A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Mfv.I.10.734/2012/11. számú közbenső ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére illetve a Fővárosi Törvényszék 51.Mf.630.956/2012/6. számú közbenső ítélete és a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 15.M.4255/2009/19. számú közbenső ítélete megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l ás
[1] 1. Az indítványozó gazdasági társaság az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panaszt terjesztett elő a Kúria Mfv. I.10.734/2012/11. számú közbenső ítéletével, a Fővárosi Törvényszék 51.Mf.630.956/2012/6. számú közbenső ítéletével illetve a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 15.M.4255/2009/19. számú közbenső ítéletével szemben.
[2] Az alkotmányjogi panasz alapját képező ügy a peres felek között az indítványozó (per során alperes) által közölt rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítása és ennek jogkövetkezményei alkalmazására irányult.
[3] Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2009. augusztus 10-től keresőképtelen állományba került, melyről a háziorvosa az igazolást csak 2009. augusztus 25-én állította ki. A felperes 2009. augusztus 10-én reggel sikertelen telefonhívást követően SMS üzenetet küldött a munkáltatói jogkör gyakorlójának, miszerint orvosi ügyeletre megy, emiatt nem tud a délelőtt folyamán a munkahelyén megjelenni. A felperes 2009. augusztus 10-én, 14-én és 24-én telefonon hívta a munkáltatói jogkört gyakorló ügyvezetőt és beszéltek egymással.
[4] Az alperes 2009. augusztus 25-én kelt rendkívüli felmondással a felperes munkaviszonyát megszüntette. A Fővárosi Munkaügyi Bíróság közbenső ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperesi munkavállaló munkaviszonyát. Indokolásában előadta, hogy az alperes tudott arról, hogy a felperes betegsége, betegállománya miatt hiányzik a munkahelyéről. Álláspontja szerint a felperes a háziorvos tanúvallomásával igazolta, hogy 2009. augusztus 25. előtt orvosi igazolást nem kapott a keresőképtelenségéről.
[5] Az elsőfokú bíróság a közbenső ítéletében azt is rögzítette, hogy az alperes nem tett eleget az 1992. évi XXII. törvény (régi Mt.) 96. § (2) bekezdésében foglaltaknak, és nem adott lehetőséget a felperesnek védekezése előterjesztésére, nem hívta fel távollétének igazolására.
[6] Az alperes fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Törvényszék közbenső ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét.
[7] Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a szükséges és egyben elégséges bizonyítást lefolytatta. Helyesen állapította meg a tényállást, és a megfelelő jogszabályi rendelkezések alkalmazásával helytálló az arra alapított érdemi döntése is.
[8] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős közbenső ítélet hatályon kívül helyezésével elsődlegesen új határozat meghozatalát, a kereset elutasítását, másodlagosan az elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezését és a bíróság új eljárás lefolytatására, új határozat hozatalára utasítását kérte a felperes perköltségben marasztalása mellett.
[9] A Kúria közbenső ítéletével a Fővárosi Törvényszék közbenső ítéletét hatályában fenntartotta. Rögzítette, hogy az eljáró bíróságok helyesen állapították meg a rendkívüli felmondás tartalmát. Annak indokolásában az alperes arra hivatkozott, hogy a felperes nem közölte, illetve nem igazolta a távolléte okát, és nem tett eleget az együttműködési kötelezettségének. Az utóbbi indok körében azonban a rendkívüli felmondás nem helyettesítésre, a munkafeladatok átadására vonatkozó mulasztást, hanem – a szövegkörnyezet alapján – a távollét okának közlését és igazolásának kötelezettségét értette. Az eljáró bíróságok a Pp. 206. § (1) bekezdése alapján a bizonyítékokat egybevetés útján, összességükben értékelve jogszerűen vontak le következtetést arra, hogy a felperes közölte a munkáltatójával a keresőképtelensége tényét.
[10] 2. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában és annak kiegészítésében a Kúriai közbenső ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítását és annak megsemmisítését illetve a Fővárosi Törvényszék és a Fővárosi Munkaügyi Bíróság közbenső ítéleteinek megsemmisítését azért kéri, mert az álláspontja szerint a bíróság az Alaptörvény XXVIII. cikk és 28. cikk megsértésével lefolytatott eljárásban, az Alaptörvény XVII. cikkének megsértésével hozta meg a döntést. Az indítványozó panaszának indokául előadta, hogy a bíróság figyelmeztette az indítványozót, hogy a bizonyítási teher az ő oldalán áll fenn, ehhez képest valamennyi bizonyítási indítványát elutasította, a bíróság a felperes valamennyi előadását valónak fogadta el, míg az indítványozóét valótlannak, a bíróság az Alaptörvény XVII. cikkében foglalt együttműködési kötelezettséget kizárólag az indítványozón kérte számon. Álláspontja szerint súlyosan sérült az indítványozó Alaptörvény XVII. cikkben biztosított azon joga, hogy a munkavállaló együttműködési kötelezettséggel tartozik a munkáltató felé. Véleménye szerint a kúriai ítélet sérti az indítványozó Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tulajdonjoghoz való jogot, valamint a tulajdona ellen alkalmazott jogtalan támadás elhárításához fűződő, az Alaptörvény XIII. cikk (2) bekezdésében biztosított jogát.
[11] 3. Az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket.
[12] Az alkotmányjogi panasz nem felel meg a befogadhatóság követelményeinek, mivel az Abtv. 29. §-a alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. Jelen esetben ilyen, az ügyet érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet, illetve alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést az indítvány nem vet fel.
[13] Az indítvány egy része a bíróság jogértelmezését vitatja, nem tartalmaz alapjogi okfejtést, lényegében a kifogásolt ítélet és az azt megelőző bírósági eljárás felülbírálatára, a bizonyítékok újbóli mérlegelésére irányul.
[14] A tényállás feltárása, a bizonyítékok mérlegelése és ennek alapján a következtetések levonása a rendes bíróságok feladata, amely önmagában alkotmányossági kérdést nem vet fel.
[15] Az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja alapján a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kiküszöbölésére van hatásköre, ebbe azonban a bizonyítékok bírói mérlegelésének és a bírósági eljárás teljes egészének felülbírálata nem tartozik bele {3351/2012. (XII. 5.) AB végzés, Indokolás [7]}.
[16] Mindezekre tekintettel az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-ában foglalt törvényi követelményeknek, ezért az Alkotmánybíróság az Abtv. 47. § (1) bekezdése, 50. §-a, továbbá az 56. § (1)–(3) bekezdései, valamint az Ügyrend 5. § (1) és (2) bekezdései alapján eljárva, az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján az alkotmányjogi panaszt visszautasította.
Dr. Lévay Miklós s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Salamon László s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró |
. |