English
	Hungarian

Ügyszám: .	511/B/1994
Előadó alkotmánybíró: Sólyom László Dr.; Tersztyánszky Ödön Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 60/1994. (XII. 24.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 1994/342 .

A döntés kelte: Budapest, 12/22/1994 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:               A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az  Alkotmánybíróság  jogszabály  alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára  irányuló indítványok  tárgyában és alkotmányellenes mulasztás megállapítása iránt hivatalból indított  eljárásban   -  dr.  Vörös  Imre  alkotmánybíró párhuzamos indokolásával - meghozta a következő                       határozatot : 1. Az   Alkotmánybíróság    megállapítja:   a    jogállamban közhatalmat  gyakorló   vagy   a   politikai   közéletben résztvevő személyek  -  köztük  azok,  akik  a  politikai közvéleményt feladatszerűen  alakítják -  arra  vonatkozó adatai,  hogy   korábban  a   jogállamisággal  ellentétes tevékenységet folytattak, vagy olyan szerv tagjai voltak, amely korábban a jogállamisággal ellentétes tevékenységet folytatott, az Alkotmány 61.§ szerinti közérdekű adatok. A  nem   jogállami  rendszerben   keletkezett   politikai rendőrségi nyilvántartások  titkosságának  fenntartása  a nem közérdekűnek  nyilvánított  adatok  tekintetében  sem korlátozhatja az érintettek információs önrendelkezési és az érdekeltek egyéb jogait. 2. a) Az Alkotmánybíróság  megállapítja, hogy  "Az egyes fontos tisztségeket  betöltő   személyek  ellenőrzéséről"  szóló 1994. évi  XXIII. törvény  (a továbbiakban:  Törvény) 2.§ 18., 23.,  24. és  25. pontja,  4.§-a és  a  8.§  második fordulatának "...  a belügyminisztertől  -  a  karhatalmi szolgálat  tekintetében   a   belügyminisztertől   és   a honvédelmi minisztertől -" szövegrésze alkotmányellenes. b) Az Alkotmánybíróság  megállapítja, hogy a Törvény 2.§-a a közérdekű  és   a  személyes  adatok  elhatárolására  nem alkalmazza következetesen  ugyanazt az  ismérvet, s ez az azonos ismérveknek megfelelő személyi köröket tekintve az ellenőrzés alá eső, illetve attól mentes csoportok között alkotmányellenes megkülönböztetésre  vezet. A  Törvényben kifejezetten szabályozott  személycsoportok  tekintetében ilyen  megkülönböztetés   áll  fenn   az  írott   és   az elektronikus sajtó  átvilágítása között. A diszkrimináció kiküszöbölésére a  törvényhozónak az  egységes mércét - a rendelkező rész  1. pontjában  írt alkotmányos  kereteken belül -  saját  döntése  szerint  kell  meghatároznia  és következetesen érvényesítenie. c) Alkotmányellenes "Az  egyes fontos  tisztségeket  betöltő személyek    ellenőrzéséről     szóló    törvénynek     a Belügyminisztériumban  való  végrehajtásáról"  rendelkező 13/1994. BM utasítás (a továbbiakban: Utasítás). 3. Az Alkotmánybíróság  a Törvény  2. és  4.§-át, valamint a 8.§ második  fordulatának  megjelölt  részét  továbbá  az Utasítást megsemmisíti. Az  Alkotmánybíróság   határozatának  közzététele  napján veszti hatályát  a Törvény  2.§-ának 18., 23., 24. és 25. pontja,  a   Törvény  4.§-a,   a  8.§-nak   a   megjelölt szövegrésze, és minősül visszavontnak az Utasítás. A 8.§ a következő szöveggel marad hatályban: "8.§ A  bizottság, valamint  a 7.§-ban foglalt ellenőrzés során  az   Országgyűlés  Nemzetbiztonsági  Bizottsága  a titokvédelmi  jogszabályok   megtartásával  minden  egyéb korlátozástól  mentesen   vizsgálhatja   az   ellenőrzött személyek   tekintetében    az   1.§-ban    meghatározott tevékenységre   vonatkozó   iratokat   (a   továbbiakban: nyilvántartás),  illetőleg  a  nyilvántartásból  adatokat kérhet." A Törvény  2.§-ának 1-17.  és 19-22.  pontja azon a napon veszti  hatályát,   amelyen  hatályba  lép  a  Törvény  e szakaszát újraalkotó törvény. 4. a) Az  Alkotmánybíróság  megállapítja:  a  Törvény  5.§-ában meghatározott bizottság  működését  illetően  alkotmányos követelmény, hogy  a bizottság az államigazgatási eljárás általános  szabályairól   szóló  1957.  évi  IV.  törvény rendelkezéseinek megfelelően járjon el. b) Az  Alkotmánybíróság   megállapítja:  a   Törvény  17.§-a alkalmazásánál alkotmányos  követelmény, hogy a bizottság ügyrendje a  bizottságon kívüli személyek számára jogokat és kötelezettségeket nem állapíthat meg. 5. a) Az   Alkotmánybíróság   megállapítja:   az   Országgyűlés alkotmányellenességet idézett  elő azzal a mulasztásával, hogy nem  biztosította az  információs önrendelkezési jog gyakorlását, különösen  az  érintett  jogát  a  személyes adataiba  való   betekintéshez  és  ezek  törléséhez  ama személyek vonatkozásában,  akikről a  Törvény  1.§  a)-b) pontjában   megjelölt   szervek   és   személyek   adatot gyűjtöttek, vagy a jelentéseikben szerepelnek. b) Az Országgyűlés alkotmányellenességet idézett elő azzal a mulasztással,  hogy   nem  biztosította   az  információs önrendelkezési jog,  különösen a  Törvény  hatályvesztése után a  törlési jog gyakorlását az ellenőrzendő személyek tekintetében. c) Az Országgyűlés alkotmányellenes mulasztást követett el a Törvény  9.§-a   tekintetében  azzal,   hogy   valamennyi nyilvántartást   felügyelő    főhatóságot,    köztük    a titkosszolgálatokat felügyelő  tárca  nélküli  minisztert nem kötelezte  a  nyilvántartás  vizsgálatához  szükséges feltételek biztosítására. Az Alkotmánybíróság  felhívja az Országgyűlést, hogy az e határozat  5.  pontjának  a)-c)  pontjában  meghatározott jogalkotói feladatát 1995. szeptember 30-ig teljesítse. 6. Az Alkotmánybíróság a Törvény 1.§-a, 5-7.§-a és 10-23.§-a alkotmányellenességének     megállapítására      irányuló indítványokat elutasítja. 7. Az  Alkotmánybíróság   határozatát  a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                         Indokolás                             I. Az   egyes    fontos   tisztségeket   betöltő   személyek ellenőrzéséről  szóló   Törvényt  az  Országgyűlés  1994. március  8-án   fogadta  el,   177  igen  szavazattal  12 ellenében,  ötven   tartózkodás  mellett.  A  Törvényt  a köztársasági elnök  aláírta és  a  Magyar  Közlöny  1994. április 5-i 36. száma kihirdette. Az   Alkotmánybírósághoz    több   indítvány    érkezett, amelyekben a  Törvény egyes  alkotmányellenesnek  tartott rendelkezéseit  támadják   illetve  jogalkotói  mulasztás megállapítását  indítványozzák.  Az  Alkotmánybíróság  az indítványok  együttes   vizsgálata  és  eldöntése  végett elrendelte az  ügyek egyesítését.  Az Alkotmánybíróság az indítványokban  kifogásolt   eljárási  kérdésekkel   való szoros összefüggés  okán  az  indítványokat  kiterjedtnek tekintette  a   Törvény  végrehajtásának  egyes  eljárási kérdéseit szabályozó belügyminiszteri utasításra is. "Az   egyes   fontos   tisztségeket   betöltő   személyek ellenőrzéséről szóló  törvénynek a  Belügyminisztériumban való  végrehajtásáról"  szóló  13/1994.  BM  utasítás  (a továbbiakban: Utasítás)  a  belügyminisztertől  szigorúan titkos minősítést kapott. Erre tekintettel a határozatnak az   Utasításra    vonatkozó   döntése   indokolását   az Alkotmánybíróság elkülönítette.                           II. Az indítványokban  kifejtett  kifogások  a  következőkben foglalhatók össze: 1. A Törvény  1-2.§-a kötelezővé  teszi meghatározott állami tisztségviselők  és  más  fontos  tisztségek  betöltőinek ellenőrzését.   Az    ellenőrzés   ténymegállapítás:    a törvényben meghatározott  adatok  megállapítását  jelenti abból a  szempontból, hogy  bizonyos személyek a jogállam kialakulása     előtt      végeztek-e     állambiztonsági tevékenységet, kaptak-e  döntéseikhez az  állambiztonsági szervektől   adatokat,    illetve   tagjai   voltak-e   a Nyilaskeresztes Pártnak.  Ha a  vizsgálat során valakiről ezeket  megállapítják,  akkor  az  ellenőrzés  eredményét nyilvánosságra hozzák,  kivéve, ha az ellenőrzött személy tisztségéről lemondott. Az indítványok  szerint a  Törvény rendelkezései  anélkül korlátozzák  a   magántitokhoz  és   a  személyes  adatok védelméhez való  jogot,  hogy  ezt  más  alkotmányos  jog érvényesülésének biztosítása szükségessé tenné, illetve a korlátozás  megfelelne   az  arányosság  követelményeinek (Alkotmány 8.§ (2) bek.). 2. A Törvény az ellenőrzést akként szabályozza, hogy az erre a  célra   felállított  bizottság   "...  a  titokvédelmi szabályok  megtartásával,   minden  egyéb   korlátozástól mentesen  vizsgálhatja   ...  a   vonatkozó  iratokat  (a továbbiakban:      nyilvántartás),       illetőleg      a belügyminisztertől ...  és a  honvédelmi  minisztertől  a nyilvántartásból adatokat  kérhet" (8.§).  E  miniszterek biztosítják a  bizottság részére a vizsgálathoz szükséges feltételeket (9.§).  A  bizottság  előtti  eljárás  egyes részletszabályait a  Törvény 10-18.,  20-23.§-a állapítja meg, a bíróság eljárására a 19.§ tartalmaz rendelkezést. Az indítvány  érvelése szerint a Törvény alkotmányellenes azért is,  mert a  Törvényben szabályozott  eljárás révén nem  bizonyított   tényállás  alapján   hurcolhatnak  meg személyeket  a   nyilvánosság  előtt.   Így  alaptalanul, méltatlanul -  annak ellenére,  hogy ténylegesen nem volt ügynök -  sérülhet az  eljárás alá  vont  személy  emberi méltósága (Alkotmány 54.§), jó hírneve (Alkotmány 59.§). 3. A Törvény  5-7.§-a tartalmazza  a bizottság felállítására vonatkozó rendelkezéseket. Az indítványozó szerint a bírói függetlenséget (Alkotmány 50.§  (3)   bek.)  sérti,   hogy  a   bizottságok  tagjai kinevezett bírák. A  Törvény   5.§-a  a  jogállamiságot,  a  jogbiztonságot (Alkotmány 2.§  (1) bek.) is sérti, mert az eljárási rend ellentmondásos; bírákból  álló testület jár el a bírósági eljárás garanciái nélkül, a törvény a bizottság tagjainak bírói   szolgálati   viszonyát   szünetelteti,   őket   a köztisztviselői törvény  hatálya  alá  helyezi,  számukra mégis "quasi" bírói jogállást, mentelmi jogot biztosít. 4. A Törvény  11.§-a, 18.§-a,  20.§  (1)  bekezdése,  21.§-a értelmében az  ellenőrzést meg kell szüntetni, illetve az ellenőrzés  eredményét  nem  lehet  nyilvánosságra  hozni akkor, ha  az ellenőrzött személy tisztségéről lemondott. A Törvény  2.§-a sorolja  fel, hogy  a bizottságnak kiket kell  ellenőriznie.  A  Törvény  2.§  1.  pontja  szerint ellenőrizni kell az országgyűlési képviselőket is. Az  indítvány   szerint   az   országgyűlési   képviselők tekintetében a  Törvény alkotmányellenesen  korlátozza  a passzív   választójog    (Alkotmány   70.§    (1)   bek.) érvényesülését, mert  lehetetlenné teszi a szavazók által megválasztott személy  számára, hogy  kapott megbízatását teljesítse. 5. Az indítvány  szerint a  Törvény a  2.§-ban felsorolt más foglalkozások  gyakorlását  is  lehetetlenné  teszi  azok számára, akik  a Törvény hatálya alá tartoznak, ezáltal a közügyek  vitelében   való  részvételhez,   a  közhivatal viseléséhez (Alkotmány 70.