A döntés szövege:
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
v é g z é s t:
Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról és az egyes közigazgatási nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról szóló 2005. évi XVII. törvény 3. § (4) bekezdés utolsó mondata, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 233. § (1) bekezdés első mondatának „amennyiben a törvény ki nem zárja” szövegrésze, a 271. § (1) bekezdés l) pontja, valamint a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 34.Kpk.45.063/2016/4. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
I n d o k o l á s
[1] 1. Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (1) és (2) bekezdése, továbbá a 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyben a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény módosításáról és az egyes közigazgatási nemperes eljárásokban alkalmazandó szabályokról szóló 2005. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Knptv.) 3. § (4) bekezdés utolsó mondata, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 233. § (1) bekezdés első mondatának „amennyiben a törvény ki nem zárja” szövegrésze és a 271. § (1) bekezdés l) pontja, valamint a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 34.Kpk.45.063/2016/4. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését az Alaptörvény több rendelkezése sérelmére hivatkozással állította.
[2] Az indítványozó – az Alkotmánybíróság Főtitkársága felhívására kiegészített indítványában – az Abtv. 26. § (2) bekezdésére alapított alkotmányjogi panaszában a fentiekben megjelölt valamennyi jogszabályi rendelkezés alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az általa kifogásolt bírói döntésre „kiterjedő hatállyal”. Nézete szerint azok ugyanis – azzal, hogy kizárják mind a rendes, mind a rendkívüli jogorvoslati lehetőséget a közigazgatási végzés bírósági felülvizsgálata során a bíróság döntésével szemben, különösen a perköltség tekintetében, – sértik az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése szerinti jogorvoslathoz való jogát. A sérelmezett jogszabályi rendelkezések alkalmazása folytán közvetlenül, bírói döntés nélkül bekövetkezett jogsérelmét (többek között) abban látta, hogy az eredeti eljárással felmerült költségeit senkivel (sem hatósággal, sem a bírósággal, sem az állammal, stb.) szemben nem tudja érvényesíteni, ezért kára keletkezik. Míg a bíróság döntésének alaptörvény-ellenessége – nézete szerint – abból ered, hogy az nem teszi lehetővé a perköltség vonatkozásában a jogorvoslathoz való jogot. Kifejti továbbá, hogy a hatósági döntés indokolásának elmaradása az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét eredményezi. Az Alaptörvény XXIV. cikk (2) bekezdése, azaz a hatóság által feladata teljesítése során okozott kár megtérítéséhez való jogának sérelmét az indítványozó arra hivatkozással állítja, hogy az elsődleges jogsérelmének orvoslása esetén is az ügyfél viseli a költségeket. Nézete szerint a fentiekkel összefüggésben az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdése szerinti törvény előtti egyenlőséghez való joga is sérelmet szenved.
[3] Az indítványozó az Abtv. 26. § (1) bekezdésére alapított kérelmében a Knptv. 3. § (4) bekezdése utolsó mondata, valamint a Pp. 233. § (1) bekezdés első mondatának „amennyiben a törvény ki nem zárja” szövegrésze és a 271. § (1) bekezdés l) pontja alaptörvény-ellenességét az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes eljáráshoz való jog sérelmére és a XXIV. cikk (2) bekezdése alapján a hatóság által feladata teljesítése során okozott kár megtérítéséhez való joga sérelmére, valamint az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése szerinti jogorvoslathoz való joga sérelmére hivatkozással állította. A kifogásolt alaptörvény-ellenes jogszabályi rendelkezések alkalmazása folytán egyben kérte a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 34.Kpk.45.063/2016/4. számú végzésére nézve az alkalmazási tilalom megállapítását.
