Hungarian
Ügyszám:
.
27/D/1992
Előadó alkotmánybíró: Kilényi Géza Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 27/D/1992. AB határozat
.
ABH oldalszáma: 1992/723
.
A döntés kelte: Budapest, 09/07/1992
.
.
A döntés szövege:
.
A döntés szövege:
                  A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

    Az    Alkotmánybíróság     jogszabály    alkotmányellenes
    alkalmazása   miatt   benyújtott   alkotmányjogi   panasz
    tárgyában meghozta a
    következő
                          határozatot:

    Az Alkotmánybíróság  megállapítja, hogy  az adóigazgatási
    eljárásról  szóló   -  már  hatályon  kívül  helyezett  -
    129/1989. (XII.20.)  MT rendelet végrehajtására kiadott -
    már  ugyancsak   hatályon  kívül   helyezett  -  44/1989.
    (XII.20.) PM  rendelet 31.  §  c/  pontja  felsorolásában
    található  az  a  szövegrész,  hogy  "továbbá  az  egyéni
    vállalkozó, ha  a vállalkozási nyereségadóról szóló 1988.
    évi  IX.   törvény  /a  továbbiakban:  VA.)  hatálya  alá
    adóalanyként az  adóhatóságnál  bejelentkezett",  az  nem
    alkotmányellenes,   ezért    az   alkotmányjogi   panaszt
    elutasítja.
                              Indokolás

      1. Az  alkotmányjogi panaszt  benyújtó - magánszemélyként
      adózó -  disznövénykertész  1989.  évben  a  vállalkozási
      nyereségadóról szóló 1988. évi IX. törvény /továbbiakban:
      VA./   hatálya    alá   tartozó   egyéni   vállalkozóként
      jelentkezett be  az adóhatóságnál.  1990-ben az  Adó-  és
      Pénzügyi  Ellenőrzési  Hivatal  //továbbiakban:  Hivatal/
      fővárosi  igazgatósága   (továbbiakban:  Igazgatóság)  az
      1988-89.   adóévekre    vonatkozóan    pénzügyi-gazdasági
      ellenőrzést tartott nála, s annak eredményeként a terhére
      mint első  fokú  adóhatóság  jelentős  összegű  adóhiányt
      állapított meg  és bírságot  írt elő.  A Hivatal  -  mint
      másodfokú  adóhatóság   -  az   Igazgatóság   határozatát
      jóváhagyta. Az  államigazgatási határozat felülvizsgálata
      iránt   indított   perében   az   alkotmányjogi   panaszt
      előterjesztő felperes  keresetét  az  első  fokon  eljáró
      Pesti Központi  Kerületi Bíróság  alaposnak  tartotta,  a
      Hivatal határozatát - az elsőfokú adóhatósági határozatra
      is kiterjedően  -  hatáskörsértés  miatt  hatályon  kívül
      helyezte,  egyben   új  eljárás   lefolytatására  és   új
      határozat   hozatalára    kötelező    ítéletet    hozott.
      Fellebbezés folytán  a  Fővárosi  Bíróság  az  első  fokú
      bíróság ítéletét  hatályon kívül helyezte, s végzésében a
      bíróságot  a   per  újabb  tárgyalására  -  a  másodlagos
      kereseti   kérelem   szerinti   összegszerűségi   jogvita
      tisztázására -  és új határozat hoztalára utasította. Ezt
      követően felperes  alkotmányjogi panaszt  nyújtott be  az
      Alkotmánybírósághoz.

