A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének
utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában és
alkotmányellenes mulasztás megállapítása iránt hivatalból
indított eljárásban - dr. Vörös Imre alkotmánybíró
párhuzamos indokolásával - meghozta a következő
határozatot :
1.
Az Alkotmánybíróság megállapítja: a jogállamban
közhatalmat gyakorló vagy a politikai közéletben
résztvevő személyek - köztük azok, akik a politikai
közvéleményt feladatszerűen alakítják - arra vonatkozó
adatai, hogy korábban a jogállamisággal ellentétes
tevékenységet folytattak, vagy olyan szerv tagjai voltak,
amely korábban a jogállamisággal ellentétes tevékenységet
folytatott, az Alkotmány 61.§ szerinti közérdekű adatok.
A nem jogállami rendszerben keletkezett politikai
rendőrségi nyilvántartások titkosságának fenntartása a
nem közérdekűnek nyilvánított adatok tekintetében sem
korlátozhatja az érintettek információs önrendelkezési és
az érdekeltek egyéb jogait.
2.
a)
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy "Az egyes fontos
tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről" szóló
1994. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Törvény) 2.§
18., 23., 24. és 25. pontja, 4.§-a és a 8.§ második
fordulatának "... a belügyminisztertől - a karhatalmi
szolgálat tekintetében a belügyminisztertől és a
honvédelmi minisztertől -" szövegrésze alkotmányellenes.
b)
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Törvény 2.§-a a
közérdekű és a személyes adatok elhatárolására nem
alkalmazza következetesen ugyanazt az ismérvet, s ez az
azonos ismérveknek megfelelő személyi köröket tekintve az
ellenőrzés alá eső, illetve attól mentes csoportok között
alkotmányellenes megkülönböztetésre vezet. A Törvényben
kifejezetten szabályozott személycsoportok tekintetében
ilyen megkülönböztetés áll fenn az írott és az
elektronikus sajtó átvilágítása között. A diszkrimináció
kiküszöbölésére a törvényhozónak az egységes mércét - a
rendelkező rész 1. pontjában írt alkotmányos kereteken
belül - saját döntése szerint kell meghatároznia és
következetesen érvényesítenie.
c)
Alkotmányellenes "Az egyes fontos tisztségeket betöltő
személyek ellenőrzéséről szóló törvénynek a
Belügyminisztériumban való végrehajtásáról" rendelkező
13/1994. BM utasítás (a továbbiakban: Utasítás).
3.
Az Alkotmánybíróság a Törvény 2. és 4.§-át, valamint a
8.§ második fordulatának megjelölt részét továbbá az
Utasítást megsemmisíti.
Az Alkotmánybíróság határozatának közzététele napján
veszti hatályát a Törvény 2.§-ának 18., 23., 24. és 25.
pontja, a Törvény 4.§-a, a 8.§-nak a megjelölt
szövegrésze, és minősül visszavontnak az Utasítás.
A 8.§ a következő szöveggel marad hatályban:
"8.§ A bizottság, valamint a 7.§-ban foglalt ellenőrzés
során az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága a
titokvédelmi jogszabályok megtartásával minden egyéb
korlátozástól mentesen vizsgálhatja az ellenőrzött
személyek tekintetében az 1.§-ban meghatározott
tevékenységre vonatkozó iratokat (a továbbiakban:
nyilvántartás), illetőleg a nyilvántartásból adatokat
kérhet."
A Törvény 2.§-ának 1-17. és 19-22. pontja azon a napon
veszti hatályát, amelyen hatályba lép a Törvény e
szakaszát újraalkotó törvény.
4.
a)
Az Alkotmánybíróság megállapítja: a Törvény 5.§-ában
meghatározott bizottság működését illetően alkotmányos
követelmény, hogy a bizottság az államigazgatási eljárás
általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény
rendelkezéseinek megfelelően járjon el.
b)
Az Alkotmánybíróság megállapítja: a Törvény 17.§-a
alkalmazásánál alkotmányos követelmény, hogy a bizottság
ügyrendje a bizottságon kívüli személyek számára jogokat
és kötelezettségeket nem állapíthat meg.
5.
a)
Az Alkotmánybíróság megállapítja: az Országgyűlés
alkotmányellenességet idézett elő azzal a mulasztásával,
hogy nem biztosította az információs önrendelkezési jog
gyakorlását, különösen az érintett jogát a személyes
adataiba való betekintéshez és ezek törléséhez ama
személyek vonatkozásában, akikről a Törvény 1.§ a)-b)
pontjában megjelölt szervek és személyek adatot
gyűjtöttek, vagy a jelentéseikben szerepelnek.
b)
Az Országgyűlés alkotmányellenességet idézett elő azzal a
mulasztással, hogy nem biztosította az információs
önrendelkezési jog, különösen a Törvény hatályvesztése
után a törlési jog gyakorlását az ellenőrzendő személyek
tekintetében.
c)
Az Országgyűlés alkotmányellenes mulasztást követett el a
Törvény 9.§-a tekintetében azzal, hogy valamennyi
nyilvántartást felügyelő főhatóságot, köztük a
titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztert
nem kötelezte a nyilvántartás vizsgálatához szükséges
feltételek biztosítására.
Az Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy az e
határozat 5. pontjának a)-c) pontjában meghatározott
jogalkotói feladatát 1995. szeptember 30-ig teljesítse.
6.
Az Alkotmánybíróság a Törvény 1.§-a, 5-7.§-a és 10-23.§-a
alkotmányellenességének megállapítására irányuló
indítványokat elutasítja.
7.
Az Alkotmánybíróság határozatát a Magyar Közlönyben
közzéteszi.
Indokolás
I.
Az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek
ellenőrzéséről szóló Törvényt az Országgyűlés 1994.
március 8-án fogadta el, 177 igen szavazattal 12
ellenében, ötven tartózkodás mellett. A Törvényt a
köztársasági elnök aláírta és a Magyar Közlöny 1994.
április 5-i 36. száma kihirdette.
Az Alkotmánybírósághoz több indítvány érkezett,
amelyekben a Törvény egyes alkotmányellenesnek tartott
rendelkezéseit támadják illetve jogalkotói mulasztás
megállapítását indítványozzák. Az Alkotmánybíróság az
indítványok együttes vizsgálata és eldöntése végett
elrendelte az ügyek egyesítését. Az Alkotmánybíróság az
indítványokban kifogásolt eljárási kérdésekkel való
szoros összefüggés okán az indítványokat kiterjedtnek
tekintette a Törvény végrehajtásának egyes eljárási
kérdéseit szabályozó belügyminiszteri utasításra is.
"Az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek
ellenőrzéséről szóló törvénynek a Belügyminisztériumban
való végrehajtásáról" szóló 13/1994. BM utasítás (a
továbbiakban: Utasítás) a belügyminisztertől szigorúan
titkos minősítést kapott. Erre tekintettel a határozatnak
az Utasításra vonatkozó döntése indokolását az
Alkotmánybíróság elkülönítette.
II.
Az indítványokban kifejtett kifogások a következőkben
foglalhatók össze:
1.
A Törvény 1-2.§-a kötelezővé teszi meghatározott állami
tisztségviselők és más fontos tisztségek betöltőinek
ellenőrzését. Az ellenőrzés ténymegállapítás: a
törvényben meghatározott adatok megállapítását jelenti
abból a szempontból, hogy bizonyos személyek a jogállam
kialakulása előtt végeztek-e állambiztonsági
tevékenységet, kaptak-e döntéseikhez az állambiztonsági
szervektől adatokat, illetve tagjai voltak-e a
Nyilaskeresztes Pártnak. Ha a vizsgálat során valakiről
ezeket megállapítják, akkor az ellenőrzés eredményét
nyilvánosságra hozzák, kivéve, ha az ellenőrzött személy
tisztségéről lemondott.
Az indítványok szerint a Törvény rendelkezései anélkül
korlátozzák a magántitokhoz és a személyes adatok
védelméhez való jogot, hogy ezt más alkotmányos jog
érvényesülésének biztosítása szükségessé tenné, illetve a
korlátozás megfelelne az arányosság követelményeinek
(Alkotmány 8.§ (2) bek.).
2.
A Törvény az ellenőrzést akként szabályozza, hogy az erre
a célra felállított bizottság "... a titokvédelmi
szabályok megtartásával, minden egyéb korlátozástól
mentesen vizsgálhatja ... a vonatkozó iratokat (a
továbbiakban: nyilvántartás), illetőleg a
belügyminisztertől ... és a honvédelmi minisztertől a
nyilvántartásból adatokat kérhet" (8.§). E miniszterek
biztosítják a bizottság részére a vizsgálathoz szükséges
feltételeket (9.§). A bizottság előtti eljárás egyes
részletszabályait a Törvény 10-18., 20-23.§-a állapítja
meg, a bíróság eljárására a 19.§ tartalmaz rendelkezést.
Az indítvány érvelése szerint a Törvény alkotmányellenes
azért is, mert a Törvényben szabályozott eljárás révén
nem bizonyított tényállás alapján hurcolhatnak meg
személyeket a nyilvánosság előtt. Így alaptalanul,
méltatlanul - annak ellenére, hogy ténylegesen nem volt
ügynök - sérülhet az eljárás alá vont személy emberi
méltósága (Alkotmány 54.§), jó hírneve (Alkotmány 59.§).
3.
A Törvény 5-7.§-a tartalmazza a bizottság felállítására
vonatkozó rendelkezéseket.
Az indítványozó szerint a bírói függetlenséget (Alkotmány
50.§ (3) bek.) sérti, hogy a bizottságok tagjai
kinevezett bírák.
A Törvény 5.§-a a jogállamiságot, a jogbiztonságot
(Alkotmány 2.§ (1) bek.) is sérti, mert az eljárási rend
ellentmondásos; bírákból álló testület jár el a bírósági
eljárás garanciái nélkül, a törvény a bizottság tagjainak
bírói szolgálati viszonyát szünetelteti, őket a
köztisztviselői törvény hatálya alá helyezi, számukra
mégis "quasi" bírói jogállást, mentelmi jogot biztosít.
4.
A Törvény 11.§-a, 18.§-a, 20.§ (1) bekezdése, 21.§-a
értelmében az ellenőrzést meg kell szüntetni, illetve az
ellenőrzés eredményét nem lehet nyilvánosságra hozni
akkor, ha az ellenőrzött személy tisztségéről lemondott.
A Törvény 2.§-a sorolja fel, hogy a bizottságnak kiket
kell ellenőriznie. A Törvény 2.§ 1. pontja szerint
ellenőrizni kell az országgyűlési képviselőket is.
Az indítvány szerint az országgyűlési képviselők
tekintetében a Törvény alkotmányellenesen korlátozza a
passzív választójog (Alkotmány 70.§ (1) bek.)
érvényesülését, mert lehetetlenné teszi a szavazók által
megválasztott személy számára, hogy kapott megbízatását
teljesítse.
5.
Az indítvány szerint a Törvény a 2.§-ban felsorolt más
foglalkozások gyakorlását is lehetetlenné teszi azok
számára, akik a Törvény hatálya alá tartoznak, ezáltal a
közügyek vitelében való részvételhez, a közhivatal
viseléséhez (Alkotmány 70.§ (4) bek.), illetve a munka és
a foglalkozás szabad megválasztásához (Alkotmány 70/B. §
(1) bek.) való alapvető jogot sérti.
6.
A Törvény 18.§-a értelmében a bizottsági döntésben
foglaltak tekintetében a személyhez fűződő jogok
megsértése miatt nincs helye bírósági eljárásnak. Az 5.§
(6) bekezdése pedig kimondja, hogy a bizottság tagja
bíróság előtt nem vonható felelősségre az e megbízatása
gyakorlása során közölt tény vagy vélemény miatt.
