A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Pfv.V.21.840/2012/7. számú ítélete alaptörvény-ellenességének vizsgálatára és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az egyedi ügy felperese hibás teljesítésből eredő kártérítés iránt indított keresetet Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata alperes (a továbbiakban: indítványozó) ellen. Az egyedi ügy felperese 2000. június 29-én műszaki üzlet kialakítása céljából bérbe vette az indítványozó tulajdonában álló üzlethelyiséget, valamint a hozzá tartozó pincét, melyet raktárként kívánt hasznosítani. A társasház hibás építése miatt állandó problémát jelentett, hogy a pincébe rendszeresen betört a talajvíz; ezt a hibát végérvényesen orvosolni nem lehetett. Az egyedi ügy felperese ennek tudatában kötötte meg a bérleti szerződést, melynek tartama 2000. augusztus 1-től 2005. július 31-ig terjedt. A befolyó víz problémáját az egyedi ügy felperese szivattyúkkal oldotta meg, az árut pedig raklapokon tartotta. A szerződés hatályának utolsó évében az egyedi ügy felperese jelezte, hogy további tíz évre szeretné bérelni a bérleményt, ugyanakkor a pince állapotára, valamint az időközbeni vízbetörésekre tekintettel a bérleti díj mérséklését kérte, amelybe az indítványozó bele is egyezett. Az egyedi ügy felperese 12 400 000 Ft + áfa összegért megvásárolta az üzlethelyiség bérleti jogát; az új szerződés hatályba lépésének feltétele volt, hogy ezt az összeget maradéktalanul megfizeti az indítványozónak, egyúttal a felek kikötötték, hogy a bérleti jog ellenértékének időarányos visszafizetésére csak akkor kerülhet sor, ha az indítványozó mint bérbeadó jogellenesen megszünteti a szerződést. A szerződés értelmében a bérlemény karbantartására, felújítására vonatkozóan a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Ltv.) rendelkezései irányadóak.
[2] Az új szerződés megkötését követően több alkalommal vizet észleltek a vízaknában, egyszer pedig szennyvíz árasztotta el a pincét. 2006. április 20-án az egyedi ügy felperese bejelentette az indítványozó megbízásából eljáró társaságnak, hogy az áru felszállítására használt teherlift aknája, valamint a lift szerkezeti elemei sokszor víz alá kerültek, és a berendezés ezáltal balesetveszélyessé vált, egyúttal kérte a hibák kijavítását. A társaság válaszlevelében úgy nyilatkozott, a lift nem minősül központi berendezésnek, ezért annak karbantartása a bérlő kötelezettsége. A lift balesetveszélyességét később szakértői vizsgálat révén is megállapították. Az egyedi ügy felperese 2007 januárjától nem működtette az üzletet. 2007. május 11-én kelt levelében felszólította az indítványozót, hogy tizenöt napon belül hozza rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotba a bérleményt, majd 2007. július 21-én kelt levelében azonnali hatállyal felmondta a szerződést. A felmondást az indítványozó nem fogadta el.
[3] Az egyedi ügy felperese keresetében 10 023 333 Ft – a bérleti jog árának időarányos része –, annak 2007. június 23-tól számított törvényes késedelmi kamata, valamint a perköltség megfizetését követelte. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság (a továbbiakban: elsőfokú bíróság) elutasította az egyedi ügy felperesének keresetét, és részben az indítványozó alperesi viszontkeresetének adott helyt.
[4] Az elsőfokú bíróság döntésével szemben mindkét fél fellebbezéssel élt. A Debreceni Ítélőtábla megváltoztatta az elsőfokú ítéletet, és az indítványozót az egyedi ügy felperesének kérelme szerint marasztalta. Álláspontja szerint az egyedi ügy felperese jogszerűen mondta fel a szerződést. A lift balesetveszélyessége a rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná tette a bérleményt, mivel így nem volt lehetőség az áru felszállítására a raktárból az üzletbe. Igaz, hogy az elsőfokú eljárásban meghallgatott szakértő nem központi berendezésnek minősítette a liftet, azonban túllépett kompetenciáján és az elsőfokú bíróság tévesen fogadta el megállapítását. A „központi berendezés” minősítés jogkérdés, ugyanis az Ltv. tételesen kimondja – a 91/A. § 17. pont g) alpontjában –, hogy általában az épület központi berendezései közé tartozik a személy- és teherfelvonó. A karbantartási kötelezettség tehát az indítványozót terhelte. Az elsőfokú bíróság azon érve, hogy az egyedi ügy felperese nem határozta meg pontosan a hiba természetét, téves, ugyanis a szavatossági jogok jogszerű érvényesítése szempontjából elegendő, ha azon jelenségeket közlik, amelyeket a hiba okoz vagy okozhat. Ennek a követelménynek az egyedi ügy felperese eleget tett.
[5] Az indítványozó felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a Kúriánál, a Kúria azonban, egyetértve a Debreceni Ítélőtábla indokaival, hatályában fenntartotta a jogerős ítéletet. Az indítványozó a felülvizsgálati kérelemben sérelmezte azt is, hogy későn kapta kézhez az egyedi ügy felperesének fellebbezését, ezért nem állt módjában tárgyalás tartását kérni, azonban a Kúria ezt az érvet a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 256/A. § (3) bekezdésére hivatkozva szintén elutasította.
