Hungarian

Ügyszám: .	1206/B/1991
Előadó alkotmánybíró: Zlinszky János Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 58/1994. (XII. 14.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 1994/334 .

A döntés kelte: Budapest, 12/05/1994 .

.

A döntés szövege: .

A döntés szövege:               A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az  Alkotmánybíróság  jogszabály  alkotmányellenességének utólagos vizsgálata tárgyában meghozta a következő                       határozatot : Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a kéményseprőipari tevékenység gyakorlásáról  szóló 19/1970.  (IX.  5.)  ÉVM rendelet 1.  § (2)  bekezdésében szereplő  "nem kötelező" kifejezés alkotmányellenes,  ezért azt  1995. április 30i hatállyal  megsemmisíti.   A   fenti   jogszabályhely   a megsemmisítés után a következő szöveggel marad hatályban: "  (2)  A  kéményseprőipari  tevékenység  körébe  tartozó munkákat  -   a  tevékenységére   vonatkozó  jogszabályok szerint - más is végezhet. " Az  Alkotmánybíróság   az  egyes   miniszteri  rendeletek módosításáról szóló 8/1992. (V. 19.) BM rendelet 1. § (1) bekezdésének   alkotmányellenessége    megállapítása   és megsemmisítése iránti  indítványt, valamint a kéményseprő vállalat   díjfelszámítási   gyakorlatának   vizsgálatára vonatkozó indítványt visszautasítja. Az Alkotmánybíróság egyebekben az indítványt elutasítja. Az  Alkotmánybíróság   határozatát  a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                         Indokolás Az  egyik  indítványozó  a  kéményseprőipari  tevékenység gyakorlásáról  szóló   19/1970.  (IX.  5.)  ÉVM  rendelet alkotmányellenességének  utólagos  vizsgálatát  kérte  az Alkotmánybíróságról szóló  1989. évi  XXXII. törvény 1. § b/   pontja    alapján.   A    másik    indítványozó    a kéményseprőipari tevékenység gyakorlásáról szóló 19/1970. (IX.  5.)   ÉVM  rendelet  1.  §  (2)  bekezdésének  "nem kötelező"  szövegrésze  alkotmányellenességének  utólagos vizsgálatát kérte  az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény  1. § b/ pontjára és 40. §-ára hivatkozva. A harmadik  indítványozó az  egyes miniszteri  rendeletek módosításáról szóló  8/1992. (V.  19.) BM  rendeletnek  a kéményseprőipari tevékenység gyakorlásáról szóló 19/1970. (IX. 5.)  ÉVM rendelet  1. § (1) bekezdését módosító 1. § (1)    bekezdése     alkotmányellenességének     utólagos vizsgálatát kérte  az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. § b/ pontja alapján.                            I. A  helyi   önkormányzatok  és  szerveik,  a  köztársasági megbízottak,  valamint   egyes  centrális  alárendeltségű szervek feladat-  és hatásköreiről  szóló 1991.  évi  XX. törvény 19.  §-a szerint  a kéményseprőipari  tevékenység ellátásának     biztosításáról      külön      jogszabály rendelkezéseinek megfelelően a megyei, megyei jogú városi és a fővárosi közgyűlés gondoskodik. A  kéményseprőipari   tevékenység   gyakorlásáról   szóló 19/1970. (IX.  5.) ÉVM  rendeletnek /  a  továbbiakban  : Ksr. /  a 8/1992. (V. 19.) BM rendelet / a továbbiakban : Ksr. mód  / 1.  § (1)  bekezdésével módosított  1. §  (1) bekezdése szerint  " /  a /  kéményseprőipari tevékenység ellátásának biztosításáról  a megyei,  megyei jogú városi és a  fővárosi közgyűlés  az általa  e  célból  alapított szervezet vagy  törvényben meghatározott  más módon  (  a továbbiakban együtt  :   vállalat )  gondoskodik ( 1991 : XX. tv. 19. § ) . " A helyi  önkormányzatokról szóló  1990. évi  LXV. törvény 81. §  (1)  bekezdése   első   mondata   szerint "   /a/z önkormányzat  a   helyi  lakosság  szükségleteiből  és  a jogszabályokból  adódó   feladatait  saját  költségvetési szerv  útján,  más  gazdálkodó  szervezet  támogatásával, szolgáltatások vásárlásával,  illetve egyéb  módon  látja el". A Ksr.  a kéményseprőipari  tevékenység körében végezhető munkákat  folyamatos   kötelező,   esetenként   kötelező, illetőleg nem kötelező jellegük szerint különbözteti meg. A Ksr.  3. §  (1) bekezdése  a folyamatos kötelező munkák körébe  a   használatban  levő  kémények  és  tartozékaik füstjáratának az  égésterméktől való  megtisztítása és  a felülvizsgálati kötelezettség  alá  tartozó  kémények  és tartozékaik  műszaki   felülvizsgálata  tartozik,  a  nem folyamatos   tartózkodás    céljára   használt   épületek kéményei,   továbbá    a   cserépkályhák   füstcsonkjához csatlakozó bekötőnyílások  kivételével.  A  (2)  bekezdés szerint a  folyamatos  kötelező  munkákat  a  rendeletben előírt időközönként el kell végezni. A Ksr.  7. §  (1) bekezdése  esetenként kötelező munkának tartja  a / az  újonnan épített  vagy javított, illetőleg újból használatba  vett és  felülvizsgálati kötelezettség alá eső kémények és tartozékaik műszaki felülvizsgálatát, b/ a kémények,   füstcsatornák  használatával  összefüggő szakvélemények adását,  c/a lakó-  és közösségi  épületek kéményeinek füstnyomáspróbáját,  kiégetését, d/a  bontási munkát nem igénylő kürtődugulások megszüntetését, e/a nem folyamatos tartózkodás  céljára használt  épületek (  pl. üdülő  )   kéményeinek  és   tartozékainak   tisztítását, valamint  műszaki   felülvizsgálatát,  f/a   gázfogyasztó berendezések  bekötésével   összefüggésben   a   kémények terhelhetőségének  megállapítását   és  az   arról  szóló nyilatkozat  készítését.   A  (2)   bekezdés  szerint  az esetenként kötelező  munkát  a  megrendeléstől  számított határidőn belül kell elvégezni. A Ksr. 8. §-a sorolja fel a nem kötelező munkákat. A Ksr.  eredetileg minden  a kéményseprőipari tevékenység körében végzett munka elvégzését csak a tanács végrehajtó bizottsága által alapított kéményseprőipari tevékenységet ellátó szervezet  számára  tette  lehetővé.  A  Ksrnek  a 26/1981. (XI. 14.) ÉVM rendelettel történt módosítása óta kéményseprőipari tevékenység  körébe tartozó nem kötelező munkákat  -   a  tevékenységére   vonatkozó  jogszabályok szerint - más is végezhet / Ksr. 1. § (2) bekezdés / . A Ksr.  15. § (1) bekezdése szerint a folyamatos kötelező munka díját  akkor is  meg kell  fizetni, ha  a  vállalat dolgozóját a  munka elvégzésében  megakadályozták vagy  a munka elvégzésének feltételeit nem biztosították, feltéve hogy a  vállalat  a  munka  végzéséről  szóló  értesítési kötelezettségének eleget  tett. A  (2) bekezdés szerint a kötelező munka  elvégzésének tűrése  alól az érdekeltet a díj megfizetése nem mentesíti. A (3) bekezdés szerint, ha a  folyamatos   kötelező  munka   elvégzése  a   vállalat érdekkörében felmerült  okból marad  el,  a  díj  arányos részét vissza kell téríteni.                            II. Az  egyik   indítványozó  álláspontja   szerint  a   Ksr. alkotmányellenesen beavatkozik  az állampolgárok  életébe azzal, hogy  az ingatlanban egyes kéményseprőipari munkák elvégzését kötelezővé  teszi,  e  munkák  elvégzéséért  a munkát elvégző vállalat díjat számít fel. Az indítványozó vállalkozási formában  szintén  folytat  kéményseprőipari tevékenység körébe  tartozó munkákat,  ezért  sérelmezte, hogy a  kötelezően előírt munkákat maga nem végezheti el, csak  a   kijelölt  vállalattól   rendelheti  meg  azokat ellenérték fejében.  