English
	Hungarian

Ügyszám: .	294/B/1995
Előadó alkotmánybíró: Strausz János Dr. .

Az indítvány lényege: .

A döntés száma: 44/2004. (XI. 23.) AB határozat .

ABH oldalszáma: 2004/618 .

A döntés kelte: Budapest, 11/22/2004 .

.

.

A döntés szövege (pdf): .

A döntés szövege: .

A döntés szövege:                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára  irányuló indítványok alapján – dr.  Erdei  Árpád, dr. Harmathy Attila, dr. Holló András, dr. Kukorelli István  és dr.    Tersztyánszkyné    dr.   Vasadi    Éva    alkotmánybírák különvéleményével – meghozta az alábbi                          határozatot:                                 1.  Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 36. § (4) bekezdésének „ennek során  a bűnelkövetőnek  a  79. § (1) bekezdésében felsorolt  adatait  a szükséges  terjedelemben nyilvánosságra  hozhatja”  szövegrésze alkotmányellenes,   ezért  azt  2005.  március   31.   napjával megsemmisíti. A 36. § (4) bekezdése az alábbi szöveggel marad hatályban: „36. § (4) A Rendőrség a köznyugalmat megzavaró vagy más súlyos bűncselekmény  körülményeiről,  a  felderítés  érdekében   tett intézkedésekről,  az  eljárás állásáról a  nyilvánosságot  –  a közbiztonság érdekének megfelelő módon – tájékoztathatja.” 2.  Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Rendőrségről szóló 1994.  évi XXXIV. törvény 77. § (1) bekezdésének a „rendőrségi, illetve”  szövegrésze alkotmányellenes, ezért azt  a  határozat közzétételének napjával megsemmisíti. A 77. § (1) bekezdése az alábbi szöveggel marad hatályban: „77.  §  (1)  A Rendőrség által bűnüldözési célból gyűjtött  és tárolt személyes adatokat – ha törvény eltérően nem rendelkezik – csak bűnüldözési célra lehet felhasználni.” 3.  Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Rendőrségről szóló 1994.  évi  XXXIV. törvény 80. § (1) bekezdése és a 85.  §  (1) bekezdése  alkotmányellenes, ezért  azokat  2005.  március  31. napjával megsemmisíti. 4.  Az  Alkotmánybíróság a Rendőrségről szóló 1994. évi  XXXIV. törvény 12. § (2) és (3) bekezdése, 19. § (1) bekezdése, a  39. §   (1)   bekezdése   b)   pontjának  „vagy   a   bűncselekmény elkövetőjének  vagy gyanúsítottjának elfogása  és  előállítása” szövegrésze,  a 39. § (1) bekezdés d), i) és j) pontja,  39.  § (2)  bekezdése,  45. § (3) bekezdése, 46.  §  (1)  bekezdés  c) pontja,  63. § (3) bekezdése, 67. §-a, 84. § d) és  e)  pontja, 85. §. (2) bekezdése, 89. § (4) bekezdése, 93. §-a, a 97. § (1) bekezdés a) pontja, a 97. § (1) bekezdés c) pontjának „az ahhoz tartozó”  szövegrésze, a 101. § (1) bekezdése  a)  pontjának  a „feladat      és”      szövegrésze      alkotmányellenességének megállapítására  és  megsemmisítésére  irányuló   indítványokat elutasítja. 5.  Az  Alkotmánybíróság  a kerékbilincs  alkalmazásával  és  a járművek   elszállításával   kapcsolatos   szabályokról   szóló 143/1995.  (XI. 30.) Korm. rendelet 3. § (2) és  (3)  bekezdése alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. 6.   Az  Alkotmánybíróság  a  polgárok  személyi  adatainak  és lakcímének  nyilvántartásáról szóló  1992.  évi  LXVI.  törvény végrehajtásáról szóló 146/1993. (X. 26.) Korm. rendelet  46.  § (2)   bekezdése   alkotmányellenességének  megállapítására   és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. 7.  Az  Alkotmánybíróság a Rendőrségről szóló 1994. évi  XXXIV. törvény  39. § (1) bekezdés g) pontja és a 101. § (1)  bekezdés h)  pontjának  „a  Legfelsőbb Bíróság elnökével  egyetértésben” szövegrésze    alkotmányellenességének    megállapítására    és megsemmisítésére irányuló eljárást megszünteti. Az   Alkotmánybíróság   e  határozatát  a   Magyar   Közlönyben közzéteszi.                            Indokolás                                 A  Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.)   egyes  rendelkezéseivel  kapcsolatban  több  indítványt terjesztettek   elő.  Az  Alkotmánybíróság   az   indítványokat egyesítette,  majd  a személyi szabadsághoz való  jog  sérelmét állító indítványokat 65/2003. (XII. 18.) AB határozatában  (ABH 2003,   707-734.),  az  élethez  való  joggal  és   az   emberi méltósággal  kapcsolatos indítványokat 9/2004.  (III.  30.)  AB határozatában  (ABK  2004.  március,  212-230.)  elkülönítetten bírálta  el.  A fennmaradó indítványokat az Alkotmánybíróság  a jelen  eljárásban  együttesen,  szintén  az  egyes  alkotmányos alapjogok  szerinti csoportosításban vizsgálta meg, tekintettel arra,   hogy   az   indítványozók  az  Rtv.  általuk   támadott rendelkezéseit   egyenként   is  több   alkotmányos   alapjogba ütközőnek állították.                               I. 1.   Három   indítványozó  az  Rtv.  12.  §  (2)   bekezdésében foglaltakat  alkotmányellenesnek tartja. A támadott rendelkezés szerint  a  rendőr a szolgálati elöljáró jogsértő  utasításának teljesítését, – kivéve, ha ezzel bűncselekményt  követne  el  – nem  tagadhatja  meg,  de erre köteles  az  elöljáró  figyelmét felhívni.  Ha  az  elöljáró  az utasítást  fenntartja,  azt  az utasított  kérelmére köteles írásba foglalva kiadni. Az  írásba foglalás megtagadása vagy elmaradása az utasítást adó közvetlen felettesénél  bejelenthető,  e  jog  gyakorlásának  azonban  az utasítás teljesítésére nincs halasztó hatálya. Két    indítványozó   szerint   a   törvényhozó   a   rendőrség hatékonyságát,  a célszerűségi megfontolásokat előbbre  valónak tekintette  a  jog uralmának alkotmányos elvénél.  Álláspontjuk szerint  a  rendőr végeredményben köteles bűncselekménynek  nem minősülő jogszabálysértés elkövetésére, ez a rendelkezés  sérti az  Alkotmány 2. § (1) bekezdését, valamint az Alkotmány 77.  § (2) bekezdését, emiatt kérték annak megsemmisítését. A  harmadik  indítványozó szerint az Rtv.  12.  §  (2)  és  (3) bekezdése   kivételt   tesz,  amikor  a  rendőrnek   –   akinek alkotmányos   kötelessége  a  törvénysértések,  szabálysértések megelőzése  és  felderítése  –  kötelességévé  teszi,  hogy   a jogsértő parancsot hajtsa végre és legfeljebb a parancs  írásba foglalását   kérheti,   de   nem  írja   elő   a   feljelentési kötelezettséget. Így – véli az indítványozó – „a rendőr mintegy a törvények felett áll.” Beosztásától, s az alá-fölérendeltségi hierarchiában elfoglalt, betöltött helyétől függően  elkövethet jogszabálysértést,  s  ha  a  rendőr  (hivatalos  személy)  ezt észleli, nem köteles hivatalból intézkedni. Álláspontja szerint a  rendelkezés  különbséget tesz az állampolgár és  állampolgár között azzal, hogy egyikkel szemben alkalmazza a törvény teljes szigorát  (az  intézkedés alá vont állampolgárok  esetében),  a másikkal  szemben pedig nem. Az indítványozó szerint a támadott rendelkezés sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdését, valamint a 70/A.   §   (1)   bekezdését,   ezért   kérte   a   rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését. 2.  Egy  indítványozó az Rtv. 19. § (1) bekezdését az Alkotmány 61.  §  (1)  bekezdésébe,  továbbá  a  77.  §  (2)  bekezdésébe ütközőnek  tartja és ezért kérte a rendelkezés megsemmisítését. A  kifogásolt rendelkezés alapján – főszabályként –  a  rendőri intézkedés jogszerűsége nem vonható kétségbe, emiatt  pedig  az indítványozó  véleménye  szerint  sérül  a  véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos elve. 3.   Két   indítványozó  az  Rtv.  36.   §   (4)   bekezdésének rendelkezését     támadja.    Az    egyik    indítványozó     a „bűnelkövetőnek”,  a másik indítványozó pedig  „ennek  során  a bűnelkövetőnek  a  79. § (1) bekezdésében felsorolt  adatait  a szükséges  terjedelemben nyilvánosságra  hozhatja”  szövegrészt tartja   alkotmányellenesnek.  Az   indítványozók   álláspontja szerint a kifogásolt rendelkezés sérti az Alkotmány 57.  §  (2) bekezdését,   amely  szerint  senki  sem  tekinthető   bűnösnek mindaddig,  amíg  büntetőjogi felelősségét  a  bíróság  jogerős határozata   nem   állapította  meg.  Emellett   ellentétes   a rendelkezés  szerintük  az Alkotmány 59.  §  (1)  bekezdésével, amely   biztosítja  a  jó  hírnévhez  és  a  személyes   adatok védelméhez fűződő jogot. 4.  Két  indítványozó kérte az Rtv. 39. § (1)  bekezdése  egyes rendelkezései    alkotmányellenességének   megállapítását    és megsemmisítését. Az  indítványozók  szerint az Alkotmány 59.  §  (1)  bekezdését sérti   az   Rtv.  39.  §  (1)  bekezdés  b)  pontjának   „vagy bűncselekmény elkövetőjének vagy gyanúsítottjának  elfogása  és előállítása” szövegrésze, valamint d), g), i) és j) pontjai.  A kifogásolt   rendelkezések  alapján   a   rendőr   magánlakásba bebocsátás vagy hatósági határozat nélkül is beléphet. Az  egyik  indítványozó ide kapcsolódóan  az  Rtv.  46.  §  (1) bekezdés  c)  pontját is az Alkotmány 59.  §  (1)  bekezdésével ellentétesnek  tartja.  E  rendelkezés  szerint  a   Rendőrség, illetve   a   rendőr  a  védett  személy  biztonsága  érdekében magánlakásba  – külön írásos utasítás birtokában –  ellenőrzés, megfigyelés   és   biztosítás   céljából   beléphet   és    ott tartózkodhat.  Az  indítványozók  arra  hivatkoznak,   hogy   a magánlakás  sérthetetlenségéhez való jog  valamely  alkotmányos jog,  vagy  alkotmányos cél érdekében arányos  mértékben  ugyan korlátozható, de a támadott rendelkezések kényszerítő ok nélkül engedik meg, hogy hatósági határozat hiányában hatoljanak be  a rendőrök     magánlakásba,    emiatt    az    alapjogkorlátozás alkotmányellenes. 5.  Az  Rtv.  39.  § (2) bekezdésének alkotmányellenességét  is állítja egy indítványozó és kérte annak megsemmisítését. A  támadott  rendelkezés  szerint a végrehajtási  eljárásban  a rendőr kirendelésének törvényességéért a végrehajtást elrendelő szerv vezetője a felelős. Az indítványozó szerint e rendelkezés azzal,  hogy a rendőrséget felmenti a törvénysértő cselekedetek felelőssége  alól, sérti az Alkotmány 70/A. § (1)  bekezdésében foglalt jogegyenlőség elvét. 6. Az Rtv. 45. § (3) bekezdését is sérelmezte egy indítványozó. A  kifogásolt  rendelkezés  szerint  a  járműelszállítás  és  a kerékbilincs alkalmazásának költsége vagy a jármű tulajdonosát, vagy  az üzemben tartóját, vagy a használóját terheli. A  jármű elszállítása   vagy   a   kerékbilincs  alkalmazása   során   a járműhasználat akadályoztatása folytán a keletkezett  kárért  a rendőrséget   nem   terheli  kártalanítási  kötelezettség.   Az indítványozó  szerint az elszállított, illetve  kerékbilinccsel mozgásképtelenné  vált járművet a tulajdonos csak  a  költségek előzetes  megfizetése  ellenében  veheti  birtokba,  de  emiatt jogorvoslati  lehetőség  nincs.  Az  indítványozó   szerint   a kártérítés kizárása is alkotmányellenes, mert az Alkotmány  57. §  (5) bekezdése szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, államigazgatási vagy más hatósági döntés ellen, amely jogát vagy jogos érdekét sérti. Az    indítványozó    az    Rtv.   45.    §-hoz    kapcsolódóan alkotmányellenesnek tartja a kerékbilincs alkalmazásával  és  a járművek   elszállításával   kapcsolatos   szabályokról   szóló 143/1995. (XI. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ker.r.)  3. §   (2)   és  (3)  bekezdése  rendelkezéseit.  Az  indítványozó véleménye szerint azzal, hogy a kifogásolt rendelkezés  alapján a  rendőrség a kerékbilincs le- és felszereléséhez, a  járművek elszállításához  közreműködőt vehet igénybe,  lehetőség  nyílik egy  burkolt profitszerző tevékenységre. Ezért a kerékbilincset nemcsak   a   törvényben  megjelölt  esetekben,  hanem   egyéb, egyszerűbb  szabálysértési esetekben is tömegesen  alkalmazzák. Az  anyagi függőség, amely a szerződéses közreműködéssel együtt jár,  megfosztja  az  eljáró hatóságot a független  és  csak  a közérdeket  figyelembe  vevő  döntés  lehetőségétől.   Így   az állampolgárok    egy   része,   a   gépkocsitulajdonosok    nem részesülhetnek a befolyásmentes döntés lehetőségében. Ez  sérti az  indítványozó  szerint  az Alkotmány  70/A.  §-ában  foglalt hátrányos megkülönböztetés és jogegyenlőség elvét. 7.  Két  indítványozó  az Rtv. 63. § (3) bekezdését  tartja  az Alkotmány 59. § (1) bekezdésbe, valamint az Alkotmány 61. § (1) bekezdésébe ütközőnek. Az     indítványozók    álláspontja    szerint     a     titkos információgyűjtéssel   a   rendőrség  közérdekű   információkra deríthet  fényt, de a támadott rendelkezés miatt ezek soha  nem kerülhetnek   nyilvánosságra.  Az  indítványozók   utalnak   az Alkotmánybíróság korábbi határozataira, amelyekkel ellentétes a kifogásolt  törvényi rendelkezés. Az indítványozók  szerint  az alapjogokat   súlyosan  érintő  beavatkozások  „örök   titokká” minősítése csak a rendőrség vélt tekintélyét védi. 8.  Egy  indítványozó  szerint az Rtv. 67.  §-a  ellentétes  az Alkotmány   57.  §  (2)  bekezdésével,  valamint  57.   §   (5) bekezdésével.   Az  indítványozó  megítélése   szerint   ez   a szabályozás  nem  biztosít  megfelelő  jogállami  védelmet   az érintett  személyeknek. Egyrészt „bűncselekmény  elkövetőjének” nevezi  őket, holott a bűnösséget a bíróság még nem állapította meg,    másrészt   csak   a   nyomozás   megtagadásának    vagy megszüntetésének  „kilátásba helyezését” írja  elő,  nem  pedig azt,  hogy  a gyanúsított mentesüljön a büntetőjogi  felelősség alól. Egy  másik  indítványozó is az Rtv. 67. § (1)  bekezdésében  „a bűncselekmény  elkövetőjével” szövegrészt tartja  az  Alkotmány 57. § (2) bekezdésébe ütközőnek. 9.  Két indítványozó is kérte megsemmisíteni az Rtv. 77. §  (1) bekezdésében  a „rendőrségi, illetve” szövegrészt. Álláspontjuk szerint a rendőrség által bűnüldözési célból gyűjtött és tárolt személyes  adatokat alkotmányosan csak bűnüldözési célra  lehet felhasználni,  mindenféle  „rendőrségi  célból”  nem.   Így   a rendelkezés   sérti  az  Alkotmány  59.  §   (1)   bekezdésében meghatározott személyes adatok védelméhez való jogot. 10.  Ugyancsak  az  Alkotmány 59. § (1)  bekezdésének  sérelmét állítja  az  egyik indítványozó az Rtv. 80. § (1)  bekezdésével kapcsolatosan,  ezért kérte annak megsemmisítését.  Álláspontja szerint  a  támadott rendelkezés nem egyértelmű, a  hivatkozott pontok  konkrét bűncselekményeket egyáltalán nem sorolnak  fel. Meghatározott   típusok  szerepelnek  ugyan,  egyes   pontoknál azonban még ilyenek sem fedezhetők fel. Hivatkozik az Rtv.  84. §  m)  pontjára,  amely  a bűnmegelőzési  ellenőrzés  alá  vont személy    adatairól,   az   ellenőrzés    szempontjairól    és megállapításáról  szól.  Álláspontja szerint  e  felesleges  és bonyolult szabályozás lényegében elhagyható, mivel az Rtv.  80. § (2) bekezdése úgy szól, hogy a különleges adat csak a konkrét cselekménnyel közvetlenül összefüggően kezelhető. 11.  Alkotmányellenesnek tartja egy indítványozó az Rtv. 84.  § d)  és  e)  pontját  is.  A  támadott rendelkezések  szerint  a rendőrség    bűnüldözési   feladatainak   ellátása    érdekében kezelheti,  illetve  más szervek nyilvántartásából  átveheti  a szándékos  bűncselekmény  alapos  gyanúja  miatt  kihallgatott, illetőleg   elítélt  személy  cselekményének   kriminalisztikai szempontból fontos jellemzőit a büntethetőség elévüléséig, vagy elítélés  esetén a büntetett előélethez fűződő hátrányok  alóli mentesítéséig,   továbbá  a  rendőrségen   fogva   tartott,   a lakhelyelhagyási  tilalom  alá  helyezett  és  azon   személyek adatait, akiknek a biztosíték letétbe helyezését engedélyezték, szintén  a  büntethetőség elévüléséig, vagy elítélés  esetén  a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítéséig. Álláspontja  szerint  aggályos  a  „büntethetőség  elévüléséig” biztosítani  az  Rtv. 84. § d) és e) pontjában  az  adatkezelés jogát,  hiszen  konkrét  bűntető  eljárásról  van  szó,   amely elítélés  hiányában tipikusan úgy végződik,  hogy  a  terheltre ismét  az  ártatlanság vélelme irányadó. Minden  ilyen  esetben sérül  a  jóhírnévhez és a személyes adatok  védelméhez  fűződő alapjog. 12.   Két   indítványozó  úgy  véli,  hogy  az  Rtv.  85.   §-a alkotmányellenes,  mert  az Alkotmány 59.  §  (1)  bekezdésébe, valamint  61.  § (1) bekezdésébe ütközik. Az egyik indítványozó szerint  az Alkotmány 8. § (2) bekezdését, 57. § (5) bekezdését valamint  70/K. §-át is sérti az Rtv. 85. § (1)  bekezdés  azon rendelkezése, amely szerint a rendőrségi adatot kezelő szerv  a 84.  §  i)-n)  és  r)  pontjaiban  meghatározott  adatokról  az érintett    személyeknek   nem   adhat   felvilágosítást.    Az indítványozók szerint nincs alkotmányos indoka annak,  hogy  az érintett  személy  nem kaphat felvilágosítást  a  rendőrségtől, hogy  hol  és milyen célokra használják fel személyes  adatait. Kifogásolják   az  indítványozók  a  85.  §  (2)   bekezdésének rendelkezését  is,  amely szerint a bűnüldözési  célból  kezelt személyes  adatok  kijavítását és  törlését  –  törvény  eltérő rendelkezése  hiányában – úgy kell elvégezni, hogy  az  eredeti adatok  felismerhetők maradjanak. Az indítványozó nem  vitatja, hogy   bizonyos   esetekben  egyszerűbb  nyilvántartási   hibák kijavítása  esetén  célszerű a korábbi  –  hibás  –  adatot  is megőrizni,  s  mindez nem sért alapvető jogokat sem.  Véleménye szerint  az  Rtv.  azonban  nem  biztosítja,  hogy  csak  ilyen esetekben  őrizzék  meg  az adatokat,  így  eltérő  rendelkezés hiányában    egyes    személyes   adatok   a    nyilvántartásra meghatározott  időn  túl is megőrizhetők. A másik  indítványozó szerint   az   érintetti  jogok  korlátozása   a   jogorvoslati lehetőségek  kizárásához vezet és „az alapjogok tekintetében  a bírósághoz fordulást biztosító jogot semmissé teszi”. 13.  Az egyik indítványozó megsemmisíteni kérte az Rtv.  89.  § (4)  bekezdését,  mert a rendelkezést az Alkotmány  57.  §  (5) bekezdésébe,  59.  §  (1) bekezdésébe  továbbá  a  70/K.  §-ába ütközőnek  tartja.  Utal  az Rtv. 85. §  alkotmányellenességére vonatkozó indokolására. Álláspontja szerint „az esetek jelentős részében   itt   sem   valószínűsíthető  valamiféle   feltétlen érvényesülést kívánó rendőrségi érdek a titkosság terén”. 14.  Egy  indítványozó szerint az Rtv.  93.  §-a  is  sérti  az Alkotmány 57. § (5) bekezdését. Álláspontja szerint a 93. §-ban megfogalmazott    jogorvoslati   szabályok    bonyolultak,    a jogorvoslattal szemben támasztott jogállami követelményeket nem elégíti  ki.  Az  indítványozó utal arra, hogy az  Alkotmány  a közhatalom   döntéseivel   szemben   ad   jogorvoslati   jogot. Álláspontja   szerint  például  egy  kért  rendőri  beavatkozás megtagadása  is  olyan döntés, amely jogot vagy  jogos  érdeket sérthet, ilyen helyzetben azonban a törvény még panaszjogot sem ad.  Ugyancsak gondot jelent a jogorvoslat hiánya, amikor a 12. §  (2)  bekezdésének megfelelően a rendőr a szolgálati elöljáró jogszabálysértő utasítását hajtotta végre. 15. Az egyik indítványozó az Rtv. 97. § (1) bekezdés a) pontját –  amely az értelmező rendelkezések között megállapítja, hogy a törvény alkalmazásában jogszabály: a törvény, a kormányrendelet és a miniszteri rendelet – az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésébe ütközőnek   tartja   és  ezért  kérte  annak   megsemmisítését. Indítványában hivatkozik az Alkotmány 40/A. § (2)  bekezdésére, amely   kimondja,   hogy  a  rendőrség  alapvető   feladata   a közbiztonság  és  a belső rend védelme. Utal  továbbá  a  helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.)  8. § (1) bekezdésére, amely szerint a közbiztonság helyi feladatairól gondoskodás a települési önkormányzatok  feladata. Álláspontja  szerint „a rendőrség kirekesztése az önkormányzati rendeletek  kikényszerítése köréből  egyértelműen  lehetetlenné teszi  az  alkotmányos feladat ellátását”. Példaként említi  az Rtv.  19.  §  (1)  bekezdését, amely  a  jogszabályi  előírások végrehajtását     szolgáló    rendőri    intézkedésnek     való engedelmességre  kötelezi az egyéneket.  Véleménye  szerint  az önkormányzati rendelet érdekében fellépő rendőr nem igényelheti az  utasítások  követését,  hiszen  azok  itt  nem  jogszabályi előírások végrehajtását szolgálják. 16.  Az Rtv. 97. § (1) bekezdés c) pontjának „az ahhoz tartozó” szövegrésze is sérti az egyik indítványozó szerint a magánlakás sérthetetlenségéhez való jogot, amelyet az Alkotmány 59. §  (1) bekezdése  biztosít.  A támadott értelmező rendelkezés  szerint magánlakás:  a  lakás  (üdülő, nyaraló  vagy  a  lakás  céljára használt egyéb helyiség, létesítmény, tárgy), az ahhoz  tartozó nem  lakás  céljára szolgáló helyiség, létesítmény,  bekerített terület.  