A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa folyamatban lévő ügyben alkalmazandó jogszabály alaptörvény-ellensségének megállapítására irányuló bírói kezdeményezés tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 310. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
I n d o k o l á s I.
[1] A Pesti Központi Kerületi Bíróság indítványozó bírája az előtte 25.B.XIV.34.071/2012. szám alatt folyamatban lévő büntető ügyben – az eljárás felfüggesztése mellett – az Alkotmánybírósághoz fordult. Indítványában a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 310. § (1) bekezdése tekintetében kérte az alaptörvény-ellenesség megállapítását és a támadott jogszabályhely megsemmisítését.
[2] A büntetőeljárásban szereplő terheltekkel szemben – a 2008. január 25. napján benyújtott vádiratában – jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat a Budapesti XIV. és XVI. kerületi Ügyészség.
[3] A büntetőeljárás bírósági szakaszában lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeképpen rendelkezésre álló – az eredeti vádirati tényállást alátámasztó adatokhoz képest – új, mind az ügyben megállapítható tényállást, mind pedig a büntetőjogi minősítést érdemben befolyásoló bizonyítékokra tekintettel az eljáró ügyész végindítványában az eredetileg benyújtott vádat a Be. 310. § (1) bekezdése alapján megváltoztatta.
[4] A vád megváltoztatását követően az indítványozó bíró az eljárást a Be. 332. § (1) bekezdésének d) pontja alapján – figyelemmel a Be. 2. § (2) bekezdésére – törvényes vád hiányában megszüntette. Az eljárás megszüntetésről rendelkező végzéssel szemben az ügyészség fellebbezést jelentett be. A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság az elsőfokú határozatot – mivel az a törvényes vád hiányát törvénysértő módon állapította meg – hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot az eljárás lefolytatására utasította. Az indítványozó bíró ezek után az Alkotmánybírósághoz fordult.
[5] Az indítványban kifejtett álláspontja szerint a Be. 310. § (1) bekezdésébe szereplő rendelkezés alaptörvény-ellenes. Érvelése szerint a Be. támadott rendelkezése sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében rögzített tisztességes eljáráshoz való alapjogot, mivel a szóban forgó szabályozás a közvádló számára „korlátlan” vádkiterjesztési (megváltoztatási) lehetőséget enged. Az indítvány rögzíti, miszerint „a büntető eljárás a terhelt köré épül, az őt megillető garanciális jogok nem sérülhetnek. A terheltnek – legyen akár eljárás alá vont, gyanúsított, majd vádlott – joga van a fair, tisztességes eljáráshoz, azaz, hogy csak egy meglapozott gyanú közlése, a nyomozás bizonyítékaira való reagálás után, majd egy, a nyomozást összegző törvényes vádemelést követően következhessen vele szemben a bírósági szakasz bizonyításai eljárása.” Az indítványozó bíró kifejtette, hogy a vád kiterjesztésének és módosításának a joga „nem lehet korlátlan, annak a vádlott tisztességes eljáráshoz való joga, és a vádemelést megelőző, szükségszerűen lefolytatandó garanciális eljárási szabályok jelentik a gátját, illetőleg korlátját”. Kifejtette, miszerint a vádmódosítás – mindaddig, amíg az alapügy lényegi elemeit tartalmazza valamely más megvilágításban – nem eredményezi a vádlott jogainak sérelmét. Ellenkező esetben azonban, azaz, ha az eredetileg benyújtott vád alapvető tényállási elemei teljes körűen megváltoztatásra kerülnek, úgy „az eredeti váddal való kapocs már nem áll fenn”, ezért sérülnek a terheltet védő garanciális jogok. Az indítványozó bíró hangsúlyozza, hogy „a hatályos Be. 310. § (1) bekezdése nem állapít meg korlátozást az ügyész vádkiterjesztése, és módosítása körében”, ez pedig a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmén keresztül alaptörvény-ellenes helyzetet teremtett. Az indítvány