A döntés szövege:
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos
vizsgálatára irányuló indítványok alapján – dr. Erdei Árpád,
dr. Harmathy Attila, dr. Holló András, dr. Kukorelli István és
dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva alkotmánybírák
különvéleményével – meghozta az alábbi
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Rendőrségről szóló
1994. évi XXXIV. törvény 36. § (4) bekezdésének „ennek során a
bűnelkövetőnek a 79. § (1) bekezdésében felsorolt adatait a
szükséges terjedelemben nyilvánosságra hozhatja” szövegrésze
alkotmányellenes, ezért azt 2005. március 31. napjával
megsemmisíti.
A 36. § (4) bekezdése az alábbi szöveggel marad hatályban:
„36. § (4) A Rendőrség a köznyugalmat megzavaró vagy más súlyos
bűncselekmény körülményeiről, a felderítés érdekében tett
intézkedésekről, az eljárás állásáról a nyilvánosságot – a
közbiztonság érdekének megfelelő módon – tájékoztathatja.”
2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Rendőrségről szóló
1994. évi XXXIV. törvény 77. § (1) bekezdésének a „rendőrségi,
illetve” szövegrésze alkotmányellenes, ezért azt a határozat
közzétételének napjával megsemmisíti.
A 77. § (1) bekezdése az alábbi szöveggel marad hatályban:
„77. § (1) A Rendőrség által bűnüldözési célból gyűjtött és
tárolt személyes adatokat – ha törvény eltérően nem rendelkezik
– csak bűnüldözési célra lehet felhasználni.”
3. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Rendőrségről szóló
1994. évi XXXIV. törvény 80. § (1) bekezdése és a 85. § (1)
bekezdése alkotmányellenes, ezért azokat 2005. március 31.
napjával megsemmisíti.
4. Az Alkotmánybíróság a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV.
törvény 12. § (2) és (3) bekezdése, 19. § (1) bekezdése, a 39.
§ (1) bekezdése b) pontjának „vagy a bűncselekmény
elkövetőjének vagy gyanúsítottjának elfogása és előállítása”
szövegrésze, a 39. § (1) bekezdés d), i) és j) pontja, 39. §
(2) bekezdése, 45. § (3) bekezdése, 46. § (1) bekezdés c)
pontja, 63. § (3) bekezdése, 67. §-a, 84. § d) és e) pontja,
85. §. (2) bekezdése, 89. § (4) bekezdése, 93. §-a, a 97. § (1)
bekezdés a) pontja, a 97. § (1) bekezdés c) pontjának „az ahhoz
tartozó” szövegrésze, a 101. § (1) bekezdése a) pontjának a
„feladat és” szövegrésze alkotmányellenességének
megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat
elutasítja.
5. Az Alkotmánybíróság a kerékbilincs alkalmazásával és a
járművek elszállításával kapcsolatos szabályokról szóló
143/1995. (XI. 30.) Korm. rendelet 3. § (2) és (3) bekezdése
alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére
irányuló indítványt elutasítja.
6. Az Alkotmánybíróság a polgárok személyi adatainak és
lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény
végrehajtásáról szóló 146/1993. (X. 26.) Korm. rendelet 46. §
(2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és
megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
7. Az Alkotmánybíróság a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV.
törvény 39. § (1) bekezdés g) pontja és a 101. § (1) bekezdés
h) pontjának „a Legfelsőbb Bíróság elnökével egyetértésben”
szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és
megsemmisítésére irányuló eljárást megszünteti.
Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben
közzéteszi.
Indokolás
A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban:
Rtv.) egyes rendelkezéseivel kapcsolatban több indítványt
terjesztettek elő. Az Alkotmánybíróság az indítványokat
egyesítette, majd a személyi szabadsághoz való jog sérelmét
állító indítványokat 65/2003. (XII. 18.) AB határozatában (ABH
2003, 707-734.), az élethez való joggal és az emberi
méltósággal kapcsolatos indítványokat 9/2004. (III. 30.) AB
határozatában (ABK 2004. március, 212-230.) elkülönítetten
bírálta el. A fennmaradó indítványokat az Alkotmánybíróság a
jelen eljárásban együttesen, szintén az egyes alkotmányos
alapjogok szerinti csoportosításban vizsgálta meg, tekintettel
arra, hogy az indítványozók az Rtv. általuk támadott
rendelkezéseit egyenként is több alkotmányos alapjogba
ütközőnek állították.
I.
1. Három indítványozó az Rtv. 12. § (2) bekezdésében
foglaltakat alkotmányellenesnek tartja. A támadott rendelkezés
szerint a rendőr a szolgálati elöljáró jogsértő utasításának
teljesítését, – kivéve, ha ezzel bűncselekményt követne el –
nem tagadhatja meg, de erre köteles az elöljáró figyelmét
felhívni. Ha az elöljáró az utasítást fenntartja, azt az
utasított kérelmére köteles írásba foglalva kiadni. Az írásba
foglalás megtagadása vagy elmaradása az utasítást adó közvetlen
felettesénél bejelenthető, e jog gyakorlásának azonban az
utasítás teljesítésére nincs halasztó hatálya.
Két indítványozó szerint a törvényhozó a rendőrség
hatékonyságát, a célszerűségi megfontolásokat előbbre valónak
tekintette a jog uralmának alkotmányos elvénél. Álláspontjuk
szerint a rendőr végeredményben köteles bűncselekménynek nem
minősülő jogszabálysértés elkövetésére, ez a rendelkezés sérti
az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, valamint az Alkotmány 77. §
(2) bekezdését, emiatt kérték annak megsemmisítését.
A harmadik indítványozó szerint az Rtv. 12. § (2) és (3)
bekezdése kivételt tesz, amikor a rendőrnek – akinek
alkotmányos kötelessége a törvénysértések, szabálysértések
megelőzése és felderítése – kötelességévé teszi, hogy a
jogsértő parancsot hajtsa végre és legfeljebb a parancs írásba
foglalását kérheti, de nem írja elő a feljelentési
kötelezettséget. Így – véli az indítványozó – „a rendőr mintegy
a törvények felett áll.” Beosztásától, s az alá-fölérendeltségi
hierarchiában elfoglalt, betöltött helyétől függően elkövethet
jogszabálysértést, s ha a rendőr (hivatalos személy) ezt
észleli, nem köteles hivatalból intézkedni. Álláspontja szerint
a rendelkezés különbséget tesz az állampolgár és állampolgár
között azzal, hogy egyikkel szemben alkalmazza a törvény teljes
szigorát (az intézkedés alá vont állampolgárok esetében), a
másikkal szemben pedig nem. Az indítványozó szerint a támadott
rendelkezés sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdését, valamint a
70/A. § (1) bekezdését, ezért kérte a rendelkezés
alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését.
2. Egy indítványozó az Rtv. 19. § (1) bekezdését az Alkotmány
61. § (1) bekezdésébe, továbbá a 77. § (2) bekezdésébe
ütközőnek tartja és ezért kérte a rendelkezés megsemmisítését.
A kifogásolt rendelkezés alapján – főszabályként – a rendőri
intézkedés jogszerűsége nem vonható kétségbe, emiatt pedig az
indítványozó véleménye szerint sérül a véleménynyilvánítás
szabadságának alkotmányos elve.
3. Két indítványozó az Rtv. 36. § (4) bekezdésének
rendelkezését támadja. Az egyik indítványozó a
„bűnelkövetőnek”, a másik indítványozó pedig „ennek során a
bűnelkövetőnek a 79. § (1) bekezdésében felsorolt adatait a
szükséges terjedelemben nyilvánosságra hozhatja” szövegrészt
tartja alkotmányellenesnek. Az indítványozók álláspontja
szerint a kifogásolt rendelkezés sérti az Alkotmány 57. § (2)
bekezdését, amely szerint senki sem tekinthető bűnösnek
mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős
határozata nem állapította meg. Emellett ellentétes a
rendelkezés szerintük az Alkotmány 59. § (1) bekezdésével,
amely biztosítja a jó hírnévhez és a személyes adatok
védelméhez fűződő jogot.
4. Két indítványozó kérte az Rtv. 39. § (1) bekezdése egyes
rendelkezései alkotmányellenességének megállapítását és
megsemmisítését.
Az indítványozók szerint az Alkotmány 59. § (1) bekezdését
sérti az Rtv. 39. § (1) bekezdés b) pontjának „vagy
bűncselekmény elkövetőjének vagy gyanúsítottjának elfogása és
előállítása” szövegrésze, valamint d), g), i) és j) pontjai. A
kifogásolt rendelkezések alapján a rendőr magánlakásba
bebocsátás vagy hatósági határozat nélkül is beléphet.
Az egyik indítványozó ide kapcsolódóan az Rtv. 46. § (1)
bekezdés c) pontját is az Alkotmány 59. § (1) bekezdésével
ellentétesnek tartja. E rendelkezés szerint a Rendőrség,
illetve a rendőr a védett személy biztonsága érdekében
magánlakásba – külön írásos utasítás birtokában – ellenőrzés,
megfigyelés és biztosítás céljából beléphet és ott
tartózkodhat. Az indítványozók arra hivatkoznak, hogy a
magánlakás sérthetetlenségéhez való jog valamely alkotmányos
jog, vagy alkotmányos cél érdekében arányos mértékben ugyan
korlátozható, de a támadott rendelkezések kényszerítő ok nélkül
engedik meg, hogy hatósági határozat hiányában hatoljanak be a
rendőrök magánlakásba, emiatt az alapjogkorlátozás
alkotmányellenes.
5. Az Rtv. 39. § (2) bekezdésének alkotmányellenességét is
állítja egy indítványozó és kérte annak megsemmisítését.
A támadott rendelkezés szerint a végrehajtási eljárásban a
rendőr kirendelésének törvényességéért a végrehajtást elrendelő
szerv vezetője a felelős. Az indítványozó szerint e rendelkezés
azzal, hogy a rendőrséget felmenti a törvénysértő cselekedetek
felelőssége alól, sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében
foglalt jogegyenlőség elvét.
6. Az Rtv. 45. § (3) bekezdését is sérelmezte egy indítványozó.
A kifogásolt rendelkezés szerint a járműelszállítás és a
kerékbilincs alkalmazásának költsége vagy a jármű tulajdonosát,
vagy az üzemben tartóját, vagy a használóját terheli. A jármű
elszállítása vagy a kerékbilincs alkalmazása során a
járműhasználat akadályoztatása folytán a keletkezett kárért a
rendőrséget nem terheli kártalanítási kötelezettség. Az
indítványozó szerint az elszállított, illetve kerékbilinccsel
mozgásképtelenné vált járművet a tulajdonos csak a költségek
előzetes megfizetése ellenében veheti birtokba, de emiatt
jogorvoslati lehetőség nincs. Az indítványozó szerint a
kártérítés kizárása is alkotmányellenes, mert az Alkotmány 57.
§ (5) bekezdése szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan
bírósági, államigazgatási vagy más hatósági döntés ellen, amely
jogát vagy jogos érdekét sérti.
Az indítványozó az Rtv. 45. §-hoz kapcsolódóan
alkotmányellenesnek tartja a kerékbilincs alkalmazásával és a
járművek elszállításával kapcsolatos szabályokról szóló
143/1995. (XI. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ker.r.) 3.
§ (2) és (3) bekezdése rendelkezéseit. Az indítványozó
véleménye szerint azzal, hogy a kifogásolt rendelkezés alapján
a rendőrség a kerékbilincs le- és felszereléséhez, a járművek
elszállításához közreműködőt vehet igénybe, lehetőség nyílik
egy burkolt profitszerző tevékenységre. Ezért a kerékbilincset
nemcsak a törvényben megjelölt esetekben, hanem egyéb,
egyszerűbb szabálysértési esetekben is tömegesen alkalmazzák.
Az anyagi függőség, amely a szerződéses közreműködéssel együtt
jár, megfosztja az eljáró hatóságot a független és csak a
közérdeket figyelembe vevő döntés lehetőségétől. Így az
állampolgárok egy része, a gépkocsitulajdonosok nem
részesülhetnek a befolyásmentes döntés lehetőségében. Ez sérti
az indítványozó szerint az Alkotmány 70/A. §-ában foglalt
hátrányos megkülönböztetés és jogegyenlőség elvét.
7. Két indítványozó az Rtv. 63. § (3) bekezdését tartja az
Alkotmány 59. § (1) bekezdésbe, valamint az Alkotmány 61. § (1)
bekezdésébe ütközőnek.
Az indítványozók álláspontja szerint a titkos
információgyűjtéssel a rendőrség közérdekű információkra
deríthet fényt, de a támadott rendelkezés miatt ezek soha nem
kerülhetnek nyilvánosságra. Az indítványozók utalnak az
Alkotmánybíróság korábbi határozataira, amelyekkel ellentétes a
kifogásolt törvényi rendelkezés. Az indítványozók szerint az
alapjogokat súlyosan érintő beavatkozások „örök titokká”
minősítése csak a rendőrség vélt tekintélyét védi.
8. Egy indítványozó szerint az Rtv. 67. §-a ellentétes az
Alkotmány 57. § (2) bekezdésével, valamint 57. § (5)
bekezdésével. Az indítványozó megítélése szerint ez a
szabályozás nem biztosít megfelelő jogállami védelmet az
érintett személyeknek. Egyrészt „bűncselekmény elkövetőjének”
nevezi őket, holott a bűnösséget a bíróság még nem állapította
meg, másrészt csak a nyomozás megtagadásának vagy
megszüntetésének „kilátásba helyezését” írja elő, nem pedig
azt, hogy a gyanúsított mentesüljön a büntetőjogi felelősség
alól.
Egy másik indítványozó is az Rtv. 67. § (1) bekezdésében „a
bűncselekmény elkövetőjével” szövegrészt tartja az Alkotmány
57. § (2) bekezdésébe ütközőnek.
9. Két indítványozó is kérte megsemmisíteni az Rtv. 77. § (1)
bekezdésében a „rendőrségi, illetve” szövegrészt. Álláspontjuk
szerint a rendőrség által bűnüldözési célból gyűjtött és tárolt
személyes adatokat alkotmányosan csak bűnüldözési célra lehet
felhasználni, mindenféle „rendőrségi célból” nem. Így a
rendelkezés sérti az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében
meghatározott személyes adatok védelméhez való jogot.
10. Ugyancsak az Alkotmány 59. § (1) bekezdésének sérelmét
állítja az egyik indítványozó az Rtv. 80. § (1) bekezdésével
kapcsolatosan, ezért kérte annak megsemmisítését. Álláspontja
szerint a támadott rendelkezés nem egyértelmű, a hivatkozott
pontok konkrét bűncselekményeket egyáltalán nem sorolnak fel.
Meghatározott típusok szerepelnek ugyan, egyes pontoknál
azonban még ilyenek sem fedezhetők fel. Hivatkozik az Rtv. 84.
§ m) pontjára, amely a bűnmegelőzési ellenőrzés alá vont
személy adatairól, az ellenőrzés szempontjairól és
megállapításáról szól. Álláspontja szerint e felesleges és
bonyolult szabályozás lényegében elhagyható, mivel az Rtv. 80.
§ (2) bekezdése úgy szól, hogy a különleges adat csak a konkrét
cselekménnyel közvetlenül összefüggően kezelhető.
11. Alkotmányellenesnek tartja egy indítványozó az Rtv. 84. §
d) és e) pontját is. A támadott rendelkezések szerint a
rendőrség bűnüldözési feladatainak ellátása érdekében
kezelheti, illetve más szervek nyilvántartásából átveheti a
szándékos bűncselekmény alapos gyanúja miatt kihallgatott,
illetőleg elítélt személy cselekményének kriminalisztikai
szempontból fontos jellemzőit a büntethetőség elévüléséig, vagy
elítélés esetén a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli
mentesítéséig, továbbá a rendőrségen fogva tartott, a
lakhelyelhagyási tilalom alá helyezett és azon személyek
adatait, akiknek a biztosíték letétbe helyezését engedélyezték,
szintén a büntethetőség elévüléséig, vagy elítélés esetén a
büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítéséig.
Álláspontja szerint aggályos a „büntethetőség elévüléséig”
biztosítani az Rtv. 84. § d) és e) pontjában az adatkezelés
jogát, hiszen konkrét bűntető eljárásról van szó, amely
elítélés hiányában tipikusan úgy végződik, hogy a terheltre
ismét az ártatlanság vélelme irányadó. Minden ilyen esetben
sérül a jóhírnévhez és a személyes adatok védelméhez fűződő
alapjog.
12. Két indítványozó úgy véli, hogy az Rtv. 85. §-a
alkotmányellenes, mert az Alkotmány 59. § (1) bekezdésébe,
valamint 61. § (1) bekezdésébe ütközik. Az egyik indítványozó
szerint az Alkotmány 8. § (2) bekezdését, 57. § (5) bekezdését
valamint 70/K. §-át is sérti az Rtv. 85. § (1) bekezdés azon
rendelkezése, amely szerint a rendőrségi adatot kezelő szerv a
84. § i)-n) és r) pontjaiban meghatározott adatokról az
érintett személyeknek nem adhat felvilágosítást. Az
indítványozók szerint nincs alkotmányos indoka annak, hogy az
érintett személy nem kaphat felvilágosítást a rendőrségtől,
hogy hol és milyen célokra használják fel személyes adatait.
Kifogásolják az indítványozók a 85. § (2) bekezdésének
rendelkezését is, amely szerint a bűnüldözési célból kezelt
személyes adatok kijavítását és törlését – törvény eltérő
rendelkezése hiányában – úgy kell elvégezni, hogy az eredeti
adatok felismerhetők maradjanak. Az indítványozó nem vitatja,
hogy bizonyos esetekben egyszerűbb nyilvántartási hibák
kijavítása esetén célszerű a korábbi – hibás – adatot is
megőrizni, s mindez nem sért alapvető jogokat sem. Véleménye
szerint az Rtv. azonban nem biztosítja, hogy csak ilyen
esetekben őrizzék meg az adatokat, így eltérő rendelkezés
hiányában egyes személyes adatok a nyilvántartásra
meghatározott időn túl is megőrizhetők. A másik indítványozó
szerint az érintetti jogok korlátozása a jogorvoslati
lehetőségek kizárásához vezet és „az alapjogok tekintetében a
bírósághoz fordulást biztosító jogot semmissé teszi”.
13. Az egyik indítványozó megsemmisíteni kérte az Rtv. 89. §
(4) bekezdését, mert a rendelkezést az Alkotmány 57. § (5)
bekezdésébe, 59. § (1) bekezdésébe továbbá a 70/K. §-ába
ütközőnek tartja. Utal az Rtv. 85. § alkotmányellenességére
vonatkozó indokolására. Álláspontja szerint „az esetek jelentős
részében itt sem valószínűsíthető valamiféle feltétlen
érvényesülést kívánó rendőrségi érdek a titkosság terén”.
14. Egy indítványozó szerint az Rtv. 93. §-a is sérti az
Alkotmány 57. § (5) bekezdését. Álláspontja szerint a 93. §-ban
megfogalmazott jogorvoslati szabályok bonyolultak, a
jogorvoslattal szemben támasztott jogállami követelményeket nem
elégíti ki. Az indítványozó utal arra, hogy az Alkotmány a
közhatalom döntéseivel szemben ad jogorvoslati jogot.
Álláspontja szerint például egy kért rendőri beavatkozás
megtagadása is olyan döntés, amely jogot vagy jogos érdeket
sérthet, ilyen helyzetben azonban a törvény még panaszjogot sem
ad. Ugyancsak gondot jelent a jogorvoslat hiánya, amikor a 12.
§ (2) bekezdésének megfelelően a rendőr a szolgálati elöljáró
jogszabálysértő utasítását hajtotta végre.
15. Az egyik indítványozó az Rtv. 97. § (1) bekezdés a) pontját
– amely az értelmező rendelkezések között megállapítja, hogy a
törvény alkalmazásában jogszabály: a törvény, a kormányrendelet
és a miniszteri rendelet – az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésébe
ütközőnek tartja és ezért kérte annak megsemmisítését.
Indítványában hivatkozik az Alkotmány 40/A. § (2) bekezdésére,
amely kimondja, hogy a rendőrség alapvető feladata a
közbiztonság és a belső rend védelme. Utal továbbá a helyi
önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban:
Ötv.) 8. § (1) bekezdésére, amely szerint a közbiztonság helyi
feladatairól gondoskodás a települési önkormányzatok feladata.
Álláspontja szerint „a rendőrség kirekesztése az önkormányzati
rendeletek kikényszerítése köréből egyértelműen lehetetlenné
teszi az alkotmányos feladat ellátását”. Példaként említi az
Rtv. 19. § (1) bekezdését, amely a jogszabályi előírások
végrehajtását szolgáló rendőri intézkedésnek való
engedelmességre kötelezi az egyéneket. Véleménye szerint az
önkormányzati rendelet érdekében fellépő rendőr nem igényelheti
az utasítások követését, hiszen azok itt nem jogszabályi
előírások végrehajtását szolgálják.
16. Az Rtv. 97. § (1) bekezdés c) pontjának „az ahhoz tartozó”
szövegrésze is sérti az egyik indítványozó szerint a magánlakás
sérthetetlenségéhez való jogot, amelyet az Alkotmány 59. § (1)
bekezdése biztosít. A támadott értelmező rendelkezés szerint
magánlakás: a lakás (üdülő, nyaraló vagy a lakás céljára
használt egyéb helyiség, létesítmény, tárgy), az ahhoz tartozó
nem lakás céljára szolgáló helyiség, létesítmény, bekerített
terület. Az indítványozó álláspontja szerint a magánlakás, a
magánszféra alkotmányos védelme kiterjed a nem lakás céljára
szolgáló magántulajdonú helyiségekre is, akkor is, ha azok nem
a lakáshoz tartoznak. A nem nyilvános magánintézményeket,
magánirodákat a magánlakással azonos védelemben kell
részesíteni, de a támadott rendelkezés ezt kizárja.
