English
Hungarian
Ügyszám:
.
IV/02532/2021
Első irat érkezett: 06/18/2021
.
Az ügy tárgya: A Fővárosi Ítélőtábla 17.Pkf.25.182/2021/2. számú végzése elleni alkotmányjogi panasz (kapcsolattartás végrehajtása)
.
Eljárás típusa: Alkotmányjogi panasz (Abtv. 27. § )
.
Indítványozók típusa:érintett magánszemély vagy szervezet
.
Előadó alkotmánybíróra szignálás napja: 07/15/2021
.
Előadó alkotmánybíró: Hörcherné Dr. Marosi Ildikó Dr.
.
Indítvány befogadás:
.
Indítvány befogadva.
.
Befogadás dátuma:
.
10/19/2021
.
Az indítvány lényege:
.
Az indítvány lényege:
Az indítványozó - az Abtv. 27. §-a alapján - a Fővárosi Törvényszék 49.Pkf.636.479/2020/3. számú végzésének az elsőfokú végzés elleni, a kiskorú érdekelt által előterjesztett fellebbezést hivatalból visszautasító rendelkezése és a Fővárosi Ítélőtábla 17.Pkf.25.182/2021/2. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól.
Az apa (az eljárásban: kérelmező) a gyámhatóság határozataival előírt kapcsolattartás pótlása, illetve a bíróság kapcsolattartást meghatározó ítélete alapján az elmaradt folyamatos kapcsolattartás végrehajtása iránti kérelmet terjesztett elő. Az elsőfokú bíróság a kapcsolattartás pótlásának elrendelése tárgyában folytatott nemperes eljárásban alapján az eljárást részben megszüntette, valamint elrendelte a kérelmezőnek gyermekével - a három alkalommal elmaradt - folyamatos kapcsolattartás végrehajtását. A végzés ellen az anya (eljárásban: kérelmezett) és a gyermek (eljárásban: érdekelt) nyújtott be fellebbezést. A másodfokú bíróság a gyermek fellebbezését hivatalból visszautasította arra hivatkozva, hogy a kiskorú - mivel az eljárás nem tartozik a Ptk. 4:171. § -ban foglalt perek körébe - az eljárásban érdekeltként történő részvételre, ebből adódóan fellebbezés előterjesztésére nem jogosult; az anya fellebbezése nyomán eljárva pedig az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. A másodfokú bíróságnak a fellebbezést visszautasító rendelkezése ellen az anya és a gyermek terjesztett elő fellebbezést arra hivatkozva, hogy a másodfokú bíróság nem helytállóan vette figyelembe és alkalmazta az anyagi és eljárásjogi szabályokat, amikor a kiskorú fellebbezési jogát fenn nem állónak tekintette. A Fővárosi ítélőtábla 17.Pkf.25.182/2021/2. számú végzésével a másodfokú bíróság fellebbezett rendelkezését helybenhagyta.
Az indítványozók álláspontja szerint a másodfokú bíróság döntése, amellyel a kiskorútól a kapcsolattartásra kötelező bírósági döntés elleni fellebbezés jogát megvonta, sérti a kiskorú emberi méltóságát, a törvény előtti egyenlőség elvét, a tisztességes eljáráshoz és a hatékony és érdemi jogorvoslathoz való jogát. Álláspontjuk szerint továbbá a bíróságok az eljárásuk során figyelmen kívül hagyták azt, hogy a gyermek mindenek felett álló érdeke megelőzi az apa kapcsolattartáshoz való jogát, különösen akkor, ha az apa azt visszaélésszerűen gyakorolja..
.
Támadott jogi aktus:
    a Fővárosi Törvényszék 49.Pkf.636.479/2020/3. számú végzééne a fellebbezést hivatalból visszautasító rendelkezése és a Fővárosi Ítélőtábla 17.Pkf.25.182/2021/2. számú végzése
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései az indítványban:
.
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései az indítványban:
I. cikk (1) bekezdés
I. cikk (3) bekezdés
I. cikk (4) bekezdés
II. cikk
IV. cikk (1) bekezdés
XV. cikk (1) bekezdés
XV. cikk (5) bekezdés
XXVIII. cikk (1) bekezdés
XXVIII. cikk (7) bekezdés

.
Anonimizált indítvány (pdf):
IV_2532_0_2021_indítvány_anonim.pdfIV_2532_0_2021_indítvány_anonim.pdf
.
Egyéb mellékletek (pdf):
    .
    A döntés száma: 3440/2022. (X. 28.) AB határozat
    .
    Az ABH 2022 tárgymutatója: gyermek megfelelő testi; szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz való joga; jogképesség; jogorvoslathoz való jog; végrehajtási eljárás; kapcsolattartáshoz való jog; alapjogi jogalanyisága kiskorúnak; perbeli cselekvőképesség
    .
    A döntés kelte: Budapest, 10/18/2022
    .
    Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései a döntésben:
    .
    Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései a döntésben:
    I. cikk (3) bekezdés
    XV. cikk (1) bekezdés
    XVI. cikk (1) bekezdés
    XXVIII. cikk (1) bekezdés
    XXVIII. cikk (7) bekezdés
    28. cikk