kifejezetten rögzíti, miszerint: „[…] a hatályos Be. 310. § (1) bekezdése nem állapít meg korlátozást az ügyész vádkiterjesztése, és módosítása körében. A Be. hivatkozott szakasza nem tartalmaz korlátozó rendelkezést a vád módosítása, kiterjesztése körében az ügyész számára, az ügyész ez irányú hatalma korlátlan, a terhelt ennek mindenkor ki van szolgáltatva.” Az indítványozó álláspontja szerint amennyiben az eredeti vádban szereplő tényállás oly mértékben alakul át, hogy az eredeti vád lényeges elemeivel való kapcsolata megszakad, akkor ez teljesen új tényállásnak minősül, az ezt tartalmazó új vádat új nyomozásnak, a törvényes vád alátámasztását célzó új eljárásnak kell megelőznie. Ellenkező esetben a terhelt olyan helyzetbe kerül, hogy „egzisztenciális, erkölcsi és lelki megterhelést okozó eljárásban az addigi védekezése hirtelen értelmét veszti, büntetőjogi felelőssége az eljárás befejezésekor egy új cselekmény miatti új eljárásban kerül megállapításra, azt alátámasztó, tisztességes, törvényes vád nélküli processzusban”. Az indítványban kifejtett álláspont szerint tehát a hatályos eljárásjogi rendszer „egyoldalú, indokolatlan, és tisztességtelen előnyt teremt szükségképpen a közvádló javára, ezzel pedig a tisztességes eljárás terheltet megillető elidegeníthetetlen alapjogának sérelmén túl a védelemhez való jogát is egyoldalúan korlátozza, a fegyveregyenlőség sérelmét megvalósítva.” „[…] korlátlanul, kiszolgáltatva sodródhat a terhelt az ügyész aktuális vádmódosítása szerinti újabb defenzív szituációba, az azt megelőző korrekt eljárás nélkül.”
[6] A bírói kezdeményezés alapján az Alkotmánybíróság az eljárást az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény 25. §-a alapján folytatta le.
II.
[7] Az indítványozó által felhívott, illetőleg az Alkotmánybíróság által figyelembe vett jogszabályi rendelkezések a következők:
[8] 1. Az Alaptörvény indítvánnyal érintett rendelkezései:
XXVIII. cikk (1) „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.”
XXVIII. cikk (3) „A büntetőeljárás alá vont személynek az eljárás minden szakaszában joga van a védelemhez.”
[9] 2. A Be. indítványban támadott rendelkezése:
„310. § (1) Ha az ügyész – a vád tárgyává tett és azokkal összefüggő tények tekintetében – úgy látja, hogy a vádlott más bűncselekményben bűnös, vagy más bűncselekményben is bűnös, mint amely miatt ellene vádat emelt, a 321. § (1) bekezdése szerinti tanácsülésig a vádat megváltoztatja, illetőleg kiterjeszti, vagy a vádirat kiegészítése végett a tárgyalás elnapolását indítványozza.”
[10] 3. A Be. egyéb rendelkezései:
„2. § (1) A bíróság az ítélkezés során törvényes vád alapján jár el.”
„310. § (2) A vád megváltoztatása esetén a bíróság a tárgyalást elnapolhatja, ha azt az ügyész vagy – a védelem előkészítése érdekében – a vádlott, illetőleg a védő indítványozza.
(3) A vád kiterjesztése esetén a bíróság a tárgyalást legalább nyolc napra a vádlott és a védő együttes indítványára elnapolja, vagy hivatalból elnapolhatja; illetőleg azt az ügyet, amelyre a vádat kiterjesztették, elkülöníti.”
III.
[11] Az indítvány nem megalapozott.
[12] 1. Az Alkotmánybíróság áttekintette mind a jelenlegi, mind pedig a korábban hatályos büntető eljárásjogi törvény vádmódosítással kapcsolatos rendelkezéseit, az ahhoz kapcsolódó alkotmánybírósági és rendes bírósági gyakorlatot.
[13] 1.1. A büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (régi Be.) „a vád elejtése és módosítása” címszó alatt, a 209. § (2) bekezdésében a következőképpen rendelkezett: „Ha az ügyész úgy látja, hogy a vádlott más bűncselekményben bűnös, vagy más bűncselekményben is bűnös, mint amely miatt vádat emelt, a 212. § (6) bekezdése szerinti tanácsülésig a vádat megváltoztatja, illetőleg kiterjeszti vagy pótvádirat benyújtása végett a tárgyalás elnapolását indítványozza.”
