English
Hungarian
Ügyszám:
.
706/B/2001
Előadó alkotmánybíró: Holló András Dr.
.
Az indítvány lényege:
.
A döntés száma: 35/2005. (IX. 29.) AB határozat
.
ABH oldalszáma: 2005/379
.
A döntés kelte: Budapest, 09/27/2005
.
.

.
A döntés szövege (pdf):
    .
    A döntés szövege:
    .
    A döntés szövege:
                       A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

      Az    Alkotmánybíróság    jogszabály    alkotmányellenességének
      megállapítása  iránt benyújtott indítvány alapján,  valamint  –
      hivatalból  –  mulasztásban  megnyilvánuló  alkotmányellenesség
      megállapítása tárgyában meghozta a következő

                               határozatot:

          1.    Az   Alkotmánybíróság   –   hivatalból   eljárva    –
      megállapítja,  hogy  az  Alkotmányban szabályozott  tulajdonhoz
      való  jogot  sértő  alkotmányellenes helyzet jött  létre  annak
      következtében,  hogy  az  Országgyűlés a  kisajátításról  szóló
      1976.  évi  24.  törvényerejű  rendelet  szabályait  nem  hozta
      összhangba  a  kisajátítással szemben az Alkotmány  13.  §  (2)
      bekezdésben  megállapított követelményekkel. Ezért felhívja  az
      Országgyűlést  arra,  hogy jogalkotási kötelezettségének  2007.
      június 30.-ig tegyen eleget.

           2.  Az Alkotmánybíróság a számvitelről szóló 2000. évi  C.
      törvény  77.  §  (2) bekezdés b) pontja alkotmányellenességének
      megállapítása iránt benyújtott indítványt elutasítja.

           3.  Az  Alkotmánybíróság a kisajátításról szóló 1976.  évi
      24.  törvényerejű  rendelet,  valamint  végrehajtására  kiadott
      33/1976.   (IX.  5.)  MT  rendelet  kártalanítási  szabályainak
      értelmezésére irányuló indítványt visszautasítja.

           4.  Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény  43.  §
      (3)-(4)  bekezdésében foglalt rendelkezés bírói  értelmezésének
      alkotmányossági   vizsgálata   iránt   benyújtott    indítványt
      visszautasítja.

      Az   Alkotmánybíróság   e  határozatát  a   Magyar   Közlönyben
      közzéteszi.
                                   Indokolás
                                       
                                      I.

        Az  indítványozó a számvitelről szóló 2000. évi C.  törvény  (a
        továbbiakban:  Számv.tv.)  77.  §  (2)  bekezdés  b)  pontjában
        foglalt azon rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását
        kéri,  mely  szerint  a kisajátítási kártalanítás  összegét  az
        egyéb bevételek között kell elszámolni. Ennek következményeként
        a  kisajátítási  kártalanítási összeg után a  18%-os  társasági
        adót meg kell fizetni. Az indítványozó álláspontja szerint ez a
        szabályozás  sérti  az  Alkotmány  13.  §  (2)  bekezdésében  a
        kisajátítás  feltételeként megfogalmazott  teljes  kártalanítás
        követelményét.  Az  indítványban  kifejtettek  szerint   ez   a
        szabályozás sérti az Alkotmány 9. §-át, ugyanakkor 70/A.  §-ába
        ütköző   diszkriminációt  is  eredményez,   mert   a   személyi
        jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban:
        Szja.tv.)   1.  számú  mellékletének  6.1.  pontja  alapján   a
        kisajátítási kártalanítás után a magánszemélyeket ilyen jellegű
        adófizetési kötelezettség nem terheli.

        Az  indítványozó indítványának alátámasztására előadja, hogy  a
        gazdasági  társaság irodaépületét kisajátították. A kisajátítás
        következtében  a  társaságot  több  rendbéli  olyan  kár  érte,
        amelyet a kisajátítási kártalanítás megállapítása során  sem  a
        kisajátítási  hatóság,  sem  a  bíróság  nem  vett  figyelembe.
        Egyrészt   a   Számv.tv.  vitatott  szabálya  következtében   a
        kártalanítás összege után meg kellett fizetni a társasági adót.
        Másrészt az iroda kisajátítása forráshiányt eredményezett annak
        következtében   is,  hogy  a  kisajátított   ingatlan   a   cég
        folyószámla   hitelének   biztosítékául   szolgált,    amelynek
        készpénzzel,  vagy készpénz által megvásárolható  értékpapírral
        történő  kiváltását  igényelte a bank. A  kisajátítási  eljárás
        megindítása  miatt  a  társaság nem  jutott  hozzá  a  szokásos
        mezőgazdasági integrátori kedvezményes hitelekhez sem.