    .
    Összefoglaló a döntésről:
    Összefoglaló a döntésről:
    Az Alkotmánybíróság elutasította a Fővárosi Ítélőtábla támadott végzése
    alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló
    indítványt. Az eljárás alapjául szolgáló ügyben a kérelmező a gyámhatóság
    határozataival előírt kapcsolattartás pótlása, illetve a bíróság
    kapcsolattartást meghatározó ítélete alapján az elmaradt folyamatos
    kapcsolattartás végrehajtása iránti kérelmet terjesztett elő. Az elsőfokú
    bíróság a kapcsolattartás pótlásának elrendelése tárgyában folytatott nemperes
    eljárásban az eljárást részben megszüntette, valamint elrendelte a kérelmezőnek
    a gyermekével az elmaradt folyamatos kapcsolattartása végrehajtását. A végzés
    ellen a kérelmezett és a gyermek nyújtottak be fellebbezést. A másodfokú
    bíróság a gyermek fellebbezését hivatalból visszautasította arra hivatkozva,
    hogy a kiskorú az eljárásban érdekeltként történő részvételére, ebből adódóan
    fellebbezés előterjesztésére nem jogosult; a kérelmezett fellebbezése nyomán
    eljárva pedig az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. Az indítványozók
    álláspontja szerint a bíróság döntése, amellyel a kiskorútól a
    kapcsolattartásra kötelező bírósági döntés elleni fellebbezés jogát megvonta,
    sérti a kiskorú emberi méltóságát, a törvény előtti egyenlőség elvét, a
    tisztességes eljáráshoz és a hatékony és érdemi jogorvoslathoz való jogát. Az
    Alkotmánybíróság határozatában megállapította, hogy a kiskorú gyermek alapjogi
    jogalanyisága feltétlen, de az ennek ellenére sem jelenti számára bármely
    alapjog gyakorolhatóságát. A kapcsolattartás végrehajtására irányuló nemperes
    eljárásban a kiskorú gyermek nem alanya az Alaptörvényben elismert
    jogorvoslathoz való jognak, ezért a bíróságok döntése nem korlátozhatta ezen
    alapjogát. Az ügyben eljáró bíróságok az Alaptörvényben foglalt
    kötelezettségüknek eleget téve, alapjogi oldalról megfelelően jártak el a
    jogértelmezésük során. Az Alkotmánybíróság ezért az indítványt elutasította.
    .
    Testületi ülések napirendjén:
    .
    Testületi ülések napirendjén:
    2021.10.19 12:00:00 3. öttagú tanács
    2022.10.18 14:00:00 3. öttagú tanács

    .

    .
    A döntés szövege (pdf):
    3440_2022 AB határozat.pdf3440_2022 AB határozat.pdf
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
      Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
      h a t á r o z a t o t:

      Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Ítélőtábla 17.Pkf.25.182/2021/2. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
      I n d o k o l á s

      I.

      [1] 1. Az indítványozó jogi képviselő (dr. Galambos Károly ügyvéd) útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panaszt nyújtottak be, amelyben a Fővárosi Törvényszék 49.Pkf.636.479/2020/3. számú végzése és a Fővárosi Ítélőtábla 17.Pkf.25.182/2021/2. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérték az Alaptörvény I cikk (1), (3) és (4) bekezdése; II. cikke; IV. cikk (1) bekezdése; XV. cikk (1) és (5) bekezdése, valamint XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdése sérelmére hivatkozással.
      [2] Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben a kiskorú indítványozó édesapja a gyámhatóság határozataival előírt kapcsolattartás pótlása, valamint kapcsolattartás végrehajtása iránt indított eljárást. Az első fokon eljáró Pesti Központi Kerületi Bíróság 46.Pk.500.115/2020/28-II. számú végzésével az eljárást részben megszüntette, valamint elrendelte a három alkalommal elmaradt folyamatos kapcsolattartások végrehajtását. E végzés ellen az indítványozó és kiskorú gyermeke fellebbezést nyújtott be. A fellebbezés alapján eljárt Fővárosi Törvényszék 49.Pkf.636.479/2020/3. számú végzésével a gyermek, mint az eljárásban érdekelt fellebbezését hivatalból visszautasította, az édesanya fellebbezése nyomán eljárva pedig az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. A fellebbezés visszautasítására vonatkozó döntése indokolásában – a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 4:171. §; az egyes bírósági nemperes eljárásokról szóló 2017. évi CXVIII. törvény (a továbbiakban: Bpnt.) 1. § (2) bekezdése és 22/B. § (2) bekezdése, valamint a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 365. § (5) bekezdése együttes értelmezése alapján – arra hivatkozott, hogy „a kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtása iránti nemperes eljárásban a kapcsolattartással érintett gyermekre nézve marasztalást tartalmazó döntés nem születhet, következésképpen közvetlenül rá vonatkozó rendelkezést a végzés nem tartalmazhat, így a fellebbezés lehetőségének fenti eljárásjogi feltétele nem áll fenn”.
      [3] A Fővárosi Ítélőtábla 17.Pkf.25.182/2021/2. számú végzésével a Fővárosi Törvényszék döntésének fellebbezett rendelkezését helybenhagyta. Döntésének indokolásában megállapította, hogy a kiskorú – a Ptk. 4:178. § (1) bekezdése alapján – a kapcsolattartás jogosultja, ám ez önmagában nem alapozza meg az eljárásban félként részt vevő személyként való elismerését. Sem a Pp., sem a Bpnt., sem pedig a gyermekek védelméről szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) szabályai alapján a kiskorú számára ügyféli jogállás és fellebbezési jogosultság az érdekeiket érintő perben nem állapítható meg.

      [4] 2. Az indítványozó – a nemperes eljárás kérelmezettje a maga nevében, valamint a kiskorú képviseletében – ezt követően nyújtotta be az alkotmányjogi panasz indítványt, amelyben a kiskorú indítványozó fellebbezési jogosultságának a kapcsolattartás végrehajtására iránti polgári nemperes eljárásban történő kizárását vélte alaptörvény-ellenesnek. Az indítvány szerint az a bírói döntés, amely a kiskorútól a kapcsolattartásra kötelező bírósági döntés elleni fellebbezés jogát megvonta, sérti az emberi méltóságát [Alaptörvény II. cikke], a törvény előtti egyenlőség elvét [Alaptörvény XV. cikk (1) és (5) bekezdései], a tisztességes eljáráshoz, a hatékony és érdemi jogorvoslathoz való jogát [XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdése]. Álláspontja szerint továbbá a bíróságok nem biztosították a kiskorú alapvető, így különösen eljárásbeli jogait, ezért sérült az Alaptörvény I. cikk (1) és (3) bekezdése; megítélésük szerint továbbá a kiskorú – az Alaptörvény IV. cikk (1) bekezdésében deklarált – szabadsághoz és biztonsághoz való joga is sérült, hiszen „nem lehetett beleszólása” az édesapjával való kapcsolattartás végrehajtásába, vagyis nem mondhatta el erről a véleményét.
      [5] Összességében az indítványban foglalt érvelés szerint a kapcsolattartás végrehajtása céljából folyó nemperes eljárásban a kiskorút, mint az eljárásban (és a kapcsolattartásban) érdekeltet megilleti a fellebbezési jogosultság, így az őt ebből kizáró bírói döntésben foglalt jogértelmezés alaptörvény-ellenes.
      II.