Az indítvány szerint a Törvény ezzel alkotmányellenesen
korlátozza a bírósághoz való fordulás jogát (Alkotmány
57.§ (1) bek.). Hivatkozik ezzel kapcsolatban az
Alkotmány 70/K. §-ának sérelmére is.
7.
Az indítványozók azt is állították, hogy a Törvény számos
rendelkezése alkotmánysértő megkülönböztetést
(diszkriminációt, Alkotmány 70/A. §) is tartalmaz:
7.1.
"A Törvény 2.§-a önkényesen választja ki azokat a
tevékenységeket, foglalkozásokat" amelyek az ellenőrzendő
személyi kört meghatározzák. Önkényes az, hogy "a
köztisztviselők csak meghatározott beosztásig, a
fegyveres erők és fegyveres testületek tagjai csak
meghatározott rendfokozatig, az egyetemi és főiskolai
tanárok csak meghatározott körben tartoznak a törvény
hatálya alá".
7.2.
Nincs alkotmányos indoka annak sem, hogy "a Törvény
nemcsak az államélet, hanem a gazdasági élet szereplőit
is hatálya alá vonja, különbséget téve közöttük aszerint,
hogy állami, többségi állami tulajdonú, vagy
magántulajdonú gazdasági szervezet, bank, pénzintézet
vagy biztosító intézet vezetői" (2.§ 18., 23., 24., 25.
pont).
7.3.
A Törvény "különbséget téve vonja hatálya alá az írott
sajtó munkatársait is aszerint, hogy a napi- vagy hetilap
milyen példányszámban jelenik meg, illetve az újságíró
milyen beosztásban dolgozik a lapnál" (2.§ 22. pont).
7.4.
A Törvény 4.§-a "az egyházi tisztséget betöltő személyek
vonatkozásában az általánostól eltérő eljárási rendet
szabályoz."
Sérti a jogegyenlőséget és a vallásszabadságot (Alkotmány
60.§), hogy a Törvény az egyházi tisztséget betöltő
személyek közül nem mindenkire és nem kötelezően írja elő
az ellenőrzést.
8.
Az egyik indítvány szerint a jogbiztonságot (Alkotmány
2.§ (1) bek.) sérti az, hogy a Törvény "szakszerűtlen és
pontatlan megfogalmazásai miatt szükség lesz
jogalkalmazói mérlegelésekre" a Törvényben használt egyes
fogalmak konkrét esetre való alkalmazásánál.
A jogbiztonságot sérti az is, hogy nem tudható: "a
törvény által nem szabályozott körben milyen eljárási
rend érvényesül, melyik eljárási törvényben szabályozott
bizonyítási eszközök használhatók fel a bizottsági
eljárásban, miben "dönt" a bizottság, ha lényegében
nyilvántartás adatairól ad ki igazolást, mindegyik
bizottság maga állapítja-e meg saját működésének
szabályait (17.§), ezek a szabályok eltérhetnek-e
egymástól, vagy az összes bizottság egységes szabályokat
köteles alkalmazni, kire, hogyan lehet kötelező a
bizottság(ok) szabálya."
9.
Az indítvány szerint "az eljárásban nem érvényesülhet az
ártatlanság vélelmének elve (Alkotmány 57.§ (4) bek.). Az
eljárás alá vont személy álláspontjának előadása során
csak hivatkozhat `ártatlanságára`, annak bizonyítása
úgyis fogalmilag kizárt, hogy mit nem tett, és mi nem
volt. A törvény pedig a bizottság számára nem ír elő
bizonyítási kötelezettséget, nem írja elő kötelezően a
nyilvántartásban szereplő adatok ellenőrzését."
10.
A Törvény rendelkezései értelmében a bírósági eljárást
bizottsági eljárás előzi meg. A bíróság a bizottság
döntését vizsgálja felül. A bizottsági eljárás zárt
(13.§), a bíróság az eljárást zárt tárgyaláson folytatja
le (19.§).
Az indítvány szerint alkotmányellenes, hogy "a Törvény
külön bizottságra [s nem bíróságra] bízza olyan döntés
meghozatalát, amely befolyással lehet az eljárás alá vont
személy további életére, egzisztenciájára, jóhírnevére,
stb. A Törvény nem biztosítja az eljárás felett a
nyilvánosság kontrollját sem, mert sem a bizottság
eljárása, sem a bizottság döntésének felülvizsgálatára
irányuló bírósági eljárás nem nyilvános." Ez a bírói
úthoz való jogot (Alkotmány 57.§ (1) bek.) sérti.
Az indítvány a bírói úttal összefüggésben hivatkozott az
Alkotmány 45.§ (1) bekezdésére és az 50.§ (1) bekezdésére
is. Ezek a rendelkezések kimondják, hogy az
igazságszolgáltatást a bíróságok gyakorolják, a bíróságok
védik az állampolgárok jogait és törvényes érdekeit.
11.
A Törvény értelmében a bizottság döntése ellen
fellebbezni nem lehet, hanem az ellenőrzött személy a
döntéssel szemben keresettel élhet a Fővárosi Bíróságnál.
A bírósági eljárásra a közigazgatási határozatok bírósági
felülvizsgálatára vonatkozó szabályok (Pp. XX. fejezet)
az irányadók (19.§). Az indítvány szerint ez ellentétes
az Alkotmány 57.§ (5) bekezdésével, a Törvény szabályai
nem biztosítanak megfelelő jogorvoslatot.
A Törvény értelmében akinek e törvény hatályossága ideje
alatt szűnik meg a 2.§-ban felsorolt tisztsége, kérheti a
bizottságtól annak igazolását, hogy nem volt tagja vagy
ügynöke az 1.§-ban meghatározott szervezeteknek. Az
indítvány szerint, ha a bizottság az igazolás kiadását
megtagadja, ez ellen a döntés ellen a Törvény egyáltalán
nem biztosít jogorvoslatot.
III.
1.
Az "átvilágítási törvények" a volt szocialista
országokban végbemenő rendszerváltás tipikus termékei. Az
átvilágítás általában két különböző célt szolgált, s
ennek megfelelően a törvényeknek is két fajtája van.
a)
Az átvilágítási törvények nagyobb része
összeférhetetlenségi szabályokat állapít meg. Azok, akik
a volt szocialista rendszerben meghatározott állami vagy
párttisztséget viseltek, továbbá a politikai rendőrség
hivatásos állományához vagy titkos informátorai közé
tartoztak, nem tölthetnek be bizonyos állami pozíciókat a
rendszerváltás során. Egyes törvények kiterjednek a
kultúra, a (felső)oktatás és a tudományos kutatás, a
közszolgálati rádió és televízió alkalmazottaira,
másrészt az ügyvédekre is (ld. az 1991. évi cseh és
szlovák lusztrációs törvényt, illetve az NSZK és az NDK
között 1990. augusztus 31-én kelt szerződést Németország
egységének helyreállításáról. Bulgáriában 1992. végéig
három törvényt hoztak, az albán törvény 1993-ban kelt.) E
törvények mindegyikéről születtek alkotmánybírósági
döntések. Az alkotmányossági kifogások a törvények
jellegének megfelelően a munkához és a foglalkozás szabad
megválasztásához való jog, illetőleg a szociális jogokat
biztosító nemzetközi egyezmények sérelme körében
maradtak.
b)
A másik típusú átvilágítás reprezentánsa a német Stasi-
törvény. Itt az elsődleges cél az állambiztonsági szervek
és titkosügynökök tevékenységének teljes nyilvánosságra
hozása. A titkosügynökök nevének nyilvánosságra hozatala
más országokban is felmerült, de nem történt meg.
c)
A lusztrációs törvényeknek volt magyar rokona és kortársa
az 1990-ben 482., illetve 1991-ben 2294. szám alatt
benyújtott két törvényjavaslat, amelyeket azonban a
parlament sosem tűzött napirendre. E javaslatok szerint,
ha törvényben meghatározott funkciók betöltőiről
bebizonyosodik korábbi ügynök voltuk, felszólítják őket
lemondásra. Ha nem mondanak le, ügynöki múltjukat
nyilvánosságra hozzák. Az egész eljárás - a lemondásra
felszólítástól kezdve az esetleges ellenvetések
elbírálásáig, s a nyilvánosságra hozataltól való
esetleges eltekintésig - a köztársasági elnök, a
miniszterelnök és az Országgyűlés Nemzetbiztonsági
Bizottsága, illetve az 1991-es javaslat szerint a
köztársasági elnök, az Országgyűlés elnöke, az
Alkotmánybíróság elnöke és a miniszterelnök kezében lett
volna, a bírói út kizárásával. A nyilvánosságra nem
hozott adatokat mindkét javaslat államtitoknak minősíti.
2.
Az átvilágításnak eszerint két különböző típusa és célja
volt. Az egyik bizonyos kulcspozíciókban akarta
biztosítani a személycseréket, s egyben meg akarta
előzni, hogy veszélyeztethessék az átmenetet mindazok,
akik a múltban a jogállammal hivatásszerűen és
tevőlegesen szemben álltak. A másik fajta törvény a
titkosszolgálatok tevékenységének leleplezésével a múlt
rendszer igazi természetének megismerését és részben a
sérelmek orvoslását is célozta, s egyben a változások
visszafordíthatatlanságát jelképezte.
A Törvény ismertetett rendelkezéseiből következik, hogy
az már nem a korábbi átvilágítási törvények rokona, noha
ugyanabból a szándékból fogant.
3.
a)
Az alatt az idő alatt, míg Magyarországon a tervezetekből
végülis törvény lett, megtörtént illetve elmúlt a
rendszerváltás, anélkül, hogy a lusztrációs törvényekkel
előidézett és ezekkel összehasonlítható személycserékre
sor került volna. Így a rendszerváltás fékezésének vagy
veszélyeztetésének megelőzése már nem lehet a vizsgált
törvény célja. A titkosügynökök kiléte sem derült ki, sőt
a titok leplét a jogállami törvényhozás csak
vastagította. Azaz a vizsgált törvény a hasonló törvények
által követett eredeti célokra már nem is szolgálhatna.
b)
A Törvény tartalma is más, mint a többi országban volt:
nem mond ki sem személyi összeférhetetlenséget múltbéli
és jelen állások között; és nem fedi fel a volt politikai
besúgási rendszert sem - legkevésbé a megfigyeltek előtt.
Ez a törvény a politikai és közéleti szereplők, s ezen
keresztül "az államélet" áttetszőségét szolgálja. Ebben
találkozik a rendszerváltásból továbbélő morális
követelmény - a hazugság leleplezése, büntetés helyett
"megnevezés" - a "normális" jogállami értékrenddel.
c)
A Törvényt tehát mai, normális jogállami körülmények
között kell vizsgálni. Az idő múlása miatt ma már a
rendszerváltó sajátosságok a jogállami követelményeken
belül is alig érvényesülhetnek. Azt a tényt azonban
továbbra is figyelembe kell venni, hogy a rendszerváltás
"politikai szempontból forradalmi változás" volt; hogy az
Alkotmány előtt Magyarország nem volt jogállam (ABH 1992.
80, 81.). Az Alkotmánybíróság azt is tisztázta, hogy a
törvényhozó "alkotmányos mozgástere" a történelmi helyzet
figyelembevételére más és más a vizsgált alkotmányi
rendelkezéstől függően: a büntetőjogi garanciákkal
szemben erre nincs lehetőség, egyes alapjogok azonban, s
különösen az "értékelő" generálklauzulák, szélesebb
értelmezési lehetőséget hagynak.
d)
A korábbi külföldi törvényekéhez képest nálunk megfordult
a cél és az eszköz sorrendje. Ott az összeférhetetlenség
miatti lemondatás volt a cél, s ennek járulékos
kényszerítő eszköze a nyilvánosságra hozatal. A vizsgált
törvényben az államélet áttetszősége maga a cél, s ha
valaki az állásával járó nyilvánosságot nem vállalja, ez
elől logikusan a pozíció elhagyásával térhet ki.