      Beadványa  szerint   az  adóhatóságok   a  határozataikat
      alkotmányellenes jogszabály  alkalmazásával hozták meg, a
      másodfokú bíróság  pedig "hallgatással  mellőzte" az Adó-
      és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalról szóló 14/1987. (V.13.)
      MT rendelet  5. §  (3)   bekezdésében  foglalt  hatásköri
      szabály figyelembevételét. A rendelkező részben megjelölt
      PM  rendelet  -  amelynek  31.  §  c/  pontjában  foglalt
      rendelkezésére a  döntést hozó  szervek a  határozataikat
      alapozták  (továbbiakban:  Adó-Vhr.)  -  az  indítványozó
      felfogása szerint sérti az Alkotmány 8. § (2) bekezdését,
      37. § (3) bekezdését és 70/I §-át. Az Adó-Vhr. ugyanis az
      alkotmányjogi  panasz   tárgyává  tett   konkrét   esetre
      vonatkozóan úgy  rendelkezik, hogy "az egyéni vállalkozó,
      ha a  vállalkozási nyereségadóról  szóló VA.  hatálya alá
      adóalanyként   bejelentkezett",    akkor   az    Adó-Vhr.
      alkalmazásában nem  az "Egyéni vállalkozó", hanem a "Jogi
      személyiséggel  nem  rendelkező  vállalkozó"  kategóriára
      előírt  szabályok   szerint  köteles   adózni.  Ennek   a
      rendelkezésnek   abból   a   szempontból   van   ügydöntő
      jelentősége, hogy  a 14/1987.  (V.13.) MT  rendelet 5. §-
      ának (3)  bekezdése  szerint  a  panaszolt  ügyben  -  az
      elbírálás időpontjában  - az adófelügyelőségnek, s nem az
      Igazgatóságnak  kellett   volna  eljárnia   első   fokon,
      másodfokon  pedig   az  Igazgatóságnak,   nem   pedig   a
      Hivatalnak   kellett   volna   döntést   hoznia.   Ez   a
      felhatalmazás nélküli  hatásköri  "kiemelés"  és  "súlyos
      eljárási szabálysértés"  - ahogy  indítványozó fogalmaz -
      számos  jogszabály   rendelkezésének   megszegése   miatt
      törvény-   és   alkotmányellenes.   Így   ellentétes   az
      adóigazgatási eljárásról  szóló -  s az  elbírálás idején
      hatályos -  129/1989. (XII.20.)  MT  rendelet  2.  §  (1)
      bekezdés a/  pontjával,  mely  szerint  a  magánszemélyek
      ügyeiben az  adófelügyelőség  az  első  fokú  adóhatóság.

      Ellentétes a  magánszemélyek jövedelemadójáról  szóló - a
      jogvita elbírálásakor ugyancsak hatályos - 1989. évi XLV.
      törvény (továbbiakban:  Szja.)  19.  §  (5)  bekezdés  a/
      pontjával, amely  úgy  rendelkezik,  hogy  a  "kisiparos,
      magánkereskedő" egyéni  vállalkozónak  tekintendő.  Sérti
      továbbá az  egyéni  vállalkozásról  szóló  1990.  évi  V.
      törvény 16.  § (4) bekezdését, amely kimondja, hogy "Ahol
      jogszabály kisiparost  vagy magánkereskedőt  említ,  ezen
      egyéni  vállalkozót  kell  érteni".  Ellentétben  van  az
      államigazgatási  eljárás   általános  szabályairól  szóló
      1957. évi IV. törvény (továbbiakban: Áé.) - korabeli - 3.
      § (6)  bekezdésével is,  amely az  adóigazgatási eljárást
      illetően nem  tett kivételt  az alól  a  (8)  bekezdésben
      foglalt fő szabály alól, hogy "e törvény rendelkezéseitől
      csak akkor térhetnek el, ha ezt törvény megengedi". Sérti
      végül  a   jogalkotásról  szóló  1987.  évi  XI.  törvény
      (továbbiakban:  Jat.)  4.  §  e/  pontját,  mely  szerint
      "törvényben kell szabályozni különösen ....az adókat".

      Az Adó-Vhr.  a felsorolt  jogszabályokkal  való  ütközése
      miatt -  indítványozó felfogása  szerint -  ellentétes az
      Alkotmány  8.   §  (2)   bekezdésében  foglalt  azzal  az
      előírással, hogy  "az alapvető  jogokra és kötelességekre
      vonatkozó szabályokat  törvény állapítja  meg", továbbá a
      37. §  (3) bekezdésében  kifejezésre  juttatott  azzal  a
      rendelkezéssel, hogy  "a Kormány  tagjai...  rendeleteket
      adhatnak  ki.   Ezek  azonban   törvénnyel,   a   Kormány
      rendeletével és határozatával nem lehetnek ellentétesek",
      valamint a 70/I §-ával, mely szerint minden állampolgár a
      "jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően" köteles a
      közterhekhez hozzájárulni.