      [6] Az Alaptörvény érintett rendelkezései:

      „I. cikk (1) AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége.
      (2) Magyarország elismeri az ember alapvető egyéni és közösségi jogait.
      […]
      (4) A törvény alapján létrehozott jogalanyok számára is biztosítottak azok az alapvető jogok, valamint őket is terhelik azok a kötelezettségek, amelyek természetüknél fogva nem csak az emberre vonatkoznak.”

      „II. cikk Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.”

      „IV. cikk (1) Mindenkinek joga van a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz.”

      „XV. cikk (1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes.
      […]
      (5) Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket.”

      „XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.
      […]
      (7) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti.”
      III.

      [7] Az alkotmányjogi panasz indítványt az alapügy kérelmezettje (édesanya), úgyis mint a kiskorú gyermek törvényes képviselője nyújtotta be. Az indítványozó gyermeke Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdéséből következő jogorvoslathoz való jogának sérelmére hivatkozott, saját alapjogának sérelmére a támadott bírói döntésekkel összefüggésben indokolást nem adott elő. Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben 3508/2021. (XI. 30.) AB végzésében a következőkre mutatott rá: „Az alkotmányjogi panasz jognyilatkozatnak minősül, mely az alkotmánybírósági eljárás megindítására és lefolytatására, az Alkotmánybíróság döntésében foglalt joghatás kiváltására irányuló akaratnyilatkozat” {3026/2019. (II. 4.) AB végzés, Indokolás [11]}. Ennek alapján az Alkotmánybíróságnak meg kellett vizsgálnia, hogy az indítványozó jogosult-e a gyermeke nevében és képviseletében fellépni a gyermek alapvető jogainak védelmében {lásd például: 3093/2022. (III. 10.) AB végzés, Indokolás [7]}. Az indítványozó édesanya a bírósági iratok szerint szülői felügyeleti jogot gyakorol gyermeke tekintetében, így jogosult arra, hogy a gyermek képviseletében a gyermek alapjogi igényét érvényesítve alkotmányjogi panaszt nyújtson be [a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:14. § (1) bekezdése és 4:161. § (1) bekezdése szerint].
      [8] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány részben megfelel az Abtv. szerinti befogadási feltételnek, és 2021. október 19. napján tartott tanácsülésén az alkotmányjogi panaszt – az alábbiak szerint – azért fogadta be, mert az indítvány az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésével összefüggésben, a bírói döntést érdemben befolyásoló, illetve alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vetett fel, amely így érdemi vizsgálatot tett szükségessé.
      [9] Az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében elismert jogorvoslathoz való joggal összefüggésben kiforrott gyakorlata van. A testület a korábbiakban vizsgálta azt, hogy mely döntések ellen van lehetőség jogorvoslatra {e körben vizsgálta az Alkotmánybíróság a hatósági és bírói döntések ellen biztosított jogorvoslati lehetőségeket: 17/2015. (VI. 5.) AB határozat, Indokolás [84]; valamint a jogszabályok ellen kizárt jogorvoslati jogot, például: 20/2011. (III. 30.) AB határozat, ABH 2011, 645}. Ebben a körben kitért az „érdemi, illetve eljárást lezáró döntés” kritériumainak való megfelelésre is [lásd például: 114/2010. (VI. 30.) AB határozat]. Vizsgálta az alapjog gyakorlásának fórumrendszerrel kapcsolatos összefüggéseit [14/2018. (IX. 27.) AB határozat]. Értelmezte továbbá azt is, hogy mit jelent a tényleges és hatékony jogorvoslat érvényesülése [például: 33/2017. (XII. 6.) AB határozat]. De a fentieken túlmenően vizsgálta az alapjogi jogalanyiság kérdéskörét is, azaz azt, hogy ki lehet alanya a kérdéses alapjognak [például: 12/2015. (V. 14.) AB határozat].
      [10] Az utóbbi kérdéskörbe tartozóan, a jelen ügyben az vetette fel a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség aggályát (Abtv. 29. § első fordulat), hogy az eljárt bíróságok a kiskorú indítványozó esetében a Bpnt. 22/E. § (1) bekezdés b) pontját az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésének megfelelő alkotmányos tartalommal értelmezték-e.
      [11] Az alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést (Abtv. 29. § második fordulat) pedig ezzel összefüggésben abban ragadható meg, hogy a kapcsolattartás végrehajtására irányuló nemperes eljárás mikénti eldöntésében szükségképpen érdekelt kiskorú gyermek rendelkezhet-e a bírói döntést alakító, befolyásoló jogorvoslathoz való joggal.
      IV.

      [12] Az alkotmányjogi panasz nem megalapozott.
      [13] Az Alkotmánybíróság elsőként áttekintette a kapcsolattartás végrehajtására irányuló eljárás alaki és anyagi jogi szabályait, ezzel összefüggésben pedig a kiskorú gyermek (polgári) eljárásban betöltött lehetséges szerepét {a határozat indokolásának IV/1. pontja (Indokolás [14] és köv.)}; ezt követően vizsgálta az alkotmányos gyakorlatot a kiskorú gyermek alapjogi jogalanyisága tekintetében {a határozat indokolásának IV/2. pontja (Indokolás [26] és köv.)}, valamint a jogorvoslathoz való joggal összefüggő eddigi gyakorlatát az alapjog alanyának és a reparálandó sérelem szemszögéből közelítve {a határozat indokolásának IV/3. pontja (Indokolás [34] és köv.)}; végül mindezt vonatkoztatta a támadott bírói döntésekből kiolvasható bírói érvelésre {a határozat indokolásának IV/4. pontja (Indokolás [45] és köv.)}.

      [14] 1. Az alapul fekvő ügy szabályozási környezetének bemutatása során az Alkotmánybíróság figyelemmel volt a kiskorú gyermek Ptk. szerinti jogalanyiságára, a kapcsolattartás végrehajtására irányuló eljárás jellegére, végül a gyermek véleményének érvényesítésére vonatkozó szabályokra és az ahhoz kapcsolódó hazai és nemzetközi bírói gyakorlatra.

