English
	Hungarian

Ügyszám: .	748/A/2000
Előadó alkotmánybíró: Kiss László Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 2/2001. (I. 17.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2001/40 .

A döntés kelte: Budapest, 01/16/2001 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN !                               Az  Alkotmánybíróság a köztársasági elnöknek az  Országgyűlés által  elfogadott,  de  még ki nem  hirdetett  törvény  egyes rendelkezései  alkotmányellenességének előzetes  vizsgálatára benyújtott  indítványa alapján – dr. Bagi István,  dr.  Erdei Árpád,  dr. Harmathy Attila és dr. Kiss László alkotmánybírók párhuzamos indokolásával – meghozta a következő                         határozatot: Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól  és  az  ehhez kapcsolódó  törvénymódosításokról szóló  1999.  évi  LXXV.  törvény  módosításáról  szóló,   az Országgyűlés  2000.  szeptember  5-ei  ülésnapján  elfogadott törvény 1. §-a alkotmányellenes. Az  Alkotmánybíróság  ezt a határozatát a  Magyar  Közlönyben közzéteszi.                           Indokolás                                                            I.                                   Az  Országgyűlés 2000. szeptember 5-ei ülésnapján fogadta el  a  szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek   elleni  fellépés  szabályairól   és   az   ehhez kapcsolódó  törvénymódosításokról  szóló  1999.   évi   LXXV. törvény  (a továbbiakban: Szbt.) módosításáról szóló törvényt (a  továbbiakban: Szbt.M.). E törvény 1. §-a új  (5)  és  (6) bekezdéssel egészítette ki az Szbt. 62. §-át.         A  köztársasági  elnök (a továbbiakban:  indítványozó)  a jogbiztonság és a jogállamiság elvéből fakadóan – alkotmányos aggályának  hangot  adva – fontosnak tartotta  azt,  hogy  az Alkotmánybíróság  a már elfogadott, de még ki  nem  hirdetett törvény      általa      idézett     rendelkezéseinek      az alkotmányellenességét előzetesen vizsgálja meg. Így  a  2000. szeptember 20-án kelt indítványában – az Alkotmány 26. §  (4) bekezdésében  írt  jogkörénél fogva – az  Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1.  §- ának a) pontja, 21. § (1) bekezdésének b) pontja és a 35. §-a alapján  a  törvény  meghatározott rendelkezéseinek  előzetes alkotmányossági vizsgálatát kezdeményezte.         Az   Szbt.  62.  §  (3)-(4)  bekezdései  tartalmazzák   a felhatalmazást   a  képviselő-testületek  számára,   hogy   a prostitúció  gyakorlásának további  szabályairól,  illetve  a türelmi    zóna   kijelöléséről   önkormányzati    rendeletet alkossanak.         Az    indítványozó   ezzel   összefüggésben    utal    az önkormányzati alapjogok Alkotmány általi védelmére,  valamint arra, hogy e jogok korlátozásának alkotmányos gátja, hogy  az ilyen   tárgyú   törvények   elfogadásához   a   jelen   lévő országgyűlési  képviselők kétharmadának szavazata  szükséges, továbbá,  hogy a törvény ezeket az önkormányzati jogokat  nem vonhatja   el   és   nem   állapíthat   meg   olyan   mértékű korlátozásokat,    amelyek   valamely    önkormányzati    jog tartalmának  kiüresedéséhez vezetnek.  Hangsúlyozza  azonban, hogy    az    önkormányzati   alapjogot   korlátozó   törvény elfogadásával  kapcsolatos  formai  követelményeket  illetően nincs  kifogása, tekintettel arra, hogy – álláspontja szerint –  a  törvénymódosítás során figyelembe vették a 4/1993. (II. 12.) AB határozatban foglaltakat.         Az  indítványozó  álláspontja  szerint  “az  önkormányzat képviselőtestületének    törvénysértéseire,     mulasztásaira vonatkozóan  léteznek szabályok a magyar  önkormányzati  jogi szabályozásban;  legjellemzőbben  a  közigazgatási  hivatalok eljárását  kell  megemlíteni az  Ötv.  98-99.  §-ban”.  Ennek következtében  az  indítványozó nem lát  indokot  arra,  hogy éppen  a türelmi zóna kijelölésének az ügye kerüljön ki  ezen általános szabályok hatálya alól.         Az  indítványozó  úgy ítéli meg, hogy komoly  alkotmányos aggályokat  vet fel az Szbt.M. 1. §-a az Alkotmány  42.  §-a, 44/A. § (1) bekezdés a) pontja és (2) bekezdése, valamint  az Alkotmánybíróságnak   az   e   rendelkezésekkel   kapcsolatos gyakorlata tekintetében.         A  továbbiakban  az  Szbt.M. 2. § (1)  és  (2)  bekezdése közötti  feszültségre  hívja  fel  a  figyelmet.  Álláspontja szerint  a  2.  §  (2)  bekezdése  mintegy  visszamenőlegesen helyezi  hatályba  az  Szbt.M.-t, mivel  a  folyamatban  lévő ügyeket  úgy  tekinti, mintha azok folyása alatt  az  Szbt.M. hatályban lett volna.         A  fentiek – az indítványozó véleménye szerint – komolyan felvetik   a   jogbiztonság  sérelmének   kérdését.   Mindent egybevetve  úgy  ítélte  meg,  hogy  “az  Szbt.M.  2.  §-ának rendelkezései  komoly alkotmányos aggályokat  vetnek  fel  az Alkotmánynak    a    jogállamiságból    eredő    jogbiztonság követelményét megállapító 2. § (1) bekezdésével, valamint  az Alkotmánybíróságnak    az   e   rendelkezéssel    kapcsolatos gyakorlatával összevetve.”         Az  indítványozó végezetül – kifejtett indokai alapján  – arra   kérte   az  Alkotmánybíróságot,  hogy  “az  Szbt.M.-et alkotmányosan véleményezze, és állapítsa meg, hogy     a)  sérti-e  az  Szbt.M. 1. §-a az Alkotmánynak  a  helyi önkormányzás    alapelveit   megállapító   42.    §-át,    az önkormányzatokat   az   önkormányzati   ügyekben    megillető szabályozási,  rendeletalkotási alapjoguk szabad  gyakorlását [Alkotmány  44/A.  §  (1) bekezdés a)  pont;  (2)  bekezdés], illetve,  hogy  az  Szbt.M.  1.  §-a  összhangban  van-e   az Alkotmánybíróságnak    ezen    alkotmányi    rendelkezésekkel kapcsolatos gyakorlatával;     b)   sérti-e   az  Szbt.M.  2.  §-a  az  Alkotmánynak   a jogállamiságból eredő jogbiztonság követelményét  megállapító 2.  §  (1)  bekezdését,  illetve,  hogy  az  Szbt.M.  2.  §-a összhangban  van-e  az  Alkotmánybíróságnak  ezen  alkotmányi rendelkezésekkel kapcsolatos gyakorlatával.”                              II.     Az Alkotmánybíróság által vizsgált jogszabályok:     1. Az Alkotmány hivatkozott rendelkezései: “2.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus jogállam.” “8.  §  (2)  A Magyar Köztársaságban az alapvető  jogokra  és kötelességekre  vonatkozó szabályokat törvény állapítja  meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.” “26.  § (4) A köztársasági elnök a törvényt aláírás előtt  az (1)   bekezdésben  említett  határidőn  belül  véleményezésre megküldi   az   Alkotmánybíróságnak,  ha   annak   valamelyik rendelkezését alkotmányellenesnek tartja.” “35. § (1) A Kormány... d)  a  belügyminiszter közreműködésével  biztosítja  a  helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzését;... (2)  A Kormány a maga feladatkörében rendeleteket bocsát  ki, és határozatokat hoz....” “37.  §  (3)  A  Kormány  tagjai feladatuk  ellátása  körében rendeleteket  adhatnak  ki. Ezek azonban  törvénnyel  vagy  a Kormány    rendeletével   és   határozatával   nem   lehetnek ellentétesek.” “42. § A község, a város, a főváros és kerületei, valamint  a megye   választópolgárainak  közösségét  megilleti  a   helyi önkormányzás  joga.  A helyi önkormányzás a  választópolgárok közösségét   érintő   helyi  közügyek  önálló,   demokratikus intézése,  a  helyi közhatalomnak a lakosság  érdekében  való gyakorlása.” “43. § (2) A helyi önkormányzati jogokat és kötelezettségeket törvény határozza meg....” “44/A. § (1) A helyi képviselőtestület: a)  önkormányzati  ügyekben önállóan  szabályoz  és  igazgat, döntése kizárólag törvényességi okból vizsgálható felül,...” “44/A.  §  (2)  A  helyi képviselőtestület  a  feladatkörében rendeletet  alkothat, amely nem lehet ellentétes  a  magasabb szintű jogszabállyal.” “44/B.  §  (3)  Törvény vagy kormányrendelet  államigazgatási feladatot, hatósági hatáskört állapíthat meg a jegyzőnek,  és kivételesen a képviselőtestület hivatala ügyintézőjének is.” “44/C.    §   A   helyi   önkormányzatokról   szóló   törvény elfogadásához   a   jelen   lévő   országgyűlési   képviselők kétharmadának      szavazata      szükséges.       Ugyanilyen szavazataránnyal   elfogadott  törvényben  korlátozhatók   az önkormányzatok alapjogai.”         2. Az Abtv. hivatkozott rendelkezései: “1. § Az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik: a)  a  már  elfogadott, de még ki nem hirdetett  törvény,  az Országgyűlés  ügyrendje  és  a  nemzetközi  szerződés   egyes rendelkezései alkotmányellenességének előzetes vizsgálata;” “21. § (1) Az 1. § a) pontja szerinti eljárást – a 33-36.  §- ban foglalt megkülönböztetés szerint – indítványozhatják: b) a köztársasági elnök,” “35.   §   (1)   A   köztársasági   elnök   indítványára   az Alkotmánybíróság az Országgyűlés által elfogadott, de még  ki nem   hirdetett  törvény  aggályosnak  tartott  rendelkezését megvizsgálja.”         3.   A  helyi  önkormányzatokról  szóló  1990.  évi  LXV. törvény   (a   továbbiakban:  Ötv.)   indítvánnyal   érintett rendelkezései: “1.  §  (5) Törvény a helyi önkormányzatnak kötelező feladat- és hatáskört is megállapíthat....” “6.  §  (2)  A  helyi önkormányzat önként vállalt,  illetőleg kötelezően  előírt feladat- és hatáskörei  a  helyi  közügyek széles  körét  fogják át. Törvény kivételesen  utalhat  helyi közügyet más szervezet feladat- és hatáskörébe.” “7.   §  (1)  Törvény  vagy  törvény  felhatalmazása  alapján kormányrendelet     kivételesen    a     polgármestert,     a főpolgármestert,  a megyei közgyűlés elnökét  államigazgatási hatósági    hatáskörrel   ruházhatja   fel.   Törvény    vagy kormányrendelet államigazgatási feladatot, hatósági hatáskört állapíthat  meg a jegyzőnek, a főjegyzőnek és  kivételesen  a képviselő-testület hivatala ügyintézőjének is.  (2)   Törvényben   vagy   törvény   felhatalmazása   alapján kormányrendeletben   előírt  esetekben  honvédelmi,   polgári védelmi,  katasztrófa-elhárítási ügyekben a  polgármester,  a főpolgármester,  a  megyei közgyűlés  elnöke  részt  vesz  az országos  államigazgatási feladatok  helyi  irányításában  és végrehajtásában.” “10.  §  (1) A képviselő-testület hatásköréből nem  ruházható át: a) a rendeletalkotás;...” “15.  § (1) Minősített többség szükséges a 10. § a), b),  e), f),  g)  pontban  foglalt  ügyek,  továbbá  a  szervezeti  és működési szabályzatban meghatározott ügyek eldöntéséhez,...” “16.   §  (1)  A  képviselő-testület  a  törvény  által   nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére,  továbbá törvény    felhatalmazása   alapján,   annak   végrehajtására önkormányzati rendeletet alkot.” “95. § A Kormány: a)  a  belügyminiszter közreműködésével, a  fővárosi,  megyei közigazgatási  hivatal  vezetője  útján  biztosítja  a  helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzését;” “96. § A belügyminiszter: a)   előkészíti  az  Országgyűlés  és  a  köztársasági  elnök hatáskörébe tartozó területszervezési döntéseket; b)  kezdeményezi  a  Kormánynál az Alkotmánnyal  ellentétesen működő   helyi  képviselő-testület  feloszlatására  vonatkozó országgyűlési előterjesztés benyújtását; c)   közreműködik   a  helyi  önkormányzatok   feladatát   és hatáskörét,  a  polgármester, a főpolgármester,  a  fővárosi, megyei    közigazgatási    hivatal    tevékenységét    érintő jogszabályok, állami irányítás egyéb jogi eszközei és  egyedi állami döntések tervezeteinek előkészítésében; d)   összehangolja   a   helyi   önkormányzatok   működésével összefüggő    településfejlesztés,    valamint    a    megyei önkormányzatok működésével összefüggő fejlesztés, tervezés és gazdálkodás kormányzati feladatait;” “97. § A miniszter: a)    rendeletben    határozza   meg   a   polgármester,    a főpolgármester,  a  megyei  közgyűlés  elnöke,  a  jegyző,  a főjegyző,  a fővárosi, megyei közigazgatási hivatal  vezetője államigazgatási feladatai ellátásának szakmai szabályait,  és ellenőrzi azok érvényesülését; b)  rendeletben  szabályozza  a  helyi  önkormányzatok  által fenntartott  intézmények működésének szakmai  követelményeit, az  intézmények dolgozóinak képesítési előírásait,  ellenőrzi az előírások érvényesülését; c)  az  a)  és  b)  pontban említett ellenőrzés  eredményéről tájékoztatja  a  helyi  önkormányzatot,  javaslatot  tesz   a hiányosságok   megszüntetésére,   kezdeményezheti,   hogy   a képviselő-testület    tárgyalja     meg     az     ellenőrzés tapasztalatait,   törvénysértés   esetén    tájékoztatja    a törvényességi ellenőrzést ellátó szervet; d)   tájékoztatja   a   helyi   önkormányzatot   a   központi ágazatpolitikai  célokról,  a  szabályozási  eszközökről,  és biztosítja   számukra   az  ágazati   feladatok   ellátásához szükséges információt; e)  a  helyi önkormányzatoktól – ágazati feladatai körében  – adatokat  és  tájékoztatást kérhet, amelyet  az  önkormányzat köteles teljesíteni; f)  az  állami költségvetésről szóló törvényben meghatározott címen  és feltételekkel a helyi önkormányzat részére pénzügyi támogatást nyújthat.”     4. Az Szbt.M. indítványozó által támadott rendelkezései: “1.  §  A  szervezett bűnözés, valamint az  azzal  összefüggő egyes  jelenségek elleni fellépés szabályairól  és  az  ehhez kapcsolódó  törvénymódosításokról  szóló  1999.   évi   LXXV. törvény 62. §-a kiegészül az alábbi (5) és (6) bekezdésekkel, egyidejűleg a jelenlegi (5) bekezdés jelölése (7)  bekezdésre változik: (5)  Ha az önkormányzat a türelmi zóna kijelölésére vonatkozó jogszabályi  kötelezettségének a közigazgatási  hivatalnak  a mulasztás  megszüntetésére  vonatkozó  felhívását  követő  30 napon   belül   nem   tesz  eleget,   a   türelmi   zónát   a belügyminiszter rendelettel öt évre kijelöli. (6)  Az  (5)  bekezdés szerinti kijelölés  további  öt  évvel meghosszabbítható,  ha  az  önkormányzat   a   türelmi   zóna kijelölésére vonatkozó jogszabályi kötelezettségének  az  (5) bekezdés szerinti öt év alatt sem tesz eleget.” “2.  §  (1)  E  törvény a kihirdetését követő  8.  napon  lép hatályba. (2)  E  törvényt  a folyamatban levő ügyekben  is  alkalmazni kell,  akként, hogy az 1. §-ban szereplő 30 napos határidő  e törvény hatályba lépésétől számítódik.”                             III.     Az   indítvány  –  az  Alkotmánybíróság  által   vizsgált részében – megalapozott.     1.    Az   indítványozó   mindenekelőtt   azt   kéri   az Alkotmánybíróságtól,   hogy   “az   Szbt.M-t    alkotmányosan véleményezze, és állapítsa meg, hogy     –  sérti-e  az  Szbt.M.  1. §-a az Alkotmánynak  a  helyi önkormányzás    alapelveit   megállapító   42.    §-át,    az önkormányzatokat   az   önkormányzati   ügyekben    megillető szabályozási,  rendeletalkotási alapjoguk szabad  gyakorlását Alkotmány  44/A.  §  (1)  bekezdés  a)  pont,  (2)  bekezdés, illetve,  hogy  az  Szbt.M.  1.  §-a  összhangban  van-e   az Alkotmánybíróságnak    ezen    alkotmányi    rendelkezésekkel kapcsolatos gyakorlatával”.         Az  indítvány szerint: “... a türelmi zóna kijelölése  az illetékességi területen, továbbá a törvényi rendelkezések  és a   helyileg  kialakított  részletszabályok  végrehajtása  az Alkotmány   44/A.   §  (1)  bekezdés  a)  pontja   értelmében önkormányzati  ügy,  helyi  közügy.  Ebből  az  következik  – tekintettel az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésére is – ,  hogy ezekben  az  ügyekben  a helyi rendeletalkotás  önkormányzati alapjog,  amelyet megillet az a védelem, amelyet az Alkotmány és  az  Ötv. megállapít, és amelyet az Alkotmánybíróság  több határozatában értelmezett.”         Az     indítványban     foglaltak    elbírálásához     az Alkotmánybíróság  áttekintette az önkormányzati  alapjogokkal kapcsolatos fontosabb korábbi határozatainak a tartalmát:     “Az Alkotmánybíróság már több határozatában vizsgálta  az Alkotmányban     szabályozott     önkormányzati     alapjogok természetét.  pl.: 1/1993. (I. 13.) AB határozat,  ABH  1993, 27.;  4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993,  48,  68-73.; 57/1994.  (IX.  17.)  AB  határozat,  ABH  1994,  316,  331.; 77/1995.   (XII.  21.)  AB  határozat,  ABH  1995,   396.   E határozataiban megállapította, hogy az Alkotmány 44/A. §  (1) bekezdésében   szabályozott  alapjogok  a  helyi   képviselő- testületek   számára   biztosított  olyan  hatáskörcsoportok, amelyek   a  helyi  önkormányzás  körében  az  önkormányzatok számára biztosított autonómia alkotmányos garanciáit képezik. Az  önkormányzatokat  az  egyes alapjogok  körében  megillető autonómia  azonban  nem  feltétlen  és  korlátozhatatlan.  Az alapjogok   szabályozása  elsősorban  a  kormánnyal   és   az államigazgatással  szemben  nyújt  alkotmányos  garanciát  az vnkormányzatok   számára.  A  törvényhozót  az   Alkotmányban szabályozott  önkormányzati alapjogok  annyiban  korlátozzák, hogy azokat nem vonhatja el, nem állapíthat meg olyan mértékű korlátozásokat,   amelyek  valamely   önkormányzati   alapjog tartalmának kiüresedéséhez, tényleges elvonásához vezetnek.         Az  Alkotmány  44/A.  §  (1)  bekezdésében  meghatározott hatáskörcsoportok,  önkormányzati  alapjogok  egy,  az  állam közhatalmi    szervezeti   rendszerén   belül   elhelyezkedő, Alkotmányban szabályozott szervtípus autonómiáját  hivatottak garantálni. Így az önkormányzati alapjogokat az Alkotmány nem részesíti   a  XII.  fejezetben  szabályozott  –   az   egyén autonómiájának  alkotmányos  garanciáit  jelentő  –  alapvető jogokat megillető, azokkal azonos alapjogi védelemben. Így az önkormányzati    alapjogok   korlátozásával    szemben    nem alkotmányossági   követelmény   az,   hogy   arra    valamely alkotmányos  jog  érvényesítése,  valamely  alkotmányos   cél érdekében szükségszerűen és azzal arányosan kerüljön  sor.... Nem sérti az alapjogok egyenlőségének követelményét az, ha az alapjogok   tartalmát  adó  hatáskörcsoporton   belül   egyes hatáskörök  gyakorlását a törvény korlátozza, egészen  addig, amíg a korlátozás az önkormányzati alapjog kiüresedéséhez nem vezet,  lehetetlenné  nem  teszi azt,  hogy  az  önkormányzat önálló  felelősséggel döntsön az alapjog  lényeges  tartalmát jelentő hatáskörökben.” 56/1996. (XII. 12.) AB határozat, ABH 1996, 204, 207-208.         Más  oldalról  kiindulva is ezt az álláspontot  képviseli az  Alkotmánybíróság: “Az Alkotmány 44/A. § (1)  bekezdésének a/   pontja   kimondja,   hogy  a  helyi   képviselő-testület önkormányzati  ügyekben  önállóan szabályoz  és  igazgat.  Az önkormányzati ügyek, a helyi közügyek körét az Ötv. 1  §  (2) bekezdése   úgy  definiálja,  hogy  azok  ...,  a  közhatalom önkormányzati  típusú helyi gyakorlásához, valamint  mindezek szervezeti,   személyi   és   anyagi   feltételeinek    helyi megteremtéséhez kapcsolódnak. ... Ez azonban nem jelenti azt, hogy...    minden   társadalmi   viszony   szabályozása    az önkormányzat  hatáskörébe  tartozik,  magasabb  szintű   jogi szabályozásnak   e  körben  nincs  helye”.   324/B/1991.   AB határozat, ABH 1992, 468.         Kiemelten  hangsúlyozza  tehát  az  Alkotmánybíróság:  az önkormányzatokat   az  egyes  alapjogok   körében   megillető autonómia   nem   feltétlen  és  nem  korlátozhatatlan.   “Az önkormányzati  alapjogok  felsorolásánál  az  Alkotmány  több alapjognál  kifejezetten előírja, hogy azt  “törvény  keretei között”  gyakorolja a helyi képviselő-testület. 44/A.  §  (1) bekezdés   d)   és   e)   pont.   “Törvényben   meghatározott feladatokhoz”  van kötve a c) pont szerinti alapjog  a  saját bevételre  és  az  állami támogatásra. Az  a/  pont  szerinti önálló  szabályozás  és  igazgatás  keretében  hozott  döntés kizárólag  törvényességi okból vizsgálható felül, azaz  ez  a jog   is   csak  “a  törvény  keretei  között”  gyakorolható. Függetlenül   attól,   utal-e  rá   az   Alkotmány,   bármely önkormányzati    alapjog   gyakorlása   elképzelhetetlen    e megszorítás  nélkül. Például a tulajdonosi  jogokat  vagy  az önálló   vállalkozást   44/A.  §   (1)   bekezdés   b/   pont nyilvánvalóan  a  Ptk.,  illetve a  vállalkozásokra  irányadó jogszabályok keretei között gyakorolhatja az önkormányzat is. Az  Ötv. 1. §-a egyértelművé is teszi, hogy az alapjogok csak “törvény    keretei   között”   gyakorolhatók,   amikor    az Alkotmányban  szereplő  alapjogok megismétlése  és  kifejtése során  ezt  a  feltételt mindegyikükre nézve tartalmazza.  Az Alkotmánybíróság  szerint ez a feltétel  egyben  garancia  is arra,   hogy  a  törvényen  kívül  más  jogszabály  a   helyi autonómiát   nem  korlátozhatja.”  4/1993.   (II.   12.)   AB határozat, ABH 1993, 48, 71.         “A  törvényi szabályozás elegendő mozgásteret kell,  hogy biztosítson   az   önkormányzat  számára   ahhoz,   hogy   az önkormányzat  az  ilyen  feladatok tekintetében  is  szabadon dönthessen  a  feladat ellátásának módjáról.” 77/1995.  (XII. 21.) AB határozat, ABH 1995, 390, 395.         2.  Az  Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatának megfelelően megállapítja: önmagában véve nem alkotmányellenes  az,  ha  a törvényhozó    az   önkormányzatok   alapjogait    törvénnyel korlátozza. Az önkormányzati alapjogok ugyanis csak  “törvény keretei között” gyakorolhatók, az Ötv. 1. §-a az Alkotmányban szereplő  alapjogok  megismétlése és kifejtése  során  ezt  a feltételt mindegyikükre nézve tartalmazza. Az Szbt.M. 1.  §-a tehát  (mint  törvényi szabályozás) önmagában  nem  sérti  az Alkotmánynak a helyi önkormányzás alapelveit megállapító  42. §-át, az önkormányzatokat az önkormányzati ügyekben megillető szabályozási,  rendeletalkotási alapjoguk szabad  gyakorlását Alkotmány 44/A. § (1) bekezdés a) pont, (2) bekezdés.         A  törvény által választott szabályozási mód azonban –  a későbbiekben     részletesen    kifejtettek     szerint     – alkotmányellenes,   az   ugyanis   nincs    összhangban    az Alkotmánnyal,  s ebből következően az Alkotmánybíróságnak  az idevonatkozó    alkotmányi    rendelkezésekkel    kapcsolatos értelmezési gyakorlatával sem.         Az  alkotmányozó 1990-ben nagy önállóságot biztosított az önkormányzatoknak   az   államszervezetben:   ezt   az   erős autonómiát  fejezi  ki  az Alkotmányban tételezett  alapjogok gazdag katalógusa. Ezek az alapjogok pedig – mint a képviselő- testületeket megillető hatáskör-csoportok – a kormánnyal és a minisztériumokkal  szemben is garantálják  az  önkormányzatok autonómiáját.  [55/1994. (XI. 10.) AB  határozat,  ABH  1994, 296, 302.]         Erre  tekintettel az Szbt.M. 1. § (5) bekezdése szerinti, kijelölésre   igénybevehető   miniszteri   rendeleti    forma alkalmazása alkotmányellenes.         3.  Az  Alkotmánybíróság hangsúlyozza:  az  önkormányzati képviselő-testületek helyi rendeleteket  az  Ötv.  1.  §-ában általánosan körülírt helyi közügyek tekintetében alkothatnak. E  helyi  közügyek átfogó keretét az önkormányzati  feladatok töltik   ki   konkrét  tartalommal.  A  helyi   önkormányzati feladatoknak pedig két csoportjuk van: egyrészt  az  Ötv.  és más   törvények   által  megállapított  kötelező   feladatok, másrészt  az Ötv. keretei között önként vállalt önkormányzati feladatok.   Mindezek  figyelembevételével  értelmezendő   az Alkotmánynak  az  az  előírása is, amely  szerint:  “A  helyi képviselőtestület a feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal.” [44/A. § (2) bekezdés].         Komoly  –  önkormányzati autonómiát védő –  garancia  az, hogy  a helyi önkormányzatokra vonatkozó alkotmányi és átfogó törvényi  szabályozás értelmében önkormányzati  feladatot  és hatáskört,  (azaz nem államigazgatási feladatot és hatáskört) csak  törvény,  valamint az Alkotmány és a  törvényi  keretek között   maradó   helyi  önkormányzat  képviselő-testületének rendelete állapíthat meg.         Nem  vállalhat  részt  a  helyi  közügyek  (önkormányzati feladatok)  szabályozásából  a miniszteri  rendelet  sem.  “A Kormány  tagjai  feladatuk  ellátása  körében”  adhatnak   ki rendeleteket.  [Alkotmány 37. § (3) bekezdése]  “Feladataikat az   önkormányzatokkal   kapcsolatban   az   Ötv.   97.   §-a konkretizálja, s az ott írt tárgykörökre szorítja,  azaz:  az önkormányzatokat érintő rendeletben csupán a polgármester,  a főpolgármester,  a  megyei közgyűlés  elnöke,  a  jegyzők,  a főjegyző,  a fővárosi, megyei közigazgatási hivatal  vezetője államigazgatási  feladatai  ellátásának  szakmai   szabályai, (ezek   érvényesülésének  ellenőrzése)   valamint   a   helyi önkormányzatok  által  fenntartott  intézmények   működésének szakmai   követelményei   és   az   intézmények   dolgozóinak képesítési  előírásai  (és  ezek érvényesülésének  szabályai) állapíthatók meg. [Ötv. 97. § a)-b) pont].         A   belügyminiszternek  az  Ötv.  X.  fejezetében  kapott feladatai    előkészítési,   kezdeményezési,   közreműködési, összehangoló  karakterűek  [Ötv.  96.  §  a)-d)  pontok].  Az Alkotmány    37.    §   (3)   bekezdésének   megfelelően    a belügyminiszter is csak ebben a feladatkörében maradva  adhat ki  rendeletet,  tehát ez utóbbi nem vehető igénybe  elmaradt önkormányzati  rendeletalkotási jogkör helyettesítésére,  így helyi önkormányzati rendeletek pótlására sem. Ilyen jogköre a helyi   önkormányzatok  törvényességi   ellenőrzésében   való közreműködési jogából [Alkotmány 35. § (1) bekezdés d)  pont; Ötv.  95.  § a) pont] sem vezethető le. Nyilvánvaló,  hogy  a belügyminiszter  rendelete  e tekintetben  érintené  a  helyi önkormányzati jogokat és kötelezettségeket, s ezáltal ütközne az  Alkotmány  43. § (2) bekezdésében foglalt  rendelkezéssel is,   amely  szerint:  “A  helyi  önkormányzati  jogokat   és kötelezettségeket törvény határozza meg ...”         Nem  kétséges  ezek  alapján, hogy  az  Ötv.  16.  §  (1) bekezdésének  abban  a  rendelkezésében,  amely  szerint   “a képviselő-testület  a  törvény által nem  szabályozott  helyi társadalmi    viszonyok    rendezésére,    továbbá    törvény felhatalmazása  alapján,  annak végrehajtására  önkormányzati rendeletet alkot”, a “törvény” szó valóban törvényt és nem  a végrehajtó  hatalom (Kormány, miniszter) normáit  is  magában foglaló  jogszabályt  jelent. A  miniszteri  rendeleti  forma (mint jogforrási forma) alkotásának az Szbt.M. 1. §-ában való lehetővé tétele tehát alkotmányellenes.         A  kormányzati  szervek és az önkormányzatok  kapcsolatát az   önkormányzatok  Alkotmány  által  is  védett  önállósága (autonómiája)   a   jogalkotás  területén  is   nagymértékben meghatározza.  A  törvényalkotó  a  felhatalmazás  révén   és keretében   konkrét   jogalkotói  hatáskört   is   adhat   az önkormányzatoknak és azt – az országos és  a  helyi  közügyek súlyát  mérlegelve  –, a jogállami követelmények  szem  előtt tartásával  vissza  is vonhatja. A jelen  ügyben  alkalmazott szabályozási   megoldás  és  módszer  azonban   –   amely   a jogalkotási   hatáskört   formailag   meghagyja   ugyan    az önkormányzatoknál,  de  azt  tartalmilag  bizonyos  esetekben mégis    elvonja    –   alkalmas   a   helyi    önkormányzati rendeletalkotásban testet öltő autonómia lényeges tartalmának korlátozására.         Az  Alkotmány  44/A.  §  (1)  bekezdés  a)  pontjában  az önkormányzati  ügyekben  biztosított  önálló  szabályozás  és igazgatás  joga  önkormányzati alapjog,  amely  ilyenként  az Alkotmány 44/C. §-ának védelme alatt is áll.         Az  önkormányzati rendeletalkotás az Ötv.-ben is  kiemelt jelentőségű:    a    rendeletalkotás   a   képviselő-testület hatásköréből  nem ruházható át [Ötv. 10. §  (1)  bekezdés  a) pont],  illetőleg e hatáskör gyakorlásához minősített többség szükséges.   [Ötv.   15.  §  (1)  bekezdése].   Az   Ötv.   e rendelkezései egyértelműen kifejezésre juttatják azt, hogy az Ötv.  1.  §  (2)  bekezdésében  részletezett  helyi  közügyek önkormányzati rendelettel történő szabályozása egyidejűleg  a közhatalom   helyi  gyakorlásának  normatív   formában   való megtestesülését   is   jelenti.  Ez  a   körülmény   egyrészt megjeleníti  kifelé az önkormányzatot, másrészt  parancsolóan szükségessé  teszi a fokozottabb alkotmányi védelmet.  Ez  az alkotmányi védelem töretlenül jelentkezik az Alkotmánybíróság eddigi  gyakorlatában: ennek jegyében  semmisítette  meg  pl. miniszteri  rendelet  rendelkezését azon  a  címen,  mert  az “fővárosi  közgyűlés”  részére  állapított  meg  hatásköröket [44/1992.  (VII. 23.) AB határozat, ABH 1992,  378.];  de  az önkormányzati  rendeleti jogalkotás védelmében adott  esetben törvény alkotmányellenességét is kimondta. [29/1995. (V. 25.) AB határozat, ABH l995, 145.].         Ez  az  alkotmányi  védelem – az önkormányzati  autonómia védelme által – magát az egész önkormányzati rendszert óvja a Kormánnyal és az államigazgatási szervekkel szemben, “kiemeli a   helyi   önkormányzatot  az  államigazgatás   hierarchikus szervezetrendszeréből,  elválasztja  az  önkormányzatokat  az államigazgatás  szervezetétől.”  [55/1994.   (XI.   10.)   AB határozat,  ABH 1994, 302.] Ezt az alkotmányos védelem  alatt álló rendszert “rendszeridegenként” bontja meg az Szbt.M.  1. §-a által biztosított miniszteri rendeletalkotási jog.         “Az  Alkotmány rendelkezései alapján nincs arra mód, hogy a Kormány vagy a központi közigazgatás szervei akár normatív, akár egyedi döntésükkel beavatkozzanak az önkormányzatokat az Alkotmány   44/A.  §  (1)  bekezdés  a)  pontja  alapján   az önkormányzati  ügyekben megillető igazgatási és  szabályozási autonómia  gyakorlásába...” 77/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH  1995,  390, 394. Az Alkotmánybíróság az önkormányzatokat az egészségügyi ellátás területén terhelő, általuk kötelezően ellátandó  feladatok köre szabályozásának vizsgálata  kapcsán is határozottan leszögezte: “Nem tekinthető alkotmányosnak az a  törvényi  szabályozás  sem, amely a  kötelezően  ellátandó feladatok    körének    szabályozása    helyett    arra    ad felhatalmazást,  hogy központi közigazgatási  szervek  egyedi döntései  határozzák meg az ellátási kötelezettség tartalmát, mert   ezzel  “visszacsempészi”  a  központi  államigazgatási irányítás   eszközeit   az   önkormányzati   rendszerbe    és alkotmányellenes beavatkozásra ad lehetőséget a  közigazgatás központi  szerveinek az önkormányzati feladatok  ellátásába.” (ABH 1995, 390, 396.)            Az  önkormányzati alapjogok által kifejezésre  juttatott autonómiát   tehát   “törvény”,  s   nem   pedig   az   annak felhatalmazása   nyomán  kiadott,  központi   államigazgatási szervek  által  kibocsátott  normák  korlátozhatják.  Ezt   a szigorú  követelményt az Alkotmánybíróság annak a tételnek  a felállításával   is  kifejezésre  kívánta   juttatni,   amely szerint: “a törvényen kívül más jogszabály a helyi autonómiát nem korlátozhatja.” 4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 71.   A  védendő  érdek,  az  önkormányzati  alapjogok  által megjelenített  autonómia biztosításának igénye  kizárja  azt, hogy  e  tárgykörben további felhatalmazás(ok) kiadására  sor kerülhessen.  A szabályozás tárgykörébe tartozó  alapjog  itt olyan alapvető jognak minősül, amelynek a szabályozására  nem is  lehet  felhatalmazást adni. [A jogalkotásról szóló  1987. évi XI. törvény 15. § (2) bekezdése.]         4.  Az  önkormányzati  alapjogokat  érintő  (megengedett) külön  törvényi szabályozásnak kell tehát olyan  szabályozási módot  választania, amely az önkormányzati  alapjog  lényeges tartalmát   nem  korlátozza.  A  törvény  ugyanis   a   helyi önkormányzat   számára   kötelező   feladat-   és   hatáskört megállapíthat  Ötv.  1.  § (5) bekezdése;  az  kötelezheti  a települési     önkormányzatokat     arra,     hogy      egyes közszolgáltatásokról    és   közhatalmi    helyi    feladatok ellátásáról  gondoskodjanak; s e kötelezettségek a  település nagyságától, a lakosságszámtól és egyéb feltételektől függően eltérően is megállapíthatók Ötv. 8. § (3) bekezdés.  