Az  indítványozó álláspontja szerint a magánlakás,  a magánszféra  alkotmányos védelme kiterjed a nem  lakás  céljára szolgáló magántulajdonú helyiségekre is, akkor is, ha azok  nem a  lakáshoz  tartoznak.  A  nem  nyilvános  magánintézményeket, magánirodákat   a   magánlakással   azonos   védelemben    kell részesíteni, de a támadott rendelkezés ezt kizárja. 17. Egy indítványozó az Rtv. 101. § (1) bekezdés a) pontjában a „feladat-  és”  – szövegrész, a h) pontban pedig „a  Legfelsőbb Bíróság        elnökével       egyetértésben”        szövegrész alkotmányellenességének   megállapítását   és   megsemmisítését kérte. A    kifogásolt   rendelkezések   alapján   a   belügyminiszter felhatalmazást  kapott arra, hogy rendelettel állapítsa  meg  a rendőri   szervek   feladat-  és  hatáskörét,   illetékességét, valamint   a  Legfelsőbb  Bíróság  elnökével  egyetértésben   a különleges     eszközök    és    módszerek    engedélyezésével, igénybevételével  kapcsolatos  szabályokat.   Az   indítványozó szerint a feladatok megállapítása a rendőri szervek számára nem lehet  miniszteri  hatáskör.  Ez a rendelkezés  beleütközik  az Alkotmány  40/A. § (2) bekezdésébe. Az indítványozó álláspontja szerint   a  Legfelsőbb  Bíróság  elnöke  az  egyetértési   jog gyakorlása  révén jogalkotóvá válik, ezért az Rtv. 101.  §  (1) bekezdés   h)  pontja  ellentétes  az  Alkotmány  45.   §   (1) bekezdésével, emiatt alkotmányellenes. 18.  Egyik indítványozó kérte a polgárok személyi adatainak  és lakcímének  nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény  (a továbbiakban:  Nytv.) végrehajtására kiadott 146/1993.  (X.26.) Korm.  rendelet  (a  továbbiakban: Vhr.) 46.  §  (2)  bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését. Az   Nytv.  24.  §  (1)  bekezdése  szerint  a  bíróság  és   a nemzetbiztonsági szolgálatok feladataik ellátása érdekében –  a rájuk  vonatkozó törvényekben meghatározott célok és feltételek teljesülése   esetén   -,  valamint  a  nyomozó   hatóságok   a bűnüldözési    tevékenységük    ellátásához,     továbbá     az állampolgársági  ügyekben eljáró szerv  a  kérelmező  adatainak azonosításához    e    törvény   felhatalmazása    alapján    a nyilvántartásba  felvett  adatok  teljes  körének  [17.  §  (2) bekezdés d) pont] igénylésére jogosultak. Az  indítványozó által kifogásolt Vhr. rendelkezés  szerint  az Nytv.    24.    §-ában   meghatározott   szerveknek    nyújtott adatszolgáltatásról  a  kérelmező  polgárnak  az  e   szervekre vonatkozó  törvényben foglaltak szerint adható tájékoztatás.  A tájékoztatás teljesítése előtt – kivéve, ha jogszabály eltérően rendelkezik – meg kell keresni az érintett szervet és az általa közöltek  szerint kell megadni a tájékoztatást. Az indítványozó álláspontja  szerint ez a rendelkezés az Alkotmány  59.  §  (1) bekezdésével és 61. § (1) bekezdésével ellentétes, de sérti  az Alkotmány 8. §-át is, mert álláspontja szerint az Nytv.  31.  § (3) bekezdése csak törvényi úton való jogalkotást tesz lehetővé e tárgykörben.                               II. Az indítványokban hivatkozott jogszabályi rendelkezések: 1. Alkotmány: „2.   §   (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus jogállam.” „8.  §  (2)  A  Magyar  Köztársaságban az alapvető  jogokra  és kötelességekre  vonatkozó szabályokat  törvény  állapítja  meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.” „57.  §  (1)  A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt  mindenki egyenlő,  és  mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene  emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény   által  felállított  független  és  pártatlan  bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. (2)  A  Magyar  Köztársaságban senki  sem  tekinthető  bűnösnek mindaddig,  amíg  büntetőjogi felelősségét  a  bíróság  jogerős határozata nem állapította meg. (3) – (4) ... (5)   A  Magyar  Köztársaságban  a  törvényben  meghatározottak szerint   mindenki  jogorvoslattal  élhet  az  olyan  bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát  vagy jogos  érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű időn  belüli  elbírálásának  érdekében,  azzal  arányosan  –  a jelenlévő  országgyűlési képviselők kétharmadának  szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.” „59.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaságban  mindenkit  megillet  a jóhírnévhez,  a  magánlakás  sérthetetlenségéhez,  valamint   a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.” „61.  §  (1)  A Magyar Köztársaságban mindenkinek  joga  van  a szabad  véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy  a  közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze.” „70/A.  §  (1)  A  Magyar  Köztársaság biztosítja  a  területén tartózkodó  minden  személy  számára  az  emberi,  illetve   az állampolgári  jogokat,  bármely  megkülönböztetés,  nevezetesen faj,  szín,  nem, nyelv, vallás, politikai vagy  más  vélemény, nemzeti  vagy  társadalmi  származás, vagyoni,  születési  vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” „70/K.   §  Az  alapvető  jogok  megsértése  miatt  keletkezett igények,  továbbá  a  kötelességek teljesítésével  kapcsolatban hozott   állami   döntések  elleni  kifogások   bíróság   előtt érvényesíthetők.” „77.   §  (2)  Az  Alkotmány  és  az  alkotmányos  jogszabályok mindenkire egyaránt kötelezőek.” 2. Rtv.: „12.  §  (2)  A  rendőr  a szolgálati elöljáró  jogszabálysértő utasításának   teljesítését  –  az  (1)   bekezdésben   foglalt kivétellel – nem tagadhatja meg, de az utasítás jogszabálysértő jellegére,  ha az számára felismerhető, haladéktalanul  köteles az  elöljáró  figyelmét felhívni. Ha az elöljáró  az  utasítást fenntartja, azt az utasított kérelmére köteles írásba  foglalva kiadni.  Az  írásba  foglalás megtagadása  vagy  elmaradása  az utasítást  adó  közvetlen  felettesénél  bejelenthető,  e   jog gyakorlásának azonban az utasítás teljesítésére nincs  halasztó hatálya. (3)  Ha a törvény rendelkezéseit a rendőr elöljárója sérti meg, a  rendőr  közvetlenül  az  elöljáró felettesénél,  vagy  ha  a törvénysértést a rendőri szerv vezetője követi  el,  a  rendőri szerv  felettes  szervénél, illetőleg a Rendőrség  felügyeletét ellátó szervnél bejelentheti. A bejelentéssel megkeresett szerv vezetője   a  törvénysértést  köteles  kivizsgáltatni,   és   a bejelentőt a vizsgálat eredményéről, a tett intézkedésről  –  a bejelentés   kézhezvételétől  számított   –   8   napon   belül tájékoztatni.” „19.  §  (1)  A  jogszabályi előírások  végrehajtását  szolgáló rendőri intézkedésnek – ha törvény vagy nemzetközi megállapodás másként nem rendelkezik – mindenki köteles magát alávetni, és a rendőr utasításának engedelmeskedni. A rendőri intézkedés során annak   jogszerűsége  nem  vonható  kétségbe,  kivéve,   ha   a jogszerűtlenség    mérlegelés   nélkül,    kétséget    kizáróan megállapítható.” „36. § (4) A Rendőrség a köznyugalmat megzavaró vagy más súlyos bűncselekmény  körülményeiről,  a  felderítés  érdekében   tett intézkedésekről,  az  eljárás állásáról a  nyilvánosságot  –  a közbiztonság érdekének megfelelő módon – tájékoztathatja, ennek során  a  bűnelkövetőnek  a  79. § (1)  bekezdésében  felsorolt adatait a szükséges terjedelemben nyilvánosságra hozhatja.” Az  36.  § (4) bekezdésének az indítvány benyújtásakor hatályos szövege: „(4)  A  Rendőrség  a köznyugalmat megzavaró  vagy  más  súlyos bűncselekmény  körülményeiről,  a  felderítés  érdekében   tett intézkedésekről,  az  eljárás állásáról a  nyilvánosságot  –  a közbiztonság érdekének megfelelő módon – tájékoztathatja, ennek során  a  bűnelkövetőnek  a  79.  §-ban  felsorolt  adatait   a szükséges terjedelemben nyilvánosságra hozhatja.” „39.  §  (1)  A  rendőr magánlakásba bebocsátás  vagy  hatósági határozat nélkül nem léphet be, illetve nem hatolhat be, kivéve a) ... b)  bűncselekmény elkövetésének megakadályozása,  megszakítása, vagy   a   bűncselekmény  elkövetőjének  vagy  gyanúsítottjának elfogása és előállítása céljából; c) ... d)    rendkívüli    vagy   tisztázatlan   okból   bekövetkezett halálesettel kapcsolatos intézkedés megtételére; e) – f) … g) h) ... i)  személy- és létesítménybiztosítási intézkedés  [46.  §  (1) bekezdés c) pont] végrehajtására; j)  ha  ez  előállítás a törvényben meghatározott  egyéb  okból szükséges. (2)   A   végrehajtási   eljárásban  a  rendőr   kirendelésének törvényességéért  a  végrehajtást elrendelő  szerv  vezetője  a felelős.” A  39.  §  (1) bekezdés g) pontjának az indítvány benyújtásakor hatályos   szövege,  melyet  az  Alkotmánybíróság   azóta   már megsemmisített: „39.  §  (1)  A  rendőr magánlakásba bebocsátás  vagy  hatósági határozat nélkül nem léphet be, illetve nem hatolhat be, kivéve a)-f) ... g)  bűnmegelőzési ellenőrzés (35. § ) céljából, a bűnmegelőzési ellenőrzés  alá vont lakásába, lakóhelyére, ismert tartózkodási helyére; h)-j)...” „45.  §  (3)  Az  elszállítás és a kerékbilincs  alkalmazásának költsége a jármű tulajdonosát, vagy az üzemben tartóját, vagy a használóját  terheli. A jármű elszállítása vagy a  kerékbilincs alkalmazása  során a járműhasználat akadályoztatása  folytán  a keletkezett  kárért  a  Rendőrséget nem  terheli  kártalanítási kötelezettség.” „46. § (1) A Rendőrség, illetve a rendőr a védett személy [1. § (2)  bek.  g) pont] biztonsága érdekében a 13. és a  30.  §-ban meghatározottakon túlmenően a)   útvonalat,  közterületet  a  forgalom  elől  elzárhat,   a forgalmat korlátozhatja, b)    nyilvános    és    közforgalmú   intézmények    működését korlátozhatja, c)   magánlakásba   –  külön  írásos  utasítás   birtokában   – ellenőrzés,  a  helyszín megfigyelése és  biztosítása  céljából beléphet, és ott tartózkodhat, d)  területet  lezárhat, és megakadályozhatja, hogy  oda  bárki belépjen  vagy  onnan távozzék, illetőleg az ott  tartózkodókat távozásra kötelezheti.” „63    §.   (1)   A   Rendőrség   bűncselekmény   elkövetésének megelőzésére,   felderítésére,  megszakítására,   az   elkövető kilétének   megállapítására,   elfogására,   körözött   személy felkutatására,     tartózkodási    helyének    megállapítására, bizonyítékok megszerzésére, valamint a büntetőeljárásban  részt vevők   és   az   eljárást  folytató  hatóság   tagjainak,   az igazságszolgáltatással együttműködő személyek védelme érdekében – törvény keretei között – titokban információt gyűjthet. (2)   A  titkos  információgyűjtés  során  beszerzett  adat   a büntetőeljárásban     a     bizonyítási     eszközként     való felhasználásáig, továbbá a Rendőrséggel együttműködő személy és a   fedett  nyomozó  kiléte,  az  információgyűjtés  ténye   és technikai részlete államtitoknak minősül. (3)  Az (1) – (2) bekezdés alapján tett intézkedések, az  abban érintett   természetes   és  jogi  személyek,   valamint   jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek adatai  nem  hozhatók nyilvánosságra.” „67.  §  (1) A Rendőrség az ügyész hozzájárulásával a  nyomozás megtagadásának  vagy  megszüntetésének  kilátásba  helyezésével információszolgáltatásban  állapodhat   meg   a   bűncselekmény elkövetőjével, ha a megállapodással elérhető bűnüldözési célhoz fűződő  érdek jelentősebb, mint az állam büntetőjogi  igényének érvényesítéséhez fűződő érdek.” A  67.  §  (1) bekezdésének az indítvány benyújtásakor hatályos szövege: „67.  §  (1) A Rendőrség az ügyész hozzájárulásával a  nyomozás megtagadásának  vagy  megszüntetésének  kilátásba  helyezésével információszolgáltatásban  állapodhat   meg   a   bűncselekmény elkövetőjével, ha a megállapodással elérhető bűnüldözési célhoz fűződő   érdek   meghaladja  az  állam  büntetőjogi   igényének érvényesítéséhez fűződő érdeket.” „77.  §  (1)  A Rendőrség által bűnüldözési célból gyűjtött  és tárolt személyes adatokat – ha törvény eltérően nem rendelkezik –    csak   rendőrségi,   illetve   bűnüldözési   célra   lehet felhasználni.” „79.  §  (1)  A  rendőrségi  adatot kezelő  szerv  az  érintett természetes  személyazonosító adatait  –  külföldi  állampolgár esetében  annak  állampolgárságát is  -,  lakcímét,  továbbá  a bűnüldözési    célú   adatkezelésekben   a   bűncselekményekhez kapcsolódó  kriminalisztikai jellegű  adatait  kezeli.  Törvény rendelkezése alapján azonosító kódokat használhat.” „80.  §  (1)  A  rendőrségi adatot kezelő szerv –  a  büntetett előéletre  vonatkozó, valamint a külön törvényben  szabályozott allamigazgatási    feladatköréhez    kapcsolódóan    az     ott meghatározott adatok kivételével – különleges adatot  kizárólag a   84.   §   i)   –  n)  pontjában  felsorolt  bűncselekmények elkövetésével gyanúsított személy esetében kezelhet.” „84.  §  A  Rendőrség  a  törvényben meghatározott  bűnüldözési feladatainak   ellátása   érdekében   kezelheti,   illetve   az adatkezelésre   feljogosított  más  szervek   nyilvántartásából átveheti a)   a   bíróság  által  jogerősen  elítéltek  és  a  kiszabott büntetések,  intézkedések  adatait  (bűnügyi  nyilvántartás)  a külön törvényben meghatározott ideig; b)  a  felderítetlenül  maradt  bűncselekmény  kriminalisztikai szempontból  fontos  jellemzőit a  bűncselekmény  elkövetőjének felderítéséig,  vagy  –  ennek  hiányában  –  a   büntethetőség elévüléséig; c)    a    bűncselekmény    helyszínén   rögzített    nyomokat, anyagmaradványokat,  eszközöket és szagmintákat  a  b)  pontban meghatározott  ideig,  továbbá – az elkövető  felderítése  vagy ismert    elkövető   esetén   –   a   szándékos   bűncselekmény elkövetésének   alapos   gyanúja  miatt  kihallgatott   személy adatait, ujjnyomatát, személyleírását, fényképét, továbbá hang- és   szagmintáját,   valamint  az  elvégzett   kriminalisztikai szakértői vizsgálatok adatait a bűncselekmény büntethetőségének elévülésétől vagy elítélés esetén a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítéstől számított 20 évig; d) a szándékos bűncselekmény alapos gyanúja miatt kihallgatott, illetőleg   elítélt  személy  cselekményének   kriminalisztikai szempontból fontos jellemzőit a büntethetőség elévüléséig, vagy elítélés  esetén a büntetett előélethez fűződő hátrányok  alóli mentesítésig; e)  a Rendőrségen fogvatartott, a lakhelyelhagyási tilalom  alá helyezett  és  azon  személyek adatait,  akiknek  a  biztosíték letétbe  helyezését engedélyezték, a büntethetőség elévüléséig, vagy  elítélés  esetén a büntetett előélethez fűződő  hátrányok alóli mentesítésig; f) a személy-, a gépjármű- és a tárgykörözések adatait, továbbá értékesítéseket  a nyilvántartásba vétel alapjául  szolgáló  ok megszűntéig, vagy a büntethetőség elévüléséig; g)  a  büntetés-végrehajtási intézetben  fogvatartottak  és  az intézetből   feltételesen  szabadságra   bocsátottak,   illetve ideiglenesen  távollevők adatait a büntetés  kitöltéséig,  vagy végrehajthatósága megszűntéig; h)   az  ismeretlen  holttestek  és  a  rendkívüli  halálesetek jellemzőit   a  holttest  azonosításáig,  illetve  a   holttest megtalálásától vagy a haláleset bekövetkezésétől  számított  20 évig; i)  a  73.  § (3) bekezdése alá tartozók kivételével  a  titkos információgyűjtés alkalmazásával érintett személyek  adatait  – beleértve a Rendőrséggel együttműködőket és a fedett nyomozókat is  – és az alkalmazás eredményét, ha büntetőeljárás nem indul, a  titkos információgyűjtés lezárását követő legfeljebb 2 évig, büntetőeljárás lefolytatása esetén a büntethetőség elévüléséig, elítélés  esetén a büntetett előélethez fűződő hátrányok  alóli mentesítésig,  illetőleg  legfeljebb  20  évig,  együttműködők, illetőleg fedett nyomozók esetén az együttműködés, illetőleg  a fedett nyomozói tevékenység megszűnésétől számított 20 évig. j) súlyos bűncselekmény esetén, vagy ha a bűncselekmény 1. a nemzetközi bűnözéssel kapcsolatba hozható, 2. nemi erkölcs elleni erőszakkal valósul meg, 3. gyermekkorú ellen irányul, 4. sorozatban vagy szervezett elkövetéssel valósul meg, 5.   kábítószerrel   vagy   kábítószernek   minősülő   anyaggal kapcsolatos, 6. pénz- vagy értékpapír-hamisítással kapcsolatos, 7. fegyveres elkövetéssel valósul meg, vagy 8. a közbiztonságot súlyosan megzavarja, a   bűncselekmény   elkövetésével  gyanúsított   személyek   és kapcsolataik   adatait,  kriminalisztikai  szempontból   fontos jellemzőit  20 évig, vagy a nemzetközi kötelezettségvállalásban meghatározott ideig; k)   a   nemzetközi   kötelezettségvállalás  alapján   mindazon személyek, cselekményeik, kapcsolataik adatait, akikkel szemben nemzetközi  bűnüldözési intézkedéseket kell  foganatosítani,  a büntethetőség      elévüléséig,     vagy      a      nemzetközi kötelezettségvállalásban meghatározott ideig; l)   a   szervezett   bűnözésre  utaló   cselekményekben   vagy tényállásokban  érintett  személyek,  kapcsolataik  adatait  és kriminalisztikai  szempontból  fontos  jellemzőit  az  érintett személyre vonatkozóan keletkezett utolsó adatot követő 20 évig; m)  a  bűnmegelőzési  ellenőrzés alá vont személy  adatait,  az ellenőrzés      szempontjait     és      megállapításait      a szabadságvesztésből szabadulás napjától számított 1 évig; n)  az egyes bűncselekmények nyomozása során a felderítés és  a bizonyítás  kapcsán keletkező iratokban szereplő  személyekről, azok  kapcsolatairól,  eljárási  helyzetéről,  a  hozzá  fűződő nyomozási adatokról az ügyben hozott jogerős ítéletig,  vagy  a nyomozás megszüntetése esetén a bűncselekmény büntethetőségének elévüléséig; o) bűnmegelőzési célból külön jogszabály alapján rendőrhatósági ellenőrzés    során   felderített   hamis,   hamisított    vagy bűncselekmény    elkövetésére   utaló    kábítószer    tartalmú gyógyszerek orvosi vényeit és azon szereplő adatokat  (a  beteg neve,  kora, lakcíme, Társadalombiztosítási Azonosító  Jele,  a vényt  kiállító  orvos, egészségügyi intézmény  azonosítója,  a gyógyszerrel kapcsolatos adatok, a gyógyszertár azonosítója,  a kiváltó  személy  aláírása  és személyazonosító  igazolványának száma)  – ha büntetőeljárás nem indul – a beváltástól számított 5 évig; p)  az igazoltatás és a körözési ellenőrzés során bűncselekmény és  szabálysértés  megelőzése céljából  rögzített  adatokat  az igazoltatás, ellenőrzés időpontjától számított 2 évig; r) s) az általános segélykérő telefonszámon beérkező hívásoknál  a hívó  fél  által  használt telefonállomás azonosított  adatait, valamint a hívások tartalmát legfeljebb 1 évig.” „85. § (1) A rendőrségi adatot kezelő szerv a 84. § i)-n) és r) pontjaiban  meghatározott adatokról az érintett személynek  nem adhat  felvilágosítást.  Ez  a  rendelkezés  nem  korlátozza  a büntetőeljárásban részt vevők jogát. (2) A bűnüldözési célból kezelt személyes adatok kijavítását és törlését  –  törvény eltérő rendelkezése hiányában –  úgy  kell elvégezni, hogy az eredeti adatok felismerhetők maradjanak.” „89.  §  (1)  A  Rendőrség a bűnüldözési feladatainak  ellátása érdekében  –  a  személy-, gépjármű- és  tárgykörözési  munkája során,  illetőleg  lakhelyelhagyási tilalom  elrendelése  és  a biztosíték  letétbe  helyezésének engedélyezése  esetében  vagy nemzetközi kötelezettségvállalás alapján – a polgárok  személyi adatának  és lakcímének nyilvántartásában, az egyéb igazgatási, valamint  a  határforgalom ellenőrzését szolgáló nyilvántartási rendszerekben   a  cél  megjelölésével  jelzések   elhelyezését rendelheti  el.  A  jelzésben  a  rendőri  szerv  az   érintett feltartóztatását  vagy  adatváltozás  esetén  értesítés  adását kérheti.   Az   adatkezelő  szerv  a  Rendőrség  megkeresésében foglaltakat köteles teljesíteni. (2)  A jelzés elhelyezésének megszüntetését a Rendőrség köteles kezdeményezni,  illetőleg megszüntetni, ha  az  arra  okot  adó körülmény megszűnt. (3) A jelzés elhelyezésének elrendeléséért és megszüntetéséért, illetve  a  kért  intézkedéséért  a  jelzés  elhelyezését  kérő rendőri szerv vezetője a felelős. (4)  A  jelzés elhelyezéséről, annak okáról és a jelzés alapján tett  intézkedésről – bűnüldözési érdekből – a Rendőrség  és  a jelzést  tartalmazó nyilvántartást kezelő szerv  az  érintettet nem tájékoztathatja.” „93.  § (1) Panasz előterjesztésére az jogosult, akivel szemben az intézkedést foganatosították. (2)   A  panaszt  az  intézkedést  követő  8  napon  belül   az intézkedést foganatosító rendőri szervnél lehet előterjeszteni. (3)  A  panaszt  a  beérkezéstől számított 15  napon  belül  az intézkedést   foganatosító  rendőri  szerv  vezetője   indokolt határozattal bírálja el. (4)  A  határozat  ellen fellebbezésnek van  helye,  amelyet  a közléstől számított 8 napon belül a felettes szervhez  címezve, a  panaszt  elbíráló  határozatot hozó rendőri  szervnél  lehet előterjeszteni. (5)  A  fellebbezést  az  ügy összes  iratával  a  fellebbezési határidő  leteltétől  számított  nyolc  napon  belül  fel  kell terjeszteni a felettes szervhez, kivéve, ha a panaszt  elbíráló határozatot  hozó szerv a határozatát visszavonja, illetőleg  a fellebbezésnek    megfelelően   módosítja,    kijavítja    vagy kiegészíti. (6)  A felettes szerv a fellebbezés beérkezésétől számított  15 napon  belül  indokolt határozatában az első  fokú  határozatot helybenhagyja, megváltoztatja vagy megsemmisíti. (7) Ha az érdemi határozat hozatalához nincs elég adat, vagy  a tényállás  további tisztázása szükséges, a felettes szerv  maga intézkedik  a  tényállás kiegészítése iránt, vagy  a  határozat megsemmisítése mellett az első fokú határozatot hozó szervet új eljárásra utasíthatja. (8)  A  felettes szerv határozatát írásban, a panaszt  elbíráló határozatot hozó szerv útján kell közölni a fellebbezővel. (9)   A  felettes  szerv  határozata  közigazgatási  határozat, amelynek    bírósági   felülvizsgálatát   –   a   közigazgatási határozatok  bírósági  felülvizsgálatára  vonatkozó   szabályok szerint  –  kérheti  az,  aki az (1)  bekezdés  szerint  panasz előterjesztésére jogosult.” A 93. §-nak az indítvány benyújtásakor hatályos szövege: „93.  §  (1)  Ha a rendőri intézkedést követően  a  92.  §  (2) bekezdésében  említett eljárás nem indul, a panaszt  a  sérelem bekövetkezésének   napjától  számított   8   napon   belül   az intézkedést   foganatosító  rendőri  szerv   vezetőjéhez   kell benyújtani. Ha a panaszolt intézkedéssel kapcsolatban a  92.  § (1) bekezdés szerinti eljárás indul, a panaszt soron kívül kell elbírálni. (2)  A rendőri szerv vezetője a panasz tárgyában a beérkezéstől számított 8 napon belül indokolt határozattal dönt. (3)  A határozat ellen a panaszos a közléstől számított 8 napon belül  a  felettes  szerv vezetőjénél fellebbezéssel  élhet.  A felettes  szerv a fellebbezés beérkezésétől számított  8  napon belül    indokolt   határozatában   az   elsőfokú   határozatot helybenhagyja, megváltoztatja vagy megsemmisíti.” „97. § (1) E törvény alkalmazásában a)  jogszabály:  a törvény, a kormányrendelet és  a  miniszteri rendelet; b) … c)  magánlakás:  a lakás (üdülő, nyaraló vagy a  lakás  céljára használt egyéb helyiség, létesítmény, tárgy), az ahhoz  tartozó nem  lakás  céljára szolgáló helyiség, létesítmény,  bekerített terület; d) … e) … f) g) … h) … i) súlyos bűncselekmény: az a bűntett, amelyet a törvény 5 évi, vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel fenyeget.” „101. § (1) Felhatalmazást kap a belügyminiszter, hogy rendelettel állapítsa meg a) a rendőri szervek feladat- és hatáskörét, illetékességét, b) – g) ... h)   a   különleges  eszközök  és  módszerek  engedélyezésével, igénybevételével kapcsolatos szabályokat, i) – m)...” A 101. § (1) bekezdés h) pontjának az indítvány benyújtásakor hatályos szövege: „h)  a  Legfelsőbb Bíróság elnökével egyetértésben a különleges eszközök   és   módszerek  engedélyezésével,   igénybevételével kapcsolatos szabályokat,” 3. Ker.r.: „3. § (1) … (2)  A rendőrség a kerékbilincs fel- és leszereléséhez, a jármű elszállításához,  továbbá  az  intézkedéssel   érintett   jármű tárolására,  őrzésére és értékesítésére – szerződés  alapján  – közreműködőt vehet igénybe. (3) A közreműködő a kerékbilincs felszerelését, továbbá a jármű elszállítása  esetén  a szállító járműre  történő  felrakodást, illetőleg  a  vontató  járműhöz  történő  rögzítést   csak   az intézkedő  rendőr jelenlétében, a kerékbilincs leszerelését,  a tárolóhelyre  szállított  jármű  visszaadását  –  a   rendőrség előzetes  intézkedése  alapján –  rendőr  jelenléte  nélkül  is végezheti.” 4. Vhr.: „46. § (1) Az adatszolgáltatási nyilvántartásból az Nytv. 31. §- ának  (3)  bekezdése  alapján a polgár tájékoztatást  kérhet  a nyilvántartás helyi, területi és központi szervétől, hogy  mely adatszolgáltatások alanya volt. (2)  Az  Nytv.  24.  §-ában meghatározott  szerveknek  nyújtott adatszolgáltatásról  a  kérelmező  polgárnak  az  e   szervekre vonatkozó  törvényben foglaltak szerint adható tájékoztatás.  A tájékoztatás teljesítése előtt – kivéve, ha jogszabály eltérően rendelkezik – meg kell keresni az érintett szervet és az általa közöltek szerint kell megadni a tájékoztatást.”                              III. Az indítványok részben megalapozottak. 1. Az indítványozók az Rtv. legtöbb rendelkezését és kapcsolódóan a Vhr. 46. § (2) bekezdését az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében biztosított jóhírnévhez és a személyes adatok védelméhez való jog sérelme miatt támadták. Az   Alkotmány   59.   §  (1)  bekezdése   alapján   a   Magyar Köztársaságban  mindenkit  megillet  más  alapjogok  mellett  a jóhírnévhez  és  a  személyes adatok  védelméhez  való  jog.  A személyes  adatok  védelméhez való jog  alapján  mindenki  maga rendelkezik     személyes     adatainak     feltárásáról     és felhasználásáról.  Személyes adatot  felvenni  és  felhasználni általában az érintett beleegyezésével szabad. Mindenki  számára követhetővé  és  ellenőrizhetővé kell tenni az  adatfeldolgozás egész  útját, vagyis mindenkinek joga van tudni ki, hol, mikor, milyen   célra  használja  fel  az  ő  személyes   adatát.   Az Alkotmányban   biztosított  többi  alapvető  joghoz   hasonlóan azonban e jog sem abszolút érvényű. Az Alkotmánybíróság korábban több határozatában foglalkozott az adatvédelem alkotmányossági vonatkozásaival. Már a 2/1990. (II. 18.)  AB határozatában megállapította, hogy „a személyes adatok védelme  nem  annyit jelent, hogy azokat az érintett  személyen kívül  semmiféle  okból  és semmilyen  körülmények  között  nem ismerheti  meg  senki más”. (ABH 1990, 18,  20.)  „A  személyes adatoknak   az   Alkotmányban   biztosított   védelméből    nem következik,  hogy  jogszabály nem írhat  elő  személyes  adatok közlésére  vonatkozó kötelezettséget.” [55/2001. (XI.  29.)  AB határozat ABH 2001, 442, 460.] „Kivételesen törvény elrendelheti a magántitok és  a  személyes adat  kötelező  kiszolgáltatását, és előírhatja a  felhasználás módját  is. A magántitok és a személyes adatok védelméhez  való jognak ilyen törvényi korlátozása azonban csak abban az esetben minősíthető  alkotmányosnak,  ha  megfelel  az  Alkotmányban  a korlátozásokkal szemben támasztott követelményeknek.” [20/1990. (X.  4.)  AB  határozat, ABH 1990, 69, 70.]  „Az  alapvető  jog lényeges  tartalmának korlátozása tehát akkor állapítható  meg, ha  a  korlátozás kényszerítő ok nélkül történik és az nem  áll arányban  az  elérni kívánt cél fontosságával. A törvényhozó  a korlátozás során tehát köteles az adott cél elérésére  alkalmas legenyhébb eszközt kiválasztani, mert amennyiben az alkalmazott korlátozás  a  cél  elérésére alkalmatlan, az  alapjog  sérelme megállapítható.” [7/1991. (II. 28.) AB határozat, ABH 1991, 22, 25.] „Az  információs önrendelkezési jogot, az Alkotmány 59.  §  (1) bekezdésében  biztosított szabadságjogot, mint  alapjogot  csak elkerülhetetlen esetben lehet alkotmányosan korlátozni,  akkor, ha   a   korlátozás  elkerülhetetlenül  szükséges   és   az   a korlátozással  elérni kívánt célhoz képest  arányos.  [46/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 219, 222-223.] „Az  információs önrendelkezési jog gyakorlásának feltétele  és egyben  legfontosabb  garanciája a  célhoz  kötöttség.  Ez  azt jelenti,   hogy  személyes  adatot  feldolgozni  csak  pontosan meghatározott  és  jogszerű célra szabad. Az adatfeldolgozásnak minden   szakaszában  meg  kell  felelnie  a   bejelentett   és közhitelűen   rögzített  célnak.  (...)  A   célhozkötöttségből következik,  hogy  a  meghatározott cél  nélküli,  „készletre”, előre   nem   meghatározott   jövőbeni   felhasználásra    való adatgyűjtés- és tárolás alkotmányellenes.” [15/1991. (IV.  13.) AB határozat ABH 1991, 40, 42.] „Az  Alkotmányból a személyes adatok felhasználását illetően  – az    alapjogi   védelem   szempontjait   érvényesítve   –    a célhozkötöttség  elve,  és  az osztott  információs  rendszerek alkotmányos követelménye határozható meg. [46/1995.  (VI.  30.) AB határozat, ABH 1995, 219, 225.] Személyes adat felvételéről, gyűjtéséről,    tárolásáról,    felhasználásáról     rendelkező jogszabály  akkor  felel  meg  az  Alkotmány  59.  §-ának,   ha garanciákat tartalmaz arra nézve, hogy az érintett  személy  az adat útját a feldolgozás során követni, és jogait érvényesíteni tudja.  „E  garanciális jogintézményeknek – az ellenőrizhetőség érdekében is – objektív korlátok közé kell szorítaniuk az  adat útját.”  [24/1998. (VI. 9.) AB határozat, ABH 1998, 191,  194.] Az  Alkotmánybíróság 65/2002. (XII. 3.) AB határozatában azt is megállapította, hogy a jogalkotó a személyes adatok, illetve  a szigorúbban védett különleges adatok kezelését akkor rendelheti el,   ha   az   adatkezelés   lehetővé  tételével   egyidejűleg meghatározza  az  adatkezelés  pontos  feltételeit,   azaz   az Alkotmány  59. § (1) bekezdésben garantált személyes  adatokhoz való  alapjog  korlátozásának konkrét  részletszabályait.  (ABH 2002, 357, 363.) 1.1.  Az  Rtv.  36.  §  (4) bekezdésénél az  indítványozók  azt kifogásolták,  hogy a rendőrség a köznyugalmat  megzavaró  vagy más  súlyos  bűncselekményekről  adott  tájékoztatás  során   a bűnelkövetőnek  a  79. § (1) bekezdésében felsorolt  adatait  a szükséges terjedelemben nyilvánosságra hozhatja. A  személyes  adat nyilvánosságra hozatalát a személyes  adatok védelméről  és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló  1992. évi  LXIII. törvény (a továbbiakban: Avtv.) 3. § (4)  bekezdése szerint  törvény  közérdekből elrendelheti. Ekkor  a  személyes adat   közérdekből  nyilvános  adattá  válik  és  a  „közérdekű adatokéhoz   hasonló  jogi  elbírálás  alá  esik,  amelynek   a szabályait  az  adatvédelmi törvény III. fejezete tartalmazza”. [60/1994.  (XII.  24.) AB határozat ABH  1994,  342,  354.]  Az Alkotmánybíróság  60/1994. (XII. 24.) AB határozatában  azt  is megállapította,  hogy „’Közérdek’ önmagában nem  elég  alapjog- korlátozás indokolására – hacsak maga az Alkotmány kifejezetten nem  engedélyezi,  mint  például a kisajátítás  esetében.  [Vö. 64/1993.  (XII.  22.)  AB határozat, ABH  1993,  373,  381.]  A személyi szám határozat kifejezetten el akarta kerülni, hogy az adatvédelmet  csupán a közérdekre hivatkozva át lehessen  törni [15/1991.  (IV.  13.) AB határozat, ABH 1991, 40,  42.]  Ez  az alkotmányos követelmény érvényes arra a törvényre is,  amely  – (...)  –  az  Avtv.-től  függetlenül elrendeli  személyes  adat nyilvánosságra hozását. Ügydöntő tehát annak az alapjognak vagy alkotmányos elvnek, illetve intézménynek azonosítása,  amely  a személyes   adat  nyilvánosságra  hozását  szükségessé   teszi, továbbá  annak  vizsgálata, hogy az információszabadság  és  az adatvédelem   alapjogai   kölcsönös   korlátozása   mindegyikük céljához viszonyítva arányos legyen.” (ABH 1994, 342, 354.) Az állam köteles és jogosult fenntartani és védeni a jogrendet, a  jogbiztonságot, valamint az ezekhez kapcsolódó közrendet  és közbiztonságot.      „A      közbiztonság      a       jogállam intézményrendszerének és a demokratikus társadalom  működésének nélkülözhetetlen  feltétele és így általánosságban  alkotmányos érték és alkotmányos cél.” [13/2001. (V. 14.) AB határozat, ABH 2001, 177, 198.] A közbiztonság és a belső rend védelme az Alkotmány 40/A. § (2) bekezdése   szerint   a   rendőrség   alapvető   feladata.    A közbiztonságnak,  közrendnek alkotóeleme a  köznyugalom,  amely veszélyeztetésének a büntetőjog eszközeivel történő megelőzése, illetve  megtorlása  nyomós közérdek.  A  közrend,  köznyugalom megteremtése,    biztosítása    megköveteli    az     elkövetők megbüntetését,  és  azt  is, hogy a nyilvánosság  tájékoztatást kapjon  különösen  a  köznyugalmat megzavaró  vagy  más  súlyos bűncselekmények körülményeiről és a felderítés  érdekében  tett intézkedésekről, az eljárás állásáról, valamint arról is,  hogy a   bűncselekményeket  kik  követték  el.  A  közbiztonság,   a köznyugalom  védelme,  mint  alkotmányosan  elismert   államcél megteremtése indokolttá teheti tehát a bűncselekményt elkövetők bizonyos adatainak nyilvánosságra hozatalát. A  kifogásolt  törvényi  rendelkezés a 79.  §  (1)  bekezdésére utalással határozza meg azoknak az adatoknak a körét, amelyeket a rendőrség nyilvánosságra hozhat. Ezek  az  adatok  a  79. § (1) bekezdése  szerint  az  érintett természetes  személyazonosító adatai,  –  külföldi  állampolgár esetén   annak  állampolgársága  is  -,  lakcíme,   továbbá   a bűncselekményhez kapcsolódó kriminalisztikai jellegű adatai. Az  Rtv. nem határozza meg, hogy a törvény alkalmazásában  mely adatok  tartoznak a természetes személyazonosító adatok körébe. Az  Nytv.  értelmező rendelkezései között az 5. § (1) bekezdése szerint   a  polgár  természetes  személyazonosító   adatai   a következők:  családi  és  utóneve(i), nők  esetében  leánykori, családi  és  utóneve(i), neme, születési helye és ideje,  anyja leánykori,  családi  és  utóneve(i).  Ezt  figyelembe  véve   a sérelmezett rendelkezés alapján a rendőrség tehát összevetve  e fenti rendelkezéssel, a lakcímmel, állampolgársággal, továbbá a kriminalisztikai  adatokkal együtt ezeket  az  adatok  hozhatja nyilvánosságra.   A   köznyugalom,  közbiztonság   megteremtése azonban   még  a  köznyugalmat  megzavaró,  vagy   más   súlyos bűncselekményekről  adott  tájékoztatás  során  sem  igényli  a bűnelkövető adatainak ilyen széleskörű nyilvánosságra hozatalát különösen   még   a   rendőrségi   nyomozati   eljárásban.   Az Alkotmánybíróság  úgy  ítélte  meg,  hogy  az   elérni   kívánt alkotmányos  célhoz képest a támadott rendelkezés  szükségtelen és  aránytalan  mértékű  alapjog korlátozást  jelent,  ezért  e rendelkezés  alkotmányellenes. Az Alkotmánybíróság  figyelemmel volt  arra  is, hogy az Rtv. 36. (4) bekezdése az  adatoknak  a „szükséges terjedelmű” nyilvánosságra hozatalát teszi lehetővé. E   meghatározás  miatt  a  rendelkezés  nem  egyértelmű,   így jogbizonytalanságot  idéz  elő, lehetőséget  ad  a  szubjektív, önkényes  jogalkalmazásra is. Az Alkotmánybíróság  már  9/1992. (I.  30.) AB határozatában megállapította, hogy „a jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de  az egyes  jogintézmények  működésének kiszámíthatóságát  is.  (ABH 1992,  59,  65.) „A jogbiztonság megköveteli, hogy a  jogalkotó kerülje  el  túl  tág,  vagy túlságosan  határozatlan  fogalmak használatát,  a  jogszabály szövege pedig  érthető  és  világos legyen,  és megfelelően értelmezhető normatartalmat hordozzon.” [13/2001. (V. 14.) AB határozat, ABH 2001, 177, 201.] Mindezeket figyelembe véve, az Alkotmánybíróság megállapította, hogy  az  Rtv.  36.  §  (4)  bekezdésének  az  „ennek  során  a bűnelkövetőnek  a  79. § (1) bekezdésében felsorolt  adatait  a szükséges terjedelemben nyilvánosságra hozhatja” szövegrésze az Alkotmány   59.  §  (1)  bekezdésébe  ütközik,  és  ezért   azt megsemmisítette, a hatályban maradó szövegét megállapította. Egy  indítványozó  szerint  ez  a rendelkezés  az  Alkotmányban biztosított  ártatlanság vélelmét is sérti. Az Alkotmánybíróság az  Rtv.  36.  §  (4)  bekezdésének  az  Alkotmány  57.  §  (2) bekezdésébe     ütközésének    vizsgálatát     mellőzte.     Az Alkotmánybíróság  következetes  gyakorlata   szerint,   ha   az indítvánnyal  támadott jogszabályt, vagy annak  egy  részét  az Alkotmány valamely rendelkezésébe ütközőnek minősíti, és  ezért azt   megsemmisíti,  akkor  a  további  alkotmányi  rendelkezés esetleges   sérelmét   –   a  már  megsemmisített   jogszabályi rendelkezéssel   összefüggésben  –  érdemben   nem   vizsgálja. [44/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 203, 205.;  4/1996. (II.  23.) AB határozat, ABH 1996, 37, 44.; 61/1997. (XI.  19.) AB határozat, ABH 1997, 361, 364.] 1.2. Az indítványozók szerint az Rtv. 77. § (1) bekezdésének  a „rendőrségi, illetve” szövegrésze az Alkotmánynak  a  személyes adatok  védelméhez való jogot biztosító 59. §  (1)  bekezdésébe ütközik.   A   támadott  rendelkezés  szerint  a  rendőrség   a bűnüldözési  célból  gyűjtött és tárolt  személyes  adatokat  – törvény  eltérő rendelkezését kivéve – bűnüldözési cél  mellett „rendőrségi” célra is felhasználhatja. Az   Avtv.  részletezi  az  információs  önrendelkezési  joggal kapcsolatos  alkotmányos követelményeket, 5. §-a  meghatározza, hogy  személyes adatot kezelni csak meghatározott  célból,  jog gyakorlása  és  kötelezettség teljesítése érdekében  lehet.  Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie  e  célnak. Személyes  adatot  –  akár az érintett  hozzájárulásával,  akár jogszabály  alapján  –  különösen akkor lehet  kezelni,  ha  ez közérdekű feladat vagy az adatkezelő törvényi kötelezettségének teljesítéséhez,  az  adatkezelő  vagy  az  adatátvevő  harmadik személy   hivatalos  feladatának  gyakorlásához,  az   érintett létfontosságú   érdekeinek  védelméhez,  az  érintett   és   az adatkezelő   között  létrejött  szerződés  teljesítéséhez,   az adatkezelő    vagy    harmadik   személy    jogos    érdekeinek érvényesítéséhez,  társadalmi szervezetek jogszerű  működéséhez szükséges. Kizárólag állami vagy önkormányzati szerv  kezelheti az  állam  bűnüldözési és bűnmegelőzési, valamint közigazgatási és  igazságszolgáltatási feladatainak ellátása céljából  kezelt bűnügyi személyes adatokat, illetve a szabálysértési, a polgári peres   és   nemperes  ügyekre  vonatkozó  adatokat  tartalmazó adatállományokat. Az  Avtv.  2.  § 3. pontja szerint a bűnügyi személyes  adat  a büntetőeljárás, vagy azt megelőzően a bűncselekménnyel  vagy  a büntetőeljárással     összefüggésben,     a      büntetőeljárás lefolytatására,   illetőleg  a  bűncselekmények   felderítésére jogosult  szervnél, továbbá a büntetésvégrehajtás szervezeténél keletkezett,  az  érintettel kapcsolatba  hozható,  valamint  a büntetett előéletre vonatkozó személyes adat. Az Avtv. 2. §  2. b)  pontja alapján a bűnügyi személyes adat különleges  adatnak minősül. A  bűnüldözési  célból  gyűjtött  és  tárolt  személyes  adatok „bűnüldözési” célra történő felhasználása egyértelmű,  pontosan meghatározott, jól körülhatárolt olyan alkotmányos  cél,  amely az   Alkotmány   40/A.   §   (2)  bekezdésével   összefüggésben korlátozhatja  a  személyes adatok  védelméhez  való  jogot.  A „rendőrségi”   célra   történő  felhasználás   ugyanakkor   nem konkrétan megfogalmazott feladatra, hanem egy egész szervezetre vonatkozik   minden   tartalmi   korlátozás   nélkül.   Ez    a megfogalmazás  túlzottan  tág  és  önkényes  értelmezést   tesz lehetővé. A rendőrségi célok sokfélék lehetnek. Vannak közöttük olyanok,   amelyek   közérdekű  feladat,   illetőleg   törvényi kötelezettség   teljesítéséhez   szorosan   kötődnek.    Pontos meghatározottságuk    esetén    a    szükséges    és    arányos alapjogkorlátozás alkotmányos lehet, de vannak olyan szervezeti és   egyéb   célok  is,  amelyek  tekintetében  az  adatkezelés kényszerítő volta, elkerülhetetlen szükségessége nem áll  fenn. Mivel   a   „rendőrségi  cél”,  mint  törvényi  definíció   nem egyértelmű,  nem  pontosan  meghatározott,  így  a  bűnüldözési célból  gyűjtött  különleges  adatok  további  felhasználásának rendeltetése nem állapítható meg és nem ítélhető  meg,  hogy  a korlátozás  összhangban van-e az elérendő céllal,  indokolt  és szükséges-e a személyes adatok védelméhez való jog korlátozása. Ennek hiányában pedig az adatfelhasználásra adott felhatalmazás alkotmányellenes alapjogi korlátozást valósít meg. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az   Rtv.  77.  §  (1)  bekezdésében  a  „rendőrségi,  illetve” szövegrész az Alkotmány 59. § (1) bekezdését sérti,  ezért  azt megsemmisítette és a hatályban maradó szövegét megállapította. 1.3. Egy indítványozó szerint az Rtv. 80. § (1) bekezdése is az Alkotmány   59.  §  (1)  bekezdésébe  ütközik.   