      [15] 1.1. A Ptk. különválasztva szabályozza a kiskorúság miatti cselekvőképtelen állapotot és rendelkezik arról, hogy a tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorú nem köthet szerződést és önállóan nem tehet jognyilatkozatot [lásd: Ptk. 2.8. § (1)–(3) bekezdései és 2:10. § (1)–(3) bekezdései]. Ezen túl a Ptk. 2:11. §-a szerint a tizennegyedik életévét betöltött kiskorú, ha nem cselekvőképtelen, korlátozottan cselekvőképesnek tekintendő. Utóbbi esetben a Ptk. 2:12. § (1) bekezdése szerint a jognyilatkozat érvényességéhez – kivéve a 2:12. § (2) bekezdésében felsorolt bagatell ügyleteket – a korlátozottan cselekvőképes kiskorú törvényes képviselőjének hozzájárulása szükséges.
      [16] Bár a támadott bírói döntések a kapcsolattartás végrehajtása tárgyában születtek, az Alkotmánybíróság figyelemmel volt a kapcsolattartás rendezése iránti eljárás szabályaira is, hiszen a végrehajtási szakasz ahhoz járulékos jelleggel kapcsolódik. Így a kiskorú gyermek a kapcsolattartás végrehajtására irányuló nemperes eljárásban betöltött szerepe nem ítélhető meg a teljes eljárás áttekintése nélkül.
      [17] A kapcsolattartás rendezésére hazánkban két szerv rendelkezik hatáskörrel, a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Gyer.) 29/A. §-a alapján a gyámhatóság; illetve a Ptk. 4:181. § (1) bekezdése szerint a bíróság. A Ptk. 4:181. § (1) bekezdése szerint prioritást élvez a szülők megállapodása a kapcsolattartás tárgyában, annak hiányában arról a perben bíróság dönt, amelynek során az ítélőképessége birtokában lévő gyermeket meg kell hallgatni, vagyis a Ptk. értelmében a kapcsolattartás tárgyában csak akkor születhet döntés a gyermek megkérdezése nélkül, ha nincs ítélőképessége birtokában. Tekintettel a Pp. 34. § (1)–(2) bekezdéseiben foglaltakra, a kiskorú gyermek perbeli cselekvőképessége híján ugyan nem peres fél a polgári perben, de a Pp. 472–473. §-ai szerinti meghallgatás jogintézmény keresztül nem is csupán passzív alanya (elszenvedője) az eljárásnak (vö. a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról 1997. évi XXXI. törvény 8. §-ával). A Pp. – összevetve a Ptk. anyagi szabályaival – nem tesz különbséget perbeli cselekvőképesség szempontjából a tizennegyedik életévet betöltött, és az az alatti kiskorúak között. Perbeli cselekevőképességet Pp. 34. § (1) bekezdés a) pontja szerint a teljes cselekvőképességgel rendelkezőknek tulajdonít.

      [18] 1.2. A kapcsolattartásra vonatkozó döntés végrehajtására a Ptk. 4:185. §-a szerint önálló, nemperes eljárásban, a Bpnt. szerint kerülhet sor. Kiemelendő, hogy a Bpnt. 22/A. § (2) bekezdése szerint a „kapcsolattartásra vonatkozó határozat végrehajtását a Ptk. szerint kapcsolattartásra jogosult és kapcsolattartásra kötelezett személy kérheti”. A Bpnt. általános szabályai szerint, az 1. § (2) bekezdése értelmében az eljárás alanyai: „az eljárásban kérelmező az eljárást kezdeményező személy, kérelmezett, akivel szemben az eljárást megindítják, feltéve, hogy van az eljárásban a kérelmezővel szemben álló személy”. A kapcsolattartás végrehajtása tárgyában született döntéssel szemben a Bpnt. 22/C. § (5) bekezdése alapján van helye fellebbezésnek, a Bpnt. 1. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 365. § (5) bekezdése alapján „[f]ellebbezéssel élhet a fél, valamint az, akire a határozat rendelkezést tartalmaz, a rendelkezés rá vonatkozó része ellen”.