[14] A régi eljárási kódex puszta törvényszövege alapján is jól látható, hogy az ügyészi vádmódosítást tulajdonképpen egyetlen jogszabályi elem korlátozta, mégpedig az eredeti vádlott személye, azaz a vád megváltoztatására, illetőleg kiterjesztésére, csakis az eredetileg benyújtott vádiratban szereplő terhelt(ek) vonatkozásában kerülhetett sor. A vádkiterjesztés tehát kizárólag a már vád alá helyezett személlyel szemben volt lehetséges, az ügyben vádlottként korábban nem szereplő személyt illetően nem. A törvényhez fűzött kommentár rögzíti, miszerint „[…] a vádlott védekezésének alapvető irányát a vele szemben közölt alapos gyanú, illetve a vád határozza meg. A vádlottnak és védőjének megfelelő időt és módot kell biztosítani a védekezésre. A tárgyaláson bejelentett vádmódosítás jelentősen befolyásolhatja a vádlott védekezésének körét. A törvény ezért lehetővé teszi a tárgyalás elnapolását. […] A vád csekély mértékű, minősítést – ennek következtében a védekezést – lényegesen nem befolyásoló módosítása a tárgyalás elnapolását nem indokolja.” A korábbi büntető eljárásjogi rendszer tehát kizárólag a terhelt személye tekintetében korlátozta a közvádló vádmódosítási jogosultságát, ugyanakkor a vádlottal szemben folytatott büntetőeljárás tisztességes mivolta és a védekezéshez való jog érvényesülése érdekében – garanciális elemként – a törvény (a vádmódosítás következtében megváltozott körülményekre tekintettel) a tárgyalás elnapolásán keresztül lehetőséget biztosított a terhelt és a védő számára a védekezés esetleges új irányának megválasztására.
[15] 1.2. A Be. 310. § (1) bekezdése a korábbi megoldáshoz képest jóval szigorúbb, a terhelt számára többletgaranciát nyújtó mércét állított az ügyészi vádmódosítás törvényességével szemben. A jelenleg hatályos kódex értelmében ugyanis a vád módosítására kizárólag a vád tárgyává tett és azokkal összefüggő tények tekintetében kerülhet sor. A törvényszöveg nyelvtani értelmezése alapján megállapítható, hogy a vádmódosítás kiindulópontjaként meghatározott „tények” vagylagosan lehetnek az eredeti vád tárgyává tett tények, illetőleg azokkal összefüggő (de az eredeti vádban értelemszerűen nem szereplő) tények. Az előbbi esetben a vádiratban szereplő történeti tényállás érdemi megváltoztatása nélkül, az ahhoz kapcsolódó jogi minősítés változik, esetlegesen bővül. Az utóbbi esetben azonban az eljárás bírósági szakaszában lefolytatott bizonyítás eredményeképpen a történeti tényállással kapcsolatos vádhatósági álláspont változik, ami a vádirat történeti tényállást érintő megváltoztatását, illetőleg kiterjesztését teszi indokolttá. Ilyenkor – a szigorú törvényi megkötés értelmében – csak a vádiratban már szereplő tényekkel összefüggő tények alapozhatják meg az ügyészi vádmódosítást.
[16] A törvényszöveghez kapcsolódó miniszteri indokolás rögzíti, miszerint „[a] a korábbi jogi szabályozáshoz képest nem kizárólag pontosítást, hanem igen szigorú változtatást jelent az (1) bekezdés azon megállapítása, hogy az ügyész csupán a vád tárgyává tett és azokkal összefüggő tények tekintetében módosíthatja a vádat. […] Külön vádemelésre csak akkor van szükség, ha az ügyész a bizonyítás eredményéhez képest úgy látja, hogy a vádlott más bűncselekménnyel is alaposan gyanúsítható, de az ezt megalapozó tények nem függenek össze az eredetileg a vád tárgyává tett tényekkel.”
