Hungarian
Ügyszám:
.
IV/01977/2017
Első irat érkezett: 10/17/2017
.
Az ügy tárgya: A Kúria Pfv.II.22.434/2016/10. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz (élettársi közös vagyon megosztása)
.
Eljárás típusa: Alkotmányjogi panasz (Abtv. 27. § )
.
Indítványozók típusa:érintett magánszemély vagy szervezet
.
Előadó alkotmánybíróra szignálás napja: 01/15/2018
.
Előadó alkotmánybíró: Salamon László Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
Az indítvány lényege:
Az indítványozó - az Abtv. 27. §-a alapján - a Kúria Pfv.II.22.434/2016/10. számú ítélete és a Fővárosi Ítélőtábla 17.Pf.20.106/2015/12-II. ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól. Kérte továbbá a jogerős döntés végrehajtásának a felfüggesztését.
Az indítványozó előadta, hogy élettársi közös vagyon megosztása iránt indított keresetet az alperesek ellen. Az elsőfokú bíróság döntésével elfogadta az alperes 2004-ben tett azon nyilatkozatát, melyben az alperes tanúként előadta, hogy 8 éve élettársi kapcsolatban élt az indítványozóval, így megállapította azt, hogy fennállt felek között élettársi kapcsolat. A jogerős ítélet azonban az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét ítéletnek tekintette, azt megváltoztatta, és az indítványozó keresetét elutasította azzal, hogy felek között nem állt fenn élettársi kapcsolat. A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Az indítványozó álláspontja szerint a jogerős bírói ítélet, és a Kúria ítélete megsértette az Alaptörvény II. cikkében foglalt emberi méltósághoz való alapjogát, és a XIII. cikk szerinti tulajdonhoz való alapjogát, továbbá XV. cikk szerinti panasztételhez való alapjogát, illetve a XXIV. cikk szerinti tisztességes eljáráshoz való jogát. .
.
Támadott jogi aktus:
    Kúria Pfv.II.22.434/2016/10. számú ítélete
    Fővárosi Ítélőtábla 17.Pf.20.106/2015/12-II.
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései az indítványban:
.
Az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései az indítványban:
B) cikk (1) bekezdés
II. cikk
XIII. cikk
XV. cikk
XXIV. cikk

.
Anonimizált indítvány (pdf):
IV_1977_4_2017_indkieg.anonim.pdfIV_1977_4_2017_indkieg.anonim.pdfIV_1977_0_2017_indítvány. anonim.pdfIV_1977_0_2017_indítvány. anonim.pdf
.
Egyéb mellékletek (pdf):
    .
    A döntés száma: 3212/2018. (VI. 21.) AB végzés
    .
    Az ABH 2018 tárgymutatója: alkotmányjogi panasz és a jogsérelem; tisztességes eljáráshoz való jog mint ésszerű határidőn belüli döntéshez való jog
    .
    A döntés kelte: Budapest, 06/05/2018
    .
    .
    Testületi ülések napirendjén:
    .
    Testületi ülések napirendjén:
    2018.06.05 16:00:00 3. öttagú tanács
    .

    .
    A döntés szövege (pdf):
    3212_2018 AB végzés.pdf3212_2018 AB végzés.pdf
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
      Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
      v é g z é s t:

      Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Ítélőtábla 17.Pf.20.106/2015/12-II. számú ítélete és a Kúria Pfv.II.22.434/2016/10. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
    I n d o k o l á s

    [1] 1. Az indítványozó magánszemély (a továbbiakban: indítványozó), jogi képviselő nélkül eljárva az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, melyben kérte a Fővárosi Ítélőtábla 17.Pf.20.106/2015/12-II. számú ítélete és a Kúria Pfv.II.22.434/2016/10. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.

    [2] 2. Az ügy alapjául szolgáló tényállás a következő.