Az   indítvány indokolása  azonban  valójában a normavilágosság  hiányát  veti fel,  a  rendelkezést  –  a  szakasz megjelölése  nélkül  –  az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe ütközteti. A támadott rendelkezés szerint a rendőrségi adatot kezelő szerv a  büntetett  előéletre vonatkozó, valamint a külön  törvényben szabályozott államigazgatási feladatköréhez kapcsolódóan az ott meghatározott adatok kivételével különleges adatot kizárólag az Rtv.   a   84.  §  i)-n)  pontjában  felsorolt  bűncselekmények elkövetésével  gyanúsított személy esetében kezelhet.  Az  Rtv. 84.    §    i)-n)    pontjai   nem   konkrétan    meghatározott bűncselekményeket   sorolnak   fel   és   nem   csak    konkrét bűncselekmény   elkövetésével  gyanúsított  személy   adatairól szólnak.  Az  i) pont – további utaló szabály kivételével  –  a titkos   információgyűjtés  alkalmazásával  érintett  személyek adatainak  –  beleértve  a rendőrséggel  együttműködőket  és  a fedett nyomozókat is – és az alkalmazás eredményének kezelésére jogosítja   a   rendőrséget.  A  j)  pont  szerint   a   súlyos bűncselekmény esetén, vagy ha a bűncselekmény 1. a nemzetközi bűnözéssel kapcsolatba hozható, 2. nemi erkölcs elleni erőszakkal valósul meg, 3. gyermekkorú ellen irányul, 4. sorozatban vagy szervezett elkövetéssel valósul meg, 5.   kábítószerrel   vagy   kábítószernek   minősülő   anyaggal kapcsolatos, 6. pénz- vagy értékpapír-hamisítással kapcsolatos, 7. fegyveres elkövetéssel valósul meg, vagy 8. a közbiztonságot súlyosan megzavarja, a   bűncselekmény   elkövetésével  gyanúsított   személyek   és kapcsolataik   adatai,  kriminalisztikai   szempontból   fontos jellemzői   kezelhetők.  A  k)  pont   szerint   a   nemzetközi kötelezettségvállalás alapján mindazon személyek  cselekményeik és  kapcsolataik adatai kezelhetők, akikkel szemben  nemzetközi bűnüldözési  intézkedéseket  kell foganatosítani.  Az  l)  pont alapján  a  szervezett  bűnözésre  utaló  cselekményekben  vagy tényállásokban   érintett  személyek  és  kapcsolataik   adatai kezelhetők.  Az  m)  pont a bűnmegelőzési ellenőrzés  alá  vont személy  adatait, az ellenőrzés szempontjait, az n) pont  pedig az  egyes  bűncselekmények nyomozása során a  felderítés  és  a bizonyítás  kapcsán keletkező iratokban szereplő  személyek  és kapcsolataik adatainak kezeléséről rendelkezik. Az   Alkotmánybíróság   egy   korábbi   indítvány   alapján   a bűnmegelőzési      ellenőrzésre     vonatkozó      jogszabályok alkotmányossági  vizsgálata  során,  a  47/2003.  (X.  27.)  AB határozatában  az  Rtv.  69.  § (3) bekezdés  a)-h)  pontjaihoz kapcsolódóan  –  amelyek szintén utaló szabályként  szerepeltek egy  sérelmezett rendelkezésben – azt állapította meg, hogy „az Rtv.  69.  §  (3) bekezdésének a)-h) pontjaiban rögzített  azon rendelkezések,   amelyek   a   bűnmegelőzési   ellenőrzés   itt megállapított feltételeit hivatottak körülírni, a  jogintézmény alkalmazhatósága    szempontjából   nem    felelnek    meg    a normavilágosság  követelményének, nem tükrözik egyértelműen  és világosan a törvényhozói akaratot, nem küszöbölik ki az eltérő, vagy önkényes jogértelmezés lehetőségét.” (ABH 2003, 525, 537.) Az Rtv. 69. § (3) bekezdése a következőket tartalmazza: „69.  §  (3)  A  Rendőrség az (1) bekezdésben felsorolt  titkos információgyűjtésre  szolgáló  eszközöket  és  módszereket   (a továbbiakban:   különleges  eszközök)  az  ott  meghatározottak szerint  alkalmazhatja a bűncselekmény gyanúja  miatt  körözött személy  felkutatására,  továbbá, ha  az  (1)  bekezdésben  nem említett bűncselekmény a) a nemzetközi bűnüldözéssel kapcsolatba hozható, b) gyermekkorú ellen irányul, c) sorozatban vagy szervezett elkövetéssel valósul meg, d)   a   kábítószerrel  vagy  kábítószernek  minősülő  anyaggal kapcsolatos, e) pénz- vagy értékpapír-hamisítással kapcsolatos, f) fegyveres elkövetéssel valósul meg, g) terror vagy terror jellegű, h) a közbiztonságot súlyosan megzavarja,” Az   Alkotmánybíróság   határozata   szerint   „A   ’nemzetközi bűnüldözés’,  a  ’gyermekkorú  ellen  irányul’,  a  ’szervezett elkövetéssel’,  a  ’terrorjellegű’, a  ’kábítószernek  minősülő anyaggal  kapcsolatos”, a ’közbiztonságot súlyosan megzavarja’, a  ’fegyveres  elkövetéssel valósul meg’  kifejezések  jelentős részének   tartalma  nehezen  tisztázható,  vagy   bizonytalan, némelyek  meghatározása pedig éppen törvényhozási viták  tárgya lehet.   Az  Rtv.  e  rendelkezéseiben  írt,  a  legkülönbözőbb ’jogfogalmakhoz   és   tág   értelemben   vett    bűncselekmény típusokhoz’  illesztett: ’kapcsolatos’, ’kapcsolatba  hozható’, ’jellegű’   kifejezések  pedig  eleve  megengedhetetlenül   tág határok  közötti előre kiszámíthatatlan, egyes  esetekben  akár ötletszerű  jogértelmezésre adnak lehetőséget.”  [47/2003.  (X. 27.) AB határozat, ABH 2003, 525, 536.] Az Alkotmánybíróság ezt az álláspontot ebben az eljárásban is irányadónak tekinti. A jelen eljárásban vizsgált Rtv. 80. § (1) bekezdése a 84. § i)- n)  pontok  megfogalmazása miatt ugyancsak nehezen értelmezhető és  nem egyértelmű rendelkezés. Ez az utaló rendelkezés az Rtv. 69.  § (3) bekezdésének megfogalmazásával többségében azonosan, tág  értelemben  vett  bűncselekmény  típusokat  sorol  fel  és szintén  ugyanazokat a nehezen értelmezhető jogbizonytalanságot előidéző  kifejezéseket  használja,  ennek  következtében   nem állapítható  meg egyértelműen, hogy a rendőrség mely  személyek különleges adatait kezelheti. A  26/1992. (IV. 30.) AB határozatában az Alkotmánybíróság elvi éllel mutatott rá arra, hogy „a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény.  A  jogbiztonság – amely az  Alkotmány  2.  §  (1) bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme – megköveteli, hogy  a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során  felismerhető normatartalmat hordozzon.” (ABH 1992,  135, 142.)  Ha  egy jogszabály törvényi tényállása túl  elvont,  túl általános,  akkor  a  jogszabály  rendelkezése  a  jogalkalmazó belátása  szerint kiterjeszthető, vagy leszűkíthető.  Az  ilyen szabály  lehetőséget ad a szubjektív jogalkalmazói döntésre,  a különböző   jogalkalmazók  eltérő  gyakorlatára,  a   jogegység hiányára. Ez csorbítja a jogbiztonságot.” (ABH 1993, 607, 608.) A  42/1997.  (VII. 1.) AB határozat szerint „alkotmányellenessé nyilvánítható  az  a  szabály, amely értelmezhetetlen  voltánál fogva  teremt  jogbizonytalanságot, mert hatását  tekintve  nem kiszámítható  és  címzettjei számára előre nem  látható.”  (ABH 1997, 299, 301.) Az  Alkotmánybíróság  –  figyelemmel a  47/2003.  (X.  27.)  AB határozatában foglaltakra is (ABH 2003, 525, 551.)  úgy  ítélte meg, hogy a támadott rendelkezés tartalmának megállapítása a  8 4.  §  i)-n)  pontokban szereplő kifejezések jelentős  részének nehezen  tisztázható,  bizonytalan, nem pontosan  meghatározott tartalma   miatt  olyan  értelmezési  nehézséget  okoz,   amely jogbizonytalanságot jelent, így beleütközik az Alkotmány  2.  § (1) bekezdésébe. Az egyértelműség hiánya nem biztosít garanciát a  különleges adatok kezelésének alkotmányos alkalmazására,  és ezzel az Alkotmány 59. § (1) bekezdésének sérelmét is kiváltja. A   80.  §  (1)  bekezdésének  a  főszabály  alóli  kivételeket megállapító   része  nem  alkotmányellenes,  de   a   főszabály alkotmányellenességének  megsemmisítése  esetén  önmagában  nem állna   meg.   Ezért   az   Alkotmánybíróság   a   jogbiztonság követelményére tekintettel az Rtv. 80. § (1) bekezdése  egészét megsemmisítette. 1.4.  Az  Rtv. 85. § (1) bekezdése alapján a rendőrségi  adatot kezelő  szerv  a  84.  § i) –n) és r) pontjaiban  meghatározott adatokról az érintett személynek nem adhat felvilágosítást.  Az indítványozók  álláspontja  szerint  az  Alkotmány  59.  §  (1) bekezdését  sérti ez a rendelkezés, mert nem indokolható,  hogy az  érintett  nem  kaphat felvilágosítást arról,  hogy  hol  és milyen célból használják fel személyes adatait. Az  Avtv. 16. §-a alapján az érintett személy jogait törvény az állam   külső   és  belső  biztonsága,  így  a  honvédelem,   a nemzetbiztonság,  a  bűnmegelőzés, valamint  az  érintett  vagy mások   jogainak   védelme   érdekében   korlátozhatja.   Ilyen korlátozást tartalmaz a sérelmezett rendelkezés a 84.  §  i)-n) és r) pontjaiban meghatározott adatok tekintetében. Az Rtv. 84. §  i)-n)  pontjai a rendőrség bűnüldözési feladatainak ellátása érdekében kezelhető és más szervektől átvehető adatokat  és  az egyes adatfajták kezelésének időtartamát állapítják meg. A  84. § r) pontját a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes  jelenségek  elleni  fellépés szabályairól  és  az  ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV.  törvény 61. § (6) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte. Kétségtelen,   hogy   vannak  olyan   adatok,   amelyekről   az érintettnek  adott tájékoztatás kedvezőtlenül  befolyásolhatja, vagy  veszélyeztetheti az állam külső vagy  belső  biztonságát, továbbá a bűnmegelőzés, bűnüldözés érdekét. Az Alkotmánybíróság több határozatában állapította meg, hogy  a bűnüldözés,   bűnmegelőzés   és   a   nemzetbiztonság    érdeke szükségessé   teheti  az  Alkotmányban  biztosított   alapjogok korlátozását. A  pénzmosás megakadályozása és a banktitok vizsgálata  kapcsán hozott  határozatában  az  Alkotmánybíróság  a  jogállamiságból levezethető  alkotmányos  célként  ismerte  el  a  bűnmegelőzés érdekét  és  a  személyes adatok védelméhez való  alapjognak  a bűnmegelőzés   érdekében   történő   korlátozását    egy    jól körülhatárolt      bűncselekményi     kör     megakadályozására alkotmányosnak tekintette. [24/1998. (VI. 9.) AB határozat, ABH 1998, 191, 195.] Az  Alkotmánybíróság a 20/1997. (III. 19.) AB határozatában úgy foglalt  állást, hogy „a bűncselekmény megvalósulása, illetőleg az  arra  való felhívás megelőzéséhez fontos állami, társadalmi és  egyéni  érdek  fűződik.” Ennek alapján nem állapította  meg annak  a rendelkezésnek az alkotmányellenességét, amely szerint az  ügyész  indítványára  a bíróság az olyan  sajtótermék  vagy sajtóterméknek nem minősülő irat közlését megtiltsa,  illetőleg az  ügyész a közlést felfüggessze, amelyben bűncselekmény  vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívás valósul meg. [20/1997. (III. 19.) AB határozat, ABH 1997, 85, 92.] A  13/2001.  (V.  14.) AB határozatában az  Alkotmánybíróság  – többek  között megállapította – hogy a nemzetbiztonsági érdekek védelme  alkotmányos  cél  és állami kötelezettség.  Az  ország szuverenitása  és  alkotmányos rendje a  demokratikus  jogállam működéséhez    nélkülözhetetlen    alapértékek.    Az    ország szuverenitásának  érvényre juttatása, politikai,  gazdasági  és honvédelmi  érdekeinek megóvása a szuverenitást,  illetőleg  az alkotmányos  rendet  sértő,  vagy  veszélyeztető  tevékenységek felderítése   és   elhárítása  az  államnak   az   Alkotmányból közvetlenül levezethető kötelezettsége. (ABH 2001, 177, 196.) „Az  Alkotmánybíróság korábbi határozataiban a  bűnmegelőzéshez fűződő  érdeket  a jogállamiságból következő olyan  alkotmányos célként  ismerte el, amelynek biztosítása érdekében  még  egyes alapjogok   korlátozása   sem  zárható   ki.   Minden   esetben hangsúlyozta    ugyanakkor,   hogy   ezen    alkotmányos    cél megvalósítása  érdekében  sem  adható  fel  a  jogállamiság,  a jogbiztonság  követelményrendszere  és  az  állam  szervei  nem kaphatnak túl széles, bizonytalan tartalmú felhatalmazásokat az általános,   elvont  értelemben  vett  bűnmegelőzés  érdekében. [20/1997. (III. 19.) AB határozat, ABH 1997, 85, 92.;  24/1998. (VI.  9.) AB határozat, ABH 1998, 191, 195.; 13/2001. (V.  14.) AB  határozat, ABH 2001, 177, 199-200.] [47/2003. (X.  27.)  AB határozat, ABH 2003, 525, 533.] Az  Alkotmánybíróság  az alkotmányossági  vizsgálat  során  úgy ítélte  meg,  hogy  az  Rtv.  84. § i)-n)  pontokban  felsorolt adatokról  történő  tájékoztatás tilalmát a nemzetbiztonság,  a bűnmegelőzés,    esetleg   magánszemélyek   jogainak    védelme szükségessé  teheti. A titkos információgyűjtés  alkalmazásával érintett  személyek, a rendőrséggel együttműködők,  valamint  a fedett   nyomozók  adatairól  való  tájékoztatás   tilalmát   a bűnmegelőzés  érdeke, a bűnüldözés hatékonyságának  biztosítása indokolhatja.    Ugyancsak   a   bűnmegelőzés,    valamint    a nemzetbiztonság    érdeke   szükségessé   teheti    a    súlyos bűncselekmény    elkövetésével   gyanúsított    személyek    és kapcsolataik  (j)  pont),  valamint  a  nemzetközi  bűnüldözési intézkedésekkel  érintettek (k) pont), a  szervezett  bűnözésre utaló cselekményekben vagy tényállásban érintett személyek  (l) pont),  a  bűnmegelőzési ellenőrzés alá vont  személyek  és  az ellenőrzés szempontjainak (m) pont), továbbá a nyomozás során a felderítés és a bizonyítás kapcsán érintett személyek  és  azok kapcsolatai (n) pont) adatairól való tájékoztatás tilalmát. A   törvényalkotó  azonban  az  Rtv.  85.  §  (1)  bekezdésének tartalmát  jogtechnikailag ugyanúgy, mint az  Rtv.  80.  §  (1) bekezdésénél  szintén a 84. § i)-n) és r)  pontjaira  utalással határozta   meg.  Az  Alkotmánybíróság  –  az   előző   pontnál kifejtettekre  figyelemmel  –  azt  állapította  meg,  hogy   e rendelkezés  alapján  nem határolható be, nem  állapítható  meg egyértelműen és pontosan, hogy a rendőrség milyen esetekben nem adhat tájékoztatást az érintettnek, vagyis pontosan kiket érint e  rendelkezés.  Az  alkotmányos alapjogok  korlátozásánál  nem engedhető   meg   ilyen  jogbizonytalanság.   A   jogértelmezés nehézségei  miatt  a  jogszabály alkalmazása kiszámíthatatlanná válik,   sérül   a   jogbiztonság.  Az  Alkotmánybíróság   több határozatában megállapította, hogy a jogállam egyik központi és egyben nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. [9/1992. (I. 30.) AB  határozat,  ABH  1992, 59, 64-65., 11/1992.  (III.  5.)  AB határozat,  ABH  1992,  77,  80-81, 84.]  Ebből  következik  az államnak – elsősorban a jogalkotónak – az a kötelessége, hogy a jogszabályok   egyértelműek,   kiszámíthatóak    legyenek.    A jogszabály   egyértelműségének   hiánya   különösen   sérti   a jogbiztonságot   akkor,   amikor  a   rendelkezés   alkotmányos alapjogok  korlátozását teszi lehetővé. [13/2001. (V.  14.)  AB határozat, ABH 2001, 177, 201.] Mindezek következtében az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az  Rtv.  85. § (1) bekezdése az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe ütközik  és  ezzel sérti az Alkotmány 59. § (1) bekezdését  is. Ezért az Alkotmánybíróság a rendelkezést megsemmisítette. Miután    az    Alkotmánybíróság    a    támadott    jogszabály alkotmányellenességét   állapította   meg,    mellőzte    annak vizsgálatát,  hogy  ütközik-e az Rtv. 85. §  (1)  bekezdése  az Alkotmány  57.  §  (5)  bekezdésébe,  61.  §  (1)  bekezdésébe, valamint 70/K. §-ába. 1.5.  Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény  (a továbbiakban:    Abtv.)    alapján    az    alkotmányellenesség megállapítása   esetén   főszabály,   hogy   a   megsemmisített rendelkezés a határozat közzétételének napján veszti  hatályát. Az Alkotmánybíróság azonban ettől eltérően is meghatározhatja a megsemmisítés  időpontját,  ha ezt  a  jogbiztonság  indokolja. [Abtv. 43. § (1) és (4) bekezdés] Az Alkotmánybíróság az Rtv. 36. § (4) bekezdése szövegrészének, valamint  a  80. § (1) bekezdésének és a 85. § (1) bekezdésének „pro  futuro”  megsemmisítésénél azt vette figyelembe,  hogy  a rendelkezések   azonnali   megsemmisítése   jogbizonytalanságot okozna,  ezért  a  megsemmisítés időpontját 2005.  március  31. napjában  határozta  meg,  hogy a  jogalkotónak  megfelelő  idő álljon rendelkezésre az alkotmányos szabályozás kialakításához. Az   Rtv.  77.  §  (1)  bekezdése  részleges  megsemmisítésének időpontját   az  Alkotmánybíróság  az  általános   szabályoknak megfelelően állapította meg. 1.6.   Az   Rtv.  63.  §  (1)  bekezdése  alapján  a  rendőrség bűncselekmény    elkövetésének   megelőzésére,   felderítésére, megszakítására,    az   elkövető   kilétének   megállapítására, elfogására,   körözött   személy  felkutatására,   tartózkodási helyének  megállapítására, bizonyítékok megszerzésére, valamint a büntetőeljárásban részt vevők és az eljárást folytató hatóság tagjainak,  az  igazságszolgáltatással  együttműködő  személyek védelme   érdekében  –  törvény  keretei  között   –   titokban információt  gyűjthet. A 63. § (2) bekezdése szerint  a  titkos információgyűjtés során beszerzett adat, továbbá a rendőrséggel együttműködő   személy   és  a  fedett   nyomozó   kiléte,   az információgyűjtés  ténye  és technikai  részlete  államtitoknak minősül.  Az indítványozók által kifogásolt 63. § (3) bekezdése szerint  az  (1)  – (2) bekezdés alapján tett intézkedések,  az abban  érintett  természetes és jogi személyek,  valamint  jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek adatai  nem  hozhatók nyilvánosságra.  Az indítványozók álláspontja  az,  hogy  ez  a rendelkezés   sérti  az  Alkotmány  59.  §   (1)   bekezdésében meghatározott személyes adatok védelméhez való jogot. Az Rtv. 63. § (3) bekezdésének alkotmányossági vizsgálata során az Alkotmánybíróság ismét utal arra, amelyet az előző pontokban kifejtett,  hogy  a bűnmegelőzés, bűnüldözés érdekének  védelme olyan  alkotmányos  cél,  amelynek megvalósítása  érdekében  az alkotmányos alapjogok korlátozhatók. A  titkos információgyűjtés a törvény keretei között végezhető. Az  Rtv.  64.  §  (1) bekezdése pontosan meghatározza  a  bírói engedélyhez nem kötött titkos információgyűjtés kereteit. A 69. §  (1)  bekezdése  pedig  a  bírói  engedélyhez  kötött  titkos információgyűjtés keretében tehető intézkedéseket sorolja fel. Az  Rtv. 63. § (3) bekezdésében található alapjog korlátozás az (1)  bekezdésben meghatározott bűnmegelőzési, bűnüldözési célok érdekében  történik,  amelyek  eredményes  végrehajtásához  sok esetben a titkos információgyűjtés elengedhetetlenül szükséges, anélkül  a  feladat  eredményesen nem  oldható  meg.  Az  ezzel érintett    személyek    adatainak   nyilvánosságra    hozatala veszélyeztetné, illetőleg lehetetlenné tenné az  elérni  kívánt cél  megvalósulását. A titkosság természetéből adódik tehát  az alapjogkorlátozás,   amelyet  az  Alkotmánybíróság   nem   tart aránytalan  mértékűnek  az elérni kívánt  cél  megvalósulásához képest. Mindezeket  figyelembe véve az Alkotmánybíróság megállapította, hogy  az  Rtv.  63.  §  (3) bekezdése az Alkotmány  59.  §  (1) bekezdésébe nem ütközik, ezért az indítványt elutasította. 1.7.  Az  Rtv. 84. § d) pontja szerint a rendőrség a törvényben meghatározott  bűnüldözési feladatainak  ellátása  érdekében  a büntethetőség  elévüléséig kezelheti és  átveheti  a  szándékos bűncselekmény  alapos  gyanúja  miatt  kihallgatott,  illetőleg elítélt  személy  cselekményének  kriminalisztikai  szempontból fontos   jellemzőit.   Az  indítványozó  érvelése   szerint   a büntethetőség    elévüléséig    történő    adatkezelésre     és adatátvételre adott felhatalmazás alkotmányellenes, mert ha  az alapos  gyanú nem igazolódik be, és a gyanúsítottat nem  ítélik el,  vele szemben ismét az ártatlanság vélelme irányadó.  Ekkor az  adatkezelés  már  indokolatlan és  így  sérti  az  érintett személyes adatok védelméhez való jogát. Az indítványozó szerint ugyanez  irányadó  a  84. § e) pontja  tekintetében  is.  Ez  a rendelkezés szintén a büntethetőség elévüléséig jogosítja fel a rendőrséget  a  rendőrségen  fogvatartott,  a  lakhelyelhagyási tilalom  alá helyezett, és azon személyek adatainak  kezelésére és   más   szervek  nyilvántartásából  átvételére,  akiknek   a biztosíték letétbe helyezését engedélyezték. Az   adatkezelés  elrendelése  célhoz  kötött,  nevezetesen   a rendőrség bűnüldözési feladatainak ellátása érdekében tartalmaz egy  szűk  körű alapjogkorlátozást. A d) pont alapján  lehetővé tett,  kriminalisztikai szempontból fontos jellemzők  kezelése, valamint  a  e)  pont  alapján az ott  meghatározott  személyek adatainak   kezelése   a  rendőrség  bűnüldözési   feladatainak ellátását  szolgálják, elengedhetetlenek az  eredményes,  gyors feladatellátáshoz. Az  Alkotmánybíróság megítélése szerint a jelzett adatkezelésre mindkét  esetben a büntethetőség elévüléséig azért van szükség, mert  az  állami büntetőjogi igény érvényesítése ezen időpontig történhet.  