[17] A bírói gyakorlatot tükröző kommentár a vádkiterjesztés fogalmát akként definiálja, hogy az „nem más, mint az eredeti vád ténybeli alapjának kiszélesítése és ennek a többlet tényállásnak a jogi értékelés körébe vonása. […] [O]lyan új tényeken nyugszik, amelyek a vád tárgyává tett tényekkel összefüggenek.” Összefoglalva a vádmódosításra vonatkozó Be. rendelkezéseket a kommentár rögzíti: „Az ügyész cselekvési szabadsága tehát úgy tűnik lényeges korlátozás alá esik a korábbi szabályozáshoz képest, amely semmiféle megkötést nem tartalmazott a tekintetben, hogy az ügyész milyen körben, milyen tények alapján, milyen körülmények függvényében kívánja a vádat kiterjeszteni vagy megváltoztatni. Kétségtelen, hogy ez a szigorú rendelkezés az ügyész mozgási szabadságát korlátozza, de ugyanakkor a vádlott és a védő részére fokozottabb garanciát nyújt.”
[18] Mindezekkel összhangban a Kúria (korábban Legfelsőbb Bíróság) is rögzítette egy eseti döntésében, miszerint: „A Be. 310. §-ának (1) bekezdése a vád kiterjesztésének mindössze két feltételét rögzíti. Egyfelől tartalmi összefüggésbeli feltétel az, hogy az eredetileg vád tárgyává tett tényekkel összefüggő tényekre nézve történhet a vád kiterjesztése. Másfelől időbeli feltétel az, hogy a vád kiterjesztésére az ügydöntő határozathozatalt megelőző tanácsülésig kerülhet sor. A vád kiterjesztésének ezeken felüli további feltétele nincs. Közömbös körülmény, hogy az eredeti váddal összefüggő tény, amelyre a kiterjesztés történik, milyen módon jut az ügyész tudomására, így az is, hogy e tény megállapíthatóságának az alapja esetleg a bíróság által elrendelt bizonyítás.” [BH 2010. 114.].
[19] Egy másik eseti döntésében pedig kimondta: „Az ügyész vádmódosításának a vád törvényességére nincs kihatása, mivel a bíróság nem az ügyész jogi minősítéséhez, hanem a vádirat tényállásához van kötve, azt köteles kimeríteni, de azon túl nem terjeszkedhet.” [BH 2011. 189.] Ugyanezen döntésében a Kúria – a tárgyalás elnapolásával, illetőleg az érintettek meghallgatásával, mint garanciális szabályokkal összefüggésben – leszögezte, hogy a „tárgyalás elnapolása csak lehetőség, arról a bíróság mindig az adott körülmények figyelembevételével és valós szükségességet mérlegelve dönt. Kétségtelen, hogy mindezekre figyelemmel sem mellőzheti a törvényben felsorolt személyek előzetes meghallgatását […]”.
[20] 1.3. Az Alkotmánybíróság több ízben foglakozott már a pártatlan bírósághoz és a tisztességes eljáráshoz való jog alkotmányos értelmezésével, az azokhoz kapcsolódó követelményekkel. A 14/2002. (III. 20.) AB határozatban az Alkotmánybíróság – ugyan az 1973. évi I. törvény egy, a jelen ügyben vizsgálttól eltérő rendelkezésével összefüggésben – kitért az ügyész vádmódosítási jogosítványával kapcsolatos alkotmányos kérdésekre is. A határozat rögzíti, miszerint: „A vádfunkció hatékony gyakorlását biztosítják azok a rendelkezések, amelyek a vád módosítását is lehetővé teszik a vádló számára. Amennyiben az eredeti vádemelés után valamely új elem (új bizonyíték vagy a tények jogi megítélésének módosulása) indokolja, a vád megváltoztatható (módosítható vagy kiterjeszthető). A vád megváltoztatását és tárgyi értelemben vett kiterjesztését magába foglaló vádmódosítás tekintetében az ügyész közvádlói jogosultságainak kizárólagossága megtörik. A Be. ezeket a lehetőségeket az első fokú határozat meghozatalát megelőző tanácsülésig engedélyezi az ügyész számára [Be. 209. § (2) bekezdés] […] Egészen az elsőfokú bíróság ítéletének meghozataláig az ügyésznek lehetősége van arra, hogy az eredetileg vád tárgyává nem tett cselekmény(ek) vonatkozásában a vádat jelentős mértékben átalakítsa, mi több, az eljárási szabályok megtartásával akár eredetileg meg nem vádolt személlyel szemben is vádat emeljen. Ez az állam büntetőjogi igényének érvényesítése és a pergazdaságosság biztosítása szempontjából egyaránt indokolt.”