§ (4) bek.), illetve a munka és a foglalkozás  szabad megválasztásához (Alkotmány 70/B. § (1) bek.) való alapvető jogot sérti. 6. A  Törvény   18.§-a  értelmében  a  bizottsági  döntésben foglaltak  tekintetében   a   személyhez   fűződő   jogok megsértése miatt  nincs helye bírósági eljárásnak. Az 5.§ (6) bekezdése  pedig kimondja,  hogy  a  bizottság  tagja bíróság előtt  nem vonható  felelősségre az e megbízatása gyakorlása során közölt tény vagy vélemény miatt. Az indítvány  szerint a  Törvény ezzel alkotmányellenesen korlátozza a  bírósághoz való  fordulás jogát  (Alkotmány 57.§  (1)   bek.).  Hivatkozik   ezzel  kapcsolatban   az Alkotmány 70/K. §-ának sérelmére is. 7. Az indítványozók azt is állították, hogy a Törvény számos rendelkezése       alkotmánysértő       megkülönböztetést (diszkriminációt, Alkotmány 70/A. §) is tartalmaz: 7.1. "A  Törvény   2.§-a  önkényesen  választja  ki  azokat  a tevékenységeket, foglalkozásokat" amelyek az ellenőrzendő személyi  kört   meghatározzák.  Önkényes   az,  hogy  "a köztisztviselők   csak    meghatározott   beosztásig,   a fegyveres  erők   és  fegyveres  testületek  tagjai  csak meghatározott rendfokozatig,  az  egyetemi  és  főiskolai tanárok csak  meghatározott körben  tartoznak  a  törvény hatálya alá". 7.2. Nincs alkotmányos  indoka  annak  sem,  hogy  "a  Törvény nemcsak az  államélet, hanem  a gazdasági élet szereplőit is hatálya alá vonja, különbséget téve közöttük aszerint, hogy   állami,    többségi   állami    tulajdonú,    vagy magántulajdonú  gazdasági  szervezet,  bank,  pénzintézet vagy biztosító  intézet vezetői"  (2.§ 18., 23., 24., 25. pont). 7.3. A Törvény  "különbséget téve  vonja hatálya  alá az írott sajtó munkatársait is aszerint, hogy a napi- vagy hetilap milyen példányszámban  jelenik meg,  illetve az  újságíró milyen beosztásban dolgozik a lapnál" (2.§ 22. pont). 7.4. A Törvény  4.§-a "az egyházi tisztséget betöltő személyek vonatkozásában az  általánostól  eltérő  eljárási  rendet szabályoz." Sérti a jogegyenlőséget és a vallásszabadságot (Alkotmány 60.§), hogy  a  Törvény  az  egyházi  tisztséget  betöltő személyek közül nem mindenkire és nem kötelezően írja elő az ellenőrzést. 8. Az egyik  indítvány szerint  a jogbiztonságot  (Alkotmány 2.§ (1)  bek.) sérti az, hogy a Törvény "szakszerűtlen és pontatlan    megfogalmazásai     miatt    szükség    lesz jogalkalmazói mérlegelésekre" a Törvényben használt egyes fogalmak konkrét esetre való alkalmazásánál. A jogbiztonságot  sérti  az  is,  hogy  nem  tudható:  "a törvény által  nem szabályozott  körben  milyen  eljárási rend érvényesül,  melyik eljárási törvényben szabályozott bizonyítási  eszközök   használhatók  fel   a  bizottsági eljárásban,  miben  "dönt"  a  bizottság,  ha  lényegében nyilvántartás  adatairól   ad  ki   igazolást,  mindegyik bizottság  maga   állapítja-e   meg   saját   működésének szabályait  (17.§),   ezek  a   szabályok   eltérhetnek-e egymástól, vagy  az összes bizottság egységes szabályokat köteles  alkalmazni,   kire,  hogyan   lehet  kötelező  a bizottság(ok) szabálya." 9. Az indítvány  szerint "az eljárásban nem érvényesülhet az ártatlanság vélelmének elve (Alkotmány 57.§ (4) bek.). Az eljárás alá  vont személy  álláspontjának előadása  során csak  hivatkozhat   `ártatlanságára`,  annak  bizonyítása úgyis fogalmilag  kizárt, hogy  mit nem  tett, és  mi nem volt. A  törvény pedig  a bizottság  számára nem  ír  elő bizonyítási kötelezettséget,  nem írja  elő kötelezően  a nyilvántartásban szereplő adatok ellenőrzését." 10. A Törvény  rendelkezései értelmében  a bírósági  eljárást bizottsági eljárás  előzi  meg.  A  bíróság  a  bizottság döntését  vizsgálja  felül.  A  bizottsági  eljárás  zárt (13.§), a  bíróság az eljárást zárt tárgyaláson folytatja le (19.§). Az indítvány  szerint alkotmányellenes,  hogy "a  Törvény külön bizottságra  [s nem  bíróságra] bízza  olyan döntés meghozatalát, amely befolyással lehet az eljárás alá vont személy további  életére, egzisztenciájára,  jóhírnevére, stb.  A  Törvény  nem  biztosítja  az  eljárás  felett  a nyilvánosság  kontrollját   sem,  mert  sem  a  bizottság eljárása, sem  a bizottság  döntésének  felülvizsgálatára irányuló bírósági  eljárás nem  nyilvános."  Ez  a  bírói úthoz való jogot (Alkotmány 57.§ (1) bek.) sérti. Az indítvány  a bírói úttal összefüggésben hivatkozott az Alkotmány 45.§ (1) bekezdésére és az 50.§ (1) bekezdésére is.   Ezek    a   rendelkezések    kimondják,   hogy   az igazságszolgáltatást a bíróságok gyakorolják, a bíróságok védik az állampolgárok jogait és törvényes érdekeit. 11. A  Törvény   értelmében   a   bizottság   döntése   ellen fellebbezni nem  lehet, hanem  az ellenőrzött  személy  a döntéssel szemben keresettel élhet a Fővárosi Bíróságnál. A bírósági eljárásra a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatára vonatkozó  szabályok (Pp.  XX. fejezet) az irányadók  (19.§). Az  indítvány szerint ez ellentétes az Alkotmány  57.§ (5)  bekezdésével, a Törvény szabályai nem biztosítanak megfelelő jogorvoslatot. A Törvény  értelmében akinek e törvény hatályossága ideje alatt szűnik meg a 2.§-ban felsorolt tisztsége, kérheti a bizottságtól annak  igazolását, hogy  nem volt tagja vagy ügynöke  az   1.§-ban  meghatározott  szervezeteknek.  Az indítvány szerint,  ha a  bizottság az  igazolás kiadását megtagadja, ez  ellen a döntés ellen a Törvény egyáltalán nem biztosít jogorvoslatot.                           III. 1. Az   "átvilágítási    törvények"   a   volt   szocialista országokban végbemenő rendszerváltás tipikus termékei. Az átvilágítás általában  két  különböző  célt  szolgált,  s ennek megfelelően a törvényeknek is két fajtája van. a) Az     átvilágítási      törvények     nagyobb      része összeférhetetlenségi szabályokat  állapít meg. Azok, akik a volt  szocialista rendszerben meghatározott állami vagy párttisztséget viseltek,  továbbá a  politikai  rendőrség hivatásos  állományához  vagy  titkos  informátorai  közé tartoztak, nem tölthetnek be bizonyos állami pozíciókat a rendszerváltás  során.   Egyes  törvények  kiterjednek  a kultúra, a  (felső)oktatás és  a  tudományos  kutatás,  a közszolgálati   rádió   és   televízió   alkalmazottaira, másrészt az  ügyvédekre is  (ld. az  1991.  évi  cseh  és szlovák lusztrációs  törvényt, illetve  az NSZK és az NDK között 1990.  augusztus 31-én kelt szerződést Németország egységének helyreállításáról.  Bulgáriában  1992.  végéig három törvényt hoztak, az albán törvény 1993-ban kelt.) E törvények   mindegyikéről   születtek   alkotmánybírósági döntések.  Az   alkotmányossági  kifogások   a  törvények jellegének megfelelően a munkához és a foglalkozás szabad megválasztásához való  jog, illetőleg a szociális jogokat biztosító   nemzetközi    egyezmények   sérelme   körében maradtak. b) A másik  típusú átvilágítás  reprezentánsa a német Stasi- törvény. Itt az elsődleges cél az állambiztonsági szervek és titkosügynökök  tevékenységének teljes  nyilvánosságra hozása. A  titkosügynökök nevének nyilvánosságra hozatala más országokban is felmerült, de nem történt meg. c) A lusztrációs törvényeknek volt magyar rokona és kortársa az 1990-ben  482.,  illetve  1991-ben  2294.  szám  alatt benyújtott  két   törvényjavaslat,  amelyeket  azonban  a parlament sosem  tűzött napirendre. E javaslatok szerint, ha   törvényben    meghatározott   funkciók   betöltőiről bebizonyosodik korábbi  ügynök voltuk,  felszólítják őket lemondásra.  Ha   nem  mondanak   le,  ügynöki  múltjukat nyilvánosságra hozzák.  Az egész  eljárás -  a lemondásra felszólítástól   kezdve    az   esetleges    ellenvetések elbírálásáig,  s   a   nyilvánosságra   hozataltól   való esetleges  eltekintésig   -  a   köztársasági  elnök,   a miniszterelnök  és   az   Országgyűlés   Nemzetbiztonsági Bizottsága,  illetve   az  1991-es   javaslat  szerint  a köztársasági   elnök,    az   Országgyűlés   elnöke,   az Alkotmánybíróság elnöke  és a miniszterelnök kezében lett volna, a  bírói  út  kizárásával.  A  nyilvánosságra  nem hozott adatokat mindkét javaslat államtitoknak minősíti. 2. Az átvilágításnak  eszerint két különböző típusa és célja volt.   Az   egyik   bizonyos   kulcspozíciókban   akarta biztosítani  a   személycseréket,  s  egyben  meg  akarta előzni, hogy  veszélyeztethessék az  átmenetet  mindazok, akik  a   múltban   a   jogállammal   hivatásszerűen   és tevőlegesen szemben  álltak.  A  másik  fajta  törvény  a titkosszolgálatok tevékenységének  leleplezésével a  múlt rendszer igazi  természetének megismerését  és részben  a sérelmek orvoslását  is célozta,  s egyben  a  változások visszafordíthatatlanságát jelképezte. A Törvény  ismertetett rendelkezéseiből  következik, hogy az már  nem a korábbi átvilágítási törvények rokona, noha ugyanabból a szándékból fogant. 3. a) Az alatt az idő alatt, míg Magyarországon a tervezetekből végülis  törvény   lett,  megtörtént   illetve  elmúlt  a rendszerváltás, anélkül,  hogy a lusztrációs törvényekkel előidézett és  ezekkel összehasonlítható  személycserékre sor került  volna. Így  a rendszerváltás fékezésének vagy veszélyeztetésének megelőzése  már nem  lehet a  vizsgált törvény célja. A titkosügynökök kiléte sem derült ki, sőt a   titok    leplét   a   jogállami   törvényhozás   csak vastagította. Azaz a vizsgált törvény a hasonló törvények által követett eredeti célokra már nem is szolgálhatna. b) A Törvény  tartalma is  más, mint a többi országban volt: nem mond  ki sem  személyi összeférhetetlenséget múltbéli és jelen állások között; és nem fedi fel a volt politikai besúgási rendszert sem - legkevésbé a megfigyeltek előtt. Ez a  törvény a  politikai és  közéleti szereplők, s ezen keresztül "az  államélet" áttetszőségét  szolgálja. Ebben találkozik   a    rendszerváltásból   továbbélő   morális követelmény -  a hazugság  leleplezése, büntetés  helyett "megnevezés" - a "normális" jogállami értékrenddel. c) A Törvényt  tehát  mai,  normális  jogállami  körülmények között kell  vizsgálni. Az  idő múlása  miatt  ma  már  a rendszerváltó sajátosságok  a  jogállami  követelményeken belül is  alig  érvényesülhetnek.  Azt  a  tényt  azonban továbbra is  figyelembe kell venni, hogy a rendszerváltás "politikai szempontból forradalmi változás" volt; hogy az Alkotmány előtt Magyarország nem volt jogállam (ABH 1992. 80, 81.).  