17. Egy indítványozó az Rtv. 101. § (1) bekezdés a) pontjában a
„feladat- és” – szövegrész, a h) pontban pedig „a Legfelsőbb
Bíróság elnökével egyetértésben” szövegrész
alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését
kérte.
A kifogásolt rendelkezések alapján a belügyminiszter
felhatalmazást kapott arra, hogy rendelettel állapítsa meg a
rendőri szervek feladat- és hatáskörét, illetékességét,
valamint a Legfelsőbb Bíróság elnökével egyetértésben a
különleges eszközök és módszerek engedélyezésével,
igénybevételével kapcsolatos szabályokat. Az indítványozó
szerint a feladatok megállapítása a rendőri szervek számára nem
lehet miniszteri hatáskör. Ez a rendelkezés beleütközik az
Alkotmány 40/A. § (2) bekezdésébe. Az indítványozó álláspontja
szerint a Legfelsőbb Bíróság elnöke az egyetértési jog
gyakorlása révén jogalkotóvá válik, ezért az Rtv. 101. § (1)
bekezdés h) pontja ellentétes az Alkotmány 45. § (1)
bekezdésével, emiatt alkotmányellenes.
18. Egyik indítványozó kérte a polgárok személyi adatainak és
lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény (a
továbbiakban: Nytv.) végrehajtására kiadott 146/1993. (X.26.)
Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 46. § (2) bekezdése
alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését.
Az Nytv. 24. § (1) bekezdése szerint a bíróság és a
nemzetbiztonsági szolgálatok feladataik ellátása érdekében – a
rájuk vonatkozó törvényekben meghatározott célok és feltételek
teljesülése esetén -, valamint a nyomozó hatóságok a
bűnüldözési tevékenységük ellátásához, továbbá az
állampolgársági ügyekben eljáró szerv a kérelmező adatainak
azonosításához e törvény felhatalmazása alapján a
nyilvántartásba felvett adatok teljes körének [17. § (2)
bekezdés d) pont] igénylésére jogosultak.
Az indítványozó által kifogásolt Vhr. rendelkezés szerint az
Nytv. 24. §-ában meghatározott szerveknek nyújtott
adatszolgáltatásról a kérelmező polgárnak az e szervekre
vonatkozó törvényben foglaltak szerint adható tájékoztatás. A
tájékoztatás teljesítése előtt – kivéve, ha jogszabály eltérően
rendelkezik – meg kell keresni az érintett szervet és az általa
közöltek szerint kell megadni a tájékoztatást. Az indítványozó
álláspontja szerint ez a rendelkezés az Alkotmány 59. § (1)
bekezdésével és 61. § (1) bekezdésével ellentétes, de sérti az
Alkotmány 8. §-át is, mert álláspontja szerint az Nytv. 31. §
(3) bekezdése csak törvényi úton való jogalkotást tesz lehetővé
e tárgykörben.
II.
Az indítványokban hivatkozott jogszabályi rendelkezések:
1. Alkotmány:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus
jogállam.”
„8. § (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és
kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg,
alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
„57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki
egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt
bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a
törvény által felállított független és pártatlan bíróság
igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
(2) A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek
mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős
határozata nem állapította meg.
(3) – (4) ...
(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak
szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági,
közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy
jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű
időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan – a
jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával
elfogadott törvény korlátozhatja.”
„59. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a
jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a
magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.”
„61. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a
szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű
adatokat megismerje, illetőleg terjessze.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén
tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az
állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen
faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény,
nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy
egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
„70/K. § Az alapvető jogok megsértése miatt keletkezett
igények, továbbá a kötelességek teljesítésével kapcsolatban
hozott állami döntések elleni kifogások bíróság előtt
érvényesíthetők.”
„77. § (2) Az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok
mindenkire egyaránt kötelezőek.”
2. Rtv.:
„12. § (2) A rendőr a szolgálati elöljáró jogszabálysértő
utasításának teljesítését – az (1) bekezdésben foglalt
kivétellel – nem tagadhatja meg, de az utasítás jogszabálysértő
jellegére, ha az számára felismerhető, haladéktalanul köteles
az elöljáró figyelmét felhívni. Ha az elöljáró az utasítást
fenntartja, azt az utasított kérelmére köteles írásba foglalva
kiadni. Az írásba foglalás megtagadása vagy elmaradása az
utasítást adó közvetlen felettesénél bejelenthető, e jog
gyakorlásának azonban az utasítás teljesítésére nincs halasztó
hatálya.
(3) Ha a törvény rendelkezéseit a rendőr elöljárója sérti meg,
a rendőr közvetlenül az elöljáró felettesénél, vagy ha a
törvénysértést a rendőri szerv vezetője követi el, a rendőri
szerv felettes szervénél, illetőleg a Rendőrség felügyeletét
ellátó szervnél bejelentheti. A bejelentéssel megkeresett szerv
vezetője a törvénysértést köteles kivizsgáltatni, és a
bejelentőt a vizsgálat eredményéről, a tett intézkedésről – a
bejelentés kézhezvételétől számított – 8 napon belül
tájékoztatni.”
„19. § (1) A jogszabályi előírások végrehajtását szolgáló
rendőri intézkedésnek – ha törvény vagy nemzetközi megállapodás
másként nem rendelkezik – mindenki köteles magát alávetni, és a
rendőr utasításának engedelmeskedni. A rendőri intézkedés során
annak jogszerűsége nem vonható kétségbe, kivéve, ha a
jogszerűtlenség mérlegelés nélkül, kétséget kizáróan
megállapítható.”
„36. § (4) A Rendőrség a köznyugalmat megzavaró vagy más súlyos
bűncselekmény körülményeiről, a felderítés érdekében tett
intézkedésekről, az eljárás állásáról a nyilvánosságot – a
közbiztonság érdekének megfelelő módon – tájékoztathatja, ennek
során a bűnelkövetőnek a 79. § (1) bekezdésében felsorolt
adatait a szükséges terjedelemben nyilvánosságra hozhatja.”
Az 36. § (4) bekezdésének az indítvány benyújtásakor hatályos
szövege:
„(4) A Rendőrség a köznyugalmat megzavaró vagy más súlyos
bűncselekmény körülményeiről, a felderítés érdekében tett
intézkedésekről, az eljárás állásáról a nyilvánosságot – a
közbiztonság érdekének megfelelő módon – tájékoztathatja, ennek
során a bűnelkövetőnek a 79. §-ban felsorolt adatait a
szükséges terjedelemben nyilvánosságra hozhatja.”
„39. § (1) A rendőr magánlakásba bebocsátás vagy hatósági
határozat nélkül nem léphet be, illetve nem hatolhat be, kivéve
a) ...
b) bűncselekmény elkövetésének megakadályozása, megszakítása,
vagy a bűncselekmény elkövetőjének vagy gyanúsítottjának
elfogása és előállítása céljából;
c) ...
d) rendkívüli vagy tisztázatlan okból bekövetkezett
halálesettel kapcsolatos intézkedés megtételére;
e) – f) …
g)
h) ...
i) személy- és létesítménybiztosítási intézkedés [46. § (1)
bekezdés c) pont] végrehajtására;
j) ha ez előállítás a törvényben meghatározott egyéb okból
szükséges.
(2) A végrehajtási eljárásban a rendőr kirendelésének
törvényességéért a végrehajtást elrendelő szerv vezetője a
felelős.”
A 39. § (1) bekezdés g) pontjának az indítvány benyújtásakor
hatályos szövege, melyet az Alkotmánybíróság azóta már
megsemmisített:
„39. § (1) A rendőr magánlakásba bebocsátás vagy hatósági
határozat nélkül nem léphet be, illetve nem hatolhat be, kivéve
a)-f) ...
g) bűnmegelőzési ellenőrzés (35. § ) céljából, a bűnmegelőzési
ellenőrzés alá vont lakásába, lakóhelyére, ismert tartózkodási
helyére;
h)-j)...”
„45. § (3) Az elszállítás és a kerékbilincs alkalmazásának
költsége a jármű tulajdonosát, vagy az üzemben tartóját, vagy a
használóját terheli. A jármű elszállítása vagy a kerékbilincs
alkalmazása során a járműhasználat akadályoztatása folytán a
keletkezett kárért a Rendőrséget nem terheli kártalanítási
kötelezettség.”
„46. § (1) A Rendőrség, illetve a rendőr a védett személy [1. §
(2) bek. g) pont] biztonsága érdekében a 13. és a 30. §-ban
meghatározottakon túlmenően
a) útvonalat, közterületet a forgalom elől elzárhat, a
forgalmat korlátozhatja,
b) nyilvános és közforgalmú intézmények működését
korlátozhatja,
c) magánlakásba – külön írásos utasítás birtokában –
ellenőrzés, a helyszín megfigyelése és biztosítása céljából
beléphet, és ott tartózkodhat,
d) területet lezárhat, és megakadályozhatja, hogy oda bárki
belépjen vagy onnan távozzék, illetőleg az ott tartózkodókat
távozásra kötelezheti.”
„63 §. (1) A Rendőrség bűncselekmény elkövetésének
megelőzésére, felderítésére, megszakítására, az elkövető
kilétének megállapítására, elfogására, körözött személy
felkutatására, tartózkodási helyének megállapítására,
bizonyítékok megszerzésére, valamint a büntetőeljárásban részt
vevők és az eljárást folytató hatóság tagjainak, az
igazságszolgáltatással együttműködő személyek védelme érdekében
– törvény keretei között – titokban információt gyűjthet.
(2) A titkos információgyűjtés során beszerzett adat a
büntetőeljárásban a bizonyítási eszközként való
felhasználásáig, továbbá a Rendőrséggel együttműködő személy és
a fedett nyomozó kiléte, az információgyűjtés ténye és
technikai részlete államtitoknak minősül.
(3) Az (1) – (2) bekezdés alapján tett intézkedések, az abban
érintett természetes és jogi személyek, valamint jogi
személyiséggel nem rendelkező szervezetek adatai nem hozhatók
nyilvánosságra.”
„67. § (1) A Rendőrség az ügyész hozzájárulásával a nyomozás
megtagadásának vagy megszüntetésének kilátásba helyezésével
információszolgáltatásban állapodhat meg a bűncselekmény
elkövetőjével, ha a megállapodással elérhető bűnüldözési célhoz
fűződő érdek jelentősebb, mint az állam büntetőjogi igényének
érvényesítéséhez fűződő érdek.”
A 67. § (1) bekezdésének az indítvány benyújtásakor hatályos
szövege:
„67. § (1) A Rendőrség az ügyész hozzájárulásával a nyomozás
megtagadásának vagy megszüntetésének kilátásba helyezésével
információszolgáltatásban állapodhat meg a bűncselekmény
elkövetőjével, ha a megállapodással elérhető bűnüldözési célhoz
fűződő érdek meghaladja az állam büntetőjogi igényének
érvényesítéséhez fűződő érdeket.”
„77. § (1) A Rendőrség által bűnüldözési célból gyűjtött és
tárolt személyes adatokat – ha törvény eltérően nem rendelkezik
– csak rendőrségi, illetve bűnüldözési célra lehet
felhasználni.”
„79. § (1) A rendőrségi adatot kezelő szerv az érintett
természetes személyazonosító adatait – külföldi állampolgár
esetében annak állampolgárságát is -, lakcímét, továbbá a
bűnüldözési célú adatkezelésekben a bűncselekményekhez
kapcsolódó kriminalisztikai jellegű adatait kezeli. Törvény
rendelkezése alapján azonosító kódokat használhat.”
„80. § (1) A rendőrségi adatot kezelő szerv – a büntetett
előéletre vonatkozó, valamint a külön törvényben szabályozott
allamigazgatási feladatköréhez kapcsolódóan az ott
meghatározott adatok kivételével – különleges adatot kizárólag
a 84. § i) – n) pontjában felsorolt bűncselekmények
elkövetésével gyanúsított személy esetében kezelhet.”
„84. § A Rendőrség a törvényben meghatározott bűnüldözési
feladatainak ellátása érdekében kezelheti, illetve az
adatkezelésre feljogosított más szervek nyilvántartásából
átveheti
a) a bíróság által jogerősen elítéltek és a kiszabott
büntetések, intézkedések adatait (bűnügyi nyilvántartás) a
külön törvényben meghatározott ideig;
b) a felderítetlenül maradt bűncselekmény kriminalisztikai
szempontból fontos jellemzőit a bűncselekmény elkövetőjének
felderítéséig, vagy – ennek hiányában – a büntethetőség
elévüléséig;
c) a bűncselekmény helyszínén rögzített nyomokat,
anyagmaradványokat, eszközöket és szagmintákat a b) pontban
meghatározott ideig, továbbá – az elkövető felderítése vagy
ismert elkövető esetén – a szándékos bűncselekmény
elkövetésének alapos gyanúja miatt kihallgatott személy
adatait, ujjnyomatát, személyleírását, fényképét, továbbá hang-
és szagmintáját, valamint az elvégzett kriminalisztikai
szakértői vizsgálatok adatait a bűncselekmény büntethetőségének
elévülésétől vagy elítélés esetén a büntetett előélethez fűződő
hátrányok alóli mentesítéstől számított 20 évig;
d) a szándékos bűncselekmény alapos gyanúja miatt kihallgatott,
illetőleg elítélt személy cselekményének kriminalisztikai
szempontból fontos jellemzőit a büntethetőség elévüléséig, vagy
elítélés esetén a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli
mentesítésig;
e) a Rendőrségen fogvatartott, a lakhelyelhagyási tilalom alá
helyezett és azon személyek adatait, akiknek a biztosíték
letétbe helyezését engedélyezték, a büntethetőség elévüléséig,
vagy elítélés esetén a büntetett előélethez fűződő hátrányok
alóli mentesítésig;
f) a személy-, a gépjármű- és a tárgykörözések adatait, továbbá
értékesítéseket a nyilvántartásba vétel alapjául szolgáló ok
megszűntéig, vagy a büntethetőség elévüléséig;
g) a büntetés-végrehajtási intézetben fogvatartottak és az
intézetből feltételesen szabadságra bocsátottak, illetve
ideiglenesen távollevők adatait a büntetés kitöltéséig, vagy
végrehajthatósága megszűntéig;
h) az ismeretlen holttestek és a rendkívüli halálesetek
jellemzőit a holttest azonosításáig, illetve a holttest
megtalálásától vagy a haláleset bekövetkezésétől számított 20
évig;
i) a 73. § (3) bekezdése alá tartozók kivételével a titkos
információgyűjtés alkalmazásával érintett személyek adatait –
beleértve a Rendőrséggel együttműködőket és a fedett nyomozókat
is – és az alkalmazás eredményét, ha büntetőeljárás nem indul,
a titkos információgyűjtés lezárását követő legfeljebb 2 évig,
büntetőeljárás lefolytatása esetén a büntethetőség elévüléséig,
elítélés esetén a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli
mentesítésig, illetőleg legfeljebb 20 évig, együttműködők,
illetőleg fedett nyomozók esetén az együttműködés, illetőleg a
fedett nyomozói tevékenység megszűnésétől számított 20 évig.
j) súlyos bűncselekmény esetén, vagy ha a bűncselekmény
1. a nemzetközi bűnözéssel kapcsolatba hozható,
2. nemi erkölcs elleni erőszakkal valósul meg,
3. gyermekkorú ellen irányul,
4. sorozatban vagy szervezett elkövetéssel valósul meg,
5. kábítószerrel vagy kábítószernek minősülő anyaggal
kapcsolatos,
6. pénz- vagy értékpapír-hamisítással kapcsolatos,
7. fegyveres elkövetéssel valósul meg, vagy
8. a közbiztonságot súlyosan megzavarja,
a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személyek és
kapcsolataik adatait, kriminalisztikai szempontból fontos
jellemzőit 20 évig, vagy a nemzetközi kötelezettségvállalásban
meghatározott ideig;
k) a nemzetközi kötelezettségvállalás alapján mindazon
személyek, cselekményeik, kapcsolataik adatait, akikkel szemben
nemzetközi bűnüldözési intézkedéseket kell foganatosítani, a
büntethetőség elévüléséig, vagy a nemzetközi
kötelezettségvállalásban meghatározott ideig;
l) a szervezett bűnözésre utaló cselekményekben vagy
tényállásokban érintett személyek, kapcsolataik adatait és
kriminalisztikai szempontból fontos jellemzőit az érintett
személyre vonatkozóan keletkezett utolsó adatot követő 20 évig;
m) a bűnmegelőzési ellenőrzés alá vont személy adatait, az
ellenőrzés szempontjait és megállapításait a
szabadságvesztésből szabadulás napjától számított 1 évig;
n) az egyes bűncselekmények nyomozása során a felderítés és a
bizonyítás kapcsán keletkező iratokban szereplő személyekről,
azok kapcsolatairól, eljárási helyzetéről, a hozzá fűződő
nyomozási adatokról az ügyben hozott jogerős ítéletig, vagy a
nyomozás megszüntetése esetén a bűncselekmény büntethetőségének
elévüléséig;
o) bűnmegelőzési célból külön jogszabály alapján rendőrhatósági
ellenőrzés során felderített hamis, hamisított vagy
bűncselekmény elkövetésére utaló kábítószer tartalmú
gyógyszerek orvosi vényeit és azon szereplő adatokat (a beteg
neve, kora, lakcíme, Társadalombiztosítási Azonosító Jele, a
vényt kiállító orvos, egészségügyi intézmény azonosítója, a
gyógyszerrel kapcsolatos adatok, a gyógyszertár azonosítója, a
kiváltó személy aláírása és személyazonosító igazolványának
száma) – ha büntetőeljárás nem indul – a beváltástól számított
5 évig;
p) az igazoltatás és a körözési ellenőrzés során bűncselekmény
és szabálysértés megelőzése céljából rögzített adatokat az
igazoltatás, ellenőrzés időpontjától számított 2 évig;
r)
s) az általános segélykérő telefonszámon beérkező hívásoknál a
hívó fél által használt telefonállomás azonosított adatait,
valamint a hívások tartalmát legfeljebb 1 évig.”
„85. § (1) A rendőrségi adatot kezelő szerv a 84. § i)-n) és r)
pontjaiban meghatározott adatokról az érintett személynek nem
adhat felvilágosítást. Ez a rendelkezés nem korlátozza a
büntetőeljárásban részt vevők jogát.
(2) A bűnüldözési célból kezelt személyes adatok kijavítását és
törlését – törvény eltérő rendelkezése hiányában – úgy kell
elvégezni, hogy az eredeti adatok felismerhetők maradjanak.”
„89. § (1) A Rendőrség a bűnüldözési feladatainak ellátása
érdekében – a személy-, gépjármű- és tárgykörözési munkája
során, illetőleg lakhelyelhagyási tilalom elrendelése és a
biztosíték letétbe helyezésének engedélyezése esetében vagy
nemzetközi kötelezettségvállalás alapján – a polgárok személyi
adatának és lakcímének nyilvántartásában, az egyéb igazgatási,
valamint a határforgalom ellenőrzését szolgáló nyilvántartási
rendszerekben a cél megjelölésével jelzések elhelyezését
rendelheti el. A jelzésben a rendőri szerv az érintett
feltartóztatását vagy adatváltozás esetén értesítés adását
kérheti. Az adatkezelő szerv a Rendőrség megkeresésében
foglaltakat köteles teljesíteni.
(2) A jelzés elhelyezésének megszüntetését a Rendőrség köteles
kezdeményezni, illetőleg megszüntetni, ha az arra okot adó
körülmény megszűnt.
(3) A jelzés elhelyezésének elrendeléséért és megszüntetéséért,
illetve a kért intézkedéséért a jelzés elhelyezését kérő
rendőri szerv vezetője a felelős.
(4) A jelzés elhelyezéséről, annak okáról és a jelzés alapján
tett intézkedésről – bűnüldözési érdekből – a Rendőrség és a
jelzést tartalmazó nyilvántartást kezelő szerv az érintettet
nem tájékoztathatja.”
„93. § (1) Panasz előterjesztésére az jogosult, akivel szemben
az intézkedést foganatosították.
(2) A panaszt az intézkedést követő 8 napon belül az
intézkedést foganatosító rendőri szervnél lehet előterjeszteni.
(3) A panaszt a beérkezéstől számított 15 napon belül az
intézkedést foganatosító rendőri szerv vezetője indokolt
határozattal bírálja el.
(4) A határozat ellen fellebbezésnek van helye, amelyet a
közléstől számított 8 napon belül a felettes szervhez címezve,
a panaszt elbíráló határozatot hozó rendőri szervnél lehet
előterjeszteni.
(5) A fellebbezést az ügy összes iratával a fellebbezési
határidő leteltétől számított nyolc napon belül fel kell
terjeszteni a felettes szervhez, kivéve, ha a panaszt elbíráló
határozatot hozó szerv a határozatát visszavonja, illetőleg a
fellebbezésnek megfelelően módosítja, kijavítja vagy
kiegészíti.
(6) A felettes szerv a fellebbezés beérkezésétől számított 15
napon belül indokolt határozatában az első fokú határozatot
helybenhagyja, megváltoztatja vagy megsemmisíti.
(7) Ha az érdemi határozat hozatalához nincs elég adat, vagy a
tényállás további tisztázása szükséges, a felettes szerv maga
intézkedik a tényállás kiegészítése iránt, vagy a határozat
megsemmisítése mellett az első fokú határozatot hozó szervet új
eljárásra utasíthatja.