[21] A határozat – ugyancsak a vádmódosítás jogintézményével összefüggésben – vizsgálta a védekezéshez való jog maradéktalan érvényesülését szolgáló, garanciális jellegű alkotmányos követelményeket is. A határozat rögzíti, miszerint: „A büntetőeljárás végső szakaszában a bíróság vádhoz kötöttsége nemcsak az ügyész és a bíróság kapcsolatát határolja be, hanem a vádlott védekezéshez való jogának tartalma szempontjából is alapvető jelentőségű. A terhelt számára a jogszerű és eredményes védekezéshez elengedhetetlen annak ismerete, hogy milyen tények, összefüggések, adatok alapján, milyen bűncselekmény miatt kerül sor vele szemben a felelősségre vonását célzó bírósági eljárás lefolytatására. A vád pontos ismerete biztosíthatja a védelem számára – többek között – a bűnösség vagy a minősítő körülmények fennállásának hiányát jelentő, illetőleg a cselekmény privilegizált esetét megalapozó ok-okozati összefüggésekre vonatkozó bizonyítékok feltárását, a cselekmény elbírálása szempontjából jelentős motívumokra, enyhítő körülményekre történő figyelemfelhívás lehetőségét. Ennek hiányában nem áll módjában az ügyésszel egyenrangú félként érvei kifejtése, indítványainak megtétele, vagyis a védekezés jogának a Be. 9. § (3) bekezdése szerinti tartalommal való kitöltése. […] Alapvető kívánalom tehát, hogy a vád megváltoztatásának a keretei, a terhelt által is előre számításba vehető módon az eljárási törvényben előzetesen rögzítésre kerüljenek. A szabályok technikai kiszámíthatósága mellett azonban a vádlott számára az ügyészség és a bíróság jogosítványainak tartalmilag is – az eljárási törvényben meghatározott feladatukkal összhangban álló módon – kalkulálhatónak kell lenniük. E tekintetben meghatározó kérdés a váddal való rendelkezés jogának és ezen belül is a vádkiterjesztésnek a szabályozása. […] A Be. szabályai szerint az ügyészi vádkiterjesztés esetén a terhelt részére még a tárgyalás elnapolása révén is biztosítani kell a védekezéshez való jog tényleges gyakorlását az újabb vád vonatkozásában [209. § (3) bekezdés], tekintettel arra is, hogy a bíróság ítélkezésének alapját a továbbiakban a megváltoztatott vád képezi.” [14/2002. (III. 20.) AB határozat, ABH 2002, 106–108.]
[22] Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint tehát a büntetőeljárásban az ügyész vádmódosítási (megváltoztatási, avagy kiterjesztési) jogosultságához alkotmányos aggály nem fér, azt az Alkotmánybíróság szükséges és indokolt jogintézménynek ítélte. Ezen jogosítvány gyakorlásának szabályozása során pedig döntő jelentősége van a terhelti védekezést (felkészülési idő, tájékoztatási jog és kötelezettség stb.) biztosító garanciális törvényi elemeknek, a tisztességes eljárás alkotmányos követelményeinek megfelelően. (Megjegyzendő, hogy az idézett határozat az előzőekben bemutatott régi eljárásjogi kódex szabályozását vizsgálta, amely az ügyész számára a jelenleginél kevésbé kötött módon tette lehetővé a vádmódosítást.)