Az Alkotmánybíróság  azt is  tisztázta, hogy a törvényhozó "alkotmányos mozgástere" a történelmi helyzet figyelembevételére  más  és  más  a  vizsgált  alkotmányi rendelkezéstől  függően:   a   büntetőjogi   garanciákkal szemben erre  nincs lehetőség, egyes alapjogok azonban, s különösen  az   "értékelő"  generálklauzulák,   szélesebb értelmezési lehetőséget hagynak. d) A korábbi külföldi törvényekéhez képest nálunk megfordult a cél  és az eszköz sorrendje. Ott az összeférhetetlenség miatti  lemondatás   volt  a   cél,  s   ennek  járulékos kényszerítő eszköze  a nyilvánosságra hozatal. A vizsgált törvényben az  államélet áttetszősége  maga a  cél, s  ha valaki az  állásával járó nyilvánosságot nem vállalja, ez elől logikusan a pozíció elhagyásával térhet ki. 4. A  Törvényt   tehát  alapvetően   az  információszabadság alapjogának abban az összefüggésében kell vizsgálni, hogy a jogállamban  az állam  működésének a  polgárok  számára átláthatónak,  "áttetszőnek"   kell   lennie.   Ezért   a közhatalmat   gyakorlóknak   és   a   politikai   közélet résztvevőinek magánszférája  - éppen  köztevékenységükkel összefüggő  részében   -   korlátozott.   A   lusztrációs törvények   eredeti   céljaitól   teljesen   függetlenül, bizonyos közfunkciók betöltőiről a nyilvánosságra tartozó adatok közé  a korábban  kifejezetten  a  jogállamisággal ellentétes tevékenységük,  vagy ilyen  szervezetben  való részvételük is odatartozik. E tevékenység  körének meghatározásakor  a rendszerváltás történelmi  tényét   az  Alkotmánybíróság  nem  hagyhatja figyelmen  kívül.   Az  alkotmányossági  kérdés  ennek  a személyi   körnek   és   közérdekű   adataiknak   arányos behatárolása. Nem lehet  eltekinteni a  történelmi  tényektől  abban  a vonatkozásban sem,  hogy fennmaradt  az  alkotmányellenes nyilvántartások    rendszere,     amelyet     mind     az adatszolgáltató ügynökök, mind a személyes adatok alanyai szempontjából az  Alkotmánnyal összhangban rendezni kell. Erre a titkosítás alkotmányosan nem elégséges megoldás.                            IV. Az    indítványok    az    alábbiak    szerint    részben megalapozottak. 1. A  Törvény   alkotmányossági  vizsgálatának  legfontosabb kérdése kettős  megközelítésben is  felvethető, aszerint, hogy  a   kiindulás  az   információszabadságból  vagy  a személyi adatok közérdekűvé nyilvánításából történik. a) A  III/III.   Csoportfőnökség   (és   részben   a   többi titkosszolgálat)  nyilvántartásai   mind  céljukat,  mind tartalmukat, mind  titkosságukat tekintve  ellentétesek a jogállam minden  eszméjével és  tételesen az Alkotmánnyal is.  Mi   indokolhatja   tehát   a   jogállamban   titkos minősítésük  fenntartását;   illetve  hogyan   lehet  úgy nyilvánosságra  hozni   őket,  hogy   közben  azoknak   a személyiségi jogai,  akik e  jogaik alkotmányos  védelmét élvezik, ne sérüljenek? Ez  a   kérdésfeltevés  az  alkotmányellenesen  létrejött titkosszolgálati adattárak egészének sorsát érinti. b) Ezt a  széles megközelítést  azonban mind  a 482., mind a 2294. számú  törvényjavaslat,  mind  a  vizsgált  Törvény kifejezetten el  akarta kerülni:  a  törvényjavaslatokban meghatározott  feltételek   szerint  nyilvánosságra   nem hozott   adatok   titkossá   minősítését   a   "politikai stabilitás iránti  igénnyel", a  zaklatások elkerülésével indokolták. A Törvény  szándékával és  fő  szabályozási  körével  van összhangban az  a kiindulás, amely azt vizsgálja, hogy az ellenőrzendőknek   a   Törvény   1.§-ában   meghatározott személyes  adatai  nyilvánosságra  hozhatók-e.  Az  egész nyilvántartás kérdése  azonban ekkor  sem kerülhető  meg, hiszen a  további titkosítást a Törvény 25.§-a elrendeli. Az Alkotmánybíróság ezért a vizsgálatot a nyilvántartások további sorsának alkotmányosságára is kiterjesztette. c) Mindkét  megközelítés   azonban  ugyanahhoz  az  ügydöntő kérdéshez vezet:  a közérdekű  nyilvántartás mely  adatai kezelhetők  mégis   személyes  adatként;   illetve   mely személyes adatok minősíthetők közérdekűnek? A  Törvénnyel   érintett  nyilvántartások   titkosságának megszüntetéséből    nem    következik    az,    hogy    a nyilvántartásokban  szereplő  adatokat  mindenki  számára hozzáférhetővé  kell   tenni,  vagyis   hogy  az   adatok automatikusan  közérdekű   adattá  válnak.   A  titkosság megszűnése önmagában  azt eredményezi,  hogy  információs önrendelkezési jogát  (Alkotmány 59.§  (1)  bek.)  minden érintett  érvényesítheti,  azaz  saját  személyes  adatát megismerheti és azzal rendelkezhet. Egyebekben viszont az ellenőrzendő  személyeknek  jelenleg  az  állami  vagy  a közéletben betöltött  pozíciója az,  ami az  adataikat az Alkotmány  61.§   (1)  bekezdése  értelmében  közérdekűvé teszi. Az  Alkotmánybíróság ebben a határozatában tehát a "közérdekű  adat"   fogalmát  az   Alkotmány   61.§   (1) bekezdésére vonatkoztatja,  s  nem  abban  az  értelemben használja, ahogy  azt a  személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok  nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény   (a    továbbiakban:   Avtv)   2.§   3.   pontja meghatározza, illetve  ahogy  arról  az  Avtv.  19.§  (3) bekezdése rendelkezik.  A vizsgált  Törvény  az  Avtv-től függetlenül, az  Alkotmány 61.§-ra  tekintettel elrendeli bizonyos személyes  adatok  nyilvánosságra  hozatalát.  A Törvény hivatalbóli,  továbbá a  Magyar  Közlönyben  való közzététel által  elvileg teljes  nyilvánosságra hozásról szól. A közérdekű adatokhoz való hozzáférés azonban azt a lehetőséget is felöleli, hogy a törvény az adatokhoz való hozzáférést kérelemre, egyes személyeknek teszi lehetővé. Az Avtv-től  eltérő külön  törvény ezt akár feltételekhez is kötheti.  (Például a  választópolgár, a  kinevező vagy kitüntetést adó  kér adatot  a jelöltről,  a  kinevezendő vagy kitüntetni szándékozott személyről.) Az Alkotmánybíróság  először azt  vizsgálja, hogy  milyen körben kell a III/III-as nyilvántartásokat nyilvánosságra hozni [2.a)],  majd rátér  a személyes adatok közérdekűvé minősítésének alkotmányosságára [2.b)]. Ezután vonja le a következtetéseket a Törvény 2.§-a vonatkozásában [2.c)]. 2. a) A III/III.  Csoportfőnökség tevékenységéről  mindeddig az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának 1991. október 9-én kelt 3236. számú jelentése ad a nyilvánosság számára is az  Országgyűlési Irományokban hozzáférhetően képet. E jelentés szerint  a  beszervezett  hálózati  személyeknek úgynevezett B  és  M  dossziét  nyitottak.  A  B  dosszié tartalmazta a  hálózati személyre vonatkozó okmányokat és személyi anyagaikat;  az M  dossziéba a  hálózati személy eredeti  jelentései   kerültek.  A   hálózati   személyek jelentései  alapján   készültek   az   operatív   tisztek jelentései,   amelyeket   témák   szerint   csoportosítva ugyancsak a  III/III. Csoportfőnökség gyűjtött és tartott nyilván. Készültek továbbá napi és havi jelentések is. Ezek   a    nyilvántartások   létrejöttüket,    céljukat, felhasználásukat   és    fennmaradásukat   tekintve    is ellentétesek az Alkotmánnyal. Abban a részükben, amelyben a  megfigyelt  személyek  adatait  tartalmazzák,  szemben állnak  az   Alkotmány  59.§-a   szerint   a   magánlakás sérthetetlenségéhez,  a   magántitokhoz  és  a  személyes adatok védelméhez  - az  információs  önrendelkezéshez  - való joggal.  Az ügynökök  adatainak titkosítása  pedig a közérdekű adatok  megismeréséhez való, az Alkotmány 61.§- ában biztosított joggal ellentétes. Az emberi  jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Európai Emberi  Jogi Egyezmény  10.  cikkének  2.  pontja szerint   az    információk   megismerésének   szabadsága törvényben meghatározott  olyan  korlátozásoknak  vethető alá, "amelyek  szükséges intézkedéseknek  minősülnek  egy demokratikus társadalomban  a nemzetbiztonság, a területi sértetlenség, a  közbiztonság, a zavargás vagy bűnüldözés megelőzése, a  közegészség  vagy  az  erkölcsök  védelme, mások  jóhírneve   vagy   jogai   védelme,   a   bizalmas értesülések közlésének  megakadályozása, vagy a bíróságok tekintélyének és  pártatlanságának fenntartása céljából." A vizsgált  törvény sem  állhat  ellentétben  az  Európai Egyezménnyel (Alkotmány  7.§ (1) bekezdés). A megengedett korlátozási okok  közül csak  a mások  (személyes  adatai védelméhez való)  joga vonatkoztatható a Törvény 1.§-ában meghatározott adatokra  - de  csakis akkor,  ha  ezek  az adatok nem minősülnek közérdekű adatnak (lásd alább, 2.b) alatt). Más  okok nem  jöhetnek szóba,  különösen  nem  a nemzetbiztonsági     érdek,     hiszen     a     III/III. Csoportfőnökséget még  az első szabad választások előtt a jogállammal össze  nem  egyeztethető  tevékenysége  miatt felszámolták. A   múlt    megismerése,   valamint    a   rendszerváltás jelentőségének tárgyilagos  értékelése is  feltételezi  a titkosszolgálatok tevékenységének  napfényre kerülését. E körben  az   adatvédelmi  törvények   is  rendszerint   - megfelelő garanciák  között tartott  - kivételt tesznek a személyes    adatok    védelme    alól    az    általános megismerhetőség javára.  Az Avtv  32.§  (3)  bekezdés  b) pontja  is   megengedi  személyes   adat   nyilvánosságra hozását,  ha  az  a  történelmi  eseményekről  folytatott kutatások eredményeinek bemutatásához szükséges. Ahogy az (információs) önrendelkezéshez  való jogon  esett sérelem megköveteli,    hogy    a    saját    magáról    gyűjtött titkosszolgálati adatokhoz  ki-ki hozzáférjen,  az elmúlt rendszer befolyását  személyes  sorsára  tisztázhassa,  s emberi  méltóságán   esett  sérelmet   legalább   ezáltal enyhítse [ld.  VI. rész];  hasonlóképpen szükséges a múlt feldolgozásához,  hogy   az   egykori   titkosszolgálatok titkossága ne maradjon fenn továbbra is. A Törvény  1.§-ában megjelölt  nyilvántartások  adatainak feltétlen   titkossága   alkotmányellenes.   Ezeknek   az adatoknak   a    nyilvánosságát   az   Alkotmány   61.§-a megköveteli.   Ha   a   törvényhozó   ezt   a   szükséges nyilvánosságot  bármely  -  alkotmányosan  elfogadható  - okból  korlátozza,   a  korlátozásnak   szükségesnek   és arányosnak kell lennie. b) A személyes adat nyilvánosságra hozatalát az Avtv 3.§ (3) bekezdése  szerint   "törvény  közérdekből  -  az  adatok körének kifejezett  megjelölésével - elrendelheti". Ekkor a személyes  adat is  a közérdekű adatokéhoz hasonló jogi elbírálás alá  esik, amelynek a szabályait az adatvédelmi törvény III.  fejezete  tartalmazza.  Az  alkotmányossági vizsgálatnak ebben az esetben arra kell kiterjednie, hogy a személyes adat nyilvánosságra hozását elrendelő törvény alkotmányos-e. "Közérdek"   önmagában    nem   elég   alapjog-korlátozás indokolására -  hacsak maga az Alkotmány kifejezetten nem engedélyezi,  mint   pl.  a  kisajátítás  esetében.  (Vö. 64/1993. (XII.  22.)AB határozat,  ABH 1993. 373, 381.) A személyi szám-határozat  kifejezetten el  akarta kerülni, hogy az  adatvédelmet csupán  a közérdekre  hivatkozva át lehessen törni  (15/1991.(IV.13.)AB határozat,  ABH 1991. 40, 42.).  Ez az  alkotmányos követelmény érvényes arra a törvényre is,  amely - mint a vizsgált Törvény - az Avtv- től függetlenül  elrendeli személyes  adat nyilvánosságra hozását.  