        Ezért  az  indítványozó azt kérte az Alkotmánybíróságtól,  hogy
        állapítsa     meg    a    Számv.tv.    vitatott     szabályának
        alkotmányellenességét,   illetőleg   tiltsa   meg   annak    az
        indítványozó   közigazgatási  perében  való  alkalmazását.   Az
        indítványozó   egyúttal   kezdeményezte   azt   is,   hogy   az
        Alkotmánybíróság a kisajátításról szól 1976. évi  24.  tvr.  (a
        továbbiakban:  Ktvr.) és a végrehajtásáról szóló 33/1976.  (IX.
        5.)   MT   rendelet   (a   továbbiakban:  Vhr.)   kártalanítási
        szabályainak értelmezésével állásfoglalásában rögzítse, hogy  a
        társaságnál  fennálló  – bizonyított mértékű  –  forráshiányból
        adódó  elmaradt haszon is képezheti a kisajátítási kártalanítás
        alapját.   Az  indítványban  kifejtett  álláspont  szerint   az
        Alkotmány   13.   §   (2)   bekezdésében  szabályozott   teljes
        kártalanítás  követelménye  azt jelenti,  hogy  a  kisajátítást
        elszenvedő  jogalanyt  olyan helyzetbe  kell  hozni,  mintha  a
        kisajátításra sor sem került volna, a kisajátítással összefüggő
        valamennyi  kárát, azon belül az elmaradt hasznot is  meg  kell
        téríteni.
        Kiegészítő   indítványában  az  indítványozó  tájékoztatta   az
        Alkotmánybíróságot arról, hogy a bíróság a kisajátítási  perben
        ítéletet hozott. A jogerős ítélet ellen alkotmányjogi panasszal
        –  annak ellenére, hogy ennek lehetőségéről az Alkotmánybíróság
        főtitkára  tájékoztatta  – az indítványozó  nem  élt.  Ellenben
        kifogásolta   a  bíróság  által  megállapított  illetékfizetési
        kötelezettséget.  Álláspontja  szerint  az  illetékekről  szóló
        1990.    évi    XCIII.    törvény   (a   továbbiakban:    Itv.)
        rendelkezéseinek az az értelmezése, amelynek alapján a  bíróság
        az      illetékfizetési     kötelezettséget      megállapította
        alkotmányellenes,  sérti  az Alkotmány  8.  §  (2)  bekezdését,
        valamint  a  2.  § (1) bekezdésben szabályozott jogállamiságból
        folyó jogbiztonság követelményét.

        Az    Alkotmánybíróság    eljárása    során    megkereste     a
        pénzügyminisztert.

                                      II.
                                       
        Az   Alkotmánybíróság  által  az  indítvány  elbírálása   során
        figyelembe vett jogszabályi rendelkezések a következők:
        Az Alkotmánynak az indítványozó által felhívott rendelkezései:
         „2.   §  (1)  A  Magyar  Köztársaság  független,  demokratikus
        jogállam.”
         „9.  § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben
        a   köztulajdon  és  a  magántulajdon  egyenjogú   és   egyenlő
        védelemben részesül.
              (2)   A  Magyar  Köztársaság  elismeri  és  támogatja   a
         vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.”
         „13.  § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való
        jogot.
             (2)    Tulajdont   kisajátítani   csak   kivételesen    és
        közérdekből,  törvényben  szabályozott  esetekben   és   módon,
        teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.”

        A Számv.tv.-nek az indítványozó által vitatott rendelkezése:
         „77.  §  (1)  Egyéb  bevételek az olyan, az értékesítés  nettó
        árbevételének részét nem képező bevételek, amelyek a rendszeres
        tevékenység  (üzletmenet) során keletkeznek, és nem  minősülnek
        sem   a   pénzügyi   műveletek  bevételeinek,  sem   rendkívüli
        bevételnek.
         (2) Az egyéb bevételek között kell elszámolni:
         a) a káreseményekkel kapcsolatosan kapott bevételeket,
         b)  a  kapott bírságok, kötbérek, fekbérek, késedelmi kamatok,
        kártérítések összegét,
         c)  a  behajthatatlannak  minősített  –  és  az  előző  üzleti
        év(ek)ben hitelezési veszteségként leírt – követelésekre kapott
        összeget,
         d)   a   költségek   (a   ráfordítások)  ellentételezésére   –
        visszafizetési  kötelezettség nélkül – belföldi  vagy  külföldi
        gazdálkodótól,   illetve   természetes   személytől,   valamint
        államközi  szerződés  vagy  egyéb  szerződés  alapján  külföldi
        szervezettől kapott támogatás, juttatás összegét,
         e)  a  termékpálya-szabályozáshoz  kapcsolódó,  terméktanácsok
        által fizetett termékpálya-szabályozás összegét,
         f)  a  szerződésen  alapuló  –  konkrét  termékhez,  anyaghoz,
        áruhoz,   szolgáltatásnyújtáshoz   közvetve   kapcsolódó,   nem
        számlázott   –  utólag  kapott  engedmény  szerződés   szerinti
        összegét,
        amennyiben  az  a  tárgyévhez vagy a tárgyévet megelőző  üzleti
        év(ek)hez  kapcsolódik  és  azt  a  mérlegkészítés  időpontjáig
        pénzügyileg rendezték. Az a)-f) pontokban meghatározottak egyéb
        bevételkénti  elszámolásának  nem  feltétele  a  mérlegkészítés
        időpontjáig  történő pénzügyi rendezés, ha e  törvény,  illetve
        más jogszabály eltérően rendelkezik.”

