alapján   az   alkotmányellenesség
            megállapítása  esetén  főszabály  a  vizsgált   rendelkezés
            megsemmisítése és az, hogy a megsemmisített  rendelkezés  a
            határozat közzétételének napján veszti hatályát [Abtv.  42.
            §  (1)  bekezdés,  43. § (1) bekezdés]. Az Alkotmánybíróság
            ettől   eltérően   is   meghatározhatja   a   megsemmisítés
            időpontját,  ha ezt a jogbiztonság indokolja [Abtv.  43.  §
            (4) bekezdés].

            Az  Alkotmánybíróság  döntésénél azt  mérlegelte,  hogy  az
            SzVMt.    14.   §   (1)   bekezdés   b)   pontja   azonnali
            megsemmisítésének  következményeként  olyan  esetekben   is
            megszűnt volna a csomagellenőrzés lehetősége, amelyekben az
            szükséges   és  arányos  alapjog-korlátozást   jelent.   Az
            alkotmányosan  megfelelő,  vagyis  az  eltérő   helyzetekre
            figyelemmel      kellően     differenciált      szabályozás
            megteremtésére   az  Alkotmánybíróság  az   Országgyűlésnek
            elegendő időt kívánt biztosítani, ezért az alkotmányellenes
            rendelkezést  jövőbeni  hatállyal  –  2004.  december   31.
            napjával – semmisítette meg.

        1.5.  Az  indítványozó a vizsgált rendelkezésekkel kapcsolatban
        azt is állította, hogy azok az Alkotmány 57. § (2) bekezdésében
        foglalt,  az  ártatlanság vélelmét kinyilvánító  előírással  is
        ellentétesek.

            Az  Alkotmánybíróság több határozatában is kifejtette, hogy
            az ártatlanság vélelme alkotmányos alapelvként nem csupán a
            büntetőjogi  felelősségre  vonásra  nézve  irányadó,  hanem
            egyéb eljárásokra is. [41/1991. (VII. 3.) AB határozat, ABH
            1991, 193, 195.; 1284/B/1990. AB határozat, ABH 1991,  562,
            563.;  63/1997.  (XII. 11.) AB határozat,  ABH  1997,  365,
            372.]

            Ugyanakkor   az  Alkotmánybíróság  gyakorlata  következetes
            abban  a  tekintetben  is, hogy  az  Alkotmány  57.  §  (2)
            bekezdésének  rendelkezéséből  eredő  alkotmányos   védelem
            korlátlanul nem terjeszthető ki. (26/B/1998. AB  határozat,
            ABH   1999,   647,   650.)  Ennek  megfelelően   esetenként
            vizsgálandó,  hogy  az  adott  jogszabály  az   ártatlanság
            vélelmének alkotmányos elvével összefüggésben áll-e.

            Az összefüggés csak azokban az esetekben állhat fenn, ha az
            alkotmányossági  vizsgálat  felelősség  megállapítását   is
            magában   foglaló  eljárásra  irányul.  Mivel  a   vizsgált
            rendelkezések  ilyen  szabályozást  nem  tartalmaznak,   az
            Alkotmánybíróság megállapította, hogy az SzVMt. 14.  §  (1)
            bekezdés  b)  pontja  és  a (3) bekezdés  b)  pontja  nincs
            értékelhető összefüggésben az ártatlanság vélelmével, és az
            indítványt e tekintetben elutasította.

            2.  Az  indítványnak  megfelelően  az  Alkotmánybíróság   a
            továbbiakban az SzVMt. 14. § (1) bekezdése a) pontjában  és
            a 15. § (1) bekezdésében foglaltakat vizsgálta.

            A  vagyonőr tevékenysége gyakorlása során jogosult egyrészt
            arra,  hogy  a létesítménybe belépő vagy az ott  tartózkodó
            személyt felhívja kilétének igazolására, másrészt arra  is,
            hogy  az  igazolás  megtagadása esetén  a  személyazonosság
            megállapítására  igazoltatásra jogosult  hatósági  személyt
            kérjen   fel.   Vagyis   a  vagyonőr   a   személyazonosság
            megállapítását  magában foglaló igazoltatási jogosítvánnyal
            nem rendelkezik, ilyen intézkedés megtételére nem jogosult.

            Az SzVMt. 14. § (1) bekezdés a) pontja szerinti rendelkezés
            ugyan   lehetővé   teszi  a  vagyonőr   számára   a   kilét
            igazolásárára  irányuló felszólítást, de  a  felszólítással
            érintett   személy  ezt  megtagadhatja,  ezt   követően   a
            létesítményt   önként   vagy   felszólításra   elhagyhatja,
            illetőleg  az oda való belépéstől eltekinthet.  A  vizsgált
            normatartalom  tehát nem haladja meg a megbízót  megillető,
            is  a  megbízási  szerződésben a vállalkozóra  (vagyonőrre)
            átruházott jogok, jogosultságok kereteit, ezért nem hozható
            összefüggésbe  az  indítványozó által felhívott  alkotmányi
            rendelkezésekkel.