(8) A felettes szerv határozatát írásban, a panaszt elbíráló
határozatot hozó szerv útján kell közölni a fellebbezővel.
(9) A felettes szerv határozata közigazgatási határozat,
amelynek bírósági felülvizsgálatát – a közigazgatási
határozatok bírósági felülvizsgálatára vonatkozó szabályok
szerint – kérheti az, aki az (1) bekezdés szerint panasz
előterjesztésére jogosult.”
A 93. §-nak az indítvány benyújtásakor hatályos szövege:
„93. § (1) Ha a rendőri intézkedést követően a 92. § (2)
bekezdésében említett eljárás nem indul, a panaszt a sérelem
bekövetkezésének napjától számított 8 napon belül az
intézkedést foganatosító rendőri szerv vezetőjéhez kell
benyújtani. Ha a panaszolt intézkedéssel kapcsolatban a 92. §
(1) bekezdés szerinti eljárás indul, a panaszt soron kívül kell
elbírálni.
(2) A rendőri szerv vezetője a panasz tárgyában a beérkezéstől
számított 8 napon belül indokolt határozattal dönt.
(3) A határozat ellen a panaszos a közléstől számított 8 napon
belül a felettes szerv vezetőjénél fellebbezéssel élhet. A
felettes szerv a fellebbezés beérkezésétől számított 8 napon
belül indokolt határozatában az elsőfokú határozatot
helybenhagyja, megváltoztatja vagy megsemmisíti.”
„97. § (1) E törvény alkalmazásában
a) jogszabály: a törvény, a kormányrendelet és a miniszteri
rendelet;
b) …
c) magánlakás: a lakás (üdülő, nyaraló vagy a lakás céljára
használt egyéb helyiség, létesítmény, tárgy), az ahhoz tartozó
nem lakás céljára szolgáló helyiség, létesítmény, bekerített
terület;
d) …
e) …
f)
g) …
h) …
i) súlyos bűncselekmény: az a bűntett, amelyet a törvény 5 évi,
vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel fenyeget.”
„101. § (1) Felhatalmazást kap a belügyminiszter, hogy
rendelettel állapítsa meg
a) a rendőri szervek feladat- és hatáskörét, illetékességét,
b) – g) ...
h) a különleges eszközök és módszerek engedélyezésével,
igénybevételével kapcsolatos szabályokat,
i) – m)...”
A 101. § (1) bekezdés h) pontjának az indítvány benyújtásakor
hatályos szövege:
„h) a Legfelsőbb Bíróság elnökével egyetértésben a különleges
eszközök és módszerek engedélyezésével, igénybevételével
kapcsolatos szabályokat,”
3. Ker.r.:
„3. § (1) …
(2) A rendőrség a kerékbilincs fel- és leszereléséhez, a jármű
elszállításához, továbbá az intézkedéssel érintett jármű
tárolására, őrzésére és értékesítésére – szerződés alapján –
közreműködőt vehet igénybe.
(3) A közreműködő a kerékbilincs felszerelését, továbbá a jármű
elszállítása esetén a szállító járműre történő felrakodást,
illetőleg a vontató járműhöz történő rögzítést csak az
intézkedő rendőr jelenlétében, a kerékbilincs leszerelését, a
tárolóhelyre szállított jármű visszaadását – a rendőrség
előzetes intézkedése alapján – rendőr jelenléte nélkül is
végezheti.”
4. Vhr.:
„46. § (1) Az adatszolgáltatási nyilvántartásból az Nytv. 31. §-
ának (3) bekezdése alapján a polgár tájékoztatást kérhet a
nyilvántartás helyi, területi és központi szervétől, hogy mely
adatszolgáltatások alanya volt.
(2) Az Nytv. 24. §-ában meghatározott szerveknek nyújtott
adatszolgáltatásról a kérelmező polgárnak az e szervekre
vonatkozó törvényben foglaltak szerint adható tájékoztatás. A
tájékoztatás teljesítése előtt – kivéve, ha jogszabály eltérően
rendelkezik – meg kell keresni az érintett szervet és az általa
közöltek szerint kell megadni a tájékoztatást.”
III.
Az indítványok részben megalapozottak.
1. Az indítványozók az Rtv. legtöbb rendelkezését és
kapcsolódóan a Vhr. 46. § (2) bekezdését az Alkotmány 59. § (1)
bekezdésében biztosított jóhírnévhez és a személyes adatok
védelméhez való jog sérelme miatt támadták.
Az Alkotmány 59. § (1) bekezdése alapján a Magyar
Köztársaságban mindenkit megillet más alapjogok mellett a
jóhírnévhez és a személyes adatok védelméhez való jog. A
személyes adatok védelméhez való jog alapján mindenki maga
rendelkezik személyes adatainak feltárásáról és
felhasználásáról. Személyes adatot felvenni és felhasználni
általában az érintett beleegyezésével szabad. Mindenki számára
követhetővé és ellenőrizhetővé kell tenni az adatfeldolgozás
egész útját, vagyis mindenkinek joga van tudni ki, hol, mikor,
milyen célra használja fel az ő személyes adatát. Az
Alkotmányban biztosított többi alapvető joghoz hasonlóan
azonban e jog sem abszolút érvényű.
Az Alkotmánybíróság korábban több határozatában foglalkozott az
adatvédelem alkotmányossági vonatkozásaival. Már a 2/1990. (II.
18.) AB határozatában megállapította, hogy „a személyes adatok
védelme nem annyit jelent, hogy azokat az érintett személyen
kívül semmiféle okból és semmilyen körülmények között nem
ismerheti meg senki más”. (ABH 1990, 18, 20.) „A személyes
adatoknak az Alkotmányban biztosított védelméből nem
következik, hogy jogszabály nem írhat elő személyes adatok
közlésére vonatkozó kötelezettséget.” [55/2001. (XI. 29.) AB
határozat ABH 2001, 442, 460.]
„Kivételesen törvény elrendelheti a magántitok és a személyes
adat kötelező kiszolgáltatását, és előírhatja a felhasználás
módját is. A magántitok és a személyes adatok védelméhez való
jognak ilyen törvényi korlátozása azonban csak abban az esetben
minősíthető alkotmányosnak, ha megfelel az Alkotmányban a
korlátozásokkal szemben támasztott követelményeknek.” [20/1990.
(X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 69, 70.] „Az alapvető jog
lényeges tartalmának korlátozása tehát akkor állapítható meg,
ha a korlátozás kényszerítő ok nélkül történik és az nem áll
arányban az elérni kívánt cél fontosságával. A törvényhozó a
korlátozás során tehát köteles az adott cél elérésére alkalmas
legenyhébb eszközt kiválasztani, mert amennyiben az alkalmazott
korlátozás a cél elérésére alkalmatlan, az alapjog sérelme
megállapítható.” [7/1991. (II. 28.) AB határozat, ABH 1991, 22,
25.]
„Az információs önrendelkezési jogot, az Alkotmány 59. § (1)
bekezdésében biztosított szabadságjogot, mint alapjogot csak
elkerülhetetlen esetben lehet alkotmányosan korlátozni, akkor,
ha a korlátozás elkerülhetetlenül szükséges és az a
korlátozással elérni kívánt célhoz képest arányos. [46/1995.
(VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 219, 222-223.]
„Az információs önrendelkezési jog gyakorlásának feltétele és
egyben legfontosabb garanciája a célhoz kötöttség. Ez azt
jelenti, hogy személyes adatot feldolgozni csak pontosan
meghatározott és jogszerű célra szabad. Az adatfeldolgozásnak
minden szakaszában meg kell felelnie a bejelentett és
közhitelűen rögzített célnak. (...) A célhozkötöttségből
következik, hogy a meghatározott cél nélküli, „készletre”,
előre nem meghatározott jövőbeni felhasználásra való
adatgyűjtés- és tárolás alkotmányellenes.” [15/1991. (IV. 13.)
AB határozat ABH 1991, 40, 42.]
„Az Alkotmányból a személyes adatok felhasználását illetően –
az alapjogi védelem szempontjait érvényesítve – a
célhozkötöttség elve, és az osztott információs rendszerek
alkotmányos követelménye határozható meg. [46/1995. (VI. 30.)
AB határozat, ABH 1995, 219, 225.] Személyes adat felvételéről,
gyűjtéséről, tárolásáról, felhasználásáról rendelkező
jogszabály akkor felel meg az Alkotmány 59. §-ának, ha
garanciákat tartalmaz arra nézve, hogy az érintett személy az
adat útját a feldolgozás során követni, és jogait érvényesíteni
tudja. „E garanciális jogintézményeknek – az ellenőrizhetőség
érdekében is – objektív korlátok közé kell szorítaniuk az adat
útját.” [24/1998. (VI. 9.) AB határozat, ABH 1998, 191, 194.]
Az Alkotmánybíróság 65/2002. (XII. 3.) AB határozatában azt is
megállapította, hogy a jogalkotó a személyes adatok, illetve a
szigorúbban védett különleges adatok kezelését akkor rendelheti
el, ha az adatkezelés lehetővé tételével egyidejűleg
meghatározza az adatkezelés pontos feltételeit, azaz az
Alkotmány 59. § (1) bekezdésben garantált személyes adatokhoz
való alapjog korlátozásának konkrét részletszabályait. (ABH
2002, 357, 363.)
1.1. Az Rtv. 36. § (4) bekezdésénél az indítványozók azt
kifogásolták, hogy a rendőrség a köznyugalmat megzavaró vagy
más súlyos bűncselekményekről adott tájékoztatás során a
bűnelkövetőnek a 79. § (1) bekezdésében felsorolt adatait a
szükséges terjedelemben nyilvánosságra hozhatja.
A személyes adat nyilvánosságra hozatalát a személyes adatok
védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992.
évi LXIII. törvény (a továbbiakban: Avtv.) 3. § (4) bekezdése
szerint törvény közérdekből elrendelheti. Ekkor a személyes
adat közérdekből nyilvános adattá válik és a „közérdekű
adatokéhoz hasonló jogi elbírálás alá esik, amelynek a
szabályait az adatvédelmi törvény III. fejezete tartalmazza”.
[60/1994. (XII. 24.) AB határozat ABH 1994, 342, 354.] Az
Alkotmánybíróság 60/1994. (XII. 24.) AB határozatában azt is
megállapította, hogy „’Közérdek’ önmagában nem elég alapjog-
korlátozás indokolására – hacsak maga az Alkotmány kifejezetten
nem engedélyezi, mint például a kisajátítás esetében. [Vö.
64/1993. (XII. 22.) AB határozat, ABH 1993, 373, 381.] A
személyi szám határozat kifejezetten el akarta kerülni, hogy az
adatvédelmet csupán a közérdekre hivatkozva át lehessen törni
[15/1991. (IV. 13.) AB határozat, ABH 1991, 40, 42.] Ez az
alkotmányos követelmény érvényes arra a törvényre is, amely –
(...) – az Avtv.-től függetlenül elrendeli személyes adat
nyilvánosságra hozását. Ügydöntő tehát annak az alapjognak vagy
alkotmányos elvnek, illetve intézménynek azonosítása, amely a
személyes adat nyilvánosságra hozását szükségessé teszi,
továbbá annak vizsgálata, hogy az információszabadság és az
adatvédelem alapjogai kölcsönös korlátozása mindegyikük
céljához viszonyítva arányos legyen.” (ABH 1994, 342, 354.)
Az állam köteles és jogosult fenntartani és védeni a jogrendet,
a jogbiztonságot, valamint az ezekhez kapcsolódó közrendet és
közbiztonságot. „A közbiztonság a jogállam
intézményrendszerének és a demokratikus társadalom működésének
nélkülözhetetlen feltétele és így általánosságban alkotmányos
érték és alkotmányos cél.” [13/2001. (V. 14.) AB határozat, ABH
2001, 177, 198.]
A közbiztonság és a belső rend védelme az Alkotmány 40/A. § (2)
bekezdése szerint a rendőrség alapvető feladata. A
közbiztonságnak, közrendnek alkotóeleme a köznyugalom, amely
veszélyeztetésének a büntetőjog eszközeivel történő megelőzése,
illetve megtorlása nyomós közérdek. A közrend, köznyugalom
megteremtése, biztosítása megköveteli az elkövetők
megbüntetését, és azt is, hogy a nyilvánosság tájékoztatást
kapjon különösen a köznyugalmat megzavaró vagy más súlyos
bűncselekmények körülményeiről és a felderítés érdekében tett
intézkedésekről, az eljárás állásáról, valamint arról is, hogy
a bűncselekményeket kik követték el. A közbiztonság, a
köznyugalom védelme, mint alkotmányosan elismert államcél
megteremtése indokolttá teheti tehát a bűncselekményt elkövetők
bizonyos adatainak nyilvánosságra hozatalát.
A kifogásolt törvényi rendelkezés a 79. § (1) bekezdésére
utalással határozza meg azoknak az adatoknak a körét, amelyeket
a rendőrség nyilvánosságra hozhat.
Ezek az adatok a 79. § (1) bekezdése szerint az érintett
természetes személyazonosító adatai, – külföldi állampolgár
esetén annak állampolgársága is -, lakcíme, továbbá a
bűncselekményhez kapcsolódó kriminalisztikai jellegű adatai.
Az Rtv. nem határozza meg, hogy a törvény alkalmazásában mely
adatok tartoznak a természetes személyazonosító adatok körébe.
Az Nytv. értelmező rendelkezései között az 5. § (1) bekezdése
szerint a polgár természetes személyazonosító adatai a
következők: családi és utóneve(i), nők esetében leánykori,
családi és utóneve(i), neme, születési helye és ideje, anyja
leánykori, családi és utóneve(i). Ezt figyelembe véve a
sérelmezett rendelkezés alapján a rendőrség tehát összevetve e
fenti rendelkezéssel, a lakcímmel, állampolgársággal, továbbá a
kriminalisztikai adatokkal együtt ezeket az adatok hozhatja
nyilvánosságra. A köznyugalom, közbiztonság megteremtése
azonban még a köznyugalmat megzavaró, vagy más súlyos
bűncselekményekről adott tájékoztatás során sem igényli a
bűnelkövető adatainak ilyen széleskörű nyilvánosságra hozatalát
különösen még a rendőrségi nyomozati eljárásban. Az
Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az elérni kívánt
alkotmányos célhoz képest a támadott rendelkezés szükségtelen
és aránytalan mértékű alapjog korlátozást jelent, ezért e
rendelkezés alkotmányellenes. Az Alkotmánybíróság figyelemmel
volt arra is, hogy az Rtv. 36. (4) bekezdése az adatoknak a
„szükséges terjedelmű” nyilvánosságra hozatalát teszi lehetővé.
E meghatározás miatt a rendelkezés nem egyértelmű, így
jogbizonytalanságot idéz elő, lehetőséget ad a szubjektív,
önkényes jogalkalmazásra is. Az Alkotmánybíróság már 9/1992.
(I. 30.) AB határozatában megállapította, hogy „a jogbiztonság
nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az
egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is. (ABH
1992, 59, 65.) „A jogbiztonság megköveteli, hogy a jogalkotó
kerülje el túl tág, vagy túlságosan határozatlan fogalmak
használatát, a jogszabály szövege pedig érthető és világos
legyen, és megfelelően értelmezhető normatartalmat hordozzon.”
[13/2001. (V. 14.) AB határozat, ABH 2001, 177, 201.]
Mindezeket figyelembe véve, az Alkotmánybíróság megállapította,
hogy az Rtv. 36. § (4) bekezdésének az „ennek során a
bűnelkövetőnek a 79. § (1) bekezdésében felsorolt adatait a
szükséges terjedelemben nyilvánosságra hozhatja” szövegrésze az
Alkotmány 59. § (1) bekezdésébe ütközik, és ezért azt
megsemmisítette, a hatályban maradó szövegét megállapította.
Egy indítványozó szerint ez a rendelkezés az Alkotmányban
biztosított ártatlanság vélelmét is sérti. Az Alkotmánybíróság
az Rtv. 36. § (4) bekezdésének az Alkotmány 57. § (2)
bekezdésébe ütközésének vizsgálatát mellőzte. Az
Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint, ha az
indítvánnyal támadott jogszabályt, vagy annak egy részét az
Alkotmány valamely rendelkezésébe ütközőnek minősíti, és ezért
azt megsemmisíti, akkor a további alkotmányi rendelkezés
esetleges sérelmét – a már megsemmisített jogszabályi
rendelkezéssel összefüggésben – érdemben nem vizsgálja.
[44/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 203, 205.; 4/1996.
(II. 23.) AB határozat, ABH 1996, 37, 44.; 61/1997. (XI. 19.)
AB határozat, ABH 1997, 361, 364.]
1.2. Az indítványozók szerint az Rtv. 77. § (1) bekezdésének a
„rendőrségi, illetve” szövegrésze az Alkotmánynak a személyes
adatok védelméhez való jogot biztosító 59. § (1) bekezdésébe
ütközik. A támadott rendelkezés szerint a rendőrség a
bűnüldözési célból gyűjtött és tárolt személyes adatokat –
törvény eltérő rendelkezését kivéve – bűnüldözési cél mellett
„rendőrségi” célra is felhasználhatja.
Az Avtv. részletezi az információs önrendelkezési joggal
kapcsolatos alkotmányos követelményeket, 5. §-a meghatározza,
hogy személyes adatot kezelni csak meghatározott célból, jog
gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében lehet. Az
adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie e célnak.
Személyes adatot – akár az érintett hozzájárulásával, akár
jogszabály alapján – különösen akkor lehet kezelni, ha ez
közérdekű feladat vagy az adatkezelő törvényi kötelezettségének
teljesítéséhez, az adatkezelő vagy az adatátvevő harmadik
személy hivatalos feladatának gyakorlásához, az érintett
létfontosságú érdekeinek védelméhez, az érintett és az
adatkezelő között létrejött szerződés teljesítéséhez, az
adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekeinek
érvényesítéséhez, társadalmi szervezetek jogszerű működéséhez
szükséges. Kizárólag állami vagy önkormányzati szerv kezelheti
az állam bűnüldözési és bűnmegelőzési, valamint közigazgatási
és igazságszolgáltatási feladatainak ellátása céljából kezelt
bűnügyi személyes adatokat, illetve a szabálysértési, a polgári
peres és nemperes ügyekre vonatkozó adatokat tartalmazó
adatállományokat.
Az Avtv. 2. § 3. pontja szerint a bűnügyi személyes adat a
büntetőeljárás, vagy azt megelőzően a bűncselekménnyel vagy a
büntetőeljárással összefüggésben, a büntetőeljárás
lefolytatására, illetőleg a bűncselekmények felderítésére
jogosult szervnél, továbbá a büntetésvégrehajtás szervezeténél
keletkezett, az érintettel kapcsolatba hozható, valamint a
büntetett előéletre vonatkozó személyes adat. Az Avtv. 2. § 2.
b) pontja alapján a bűnügyi személyes adat különleges adatnak
minősül.
A bűnüldözési célból gyűjtött és tárolt személyes adatok
„bűnüldözési” célra történő felhasználása egyértelmű, pontosan
meghatározott, jól körülhatárolt olyan alkotmányos cél, amely
az Alkotmány 40/A. § (2) bekezdésével összefüggésben
korlátozhatja a személyes adatok védelméhez való jogot. A
„rendőrségi” célra történő felhasználás ugyanakkor nem
konkrétan megfogalmazott feladatra, hanem egy egész szervezetre
vonatkozik minden tartalmi korlátozás nélkül. Ez a
megfogalmazás túlzottan tág és önkényes értelmezést tesz
lehetővé. A rendőrségi célok sokfélék lehetnek. Vannak közöttük
olyanok, amelyek közérdekű feladat, illetőleg törvényi
kötelezettség teljesítéséhez szorosan kötődnek. Pontos
meghatározottságuk esetén a szükséges és arányos
alapjogkorlátozás alkotmányos lehet, de vannak olyan szervezeti
és egyéb célok is, amelyek tekintetében az adatkezelés
kényszerítő volta, elkerülhetetlen szükségessége nem áll fenn.
Mivel a „rendőrségi cél”, mint törvényi definíció nem
egyértelmű, nem pontosan meghatározott, így a bűnüldözési
célból gyűjtött különleges adatok további felhasználásának
rendeltetése nem állapítható meg és nem ítélhető meg, hogy a
korlátozás összhangban van-e az elérendő céllal, indokolt és
szükséges-e a személyes adatok védelméhez való jog korlátozása.
Ennek hiányában pedig az adatfelhasználásra adott felhatalmazás
alkotmányellenes alapjogi korlátozást valósít meg.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy
az Rtv. 77. § (1) bekezdésében a „rendőrségi, illetve”
szövegrész az Alkotmány 59. § (1) bekezdését sérti, ezért azt
megsemmisítette és a hatályban maradó szövegét megállapította.
1.3. Egy indítványozó szerint az Rtv. 80. § (1) bekezdése is az
Alkotmány 59. § (1) bekezdésébe ütközik. Az indítvány
indokolása azonban valójában a normavilágosság hiányát veti
fel, a rendelkezést – a szakasz megjelölése nélkül – az
Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe ütközteti.
A támadott rendelkezés szerint a rendőrségi adatot kezelő szerv
a büntetett előéletre vonatkozó, valamint a külön törvényben
szabályozott államigazgatási feladatköréhez kapcsolódóan az ott
meghatározott adatok kivételével különleges adatot kizárólag az
Rtv. a 84. § i)-n) pontjában felsorolt bűncselekmények
elkövetésével gyanúsított személy esetében kezelhet. Az Rtv.