        A  Ktvr. és a Vhr. azon rendelkezései, amelyek értelmezését  az
        indítványozó kérte:
         „Ktvr. 16. § A kisajátítással kapcsolatos értékveszteséget  és
        költségeket meg kell téríteni.”
         „Vhr.    25.    §    (1)    A    kisajátítással    kapcsolatos
        értékveszteségként meg kell téríteni különösen
         a)  mezőgazdasági művelés alatt álló ingatlan esetében a lábon
        álló és függő termés értékét, ha az a birtokbaadás időpontjában
        már  megállapítható,  ennek  hiányában  a  folyó  gazdasági  év
        várható termésének értékét;”

        Az  Itv.  azon  rendelkezései, amelyek  bírói  értelmezését  az
        indítványozó kifogásolta:
         „43.  § (3) A közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata
        iránti eljárás illetéke – ha törvény másként nem rendelkezik és
        a  határozat  nem  adó-, illeték-, adójellegű kötelezettséggel,
        társadalombiztosítási    járulék-   vagy    vámkötelezettséggel
        kapcsolatos – 10 000 forint.
            (4)   A   kisajátítási  kártalanítási   határozat   jogalap
        tekintetében történő felülvizsgálata esetén az illeték  mértéke
        6000 forint.”
                                       
                                     III.

        Az  indítvány alapján az Alkotmánybíróság elsőként a  Számv.tv.
        77.  § (2) bekezdés b) pontja alkotmányosságát vizsgálta, abból
        a   szempontból,  hogy  az  sérti-e  az  Alkotmány  13.  §  (2)
        bekezdésében,  valamint  az  Alkotmány  70/A.  §-ában   foglalt
        rendelkezéseket.
        E  vizsgálata során az Alkotmánybíróság megállapította, hogy  a
        vitatott rendelkezéssel kapcsolatosan az indítványban felvetett
        alkotmányossági kifogások nem megalapozottak.

        A  piacgazdaságban  a  piac  működése,  a  forgalom  biztonsága
        megköveteli,  hogy döntéseik megalapozásához objektív  adatokra
        épülő, megbízható, valós állapotot tükröző információk álljanak
        a  piac  szereplői  rendelkezésére a velük  kapcsolatba  kerülő
        gazdálkodó tevékenységet végző szervezetek vagyoni, pénzügyi és
        jövedelmi helyzetéről és annak alakulásáról.
        A   Számv.tv.   funkciója  –  amint  azt   a   preambuluma   is
        megfogalmazza  –  olyan számviteli rend szabályozása,  amelynek
        alapján  megbízható  és valós összképet biztosító  tájékoztatás
        nyújtható a törvény hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezetek,
        vállalkozók    jövedelemtermelő    képességéről,    vagyonáról,
        vagyonának alakulásáról, pénzügyi helyzetéről.

        E  cél  elérése érdekében fogalmazza meg a Számv.tv. 15. §  (2)
        bekezdésében a számvitel egyik alapelveként a teljesség  elvét,
        amelynek értelmében a nyilvántartásokban rögzíteni kell, minden
        olyan  gazdasági  eseményt,  amely hatással  van  a  gazdálkodó
        pénzügyi vagyoni, jövedelmi helyzetére.
        A  kisajátítással a gazdálkodó vagyoni viszonyai módosulnak  (a
        kisajátított   vagyontárgy  helyébe  pénzösszeg   lép),   ezért
        elengedhetetlen,   hogy  a  kisajátítást  szenvedő   gazdálkodó
        szervezet mind a kisajátított vagyontárgy kivezetését,  mind  a
        kártalanítás   összegét   nyilvántartásaiban   rögzítse.   Erre
        tekintettel rendelkezik úgy a Számv.tv. vitatott szabálya, hogy
        az  egyéb bevételek között a kártalanítás összegét is  el  kell
        számolni.