A  külön törvényi szabályozásnak egyetlen alkotmányos korlátja van: az nem   vonhatja   el,   nem  korlátozhatja   az   Alkotmányban biztosított  önkormányzati  (szabályozási)  alapjog  lényeges tartalmát. A vizsgált esetben azzal, hogy a törvényhozó ilyen következménnyel   járó   miniszteri  rendelet   kibocsátására hatalmazta  fel  a  belügyminisztert – ez történt,  ezért  az Alkotmánybíróság   az  Szbt.M.  1.  §-át  alkotmányellenesnek minősítette.         A    jelen    esetben   az   Szbt.M.   által   szándékolt törvénymódosítás   alkotmányos  alapjogot   sért:   a   helyi önkormányzati   rendeletalkotásban   testet    öltő    önálló szabályozás  alapjogát. [Alkotmány 44/A. §  (1)  bekezdés  a) pont] Az Szbt.M.-ben követett szabályozási mód nincs összhangban az Ötv.  Preambulumában írt követelménnyel sem, nevezetesen:  Az Országgyűlés  ...  “elismeri  és  védi  a  helyi   közösségek önkormányzáshoz   való   jogait.”   Ezzel   az   állt   volna összhangban,  ha utal az Ötv. 98. és 99. §-ában írt  eszközök következetes alkalmazására.         A  helyi  önkormányzati  rendeletalkotás  elmulasztásával szembeni    jogkövetkezményként   alkalmazott,    Szbt.M.-ben választott  törvényi  megoldás a  helyi  képviselő-testületek törvényben  biztosított  jogalkotói  mérlegelési  szabadságát vonja   el.  Mindez  pedig  különösen  igaz  lehet   egy   új összetételű képviselő-testület esetében.         5.  Az  Alkotmánybíróság megjegyzi: Az Ötv. nem áll  azon az  elvi  alapon, hogy helyi közügyeket csak és  kizárólag  a helyi (települési) önkormányzatok láthatnának el. A 6. §  (2) bekezdés  szerint:  “A  helyi  önkormányzat  önként  vállalt, illetőleg  kötelezően előírt feladat- és hatáskörei  a  helyi közügyek széles körét fogják át. Törvény kivételesen  utalhat helyi közügyet más szervezet feladat- és hatáskörébe.”         A  tanácsrendszerről  a  helyi  önkormányzati  rendszerre való    áttérés   szükségszerűen   megnövelte   a   centrális alárendeltségű  szervekhez  átsorolt  ügyek  számát,  amelyek közül a helyi közügyek sem hiányoznak. Minderre az Ötv. 6.  § (2)   bekezdésében  kapott  hatáskör(át)telepítés   keretében került  sor.  Az  ilyen  ügyek ellátása  azt  példázza,  hogy eredetileg   önkormányzati   feladatot   megtestesítő   helyi közügyből  is  válhat államigazgatási ügy.  Ennek  hátterében főképpen  az a felismerés áll, hogy ezek az “átkerült”  helyi közügyek egyúttal olyan közfeladatokat takarnak, amelyeknek a maradéktalan ellátásához nem csupán helyi, hanem kifejezetten országos,  állami  érdek  is fűződik.  A  szervezett  bűnözés elleni  harc,  s  az  ennek részét képező prostitúció  elleni küzdelem egyértelműen ilyen feladat. Vele kapcsolatban is azt kell  tehát mérlegelnie a törvényhozónak, hogy az ellene való fellépése mikor biztat inkább sikerrel: akkor, ha az egyúttal országos közfeladatnak is minősülő teendő ellátását  –  helyi közügyként  kezelve  – a helyi önkormányzatokra  bízza,  vagy akkor,  ha  azt  –  bízva  a markánsabb  eszközrendszerben  – alapvetően  államigazgatási  feladatnak  tekinti.  Ebben   az esetben  ugyanis ehhez a jellegbeli változáshoz  igazodik  az adott  közfeladatot ellátó államigazgatási szerv tekintetében gyakorolható  irányítási eszközrendszer  is,  amely  –  lévén hierarchizált az államigazgatási szervezeti és működési  rend –  egészen  direkt, közvetlen is lehet. Ha tehát az  állam  a közfeladat tartalmú helyi közügyek intézésének ezt  a  módját választja,  egyúttal  azt  is  nyilvánvalóvá  teszi:  az   őt megillető    közvetlen   beavatkozásra   is    módot    nyitó eszközrendszert  is (amelybe a normaalkotás és  a  törvényben biztosított    egyedi    beavatkozási    eszközök    egyaránt beletartoznak) igénybe kívánja venni.         Ha  azonban  a  törvényhozó az ilyen ügyek  ellátását  az önkormányzatra bízza, annak mikénti gyakorlása során a  helyi autonómiát garantáló alkotmányossági előírásokat tiszteletben kell tartania. A vizsgált esetben e követelmény sérült. Az  Alkotmánybíróság hangsúlyozza: előfordulhat, hogy  később válik  bizonyossá  a törvényhozó által eredetileg  választott szabályozási  mód  (lehetőség)  kívánt  cél  elérésére   való alkalmatlansága. Ez – mint a jelen esetben is –  kifejeződhet abban, hogy az önkormányzatokra telepített hatáskör “nem él”, azt a címzettek nem gyakorolják. Ilyenkor nincs végzetszerűen kiszolgáltatva  a  törvényhozó  a  saját,  általa  eredetileg választott,  eredményre  nem vezető megoldásának.  A  feladat elmaradt megoldása okainak elemzését követően juthat  arra  a következtetésre    is,    hogy    az    általa     eredetileg önkormányzatokra   telepített   közfeladat   tartalmú   helyi közügyet   –   élve  az  Ötv.  6.  §  (2)  bekezdésében   írt lehetőséggel – más állami szervhez telepítse át. Ezt  azonban nem  teheti meg anélkül, hogy a jogállami elvekre,  értékekre (itt  az  önkormányzati  autonómia  védelmére)  figyelmet  ne fordítson. Azaz, ha az ilyen közfeladat részbeni ellátása  az önkormányzatnál  marad, annak ellátása során is  teljeskörűen megilleti  a helyi önkormányzatot az Alkotmányban biztosított autonómia-védelem.  Az  a  szabályozási  módszer  ugyanakkor, amely  a  helyi jogalkotási hatáskört látszólag  érintetlenül hagyva,  de időlegesen a Kormány valamely tagjára ruházza  át annak tényleges gyakorlását, a kormányzat és az önkormányzati rendszer  Alkotmányban rögzített kapcsolatának megváltozását, az önkormányzati autonómia meggyengülését idézheti elő, amely az Alkotmányból már nem vezethető le.         A    helyi   önkormányzati   rendszer   nem   az    állam meghosszabbított  karja, hanem az egységes  államszervezetnek (közigazgatásnak) olyan alkotórésze, amelynek az Alkotmányban és az Alkotmány alapján kiadott törvényekben garantált jogait az  államnak nemcsak biztosítania, de védenie is  kell  (Ötv. Preambuluma).         6.  Az indítványozó annak “alkotmányos véleményezését” is kérte az Alkotmánybíróságtól, vajon sérti-e az Szbt.M. 2. §-a az   Alkotmánynak   a   jogállamiságból  eredő   jogbiztonság követelményét megállapító 2. § (1) bekezdését,  illetve  hogy az  Szbt.M.  2.  §-a összhangban van-e az Alkotmánybíróságnak ezen alkotmányi rendelkezésekkel kapcsolatos gyakorlatával.     Tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság az Szbt.M.  1. §-ának  alkotmányellenességét megállapította, az indítványnak ezt a részét már nem vizsgálta. A  határozat Magyar Közlönyben történő közzététele  az  Abtv. 41. §-án alapul.                       Dr. Németh János                  az Alkotmánybíróság elnöke     Dr. Bagi István                        Dr. Bihari Mihály     alkotmánybíró                              alkotmánybíró     Dr. Czúcz Ottó                           Dr. Erdei Árpád     alkotmánybíró                              alkotmánybíró     Dr. Harmathy Attila                     Dr. Holló András     alkotmánybíró                              alkotmánybíró     Dr. Kiss László                     Dr. Kukorelli István     előadó alkotmánybíró                       alkotmánybíró     Dr. Strausz János     Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva     alkotmánybíró                              alkotmánybíró Dr. Bagi István alkotmánybíró párhuzamos indokolása                               Egyetértek  azzal,  hogy  az  Alkotmánybíróság  helyt  ad   a köztársasági   elnök   előzetes   normakontrollra    irányuló indítványának,  az elfogadott, még ki nem hirdetett  törvényt megsemmisíti,    mert   az   aránytalanul    korlátozta    az önkormányzatok rendeletalkotási jogát. Ezt  az  aránytalanságot azonban csak  abban  látom,  hogy  a szervezett  bűnözés,  valamint  az  azzal  összefüggő   egyes jelenségek   elleni  fellépés  szabályairól   és   az   ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. tv. (a továbbiakban:   Szbt.)   módosításáról   szóló   törvény   (a továbbiakban: Szbt.M.) által adott normaalkotási hatáskör  öt évre   illeti  meg  a  belügyminisztert  akkor  is,   ha   az önkormányzat     képviselő-testülete     előbb     élne     a rendeletalkotási jogával. A belügyminiszteri rendelet időbeli hatálya  minden  egyes  település  tekintetében  csak   addig terjedhet,   amíg   az  önkormányzat  képviselő-testülete   a mulasztásban  megnyilvánuló  alkotmányellenességet  meg   nem szünteti    és    eleget   nem   tesz    törvényben    előírt rendeletalkotási kötelezettségének. Az  önkormányzat  az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdése  alapján önkormányzati  ügyekben önállóan szabályoz,  azonban  –  mint arra  az  Alkotmánybíróság korábbi határozataiban  rámutatott 62/1994. (XII. 24.) AB határozat, ABH 1994, 457, 476; 9/1995. (II.  22.)  AB  határozat, ABH 1995, 456-457. –  szabályozási autonómiája nem terjed odáig, hogy megszegje rendeletalkotási kötelezettségét. Az Alkotmány 43. § (2) bekezdése alapján  az önkormányzat   a   törvényben  meghatározott   feladatkörében köteles  eljárni, ez a rendelkezés vonatkozik  a  jogalkotási kötelezettségére is. Az Ötv. 16. § (1) bekezdése alapján az önkormányzat képviselő testülete   a  törvény  által  nem  szabályozott   társadalmi viszonyok  rendezésére  (eredeti  jogalkotói  hatáskör)  vagy törvény    felhatalmazása   alapján,   annak   végrehajtására (származtatott  jogalkotói hatáskör)  alkothat  önkormányzati rendeletet.    A    felhatalmazáson   alapuló   önkormányzati rendeletek   részben  kötelező  feladatként,  részben   –   a felhatalmazás   lehetőségével  élve  –   önként   megalkotott rendeletek.   Rendeletalkotási   kötelezettség   esetén    az önkormányzat mulasztásban megnyilvánuló törvénysértést  követ el  és  ezáltal  alkotmányellenes helyzetet idéz  elő,  ha  a törvényben   előírt   jogalkotási  feladatának   teljesítését elmulasztja. Az  Abtv.  49. § (1) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság  a rendeletalkotási  kötelezettségét  elmulasztó  önkormányzatot hivatalból  vagy indítvány alapján feladatának  teljesítésére határidő  megjelölésével  felhívja.  Az  Ötv.  nem  tartalmaz rendelkezést   arra   az  esetre,  ha  az   önkormányzat   az alkotmányellenes helyzetet – akár alkotmánybírósági határozat hiányában,  akár  ilyen  határozat  ellenére  –  a  mulasztás fenntartásával konzerválja. Álláspontom szerint a szabályozás ilyen   módjának  ismeretében  is  az  Alkotmány  2.  §   (1) bekezdésében  meghatározott  jogállamiság  lényeges  tartalmi elemét  képező  jogbiztonság követelményét  kell  irányadónak tekinteni. Nem  értek  egyet  az  indokolásnak azzal  a  részével,  mely szerint   egy   vagy   több  önkormányzat  mulasztása   által előidézett törvénysértő állapot megszüntetésére az Ötv. 6.  § (2)  bekezdésének második mondatára figyelemmel a törvényhozó számára  egyetlen út áll nyitva: a helyi közügyhöz kapcsolódó feladatellátást    valamennyi   önkormányzattól    véglegesen visszavonja és a hatáskört államigazgatási szervhez  telepíti át.  Az  önkormányzati alapjogok kiüresedése ugyanis a  helyi hatalomnak    a    központi    szervre    történő    végleges “visszaruházása”   által   inkább   bekövetkezik,   mint   az elmulasztott  önkormányzati aktus pótlását célzó törvényhozói döntés  esetén.  A hiányzó önkormányzati norma  pótlását  nem tekintem  sem hatáskör elvonásnak, sem szankciónak.  A  norma átmeneti  pótlása véleményem szerint megfelel a  jogállamiság követelményének és annak az alapelvnek, hogy bármely  feladat ellátását  az  állampolgárhoz legközelebb álló szervhez  kell “telepíteni”. Az   Ötv.  10.  §  (1)  bekezdése  alapján  az  önkormányzati rendeletalkotás   a   képviselő-testület    kizárólagos    és átruházhatatlan  hatásköre. A feladatellátás  elmulasztásából bekövetkező      törvényellenes     helyzet     megszüntetése szükségszerűen  a hatáskör visszavonásával és államigazgatási szervhez   való   áttelepítésével  történhet.  Alkotmányosnak tartom  a  törvényhozó intézkedését, ha  az  szükséges,  azaz olyan   jelentős  társadalmi  érdekről  van  szó,   amely   a normaalkotást  halaszthatatlanná  teszi,  másfelől,   ha   az arányos,  azaz a beavatkozás a legszükségesebb  mértéket  nem haladja meg. Az Szbt. indokolása szerint a prostitúció tömegessé válása és a szervezett bűnözéshez való kapcsolódása tette szükségessé a tevékenység  közrendvédelmi  szabályainak  megalkotását,   az Országgyűlés a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény  17. §-ában  írt  szabályozási kötelezettségének  tett  eleget.  A türelmi zónák kijelölésének a helyi közügyek körébe tartozása alapozta    meg    az    önkormányzati   képviselő-testületek rendeletalkotási   kötelezettségét.  Szabályozásra   megérett társadalmi  viszonyok esetén a jogalkotás nem  mellőzhető,  a mulasztásban  megnyilvánuló alkotmányellenesség állapota  nem tartható  fenn. Ellenkező álláspont elfoglalása arra  utalna, hogy a jogalkotás tárgyát illetően a szabályozás szükségtelen volt.  A  törvényhozó kompetenciájába tartozik a  szabályozás szükségességét   megítélni.  Az  Szbt.M   megalkotásával   az Országgyűlés  a  helyi  önkormányzatok részére  származtatott jogalkotói  hatáskört  a  szükségességre  figyelemmel   vonta vissza  és  adta  a  mulasztó önkormányzatok  tekintetében  a belügyminiszternek,  amit nem tartok alkotmányellenesnek.  Az arányosságra   vonatkozóan   elmondottakra   tekintettel    a belügyminisztert a hatáskör gyakorlásával csak addig indokolt felruházni,  amíg a mulasztó önkormányzat képviselő-testülete a rendeletalkotási kötelezettségének eleget nem tesz. A   határozat  indokolásával  ellentétben  nem   tekintem   a miniszteri   rendeleti   szintet   alkotmányellenesnek.    Az Alkotmány  37.  §  (3)  bekezdése alapján  a  Kormány  tagjai “feladatuk ellátása körében” rendeleteket adhatnak ki. Ha  az Országgyűlés   a   belügyminisztert   a   norma    pótlásának feladatával  bízta  meg,  nem  alkotmányellenes,   hogy   ezt rendeleti formában teljesíti. (Rendeletben állapíthatná meg a belügyminiszter  a türelmi zónák területét  akkor  is,  ha  a származtatott  jogalkotói hatáskört a törvényhozó  véglegesen vonná   vissza   az  önkormányzatoktól   és   utalná   át   a belügyminisztert   hatáskörébe.)   Az   Ötv.   96-97.    §-ai meghatározzák a belügyminiszternek, illetőleg a  miniszternek az   önkormányzatokkal  kapcsolatos   feladatait.   Az   Ötv. hivatkozott  szakaszai nem zárják ki azt, hogy miniszter  más feladatot törvényi felhatalmazás alapján ellásson. Budapest, 2001. január 16.                                               Dr. Bagi István                                                 alkotmánybíró Dr. Erdei Árpád alkotmánybíró párhuzamos indokolása A határozat rendelkező részében foglaltakkal egyetértek, a határozatot    azonban   az   alábbiak   szerint    tartom indokolhatónak: Kiindulási alapom az, hogy a szervezett bűnözés,  s  ezzel összefüggésben  a prostitúció – mint a szervezett  bűnözés egyik  melegágya – elleni fellépés országos közügy.  Ezzel összefüggésben a törvényhozónak egyebek közt abban kellett állást   foglalnia,   hogy   a   prostitúció   ellen    az államigazgatási  eszközrendszer  igénybe  vételét   tartja célravezetőbbnek vagy ehelyett bizonyos teendők ellátását, mint  helyi közügyet, a települési önkormányzatokra bízza. E  kiindulási  alap  tehát  hasonlít  a  határozat  III/5. pontjában    kifejtettekhez,   ám    hangsúlyában    azzal ellentétes. Egyetértek  azzal,  hogy  a  települési  önkormányzatoknak törvény  által  adott  hatáskört törvénnyel  vissza  lehet vonni.    Erre   különösen   akkor   kerülhet   sor,    ha bebizonyosodik,  hogy  a  törvényalkotó  által  eredetileg választott  megoldás nem célravezető, azaz, mint  a  jelen ügyben,  az  országos  közügyből adódó  helyi  részfeladat helyi   szintű  szabályozására  vonatkozó  hatáskörnek   a települési  önkormányzatokra  ruházása  nem  hozza  meg  a kívánt   eredményt.  Abban  az  esetben  ha  a  települési önkormányzatok  nem  gyakorolják  a  számukra  biztosított hatáskört, a törvényi megoldás célszerűtlenségét meg lehet állapítani,  s  ilyenkor az országos közügyként  megjelenő probléma      megoldása     érdekében     a     települési önkormányzatoknak biztosított hatáskört vissza kell vonni. Felfogásom szerint az Szbt.M. éppen a hatáskör e  törvényi visszavonását,   és  a  teendők  ellátásának   más   útját teremtené  meg,  s  ennyiben  alkotmányos  lehetne,  ám  a hatáskör    visszavonásának   és    a    belügyminiszterre ruházásának  módja  miatt  az Szbt.M.  1.  §-át  magam  is alkotmányellenesnek tartom. 1. Az Szbt.M. által választott megoldás szerint a hatáskör visszavonása  attól  függ, hogy a települési  önkormányzat megalkotja-e az Szbt. 62. § (3) és (4) bekezdésében  adott felhatalmazásnak megfelelően a türelmi zóna  kijelöléséről szóló  önkormányzati  rendeletet,  illetőleg  ha  ezt  nem tette,    a    közigazgatási   hivatalnak   a    mulasztás megszüntetésére vonatkozó felhívását követő 30 napon belül a  rendeletet  mégis megalkotja-e. Ennek  következtében  a hatáskör   visszavonása  nem  egységes,  és   nem   minden települési  önkormányzatra érvényes. A türelmi  zónának  a belügyminiszter  általi  kijelölésére  ugyanis   csak   az önkormányzati  rendelet kibocsátásának  elmaradása  esetén kerülhet  sor,  s  ennek folytán bizonyos településeken  a képviselő-testület,   míg   másokon   a    belügyminiszter gyakorolhatja  a türelmi zóna kijelölési  hatáskört,  s  e rendszeridegen megoldás alkotmányellenes helyzetet teremt. A  szabályozás e módja sajátos versengést hoz létre. Ha az önkormányzati   rendeletet   a   települési   önkormányzat kibocsátja, a belügyminiszter rendeleti szabályozása szóba sem   kerülhet,  ha  viszont  az  önkormányzati   rendelet kibocsátása    bármely   okból   (akár   az   önkormányzat törvényellenes   mulasztása  miatt  vagy   akár   teljesen indokoltan   is)  elmarad,  a  belügyminiszter  kijelölhet türelmi  zónát  az  50  000 lélekszám feletti  településen feltéve, hogy Szbt. 62. § (4) bekezdésében, és az  Szbt.M. 1.  §  által beiktatandó új (5) bekezdésében írt határidők elteltek.  Mindez  a  jogbiztonság  sérelmére  vezet,  így alkotmányellenes. 2.   Az   Szbt.M.-ben  megtestesülő  megoldás   azért   is alkotmányellenes, mert végső soron a közigazgatási hivatal vezetője   számára   lehetőséget   teremt   a   települési önkormányzat  képviselőtestülete  mérlegelési   jogkörének elvonására. A közigazgatási hivatal vezetője (az Szbt.M. a hatáskör  címzettjeként  magát  a  közigazgatási  hivatalt jelöli   meg,   szemben   azzal  az   általánosan   bevett megoldással, mely szerint a hatáskörök címzettje mindig az adott  közigazgatási  szerv  vezetője)  az  Szbt.M.  által beiktatandó (5) bekezdés értelmében ugyanis felhívhatja az önkormányzatot  arra,  hogy  a türelmi  zóna  kijelölésére vonatkozó jogszabályi kötelezettségének tegyen eleget. Minthogy  türelmi zónát a Szbt. értelmében  a  prostitúció tömeges  megjelenése  esetén kell kijelölni,  a  mulasztás megszüntetésére  vonatkozó  felhívás  lehetősége  révén  a közigazgatási    hivatal   vezetője    az    önkormányzati képviselőtestület  mérlegelési  körébe   tartozó   döntést hozhat  meg:  megállapíthatja, hogy az  adott  településen tömeges-e a prostitúció vagy sem. A hivatalvezető szabadon felülbírálhatja  az  önkormányzat azon  döntését,  hogy  a településen  a  prostitúció  nem  tömeges,  amiért  is  az vnkormányzati   rendelet  kibocsátás  szükségtelen   –   a rendeletalkotás  elmaradása  esetén  a  hivatalvezetőt   a mulasztás pótlására irányuló felhívás kiadásában semmi sem korlátozza.  A  prostitúció tömegessége felőli  döntés  az Szbt.-beli  definíció  (a  prostituáltak  folyamatos  vagy idényjellegű  nagyobb  számú egyidejű  megjelenése,  olyan területi   koncentrálódása,  amely  alkalmas  a  település nyugalmának   megzavarására)  következtében   mindenképpen mérlegelést  igényel.  Az  Szbt.  nem  határoz  meg  olyan objektív  kritériumot, amely lehetővé tenné  azt,  hogy  a hivatalvezető   mérlegelés   nélkül   állapítsa   meg    a prostitúció tömegességét egy adott településen. Az Szbt.M.-nek ez a rendelkezése a hatáskörelvonás folytán alkotmányellenes. 3.    További   alkotmányossági   problémát    jelent    a belügyminiszternek a türelmi zónát kijelölő rendelete,  és az    önkormányzatnak    a    belügyminiszteri    rendelet hatálybalépését  követően esetlegesen kiadott,  a  türelmi zónát kijelölő rendelete közötti tisztázatlan viszony. Az  Szbt.M.  1. §-a nem teszi egyértelművé, mikor  veszíti hatályát   a  belügyminiszter  rendelete:  csak   a   zóna kijelölését   követő  ötödik  év  végén  (a  rendelkezések szövege  ezt  fejezi  ki), vagy  pedig  akkor,  amikor  az önkormányzat  – a türelmi zóna kijelölését immár  maga  is szükségesnek tartva – saját rendeletét megalkotja  (abból, hogy  az  Szbt.M.  a  települési  önkormányzat  mulasztása esetén bízza a belügyminiszterre a zóna kijelölését,  erre lehetne következtetni). A  kérdés vizsgálatánál figyelembe kell venni az Alkotmány 44/A.  §  (2)  bekezdésének azon rendelkezését  is,  amely szerint   az   önkormányzati  rendelet   magasabb   szintű jogszabállyal nem – így a belügyminiszter rendeletével sem –   lehet   ellentétes.  