84. § i)-n) pontjai nem konkrétan meghatározott
bűncselekményeket sorolnak fel és nem csak konkrét
bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személy adatairól
szólnak. Az i) pont – további utaló szabály kivételével – a
titkos információgyűjtés alkalmazásával érintett személyek
adatainak – beleértve a rendőrséggel együttműködőket és a
fedett nyomozókat is – és az alkalmazás eredményének kezelésére
jogosítja a rendőrséget. A j) pont szerint a súlyos
bűncselekmény esetén, vagy ha a bűncselekmény
1. a nemzetközi bűnözéssel kapcsolatba hozható,
2. nemi erkölcs elleni erőszakkal valósul meg,
3. gyermekkorú ellen irányul,
4. sorozatban vagy szervezett elkövetéssel valósul meg,
5. kábítószerrel vagy kábítószernek minősülő anyaggal
kapcsolatos,
6. pénz- vagy értékpapír-hamisítással kapcsolatos,
7. fegyveres elkövetéssel valósul meg, vagy
8. a közbiztonságot súlyosan megzavarja,
a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személyek és
kapcsolataik adatai, kriminalisztikai szempontból fontos
jellemzői kezelhetők. A k) pont szerint a nemzetközi
kötelezettségvállalás alapján mindazon személyek cselekményeik
és kapcsolataik adatai kezelhetők, akikkel szemben nemzetközi
bűnüldözési intézkedéseket kell foganatosítani. Az l) pont
alapján a szervezett bűnözésre utaló cselekményekben vagy
tényállásokban érintett személyek és kapcsolataik adatai
kezelhetők. Az m) pont a bűnmegelőzési ellenőrzés alá vont
személy adatait, az ellenőrzés szempontjait, az n) pont pedig
az egyes bűncselekmények nyomozása során a felderítés és a
bizonyítás kapcsán keletkező iratokban szereplő személyek és
kapcsolataik adatainak kezeléséről rendelkezik.
Az Alkotmánybíróság egy korábbi indítvány alapján a
bűnmegelőzési ellenőrzésre vonatkozó jogszabályok
alkotmányossági vizsgálata során, a 47/2003. (X. 27.) AB
határozatában az Rtv. 69. § (3) bekezdés a)-h) pontjaihoz
kapcsolódóan – amelyek szintén utaló szabályként szerepeltek
egy sérelmezett rendelkezésben – azt állapította meg, hogy „az
Rtv. 69. § (3) bekezdésének a)-h) pontjaiban rögzített azon
rendelkezések, amelyek a bűnmegelőzési ellenőrzés itt
megállapított feltételeit hivatottak körülírni, a jogintézmény
alkalmazhatósága szempontjából nem felelnek meg a
normavilágosság követelményének, nem tükrözik egyértelműen és
világosan a törvényhozói akaratot, nem küszöbölik ki az eltérő,
vagy önkényes jogértelmezés lehetőségét.” (ABH 2003, 525, 537.)
Az Rtv. 69. § (3) bekezdése a következőket tartalmazza:
„69. § (3) A Rendőrség az (1) bekezdésben felsorolt titkos
információgyűjtésre szolgáló eszközöket és módszereket (a
továbbiakban: különleges eszközök) az ott meghatározottak
szerint alkalmazhatja a bűncselekmény gyanúja miatt körözött
személy felkutatására, továbbá, ha az (1) bekezdésben nem
említett bűncselekmény
a) a nemzetközi bűnüldözéssel kapcsolatba hozható,
b) gyermekkorú ellen irányul,
c) sorozatban vagy szervezett elkövetéssel valósul meg,
d) a kábítószerrel vagy kábítószernek minősülő anyaggal
kapcsolatos,
e) pénz- vagy értékpapír-hamisítással kapcsolatos,
f) fegyveres elkövetéssel valósul meg,
g) terror vagy terror jellegű,
h) a közbiztonságot súlyosan megzavarja,”
Az Alkotmánybíróság határozata szerint „A ’nemzetközi
bűnüldözés’, a ’gyermekkorú ellen irányul’, a ’szervezett
elkövetéssel’, a ’terrorjellegű’, a ’kábítószernek minősülő
anyaggal kapcsolatos”, a ’közbiztonságot súlyosan megzavarja’,
a ’fegyveres elkövetéssel valósul meg’ kifejezések jelentős
részének tartalma nehezen tisztázható, vagy bizonytalan,
némelyek meghatározása pedig éppen törvényhozási viták tárgya
lehet. Az Rtv. e rendelkezéseiben írt, a legkülönbözőbb
’jogfogalmakhoz és tág értelemben vett bűncselekmény
típusokhoz’ illesztett: ’kapcsolatos’, ’kapcsolatba hozható’,
’jellegű’ kifejezések pedig eleve megengedhetetlenül tág
határok közötti előre kiszámíthatatlan, egyes esetekben akár
ötletszerű jogértelmezésre adnak lehetőséget.” [47/2003. (X.
27.) AB határozat, ABH 2003, 525, 536.]
Az Alkotmánybíróság ezt az álláspontot ebben az eljárásban is
irányadónak tekinti.
A jelen eljárásban vizsgált Rtv. 80. § (1) bekezdése a 84. § i)-
n) pontok megfogalmazása miatt ugyancsak nehezen értelmezhető
és nem egyértelmű rendelkezés. Ez az utaló rendelkezés az Rtv.
69. § (3) bekezdésének megfogalmazásával többségében azonosan,
tág értelemben vett bűncselekmény típusokat sorol fel és
szintén ugyanazokat a nehezen értelmezhető jogbizonytalanságot
előidéző kifejezéseket használja, ennek következtében nem
állapítható meg egyértelműen, hogy a rendőrség mely személyek
különleges adatait kezelheti.
A 26/1992. (IV. 30.) AB határozatában az Alkotmánybíróság elvi
éllel mutatott rá arra, hogy „a világos, érthető és megfelelően
értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos
követelmény. A jogbiztonság – amely az Alkotmány 2. § (1)
bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme – megköveteli,
hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás
során felismerhető normatartalmat hordozzon.” (ABH 1992, 135,
142.) Ha egy jogszabály törvényi tényállása túl elvont, túl
általános, akkor a jogszabály rendelkezése a jogalkalmazó
belátása szerint kiterjeszthető, vagy leszűkíthető. Az ilyen
szabály lehetőséget ad a szubjektív jogalkalmazói döntésre, a
különböző jogalkalmazók eltérő gyakorlatára, a jogegység
hiányára. Ez csorbítja a jogbiztonságot.” (ABH 1993, 607, 608.)
A 42/1997. (VII. 1.) AB határozat szerint „alkotmányellenessé
nyilvánítható az a szabály, amely értelmezhetetlen voltánál
fogva teremt jogbizonytalanságot, mert hatását tekintve nem
kiszámítható és címzettjei számára előre nem látható.” (ABH
1997, 299, 301.)
Az Alkotmánybíróság – figyelemmel a 47/2003. (X. 27.) AB
határozatában foglaltakra is (ABH 2003, 525, 551.) úgy ítélte
meg, hogy a támadott rendelkezés tartalmának megállapítása a 8
4. § i)-n) pontokban szereplő kifejezések jelentős részének
nehezen tisztázható, bizonytalan, nem pontosan meghatározott
tartalma miatt olyan értelmezési nehézséget okoz, amely
jogbizonytalanságot jelent, így beleütközik az Alkotmány 2. §
(1) bekezdésébe. Az egyértelműség hiánya nem biztosít garanciát
a különleges adatok kezelésének alkotmányos alkalmazására, és
ezzel az Alkotmány 59. § (1) bekezdésének sérelmét is kiváltja.
A 80. § (1) bekezdésének a főszabály alóli kivételeket
megállapító része nem alkotmányellenes, de a főszabály
alkotmányellenességének megsemmisítése esetén önmagában nem
állna meg. Ezért az Alkotmánybíróság a jogbiztonság
követelményére tekintettel az Rtv. 80. § (1) bekezdése egészét
megsemmisítette.
1.4. Az Rtv. 85. § (1) bekezdése alapján a rendőrségi adatot
kezelő szerv a 84. § i) –n) és r) pontjaiban meghatározott
adatokról az érintett személynek nem adhat felvilágosítást. Az
indítványozók álláspontja szerint az Alkotmány 59. § (1)
bekezdését sérti ez a rendelkezés, mert nem indokolható, hogy
az érintett nem kaphat felvilágosítást arról, hogy hol és
milyen célból használják fel személyes adatait.
Az Avtv. 16. §-a alapján az érintett személy jogait törvény az
állam külső és belső biztonsága, így a honvédelem, a
nemzetbiztonság, a bűnmegelőzés, valamint az érintett vagy
mások jogainak védelme érdekében korlátozhatja. Ilyen
korlátozást tartalmaz a sérelmezett rendelkezés a 84. § i)-n)
és r) pontjaiban meghatározott adatok tekintetében. Az Rtv. 84.
§ i)-n) pontjai a rendőrség bűnüldözési feladatainak ellátása
érdekében kezelhető és más szervektől átvehető adatokat és az
egyes adatfajták kezelésének időtartamát állapítják meg. A 84.
§ r) pontját a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő
egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez
kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. törvény
61. § (6) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.
Kétségtelen, hogy vannak olyan adatok, amelyekről az
érintettnek adott tájékoztatás kedvezőtlenül befolyásolhatja,
vagy veszélyeztetheti az állam külső vagy belső biztonságát,
továbbá a bűnmegelőzés, bűnüldözés érdekét.
Az Alkotmánybíróság több határozatában állapította meg, hogy a
bűnüldözés, bűnmegelőzés és a nemzetbiztonság érdeke
szükségessé teheti az Alkotmányban biztosított alapjogok
korlátozását.
A pénzmosás megakadályozása és a banktitok vizsgálata kapcsán
hozott határozatában az Alkotmánybíróság a jogállamiságból
levezethető alkotmányos célként ismerte el a bűnmegelőzés
érdekét és a személyes adatok védelméhez való alapjognak a
bűnmegelőzés érdekében történő korlátozását egy jól
körülhatárolt bűncselekményi kör megakadályozására
alkotmányosnak tekintette. [24/1998. (VI. 9.) AB határozat, ABH
1998, 191, 195.]
Az Alkotmánybíróság a 20/1997. (III. 19.) AB határozatában úgy
foglalt állást, hogy „a bűncselekmény megvalósulása, illetőleg
az arra való felhívás megelőzéséhez fontos állami, társadalmi
és egyéni érdek fűződik.” Ennek alapján nem állapította meg
annak a rendelkezésnek az alkotmányellenességét, amely szerint
az ügyész indítványára a bíróság az olyan sajtótermék vagy
sajtóterméknek nem minősülő irat közlését megtiltsa, illetőleg
az ügyész a közlést felfüggessze, amelyben bűncselekmény vagy
bűncselekmény elkövetésére való felhívás valósul meg. [20/1997.
(III. 19.) AB határozat, ABH 1997, 85, 92.]
A 13/2001. (V. 14.) AB határozatában az Alkotmánybíróság –
többek között megállapította – hogy a nemzetbiztonsági érdekek
védelme alkotmányos cél és állami kötelezettség. Az ország
szuverenitása és alkotmányos rendje a demokratikus jogállam
működéséhez nélkülözhetetlen alapértékek. Az ország
szuverenitásának érvényre juttatása, politikai, gazdasági és
honvédelmi érdekeinek megóvása a szuverenitást, illetőleg az
alkotmányos rendet sértő, vagy veszélyeztető tevékenységek
felderítése és elhárítása az államnak az Alkotmányból
közvetlenül levezethető kötelezettsége. (ABH 2001, 177, 196.)
„Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban a bűnmegelőzéshez
fűződő érdeket a jogállamiságból következő olyan alkotmányos
célként ismerte el, amelynek biztosítása érdekében még egyes
alapjogok korlátozása sem zárható ki. Minden esetben
hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ezen alkotmányos cél
megvalósítása érdekében sem adható fel a jogállamiság, a
jogbiztonság követelményrendszere és az állam szervei nem
kaphatnak túl széles, bizonytalan tartalmú felhatalmazásokat az
általános, elvont értelemben vett bűnmegelőzés érdekében.
[20/1997. (III. 19.) AB határozat, ABH 1997, 85, 92.; 24/1998.
(VI. 9.) AB határozat, ABH 1998, 191, 195.; 13/2001. (V. 14.)
AB határozat, ABH 2001, 177, 199-200.] [47/2003. (X. 27.) AB
határozat, ABH 2003, 525, 533.]
Az Alkotmánybíróság az alkotmányossági vizsgálat során úgy
ítélte meg, hogy az Rtv. 84. § i)-n) pontokban felsorolt
adatokról történő tájékoztatás tilalmát a nemzetbiztonság, a
bűnmegelőzés, esetleg magánszemélyek jogainak védelme
szükségessé teheti. A titkos információgyűjtés alkalmazásával
érintett személyek, a rendőrséggel együttműködők, valamint a
fedett nyomozók adatairól való tájékoztatás tilalmát a
bűnmegelőzés érdeke, a bűnüldözés hatékonyságának biztosítása
indokolhatja. Ugyancsak a bűnmegelőzés, valamint a
nemzetbiztonság érdeke szükségessé teheti a súlyos
bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személyek és
kapcsolataik (j) pont), valamint a nemzetközi bűnüldözési
intézkedésekkel érintettek (k) pont), a szervezett bűnözésre
utaló cselekményekben vagy tényállásban érintett személyek (l)
pont), a bűnmegelőzési ellenőrzés alá vont személyek és az
ellenőrzés szempontjainak (m) pont), továbbá a nyomozás során a
felderítés és a bizonyítás kapcsán érintett személyek és azok
kapcsolatai (n) pont) adatairól való tájékoztatás tilalmát.
A törvényalkotó azonban az Rtv. 85. § (1) bekezdésének
tartalmát jogtechnikailag ugyanúgy, mint az Rtv. 80. § (1)
bekezdésénél szintén a 84. § i)-n) és r) pontjaira utalással
határozta meg. Az Alkotmánybíróság – az előző pontnál
kifejtettekre figyelemmel – azt állapította meg, hogy e
rendelkezés alapján nem határolható be, nem állapítható meg
egyértelműen és pontosan, hogy a rendőrség milyen esetekben nem
adhat tájékoztatást az érintettnek, vagyis pontosan kiket érint
e rendelkezés. Az alkotmányos alapjogok korlátozásánál nem
engedhető meg ilyen jogbizonytalanság. A jogértelmezés
nehézségei miatt a jogszabály alkalmazása kiszámíthatatlanná
válik, sérül a jogbiztonság. Az Alkotmánybíróság több
határozatában megállapította, hogy a jogállam egyik központi és
egyben nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. [9/1992. (I. 30.)
AB határozat, ABH 1992, 59, 64-65., 11/1992. (III. 5.) AB
határozat, ABH 1992, 77, 80-81, 84.] Ebből következik az
államnak – elsősorban a jogalkotónak – az a kötelessége, hogy a
jogszabályok egyértelműek, kiszámíthatóak legyenek. A
jogszabály egyértelműségének hiánya különösen sérti a
jogbiztonságot akkor, amikor a rendelkezés alkotmányos
alapjogok korlátozását teszi lehetővé. [13/2001. (V. 14.) AB
határozat, ABH 2001, 177, 201.]
Mindezek következtében az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy
az Rtv. 85. § (1) bekezdése az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe
ütközik és ezzel sérti az Alkotmány 59. § (1) bekezdését is.
Ezért az Alkotmánybíróság a rendelkezést megsemmisítette.
Miután az Alkotmánybíróság a támadott jogszabály
alkotmányellenességét állapította meg, mellőzte annak
vizsgálatát, hogy ütközik-e az Rtv. 85. § (1) bekezdése az
Alkotmány 57. § (5) bekezdésébe, 61. § (1) bekezdésébe,
valamint 70/K. §-ába.
1.5. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a
továbbiakban: Abtv.) alapján az alkotmányellenesség
megállapítása esetén főszabály, hogy a megsemmisített
rendelkezés a határozat közzétételének napján veszti hatályát.
Az Alkotmánybíróság azonban ettől eltérően is meghatározhatja a
megsemmisítés időpontját, ha ezt a jogbiztonság indokolja.
[Abtv. 43. § (1) és (4) bekezdés]
Az Alkotmánybíróság az Rtv. 36. § (4) bekezdése szövegrészének,
valamint a 80. § (1) bekezdésének és a 85. § (1) bekezdésének
„pro futuro” megsemmisítésénél azt vette figyelembe, hogy a
rendelkezések azonnali megsemmisítése jogbizonytalanságot
okozna, ezért a megsemmisítés időpontját 2005. március 31.
napjában határozta meg, hogy a jogalkotónak megfelelő idő
álljon rendelkezésre az alkotmányos szabályozás kialakításához.
Az Rtv. 77. § (1) bekezdése részleges megsemmisítésének
időpontját az Alkotmánybíróság az általános szabályoknak
megfelelően állapította meg.
1.6. Az Rtv. 63. § (1) bekezdése alapján a rendőrség
bűncselekmény elkövetésének megelőzésére, felderítésére,
megszakítására, az elkövető kilétének megállapítására,
elfogására, körözött személy felkutatására, tartózkodási
helyének megállapítására, bizonyítékok megszerzésére, valamint
a büntetőeljárásban részt vevők és az eljárást folytató hatóság
tagjainak, az igazságszolgáltatással együttműködő személyek
védelme érdekében – törvény keretei között – titokban
információt gyűjthet. A 63. § (2) bekezdése szerint a titkos
információgyűjtés során beszerzett adat, továbbá a rendőrséggel
együttműködő személy és a fedett nyomozó kiléte, az
információgyűjtés ténye és technikai részlete államtitoknak
minősül. Az indítványozók által kifogásolt 63. § (3) bekezdése
szerint az (1) – (2) bekezdés alapján tett intézkedések, az
abban érintett természetes és jogi személyek, valamint jogi
személyiséggel nem rendelkező szervezetek adatai nem hozhatók
nyilvánosságra. Az indítványozók álláspontja az, hogy ez a
rendelkezés sérti az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében
meghatározott személyes adatok védelméhez való jogot.
Az Rtv. 63. § (3) bekezdésének alkotmányossági vizsgálata során
az Alkotmánybíróság ismét utal arra, amelyet az előző pontokban
kifejtett, hogy a bűnmegelőzés, bűnüldözés érdekének védelme
olyan alkotmányos cél, amelynek megvalósítása érdekében az
alkotmányos alapjogok korlátozhatók.
A titkos információgyűjtés a törvény keretei között végezhető.
Az Rtv. 64. § (1) bekezdése pontosan meghatározza a bírói
engedélyhez nem kötött titkos információgyűjtés kereteit. A 69.
§ (1) bekezdése pedig a bírói engedélyhez kötött titkos
információgyűjtés keretében tehető intézkedéseket sorolja fel.
Az Rtv. 63. § (3) bekezdésében található alapjog korlátozás az
(1) bekezdésben meghatározott bűnmegelőzési, bűnüldözési célok
érdekében történik, amelyek eredményes végrehajtásához sok
esetben a titkos információgyűjtés elengedhetetlenül szükséges,
anélkül a feladat eredményesen nem oldható meg. Az ezzel
érintett személyek adatainak nyilvánosságra hozatala
veszélyeztetné, illetőleg lehetetlenné tenné az elérni kívánt
cél megvalósulását. A titkosság természetéből adódik tehát az
alapjogkorlátozás, amelyet az Alkotmánybíróság nem tart
aránytalan mértékűnek az elérni kívánt cél megvalósulásához
képest.
Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság megállapította,
hogy az Rtv. 63. § (3) bekezdése az Alkotmány 59. § (1)
bekezdésébe nem ütközik, ezért az indítványt elutasította.
1.7. Az Rtv. 84. § d) pontja szerint a rendőrség a törvényben
meghatározott bűnüldözési feladatainak ellátása érdekében a
büntethetőség elévüléséig kezelheti és átveheti a szándékos
bűncselekmény alapos gyanúja miatt kihallgatott, illetőleg
elítélt személy cselekményének kriminalisztikai szempontból
fontos jellemzőit. Az indítványozó érvelése szerint a
büntethetőség elévüléséig történő adatkezelésre és
adatátvételre adott felhatalmazás alkotmányellenes, mert ha az
alapos gyanú nem igazolódik be, és a gyanúsítottat nem ítélik
el, vele szemben ismét az ártatlanság vélelme irányadó. Ekkor
az adatkezelés már indokolatlan és így sérti az érintett
személyes adatok védelméhez való jogát. Az indítványozó szerint
ugyanez irányadó a 84. § e) pontja tekintetében is. Ez a
rendelkezés szintén a büntethetőség elévüléséig jogosítja fel a
rendőrséget a rendőrségen fogvatartott, a lakhelyelhagyási
tilalom alá helyezett, és azon személyek adatainak kezelésére
és más szervek nyilvántartásából átvételére, akiknek a
biztosíték letétbe helyezését engedélyezték.
Az adatkezelés elrendelése célhoz kötött, nevezetesen a
rendőrség bűnüldözési feladatainak ellátása érdekében tartalmaz
egy szűk körű alapjogkorlátozást. A d) pont alapján lehetővé
tett, kriminalisztikai szempontból fontos jellemzők kezelése,
valamint a e) pont alapján az ott meghatározott személyek
adatainak kezelése a rendőrség bűnüldözési feladatainak
ellátását szolgálják, elengedhetetlenek az eredményes, gyors
feladatellátáshoz.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a jelzett adatkezelésre
mindkét esetben a büntethetőség elévüléséig azért van szükség,
mert az állami büntetőjogi igény érvényesítése ezen időpontig
történhet. A büntethetőség elévüléséig bármikor felmerülhetnek
újabb adatok, tények, amelyek a nyomozás folytatását igénylik
vagy más bűncselekmény felderítését segíthetik elő és akkor
ezekre az adatokra a büntetőjogi felelősségre vonás érdekében
szükség lehet. A rendőrségen fogvatartott vagy lakhelyelhagyási
tilalom alá helyezettek, valamint a biztosítékot adott
személyek esetén is szükséges az érintettek adatainak rendőrség
általi kezelése a büntetőeljárás esetleges lefolytatása
érdekében.
Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság arra a
következtetésre jutott, hogy a támadott rendelkezések alapján
az érintettek információs önrendelkezési alapjogának
korlátozása az elérni kívánt célhoz elkerülhetetlenül
szükséges. Sem a szándékosan elkövetett bűncselekmény
kriminalisztikai szempontból fontos jellemzőinek kezelése, sem
pedig a e) pontban pontosan körülhatárolt esetekben a
büntethetőség időpontjáig tartó adatkezelés nem jelent az
érintettek számára aránytalan mértékű alapjogkorlátozást.
Emiatt az Alkotmánybíróság az Rtv. 84. § d) és e) pontjának az
Alkotmány 59. § (1) bekezdésébe ütközését nem állapította meg
és ezért az indítványt elutasította.
1.8. Az Rtv. 85. § (2) bekezdését is vitatja egy indítványozó.
Álláspontja szerint a rendelkezés nem biztosítja azt, hogy csak
az egyszerűbb nyilvántartási hibák kijavítása esetén őrizzék
meg az eredeti adatokat, így egyes személyes adatok a
nyilvántartásra meghatározott időn túl is megőrizhetők, ez
pedig sérti a személyes adatok védelméhez való jogot.
Az Alkotmánybíróság az alábbiakat állapította meg:
Az Avtv. 14. § (1) bekezdése szerint a valóságnak meg nem
felelő adatot az adatkezelő helyesbíteni köteles. A 14. § (2)
bekezdése pedig kimondja, hogy a személyes adatot törölni kell,
ha
a) kezelése jogellenes,
b) az érintett – a 11. § (1) bekezdésének b) pontjában
foglaltak szerint kéri,
c) az hiányos, vagy téves – és ez az állapot jogszerűen nem
korrigálható -, feltéve, hogy a törlést törvény nem zárja ki,
d) az adatkezelés célja megszűnt, vagy az adatok tárolásának
törvényben meghatározott határideje lejárt,
e) azt a bíróság vagy az adatvédelmi biztos elrendelte.
Az Rtv. 84. §-a a bűnüldözési feladatok ellátása érdekében
kezelhető adatok körének meghatározásával együtt valamennyi
adat vonatkozásában meghatározza az adatkezelés időtartamát is.
Amikor az adatok tárolásának törvényben meghatározott
határideje lejár, a bűnüldözési célból kezelt adatot is törölni
kell, s vele együtt törlésre kerülnek a javítás előtti eredeti
adatok is.
Nem áll fenn, hogy a személyes adatok a nyilvántartásra
meghatározott időn túl is megőrizhetők. Ilyen korlátozást a
kifogásolt jogszabályi rendelkezés nem tartalmaz, ezért az nem
ütközik az Alkotmány 59. § (1) bekezdésébe. Mindezeket
figyelembe véve az Alkotmánybíróság az Rtv. 85. § (2) bekezdése
alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére
irányuló indítványt elutasította.
1.9. Az Rtv. 89. § (1) bekezdése szerint a rendőrség a
bűnüldözési feladatainak ellátása érdekében – a személy-
gépjármű- és tárgykörözési munkája során, illetőleg
lakhelyelhagyási tilalom elrendelése és a biztosíték letétbe
helyezésének engedélyezése esetében vagy nemzetközi
kötelezettségvállalás alapján – a polgárok személyi adatainak
és lakcímének nyilvántartásában, az egyéb igazgatási, valamint
a határforgalom ellenőrzését szolgáló nyilvántartási
rendszerekben a cél megjelölésével jelzések elhelyezését
rendelheti el. A jelzésben a rendőri szerv az érintett
feltartóztatását vagy adatváltozás esetén értesítés adását
kérheti.
Az egyik indítványozó ehhez kapcsolódóan az Rtv. 89. § (4)
bekezdésének azt a rendelkezését kéri felülvizsgálni, amely
arról rendelkezik, hogy a jelzés elhelyezéséről, annak okáról
és a jelzés alapján tett intézkedésről – bűnüldözési érdekből –
a Rendőrség és a jelzést tartalmazó nyilvántartást kezelő szerv
az érintettet nem tájékoztathatja.
Az Alkotmánybíróság e határozatában is többször utalt arra,
hogy a bűnüldözés érdekében törvény az érintett személy
adatkezeléshez kötődő jogait korlátozhatja és ha a korlátozás a
cél érdekében elkerülhetetlenül szükséges, továbbá nem lépi túl
az arányosság mértékét, akkor az nem sérti az alkotmányban
biztosított személyes adatok védelméhez való jogot.
A támadott rendelkezésben található alapjogkorlátozás a
rendőrség bűnüldözési feladatai ellátását szolgálja. A jelzés
elhelyezése segíti a rendőrség munkáját az érintett
tartózkodási helyének megismerésében, felkutatásában,
elfogásában, a keresett gépjármű és tárgy megtalálásában. A
jelzés elhelyezése a rendőrség alkotmányos feladatai
végrehajtását segíti elő. Ha az érintett a jelzés
elhelyezéséről, annak okáról, a jelzés alapján tett
intézkedésről tájékoztatást kapna, ezzel a bűnüldözési,
bűnmegelőzés tevékenységet akadályozná, lehetetlenné tenné az
érintett feltartóztatását, nehezítené a személy-, gépjármű- és
tárgykörözési munkát. A személyes adatok védelme alapjogának a
jelzés elhelyezéséről, annak okáról és a jelzés alapján tett
intézkedésről történő tájékoztatási tilalommal való
korlátozását tehát az említett alkotmányos cél elősegítése
teszi szükségessé.
Az Rtv. 89. § (1) bekezdése nem „általában” a bűnüldözési
feladatok ellátása érdekében teszi lehetővé a jelzés
elhelyezését, hanem ezen belül pontosan meghatározza azokat a
tevékenységeket és eseteket, amelyek során a jelzés
elhelyezhető. Előírja a törvény azt is, hogy a jelzések
elhelyezését a rendőrség a cél meghatározásával rendelheti el,
a polgárok személyi adatának és lakcímének nyilvántartásában,
az egyéb igazgatási, valamint a határforgalom ellenőrzését
szolgáló nyilvántartási rendszerekben. Az Rtv. 89. § (2)
bekezdése meghatározza azt, hogy a jelzés elhelyezésének
megszűntetését a rendőrség köteles kezdeményezni, illetőleg
megszűntetni, ha az arra okot adó körülmény megszűnt. További
garanciát nyújt a 89. § (3) bekezdése, amikor meghatározza,
hogy a jelzés elhelyezésének elrendeléséért és
megszűntetéséért, illetve a kért intézkedésért a jelzés
elhelyezését kérő rendőri szerv vezetője a felelős. Mindezekre
figyelemmel a kifogásolt alapjog korlátozás nem minősül
aránytalannak.
Ezért az Alkotmánybíróság az Rtv. 89. § (4) bekezdésének az
Alkotmány 59. § (1) bekezdésébe ütközését nem állapította meg
és az indítványt elutasította.
1.10. Az Alkotmánybíróság a Vhr. 46. § (2) bekezdésének az
Alkotmány 8. § (2) bekezdése, valamint ezzel összefüggően az
59. § (1) bekezdése sérelmét állító indítvány vizsgálata során
a következőket állapította meg:
A személyes adatok védelméhez való jog alapvető jog, ezért a rá
vonatkozó szabályokat az Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerint
törvény állapítja meg, az alapvető jog lényeges tartamát
azonban nem korlátozhatja. Az Alkotmánybíróság már a 64/1991.
(XII. 17.) AB határozatában kifejtette, hogy valamely alapjog
tartalmának meghatározása és lényeges garanciáinak
megállapítása csakis törvényben történhet, törvény kell továbbá
az alapjog közvetlen és jelentős korlátozásához is. Közvetett
és távoli összefüggés esetében azonban elegendő a rendeleti
szint is. Ha nem így lenne, mindent törvényben kellene
szabályozni. (ABH 1991, 297, 300.)
A kifogásolt Vhr. rendelkezés elsősorban az adatkezelő számára
állapít meg kötelezettséget, a kérelmező polgárok alapjogának
korlátozásával csak távoli összefüggésben van. A sérelmezett
rendelkezés utaló szabály, utal azokra a törvényi
rendelkezésekre, amelyek korlátozást tartalmazhatnak.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Vhr. 46. § (2)
bekezdése közvetlen és jelentős alapjogkorlátozást nem
tartalmaz azzal, hogy az adatszolgáltatás előtt meg kell
keresni az Nytv. 24. §-ában meghatározott szerveket és az
általuk közöltek szerint kell megadni a tájékoztatást. A
tájékoztatáshoz való jog esetleges korlátozását, mint ahogy a
rendelkezés is utal rá, az e szervekre vonatkozó törvény
állapítja meg.
Minthogy a rendelkezésben közvetlen és jelentős
alapjogkorlátozás nem található, így a rendeleti szabályozás
nem sérti az Alkotmány 8. § (2) bekezdését, valamint az 59. §
(1) bekezdését, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt
elutasította.
2. Több indítvány az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében
deklarált, a magánlakás sérthetetlenségéhez való jog sérelmét
állította az Rtv. egyes rendelkezéseivel kapcsolatban.
Az Alkotmánybíróság több határozatában már vizsgálta a
magánlakás sérthetetlenségéhez való jog tartalmát.
Az Alkotmánybíróság az 1115/B/1995. AB határozatában
megállapította, hogy „a magánlakás sérthetetlenségéhez való
alapjog az emberi méltósághoz való jog, mint általános
személyiségi jog alkotó elemeinek egyik, az Alkotmány által
nevesítetten biztosított alakzata, amely a magánszféra egyik
jelentős összetevőjének sérthetetlenségét alapozza meg. (…) A
magánlakás sérthetetlenségéhez való alapjog (…) a védett
tárgykörben a kívülállók bizonyos zavaró, beavatkozó, sértő
megnyilvánulásaitól való mentességre és a mentesség állami
védelmére jogosít”. (ABH 1996, 551, 552.)
A magánlakás sérthetetlenségéhez való alapjog – más
alapjogokhoz hasonlóan – csak az Alkotmány 8. § (2)
bekezdésének keretei között korlátozható.
Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az alapvető
jog korlátozása csak akkor marad meg az alkotmányos határok
között, ha a korlátozás elkerülhetetlen, azaz más alkotmányos
alapjog, valamint alkotmányos érték védelme vagy érvényesülése,
illetve az Alkotmányból következő feladat megvalósítása más
módon nem biztosítható, továbbá, ha az elérni kívánt cél
fontossága és ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya
arányban áll egymással. [30/1992. (V. 26) AB határozat, ABH
1992, 167, 171.; 6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998, 91,
98-99.]
Az Alkotmánybíróság a 392/B/1998. AB határozatában úgy ítélte
meg, hogy a szemle karhatalom igénybevételével történő
lebonyolítása a bíróságnak az igazságszolgáltatással
kapcsolatos alkotmányos feladatainak a végrehajtását segíti
elő. A magánlakás sérthetetlensége alapjogának a karhatalom
igénybevételével való korlátozását tehát az említett
alkotmányos cél elősegítése teszi szükségessé. (ABK 2004.
január 2., 3.)
Az Alkotmánybíróság a 26/2004. (VII. 7.) AB határozatában azt
állapította meg, hogy az adózás előli menekülés elleni
küzdelem, továbbá egyes pénzügyi és más bűncselekmények
gyanújának megalapozásához szükséges lehet akár az adóhatóság
feljogosítása is a vállalkozási tevékenységgel összefüggő
járművek, járművek rakománya, helyiségek, helyszín
átvizsgálására. Az átvizsgálásra jogosító rendelkezés szükséges
annak érdekében, hogy az adókötelezettség szempontjából
jelentős tárgyi bizonyítási eszközt az adóellenőr megtalálja,
illetőleg a vállalkozás valós körülményeit felfedje. Ahhoz
azonban, hogy az átvizsgálást szabályozó törvény alkotmányos
legyen, szükséges az is, hogy a törvény – megfelelő és elegendő
– garanciát nyújtson az esetleges visszaélésekkel szemben. A
vizsgált rendelkezésben a magánlakás sérthetetlenségéhez való
jog korlátozása differenciálatlan, egyúttal rendkívül széles
körre terjeszti ki az alapjogkorlátozást, ezért az aránytalan
beavatkozást jelent az alapvető jogba. (ABK 2004. június-
július, 503, 512-513.)
2.1. A jelen eljárásban vizsgált Rtv. 39. § (1) bekezdésének fő
szabálya szerint a rendőr magánlakásba bebocsátás vagy
határozat nélkül nem mehet be. Az általános szabály alól e
rendelkezés pontjai kivételeket állapítanak meg. E kivételek
közül az indítványozók a b), d), i) és j) pontokat
alkotmányellenesnek tartják. Egy indítványozó ehhez
kapcsolódóan támadja az Rtv. 46. § (1) bekezdés c) pontját.
Álláspontjuk szerint a kifogásolt rendelkezések tekintetében
nincs olyan kényszerítő ok, amely a magánlakás
sérthetetlenségéhez való jog korlátozását alkotmányosan
megalapozná.
2.1.1. Az Rtv. 39. § (1) bekezdés b) pontja szerint a rendőr
bűncselekmény elkövetésének megakadályozása, megszakítása, vagy
a bűncselekmény elkövetőjének vagy gyanúsítottjának elfogása és
előállítása céljából beléphet vagy behatolhat bebocsátás és
hatósági határozat nélkül magánlakásba. E rendelkezés
tekintetében az indítványozók a „vagy a bűncselekmény
elkövetőjének, vagy gyanúsítottjának elfogása és előállítása”
szövegrészt támadják. Álláspontjuk szerint a bűncselekmény
elkövetőjének vagy gyanúsítottjának elfogása és előállítása nem
elég indok az alapjog korlátozásához.
Az Alkotmánybíróság több – elsősorban a büntetőeljárási
szabályok alkotmányosságát érintő – határozatában fogalmazta
meg az államnak a büntető hatalomból adódó alkotmányos jogait
is kötelezettségeit. Demokratikus jogállamban a büntető hatalom
az állam – alkotmányosan korlátozott – közhatalmi jogosítványa
a bűncselekmény elkövetőinek felelősségre vonására. A
bűncselekmények a társadalom jogi rendjének sérelmét jelentik.
A bűnüldözés, valamint a büntetés jogát az állam gyakorolja. A
bűnüldözés kizárólagos joga egyben a büntetőjogi igény
érvényesítéséről való gondoskodás kötelezettségét jelenti, a
büntetőjogi felelősségre vonás egyben az állam alkotmányos
kötelessége is. A büntető hatalom gyakorlása szükségképpen
érinti az egyének alkotmányos alapjogait. Az államnak az
Alkotmányból levezethető kötelezettsége indokolja, hogy az
állami büntető hatalmat gyakorló szerveknek feladataik
teljesítéséhez hatékony eszközeik legyenek, még ha ezek az
eszközök, lényegüket tekintve, súlyosan jogkorlátozóak is.
[v.ö.: 40/1993. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1993, 288.;
715/D/1994. AB határozat, ABH 1997, 584.; 49/1998. (XI. 27.) AB
határozat, ABH 1998, 372.; 5/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH
1999, 75.; 19/1999. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1999, 150.;
26/1999. (IX. 8.) AB határozat, ABH 1999, 265.]
Vitathatatlanul nyomós közérdek fűződik ahhoz, hogy a
társadalomra veszélyes cselekményeket, bűncselekményeket
felderítsék, a bűnösöket megbüntessék. A büntetőjogi
felelősségrevonáshoz nélkülözhetetlen a bűnelkövetők és a
gyanúsítottak elfogása, előállítása. A társadalomnak a
bűnözéssel szembeni védelme megköveteli, hogy a bűncselekmény
elkövetőjét, gyanúsítottját minél előbb elfogják és bíróság elé
állítsák. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a büntetőjogi
igény késedelem nélküli érvényesítése az államnak a
társadalommal szembeni alkotmányos kötelezettsége [14/2004. (V.
7.) AB határozat, ABK 2004. május 363, 369.] Ennek az
alkotmányos kötelezettségnek a teljesítéséhez fűződő érdek
elégséges indok arra, hogy a rendőr a magánlakásba bebocsátás
vagy hatósági határozat nélkül is belépjen. Ha lakásba
bebocsátását az érintettek ok nélkül megtagadják, akkor a
bűncselekmény elkövetőjének, gyanúsítottjának elfogását vagy
előállítását késedelem nélkül csak így lehet foganatosítani.
Lehetnek olyan esetek, amelyekben az elfogás vagy előállítás
végrehajtása nem tűr halasztást. Ilyen ok lehet például az
elkövető illetve a gyanúsított ellenállása, a szökés vagy az
elrejtőzés lehetősége, amikor a hatósági határozat
beszerzéséből eredő késedelem veszélyt jelentene akár az emberi
életre, akár a büntetőeljárás eredményességére vagy újabb
bűncselekmény elkövetését tenné lehetővé. Mindezek elkerülése
érdekében szükséges a magánlakás sérthetetlenségéhez való
jognak akként történő korlátozása, amely lehetővé teszi a
rendőrnek a magánlakásba történő belépést. Kellő garanciát
biztosít az Rtv. 39. § (4) bekezdése, amely előírja, hogy a
magánlakásban való tartózkodás csak a feladat végrehajtásához
szükséges ideig tarthat.
Mivel a szükségesség és arányosság összhangja biztosított,
ezért az Rtv. 39. § (1) bekezdés b) pontjának „vagy a
bűncselekmény elkövetőjének vagy gyanúsítottjának elfogása és
előállítása” szövegrésze az Alkotmány 59. § (1) bekezdésébe nem
ütközik. Ezért az Alkotmánybíróság a sérelmezett rendelkezés
alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére
vonatkozó indítványt elutasította.
2.1.2. Az Rtv. 39. § (1) bekezdés d) pontja a rendkívüli vagy
tisztázatlan okból bekövetkezett halálesettel kapcsolatos
intézkedés megtételére ad felhatalmazást a rendőrnek ahhoz,
hogy magánlakásba bebocsátás és hatósági határozat nélkül
belépjen.
Az eltűnt személy felkutatásáról és a rendkívüli haláleset
kivizsgálásáról bejelentésre vagy hivatalból a rendőrség
gondoskodik.
Az eltűnt személyek felkutatásának és a rendkívüli halálesetek
kivizsgálásának rendjéről szóló 23/1994. (X. 26.) BM rendelet
4. § (1) bekezdése szerint rendkívüli az olyan halál, amelynek
természetes módon való bekövetkezését a körülmények kétségessé
teszik, különösen akkor, ha:
a) bekövetkezésének körülményei egyértelműen nem zárják ki,
hogy a halált bűncselekmény okozta;
b) baleset okozta, vagy ennek gyanúja merül fel, és a halál
bekövetkezésével összefüggésben a felelősség vizsgálata
szükséges;
c) öngyilkosság okozta, vagy a körülmények erre utalnak;
d) gyógykezelés során következett be és az orvosi, vagy a
gyógykezeléssel összefüggő más foglalkozási szabályszegés
gyanúja merült fel,
e) a halál bekövetkezésének körülményeiből nem lehet
megalapozottan következtetni a halál okára, illetőleg arra,
hogy a halál természetes módon következett be (tisztázatlan
haláleset).
Kétségtelen, hogy ezeket az eseteket akár közterületen, akár
valamely magánlakásban ki kell vizsgálni. A rendkívüli vagy
tisztázatlan haláleseteknél az eljárási cselekményeket, így
különösen a szemlét és a hatósági boncolást el kell végezni,
mert azok adatai egy későbbi esetleges büntetőeljárásban
bizonyítékként használhatók fel. A szemle lefolytatásához
szükség lehet a magánlakásba történő belépésre. A szemle a
nyomozati eljárás fontos eszköze, amelyet az esetleges
bizonyítékok eltüntetésének, a bizonyítási eszközök
megváltoztatásának vagy megsemmisítésének megakadályozása
érdekében, illetőleg a bizonyítékok feltárása végett késedelem
nélkül kell lefolytatni. Az esetleges büntetőjogi
felelősségrevonás érvényesítése indokolja tehát azt, hogy a
rendkívüli vagy tisztázatlan okból bekövetkezett halálesetekkel
kapcsolatban a vizsgálatot lefolytassák. A magánlakás
sérthetetlenségéhez való jognak az Rtv. 39. § (1) bekezdés d)
pontja szerinti korlátozása az elérni kívánt célhoz szükséges,
és figyelemmel az eljárási cselekmények halaszthatatlan
voltára, valamint adott esetben a lakásban lakók érdekére is,
nem aránytalan mértékű. Az Rtv. 39. § (1) bekezdés d) pontja az
Alkotmány 59. § (1) bekezdésébe nem ütközik, ezért az
Alkotmánybíróság a rendelkezés alkotmányellenességének
megállapítására és megsemmisítésére vonatkozó indítványt
elutasította.