      2. Az  Adó-Vhr-t az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI.
      törvény (továbbiakban: Art.) 99. § (1) bekezdése hatályon
      kívül   helyezte.    Az   Alkotmánybíróság   -   szűkkörű
      kivételektől eltekintve  - nem  bocsátkozik már  hatályon
      kívül  helyezett   jogszabály  alkotmányosságának  érdemi
      vizsgálatába. A  kivételek  közé  tartozik  az  az  eset,
      amikor  az  alkotmányjogi  panaszt  benyújtó  ügyében  az
      eljárt   szervek    -   az    indítványozó   szerint    -
      alkotmányellenes jogszabályt alkalmaztak.

      Mivel   az    alkotmányjogi   panasz   határidőn   belüli
      benyújtásáról   az   Alkotmánybíróság   meggyőződött,   a
      támadott jogszabálynak  a  jogvita  időpontjára  irányadó
      alkotmányos alkalmazhatóságát érdemben bírálta el.

      3. A pénzügyminiszter nem követett el alkotmánysértést az
      Adó-Vhr. kiadásával.

      3.1  Helytálló  az  az  indítványozói  állítás,  hogy  az
      Alkotmány 8.  § (2) bekezdése szerint alapvető jogokra és
      kötelezettségekre   vonatkozó   szabályt   csak   törvény
      állapíthat  meg.   Csakhogy  önmagában  az  adóigazgatási
      eljárás szabálya  nem állapít  meg  alapvető  jogot  vagy
      kötelezettséget. Az Alkotmány 70/I §-a azt a követelményt
      írja elő,  hogy a "Magyar Köztársaság minden állampolgára
      köteles jövedelmi  és vagyoni  viszonyainak megfelelően a
      közterhekhez hozzájárulni." Ez az alkotmányos követelmény
      az   adózási    kötelezettséget   érintő    u.n.   anyagi
      jogszabályokban testesül meg, amely valóban csak törvényi
      (vagy törvényi szabályozással nem ellenkező önkormányzati
      rendeleti) jogforrás  lehet. (A  Kormány- vagy  miniszter
      által adót  bevezető  rendelet  alkotmányellenességét  az
      Alkotmánybíróság már  több alkalommal  - legutóbb  pl.  a
      38/1992.  (VI.22.)  AB  határozatában  - megállapította.)
      Az adózási kötelezettség   bevallására,  bejelentésére, a
      nyilvántartásokra,     az      adatszolgáltatásra,     az
      önellenőrzésre, a hatósági ellenőrzésre, az adóigazgatási
      eljárásra,  a  hatásköri  és  illetékességi  előírásokra,
      nyomtatványok használatára  stb. vonatkozó  rendelkezések
      azonban önmagukban - ha más alkotmányos alapjogot /p.o. a
      jogorvoslathoz való  jogot, a  hátrányos megkülönböztetés
      tiltását  sértő  jogot  stb./  nem  sértenek  -  alapvető
      jogokat vagy  kötelezettségeket nem érintenek, hanem azok
      érvényre jutását  biztosító eljárási,  jórészt  technikai
      jellegű előírások.  Az Alkotmány  70/I  §-ával  pedig  az
      eljárási szabályok  nincsenek közvetlen  összefüggésben -
      csak    az     anyagi    jogszabályok    érvényesítésében
      megnyilvánuló  áttétel   révén  -,   ezért  a  vele  való
      ellentétben állásukat  nem  is  lehet  megállapítani.  Az
      adózási    jogszabályok     anyagi    és    alaki    jogi
      megkülönböztetését,  s  az  előbbiek  alapvető  jogok  és
      kötelezettségek közé  sorolásának  indokoltságát  erősíti
      meg az állami pénzügyekről szóló törvény is. Az 1979. évi
      II.  törvény   6.  §   (4)   bekezdésének   szövege   úgy
      rendelkezik. "Adót bevezetni, mértékét vagy az adóalanyok
      körét    megváltoztatni     csak    törvényben    lehet."
      E fogalmazásba sem érthetők bele az  eljárási  előírások.
      Természetesen megnyugtatóbb  jogalkotási megoldás,  ha az
      eljárási szabályokat  is törvény  állapítja meg.  Az Adó-
      Vhr-t hatályon  kívül helyező  - jelenleg  is hatályos  -
      Art.  már   ezt  a   nagyobb  súlyú   garanciát  adja.  A
      jogállamiság   követelményének   inkább   megfelelő   mai
      jogalkotási   színt    azonban   a    korábbi    -    már
      hatálytalanított - miniszter által kibocsátott jogszabály
      alkotmányellenességét nem bizonyítja.