4.
A Törvényt tehát alapvetően az információszabadság
alapjogának abban az összefüggésében kell vizsgálni, hogy
a jogállamban az állam működésének a polgárok számára
átláthatónak, "áttetszőnek" kell lennie. Ezért a
közhatalmat gyakorlóknak és a politikai közélet
résztvevőinek magánszférája - éppen köztevékenységükkel
összefüggő részében - korlátozott. A lusztrációs
törvények eredeti céljaitól teljesen függetlenül,
bizonyos közfunkciók betöltőiről a nyilvánosságra tartozó
adatok közé a korábban kifejezetten a jogállamisággal
ellentétes tevékenységük, vagy ilyen szervezetben való
részvételük is odatartozik.
E tevékenység körének meghatározásakor a rendszerváltás
történelmi tényét az Alkotmánybíróság nem hagyhatja
figyelmen kívül. Az alkotmányossági kérdés ennek a
személyi körnek és közérdekű adataiknak arányos
behatárolása.
Nem lehet eltekinteni a történelmi tényektől abban a
vonatkozásban sem, hogy fennmaradt az alkotmányellenes
nyilvántartások rendszere, amelyet mind az
adatszolgáltató ügynökök, mind a személyes adatok alanyai
szempontjából az Alkotmánnyal összhangban rendezni kell.
Erre a titkosítás alkotmányosan nem elégséges megoldás.
IV.
Az indítványok az alábbiak szerint részben
megalapozottak.
1.
A Törvény alkotmányossági vizsgálatának legfontosabb
kérdése kettős megközelítésben is felvethető, aszerint,
hogy a kiindulás az információszabadságból vagy a
személyi adatok közérdekűvé nyilvánításából történik.
a)
A III/III. Csoportfőnökség (és részben a többi
titkosszolgálat) nyilvántartásai mind céljukat, mind
tartalmukat, mind titkosságukat tekintve ellentétesek a
jogállam minden eszméjével és tételesen az Alkotmánnyal
is. Mi indokolhatja tehát a jogállamban titkos
minősítésük fenntartását; illetve hogyan lehet úgy
nyilvánosságra hozni őket, hogy közben azoknak a
személyiségi jogai, akik e jogaik alkotmányos védelmét
élvezik, ne sérüljenek?
Ez a kérdésfeltevés az alkotmányellenesen létrejött
titkosszolgálati adattárak egészének sorsát érinti.
b)
Ezt a széles megközelítést azonban mind a 482., mind a
2294. számú törvényjavaslat, mind a vizsgált Törvény
kifejezetten el akarta kerülni: a törvényjavaslatokban
meghatározott feltételek szerint nyilvánosságra nem
hozott adatok titkossá minősítését a "politikai
stabilitás iránti igénnyel", a zaklatások elkerülésével
indokolták.
A Törvény szándékával és fő szabályozási körével van
összhangban az a kiindulás, amely azt vizsgálja, hogy az
ellenőrzendőknek a Törvény 1.§-ában meghatározott
személyes adatai nyilvánosságra hozhatók-e. Az egész
nyilvántartás kérdése azonban ekkor sem kerülhető meg,
hiszen a további titkosítást a Törvény 25.§-a elrendeli.
Az Alkotmánybíróság ezért a vizsgálatot a nyilvántartások
további sorsának alkotmányosságára is kiterjesztette.
c)
Mindkét megközelítés azonban ugyanahhoz az ügydöntő
kérdéshez vezet: a közérdekű nyilvántartás mely adatai
kezelhetők mégis személyes adatként; illetve mely
személyes adatok minősíthetők közérdekűnek?
A Törvénnyel érintett nyilvántartások titkosságának
megszüntetéséből nem következik az, hogy a
nyilvántartásokban szereplő adatokat mindenki számára
hozzáférhetővé kell tenni, vagyis hogy az adatok
automatikusan közérdekű adattá válnak. A titkosság
megszűnése önmagában azt eredményezi, hogy információs
önrendelkezési jogát (Alkotmány 59.§ (1) bek.) minden
érintett érvényesítheti, azaz saját személyes adatát
megismerheti és azzal rendelkezhet. Egyebekben viszont az
ellenőrzendő személyeknek jelenleg az állami vagy a
közéletben betöltött pozíciója az, ami az adataikat az
Alkotmány 61.§ (1) bekezdése értelmében közérdekűvé
teszi. Az Alkotmánybíróság ebben a határozatában tehát a
"közérdekű adat" fogalmát az Alkotmány 61.§ (1)
bekezdésére vonatkoztatja, s nem abban az értelemben
használja, ahogy azt a személyes adatok védelméről és a
közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII.
törvény (a továbbiakban: Avtv) 2.§ 3. pontja
meghatározza, illetve ahogy arról az Avtv. 19.§ (3)
bekezdése rendelkezik. A vizsgált Törvény az Avtv-től
függetlenül, az Alkotmány 61.§-ra tekintettel elrendeli
bizonyos személyes adatok nyilvánosságra hozatalát. A
Törvény hivatalbóli, továbbá a Magyar Közlönyben való
közzététel által elvileg teljes nyilvánosságra hozásról
szól. A közérdekű adatokhoz való hozzáférés azonban azt a
lehetőséget is felöleli, hogy a törvény az adatokhoz való
hozzáférést kérelemre, egyes személyeknek teszi lehetővé.
Az Avtv-től eltérő külön törvény ezt akár feltételekhez
is kötheti. (Például a választópolgár, a kinevező vagy
kitüntetést adó kér adatot a jelöltről, a kinevezendő
vagy kitüntetni szándékozott személyről.)
Az Alkotmánybíróság először azt vizsgálja, hogy milyen
körben kell a III/III-as nyilvántartásokat nyilvánosságra
hozni [2.a)], majd rátér a személyes adatok közérdekűvé
minősítésének alkotmányosságára [2.b)]. Ezután vonja le a
következtetéseket a Törvény 2.§-a vonatkozásában [2.c)].
2.
a)
A III/III. Csoportfőnökség tevékenységéről mindeddig az
Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának 1991. október
9-én kelt 3236. számú jelentése ad a nyilvánosság számára
is az Országgyűlési Irományokban hozzáférhetően képet. E
jelentés szerint a beszervezett hálózati személyeknek
úgynevezett B és M dossziét nyitottak. A B dosszié
tartalmazta a hálózati személyre vonatkozó okmányokat és
személyi anyagaikat; az M dossziéba a hálózati személy
eredeti jelentései kerültek. A hálózati személyek
jelentései alapján készültek az operatív tisztek
jelentései, amelyeket témák szerint csoportosítva
ugyancsak a III/III. Csoportfőnökség gyűjtött és tartott
nyilván. Készültek továbbá napi és havi jelentések is.
Ezek a nyilvántartások létrejöttüket, céljukat,
felhasználásukat és fennmaradásukat tekintve is
ellentétesek az Alkotmánnyal. Abban a részükben, amelyben
a megfigyelt személyek adatait tartalmazzák, szemben
állnak az Alkotmány 59.§-a szerint a magánlakás
sérthetetlenségéhez, a magántitokhoz és a személyes
adatok védelméhez - az információs önrendelkezéshez -
való joggal. Az ügynökök adatainak titkosítása pedig a
közérdekű adatok megismeréséhez való, az Alkotmány 61.§-
ában biztosított joggal ellentétes.
Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló
Európai Emberi Jogi Egyezmény 10. cikkének 2. pontja
szerint az információk megismerésének szabadsága
törvényben meghatározott olyan korlátozásoknak vethető
alá, "amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy
demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi
sértetlenség, a közbiztonság, a zavargás vagy bűnüldözés
megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme,
mások jóhírneve vagy jogai védelme, a bizalmas
értesülések közlésének megakadályozása, vagy a bíróságok
tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából."
A vizsgált törvény sem állhat ellentétben az Európai
Egyezménnyel (Alkotmány 7.§ (1) bekezdés). A megengedett
korlátozási okok közül csak a mások (személyes adatai
védelméhez való) joga vonatkoztatható a Törvény 1.§-ában
meghatározott adatokra - de csakis akkor, ha ezek az
adatok nem minősülnek közérdekű adatnak (lásd alább, 2.b)
alatt). Más okok nem jöhetnek szóba, különösen nem a
nemzetbiztonsági érdek, hiszen a III/III.
Csoportfőnökséget még az első szabad választások előtt a
jogállammal össze nem egyeztethető tevékenysége miatt
felszámolták.
A múlt megismerése, valamint a rendszerváltás
jelentőségének tárgyilagos értékelése is feltételezi a
titkosszolgálatok tevékenységének napfényre kerülését. E
körben az adatvédelmi törvények is rendszerint -
megfelelő garanciák között tartott - kivételt tesznek a
személyes adatok védelme alól az általános
megismerhetőség javára. Az Avtv 32.§ (3) bekezdés b)
pontja is megengedi személyes adat nyilvánosságra
hozását, ha az a történelmi eseményekről folytatott
kutatások eredményeinek bemutatásához szükséges. Ahogy az
(információs) önrendelkezéshez való jogon esett sérelem
megköveteli, hogy a saját magáról gyűjtött
titkosszolgálati adatokhoz ki-ki hozzáférjen, az elmúlt
rendszer befolyását személyes sorsára tisztázhassa, s
emberi méltóságán esett sérelmet legalább ezáltal
enyhítse [ld. VI. rész]; hasonlóképpen szükséges a múlt
feldolgozásához, hogy az egykori titkosszolgálatok
titkossága ne maradjon fenn továbbra is.
A Törvény 1.§-ában megjelölt nyilvántartások adatainak
feltétlen titkossága alkotmányellenes. Ezeknek az
adatoknak a nyilvánosságát az Alkotmány 61.§-a
megköveteli. Ha a törvényhozó ezt a szükséges
nyilvánosságot bármely - alkotmányosan elfogadható -
okból korlátozza, a korlátozásnak szükségesnek és
arányosnak kell lennie.
b)
A személyes adat nyilvánosságra hozatalát az Avtv 3.§ (3)
bekezdése szerint "törvény közérdekből - az adatok
körének kifejezett megjelölésével - elrendelheti". Ekkor
a személyes adat is a közérdekű adatokéhoz hasonló jogi
elbírálás alá esik, amelynek a szabályait az adatvédelmi
törvény III. fejezete tartalmazza. Az alkotmányossági
vizsgálatnak ebben az esetben arra kell kiterjednie, hogy
a személyes adat nyilvánosságra hozását elrendelő törvény
alkotmányos-e.
"Közérdek" önmagában nem elég alapjog-korlátozás
indokolására - hacsak maga az Alkotmány kifejezetten nem
engedélyezi, mint pl. a kisajátítás esetében. (Vö.
64/1993. (XII. 22.)AB határozat, ABH 1993. 373, 381.) A
személyi szám-határozat kifejezetten el akarta kerülni,
hogy az adatvédelmet csupán a közérdekre hivatkozva át
lehessen törni (15/1991.(IV.13.)AB határozat, ABH 1991.