      [19] 1.3. Bár a Ptk. fent idézett rendelkezése a kiskorú gyermek cselekvőképességet tizennégy éves kora alatt kizárja, de összhangban a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1991. évi LXIV. törvény 12. cikkével a jogalkotó a Ptk. 2:14. § (3) bekezdésében rendelkezik arról, hogy a cselekvőképtelen és a korlátozottan cselekvőképes kiskorú – olyan mértékben, amennyire ezt belátási képessége, ítélőképessége lehetővé teszi – részt vehessen a személyét és vagyonát érintő kérdések meghozatalában. E szerint a törvényes képviselőnek a kiskorút érintő jognyilatkozatok megtétele során figyelembe kell vennie a cselekvőképtelen kiskorú véleményét akkor, ha ítélőképessége birtokában van, vagyis képes arra, hogy a jogügylet lényegét, következményeit átlássa, véleményt formáljon, és véleményét kifejezésre juttassa. Az Alkotmánybíróság emlékeztet arra, hogy a Kúria Pfv.II.20.799/2012/5. számú ítéletének indokolásában hangsúlyozta: „A Gyermekek Jogairól szóló New-Yorkban, 1989. november 20-án kelt és az 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett Egyezmény 12. Cikk 1. pontja a részes államok számára kötelezővé teszi, hogy az ítélőképessége birtokában levő gyermek részére biztosítsák, hogy minden őt érintő kérdésben szabadon kinyilváníthassa véleményét, és a gyermek véleményét, figyelemmel korára és érettségi fokára kellően tekintetbe kell venni. A gyermek jogainak előtérbe kerülése világszerte jelentős szemléletváltozást eredményezett a gyermekekkel kapcsolatos jogviták elbírálásában, ami éppen a fentiek szerint abban foglalható össze, hogy a gyermek immár nem tárgya az őt érintő döntéseknek és eljárásoknak, hanem olyan legfőbb érdekeltje, akiért az eljárás minden résztvevője (hatóságok, szülők jogi képviselők, szakértők) fokozott felelősséggel tartozik. […] E jogszabályok a gyermek mint autonóm személyiség számára biztosítják az aktív részvétel lehetőségét a sorsát érintő kérdések eldöntésében és valamennyi, a gyermeket érintő jogviszonyok elsődleges rendező elvévé a gyermek érdekét teszi. Ezt fejezi ki, hogy a törvény alkalmazása során mindenkor a gyermek érdekére figyelemmel jogait biztosítva kell eljárni. A »mindenkor« szó a gyermek érdekének elsődlegességét fejezi ki az őt érintő jogviszonyokban.”
      [20] Ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróság figyelembe vette az Európai Unió Bírósága (a továbbiakban: EUB) és az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) gyakorlatát.
      [21] A gyermek meghallgatáshoz való jogát az EUB 2010. december 22-i Zarraga ítéletében, C-491/10, ECLI:EU:C:2020:828. nem tekintette abszolút jognak, arról az eljárást lefolytató bíróság dönt a gyermek életkora és érettsége függvényében.
      [22] Ehhez illeszkedve mondta ki az EJEB a Sahin kontra Németország ügyben (30943/96) 2003. július 8., 73., hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye magán- és családi élethez való jogáról szóló 8. cikkének rendelkezéseiből nem következik a gyermek feltétlen és szisztematikus meghallgatásának követelménye, a nemzeti bíróságok mérlegelhetik, hogy a gyermek mennyire képes önálló véleményalkotásra [EJEB Sommerfeld kontra Németország ügy (31871/96), 2003. július 8., 43. és 71.].
      [23] A családjog keretébe tartozó, fent ismertetett szabályozással a jogalkotó tehát a gyermek véleménynyilvánításhoz való jogát egyidejűleg a szülők kötelezettségeként deklarálta, amelynek keretében a gyermeket érintő kérdésekben a szülő ki kell, hogy kérje az ítélőképességgel rendelkező gyermek véleményét, amely közösen meghozott döntéshez vezet(het).
      [24] A Ptk. nem csupán a szülőknek, hanem az állami szerveknek (bíróságok, közigazgatási hatóságok, azon belül is a gyámhatóságok) is lehetőséget biztosít a gyermek véleményének meghallgatására az őt érintő kérdésekben. Így a Ptk. 4:171. § (4) bekezdése szerint a szülői felügyelet gyakorlásának rendezése és a gyermek elhelyezése megváltoztatásának bírósági rendezése, illetve – a jelen ügyben érintett – kapcsolattartás rendezése iránti eljárásban a Ptk. 4:181. § (2) bekezdése szerint.
      [25] Figyelemmel a szabályozási háttérre, valamint a nemperes eljárás céljára megállapítható, hogy a kapcsolattartás rendezesére és az arról szóló döntés végrehajtására irányuló eljárásban sem a Pp., sem pedig a Bnpt. nem ruházza fel (perbeli) cselekvőképességgel a kiskorú gyermeket, függetlenül attól, hogy a Ptk. fent ismertetett szabályai értelmében (Indokolás [15]–[17]) anyagi jogi értelemben korlátozottan cselekvőképesnek minősül. A jogalkotó ugyanakkor (nemzetközi kötelezettségének is eleget téve) elismeri és biztosítja a gyermek meghallgatáshoz és véleménynyilvánításhoz való jogát. A kapcsolattartás végrehajtása iránti eljárás célja a gyermek oldaláról: az Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdésén alapuló gondoskodáshoz való alapjogának kikényszerítése. Sem a Ptk., sem pedig a Pp. és a végrehajtási eljárásra vonatkozó Bpnt. sem zárja ki, hogy a bíróság beszerezze a kiskorú gyermek véleményét. Ugyanakkor annak szükségessége és a beszerzett vélemény értékelése bírói kompetencia [Bpnt. 22/C. § (1) bekezdése]. Az eljárásban érdekelt kiskorú meghallgatásának törvényi lehetősége nem biztosít számára perbeli cselekvőképességet {vö. a Fővárosi Törvényszék 49.Pkf.636.479/2020/3. számú végzése indokolásának [48] bekezdése és a Fővárosi Ítélőtábla 17.Pkf.25.182/2021/2. számú végzése indokolásának [21] bekezdése}.

      [26] 2. A szabályozási környezet feltárását követően a tanács azt a kérdést vizsgálta meg, hogy a hogyan viszonyul(t) az Alkotmánybíróság a kiskorú gyermek alapjogi jogalanyiságának kérdésköréhez.
      [27] A kiskorúak alapjogi jogalanyiságának jogkérdése az alkotmánybírósági gyakorlatban ismert. Az érintett
      – és az indítványokban hivatkozott alaptörvényi rendelkezések [XV. cikk (1) bekezdése, XVI. cikk (1) bekezdése] tekintetében a testület a korábbiakban már eleget tett az Alaptörvény Záró és vegyes rendelkezések 5. pontjából következő és a 22/2012. (V. 11.) AB határozatában foglalt követelményeknek. Eszerint a testület a két alkotmányos rendelkezés tartalma kapcsán fenntartotta az Alaptörvény hatálybalépése előtt hozott döntéseiben kifejtett joghatásokat. Így fenntartotta azt a megközelítést is, amely szerint a gyermekeket életkorukhoz mért döntési képességeik alapján rendeli védeni, illetve az alapján tekinti alapjogi értelemben jogalanyoknak {az Alap-
      törvény XV. cikk (1) bekezdése tekintetében lásd 42/2012. (XII. 20.) AB határozat, Indokolás [22]–[27]; az Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdésére vonatkozva lásd 3080/2019. (IV. 17.) AB határozat, Indokolás [44]–[47]}.