      3.2  Nem  sérti  az  Adó-Vhr.  az  Alkotmány  37.  §  (3)
      bekezdésében foglalt  azt  a  rendelkezést  sem,  hogy  a
      miniszteri   rendelet    a   Kormány    rendeletével   és
      határozatával, s  természetesen a  törvénnyel  nem  lehet
      ellentétes.  Az   1987.  július   1-jén  hatályba  lépett
      14/1987. (V.13.)  MT rendelet  5. § (3) bekezdése valóban
      az adófelügyelőség  feladatává teszi  "a  kisiparosok,  a
      magánkereskedők,  a  szerződéses  üzemeltetők,  az  egyéb
      egyéni vállalkozók  és  az  adófizetésre  kötelezett  más
      magánszemélyek"     adóztatását.     A     magánszemélyek
      jövedelemadójáról szóló 1987. évi VI. törvénynek az 1988.
      évi VIII. törvény által 1989. január 1. napjától hatályos
      8/A §  (4) bekezdése  úgy rendelkezik  azonban, hogy  "(E
      törvény  alkalmazásában)   egyéni  vállalkozó  -  ha  nem
      tartozik a  vállalkozási nyereségadó  hatálya alá  - a) a
      kisiparos, a magánkereskedő..., az a magánszemély, aki az
      adóhatóságnál       tevékenységének       megjelölésével,
      vállalkozóként  bejelentkezett..."   Az  ugyancsak  1989.
      január 1-jétől  hatályos s  a vállalkozási nyereségadóról
      szóló - 1988. évi IX. törvény 2. § (1) bekezdés e) pontja
      ugyanezt  a   rendelkezést  ismétli   meg:  "(E   törvény
      alkalmazásában)   adóalany...    e)   a    magánszemélyek
      jövedelemadójáról szóló  1987. évi VI. törvény 8/A §-ában
      meghatározott egyéni vállalkozó, ha e törvény hatálya alá
      adóalanyként  az  adóhatóságnál  bejelentkezett."  Amikor
      tehát a  Kormány -  az Adó-Vhr-rel egy napon és ugyanazon
      közlöny- számban  - kiadta  az  adóigazgatási  eljárásról
      szóló 129/1989.  (XII.20.) MT  rendeletét, elégséges volt
      neki csupán  azt a  hatásköri szabályt  megalkotnia, hogy
      "2. § (1) Első fokú adóhatóság... a) minden más ügyben az
      ....igazgatóság.. .". Mivel pedig a már idézett törvények
      a   vállalkozói    nyereségadó   hatálya    alá   tartozó
      magánszemély  adóalanyokat   kivették  a   magánszemélyek
      átalános kategóriájából, a törvények és a kormányrendelet
      jogszerű    végrehajtásaképpen     az    Adó-Vhr.     nem
      rendelkezhetett másképpen,  minthogy ezen  adóalanyokat a
      "minden  más   ügyben"  eljárni   hivatott   igazgatósági
      elbírálási kategóriába  tegye. E  logikus besorolással  a
      pénzügyminiszter nem  sértette meg  sem a törvények sem a
      kormányrendelet   előírásait,   sőt   éppen   ezeket   az
      előírásokat  konkretizálta   az   adóigazgatási   eljárás
      részletes szabályainak meghozatala során.