2.1.3. Az Rtv 39. § (1) bekezdés i) pontja személy- és
létesítménybiztosítási intézkedés végrehajtására ad a rendőrnek
bebocsátás és hatósági határozat nélküli belépésre lehetőséget,
amelynek szabályait az Rtv. 46. § (1) bekezdés c) pontja
határozza meg.
Az Rtv. 1. § (2) bekezdés g) pontja alapján a rendőrség
gondoskodik a bűntetőeljárásban résztvevő és az eljárást
folytató hatóság tagjainak személyi védelméről, valamint a
büntetőeljárásban résztvevők, az igazságszolgáltatást segítők
Védelmi Programjának végrehajtásáról, továbbá védi a Magyar
Köztársaság érdekei szempontjából különösen fontos személyek
életét, testi épségét, őrzi a kijelölt létesítményeket. A
rendőrség, illetve a rendőr az Rtv. 46. § (1) c) pontja alapján
a védett személy biztonsága érdekében magánlakásba – külön
írásos utasítás birtokában – ellenőrzés, a helyszín
megfigyelése és biztosítása céljából beléphet és ott
tartózkodhat.
Az Alkotmánybíróság e rendelkezés vizsgálata során azt
állapította meg, hogy a magánlakás sérthetetlenségéhez fűződő
jog korlátozását ebben az esetben az állam életvédelmi
kötelezettsége, mint alkotmányos cél érvényesítése teszi
indokolttá. A védett személyek életének védelme, mint cél
megvalósításához képest a magánlakáson belüli ellenőrzés,
helyszín megfigyelése és biztosítása nem jelent aránytalan
mértékű alapjog korlátozást. Az Alkotmánybíróság figyelemmel
volt arra is, hogy a magánlakásba való belépés külön írásos
utasítás birtokában történhet és ez is megfelelő garanciát
jelent a felesleges rendőri intézkedések ellen.
Mindezeket figyelembe véve, az Alkotmánybíróság az Rtv. 39. §
(1) bekezdés i) pontját valamint a 46. § (1) bekezdés c)
pontját nem találta az Alkotmány 59. § (1) bekezdésébe
ütközőnek, ezért az indítványokat elutasította.
2.1.4. Az Rtv. 39. § (1) bekezdés j) pontjának rendelkezése a
jelen törvényben meghatározott egyéb okból szükséges előállítás
végrehajtására történő rendőri belépést veszi ki a magánlakásba
történő belépés általános szabálya alól. A törvényben
meghatározott előállítási okokat és eseteket az Rtv. 33. § (1)
és (2) bekezdése taxatív felsorolásban határozza meg a
következők szerint:
„(1) A rendőr a további intézkedés megtétele céljából
elfogja és az illetékes hatóság elé állítja azt,
a) akit szándékos bűncselekmény elkövetésén tetten értek;
b) aki ellen külön törvény vagy nemzetközi szerződés alapján
elfogatóparancsot adtak ki, vagy akinek személykörözésben az
elfogását rendelték el;
c) akinek őrizetbe vételét, előzetes letartóztatását rendelték
el, vagy akinek ideiglenes kényszergyógykezelését, illetőleg
elmeállapotának megfigyelését rendelték el;
d) aki az őrizetbe vétel, az előzetes letartóztatás, a
szabadságvesztés vagy az elzárás végrehajtása során megszökött,
vagy a fogvatartás helyéről engedéllyel eltávozva oda nem tért
vissza, illetőleg, aki az ideiglenes kényszergyógykezelés, az
elmeállapotának megfigyelése, a kényszergyógykezelés, a
kényszergyógyítás vagy a javítóintézeti nevelés alól magát
kivonta;
e) akinek előállítását külön törvényben meghatározott
feltételek alapján elrendelik.
(2) A rendőr a közbiztonság érdekében a hatóság vagy az
illetékes szerv elé állíthatja azt,
a) aki a rendőr felszólítására nem tudja magát hitelt érdemlően
igazolni, vagy az igazolást megtagadja;
b) aki bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható;
c) akitől bűncselekmény gyanúja vagy szabálysértés bizonyítása
érdekében vizeletvétel vagy véralkohol-vizsgálat céljából
vérvétel, valamint műtétnek nem minősülő módon egyéb mintavétel
szükséges;
d) aki a szülői felügyelet vagy a gyámság, illetőleg az
intézeti nevelés hatálya alól engedély nélkül kivonja magát;
e) aki a pártfogó felügyelet – külön törvényben meghatározott
és a Rendőrség hatáskörébe tartozó – szabályait megszegi;
f) aki a szabálysértést az abbahagyásra irányuló felszólítás
után is folytatja, illetőleg akivel szemben az eljárás azonnal
lefolytatható, továbbá akitől tárgyi bizonyítási eszközt kell
megszerezni, vagy elkobzás alá eső dolgot kell visszatartani.
g)…”
Az itt felsorolt előállítási okok közül az Rtv. 39. § (1)
bekezdés b) pontja külön kiemeli a bűncselekmény elkövetőjének
vagy gyanúsítottjának előállítását célzó rendőri belépést, a h)
pont pedig a szabálysértést felszólítás ellenére folytató
személy előállítása céljából történő magánlakásba belépést
nevesíti.
A törvény rendszertani értelmezése alapján az Rtv. 33. § (1) és
(2) bekezdéseiben felsoroltak közül a 39. § (1) bekezdése egyes
pontjaiban nem nevesített előállítások tartoznak a j) pontban
meghatározott egyéb okból szükséges előállítások körébe.
Ezeknek az előállításoknak a végrehajtását, amennyiben az
érintettek magánlakásban tartózkodnak és ellenállást
tanúsítanak, csak a magánlakásba belépéssel, behatolással lehet
megoldani. Az előállítások késedelem nélküli végrehajtása
fontos közérdek, és mind a büntetőjogi igény érvényesítése
céljából, mind pedig a közbiztonság érdekében történő
előállítás alkotmányos cél érdekében történik. Ha az előállítás
más módon nem foganatosítható, akkor a magánlakás
sérthetetlenségéhez való alapjog korlátozása szükséges azzal,
hogy a rendőr a magánlakásba belépjen.
Az előállítás céljából történő rendőri belépést és behatolást
az érintett ellenállása váltja ki. Az intézkedésnek történő
engedelmesség esetén a magánlakásba történő belépésre nem kerül
sor. Mindezek következtében az elérni kívánt cél fontossága és
az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő
arányban áll, tehát az Rtv. 39. § (1) bekezdés j) pontja az
Alkotmány 59. § (1) bekezdését nem sérti, ezért az
Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
2.2. Egy indítványozó az Rtv. 97. § (1) bekezdés c) pontjában
az „ahhoz tartozó” szövegrészt tartja alkotmányellenesnek és
kéri annak megsemmisítését.
Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a támadott rendelkezés
olyan értelmező rendelkezés, amely arra terjed ki, hogy a
törvény alkalmazásában mi tekintendő magánlakásnak. Eszerint
magánlakás: a lakás (üdülő, nyaraló vagy lakás céljára használt
egyéb helyiség, létesítmény, tárgy), valamint az ahhoz tartozó,
nem lakás céljára szolgáló helyiség, létesítmény, bekerített
terület.
Ez a rendelkezés nem tartalmaz olyan konkrét előírást, amely az
Alkotmány 59. § (1) bekezdésében foglaltakat közvetlenül
irintené. Mint a törvény értelmező rendelkezése, nem áll
alkotmányjogilag értékelhető összefüggésben az Alkotmány 59. §
(1) bekezdésében megfogalmazott, a magánlakás sérthetetlenségét
biztosító alkotmányos alapjoggal. Ezért az Alkotmánybíróság az
Rtv. 97. § (1) bekezdés c) pontja alkotmányellenességének
megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt
elutasította.
Megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy a támadott rendelkezés
megsemmisítése esetén a magánlakás fogalma illetve definíciója
olyan mértékben kitágulna, hogy az jogbizonytalansághoz
vezetne, és ezáltal ez a megoldás vezetne
alkotmányellenességhez.
3. Az indítványozók az Alkotmány 61. § (1) bekezdésében
meghatározott közérdekű adatok megismeréséhez való jog sérelmét
állítják az Rtv. 63. § (3) bekezdésénél, az Rtv 85. § (1)
bekezdésénél, valamint a Vhr. 46. § (2) bekezdésénél.
Egy indítványozó ugyancsak az Alkotmány 61. § (1) bekezdésében
meghatározott szabad véleménynyilvánítás jogának sérelmét
állítja az Rtv. 19. § (1) bekezdésénél.
Az Alkotmány 61. § (1) bekezdése a közérdekű adatok
megismerésére vonatkozó jogot alkotmányos alapjogként
garantálja, amely a kommunikációs alapjogok közül az
informáltsághoz való jogot, az információ megszerzésének
szabadságát, annak állami elismerését, továbbá biztosítását
jelenti.
„A közérdekű adatok nyilvánosságra hozatala és az azokhoz való
hozzáférhetőség az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe deklarált
demokratikus jogállamiság alapvető biztosítéka”. [34/1994. (VI.
24.) AB határozat ABH 1994, 177, 185.] Az információk
visszatartása, a nyilvánosságtól való elzárása az embereknek a
közérdekű adatok megismeréséhez való jogát korlátozza. A
szükségtelen, elkerülhető és a korlátozással elérni kívánt
célhoz képest aránytalan korlátozás alkotmányellenes.
3.1. Az Rtv. 63. § (3) bekezdése szerint a titkos
információgyűjtés során tett intézkedés, az abban érintettek
adatai nem hozhatók nyilvánosságra. Az indítványozók azt
kifogásolják, hogy a titkos információgyűjtés során közérdekű
adatok kerülhetnek elő, amelyek megismerésére az embereknek
alkotmányos joga van. Az Rtv. 63. § (3) bekezdése ezt a jogot
korlátozza.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a támadott rendelkezés
nem mondja ki, hogy a közérdekű adatok nem hozhatók
nyilvánosságra. Az indítványozó csupán feltételezi, hogy a
titkos információgyűjtés során keletkezett adatok egyben
közérdekű adatoknak minősülnek. A két adatkör nem szükségképpen
esik egybe. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a titkos
információgyűjtés során tett intézkedések, az abban érintettek
adatai nem minősülnek közérdekű adatoknak. Ezeknek az adatoknak
a nyilvánosságra hozatala veszélyeztetné az adatgyűjtés célját,
vagyis a bűnmegelőzést, felderítést, az elkövetők kilétének
megállapítását, elfogatását, bizonyítékok megszerzését.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Rtv 63. § (3)
bekezdés nem ellentétes az Alkotmány 61. § (1) bekezdésében
foglaltakkal, így az indítványok ebben az összefüggésben is
megalapozatlanok, ezért az Alkotmánybíróság az indítványokat
elutasította.
3.2. A Vhr. 46. § (1) bekezdése szerint az adatszolgáltatási
nyilvántartásból a polgár tájékoztatást kérhet a nyilvántartás
helyi, területi és központi szervétől, hogy mely
adatszolgáltatások alanya volt.
A Vhr. 46. § (2) bekezdése arról rendelkezik, hogy a Nytv. 24.
§-ában meghatározott szerveknek nyújtott adatszolgáltatásról az
érintett szerv által közöltek szerint kell megadni a
tájékoztatást. Az indítványozó szerint ez a rendelkezés ütközik
az Alkotmány 61. § (1) bekezdésébe.
Az Avtv. 2. § 4. pontja értelmében nem minősül közérdekű
adatnak a bíróságnak, a nemzetbiztonsági szolgálatnak, valamint
a nyomozóhatóságnak és az állampolgársági ügyekben eljáró
szervnek kiadott személyes adat, tehát a Vhr. 46. § (2)
bekezdése, valamint az Alkotmány 61. § (1) bekezdése között
alkotmányjogi összefüggés nem mutatható ki. Az Alkotmánybíróság
ezért ezt az indítványt is elutasította.
3.3. Egyik indítványozó szerint az Alkotmány 61. § (1)
bekezdésében biztosított szabad véleménynyilvánítás jogát sérti
az Rtv. 19. § (1) bekezdésének azon rendelkezése, amely szerint
a rendőri intézkedés során annak jogszerűsége nem vonható
kétségbe.
Valójában ez a kitétel, összevetve a 19. § (1) bekezdés első
mondatával arra utal, hogy a rendőri intézkedésnek mindenki
köteles magát alávetni, a rendőr utasításának engedelmeskedni,
függetlenül attól, hogy az intézkedést jogszerűnek tartja vagy
nem. Az intézkedés jogszerűségének vitatásával nem lehet az
intézkedés végrehajtását megakadályozni.
Az Alkotmánybíróság már a 65/2003. (XII. 18.) AB határozatában
a rendőri intézkedés eredményessége feltételeinek elemzése
során kifejtette: ahhoz, hogy az ország belső rendje és
közbiztonsága rendőri eszközökkel eredményesen védhető legyen,
a belső rend és közbiztonság felett őrködő szervezet számára
hatékony eszközöket kell biztosítani. Ez a közösség érdekét
szolgáló követelmény indokolja az Rtv. 19. § (1) bekezdésének
azon rendelkezését, amely szerint a jogszabályi előírások
végrehajtását szolgáló rendőri intézkedéseknek köteles magát
mindenki alávetni és a rendőr utasításainak engedelmeskedni. A
rendőri intézkedés jogszerűségének feltételezése nem más, mint
egy törvényes vélelem, amely azonban ellenbizonyítás révén
utólagosan megdönthető, tehát a jogorvoslásnak a lehetősége
adott. (ABH 2003, 707, 721.)
A sérelmezett rendelkezés a szabad véleménynyilvánítást azonban
nem tiltja meg, így az Alkotmány 61. § (1) bekezdésében
biztosított szabad véleménynyilvánítás jogát nem sérti.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az Rtv. 19. § (1)
bekezdés második mondata alkotmányellenességének
megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt
elutasította.
4. Több indítvány az Alkotmány 70/A. §. (1) bekezdésében
deklarált diszkrimináció tilalmának sérelme miatt
alkotmányellenesség megállapítására és a rendelkezések
megsemmisítésére vonatkozó kérelmet is tartalmaz.
4.1. A Rtv. 12. § (2) bekezdése szerint a rendőr a szolgálati
elöljáró jogszabálysértő utasításának teljesítését nem
tagadhatja meg. A (3) bekezdés pedig arról rendelkezik, hogy a
rendőr a törvénysértést az elöljáró felettesénél, illetőleg, ha
a törvénysértést a rendőri szervezet vezetője követi el, a
rendőri szerv felettes szervénél bejelentheti. Az indítványozók
álláspontja szerint ez a rendelkezés beleütközik az Alkotmány
70/A. § (1) bekezdésébe, mert különbséget tesz az állampolgárok
között azzal, hogy a rendőröknek megengedi a jogsértés
elkövetését, továbbá, ha az elöljárónál jogsértést észlelnek,
azt nem kötelesek jelenteni, legfeljebb csak „bejelenthetik”.
Az Alkotmánybíróság már számos határozatban értelmezte az
Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdését. Kialakult gyakorlata
szerint az Alkotmány e rendelkezését a jogegyenlőség általános
elvét megfogalmazó alkotmányi követelményként értelmezte.
Kimondta, hogy az alkotmányi tilalom elsősorban az alkotmányos
alapjogok tekintetében tett megkülönböztetésekre terjed ki,
abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem emberi jog vagy
alapvető jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás
alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi
méltósághoz való jogot sérti. Az Alkotmánybíróság eddigi
gyakorlata során ez utóbbi körben akkor ítélte
alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha
a jogalkotó önkényesen, észszerű indok nélkül tett különbséget
az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között.
[(9/1990. (IV. 5.) AB határozat, ABH 1990, 48.; 21/1990. (X.
4.) AB határozat, ABH 1990, 77-78.; 61/1992. (XI. 20.) AB
határozat, ABH 1992, 280-282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat,
ABH 1994, 203. stb.]
A vitatott rendelkezés a rendőri feladatellátásra vonatkozó
szabály. A rendőrök a sérelmezett rendelkezésben felvett jogok
és kötelezettségek tekintetében nem alkotnak összehasonlítható
csoportot a társadalom más tagjaival. Az azonos csoportba
tartozó rendőrökre viszont azonos szabályozás vonatkozik.
Az Alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy a jogalkotó nem
önkényesen és nem észszerű indok nélkül tett különbséget a
kifogásolt rendelkezésben. A rendőri feladatok ellátása, a
rendőri intézkedés eredményessége megköveteli a gyors és
határozott fellépést. Ehhez az is szükséges, hogy a rendőr az
elöljárója utasításának engedelmeskedjen, és az utasítás
végrehajtását csak akkor tagadhatja meg, ha azzal nyilvánvalóan
bűncselekményt követne el.
Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg,
az Rtv. 12. § (2) és (3) bekezdése nem tartalmaz
alkotmányellenes megkülönböztetést, ezért az indítványokat
elutasította.
4.2. Az Rtv. 39. § (2) bekezdése értelmében a végrehajtási
eljárásban a rendőr kirendelésének törvényességéért a
végrehajtást elrendelő szerv vezetője a felelős. E rendelkezést
az indítványozó az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütközőnek
véli, mert a rendőrt megkülönbözteti azáltal, hogy nem teszi
felelőssé a kirendelés törvényességéért.
Az Alkotmánybíróság már több határozatában kifejtette
álláspontját a hátrányos megkülönböztetés tilalma tekintetében.
[21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73.; 16/1991. (IV.
20.) AB határozat, ABH 1991, 58.; 28/1991. (VI. 3.) AB
határozat, ABH 1991, 88.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH
1992, 280.; 15/1993. (III. 12.) AB határozat, ABH 1993, 112.;
35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197.; 10/1998. (IV.
8.) AB határozat, ABH 1998, 107.]
Fenti határozataiban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy
az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése nem bármiféle
különbségtételt tilt a személyek között, hanem kizárólag olyan
megkülönböztetéseket, amelyek diszkriminatív jellegük folytán
az emberi méltóságot sértik. Azt is megállapította az
Alkotmánybíróság, hogy az azonos szabályozási koncepción belül
adott csoportra nézve eltérő szabályozás ütközik a
diszkrimináció tilalmába, kivéve, ha az eltérésnek kellő súlyú
alkotmányos indoka van. „Nem lehet hátrányos
megkülönböztetésről beszélni akkor, ha a jogi szabályozás
eltérő alanyi körre állapít meg eltérő rendelkezéseket.”
[8/2000. (III. 31.) AB határozat, ABH 2000, 56.]
Az indítványozó által sérelmezett rendelkezés az
Alkotmánybíróság álláspontja szerint hátrányos
megkülönböztetést nem tartalmaz. A törvényi kötelezettség nem
azonos személyi körre vonatkozik. A végrehajtási eljárás
elrendeléséről, a végrehajtás módjáról, a végrehajtási
eljárásban rendőr igénybevételéről nem a rendőrség, hanem az a
közigazgatási szerv dönt, amelynek a határozata végrehajtásához
veszik igénybe a rendőrt. Ezért természetes, hogy a kirendelés
jogszerűségének a biztosítása a végrehajtást elrendelő szerv
vezetőjének a feladata és felelőssége.
Az Rtv. 39. § (2) bekezdése alkotmányos alapjogot nem érint,
ezek tekintetében megkülönböztetést nem tartalmaz, a felelősség
egyértelművé tétele emberi méltósághoz való jogot nem sért, a
rendelkezésnek ésszerű, elfogadható indoka van, emiatt az az
Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe nem ütközik, ezért az
Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
4.3. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy nincs
alkotmányjogilag értékelhető összefüggés a Ker.r. 3. § (2) és
(3) bekezdése, valamint az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése
között. A kifogásolt 3. § (2) bekezdése ugyanis a arról szól,
hogy a rendőrség közreműködőt vehet igénybe a kerékbilincs fel-
és leszereléséhez, a jármű elszállításához és tárolásához. A 3.
§ (3) bekezdése pedig arról rendelkezik, hogy a közreműködő a
kerékbilincs felszerelését, a jármű felrakodását csak az
intézkedő rendőr jelenlétében, a kerékbilincs leszerelését és a
jármű visszaadását – a rendőrség előzetes intézkedése alapján –
rendőr jelenléte nélkül is végezheti.
Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata, hogy az
alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását
eredményezi. [54/1992. (X. 29.) AB határozat, ABH 1992, 266,
267.; 2043/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 543, 544.;
163/B/1991. AB határozat, ABH 1993, 544, 546.; 108/B/1992. AB
határozat, ABH 1994, 523, 524.; 141/B/1993. AB határozat, ABH
1994, 584, 586.].
Mivel tartalmi összefüggés a jelzett alkotmányi rendelkezéssel
kapcsolatban sem állapítható meg, ezért az Alkotmánybíróság ezt
az indítványt is elutasította.
5. Az Rtv. 12. § (2) és (3) bekezdése az egyik indítványozó
szerint az Alkotmány 57. § (1) bekezdését sérti.
Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése mindenkinek alanyi
jogosultságot biztosít ahhoz, hogy jogát független és pártatlan
bíróság előtt érvényesítse.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a rendőri feladatok
ellátásának és az utasítás teljesítésének kötelezettségére
vonatkozó rendelkezések az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében
foglalt alkotmányi rendelkezéssel nincsenek alkotmányjogi
szempontból értékelhető összefüggésben, ezért az indítványt
elutasította.