Ügydöntő   tehát  annak   az  alapjognak   vagy alkotmányos  elvnek,  illetve  intézménynek  azonosítása, amely a személyes adat nyilvánosságra hozását szükségessé teszi,    továbbá     annak    vizsgálata,     hogy    az információszabadság és az adatvédelem alapjogai kölcsönös korlátozása  mindegyikük   céljához  viszonyítva  arányos legyen. ba) A  jogállam   nélkülözhetetlen,   intézményes   része   a demokratikus    közvélemény,     amelynek     kialakulási lehetőségét  és   fenntartását  az  államnak  alkotmányos kötelessége biztosítani (30/1992.(V.26.)AB határozat, ABH 1992. 167, 172.). Az Alkotmánybíróság  állandó gyakorlata  szerint a szabad véleménynyilvánítás anyajoga  felöleli a közérdekű adatok megismeréséhez való  jogot, az információk megszerzésének szabadságát. (ABH 1992. 167, 171., ABH 1992. 227, 229.) E két jog  kölcsönösen feltételezi  egymást és az Alkotmány 61.§-a mindkettőt  ugyanúgy biztosítja.  (ABH 1992.  167, 179.) Ugyancsak  az Alkotmánybíróság  állandó gyakorlata, hogy   a    véleményszabadságot   korlátozó   törvényeket megszorítóan  kell  értelmezni.  (ABH  1992.  167,  178.) Következésképpen a  közérdekű adatok  megismeréséhez való alapjog is  élvezi ezt a privilégiumot. (ABK 1994 június, 261.) A  személyes   adatok  védelméhez  való  alapjogot  és  a közérdekű adatok  megismeréséhez való  alapjogot egymásra tekintettel  kell   értelmezni.  (34/1994.   (VI.  24.)AB határozat,    ABK     1994.     június,     252,     257; (36/1994.(VI.24.)AB határozat,  ABK  1994.  június,  277, 283.) Ez természetes, hiszen az információs önrendelkezés és az  információszabadság a  személy autonómiájának két, egymást kiegészítő feltétele. Éppen  erre   a  szoros   összefüggésre  tekintettel  nem mondható ki,  hogy az  információszabadság  és  személyes adat védelméhez  való jog  ütközésekor az  adatvédelemhez való  jogot   mindig  és  feltétlenül  megszorítóan  kell értelmezni. Az  Alkotmánybíróság eme  egymást  kiegészítő alapjogok hierarchiáját  a vizsgált  jogszabály  tárgyára figyelemmel állapította  meg. Az eddigi gyakorlat azonban szilárd  támpontokat   szolgáltat   arra,   hogy   milyen esetekben  érvényesülhet   az   információszabadságra   a kiterjesztő, a  személyes adatok  védelmére a  megszorító értelmezés. Az   Alkotmánybíróság    állandó   gyakorlata,   hogy   a demokratikus államélet és közvélemény érdekében az állami tisztségviselők   és    más    közszereplő    politikusok alkotmányosan  védett  magánszférája  másokénál  szűkebb; különösen ki  kell  tenniük  magukat  mások  kritikájának (legutóbb  36/1994.  (VI.  24.)AB  határozat,  ABK  1994. június, 277.). Ehhez azonban személyes adataik ismeretére is szükség  lehet,  amennyiben  azok  funkciójukkal  vagy közszereplésükkel összefüggenek.  A közhatalmat gyakorlók vagy  a   politikai  közszereplést  vállalók  esetében  a személyeknek  -   különösen  a  választópolgároknak  -  a közérdekű adatok  megismeréséhez fűződő  joga elsőbbséget élvez az  előbbiek olyan  személyes adatainak  védelméhez képest,  amelyek  köztevékenységük  és  annak  megítélése szempontjából jelentősek lehetnek. Az e  körbe eső  személyes adatok  megismerhetőségére nem csupán  az   állami  és  a  politikai  közélet  informált megvitatása  érdekében   van  szükség,  hanem  az  állami szervek helyes  megítéléséhez  és  a  működésükbe  vetett bizalom megalapozásához is. Hasonlóképpen döntőnek  tekintette az  Alkotmánybíróság a volt MDP és MSZMP szerepét az államhatalom gyakorlásában, s ebből folyóan adataik nélkülözhetetlenségét a jelenkori történelmi folyamat  bemutathatóságában akkor,  amikor az irataik kutathatóságát  és  hozzáférhetőségét  szabályozó jogszabályt vizsgálta (ABK 1994 június, 257). A közelmúlt feltárásának ebben  az esetében is az információszabadság élvezett elsőbbséget. bb) A vizsgált  törvény 1.§-ában meghatározott arra vonatkozó adatok, hogy  a jogállamban  közhatalmat gyakorló  vagy a politikai  közéletben   résztvevő  személyek  korábban  a jogállamisággal ellentétes tevékenységet folytattak, vagy olyan   szerv    tagjai   voltak,    amely   korábban   a jogállamisággal ellentétes  tevékenységet  folytatott,  a közhatalom gyakorlói  és a  politikai közélet  résztvevői tekintetében -  köztük azok  vonatkozásában  is,  akik  a politikai  közvéleményt  feladatszerűen  alakítják  -  az Alkotmány 61.§ szerinti közérdekű adatok. Az a  fajta politikai  rendőrség  és  informátor-hálózat, amelyről a  törvényben szó  van,  nem  működhetett  volna jogállamban.  A  korábbi  rendszerek  az  állambiztonsági szervezeteket és hálózatokat, valamint a titkosszolgálati eszközöket politikai  célokra,  s  azon  a  körön  messze túlterjedően  használták,  amelyet  jogállami  rendben  a bűnüldözés és  az állam  biztonságának érdeke indokolhat. Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága 1991. október 9-én  kelt   3236.  számú   jelentése,  amely  a  korábbi lusztrációs   törvényjavaslatok    elbírálása    céljából készült,  megállapítja,   hogy  "a  volt  állambiztonsági szervezet valamennyi  operatív csoportja  a parancsuralmi rendszer   fenntartását,   erősítését   szolgálta"   (11. oldal.),   s    visszatérő   megállapítása    szerint   e titkosszolgálatok   "belpolitikai   elnyomó   feladatokat láttak  el".   A  nem   jogállami   rendszer   igazgatási gyakorlatához tartozott,  hogy egyes  tisztségek betöltői az   így    szerzett   adatokat   -   döntéseikhez   való felhasználásra  -   rendszeresen  megkapták.  Nem  szorul bizonyításra, hogy  a Nyilaskeresztes  Párt  tevékenysége nemcsak a  mai jogállam  alapjaival, de  a nemzetközi jog általánosan elismert  szabályaival is  ellentétben  állt. Végül közérdekűnek  tekinti az  Alkotmánybíróság  azt  az adatot is,  hogy a jogállamban közhatalmat gyakorló, vagy a  politikában  szerepet  vállaló  személy  1956-1957-ben karhatalmi   alakulatban    szolgált.    Ezt    maga    a rendszerváltás ténye,  s az  1956. októberi forradalomnak és   szabadságharcnak   a   rendszerváltásban   betöltött kulcsszerepe kielégítően indokolja. A   Törvény    1.§-ában   meghatározott    adatok   olyan tevékenységre  vonatkoznak,   amelyek  a  jogállamisággal bizonyosan  ellentétesek.  Az  Alkotmány  61.§-át  hajtja végre az  a törvény,  amely lehetővé  teszi a közvélemény számára   annak    megismerését,   hogy   a   jogállamban közhatalmat  gyakorló   vagy   a   politikai   közéletben résztvevő személy  korábban a  jogállamisággal ellentétes tevékenységet folytatott,  illetve  a  politikai  közélet résztvevője  ilyen   szervezethez  tartozott.   Az   erre vonatkozó  adatok   nyilvánosságra  kerülése   azért   is szükséges, mert  e  tevékenység  nagyobb  része  titkosan folyt. Egyrészt  a titkosság további fenntartásának nincs alkotmányos indoka.  (Lásd fenn, az a) pontban.) Másrészt a mai közhatalom gyakorlói és más politikai szereplők egy részéről korábbi  funkciójuk vagy nyilvános tevékenységük folytán a közvélemény tudhatja, hogy korábban a jogállami értékekkel   ellentétesen    tevékenykedtek.    Semmilyen alkotmányos érdek  nem fűződik  ahhoz, hogy  a  titkosság által   előidézett    különbség   e    csoporton    belül fennmaradjon. A  politikai közélet és az államélet teljes átláthatósága és  tájékozott  megítélése  is  megköveteli tehát, hogy  a törvényben  meghatározott adatokra nézve a közérdekű  adatok  hozzáférhetőségének  alkotmányos  elve érvényesüljön. c) A személyes  adatok és a közérdekű adatok elhatárolásának alkotmányos ismérvei  a fentiekből adódnak. A törvényhozó nem  dönthet   tehát  teljesen  szabadon  arról,  hogy  a keletkezésében  és  működésében  alkotmányellenessé  vált titkosszolgálati  adatnyilvántartásokat   megsemmisíti-e, továbbra  is   titkosan  kezeli-e,  avagy  nyilvánosságra hozza-e  és   ha  igen,  milyen  körben.  Elhatározásának alkotmányos feltételei és korlátai vannak. A nyilvántartások  teljes  titkosításának  vagy  azonnali megsemmisítésének alkotmányellenessége az indokolás fenti érveléséből  már  következik.  A  nyilvántartások  teljes nyilvánosságra  hozásának  hasonlóképpen  alkotmányossági akadályai   vannak;    ilyen   például   azon   személyek információs   önrendelkezési    joga,   akikről    adatot gyűjtöttek. A  közérdekűnek minősített  és a továbbra sem nyilvános adatok  körének  meghatározása  a  2.a)  és  b) pontban leírt  alkotmányossági  feltételek  között  olyan "politikai kérdés", amely a törvényhozónak viszonylag tág teret  nyújt   arra,  hogy   -  mint   szándékozta  is  - egyensúlyozzon aközött,  hogy  bizonyos  funkciókat  -  a rendszerváltás  sikere   érdekében  és  a  közvéleménnyel szembeni kötelessége folytán - teljeskörűen "átláthatóvá" tesz,  míg  mások  tekintetében  a  "stabilitás"  igényét érvényesítve  korlátozza  az  adat  hozzáférhetőségét  és fenntartja a  személyes adat jelleget. A politikai döntés a nyilvánosság  határait, azaz  az átvilágítás  mélységét szűkebben és tágabban is meghatározhatja. Az  Alkotmányból   ez  a   politikai  döntés,   azaz   az átvilágítandó   adatok   és   a   személyi   kör   pontos meghatározása, nem  vezethető le,  hanem  egyrészt  az  a követelmény, hogy  az adatok  nem tarthatók  titokban, de teljeskörűen nem  hozhatók nyilvánosságra  sem, másrészt, hogy  -  ha  már  a  politikai  döntés  megtörtént  -  az Országgyűlés  az   átvilágítandó  személyi   kört  és   a közérdekű adatokat  egységesen aszerint  a mérce  szerint határozza meg,  amellyel - alkotmányos lehetőségei között -  az   Alkotmány  61.  és  59.§-ai  kölcsönös  korlátait meghúzta. E tekintetben a Törvény maga - sem az 1. és 2.§ felsorolásai,  sem  a  preambulumban  szereplő  politikai célkitűzés,  "a   demokratikus  államélet   tisztaságának előmozdítása" - természetesen nem lehet az alkotmányosság megítélésének   technikai    mércéje;   a   Törvényt   az Alkotmányhoz kell  mérni. Ezért a preambulum és a Törvény 1.  és   2.§-a  közötti   esetleges  meg  nem  felelésnek önmagában éppúgy  nincs alkotmányossági jelentősége, mint ahogy két  törvény ütközésének  sincs (35/1991.(VI.20.)AB határozat, ABH 1991. 175, 176.). Az Alkotmánybíróság tehát egyrészt azt vizsgálja, hogy az adatok és  a személyi  kör meghatározása  a Törvényben  a közérdekű  adattá   nyilvánítás  fent  leírt  alkotmányos határain belül marad-e, másrészt, hogy a mércét a Törvény következetesen alkalmazza-e, különösen az egyes világosan elhatárolható és  hasonló  ismérvű  személyi  csoportokon belül. Ebből a  szempontból a  Törvény 2.§-ának zárt felsorolása részben   túl    is   lépi    a   törvényhozó   politikai mérlegelésének  alkotmányos  lehetőségeit,  továbbá  azon belül   sem   alkalmazza   következetesen   ugyanazt   az elhatárolási  ismérvet  a  közérdekű  és  személyes  adat között. Így  például a  2.§ 18,  23, 24.  és 25.  pontjai olyan személyi  kör  adatait  nyilvánítják  közérdekűnek, amelyek kívül esnek nemcsak a közhatalmat gyakorlókon, de a    politikai     közélet     szereplőin     is.     (Az alkotmányellenesség részletes megállapítására ld. alább a 7.2 pontot.) Nem következetes  a Törvény  abban sem, hogy a közhatalom gyakorlói tekintetében hol húz határt. Alkotmányosan (8.§ (2) bek.)  nem kifogásolható,  hogy  csak  a  "fontosabb" állások betöltőit  ellenőrzik hivatalból,  és csak  az  ő adataikat teszik  közzé. Itt  a törvényhozó  köznyugalmat célzó szándéka  a kevésbé  fontos állások átvilágításával járó   (még    technikai    szinten    is    kimutatható) aránytalanságra hivatkozhat.  De az átvilágítandó állások ismérve  nem   lehet  döntően   a  hatáskör   szélessége, terjedelme, hanem  érvényesíteni lehetett  volna azt  is, hogy legalább  a közvetlenül  választott  tisztségviselők tekintetében a  jogállammal ellentétes  tevékenység  vagy szervezeti hovatartozás közérdekű adat, amelyet kérelemre -  hivatalos   ellenőrzés  után   a   kérelmező   számára megismerhetővé tétellel - nyilvánosságra kell hozni. Még kevésbé  ismerhető fel bármilyen ismérv abban, hogy a közvéleményt  hivatásbeli   feladatként  alakítók   közül (akiknek az  ellenőrzésére alkotmányos  lehetőség van), a Törvény miért  csak a  sajtót - és ezen belül is a Magyar Rádió és  a Magyar  Televízió kivételével  miért  csak  a nyomtatott sajtót  - rendeli  átvilágítani. A közvélemény alakítása -  "közreműködés a  népakarat kialakításában" - például a politikai pártok alkotmányban írt, fogalomképző feladata (Alkotmány 3.§ (2) bekezdés), mégsem szerepelnek a pártok  a 2.§-ban.  Hasonlóképpen  felvethető,  hogy  a feladatuk szerint  is politikai  véleményformáló  egyházi testületek, vagy tisztségviselők a kötelező ellenőrzésből miért maradtak  ki. (Az  Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy az ilyen  egyházi személyek  ellenőrzése nem  ütközik  az állam  és  egyház  elválasztásának  elvébe.  A  politikai közvéleményt  formáló   egyházi  testület   vagy  személy ellenőrzése nem  minősül "az  egyház belső  ügyeibe  való beavatkozásnak",  mint  ahogy  az  ellenőrzést  elrendelő törvény sem sajátosan az egyházakra vonatkozik, hanem un. "általános  törvény",  amely  minden  hasonló  tényállást egyaránt szabályoz, s így a vallásszabadság alkotmányosan megengedett  "külső   korlátja".(ABH   1993,   48,   52)) Hasonlóképpen fölvethető,  miért hiányoznak  a Törvényből az    országos     köztestületek    vezetői,    vagy    a szakszervezetekéi,  amelyek   a   politikai   közvélemény formálásában bizonyosan szerepet játszanak. Az  Alkotmánybíróság   e  tekintetben  nem  veheti  át  a törvényhozóra tartozó  politikai  kérdés  eldöntését,  de megállapítja    az     egységes    alkotmányos     ismérv alkalmazásának  hiányát.   A  2.§   ezért  ellentétes  az Alkotmány 70/A. §-ával. A törvényhozónak a diszkrimináció kiküszöbölésére az  egységes mércét saját döntése szerint kell meghatároznia és következetesen érvényesítenie. Az  Alkotmánybíróság  csupán  ott  állapítja  meg  a  2.§ valamely  rendelkezésének   alkotmányellenességét,   ahol pontosan meghatározott  csoporton belül  is  kimutatható, hogy az  részben tágabb,  részben szűkebb annál, mint ami az   alkotmányos    ismérvnek   megfelelne:    ezért   az Alkotmánybíróság a  22.  pont  kapcsán  az  írott  és  az elektronikus  sajtó   vonatkozásában  a   diszkriminációt megállapította. (Részletesen  lásd  alább,  a  7.3.  pont alatt.) d) A   Törvény   alkotmányossága   megítélésének   általános kérdései közé  tartozik  még,  hogy  a  Törvény  1.§-ában meghatározott adatoknak  az indítványok  szerint  hiányos vagy  megbízhatatlan  volta,  illetve  a  törvény  ezeken alapuló   végrehajtása   nem   vezet-e   alkotmányellenes diszkriminációra. Ugyanennek az  alkotmányos problémának másik oldala, hogy a  törvény  akkor  alkotmányos,  ha  a  közérdekű  adatok feltárását olyan eljárás előzi meg, amely szavatolja azok valódiságát. Vagyis  a bizottság államigazgatási eljárási jellege  és  a  bírói  út  a  Törvény  alkotmányosságának feltétele. da) Az adatok  teljeskörűségének és megbízhatóságának kérdése alkotmányossági kérdésként csupán a törvény 1.§ b) pontja szerint ellenőrzendő  hálózati  személyek  vonatkozásában tehető    fel.     Az    Országgyűlés    Nemzetbiztonsági Bizottságának jelentése megerősíti azt a köztudott tényt, hogy  1989.   decemberében  és   1990.  január  elején  a belbiztonsági szervezetben  nagyarányú  iratmegsemmisítés történt. A  nyilvántartások hiányos  volta azonban  akkor jelentene   súlyos    alkotmányossági   kérdést,   ha   a törvényhozó a  teljes adatanyag,  s így  minden  hálózati személy kilétének  nyilvánosságra hozása  mellett döntött volna.  A   törvény  koncepciója   azonban  az,   hogy  a nyilvánosságra  kerülés   elől  az  érintett,  választása szerint,  kitérhet.   Ezért  az   adatok   megbízhatósága elsősorban abból  a szempontból  jelentős, hogy  hamis  - különösen  utólag   behelyezett   -   adatok   és   nevek nyilvánosságra kerülése  ellen a Törvényben meghatározott eljárás nyújtson elegendő biztosítékot. A Törvény 1.§ a) pontja szerint az, hogy az átvilágítandó személy  teljesített-e   szolgálatot  az   ott  megjelölt szervek valamelyikében  hivatásos -  nyílt vagy szigorúan titkos -  állományú  tisztként,  a  Belügyminisztériumban őrzött, 1990.  február 14-én lezárt nyilvántartás alapján döntendő  el.   Itt  tehát  a  Törvény  további  források igénybevételét ki is zárja, noha kétség esetén - mivel az Országgyűlés  Nemzetbiztonsági   Bizottsága  már  idézett 3236. számú  jelentése szerint  az SZT  tisztekről  a  BM Személyzeti Osztályán  minden adat rendelkezésre áll - az állomány ezen  túl is  rekonstruálható lenne. Ugyancsak a Nemzetbiztonsági Bizottság  jelentésében szerepel, hogy - noha  elkülönített   nyilvántartásuk  nincs   -  a   volt karhatalmistákról és  az  1956  előtti  ÁVH-sokról  a  BM Személyzeti Főosztályának  archívumában található anyagok "szinte teljes  értékűek". Az  MSZMP  iratanyaga  alapján ugyancsak  könnyen   megállapítható,  kik,  illetve  mely politikai  vagy   állami   tisztségek   betöltői   kaptak tájékoztatást a III/III-as osztálytól vagy jogelődeitől. Egyedül a  Törvény  1.§  b)  pontjában  szereplő  hálózat nyilvántartása az,  amely teljesen nem rekonstruálható. A III/III.  csoportfőnökség   iratanyagának   nagy   részét megsemmisítették 1989.  decemberében és 1990. január első felében. Ezek  az anyagok  felölelték - a Törvény számára jelentőséggel bíró  -  a  titoktartási  nyilatkozatot,  a nyugtákat, valamint  az eredeti  jelentéseket.  Megmaradt 27.133  hálózati   személyre  vonatkozó  43.983  személyi karton, amely  a hálózati személyek adatait és szolgálati kapcsolatait  tartalmazza.   Mivel  ezeket   a   hálózati személyek nem  írták alá, önmagukban - a Jelentés szerint - bizonyító erejük nincs. Nagy   számban    maradtak   fenn    azonban    közvetett bizonyítékok, amelyeket,  s különösen  bizonyító erejüket az Országgyűlés  Nemzetbiztonsági Bizottságának jelentése részletesen értékeli.  (Így pl.  a pénzügyi  dokumentáció fennmaradt.) Igenlően  válaszolja meg  a Jelentés  azt  a kérdést, hogy  a nyilvántartásból  következtetni  lehet-e arra,  ki   adott,  és  ki  nem  adott  jelentéseket.  (A jelentést nem tevőket kizárták a hálózatból, ennek anyaga is megmaradt.)  Igen fontos  a Jelentés  feltárása arról, hogy  az   állambiztonsági  szervezet  egésze  rendszeres információcserét   folytatott,    sok   esetben   nemcsak anyagaikat, de  a  III/III-as  ügynököket  is  átvette  a III/I.,    II.     és     IV.     Csoportfőnökség.     Az iratmegsemmisítéskor is  jelentős anyag  került ezekhez a további  ügyosztályokhoz,   ahol  ma   is  megvan.  Ha  a vizsgálat egésze kiterjed a III/III-as anyagokon túl a BM irattára más részeire is, továbbá a többi titkosszolgálat anyagára is, a hálózati személyek teljes köréhez közelebb lehet jutni,  s az együttműködés bizonyítása is többnyire lehetséges. Mivel  az ügynökök  személye és  tevékenysége több nyilvántartásban  is megjelent,  nincs valószínűsége annak hogy  az utólagosan behelyezett személyi anyagokhoz másutt  is   megfelelő  bizonyító   erejű   dokumentációt helyezhettek volna  el. Ezzel  összefüggésben rámutat  az Alkotmánybíróság  arra   is,  hogy   nem  az  ellenőrzött személynek kell  azt bizonyítania,  hogy nem volt ügynök, hanem a  bizottsági, s  végső soron a bírósági eljárásban kell rábizonyítani  ügynök voltát,  aholis  a  bizonyítás terhét nem ő viseli. db) Az ellenőrzést  végző bizottság  nincs kötve  az  1.§-ban megjelölt  nyilvántartásokhoz,   hanem  ezek  ellenőrzése céljából   bármilyen    törvényes   bizonyítási   eszközt felhasználhat (12.§).  Az 1.§ b) pont szerinti ellenőrzés során a bizottság nem a nyilvántartást ellenőrzi, hanem a tényleges tevékenységet  kell bizonyítania.  Ezért itt az államigazgatási  eljárás   általános  szabályairól  szóló 1957. évi  IV.  törvény  (a  továbbiakban:  Áe),  majd  a Polgári perrendtartásról  szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban:   Pp)    teljes   bizonyítási    eszköztára felhasználható,     beleértve     az     Alkotmánybíróság értelmezését   az    ártatlanság   vélelmének   megfelelő alkalmazásáról az államigazgatási eljárásban. dc) A  Nemzetbiztonsági  Bizottság  jelentése  tartalmára  is figyelemmel még  a Törvény  által  szabott  keretben  sem kielégítő, hogy  a  Törvény  8.§-ában  írt  felhatalmazás alapján  csak   a  belügyminiszter   és  -  karhatalmista ügyekben -  a honvédelmi  miniszter  köteles  betekintést engedni. A jogállamhoz  tartozó jogbiztonságból (Alkotmány 2.§ (1) bek.) fakad,  hogy a  törvényhozónak a vizsgált esetben a szükséges  jogosítványok  igénybevételének  jogszabályban való   biztosításával   gondoskodnia   kell   az   általa létrehozott eljárás  és közigazgatási  szerv  működésének hatékonyságáról. Erre figyelemmel  az Alkotmánybíróság  a Törvény 8.§-ából megsemmisítette  az  alkotmányellenes  korlátozásokat.  A megmaradó hatályos  szöveg értelmében a bizottság bármely iratot, bármely  nyilvántartásból megvizsgálhat,  illetve bekérhet. Az Alkotmánybíróság  megsemmisítéssel nem  tudta  azonban kiküszöbölni  és   a  8.§   hatályban  maradó  értelmével összhangba hozni a Törvény 9. §-ának azt a rendelkezését, amely szerint  a  nyilvántartás  vizsgálatához  szükséges feltételeket  a   belügyminiszter,  és   -  a  karhatalmi szolgálat tekintetében  vele együttesen  -  a  honvédelmi miniszter biztosítja.  Ezért az  Alkotmánybíróság az Abtv 1.§ e)  pontja és a 21.§ (7) bekezdése alapján hivatalból eljárást     indított      mulasztásban     megnyilvánuló alkotmányellenesség      megszüntetése      iránt      és megállapította, hogy  az  Országgyűlés  a  Törvény  9.