[4] Míg az Abtv. 27. §-ára alapított kérelmében a kifogásolt bírói döntés alaptörvény-ellenességét az indítványozó az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése szerinti jogorvoslathoz való jogának, a XXIV. cikk (1) bekezdése szerinti tisztességes eljáráshoz való jogának, valamint a XXIV. cikk (2) bekezdése szerinti a „hatóság által feladata teljesítése (során) okozott kár megtérítéséhez való” jogának sérelmére hivatkozással állította és kérte annak megsemmisítését. Az alaptörvény-ellenességet abban látta, hogy a kifogásolt jogszabályhelyek a jogorvoslati eljárás költsége tekintetében hozott bírósági döntés ellen kizárják a jogorvoslati jogot. Az indítványozó részére megtérítendő eljárási költség összegét ugyanis – érvelése szerint – a bíróság jogellenesen és tévesen csökkentette (azt ugyanis a bírósági iratokhoz a megbízási szerződés mellett csatolta, ezzel szemben a bíróság annak összegét a díjmegállapodás hiányában alkalmazandó jogszabályhely alapján állapította meg). Kifogásolta továbbá, hogy a perköltségre vonatkozó bírói döntés valójában nem volt megindokolva, ugyanis az csupán egy „sablon szöveget” tartalmazott.
[5] 2. Az Abtv. 56. §-a alapján az Alkotmánybíróság először az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának kérdésében dönt, mely során mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának feltételeit. A befogadás visszautasítása esetén a tanács rövidített indokolással ellátott végzést hoz, amelyben megjelöli a visszautasítás indokát.
[6] Az Alkotmánybíróság az Abtv. 50. § (1) bekezdése és az Ügyrend 5. § (1) bekezdése alapján tanácsban járt el, és az indítványozó panaszának vizsgálata alapján megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz az alábbi okok miatt nem fogadható be.
[7] 2.1. Az indítványozó az Abtv. 26. § (2) bekezdésére alapított kérelmében a Knptv. 3. § (4) bekezdés utolsó mondata, a Pp. 233. § (1) mondatának „amennyiben a törvény ki nem zárja” szövegrésze, és a 271. § (1) bekezdés l) pontja alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.
[8] Az Abtv. 26. § (2) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság eljárása akkor kezdeményezhető, ha alaptörvény-ellenes jogszabály rendelkezésének alkalmazása vagy hatályosulása folytán közvetlenül, bírói döntés nélkül következett be a jogsérelem, és nincs a jogsérelem orvoslására szolgáló jogorvoslati eljárás, vagy a jogorvoslati lehetőségeit az indítványozó már kimerítette. Az Abtv. 30. § (1) bekezdése értelmében az Abtv. 26. § (2) bekezdése szerinti alkotmányjogi panaszt az alaptörvény-ellenes jogszabály hatálybalépésétől számított száznyolcvan napon belül lehet írásban benyújtani. A Knptv. 3. § (4) bekezdés utolsó mondata 2012. február 1-jével lépett hatályba, a Pp. 233. § (1) mondatának „amennyiben a törvény ki nem zárja” szövegrésze 1973. január 1-jével, míg a Pp. 271. § (1) bekezdés l) pontja 2006. január 1-jével lépett hatályba. Ezért az indítványozó 2016. június 7-én postára adott alkotmányjogi panasza – az Abtv. 26. § (2) bekezdésére alapított részében – határidőn túl érkezett.
[9] 2.2. Az indítványozó az Abtv. 26. § (1) bekezdésére alapított alkotmányjogi panaszában a Knptv. 3. § (4) bekezdés utolsó mondata, a Pp. 233. § (1) mondatának „amennyiben a törvény ki nem zárja” szövegrésze, és a 271. § (1) bekezdés l) pontja alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését, valamint konkrét ügyében az alkalmazási tilalom megállapítását kérte.
[10] Az Abtv. 26. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybírósághoz alkotmányjogi panasszal az az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet fordulhat, akinek az ügyben folytatott bírósági eljárásban alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása folytán az Alaptörvényben biztosított jogának sérelme következett be, és jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az Alkotmánybíróság az indítványozó érintettségét vizsgálva megállapította, hogy a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 34.Kpk.45.063/2016/4. számú végzésében sem a Pp. 233. § (1) mondatának „amennyiben a törvény ki nem zárja” szövegrészét, sem a Pp. 271. § (1) bekezdés l) pontjában foglaltakat nem alkalmazta, ezért az indítványozó Abtv. 26. § (1) bekezdésére alapított kérelmének ebben a részében nem tekinthető érintettnek.