Sérelmezte továbbá  az indítványozó, hogy a kéményseprő vállalat a díjat tényleges munkavégzés nélkül számította fel. A másik  indítványozó véleménye  szerint a  Ksr. 1. § (1) bekezdése   azzal,   hogy   egyes,   a   kéményseprőipari tevékenység  körébe   tartozó  munkák   elvégzését   csak meghatározott vállalatoknak engedi meg, az Alkotmánynak a vállalkozási és  gazdasági verseny  szabadságát szavatoló 9. §  (2) bekezdésébe  ütközik. Az indítványozó szerint a sérelmezett jogszabályi rendelkezés sérti az Alkotmány 8. -§ (2)  bekezdését is  azzal,  hogy  alapvető  jogot  nem törvényi szinten  korlátoz. Az  indítványozó  hivatkozott arra, hogy  a jogszabály  által felhívott  1991. évi  XX. törvény  19.   §-a  csak   hatáskört  telepítő   szabályt tartalmaz, amely  azonban kizárólagos  jogosultságot  nem biztosít.  Az   indítványozó  az   Alkotmány  9.   §  (1) bekezdésébe   ütközőnek   is   tartotta   a   sérelmezett jogszabályi rendelkezést, mivel az véleménye szerint az a szektorsemlegesség elvével nem összeegyeztethető. A  harmadik  indítványozó  gazdasági  társaság,  amelynek tevékenységi körébe  tartozó tevékenységként a cégbíróság a   kéményseprési    és   tüzeléstechnikai   szolgáltatás tevékenységet bejegyezte. A gazdasági társaság kérelemmel fordult a  megyei közgyűléshez,  hogy az  a 1991. évi XX. törvény 19. §-a alapján járuljon hozzá, hogy a társaság a bejegyzett tevékenységet  végezhesse. A  megyei  főjegyző közölte  az   indítványozóval,  hogy  a  kéményseprőipari tevékenység    körébe     tartozó    kötelező    munkákra monopólhelyzet áll  fenn,  ezeket  -  az  akkor  még  nem módosított Ksr. szerint - kizárólag a megyei tanács által alapított konkrét  szerv végezheti, továbbá hogy a megyei önkormányzat   nincs   abban   a   helyzetben,   hogy   a kéményseprőipari   tevékenység    kötelező   feladatainak ellátásáról más  szervezet útján  gondoskodjék. Ezek után az indítványozó  gazdasági társaságot  a cégbíróság  -  a helyi kéményseprő vállalat kérelmére - a Ksr. 37. §-aiban meghatározott  tevékenységek   /  a   folyamatos  és   az esetenként kötelező  munkák /  gyakorlásától  eltiltotta, mivel  nem   rendelkezett   felhatalmazással   a   megyei közgyűléstől. A  Belügyminisztérium  Településfejlesztési és Kommunális  Főosztálya az indítványozó kérdésére olyan írásbeli állásfoglalást  adott ki,  amely szerint ugyan a gazdasági  társaságokról  szóló  1988.  évi  VI.  törvény alapján nincs  akadálya annak,  hogy gazdasági társaságok kéményseprőipari szolgáltatást  nyújtsanak, az  1991. évi XX. törvény 19. §-a és a Ksr. szabályozásából következően erre lehetőség  akkor nyílik, ha e tevékenységre a megyei önkormányzat   megbízást   ad,   illetve   ha   a   helyi önkormányzatokról szóló  1990. évi LXV. törvény 6. §-a és 69.   §-ának   (3)   bekezdése   szerint   a   települési önkormányzat  a   megyei  önkormányzattól  e  tevékenység megszervezését átvállalva  erre megbízást  ad.  A  megyei főjegyző az  indítványozó kérelmének  a megyei  közgyűlés napirendjére   tűzésétől    ismételt   kérések   ellenére elzárkózott. Az indítványozó  álláspontja szerint  a Ksr.  2 1.  § (1) bekezdése  ellentétes  a  gazdasági  társaságokról  szóló 1988. évi VI. törvénnyel, a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvénnyel  és a helyi önkormányzatok és szerveik, a köztársasági  megbízottak,   valamint   egyes   centrális alárendeltségű szervek  feladat- és  hatásköreiről  szóló 1991. évi XX. törvény 19. §-ával, ezért alkotmányellenes.                           