      [28] Az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdése elismeri, hogy „minden ember jogképes”, így a kiskorú is lehet jogok alanya, amelyek gyakorlása kapcsán különböző jogviszonyok alanyává válhat. Az Alaptörvény e rendelkezése részben absztrakció, részben pedig (alap)jogként kikényszeríthető jogosultság. A jogképesség absztrakt fogalom, amely az emberi minőségtől elválaszthatatlan. De nem minden ember minden jognak (és kötelezettségnek) alanya és nem kizárólagosan csak az ember lehet jogoknak (és kötelezettségeknek) az alanya.
      [29] Az ember számára feltétlenként elismert (alapjogi) jogképességet bizonyos jogok tekintetében, meghatározott személyi körben maga az Alaptörvény diverzifikálja. Bár az alapjogok „mindenkit” megilletnek, mégis például egyes állampolgársághoz kapcsolódó jogoknak értelemszerűen csak a magyar állampolgárok lehetnek alanyai, más elismert jogoknál pedig az Alaptörvény határozza meg a sajátos jogosulti körét (menedékjog, választójog). Ehhez hasonlóan az Alaptörvényben elismert egyes jogosultságok jogalanyisága meghatározott státushoz, személyállapothoz avagy bizonyos életkorhoz kötött.
      [30] A gyermekek alapjogi jogalanyisága kétségtelenül elismert az Alaptörvényben, amely alkotmányjogi tény azonban életkorukhoz mérten jelent többletet, egyben korlátot a számukra. Többletjogosultságként értékelhető esetükben a XVI. cikk (1) bekezdése szerinti védelemhez és gondoskodáshoz való alapjog, amely egyben maga a korlát is az életkorból fakadó döntési képesség behatároltságára tekintettel. A kiskorú gyermek XVI. cikk (1) bekezdésére visszavezethető fokozott védelemhez való joga nem csak az állami intézményekkel, a gyermek tágabb környezetével, de adott esetben rokonaival, saját szüleivel szembeni védelmet, avagy önmagával szembeni védelmet jelent. Ez a védelem a gyermek esetében tehát az alapjogi jogalanyiság korlátja is. A fokozott védelem – és korlát – indoka az életkorra visszavezethető döntési felkészületlenség, a felelősségvállalás képességének korlátozott volta.
      [31] A testület korábban kifejtett, de az Alaptörvény hatálya alatt is értelmezhető megállapításai értelmében: „A gyermek alapjoggyakorlása korlátozásának indokoltsága két tényező együttes mérlegelésétől függ: elég érett-e a gyermek általában az önálló döntésre; illetve a döntés tárgyától: az adott esetben mihez kell az érettség?” Az érettséget bizonyos esetekben „az érintett társadalmi intézmények működőképességének védelme, azaz a közérdek követeli meg. A közérdekű és a saját érdekből való jogkorlátozás legtöbbször átfedi egymást”.
      Ezen túl „[a] jogkorlátozáshoz [...] elégséges érv lehet a gyermek védelme saját maga ellen – azaz döntése következményeitől – is”. „Az alapjoggyakorlás korlátozása nem hordoz értékítéletet arról, amiben a gyermeket akadályozza, illetőleg visszatartja. A döntés súlya az, ami a gyermek joggyakorlásának korlátozását indokolja mindaddig, amíg felelős döntésre nem képes. A döntést azok a következmények, illetve kockázatok tehetik súlyossá, amelyeket a döntéssel a gyermek vállal” [21/1996. (V. 17.) AB határozat, ABH 1996, 74, 78–79].

      [32] Mindemellett a gyermek alapjogi jogalanyisága a családjogi jogviszonyokban még az általános korlátozáshoz képest is speciális lehet. Az Alkotmánybíróság a 1143/B/1998. AB határozatában – utalva a 21/1996. (V. 17.) AB határozatában foglaltakra – erről összefoglalóan megállapította: „A szülők közötti vita a gyermeket minden esetben nehéz helyzetbe hozza. Míg a gyermek ráutaltsága szüleire természetes állapot, e vitákban, válsághelyzetekben, kifejezetten kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet. E kiszolgáltatottságtól igyekszik a törvény megkímélni a gyermeket akkor, amikor nem engedi, hogy túlzott felelősséggel beavatkozhasson a szülők között róla folyó vitába. Indokolt esetben a bíróság megismeri – mégpedig lehetőség szerint befolyásmentes módon – a gyermek kívánságát, azonban e kívánsághoz nincs kötve. Ha a gyermek döntési helyzetbe kerülne az eljárásban, az súlyos, a gyermek érdekeit veszélyeztető visszaéléseknek is utat nyitna” (ABH 2003, 1089, 1092, 1093).
      [33] Az állam XVI. cikk (1) bekezdéséből fakadó kötelezettsége, hogy a kiskorú gyermeket megóvja minden olyan kockázattól, amelyek következményeit életkorából fakadó érettségi állapota miatt nem képes megítélni. Különösen olyan helyzetekben kerül előtérbe az állami – jogalkotói – gondoskodás, az állami intézményvédelmi kötelezettség aktiválásának szükségessége, amikor a gyermek szülei között folyó jogvitában kényszerülne állásfoglalásra. Megjegyzendő, hogy az egyéni érdekvédelmi funkció ezesetben kiegészül közérdekvédelmi feladattal is, hiszen a gyermeki döntés adott esetben egyéb ügyleti szereplőkre is kihatással lehet. Ehhez illeszkedve a jogalkotó a polgári jog általános szabályai szerint, a cselekvőképességre vonatkozó szabályokon keresztül a kiskorú gyermeket nem minden esetben ruházza fel a döntés jogával.

      [34] 3. Az ügyben eljáró Fővárosi Ítélőtábla és Fővárosi Törvényszék jelen ügyben a kiskorú indítványozó fellebbezését kettős indokolással utasította vissza. Egyrészt hivatkoztak arra, hogy perbeli cselekvőképességgel nem rendelkezik, másrészt rámutattak, hogy a kapcsolattartás végrehajtásának elrendelése a kiskorú gyermekre nézve marasztaló döntést jellegénél fogva nem tartalmazhat. Az indítvány alapján az Alkotmánybíróságnak a továbbiakban azt kellett vizsgálnia, hogy ez a bírói jogértelemzés hogyan viszonyul az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való jog tartalmához a kiskorú indítványozó esetében.