[23] 2. A lefolytatott vizsgálat alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Be. 310. § (1) bekezdésében szabályozott ügyészi vádmódosítási jogosítvány és e jog gyakorlásának módja nem sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében rögzített tisztességes eljáráshoz való jogot, azzal összefüggésben nem ellentétes a fegyveregyenlőség elvével, illetőleg az Alaptörvény XVIII. cikk (3) bekezdésében szereplő védelemhez való joggal. Az indítványozó bíró azon érvelése, miszerint a támadott jogszabály korlátlan vádmódosításra ad lehetőséget az ügyész számára, nem foghat helyt, ezen állítást ugyanis már maga az indítvány által támadott jogszabály puszta szövege is cáfolja. A Be. ugyanis – amint az fentebb már bemutatásra került – kizárólag az eredeti vádban eleve szereplő tényekkel összefüggő tényeket engedi a vádkiterjesztés körébe vonni, azaz az ügyész vádmódosítási jogosítványát a törvény szigorúan korlátozza. A Be. ezen garanciális szabálya pedig éppen a tisztességes eljáráshoz való alapjog érvényesülését szolgálja, amennyiben nem teszi lehetővé a vádhatóság számára az eljárás nyomozati és vádelőkészítési szakaszában feltárt adatokon és körülményeken túli, azaz az eljárás tárgyát képező bűncselekménnyel össze nem függő (térben, időben és tárgyban eltérő), tehát merőben más (új) tények miatti vádkiterjesztést. Ez ugyanis megfosztaná a terheltet a bírósági szakaszt megelőző eljárásban őt megillető garanciális jellegű jogosítványok gyakorlásának lehetőségétől. Ebből fakadóan az indítványozó bíró azon állítása is téves, miszerint a szóban forgó szabályozás eredményeképpen „az egzisztenciális, erkölcsi és lelki megterhelést okozó eljárásban a terhelt addigi védekezése hirtelen értelmét veszti, büntetőjogi felelőssége az eljárás befejezésekor egy új cselekmény miatti új eljárásban kerül megállapításra, azt alátámasztó, tisztességes, törvényes vád nélküli processzusban.” Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben megállapítja, hogy az (eleve korlátozott körben érvényesülő) ügyészi vádmódosítással összefüggő törvényi szabályozás a védekezéshez, a tisztességes eljárásához való jog alkotmányos tartalmával összhangban áll. Ezen alapjogokból ugyanis semmilyen logika mentén sem vezethető le az, hogy a terheltnek joga volna a korábban megválasztott és az eljárás során következetesen végigvitt védekezéshez történő „ragaszkodás” lehetőségének az igazságszolgáltatás részéről történő garantálásához. Az Alaptörvény (csupán) a védekezéshez való jogot deklarálja, a „változatlan védekezéshez való jogot” természetesen nem, hiszen az logikailag a védekezés megcáfolhatatlanságának alkotmányjogi rögzítését jelentené, ami pedig az állami büntető igény érvényesítésének alkotmányos alapjait, illetőleg magát a bíróság előtti bizonyítási eljárás értelmét kérdőjelezné meg.
[24] A vizsgált jogintézménnyel összefüggésben az állam büntetőhatalmának érvényesítése és a terhelt védekezéshez, illetőleg tisztességes eljáráshoz való joga közötti egyensúlyt egyrészről a vádmódosítás törvény általi korlátozott volta, valamint az egyéb, szintén törvényben rögzített garanciális szabályok (felkészülési idő, elnapolás lehetősége stb.) teremtik meg.
[25] Az Alkotmánybíróság ezért megállapította, hogy a Be. azon rendelkezése, amely az ügyész számára az eredeti vádban szereplő tényekkel összefüggő tények tekintetében lehetővé teszi a vádkiterjesztést – figyelemmel a törvényben rögzített egyéb garanciális szabályokra is – nem sérti a tisztességes eljáráshoz és a védelemhez való jogot, nem ellentétes a fegyveregyenlőség elvével, a vád és a védelem közötti egyensúlyt nem érinti.
[26] Az Alkotmánybíróság mindezek alapján a Be. 310. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló bírói kezdeményezést elutasította.
Dr. Paczolay Péter s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.,
előadó alkotmánybíró |
. |