40, 42.). Ez az alkotmányos követelmény érvényes arra a
törvényre is, amely - mint a vizsgált Törvény - az Avtv-
től függetlenül elrendeli személyes adat nyilvánosságra
hozását. Ügydöntő tehát annak az alapjognak vagy
alkotmányos elvnek, illetve intézménynek azonosítása,
amely a személyes adat nyilvánosságra hozását szükségessé
teszi, továbbá annak vizsgálata, hogy az
információszabadság és az adatvédelem alapjogai kölcsönös
korlátozása mindegyikük céljához viszonyítva arányos
legyen.
ba)
A jogállam nélkülözhetetlen, intézményes része a
demokratikus közvélemény, amelynek kialakulási
lehetőségét és fenntartását az államnak alkotmányos
kötelessége biztosítani (30/1992.(V.26.)AB határozat, ABH
1992. 167, 172.).
Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a szabad
véleménynyilvánítás anyajoga felöleli a közérdekű adatok
megismeréséhez való jogot, az információk megszerzésének
szabadságát. (ABH 1992. 167, 171., ABH 1992. 227, 229.) E
két jog kölcsönösen feltételezi egymást és az Alkotmány
61.§-a mindkettőt ugyanúgy biztosítja. (ABH 1992. 167,
179.) Ugyancsak az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata,
hogy a véleményszabadságot korlátozó törvényeket
megszorítóan kell értelmezni. (ABH 1992. 167, 178.)
Következésképpen a közérdekű adatok megismeréséhez való
alapjog is élvezi ezt a privilégiumot. (ABK 1994 június,
261.)
A személyes adatok védelméhez való alapjogot és a
közérdekű adatok megismeréséhez való alapjogot egymásra
tekintettel kell értelmezni. (34/1994. (VI. 24.)AB
határozat, ABK 1994. június, 252, 257;
(36/1994.(VI.24.)AB határozat, ABK 1994. június, 277,
283.) Ez természetes, hiszen az információs önrendelkezés
és az információszabadság a személy autonómiájának két,
egymást kiegészítő feltétele.
Éppen erre a szoros összefüggésre tekintettel nem
mondható ki, hogy az információszabadság és személyes
adat védelméhez való jog ütközésekor az adatvédelemhez
való jogot mindig és feltétlenül megszorítóan kell
értelmezni. Az Alkotmánybíróság eme egymást kiegészítő
alapjogok hierarchiáját a vizsgált jogszabály tárgyára
figyelemmel állapította meg. Az eddigi gyakorlat azonban
szilárd támpontokat szolgáltat arra, hogy milyen
esetekben érvényesülhet az információszabadságra a
kiterjesztő, a személyes adatok védelmére a megszorító
értelmezés.
Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata, hogy a
demokratikus államélet és közvélemény érdekében az állami
tisztségviselők és más közszereplő politikusok
alkotmányosan védett magánszférája másokénál szűkebb;
különösen ki kell tenniük magukat mások kritikájának
(legutóbb 36/1994. (VI. 24.)AB határozat, ABK 1994.
június, 277.). Ehhez azonban személyes adataik ismeretére
is szükség lehet, amennyiben azok funkciójukkal vagy
közszereplésükkel összefüggenek. A közhatalmat gyakorlók
vagy a politikai közszereplést vállalók esetében a
személyeknek - különösen a választópolgároknak - a
közérdekű adatok megismeréséhez fűződő joga elsőbbséget
élvez az előbbiek olyan személyes adatainak védelméhez
képest, amelyek köztevékenységük és annak megítélése
szempontjából jelentősek lehetnek.
Az e körbe eső személyes adatok megismerhetőségére nem
csupán az állami és a politikai közélet informált
megvitatása érdekében van szükség, hanem az állami
szervek helyes megítéléséhez és a működésükbe vetett
bizalom megalapozásához is.
Hasonlóképpen döntőnek tekintette az Alkotmánybíróság a
volt MDP és MSZMP szerepét az államhatalom gyakorlásában,
s ebből folyóan adataik nélkülözhetetlenségét a jelenkori
történelmi folyamat bemutathatóságában akkor, amikor az
irataik kutathatóságát és hozzáférhetőségét szabályozó
jogszabályt vizsgálta (ABK 1994 június, 257). A közelmúlt
feltárásának ebben az esetében is az információszabadság
élvezett elsőbbséget.
bb)
A vizsgált törvény 1.§-ában meghatározott arra vonatkozó
adatok, hogy a jogállamban közhatalmat gyakorló vagy a
politikai közéletben résztvevő személyek korábban a
jogállamisággal ellentétes tevékenységet folytattak, vagy
olyan szerv tagjai voltak, amely korábban a
jogállamisággal ellentétes tevékenységet folytatott, a
közhatalom gyakorlói és a politikai közélet résztvevői
tekintetében - köztük azok vonatkozásában is, akik a
politikai közvéleményt feladatszerűen alakítják - az
Alkotmány 61.§ szerinti közérdekű adatok.
Az a fajta politikai rendőrség és informátor-hálózat,
amelyről a törvényben szó van, nem működhetett volna
jogállamban. A korábbi rendszerek az állambiztonsági
szervezeteket és hálózatokat, valamint a titkosszolgálati
eszközöket politikai célokra, s azon a körön messze
túlterjedően használták, amelyet jogállami rendben a
bűnüldözés és az állam biztonságának érdeke indokolhat.
Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága 1991. október
9-én kelt 3236. számú jelentése, amely a korábbi
lusztrációs törvényjavaslatok elbírálása céljából
készült, megállapítja, hogy "a volt állambiztonsági
szervezet valamennyi operatív csoportja a parancsuralmi
rendszer fenntartását, erősítését szolgálta" (11.
oldal.), s visszatérő megállapítása szerint e
titkosszolgálatok "belpolitikai elnyomó feladatokat
láttak el". A nem jogállami rendszer igazgatási
gyakorlatához tartozott, hogy egyes tisztségek betöltői
az így szerzett adatokat - döntéseikhez való
felhasználásra - rendszeresen megkapták. Nem szorul
bizonyításra, hogy a Nyilaskeresztes Párt tevékenysége
nemcsak a mai jogállam alapjaival, de a nemzetközi jog
általánosan elismert szabályaival is ellentétben állt.
Végül közérdekűnek tekinti az Alkotmánybíróság azt az
adatot is, hogy a jogállamban közhatalmat gyakorló, vagy
a politikában szerepet vállaló személy 1956-1957-ben
karhatalmi alakulatban szolgált. Ezt maga a
rendszerváltás ténye, s az 1956. októberi forradalomnak
és szabadságharcnak a rendszerváltásban betöltött
kulcsszerepe kielégítően indokolja.
A Törvény 1.§-ában meghatározott adatok olyan
tevékenységre vonatkoznak, amelyek a jogállamisággal
bizonyosan ellentétesek. Az Alkotmány 61.§-át hajtja
végre az a törvény, amely lehetővé teszi a közvélemény
számára annak megismerését, hogy a jogállamban
közhatalmat gyakorló vagy a politikai közéletben
résztvevő személy korábban a jogállamisággal ellentétes
tevékenységet folytatott, illetve a politikai közélet
résztvevője ilyen szervezethez tartozott. Az erre
vonatkozó adatok nyilvánosságra kerülése azért is
szükséges, mert e tevékenység nagyobb része titkosan
folyt. Egyrészt a titkosság további fenntartásának nincs
alkotmányos indoka. (Lásd fenn, az a) pontban.) Másrészt
a mai közhatalom gyakorlói és más politikai szereplők egy
részéről korábbi funkciójuk vagy nyilvános tevékenységük
folytán a közvélemény tudhatja, hogy korábban a jogállami
értékekkel ellentétesen tevékenykedtek. Semmilyen
alkotmányos érdek nem fűződik ahhoz, hogy a titkosság
által előidézett különbség e csoporton belül
fennmaradjon. A politikai közélet és az államélet teljes
átláthatósága és tájékozott megítélése is megköveteli
tehát, hogy a törvényben meghatározott adatokra nézve a
közérdekű adatok hozzáférhetőségének alkotmányos elve
érvényesüljön.
c)
A személyes adatok és a közérdekű adatok elhatárolásának
alkotmányos ismérvei a fentiekből adódnak. A törvényhozó
nem dönthet tehát teljesen szabadon arról, hogy a
keletkezésében és működésében alkotmányellenessé vált
titkosszolgálati adatnyilvántartásokat megsemmisíti-e,
továbbra is titkosan kezeli-e, avagy nyilvánosságra
hozza-e és ha igen, milyen körben. Elhatározásának
alkotmányos feltételei és korlátai vannak.
A nyilvántartások teljes titkosításának vagy azonnali
megsemmisítésének alkotmányellenessége az indokolás fenti
érveléséből már következik. A nyilvántartások teljes
nyilvánosságra hozásának hasonlóképpen alkotmányossági
akadályai vannak; ilyen például azon személyek
információs önrendelkezési joga, akikről adatot
gyűjtöttek. A közérdekűnek minősített és a továbbra sem
nyilvános adatok körének meghatározása a 2.a) és b)
pontban leírt alkotmányossági feltételek között olyan
"politikai kérdés", amely a törvényhozónak viszonylag tág
teret nyújt arra, hogy - mint szándékozta is -
egyensúlyozzon aközött, hogy bizonyos funkciókat - a
rendszerváltás sikere érdekében és a közvéleménnyel
szembeni kötelessége folytán - teljeskörűen "átláthatóvá"
tesz, míg mások tekintetében a "stabilitás" igényét
érvényesítve korlátozza az adat hozzáférhetőségét és
fenntartja a személyes adat jelleget. A politikai döntés
a nyilvánosság határait, azaz az átvilágítás mélységét
szűkebben és tágabban is meghatározhatja.
Az Alkotmányból ez a politikai döntés, azaz az
átvilágítandó adatok és a személyi kör pontos
meghatározása, nem vezethető le, hanem egyrészt az a
követelmény, hogy az adatok nem tarthatók titokban, de
teljeskörűen nem hozhatók nyilvánosságra sem, másrészt,
hogy - ha már a politikai döntés megtörtént - az
Országgyűlés az átvilágítandó személyi kört és a
közérdekű adatokat egységesen aszerint a mérce szerint
határozza meg, amellyel - alkotmányos lehetőségei között
- az Alkotmány 61. és 59.§-ai kölcsönös korlátait
meghúzta. E tekintetben a Törvény maga - sem az 1. és 2.§
felsorolásai, sem a preambulumban szereplő politikai
célkitűzés, "a demokratikus államélet tisztaságának
előmozdítása" - természetesen nem lehet az alkotmányosság
megítélésének technikai mércéje; a Törvényt az
Alkotmányhoz kell mérni. Ezért a preambulum és a Törvény
1. és 2.§-a közötti esetleges meg nem felelésnek
önmagában éppúgy nincs alkotmányossági jelentősége, mint
ahogy két törvény ütközésének sincs (35/1991.(VI.20.)AB
határozat, ABH 1991. 175, 176.).
Az Alkotmánybíróság tehát egyrészt azt vizsgálja, hogy az
adatok és a személyi kör meghatározása a Törvényben a
közérdekű adattá nyilvánítás fent leírt alkotmányos
határain belül marad-e, másrészt, hogy a mércét a Törvény
következetesen alkalmazza-e, különösen az egyes világosan
elhatárolható és hasonló ismérvű személyi csoportokon
belül.
Ebből a szempontból a Törvény 2.§-ának zárt felsorolása
részben túl is lépi a törvényhozó politikai
mérlegelésének alkotmányos lehetőségeit, továbbá azon
belül sem alkalmazza következetesen ugyanazt az
elhatárolási ismérvet a közérdekű és személyes adat
között. Így például a 2.§ 18, 23, 24. és 25. pontjai
olyan személyi kör adatait nyilvánítják közérdekűnek,
amelyek kívül esnek nemcsak a közhatalmat gyakorlókon, de
a politikai közélet szereplőin is. (Az
alkotmányellenesség részletes megállapítására ld. alább a
7.2 pontot.)