6. Az Rtv. 67. § (1) bekezdésének az Alkotmány 57. § (2)
bekezdésébe ütközését két indítványozó is állította. Az
Alkotmánybíróság az ártatlanság vélelmének sérelmét állító
indítványokkal kapcsolatban hozott döntését a következőkre
alapította:
Az Alkotmánybíróság számos esetben foglalkozott az ártatlanság
vélelme értelmezésével. Következetes álláspontja szerint „az
ártatlanság vélelme a büntetőjogi felelősség megállapításának
folyamatára vonatkozóan alkotmányos alapjog, a terhelt objektív
jogi helyzetét határozza meg. Parancs a büntetőügyben eljáró
bíróság, ügyész, nyomozó hatóság számára, hogy a terheltet
mindaddig, amíg a bíróság jogerősen el nem ítéli, nem kezelheti
bűnösként”. [41/2003. (VII. 2.) AB határozat, ABH 2003, 403,
437. az Alkotmánybíróság gyakorlatáról összefoglalóan: 63/1997.
(XII. 11.) AB határozat, ABH 1997, 365, 372.; 26/1999. (IX. 8.)
AB határozat, ABH 1999, 265, 271; 719/B/1998. AB határozat, ABH
2000, 769, 772-773.]
Az ártatlanság vélelme alapvetően magában a büntetőeljárásban
érvényesül, a bűnösség megállapításának folyamatára
korlátozódik, a bűnösség kérdésében való bírói döntésig tart.
De az ártatlanság vélelme nem csupán a szűkebb értelemben vett
büntetőjogi felelősségrevonásra nézve irányadó, hanem egyéb
eljárásokra is. Az Alkotmánybíróság gyakorlata azonban
következetes abban a tekintetben, hogy az Alkotmány 57. § (2)
bekezdésének rendelkezéséből eredő alkotmányos védelem
korlátlanul nem terjeszthető ki.
Az Rtv. 67. § (1) bekezdése szerint a rendőrség az ügyész
hozzájárulásával információszolgáltatásban állapodhat meg a
bűncselekmény elkövetőjével.
A „bűncselekmény elkövetője” kifejezés használatával
kapcsolatban az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy a
törvényben ez egy szokásos szakkifejezés a cselekmény
terheltjének összefoglaló megjelölésére. A „bűncselekmény
elkövetője” kifejezés használata, valamint az Alkotmány 57. §
(2) bekezdése között alkotmányjogilag értékelhető összefüggés
nincs, ezért az indítványt az Alkotmánybíróság elutasította.
7. Az indítványozók szerint az Alkotmánynak a jogorvoslathoz
való jogot biztosító 57. § (5) bekezdésébe ütközik az Rtv. 45.
§ (3) bekezdése, 67. §-a, 89. § (4) bekezdése, valamint 93. §-
a.
7.1. Az Rtv. 45. § (3) bekezdése első mondata arról
rendelkezik, hogy kit terhel a jármű elszállításának és a
kerékbilincs alkalmazásának költsége. Az indítványozó azt
kifogásolja e rendelkezéssel kapcsolatban, hogy a tulajdonos a
járművet csak a költségek előzetes megfizetése ellenében veheti
birtokba, amely ellen jogorvoslati lehetőség nincs.
Az Rtv. 45. § (1) bekezdése felhatalmazza a rendőrt, hogy – a
külön jogszabályban meghatározott módon – a közterületen
szabálytalanul elhelyezett járművet elszállítsa, ha az a közúti
forgalom biztonságát vagy a közbiztonságot veszélyezteti. A 45.
§ (2) bekezdése szerint, ha a közterületen szabálytalanul
elhelyezett jármű baleseti veszélyt nem jelent, illetőleg, ha a
jármű biztonsága vagy bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt
szükséges, rögzítésére a jármű elszállításáig vagy további
intézkedésig kerékbilincs alkalmazható.
A kifogásolt rendelkezés szerint az elszállítás és a
kerékbilincs alkalmazásának költsége a járműtulajdonost
terheli. Ez a rendelkezés anyagi jogi szabály, amely nem
rendelkezik eljárási kérdésekről.
A kerékbilincs alkalmazásával és a járművek elszállításával
kapcsolatos eljárási szabályokat a Ker.r. rendezi. E
kormányrendelet valóban tartalmazza azt a rendelkezést, hogy a
járművet a tulajdonos – néhány a rendeletben meghatározott
kivételtől eltekintve – csak az intézkedés költségének
megfizetését követően veheti birtokba. A Ker. r. 8. § (4)
bekezdése viszont arról rendelkezik, hogy ha a szabálytalan
elhelyezéssel összefüggő eljárásban az üzemeltető
felelősségének hiányát állapítják meg, részére a már
megfizetett költséget vissza kell téríteni. A rendőri
intézkedéssel szemben a Ker.r. 20. §-a szerint van helye
jogorvoslatnak. Ha a tulajdonos a szabálytalan gépjármű
elhelyezésért felelős, akkor viszont a kifogásolt törvényi
rendelkezés alapján a költségeket viselnie kell, amely ellen,
mint törvényi rendelkezés ellen, már valóban nincs
jogorvoslatnak helye.
Az Rtv. 45. § (3) bekezdés második mondata arról rendelkezik,
hogy a jármű elszállítása vagy a kerékbilincs alkalmazása során
a járműhasználat akadályoztatása folytán a keletkezett kárért a
rendőrséget nem terheli kártalanítási kötelezettség. Ezt a
törvényi rendelkezést is alkotmányellenesnek tartja az
indítványozó.
A jogorvoslathoz való jog olyan alkotmányos alapjog, amely
mindenkit megillet, akinek jogát, vagy jogos érdekét a bírói,
államigazgatási vagy más hatósági döntés érinti. A
jogorvoslathoz való jog, tárgyát tekintve a bírói, illetőleg a
hatósági döntésekre terjed ki.
Mivel az Rtv. 45. § (3) bekezdése nem tartalmaz bírói,
illetőleg hatósági döntésre vonatkozó rendelkezést, így e
rendelkezés valamint az Alkotmány 57. § (5) bekezdése között
alkotmányjogilag értékelhető összefüggés nem állapítható meg,
ezért az indítványt az Alkotmánybíróság elutasította.
7.2. Egy indítványozó az Rtv. 67. § (1) bekezdésének az
Alkotmány 57. § (5) bekezdésébe ütközését állítja, de annak
okát nem fejtette ki.
Az Alkotmánybíróság a rendelkezés alkotmányossági vizsgálata
során azt állapította meg, hogy alkotmányjogilag értékelhető
összefüggés a sérelmezett rendelkezés, amely szerint a
rendőrség az ügyész hozzájárulásával információszolgáltatásban
állapodhat meg a bűncselekmény elkövetőjével, valamint az
Alkotmány 57. § (5) bekezdése között. Ugyanis a nyomozóhatóság
és a gyanúsított között létrejött megállapodás nem tekinthető
olyan hatósági döntésnek vagy intézkedésnek, amellyel szemben
jogorvoslatnak lehetne helye. Ezért az Alkotmánybíróság ezt az
indítványt is elutasította.
7.3. Az Alkotmánybíróság az Rtv. 89. § (4) bekezdésének az
Alkotmány 57. § (5) bekezdésébe ütközését állító indítvány
vizsgálata során a következőket állapította meg:
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az a szabály, hogy
jogorvoslattal „a törvényekben meghatározottak szerint” lehet
élni, utalás az eltérő szabályozási lehetőségekre, egyebek
között arra, hogy a jogorvoslatnak többféle formája lehet.
„A jogorvoslathoz való jog immanens tartalma az érdemi
[ügydöntő, az (elítélt) helyzetét, jogait lényegesen
befolyásoló] határozatok tekintetében a más szervhez, vagy a
magasabb fórumhoz fordulás lehetősége.” [5/1992. (I. 30.) AB
határozat, ABH 1992, 27, 31.] Az alkotmánybírósági eljárásban a
jogorvoslathoz való alapvető jog szempontjából valamely döntés
érdemi ügydöntő volta a tételes jogok által ilyennek tartott
döntésekhez képest viszonylagos: a vizsgált döntés tárgya és
személyekre gyakorolt hatása által meghatározott. [1636/D/1991.
AB határozat, ABH 1992, 515, 516.; 4/1993. (II. 12.) AB
határozat ABH 1993, 48, 74-75.] A jogorvoslathoz való jog
gyakorlásának – egyebek mellett – elengedhetetlenül szükséges
feltétele, hogy az érintettek értesüljenek a határozatról.
Az Rtv. 89. § (4) bekezdése arról rendelkezik, hogy a jelzés
elhelyezéséről, annak okáról és a jelzés alapján tett
intézkedésről – bűnüldözési érdekből – a rendőrség és a jelzést
tartalmazó nyilvántartást kezelő szerv az érintettet nem
tájékoztathatja. Maga a jelzés azonban önmagában nem tekinthető
olyan érdemi döntésnek, amely ellen külön, önálló jogorvoslatot
kellene biztosítani.
Mindezeket figyelembe véve az Rtv. 89. § (4) bekezdésének az
Alkotmány 57. § (5) bekezdésébe ütközése nem állapítható meg,
ezért az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
7.4. A Rtv. 93. §-ának szövege az indítvány benyújtását
követően módosult. A személy- és tárgykörözésről szóló 2001.
évi XVIII. törvény 51. §-a az Rtv. 93. §-át módosította. Az új
rendelkezés a korábbinál pontosabban és egyértelműbben
határozta meg a rendőri intézkedésekkel szemben alkalmazható
jogorvoslati eszközöket. Az intézkedéssel szemben panasz
terjeszthető elő az intézkedést foganatosító rendőri szervnél,
amelyet az intézkedést foganatosító szerv vezetője indokolt
határozattal bírál el. A határozat ellen a felettes szervhez
címezve fellebbezésnek van helye. A felettes szerv határozata
közigazgatási határozat, amelynek bírósági felülvizsgálatát is
kérheti a panasz előterjesztésére jogosult.
Az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy a kifogásolt
rendelkezés a rendőri intézkedéssel szemben megfelelő
jogorvoslati eszközöket biztosít, ezért az az Alkotmány 57. §
(5) bekezdését nem sérti, így az indítványt elutasította.
8. Az Rtv. 12. § (2) bekezdésében foglaltak szerint a rendőr a
szolgálati elöljáró jogsértő utasításának teljesítését nem
tagadhatja meg. Ez a rendelkezés két indítványozó szerint is
sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott
jogbiztonság elvét.
Az Alkotmánybíróság már több határozatában megállapította, hogy
a jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A
jogbiztonság az állam kötelességévé teszi annak biztosítását,
hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok
is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak
és előre láthatóak legyenek.
A jogbiztonság elve mindemellett tág mérlegelési és döntési
lehetőséget hagy nyitva a jogalkotó számára, hiszen a
jogállamiság más elvek érvényesülését is megköveteli, s ezek a
jogbiztonság követelményével ütközhetnek. A jogbiztonság
azonban akkor nem szenved csorbát, ha a konkrét kivételek
érvényesülési körét és feltételeit a jog előre tisztázza.
[9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 65-66.; 11/1992.
(III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 84-85.; 1459/B/1992. AB
határozat, ABH 1994, 569, 570.]
Az Alkotmánybíróság az 56/1991. (XI. 18.) AB határozatában
hangsúlyozta: a jogállamiság egyik alapvető követelménye, hogy
a közhatalommal rendelkező szervek a jog által meghatározott
szervezeti keretek között, a jog által megállapított működési
rendben, a jog által a polgárok számára megismerhető és
kiszámítható módon szabályozott korlátok között fejtik ki
tevékenységüket. (ABH 1991, 454, 456.) Az Alkotmánybíróság a
8/2004. (III. 25.) AB határozatában megállapította, hogy a
felettes által kiadott jogszabálysértő parancs és rendelkezés
végrehajtásának kötelezettsége szoros alkotmányos
összefüggésben áll a jogállamisággal, mert kivételt képez a
jogbiztonságból adódó ahhoz a kívánalomhoz képest, hogy
mindenkinek a jogszabályok keretei között kell tevékenységét
kifejteni. Az Alkotmánybíróság e határozatában utalt arra, amit
már számos korábbi határozatában is kifejtett: „a fegyveres
szervek feladatainak a jellege, valamint az ezek elérését
elősegítő szigorú alá- és fölérendeltségi viszonyok folytán a
törvény a szolgálati jogviszonyban állók tekintetében
tartalmazhat speciális, csak a fegyveres szerveknél indokolt,
az általánosnál kötöttebb előírásokat. Ezért a
jogszabályellenes parancs és intézkedés végrehajtásának a
kötelezettsége, ami a civil szférában nyilván nem állná ki az
alkotmányosság próbáját, önmagában, további vizsgálat nélkül
nem tekinthető az Alkotmányba ütközőnek. Nyilvánvaló
ugyanakkor, hogy ez nem menti fel a törvényhozót az alól a
követelmény alól, hogy csak a fegyveres szervek sajátos
feladatai által feltétlenül indokolt mértékben térjen el a
jogállamiságnak attól az alapvető követelményétől, hogy
mindenki jogtisztelő, tehát jogszabályszerű magatartást köteles
tanúsítani. ... Az Alkotmánybíróság akkor tartja alkotmányosnak
a jogszabályellenes parancs vagy intézkedés teljesítésére
kötelezést, ha ezt alapvető alkotmányos értékek (például az
ország védelme) indokolják.” (ABK 2004. március 195, 208-209.)
A rendőrség alapvető feladata a közbiztonság és a belső rend
védelme. A közbiztonság a jogállam intézményrendszerének és a
demokratikus társadalom működésének nélkülözhetetlen feltétele,
alkotmányos érték és alkotmányos cél.
A sérelmezett rendelkezés előírja, hogy a rendőr a feladata
teljesítése során köteles végrehajtani a szolgálati elöljáró
utasításait. Akkor kell csak megtagadnia az utasítás
végrehajtását, ha azzal bűncselekményt követne el. Egyéb
esetekben a végrehajtás nem tagadható meg. A jogalkotó a
kifogásolt rendelkezéssel egyértelművé tette, hogy még a
jogsértő utasítást is végre kell hajtani, de ha az utasítás
jogszabálysértő jellegét a rendőr felismerte, haladéktalanul
köteles az elöljáró figyelmét felhívni, továbbá kérheti az
utasítás írásba foglalását.
A rendőri munka jellegéből adódóan szükség van a feladatok
teljesítése során az egyértelmű intézkedésekre. A jogalkotó
azonban azt is rendezte, hogy az esetleges jogsértést milyen
módon kell bejelenteni és vizsgálni. Mindezek következtében a
kifogásolt rendelkezés az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe nem
ütközik. Mivel az Alkotmánybíróság az Rtv. 12. § (2) bekezdését
illetően nem állapította meg a jogbiztonság alkotmányos elvének
sérelmét, ezért az indítványt elutasította.
9. Egy indítványozó az Rtv. 12. § (2) bekezdésének, egy másik
indítványozó pedig az Rtv. 19. § (1) bekezdésének az Alkotmány
77. § (2) bekezdésébe ütközését is állította.
Az Alkotmány 77. § (2) bekezdése szerint az Alkotmány és az
alkotmányos jogszabályok mindenkire egyaránt kötelezőek.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az elöljárói
utasításnak és a rendőri intézkedésnek történő engedelmességet
előíró kötelezettségek, valamint a teljesen általános előírást
tartalmazó alkotmányi rendelkezés között sem tartalmi, sem
alkotmányjogilag értékelhető összefüggés nem mutatható ki,
ezért ezeket az indítványokat is elutasította.
10. Az Rtv. 89. § (4) bekezdésének az Alkotmány 70/K. §-ába
ütközését állító indítványokat sem találta megalapozottnak az
Alkotmánybíróság.
Az Alkotmány 70/K. §-a arról rendelkezik, hogy az alapvető
jogok megsértése miatt keletkezett igények, továbbá a
kötelességek teljesítésével kapcsolatban hozott állami döntések
elleni kifogások bíróság előtt érvényesíthetők.
Az Avtv. 17. §-a szerint az érintett a jogainak megsértése
esetén bírósághoz fordulhat. Az Avtv. 18. §-a kimondja, hogy az
adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével, vagy a
technikai adatvédelem követelményeinek megszegésével másnak
okozott kárt köteles megtéríteni. Az érintettel szemben az
adatkezelő felel az adatfeldolgozó által okozott kárért.
A kifogásolt rendelkezés szerint a rendőrség a jelzés
elhelyezéséről nem adhat tájékoztatást.
Annak eldöntése érdekében, hogy jogszerűen alkalmazzák-e az
Rtv.-nek e tilalmát, a bírósághoz fordulás jogát az Avtv.
kifejezetten biztosítja.
Mivel a támadott jogszabályi rendelkezések nem sértik az
Alkotmány 70/K. §-át, az Alkotmánybíróság az indítványokat
elutasította.
11. Az egyik indítványozó az Alkotmány 40/A. § (2) bekezdésébe
ütközőnek tartja az Rtv. 101. § (1) bekezdés a) pontjában
megállapított azon rendelkezést, mely felhatalmazza a
belügyminisztert, hogy rendeletben állapítsa meg a rendőri
szervek feladatkörét.
Az Alkotmánybíróság már a 64/1991. (XII. 17.) AB határozatában
az alapjogok korlátozásával kapcsolatban hozott határozatában
megállapította, hogy nem mindenfajta összefüggés az
alapjogokkal követeli meg a törvényi szintű szabályozást.
Valamely alapjog tartalmának meghatározása és lényeges
garanciáinak megállapítása csakis törvényben történhet, törvény
kell továbbá az alapjog közvetlen és jelentős korlátozásához
is. Közvetett és távoli összefüggés esetében azonban elegendő a
rendeleti szint is. Ha nem így lenne, mindent törvényben
kellene szabályozni. Ebből az következik, hogy mindig csak a
konkrét szabályozásról állapítható meg, hogy törvénybe kell-e
foglalni vagy sem. (ABH 1991, 297, 300.). Ugyanez
vonatkoztatható az Alkotmányban kétharmados szavazatarányhoz
kötött állami intézmények és szervezetek esetére is.
Az Alkotmány 40/A. § (2) bekezdése egyrészt azt állapítja meg,
hogy a rendőrség alapvető feladata a közbiztonság és a belső
rend védelme, másrészt, hogy a rendőrségről és a
nemzetbiztonsági tevékenységgel összefüggő részletes
szabályokról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő
országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Ez
utóbbi rendelkezés miatt az indítványozó véleménye szerint a
rendőri szervek feladatkörét a belügyminiszter rendeletben nem
állapíthatja meg.
Az Országgyűlés a minősített többséget igénylő Rtv.-ben
határozta meg a rendőrség feladatait, szervezetét, jogállását
és irányítását, a rendőrség működésének általános elveit és
szabályait, a rendőri intézkedéseket, kényszerítő eszközöket,
jogorvoslati eszközöket. E törvény ad felhatalmazást a
belügyminiszternek a rendőri szervek feladat- és hatáskörének,
valamint illetékességének a megállapítására.
Az Rtv. 3. §-a szerint a rendőrség bűnmegelőzési, bűnüldözési,
államigazgatási és rendészeti feladatokat ellátó állami,
fegyveres rendvédelmi szerv, amelynek központi országos
hatáskörű szerve az Országos Rendőr-főkapitányság. A rendőrség
területi szervei a rendőrfőkapitányságok, helyi szervei pedig a
rendőrkapitányságok.
Az Rtv. 4. § (1) bekezdése alapján a Kormány a belügyminiszter
útján irányítja a Rendőrség működését. Ezt erősíti meg a
belügyminiszter feladat- és hatásköréről rendelkező 150/2002.
(VII. 2.) Korm. rendelet 7. § (1) bekezdés f) pontja, amely úgy
szól, hogy a belügyminiszter a közbiztonság védelmével
kapcsolatos feladatkörében irányítja a rendőrség tevékenységét
és működését.
A kétharmados szavazataránnyal elfogadott Rtv-ben meghatározott
feladatoknak a rendőrség hierarchikus szervezetrendszerén
belüli elosztása, így egy-egy rendőri szerv feladatkörének,
vagyis az adott szerv által ellátott feladatok összességének
meghatározása már nem igényel törvényi szabályozást. Csak a
konkrét szabályozás vizsgálata során állapítható meg az, hogy a
felhatalmazás alapján kiadott rendelet tartalmaz-e olyan
rendelkezést, amelyet törvényben kellene szabályozni.
A miniszterek jogalkotási hatáskörét az Alkotmány és a
jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban:
Jat.) állapítja meg. Az Alkotmány 37. § (3) bekezdése szerint a
kormány tagjai feladatuk ellátása körében rendeleteket adhatnak
ki, ezek azonban törvénnyel, vagy a kormány rendeletével és
határozatával nem lehetnek ellentétesek.
A Jat. 8. § (1) bekezdése szerint a miniszter feladatkörében és
törvényben, törvényerejű rendeletben, vagy kormányrendeletben
kapott felhatalmazás alapján ad ki rendeletet.
Tehát az Rtv. által adott törvényi felhatalmazás, amelynek
tárgya a feladatkör meghatározása, nem sérti az Alkotmány 40/A.
§ (2) bekezdésének azon rendelkezését, amely szerint a
rendőrségről szóló törvény elfogadásához az országgyűlési
képviselők kétharmadának szavazata szükséges.
Ezért az Alkotmánybíróság az Rtv. 101. § (1) bekezdés a) pontja
„feladat- és” szövegrésze alkotmányellenességének
megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt
elutasította.
12. Az Rtv. 97. § (1) bekezdés a) pontja egy olyan értelmező
rendelkezés, amely meghatározza, hogy a törvény alkalmazásában
milyen jogszabályokat kell érteni „jogszabály”
alatt. E rendelkezés nem sorolja az Rtv. alkalmazásában a
jogszabályok közé az önkormányzati rendeletet. Az indítványozó
szerint emiatt e rendelkezés az Alkotmány 44/A . § (2)
bekezdését sérti.