            Az  SzVMt. 15. § (1) bekezdése valóban lehetővé teszi, hogy
            a  vagyonőr hatósági személyt kérjen fel a személyazonosság
            megállapítására,  de a vagyonőr számára a hatósági  személy
            megérkezéséig     tartó     időtartamra     feltartóztatási
            jogosultságot nem biztosít.

        Az  SzVMt.  más rendelkezési szabályozzák azt, hogy a  vagyonőr
        milyen  esetekben  alkalmazhat  kényszerítést.  A  15.  §   (3)
        bekezdése  értelmében  –  többek között  –  erre  akkor  nyílik
        lehetőség,  ha  a  vagyonőr  a  jogosulatlan  belépést  kívánja
        megakadályozni   vagy   a   jogosulatlanul   bent    tartózkodó
        eltávolítása szükséges. A 15. § (5) bekezdés szerint a vagyonőr
        vegyi   eszközt  (gázsprayt),  gumibotot,  őrkutyát,   valamint
        lőfegyvert,   gáz-  és  riasztófegyvert  csak   jogos   védelmi
        helyzetben,   illetve   végszükség   esetén   alkalmazhat.    A
        személyazonosság megállapítása érdekében tehát a  vagyonőr  sem
        testi   erőt,   sem  más  eszközt  nem  vehet  igénybe.   Ennek
        megfelelően   az  SzVMt.  15.  §  (1)  bekezdése  sem   hozható
        összefüggésbe az emberi méltósághoz való joggal, a  magánszféra
        védelmével és az ártatlanság vélelmével.

            Mindezek  alapján az Alkotmánybíróság megállapította,  hogy
            az  SzVMt. 14. § (1) bekezdésének a) pontja és a 15. §  (1)
            bekezdése  nem ütközik az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében,
            57.  §  (2)  bekezdésében  és az  59.  §  (1)  bekezdésében
            foglaltakkal, ezért az indítványt elutasította.

                                     III.

            A   csomagellenőrzés  és  a  kilét  igazolására   vonatkozó
            szabályozás    alkotmányossági    vizsgálata    során    az
            Alkotmánybíróság  észlelte, hogy az SzVMt.  a  személy-  és
            vagyonőr  tekintetében  – szemben a magánnyomozóval  –  nem
            tartalmaz szabályozást a titoktartási kötelezettségre és  a
            személyes adatok kezelésére vonatkozóan.

            A   területre  belépő  vagy  az  ott  tartózkodó   személy,
            amennyiben önként eleget tesz a kiléte igazolására irányuló
            felszólításnak, személyes adatait a vagyonőr rendelkezésére
            bocsátja. A csomag ellenőrzésekor is előfordulhat, hogy  az
            ellenőrzést végző vagyonőr a magántitok illetve a személyes
            adatok   körébe  tartozó  információhoz  jut.  A  jogalkotó
            azonban    elmulasztotta    annak    szabályozását,    hogy
            tevékenysége (foglalkozása gyakorlása) során a személy-  és
            vagyonőrt – hasonlóképpen a magánnyomozóhoz [SzVMt.  18.  §
            (1)  és  (3)  bekezdés, 20. § (1) bekezdés] –  titoktartási
            kötelezettség terheli, és ezzel összefüggésben azt is, hogy
            a  birtokába  jutott  személyes  adatok  kezelését  hogyan,
            milyen    módon   kell   végeznie.   Ennek    alapján    az
            Alkotmánybíróság  – hivatalból eljárva  [Abtv.  49.  §  (1)
            bekezdés]   –   vizsgálta,  hogy   a   szabályozás   hiánya
            eredményezett-e         mulasztásban          megnyilvánuló
            alkotmányellenességet.

            1.   A   kérdés   megítéléséhez   az   Alkotmánybíróság   a
            mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenességre,  majd  a
            magántitok  és  a  személyes adatok  védelmére  vonatkozóan
            kialakított gyakorlatát tekintette át.

        1.1.   Az   Alkotmánybíróságnak  a  mulasztásban  megnyilvánuló
        alkotmányellenességre vonatkozó hatáskörét  az  Abtv.  49.  §-a
        szabályozza,  amely  alapján erre  akkor  kerülhet  sor,  ha  a
        jogalkotó   szerv   a  jogszabályi  felhatalmazásból   származó
        jogalkotói      feladatát      elmulasztotta      és      ezzel
        alkotmányellenességet idézett elő.