        A Számv.tv. 77. § (2) bekezdés b) pontjában foglalt előírás egy
        nyilvántartási, elszámolási szabály, amely az Alkotmány  13.  §
        (2)  bekezdésében  a  kisajátításra  vonatkozóan  megállapított
        alkotmányos követelmények érvényesülését nem korlátozza.
        Az    Alkotmány   70/A.   §-ában   szabályozott   jogegyenlőség
        követelménye és a Számv.tv. 77. § (2) bekezdésének b) pontjában
        foglalt   rendelkezés   között   alkotmányjogilag   értékelhető
        összefüggés nem állapítható meg.

                                      IV.

        Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során már több alkalommal
        indított   hivatalból   eljárást   mulasztásban   megnyilvánuló
        alkotmányellenesség megállapítása iránt,  ha  úgy  ítélte  meg,
        hogy  az indítványban felvetett alkotmányossági probléma  annak
        következtében  merült fel, hogy a jogalkotó nem teremtette  meg
        az összhangot az Alkotmány és a jogállami Alkotmány elfogadását
        megelőzően megalkotott jogszabály között.
        Az  Alkotmánybíróság a 2/1993. (I. 22.) AB  határozatában  (ABH
        1993,  33.)  mulasztásban  megnyilvánuló  alkotmányellenességet
        állapított meg, mert az Országgyűlés az akkor hatályban lévő, a
        népszavazást  szabályozó  1989. évi XVII.  törvényt  nem  hozta
        összhangba  a hatályos Alkotmánnyal. Ugyanezen törvény  kapcsán
        az  Alkotmánybíróság ismételten mulasztást  állapított  meg  az
        52/1997.  (X. 14.) AB határozatban (ABH 1997, 331.). A 49/1996.
        (X.  25.)  AB határozatában (ABH 1996, 150.) amiatt  állapított
        meg mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést, mert a Kormány
        tagjainak jogállásával kapcsolatos szabályozás tekintetében  az
        Országgyűlés   nem  tett  eleget  az  Alkotmány   39.   §   (2)
        bekezdésében  meghatározott  jogalkotói  feladatának.  Legutóbb
        7/2005.  (III. 31.) AB határozatában (ABK 2005. március,  113.)
        mondott  ki  mulasztásban megnyilvánuló  alkotmányellenességet,
        azért  mert az Országgyűlés nem teremtette meg az összhangot  a
        nemzetközi  szerződésekkel kapcsolatos eljárásról  szóló  1982.
        évi 27. törvényerejű rendelt és a hatályos Alkotmány között.

        Az   indítványozó   alapvetően  a   kisajátítási   kártalanítás
        alkotmányi   követelményeinek   sérelmében   jelölte   meg   az
        indítványban    felvetett   alkotmányossági    problémát.    Az
        Alkotmánybíróság  az  indítványban foglaltak  vizsgálata  során
        megállapította,   hogy   a  jogállami   Alkotmányt   megelőzően
        keletkezett  kisajátítási jogszabályok nemcsak a kártalanításra
        vonatkozó  előírásaik tekintetében vetnek  fel  alkotmányossági
        kérdéseket,  ezért  a  jelen ügy kapcsán  indokoltnak  látta  a
        kisajátításra  vonatkozó 13. § (2) bekezdésnek  az  Alkotmányba
        iktatását  megelőzően  született Ktvr. és  Vhr.  vizsgálatát  a
        tekintetben  is,  hogy  azok  összhangban  állnak-e  magával  a
        kisajátítással  szemben támasztott alkotmányi követelményekkel.
        Ezért az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény  (a
        továbbiakban:  Abtv.)  21. § (7) bekezdése  alapján  hivatalból
        eljárást      indított     a     mulasztásban     megnyilvánuló
        alkotmányellenesség megállapítása iránt.