A büntethetőség elévüléséig bármikor felmerülhetnek újabb  adatok, tények, amelyek a nyomozás folytatását  igénylik vagy  más  bűncselekmény felderítését segíthetik elő  és  akkor ezekre  az  adatokra a büntetőjogi felelősségre vonás érdekében szükség lehet. A rendőrségen fogvatartott vagy lakhelyelhagyási tilalom   alá   helyezettek,  valamint  a  biztosítékot   adott személyek esetén is szükséges az érintettek adatainak rendőrség általi   kezelése   a  büntetőeljárás  esetleges   lefolytatása érdekében. Mindezeket   figyelembe   véve  az  Alkotmánybíróság   arra   a következtetésre  jutott, hogy a támadott rendelkezések  alapján az    érintettek    információs   önrendelkezési    alapjogának korlátozása   az   elérni   kívánt   célhoz   elkerülhetetlenül szükséges.   Sem   a   szándékosan   elkövetett   bűncselekmény kriminalisztikai szempontból fontos jellemzőinek kezelése,  sem pedig   a   e)  pontban  pontosan  körülhatárolt  esetekben   a büntethetőség  időpontjáig  tartó  adatkezelés  nem  jelent  az érintettek   számára   aránytalan  mértékű  alapjogkorlátozást. Emiatt az Alkotmánybíróság az Rtv. 84. § d) és e) pontjának  az Alkotmány  59. § (1) bekezdésébe ütközését nem állapította  meg és ezért az indítványt elutasította. 1.8.  Az Rtv. 85. § (2) bekezdését is vitatja egy indítványozó. Álláspontja szerint a rendelkezés nem biztosítja azt, hogy csak az  egyszerűbb  nyilvántartási hibák kijavítása esetén  őrizzék meg   az  eredeti  adatokat,  így  egyes  személyes  adatok   a nyilvántartásra  meghatározott időn  túl  is  megőrizhetők,  ez pedig sérti a személyes adatok védelméhez való jogot. Az Alkotmánybíróság az alábbiakat állapította meg: Az  Avtv.  14.  §  (1) bekezdése szerint a valóságnak  meg  nem felelő adatot az adatkezelő helyesbíteni köteles. A 14.  §  (2) bekezdése pedig kimondja, hogy a személyes adatot törölni kell, ha a) kezelése jogellenes, b)  az  érintett  –  a  11.  §  (1) bekezdésének  b)  pontjában foglaltak szerint kéri, c)  az  hiányos,  vagy téves – és ez az állapot jogszerűen  nem korrigálható -, feltéve, hogy a törlést törvény nem zárja ki, d)  az  adatkezelés célja megszűnt, vagy az adatok  tárolásának törvényben meghatározott határideje lejárt, e) azt a bíróság vagy az adatvédelmi biztos elrendelte. Az  Rtv.  84.  §-a  a bűnüldözési feladatok ellátása  érdekében kezelhető  adatok  körének meghatározásával  együtt  valamennyi adat vonatkozásában meghatározza az adatkezelés időtartamát is. Amikor   az   adatok   tárolásának   törvényben   meghatározott határideje lejár, a bűnüldözési célból kezelt adatot is törölni kell,  s vele együtt törlésre kerülnek a javítás előtti eredeti adatok is. Nem  áll  fenn,  hogy  a  személyes  adatok  a  nyilvántartásra meghatározott  időn  túl is megőrizhetők. Ilyen  korlátozást  a kifogásolt jogszabályi rendelkezés nem tartalmaz, ezért az  nem ütközik   az   Alkotmány  59.  §  (1)  bekezdésébe.  Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság az Rtv. 85. § (2) bekezdése alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította. 1.9.  Az  Rtv.  89.  §  (1) bekezdése  szerint  a  rendőrség  a bűnüldözési  feladatainak  ellátása  érdekében  –  a   személy- gépjármű-    és   tárgykörözési   munkája   során,    illetőleg lakhelyelhagyási  tilalom elrendelése és a  biztosíték  letétbe helyezésének    engedélyezése    esetében    vagy    nemzetközi kötelezettségvállalás alapján – a polgárok  személyi  adatainak és  lakcímének nyilvántartásában, az egyéb igazgatási, valamint a    határforgalom    ellenőrzését   szolgáló    nyilvántartási rendszerekben   a  cél  megjelölésével  jelzések   elhelyezését rendelheti  el.  A  jelzésben  a  rendőri  szerv  az   érintett feltartóztatását  vagy  adatváltozás  esetén  értesítés  adását kérheti. Az  egyik  indítványozó ehhez kapcsolódóan az Rtv.  89.  §  (4) bekezdésének  azt  a  rendelkezését kéri felülvizsgálni,  amely arról  rendelkezik, hogy a jelzés elhelyezéséről, annak  okáról és a jelzés alapján tett intézkedésről – bűnüldözési érdekből – a Rendőrség és a jelzést tartalmazó nyilvántartást kezelő szerv az érintettet nem tájékoztathatja. Az  Alkotmánybíróság  e határozatában is többször  utalt  arra, hogy   a  bűnüldözés  érdekében  törvény  az  érintett  személy adatkezeléshez kötődő jogait korlátozhatja és ha a korlátozás a cél érdekében elkerülhetetlenül szükséges, továbbá nem lépi túl az  arányosság  mértékét, akkor az nem  sérti  az  alkotmányban biztosított személyes adatok védelméhez való jogot. A   támadott   rendelkezésben  található  alapjogkorlátozás   a rendőrség bűnüldözési feladatai ellátását szolgálja.  A  jelzés elhelyezése   segíti   a   rendőrség   munkáját   az   érintett tartózkodási     helyének    megismerésében,    felkutatásában, elfogásában,  a  keresett gépjármű és tárgy  megtalálásában.  A jelzés    elhelyezése   a   rendőrség   alkotmányos   feladatai végrehajtását   segíti   elő.   Ha   az   érintett   a   jelzés elhelyezéséről,   annak   okáról,   a   jelzés   alapján   tett intézkedésről   tájékoztatást  kapna,  ezzel   a   bűnüldözési, bűnmegelőzés tevékenységet akadályozná, lehetetlenné  tenné  az érintett feltartóztatását, nehezítené a személy-, gépjármű-  és tárgykörözési munkát. A személyes adatok védelme alapjogának  a jelzés  elhelyezéséről, annak okáról és a jelzés  alapján  tett intézkedésről    történő    tájékoztatási    tilalommal    való korlátozását  tehát  az  említett alkotmányos  cél  elősegítése teszi szükségessé. Az  Rtv.  89.  §  (1) bekezdése nem „általában”  a  bűnüldözési feladatok   ellátása   érdekében  teszi   lehetővé   a   jelzés elhelyezését, hanem ezen belül pontosan meghatározza  azokat  a tevékenységeket   és   eseteket,   amelyek   során   a   jelzés elhelyezhető.  Előírja  a  törvény  azt  is,  hogy  a  jelzések elhelyezését a rendőrség a cél meghatározásával rendelheti  el, a  polgárok  személyi adatának és lakcímének nyilvántartásában, az  egyéb  igazgatási,  valamint a  határforgalom  ellenőrzését szolgáló  nyilvántartási  rendszerekben.  Az  Rtv.  89.  §  (2) bekezdése   meghatározza  azt,  hogy  a  jelzés  elhelyezésének megszűntetését  a  rendőrség köteles  kezdeményezni,  illetőleg megszűntetni,  ha az arra okot adó körülmény megszűnt.  További garanciát  nyújt  a  89. § (3) bekezdése, amikor  meghatározza, hogy     a    jelzés    elhelyezésének    elrendeléséért     és megszűntetéséért,  illetve  a  kért  intézkedésért   a   jelzés elhelyezését kérő rendőri szerv vezetője a felelős.  Mindezekre figyelemmel   a  kifogásolt  alapjog  korlátozás  nem   minősül aránytalannak. Ezért  az  Alkotmánybíróság az Rtv. 89. § (4)  bekezdésének  az Alkotmány  59. § (1) bekezdésébe ütközését nem állapította  meg és az indítványt elutasította. 1.10.  Az  Alkotmánybíróság a Vhr. 46. §  (2)  bekezdésének  az Alkotmány  8.  § (2) bekezdése, valamint ezzel összefüggően  az 59.  § (1) bekezdése sérelmét állító indítvány vizsgálata során a következőket állapította meg: A személyes adatok védelméhez való jog alapvető jog, ezért a rá vonatkozó  szabályokat az Alkotmány 8. § (2) bekezdése  szerint törvény  állapítja  meg,  az  alapvető  jog  lényeges  tartamát azonban  nem korlátozhatja. Az Alkotmánybíróság már a  64/1991. (XII.  17.) AB határozatában kifejtette, hogy valamely  alapjog tartalmának     meghatározása    és    lényeges    garanciáinak megállapítása csakis törvényben történhet, törvény kell továbbá az  alapjog közvetlen és jelentős korlátozásához is.  Közvetett és  távoli  összefüggés esetében azonban elegendő  a  rendeleti szint   is.  Ha  nem  így  lenne,  mindent  törvényben  kellene szabályozni. (ABH 1991, 297, 300.) A  kifogásolt Vhr. rendelkezés elsősorban az adatkezelő számára állapít  meg  kötelezettséget, a kérelmező polgárok alapjogának korlátozásával  csak távoli összefüggésben van.  A  sérelmezett rendelkezés   utaló   szabály,   utal   azokra    a    törvényi rendelkezésekre, amelyek korlátozást tartalmazhatnak. Az  Alkotmánybíróság  álláspontja szerint  a  Vhr.  46.  §  (2) bekezdése   közvetlen   és   jelentős  alapjogkorlátozást   nem tartalmaz  azzal,  hogy  az  adatszolgáltatás  előtt  meg  kell keresni  az  Nytv.  24. §-ában meghatározott  szerveket  és  az általuk  közöltek  szerint  kell  megadni  a  tájékoztatást.  A tájékoztatáshoz való jog esetleges korlátozását, mint  ahogy  a rendelkezés  is  utal  rá,  az  e szervekre  vonatkozó  törvény állapítja meg. Minthogy     a    rendelkezésben    közvetlen    és    jelentős alapjogkorlátozás  nem  található, így a rendeleti  szabályozás nem  sérti az Alkotmány 8. § (2) bekezdését, valamint az 59.  § (1)   bekezdését,  ezért  az  Alkotmánybíróság  az   indítványt elutasította. 2.   Több   indítvány  az  Alkotmány  59.  §  (1)  bekezdésében deklarált,  a magánlakás sérthetetlenségéhez való jog  sérelmét állította az Rtv. egyes rendelkezéseivel kapcsolatban. Az   Alkotmánybíróság  több  határozatában  már   vizsgálta   a magánlakás sérthetetlenségéhez való jog tartalmát. Az    Alkotmánybíróság   az   1115/B/1995.   AB   határozatában megállapította,  hogy  „a  magánlakás sérthetetlenségéhez  való alapjog   az  emberi  méltósághoz  való  jog,  mint   általános személyiségi  jog  alkotó elemeinek egyik, az  Alkotmány  által nevesítetten  biztosított alakzata, amely a  magánszféra  egyik jelentős összetevőjének sérthetetlenségét alapozza meg.  (…)  A magánlakás  sérthetetlenségéhez  való  alapjog  (…)  a   védett tárgykörben  a  kívülállók bizonyos zavaró,  beavatkozó,  sértő megnyilvánulásaitól  való mentességre  és  a  mentesség  állami védelmére jogosít”. (ABH 1996, 551, 552.) A   magánlakás   sérthetetlenségéhez   való   alapjog   –   más alapjogokhoz   hasonlóan  –  csak  az  Alkotmány   8.   §   (2) bekezdésének keretei között korlátozható. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az alapvető jog  korlátozása  csak akkor marad meg az  alkotmányos  határok között,  ha  a korlátozás elkerülhetetlen, azaz más alkotmányos alapjog, valamint alkotmányos érték védelme vagy érvényesülése, illetve  az  Alkotmányból következő feladat  megvalósítása  más módon  nem  biztosítható,  továbbá, ha  az  elérni  kívánt  cél fontossága  és  ennek  érdekében okozott  alapjogsérelem  súlya arányban  áll  egymással. [30/1992. (V. 26) AB  határozat,  ABH 1992, 167, 171.; 6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998, 91, 98-99.] Az  Alkotmánybíróság a 392/B/1998. AB határozatában úgy  ítélte meg,   hogy   a  szemle  karhatalom  igénybevételével   történő lebonyolítása    a    bíróságnak   az    igazságszolgáltatással kapcsolatos  alkotmányos feladatainak  a  végrehajtását  segíti elő.  A  magánlakás sérthetetlensége alapjogának  a  karhatalom igénybevételével   való   korlátozását   tehát   az    említett alkotmányos  cél  elősegítése  teszi  szükségessé.  (ABK  2004. január 2., 3.) Az  Alkotmánybíróság a 26/2004. (VII. 7.) AB határozatában  azt állapította   meg,  hogy  az  adózás  előli  menekülés   elleni küzdelem,   továbbá  egyes  pénzügyi  és  más   bűncselekmények gyanújának  megalapozásához szükséges lehet akár az  adóhatóság feljogosítása  is  a  vállalkozási  tevékenységgel   összefüggő járművek,    járművek    rakománya,    helyiségek,     helyszín átvizsgálására. Az átvizsgálásra jogosító rendelkezés szükséges annak   érdekében,   hogy  az  adókötelezettség   szempontjából jelentős  tárgyi bizonyítási eszközt az adóellenőr  megtalálja, illetőleg  a  vállalkozás  valós körülményeit  felfedje.  Ahhoz azonban,  hogy  az átvizsgálást szabályozó törvény  alkotmányos legyen, szükséges az is, hogy a törvény – megfelelő és elegendő –  garanciát nyújtson az esetleges visszaélésekkel  szemben.  A vizsgált  rendelkezésben a magánlakás sérthetetlenségéhez  való jog  korlátozása  differenciálatlan, egyúttal rendkívül  széles körre  terjeszti ki az alapjogkorlátozást, ezért az  aránytalan beavatkozást  jelent  az  alapvető jogba.  (ABK  2004.  június- július, 503, 512-513.) 2.1. A jelen eljárásban vizsgált Rtv. 39. § (1) bekezdésének fő szabálya   szerint  a  rendőr  magánlakásba   bebocsátás   vagy határozat  nélkül  nem mehet be. Az általános  szabály  alól  e rendelkezés  pontjai kivételeket állapítanak meg.  E  kivételek közül   az   indítványozók  a  b),  d),  i)  és   j)   pontokat alkotmányellenesnek    tartják.    Egy    indítványozó    ehhez kapcsolódóan  támadja  az Rtv. 46. § (1) bekezdés  c)  pontját. Álláspontjuk  szerint  a kifogásolt rendelkezések  tekintetében nincs    olyan    kényszerítő   ok,    amely    a    magánlakás sérthetetlenségéhez   való   jog   korlátozását   alkotmányosan megalapozná. 2.1.1.  Az Rtv. 39. § (1) bekezdés b) pontja szerint  a  rendőr bűncselekmény elkövetésének megakadályozása, megszakítása, vagy a bűncselekmény elkövetőjének vagy gyanúsítottjának elfogása és előállítása  céljából  beléphet vagy behatolhat  bebocsátás  és hatósági   határozat   nélkül   magánlakásba.   E   rendelkezés tekintetében   az   indítványozók  a  „vagy   a   bűncselekmény elkövetőjének,  vagy gyanúsítottjának elfogása és  előállítása” szövegrészt  támadják.  Álláspontjuk  szerint  a  bűncselekmény elkövetőjének vagy gyanúsítottjának elfogása és előállítása nem elég indok az alapjog korlátozásához. Az   Alkotmánybíróság  több  –  elsősorban  a   büntetőeljárási szabályok  alkotmányosságát érintő –  határozatában  fogalmazta meg  az  államnak a büntető hatalomból adódó alkotmányos jogait is kötelezettségeit. Demokratikus jogállamban a büntető hatalom az  állam – alkotmányosan korlátozott – közhatalmi jogosítványa a   bűncselekmény   elkövetőinek   felelősségre   vonására.   A bűncselekmények a társadalom jogi rendjének sérelmét  jelentik. A  bűnüldözés, valamint a büntetés jogát az állam gyakorolja. A bűnüldözés   kizárólagos  joga  egyben  a   büntetőjogi   igény érvényesítéséről  való gondoskodás kötelezettségét  jelenti,  a büntetőjogi  felelősségre  vonás egyben  az  állam  alkotmányos kötelessége  is.  A  büntető hatalom  gyakorlása  szükségképpen érinti  az  egyének  alkotmányos  alapjogait.  Az  államnak  az Alkotmányból  levezethető  kötelezettsége  indokolja,  hogy  az állami   büntető   hatalmat  gyakorló   szerveknek   feladataik teljesítéséhez  hatékony eszközeik legyenek,  még  ha  ezek  az eszközök,  lényegüket  tekintve,  súlyosan  jogkorlátozóak  is. [v.ö.:  40/1993.  (VI.  30.)  AB  határozat,  ABH  1993,  288.; 715/D/1994. AB határozat, ABH 1997, 584.; 49/1998. (XI. 27.) AB határozat, ABH 1998, 372.; 5/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH 1999,  75.;  19/1999. (VI. 25.) AB határozat, ABH  1999,  150.; 26/1999. (IX. 8.) AB határozat, ABH 1999, 265.] Vitathatatlanul   nyomós  közérdek  fűződik   ahhoz,   hogy   a társadalomra    veszélyes   cselekményeket,   bűncselekményeket felderítsék,   a   bűnösöket   megbüntessék.   A    büntetőjogi felelősségrevonáshoz  nélkülözhetetlen  a  bűnelkövetők  és   a gyanúsítottak   elfogása,  előállítása.   A   társadalomnak   a bűnözéssel  szembeni védelme megköveteli, hogy a  bűncselekmény elkövetőjét, gyanúsítottját minél előbb elfogják és bíróság elé állítsák. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a büntetőjogi igény   késedelem   nélküli   érvényesítése   az   államnak   a társadalommal szembeni alkotmányos kötelezettsége [14/2004. (V. 7.)  AB  határozat,  ABK  2004.  május  363,  369.]  Ennek   az alkotmányos  kötelezettségnek  a  teljesítéséhez  fűződő  érdek elégséges  indok arra, hogy a rendőr a magánlakásba  bebocsátás vagy   hatósági  határozat  nélkül  is  belépjen.  Ha   lakásba bebocsátását  az  érintettek  ok nélkül  megtagadják,  akkor  a bűncselekmény  elkövetőjének, gyanúsítottjának  elfogását  vagy előállítását  késedelem nélkül csak így  lehet  foganatosítani. Lehetnek  olyan  esetek, amelyekben az elfogás vagy  előállítás végrehajtása  nem  tűr halasztást. Ilyen ok  lehet  például  az elkövető  illetve a gyanúsított ellenállása, a szökés  vagy  az elrejtőzés    lehetősége,   amikor   a    hatósági    határozat beszerzéséből eredő késedelem veszélyt jelentene akár az emberi életre,  akár  a  büntetőeljárás  eredményességére  vagy  újabb bűncselekmény  elkövetését tenné lehetővé. Mindezek  elkerülése érdekében  szükséges  a  magánlakás  sérthetetlenségéhez   való jognak  akként  történő  korlátozása, amely  lehetővé  teszi  a rendőrnek  a  magánlakásba  történő belépést.  Kellő  garanciát biztosít  az  Rtv. 39. § (4) bekezdése, amely előírja,  hogy  a magánlakásban  való tartózkodás csak a feladat  végrehajtásához szükséges ideig tarthat. Mivel  a  szükségesség  és  arányosság összhangja  biztosított, ezért  az  Rtv.  39.  §  (1)  bekezdés  b)  pontjának  „vagy  a bűncselekmény elkövetőjének vagy gyanúsítottjának  elfogása  és előállítása” szövegrésze az Alkotmány 59. § (1) bekezdésébe nem ütközik.  Ezért  az Alkotmánybíróság a sérelmezett  rendelkezés alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére vonatkozó indítványt elutasította. 2.1.2.  Az Rtv. 39. § (1) bekezdés d) pontja a rendkívüli  vagy tisztázatlan   okból  bekövetkezett  halálesettel   kapcsolatos intézkedés  megtételére ad felhatalmazást  a  rendőrnek  ahhoz, hogy  magánlakásba  bebocsátás  és  hatósági  határozat  nélkül belépjen. Az  eltűnt  személy  felkutatásáról és a  rendkívüli  haláleset kivizsgálásáról  bejelentésre  vagy  hivatalból   a   rendőrség gondoskodik. Az  eltűnt személyek felkutatásának és a rendkívüli halálesetek kivizsgálásának rendjéről szóló 23/1994. (X. 26.)  BM  rendelet 4.  § (1) bekezdése szerint rendkívüli az olyan halál, amelynek természetes módon való bekövetkezését a körülmények  kétségessé teszik, különösen akkor, ha: a)  bekövetkezésének körülményei egyértelműen  nem  zárják  ki, hogy a halált bűncselekmény okozta; b)  baleset  okozta, vagy ennek gyanúja merül fel, és  a  halál bekövetkezésével   összefüggésben   a   felelősség   vizsgálata szükséges; c) öngyilkosság okozta, vagy a körülmények erre utalnak; d)  gyógykezelés  során következett be és  az  orvosi,  vagy  a gyógykezeléssel   összefüggő  más  foglalkozási   szabályszegés gyanúja merült fel, e)   a   halál   bekövetkezésének  körülményeiből   nem   lehet megalapozottan  következtetni a halál  okára,  illetőleg  arra, hogy  a  halál  természetes módon következett be  (tisztázatlan haláleset). Kétségtelen,  hogy  ezeket az eseteket akár közterületen,  akár valamely  magánlakásban ki kell vizsgálni.  A  rendkívüli  vagy tisztázatlan  haláleseteknél  az eljárási  cselekményeket,  így különösen  a  szemlét és a hatósági boncolást el kell  végezni, mert   azok  adatai  egy  későbbi  esetleges  büntetőeljárásban bizonyítékként   használhatók  fel.  A  szemle  lefolytatásához szükség  lehet  a magánlakásba történő belépésre.  A  szemle  a nyomozati   eljárás  fontos  eszköze,  amelyet   az   esetleges bizonyítékok    eltüntetésének,    a    bizonyítási    eszközök megváltoztatásának   vagy   megsemmisítésének   megakadályozása érdekében, illetőleg a bizonyítékok feltárása végett  késedelem nélkül    kell    lefolytatni.   Az    esetleges    büntetőjogi felelősségrevonás  érvényesítése indokolja tehát  azt,  hogy  a rendkívüli vagy tisztázatlan okból bekövetkezett halálesetekkel kapcsolatban   a   vizsgálatot   lefolytassák.   A   magánlakás sérthetetlenségéhez való jognak az Rtv. 39. § (1)  bekezdés  d) pontja  szerinti korlátozása az elérni kívánt célhoz szükséges, és   figyelemmel   az  eljárási  cselekmények   halaszthatatlan voltára,  valamint adott esetben a lakásban lakók érdekére  is, nem aránytalan mértékű. Az Rtv. 39. § (1) bekezdés d) pontja az Alkotmány  59.  §  (1)  bekezdésébe  nem  ütközik,   ezért   az Alkotmánybíróság    a    rendelkezés    alkotmányellenességének megállapítására   és   megsemmisítésére  vonatkozó   indítványt elutasította. 2.1.3.  Az  Rtv  39.  §  (1) bekezdés  i)  pontja  személy-  és létesítménybiztosítási intézkedés végrehajtására ad a rendőrnek bebocsátás és hatósági határozat nélküli belépésre lehetőséget, amelynek  szabályait  az  Rtv. 46. §  (1)  bekezdés  c)  pontja határozza meg. Az  Rtv.  1.  §  (2)  bekezdés g) pontja  alapján  a  rendőrség gondoskodik  a  bűntetőeljárásban  résztvevő  és  az   eljárást folytató  hatóság  tagjainak személyi  védelméről,  valamint  a büntetőeljárásban  résztvevők, az igazságszolgáltatást  segítők Védelmi  Programjának végrehajtásáról, továbbá  védi  a  Magyar Köztársaság  érdekei szempontjából különösen  fontos  személyek életét,  testi  épségét,  őrzi  a kijelölt  létesítményeket.  