III. Az indítványok részben megalapozottak. A  /   Az  Alkotmány   54.  §   (1)  bekezdése  a  Magyar Köztársaságban minden ember számára biztosítja az élethez való jogot.  Az Alkotmánynak  ez a  rendelkezése az állam részéről nem  csupán e jog megsértésétől való tartózkodás kötelezettségét jelenti,  hanem e  jog  biztosítását,  az emberi  élet   védelmét  az   adott  társadalmi  közegben tevékenyen  is   elő  kell  mozdítania.  Az  emberi  élet tevőleges  állami   védelmét  szolgálja   olyan  büntető, polgári  és  közigazgatási  jogszabályok  meghozatala  és végrehajtása,   amelyek    az   emberi    életet    mások tevékenységétől vagy tevékenységének eredményétől óvják. Az Alkotmány az élet minőségét is védi, így többek között a 70/D.  § (1)  bekezdése szerint  a  Magyar  Köztársaság területén élőknek  joguk van  a lehető legmagasabb szintű testi és  lelki egészséghez, amelyet a Magyar Köztársaság a (2)  bekezdés szerint  többek között  az épített  és  a természetes környezet védelmével valósít meg. A tulajdonhoz  való jog  nem korlátlan,  a  tulajdonosnak joga  gyakorlása  során  tekintettel  kell  lennie  mások jogaira, jogos  érdekeire. A  tulajdonhoz való  jog  mint alapjog korlátozása  alkotmányos, ha  másik  jog  védelme vagy érvényesülése,  illetve egyéb  alkotmányos  cél  más módon nem  érhető el  és a  korlátozás  arányban  áll  az elérni kívánt cél fontosságával. Az    égéstermék    szabadba    történő    kivezetésének, elvezetésének módja a személyek életének, egészségének és testi  épségének  szempontjából  lényeges.  A  tulajdonos rendelkezési jogát  alappal korlátozza  az épületben vagy azon   kívül    tartózkodó   személyeknek   az   élethez, egészséghez  és   testi  épséghez   fűződő  érdeke,  arra vonatkozó alkotmányos joga. Az erre szolgáló berendezések létesítésének   szabályait    építésügyi    jogszabályok, működésének    szabályait     azok    ellenőrzését     és karbantartását meghatározó jogszabályok tartalmazzák. Az  Alkotmánybíróság  a  fentiek  alapján  alkotmányosnak találta a  Ksrnek a tulajdonhoz való jogot korlátozó - az egyes kéményseprőipari tevékenység körében végzett munkák tűrésére kötelezést,  illetve a  munka elvégzéséért  járó díj fizetési kötelezettségét előíró - rendelkezéseit. B /  Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése szerint Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. A 9. §  (2) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság elismeri és támogatja  a vállalkozás  jogát és a gazdasági verseny szabadságát. Az Alkotmány  10. §  (2) bekezdése  megengedi, hogy egyes dolgok kizárólag  állami tulajdonban  lehessenek, illetve hogy egyes  gazdasági tevékenységeket  kizárólag csak  az állam folytathasson.  Az állam  kizárólagos tulajdonának, valamint  kizárólagos   gazdasági  tevékenységének  körét azonban csak törvény határozhatja meg. A  Ksr-ben   szabályozott  kéményseprőipari   tevékenység gazdasági  tevékenység.  A  Ksr.  nem  szabályoz  és  nem biztosít olyan  jogokat a  kéményseprőipari tevékenységet folytató vállalatnak,  amely  a  gazdasági  tevékenységen túlterjedne. A  Ksr. előírja  ugyan a vállalat számára az egyes munkák elvégzését, az ingatlantulajdonos  /kezelő/, használó  / bérlő  / számára   pedig  a   kötelező  munka elvégzésének tűrését, de a Ksr. a vállalatot a folyamatos kötelező munka  elvégzésének  lehetetlensége  esetén  sem ruházza fel hatósági jogkörrel, az a tűzvédelmi hatóságot illeti. A  vállalat az  elvégzett  munkáért  ellenértéket követelhet. Az 1991.  