Az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdése azt tartalmazza, hogy a
helyi képviselőtestület a feladatkörében rendeletet alkothat,
amely nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal.
Az Alkotmánybíróság az Rtv. 97. § (1) bekezdés a) pontja
alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére
irányuló indítványt elutasította, mert az nem áll
alkotmányjogilag értékelhető, illetve tartalmi összefüggésben
az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésével.
IV.
1.1. Az indítványozók kérték az Rtv. 39. § (1) bekezdés g)
pontja alkotmányellenességének megállapítását és
megsemmisítését az Alkotmány 59. § (1) bekezdésébe ütközése
miatt. Az
Alkotmánybíróság korábban már vizsgálta e rendelkezés
alkotmányosságát és a 47/2003. (X. 27.) AB határozatában a
támadott rendelkezés alkotmányellenességet állapította meg az
Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe ütközése miatt, ezért azt 2003.
október 27-i hatállyal megsemmisítette. (ABH 2003, 525-551.)
1.2. Az Rtv. 101. § (1) bekezdés h) pontjának „a Legfelsőbb
Bíróság elnökével egyetértésben” szövegrésze
alkotmányellenességét állító indítvány vizsgálata során pedig
az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy az indítvány
benyújtását követően az Rtv. 101. § (1) bekezdés h) pontja
helyébe a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő
egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez
kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. törvény
72. §-a új rendelkezést állapított meg. Az 1999. szeptember 1-
én hatályba lépett rendelkezés szövege a következő:
„101. § (1) Felhatalmazást kap a belügyminiszter, hogy
rendelettel állapítsa meg
[...]
h) a bűnmegelőzési ellenőrzés elrendelésével, valamint a
különleges eszközök és módszerek engedélyezésével,
igénybevételével kapcsolatos szabályokat”.
Tehát az Rtv. 101. § (1) bekezdés h) pontjának jelenleg
hatályos szövege már nem tartalmazza az indítványozó által
kifogásolt szövegrészt, mivel azt az új jogszabály hatályon
kívül helyezte.
1.3. Az Alkotmánybíróság absztrakt normakontroll keretében csak
hatályban lévő jogszabályt vizsgálhat. Hatályon kívül helyezett
jogszabályi rendelkezés esetében a vizsgálat lefolytatására
csak az Abtv. 48. §-ában szabályozott alkotmányjogi panasz,
illetve az Abtv. 38. §-a szerinti bírói kezdeményezés alapján
van lehetőség. Mivel jelen ügyben az indítványok az Abtv. 1. §
b) pontja szerinti utólagos absztrakt normakontrollra
irányultak, az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és
annak közzétételéről szóló 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat 31.
§ a) pontja alapján az Rtv. 39. § (1) bekezdés g) pontja,
valamint a 101. § (1) bekezdés h) pontjának „a Legfelsőbb
Bíróság elnökével egyetértésben” szövegrésze
alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére
irányuló indítványok tárgyában az Alkotmánybíróság az eljárást
megszüntette.
2. Az Alkotmánybíróság határozatának a Magyar Közlönyben
történő közzétételét az Abtv. 41. §-a alapján rendelte el.
Dr. Holló András
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István Dr. Bihari Mihály
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád Dr. Harmathy Attila
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László Dr. Kukorelli István
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Strausz János Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva
előadó alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád alkotmánybíró különvéleménye
Nem értek egyet az Rtv. 39. § (1) bekezdés j) pontja
alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére
irányuló indítványok elutasításával, a kérdéses rendelkezést az
Alkotmánybíróságnak meg kellett volna semmisítenie. Ugyancsak
meg kellett volna semmisítenie az Rtv. 33. § (1) bekezdés e)
pontját.
Az Rtv. 39. § (1) bekezdésének j) pontja megengedi a rendőr
számára, hogy valaki magánlakásába bebocsátás vagy hatósági
határozat nélkül belépjen illetőleg behatoljon, „ha az
előállítás a törvényben meghatározott egyéb okból szükséges”.
Ezen rendelkezés értelmezéséhez a többségi határozat az Rtv.
33. § (1) és (2) bekezdésébe foglalt, taxatívnek minősített
felsorolást veszi alapul, a felsorolásban szereplő elemek külön-
külön elvégzett alkotmányossági vizsgálata nélkül.
Az Alkotmánybíróság már működésének korai szakaszában
kialakította azt a gyakorlatot, hogy szoros összefüggés okán az
indítvánnyal közvetlenül nem érintett jogszabályi
rendelkezéseket is vizsgálat tárgyává tesz, amennyiben erre az
indítvánnyal érintett rendelkezés alkotmányosságának
megítéléséhez szükség van. [Lásd például 3/1992. (I. 23.) ABH
1992, 329, 330.; 26/1995. (V. 15.) ABH 1995, 123, 124.; 2/1998.
(II. 4.) ABH 1998, 41, 46.; 16/1998. (V. 8.) ABH 1998, 140,
153.; 5/1999. (III. 31.) ABH 1999, 75, 77.; 17/2004. (V. 25.)
ABK 2004. május 388, 393.; 38/2004. (X. 15.) Magyar Közlöny
2004, 12189, 12191.]
Álláspontom szerint az Rtv. 39. § (1) bekezdés j) pontjának
vizsgálatakor a szoros összefüggésre tekintettel az Rtv. 33. §
(1) és (2) bekezdése nem hagyható figyelmen kívül akkor, ha a
bennük felsorolt, a 39. § (1) bekezdése egyes pontjaiban „nem
nevesített előállítások tartoznak a j) pontban meghatározott,
egyéb okból szükséges előállítások körébe” (a Határozat III.
fejezet 2.1.4. pont).
Az Rtv. 33. § (1) és (2) bekezdése által adott felsorolások
taxatívnak nem tekinthetők, figyelemmel arra, hogy a 33. § (1)
bekezdés e) pontja arról rendelkezik, hogy a rendőr a további
intézkedés megtétele céljából elfogja és az illetékes hatóság
elé, állítja az (1) bekezdés a)-d) pontjaiban nevesített
eseteken kívül azt is, „akinek előállítását külön törvényben
meghatározott feltételek alapján elrendelik”. Ekként az e) pont
a felsorolást nyitott végűvé teszi, minthogy külön törvény
bármely egyéb előállítási feltételt is megállapíthat. Ezáltal
viszont az Rtv. 39. § (1) bekezdés j) pontja az előállítás
lehetséges eseteinek bővülésén át olyan körre is
kiterjeszthetővé teszi a rendőrnek a magánlakásba történő
behatolását, melyekre a jogalkotó szándéka eredetileg nem
terjedt ki.
Az Rtv. 39. § (1) bekezdésébe foglalt, nevesített esetek
megítélésem szerint a magánlakás sérthetetlenségéhez való jog
korlátozását a szükségesség és arányosság követelményeit
kielégítő módon teszik lehetővé. A 33. § (1) bekezdés a)-d)
pontjában írt elfogási és előállítási feltételek tartalmilag
beilleszthetők a 39. § (1) bekezdés b) pontjába. Ezekre az
esetekre tehát a rendelkezésekből megállapíthatóan a
törvényalkotó akarata kiterjedt. A 33. § (1) bekezdés e) pontja
azonban a korábban elmondottaknál fogva eltér az a)-d)
pontoktól.
Természetesen nincs akadálya annak, hogy a törvényhozó az Rtv.
39. § (1) bekezdésébe foglaltakat akár közvetlenül, akár az
Rtv. 33. § (1) bekezdésébe írt új feltételek megállapításával
kibővítse. Annak sincs akadálya, hogy további előállítási
okokat külön törvényben állapítson meg. Figyelembe kell vennie
azonban a magánlakás sérthetetlenségét biztosító alkotmányi
rendelkezést és azt, hogy ezen jog korlátozását csak a
szükségesség és arányosság igényeinek kielégítésével, valamint
a törvényalkotás rendjének betartásával teheti meg. Az esetleg
szükségesnek mutatkozó jogalkotás eredménye – ugyancsak
természetesen – arra irányuló indítványtól függően
alkotmányossági vizsgálat tárgya lehet.
Budapest, 2004. november 22.
Dr. Erdei Árpád
alkotmánybíró
A különvéleményhez csatlakozom:
Budapest, 2004. november 22.
Dr. Harmathy Attila
alkotmánybíró
Dr. Holló András alkotmánybíró különvéleménye
A határozat az Rtv.-nek a magánlakás fogalmát meghatározó 97. §
(1) bekezdés c) pontja ellen benyújtott indítványt a rendelkező
rész 4. pontjában elutasítja. A rendelkezéshez fűzött indokolás
kifejti, hogy az nem áll alkotmányjogilag értékelhető
összefüggésben az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében
megfogalmazott, a magánlakás sérthetetlenségét biztosító
alapjoggal.
Álláspontom szerint a magánlakás sérthetetlenségéhez való jog
egyik alapkérdése az, hogy miként definiálja a törvény a
magánlakás fogalmát, az Rtv. ugyanis csak e definícióban
foglalt helyiségek, területek tekintetében nyújt védelmet a
rendőri beavatkozással szemben, az e fogalomkörbe nem tartozó
helyiségek esetén az Rtv. felhatalmazása alapján a rendőrnek
szabad belépési és intézkedési joga van.
Az Rtv. 39. § (1) bekezdés alapján a magánlakás
sérthetetlenségéhez való jog rendőri korlátozására – az ott
maghatározott szűk körű kivétellel – csak hatósági határozat
alapján van mód. A magánlakásnak nem minősülő egyéb helyre az
Rtv. 40. §-a alapján – ha külön jogszabály eltérően nem
rendelkezik – a rendőr feladata ellátása során beléphet és ott
az intézmény rendjének lehetőség szerinti tiszteletben
tartásával intézkedhet.
Ha a magánlakás törvényi fogalma nem, vagy nem egyértelműen
fogja át az alkotmányos alapjog védelmi körét, a definíció a
magánlakás sérthetetlenségéhez való jog alkotmányellenes
korlátozását eredményezi.
A határozat által is idézett és az alkotmányossági vizsgálat
alapjául elfogadott alkotmánybírósági gyakorlat szerint az
Alkotmány a magánlakás sérthetetlenségéhez való jogot, az
emberi méltósághoz való jog egyik nevesített elemeként, a
magánszféra, a magánélet védelmének egy jelentős
összetevőjeként részesíti védelemben. (1115/B/1995. AB
határozat, ABH 1996, 551, 552.)
Ha a magánlakás sérthetetlenségéhez való jogot mint a magánélet
védelmének alkotmányos garanciáját értelmezzük, akkor ennek
megfelelően magánlakás védelmének megfelelő védelemben kell
részesíteni a rendőr közhatalmi beavatkozásával szemben minden
olyan helyet, ahol a rendőr jelenléte, intézkedése az ott élők
magánéletébe való betekintésre, beavatkozásra ad lehetőséget.
Az Rtv. vitatott 97. § (1) bekezdés c) pontja szerint
„c) magánlakás: a lakás (üdülő, nyaraló vagy a lakás céljára
használt egyéb helyiség, létesítmény, tárgy), az ahhoz tartozó
nem lakás céljára szolgáló helyiség, létesítmény, bekerített
terület;”
A magánlakásnak ez a definíciója határozatlan jogfogalmakkal
határozza meg a magánlakás fogalmát, s így a rendőr
mérlegelésére bízza annak értelmezését, hogy egy helyiségbe,
területre való belépése, és az ott történő intézkedése az Rtv.
magánlakás védelmét szolgáló korlátozó szabályainak hatálya alá
tartozik-e, vagy sem. Ez a szabályozás a magánlakás
sérthetetlenségéhez való alkotmányos alapjog alkotmányellenes
rendőri korlátozásához vezethet és sérti az Alkotmány 2. § (1)
bekezdésében szabályozott jogállamiság elvéből folyó
jogbiztonság követelményét.
Mindezek alapján álláspontom szerint az Alkotmánybíróságnak
érdemben kellett volna vizsgálnia az Rtv. 97. § (1) bekezdés c)
pontjában foglalt szabályozást és meg kellett volna állapítania
annak alkotmányellenességét.
Budapest, 2004. november 22.
Dr. Holló András
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva alkotmánybíró különvéleménye
1. Nem értek egyet a határozat rendelkező része 4. pontjában az
Rtv. 39. § (1) bekezdésének b), d) i) és j) pontját és – az i)
ponttal összefüggésben – a 46. § (1) bekezdés c) pontját támadó
indítványok elutasításával és az ahhoz kapcsolódó indokolással.
Az Rtv. e szabályai a magánlakáshoz való jogot
alkotmányellenesen korlátozzák, amikor azt határozzák meg, hogy
bebocsátás vagy hatósági határozat nélkül a rendőr milyen
okokra hivatkozva léphet vagy hatolhat be magánlakásba.
Az Alkotmány 59. § (1) bekezdése szerint „mindenkit” megillet a
magánlakás sérthetetlenségéhez való jog. Az Alkotmánybíróság
1990 óta folytatott gyakorlata szerint, az állam akkor nyúlhat
az alapvető jog korlátozásának eszközéhez, ha másik alapjog
védelme vagy érvényesülése, illetőleg egyéb alkotmányos célok
védelme ezt szükségessé teszi, és a korlátozás csak olyan
mértékű lehet, amely a korlátozással elérni kívánt céllal
arányban áll [20/1990. (X. 4.) AB határozat, (ABH 1990, 69, 71-
72.), 7/1991. (II. 28.) AB határozat, (ABH 1991, 22, 25.)]. A
11/1992. (III. 5.) AB határozatában (ABH 1992, 77, 85.)
kimondta, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlatában alkotmányos
alapjog és szabadság tartalma törvénnyel csak más alapjog vagy
alkotmányos érték védelme érdekében elkerülhetetlen esetben, a
szükséges mértékben és arányos módon korlátozható. A 11/1993.
(II. 27.) AB határozat (ABH 1993, 109, 110.) szerint pedig: "A
korlátozás nem alkotmányellenes akkor, ha elkerülhetetlen, ha
arra kényszerítő ok szolgáltat alapot, s a korlátozás súlya a
korlátozással elérni kívánt céllal arányban van."
Az Alkotmánybíróságnak az Alkotmány 59. § (1) bekezdése
értelmezésével a jelen ügyben azt kellett volna vizsgálnia,
hogy milyen esetben, milyen kényszerítő okok alapján lehet
megállapítani azt, hogy elkerülhetetlen a rendőrt magánlakásba
belépésre és behatolásra feljogosítani, bírói vagy más
határozat nélkül.
Önmagában a bűnüldözési cél [39. § (1) bek. b) pont],
halálesettel kapcsolatos vizsgálódás [d) pont] vagy személy- és
létesítményvédelem [i) pont] ehhez véleményem szerint nem elég,
a határozat ezekkel kapcsolatban nem tartalmaz alkotmányos
érvelésen nyugvó, kellő hivatkozási alapot. Különösen
aggályosnak tartom az Rtv. 39. § (1) bekezdésének j) pontját,
mert e szabály alapján a rendőr magánlakásba hatolhat be akkor
is, ha az előállításra a törvényben meghatározott „egyéb okból”
van szükség. Nem állapítható meg általában, hogy e célok
megvalósítása érdekében minden esetben, elkerülhetetlenül,
kényszerítően a rendőr magánlakáshoz való jogot korlátozó,
halaszthatatlan intézkedésére van szükség. A határozat e körben
a 33. §-ra utaló szabályként fogja fel a j) pontot. Ez egyrészt
a j) pont leszűkítő értelmezését jelenti, másrészt a 33. § (1)
bekezdés e) pontjának a külön törvényben meghatározott
feltételekre utaló szövegrésze teljesen kinyitja a beavatkozás
lehetőségét.
Az Rtv. említett szabályai anélkül teszik lehetővé a rendőrnek
a magánlakásba való belépést, behatolást, hogy minden esetben
az intézkedés halaszthatatlan voltát írnák elő feltételként,
mint „kényszerítő okot”.
Az Rtv. szabályai megengedik továbbá azt az értelmezést is,
hogy a rendőr észlelésének helytállóságát a behatolás
szükségességéről utóbb sem vizsgálhatná felül bíróság vagy az a
más szerv, amelynek fő szabály szerint egyébként a határozata
lenne szükséges a magánlakásba való behatoláshoz.
Az Rtv. alapján elég hivatkoznia a rendőrnek valamely ok
fennállására, az intézkedés végrehajtása előtt. Nincs olyan
bírói eljárás, amelyben utóbb közvetlenül lenne vizsgálandó a
behatolás jogszerűsége. Igaz, hogy panasz nyújtható be az
intézkedés ellen, de majd csak a másodfokú határozat után lehet
bírósághoz fordulni – ha a panaszt tévő ezt kéri. Az Rtv-ből
nem derül ki, hogy a magánlakás sérthetetlenségét korlátozó
intézkedés elrendeléséről és eredményéről kell-e és ha igen,
kinek és milyen iratot készítenie.
Az Rtv. 39. § (1) bekezdésének j) pontja tehát a rendőrnek
bírói vagy más hatósági határozat nélkül, továbbá kényszerítő
ok hiányában engedi meg a behatolást magánlakásba és az Rtv. az
alapvető jog hatékony védelmét jelentő garanciákat sem
tartalmazza ebben a körben.
Véleményem szerint a magánlakásba való belépés
megengedhetőségére, ennek feltételeire vonatkozó szabályozás
alkotmányosságával kapcsolatban ugyanolyan követelményeket kell
támasztani, mint a magánlakás átvizsgálását lehetővé tévő
szabályokkal szemben.
Bebocsátás vagy hatósági határozat nélkül a rendőrt akkor
jogosíthatja fel törvény valamely alkotmányos cél érdekében,
alkotmányosan a magánlakásba való belépésre vagy behatolásra,
ha határozat beszerzésére fordítandó idő okozta késedelem az
intézkedés eredményességét, veszélyeztethetné és a
halaszthatatlansághoz nyomós érdek fűződik. A
halaszthatatlansághoz akkor fűződhet nyomós érdek, ha a
késedelem személyeket vagy jelentős anyagi javakat
veszélyeztet. Ilyen esetekben lehet csak megállapítani azt,
hogy az alapjog korlátozása elkerülhetetlen és a korlátozásra
kényszerítő ok szolgáltat alapot. Bűnüldözési érdekek ehhez
önmagában nem elégségesek.
Ezért álláspontom szerint az Rtv. 39. § (1) bekezdés b), d), i)
és j) pontja megsemmisítésének lett volna helye.
2. Nem értek egyet a határozat rendelkező része 4. pontjában az
Rtv. 97. § (1) bekezdés c) pontjának „az ahhoz tartozó”
szövegrészét támadó indítványok elutasításával és ennek
indokolásával.
A határozat indokolásának azzal a megállapításával egyetértek,
hogy „a támadott rendelkezés olyan értelmező rendelkezés, amely
arra terjed ki, hogy a törvény alkalmazásában mi tekintendő
magánlakásnak.” Azzal viszont nem értek egyet, hogy ez a
magánlakás sérthetetlenségéhez való alapjogot nem közvetlenül
érinti, és azzal nem áll alkotmányjogilag értékelhető
összefüggésben. Véleményem szerint a „magánlakás” fogalmát az
Rtv-nek az Alkotmányból következő magánlakás-fogalommal
egyezően kell megállapítania a vizsgált esetben. A magánlakás
sérthetetlenségéhez való jog a személyek magánszféráját védi a
közhatalom önkényes beavatkozása ellen. Az Alkotmánybíróság
állandó gyakorlata szerint [21/1990. (X. 4.) AB határozat (ABH
1990, 77.); 7/1991. (II. 28.) AB határozat (ABH 1991, 25.),
28/1991. (VI. 3.) AB határozat (ABH 1991, 114.)] az alapjogok
rendszerint a jogi személyekre is vonatkoznak, így az alapjogok
alkotmányos védelmét általában a jogi személyek is
érvényesíthetik. Az egyenlőtlen bánásmód veszélyét rejtené
magában, ha a „magánlakás” szót csak a természetes személyekre,
és esetükben is csak az otthonukra kellene alkalmazni,
irodájukra pedig nem.
Az Alkotmánybíróság a 26/2004. (VII. 7.) AB határozatban
megállapította: „A magánlakás védelme mint a magánélet
tiszteletben tartásához való jog egyik, az Alkotmány 59. § (1)
bekezdésében külön nevesített aspektusa kiterjed a hivatás
gyakorlására szolgáló helyiségekre is.” (ABK 2004. június-
július, 503, 512.)
Ezzel szemben az Rtv-nek a „magánlakás” fogalmát értelmező
rendelkezése a magánlakás fogalmát a lakásra, (üdülőre,
nyaralóra vagy a lakás céljára használt egyéb helyiségre,
létesítményre, tárgyra), a lakáshoz tartozó nem lakás céljára
szolgáló helyiségre, létesítményre, bekerített területre
szűkíti le.
Az Rtv. alkalmazásában nem minősül magánlakásnak csupán a
hivatás gyakorlására szolgáló helyiség, pl. egy ügyvédi iroda
sem, ha az nem valamely lakáshoz tartozik. Ennek következtében
az Rtv-nek a magánlakásban való rendőri intézkedést korlátok
közé szorító szabályai nem alkalmazandók ezekre a helyiségekre.
Véleményem szerint ezért az Rtv. 97. § (1) bekezdés c) pontja
támadott rendelkezése sérti a magánlakás sérthetetlenségéhez
való jogot, ezért azt meg kellett volna semmisíteni.
Budapest, 2004. november 22.
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva
alkotmánybíró
A különvéleményhez csatlakozom:
Budapest, 2004. november 22.
Dr. Kukorelli István
alkotmánybíró
. |