    [3] 2.1. Az indítványozó 2011. február 16-án élettársi vagyonközösség megosztása iránti keresetet terjesztett elő a per I. rendű alperesével szemben a Fővárosi Bíróságon. (A perben II. rendű alperesként vett részt az I. rendű alperes lánya.) 2014. október 6-án a Fővárosi Törvényszék (korábban: Fővárosi Bíróság) mint elsőfokú bíróság, közbenső ítéletével megállapította, hogy az indítványozó és az I. rendű alperes 1996 decembere és 2005 februárja között élettársi kapcsolatban éltek. Az elsőfokú bíróság a jogalap körében részletes bizonyítási eljárást folytatott le, amelynek következtében megállapította, hogy a felek között szoros érzelmi kapcsolat állt fenn, és a gazdasági közösség fennállását is bizonyítottnak fogadta el. A tényállás megállapításakor az elsőfokú bíróság különös jelentőséget tulajdonított az I. rendű alperes egy másik perben tett tanúvallomásának, melyben az I. rendű alperes maga állította, hogy az indítványozóval nyolc éven át élettársi kapcsolatban élt. Erre a körülményre tekintettel az elsőfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a bizonyítási teher megfordult, tehát nem az indítványozót terheli a továbbiakban annak bizonyítása, hogy közte és az I. rendű alperes között élettársi kapcsolat állt fenn. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az I. rendű alperes nem tudta bizonyítani, hogy az élettársi kapcsolat nem állt fenn.

    [4] 2.3. A közbenső ítélettel szembeni alperesi fellebbezés nyomán másodfokon eljárt Fővárosi Ítélőtábla döntésével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét ítéletnek tekintette, a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 253. § (2) bekezdése alapján azt teljes egészében megváltoztatta és az indítványozó keresetét elutasította. Hivatkozott a másodfokú bíróság a régi Pp. 206. § (1) bekezdés alapján irányadó következetes bírói gyakorlatra (BH 2006.403.), miszerint a bizonyítékok okszerű mérlegelése a másodfokú bíróságot köti. Ennek kapcsán ugyanakkor rámutatott arra, hogy az indítványozót terhelte az élettársi kapcsolat fennálltának bizonyítása, azonban ő ennek a bizonyítási kötelezettségnek (a közös háztartás és a gazdasági közösség tekintetében) nem tudott eleget tenni, tehát nem osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját a – megfordult – bizonyítási teher tekintetében. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság tévedett, „amikor az általa hivatkozott törvényi rendelkezések alapján lehetőséget látott közbenső ítélet meghozatalára, ugyanis a követelés jogalapja körében hozandó döntésnek a jelen perben hiányoz[t]ak a jogszabályi feltételei.” A másodfokú bíróság szerint az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítás terjedelme és a rendelkezésre álló adatok lehetővé tették az indítványozó kereseti kérelemről történő, a régi Pp. 213. § (1) bekezdésén alapuló teljes körű döntés (ítélet) meghozatalát.

    [5] 2.4. Az indítványozó felülvizsgálati kérelmében kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet helyezze hatályon kívül és az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét hagyja helyben. Az indítványozó a jogerős ítélet jogszabálysértő voltát a régi Pp. 206. § (1) bekezdése, a régi Pp. 195. § (1) bekezdése, valamint a régi Pp. 221. § (1) bekezdése sérelmével indokolta, lévén, hogy a másodfokú bíróság „a bizonyítékok egyoldalú és okszerűtlen újraértékelésével megalapozatlanul mérlegelte felül az elsőfokú bíróság érdemben helyes elsőfokú ítéletét.” Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság részletes bizonyítási eljárást folytatott le, a peradatokat helytállóan értékelte és kellő részletességgel meg is indokolta. A régi Pp. 206. § (1) valamint 221. § (1) bekezdéseibe ütköző jogszabálysérelmet az elsőfokú döntés indokolatlan felülmérlegelése képezte.
    [6] Az alperesi ellenkérelem a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
    [7] A Kúria döntésében osztotta a jogerős döntésben foglaltakat, miszerint az élettársi kapcsolat fennállta bizonyításához a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 685/A. § alapján mindhárom törvényi feltételnek (érzelmi- és gazdasági közösség, közös háztartás) együttesen kell bizonyítottnak lennie. (Hivatkozott ennek kapcsán két korábbi döntésére is: Pfv.II.20.759/1993/4., valamint Pfv.II.22.015/2016.) Az indítványozónak a régi Pp. 195. § (1) bekezdésére való hivatkozását tévesnek értékelte. Az indítványozó által hivatkozott bizonyíték (az alperes megelőző perben jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozata) kapcsán a Kúriai felhívta a figyelmet arra, hogy az „kizárólag azt bizonyítja, hogy a nyilatkozatot a közokiratban meghatározott személy megtette, olyan módon és akkor, ahogy az a közokiratban szerepel. Azt, hogy a nyilatkozat valós vagy sem, a bíróság szabad mérlegeléssel állapítja meg, a nyilatkozatban foglalt tények tekintetében az ilyen okiratnak bizonyító ereje nincs,” az egyúttal nem mentesíti az indítványozót bizonyítási kötelezettsége alól. A régi Pp. 206. §-ára való indítványozói hivatkozást a Kúria szintén alaptalannak találta, mivel nincs eljárási akadálya annak, hogy a másodfokú bíróság a megállapított tényállás alapján az elsőfokú bíróságétól eltérő jogkövetkeztetésre jusson és annak döntését teljes egészében megváltoztassa. (BH 2001.323., EBH 2006.1526., BH 2015.254.). A Kúria utalt arra, hogy számos eseti döntésével állást foglalt abban, hogy a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróságétól eltérő bizonyítékértékelése nem minősül jogszabálysértésnek. Jogszabálysértés hiányában a szabad bírói mérlegeléssel megállapított tényállás felülmérlegelésének és a bizonyítékok újraértékelésének a felülvizsgálati eljárás keretében nincs helye. (BH 1993.768., BH 1995/226., BH 2013/119.)
    [8] A Kúria indokolásában arra a következtetésre jutott, hogy a jogerős ítélet vonatkozásában a peradatok okszerűtlen mérlegelése nem állapítható meg, így azt hatályában fenntartotta.