        Az  Abtv.  49.  § (1) bekezdése szerint, ha az Alkotmánybíróság
        hivatalból  vagy bárki indítványára azt állapítja meg,  hogy  a
        jogalkotó   szerv   a  jogszabályi  felhatalmazásból   származó
        jogalkotói      feladatát     elmulasztotta,      és      ezzel
        alkotmányellenességet  idézett  elő,  a   mulasztást   elkövető
        szervet   –  határidő  megjelölésével  –  felhívja  feladatának
        teljesítésére. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a
        jogalkotó    szerv   jogalkotási   kötelezettségének    konkrét
        jogszabályi felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha az
        alkotmányellenes helyzet – a jogi szabályozás  iránti  igény  –
        annak  nyomán  állott  elő,  hogy  az  állam  jogszabályi  úton
        beavatkozott   bizonyos   életviszonyokba,   és   ezáltal    az
        állampolgárok  egy  csoportját megfosztotta  alkotmányos  jogai
        érvényesítésének lehetőségétől [22/1990. (X. 16.) AB határozat,
        ABH   1990,   83,   86.].   Az  Alkotmánybíróság   mulasztásban
        megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít meg  akkor  is,  ha
        alapjog   érvényesüléséhez  szükséges   jogszabályi   garanciák
        hiányoznak  [37/1992. (VI. 10.) AB határozat,  ABH  1992,  227,
        232.].
        Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést
        nemcsak  akkor állapít meg, ha az adott tárgykörre  vonatkozóan
        semmilyen  szabály nincs [35/1992. (VI. 10.) AB határozat,  ABH
        1992,  204,  205.],  hanem akkor is, ha az  adott  szabályozási
        koncepción   belül   az   Alkotmányból   levezethető   tartalmú
        jogszabályi  rendelkezés  hiányzik  [22/1995.  (III.  31.)   AB
        határozat,  ABH  1995,  108,  113.;  29/1997.  (IV.   29.)   AB
        határozat,  ABH 1997, 122, 128.; 15/1998. (V. 8.) AB határozat,
        ABH 1998, 132, 138.].

        Mindezek figyelembe vételével az Alkotmánybíróság e körben  azt
        vizsgálta,  hogy  a kisajátítás hatályos szabályai  megfelelően
        garantálják-e a tulajdon hatósági határozattal történő elvonása
        esetén  az  Alkotmány 13. §-ában szabályozott tulajdonhoz  való
        jog védelmét.

        A  kisajátításra vonatkozó rendelkezést a jogállami  alkotmányt
        létrehozó  1989.  évi XXXI. törvény iktatta be  13.  §-ként  az
        Alkotmányba.  Az  Alkotmánynak  az  1990.  évi  XL.  törvénnyel
        történt  módosítása  során  a  tulajdonhoz  való  jogról  szóló
        rendelkezés mellett, annak alkotmányi garanciájaként nyerte  el
        jelenlegi helyét az Alkotmányban.

        A   kisajátításra   vonatkozó  alkotmányi   rendelkezésnek   az
        Alkotmányba  iktatását  megelőzően  a  kisajátítást  a  Polgári
        Törvénykönyvről  szóló 1959. évi IV. törvény  (a  továbbiakban:
        Ptk.) 177-178. §-ai, valamint az 1976-ban megalkotott Ktvr.  és
        a   Vhr.   szabályozták,  s  e  jogszabályok   tartalmazzák   a
        kisajátításra vonatkozó szabályozást ma is.

        A  Ptk.  177.  §-át  a  helyi  önkormányzatok  és  szerveik,  a
        köztársasági    megbízottak,    valamint    egyes     centrális
        alárendeltségű  szervek feladat- és hatásköreiről  szóló  1991.
        évi  XX.  törvény  47.  §  (3) bekezdése  igazította  hozzá  az
        Alkotmány  13.  § (2) bekezdéséhez. A Ptk.-nak  a  kisajátítási
        kártalanítás  speciális  szabályait  megállapító  178.  §-át  a
        kisajátítással  összefüggő jogszabályok egyes  rendelkezéseinek
        hatályon  kívül  helyezéséről  szóló  1992.  évi  XII.  törvény
        helyezte hatályon kívül.

        A  Ptk.  177.  §-a  az  ingatlanok  kisajátítására  vonatkozóan
        gyakorlatilag  megismétli az Alkotmány 13. §  (2)  bekezdésében
        foglalt   feltételeket  azzal,  hogy  a  kisajátítás  részletes
        szabályait külön törvény szabályozza.
        A  hatályos jogban ez a külön törvény a Ktvr., amely 1976-ban a
        rendszerváltást megelőzően más társadalmi, gazdasági  viszonyok
        között született. A Ktvr. szabályozási koncepciója – amelyen  a
        hatályos  szabályozás is alapul – arra a korabeli gazdasági  és
        társadalmi   viszonyokból   fakadó   tételre   épül,   hogy   a
        közfeladatok ellátása a közérdekű célok megvalósítása az  állam
        kizárólagos feladata. E koncepciónak megfelelően szabályozza  a
        Ktvr.   a   kisajátítási  jogcímeket,  rendelkezik  úgy,   hogy
        kisajátítással  csak  az  állam,  illetőleg  az  önkormányzatok
        szerezhetnek  tulajdont,  és  ehhez  igazodnak  a  kisajátítási
        eljárás  szabályai  is. Az elmúlt másfél  évtizedben  lezajlott
        gazdasági  folyamatok  –  a privatizáció,  a  közszolgáltatások
        terén  a  piaci  viszonyok kialakulása, a korábban  kizárólagos
        állami    tevékenységnek   minősülő   gazdasági   tevékenységek
        liberalizációja   –  eredményeként  a  Ktvr.-ben   szabályozott
        közérdekű  célok  jelentős részét ma már  nem  állami  szervek,
        hanem  magánszemélyek, gazdálkodó szervek  valósítják  meg.  Ez
        megváltoztatta  közérdekűség tartalmát, azokban  az  esetekben,
        amikor  a közérdekű célokat magánszemélyek, gazdálkodó  szervek
        valósítják meg, a tulajdonelvonás közvetlenül a magánszemélyek,
        gazdálkodó  szervezetek érdekében történik,  és  a  tevékenység
        társadalmi  rendeltetését tekintve szolgálja a „köz”  javát,  a
        közérdeket.   A   gazdasági  átalakulás  folyamatában   ezentúl
        megváltozott  a kisajátítható tulajdoni tárgyak köre  és  az  a
        tulajdonosi   kör  is,  akiket  a  kisajátítás   érinthet,   és
        megváltozott  az a közgazdasági jogi környezet is,  amelyben  a
        kisajátítás intézménye működik.