§-a tekintetében  alkotmányellenes   mulasztást  követett  el azzal, hogy  a  nyilvántartások  vizsgálatához  szükséges feltételek     biztosításának     kötelezettségét     nem terjesztette  ki   valamennyi  nyilvántartást   felügyelő főhatóságra, beleértve  a  titkosszolgálatokat  felügyelő tárcanélküli minisztert. 3. Az  Alkotmánybíróság  már  kifejtette  és  értelmezte  az összeférhetetlenségi       szabályok        alkotmányjogi jelentőségét. A  1158/B/1990. ügyszámú határozatában (ABH 1991. 547,  549.) többek között megállapította: "Lehet az összeférhetetlenségi  előírásoknak   olyan  tartalma  is, amelynek alapján  bizonyos tisztséget, munkakört betöltők vagy foglalkozást  űzők valamely  tisztségre,  munkakörbe választásuk, kinevezésük esetén csak akkor maradhatnak új pozíciójukban, ha az összeférhetetlennek minősülő korábbi tisztségükről,      munkakörükről,       foglalkozásukról lemondanak, vagy azt szüneteltetik." Az Alkotmánybíróság  a bírói függetlenség alkotmányossági tartalmát  szintén  több  határozatban  értelmezte  (pl.: 38/1993.(VI.11.)AB hat.,  ABH 1993.  256, 261-262.). Ezek szerint a  bírói függetlenség az ítélkezésben ölt testet, az  ítélkezésre   vonatkozik.  Ennek   megvalósulását  az ítélkező  bíró  esetében  státuszbeli  garanciák  (pl.  a határozatlan     időre      szóló      kinevezés,      az elmozdíthatatlanság) is szolgálják. A bizottságok ugyan (korábban) kinevezett bírákból állnak (Törvény 5.§  (1) bek.),  de  a  bizottság  tagjává  való jelöléshez  szükséges   az  érintett  bíró  hozzájárulása (Törvény 5.§ (3) bek.). A bizottság tagjává megválasztott bíró nem  ítélkezhet, szolgálati  viszonya a megválasztás időpontjától a tagság megszűnéséig szünetel. Munkavégzési jogviszonyára a  díjazása kivételével  a  köztisztviselők jogállásáról  szóló   1992.  évi   XXIII.   törvényt   (a továbbiakban: Ktv)  kell alkalmazni.  A bizottság tagja e funkciójában nem bíróként jár el és nem bírói feladatokat lát el.  A bírói  függetlenséget ezért  a Törvény 5-7.§-a nem sérti. Önmagában abból  a szabályból,  hogy a  bizottság tagjait bírói tisztséget elnyert személyek közül kell választani, nem  következik,   hogy  a  bizottság  eljárása  bírósági eljárás  lenne.   A   bizottság   nem   része   a   bírói szervezetnek, nem  bíróság, hanem  sajátos  közigazgatási szerv,  amely  a  Törvény  és  az  Áe  szabályai  szerint tevékenykedik. Nem  követelmény, hogy  a bírósági eljárás garanciái már  a bizottság  eljárásában  is  teljeskörűen érvényesüljenek. 4. Az Alkotmány  a választójogról  a 70.§ (1) bekezdésében a következők szerint  rendelkezik:  "A  Magyar  Köztársaság területén élő  minden nagykorú magyar állampolgárnak joga van   ahhoz,   hogy   az   országgyűlési   és   a   helyi önkormányzati,   továbbá   a   kisebbségi   önkormányzati választásokon választható  és - ha a választás, illetőleg a népszavazás  napján az  ország területén  tartózkodik - választó   legyen,    valamint   országos    vagy   helyi népszavazásban és népi kezdeményezésben részt vegyen." A Törvény  egyetlen rendelkezése  sem korlátozza  sem  az aktív, sem a passzív választójogot. Akiről megállapítják, hogy a  Törvény 1.§-ában  írt  tevékenységet  folytatott, nincs elzárva  attól, hogy  a  választásokon  szavazóként részt vegyen illetve jelöltként induljon. A megválasztott képviselő pedig  nem veszíti  el országgyűlési képviselői mandátumát  a   Törvény  erejénél   fogva,   a   mandátum megvonására a  Törvény nem jogosítja fel az Országgyűlést sem.  A   választópolgárok   sem   hívhatják   vissza   a képviselőt,  mivel  ilyen  jogintézmény  nincs.  Magát  a képviselőt  sem   kötelezi  a   törvény  arra,   hogy   a mandátumáról lemondjon. 5. Az Alkotmány  70.§ (4)  bekezdése szerint  minden  magyar állampolgárnak  joga  van  ahhoz,  hogy  részt  vegyen  a közügyek  vitelében,   továbbá   hogy   rátermettségének, képzettségének   és    szakmai   tudásának    megfelelően közhivatalt viseljen. A 70/B. § (1) bekezdése  szerint a  Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához. A Törvény  nem  tartalmaz  a  közügyek  (pl.  választójog gyakorlása,     közhivatal      betöltése,     társadalmi szervezetekben   tisztségviselés,   katonai   rendfokozat elérése,   kitüntetés    elfogadása)    vitelében    való részvételre   vonatkozó    tiltó   rendelkezést,    s   a közhivatalok viseléséhez való jogot sem korlátozza. A Törvény  rendelkezései  alkotmányjogi  szempontból  nem állnak közvetlen  összefüggésben - és így ellentétben sem -  a  munka  és  a  foglalkozás  szabad  megválasztásának alapvető  jogával.   A  Törvény  1.§-a  alapján  érintett személyt  megilleti  a  szabad  választás  joga,  akarata ellenére pedig  semmiféle munkát nem kell elvégeznie (vö: 1449/B/1992/11.sz. AB-hat.,  ABK 1994.  július-augusztus, 338,  340.).   A  munkavégzésre  irányuló  jogviszonyokra irányadó szabályokat  (pl. a munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi  XXII. törvény  [Mt], a Ktv, a közalkalmazottak jogállásáról szóló  1992. évi  XXXIII. törvény  [Kjt])  a Törvény nem  bővíti sem  új megszüntetési okokkal, sem új keletkeztetési feltételekkel.  A valamely  foglalkozáshoz való hozzáférést  vagy  a  foglalkozás  gyakorlását  (ABK 1994. április, 169, 171-172.) a Törvény nem akadályozza. 6. A Törvény  kötelezi a  bizottságot arra, hogy ellenőrzést végezzen, az  ellenőrzés  eredményeként  döntést  hozzon, meghatározott esetekben a döntését közzétegye. A Törvény  18.§-a nem  a bírói utat zárja ki; a bizottság döntésének törvényességét  bíróság  előtt  lehet  vitatni (19.§).  Azt   zárja  ki,   hogy  a  döntésben  foglaltak tekintetében  meghatározott   tárgyú   polgári   eljárást indítsanak. Ennek  oka, hogy  a személyhez  fűződő  jogok megsértése miatt  indított kereset  elvileg  sem  lehetne megalapozott, mert  a  Törvénynek  a  bizottságot  és  az ellenőrzés alá  vont személyeket  kötelező  rendelkezései miatt a  rendes bíróság  csakis a  jogellenesség  hiányát állapíthatná meg.  Annak eldöntése  pedig, hogy a Törvény rendelkezései   maguk    sértenek-e   személyhez   fűződő (alapvető)  jogokat,  nem  a  rendes  bíróság,  hanem  az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik. A Törvény  5.§ (6) bekezdése értelmében a bizottság tagja nem vonható  felelősségre  bíróság  előtt  a  megbízatása gyakorlása során közölt tény vagy adat miatt. Ez a  rendelkezés a  bizottság tagját  megillető mentelmi jog része. Az Alkotmány és más jogszabályok is ismerik az un. "felelőtlenség"  intézményét, ami  azt jelenti,  hogy meghatározott   közhivatalt   betöltőket   a   feladataik zavartalan,  befolyásmentes   ellátásához  fűződő  állami érdek miatt  működésükért egyáltalán  nem, vagy csak igen korlátozottan lehet  felelősségre vonni.  Ilyen  tartalmú pl. az  országgyűlési képviselők mentelmi joga (Alkotmány 20.§), a  köztársasági elnök  eljárásjogilag  korlátozott felelőssége (Alkotmány  31/A.§). Az Alkotmányon kívül más jogszabályok    is     tartalmazhatnak     felelőtlenségi szabályokat. Az  Abtv 14.§-a szerint pl. az alkotmánybíró sem vonható  felelősségre a  hivatása  teljesítése  során kifejtett véleménye és szavazása miatt. Ezek  a  szabályok  az  adott  hivatalt  betöltő  személy felelősségre vonását  bizonyos körben  kizárják illetőleg megfelelő  eljárási   feltételekhez  kötik.   Nem   lehet alkotmányellenesnek tekinteni, hogy a Törvény a bizottság tagjaként való  működést olyannak  tartja, amely mentelmi jog létesítését  indokolja, a  bírósághoz  való  alapvető joggal ez kapcsolatba sem hozható. 7.1. Az    Alkotmány    70/A. §   (1)    bekezdése    szerinti megkülönböztetés a  vizsgált esetben  az Alkotmány 59. és 61.§-a tekintetében áll fenn. Alkotmányos követelmény az, hogy   a    Törvény   2.§-ában   felsorolt   ellenőrzendő személyeknél a törvényhozó azonos ismérveket alkalmazzon. 7.2. A  törvény   az   állami   tisztségviselőkön,   politikai véleményformálókon túl  a közélet  más résztvevőit  is az ellenőrzendők körébe  vonja (Törvény  2.§ 18.,  23., 24., 25. pont.). A Törvény  rendelkezései  itt  nem  az  Alkotmány  61.§-a érvényesülése  érdekében   korlátoznak  alapvető   emberi jogokat. Az  egyetemek,  főiskolák  meghatározott  tisztségviselői (rektor, dékán,  főigazgató, tanszékvezető)  és az állami vagy többségi állami tulajdonú gazdálkodó szervek vezetői esetében -  mivel sem  közhatalmat nem gyakorolnak, sem a politikai közéletben  nem vesznek  részt - nem ismerhetők fel azok az ismérvek, amelyeknél fogva a reájuk vonatkozó adatok  az   Alkotmány  61.§   (1)  bekezdése   szerinti, hivatalból vizsgálandó  közérdekű adatoknak minősülnének. E személyeknek a személyes adatok védelméhez való jogát a Törvény a  hivatalbóli vizsgálat és a kötelező közzététel elrendelésével  az   Alkotmány  59.§   (1)   bekezdésének sérelmét okozva korlátozta. Az Alkotmánybíróság  ezért a  Törvény 2.§  18., 23., 24., 25.  pontja  rendelkezéseit  alkotmányellenességük  miatt megsemmisítette. 7.3. A törvény az ellenőrzendők körébe vonja az MR, az MTV, az MTI  valamint  a  meghatározott  példányszámot  meghaladó napi- és hetilapok vezető munkatársait. Az Alkotmánybíróság  a Törvény  2.§-a vizsgálatakor abból indult ki,  hogy  egyes  személyes  adatok  attól  váltak alkotmányosan közérdekűvé,  hogy olyan személyek korábbi, a jogállam  alapelveivel ellentétes  tevékenységét tárják fel, akik  a jogállamban közhatalmat gyakorolnak, illetve olyan  állást   töltenek   be,   amellyel   a   politikai közvéleményt  közvetlenül   alakítják.  Ez   megfelel   a korábbi, a véleményszabadságra és közvéleményre vonatkozó alkotmánybírósági  határozatoknak   is  (lásd  különösen: 30/1992.(V.26.)AB, ABH  1992.  167.;  36/1992.(VI.10.)AB, ABH 1992.  207.; 37/1992.  (VI. 10.)  AB, ABH 1992. 227.; 36/1994. (VI. 24.) AB, ABK 1994. június, 277.). A fent  (IV.1. pontban)  kifejtettek  szerint  a  korábbi politikai  tevékenység  azon  személyekkel  kapcsolatosan közérdekű  adat,   akiknek  jelenlegi   tevékenysége   is befolyásolja a politikai közvéleményt, vagy azáltal, hogy közhatalmat  gyakorol,  politikai  közszereplést  vállal, vagy azáltal,  hogy a  közvélemény-formálás  közvetítőit, médiumait  működteti,   s  ezáltal  közvetlenül  képes  a politikai közvélemény alakítására. Ez az  ismérv azonban  csakis a  feladatszerűen politikai véleményformálókra áll. a) A Törvény  2.§ 21. pontja, amely a Magyar Rádió, a Magyar Televízió és  az Magyar  Távirati  Iroda  szerkesztői  és annál magasabb  beosztású dolgozói  tekintetében írja elő az ellenőrzést,  nincs tekintettel  erre a  szempontra, s így szélesebben  határozza meg  az ellenőrzendők személyi körét  annál,   mint  akiknek   az  adatai  alkotmányosan közérdekűnek  minősülhetnek.  Nem  minden  szerkesztő  és műsor foglalkozik  politikával és  formálja közvetlenül a politikai közvéleményt.  (Így például a zenei szerkesztők nem sorolhatók az átvilágítandók közé.) Hasonlóképpen nem teszi meg a szükséges megkülönböztetést a 22. pont, amely a 30.000  példányszámú napi-  és  hetilapokra  mondja  ki ugyanezt a  szabályt, tekintet  nélkül  arra,  hogy  azok politikai, közéleti,  avagy szakmai,  szórakoztató s más, nem   kifejezetten    politikai   irányultságú   lapok-e. Önmagában az  országos közszolgálati  médiumok befolyása, vagy  a  példányszám  alapján  feltételezett  befolyás  a közvéleményre  nem   elégséges  indok   minden   magasabb beosztású   munkatárs    személyes   adata    közérdekűvé nyilvánítására.  (A   közszolgálati  médiumok  legfelsőbb vezetői alkotmányos  aggály nélkül  az ellenőrzendők közé tartoznak, lásd 2.§ 10. és 16. pont.) A 2.§ 21 és 22. pontja tehát az Alkotmány 59. és 70/A. §- ával  ellentétes   abban  a   részében,  amelyben  a  nem politikai adások  illetve lapok szerkesztőire és magasabb beosztású dolgozóira vonatkozik. b) A törvény  által meghatározott  és alkotmányosan  képzett csoportokon  belüli   egyenlő  elbánás   viszont  azt  is megköveteli, hogy az ellenőrzés az országos közszolgálati rádión  és   televízión  kívül   kiterjedjen   a   30.000 példányszámú lapokéval összehasonlítható közönséget elérő kereskedelmi, valamint  a nem-kereskedelmi  helyi rádiók, valamint TV-k  (vö. ABH  1992, 230; 1993, 314), továbbá a Magyar  Rádión   és  a   Magyar  Televízión  kívüli,  nem kereskedelmi országos vagy regionális rádió- és tv-adások szerkesztőire   és    magasabb   beosztású    dolgozóira, amennyiben azok közvetlenül politikai közvélemény-formáló tevékenységet    végeznek     (pl.    politikai    műsort szerkesztenek). Az  Alkotmány  61.  és 70/A. §-ával  ellentétes,  hogy  a fentiek ellenőrzéséről a törvény nem rendelkezik. A törvényhozó  a diszkriminációt nem csupán az ellenőrzés kiterjesztésével szüntetheti  meg, hanem az ellenőrzendők körének   egységes    ismérveken   nyugvó,   de   szűkebb meghatározásával is. 7.4. A Törvény  4.§-a szerint  "az egyházak  arra  hatáskörrel felruházott tisztségviselőinek, illetőleg testületeinek a megkeresése  alapján  az  általuk  meghatározott  egyházi tisztséget    betöltő     személyek    tekintetében     a belügyminiszter, illetőleg  a honvédelmi  miniszter végzi el  az   1.§  szerinti  ellenőrzést  és  a  megállapított adatokról tájékoztatja a megkeresőt." A Törvény  tehát az egyházakat csupán a lehetséges és nem a kötelező ellenőrzés körébe vonja. A  Törvény   az  egyházi   tisztséget  betöltő  személyek ellenőrzésére az  általánostól eltérő szabályokat határoz meg. A Törvény rendelkezései közül ezeknek a személyeknek az ellenőrzésére  csak az  1. és 4.§ vonatkozik. Ebből az 1.§ az  ellenőrzendő  tevékenység  meghatározása,  a  4.§ pedig az eljárási szabályokat tartalmazza. Nem  határozza  meg,  hogy  a  nyilvántartásokból  milyen célból lehet  adatot kérni,  az adatot  milyen  célra  és hogyan  lehet   felhasználni.  Nem  szól  az  ellenőrzött személy jogairól  s a  jogorvoslati lehetőségről  sem. Az ellenőrzés során követendő eljárás gyakorlatilag teljesen szabályozatlan. A Törvény  4.§-a  lehetőséget  ad  arra,  hogy  írásbeli, titkos eljárásban  beszerzett adatok  alapján valakiről a tudta és  részvétele nélkül  az egyházi  működését érintő olyan    tényeket     állapítsanak    meg,     amelyekkel összefüggésben még később sem védekezhet és amelyeket nem is vitathat.  Az ellenőrzött  személy nem  alanya,  hanem csak  tárgya   az   eljárásnak.   Ez   alkotmányellenesen korlátozza az  emberi  méltósághoz  (Alkotmány  54.§  (1) bek.) és  a jóhírnévhez  való jogot  (Alkotmány 59.§  (1) bek.). 8. a) Megalapozatlanul állítja  az indítványozó, hogy a Törvény egyes   fogalmainak    határozatlansága,    homályossága, többértelműsége sérti a jogbiztonságot. A Törvénynek  az indítványban  említett meghatározásai (a tevékenységért kapott  illetmény, prémium, kedvezmény; az olyan  politikai   vagy  állami   tisztség,  amelyben  az ellenőrzendő személy  a Törvény 1.§ a) pontja alá tartozó szerv   feladatkörébe   tartozó   adatokról   döntéseihez tájékoztatást kapott) a döntéshozó elbírálására tartozó - esetleg bizonyításra  szoruló  -  tényekre  utalnak.  Nem okozhat megoldhatatlan  értelmezési  nehézséget  az  sem, hogy a  Törvény 1.§  d)  pontja  alá  tartozó  tisztségek tüzetes felsorolása hiányzik. A Törvény  6.§ (1)  bekezdése meghatározza - jogszabályok tüzetes felsorolására  utalva -  azokat  az  eljárásokat, amelyeknél  az   ítélethozatalban  való  részvétel  ténye kizárja a bizottság tagjává jelölést. Az  Országgyűlés   Nemzetbiztonsági   Bizottságára   mint jogalkalmazóra   tartozik    a   jelölési   előfeltételek elbírálása  (Törvény   5.§  (1)  bek.).  Az  indítványban kifogásolt törvényi  meghatározás, "a bíró nem vett részt olyan ítélet  hozatalában  ...":  ténykérdés.  Az  ítélet hozatalában való "részvétel" fogalom tartalmát a bírósági gyakorlat  -   éppen  a   bírák  kizárásával  kapcsolatos eljárásjogi szabályok alkalmazásánál - kialakította. Nincs annak feltételezésére tehát ok, hogy a jogalkalmazó a fogalmakat  nem tudja  megfelelően értelmezni, és olyan fogalmi  homályosság   sem  ismerhető  fel,  amely  eleve alkotmányellenes   normatartalom    értelmezésére    adna lehetőséget a jogalkalmazási gyakorlatban. b) Az  indítványnak  a  jogbiztonság  vélt  sérelme  mellett felhozott másik érve az eljárás nem kellő részletességgel való szabályozottsága. A Törvény  meghatározza, hogy  kik lehetnek  a  bizottság tagjai, szabályozza a bizottság tagjainak választását is. Meghatározza a bizottság feladatát és azt a hatáskört is, amelynek ellátása  a bizottságra  tartozik.  A  bizottság közhatalmi tevékenységet  végez, meghatározott szempontok alapján   természetes   személyeket   ellenőriz   és   az ellenőrzés  eredményeként  tényeket  megállapító  döntést hoz. A  bizottság nem  része az Országgyűlésnek és nem is bírói szerv. A bizottság  tagjai  munkavégzési  jogviszonyban  állnak, jogviszonyukra  a   Ktv   rendelkezései   az   irányadók, díjazásukról   a   Kormány   gondoskodik.   A   bizottság döntésének felülvizsgálatára  a közigazgatási határozatok bírósági   felülvizsgálatára   vonatkozó   szabályok   az irányadók. A  bizottság   tevékenysége   hatósági   tevékenység,   a bizottságnak  aktuskibocsátási   joga  van.  A  bizottság személyi  összetételét  és  működését  tekintve  hivatali típusú szerv.  Teendőit hivatásos  tisztviselők  a  rájuk vonatkozó  törvények   szabályai  szerint  látják  el.  A bizottság  tehát   meghatározott  hatáskörrel  rendelkező sajátos közigazgatási szerv. Az Áe  szerint az  Áe alkalmazásában  államigazgatási ügy minden olyan  ügy, amelyben  az államigazgatási  szerv az ügyfelet érintő  jogot  vagy  kötelességet  állapít  meg, adatot  igazol,   nyilvántartást  vezet,   vagy  hatósági ellenőrzést végez  (3.§ (3)  bek.). A  3.§ (8)  bekezdése értelmében    államigazgatási    eljárásokra    vonatkozó szabályok az  Áe  rendelkezéseitől  eltérhetnek,  ha  ezt törvény engedi meg. A  Törvény   egyes  rendelkezései   az  Áe   szabályaitól eltérnek, de  a Törvény  nem  tartalmaz  olyan  szabályt, amely  szerint  az  általa  szabályozott  államigazgatási eljárásra   az    Áe   egyéb    szabályai   ne   lennének alkalmazhatók.  Ebből   pedig  az   következik,  hogy   a bizottsági  eljárásra,   ha  a   Törvény   eltérően   nem rendelkezik,  az   Áe  általános   szabályai  megfelelően irányadók. Ennek  megfelelően a  bizottság  határozatának rendelkező része  nem utalhat  általánosságban a  Törvény 1.§-ára,  hanem  pontosan  meg  kell  jelölnie,  hogy  az érintett személy mettől-meddig és az 1.§ mely alpontjában meghatározott  tevékenységet  folytatott.  Értelemszerűen irányadók   a   bizottságra   az   Áe-nek   a   határozat indokolására vonatkozó rendelkezései is. A  bizottság   eljárása   nem   bírósági   eljárás.   Nem alkotmányos követelmény  ezért, hogy a Törvény a bírósági eljárásokat szabályozó törvények részletességéhez hasonló szabályokat tartalmazzon már a bizottsági eljárásra is. A Törvény  a   bizottság  előtti  eljárást  a  jogbiztonság szempontjából kielégítően szabályozza. A bizottság  nem jogalkotó  szerv. Bár  működésének egyéb részletszabályait a Törvény felhatalmazása alapján (17.§) maga   állapítja    meg,   ezek   a   szabályok   másokra kötelezettséget nem  határozhatnak meg,  az  ellenőrzendő személy jogait  nem érinthetik, hanem lényegüket tekintve ügyrendi-ügyviteli   jellegűek   lehetnek   csak,   tehát alkotmányossági szempontból  közömbösek.  Ezért  annak  a kérdésnek sincs  jelentősége, hogy vajon minden bizottság saját   működésének    további   szabályait   külön-külön állapítja-e meg vagy sem. 9. Az  Alkotmány   57.§  (2)   bekezdése  szerint  a  Magyar Köztársaságban senki  sem tekinthető  bűnösnek mindaddig, amíg   büntetőjogi   felelősségét   a   bíróság   jogerős határozata nem állapította meg. A bizonyítási  kötelezettséget  és  terhet  a  Törvény  a bizottságra  telepíti.  A  bizottságnak  a  nyilvántartás adatait kétség  esetén  ellenőriznie  kell,  ennek  során bármilyen   törvényes    bizonyítási   eszközt    köteles felhasználni (Törvény 12.§). A bizottságnak az ellenőrzés eredményeképpen kell  ténykérdésben [ti.  abban, hogy  az ellenőrzött személy  végzett-e az  1.§-ban  meghatározott tevékenységet] állást foglalnia. A bizottság döntése a bíróság előtt megtámadható, ennek a nyilvánosságra hozatalra halasztó hatálya van. A bírósági eljárást a  Pp XX.  fejezete alapján  kell lefolytatni. A bíróság a  bizottság döntését abból a szempontból köteles felülvizsgálni, hogy  az  jogszabálysértő-e.  Az  állandó bírói  gyakorlat   szerint  valamely   döntés  akkor   is jogszabálysértő,  ha   az  alapjául   szolgáló  tényállás feltáratlan,  vagy  a  feltárt  adatokat  nem  értékelték helyesen,   azokból    iratellenes    vagy    okszerűtlen következtetést vontak  le (lásd pl.: BH 1993. 506., 507., 683., 684., 784., BH 1994. 85., 86., 195., 196., 259.). A bíróság  a  bizottság  jogszabálysértő  döntését  köteles hatályon kívül  helyezni, a  hatályon  kívül  helyezés  a döntés nyilvánosságra  hozatalát megakadályozza  (Törvény 20.§). A   kifejtettekből    következik,    hogy    a    Törvény rendelkezéseiben nem  ismerhető fel az Alkotmány 57.§ (2) bekezdésének sérelme; az ártatlanság vélelme - amennyiben az  egy   államigazgatási  eljárásban   szóba   jöhet   - érvényesül. 10. A Törvény  rendelkezései (19.§  (1) bek.)  a  bírói  utat biztosítják. Nem  ellentétes a  bírósághoz való  fordulás alapvető jogával  az olyan  szabályozás,  amely  a  bírói eljárást  megelőző   más  eljárást   tesz  lehetővé  vagy kötelezővé (ABH 1993. 785, 788.). Az, hogy  már magának a bizottságnak az eljárása is zárt, a bírói  úthoz való  joggal  (Alkotmány  57.§  (1)  bek.) összefüggésben nem vet fel alkotmányossági kérdést. A bírósági eljárásban a nyilvánosság alapvető jog, de nem korlátozhatatlan (pl.: Pp 7.