        "Az  Alkotmánybíróság állandó gyakorlata  szerint  a  jogalkotó
        szerv   jogalkotási   kötelezettségének   konkrét   jogszabályi
        felhatalmazás   nélkül  is  köteles   eleget   tenni,   ha   az
        alkotmányellenes helyzet – a jogi szabályozás  iránti  igény  –
        annak  nyomán  állott  elő,  hogy  az  állam  jogszabályi  úton
        avatkozott bizonyos életviszonyokba és ezáltal az állampolgárok
        egy  csoportját megfosztotta alkotmányos jogai érvényesítésének
        lehetőségétől. [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH  1990,  83,
        86.]    Az    Alkotmánybíróság    mulasztásban    megnyilvánuló
        alkotmányellenességet  állapít  meg  akkor   is,   ha   alapjog
        érvényesüléséhez  szükséges jogszabályi  garanciák  hiányoznak.
        [37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 231.]

        Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést
        nemcsak  akkor állapít meg, ha az adott tárgykörre  vonatkozóan
        semmilyen  szabály nincs [35/1992. (VI. 10.) AB határozat,  ABH
        1992,   204.],   hanem  akkor  is,  ha  az  adott  szabályozási
        koncepción   belül   az   Alkotmányból   levezethető   tartalmú
        jogszabályi  rendelkezés  hiányzik.  [22/1995.  (III.  31.)  AB
        határozat,  ABH  1995,  108,  113.;  29/1997.  (IV.   29.)   AB
        határozat,  ABH 1997, 122, 128.; 15/1998. (V. 8.) AB határozat,
        ABK  1998.  május 222, 225.] A szabályozás tartalmának  hiányos
        voltából  eredő alkotmánysértő mulasztás megállapítása esetében
        is  a  mulasztás, vagy a kifejezett jogszabályi felhatalmazáson
        nyugvó, vagy ennek hiányában, a feltétlen jogszabályi rendezést
        igénylő   jogalkotói   kötelezettség   elmulasztásán   alapul."
        [4/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH 1999, 52, 56-57.]

        1.2.  A  15/1991.  (IV. 13.) AB határozat  a  személyes  adatok
        alkotmányos   védelme  körében  bontotta  ki   az   információs
        önrendelkezési  jog  tartalmát:  „[a]z  Alkotmány  59.   §-ában
        biztosított személyes adatok védelméhez való jognak eszerint az
        a  tartalma, hogy mindenki maga rendelkezik személyes adatainak
        feltárásáról és felhasználásáról. Személyes adatot felvenni  és
        felhasználni tehát általában csakis az érintett beleegyezésével
        szabad;  mindenki  számára követhetővé és ellenőrizhetővé  kell
        tenni  az adatfeldolgozás egész útját, vagyis mindenkinek  joga
        van  tudni,  ki, hol, mikor, milyen célra használja  fel  az  ő
        személyes  adatát.  Kivételesen törvény elrendelheti  személyes
        adat  kötelező  kiszolgáltatását, és előírhatja a  felhasználás
        módját   is.   Az  ilyen  törvény  korlátozza  az   információs
        önrendelkezés alapvető jogát, és akkor alkotmányos, ha megfelel
        az  Alkotmány 8. §-ában megkövetelt feltételeknek.” (ABH  1991,
        40, 42.)
         
        Az adatkezelésre vonatkozó rendelkezések törvénybe foglalásának
        kötelezettségét   a  47/2003.  (X.  27.)  AB  határozat   külön
        kiemelte:  „[a]z  Alkotmány 59. § (2) bekezdésének  tartalmából
        következően   a  személyes  adatok  védelmére  vonatkozó   jogi
        szabályozás  törvényi  szintű rendezést  kíván  meg.  A  célhoz
        kötött adatgyűjtés tilalma, illetve az adatgyűjtés jogosultsága
        tekintetében   fennálló  joghézag  pedig  nem   kerülhető   meg
        ténylegesen  adatgyűjtést  feltételező  módszerekre   vonatkozó
        belső  utasítások  igénybevételével.” (ABK 2003.  október  668,
        675.)

        2.  Az  Alkotmány  59.  §  (1) bekezdésében  garantált  alapjog
        védelmének   részletszabályait  az  59.  §   (2)   bekezdésének
        felhatalmazásán  alapuló, a személyes adatok  védelméről  és  a
        közérdekű  adatok  nyilvánosságáról  szóló  1992.  évi   LXIII.
        törvény  (a továbbiakban: Avtv.) – az Alkotmánybíróság 15/1991.
        (IV.  13.) AB határozatában (ABH 1991, 40.) foglaltakat követve
        – határozta meg.