Ezen  jogszabályi   hierarchiából következik, hogy az önkormányzat saját jogalkotása során – erre   vonatkozó  külön  felhatalmazás  hiányában  –   nem jelölhet  ki más türelmi zónát, mint a belügyminiszter,  a belügyminiszteri   rendelet   megismétlése   önkormányzati rendeletben viszont felesleges. Az  is csak bonyolult értelmezési műveletekkel állapítható meg,  hogy öt év eltelte után újból megnyílik a települési önkormányzat  zóna  kijelölési lehetősége.  Ez  következik legalábbis   abból  a  szabályból,  hogy   amennyiben   az önkormányzat   a   türelmi  zóna  kijelölésére   vonatkozó jogszabályi  kötelezettségének azon öt év alatt  sem  tesz eleget,  amely időszakra a türelmi zónát a belügyminiszter kijelölte, e belügyminiszteri kijelölés további  öt  évvel meghosszabbítható.  Az viszont egyáltalán  nem  derül  ki, hogy  mikor, a kijelölés lejárta előtt mennyi idővel  kell az  önkormányzati rendeletet az újabb miniszteri kijelölés elkerülése érdekében meghozni. Ebben a tekintetben tehát a normavilágosság követelménye sérül. Az   Szbt.M.   1.  §-ában  foglalt  rendelkezés   többféle irtelmezésre  módot  adó normatartalma jogbizonytalanságot teremt,  és  ezért  sérti az Alkotmány 2.  §-ában  foglalt jogállamiság    elvének   részét    képező    jogbiztonság követelményét.   4.   Az   Alkotmánybíróságnak   álláspontom   szerint   az előbbiekben    kifejtettek   (a    jogbiztonság    és    a normavilágosság   sérelme,   a  hatáskörmegvonás   felemás megoldása  és a közigazgatási hivatalvezetőnek  törvényben biztosított  hatáskörelvonási lehetősége) alapján  kellett volna     megállapítania     az     Szbt.M.      1.      § alkotmányellenességét. A rendelkező rész  akkor  is  kellő indokolást kapott volna. Budapest, 2001. január 16.                                            Dr. Erdei Árpád                                              alkotmánybíró Dr. Harmathy Attila alkotmánybíró párhuzamos indokolása Az   1999.   évi  LXXV.  törvény  módosításáról   szóló,   az Országgyűlés  által 2000. szeptember 5-én elfogadott  törvény (a  továbbiakban: Szbt.M.) 1. §-a olyan rendelkezést iktat be az 1999. évi LXXV. törvény (a továbbiakban: Szbt.) 62. §-ába, amely  szerint  a  belügyminiszter  rendelettel  kijelöli   a türelmi  zónát abban az esetben, ha az önkormányzat a türelmi zóna  kijelölésére  vonatkozó  jogszabályi  kötelezettségének attól  számított  30  napon belül nem  tesz  eleget,  hogy  a közigazgatási  hivatal a mulasztás megszüntetésére  felhívta. Véleményem   szerint   ez  a  rendelkezés   alkotmányellenes, mégpedig  a  határozat  indokolásának  III.  rész  1.  és  2. pontjában  kifejtettektől eltérően,  a  választott  rendeleti szabályozási  módtól  függetlenül.  Álláspontom   indokai   a következők: 1  A  vitatott  szabály alkotmányosságának  megítélésénél  az Alkotmány  43.  §-ának  (1)  bekezdését  és  44/A.  §-a   (1) bekezdésének  a)  pontját kell alapul  venni.  A  43.  §  (1) bekezdése   értelmében  a  helyi  önkormányzatok  alapjogának minősülnek  azok  a  jogosultságok,  amelyeket  a   44/A.   § felsorol.  Ezek  között a jogosultságok  között  szerepel  az önkormányzati ügyek önálló szabályozása és igazgatása  [44/A. §  (1)  bekezdésének a) pontja]. Az Alkotmány 42. §-a második mondatának meghatározása szerint pedig a helyi önkormányzás a választópolgárok  közösségét érintő  helyi  közügyek  önálló, demokratikus intézése. 2.  Az  Alkotmánynak  az  önkormányzatok  alapjogairól  szóló szabályát   az   Alkotmánybíróság   több   határozatában   is értelmezte.  Az  egyes  határozatok az  adott  ügy  tárgyának megfelelően  más-más kérdésre helyezték a fő  hangsúlyt,  ami azért  különösen  is érthető, mert az alapjogok  szabályozása sok   más  bonyolult  kérdéssel  függ  össze.  A  jelen   ügy elbírálásánál az alkotmánybírósági határozatok  következő  fő tételei szolgáltatják az alapot: a/  Az  alapjogok értelmezésénél a kiindulópontot az jelenti, hogy  az  önkormányzatok fő feladata, rendeltetése:  a  helyi közügyek    önálló    intézése,   a   helyi   közszükségletek kielégítésének szervezése. Ennek alapján állapítható meg  az, hogy milyen kört fognak át az önkormányzatok alapjogai: ügyek önálló   intézését,   olyan   kérdésekben,   amelyekben    az önkormányzatok  autonómiájának  alkotmányos  garanciája   ezt igényli [2/1997. (I. 22.) AB határozat, ABH 1997, 27, 29.], b/   Az  Alkotmánybíróság  kialakult  gyakorlata  szerint  az önkormányzatok  alapjogai  nem  azonos  jellegűek  az  embert megillető   alapjogokkal,  de  azokhoz   hasonló   védelemben részesülnek [18/1993. (III. 19.) AB határozat, ABH 1993, 161, 167. és 168.]. c/  Az  Alkotmány 44/C. §-ából egyértelműen kiderül, hogy  az önkormányzatok  alapjogai nem korlátlanok. Az  önkormányzatok alapjogainak sajátosságaihoz tartozik, hogy ezek elsődlegesen az  önkormányzatoknak a kormánytól, az államigazgatástól való önállóságát   védik,   és  külön  kérdés   az   önkormányzati alapjogoknak  a  törvényhozóval szemben való megjelenése.  Az önkormányzatok alkotmányos alapjogai a törvényhozót  annyiban korlátozzák, hogy nem lehet azokat teljesen elvonni [56/1996. (XII. 12.) AB határozat, ABH 1996, 204, 207.], d/ Az önkormányzati alapjogok tartalmának meghatározásánál az Alkotmánybíróság  kiemelte  a  koncepciót  érintő  hatáskörök meglétét, amelyek az önállósághoz elengedhetetlenek és  ennek érvényre  juttatásához  szükségesek  [4/1993.  (II.  12.)  AB határozat, ABH 1993. 48, 71.]. Ezzel összefüggésben jutott az Alkotmánybíróság  arra az álláspontra,  hogy  nem  tekinthető alkotmányosnak az a törvényi szabályozás, amely önkormányzati alapjog  lényeges tartalmát korlátozza [1/1993. (I.  13.)  AB határozat, ABH 1993, 27, 29.], e/  Az  önkormányzatok  alapjogai végeredményben  az  emberek alapjogaitól  különböző, de az Alkotmány által  védett  olyan jogosultságok, amelyeknek korlátozása a jelenlevő  képviselők kétharmadának  szavazatával elfogadott  törvénnyel  történhet meg. Még az így meghozott törvény esetében is fennáll azonban az  a  korlát,  hogy teljesen nem lehet elvonni önkormányzati alapjogot    és   nem   lehet   olyan   mértékű   korlátozást megállapítani,    amely   az   önkormányzati    jog    teljes kiüresedéséhez  vezet  [3/1997. (I. 22.)  AB  határozat,  ABH 1997, 33, 40.]. 3. A fentiek alapján az állapítható meg, hogy –   mivel   a  türelmi  zóna  kijelölése  a  választópolgárok közösségét   érintő   helyi  közügyek   szabályozási   körébe tartozik,  ezért  a  helyi önkormányzat  alapjognak  minősülő hatásköri jogosultságáról van szó, –   a  türelmi  zóna  kijelölésének  ötéves  időtartamra   az önkormányzatoktól a belügyminiszter hatáskörébe való  utalása azt jelenti, hogy önkormányzati alapjogot hosszú időre teljes egészében elvonnak. Ezért az Szbt.M. 1. §-a alkotmányellenes. Budapest, 2001. január 16.                                           Dr. Harmathy Attila                                                 alkotmánybíró Dr. Kiss László alkotmánybíró párhuzamos indokolása     Álláspontom   szerint  az  Alkotmánybíróságnak   az   ügy elbírálása   során  indokolt  lett  volna  kiterjesztenie   a vizsgálatát  az  Szbt.-re  is: az indítvány  kiterjesztésének ugyanis  törvényi  akadálya  nem  volt  (ezt  fejtem   ki   a párhuzamos  indokolás  I.  részében);  ugyanakkor  az   Szbt. alkotmányossági   vizsgálatba  történő   bevonásának   alapos indokai lettek volna (ezt foglalja össze a II. rész).                              I.      Az indítvány kiterjesztő értelmezésének lehetősége                         (Elvi alapok)                                   a/  A jogállamiság elvéből Alkotmány 2. § (1) bekezdés is következik  az  Alkotmányban  szabályozott  szerveknek  az  a kötelessége,   hogy  alkotmányos  jelentőségű  hatásköreiket, feladataik  teljesítését kölcsönösen  segítve,  együttműködve gyakorolják. [8/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH  1992,  54.] Ezt  a  követelményt  az  Alkotmánybíróságnak  értelemszerűen vonatkoztatnia kell a saját tevékenységére is.  52/1997.  (X. 14.) AB határozat, ABH 1997, 347. A  most  tárgyalt  ügyben a Magyar Köztársaság  Elnöke  által kezdeményezett előzetes normakontroll eljárás módot  nyújtott volna az Alkotmánybíróságnak arra is, hogy – nem csorbítva  a törvényhozó   hatalom  jogkörét  és  nem   átvállalva   annak felelősségét – a törvénymódosítás alapjául és okául  szolgáló Szbt.-vel  kapcsolatban is meghatározzon néhány, kifejezetten az    Szbt.    alkotmányosságával    összefüggésbe    hozható követelményt is. Az  Szbt.  teljes figyelmen kívül maradása a törvényalkotóban okkal  keltheti  azt  a  meggyőződést,  hogy  alkotmányossági problémák   egyedül   és   kizárólag   csak   az   Szbt.M-mel kapcsolatban  merülnek fel; s ennek megfelelően elegendő  az, hogy  csak  (és  kizárólag)  itt keressen  és  találjon  –  a jelenlegi helyett – olyan szabályozási formát és módot, amely az Alkotmánynak megfelel. Álláspontom  szerint  tehát  az  Szbt.  és  az   Szbt.M.   az alkotmányossági  vizsgálat szempontjából egy  egységet  képez annál is inkább, mivel a mindössze két bekezdésnyi Szbt.M. 1. §-ának tartalma az alapjául (okául) szolgáló Szbt. 62. §  (4) bekezdésében foglalt rendelkezés nélkül nehezen értelmezhető: az  Szbt.M. egyedül az “okozatot” jeleníti meg, ugyanakkor az ok teljes takarásban marad. Másképpen szólva: az egy egységet képező  alap-, és kiegészítő jogszabályi rendelkezések  közül csak   a   kiegészítő  (módosító)  törvény   rendelkezéseinek alkotmányossági  vizsgálata  történt  meg.  Nem  került   sor ugyanakkor az indítvánnyal támadott törvényi rendelkezésekkel szoros  (szerves)  összefüggésben álló Szbt. rendelkezéseinek alkotmányossági vizsgálatára. b/  Az  indítvány maga is számos esetben összeköti az Szbt.-t az  Szbt.M.-mel.  “A  módosítás a  türelmi  zónára  vonatkozó rendelkezésekre    vonatkozik.”;    “Az    Szbt.M.     általi törvénymódosítás lényege az, hogy ha az önkormányzat az Szbt.- ben  megállapított határidőn belül nem tesz eleget  az  Szbt. 62.   §   (4)  bekezdésben  meghatározott,  a  türelmi   zóna kijelölésére  vonatkozó  kötelezettségének,  ...”;  “Mind  az Szbt.-nek  a  türelmi  zónára  vonatkozó  jelenleg   hatályos rendelkezései,  mind az Szbt.M. közvetlenül érintik  a  helyi önkormányzatokat”;  “Az  Szbt. által meghatározott  előírások keretén  belül a rendeletalkotás joga a türelmi zóna  ügyében tehát    az   önkormányzati   képviselőtestület    joga.    A törvénymódosítás  célja,  hogy az  önkormányzatok  mulasztása ellenére  megtörténjen a türelmi zóna  kijelölése,  ...”  “Az Szbt.   8.   §  (1)  bekezdése  szerint  az  önkormányzat   a prostitúció  tömeges megjelenése esetén rendeletében  türelmi zónát  jelölhet  ki.  