      [35] 3.1. Elöljáróban az Alkotmánybíróság utal arra, hogy a 3064/2014. (III. 26.) AB határozatában – a 22/2012. (V. 11.) AB határozat szerint – megerősítette a jogorvoslathoz való joggal összefüggésben az Alkotmány hatálya alatt kialakított gyakorlata alkalmazhatóságát.
      [36] Az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése értelmében „[m]indenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti”. A hivatkozott alkotmányos rendelkezés értelmében tehát az alapjog főszabályként valamilyen közhatalmi döntéssel szemben biztosít védelmet, amennyiben a döntés jogilag értékelhető sérelmet okoz.
      [37] Az Alkotmánybíróság a jogorvoslathoz való jog alkotmányos jelentéstartalmát 3004/2022. (I. 13.) AB határozatában a következők szerint foglalta össze.
      [38] A „»jogorvoslat elvont alkotmányjogi fogalmát nehéz meghatározni, általában kettős jelentéstartalommal érvényesül: egyrészt igényérvényesítési lehetőséget, másrészt felülbírálathoz való jogot jelent. A felülbírálathoz való jog szorosan kötődik a bírósági, hatósági, közigazgatási jogorvoslati rendszerhez. A különféle eljárási kódexek sokszor saját jogorvoslat-fogalommal dolgoznak; ezek szerint a jogorvoslatnak van egy harmadik jelentése is: az, amit jogorvoslatként az eljárási kódexek meghatároznak” {3004/2022. (I. 13.) AB határozat, Indokolás [39]}. A jogorvoslathoz való jog korlátozásának kereteit az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése határozza meg, vagyis annak korlátozására valamely alkotmányosan igazolt cél érdekében, e cél eléréséhez képest arányosan kerülhet sor (alkotmányos célhoz kötöttség-szükségesség-arányosság tesztje). Az Alkotmánybíróság a jogorvoslathoz való jog korlátozása kapcsán több elemet vizsgált. Vizsgálta a jogorvoslat alapján képező döntés típusát; az alapjog alanyát; az alapjog érvényesítését kielégítő fórumrendszer jellegzetességeit; valamint az alapjog érvényesítésének ténylegességét és hatékonyságát {lásd: 3111/2021. (IV. 14.) AB határozat, Indokolás [25]–[50]}.
      [39] Az Alkotmánybíróság a továbbiakban, eddigi gyakorlata alapján, a jogorvoslathoz való jog egyik részelemét mutatja be, kitérve arra, kit illet meg ez az alapjog.
      [40] A jogorvoslat alanya a legtágabb értelemben lehet mindenki, akinek az érdemi döntés jogát, vagy jogos érdekét sértheti {3111/2021. (IV. 14.) AB határozat, Indokolás [43]}. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában „mindenki” alatt kell érteni a természetes személyeket, állampolgárságukra tekintet nélkül; továbbá a jogi személyeket (1441/B/1990/2. AB határozat, ABH 1991, 590, 591); de megilleti ezen alapjog a jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervezeteket is, tekintet nélkül alapításuk helyére (belföldi vagy külföldi székhelyükre) (1271/B/1997. AB határozat, ABH 2004, 1183).
      [41] Jelen ügy az alapjog alanyának alkotmányos megítélését érinti, amely szoros kapcsolatot mutat az orvoslásra szoruló „sérelem” kérdéskörével.
      [42] A jogorvoslathoz való jogot megalapozó feltétel az Alkotmánybíróság gyakorlatában a sérelem elvi lehetőségének fennállása, ugyanis „akinek még elvben sincs joga, vagy jogos (a jog által védett és elismert) érdeke, amelynek sérelmét állíthatná, nem tartozik a »mindenki« fogalma alá” [22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH, 1995, 108, 109]. Az Alkotmánybíróság 12/2015. (V. 14.) AB határozatában közigazgatási hatósági eljárás alkotmányosságát vizsgálva is arra a következtetésre jutott, hogy a jogos érdek sérelmének megléte feltétele a jogorvoslathoz való jog biztosításának {12/2015. (V. 14.) AB határozat, Indokolás [28]–[29]}.
      [43] Azt a személyi kört, akiket megillet a jogorvoslathoz való jog, fentieken túlmenően azok a személyek alkothatják, akik a sérelmes döntéshez vezető eljárásban félként, vagy az egyes eljárási jogok szerint meghatározott egyéb eljárásbeli pozícióban részt vettek [lásd: 1319/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 690, 691; 696/D/2000. AB határozat, ABH 2003, 1244, 1246].
      [44] Ezért jutott arra a következtetésre az Alkotmánybíróság, hogy „a jogorvoslathoz való jog [Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdés] annak a személynek a második döntéshez való alapjogát jelenti, akinek/amelynek a jogát vagy jogos érdekét az első bírósági, hatósági vagy más közigazgatási döntés az általa előadottak szerint sérti. […] A jogorvoslathoz való jog alkalmazási hatálya alá azok az esetek tartoznak, amelyeknél két feltétel egyszerre teljesül. Egyrészt az első(fokú) eljárásban a jogorvoslati jog szempontjából érdeminek minősülő vagy eljárást befejező bírósági, hatósági vagy más közigazgatási döntést hoztak. Másrészt az előbbi döntések alanyi jogot vagy konkretizált jogos érdeket sértenek a jogorvoslati kérelem szerint” {3004/2022. (I. 13.) AB határozat, Indokolás [52]–[54]}. A „sérelemnek” tehát vagy kifejezetten a jogban elismertnek avagy a jog által értelmezhetőnek kell lennie.