Nem következetes a Törvény abban sem, hogy a közhatalom
gyakorlói tekintetében hol húz határt. Alkotmányosan (8.§
(2) bek.) nem kifogásolható, hogy csak a "fontosabb"
állások betöltőit ellenőrzik hivatalból, és csak az ő
adataikat teszik közzé. Itt a törvényhozó köznyugalmat
célzó szándéka a kevésbé fontos állások átvilágításával
járó (még technikai szinten is kimutatható)
aránytalanságra hivatkozhat. De az átvilágítandó állások
ismérve nem lehet döntően a hatáskör szélessége,
terjedelme, hanem érvényesíteni lehetett volna azt is,
hogy legalább a közvetlenül választott tisztségviselők
tekintetében a jogállammal ellentétes tevékenység vagy
szervezeti hovatartozás közérdekű adat, amelyet kérelemre
- hivatalos ellenőrzés után a kérelmező számára
megismerhetővé tétellel - nyilvánosságra kell hozni.
Még kevésbé ismerhető fel bármilyen ismérv abban, hogy a
közvéleményt hivatásbeli feladatként alakítók közül
(akiknek az ellenőrzésére alkotmányos lehetőség van), a
Törvény miért csak a sajtót - és ezen belül is a Magyar
Rádió és a Magyar Televízió kivételével miért csak a
nyomtatott sajtót - rendeli átvilágítani. A közvélemény
alakítása - "közreműködés a népakarat kialakításában" -
például a politikai pártok alkotmányban írt, fogalomképző
feladata (Alkotmány 3.§ (2) bekezdés), mégsem szerepelnek
a pártok a 2.§-ban. Hasonlóképpen felvethető, hogy a
feladatuk szerint is politikai véleményformáló egyházi
testületek, vagy tisztségviselők a kötelező ellenőrzésből
miért maradtak ki. (Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy
az ilyen egyházi személyek ellenőrzése nem ütközik az
állam és egyház elválasztásának elvébe. A politikai
közvéleményt formáló egyházi testület vagy személy
ellenőrzése nem minősül "az egyház belső ügyeibe való
beavatkozásnak", mint ahogy az ellenőrzést elrendelő
törvény sem sajátosan az egyházakra vonatkozik, hanem un.
"általános törvény", amely minden hasonló tényállást
egyaránt szabályoz, s így a vallásszabadság alkotmányosan
megengedett "külső korlátja".(ABH 1993, 48, 52))
Hasonlóképpen fölvethető, miért hiányoznak a Törvényből
az országos köztestületek vezetői, vagy a
szakszervezetekéi, amelyek a politikai közvélemény
formálásában bizonyosan szerepet játszanak.
Az Alkotmánybíróság e tekintetben nem veheti át a
törvényhozóra tartozó politikai kérdés eldöntését, de
megállapítja az egységes alkotmányos ismérv
alkalmazásának hiányát. A 2.§ ezért ellentétes az
Alkotmány 70/A. §-ával. A törvényhozónak a diszkrimináció
kiküszöbölésére az egységes mércét saját döntése szerint
kell meghatároznia és következetesen érvényesítenie.
Az Alkotmánybíróság csupán ott állapítja meg a 2.§
valamely rendelkezésének alkotmányellenességét, ahol
pontosan meghatározott csoporton belül is kimutatható,
hogy az részben tágabb, részben szűkebb annál, mint ami
az alkotmányos ismérvnek megfelelne: ezért az
Alkotmánybíróság a 22. pont kapcsán az írott és az
elektronikus sajtó vonatkozásában a diszkriminációt
megállapította. (Részletesen lásd alább, a 7.3. pont
alatt.)
d)
A Törvény alkotmányossága megítélésének általános
kérdései közé tartozik még, hogy a Törvény 1.§-ában
meghatározott adatoknak az indítványok szerint hiányos
vagy megbízhatatlan volta, illetve a törvény ezeken
alapuló végrehajtása nem vezet-e alkotmányellenes
diszkriminációra.
Ugyanennek az alkotmányos problémának másik oldala, hogy
a törvény akkor alkotmányos, ha a közérdekű adatok
feltárását olyan eljárás előzi meg, amely szavatolja azok
valódiságát. Vagyis a bizottság államigazgatási eljárási
jellege és a bírói út a Törvény alkotmányosságának
feltétele.
da)
Az adatok teljeskörűségének és megbízhatóságának kérdése
alkotmányossági kérdésként csupán a törvény 1.§ b) pontja
szerint ellenőrzendő hálózati személyek vonatkozásában
tehető fel. Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági
Bizottságának jelentése megerősíti azt a köztudott tényt,
hogy 1989. decemberében és 1990. január elején a
belbiztonsági szervezetben nagyarányú iratmegsemmisítés
történt. A nyilvántartások hiányos volta azonban akkor
jelentene súlyos alkotmányossági kérdést, ha a
törvényhozó a teljes adatanyag, s így minden hálózati
személy kilétének nyilvánosságra hozása mellett döntött
volna. A törvény koncepciója azonban az, hogy a
nyilvánosságra kerülés elől az érintett, választása
szerint, kitérhet. Ezért az adatok megbízhatósága
elsősorban abból a szempontból jelentős, hogy hamis -
különösen utólag behelyezett - adatok és nevek
nyilvánosságra kerülése ellen a Törvényben meghatározott
eljárás nyújtson elegendő biztosítékot.
A Törvény 1.§ a) pontja szerint az, hogy az átvilágítandó
személy teljesített-e szolgálatot az ott megjelölt
szervek valamelyikében hivatásos - nyílt vagy szigorúan
titkos - állományú tisztként, a Belügyminisztériumban
őrzött, 1990. február 14-én lezárt nyilvántartás alapján
döntendő el. Itt tehát a Törvény további források
igénybevételét ki is zárja, noha kétség esetén - mivel az
Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága már idézett
3236. számú jelentése szerint az SZT tisztekről a BM
Személyzeti Osztályán minden adat rendelkezésre áll - az
állomány ezen túl is rekonstruálható lenne. Ugyancsak a
Nemzetbiztonsági Bizottság jelentésében szerepel, hogy -
noha elkülönített nyilvántartásuk nincs - a volt
karhatalmistákról és az 1956 előtti ÁVH-sokról a BM
Személyzeti Főosztályának archívumában található anyagok
"szinte teljes értékűek". Az MSZMP iratanyaga alapján
ugyancsak könnyen megállapítható, kik, illetve mely
politikai vagy állami tisztségek betöltői kaptak
tájékoztatást a III/III-as osztálytól vagy jogelődeitől.
Egyedül a Törvény 1.§ b) pontjában szereplő hálózat
nyilvántartása az, amely teljesen nem rekonstruálható. A
III/III. csoportfőnökség iratanyagának nagy részét
megsemmisítették 1989. decemberében és 1990. január első
felében. Ezek az anyagok felölelték - a Törvény számára
jelentőséggel bíró - a titoktartási nyilatkozatot, a
nyugtákat, valamint az eredeti jelentéseket. Megmaradt
27.133 hálózati személyre vonatkozó 43.983 személyi
karton, amely a hálózati személyek adatait és szolgálati
kapcsolatait tartalmazza. Mivel ezeket a hálózati
személyek nem írták alá, önmagukban - a Jelentés szerint
- bizonyító erejük nincs.
Nagy számban maradtak fenn azonban közvetett
bizonyítékok, amelyeket, s különösen bizonyító erejüket
az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának jelentése
részletesen értékeli. (Így pl. a pénzügyi dokumentáció
fennmaradt.) Igenlően válaszolja meg a Jelentés azt a
kérdést, hogy a nyilvántartásból következtetni lehet-e
arra, ki adott, és ki nem adott jelentéseket. (A
jelentést nem tevőket kizárták a hálózatból, ennek anyaga
is megmaradt.) Igen fontos a Jelentés feltárása arról,
hogy az állambiztonsági szervezet egésze rendszeres
információcserét folytatott, sok esetben nemcsak
anyagaikat, de a III/III-as ügynököket is átvette a
III/I., II. és IV. Csoportfőnökség. Az
iratmegsemmisítéskor is jelentős anyag került ezekhez a
további ügyosztályokhoz, ahol ma is megvan. Ha a
vizsgálat egésze kiterjed a III/III-as anyagokon túl a BM
irattára más részeire is, továbbá a többi titkosszolgálat
anyagára is, a hálózati személyek teljes köréhez közelebb
lehet jutni, s az együttműködés bizonyítása is többnyire
lehetséges. Mivel az ügynökök személye és tevékenysége
több nyilvántartásban is megjelent, nincs valószínűsége
annak hogy az utólagosan behelyezett személyi anyagokhoz
másutt is megfelelő bizonyító erejű dokumentációt
helyezhettek volna el. Ezzel összefüggésben rámutat az
Alkotmánybíróság arra is, hogy nem az ellenőrzött
személynek kell azt bizonyítania, hogy nem volt ügynök,
hanem a bizottsági, s végső soron a bírósági eljárásban
kell rábizonyítani ügynök voltát, aholis a bizonyítás
terhét nem ő viseli.
db)
Az ellenőrzést végző bizottság nincs kötve az 1.§-ban
megjelölt nyilvántartásokhoz, hanem ezek ellenőrzése
céljából bármilyen törvényes bizonyítási eszközt
felhasználhat (12.§). Az 1.§ b) pont szerinti ellenőrzés
során a bizottság nem a nyilvántartást ellenőrzi, hanem a
tényleges tevékenységet kell bizonyítania. Ezért itt az
államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló
1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe), majd a
Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a
továbbiakban: Pp) teljes bizonyítási eszköztára
felhasználható, beleértve az Alkotmánybíróság
értelmezését az ártatlanság vélelmének megfelelő
alkalmazásáról az államigazgatási eljárásban.
dc)
A Nemzetbiztonsági Bizottság jelentése tartalmára is
figyelemmel még a Törvény által szabott keretben sem
kielégítő, hogy a Törvény 8.§-ában írt felhatalmazás
alapján csak a belügyminiszter és - karhatalmista
ügyekben - a honvédelmi miniszter köteles betekintést
engedni.
A jogállamhoz tartozó jogbiztonságból (Alkotmány 2.§ (1)
bek.) fakad, hogy a törvényhozónak a vizsgált esetben a
szükséges jogosítványok igénybevételének jogszabályban
való biztosításával gondoskodnia kell az általa
létrehozott eljárás és közigazgatási szerv működésének
hatékonyságáról.
Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság a Törvény 8.§-ából
megsemmisítette az alkotmányellenes korlátozásokat. A
megmaradó hatályos szöveg értelmében a bizottság bármely
iratot, bármely nyilvántartásból megvizsgálhat, illetve
bekérhet.
Az Alkotmánybíróság megsemmisítéssel nem tudta azonban
kiküszöbölni és a 8.§ hatályban maradó értelmével
összhangba hozni a Törvény 9. §-ának azt a rendelkezését,
amely szerint a nyilvántartás vizsgálatához szükséges
feltételeket a belügyminiszter, és - a karhatalmi
szolgálat tekintetében vele együttesen - a honvédelmi
miniszter biztosítja. Ezért az Alkotmánybíróság az Abtv
1.§ e) pontja és a 21.§ (7) bekezdése alapján hivatalból
eljárást indított mulasztásban megnyilvánuló
alkotmányellenesség megszüntetése iránt és
megállapította, hogy az Országgyűlés a Törvény 9.§-a
tekintetében alkotmányellenes mulasztást követett el
azzal, hogy a nyilvántartások vizsgálatához szükséges
feltételek biztosításának kötelezettségét nem
terjesztette ki valamennyi nyilvántartást felügyelő
főhatóságra, beleértve a titkosszolgálatokat felügyelő
tárcanélküli minisztert.