        A  jogállami alkotmány hatályba lépését követően – főként a 90-
        es  évek  elején  –  a  Ktvr.-t több  alkalommal  módosították,
        azonban  ezek  a  módosítások nem eredményezték a  kisajátítási
        jognak  –  a  rendszerváltás során  a  gazdasági  és  tulajdoni
        viszonyokban bekövetkezett gyökeres változások által igényelt –
        átfogó,   koncepcionális   átalakulását.   Ezért   a   hatályos
        kisajátítási  jog számos olyan ellentmondást  hordoz  és  olyan
        szabályt  tartalmaz, amelyek ellentétesek az Alkotmány  13.  §-
        ában szabályozott alapvető joggal.

        A  kisajátítás  a  tulajdonviszonyokba való állami  beavatkozás
        legerősebb  eszköze,  a  tulajdon közhatalmi  eszközökkel  való
        elvonására  ad  módot.  Ezért a tulajdonhoz  való  jog  védelme
        érdekében  a kisajátítás feltételeit, alapvető garanciáit  maga
        az Alkotmány határozza meg.

        Az  Alkotmány  13.  §-ában szabályozott  tulajdonhoz  való  jog
        alapvető jog. Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése kimondja, hogy az
        alapvető    jogokat   érintő   szabályokat   törvényben    kell
        megállapítani.  A kisajátítás szabályozására a törvényi  színtű
        szabályozás  követelményét írja elő  az  Alkotmány  13.  §  (2)
        bekezdése   is.   Az  Alkotmány  e  rendelkezései   alapján   a
        kisajátítás kizárólagos törvényhozási tárgy. A hatályos  jogban
        a  kisajátítás lényeges szabályait nem törvényi szintű szabály,
        hanem  a Ktvr. végrehajtására kiadott kormányrendelet állapítja
        meg.

        Az  Alkotmány  kivételesen  és  közérdekből  teszi  lehetővé  a
        tulajdon elvonását. Az Alkotmány 13. § (2) bekezdése alapján  a
        jogalkotó   törvényhozó  feladatává  teszi,  hogy  meghatározza
        azokat  az  eseteket,  azoknak a közérdekű  céloknak  a  körét,
        amelyek  esetén  kisajátításnak  helye  van.  Az  Alkotmány   e
        rendelkezése   alapján   a  törvényhozó   kompetenciája   annak
        eldöntése, hogy mely tevékenységek és milyen feltételek mellett
        tekinthetők olyan közérdeknek, amelyek megvalósítása a tulajdon
        közhatalmi  eszközökkel való elvonását is indokolttá  teszi.  A
        tulajdonhoz  való jog védelme megkívánja, hogy a  törvény  –  a
        kisajátítás kivételességére is tekintettel – a közérdekű  célok
        azon  eseteire  korlátozza a kisajátítás  lehetőségét,  amelyek
        megvalósítása   végső   soron  csak  a   tulajdon   elvonásával
        lehetséges. A törvényhozó a kisajátítás intézményét  oly  módon
        köteles  szabályozni,  hogy  a szabályozás  garanciát  nyújtson
        arra, hogy a tulajdon közhatalmi eszközökkel történő elvonására
        teljes,  feltétlen  és azonnali kártalanítás  mellett  is  csak
        akkor  kerülhessen  sor, ha a közérdekű  cél  más  módon,  mint
        kisajátítással  nem  valósítható meg. A  Ktvr.  a  kisajátítási
        jogcímek  többségét csak általánosan, a tevékenység (bányászat,
        közlekedés,  posta  és  távközlés,  város-  és  községrendezés,
        stb.),  vagy  a  jogosult  (állami, vagy  önkormányzati  szerv)
        megjelölésével  határozza  meg. Az  általánosan  megfogalmazott
        keretek  között  –  a  Ktvr. 18. § (3) bekezdése  alapján  –  a
        kisajátítási  hatóság  mérlegelési  jogkörébe  tartozik   annak
        megítélése,  hogy  a konkrét kisajátítás közérdeket  szolgál-e,
        illetőleg  a  közérdek  megvalósítása érdekében  indokolt-e  az
        adott  ingatlan kisajátítása. Tekintettel arra, hogy  a  megyei
        közigazgatási  hivatalnak  ez a hatásköre  a  kisajátítási  cél
        megvalósításának  akadályává  válhat  és  más  hatóságok  által
        hozott  döntések,  illetőleg önkormányzati  döntések  közvetett
        felülvizsgálatára is módot ad, több olyan törvény is született,
        amely   konkrét  programok,  beruházások  kapcsán  kizárják   a
        kisajátítási  hatóság e mérlegelési jogkörének  gyakorlását  [a
        vasútról szóló 1993. évi XCV. törvény 13/C. § (4) bekezdése,  a
        Magyar   Köztársaság   közúthálózatának   közérdekűségéről   és
        fejlesztéséről  szóló  2003. évi  CXXVIII.  törvény  7.  §  (3)
        bekezdése,   a  Tisza-völgy  árvízi  biztonságának   növelését,
        valamint  az  érintett  térség  terület-  és  vidékfejlesztését
        szolgáló    program   (a   Vásárhelyi-terv   továbbfejlesztése)
        közérdekűségéről  és megvalósításáról szóló  2004.  évi  LXVII.
        törvény 9. § (4) bekezdése].