A rendőrség, illetve a rendőr az Rtv. 46. § (1) c) pontja alapján a  védett  személy  biztonsága érdekében magánlakásba  –  külön írásos   utasítás   birtokában   –   ellenőrzés,   a   helyszín megfigyelése   és   biztosítása  céljából   beléphet   és   ott tartózkodhat. Az   Alkotmánybíróság  e  rendelkezés  vizsgálata   során   azt állapította  meg, hogy a magánlakás sérthetetlenségéhez  fűződő jog   korlátozását  ebben  az  esetben  az  állam   életvédelmi kötelezettsége,   mint  alkotmányos  cél  érvényesítése   teszi indokolttá.  A  védett  személyek életének  védelme,  mint  cél megvalósításához  képest  a  magánlakáson  belüli   ellenőrzés, helyszín  megfigyelése  és biztosítása  nem  jelent  aránytalan mértékű  alapjog  korlátozást. Az Alkotmánybíróság  figyelemmel volt  arra  is, hogy a magánlakásba való belépés  külön  írásos utasítás  birtokában  történhet és ez  is  megfelelő  garanciát jelent a felesleges rendőri intézkedések ellen. Mindezeket figyelembe véve, az Alkotmánybíróság az Rtv.  39.  § (1)  bekezdés  i)  pontját valamint a 46.  §  (1)  bekezdés  c) pontját   nem  találta  az  Alkotmány  59.  §  (1)  bekezdésébe ütközőnek, ezért az indítványokat elutasította. 2.1.4.  Az Rtv. 39. § (1) bekezdés j) pontjának rendelkezése  a jelen törvényben meghatározott egyéb okból szükséges előállítás végrehajtására történő rendőri belépést veszi ki a magánlakásba történő   belépés   általános  szabálya  alól.   A   törvényben meghatározott előállítási okokat és eseteket az Rtv. 33. §  (1) és   (2)  bekezdése  taxatív  felsorolásban  határozza  meg   a következők szerint:   „(1)   A  rendőr  a  további  intézkedés  megtétele  céljából   elfogja és az illetékes hatóság elé állítja azt, a) akit szándékos bűncselekmény elkövetésén tetten értek; b)  aki  ellen külön törvény vagy nemzetközi szerződés  alapján elfogatóparancsot  adtak ki, vagy akinek  személykörözésben  az elfogását rendelték el; c)  akinek őrizetbe vételét, előzetes letartóztatását rendelték el,  vagy  akinek ideiglenes kényszergyógykezelését,  illetőleg elmeállapotának megfigyelését rendelték el; d)  aki  az  őrizetbe  vétel,  az  előzetes  letartóztatás,   a szabadságvesztés vagy az elzárás végrehajtása során megszökött, vagy  a fogvatartás helyéről engedéllyel eltávozva oda nem tért vissza,  illetőleg, aki az ideiglenes kényszergyógykezelés,  az elmeállapotának   megfigyelése,   a   kényszergyógykezelés,   a kényszergyógyítás  vagy  a javítóintézeti  nevelés  alól  magát kivonta; e)   akinek   előállítását   külön   törvényben   meghatározott feltételek alapján elrendelik. (2)  A  rendőr  a  közbiztonság érdekében  a  hatóság  vagy  az illetékes szerv elé állíthatja azt, a) aki a rendőr felszólítására nem tudja magát hitelt érdemlően igazolni, vagy az igazolást megtagadja; b) aki bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható; c)  akitől bűncselekmény gyanúja vagy szabálysértés bizonyítása érdekében   vizeletvétel  vagy  véralkohol-vizsgálat   céljából vérvétel, valamint műtétnek nem minősülő módon egyéb mintavétel szükséges; d)  aki  a  szülői  felügyelet vagy  a  gyámság,  illetőleg  az intézeti nevelés hatálya alól engedély nélkül kivonja magát; e)  aki  a pártfogó felügyelet – külön törvényben meghatározott és a Rendőrség hatáskörébe tartozó – szabályait megszegi; f)  aki  a  szabálysértést az abbahagyásra irányuló felszólítás után  is folytatja, illetőleg akivel szemben az eljárás azonnal lefolytatható, továbbá akitől tárgyi bizonyítási  eszközt  kell megszerezni, vagy elkobzás alá eső dolgot kell visszatartani. g)…” Az  itt  felsorolt előállítási okok közül az  Rtv.  39.  §  (1) bekezdés  b) pontja külön kiemeli a bűncselekmény elkövetőjének vagy gyanúsítottjának előállítását célzó rendőri belépést, a h) pont  pedig  a  szabálysértést  felszólítás  ellenére  folytató személy  előállítása  céljából  történő  magánlakásba  belépést nevesíti. A törvény rendszertani értelmezése alapján az Rtv. 33. § (1) és (2) bekezdéseiben felsoroltak közül a 39. § (1) bekezdése egyes pontjaiban  nem nevesített előállítások tartoznak a j)  pontban meghatározott   egyéb  okból  szükséges  előállítások   körébe. Ezeknek  az  előállításoknak  a  végrehajtását,  amennyiben  az érintettek    magánlakásban   tartózkodnak    és    ellenállást tanúsítanak, csak a magánlakásba belépéssel, behatolással lehet megoldani.   Az  előállítások  késedelem  nélküli  végrehajtása fontos  közérdek,  és  mind a büntetőjogi  igény  érvényesítése céljából,   mind   pedig  a  közbiztonság   érdekében   történő előállítás alkotmányos cél érdekében történik. Ha az előállítás más    módon    nem   foganatosítható,   akkor   a   magánlakás sérthetetlenségéhez való alapjog korlátozása  szükséges  azzal, hogy a rendőr a magánlakásba belépjen. Az  előállítás céljából történő rendőri belépést és  behatolást az  érintett  ellenállása váltja ki. Az  intézkedésnek  történő engedelmesség esetén a magánlakásba történő belépésre nem kerül sor. Mindezek következtében az elérni kívánt cél fontossága  és az  ennek  érdekében  okozott  alapjogsérelem  súlya  megfelelő arányban  áll, tehát az Rtv. 39. § (1) bekezdés  j)  pontja  az Alkotmány   59.   §   (1)  bekezdését  nem  sérti,   ezért   az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította. 2.2.  Egy  indítványozó az Rtv. 97. § (1) bekezdés c) pontjában az  „ahhoz  tartozó” szövegrészt tartja alkotmányellenesnek  és kéri annak megsemmisítését. Az  Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a támadott  rendelkezés olyan  értelmező  rendelkezés, amely arra  terjed  ki,  hogy  a törvény  alkalmazásában  mi tekintendő magánlakásnak.  Eszerint magánlakás: a lakás (üdülő, nyaraló vagy lakás céljára használt egyéb helyiség, létesítmény, tárgy), valamint az ahhoz tartozó, nem  lakás  céljára szolgáló helyiség, létesítmény,  bekerített terület. Ez a rendelkezés nem tartalmaz olyan konkrét előírást, amely az Alkotmány   59.  §  (1)  bekezdésében  foglaltakat  közvetlenül irintené.  Mint  a  törvény  értelmező  rendelkezése,  nem  áll alkotmányjogilag értékelhető összefüggésben az Alkotmány 59.  § (1) bekezdésében megfogalmazott, a magánlakás sérthetetlenségét biztosító alkotmányos alapjoggal. Ezért az Alkotmánybíróság  az Rtv.  97.  §  (1)  bekezdés  c) pontja  alkotmányellenességének megállapítására   és   megsemmisítésére   irányuló   indítványt elutasította. Megjegyzi  az  Alkotmánybíróság, hogy  a  támadott  rendelkezés megsemmisítése esetén a magánlakás fogalma illetve  definíciója olyan   mértékben   kitágulna,  hogy  az   jogbizonytalansághoz vezetne,     és     ezáltal    ez    a     megoldás     vezetne alkotmányellenességhez. 3.  Az  indítványozók  az  Alkotmány  61.  §  (1)  bekezdésében meghatározott közérdekű adatok megismeréséhez való jog sérelmét állítják  az  Rtv. 63. § (3) bekezdésénél, az  Rtv  85.  §  (1) bekezdésénél, valamint a Vhr. 46. § (2) bekezdésénél. Egy  indítványozó ugyancsak az Alkotmány 61. § (1) bekezdésében meghatározott   szabad  véleménynyilvánítás  jogának   sérelmét állítja az Rtv. 19. § (1) bekezdésénél. Az   Alkotmány   61.   §  (1)  bekezdése  a  közérdekű   adatok megismerésére    vonatkozó   jogot   alkotmányos    alapjogként garantálja,   amely   a  kommunikációs   alapjogok   közül   az informáltsághoz   való  jogot,  az  információ   megszerzésének szabadságát,  annak  állami elismerését,  továbbá  biztosítását jelenti. „A  közérdekű adatok nyilvánosságra hozatala és az azokhoz való hozzáférhetőség  az  Alkotmány 2. § (1)  bekezdésébe  deklarált demokratikus jogállamiság alapvető biztosítéka”. [34/1994. (VI. 24.)   AB   határozat  ABH  1994,  177,  185.]  Az  információk visszatartása, a nyilvánosságtól való elzárása az embereknek  a közérdekű  adatok  megismeréséhez  való  jogát  korlátozza.   A szükségtelen,  elkerülhető  és a  korlátozással  elérni  kívánt célhoz képest aránytalan korlátozás alkotmányellenes. 3.1.   Az   Rtv.   63.  §  (3)  bekezdése  szerint   a   titkos információgyűjtés  során tett intézkedés, az  abban  érintettek adatai  nem  hozhatók  nyilvánosságra.  Az  indítványozók   azt kifogásolják,  hogy a titkos információgyűjtés során  közérdekű adatok  kerülhetnek  elő, amelyek megismerésére  az  embereknek alkotmányos joga van. Az Rtv. 63. § (3) bekezdése ezt  a  jogot korlátozza. Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint a támadott rendelkezés nem   mondja   ki,  hogy  a  közérdekű  adatok   nem   hozhatók nyilvánosságra.  Az  indítványozó csupán  feltételezi,  hogy  a titkos   információgyűjtés  során  keletkezett  adatok   egyben közérdekű adatoknak minősülnek. A két adatkör nem szükségképpen esik  egybe. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint  a  titkos információgyűjtés során tett intézkedések, az abban  érintettek adatai nem minősülnek közérdekű adatoknak. Ezeknek az adatoknak a nyilvánosságra hozatala veszélyeztetné az adatgyűjtés célját, vagyis  a  bűnmegelőzést, felderítést, az  elkövetők  kilétének megállapítását, elfogatását, bizonyítékok megszerzését. Az  Alkotmánybíróság  álláspontja szerint  az  Rtv  63.  §  (3) bekezdés  nem  ellentétes az Alkotmány 61. §  (1)  bekezdésében foglaltakkal,  így  az indítványok ebben az  összefüggésben  is megalapozatlanok,  ezért az Alkotmánybíróság  az  indítványokat elutasította. 3.2.  A  Vhr.  46. § (1) bekezdése szerint az adatszolgáltatási nyilvántartásból a polgár tájékoztatást kérhet a  nyilvántartás helyi,    területi   és   központi   szervétől,    hogy    mely adatszolgáltatások alanya volt. A  Vhr. 46. § (2) bekezdése arról rendelkezik, hogy a Nytv. 24. §-ában meghatározott szerveknek nyújtott adatszolgáltatásról az érintett   szerv   által  közöltek  szerint  kell   megadni   a tájékoztatást. Az indítványozó szerint ez a rendelkezés ütközik az Alkotmány 61. § (1) bekezdésébe. Az  Avtv.  2.  §  4.  pontja értelmében nem  minősül  közérdekű adatnak a bíróságnak, a nemzetbiztonsági szolgálatnak, valamint a  nyomozóhatóságnak  és  az  állampolgársági  ügyekben  eljáró szervnek  kiadott  személyes adat,  tehát  a  Vhr.  46.  §  (2) bekezdése,  valamint  az Alkotmány 61. § (1)  bekezdése  között alkotmányjogi összefüggés nem mutatható ki. Az Alkotmánybíróság ezért ezt az indítványt is elutasította. 3.3.  Egyik  indítványozó  szerint  az  Alkotmány  61.  §   (1) bekezdésében biztosított szabad véleménynyilvánítás jogát sérti az Rtv. 19. § (1) bekezdésének azon rendelkezése, amely szerint a  rendőri  intézkedés  során annak  jogszerűsége  nem  vonható kétségbe. Valójában  ez  a kitétel, összevetve a 19. § (1) bekezdés  első mondatával  arra  utal,  hogy a rendőri intézkedésnek  mindenki köteles  magát alávetni, a rendőr utasításának engedelmeskedni, függetlenül attól, hogy az intézkedést jogszerűnek tartja  vagy nem.  Az  intézkedés jogszerűségének vitatásával nem  lehet  az intézkedés végrehajtását megakadályozni. Az  Alkotmánybíróság már a 65/2003. (XII. 18.) AB határozatában a  rendőri  intézkedés  eredményessége  feltételeinek  elemzése során  kifejtette:  ahhoz,  hogy  az  ország  belső  rendje  és közbiztonsága rendőri eszközökkel eredményesen védhető  legyen, a  belső  rend és közbiztonság felett őrködő szervezet  számára hatékony  eszközöket kell biztosítani. Ez  a  közösség  érdekét szolgáló  követelmény indokolja az Rtv. 19. § (1)  bekezdésének azon  rendelkezését,  amely  szerint  a  jogszabályi  előírások végrehajtását  szolgáló rendőri intézkedéseknek  köteles  magát mindenki alávetni és a rendőr utasításainak engedelmeskedni.  A rendőri intézkedés jogszerűségének feltételezése nem más,  mint egy  törvényes  vélelem,  amely azonban  ellenbizonyítás  révén utólagosan  megdönthető,  tehát a jogorvoslásnak  a  lehetősége adott. (ABH 2003, 707, 721.) A sérelmezett rendelkezés a szabad véleménynyilvánítást azonban nem  tiltja  meg,  így  az  Alkotmány 61.  §  (1)  bekezdésében biztosított szabad véleménynyilvánítás jogát nem sérti. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az Rtv.  19.  §  (1) bekezdés      második      mondata      alkotmányellenességének megállapítására   és   megsemmisítésére   irányuló   indítványt elutasította. 4.  Több  indítvány  az  Alkotmány 70/A.  §.  (1)  bekezdésében deklarált     diszkrimináció    tilalmának    sérelme     miatt alkotmányellenesség   megállapítására   és   a    rendelkezések megsemmisítésére vonatkozó kérelmet is tartalmaz. 4.1.  A  Rtv. 12. § (2) bekezdése szerint a rendőr a szolgálati elöljáró   jogszabálysértő   utasításának   teljesítését    nem tagadhatja meg. A (3) bekezdés pedig arról rendelkezik, hogy  a rendőr a törvénysértést az elöljáró felettesénél, illetőleg, ha a  törvénysértést  a rendőri szervezet vezetője  követi  el,  a rendőri szerv felettes szervénél bejelentheti. Az indítványozók álláspontja  szerint ez a rendelkezés beleütközik az  Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe, mert különbséget tesz az állampolgárok között   azzal,  hogy  a  rendőröknek  megengedi  a   jogsértés elkövetését,  továbbá, ha az elöljárónál jogsértést  észlelnek, azt nem kötelesek jelenteni, legfeljebb csak „bejelenthetik”. Az  Alkotmánybíróság  már  számos  határozatban  értelmezte  az Alkotmány  70/A.  §-ának (1) bekezdését.  Kialakult  gyakorlata szerint  az Alkotmány e rendelkezését a jogegyenlőség általános elvét   megfogalmazó  alkotmányi  követelményként   értelmezte. Kimondta,  hogy az alkotmányi tilalom elsősorban az alkotmányos alapjogok  tekintetében  tett megkülönböztetésekre  terjed  ki, abban  az  esetben, ha a megkülönböztetés nem emberi  jog  vagy alapvető   jog  tekintetében  történt,  az  eltérő  szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg,  ha  az  az  emberi méltósághoz  való  jogot  sérti.  Az  Alkotmánybíróság   eddigi gyakorlata    során    ez    utóbbi   körben    akkor    ítélte alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést,  ha a  jogalkotó önkényesen, észszerű indok nélkül tett különbséget az   azonos  szabályozási  kör  alá  vont  jogalanyok   között. [(9/1990.  (IV. 5.) AB határozat, ABH 1990, 48.;  21/1990.  (X. 4.)  AB  határozat,  ABH 1990, 77-78.; 61/1992.  (XI.  20.)  AB határozat, ABH 1992, 280-282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 203. stb.] A  vitatott  rendelkezés  a rendőri feladatellátásra  vonatkozó szabály. A rendőrök a sérelmezett rendelkezésben felvett  jogok és  kötelezettségek tekintetében nem alkotnak összehasonlítható csoportot  a  társadalom  más tagjaival.  Az  azonos  csoportba tartozó rendőrökre viszont azonos szabályozás vonatkozik. Az Alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy a jogalkotó nem önkényesen  és  nem  észszerű indok nélkül tett  különbséget  a kifogásolt  rendelkezésben.  A rendőri  feladatok  ellátása,  a rendőri  intézkedés  eredményessége  megköveteli  a  gyors   és határozott fellépést. Ehhez az is szükséges, hogy a  rendőr  az elöljárója   utasításának  engedelmeskedjen,  és  az   utasítás végrehajtását csak akkor tagadhatja meg, ha azzal nyilvánvalóan bűncselekményt követne el. Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság úgy ítélte  meg, az   Rtv.   12.   §   (2)  és  (3)  bekezdése   nem   tartalmaz alkotmányellenes  megkülönböztetést,  ezért  az   indítványokat elutasította. 4.2.  Az  Rtv.  39. § (2) bekezdése értelmében  a  végrehajtási eljárásban   a   rendőr   kirendelésének   törvényességéért   a végrehajtást elrendelő szerv vezetője a felelős. E rendelkezést az  indítványozó az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütközőnek véli,  mert a rendőrt megkülönbözteti azáltal, hogy  nem  teszi felelőssé a kirendelés törvényességéért. Az   Alkotmánybíróság   már   több   határozatában   kifejtette álláspontját a hátrányos megkülönböztetés tilalma tekintetében. [21/1990.  (X.  4.) AB határozat, ABH 1990, 73.; 16/1991.  (IV. 20.)  AB  határozat,  ABH  1991,  58.;  28/1991.  (VI.  3.)  AB határozat, ABH 1991, 88.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat,  ABH 1992,  280.; 15/1993. (III. 12.) AB határozat, ABH 1993,  112.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197.; 10/1998.  (IV. 8.) AB határozat, ABH 1998, 107.] Fenti  határozataiban az Alkotmánybíróság megállapította,  hogy az    Alkotmány   70/A.   §   (1)   bekezdése   nem   bármiféle különbségtételt tilt a személyek között, hanem kizárólag  olyan megkülönböztetéseket, amelyek diszkriminatív  jellegük  folytán az   emberi   méltóságot  sértik.  Azt  is  megállapította   az Alkotmánybíróság, hogy az azonos szabályozási koncepción  belül adott   csoportra   nézve   eltérő   szabályozás   ütközik    a diszkrimináció tilalmába, kivéve, ha az eltérésnek kellő  súlyú alkotmányos     indoka     van.    „Nem     lehet     hátrányos megkülönböztetésről  beszélni  akkor,  ha  a  jogi  szabályozás eltérő   alanyi  körre  állapít  meg  eltérő  rendelkezéseket.” [8/2000. (III. 31.) AB határozat, ABH 2000, 56.] Az    indítványozó    által    sérelmezett    rendelkezés    az Alkotmánybíróság       álláspontja      szerint       hátrányos megkülönböztetést  nem tartalmaz. A törvényi kötelezettség  nem azonos   személyi  körre  vonatkozik.  A  végrehajtási  eljárás elrendeléséről,   a   végrehajtás  módjáról,   a   végrehajtási eljárásban rendőr igénybevételéről nem a rendőrség, hanem az  a közigazgatási szerv dönt, amelynek a határozata végrehajtásához veszik  igénybe a rendőrt. Ezért természetes, hogy a kirendelés jogszerűségének  a biztosítása a végrehajtást  elrendelő  szerv vezetőjének a feladata és felelőssége. Az  Rtv.  39. § (2) bekezdése alkotmányos alapjogot nem  érint, ezek tekintetében megkülönböztetést nem tartalmaz, a felelősség egyértelművé tétele emberi méltósághoz való jogot nem  sért,  a rendelkezésnek ésszerű, elfogadható indoka van,  emiatt  az  az Alkotmány  70/A.  §  (1)  bekezdésébe  nem  ütközik,  ezért  az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította. 4.3.    Az   Alkotmánybíróság   megállapította,   hogy    nincs alkotmányjogilag értékelhető összefüggés a Ker.r. 3. §  (2)  és (3)  bekezdése,  valamint az Alkotmány 70/A.  §  (1)  bekezdése között.  A kifogásolt 3. § (2) bekezdése ugyanis a arról  szól, hogy a rendőrség közreműködőt vehet igénybe a kerékbilincs fel- és leszereléséhez, a jármű elszállításához és tárolásához. A 3. §  (3) bekezdése pedig arról rendelkezik, hogy a közreműködő  a kerékbilincs  felszerelését,  a  jármű  felrakodását  csak   az intézkedő rendőr jelenlétében, a kerékbilincs leszerelését és a jármű visszaadását – a rendőrség előzetes intézkedése alapján – rendőr jelenléte nélkül is végezheti. Az    Alkotmánybíróság   következetes   gyakorlata,   hogy   az alkotmányossági  összefüggés hiánya az  indítvány  elutasítását eredményezi.  [54/1992. (X. 29.) AB határozat, ABH  1992,  266, 267.;   2043/B/1991.  AB  határozat,  ABH  1992,   543,   544.; 163/B/1991.  AB határozat, ABH 1993, 544, 546.; 108/B/1992.  AB határozat,  ABH 1994, 523, 524.; 141/B/1993. AB határozat,  ABH 1994, 584, 586.]. Mivel  tartalmi összefüggés a jelzett alkotmányi rendelkezéssel kapcsolatban sem állapítható meg, ezért az Alkotmánybíróság ezt az indítványt is elutasította. 5.  Az  Rtv.  12. § (2) és (3) bekezdése az egyik  indítványozó szerint az Alkotmány 57. § (1) bekezdését sérti. Az   Alkotmány   57.   §   (1)  bekezdése  mindenkinek   alanyi jogosultságot biztosít ahhoz, hogy jogát független és pártatlan bíróság előtt érvényesítse. Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy a  rendőri  feladatok ellátásának  és  az  utasítás  teljesítésének  kötelezettségére vonatkozó  rendelkezések az Alkotmány 57.  §  (1)  bekezdésében foglalt   alkotmányi  rendelkezéssel  nincsenek   alkotmányjogi szempontból  értékelhető összefüggésben,  ezért  az  indítványt elutasította. 6.  Az  Rtv.  67.  § (1) bekezdésének az Alkotmány  57.  §  (2) bekezdésébe   ütközését  két  indítványozó  is  állította.   Az Alkotmánybíróság  az  ártatlanság  vélelmének  sérelmét  állító indítványokkal  kapcsolatban  hozott  döntését  a  következőkre alapította: Az  Alkotmánybíróság számos esetben foglalkozott az ártatlanság vélelme  értelmezésével. Következetes álláspontja  szerint  „az ártatlanság  vélelme a büntetőjogi felelősség  megállapításának folyamatára vonatkozóan alkotmányos alapjog, a terhelt objektív jogi  helyzetét  határozza meg. Parancs a büntetőügyben  eljáró bíróság,  ügyész,  nyomozó hatóság számára,  hogy  a  terheltet mindaddig, amíg a bíróság jogerősen el nem ítéli, nem kezelheti bűnösként”.  [41/2003. (VII. 2.) AB határozat, ABH  2003,  403, 437. az Alkotmánybíróság gyakorlatáról összefoglalóan: 63/1997. (XII. 11.) AB határozat, ABH 1997, 365, 372.; 26/1999. (IX. 8.) AB határozat, ABH 1999, 265, 271; 719/B/1998. AB határozat, ABH 2000, 769, 772-773.] Az  ártatlanság  vélelme alapvetően magában a büntetőeljárásban érvényesül,    a    bűnösség    megállapításának    folyamatára korlátozódik,  a bűnösség kérdésében való bírói döntésig  tart. De  az ártatlanság vélelme nem csupán a szűkebb értelemben vett büntetőjogi  felelősségrevonásra nézve  irányadó,  hanem  egyéb eljárásokra   is.   Az   Alkotmánybíróság  gyakorlata   azonban következetes abban a tekintetben, hogy az Alkotmány 57.  §  (2) bekezdésének   rendelkezéséből   eredő   alkotmányos    védelem korlátlanul nem terjeszthető ki. Az  Rtv.  67.  §  (1) bekezdése szerint a rendőrség  az  ügyész hozzájárulásával  információszolgáltatásban  állapodhat  meg  a bűncselekmény elkövetőjével. A    „bűncselekmény    elkövetője”   kifejezés    használatával kapcsolatban az Alkotmánybíróság azt állapította  meg,  hogy  a törvényben   ez   egy  szokásos  szakkifejezés   a   cselekmény terheltjének   összefoglaló  megjelölésére.  A   „bűncselekmény elkövetője” kifejezés használata, valamint az Alkotmány  57.  § (2)  bekezdése között alkotmányjogilag értékelhető  összefüggés nincs, ezért az indítványt az Alkotmánybíróság elutasította. 7.  Az  indítványozók szerint az Alkotmánynak a  jogorvoslathoz való jogot biztosító 57. § (5) bekezdésébe ütközik az Rtv.  45. §  (3) bekezdése, 67. §-a, 89. § (4) bekezdése, valamint 93. §- a. 7.1.   Az   Rtv.  45.  §  (3)  bekezdése  első  mondata   arról rendelkezik,  hogy  kit  terhel a jármű  elszállításának  és  a kerékbilincs  alkalmazásának  költsége.  Az  indítványozó   azt kifogásolja e rendelkezéssel kapcsolatban, hogy a tulajdonos  a járművet csak a költségek előzetes megfizetése ellenében veheti birtokba, amely ellen jogorvoslati lehetőség nincs. Az  Rtv. 45. § (1) bekezdése felhatalmazza a rendőrt, hogy –  a külön   jogszabályban  meghatározott  módon  –  a  közterületen szabálytalanul elhelyezett járművet elszállítsa, ha az a közúti forgalom biztonságát vagy a közbiztonságot veszélyezteti. A 45. §  (2)  bekezdése  szerint,  ha  a közterületen  szabálytalanul elhelyezett jármű baleseti veszélyt nem jelent, illetőleg, ha a jármű biztonsága vagy bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt szükséges,  rögzítésére  a  jármű elszállításáig  vagy  további intézkedésig kerékbilincs alkalmazható. A   kifogásolt   rendelkezés  szerint  az  elszállítás   és   a kerékbilincs   alkalmazásának   költsége   a   járműtulajdonost terheli.  Ez  a  rendelkezés anyagi  jogi  szabály,  amely  nem rendelkezik eljárási kérdésekről. A  kerékbilincs  alkalmazásával és a  járművek  elszállításával kapcsolatos   eljárási  szabályokat   a   Ker.r.   rendezi.   E kormányrendelet valóban tartalmazza azt a rendelkezést, hogy  a járművet  a  tulajdonos  –  néhány a rendeletben  meghatározott kivételtől   eltekintve   –  csak  az  intézkedés   költségének megfizetését  követően veheti birtokba. A  Ker.  r.  8.  §  (4) bekezdése  viszont  arról rendelkezik, hogy ha  a  szabálytalan elhelyezéssel     összefüggő    eljárásban    az     üzemeltető felelősségének   hiányát  állapítják   meg,   részére   a   már megfizetett   költséget  vissza  kell   téríteni.   A   rendőri intézkedéssel  szemben  a  Ker.r. 20.  §-a  szerint  van  helye jogorvoslatnak.   Ha  a  tulajdonos  a  szabálytalan   gépjármű elhelyezésért  felelős,  akkor viszont  a  kifogásolt  törvényi rendelkezés  alapján a költségeket viselnie kell, amely  ellen, mint    törvényi   rendelkezés   ellen,   már   valóban   nincs jogorvoslatnak helye. Az  Rtv.  45. § (3) bekezdés második mondata arról rendelkezik, hogy a jármű elszállítása vagy a kerékbilincs alkalmazása során a járműhasználat akadályoztatása folytán a keletkezett kárért a rendőrséget  nem  terheli kártalanítási  kötelezettség.  Ezt  a törvényi   rendelkezést   is  alkotmányellenesnek   tartja   az indítványozó. A  jogorvoslathoz  való  jog olyan alkotmányos  alapjog,  amely mindenkit megillet, akinek jogát, vagy jogos érdekét  a  bírói, államigazgatási   vagy   más   hatósági   döntés   érinti.    A jogorvoslathoz való jog, tárgyát tekintve a bírói, illetőleg  a hatósági döntésekre terjed ki. Mivel  az  Rtv.  45.  §  (3)  bekezdése  nem  tartalmaz  bírói, illetőleg  hatósági  döntésre  vonatkozó  rendelkezést,  így  e rendelkezés  valamint az Alkotmány 57. § (5)  bekezdése  között alkotmányjogilag  értékelhető összefüggés nem állapítható  meg, ezért az indítványt az Alkotmánybíróság elutasította. 7.2.  Egy  indítványozó  az  Rtv. 67.  §  (1)  bekezdésének  az Alkotmány  57.  § (5) bekezdésébe ütközését állítja,  de  annak okát nem fejtette ki. Az  Alkotmánybíróság  a rendelkezés alkotmányossági  vizsgálata során  azt  állapította meg, hogy alkotmányjogilag  értékelhető összefüggés   a  sérelmezett  rendelkezés,  amely   szerint   a rendőrség  az ügyész hozzájárulásával információszolgáltatásban állapodhat  meg  a  bűncselekmény  elkövetőjével,  valamint  az Alkotmány  57. § (5) bekezdése között. Ugyanis a nyomozóhatóság és  a  gyanúsított között létrejött megállapodás nem tekinthető olyan  hatósági döntésnek vagy intézkedésnek, amellyel  szemben jogorvoslatnak lehetne helye. Ezért az Alkotmánybíróság ezt  az indítványt is elutasította. 7.3.  Az  Alkotmánybíróság az Rtv. 89. §  (4)  bekezdésének  az Alkotmány  57.  §  (5) bekezdésébe ütközését  állító  indítvány vizsgálata során a következőket állapította meg: Az  Alkotmánybíróság  gyakorlata szerint  az  a  szabály,  hogy jogorvoslattal  „a törvényekben meghatározottak szerint”  lehet élni,  utalás  az  eltérő  szabályozási lehetőségekre,  egyebek között arra, hogy a jogorvoslatnak többféle formája lehet. „A   jogorvoslathoz  való  jog  immanens  tartalma  az   érdemi [ügydöntő,    az   (elítélt)   helyzetét,   jogait   lényegesen befolyásoló]  határozatok tekintetében a más szervhez,  vagy  a magasabb  fórumhoz fordulás lehetősége.” [5/1992. (I.  30.)  AB határozat, ABH 1992, 27, 31.] Az alkotmánybírósági eljárásban a jogorvoslathoz való alapvető jog szempontjából valamely  döntés érdemi  ügydöntő  volta a tételes jogok által ilyennek  tartott döntésekhez  képest viszonylagos: a vizsgált döntés  tárgya  és személyekre gyakorolt hatása által meghatározott. [1636/D/1991. AB  határozat,  ABH  1992,  515, 516.;  4/1993.  (II.  12.)  AB határozat  ABH  1993,  48,  74-75.] A jogorvoslathoz  való  jog gyakorlásának  – egyebek mellett – elengedhetetlenül  szükséges feltétele, hogy az érintettek értesüljenek a határozatról. Az  Rtv.  89. § (4) bekezdése arról rendelkezik, hogy a  jelzés elhelyezéséről,   annak  okáról  és  a  jelzés   alapján   tett intézkedésről – bűnüldözési érdekből – a rendőrség és a jelzést tartalmazó  nyilvántartást  kezelő  szerv  az  érintettet   nem tájékoztathatja. Maga a jelzés azonban önmagában nem tekinthető olyan érdemi döntésnek, amely ellen külön, önálló jogorvoslatot kellene biztosítani. Mindezeket  figyelembe véve az Rtv. 89. § (4)  bekezdésének  az Alkotmány  57. § (5) bekezdésébe ütközése nem állapítható  meg, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította. 7.4.  A  Rtv.  93.  §-ának  szövege  az  indítvány  benyújtását követően  módosult. A személy- és tárgykörözésről  szóló  2001. évi XVIII. törvény 51. §-a az Rtv. 93. §-át módosította. Az  új rendelkezés   a   korábbinál  pontosabban   és   egyértelműbben határozta  meg  a rendőri intézkedésekkel szemben  alkalmazható jogorvoslati   eszközöket.  Az  intézkedéssel  szemben   panasz terjeszthető elő az intézkedést foganatosító rendőri  szervnél, amelyet  az  intézkedést foganatosító szerv  vezetője  indokolt határozattal  bírál el. A határozat ellen a  felettes  szervhez címezve  fellebbezésnek van helye. A felettes szerv  határozata közigazgatási határozat, amelynek bírósági felülvizsgálatát  is kérheti a panasz előterjesztésére jogosult. Az  Alkotmánybíróság  azt állapította meg,  hogy  a  kifogásolt rendelkezés   a   rendőri   intézkedéssel   szemben   megfelelő jogorvoslati eszközöket biztosít, ezért az az Alkotmány  57.  § (5) bekezdését nem sérti, így az indítványt elutasította. 8. Az Rtv. 12. § (2) bekezdésében foglaltak szerint a rendőr  a szolgálati  elöljáró  jogsértő  utasításának  teljesítését  nem tagadhatja  meg. Ez a rendelkezés két indítványozó  szerint  is sérti   az   Alkotmány  2.  §  (1)  bekezdésében  meghatározott jogbiztonság elvét. Az Alkotmánybíróság már több határozatában megállapította, hogy a   jogállam   nélkülözhetetlen   eleme   a   jogbiztonság.   A jogbiztonság  az állam kötelességévé teszi annak  biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előre láthatóak legyenek. A  jogbiztonság  elve mindemellett tág mérlegelési  és  döntési lehetőséget   hagy  nyitva  a  jogalkotó  számára,   hiszen   a jogállamiság más elvek érvényesülését is megköveteli, s ezek  a jogbiztonság   követelményével  ütközhetnek.   A   jogbiztonság azonban  akkor  nem  szenved csorbát, ha  a  konkrét  kivételek érvényesülési  körét  és  feltételeit a  jog  előre  tisztázza. [9/1992.  (I.  30.)  AB határozat, ABH 1992,  65-66.;  11/1992. (III.  5.)  AB  határozat,  ABH 1992, 84-85.;  1459/B/1992.  AB határozat, ABH 1994, 569, 570.] Az  Alkotmánybíróság  az 56/1991. (XI.  18.)  AB  határozatában hangsúlyozta: a jogállamiság egyik alapvető követelménye,  hogy a  közhatalommal  rendelkező szervek a jog által  meghatározott szervezeti  keretek között, a jog által megállapított  működési rendben,  a  jog  által  a  polgárok  számára  megismerhető  és kiszámítható  módon  szabályozott  korlátok  között  fejtik  ki tevékenységüket.  (ABH 1991, 454, 456.) Az  Alkotmánybíróság  a 8/2004.  (III.  25.)  AB határozatában megállapította,  hogy  a felettes  által kiadott jogszabálysértő parancs és  rendelkezés végrehajtásának      kötelezettsége     szoros      alkotmányos összefüggésben  áll a jogállamisággal, mert  kivételt  képez  a jogbiztonságból  adódó  ahhoz  a  kívánalomhoz   képest,   hogy mindenkinek  a  jogszabályok keretei között kell  tevékenységét kifejteni. Az Alkotmánybíróság e határozatában utalt arra, amit már  számos  korábbi határozatában is kifejtett:  „a  fegyveres szervek  feladatainak  a  jellege, valamint  az  ezek  elérését elősegítő  szigorú alá- és fölérendeltségi viszonyok folytán  a törvény   a   szolgálati   jogviszonyban   állók   tekintetében tartalmazhat  speciális, csak a fegyveres szerveknél  indokolt, az     általánosnál    kötöttebb    előírásokat.    Ezért     a jogszabályellenes  parancs  és  intézkedés  végrehajtásának   a kötelezettsége, ami a civil szférában nyilván nem állná  ki  az alkotmányosság  próbáját, önmagában, további  vizsgálat  nélkül nem    tekinthető   az   Alkotmányba   ütközőnek.   Nyilvánvaló ugyanakkor,  hogy  ez nem menti fel a törvényhozót  az  alól  a követelmény  alól,  hogy  csak  a  fegyveres  szervek   sajátos feladatai  által  feltétlenül indokolt mértékben  térjen  el  a jogállamiságnak   attól   az  alapvető  követelményétől,   hogy mindenki jogtisztelő, tehát jogszabályszerű magatartást köteles tanúsítani. ... Az Alkotmánybíróság akkor tartja alkotmányosnak a   jogszabályellenes  parancs  vagy  intézkedés  teljesítésére kötelezést,  ha  ezt alapvető alkotmányos értékek  (például  az ország védelme) indokolják.” (ABK 2004. március 195, 208-209.) A  rendőrség alapvető feladata a közbiztonság és a  belső  rend védelme. A közbiztonság a jogállam intézményrendszerének  és  a demokratikus társadalom működésének nélkülözhetetlen feltétele, alkotmányos érték és alkotmányos cél. A  sérelmezett  rendelkezés előírja, hogy a rendőr  a  feladata teljesítése  során  köteles végrehajtani a szolgálati  elöljáró utasításait.   Akkor   kell   csak  megtagadnia   az   utasítás végrehajtását,  ha  azzal  bűncselekményt  követne  el.   Egyéb esetekben  a  végrehajtás  nem tagadható  meg.  A  jogalkotó  a kifogásolt  rendelkezéssel  egyértelművé  tette,  hogy  még   a jogsértő  utasítást is végre kell hajtani, de  ha  az  utasítás jogszabálysértő  jellegét  a rendőr felismerte,  haladéktalanul köteles  az  elöljáró figyelmét felhívni,  továbbá  kérheti  az utasítás írásba foglalását. A  rendőri  munka  jellegéből adódóan szükség van  a  feladatok teljesítése  során  az egyértelmű intézkedésekre.  A  jogalkotó azonban  azt  is rendezte, hogy az esetleges jogsértést  milyen módon  kell bejelenteni és vizsgálni. Mindezek következtében  a kifogásolt  rendelkezés az Alkotmány 2. § (1)  bekezdésébe  nem ütközik. Mivel az Alkotmánybíróság az Rtv. 12. § (2) bekezdését illetően nem állapította meg a jogbiztonság alkotmányos elvének sérelmét, ezért az indítványt elutasította. 9.  Egy indítványozó az Rtv. 12. § (2) bekezdésének, egy  másik indítványozó pedig az Rtv. 19. § (1) bekezdésének az  Alkotmány 77. § (2) bekezdésébe ütközését is állította. Az  Alkotmány  77. § (2) bekezdése szerint az Alkotmány  és  az alkotmányos jogszabályok mindenkire egyaránt kötelezőek. Az   Alkotmánybíróság   megállapította,   hogy   az   elöljárói utasításnak  és a rendőri intézkedésnek történő engedelmességet előíró  kötelezettségek, valamint a teljesen általános előírást tartalmazó  alkotmányi  rendelkezés között  sem  tartalmi,  sem alkotmányjogilag  értékelhető  összefüggés  nem  mutatható  ki, ezért ezeket az indítványokat is elutasította. 10.  Az  Rtv.  89. § (4) bekezdésének az Alkotmány 70/K.  §-ába ütközését  állító indítványokat sem találta megalapozottnak  az Alkotmánybíróság. Az  Alkotmány  70/K. §-a arról rendelkezik,  hogy  az  alapvető jogok   megsértése   miatt  keletkezett  igények,   továbbá   a kötelességek teljesítésével kapcsolatban hozott állami döntések elleni kifogások bíróság előtt érvényesíthetők. Az  Avtv.  17.  §-a  szerint az érintett a jogainak  megsértése esetén bírósághoz fordulhat. Az Avtv. 18. §-a kimondja, hogy az adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével, vagy a technikai  adatvédelem  követelményeinek  megszegésével  másnak okozott  kárt  köteles  megtéríteni. Az érintettel  szemben  az adatkezelő felel az adatfeldolgozó által okozott kárért. A   kifogásolt  rendelkezés  szerint  a  rendőrség   a   jelzés elhelyezéséről nem adhat tájékoztatást. Annak  eldöntése  érdekében, hogy jogszerűen  alkalmazzák-e  az Rtv.-nek  e  tilalmát,  a bírósághoz fordulás  jogát  az  Avtv. kifejezetten biztosítja. Mivel  a  támadott  jogszabályi  rendelkezések  nem  sértik  az Alkotmány  70/K.  §-át,  az Alkotmánybíróság  az  indítványokat elutasította. 11.  Az egyik indítványozó az Alkotmány 40/A. § (2) bekezdésébe ütközőnek  tartja  az  Rtv. 101. § (1)  bekezdés  a)  pontjában megállapított   azon   rendelkezést,   mely   felhatalmazza   a belügyminisztert,  hogy  rendeletben állapítsa  meg  a  rendőri szervek feladatkörét. Az  Alkotmánybíróság már a 64/1991. (XII. 17.) AB határozatában az  alapjogok  korlátozásával kapcsolatban hozott határozatában megállapította,   hogy   nem   mindenfajta    összefüggés    az alapjogokkal  követeli  meg  a  törvényi  szintű  szabályozást. Valamely   alapjog   tartalmának  meghatározása   és   lényeges garanciáinak megállapítása csakis törvényben történhet, törvény kell  továbbá  az alapjog közvetlen és jelentős  korlátozásához is. Közvetett és távoli összefüggés esetében azonban elegendő a rendeleti  szint  is.  Ha  nem így  lenne,  mindent  törvényben kellene  szabályozni. Ebből az következik, hogy mindig  csak  a konkrét  szabályozásról állapítható meg, hogy törvénybe  kell-e foglalni   vagy   sem.   (ABH   1991,   297,   300.).   Ugyanez vonatkoztatható  az  Alkotmányban kétharmados  szavazatarányhoz kötött állami intézmények és szervezetek esetére is. Az  Alkotmány 40/A. § (2) bekezdése egyrészt azt állapítja meg, hogy  a  rendőrség alapvető feladata a közbiztonság és a  belső rend   védelme,   másrészt,   hogy   a   rendőrségről   és    a nemzetbiztonsági     tevékenységgel    összefüggő     részletes szabályokról   szóló   törvény   elfogadásához   a    jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.  Ez utóbbi  rendelkezés miatt az indítványozó véleménye  szerint  a rendőri szervek feladatkörét a belügyminiszter rendeletben  nem állapíthatja meg. Az   Országgyűlés  a  minősített  többséget  igénylő   Rtv.-ben határozta  meg a rendőrség feladatait, szervezetét,  jogállását és  irányítását,  a rendőrség működésének általános  elveit  és szabályait,  a rendőri intézkedéseket, kényszerítő  eszközöket, jogorvoslati   eszközöket.  E  törvény  ad   felhatalmazást   a belügyminiszternek a rendőri szervek feladat- és  hatáskörének, valamint illetékességének a megállapítására. Az  Rtv. 3. §-a szerint a rendőrség bűnmegelőzési, bűnüldözési, államigazgatási  és  rendészeti  feladatokat   ellátó   állami, fegyveres   rendvédelmi  szerv,  amelynek   központi   országos hatáskörű  szerve az Országos Rendőr-főkapitányság. A rendőrség területi szervei a rendőrfőkapitányságok, helyi szervei pedig a rendőrkapitányságok. Az  Rtv. 4. § (1) bekezdése alapján a Kormány a belügyminiszter útján  irányítja  a  Rendőrség működését.  Ezt  erősíti  meg  a belügyminiszter  feladat- és hatásköréről rendelkező  150/2002. (VII. 2.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdés f) pontja, amely úgy szól,   hogy   a  belügyminiszter  a  közbiztonság   védelmével kapcsolatos  feladatkörében irányítja a rendőrség tevékenységét és működését. A kétharmados szavazataránnyal elfogadott Rtv-ben meghatározott feladatoknak   a   rendőrség  hierarchikus  szervezetrendszerén belüli  elosztása,  így  egy-egy rendőri szerv  feladatkörének, vagyis  az  adott szerv által ellátott feladatok  összességének meghatározása  már  nem igényel törvényi szabályozást.  Csak  a konkrét szabályozás vizsgálata során állapítható meg az, hogy a felhatalmazás   alapján  kiadott  rendelet  tartalmaz-e   olyan rendelkezést, amelyet törvényben kellene szabályozni. A   miniszterek  jogalkotási  hatáskörét  az  Alkotmány  és   a jogalkotásról  szóló  1987. évi XI.  törvény  (a  továbbiakban: Jat.) állapítja meg. Az Alkotmány 37. § (3) bekezdése szerint a kormány tagjai feladatuk ellátása körében rendeleteket adhatnak ki,  ezek  azonban törvénnyel, vagy a kormány  rendeletével  és határozatával nem lehetnek ellentétesek. A Jat. 8. § (1) bekezdése szerint a miniszter feladatkörében és törvényben,  törvényerejű rendeletben, vagy  kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján ad ki rendeletet. Tehát  az  Rtv.  által  adott törvényi felhatalmazás,  amelynek tárgya a feladatkör meghatározása, nem sérti az Alkotmány 40/A. §   (2)  bekezdésének  azon  rendelkezését,  amely  szerint   a rendőrségről   szóló  törvény  elfogadásához  az  országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Ezért az Alkotmánybíróság az Rtv. 101. § (1) bekezdés a) pontja „feladat-      és”      szövegrésze     alkotmányellenességének megállapítására   és   megsemmisítésére   irányuló   indítványt elutasította. 12.  Az  Rtv. 97. § (1) bekezdés a) pontja egy olyan  értelmező rendelkezés,  amely meghatározza, hogy a törvény alkalmazásában milyen jogszabályokat kell érteni „jogszabály” alatt.  E  rendelkezés  nem sorolja az  Rtv.  alkalmazásában  a jogszabályok  közé az önkormányzati rendeletet. Az indítványozó szerint  emiatt  e  rendelkezés  az  Alkotmány  44/A  .  §  (2) bekezdését sérti. Az  Alkotmány  44/A.  § (2) bekezdése azt tartalmazza,  hogy  a helyi  képviselőtestület a feladatkörében rendeletet  alkothat, amely nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal. Az  Alkotmánybíróság  az  Rtv. 97. §  (1)  bekezdés  a)  pontja alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére irányuló   indítványt   elutasította,   mert   az    nem    áll alkotmányjogilag  értékelhető, illetve tartalmi  összefüggésben az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésével.                               IV.                                 1.1.  