    [9] 3. Az indítványozó alkotmányjogi panaszát az Alaptörvény B) cikke, II. cikke, XIII. cikke, XV. cikke, XXIV. cikke sérelmére alapította. Az Abtv. 26. § (1) bekezdése megjelölése nélkül másodlagosan kérte, hogy ha a bírói döntések megsemmisítésére az Alkotmánybíróság nem lát lehetőséget, az alkalmazott jogszabályok vonatkozásában az Alkotmánybíróság „folytasson le normakontroll eljárást”, illetve ha hatékonyabbnak találja „az alapjog megsértésének orvoslását, mondja ki mulasztásban megnyilvánuló Alaptörvény-ellenesség megállapítását”.
    [10] Az Alaptörvény B) cikke és részben a II. cikke és XIII. cikke sérelmét azzal indokolta, hogy szerinte jogállamban elképzelhetetlen az, hogy „egy bírósági eljárásban kétséget kizáróan bizonyított tényt maga a bizonyítékot szolgáltató fél vonja kétségbe. […] Sérti az emberi méltósághoz való jogból levezetett cselekvési szabadsághoz és önkiteljesítési szabadsághoz való jogot is.” Az Alaptörvény II., XIII. és XXIV. cikke sérelmét továbbá abban látta, hogy a korábbi eljárásban bizonyítottak kétségbe vonása a tulajdonhoz való jogát „kiüresítette.” Egyebekben vitatta a másodfokú bíróság és a Kúria jogértelmezését, a bizonyítékok mérlegelését és ezzel összefüggésben sérelmezte a bíróságok részrehajlását. Az Alaptörvény XIII. cikkével kapcsolatban az indítványozó idézte a 3009/2012. (VI. 21.) AB határozatot és a 64/1993. (XII. 22.) AB határozatot, valamint a 3194/2014. (VII. 15.) AB határozatot, az alaptörvényi cikknek a tulajdonvédelmi körre, különösen a tulajdoni várományra is kiterjedő védelme tekintetében. A tulajdonjog sérelmét a bíróság bizonyítékértékelése, illetve az említett tanúvallomás figyelmen kívül hagyása által tartotta megvalósultnak.
    [11] Az Alkotmánybíróság az indítványozó által a tisztességes eljárás sérelme állításakor az Alaptörvény XXIV. cikke (1) bekezdésére való hivatkozását az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésre való hivatkozásként értékelte. Az indítványozó a tisztességes eljárás sérelmét egyrészt a per három évig tartó elhúzódására alapította, ami által sérült az észszerű időn belül hozott döntéshez való joga, másrészt a fentiekben ismertetett bírói bizonyítékértékelés kapcsán sérelmezte „a bírói mérlegelés önkényét”.

    [12] 4. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság először az alkotmányjogi panasz befogadásáról dönt, melynek során az eljáró tanács vizsgálja, hogy az indítvány megfelel-e az alkotmányjogi panasz befogadhatóságára vonatkozó törvényi – formai és tartalmi – feltételeknek. A testület megállapította, hogy az indítvány határidőben érkezett és az indítványozó a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségeket kimerítette.
    [13] Az indítványozó érintettnek tekinthető, mert a sérelmezett döntések bírósági eljárásában felperes félként vett részt.
    [14] A befogadhatóság további feltételeit vizsgálva az Alkotmánybíróság az alábbi következtetésekre jutott.