3.
Az Alkotmánybíróság már kifejtette és értelmezte az
összeférhetetlenségi szabályok alkotmányjogi
jelentőségét. A 1158/B/1990. ügyszámú határozatában (ABH
1991. 547, 549.) többek között megállapította: "Lehet az
összeférhetetlenségi előírásoknak olyan tartalma is,
amelynek alapján bizonyos tisztséget, munkakört betöltők
vagy foglalkozást űzők valamely tisztségre, munkakörbe
választásuk, kinevezésük esetén csak akkor maradhatnak új
pozíciójukban, ha az összeférhetetlennek minősülő korábbi
tisztségükről, munkakörükről, foglalkozásukról
lemondanak, vagy azt szüneteltetik."
Az Alkotmánybíróság a bírói függetlenség alkotmányossági
tartalmát szintén több határozatban értelmezte (pl.:
38/1993.(VI.11.)AB hat., ABH 1993. 256, 261-262.). Ezek
szerint a bírói függetlenség az ítélkezésben ölt testet,
az ítélkezésre vonatkozik. Ennek megvalósulását az
ítélkező bíró esetében státuszbeli garanciák (pl. a
határozatlan időre szóló kinevezés, az
elmozdíthatatlanság) is szolgálják.
A bizottságok ugyan (korábban) kinevezett bírákból állnak
(Törvény 5.§ (1) bek.), de a bizottság tagjává való
jelöléshez szükséges az érintett bíró hozzájárulása
(Törvény 5.§ (3) bek.). A bizottság tagjává megválasztott
bíró nem ítélkezhet, szolgálati viszonya a megválasztás
időpontjától a tagság megszűnéséig szünetel. Munkavégzési
jogviszonyára a díjazása kivételével a köztisztviselők
jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvényt (a
továbbiakban: Ktv) kell alkalmazni. A bizottság tagja e
funkciójában nem bíróként jár el és nem bírói feladatokat
lát el. A bírói függetlenséget ezért a Törvény 5-7.§-a
nem sérti.
Önmagában abból a szabályból, hogy a bizottság tagjait
bírói tisztséget elnyert személyek közül kell választani,
nem következik, hogy a bizottság eljárása bírósági
eljárás lenne. A bizottság nem része a bírói
szervezetnek, nem bíróság, hanem sajátos közigazgatási
szerv, amely a Törvény és az Áe szabályai szerint
tevékenykedik. Nem követelmény, hogy a bírósági eljárás
garanciái már a bizottság eljárásában is teljeskörűen
érvényesüljenek.
4.
Az Alkotmány a választójogról a 70.§ (1) bekezdésében a
következők szerint rendelkezik: "A Magyar Köztársaság
területén élő minden nagykorú magyar állampolgárnak joga
van ahhoz, hogy az országgyűlési és a helyi
önkormányzati, továbbá a kisebbségi önkormányzati
választásokon választható és - ha a választás, illetőleg
a népszavazás napján az ország területén tartózkodik -
választó legyen, valamint országos vagy helyi
népszavazásban és népi kezdeményezésben részt vegyen."
A Törvény egyetlen rendelkezése sem korlátozza sem az
aktív, sem a passzív választójogot. Akiről megállapítják,
hogy a Törvény 1.§-ában írt tevékenységet folytatott,
nincs elzárva attól, hogy a választásokon szavazóként
részt vegyen illetve jelöltként induljon. A megválasztott
képviselő pedig nem veszíti el országgyűlési képviselői
mandátumát a Törvény erejénél fogva, a mandátum
megvonására a Törvény nem jogosítja fel az Országgyűlést
sem. A választópolgárok sem hívhatják vissza a
képviselőt, mivel ilyen jogintézmény nincs. Magát a
képviselőt sem kötelezi a törvény arra, hogy a
mandátumáról lemondjon.
5.
Az Alkotmány 70.§ (4) bekezdése szerint minden magyar
állampolgárnak joga van ahhoz, hogy részt vegyen a
közügyek vitelében, továbbá hogy rátermettségének,
képzettségének és szakmai tudásának megfelelően
közhivatalt viseljen.
A 70/B. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban
mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás
szabad megválasztásához.
A Törvény nem tartalmaz a közügyek (pl. választójog
gyakorlása, közhivatal betöltése, társadalmi
szervezetekben tisztségviselés, katonai rendfokozat
elérése, kitüntetés elfogadása) vitelében való
részvételre vonatkozó tiltó rendelkezést, s a
közhivatalok viseléséhez való jogot sem korlátozza.
A Törvény rendelkezései alkotmányjogi szempontból nem
állnak közvetlen összefüggésben - és így ellentétben sem
- a munka és a foglalkozás szabad megválasztásának
alapvető jogával. A Törvény 1.§-a alapján érintett
személyt megilleti a szabad választás joga, akarata
ellenére pedig semmiféle munkát nem kell elvégeznie (vö:
1449/B/1992/11.sz. AB-hat., ABK 1994. július-augusztus,
338, 340.). A munkavégzésre irányuló jogviszonyokra
irányadó szabályokat (pl. a munka törvénykönyvéről szóló
1992. évi XXII. törvény [Mt], a Ktv, a közalkalmazottak
jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény [Kjt]) a
Törvény nem bővíti sem új megszüntetési okokkal, sem új
keletkeztetési feltételekkel. A valamely foglalkozáshoz
való hozzáférést vagy a foglalkozás gyakorlását (ABK
1994. április, 169, 171-172.) a Törvény nem akadályozza.
6.
A Törvény kötelezi a bizottságot arra, hogy ellenőrzést
végezzen, az ellenőrzés eredményeként döntést hozzon,
meghatározott esetekben a döntését közzétegye.
A Törvény 18.§-a nem a bírói utat zárja ki; a bizottság
döntésének törvényességét bíróság előtt lehet vitatni
(19.§). Azt zárja ki, hogy a döntésben foglaltak
tekintetében meghatározott tárgyú polgári eljárást
indítsanak. Ennek oka, hogy a személyhez fűződő jogok
megsértése miatt indított kereset elvileg sem lehetne
megalapozott, mert a Törvénynek a bizottságot és az
ellenőrzés alá vont személyeket kötelező rendelkezései
miatt a rendes bíróság csakis a jogellenesség hiányát
állapíthatná meg. Annak eldöntése pedig, hogy a Törvény
rendelkezései maguk sértenek-e személyhez fűződő
(alapvető) jogokat, nem a rendes bíróság, hanem az
Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik.
A Törvény 5.§ (6) bekezdése értelmében a bizottság tagja
nem vonható felelősségre bíróság előtt a megbízatása
gyakorlása során közölt tény vagy adat miatt.
Ez a rendelkezés a bizottság tagját megillető mentelmi
jog része. Az Alkotmány és más jogszabályok is ismerik az
un. "felelőtlenség" intézményét, ami azt jelenti, hogy
meghatározott közhivatalt betöltőket a feladataik
zavartalan, befolyásmentes ellátásához fűződő állami
érdek miatt működésükért egyáltalán nem, vagy csak igen
korlátozottan lehet felelősségre vonni. Ilyen tartalmú
pl. az országgyűlési képviselők mentelmi joga (Alkotmány
20.§), a köztársasági elnök eljárásjogilag korlátozott
felelőssége (Alkotmány 31/A.§). Az Alkotmányon kívül más
jogszabályok is tartalmazhatnak felelőtlenségi
szabályokat. Az Abtv 14.§-a szerint pl. az alkotmánybíró
sem vonható felelősségre a hivatása teljesítése során
kifejtett véleménye és szavazása miatt.
Ezek a szabályok az adott hivatalt betöltő személy
felelősségre vonását bizonyos körben kizárják illetőleg
megfelelő eljárási feltételekhez kötik. Nem lehet
alkotmányellenesnek tekinteni, hogy a Törvény a bizottság
tagjaként való működést olyannak tartja, amely mentelmi
jog létesítését indokolja, a bírósághoz való alapvető
joggal ez kapcsolatba sem hozható.
7.1.
Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szerinti
megkülönböztetés a vizsgált esetben az Alkotmány 59. és
61.§-a tekintetében áll fenn. Alkotmányos követelmény az,
hogy a Törvény 2.§-ában felsorolt ellenőrzendő
személyeknél a törvényhozó azonos ismérveket alkalmazzon.
7.2.
A törvény az állami tisztségviselőkön, politikai
véleményformálókon túl a közélet más résztvevőit is az
ellenőrzendők körébe vonja (Törvény 2.§ 18., 23., 24.,
25. pont.).
A Törvény rendelkezései itt nem az Alkotmány 61.§-a
érvényesülése érdekében korlátoznak alapvető emberi
jogokat.
Az egyetemek, főiskolák meghatározott tisztségviselői
(rektor, dékán, főigazgató, tanszékvezető) és az állami
vagy többségi állami tulajdonú gazdálkodó szervek vezetői
esetében - mivel sem közhatalmat nem gyakorolnak, sem a
politikai közéletben nem vesznek részt - nem ismerhetők
fel azok az ismérvek, amelyeknél fogva a reájuk vonatkozó
adatok az Alkotmány 61.§ (1) bekezdése szerinti,
hivatalból vizsgálandó közérdekű adatoknak minősülnének.
E személyeknek a személyes adatok védelméhez való jogát a
Törvény a hivatalbóli vizsgálat és a kötelező közzététel
elrendelésével az Alkotmány 59.§ (1) bekezdésének
sérelmét okozva korlátozta.
Az Alkotmánybíróság ezért a Törvény 2.§ 18., 23., 24.,
25. pontja rendelkezéseit alkotmányellenességük miatt
megsemmisítette.
7.3.
A törvény az ellenőrzendők körébe vonja az MR, az MTV, az
MTI valamint a meghatározott példányszámot meghaladó
napi- és hetilapok vezető munkatársait.
Az Alkotmánybíróság a Törvény 2.§-a vizsgálatakor abból
indult ki, hogy egyes személyes adatok attól váltak
alkotmányosan közérdekűvé, hogy olyan személyek korábbi,
a jogállam alapelveivel ellentétes tevékenységét tárják
fel, akik a jogállamban közhatalmat gyakorolnak, illetve
olyan állást töltenek be, amellyel a politikai
közvéleményt közvetlenül alakítják. Ez megfelel a
korábbi, a véleményszabadságra és közvéleményre vonatkozó
alkotmánybírósági határozatoknak is (lásd különösen:
30/1992.(V.26.)AB, ABH 1992. 167.; 36/1992.(VI.10.)AB,
ABH 1992. 207.; 37/1992. (VI. 10.) AB, ABH 1992. 227.;
36/1994. (VI. 24.) AB, ABK 1994. június, 277.).
A fent (IV.1. pontban) kifejtettek szerint a korábbi
politikai tevékenység azon személyekkel kapcsolatosan
közérdekű adat, akiknek jelenlegi tevékenysége is
befolyásolja a politikai közvéleményt, vagy azáltal, hogy
közhatalmat gyakorol, politikai közszereplést vállal,
vagy azáltal, hogy a közvélemény-formálás közvetítőit,
médiumait működteti, s ezáltal közvetlenül képes a
politikai közvélemény alakítására.