Az  indítványozók kérték az Rtv. 39. §  (1)  bekezdés  g) pontja      alkotmányellenességének      megállapítását      és megsemmisítését  az  Alkotmány 59. § (1)  bekezdésébe  ütközése miatt. Az Alkotmánybíróság   korábban   már   vizsgálta   e   rendelkezés alkotmányosságát  és  a 47/2003. (X. 27.)  AB  határozatában  a támadott rendelkezés alkotmányellenességet állapította  meg  az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe ütközése miatt, ezért azt  2003. október 27-i hatállyal megsemmisítette. (ABH 2003, 525-551.) 1.2.  Az  Rtv.  101. § (1) bekezdés h) pontjának „a  Legfelsőbb Bíróság        elnökével       egyetértésben”       szövegrésze alkotmányellenességét állító indítvány vizsgálata  során  pedig az  Alkotmánybíróság  azt állapította meg,  hogy  az  indítvány benyújtását  követően  az Rtv. 101. § (1)  bekezdés  h)  pontja helyébe  a  szervezett bűnözés, valamint  az  azzal  összefüggő egyes  jelenségek  elleni  fellépés szabályairól  és  az  ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV.  törvény 72. §-a új rendelkezést állapított meg. Az 1999. szeptember  1- én hatályba lépett rendelkezés szövege a következő: „101.   §  (1)  Felhatalmazást  kap  a  belügyminiszter,   hogy rendelettel állapítsa meg [...] h)  a  bűnmegelőzési  ellenőrzés  elrendelésével,  valamint   a különleges     eszközök    és    módszerek    engedélyezésével, igénybevételével kapcsolatos szabályokat”. Tehát  az  Rtv.  101.  §  (1) bekezdés  h)  pontjának  jelenleg hatályos  szövege  már  nem tartalmazza az  indítványozó  által kifogásolt  szövegrészt, mivel azt az  új  jogszabály  hatályon kívül helyezte. 1.3. Az Alkotmánybíróság absztrakt normakontroll keretében csak hatályban lévő jogszabályt vizsgálhat. Hatályon kívül helyezett jogszabályi  rendelkezés  esetében a  vizsgálat  lefolytatására csak  az  Abtv.  48. §-ában szabályozott alkotmányjogi  panasz, illetve  az Abtv. 38. §-a szerinti bírói kezdeményezés  alapján van lehetőség. Mivel jelen ügyben az indítványok az Abtv. 1.  § b)   pontja   szerinti   utólagos   absztrakt   normakontrollra irányultak,  az  Alkotmánybíróság  ideiglenes  ügyrendjéről  és annak közzétételéről szóló 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat  31. §  a)  pontja  alapján  az Rtv. 39. § (1) bekezdés  g)  pontja, valamint  a  101.  §  (1) bekezdés h) pontjának  „a  Legfelsőbb Bíróság        elnökével       egyetértésben”       szövegrésze alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére irányuló  indítványok tárgyában az Alkotmánybíróság az eljárást megszüntette. 2.   Az  Alkotmánybíróság  határozatának  a  Magyar  Közlönyben történő közzétételét az Abtv. 41. §-a alapján rendelte el.                        Dr. Holló András                   az Alkotmánybíróság elnöke                                     Dr. Bagi István                       Dr. Bihari Mihály     alkotmánybíró                             alkotmánybíró                                     Dr. Erdei Árpád                     Dr. Harmathy Attila     alkotmánybíró                             alkotmánybíró                                     Dr. Kiss László                    Dr. Kukorelli István     alkotmánybíró                             alkotmánybíró                                     Dr. Strausz János    Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva     előadó alkotmánybíró                      alkotmánybíró Dr. Erdei Árpád alkotmánybíró különvéleménye Nem   értek  egyet  az  Rtv.  39.  §  (1)  bekezdés  j)  pontja alkotmányellenességének  megállapítására  és   megsemmisítésére irányuló indítványok elutasításával, a kérdéses rendelkezést az Alkotmánybíróságnak  meg kellett volna semmisítenie.  Ugyancsak meg  kellett  volna semmisítenie az Rtv. 33. § (1) bekezdés  e) pontját. Az  Rtv.  39. § (1) bekezdésének j) pontja megengedi  a  rendőr számára,  hogy  valaki magánlakásába bebocsátás  vagy  hatósági határozat   nélkül  belépjen  illetőleg  behatoljon,   „ha   az előállítás  a törvényben meghatározott egyéb okból  szükséges”. Ezen  rendelkezés értelmezéséhez a többségi határozat  az  Rtv. 33.  §  (1)  és (2) bekezdésébe foglalt, taxatívnek  minősített felsorolást veszi alapul, a felsorolásban szereplő elemek külön- külön elvégzett alkotmányossági vizsgálata nélkül. Az   Alkotmánybíróság   már   működésének   korai   szakaszában kialakította azt a gyakorlatot, hogy szoros összefüggés okán az indítvánnyal     közvetlenül    nem    érintett     jogszabályi rendelkezéseket is vizsgálat tárgyává tesz, amennyiben erre  az indítvánnyal     érintett    rendelkezés     alkotmányosságának megítéléséhez szükség van. [Lásd például 3/1992. (I.  23.)  ABH 1992, 329, 330.; 26/1995. (V. 15.) ABH 1995, 123, 124.; 2/1998. (II.  4.)  ABH 1998, 41, 46.; 16/1998. (V. 8.) ABH  1998,  140, 153.;  5/1999. (III. 31.) ABH 1999, 75, 77.; 17/2004. (V.  25.) ABK  2004.  május 388, 393.; 38/2004. (X. 15.)  Magyar  Közlöny 2004, 12189, 12191.] Álláspontom  szerint  az Rtv. 39. § (1) bekezdés  j)  pontjának vizsgálatakor a szoros összefüggésre tekintettel az Rtv. 33.  § (1)  és (2) bekezdése nem hagyható figyelmen kívül akkor, ha  a bennük  felsorolt, a 39. § (1) bekezdése egyes pontjaiban  „nem nevesített  előállítások tartoznak a j) pontban  meghatározott, egyéb  okból  szükséges előállítások körébe” (a Határozat  III. fejezet 2.1.4. pont). Az  Rtv.  33.  § (1) és (2) bekezdése által adott  felsorolások taxatívnak nem tekinthetők, figyelemmel arra, hogy a 33. §  (1) bekezdés  e) pontja arról rendelkezik, hogy a rendőr a  további intézkedés  megtétele céljából elfogja és az illetékes  hatóság elé,  állítja  az  (1)  bekezdés  a)-d)  pontjaiban  nevesített eseteken  kívül  azt is, „akinek előállítását külön  törvényben meghatározott feltételek alapján elrendelik”. Ekként az e) pont a  felsorolást  nyitott  végűvé teszi, minthogy  külön  törvény bármely  egyéb előállítási feltételt is megállapíthat.  Ezáltal viszont  az  Rtv.  39. § (1) bekezdés j) pontja  az  előállítás lehetséges    eseteinek   bővülésén   át   olyan    körre    is kiterjeszthetővé  teszi  a  rendőrnek  a  magánlakásba  történő behatolását,  melyekre  a  jogalkotó  szándéka  eredetileg  nem terjedt ki. Az  Rtv.  39.  §  (1)  bekezdésébe foglalt,  nevesített  esetek megítélésem szerint a magánlakás sérthetetlenségéhez  való  jog korlátozását   a   szükségesség  és  arányosság  követelményeit kielégítő  módon  teszik lehetővé. A 33. § (1)  bekezdés  a)-d) pontjában  írt  elfogási és előállítási feltételek  tartalmilag beilleszthetők  a  39. § (1) bekezdés b)  pontjába.  Ezekre  az esetekre   tehát   a   rendelkezésekből   megállapíthatóan    a törvényalkotó akarata kiterjedt. A 33. § (1) bekezdés e) pontja azonban   a  korábban  elmondottaknál  fogva  eltér  az   a)-d) pontoktól. Természetesen nincs akadálya annak, hogy a törvényhozó az  Rtv. 39.  §  (1) bekezdésébe foglaltakat akár közvetlenül,  akár  az Rtv.  33.  § (1) bekezdésébe írt új feltételek megállapításával kibővítse.  Annak  sincs  akadálya,  hogy  további  előállítási okokat  külön törvényben állapítson meg. Figyelembe kell vennie azonban  a  magánlakás  sérthetetlenségét biztosító  alkotmányi rendelkezést  és  azt,  hogy  ezen  jog  korlátozását  csak   a szükségesség és arányosság igényeinek kielégítésével,  valamint a  törvényalkotás rendjének betartásával teheti meg. Az esetleg szükségesnek   mutatkozó  jogalkotás  eredménye   –   ugyancsak természetesen    –    arra   irányuló   indítványtól    függően alkotmányossági vizsgálat tárgya lehet. Budapest, 2004. november 22.                                                 Dr. Erdei Árpád                                                   alkotmánybíró A különvéleményhez csatlakozom: Budapest, 2004. november 22.                                             Dr. Harmathy Attila                                                   alkotmánybíró Dr. Holló András alkotmánybíró különvéleménye A határozat az Rtv.-nek a magánlakás fogalmát meghatározó 97. § (1) bekezdés c) pontja ellen benyújtott indítványt a rendelkező rész 4. pontjában elutasítja. A rendelkezéshez fűzött indokolás kifejti,   hogy   az   nem  áll  alkotmányjogilag   értékelhető összefüggésben   az   Alkotmány   59.   §   (1)    bekezdésében megfogalmazott,   a   magánlakás  sérthetetlenségét   biztosító alapjoggal. Álláspontom szerint a magánlakás sérthetetlenségéhez  való  jog egyik  alapkérdése  az,  hogy miként  definiálja  a  törvény  a magánlakás  fogalmát,  az  Rtv.  ugyanis  csak  e  definícióban foglalt  helyiségek, területek tekintetében  nyújt  védelmet  a rendőri  beavatkozással szemben, az e fogalomkörbe nem  tartozó helyiségek  esetén az Rtv. felhatalmazása alapján  a  rendőrnek szabad belépési és intézkedési joga van. Az   Rtv.   39.   §   (1)   bekezdés   alapján   a   magánlakás sérthetetlenségéhez  való jog rendőri korlátozására  –  az  ott maghatározott  szűk  körű kivétellel – csak hatósági  határozat alapján  van mód. A magánlakásnak nem minősülő egyéb helyre  az Rtv.  40.  §-a  alapján  –  ha külön  jogszabály  eltérően  nem rendelkezik – a rendőr feladata ellátása során beléphet és  ott az   intézmény   rendjének  lehetőség   szerinti   tiszteletben tartásával intézkedhet. Ha  a  magánlakás  törvényi fogalma nem, vagy nem  egyértelműen fogja  át  az alkotmányos alapjog védelmi körét, a definíció  a magánlakás   sérthetetlenségéhez  való   jog   alkotmányellenes korlátozását eredményezi. A  határozat  által is idézett és az alkotmányossági  vizsgálat alapjául  elfogadott  alkotmánybírósági  gyakorlat  szerint  az Alkotmány  a  magánlakás  sérthetetlenségéhez  való  jogot,  az emberi  méltósághoz  való  jog egyik  nevesített  elemeként,  a magánszféra,    a    magánélet    védelmének    egy    jelentős összetevőjeként   részesíti   védelemben.   (1115/B/1995.    AB határozat, ABH 1996, 551, 552.) Ha a magánlakás sérthetetlenségéhez való jogot mint a magánélet védelmének  alkotmányos  garanciáját értelmezzük,  akkor  ennek megfelelően  magánlakás  védelmének megfelelő  védelemben  kell részesíteni a rendőr közhatalmi beavatkozásával szemben  minden olyan helyet, ahol a rendőr jelenléte, intézkedése az ott  élők magánéletébe való betekintésre, beavatkozásra ad lehetőséget. Az Rtv. vitatott 97. § (1) bekezdés c) pontja szerint  „c)  magánlakás: a lakás (üdülő, nyaraló vagy a lakás  céljára használt egyéb helyiség, létesítmény, tárgy), az ahhoz  tartozó nem  lakás  céljára szolgáló helyiség, létesítmény,  bekerített terület;” A  magánlakásnak  ez a definíciója határozatlan  jogfogalmakkal határozza   meg  a  magánlakás  fogalmát,  s   így   a   rendőr mérlegelésére  bízza annak értelmezését, hogy  egy  helyiségbe, területre való belépése, és az ott történő intézkedése az  Rtv. magánlakás védelmét szolgáló korlátozó szabályainak hatálya alá tartozik-e,   vagy   sem.   Ez  a  szabályozás   a   magánlakás sérthetetlenségéhez  való alkotmányos alapjog  alkotmányellenes rendőri korlátozásához vezethet és sérti az Alkotmány 2. §  (1) bekezdésében    szabályozott   jogállamiság    elvéből    folyó jogbiztonság követelményét. Mindezek  alapján  álláspontom szerint  az  Alkotmánybíróságnak érdemben kellett volna vizsgálnia az Rtv. 97. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt szabályozást és meg kellett volna állapítania annak alkotmányellenességét. Budapest, 2004. november 22.                                                Dr. Holló András                                                   alkotmánybíró Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva alkotmánybíró különvéleménye 1. Nem értek egyet a határozat rendelkező része 4. pontjában az Rtv. 39. § (1) bekezdésének b), d) i) és j) pontját és – az  i) ponttal összefüggésben – a 46. § (1) bekezdés c) pontját támadó indítványok elutasításával és az ahhoz kapcsolódó indokolással. Az    Rtv.    e   szabályai   a   magánlakáshoz   való    jogot alkotmányellenesen korlátozzák, amikor azt határozzák meg, hogy bebocsátás  vagy  hatósági határozat  nélkül  a  rendőr  milyen okokra hivatkozva léphet vagy hatolhat be magánlakásba. Az Alkotmány 59. § (1) bekezdése szerint „mindenkit” megillet a magánlakás  sérthetetlenségéhez való jog.  Az  Alkotmánybíróság 1990  óta folytatott gyakorlata szerint, az állam akkor nyúlhat az  alapvető  jog korlátozásának eszközéhez, ha  másik  alapjog védelme  vagy érvényesülése, illetőleg egyéb alkotmányos  célok védelme  ezt  szükségessé  teszi, és a  korlátozás  csak  olyan mértékű  lehet,  amely  a korlátozással  elérni  kívánt  céllal arányban áll [20/1990. (X. 4.) AB határozat, (ABH 1990, 69, 71- 72.),  7/1991. (II. 28.) AB határozat, (ABH 1991, 22, 25.)].  A 11/1992.  (III.  5.)  AB  határozatában  (ABH  1992,  77,  85.) kimondta,  hogy  az Alkotmánybíróság gyakorlatában  alkotmányos alapjog és szabadság tartalma törvénnyel csak más alapjog  vagy alkotmányos érték védelme érdekében elkerülhetetlen esetben,  a szükséges  mértékben és arányos módon korlátozható. A  11/1993. (II. 27.) AB határozat (ABH 1993, 109, 110.) szerint pedig:  "A korlátozás  nem alkotmányellenes akkor, ha elkerülhetetlen,  ha arra  kényszerítő ok szolgáltat alapot, s a korlátozás súlya  a korlátozással elérni kívánt céllal arányban van." Az   Alkotmánybíróságnak  az  Alkotmány  59.  §  (1)  bekezdése értelmezésével  a  jelen ügyben azt kellett  volna  vizsgálnia, hogy  milyen  esetben, milyen kényszerítő  okok  alapján  lehet megállapítani azt, hogy elkerülhetetlen a rendőrt  magánlakásba belépésre   és  behatolásra  feljogosítani,  bírói   vagy   más határozat nélkül. Önmagában  a  bűnüldözési  cél  [39.  §  (1)  bek.  b)   pont], halálesettel kapcsolatos vizsgálódás [d) pont] vagy személy- és létesítményvédelem [i) pont] ehhez véleményem szerint nem elég, a  határozat  ezekkel  kapcsolatban nem  tartalmaz  alkotmányos érvelésen   nyugvó,   kellő   hivatkozási   alapot.   Különösen aggályosnak  tartom az Rtv. 39. § (1) bekezdésének j)  pontját, mert  e szabály alapján a rendőr magánlakásba hatolhat be akkor is, ha az előállításra a törvényben meghatározott „egyéb okból” van  szükség.  Nem  állapítható meg  általában,  hogy  e  célok megvalósítása   érdekében  minden  esetben,  elkerülhetetlenül, kényszerítően  a  rendőr magánlakáshoz  való  jogot  korlátozó, halaszthatatlan intézkedésére van szükség. A határozat e körben a 33. §-ra utaló szabályként fogja fel a j) pontot. Ez egyrészt a  j) pont leszűkítő értelmezését jelenti, másrészt a 33. § (1) bekezdés   e)   pontjának  a  külön  törvényben   meghatározott feltételekre utaló szövegrésze teljesen kinyitja a  beavatkozás lehetőségét. Az  Rtv. említett szabályai anélkül teszik lehetővé a rendőrnek a  magánlakásba való belépést, behatolást, hogy minden  esetben az  intézkedés  halaszthatatlan voltát írnák elő  feltételként, mint „kényszerítő okot”. Az  Rtv.  szabályai megengedik továbbá azt az  értelmezést  is, hogy   a   rendőr  észlelésének  helytállóságát   a   behatolás szükségességéről utóbb sem vizsgálhatná felül bíróság vagy az a más  szerv,  amelynek fő szabály szerint egyébként a határozata lenne szükséges a magánlakásba való behatoláshoz. Az  Rtv.  alapján  elég  hivatkoznia a  rendőrnek  valamely  ok fennállására,  az  intézkedés végrehajtása előtt.  Nincs  olyan bírói  eljárás, amelyben utóbb közvetlenül lenne vizsgálandó  a behatolás  jogszerűsége.  Igaz, hogy  panasz  nyújtható  be  az intézkedés ellen, de majd csak a másodfokú határozat után lehet bírósághoz  fordulni – ha a panaszt tévő ezt kéri.  Az  Rtv-ből nem  derül  ki,  hogy a magánlakás sérthetetlenségét  korlátozó intézkedés  elrendeléséről és eredményéről kell-e és  ha  igen, kinek és milyen iratot készítenie. Az  Rtv.  39.  § (1) bekezdésének j) pontja tehát  a  rendőrnek bírói  vagy  más hatósági határozat nélkül, továbbá kényszerítő ok hiányában engedi meg a behatolást magánlakásba és az Rtv. az alapvető   jog   hatékony  védelmét  jelentő  garanciákat   sem tartalmazza ebben a körben. Véleményem     szerint    a    magánlakásba    való     belépés megengedhetőségére,  ennek feltételeire  vonatkozó  szabályozás alkotmányosságával kapcsolatban ugyanolyan követelményeket kell támasztani,  mint  a  magánlakás  átvizsgálását  lehetővé  tévő szabályokkal szemben. Bebocsátás  vagy  hatósági határozat  nélkül  a  rendőrt  akkor jogosíthatja  fel törvény valamely alkotmányos  cél  érdekében, alkotmányosan  a magánlakásba való belépésre vagy  behatolásra, ha  határozat  beszerzésére fordítandó idő okozta késedelem  az intézkedés    eredményességét,    veszélyeztethetné    és     a halaszthatatlansághoz     nyomós     érdek      fűződik.      A halaszthatatlansághoz  akkor  fűződhet  nyomós  érdek,   ha   a késedelem    személyeket   vagy   jelentős    anyagi    javakat veszélyeztet.  Ilyen  esetekben lehet csak  megállapítani  azt, hogy  az  alapjog korlátozása elkerülhetetlen és a korlátozásra kényszerítő  ok  szolgáltat alapot. Bűnüldözési  érdekek  ehhez önmagában nem elégségesek. Ezért álláspontom szerint az Rtv. 39. § (1) bekezdés b), d), i) és j) pontja megsemmisítésének lett volna helye. 2. Nem értek egyet a határozat rendelkező része 4. pontjában az Rtv.  97.  §  (1)  bekezdés  c) pontjának  „az  ahhoz  tartozó” szövegrészét   támadó  indítványok  elutasításával   és   ennek indokolásával. A  határozat indokolásának azzal a megállapításával egyetértek, hogy „a támadott rendelkezés olyan értelmező rendelkezés, amely arra  terjed  ki, hogy a törvény alkalmazásában  mi  tekintendő magánlakásnak.”  Azzal  viszont nem  értek  egyet,  hogy  ez  a magánlakás  sérthetetlenségéhez való alapjogot nem  közvetlenül érinti,   és   azzal   nem  áll  alkotmányjogilag   értékelhető összefüggésben. Véleményem szerint a „magánlakás”  fogalmát  az Rtv-nek   az   Alkotmányból   következő   magánlakás-fogalommal egyezően  kell megállapítania a vizsgált esetben. A  magánlakás sérthetetlenségéhez való jog a személyek magánszféráját védi  a közhatalom  önkényes  beavatkozása ellen.  Az  Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint [21/1990. (X. 4.) AB határozat  (ABH 1990,  77.);  7/1991. (II. 28.) AB határozat (ABH  1991,  25.), 28/1991.  (VI. 3.) AB határozat (ABH 1991, 114.)] az  alapjogok rendszerint a jogi személyekre is vonatkoznak, így az alapjogok alkotmányos   védelmét   általában   a   jogi   személyek    is érvényesíthetik.  Az  egyenlőtlen  bánásmód  veszélyét  rejtené magában, ha a „magánlakás” szót csak a természetes személyekre, és   esetükben  is  csak  az  otthonukra  kellene   alkalmazni, irodájukra pedig nem. Az  Alkotmánybíróság  a  26/2004.  (VII.  7.)  AB  határozatban megállapította:   „A  magánlakás  védelme  mint   a   magánélet tiszteletben tartásához való jog egyik, az Alkotmány 59. §  (1) bekezdésében  külön  nevesített aspektusa  kiterjed  a  hivatás gyakorlására  szolgáló  helyiségekre is.”  (ABK  2004.  június- július, 503, 512.) Ezzel  szemben  az  Rtv-nek a „magánlakás”  fogalmát  értelmező rendelkezése   a  magánlakás  fogalmát  a  lakásra,   (üdülőre, nyaralóra  vagy  a  lakás  céljára használt  egyéb  helyiségre, létesítményre, tárgyra), a lakáshoz tartozó nem  lakás  céljára szolgáló   helyiségre,   létesítményre,  bekerített   területre szűkíti le. Az  Rtv.  alkalmazásában  nem minősül  magánlakásnak  csupán  a hivatás  gyakorlására szolgáló helyiség, pl. egy ügyvédi  iroda sem,  ha az nem valamely lakáshoz tartozik. Ennek következtében az  Rtv-nek  a magánlakásban való rendőri intézkedést  korlátok közé szorító szabályai nem alkalmazandók ezekre a helyiségekre. Véleményem szerint ezért az Rtv. 97. § (1) bekezdés  c)  pontja támadott  rendelkezése  sérti a magánlakás  sérthetetlenségéhez való jogot, ezért azt meg kellett volna semmisíteni. Budapest, 2004. november 22.                              Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva                                                   alkotmánybíró A különvéleményhez csatlakozom: Budapest, 2004. november 22.                                            Dr. Kukorelli István                                                   alkotmánybíró .

English:
English: .
Petition filed: .
Subject of the case: .	Several provisions on the Act XXXIV of 1994 on the Police
Number of the Decision: .	44/2004. (XI. 23.)
Date of the decision: .	11/22/2004
. CODICES summary: http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2004-3-008?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
.