      Tévesen hivatkozik az indítványozó az Adó-Vhr. és az Szja
      19. §  (5) bekezdés  a) pontjában  és  az  1990.  évi  V.
      törvény 16.  § (4)  bekezdésében foglalt előírásainak - a
      jogvita  elbírálására   irányadó  időszakra  vonatkozó  -
      ütközésére. Az  1989. évi  XLV. törvénnyel  beiktatott új
      Szja 68.  § (1)  bekezdése ugyanis 1990. január 1. napján
      lépett hatályba.  Egyidejűleg hatályon  kívül helyezte az
      1988. évi  VIII.  törvénnyel  módosított  1987.  évi  VI.
      törvényt is, de azt is kimondta, hogy "rendelkezéseit "az
      1988-89.  évi   jövedelmekre  azonban  alkalmazni  kell".
      Közömbös tehát,  hogy az  újabb Szja 19. §-a 1990. január
      1-jét  követő   időre  vonatkozóan  egyéni  vállalkozónak
      tekinti a kisiparost és magánkereskedőt. /Rámutat azonban
      az    Alkotmánybíróság    az    indítványozó    pontatlan
      szövegidézetére, mert  az Szja  19. §  (5) bekezdése  sem
      mond  mást,   mint  amit   a  korábbi   törvény  8/A  §-a
      tartalmazott. Az  újabb törvényhely  szövege ugyanis  így
      kezdődik: "E  törvény alkalmazásában  egyéni vállalkozó a
      vállalkozási nyereségadó törvény hatálya alá nem tartozó:
      a)  kisiparos,   magánkereskedő..."   stb.)   Az   egyéni
      vállalkozásról szóló  1990. évi  V. törvény  pedig  1990.
      április  1.  napján  lépett  hatályba.  Az  alkotmányjogi
      panasz tartalmát illetően tehát szintén nincs jelentősége
      annak, hogy  e törvény  miért  tekinti  a  kisiparost  és
      magánkereskedőt egyéni  vállalkozónak. (Ilyen rendelkezés
      kiadására azért  volt szükség,  mert  ugyenez  a  törvény
      hatályon  kívül   helyezte  mind  a  kisiparról,  mind  a
      magánkereskedelemről    szóló     korábbi    törvényerejű
      rendeleteket és  alacsonyabb  szintű  jogszabályokat.  Ki
      kellett tehát  fejezni, hogy a kisiparosok, kiskereskedők
      1990. április 1-jétől egységesen az egyéni vállalkozásról
      szóló törvény hatálya alá tartoznak.)

      3.3  Jól   idézi  az  indítványozó  az  Áe.  3.  §  -  az
      alkotmányjogi panasz  tárgyává tett  jogvita  időszakában
      hatályos - (6) bekezdését. A hatásköri fő szabálytól csak
      törvény  engedheti   meg  az   eltérést.  Ilyen  eltérést
      engedélyező törvényi  szabályozás viszont  van. Az adózás
      rendjéről  szóló   1990.  évi   XCI.  törvény   általános
      érvénnyel  ugyan  csupán  1991.  január  1-jei  hatállyal
      terjesztette  ki  az  államigazgatási  eljárás  általános
      szabályaitól  való  jogszabályi  eltérés  lehetőségét  az
      adóügyekre, az átmeneti rendelkezései között azonban több
      - joghézagot kiiktató - rendelkezést is tartalmaz, melyek
      a hatáskörökre  is kiterjednek. A 101. § (4) bekezdésében
      akként rendelkezik,  hogy "E  törvény  alkalmazásában  az
      adót...   megállapító    törvényen   a    hatálybalépését
      megelőzően  alkotott,  adót,  adójellegű  kötelezettséget
      megállapító jogszabályt...  is érteni kell." A 102. § (1)
      bekezdése pedig  úgy szabályoz,  hogy "Az  adóügyekben az
      adóhatóságok e  törvény szerint  járnak  el,  függetlenül
      attól,  hogy   az  adóval...   összefüggő  kötelezettség,
      illetve  jogosultság   mikor  keletkezett."  Ugyanezek  a
      törvényi rendelkezések  cáfolják a Jat. 4. § c) pontjával
      való Adó-Vhr-i  ütközést állító  indítványozói  felfogást
      is.

      4. Mivel a - 3. pontban részletezett - indokok alapján az
      Alkotmánybíróság az Adó-Vhr alkalmazását az alkotmányjogi
      panaszban ismertetett  jogvita időszakára vonatkozóan nem
      találta  alkotmányellenesnek,  az  alkotmányjogi  panaszt
      elutasította.
              Dr. Zlinszky János          Dr. Vörös Imre
                alkotmánybíró             alkotmánybíró

                            Dr. Kilényi Géza
                          előadó alkotmánybíró

        .
        English:
        .
        Petition filed:
        .
        .
        Number of the Decision:
        .
        27/D/1992
        Date of the decision:
        .
        09/07/1992
        .
        .