§ (2) bek., 284.§ (1) bek.). A  Törvény  szabályozási  tárgyából  következik,  hogy  a nyilvánosságnak  általános   érvénnyel  való  kizárása  a vizsgált esetben  eleve indokolt éppen a személyes adatok védelméhez  fűződő   alkotmányos  alapjog   érvényesülése érdekében. 11. Az  Alkotmány   57.§   (5)   bekezdése   kimondja,   hogy jogorvoslattal mindenki  a  törvényekben  meghatározottak szerint élhet  az olyan  bírói, államigazgatási  vagy más hatósági döntés  ellen, amely  jogát vagy  jogos  érdekét sérti.  Az   Alkotmány  50.§   (2)  bekezdése  szerint  a közigazgatási  határozatok   törvényességét   a   bíróság ellenőrzi. Az  Alkotmánybíróság   már  állást  foglalt  arról,  hogy valamely államigazgatási  (hatósági) döntéssel  szemben a bírósághoz   benyújtható   kereset   az   alkotmányossági követelményeket kielégítő  jogorvoslat  (ABH  1991.  342, 350., ABH 1992. 729, 730., ABH 1993. 48, 74.). Ami pedig  az igazolás  kiadását illeti,  a  bizottságnak erről  (vagy   az  igazolás   kiadásának  megtagadásáról) döntést kell  hoznia. Ebben  az esetben  is  "ellenőrzött személy"-nek számít  az, aki  az igazolást  kéri (Törvény 22.§ (1)  és (3)  bek.). A  Törvény  19.§  (1)  bekezdése szerint pedig "az ellenőrzött személy a döntéssel szemben ... a  Fővárosi Bíróságnál  keresettel élhet."  A Törvény tehát  az  igazolás  kiadásának  megtagadása  esetére  az általános  szabályok   szerint  jogorvoslati  lehetőséget nyújt.                            V. Az   Alkotmány    59.§-ában    biztosított    információs önrendelkezési  jog   tartalma  az,  hogy  mindenki  maga rendelkezik   személyes    adatának   feltárásáról,    és felhasználásáról (ABH 1990. 70.; ABH 1991. 42., Avtv 1.§. (1)  bek.).   Mindazon  személyeknek,   akikről  adatokat gyűjtöttek, vagy szerepelnek a jelentésekben, alkotmányos joguk  van   ahhoz,  hogy   adataikat   megismerjék,   és rendelkezzenek felőlük.  A Törvény csakis az ellenőrzendő személyek  adatainak   további  titkosítását  tartalmazza (25.§),  a  megfigyeltek,  az  "áldozatok"  jogairól  nem rendelkezik. A  törvényhozó  ezzel  a  mulasztásával  alkotmányellenes helyzetet teremtett.  Az Alkotmánybíróság  már a 22/1990. (X. 16.)AB  határozatban  elvi  jelentőséggel  rámutatott arra,  hogy   a   jogalkotó   szerv   jogszabály-alkotási kötelezettségének   konkrét   jogszabályi   felhatalmazás nélkül is  köteles eleget  tenni, ha  a jogi  szabályozás iránti igény  annak nyomán  állott  elő,  hogy  az  állam jogszabályi úton beavatkozott bizonyos életviszonyokba és ezáltal  az  állampolgárok  egy  csoportját  megfosztotta alkotmányos     joguk     érvényesítésének     gyakorlati lehetőségétől (ABH  1990. 83,  86.). Az  Alkotmánybíróság állandó    gyakorlata    továbbá,    hogy    mulasztásban megnyilvánuló  alkotmányellenességet   állapít  meg,   ha alapjog érvényesüléséhez  szükséges jogszabályi garanciák hiányoznak (ABH 1992. 204, 205., ABH 1992. 227, 231.). A III/III-as  jelentésekben szereplő  adatok titkosítását továbbá nem  indokolhatja sem az Avtv-ben, sem az Európai Emberi Jogi Egyezményben felsorolt egyetlen olyan ok sem, amely alapján közhatalmi szerv kezelésében lévő adatot az érintett elől  el lehet  titkolni, vagy a betekintést, az adat kiadását, az adattovábbítások feltárását meg lehetne tagadni. Az  érintettnek   továbbá  alkotmányos  joga  van  adatai törlésére is,  hiszen az adatkezelés célja megszűnt, s az adatkezelés jogellenessé  vált.  A  törvényhozó  feladata annak    kimunkálása,    hogy    a    személyes    adatok megismeréséhez, mások adatainak megfelelő védelméhez való jogot, és a törlést miként oldja meg. Ennek során  figyelemmel  kell  lenni  arra  is,  hogy  a kifejtettek    szerint    az    ellenőrzendő    személyek tekintetében sincs  alkotmányos  indoka  annak,  hogy  az adataikba való  betekintési és  a Törvény  hatályvesztése után  különösen   törlési  jogukat   a   Törvény   25.§-a korlátozza. Az Alkotmánybíróság ezért az Abtv 1.§ e) pontja és a 21.§ (7)  bekezdése  alapján  hivatalból  indított  eljárásban megállapította,        hogy        az        Országgyűlés alkotmányellenességet idézett  elő azzal a mulasztásával, hogy  megfelelő   szabályozással  nem   biztosította   az információs önrendelkezési  jog gyakorlását, különösen az érintett jogát a személyes adataiba való betekintéshez és ezek törléséhez  ama személyek  vonatkozásában, akikről a Törvény  1.§   a)-b)  pontjában   megjelölt  szervek   és személyek  adatot   gyűjtöttek,  vagy   a  jelentéseikben szerepelnek; továbbá  azzal,  hogy  nem  biztosította  az információs    önrendelkezési    jog    gyakorlását    az ellenőrzendő személyek tekintetében.                           VI. Az Abtv 43.§ (4) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság a  42.§   (1)  bekezdésben,   valamint  a   43.§  (1)-(2) bekezdésben   meghatározott    időponttól   eltérően   is meghatározhatja az  alkotmányellenes jogszabály  hatályon kívül helyezését, ha ezt a jogbiztonság indokolja. A Törvény  2.§-ának rendelkezései nagyobb részt azért nem állnak  összhangban  az  Alkotmánnyal,  mert  az  általuk képzett   kimerítő    felsorolás   hiányos    és    ezért diszkriminatív. A  fenti  hiányosság  miatt  alkotmányellenes  jogszabály azonnali hatályú  megsemmisítése  folytán  -  a  vizsgált esetben -  olyan joghézag  állna elő,  amely a fentiekből következően  az   Alkotmány  61.§-ának   sérelmét  okozva súlyosabb következményekkel  járna,  mint  a  hiányossága miatt diszkriminatív  - de  gyakorlatban  alkalmazható  - jogszabály hatályának további, időleges fenntartása. A Törvény  végrehajtása megkezdődött  illetve folyamatban van.   Hiányos    rendelkezései   alkotmányellenességének kiküszöbölésére   nem   az   Alkotmánybíróságnak   vannak megfelelő   eszközei.    Az   Alkotmánybíróságnak   nincs törvényalkotási hatásköre,  a Törvényt  új rendelkezéssel nem egészítheti ki. Erre figyelemmel  az Alkotmánybíróság  az Abtv  43.§  (4) bekezdése alapján az (1) bekezdésben megjelölt időponttól eltérően (ABH  1993. 157.)  határozta meg a Törvény egyes szabályainak  hatályvesztését,   míg  az   önmagukban  is alkotmányellenes rendelkezéseket  a határozat közzététele napjával semmisítette meg (Abtv 42.§ (1) bek.).                           VII. Az   Abtv    41.§-a   szerint   az   Alkotmánybíróság   a megsemmisítésről szóló  határozatát közzéteszi  a  Magyar Közlönyben, illetőleg  abban a hivatalos lapban, amelyben az állami irányítás egyéb jogi eszközét közzétették. Az Utasítást államtitokká minősítése folytán sem a Magyar Közlönyben, sem  a Belügyminisztérium  hivatalos lapjában nem tették közzé. Erre  figyelemmel   az  államtitokról   és  a  szolgálati titokról  szóló   1987.  évi  5.  törvényerejű  rendelet, valamint  a  végrehajtására  kiadott  17/1987.(VI.  9.)MT rendelet szabályaival  összhangban az Alkotmánybíróság az Utasítás vizsgálatáról  szóló alkotmánybírósági határozat indokolását nem,  hanem csak  a vizsgálat eredményét - az alkotmányellenesség    megállapítását,     az    Utasítás visszavontnak minősülését  (Abtv 42.§  (1) bek.)  - tette közzé. Az  Alkotmánybíróság   nyilvánosan   megállapítja   annak alkotmányellenességét,   hogy   a   titkos   utasítás   a bizottságra kiható normatív szabályokat is tartalmazott.                     Dr. Sólyom László                   előadó alkotmánybíró                az Alkotmánybíróság elnöke         Dr. Ádám Antal           Dr. Kilényi Géza         alkotmánybíró              alkotmánybíró        Dr. Lábady Tamás         Dr. Schmidt Péter         alkotmánybíró              alkotmánybíró                     Dr. Szabó András                       alkotmánybíró                  Dr. Tersztyánszky Ödön                   előadó alkotmánybíró        Dr. Vörös Imre                  Dr. Zlinszky János        alkotmánybíró                     alkotmánybíró Dr. Vörös Imre alkotmánybíró párhuzamos indokolása 1. A  határozat rendelkező  része  1.,  2.,  valamint  3. pontja első,  második és harmadik bekezdésével egyetértve úgy vélem, hogy egyebekben a határozat többi rendelkezése hatásköri problémák miatt az alábbi jogalkalmazást érintő nehézségeket veti fel. 2. A  határozat rendelkező része 4.a., és 4.b. pontjaiban alkalmazott   módszer:   az   alkotmányos   követelmények megállapítása  tekintetében  az  Alkotmánybíróságnak  -az Alkotmánybíróságról szóló  1989. évi  XXXII.  törvény  (a továbbiakban:  Abtv)   értelmében-  nincs   hatásköre.  A hatáskör-túllépéssel kapcsolatos  ezt az  álláspontomat a 38/1993 (VI.  11.) ABh-hoz fűzött különvéleményemben (ABH 1993, 284-287) korábban már részletesen kifejtettem. A határozat  rendelkező része  5.a, 5.b és 5.c pontjaiban alkalmazott   módszer:   a   mulasztásban   megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítása,  és az  erre  irányuló eljárásnak hivatalból történő megindítása anélkül, hogy a mulasztásnak az  Abtv 49.§-ában  meghatározott feltételei fennállnának, megítélésem  szerint ugyancsak  az előzőhöz hasonló hatáskör-túllépésnek tekinthető. 3.  A   határozat  rendelkező   része  3.   pont   utolsó bekezdésében  alkalmazott  módszer:  az  alkotmányellenes jogszabályi rendelkezés megsemmisítésének későbbi törvény esetleges meghozatalától,  mint feltételtől  való függővé tétele viszont  -amint korábban  a médiákkal  kapcsolatos 17/1993 (III.19.)  Abh-hoz fűzött különvéleményemben (ABH 1993,  159-16O)   részletesen  kifejtettem-   megítélésem szerint  ténylegesen   az  Abtv   által  előírt  hatáskör gyakorlása megtagadásának tekinthető. 4.  Általánosságban   és  elvi  szinten  -e  konkrét  ügy összefüggéseitől  eltekintve-  úgy  vélem,  hogy  ha  egy állami  szerv   hatáskörét  akár   túllépi  (például  egy szabálysértési hatóság  börtönbüntetést  szab  ki),  vagy akár hatásköre  gyakorlását megtagadja (például a bíróság a törvény  által előírt büntetést nem szabja ki), lelép a legalitás talajáról.  Fokozottan érvényes  ez  akkor,  ha mindkettő egyszerre fordul elő. 5. Az  adott ügy  konkrét összefüggéseit tekintve nézetem szerint arra  a  következtetésre  lehet  jutni,  hogy  az alkotmányossági vizsgálat  tárgyát képező Törvény minden, az Alkotmánybíróság  által alkotmányellenesnek minősített rendelkezését a megsemmisítés határideje megállapításával alkotmánybírósági határozatban kell megsemmisíteni. Budapest, 1994. december 22.                                            Dr. Vörös Imre                                            alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	The law on mandating background checks on individuals holding certain key offices
Number of the Decision: .	60/1994. (XII. 24.)
Date of the decision: .	12/22/1994
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-1994-3-019?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
.