Ez az ismérv azonban csakis a feladatszerűen politikai
véleményformálókra áll.
a)
A Törvény 2.§ 21. pontja, amely a Magyar Rádió, a Magyar
Televízió és az Magyar Távirati Iroda szerkesztői és
annál magasabb beosztású dolgozói tekintetében írja elő
az ellenőrzést, nincs tekintettel erre a szempontra, s
így szélesebben határozza meg az ellenőrzendők személyi
körét annál, mint akiknek az adatai alkotmányosan
közérdekűnek minősülhetnek. Nem minden szerkesztő és
műsor foglalkozik politikával és formálja közvetlenül a
politikai közvéleményt. (Így például a zenei szerkesztők
nem sorolhatók az átvilágítandók közé.) Hasonlóképpen nem
teszi meg a szükséges megkülönböztetést a 22. pont, amely
a 30.000 példányszámú napi- és hetilapokra mondja ki
ugyanezt a szabályt, tekintet nélkül arra, hogy azok
politikai, közéleti, avagy szakmai, szórakoztató s más,
nem kifejezetten politikai irányultságú lapok-e.
Önmagában az országos közszolgálati médiumok befolyása,
vagy a példányszám alapján feltételezett befolyás a
közvéleményre nem elégséges indok minden magasabb
beosztású munkatárs személyes adata közérdekűvé
nyilvánítására. (A közszolgálati médiumok legfelsőbb
vezetői alkotmányos aggály nélkül az ellenőrzendők közé
tartoznak, lásd 2.§ 10. és 16. pont.)
A 2.§ 21 és 22. pontja tehát az Alkotmány 59. és 70/A. §-
ával ellentétes abban a részében, amelyben a nem
politikai adások illetve lapok szerkesztőire és magasabb
beosztású dolgozóira vonatkozik.
b)
A törvény által meghatározott és alkotmányosan képzett
csoportokon belüli egyenlő elbánás viszont azt is
megköveteli, hogy az ellenőrzés az országos közszolgálati
rádión és televízión kívül kiterjedjen a 30.000
példányszámú lapokéval összehasonlítható közönséget elérő
kereskedelmi, valamint a nem-kereskedelmi helyi rádiók,
valamint TV-k (vö. ABH 1992, 230; 1993, 314), továbbá a
Magyar Rádión és a Magyar Televízión kívüli, nem
kereskedelmi országos vagy regionális rádió- és tv-adások
szerkesztőire és magasabb beosztású dolgozóira,
amennyiben azok közvetlenül politikai közvélemény-formáló
tevékenységet végeznek (pl. politikai műsort
szerkesztenek).
Az Alkotmány 61. és 70/A. §-ával ellentétes, hogy a
fentiek ellenőrzéséről a törvény nem rendelkezik.
A törvényhozó a diszkriminációt nem csupán az ellenőrzés
kiterjesztésével szüntetheti meg, hanem az ellenőrzendők
körének egységes ismérveken nyugvó, de szűkebb
meghatározásával is.
7.4.
A Törvény 4.§-a szerint "az egyházak arra hatáskörrel
felruházott tisztségviselőinek, illetőleg testületeinek a
megkeresése alapján az általuk meghatározott egyházi
tisztséget betöltő személyek tekintetében a
belügyminiszter, illetőleg a honvédelmi miniszter végzi
el az 1.§ szerinti ellenőrzést és a megállapított
adatokról tájékoztatja a megkeresőt."
A Törvény tehát az egyházakat csupán a lehetséges és nem
a kötelező ellenőrzés körébe vonja.
A Törvény az egyházi tisztséget betöltő személyek
ellenőrzésére az általánostól eltérő szabályokat határoz
meg. A Törvény rendelkezései közül ezeknek a személyeknek
az ellenőrzésére csak az 1. és 4.§ vonatkozik. Ebből az
1.§ az ellenőrzendő tevékenység meghatározása, a 4.§
pedig az eljárási szabályokat tartalmazza.
Nem határozza meg, hogy a nyilvántartásokból milyen
célból lehet adatot kérni, az adatot milyen célra és
hogyan lehet felhasználni. Nem szól az ellenőrzött
személy jogairól s a jogorvoslati lehetőségről sem. Az
ellenőrzés során követendő eljárás gyakorlatilag teljesen
szabályozatlan.
A Törvény 4.§-a lehetőséget ad arra, hogy írásbeli,
titkos eljárásban beszerzett adatok alapján valakiről a
tudta és részvétele nélkül az egyházi működését érintő
olyan tényeket állapítsanak meg, amelyekkel
összefüggésben még később sem védekezhet és amelyeket nem
is vitathat. Az ellenőrzött személy nem alanya, hanem
csak tárgya az eljárásnak. Ez alkotmányellenesen
korlátozza az emberi méltósághoz (Alkotmány 54.§ (1)
bek.) és a jóhírnévhez való jogot (Alkotmány 59.§ (1)
bek.).
8.
a)
Megalapozatlanul állítja az indítványozó, hogy a Törvény
egyes fogalmainak határozatlansága, homályossága,
többértelműsége sérti a jogbiztonságot.
A Törvénynek az indítványban említett meghatározásai (a
tevékenységért kapott illetmény, prémium, kedvezmény; az
olyan politikai vagy állami tisztség, amelyben az
ellenőrzendő személy a Törvény 1.§ a) pontja alá tartozó
szerv feladatkörébe tartozó adatokról döntéseihez
tájékoztatást kapott) a döntéshozó elbírálására tartozó -
esetleg bizonyításra szoruló - tényekre utalnak. Nem
okozhat megoldhatatlan értelmezési nehézséget az sem,
hogy a Törvény 1.§ d) pontja alá tartozó tisztségek
tüzetes felsorolása hiányzik.
A Törvény 6.§ (1) bekezdése meghatározza - jogszabályok
tüzetes felsorolására utalva - azokat az eljárásokat,
amelyeknél az ítélethozatalban való részvétel ténye
kizárja a bizottság tagjává jelölést.
Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságára mint
jogalkalmazóra tartozik a jelölési előfeltételek
elbírálása (Törvény 5.§ (1) bek.). Az indítványban
kifogásolt törvényi meghatározás, "a bíró nem vett részt
olyan ítélet hozatalában ...": ténykérdés. Az ítélet
hozatalában való "részvétel" fogalom tartalmát a bírósági
gyakorlat - éppen a bírák kizárásával kapcsolatos
eljárásjogi szabályok alkalmazásánál - kialakította.
Nincs annak feltételezésére tehát ok, hogy a jogalkalmazó
a fogalmakat nem tudja megfelelően értelmezni, és olyan
fogalmi homályosság sem ismerhető fel, amely eleve
alkotmányellenes normatartalom értelmezésére adna
lehetőséget a jogalkalmazási gyakorlatban.
b)
Az indítványnak a jogbiztonság vélt sérelme mellett
felhozott másik érve az eljárás nem kellő részletességgel
való szabályozottsága.
A Törvény meghatározza, hogy kik lehetnek a bizottság
tagjai, szabályozza a bizottság tagjainak választását is.
Meghatározza a bizottság feladatát és azt a hatáskört is,
amelynek ellátása a bizottságra tartozik. A bizottság
közhatalmi tevékenységet végez, meghatározott szempontok
alapján természetes személyeket ellenőriz és az
ellenőrzés eredményeként tényeket megállapító döntést
hoz. A bizottság nem része az Országgyűlésnek és nem is
bírói szerv.
A bizottság tagjai munkavégzési jogviszonyban állnak,
jogviszonyukra a Ktv rendelkezései az irányadók,
díjazásukról a Kormány gondoskodik. A bizottság
döntésének felülvizsgálatára a közigazgatási határozatok
bírósági felülvizsgálatára vonatkozó szabályok az
irányadók.
A bizottság tevékenysége hatósági tevékenység, a
bizottságnak aktuskibocsátási joga van. A bizottság
személyi összetételét és működését tekintve hivatali
típusú szerv. Teendőit hivatásos tisztviselők a rájuk
vonatkozó törvények szabályai szerint látják el. A
bizottság tehát meghatározott hatáskörrel rendelkező
sajátos közigazgatási szerv.
Az Áe szerint az Áe alkalmazásában államigazgatási ügy
minden olyan ügy, amelyben az államigazgatási szerv az
ügyfelet érintő jogot vagy kötelességet állapít meg,
adatot igazol, nyilvántartást vezet, vagy hatósági
ellenőrzést végez (3.§ (3) bek.). A 3.§ (8) bekezdése
értelmében államigazgatási eljárásokra vonatkozó
szabályok az Áe rendelkezéseitől eltérhetnek, ha ezt
törvény engedi meg.
A Törvény egyes rendelkezései az Áe szabályaitól
eltérnek, de a Törvény nem tartalmaz olyan szabályt,
amely szerint az általa szabályozott államigazgatási
eljárásra az Áe egyéb szabályai ne lennének
alkalmazhatók. Ebből pedig az következik, hogy a
bizottsági eljárásra, ha a Törvény eltérően nem
rendelkezik, az Áe általános szabályai megfelelően
irányadók. Ennek megfelelően a bizottság határozatának
rendelkező része nem utalhat általánosságban a Törvény
1.§-ára, hanem pontosan meg kell jelölnie, hogy az
érintett személy mettől-meddig és az 1.§ mely alpontjában
meghatározott tevékenységet folytatott. Értelemszerűen
irányadók a bizottságra az Áe-nek a határozat
indokolására vonatkozó rendelkezései is.
A bizottság eljárása nem bírósági eljárás. Nem
alkotmányos követelmény ezért, hogy a Törvény a bírósági
eljárásokat szabályozó törvények részletességéhez hasonló
szabályokat tartalmazzon már a bizottsági eljárásra is. A
Törvény a bizottság előtti eljárást a jogbiztonság
szempontjából kielégítően szabályozza.
A bizottság nem jogalkotó szerv. Bár működésének egyéb
részletszabályait a Törvény felhatalmazása alapján (17.§)
maga állapítja meg, ezek a szabályok másokra
kötelezettséget nem határozhatnak meg, az ellenőrzendő
személy jogait nem érinthetik, hanem lényegüket tekintve
ügyrendi-ügyviteli jellegűek lehetnek csak, tehát
alkotmányossági szempontból közömbösek. Ezért annak a
kérdésnek sincs jelentősége, hogy vajon minden bizottság
saját működésének további szabályait külön-külön
állapítja-e meg vagy sem.
9.
Az Alkotmány 57.§ (2) bekezdése szerint a Magyar
Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig,
amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős
határozata nem állapította meg.
A bizonyítási kötelezettséget és terhet a Törvény a
bizottságra telepíti. A bizottságnak a nyilvántartás
adatait kétség esetén ellenőriznie kell, ennek során
bármilyen törvényes bizonyítási eszközt köteles
felhasználni (Törvény 12.§). A bizottságnak az ellenőrzés
eredményeképpen kell ténykérdésben [ti. abban, hogy az
ellenőrzött személy végzett-e az 1.§-ban meghatározott
tevékenységet] állást foglalnia.
A bizottság döntése a bíróság előtt megtámadható, ennek a
nyilvánosságra hozatalra halasztó hatálya van. A bírósági
eljárást a Pp XX. fejezete alapján kell lefolytatni. A
bíróság a bizottság döntését abból a szempontból köteles
felülvizsgálni, hogy az jogszabálysértő-e. Az állandó
bírói gyakorlat szerint valamely döntés akkor is
jogszabálysértő, ha az alapjául szolgáló tényállás
feltáratlan, vagy a feltárt adatokat nem értékelték
helyesen, azokból iratellenes vagy okszerűtlen
következtetést vontak le (lásd pl.: BH 1993. 506., 507.,
683., 684., 784., BH 1994. 85., 86., 195., 196., 259.). A
bíróság a bizottság jogszabálysértő döntését köteles
hatályon kívül helyezni, a hatályon kívül helyezés a
döntés nyilvánosságra hozatalát megakadályozza (Törvény
20.§).
A kifejtettekből következik, hogy a Törvény
rendelkezéseiben nem ismerhető fel az Alkotmány 57.§ (2)
bekezdésének sérelme; az ártatlanság vélelme - amennyiben
az egy államigazgatási eljárásban szóba jöhet -
érvényesül.