évi XX.  törvény a kéményseprőipari tevékenység ellátásának feladatát  a megyei,  megyei jogú városi és a fővárosi közgyűlés  feladatává  tette.  Ezzel  a  törvény ellátási kötelezettséget  és feladatot,  nem pedig jogot, különösen  nem   kizárólagos  jogot  állapított  meg.  Az Alkotmány egyébként  is kizárólagos gazdasági tevékenység lehetséges jogosultjaként  csakis -  törvényi szabályozás esetében is  - az  államot, nem  pedig az  önkormányzatot említi. Törvényi  rendelkezés alapján  nem  kizárólag  az állam  által   végezhető   gazdasági   tevékenységet   az Alkotmány  9.   §  (1)  és  (2)  bekezdése  alapján  -  a tevékenységre vonatkozó  szakmai feltételek megtartásával - bárki  egyenlő jogon,  szabad versenyben  folytathat. A Ksrnek az a rendelkezése, amely csupán a kéményseprőipari tevékenység körébe  tartozó nem  kötelező munkák végzését engedi meg  a Ksr.  1. §  (1) bekezdésében  meghatározott vállalaton  kívül   másnak  is,  a  piacgazdaságban  való egyenjogú részvételt,  a  gazdasági  verseny  szabadságát korlátozza, ezért az Alkotmány 9. §-ába ütközik. Tartalmi megfelelés esetében  sem lehetne  továbbá  a  kizárólagos gazdasági    tevékenységet     miniszteri     rendeletben meghatározni. A helyi  önkormányzatokról szóló  1990. évi  LXV. törvény 69. §  (3) bekezdése szerint a törvényben kötelező megyei feladatként előírt közszolgáltatások körében a települési önkormányzat -  saját maga  vagy társulásával  közösen  - önként  vállalt   önkormányzati  feladatként  új  körzeti intézményt  hozhat   létre,  új   körzeti   szolgáltatást szervezhet meg. Az e törvényben a települési önkormányzat számára külön  is megfogalmazott  jogot a  Ksr.  vizsgált rendelkezése szintén  korlátozza, illetve  azt a kötelező kéményseprőipari munkákra  nézve teljesen kizárja. A Ksr. vizsgált rendelkezése  a  helyi  önkormányzatokról  szóló 1990. évi  LXV. törvény  69. §  (3) bekezdésébe  ütközik, ezáltal ellentétes  az Alkotmány  37. §  (3) bekezdésének második mondatával,  mert a  kormány tagjai által kiadott rendeletek nem lehetnek ellentétesek törvénnyel. A fenti  indokok alapján  az Alkotmánybíróság a Ksr. 1. § (2)   bekezdésében    a   "nem    kötelező"    kifejezést megsemmisítette,  ezzel   a   rendelkezés   szövege   úgy változik, hogy  mindenfajta kéményseprőipari  tevékenység körébe  tartozó   munkát  -   a  tevékenységre  vonatkozó szabályok  szerint   -  a  Ksr.  1.  §  (1)  bekezdésében meghatározott  vállalaton   kívül  más  is  végezhet.  Az Alkotmánybíróság nem  tartotta szükségesnek  a Ksr.  azon rendelkezéseinek hatályon  kívül  helyezését,  amelyek  a Ksr. 1. § (1) bekezdésében meghatározott vállalat számára kötelezettséget állapítanak  meg.  A  Ksr.  a  3.  §  (2) bekezdésében a  folyamatos kötelező  munka és  a 7. § (2) bekezdésében az  esetenként kötelező  munka kötelezettjét nem jelölte meg, így ezek a rendelkezések nem ütköznek az alkotmánybírósági    határozatban     foglaltakba.     Az Alkotmánybíróság  észlelte,   hogy  a   Ksrnek  az  egyes kéményseprőipari  tevékenység   keretébe  tartozó  munkák végzésére való  kizárólagos jogosultságot tartalmazó 1. § (2) bekezdésén  kívül egyéb  rendelkezések is csak a Ksr. 1.   §    (1)   bekezdésében    meghatározott    vállalat vonatkozásában tartalmaznak  szabályozást, így pl. a Ksr. 11.  ,   12.  ,   14,  15.   ,   16.   §-ai.   