Az Szbt. 4. § i)  pontja  értelmében  a türelmi  zóna a közterületnek az önkormányzat rendeletében  a prostitúció tömeges megjelenése esetén kijelölt azon körzete, ahol  ...  Az  Szbt. 62. § (3)-(4) bekezdései tartalmazzák  a felhatalmazást   a  képviselő-testületek  számára,   hogy   a prostitúció  illetékességi területükön történő  gyakorlásának további  szabályairól, illetve a türelmi  zóna  kijelöléséről helyi  önkormányzati  rendeletet  alkossanak.”;  “Az  Szbt.M. esetében   tehát  az  a  kérdés,  hogy  nem   üresedik-e   ki alkotmányellenes mértékben az önkormányzatok rendeletalkotási joga  a  türelmi  zónával  kapcsolatos  önkormányzati  ügyben akkor,  amikor  e  jog  a törvény erejénél  fogva  5  évre  a belügyminiszterre száll át. Kétségtelen, hogy ehhez az  kell, hogy  az önkormányzat képviselő-testülete megsértse az  Szbt. 62.  § (4) bekezdését ...”; “Kérdéses, hogy az önkormányzatok képviselő-testületei, amelyek számára kötelező a türelmi zóna kijelölése, a rendelkezésükre álló 6 hónap alatt (Szbt. 62. § (4) bekezdés) nem alkották volna-e meg a rendeletet....” Az  indítvány  az  önkormányzati alapjogok kiüresítése  egyik szempontjának tekinti azt, hogy a belügyminisztert az Szbt.M.- ben  biztosított rendelet kibocsátási jogkör “tekintet nélkül a  mulasztás okaira”... illeti meg. A “mulasztás okai”  pedig az  Szbt.  62.  §  (3) és (4) bekezdésében írtak  nélkül  nem vizsgálhatók  és  nem is állapíthatók meg.  Az  Szbt.  és  az Szbt.M.   közötti  szoros  tartalmi  összefüggést   tehát   – álláspontom  szerint  –  közvetve  maga  az  indítványozó  is állítja.  Erre  figyelemmel  tehát  az  Alkotmánybíróság   az indítványozó akaratától nem eltérően és nem is annak ellenére terjeszthette  volna  ki  az alkotmányossági  vizsgálatot  az Szbt.  –  Szbt.M. közvetlen okául szolgáló – rendelkezéseire. Továbbmenve:  kifejezetten a rá is vonatkozó  “együttműködési kötelezettségnek”   tehetett   volna   eleget    azzal,    ha rávilágított   volna  az  Szbt.  62.  §  (3),   illetve   (4) bekezdésében  foglalt  rendelkezés esetleges  alkotmányossági szempontból  kifogásolható  elemeire.  A  jelen  esetben   az segítené  a törvényalkotó munkáját, ha az a tárgykör  átfogó, ám   ugyanakkor  mégis  minden  lényeges  elemére  kiterjedő, komplex  újrarendezéséhez megismerhetné a leendő  szabályozás alkotmányos kereteit. [Ezzel nem hozná a törvényhozó hatalmat abba  a  helyzetbe,  hogy  a  most  kizárólag  az  Szbt.M.-re irányuló   –  alkotmányossági  követelményeket  kielégítő   – törvénymódosítást  követően állapítja majd  meg  az  –  egész Szbt.M.  alapjául  szolgáló – Szbt. 62. §  (3),  illetve  (4) bekezdésének esetleges alkotmányellenességét.] c/ Előzetes normakontrollt kezdeményező indítvány esetében is módja   van   az   Alkotmánybíróságnak  arra,   hogy   eddigi gyakorlatát  követve – szoros tartalmi és logikai összefüggés okán  –  bevonja a vizsgálatba az indítvány által közvetlenül vagy közvetve érintett összes törvényi rendelkezést. Az  iménti  állítás  alátámasztásául először  azokból  az  AB határozatokból   mutatok  be  néhányat,   amelyek   általában nyitottak  lehetőséget  –  szoros  összefüggés  okán   –   az indítványok kiterjesztő értelmezésére, majd azokra térek  át, amelyek   kifejezetten   előzetes  normakontrollra   irányuló indítványok kiterjesztő értelmezését példázzák. ca)   Az   indítványhoz  kötöttség  kiterjesztő   értelmezése kezdettől  fogva  jellemzi  az Alkotmánybíróság  gyakorlatát. Ennek  leggyakoribb esetei pedig azt mutatják, amikor “szoros tartalmi  és  logikai  összefüggés” okán az  Alkotmánybíróság olyan  jogszabályok alkotmányosságát is elbírálta,  amelyeket az   indítványok  nem  is  támadtak.  3/1992.  (I.  23.)   AB határozat,  ABH  1992,  329,  330.;  29/1993.  (V.   4.)   AB határozat,  ABH  1993,  227,  229.;  34/1992.  (VI.  1.)   AB határozat,  ABH  1992,  192,  193.;  34/1994.  (VI.  24.)  AB határozat,  ABH  1994,  175,  180.;  4/1998.  (III.  1.)   AB határozat, ABH 1998, 72.; 16/1998. (V. 8.) AB határozat,  ABH 1988,  153.  Ezen  belül valóban színes képpel  találkozik  a vizsgálódó:  előfordult  pl.  az,  hogy  az  Alkotmánybíróság szoros    tartalmi    összefüggés    okán    önmagában    nem alkotmányellenes  törvényi  rendelkezést  is  megsemmisített. 797/B/1995. AB határozat, ABH 1995, 812, 813. Volt példa arra is,  hogy  az  Alkotmánybíróság az  indítványt  elutasította, viszont  más,  az  indítványban nem is  támadott  jogszabályi rendelkezést  minősített alkotmányellenesnek  és  semmisített meg.  14/1990. (VI. 27.) AB határozat; 29/1995. (V.  25.)  AB határozat.]   Előfordult  továbbá,  hogy  az  alkotmányossági vizsgálat  – szoros összefüggés okán – az indítványozó  által kifogásolt   rendelkezés  mellett  az   annak   végrehajtását szolgáló  más rendelkezésre is kiterjedt. [31/1995. (V.  25.) AB határozat, ABH 1995, 159.] A  27/1995.  (V.  15.)  AB határozatban  az  Alkotmánybíróság kimondta: “Az Alkotmánybíróság az indítvány tartalma  alapján –   és   szoros  tartalmi  összefüggés  okán  –  az  eljárást kiterjedtnek tekintette az R. 18. § (4) bekezdése  és  59.  § (2)   bekezdése   rendelkezéseire  is.  Ezek  a   jogszabályi rendelkezések  teszik lehetővé, hogy az R.-ben megfogalmazott egyes korlátozások és tilalmak alól felmentést adjanak.” (ABH 1995,  132.)  A mostani eljárásban az Alkotmánybíróság  –  az indítvány   tartalma   alapján  –  az  Szbt.M.   szankcionáló rendelkezéseinek alapjául szolgáló Szbt. 62. § (4) bekezdését vonhatta  volna  be – szoros tartalmi összefüggés  okán  –  a vizsgálatba. Erre  az  esetre  is  irányadóak lehetnek  dr.  Holló  András alkotmánybíró   42/1998.  (X.  2.)  AB   végzéshez   kapcsolt párhuzamos    indokolásának   következő    gondolatai:    “Az Alkotmánybíróság  az indítványkötöttséget –  az  indítványban megnevezett  alkotmányossági  problémát  illetően   –   tágan értelmezte,  illetőleg értelmezi. Ez  azt  jelenti,  hogy  az indítványban  jelzett alkotmányossági probléma adott  esetben csak  kiindulási  pont,  ha  az  Alkotmánybíróság  megítélése szerint  az  indítvány alapján több alkotmányjogi összefüggés tárható    fel.   Ez   eredményezhette   olyan   jogszabályok alkotmányossági revízióját, amelyek konkrétan nem szerepeltek az   indítványban  ...  az  indítvány  szabad  kezelését   az alkotmánybíráskodás  természete és az Alkotmányban,  valamint az   Abtv.-ben  meghatározott  alkotmánybírósági   hatáskörök alapozzák   meg.   Az   alkotmányjogi  panasz   elbírálásának hatáskörétől   eltekintve  a  többi   hatáskör   gyakorlására irányuló  indítvány  jellemzően  közvetlenül  nem  érinti  az indítványozó  jogi  helyzetét, ilyen értelemben  a  felvetett alkotmányossági  kifogások  az alkotmányvédelmet  közérdekűvé transzformálják. Ebben az összefüggésben az indítvány  szabad kezelésével az Alkotmánybíróság egy relatíve (nem közvetlenül hivatalból gyakorolt) objektív alkotmányvédelmet  lát  el.  A testület indítvány alapján jár el, de a jelzett alkotmányjogi probléma   teljes   feltárása  megkapja  az  alkotmányvédelem objektív (közérdekű) nézőpontját.” (ABH 1998, 546, 547.) cb)  Álláspontom szerint is az adott “alkotmányjogi  probléma teljes  feltárására”  törekvés, s az  Alkotmánybíróság  ilyen szerepvállalása  (azaz  az indítvány citált  határok  közötti kiterjesztő értelmezése) összhangban áll e szervnek a  magyar alkotmányvédelemben kapott és betöltött közjogi funkciójával. Az      “alkotmányvédelem     legfőbb     szerveként”     [az Alkotmánybíróságról  szóló  1989.  évi  XXXII.   törvény   (a továbbiakban. Abtv.) preambuluma], objektív alkotmányvédelmet lát  el,  s  ilyenként illeti meg az indítványok  kiterjesztő értelmezésének a lehetősége. E tekintetben pedig – az  Abtv.- ben  írt kifejezett tiltó szabály híján – arra is módja  van, hogy  –  éppen a teljes értékű alkotmányvédelem  jegyében  és érdekében akár az Abtv. egyes, számára biztosított hatáskörök között is – figyelembe véve természetesen az ezekre vonatkozó Abtv.   előírásokat  –  szoros  összefüggésre   hivatkozással “átjárhasson”.   Ezt   tette  a   48/1993.   (VII.   2.)   AB határozatában  is,  amelyben  a köztársasági  elnök  előzetes normakontrollra irányuló indítványának elbírálása  mellett  – szoros   összefüggésre  hivatkozással  –   még   mulasztásban megnyilvánuló   alkotmányellenességet  is   megállapított   – hivatalból. [A sajtóról szóló 1986. évi II. törvény 14. § (2) bekezdése  tekintetében.  Lásd: ABH  1993,  314,  319.]  Sőt: ugyanebben  a  határozatban  az elfogadott,  de  még  ki  nem hirdetett   törvény   24.   §-ának   mikénti   alkalmazásához alkotmányossági  követelményt is megfogalmazott.  (ABH  1993, 314,  318.) Ilyen alkotmányossági követelmény bukkan fel  még több  előzetes normakontrollra irányuló eljárásban. [53/1993. (X.  13.)  AB  határozat, ABH 1993, 323, 339.; 22/1996.  (VI. 25.) AB határozat, ABH 1996, 89.] Megjegyzem azonban: magam e tekintetben  inkább  a  64/1997. (XII. 17.)  AB  határozatban kifejtett    álláspontot    osztom,    amely    szerint    az Alkotmánybíróság:            “...             törvényjavaslat alkotmányellenességének   előzetes   vizsgálatára    irányuló hatáskörében  fogalmilag  kizárt a  norma  alkalmazásánál  az alkotmányos tartalom meghatározása.” (ABH 1997, 387.) Az  Alkotmánybíróság  tehát nem kezeli mereven  az  Abtv.-ben kapott hatásköreit, azok között – az Abtv. egyes hatásköröket érintő  szabályozását  alapul  véve  –  szoros  összefüggésre hivatkozással, alkalmasint szabadon “átjár”. [Nem idegenkedik azonban  az  előzetes  és  utólagos normakontrollra  irányuló indítványok  egyesítésétől  sem.  [66/1997.  (XII.  29.)   AB határozat, ABH 1997, 398.] Nem  értelmezi  mereven a hatásköreit más  esetekben  sem  az Alkotmánybíróság. “Olyan jogszabály, törvényjavaslat vagy  ki nem   hirdetett  törvény  alkotmányossági  vizsgálata   során azonban – amely nemzetközi jogi kötelezettséget valósít  meg, s  még  inkább, ha a vizsgálat – mint a jelen  esetben  is  – kifejezetten  arra  irányul, hogy a belső  jog  a  nemzetközi joggal  az  Alkotmány 7. § (1) bekezdése szerint  összhangban van-e,  szükségszerűen be kell vonni a  vizsgálatba  azt  is, hogy  a  kérdéses  belső  norma  a  vállalt  nemzetközi  jogi kötelezettségbe   ütközik-e,  illetve,  hogy   a   nemzetközi kötelezettségvállalás összhangban van-e az Alkotmánnyal ... E tekintetben   közömbös,  hogy  a  jogszabály  előzetes   vagy utólagos  alkotmányossági kontrolljáról van-e szó; egyik  sem végezhető el a belső jogszabály, a nemzetközi szerződés és az Alkotmány   harmóniájának  vizsgálata  nélkül.  