10.
A Törvény rendelkezései (19.§ (1) bek.) a bírói utat
biztosítják. Nem ellentétes a bírósághoz való fordulás
alapvető jogával az olyan szabályozás, amely a bírói
eljárást megelőző más eljárást tesz lehetővé vagy
kötelezővé (ABH 1993. 785, 788.).
Az, hogy már magának a bizottságnak az eljárása is zárt,
a bírói úthoz való joggal (Alkotmány 57.§ (1) bek.)
összefüggésben nem vet fel alkotmányossági kérdést.
A bírósági eljárásban a nyilvánosság alapvető jog, de nem
korlátozhatatlan (pl.: Pp 7.§ (2) bek., 284.§ (1) bek.).
A Törvény szabályozási tárgyából következik, hogy a
nyilvánosságnak általános érvénnyel való kizárása a
vizsgált esetben eleve indokolt éppen a személyes adatok
védelméhez fűződő alkotmányos alapjog érvényesülése
érdekében.
11.
Az Alkotmány 57.§ (5) bekezdése kimondja, hogy
jogorvoslattal mindenki a törvényekben meghatározottak
szerint élhet az olyan bírói, államigazgatási vagy más
hatósági döntés ellen, amely jogát vagy jogos érdekét
sérti. Az Alkotmány 50.§ (2) bekezdése szerint a
közigazgatási határozatok törvényességét a bíróság
ellenőrzi.
Az Alkotmánybíróság már állást foglalt arról, hogy
valamely államigazgatási (hatósági) döntéssel szemben a
bírósághoz benyújtható kereset az alkotmányossági
követelményeket kielégítő jogorvoslat (ABH 1991. 342,
350., ABH 1992. 729, 730., ABH 1993. 48, 74.).
Ami pedig az igazolás kiadását illeti, a bizottságnak
erről (vagy az igazolás kiadásának megtagadásáról)
döntést kell hoznia. Ebben az esetben is "ellenőrzött
személy"-nek számít az, aki az igazolást kéri (Törvény
22.§ (1) és (3) bek.). A Törvény 19.§ (1) bekezdése
szerint pedig "az ellenőrzött személy a döntéssel szemben
... a Fővárosi Bíróságnál keresettel élhet." A Törvény
tehát az igazolás kiadásának megtagadása esetére az
általános szabályok szerint jogorvoslati lehetőséget
nyújt.
V.
Az Alkotmány 59.§-ában biztosított információs
önrendelkezési jog tartalma az, hogy mindenki maga
rendelkezik személyes adatának feltárásáról, és
felhasználásáról (ABH 1990. 70.; ABH 1991. 42., Avtv 1.§.
(1) bek.). Mindazon személyeknek, akikről adatokat
gyűjtöttek, vagy szerepelnek a jelentésekben, alkotmányos
joguk van ahhoz, hogy adataikat megismerjék, és
rendelkezzenek felőlük. A Törvény csakis az ellenőrzendő
személyek adatainak további titkosítását tartalmazza
(25.§), a megfigyeltek, az "áldozatok" jogairól nem
rendelkezik.
A törvényhozó ezzel a mulasztásával alkotmányellenes
helyzetet teremtett. Az Alkotmánybíróság már a 22/1990.
(X. 16.)AB határozatban elvi jelentőséggel rámutatott
arra, hogy a jogalkotó szerv jogszabály-alkotási
kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás
nélkül is köteles eleget tenni, ha a jogi szabályozás
iránti igény annak nyomán állott elő, hogy az állam
jogszabályi úton beavatkozott bizonyos életviszonyokba és
ezáltal az állampolgárok egy csoportját megfosztotta
alkotmányos joguk érvényesítésének gyakorlati
lehetőségétől (ABH 1990. 83, 86.). Az Alkotmánybíróság
állandó gyakorlata továbbá, hogy mulasztásban
megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít meg, ha
alapjog érvényesüléséhez szükséges jogszabályi garanciák
hiányoznak (ABH 1992. 204, 205., ABH 1992. 227, 231.).
A III/III-as jelentésekben szereplő adatok titkosítását
továbbá nem indokolhatja sem az Avtv-ben, sem az Európai
Emberi Jogi Egyezményben felsorolt egyetlen olyan ok sem,
amely alapján közhatalmi szerv kezelésében lévő adatot az
érintett elől el lehet titkolni, vagy a betekintést, az
adat kiadását, az adattovábbítások feltárását meg lehetne
tagadni.
Az érintettnek továbbá alkotmányos joga van adatai
törlésére is, hiszen az adatkezelés célja megszűnt, s az
adatkezelés jogellenessé vált. A törvényhozó feladata
annak kimunkálása, hogy a személyes adatok
megismeréséhez, mások adatainak megfelelő védelméhez való
jogot, és a törlést miként oldja meg.
Ennek során figyelemmel kell lenni arra is, hogy a
kifejtettek szerint az ellenőrzendő személyek
tekintetében sincs alkotmányos indoka annak, hogy az
adataikba való betekintési és a Törvény hatályvesztése
után különösen törlési jogukat a Törvény 25.§-a
korlátozza.
Az Alkotmánybíróság ezért az Abtv 1.§ e) pontja és a 21.§
(7) bekezdése alapján hivatalból indított eljárásban
megállapította, hogy az Országgyűlés
alkotmányellenességet idézett elő azzal a mulasztásával,
hogy megfelelő szabályozással nem biztosította az
információs önrendelkezési jog gyakorlását, különösen az
érintett jogát a személyes adataiba való betekintéshez és
ezek törléséhez ama személyek vonatkozásában, akikről a
Törvény 1.§ a)-b) pontjában megjelölt szervek és
személyek adatot gyűjtöttek, vagy a jelentéseikben
szerepelnek; továbbá azzal, hogy nem biztosította az
információs önrendelkezési jog gyakorlását az
ellenőrzendő személyek tekintetében.
VI.
Az Abtv 43.§ (4) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság
a 42.§ (1) bekezdésben, valamint a 43.§ (1)-(2)
bekezdésben meghatározott időponttól eltérően is
meghatározhatja az alkotmányellenes jogszabály hatályon
kívül helyezését, ha ezt a jogbiztonság indokolja.
A Törvény 2.§-ának rendelkezései nagyobb részt azért nem
állnak összhangban az Alkotmánnyal, mert az általuk
képzett kimerítő felsorolás hiányos és ezért
diszkriminatív.
A fenti hiányosság miatt alkotmányellenes jogszabály
azonnali hatályú megsemmisítése folytán - a vizsgált
esetben - olyan joghézag állna elő, amely a fentiekből
következően az Alkotmány 61.§-ának sérelmét okozva
súlyosabb következményekkel járna, mint a hiányossága
miatt diszkriminatív - de gyakorlatban alkalmazható -
jogszabály hatályának további, időleges fenntartása.
A Törvény végrehajtása megkezdődött illetve folyamatban
van. Hiányos rendelkezései alkotmányellenességének
kiküszöbölésére nem az Alkotmánybíróságnak vannak
megfelelő eszközei. Az Alkotmánybíróságnak nincs
törvényalkotási hatásköre, a Törvényt új rendelkezéssel
nem egészítheti ki.
Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság az Abtv 43.§ (4)
bekezdése alapján az (1) bekezdésben megjelölt időponttól
eltérően (ABH 1993. 157.) határozta meg a Törvény egyes
szabályainak hatályvesztését, míg az önmagukban is
alkotmányellenes rendelkezéseket a határozat közzététele
napjával semmisítette meg (Abtv 42.§ (1) bek.).
VII.
Az Abtv 41.§-a szerint az Alkotmánybíróság a
megsemmisítésről szóló határozatát közzéteszi a Magyar
Közlönyben, illetőleg abban a hivatalos lapban, amelyben
az állami irányítás egyéb jogi eszközét közzétették.
Az Utasítást államtitokká minősítése folytán sem a Magyar
Közlönyben, sem a Belügyminisztérium hivatalos lapjában
nem tették közzé.
Erre figyelemmel az államtitokról és a szolgálati
titokról szóló 1987. évi 5. törvényerejű rendelet,
valamint a végrehajtására kiadott 17/1987.(VI. 9.)MT
rendelet szabályaival összhangban az Alkotmánybíróság az
Utasítás vizsgálatáról szóló alkotmánybírósági határozat
indokolását nem, hanem csak a vizsgálat eredményét - az
alkotmányellenesség megállapítását, az Utasítás
visszavontnak minősülését (Abtv 42.§ (1) bek.) - tette
közzé.
Az Alkotmánybíróság nyilvánosan megállapítja annak
alkotmányellenességét, hogy a titkos utasítás a
bizottságra kiható normatív szabályokat is tartalmazott.
Dr. Sólyom László
előadó alkotmánybíró
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Ádám Antal Dr. Kilényi Géza
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás Dr. Schmidt Péter
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Szabó András
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön
előadó alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre Dr. Zlinszky János
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre alkotmánybíró párhuzamos indokolása
1. A határozat rendelkező része 1., 2., valamint 3.
pontja első, második és harmadik bekezdésével egyetértve
úgy vélem, hogy egyebekben a határozat többi rendelkezése
hatásköri problémák miatt az alábbi jogalkalmazást érintő
nehézségeket veti fel.
2. A határozat rendelkező része 4.a., és 4.b. pontjaiban
alkalmazott módszer: az alkotmányos követelmények
megállapítása tekintetében az Alkotmánybíróságnak -az
Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a
továbbiakban: Abtv) értelmében- nincs hatásköre. A
hatáskör-túllépéssel kapcsolatos ezt az álláspontomat a
38/1993 (VI. 11.) ABh-hoz fűzött különvéleményemben (ABH
1993, 284-287) korábban már részletesen kifejtettem.
A határozat rendelkező része 5.a, 5.b és 5.c pontjaiban
alkalmazott módszer: a mulasztásban megnyilvánuló
alkotmányellenesség megállapítása, és az erre irányuló
eljárásnak hivatalból történő megindítása anélkül, hogy a
mulasztásnak az Abtv 49.§-ában meghatározott feltételei
fennállnának, megítélésem szerint ugyancsak az előzőhöz
hasonló hatáskör-túllépésnek tekinthető.
3. A határozat rendelkező része 3. pont utolsó
bekezdésében alkalmazott módszer: az alkotmányellenes
jogszabályi rendelkezés megsemmisítésének későbbi törvény
esetleges meghozatalától, mint feltételtől való függővé
tétele viszont -amint korábban a médiákkal kapcsolatos
17/1993 (III.19.) Abh-hoz fűzött különvéleményemben (ABH
1993, 159-16O) részletesen kifejtettem- megítélésem
szerint ténylegesen az Abtv által előírt hatáskör
gyakorlása megtagadásának tekinthető.
4. Általánosságban és elvi szinten -e konkrét ügy
összefüggéseitől eltekintve- úgy vélem, hogy ha egy
állami szerv hatáskörét akár túllépi (például egy
szabálysértési hatóság börtönbüntetést szab ki), vagy
akár hatásköre gyakorlását megtagadja (például a bíróság
a törvény által előírt büntetést nem szabja ki), lelép a
legalitás talajáról. Fokozottan érvényes ez akkor, ha
mindkettő egyszerre fordul elő.
5. Az adott ügy konkrét összefüggéseit tekintve nézetem
szerint arra a következtetésre lehet jutni, hogy az
alkotmányossági vizsgálat tárgyát képező Törvény minden,
az Alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek minősített
rendelkezését a megsemmisítés határideje megállapításával
alkotmánybírósági határozatban kell megsemmisíteni.
Budapest, 1994. december 22.
Dr. Vörös Imre
alkotmánybíró
. |