    [15] 4.1. Az Alaptörvény indítványozó által hivatkozott B) cikkére alapított indítványi elemmel kapcsolatosan az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy az Abtv. 27. § a) pontja alapján csak az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogának sérelme esetén nyújtható be alkotmányjogi panasz. Az Alkotmánybíróság gyakorlata következetes abban a kérdésben, hogy az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése nem tekinthető az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát tartalmazó alaptörvényi rendelkezésnek, ezért erre alkotmányjogi panasz nem alapítható {lásd pl. 3108/2016. (VI. 3.) AB végzés, Indokolás [23], valamint 3107/2017. (V. 8.) AB végzés, Indokolás [12]}. Az erre alapított indítványi elem tehát nem felel meg a befogadhatóság feltételének.

    [16] 4.2. Az Abtv. 52. § (1) bekezdése előírja, hogy az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia. Az Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) pontja szerint a kérelem akkor tekinthető határozottnak, ha az alkotmányjogi panasz egyértelműen megjelöli az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényegét, illetve az e) pont szerint egyértelműen indokolni kell, hogy a sérelmezett jogszabályi rendelkezés, illetve bírói döntés miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezésével.
    [17] Megállapítható volt, hogy az indítványozó az Alaptörvény II. cikke, valamint XV. cikke sérelmét pusztán állította, azonban a kérelem nem tartalmazza „az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényegét” [Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) pont], illetve az „indítványban foglalt kérelem részletes indokolását” [Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pont]. Az Alaptörvény XIII. cikkének sérelme tekintetében ugyan az indítványozó hivatkozott a tulajdonjog védelmi körére vonatkozó alkotmánybírósági gyakorlatra, de annak a jelen üggyel való összefüggéseit az indítvány nem tartalmazza. Az Alkotmánybíróság jelen ügyben is hangsúlyozza: „[i]ndokolás hiányában a kérelem nem felel meg határozottság Abtv. 52. § (1b) bekezdésében írt követelményének, annak elbírálására nincs lehetőség. Az Alaptörvény egyes rendelkezéseinek puszta felsorolása ugyanis nem ad kellő alapot az alkotmányossági vizsgálat lefolytatására” {34/2014. (XI. 14.) AB határozat, Indokolás [212]}. Ezért a fenti alaptörvényi cikkek sérelme tekintetében az indítványt az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatta.

    [18] 4.3. Az Alaptörvény XXIV. cikke (1) bekezdése [valójában XXVIII. cikke (1) bekezdése] sérelmét illetően az Alkotmánybíróság vizsgálta az indítvány befogadásának az Abtv. 29. §-ában foglalt további tartalmi feltételeinek fennálltát.
    [19] Az Abtv. 29. §-a szerint az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. Ez alternatív feltétel, bármelyik megléte indokot ad a befogadásra. Az Alkotmánybíróság a vizsgálata eredményeként megállapította, hogy az indítvány nem fogalmazott meg alapvető alkotmányjogi jelentőségűnek tekinthető kérdést, és az alábbiakban kifejtettek alapján a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételye sem merülhet fel.
    [20] Az Alkotmánybíróság általánosságban rámutat arra, hogy nem alkotmányossági, hanem szakjogi-törvényességi kérdés annak megítélése, hogy az eljárt bíróságok mely bizonyítékokat, milyen terjedelemben és milyen eredménnyel értékeltek. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában ténylegesen a bíróság által megállapított ténybeli következtetéseket és az ezek tisztázása érdekében megvizsgált bizonyítékok értékelését sérelmezte, melyek felülbírálata kívül esik az Alkotmánybíróság alkotmányvédelmi feladatán.
    [21] Mint azt az Alkotmánybíróság korábban is, a 3351/2012. (XII. 5.) AB végzésében megállapította: „az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja alapján a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kiküszöbölésére van hatásköre, ebbe azonban a bizonyítékok bírói mérlegelésének és a bírósági eljárás teljes egészének felülbírálata nem tartozik bele” {3351/2012. (XII. 5.) AB végzés, Indokolás [7]}. Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben is hangsúlyozza állandó gyakorlatát, mely szerint „az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikkének (1) bekezdése alapján az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. A (2) bekezdés d) pontja értelmében alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját. Az alkotmányjogi panasz jellegének megfelelően a testület hatáskörébe a bírói döntéseknek kizárólag az alkotmányossági szempontú vizsgálata tartozik” {3268/2012. (X. 4.) AB végzés, Indokolás [28]}. Az Alkotmánybíróság vizsgálata tehát nem terjed ki jelen ügyben sem arra, hogy a felmerült jogvitát hogyan kellett volna a bíróságnak megítélnie, illetve nincs lehetősége arra, „hogy az Alkotmánybíróság a bírósági szervezet feletti szuperbíróság szerepébe lépjen, és hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el” {3268/2012. (X. 4.) AB végzés, Indokolás [28], valamint 3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [14]}.
    [22] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozónak az ítéletekre alapított érvei, amelyek a bírói bizonyítékértékelés helyességét vitatják, nem vetik fel az Abtv. 29. §-a szerinti, a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés lehetőségét.
    [23] Az észszerű határidő sérelmével kapcsolatos panaszelem tekintetében az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy az észszerű határidővel kapcsolatos esetleges döntési késedelem tényleges fennállása sem eredményez általában alaptörvény-ellenes bírói döntést, mint ahogy a jelen esetben sem hivatkozott emiatt ítéletben manifesztálódott alaptörvény-ellenességre az indítványozó. Az időszerűség feltételezett sérelme és az ítélet rendelkezései között összefüggés nem állapítható meg. Így e tekintetben az alkotmányjogi panasznak nem áll fenn az Abtv. 27. §-ában foglalt azon feltétele, hogy az – egyébként is csak hipotetikus – alaptörvény-ellenesség következtében maga a bírói döntés Alaptörvényben biztosított jogot sértő tartalmat nyert volna.