[11] A Knptv. 3. § (4) bekezdés utolsó mondatának alaptörvény-ellenességét az Alaptörvény XXIV. cikk (1), (2), valamint a XXVIII. cikk (1) bekezdése sérelmére alapított részében az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az nem felel meg az Abtv. 52. § (1b) szakaszának, mivel az nem tartalmazza sem az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényegét [b) pont], sem azt, hogy a kifogásolt jogszabályi rendelkezés miért ellentétes az Alaptörvény XXIV. cikk (1), (2), valamint a XXVIII. cikk (1) bekezdéseiben foglaltakkal.
[12] Míg az Abtv. 26. § (1) bekezdésére alapított kérelemnek a Knptv. 3. § (4) bekezdés utolsó mondata folytán az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése sérelmét állító részében az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az az Abtv. 29. §-ában foglaltaknak azért nem felel meg, mert nem vet fel alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést.
[13] Ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróság utal a 3179/2015. (IX. 23.) számú AB végzésére, amely már vizsgálta a Knptv. 3. § (4) bekezdés utolsó mondatának az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésébe ütközését, és nem találta alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésnek az adott indítványi elemet, ezért visszautasította azt. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság ezen végzésében hivatkozott a 3318/2012. (XI. 12.) AB végzés azon megállapítására, amely az adott ügyre is irányadó módon tett utalást az indítványozó által felvetett, vélt alaptörvény-ellenességgel összefüggésben. Eszerint „[a]z Alkotmánybíróság már korábban, több határozatában vizsgálta és foglalt elvi jelentőséggel állást arról, hogy valamely közigazgatási (hatósági) döntéssel szemben a bírósághoz benyújtható kereset az alkotmányossági követelményeket kielégítő jogorvoslat. [66/1991. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1991, 342, 350.; 5/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 27, 31.; 1437/B/1990. AB határozat, ABH 1992, 453, 454–455.; 138/B/1992. AB határozat, ABH 1992, 729, 730.; 4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 48, 74.; 60/1994. (XII. 24.) AB határozat, ABH 1994, 342, 368.; 1186/D/2007. AB határozat, ABH 2009, 2244, 2246–2247.] A közigazgatási határozat törvényességének felülvizsgálatára irányuló eljárás – annak ellenére, hogy keresetre induló önálló per – alkotmányos értelemben, az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése viszonylatában: jogorvoslat. A jogalkotó pedig nem köteles az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése értelmezésében jogorvoslatnak minősülő eljárásban született határozat ellen további jogorvoslatot biztosítani” (Indokolás [7], [8]).
[14] Az Alkotmánybíróság – a fenti ügyekben felvetődő, azonos alkotmányjogi kérdésre adott útmutatást jelen ügyben is irányadónak tartva – megállapította, hogy az indítványi kérelemnek ezen része nem tekinthető alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésnek, ezért azt az Abtv. 29. §-a alapján visszautasította.
[15] 3. Az indítványozó az Abtv. 27. §-ára alapított alkotmányjogi panasz iránti kérelme a kifogásolt bírói döntések alaptörvény-ellenességét az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdéseire, továbbá az Alaptörvény XV. cikk (1) és (2) bekezdésére hivatkozással állította.
[16] Az Abtv. 27. §-a alapján alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az alkotmányjogi panasznak az Abtv. 52. § (1b) bekezdése szerint határozott kérelmet kell tartalmaznia.
[17] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a kérelem abban a tekintetben nem felel meg a határozott kérelem feltételeinek, mivel az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdései, valamint a XV. cikk (1) és (2) bekezdései sérelmével összefüggésben nem tartalmaz alkotmányjogilag releváns érvelést, nincs továbbá indokolás arra nézve, hogy maga a bírói döntés (és nem az általa alkalmazott jogszabály) miért ellentétes az Alaptörvény fenti rendelkezéseivel. Megjegyzi ugyanakkor, a 3318/2012. (XI. 12.) AB végzéséhez (Indokolás [9]) hasonlóan, hogy a Pp. 222. § (1) bekezdésének utolsó tagmondata alapján csak olyan végzést kell megindokolni, amely külön végzéssel megtámadható.
[18] Mindezekre tekintettel – az Alkotmánybíróság az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a), c) és d) pontjai alapján – figyelemmel az Abtv. 56. § (2) és (3) bekezdésében foglaltakra, az alkotmányjogi panaszt visszautasította.
Dr. Varga Zs. András s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
. |
Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró | Dr. Schanda Balázs s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró |
. |