        A   közérdekűség  érvényesítésének  a  Ktvr.-ben   szabályozott
        megoldása, a kisajátítási célok megfogalmazása ma már nem felel
        meg  az  Alkotmány által támasztott követelményeknek. Önmagában
        az,  hogy  a  kisajátítás valamely, a Ktvr.  által  általánosan
        meghatározott   tevékenységgel   összefüggésben   kerül    sor,
        illetőleg   állami  szerv,  vagy  önkormányzati  szerv   javára
        történik,   nem  nyújt  biztosítékot  arra,  hogy  az   valóban
        közérdekű célokat szolgál. A Ktvr. által a kisajátítási hatóság
        számára  biztosított  széles mérlegelési  jogkör  módot  ad  az
        ingatlantulajdonosok tulajdonhoz való jogának  alkotmányellenes
        korlátozására.

        A  Ktvr.  szabályozási koncepciójának és az arra épülő alapvető
        szabályoknak  a  változatlansága  a  megváltozott   társadalmi,
        gazdasági  viszonyok  között, egy sor ellentmondást  és  a  jog
        által  nem  rendezett problémát vetett fel a  kisajátítási  cél
        megvalósítójának  jogi helyzetét illetően  is.  A  Ktvr.  által
        kisajátítási  célként  szabályozott  tevékenységeket   ma   már
        nemcsak  állami,  önkormányzati szervek végezhetik,  ugyanakkor
        kisajátítással,  csak  az  állam,  illetőleg  az   önkormányzat
        szerezhet tulajdont.

        Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem nyújtanak garanciát
        az  Alkotmányban foglalt követelmények érvényesüléséhez a Ktvr.
        kártalanítási szabályai sem.
        Az  Alkotmány 13. § (2) bekezdése által a kisajátítás  esetében
        támasztott   teljes,   feltétlen   és   azonnali   kártalanítás
        követelménye  a tulajdonhoz való alapvető jog védelmének  egyik
        alkotmányi  biztosítéka.  Az  Alkotmány  a  tulajdon   elvonása
        esetére  értékgaranciát nyújt a tulajdonos számára. Az államnak
        az Alkotmány 13. § (2) bekezdésével összefüggésben az Alkotmány
        8.   §   (1)   bekezdéséből  folyó  objektív   intézményvédelmi
        kötelezettsége   körébe  tartozik  az,  hogy   gondoskodjon   a
        tulajdonos    Alkotmányban    meghatározott    követelményeknek
        megfelelő   kártalanításáról.  Ez   a   törvényhozóra   azt   a
        kötelezettséget hárítja, hogy a kisajátítás szabályozása  során
        törvényben köteles szabályozni a teljes, feltétlen és  azonnali
        kártalanítás   megvalósulásának  anyagi  jogi  és   eljárásjogi
        biztosítékait.