    [24] 4.4. Az indítványozó panaszában másodlagosan azt a kérelmet terjesztette elő, hogy az Alkotmánybíróság folytasson le az alkalmazott jogszabályok vonatkozásában normakontroll eljárást, illetve állapítson meg mulasztást. A jogszabályok bírósági eljárások során történő értelmezése kapcsán az Alkotmánybíróság állandó gyakorlatának megfelelően rámutat arra, hogy a jogalkalmazói tevékenység során „a jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki” {3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [14]}. Az Abtv. 28. § (1) bekezdése rendelkezése alapján az Alkotmánybíróság az Abtv. 27. §-ában meghatározott bírói döntés felülvizsgálatára irányuló eljárásban az Abtv. 26. § szerinti, jogszabály Alaptörvénnyel való összhangját illető vizsgálatot is lefolytathat. Azonban az Alkotmánybíróság a normakontroll eljárásra való áttérést jelen esetben nem látta szükségesnek, mert megítélése szerint az alkalmazott jogszabályok tekintetében nem merült fel az alaptörvény-ellenesség kételye.
    [25] Az Alkotmánybíróság jelen döntésében is rámutat arra, hogy az Abtv. 46. § (1) bekezdése alapján megállapíthatja a mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség fennálltát, ha hatáskörei gyakorlása során folytatott eljárásában ezt észleli; annak indítványozására azonban az indítványozók nem jogosultak {3143/2013. (VII. 16.) AB végzés, Indokolás [18]}. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor hivatalból sem látta alapját a jelen üggyel összefüggésben jogalkotói mulasztás megállapításának.
    [26] Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság az indítványt – az Abtv. 47. § (1) bekezdése és az 56. § (1)–(2) bekezdései, valamint az Ügyrend 5. § (1) és (2) bekezdései alapján eljárva, az Abtv. 26. § (1) bekezdésére valamint 27. §-ára, 29. §-ára, 52. § (1b) bekezdés b), d) és f) pontjaira, 56. § (3) bekezdésére, valamint az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontjaira tekintettel – visszautasította.

      Dr. Salamon László s. k.,
      tanácsvezető,
      előadó alkotmánybíró

      .
      Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
      alkotmánybíró

      Dr. Szabó Marcel s. k.,
      alkotmánybíró
      Dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó s. k.,
      alkotmánybíró

      Dr. Szalay Péter s. k.,
      alkotmánybíró

      .
      English:
      .
      Petition filed:
      .
      10/17/2017
      Subject of the case:
      .
      constitutional complaint against the judgement No. Pfv.II.22.434/2016/10 of the Curia (division of co-property of cohabitants)
      Number of the Decision:
      .
      3212/2018. (VI. 21.)
      Date of the decision:
      .
      06/05/2018
      .
      .