      [45] 4. Végül az Alkotmánybíróság összevetette a vizsgált bírói döntéseket a fentiekben tett alkotmányossági megállapításokkal.
      [46] Az ügyben eljáró Fővárosi Ítélőtábla és Fővárosi Törvényszék a kiskorú fellebbezésének visszautasításáról szóló döntéseikben az anyagi jogszabályra (Ptk. cselekvőképességre vonatkozó szabályai) és az eljárási szabályokra (Pp. perbeli cselekvőképességre vonatkozó szabályai) hivatkozva utasították vissza a kiskorú gyermek fellebbezését, perbeli jogképességének elismerése mellett (a Fővárosi Ítélőtábla 17.Pkf.25.182/2021/2. számú végzése, Indokolás [19]). Az indítványok alapján a testületnek azt kellett vizsgálnia tehát, hogy korlátozták-e a bíróságok a visszautasítás révén a kiskorú gyermek Alaptörvényben elismert jogorvoslathoz való jogát.
      [47] A törvényi szabályok ismeretében, figyelemmel a kiskorú gyermek lehetséges alapjogi pozíciójára, valamint a jogorvoslathoz való jog tartalmi kérdéseire is, azt kellett megállapítani, hogy a kiskorú gyermek Alaptörvényben elismert alapjogi jogképessége ellenére sem lehet minden alapjog evidens jogosultja. Bizonyos alapjogok csak akkor illethetik meg a gyermeket, ha a jog gyakorlásához szükséges döntési felelősség elvállalására életkoránál, egyéb körülményeinél fogva képes. Ennek hiányában a gyermeket védelem illeti úgy szülei mint az állam részéről (úgy szüleivel szemben mint az állammal szemben). Mindez eseti döntés tárgyát kell képezze úgy a jogalkotás mint a jogalkalmazás szintjén.
      [48] A perbeli cselekvőképességet el nem ismerő – és a fellebbezést visszautasító – bírói döntések ezen tartalmi megállapításokat tükrözik. Azt az alaptörvényi célt juttatták kifejezésre, amely szerint a gyermeket védelmezni kell attól, hogy a szülei közötti jogvitában állásfoglalásra kényszerüljön. Mindez értelemszerűen nem zárja el a bíróságot attól, hogy a bizonyítási eljárás részeként beszerezze és értékelje a gyermek véleményét meghatározott kérdéskörben. A konkrét bírósági eljárásban a gyermek meghallgatásával kapcsolatos döntés azonban nem alkotmányossági kérdés.
      [49] Az Alkotmánybíróságnak a kapcsolattartás végrehajtása tárgykörében folytatott gyakorlata értelmében a bíróság nemperes eljárásában abban a kérdésben vesz fel bizonyítást, állapít meg tényállást, hogy melyik szülő felróhatóságára vezethető vissza a kapcsolattartás elmaradása [vö. Bnptv. 1. § (5) bekezdésével, lásd például: 3067/2021. (II. 24.) AB határozat; 3066/2022. (II. 25.) AB határozat; 3067/2022. (II. 25.) AB határozat; 3068/2022. (II. 25.) AB határozat]. Az eljárás célja, a bírói döntés lényege tehát a gyermeknek – és a szülőknek – az a mindenekfelett álló érdeke, hogy a különélés ellenére a családi kapcsolat folyamatos és élő maradhasson. Alkotmányjogi értelemben a bíró döntésével a gyermek, a különélő és az együttélő szülő alapjogainak (magánszféra védelme – VI. cikk (1) bekezdés; gondoskodáshoz – XVI. cikk (1) bekezdése; illetve a neveléshez való jog XVI. cikk (2) bekezdése) egyidejű érvényre juttatását szolgálja. A bírói döntést ezért az alapjogok érvényesítésénél a kíméletes kiegyenlítés, a méltányos egyensúly mércéje kell jellemezze {3067/2021. (II. 24.) AB határozat, Indokolás [20]–[26], [65]}.
      [50] A kifejtettek értelmében a kapcsolattartás végrehajtására irányuló eljárás célja tehát a gyermek érdekében áll. A családi kapcsolat fenntartásának igényével a gyermek alapjogait juttatja érvényre, amikor a bíróság a kérelem tárgyában helyt adó döntést hoz. Hiányzik tehát a döntés kapcsán az a „jogsérelem” avagy „jogos érdeksérelem”, amely – az alapjogi jogalanyisággal összefüggésben tett megállapítások mellett – a XXVIII. cikk (7) bekezdése szerinti jogorvoslathoz való jog gyakorlását a gyermek esetében indokolná. Ezt a megfontolást tartalmazza anyagi jogi és perjogi oldalról a bíróságok azon megállapítása is, amely szerint „a kapcsolattartás végrehajtására vonatkozó döntés a gyermekre nézve kötelezést és így marasztalást nem tartalmazhat” (Fővárosi Ítélőtábla 17.Pkf.25.182/2021/2. számú végzése, Indokolás [28]; Fővárosi Törvényszék 49.Pkf.636.479/2020/3. számú végzése, Indokolás [48]).
      [51] Az Alkotmánybíróság mindezek alapján – figyelemmel a III. pontban megfogalmazott befogadási szempontokra is – megállapította, hogy a kiskorú gyermek alapjogi jogalanyisága feltétlen, de az ennek ellenére sem jelenti számára bármely alapjog gyakorolhatóságát. A kapcsolattartás végrehajtására irányuló nemperes eljárásban a kiskorú gyermek nem alanya az Alaptörvényben elismert jogorvoslathoz való jognak [XXVIII. cikk (1) bekezdése], ezért a bíróságok döntése nem korlátozhatta ezen alapjogát. Az ügyben eljárt bíróságok az Alaptörvény 28. cikkében foglalt kötelezettségüknek eleget téve, alapjogi oldalról is megfelelően jártak el a jogértelmezésük során.

      [52] 4. Az Alkotmánybíróság a kifejtettekre tekintettel az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésének sérelmét állító indítványt elutasította.
          Dr. Salamon László s. k.,
          tanácsvezető alkotmánybíró
          .
          Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
          alkotmánybíró

          Dr. Szabó Marcel s. k.,
          alkotmánybíró
          .
          Dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó s. k.,
          előadó alkotmánybíró

          Dr. Szalay Péter s. k.,
          alkotmánybíró
          .

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          06/18/2021
          Subject of the case:
          .
          Constitutional complaint against the ruling No. 17.Pkf.25.182/2021/2 of the Budapest-Capital Regional Court of Appeal (enforcement of keeping contacts)
          Number of the Decision:
          .
          3440/2022. (X. 28.)
          Date of the decision:
          .
          10/18/2022
          Summary:
          The Constitutional Court rejected the motion aimed at establishing the lack of conformity with the Fundamental Law and annulling the challenged ruling of the Budapest-Capital Regional Court of Appeal. In the case underlying the procedure, the applicant applied for the replacement of the contact required by the decisions of the guardianship authority and for enforcement of missing continuous contact on the basis of the court's judgement determining the contact. The court of first instance partially terminated the non-contentious proceedings for an order to reinstate contact and ordered the enforcement of the applicant's missing continuous contact with his child. The ruling was appealed against by the respondent and the child. The court of second instance ex officio dismissed the child's appeal on the ground that the minor was not entitled to participate in the proceedings as an interested party and therefore not entitled to lodge an appeal; and, acting on the respondent's appeal, upheld the ruling of the court of first instance. In the petitioners' view, the court's decision to deprive the minor of the right to appeal against the court decision requiring him to maintain contact violates his human dignity, the principle of equality before the law, his right to a fair trial and his right to an effective and meaningful remedy. In its decision, the Constitutional Court stated that although the status of a minor being the subject of law in terms of fundamental rights is unconditional, this does not mean that any fundamental right can be exercised by the child. In non-contentious proceedings for the enforcement of contact, the minor child is not subject to the right to a legal remedy recognised by the Fundamental Law, therefore the courts' decision could not have restricted his fundamental right. The courts proceeding in the case acted in accordance with their obligation under the Fundamental Law and correctly interpreted the law from a fundamental rights perspective. Accordingly, the Constitutional Court rejected the petition.
          .
          .