Mivel   az Alkotmánybíróságnak       jogszabály        módosítására, kiegészítésére  nincs   hatásköre,  ezért   -  hacsak   a jogalkotó  a   szabályozást  annak   egyértelművé  tétele érdekében nem  módosítja - a jogalkalmazó feladata lesz a jogszabály megfelelő alkalmazása. Az  Alkotmánybíróság   nem  vizsgálta,   hogy  a  Ksr-ben felsorolt   egyes    kötelező   kéményseprőipari   munkák elvégzéséhez  milyen   szakmai  és  tárgyi  előfeltételek szükségesek. Ennek  meghatározása a jogalkotó hatáskörébe tartozik. A  gazdasági tevékenység  végzésének  feltétele azonban  -   az  Alkotmány   10.   §   (2)   bekezdésében megfogalmazott  kivétellel  -  nem  függhet  kizárólag  a tevékenységvégzés    alanyának,    illetve    az    alany tulajdonának jellegétől. A jogalkotó hatáskörébe tartozik annak a  szabályozása is,  hogy  a  különböző  jogalanyok által végzett gazdasági tevékenység elvégzésének hatósági nyilvántartását és  ellenőrzését milyen  módon  valósítja meg. Az  Alkotmánybíróság a jogalkotónak időt kívánt adni a  kéményseprőipari  tevékenység  szakmai  feltételeinek, illetve    e    tevékenység    hatósági    felügyeletének meghatározásához, ezért  az Abtv.  43.  §  (4)  bekezdése alapján a vizsgált jogszabályt a határozat közzétételénél későbbi időpontban helyezte hatályon kívül. Az  Alkotmánybíróság   az  egyes   miniszteri  rendeletek módosításáról szóló 8/1992. (V. 19.) BM rendelet 1. § (1) bekezdésének   alkotmányellenessége    megállapítása   és megsemmisítése iránti  indítványt visszautasította,  mert az  csupán   a  Ksrnek  az  alkotmányossági  vizsgálatkor hatályos   szövegét    állapította   meg,    így   érdemi elbírálására nem volt alap. C  /   A  Ksr.   15.  §-ában   szabályozott   díjfizetési kötelezettség ténylegesen díjelőlegezési kötelezettség. A Ksr. ugyanis  a 3.  § (2) bekezdésében a munka elvégzését kötelezővé tette,  a 15.  §  (3)  bekezdés  pedig  a  díj arányos  részének   visszafizetését  írta   elő,   ha   a folyamatos   kötelező    munka   elvégzése   a   vállalat érdekkörében felmerült  okból maradt  el. Ennek alapján a Ksr. 15.  §-a önmagában  nem  volna  alkotmányellenes.  A jogalkotó hatáskörébe  tartozik annak meghatározása, hogy továbbra is fennmaradjon-e a kéményseprőipari tevékenység körébe    tartozó     munka    elvégzésének     általános kötelezettsége. Az Alkotmánybíróság  érdemben nem vizsgálta továbbá, hogy az  indítványozónak   a  kéményseprő   vállalat  a  díjat tényleges munkavégzés  nélkül számította-e  fel, az  erre vonatkozó  indítványt   visszautasította.  Amennyiben  az indítványozó a  vállalat dolgozóját  a munka elvégzésében akadályozta vagy  a munka  elvégzésének  feltételeit  nem biztosította, köteles  a folyamatos  kötelező munka díját megfizetni, a  vállalat azonban  köteles  az  akadályozás megszünte  után   a  munkát   elvégezni.   Amennyiben   a folyamatos   kötelező   munkát   a   vállalat   a   saját érdekkörében felmerült  okból  nem  végezte  el,  úgy  az indítványozó   a   megfizetett   díj   arányos   részének visszafizetését követelheti  a vállalattól rendes bíróság előtt. Ez  azonban nem  alkotmánybírósági, hanem bírósági hatáskörbe tartozik.                     Dr. Sólyom László                az Alkotmánybíróság elnöke          Dr. Ádám Antal            Dr. Kilényi Géza          alkotmánybíró               alkotmánybíró         Dr. Lábady Tamás           Dr. Schmidt Péter          alkotmánybíró               alkotmánybíró        Dr. Szabó András           Dr. Tersztyánszky Ödön          alkotmánybíró               alkotmánybíró                      Dr. Vörös Imre                       alkotmánybíró                    Dr. Zlinszky János                   előadó alkotmánybíró .

English: .
Petition filed: .
.
Number of the Decision: .	58/1994. (XII. 14.)
Date of the decision: .	12/05/1994
.
.