A   hatásköri korlátokból  legfeljebb  az  következik,  hogy  az   előzetes vizsgálatra  irányuló  eljárásban  a  rendelkező   rész   nem tartalmaz  megállapítást  a ki nem  hirdetett  törvény  és  a nemzetközi  szerződés  viszonyáról.” [53/1993.  (X.  13.)  AB határozat, ABH 1993, 326, 327.]     A  fentiekre  tekintettel lett volna  oka,  de  előzménye  is annak,  hogy a jelen ügy elbírálásakor az Alkotmánybíróság  – szoros  összefüggés okán – kiterjessze vizsgálatát  az  Szbt. 62.  §  (3),  de különösen és főképpen a (4) bekezdésére  is. Enélkül a témakör összefüggéseire is kellő figyelmet fordító, átfogó  és  teljes  körű  új törvényi szabályozás  számára  a figyelembeveendő alkotmányos keretek – álláspontom szerint  – maradéktalanul  nem, vagy csak nehezen jelölhetők  ki.  Másik oldalról:  az  Alkotmánybíróság  saját  hatáskörének   erősen leszűkített  értelmezésének következtében az  alkotmányossági szempontból aggályos – egymással szoros összefüggésben álló – törvényi   rendelkezéseknek  csak  egy   –   kisebb   hányada kerülhetett górcső alá.                              II.                Az Szbt. 62. § (4) bekezdésének                  alkotmányossági vizsgálata A   fentiekben   írtakra  figyelemmel   magam   lehetségesnek tartottam    volna   tehát   az   alkotmányossági   vizsgálat kiterjesztését az – Szbt.M. 1. §-a alapjául szolgáló –  Szbt. 62.  §  (4)  bekezdésére  is. Sőt: e  rendelkezés  értékelése nemcsak lehetségesnek, de kívánatosnak is tűnik, és pedig két okból is: 1.  Kételyeket  ébreszt  az  Szbt.  62.  §  (4)  bekezdésének egyértelműsége,      világossága,     azaz      jogbiztonsági követelményeket kielégítő volta; 2.    Vizsgálatot   érdemel,   hogy   a   kötelező    feladat (önkormányzati    rendelet   megalkotása)    meghatározásával “egyidejűleg”  biztosította-e  a  törvényalkotó   a   feladat ellátásával  arányban  álló, vagy  ahhoz  szükséges  pénzügyi fedezetet. Összegészében   tehát   az   alkotmányossági   vizsgálat   az indítványozó   által   is  hivatkozott   “mulasztás   okaira” vonatkozik. ad  1.  Mivel  az Szbt.M. szerinti – minisztert  megillető  – kijelölési   jog  egyfajta  szankcióként  fogható   fel,   ez fokozottan  elvárhatóvá  teszi,  hogy  az  alapjául  szolgáló törvényi   rendelkezések   [Szbt.   62.   §   (4)   bekezdés] egyértelműek,  világosak és végrehajthatóak  legyenek.  Ennek hiányában  ugyanis a kötelezetteknek nincs  meg  a  tényleges lehetőségük arra, hogy jogkövető magatartásukkal a  szankciót elkerüljék. Az  Alkotmánybíróság már a 9/1992. (I. 30.) AB  határozatában kifejtette  és  megállapította: “A jogállam  nélkülözhetetlen eleme  a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam – s elsősorban a  jogalkotó – kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog  egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok  is világosak,  egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és  előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára.” (ABH 1992,  65.)  Ennek  figyelembe vételével  a  jogállamiság  és jogbiztonság    érvényesülésének   követelményével    érdemes összevetni az Szbt. 62. § (4) bekezdésében és a vele tartalmi összefüggésben  álló 4. § j) pontjában, illetőleg  8.  §  (1) bekezdésében írt rendelkezések normatartalmát. A  vizsgálat  eredményeként megállapítható:  nem  egyértelmű, nehezen  értelmezhető, nem világos az Szbt. 4. § j) pontjában “a     prostitúció    tömeges    megjelenésé”-nek    törvényi meghatározása,  mivel  annak egyes  elemei:  a  prostituáltak “folyamatos  vagy  idényjellegű”,  “nagyobb  számú   egyidejű megjelenése”, “olyan területi koncentrálódása, amely alkalmas a   település  nyugalmának  megzavarására”  kifejezések   túl általánosak,      sokféleképpen      értelmezhetőek.       Az Alkotmánybíróság  egyik korábbi határozata szerint:  “Ha  egy jogszabály  törvényi  tényállása túl elvont,  túl  általános, akkor  a  jogszabály  rendelkezése  a  jogalkalmazó  belátása szerint  kiterjeszthető vagy leszűkíthető. Az  ilyen  szabály lehetőséget   ad  a  szubjektív  jogalkalmazói  döntésre,   a különböző  jogalkalmazók  eltérő  gyakorlatára,  a  jogegység hiányára.  Ez  csorbítja a jogbiztonságot.” (1160/B/1990.  AB határozat,  ABH 1993, 608.) Ugyanilyen okból értelmezhetetlen az  Szbt.  8.  §-ának  (1) bekezdésében  írt  “a  közterületi prostitúció  folyamatos észlelése” kifejezés  is,  amelyre  a törvényalkotó ugyancsak kötelező önkormányzati feladatot  (“a türelmi zóna kijelölése nem mellőzhető”) alapított. Ugyancsak  nem  világos, milyen viszonyban áll  egymással  az Szbt.  8.  §  (1) bekezdés harmadik mondata és a  62.  §  (4) bekezdése. Mindkettő jogalkotási kötelezettséget fogalmaz meg az  önkormányzatok  számára, de  eltérő  –  nem  egyértelműen értelmezhető – feltételek megvalósulása esetén. A  kötelezően  előírt  helyi  önkormányzati  rendeletalkotási feladatot   is   közvetlenül   befolyásoló   jelentőségű    a “kijelölés” kifejezés tartalmi tisztázatlansága. Nem  világos ugyanis az, hogy itt pusztán – a szó szoros értelmében vett – terület-kijelöléséről van-e szó, vagy ezen túlmenően bizonyos infrastrukturális  feladatok  (utak  kiépítése,   vízellátás, világítás) biztosítása is beleértendő-e a “kijelölés”-be. A  nem  egyértelmű, nem világos, nehezen vagy egyáltalán  nem értelmezhető kifejezések az Szbt. 4. § j) pontjában, 8. § (1) bekezdésében,  62. § (4) bekezdésében nagy számban  fordulnak elő;   összhatásukban   azt  eredményezik,   hogy   a   helyi önkormányzati   rendeletalkotásra  kötelezett  önkormányzatok egyáltalán nem vagy csak nagy nehézségek árán tudnának eleget tenni az őket kötelező felhatalmazásban foglaltaknak. Mindezekre tekintettel – szerintem – megsemmisíthető lenne  – az  Alkotmány  2.  §  (1) bekezdésében  foglalt  jogállamiság részét képező jogbiztonság sérelme miatt – az Szbt. 4.  §  j) pontja, 8. § (1) bekezdésének harmadik mondata, illetve a 62. § (4) bekezdése. ad  2. Tekintettel arra, hogy az Szbt. 62. § (4) bekezdésében írt  önkormányzati rendeletalkotási kötelezettségének  sem  a megadott   határidőn  belül,  sem  pedig  azon  túl  egyetlen önkormányzat  sem tett eleget – kiemelt figyelmet  érdemel  a törvényi rendelkezés alkalmasságának, végrehajthatóságának  a vizsgálata  abból  a szempontból is, hogy  biztosítottak-e  a kötelező    önkormányzati    feladatellátás    (önkormányzati rendeletalkotás) pénzügyi-anyagi feltételei. Kevésbé  fáradságos vizsgálat után is megállapítható: ezeknek a feltételeknek a megteremtése elmaradt. Az  Ötv.  szerint: “Törvény a helyi önkormányzatnak  kötelező feladat-   és   hatáskört  is  megállapíthat.  A   kötelezően ellátandó     önkormányzati    feladat-     és     hatáskörök meghatározásával  egyidejűleg az Országgyűlés  biztosítja  az ellátásukhoz   szükséges   anyagi   feltételeket,   dönt    a költségvetési hozzájárulás mértékéről és módjáról.” 1. §  (5) bekezdés  Továbbá:  “Új  önkormányzati feladat  megállapítása esetén  az  Országgyűlés egyidejűleg biztosítja az ellátáshoz szükséges pénzügyi fedezetet.” [87. § (2) bekezdés] Az  Ötv.  tehát világosan rendelkezik: a kötelezően ellátandó önkormányzati   feladat-   és   hatáskörök   meghatározásával “egyidejűleg”   biztosítani   kell   a   “szükséges    anyagi feltételeket”,  dönteni  kell “a  költségvetési  hozzájárulás mértékéről  és  módjáról”, biztosítani  kell  “az  ellátáshoz szükséges pénzügyi fedezetet”. A törvényhozó ugyanakkor a jelen esetben – a kötelező feladat elrendelésével  “egyidejűleg” – sem a célhoz  rendelt  állami költségvetési hozzájárulásról nem gondoskodott (s  ez  utóbbi nevesített  forrást  nem is kellett volna biztosítania),  sem pedig   a   “saját   bevételeknek  és  állami   költségvetési hozzájárulásoknak” a “rendszeréről” [a 2/1997.  (I.  22.)  AB határozat  szóhasználata. ABH 1997, 31.] nem intézkedett.  Az Segyidejűleg”  biztosítandó források elhagyásával  mulasztást követett     el,     amely    –    kötelező     önkormányzati rendeletalkotásban   kifejeződő   –   önkormányzati   alapjog gyakorlását   lehetetleníthette  el.  (Ezt   mutatja   az   a körülmény, hogy egyetlen – erre kötelezett – önkormányzat sem jelölt   ki   türelmi  zónát).  A  törvényalkotó  tehát   nem gondoskodott saját – kötelező feladatot előíró – rendelkezése végrehajtásának  a feltételeiről. Márpedig:  “A  jogállamiság megköveteli,  hogy  az állampolgárnak  a  törvényekben  és  a bíróságok  által  meghozott ítéletek  végrehajthatóságában  a bizalma  megszilárduljon.” [16/1992. (III. 30.) AB határozat, ABH 1992, 102.] Hivatalból   eljárva   tehát   megállapítható   lett   volna: mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idézett  elő az   Országgyűlés   azzal,  hogy  –  az  Szbt.M.-mel   szoros összefüggésben álló – Szbt.-ben elmulasztotta a türelmi zónák kijelöléséhez  szükséges  pénzügyi  forrásoknak  a   kötelező önkormányzati  feladat meghatározásával  egyidejűleg  történő biztosítását. Az   előzetes   normakontrollra   irányuló   eljárás   és   a mulasztásban  megnyilvánuló  alkotmányellenesség  hivatalbóli megállapítása tehát a jelen esetben sem zárja ki  feltétlenül egymást. [Ahogy nem zárta ki egymást e kettő a 48/1993. (VII. 2.) AB határozatban sem.] Nyomatékosan hangsúlyozom: az Szbt.-t és Szbt.M.-et megalkotó törvényhozói szándék dicséretes, hiszen az (a német  példából átvett)  “zóna  modellt”  megteremtő szabályozás  filozófiája szerint    nem    lehetetlenre,   (az    utcai    prostitúció felszámolására) vállalkozott, hanem – a lakosság érdekeit,  a védendő közterületek csendjét, békéjét garantálni képes  –  a jelenség korlátok közé szorítását, egy olyan, működésképesnek tűnő   konstrukció  kidolgozását  kísérelte  meg,   amely   a “szexuális  szolgáltatást” nyújtó legális vállalkozók  (SZ.J. 93.05.10.4) törekvéseivel is találkozik. A cél és  a  szándék eléréséhez    azonban   a   törvényhozónak    alkotmányossági követelményeket kielégítő szabályozási módot  kell  találnia: ennek  az  elvárásnak – álláspontom szerint – ez idő  szerint sem az Szbt., sem pedig az Szbt.M. idevonatkozó rendelkezései nem felelnek meg. Budapest, 2001. január 16.                                               Dr. Kiss László                                          előadó alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	Preliminary review of the constitutionality of the amendment authorising the Interior Minister to designate tolerance zones for prostitutes
Number of the Decision: .	2/2001. (I. 17.)
Date of the decision: .	01/16/2001
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2001-1-001?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
.