        Az  Avtv.  2.  §  9.  pontjában foglalt  értelmező  rendelkezés
        szerint  a  személyes  adat felvétele, gyűjtése  adatkezelésnek
        minősül.  Az  Avtv. 3. § (1) bekezdés előírja,  hogy  személyes
        adat akkor kezelhető, ha ahhoz az érintett hozzájárul, vagy azt
        törvény  illetőleg – törvény felhatalmazása alapján,  az  abban
        meghatározott körben – helyi önkormányzat rendelete  elrendeli.
        A  (3)  bekezdés  szerint  a  kötelező  adatkezelés  esetén  az
        adatkezelés célját és feltételeit, a kezelendő adatok körét  és
        megismerhetőségét,  az  adatkezelés  időtartamát,  valamint  az
        adatkezelő  személyét  az adatkezelést elrendelő  törvény  vagy
        önkormányzati rendelet határozza meg.

        Az  SzVMt.  14.  §  (1)  bekezdés a)  pontja  ugyan  nem  teszi
        kötelezővé az adatszolgáltatást, de ha az érintett ennek önként
        mégis  eleget  tesz,  a vagyonőr adatkezelőnek  minősül.  Ennek
        következtében  irányadó az Avtv. 5. § (1) bekezdésében  foglalt
        rendelkezés,   miszerint   személyes   adatot   kezelni    csak
        meghatározott   célból,   jog   gyakorlása   és   kötelezettség
        teljesítése  érdekében  lehet. A (2) bekezdés  értelmében  csak
        olyan  személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés  céljának
        megvalósulásához  elengedhetetlen, a  cél  elérésére  alkalmas,
        csak  a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig. Ezen
        célhoz kötöttségi követelménynek az SzVMt. nem tesz eleget.

        A   személyes   adatok   kezelésének  célhoz   kötöttségét   az
        Alkotmánybíróság következetes gyakorlata az Alkotmány 59. § (1)
        bekezdésében biztosított személyes adatok védelméhez  való  jog
        érvényesülésének szükségképpeni elemeként fogja  fel;  úgy  is,
        mint az információs önrendelkezési jog alkotmányos garanciáját.
        [15/1991.  (IV. 13.) AB határozat, ABH 1991, 40, 42.;  29/1994.
        (V.  20.) AB határozat, ABH 1994, 148, 153.; 46/1995. (VI. 30.)
        AB  határozat,  ABH  1995, 219, 221.; 59/1998.  (XII.  11.)  AB
        határozat,  ABH  1998,  512,  514.;  54/2000.  (XII.  18.)   AB
        határozat,  ABH  2000,  516,  519.;  35/2002.  (VII.  19.)   AB
        határozat,  ABH  2002,  199,  207.;  65/2002.  (XII.   3.)   AB
        határozat, ABH 2002, 357, 362.]

        Az  Alkotmánybíróság  a  jelen ügyben  megállapította,  hogy  a
        jogalkotó  az SzVMt.-ben elmulasztotta a személy- és vagyonőrök
        tevékenysége körében – különös tekintettel a csomagellenőrzésre
        és  a  kilét igazolására – a titoktartási kötelezettségre és  a
        személyes adatok kezelésére vonatkozó szabályozás megalkotását,
        és ezáltal alkotmányellenes helyzet jött létre.

        Mivel   az   Alkotmánybíróság  az  SzVMt.  14.  és  15.   §-val
        összefüggésben  megállapította  a  mulasztásban   megnyilvánuló
        alkotmányellenességet,  az Abtv. 49. §  (1)  bekezdése  szerint
        felhívta  az Országgyűlést, hogy szabályozási kötelezettségének
        2004.  december 31. napjáig tegyen eleget. Az Abtv. 49.  §  (2)
        bekezdése  alapján  a  mulasztást elkövető  szerv  a  megjelölt
        határidőn belül köteles jogalkotói feladatának eleget tenni.

        A határozat közzététele az Abtv. 41. §-án alapul.
                                 Dr. Holló András
                            az Alkotmánybíróság elnöke
                                         
              Dr. Bagi István                       Dr. Bihari Mihály
              alkotmánybíró                             alkotmánybíró
                                         
              Dr. Erdei Árpád                     Dr. Harmathy Attila
              előadó alkotmánybíró                      alkotmánybíró
                                         
              Dr. Kiss László                    Dr. Kukorelli István
              alkotmánybíró                             alkotmánybíró
                                         
              Dr. Strausz János    Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva
              alkotmánybíró                             alkotmánybíró

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          Subject of the case:
          .
          Provisions of Act IV of 1998 on the Professional Chamber of Property and Security Guards and Private Investigation
          Number of the Decision:
          .
          22/2004. (VI. 19.)
          Date of the decision:
          .
          06/14/2004
          .
          CODICES summary:
          http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2004-2-006?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
          .
          en_0022_2004.pdfen_0022_2004.pdf