        A  Ktvr.  megalkotásakor az ingatlanok jelentős hányada  állami
        tulajdonban   volt,  a  gazdálkodó,  szolgáltató   szervezetek,
        intézmények  által  használt,  feladataik  ellátását   szolgáló
        ingatlanok  döntő  mértékben  állami  tulajdonban  álltak,  így
        kisajátítás   tárgyai  sem  lehettek.  A  Ktvr.   kártalanítási
        szabályait  így  alapvetően  olyan  ingatlanok  kisajátításával
        kapcsolatosan   alkották  meg,  amelyek  1976-ban   kisajátítás
        tárgyát   képezhették.  Ennek  megfelelően  a  Ktvr.  részletes
        kártalanítási szabályokat állapított meg a lakások,  nem  lakás
        céljára   szolgáló   helyiségek,   mezőgazdasági   rendeltetésű
        ingatlanok kisajátításával kapcsolatosan.

        Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság úgy ítélte  meg,
        hogy  mind a kisajátítást szenvedő ingatlan tulajdonos, mint  a
        kisajátítási    célt    megvalósító   gazdálkodó    szervezetek
        tulajdonhoz   való   jogát   sértő   alkotmányellenes   helyzet
        keletkezett   annak  következtében,  hogy   a   jogalkotó   nem
        teremtette meg a kisajátítással szemben az Alkotmány 13. §  (2)
        bekezdésében    támasztott    követelmények    érvényesülésének
        garanciáit.
        Ezért    az    Alkotmánybíróság   –   hivatalból   eljárva    –
        megállapította,      hogy      mulasztásban       megnyilvánuló
        alkotmányellenes  helyzet jött létre annak következtében,  hogy
        az  Országgyűlés  a  Ktvr. szabályait nem  hozta  összhangba  a
        kisajátítással  szemben  az Alkotmány  13.  §  (2)  bekezdésben
        megállapított követelményekkel. Ezért felhívta az Országgyűlést
        arra,  hogy  jogalkotási kötelezettségének 2007.  június  30-ig
        tegyen eleget.

                                      V.

        Az  indítványozó azt is kérte, hogy az Alkotmánybíróság a Ktvr.
        és  a  Vhr. kártalanítási szabályainak értelmezésével foglaljon
        állást  abban  a kérdésben, hogy a kisajátítás következtében  a
        társaságnál  előállott  forráshiányból  adódó  elmaradt  haszon
        képezheti-e kisajátítási kártalanítás alapját, valamint azt is,
        hogy  az  Itv.  43.  § (3)-(4) bekezdésének  a  konkrét  ügyben
        alkalmazott értelmezése alkotmányellenes és az annak alapján  a
        bírói   ítéletben  megállapított  illetékfizetési-kötelezettség
        sérti  az  Alkotmány 8. § (2) bekezdését, valamint a 2.  §  (1)
        bekezdését.
        Az   Alkotmánybíróság  hatáskörét  az  Alkotmány   32/A.   §-a,
        illetőleg   az  Abtv.  határozza  meg.  Törvényi  rendelkezések
        absztrakt  értelmezésére, illetőleg a bírói  ítéletben  foglalt
        jogértelmezés  alkotmányosságának  felülvizsgálatára   sem   az
        Alkotmány,    sem    az   Abtv.   nem   hatalmazza    fel    az
        Alkotmánybíróságot.  Így  e  kérelmek  érdemi  elbírálására  az
        Alkotmánybíróság nem rendelkezik hatáskörrel.
        Ezért  az  Alkotmánybíróság ideiglenes  ügyrendjéről  és  annak
        közzétételéről szóló módosított és egységes szerkezetbe foglalt
        3/2001.  (XII.  3.)  Tü. határozat 29. § b) pontja  alapján  az
        indítványban foglalt fenti kérelmeket – érdemi elbírálás nélkül
        – visszautasította.

        Az Alkotmánybíróság e határozatának a Magyar Közlönyben történő
        közzétételét  az érintettek széles körére tekintettel  rendelte
        el.
                                 Dr. Holló András
                            az Alkotmánybíróság elnöke,
                               előadó alkotmánybíró
                                         
               Dr. Bagi István                    Dr. Bihari Mihály
               alkotmánybíró                          alkotmánybíró
                                         
               Dr. Erdei Árpád                  Dr. Harmathy Attila
               alkotmánybíró                          alkotmánybíró
                                         
               Dr. Kiss László                 Dr. Kukorelli István
               alkotmánybíró                          alkotmánybíró
                                         
                        Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva
                                   alkotmánybíró

          .
          English:
          English:
          .
          Petition filed:
          .
          Subject of the case:
          .
          Ex post facto constitutional review of a provision of Act C of 2000 on Accounting
          Number of the Decision:
          .
          35/2005. (IX. 29.)
          Date of the decision:
          .
          09/27/2005
          .
          CODICES summary:
          http://www.codices.coe.int/NXT/gateway.dll/CODICES/precis/eng/eur/hun/hun-2005-3-005?fn=document-frameset.htm$f=templates$3.0
          .