[6] 2. Az indítványozó 2013. szeptember 20-án fordult az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz. Álláspontja szerint a Kúria és a Debreceni Ítélőtábla alaptörvény-ellenesen értelmezte az Ltv. 91/A. § 17. pont g) alpontját. A 17. pontban ugyanis az áll, az „épület központi berendezései általában a következők”, és az ezt követő felsorolás tartalmazza a személy-, illetve teherfelvonót. Az „általában” szóból az következik, hogy bizonyos esetekben a lift nem minősül központi berendezésnek, ez pedig tény-, nem jogkérdés, ami szakértői kompetenciába kell, hogy tartozzon. A Debreceni Ítélőtábla és a Kúria jogértelmezése alaptörvény-ellenes szűkítést valósít meg. Ez ellentétes az Alaptörvény R) cikk (2) bekezdésével.
[7] Az Alaptörvény T) cikk (2) bekezdése alapján tételesen levezethető, melyek Magyarország jogalkotó szervei, a bíróságok pedig nem tartoznak e körbe. A Debreceni Ítélőtábla és a Kúria az Alaptörvényt sértve ruházott magára jogalkotói hatáskört. Eljárásuk a jogbiztonság elvével is ellentétes, hiszen az elsőfokú bíróság által megállapított perdöntő bizonyítékok félretolásával hozták meg ítéletüket. A bíróságok ugyancsak sértették az Alaptörvény 28. cikkét, mivel jogértelmezésük során nem tartották be az abban előírt követelményeket.
[8] A Debreceni Ítélőtábla és a Kúria a fentiek mellett az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésével, XV. cikk (1)–(2) bekezdésével, valamint XXVIII. cikk (7) bekezdésével is ellentétesen járt el. Utóbbi két cikk sérelmét abban látja megállapíthatónak az indítványozó, hogy a másodfokú eljárásban nem kézbesítették részére időben az egyedi ügy felperesének fellebbezését, ezért nem volt ideje tárgyalás tartását kérni, azt ugyanis csak a fellebbezés ismeretében kívánta volna megtenni.
[9] 3. Az Abtv. 29. §-a szerint az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be.
[10] Az indítványban található gondolatmenet nem tartalmaz olyan alapvető jelentőségű alkotmányjogi érvet, amely az indítvány befogadását indokolná. Az indítványozó voltaképpen azt kifogásolja, hogy a Kúria olyan jogértelmezést erősített meg, amely számára hátrányos volt. Ez azonban nem alkotmányjogi, hanem a rendes bíróságok hatáskörébe tartozó jogértelmezési kérdés, melynek eldöntésére az Alkotmánybíróság nem rendelkezik hatáskörrel. A rendes bíróságok jogértelmezési és mérlegelési szabadságába tartozik, hogy a törvény adta keretek között megállapítsák, a konkrét esetben a felvonó központi berendezésnek minősül-e vagy sem. Mivel az indítvány e vonatkozásban alkotmányjogi jellegűnek nem minősíthető okfejtést ad elő, ezért a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség felmerüléséről sem lehet beszélni.
[11] Nem meríti ki az Abtv. 29. §-ában foglalt követelményeket az indítványozó azon érvelése sem, miszerint az Alaptörvény XXIV., XV., illetve XXVIII. cikkeiben foglalt alapvető jogai sérültek azért, mert nem tudott időben nyilatkozni arról, kéri-e tárgyalás tartását. A Pp. 256/A. § (3) bekezdése értelmében, ha a másodfokú bíróság megítélése szerint – tekintettel a fellebbezési (csatlakozó fellebbezési) kérelemben, illetve fellebbezési ellenkérelemben foglaltakra – az ügy eldöntése tárgyaláson kívül is lehetséges, erről a feleket értesíti, azzal a tájékoztatással, hogy ha bármelyikük nyolc napon belül írásban kéri, tárgyalást tart. Az indítványozó nem mutatott rá semmilyen körülményre, amelyből arra lehetne következtetni, hogy a Debreceni Ítélőtábla a Kúria által hatályában fenntartott döntésében az Alaptörvényt sértő módon hagyta volna figyelmen kívül ezt a törvényi előírást. A Debreceni Ítélőtábla eljárása nem is hozható érdemi összefüggésbe a diszkrimináció tilalmával, illetve a jogorvoslathoz való joggal, hiszen az indítványozó nem mutatott rá arra, hogy őt az azonos helyzetben lévők által alkotott körön belül (homogén csoport) érte hátrányos megkülönböztetés {3176/2013. (X. 9.) AB határozat, Indokolás [22]}, fellebbezési kérelmét pedig akadálytalanul előterjeszthette. A Pp. hivatkozott rendelkezésében foglalt határidőt az értesítés kézhezvételétől kell számítani, innét kezdődően az érintett fél érdekkörébe tartozik, hogy megismerje az ellenfél fellebbezésének tartalmát, illetve döntsön a tárgyalás kéréséről. Mindezekre tekintettel az indítvány e részében sem állapítható meg a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, sem alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés fennállása.
[12] Az Alkotmánybíróság ezért a panaszt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.
Dr. Balogh Elemér s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Paczolay Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Pokol Béla s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró |
. |